A lúzer férfiakról szóló poszt végére tettem be ezt a témát, pár bekezdésben, és tegnapelőtt a Facebookra is önálló posztban. Azért is érdekes, mert nemrég Skrabski Fruzsina hívta erről beszélgetni a Férfiak Klubja vezetőjét, Bedő Imrét – mindez maga az ellenfeminizmus.

Short:

Teljes:

Ki az, aki most ezeket a sorokat írja? Ne legyen félreértés: én ugyan elképesztőnek találom, hogy

1. az abortuszért mint fő női szabadságjogért nyöszörögnek olyan nők, akik öt éve nem is csókolóztak, és egyébként egész életükben se sokat, van viszont macskájuk, egy országban, ahol megengedő a szabályozás és érdemi változás sem volt: olcsó és létezik kedvezmény, ugyanúgy a 12. hétig végéig lehet beavatkozni, eü veszélyhelyzet esetén pedig bármeddig, és megmaradt a válsághelyzet nevű, hatalmas kiskapu, amely kényelmi szolgáltatássá teszi,
2. elutasítom és kiröhögöm az elgondolást, hogy férfi lehet nő és akkor mindjárt női jogok járnak neki, kitúrhat bárkit öltözőből, dobogóról, illetve ő a világ legelnyomottabb, marginalizált kisebbsége (két nappal a “Pride” előtt ez jelent meg”), holott a csávó perverz és ragadozó,
3. nem tartom szerencsésnek, ha kövér, tönkrement nők önigazolnak testszégyenítés ügyében,
4. a “ne szülj, mert klíma” szöveget sem gondolom sem őszintének, sem veszélytelennek, mert ez maga a női incelmozgalom.

– de én ettől én még feminista vagyok. Sőt, radikális. Én vagyok az igazi!

Jól jegyezzétek meg: nem az a szabad, kibontakozott nő, akinek sok gyereke lesz. Nem az, aki egyet se szül. És nem az a királynő, akinek évente ötvenöt partnere van és orgiákra jár, és nem az, aki egyetlen férjjel éli a monogámiát.

Hanem az, aki erről maga dönthetett. A gyerekei számáról, a szülése módjáról, a partnereiről, az aktusok sűrűségéről. Ha meddő vagy, akkor nem magad döntöttél. Ha vágytál gyerekre, de nem találtál senkit, aki veled vállalta volna, akkor legalább ne oktasd ki azt, akinek pont annyi lett, ráadásul könnyen, és csodálatos jellemek, amennyit ő maga akart, mert kilóg a lóláb. És: az, aki úgy dönthetett, hogy az valóban az ő döntése, nem tiktokerek meg fakó, szemüveges bloggerek beszélték bele, hogy mennyire menő összevissza szexelni és alkarnyi dildókat vásárolni. (Itt láthatod, miért utálnak, mitől lett ekkora, százezres körben zajló cirkusz egy bénácska szerző sértődött hisztije. Rengeteg célzás van, ez itt Hegedűs NEManya Bettinára. Megvédeni magukat, érvelni nem tudnak, hát lejáratnak és moralizálnak.)

Visszatérek a címbeli témához, a 80-20-hoz: férfi mondja, hogy a nők 80 százaléka a férfiak felső 20 százalékára lő (a társkeresőn). Meg ghostingolnak: vissza se írnak két üzenetváltás után!* Vagy MORZSÁZNAK, lassan építik le a másikat, nem lesz harmadik randi (értsd: szex). (Nem értem, mi itt az elvárás: örök hűséget kéne fogadniuk?)

Ezzel több gond van: a lő, a férfiak, a felső, a húsz és a százalék. Mind tévedés, nem léteznek.

Ezt írtam az előző bekezdés végére: “A férfiak húsz százaléka verseng a nők nyolcvan százalékáért, a többinek nem jut semmi, miközben a nők nyolcvan százaléka a férfiak húsz százalékára hajt.” Ez volna az eredeti állítás. De 80-20 nem létezik. Embereket senki nem állít sorba vonzerő szerint, nincs ilyen lista, nem is lehet. Egy ember nemcsak más-más vonzerejű a különböző partnerek szerint, de ugyanannak a partnernek a szemében is változik a vonzereje, ahogy az idő telik, az ismeretség fokának megfelelően vagy egyszerűen hangulat függvényében. És még a vonzerő se jelent semmit: sokakat tartunk vonzónak, aztán rájuk se nézünk. Nem mérhető a vonzerő, nem objektív, a 80-20 metaforának sem alkalmas. Csak a szokásos rinya. Teljesen mindegy, hányadik vagy a sorban, ha nem kellesz annak, aki neked kell.

