Nem először ostorozom azokat, akik felpattannak az aktuális trendvonatra, és újkeletű szavakkal fontoskodva, átszellemült-jóságos arccal rémisztgetnek mindenkit és bárkit az apokalipszissel: 2018-ban a mi van a szívószálon túl? keltett nagy vihart. Voltak folytatásai: lebeszéled az olvasókat a környezetvédelemről?, később az igazán tudatos életmóddöntést, a táplálkozást vettem elő.
A mai téma: mi a baj a klímára hivatkozva a felszínen aggódó, segítő, a mélyben rémségesen kicsinyes, összefüggéseket elemien nem értő Jeremiásokkal. Hogyan lett médiakontent, kattintásvadászat és erkölcsi pozíció másokat a szörnyű jövővel ijesztgetni. Majd a gyerekkel a hátukon kell menekülniük a forróság elől (?)… azoknak, akiknek jól sikerültek a gyerekeik. Ez a büntetésük!
A járvány alatt úgy tűnt, az éghajlat, az ipari szennyezés senkit többé nem érdekel. Most a járvány nem érdekel már senkit, viszont nyáron, a híroldalak uborkaszezonjában megint sláger a klíma.
De inkább az, hogy ki szereli be nekik állami pénzen:

És bólogattak a megszomorodott ex-eszdéeszesek.
A klímaberendezéstől, ugye, kint csak még melegebb lesz, még jobban terheljük a Földanyát. Majd lehet még jobban szorongani, továbbá erről posztolgatni, míg hűsölsz kellemesen más pénzén és csapkodod a Facebook előtt a billentyűket (vajon az állam fizesse az iszonyatos villanyszámlát is?).
Hülyének is megéri!
Fél éve még oda meg vissza posztoltak az energiaárakról, a háború gazdasági következményeiről. Most a szívbeteg, elhízott nyanyák állami támogatású klímát követelnek arra a klímaváltozásra hivatkozva, amelyet pont ez a fajta emberi tevékenység, a kényelmeskedés, megúszás, elsatnyulás eszkalál.
S mindez miért? Mert Európa keleti felén (ám pont nem ott, ahol ők laknak!) fél-egy fokkal melegebb van, mint nyáron szokott lenni, bent nem kevesebb, mint 28, és ő azt nem viseli el.
A megdőlt hőségrekord fél-egy fok pluszt jelentett pár napig!
Tavaly aszályügyi szakértők papoltak az intenzíven penészedő országokban, idén az a gond, hogy túl sok a csapadék, viharok, özönvíz, hova folyjon a víz. Azt se tudják, mitől kell rettegni.
Mindig van mitől.
Én röhögtem tavaly, és röhögök megint. Nem a klímaváltozáson, mert mit tudom én, mi van a klímával (az éghajlatot nem merném saját szakállamra jósolni, de legalább nem is teszek úgy, mintha értenék hozzá). A Jeremiásoknak nem hiszek. És nem azon mulatok, hogy emberek rosszul lesznek a hőségtől, hanem a közösségi médiás cirkuszon. A panaszkodáson mint önálló teljesítményen. Az önmaguk szentté avatásán, a fontoskodáson.
A röhögésemre ugranak, torkolnak le nagy sértődötten, de semmilyen érv nem volt, csak közepes színvonalú cikkeket linkeltek elégedetten, amelyek nem is arról szóltak, amin én röhögtem, és csupa olyan állítás van bennük, amiket mindenki tud (melegebb van, szörnyű lesz a jövő, sajnos manapság, tehénfing). És?
Ők úgy értik, én vagyok a hibás. De legalábbis dezinformátor.
A lényeg, hogy ők a jók, ők látnak tisztán, és majd elmagyarázzák nekünk, tudatlanoknak, milyen veszélyes az ignorancia.
Ahogy meghaltam a covidban is, ugye. Majd meglátom…!
Jaaaj…
Nekem magyarázzák, mert nem voltam hajlandó a kórusba beállva fortissimóban sopánkodni. Ugye a három gyerekem is környezeti terhelés. Minek szültem, firtatják azok, akik nem szültek, vagy akiknek gyengén sikerült az alom. (Negyvenhárom a kicsike, és a piszoár mellé pisil, ugye, ő is zabolátlan lélek, mint az anyja, de máris elvégezte a kilencediket, csak most sikerült, mert el kellett menekülni, mert Orbán!)
Viszont felneveltem őket gyakorlatilag autó nélkül. Közben a klímajeremiások autóznak, repülnek szanaszét a vakvilágba a tök fölösleges, egyéni hiúságaik miatt, és ezt is kiposztolják. Minőségi élet, szakértősködés, mélységes lenézés bárki iránt, aki mindezt bornírtnak és üresnek tartja.
