Aki rendszeresen közösségi médiát, netes sajtót és kommenteket olvas, főleg ha már nem is fiatal, az könnyen elkeseredhet, hogy milyen világban élünk, hova tart az emberiség, mi lesz a környezettel, az országunkkal. Ettől lehet neki saját, személyes depressziója is. Sokan mondják, hogy ez a bajuk, “akárhova nézel, mindenhol a pocakos, a NER, a felmelegedés”.
Valami nem stimmel ezzel, mert ugyanők látható élvezettel szerepelnek és fontoskodnak, amíg a világért “éreznek felelősséget”. Ha elvennéd a játékukat, nekik, akik erre már ráfüggtek, akkor vajon mi lenne velük?
Néha arra gondolok, ha ezeknek az embereknek lenne végre igazi nagy bajuk, leégne a házuk, kapnának egy csúf diagnózist vagy az ő férjük repülne át a szalagkorláton, nem csak “az LMBT emberek elleni gyűlölet” lenne a problémájuk, vagy a “klímaszorongás” (jézusom), akkor hirtelen nagyon megbecsülnék azt a korábbi életet, amelyben volt idejük ennyit fejcsóválni.
Ugye világos, hogy ezek legyártott problémák, kreálmányok? Nem úgy értve, hogy nem léteznek, mert léteznek. Hanem hogy nagyon kibaszol magaddal, ha az egyéni közérzetedet ezektől teszed függővé. És ha ezt teszed, abból mások vígan élnek. Kócsok és újságírók szedik ennek hasznait.
Olyan, mintha élveznéd.
Azt jelenti, hogy ráérsz.
Ez mind termék. “Az LMBT EMBEREK ELLENI GYŰLÖLETET”, amelyen oly szívesen és ékesszólóan boronganak azok, akiket senki nem bántott, kitűnően el lehet adni kontentnek, kattintanivalónak.
Te meg megveszed.
Mert szerintem nincs gyűlölet például az LMBT emberek ellen?
Szerintem nincs. Az például, hogy levesznek a polcokról vagy befóliáznak néhány szerzőt, akik visszaéltek a szabadsággal, és a fiataloknak szóló szeméttel töltötték fel a könyvesboltok polcait, senkinek sem árt.
Becca Prior, te jó isten, ezen hisztizett, mintha NER áldozat volna, pedig egyszerűen SZAR.
Sokkal elfogadóbbak a magyar emberek, mint eddig bármikor, mert ez a világ iránya. És ezért nem kellene agresszív, sértődgetős ömlengésekkel magatok ellen fordítani ezt a kedvező fordulatot, az elfogadó embereket.
Mondok én valamit. A helyzet rosszabb annál, mint ha kirekesztenének, gyűlölnének. A helyzet az, hogy a kutyát nem érdekli a te orientációd, nemi életed, címkéid, különleges önmeghatározásod. Az ép érzelmi világú, ún. “van élete” emberek nevetségesnek tartják már azt is, hogy azt hiszed, bárkit is érdekel, miket gondolsz, érzel, vágysz, hiszel a szexualitásban. Amúgy is csak mondod, nem éled igazán. Mondod, ha kreditet lehet vele szerezni. Kabulban és Szöulban nem annyira mondod, Londonban és Budapesten nagyon.
Különösen nekibúsulhat az ember, ha nem kellően kritikus eredendően, és belebotlik a Lelkes Megmondóba, aki nagy erőkkel játssza az okosat, folyton kinyilatkoztat. Soha nem ír magáról a legprimerebb önajnározáson, irigységkeltésen túl. Észre lehet venni, hogy mindig az lesz a Világ Legsúlyosabb Problémája, amibe épp beleakad (mert olyan képzést végez, munkahelyet vált, fordul az érdeklődése). Egy éve az ukrajnai menekültek, előtte az LMBT, most a tanárok – kinek mi. Érdeklődését neki is a tematizálált hírek irányítják.
Folyamatosan végveszélyt jósol, ettől rossz a kedve, de neki eredetileg is rossz volt, és a magányába, céltalanságába, az unalomba tódult be ez a sok fura sirám, a politikán, napi híreken, cikkeken való ingerkereső borzadozás, vészmadárkodás. Ide ő nem szül! Mintha bárki akart volna tőle a gyereket, egy férfi, a társadalom, de ő nem hajlandó! Édes ábránd. Nem te döntötted el. És nem a világnak szülünk, hanem valaminek, ami egyszerre nagyobb a jelen világnál, és ugyanakkor sokkal kisebb, nagyon személyes: a mi egyetlen létezésünk, női, teremtő voltunk. Ha nem tör ki a teremtés, ez a világ legdemokratikusabb, nőket egybekovácsoló sajátossága, akkor mérgezővé válhat.