A 80-20 tulajdonképpen azt jelenti, hogy

1. sokkal több férfi akar eldobható nőt, mint ahány nő bármilyen férfipartnert, a férfiak egy nem kis csoportja, ha úgy alakul, rozsdás vascsőbe és halott nagyiba is belerakja a brét, a lényeg: a transgression, azaz a normaszegés (erőszak),

2. a nőknek csak az kell, aki vonzó – de miért is kell ezt mondani? A férfiaknak is a vonzó kell, ha ilyen nem akad, akkor a lebírható is megteszi, sőt, jobb is, mert akkor lehet panaszkodni és gyűlölködni is. Nőknek nem kell a lebírható, mert ők nem erőszakosak és nincs is erejük ehhez.

3. Miért kellene a taszító? Nem vesszük rá magunkat, mert annyira nem kell partner, és mert ez nem csak önmegtagadás, elidegenítő, de veszélyes is. Amúgy is már van partnerünk.

4. A Tinder emberáruház, abból is a kínai kereskedelem, ráadásul a “ki hány százalék” a nagy tételben “vásárlók” problémája, pontosabban: azoké, akik szakmányban akarnának csajozni, de nem jön össze nekik egy nő se. Semmiképpen nem a férfiak és főleg nem a társadalom problémája, hanem csakis az erőszakos, pornófertőzött, dehumanizáló férfiönzésé.

5. A férfiak a gerjedelmük túlkínálata miatt az odvas fába is berakják, jobban kell nekik a (lebírható, eldobható) nő, mint a nőknek a férfi,

6. a férfiaknak szarok a kommunikációs, érzelmi, társas készségeik, nem szárnyal a szellemük, úgy meg hiába is szépek,

7. – de ráadásul rondák.

Itt jegyzem meg, temérdek külsődleges értékrendű nő van, akinek elég a látszat, a külsőség: pénz, kigyúrtság, illat, műbőr macsó viselkedés, vacsorameghívás, jacht, udvarlási közhely, nyaralás, ékszer. De nekem nem, és senkinek nem, akit szeretek. Viszont ezek tanulható készségek, birtokolható javak, szóval hajrá, van erre is kereslet, sok-sok külsőségekre hajtó nő, aki áruba bocsátja magát!

Innentől a mai poszt:

Hogy a társkeresők felszínes, butus világában mi történik, az ráadásul nem magyarázza a “male loneliness epidemicet”, se a férfiak robbanásra kész frusztrációját.

Az emberek nem fogyasztási javak, nincs árcédulájuk. A találkozás nem piac, nincs kereslet-kínálat. Emberi összenézések vannak, pillanatok, igazi történetek.

Meg vannak persze persze béna, nyomorú, anyu-féle gondoskodásért és szexért vinnyogó férfiak, akik a kudarcaikat elméletekbe és nőgyűlöletbe csomagolják, és akiknek reveláció volna, hogy borotválkozz már meg, vegyél egy tiszta pólót, ami nem foltos. Ehelyett a fűrészporízű elméleteikkel megpróbálják rádumálni a nőket, hogy kelljen nekik az a férfi, aki nem kell. De ha ez sikerül, és a lúzer elfogadják partnernek, aztán rossz vége lesz (ez könnyen megeshet, mivel a férfiak 100 százaléka erőszakos potenciálisan, a békések is icipici provokációra azonnal előveszik a nőgyűlölő toolkitet), akkor megint a nők a hibásak: miért bíztak meg abban az erőszakos férfiban, miért szültek gyereket neki. Vagy elválni nem sikerül, mert akkor már a nő a gonosz (bárki elválhat bárkitől, ez nagyon fontos jog. Ha ez zavaró, akkor társadalomnak és a férfinak érdekeltté kell tenni abban a nőt, hogy ne váljon el, azaz: jól bánnia vele).

És mi van, ha kell a férfi, és vonzó? Hát hiszen még a vonzó férfiak is olyasmiket követnek el szóban, ütéssel, ágyban, hogy az thrilleralapanyag. Akkor a frusztrált, béna, foltos pólós férfi nemhogy nem vonzó, hanem a tetejébe biztonsági kockázat is.