Ez is egy nagy pillanat: a bornírt melléknév jelentése (régóta akarjátok kérdezni, ugye?):
Nagyon szűk látókörű, intelligencia nélkül való és a szellemi fejlődés vagy alkalmazkodás szükségét tudomásul nem vevő vagy azt mereven elutasító <személy>; rendkívül korlátolt.
És az a sok fa, amit a primitív lektűrjeik miatt kivágtak!
‘Szórakoztató, irodalmilag igénytelen olvasmány, főleg regény’. A francia lecture (‘olvasmány’) átvétele, részben a német Lektüre közvetítésével; enyhén pejoratív mellékzöngéje a magyarban alakult ki.
Mindenki imád kezdeményezőnek lenni, hangzatos, okos állításokat tenni, szakértőnek tűnni – ezt sokkal többen csinálják ahhoz képest, ahányuknak bármilyen ismerete, pláne önálló gondolata van a világról.
Pedig még a tudósok se tudják. Nincs is ilyen, hogy tudósok. Az akadémiai életben botrány botrányt ér, önérdekű vagy lobbiérdekek által kilóra megvett szélhámosok százával publikáltak “kutatásokat”, amelyeket később visszahívtak. A nem szélhámosok pedig óvatosak, hacsak nem valami gazdasági lobbit támogatnak ők is (vegánok, konkrét gyógyszer/hatóanyag, műméhhel kísérletezők, kövérgyógyszer). Az ennél tisztább szektorokban pedig versengő elméletek vannak, “jelen tudásunk szerint az tűnik a legvalószínűbbnek”. Csak az egységsugarú telexolvasó hisz áhítattal “a tudósokban”, mint valami új vallás papjaiban.
Klíma. Ki legyen az, aki korlátozza magát és miért?
Én a szívószálammal? Nők posztolják, hogy bűntudatuk van, hogy megint nem vittek magukkal a sarki boltba VÁSZONszatyrot (pedig jól néz ki). Szerintetek ez okos, lényeglátó?
A Z generáció állítólag dühös ránk, X-ekre, újabban az Y-okra is – ismétlés: melyik kicsoda? Kicsit mindegy is, téged szidnak:

Dühösek ránk, és mindenkire, mert mi feléltük előlük a Földet. mi fogyasztásunktól van a klímaszorongás, az allergiák, a szörnyű mentális bajok, a neorodivergencia is, mind a mi szennyezésünk miatt!
(A legviccesebb, amikor meg akarják érteni, miért oly dacos a kamasz gyerekük, és meghallgatják bármelyik Steigervald Krisztián podcastet. Szellemesen elmagyarázza a csóka, hogy miért nem köszön a gyerek, és ettől, hogy már érti az okot, megnyugszik, hogy nem simán értfogy, gonosz meg bunkó a gyerek. A gyerek továbbra sem köszön, viszont kockul napi tíz órát, és fagyiba mártogatja a megis sültkrumplit, de aggódóanyu azt hiszi, ha érti az okot, amit a Krisztián magyarázott, akkor már rendben is van. Akkor mindez nem idegesítő, nem is ijesztő.)
Szóval, ők neheztelnek ránk, aztán mégis én gyűjtöm szelektíven a szemetet, mondok nemet egy sor kütyüre, a streamingre, általában a technikai újításokra, meg az apudobozra és még mennyi kényelmi faszságra, nem ők.
A netes klímaháborgókkal nem csak az a baj, hogy nem értének hozzá. Ó, bár csak ennyi volna a baj! Nem is csak politikailag fertőzöttek (bár nagyon), nem csak átlátszó az agendájuk: dögöljön meg O1G! Ők azt sem tudnák elmagyarázni egy hetedikesnek, mi a gyorsulás lényege, vagy hogyan működik a repülőgép. De nekem ELMAGYARÁZZÁK A KLÍMÁT, mert ÉN NEM TUDOM.
Én azt állítom, hogy nem tudják, nem tudják jobban. Egyáltalán nem értik. Nem értik, mi van a világban, mi az ok, mi a következmény, mi függ össze mivel, mitől lett a változás, mitől enyhül, mit tehet az egyes ember. Miért felelnek az arctalan nagyüzemek, politikai vezetők, hataloméhes atlanti és más mogulok, miért felel a vászonszatyrával, üvegtárolójával buzgólkodó átlagnő (ezt elmondom előre: kb. semmiért).
Üveg szívószál és álkörnyezetvédelem, teátrális gesztusok.
Nem a háziasszony szennyez, mégis ő szorong a legjobban a bűntudattól. Nem érdekes? És ezek a klímamegmondók basztatnak mégis.
A jeremiások nem nyitnak agyakat, hanem a meglévő, szörnyülködő kórusukat, a gyerektelen, macskás, vesztes típus elhízott nőket doppingolják, és élvezik a habverést, a figyelmet, a lájkokat.