Mert van a világ állapota, amely nem (azaz: most sem) rózsás – másrészt meg sose volt még ilyan szabad, jóléti, biztonságos… és van az egyéni élet, amely haladhat más irányba is. Könnyen előfordulhat, hogy valaki épp a világkrízisek idején talál személyes nyugalmat, és arra jön rá, előtte unatkozott, nem tudott hasznosan, örömtelien élni. Vagy véletlenül kanyarodik másfele a privát élete, történetesen kimarad a nagy változások vesztesei közül, őt nem építették le, nem lett beteg, nem adták el a vízparti telkét.
El tudja az egyéni jóllétét választani közös dolgainktól? Micsoda rövidlátás ez? – jajdulsz fel most. De ezt is a jajgató média tette veled. Nézd meg, mi bajuk azoknak, akik örökké a világ dolgairól írnak keseregve. Erkölcsileg és szellemileg maszturbálnak, az a bajuk. Nem szereti őket szoros szerelemmel senki. Karriert és figyelmet akarnak, és a dráma a termék.
Ha az egyéni érzeteidet, közérzetedet a “közéleti dolgok” határozzák meg, ha az érzelmi életed sivárságába törnek be a féltávoli, közösségi hírek, pláne világfolyamatok, akkor magadnak baszod el a tudatállapotodat.
Régen sokat mondogattam, hogy az az értelmiségi, aki tud a világ mint olyan folyásáról, és vállalja, hogy hatással legyen közös dolgainkra, minimum értse, de inkább alakítsa a folyamatokat. Mára ez is olyan, hogy mindenki boldogabb lenne, ha az okosabb emberek is inkább paradicsompalántát ültetnének facebookozgatás helyett. Olyan függőségeket és élethiányokat láttam a netre ragadtak között…! Minden stresszük és bánatuk a netes addikcióból fakadt. Esetleg a képzelt világok elidegenítő hatásából, az, agresszív látványvilágú, túl színes, túl fordulatos filmek, könyvek, manga, pornó, valláspótlék nézetek, a “hamis próféták”. Nem igaz, hogy ezek a fantázia kiélései, vagy bármilyen spiritualitást hordoznak. Ezek megölik a saját belső képeket.
Nem kell a világ állapota miatt neked egykénként ennyire szörnyen érezned magad. hacsak nem élvezed. Vagy: hacsak nem hiszed, hogy te írod a világ történetét. Ami búbánatos, béna fejű aktivistákkal meglepően gyakran előfordul.
Szóval, a címbeli kérdésre a válasz:
Először még egy kérdés: pontosan te miért is vagy szomorú? Lehet, hogy valós okod (úgy értem, olyan, ami nem médiatermék) nincs is rá. Vagy csak tovább búsítod magad.
Ha szomorú, céltalan vagy, akkor egyvalami óv meg. gyere le a tükörvilágról, és cselekedj a valóságban! Végezz fizikai munkát, menj a létező dolgok közelébe, azaz: távolítsd el magadtól a reprezentációkat, visszfényeket: fotók, ki mit mond, netflix, mi a divat, hiúság vására. Különösen figyelj erre, ha unalomból nézegeted őket! Nem fogják az űrt betölteni. Nem az a bajod, hogy nincs ki szórakoztasson, mint valami elborult késő-római császárt, hanem hogy üres lettél.
Nem kell nézned, más min dohog, mi a véleménye. Ki tudod alakítani a saját álláspontodat a valós dolog vizsgálatával. Például ha érdekel a vidék–város kontrasztja, akkor nem kell, hogy azok nyomába eredj, akik épp erről írtak cikket, és az ő szavaikat szajkózd. Tudsz magadnak találni könyvet, KSH statisztikát. Már ha tényleg érdekel, nem csak FOMO minden ilyen téma. A valós dolgokat nem úgy értem, hogy mind kézzel fogható, mint a kapálás (noha az is valós, igen). Hanem hogy nem csócsálta meg és torzította el más.
Ez az egyetlen, amit tehetsz a romlás ellen. Legyél szellemi, akkor sosem unatkozol. És legyél életigenlő, örömvezérelt – valódi örömökre gondolok, nem elemi ösztönkiélésre vagy a média diktálta trendi felszabadultságot játszó divattevékenységekre. Leginkább a sportra, mozgásra, erőfeszítésre gondolok.