A társkereső mint keret csalóka. Ha ugyanazt az embert, akivel szénné röhögted magad egy céges kiránduláson és fél év múlva már az esküvőt tervezitek, egy társkeresőn látnád profilképpé silányítva, akkor nem figyelnél föl rá, mert az ember nem merevíthető síkba. Még a kinézete sem. A fotó és a leírás egyébként is oly mértékig manipulált, hogy esedékes volna a GVH beavatkozás a fogyasztó megtévesztéséért.

A másik ember nem a pornó megelevenedett változata! Nem úgy működik az igazi emberi kapcsolat, hogy válogatsz a termékek közül, leokézod, kosárba rakod, akit kinéztél, és akinek az ára is rendben. Aki így fogja fel, az megérdemli, hogy a Threadsen sipákoljon, hogy valaki két üzenet után nem írt neki többet.

A Tinder stb. arra való, hogy aki rákapott a partnerváltogatásra, egyéb teljességélmény híján ez lett a szórakozása (szerintem ők súlyosan lelki defektes, erkölcsileg és intellektuálisan visszamaradott emberek), és ehhez elég vonzó is, annak lehet hetente három új, eldobható partnere. Vagy legalább izgalmasakat cseveghet, fotókat cserélhet egy elképzelt személlyel, akit a profilképből alkotott meg. Nem fog ilyesmivel szórakozni az, aki emberi léptékű maradt ebben is. Aki becsületes – azaz, nem léha. Annyi boldogítóbb hobbi van, és azoktól nem kapsz trippert sem!

A poszt röviden: a boldogtalan, visszautasított, “alsó 80 százalék” férfit az önző randikultúra termelte ki, azaz: a tömeges ismerekedési láz, a pornótól fertőzött, emberi lényeget mellőző, a másikat árunak, trófeának és eszköznek tekintő, felelősséget kerülő attitűd – ezért az a megoldása, hogy ebből a keretből kiszállsz. És reméled, hogy kint még vannak elegen, akik ellenálltak a trendnek. Az is reméljük, nem vagy a korai “sikereid” miatt szifiliszes HIV-fertőzött. Ha pedig nem vagy vonzó, ezeregy utad van, hogy javíts magadon – de a nők hibáztatása és a béna elméletfarigcsálás nem tartozik közéjük.

* Ez is érdekes: mit jelent a ghosting? Régen azt jelentette, hogy a neten szövődött, laza (vagy akár komolyabb) kapcsolatból pár hónap után szó nélkül eltűnik az egyik fél, nem válaszol, vagy tilt, töröl. Gyáva szakítást jelentett két olyan fél között, akik valamennyire már igent mondtak egymásra. Újabban azt jelenti, hogy a célszemély nem ír vissza a második nap. Talán azért, mert kiderült, hogy a sértődött fél ugyan nem elképesztően csúf, de unalmas, kiábrándító, használós. Várom, hogy mikor változik úgy a jelentés, hogy az is ghosting, amikor match sincs. (Figyeljétek meg, hogy hígul minden jelentés: áldozat, bántalmazó, író, trauma, túlélő, veszteség, nárcisztikus, patriarchátus.) Én élvezettel szemlélem a hígulást, mert vicces, jól lehet parodizálni.

Ez a bejegyzésem például olyan szöveg, amelyet számos netes nézelődő (katasztrófaturista?) nem olvas végig: “nem lehet elolvasni, érthetetlen” – ami nem azt jelenti, hogy én cirkalmasan vagy összefüggéstelenül írok, hanem azt, hogy diplomás, sőt, humán irányultságú emberek tömegei szoktak le mára végleg az olvasásról. A gyors, 500 szókincsű üzenetváltások, tízmondatos használati utasítások a maximum, amit befogadnak, kizárólag vizuális jelek és villanásszerű benyomások, streamingcselekmények bombázzák az agyukat – fokozatosan elvesztették a képességüket, hogy értsék művelt betűvetők mondatszerkezeteit, gondolatait, hovatovább az irodalmat. Soha nem olvasnak összetett gondolatokat, amilyen még Stephen Kingnél is akad, pedig bestsellerszerző, pedig amerikai. Így lettem én összefüggéstelen Szentesi számára is, ő meg pláne nem érti a mondatokat, pedig ő “író”, nem is akármilyen: olyan, aki soha nem olvas.

Valójában betűfelismerés szintjén sem tudnak olvasni. Ennek jele, ami engem mindig idegesített, hogy a félreolvasás mennyire megszaporodott. Figyeljétek a viccelődéseket (és nem szégyellik kiírni): “ja, úgy olvastam a fakereszt szót, hogy cserszömörce“.

Lúzerférfi-posztok itt.