Nem a klímaváltozásról, jövőről vagy a megoldásról van szó, hanem arról, hogy a megmondók helyezkedni, szerepelni akarnak, pozíciót és lájkokat szerezni, fölényeskedni azzal, akikre nem és nem képesek hasonlítani, mert nem tudnak értelmesen élni. Aki fölött nincs hatalmuk, mint ahogy semmi fölött nincs. És amíg boronganak és fenyegetnek, addig sincs szó az ő TEMU-rendeléseikről, kacatjaikról: hangtál, mágneses műszempilla, farmervakondnadrág, hivalkodó utazásaikról.
Meleg van, tehát szörnyű állapotban van a világ. Mások a hibásak. Mi ártatlan elszenvedői vagyunk ennek a folyamatnak, és mások tehetnek róla. Nekünk azért nem lett/más nőknek azért ne legyen gyerekük, mert mi szörnyű jövőt jósolunk.
Mit nem állítok?
Nem állítom, hogy nincs melegebb. Bár szerintem nem sokkal van melegebb. Nem érdemes ha a számokat nézem, az se durva ülöbség, nem csak a múlt heti, hanem a többéves trend se.
Nem állítom, hogy ennek nincs köze az emberi tevékenységhez. Sőt. Biztosan van.
Állítom, hogy “a tudósok” és a rájuk támaszkodó, Qubit színvonalú média nem megbízhatóak, nem informálnak, nem segítenek, hanem hangulatokat hergelnek érdekből. Amit biztosan tudok: engem (az egyént) basztat a média, én rémüljek el, én változzak, de hát nem én voltam.
Állítom, egy a facebookjeremiások náluk is kevésbé vannak tisztában a valósággal. Én szinte biztos vagyok benne, hogy nem nagyon vázlatosak ezek a jövőképek.
Állítom, hogy maguk a Jeremiások és buzgó lájkolóik sem tesznek semmit a hangoskodáson kívül. Sőt, olyan életstílusokat és értékrendet reklámoznak, amelyek durván tékozló fogyasztói szokásokat jelentenek.
Miért szörnyen káros ez? Azért, mert nem az történik a világban, amit mondanak, és nekik meg nem az a bajuk, nem attól vannak ilyen rosszul Nemcsak az van, hogy az évek telnek, és mindenki öregszik, hanem elrontották az életüket. A járvány alatt durván rászoktak a netflixre, a telefongörgetésre, a házhozszállításra. Most lusták, szarul érzik magukat, klímáért kiabálnak, és azokat gyűlölik, akik az utolsó idők közeledtével is értelmes életet élnek, nemcsak talmi rajongásaik és siránkozásaik vannak.
Szerintem a világnak vége van. Úgy, ahogy, körülbelül, de vége, és nem nagyon lesznek már hősök, csak véletlenszerű túlélők. Ami most még tovább rontja, azok a morális géppisztolyos posztolgatók. Én mindenesetre elültetem azt a bizonyos almafát, és a kudarcaimat nem öltöztetem klímatudatosságnak, főleg nem szervezek ennek divatbemutatót. A maradék kis időt szeretném okos, nyugodt, derűs emberek körében tölteni.
Az utolsó előtti bekezdés végéhez érve, gondoltam: igen, a Luther almafája… és lám, itt is van, pár sorral lejjebb. Bevillan Szvetelszky Zsuzsa nyelvész, hálózatkutató egy régi, többévtizedes cikke arról, hogy a divatos életmód itthon is mennyire a módosak sznobizmusa. Volt mondás is: úrinő lépcsőn jár és csalánteát iszik. Vászontáskát tesz be a csomagtartóba, a növényi táplálékához kiegészítők kellenek meg drágán ideutaztatott vagy megtermelt alapanyag. A baj az iparszerű termeléssel van, az pedig megy tovább. Nem lehet igaz, hogy szabadtartásban, kevés, jó minőségű takarmánytól a tehenek annyi metánt pukiznak meg böfiznek, mint egy mai istállózó tehenészetben, stb. Az meg, hogy a legeltetés helyett növényt kell termelni, mert az úgy olcsóbb(?) és elegendő(!) mind a 8+ milliárd embernek, az naivitás.
Megkérdezném a harcos vegánt: mi lenne, ha a földön egyszerre minden ember abbahagyná a hús, tej- és tojásevést? Milliárdnyi haszonállat van, sokkal több, mint ember és nagy részük már rég nem tud megélni emberi közreműködés nélkül úgyse. Nagy területet borítana el a sok kadáver.
Az apokaliszis szorongásában nem jó élni, ezt jó volt itt olvasni. Luthernek tényleg igaza volt.
KedvelésKedvelik 1 személy