Bízz magadban, bízz a szeretteidben, maradj kíváncsi, élj valós tevékenységekben! A világvége ellen nem tehetsz mást. Nézd meg közelről a nebáncsvirágot, pattintsd ki egy könnyű érintéssel a termést!
NEM, ez NEM erdőfürdő. Ez csak egy séta!
A klímán, az anyák helyzetén és a társadalmon való borongás helyett kocogj egy ötöst. Főzz egy vacsorát és vidd át a felét a magányos, öreg szomszédodnak. Örülj, hogy vannak szeretteid, és nincs nagy bajuk. Lesz ez még így se. Ülj le velük társasjátékozni, vagy csak nézd a felhőket. Olvass, nézz valamit, amit te találsz, mert téged érdekel, és ne akarj belőle azonnal fotót meg hashtaget.
És ne beszélj intellektuálisan maszturbálós, okoskodó hülyeségeket.
Ennyi a boldogság.
csak az olvassa. én szóltam 
Kösz, hogy megfogalmaztad helyettem.
Minél több ilyen sajtót olvasok, annál erősebb volt bennem a kettősség érzése: minden szar, én mégis jól vagyok. Vagy többnyire jól vagyok. És ez elég.
Régen még én éreztem magam hülyén, hogy nem veszek részt tevőlegesen nagy ÜGYBEN. Ma már örülök.
Egyetlen kivétel volt csak. Az otthonszülés szívügyem volt, azért tettem is valamennyit, leginkább információk átadását, felvilágosítást, ha kérdeztek.
KedvelésKedvelés
történetesen tökéletesen egyetértek ezzel.
az utóbbi időkben egyáltalán nem nagyon hatottak a hírek és közéleti dolgok a hangulatomra, szartam rá, elvoltam, egészen az elmúlt hétig, bár ez nem szorosan közélet, avagy tulajdonképpen közlekedési közélet. volt szerencsém látni húsz perccel később az Árpád hídi baleseti helyszínt, ami most napokkal később sem hagy aludni, illetve körülbelül csak a múlt héten hat motoros haláláról hallottam, egyik félismerős. én magam is motorral és bringával is aktívan járok, és lassan elkezdtem rettegni mindkettőn, már csak a buszon nem.
ami elég erősen hat a hangulatomra, közélet valahol ez is, és az is, hogy valahol vádolom magamat is azzal, hogy újabb embereket segítek jogosítványhoz, és felfoghatom úgy is, hogy legalább van egy eszközöm ahhoz, hogy ezek az emberek felelősek legyenek, és tömöm a fejüket folyamatosan, hogy vigyázz a bringásra, látod-e a motorost, nem opció, hogy átengeded-e az embert a zebrán, te vagy az erősebb, az a dolgod, hogy te láss a gyengébb helyett is, és a hülyébb helyett is, és stb. de mi van, ha az egész nem kéne, úgy ahogy van, és mikor, melyik tizennyolc éves fiú tanítványomból lesz majd a RACE-001 rendszámos mocsadek, akit most a traumatológián tb-re ápolnak, ahelyett, hogy az ember alá nem való, utcára nem való mercedesével együtt a Dunába esett volna. és hogy őszinte csikorgó dühvel kívánom, hogy esett volna bele, és ez nem volt rám jellemző, ez a szemet szemért mentalitás soha, és érzem, hogy nem csak én, hanem a teljes közhangulat valahogy egyre agresszívebb és türelmetlenebb, a közlekedésben, ami az életem lényegében, könnyen lemérhető, és ez tulajdonképpen közéleti dolog is, ami összekeveredik a személyessel, és valahol aggaszt és dühít is, hogy mintha kicsit itt lenne az a mad max-világ, amit jósoltak valamikor.
nem tudom, mennyire tartozott ide, bocsánat.
KedvelésKedvelik 2 ember
Hát, eszembe jutottál. És nekem Karácsony szóhasználata és karakánsága nagyon tetszik most.
Görbe szemmel néztem mindig az ovis fiúkat, ahogy nyálzó-dadogó izgatottsággal gyorsulást meg autómárkákat taglalnak. Gáz és elidegenítő, szexista, agresszív, kapitalista erre nevelni a gyereket.
