És: mitől ekkora téma ez mostanában? Ezen a blogon is.

A 444 szerdán nagy leleplezően hozta a hírt, hogy a valaha RTL klubos Gönczi Gábor, aki ezt a forradalmi, érzékenyi dokut készítette, amiért Hégető Honorka-díjat is kapott, most meg a TV2-n tolja a kormány “transzfób propagandáját”.

Itt a cikk: https://444.hu/2022/02/08/dijnyertes-riportfilmet-csinalt-a-transznemusegrol-aztan-a-transzfob-kormanypropaganda-kiszolgaloja-lett

Itt a film (fókuszos részletek összerakva, sok ismétléssel).

Nos, semmiféle újságírói nagyság nincs itt, Gönczi talált egy Fókuszba illő szenzációt, amelyet érzelmesen lehetett tálalni, afféle kétfejű borjúként, olyan szóhasználattal és megoldásokkal (átoperál, “a lány”, mellmutatás), amelyért ma meglincselnék szivárványos népek.

A láthatóan rossz iskolázottságú, szegényes szókincsű, zavart és indulatos főszereplővel kapcsolatban bombasztikus megfogalmazások: “születése pillanatában eldőlt”, “más lélek költözött bele”, “ha belehal akkor is túléli”, “személyiségzavarát egy génhiba okozta” WTF?, “férfiaggyal, női testtel” WTF? De ekkor még: “gyógyítható betegség”.

Ami figyelemreméltó: EGYETLEN magyar transznemű eset volt akkoriban, mármint olyan, aki a küszködését vállalta is a nyilvánosság előtt. Ő pedig nőből akart férfivá változni. (Ma így néz ki, rengeteg képet rak ki magáról és az élettársáról, anyjával nincs kapcsolata a facebookon.)

A ma ismert, gyakran hangoskodó transznők egy-két kivétellel 36-55 évesek, tehát a forgatás idején, 18-20 éve is már nagykamaszok, fiatal felnőttek voltak. Hol voltatok ti ekkoriban, amikor Tamás a maga harcát vívta? Ha ez olyan benső meg veleszületett, illetve gyakori, akkor miért maradt ez az ember az ügyével egyedül? Hogy van ez, hogy “mindig is éreztétek, hogy belül más a nemetek”? Utólagos fabrikának tűnik a sok megható sztori, és már Tobi sem fiú, sőt, be is fejezte a szerepelgetést.

*

Magyar válasz: azért forró a téma, mert jön a választás, ennek kampányeszköze és kísérőeseménye a népszavazás, amely ezzel a szimbolikus és érzelemhergelő témával tereli el a szót a korrupcióról, zavaros vagyonosodásokról, az egyetemek, az egészségügy és a közoktatás siralmas helyzetéről.

A saját válaszom: Magyarországon az elmúlt években csak néhány cikk jelent meg transzkritikus állásponttal. Balogh Zsófi (Partizán) és Betlen Anna, illetve legutóbb Kiss Noémi és Feró Dalma vállalja a nevével, világosan a bírálatot, amely a jelenség problémáira figyelmeztet. Rajtam kívül, mármint. Nem is kell semmit mondani: ha egy férfi, meleg hangadó nem kifejezetten lelkes, akkor Márton Joci erkölcsileg KIVÉGZI (Ungár Péter, Jámbor András, Gulyás Márton).

Vay Blanka szerint

a „genderellenes” mozgalmak az elmúlt években világszerte elharapództak, uralják a közösségi médiát.

Itt írja ezt.

Eközben százával jelennek meg promócikkek, transz-hősnőavatások, “esélyegyenlőségi ügyek”, hüppögések, érzelemhergelés, díj, politikainak álcázott transzpropaganda (mert Orbán), önsajnálat, a Pride-ba gyúrva a normalizálás. Minden kritikus vagy csak “helytelen szóhasználatú” tartalomra odarohan kommentelni egy tucat vagdalkozó közismert név, és elkezdik a megsemmisítősdit.

Aki érzi, hogy itt valami hamis, az információk és érvek nélkül marad, és azt is leveszi a hangnemből, hogy jobb, ha hallgat. Antoni Rita pedig interszekcionális feminizmus címén az elnyomott csoportok átfedését és közös érdekét hangsúlyozva, kezdeményezően pakolta rá ezt a csúf terhet a nőmozgalomra, lásd Genderfészek és közismert futóbolondok pátyolgatása.

Eközben lassan minden középiskolában akad a transzneműségét nyíltan vállaló, ezt lázadásnak megélő, fontoskodva kihirdető kamasz. Tíz meg húsz éve nem volt ilyen. Egyre többen és egyre korábban kezdik el, hogy “rossz testbe születtek”, meg a többi abszurdumot. A jóindulatú közönyösek azt gondolják, ez a 21. századi emó, avagy rockerség, átmeneti és ártalmatlan.