Viszont nem igazán tudtam, keveset tudtam a brahiból gyorsulókról, erről az erőkultuszról. Volt egy Nők Lapja cikk vagy húsz éve, egy férfi “vallott” arról, hogy neki az a titka és drogja, hogy éjjelente gyorsulási verseny Andrássyn egy ilyen beavatott kis klubbal, és afféle őszinte, különleges figurának volt beállítva, nem agresszornak. (Olvasta valaki?) De logikus következménye az autókultusznak ez a tragédia. “Nekem jár”, és akkor már nem csak a függetlenség, kényelem, hanem a repesztés is, és mások gyilkos, agresszív leuralása is (ezek MINDIG férfiak). “Szeretek vezetni”, ebből következik logikusan, hogy neki ez mint jog jár is, tegye a segge alá a társadalom. Ahogy a legszelídebb szexpozitív hangokból lett az aljas pornó és BDSM legitimációja, pont olyan elkülöníthetetlen az autó mint norma és nélkülözhetetlen kényelem a magukat istennek képzelő, magamutogató agresszoroktól.
Az autó nekem továbbra is ritka, extra kényelem, inkább nem. Értékrendi alapon mondom ezt: gyilkos üzem, nem emberre szabott kockázat, az esetek többségében tök fölösleges, méregdrága, ellustít, elidegenít. A kedvencem, ahogy közben a rezsin sírnak (mert légkondicionáló is kell, természetesen). Az is milyen, hogy nem kevés ismerősöm GYEREKALTATÁSKÉNT köröz, úgy értem, bébivel, gyereküléssel útra kel, hogy ne üvöltsön. Szinte büszke vagyok, hogy Macié egy rom, és heti egyszer használjuk.
Honnan tudod, hogy mi van a vétkes sofőrrel? Hogy maradt egyáltalán életben? A járműroncsok képei elképesztőek. Úgy látszik, a 600 lóerős vas sem véd meg.
Telex:
https://telex.hu/belfold/2023/07/03/magyarorszag-belebukott-a-gyorshajtok-elleni-kuzdelembe
KedvelésKedvelés
Kedves Èva, szerintem èn olvastam ezt a NL cikket mèg règen, kèt-három ilyen extrèm, fura “hobbiról” vagy “szórakozásról” volt szó. Volt ez a gyorsulási màniás férfi, akin semmi sem segít, kipróbált már minden extrém sportot, de a gyorsulás az igazi persze, meg volt vmi cègvezető, aki meztelen csajos bulikat szervezett az üzlettársainak, ahol mindenki álarcot viselt. Volt valami sunyi sugallata a cikknek, “Ilyen a férfiak világa, nem tehetünk róla”. Èn meg csak magamban hőbörögtem, hogy tènyleg ennyire hülyènek nèzik az olvasókat? (Igen). Biztos azért emlèkszem erre a cikkre ilyen èlesen.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én nem tudtam, hogy az autó nélküli gyereknevelés ekkora trigger az embereknek. Gyereket NEM LEHET autó nélkül nevelni – így a 82 éves szomszed nyaralótulajdonos nyugdíjas pszichológus. FELELŐTLENSÉG, azt mondja. Én meg nem tudom, röhögjek vagy bólogassak. Mindezt azért, mert gyalog vittük fel a gyerekeket es a húzós bőröndöt a nyaralóhoz. Tök vidáman. Elromlott a kocsi? Ja nem, nincs. Úúúú… és kezdi. Most hazudjam, hogy igen, elromlott? De miért én legyek defenzívaban? És erre tényleg ugranak, random jatszoteri anyukaktol dokiig mindenki. Megdöbbentő.
KedvelésKedvelés
Érdekes. És ő nem egy városi, veretős, techimádó, faszméregető férfi, és mégis. Ez a tágabb kontextusa a városok élhetetlenségének, a középosztály nyomorának, a Föld felélésének, az inaktív életnek, de a RACE-001 tragédiának is. Hogy ennyire alap és nélkülözhetetlen a kocsi. Beszarok. Amúgy meg mi köze, mosoly, agyalni sem érdemes rajta.
KedvelésKedvelés
Az esetek kb. 95%-ában gyalog és tömegközlekedve járok a városban. Van jogosítványom, autónk is, ritkán használjuk. Én gyalogosként kezdtem el félni az utóbbi időben, hetek, ha nem hónapok óta az az érzésem, hogy egyszerűen két lábon álló emberként nem ütöm meg a többi közlekedő ingerküszöbét. Állok a zebránál és átnéznek rajtam, vagy ha észre is vesznek, simán rálépnek a gázra, nehogy meg kelljen állni. Bár zebrán a kerékpárosok se szívesen engednek át valamiért. Az még, hogy alapjáraton a zebra mellett ácsorognom kell, egy dolog, de ami miatt komolyan kezdtem félni az az, hogy pár héten belül kétszer is előfordult, hogy már bőven a zebra közepén járva ugranom kellett, hogy ne menjenek át rajtam. Az agresszivitás, a türelmetlenség, a leszarom mentalitás, amit mondasz, tényleg látszik. Nagyon. A férjem korábban szinte csak biciklivel járt a városban, és pont ez a baleset volt az, ami kapcsán görcsbe rándult a gyomrom, és hálát adtam az égnek, hogy most már home office-ban dolgozik…
KedvelésKedvelik 1 személy
Anxious Annie kommentje:
Elvileg teljesen értem amit mondasz, de nem tudom leállítani a szorongást, akkor sem, ha belátom, hogy ártalmas. Örülök, hogy nem téma már a gyerekvállalás, mert már majdnem felnőtt az enyém, de nem tudom, ma hogy döntenék és el vagyok képedve magamon. És ha a környezetemben valaki bejelenti, hogy terhes, csodálkozom és őszintén irigylem a bátorságát, az optimizmusát. Nekem a klímaváltozás a kedvenc apokalipszisem, nem bírok eljönni róla, pedig már pszí- nél is voltam emiatt és nem értem, miért pont erre vagyok rákattanva. Magam is röhögök magamon. Olyasmi jövő lebeg a szemem előtt mint a The Mandibles és amikor mások más miatt aggódnak, pl. hogy Putyin ledobja az atomot bosszúból, szinte lehurrogom őket, hogy az ő szorongásuk milyen nevetséges, bezzeg az enyém, az mennyivel realistább. Vágom azt is, hogy a férfiak sokkal kevésbé nyomaszthatók ilyesmivel, és talán azt is, hogy miért. És igen, nekem is segít, ha másokon segítek vagy elmegyek futni vagy úszni a tóban, de ez nem mindig megoldható, és közben is eszembe jut, hogy na, vajon tíz év múlva meglesz-e még ez a tó, meddig lesz meg az erdő… mások hogy csináljak ezt az egészet?
KedvelésKedvelés
Nem pont akkor, azért kell úszni, mert nem lesz meg a tó tíz év múlva? Én nem mondom, hogy nincs krízis, én azt mondom, annál becsesebb, ami még megvan!
KedvelésKedvelés
Teszt
KedvelésKedvelés
Mégis tudok kommentelni, valamit elbaxtam az előbb. Köszi, hogy betetted.
Szóval, nehéz úgy örülni a jelennek, ha nagyon morajlik már a vihar. Azaz ugye, nem is vihar, hanem világvége. És mi ugye legalább éltünk, de mit mondjak a gyereknek?
KedvelésKedvelés
Nem a vihar morajlik, hanem a média, a pánikban érdekeltek! A gyereked is dönt, igazodik, nem neked kell helyette élned. A morális pánik öregít és nem valós. Sima öregedés lesz ez…
KedvelésKedvelés
Azért mondom ezt ilyen határozottan (nem a világ, hanem a média), mert nekem is sok fölösleges szorongást okozott, hogy a valóság helyett elhittem a reprezentációkat.
KedvelésKedvelik 1 személy
Klíma: én nem azt mondom, hogy nincsen baj, krízis, világvége. Én az kérdem: és akkor mit tudsz tenni? Akkor is ez az egy életed van! Akkor is fontos, hogy háborgás meg mások basztatása, köldöknézés, huhogás, erőszakos okoskodás helyett igazi életed legyen, amíg lehet, amennyire lehet. “Kedvenc apokalipszisem”, “rákattanva”, “nem bírok lejönni”, látod, hogy ez kreált, a média nyomta beléd? Kb. úgy írod ezt, mintha a kedvenc együttesedről/sorozatodról írnád, és szerintem azon a helyen is van a tudatodban. Megjegyzem, két éve azon erősködtél, hogy a queerség valós, a kékhajú fiatalok nagyon szenvednek ám… szerintem nem, nem ezek a valódi problémák. Nyáry Luca teátrális és leütésre fizetett gyötrődése intő jel legyen mindenkinek. Ott az erdő, ugyanaz az erdő, mint gyerekkoromban, sőt, kevesebb a sitt és több a parkerdőben a szemetes, és: MÁR LÁTOM A SZÉPSÉGÉT. Ugyanígy jobban élvezem a napsütést, a nagy filmeket, könyveket, a zenét és a síelést. Mondjuk én nagy poklokból jövök. Most, mint valami halálraítélt, megnézem még, amíg lehet, beszívom a levegőt, élesek a színek, már nem unom a kirándulást, dehogy, már tudom az értékét. A párosunk nagyon intenzíven tud örülni, a nebáncsvirág termésének, a fura japán filmnek, a sóletnek is. Kéktúra végéről vonatoztunk, mennyivel gyorsabb, kényelmesebb a vonat, mint gyerekkoromban… én is szabadabb, felszabadultabb, örömtelibb, okosabb vagyok már. Pont a krízis árnyékában értékeli az ember ezeket. Én a személyes életemben olyanokat éltem meg, hogy mára minden perc nyugalom, az öröm, egészség hatalmas ajándék. Nem fecsérlem meddő dohogásra az életem.
Persze akinek ez ad identitást, vagy ennek révén éli át, hogy ő “felelős”, “aktív”, “beszélget”, tegye. Sok ilyen hangnemű felvetést látok a telexen, de engem az élet érdekel. És nem terápiaként az aggodalom ellen, hanem eredetileg is ez érdekelt. Meg a tiszta szellem, de az keveseké.
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm! Persze, én is érzékelem, milyen szavakkal beszélek a félelmeimről, valószínűleg azért ezekkel, hogy kicsinyítsem őket. A kékhajúak, menekültek miatt továbbra is aggódom, sokféle szép színes aggodalmam van (ez önirónia) Ez egyébként szerintem egyáltalán nem látszik amúgy rajtam, lehet, hogy ez is gond, hogy túlságosan befelé élem meg. Ha viszont találok valakit, aki hasonlóan szorong, akkor meg azért szar, mert látom, hogy nem csak az én fejemben létezik a probléma 🙂
Teljesen igazad van mindenben, amit írtál, most már csak azt kell elérnem, hogy érezzem is, ne csak tudjam, szóval érted.
KedvelésKedvelik 1 személy
Miért nincsenek ilyen rendes, jó írások másoktól??? Jó volt olvasni.
KedvelésKedvelés
Értem, amit írsz a klímakrizisről és a médiáról. Én úgy vagyok vele, hogy gyerek nélkül könnyebb megbirkozni ezekkel a gondolatokkal is. Ki tudja, lehet tényleg hamarosan jön a kilamakatasztrófa, háborúk, milliok vándorlása, totál káosz. Ha egyedül lennék, nem is nagyon érdekelne, max tönkremegy az életem, meghalok valami szarban. Van két kis gyerekem, őket már jobban féltem, jobban mondva, attól a helyzettől félek jobban, hogy családdal együtt kelljen túlélnünk valami mad maxi világot. Szerintem azzal kicsit elhárítod az ettől való aggodalmat, hogy a “média felfújja” vagy hogy hiába van krizis, nekünk élnünk kell tovább és müvelni a kertünket. Gyerekeim vállaljanak gyerekeket, de amikor a médiahisztitől ők is “klímaszorongók” lesznek, akkor én nem tudnám teljesen őszintén az ellenpontot képvselni, mert banyek, naivitás lenne azt gondolna, hogy tényleg csak felfújja a média.
KedvelésKedvelés
Csak a médiából vannak információid.
Ha az emberek komolyan vennék a végítéletet, akkor a járvány alatt nem a pornó, a Netflix, a hízás, a menekültekkel szelfizés, a Normafánál tüctüc üvöltözős buli meg a dögunalom futott volna fel, hanem a filozófia, a kertészkedés, a segítés meg a csendes erdőjárás.
Ha jön a vég, vagy az apokalipszis, akkor addig éltünk – de addig éltünk. Én jobbat, mint az élet, nem tudok. Ők, akiket én nem értek, meg úgy latolgatják a nemlétet vagy a halált (abortuszt), mintha kefírmárkákat válogatnának az Aldiban.
Az élet értékéről beszélek, bármilyen körülmények között. Ha nagyon szar, még mindig öngyilkos lehetsz, de ha nem létezel, nem élhetsz.
Nekem az a dolgom, hogy normális maradjak, ne egyénieskedjek, trükközzek, hogy én majd megúszom, van rendetetésem és bízom a kegyelemben (csodában).
Lehet, hogy ez istenhit, én meg istenhívő vagyok.
KedvelésKedvelés
Neked nem lesz már gyereked, “olvasó”, az tuti. A regényem meg nem cincálni van. Ezért nem is tudsz róla semmit. Nekem van még tiszta aggyal hatvan évem.
KedvelésKedvelés