Nem az.

Bár a többség nettó unalomból, feltűnéskeresésből csinálja, a jelenség nemhogy nem hősies vagy bátor, hanem ostoba, járványos és mérgező. Aki ebbe a transzkodós mókába belevág, annak az önsajnálat, a harc, az “ellenállás”, és – ha komolyan gondolja – a tranzíció felzabálja az életét.

Legyen tiszta az is: a transzszexualizmus, pontosabban a nemi diszfória rajta van a nemzetközileg elfogadott pszichiátriai diagnózislistán (DSM-5., 2013). Az aktivisták normalizáló, demedikalizáló törekvésainek eredményeképp már nem zavarnak (disorder) számít, viszont diagnózis. Egyedülálló, mert nem a lelket, elmét kezelik, hanem a test erőszakos, kockázatos, élethosszig tartó átalakítását gondolják megoldásnak. Ezt az ellentmondást, hogy diagnózis, de normális, magyarázgatják persze: egyre inkább arra helyeződik a hangsúly, hogy a belső megélése és a teste/testéből következő nemi szerepe ütközésekor mit él át az illető. Csak azért kell a diagnózis, mert orvosi beavatkozást akarnak, amúgy ez szerintük egy ritka, de normális állapot, nem zavar. Kell az alap, elrendelni a hormonozást, herélést és a többit.

De ez nem ugyanaz, mint a transzkodók. Mert kezdetben volt a transzszexualizmus (így hÍvták, a magyar diagnózis neve is ez maradt), ritka, fura és bonyolult, egész életet megváltoztató, mélyen kínzó, nagy vállalás. Olyan, mint a fenti Tímea/Tamásé (minden van: veleszületett, génhiba, beléköltözött lélek, pedig egyértelműen kiderül, hogy durva incesztuózus abúzus és csúnyán lógó mell van a történetben).

Ma már elmosódtak a határok, és így lettek egészen sokan: a crossdresserek és a sissyk (nem fogsz tudni aludni) is transzgenderek, akiknek ez tudati játék, pornó ihlette izgalom, és ennek a gyakorlata (megélése) roppant gusztustalan, mert önző, kommodifikált (áruvá tett) szex (fétis), és sosem alapul valódi kölcsönösségen. A transzgenderizmus (angolul világosabb a különbség) tehát szélesebb fogalom a transzszexualitásnál, ez lett igazán tömeges, pornó és internet ihlette, vérbeli 21. századi jelenség. Mivel nem kell hozzá semmilyen diagnózis, vállalás, a perverzek mellett olyanok is transzgenderként azonosítják magukat, akik simán gender-nonkonformok (fiús lányok, lányos fiúk), és nemhogy nem akarnak műtétet, hormont, de nemi diszfóriát sem éreznek. Erről itt hallhatsz (beállítottam a releváns részhez, a fogaskeréknél pedig /angol/ felirat van):

Egyre csak tágulnak a határok, szélesedik a tömeg, egyre több a “bátor” “aktivista”, és amitől ez nem hóbort, hanem veszélyes és orwelli jelenség: törvényi, intézményes és gyakorlati változásokat akarnak elérni, amelyeknek mindannyiunk életére, napi teendőire, szólásszabadságára, a nyelvre magára (a “nő” fogalma) is hatással volnának, ha arrafelé tartanánk, mint az angolszász országok vagy Németország és nem pont vissza. Megjegyzem, a magyar emberek annyira undorodnak a sok zavaros hülyeségtől, magakelletéstől, hisztitől, amely sunyin egybemossa a jó fej #loveislove melegeket ezekkel a szerencsétlen, kezelésre szoruló emberekkel, hogy félek, ezzel tud Orbán választást nyerni is akár.

De ha ez nem elég: sportbotrányok is voltak mostanában, rengeteg a transzkodáshoz kapcsolódó bűneset (a facebookon ez a csoport gyűjti a sajtót), és két, hajdan feminista legendának tartott, világhírű írónőt is kicsináltak az aktivisták, sőt, a maguk szerény eszközeivel Magyarországon is egyet. Minél előrébb haladt az unatkozó, ráérős jóléti mentalitás, annál jobban rászállnak arra, aki nem fogad szót a nyomásra, például nőkről mer beszélni a szó biológiai értelmében. Adele-re is rászálltak, ő is transzfób lett.

*

Miért hozott ilyen törvényt a kormány a jogi nemváltás ellen? Ilyen volt a régi törvény, és a Gönczi-műsor szerint a jogi nem- és névváltoztatás bevezetése eleve Tímea/Tamás esetének köszönhető. (Valójában senki nem tiltja ma sem, hogy férfiak “nőként éljenek”, ez magánügy, de nem asszisztál hozzá az állam, nem változtatja meg a születési anyakönyvi kivonatot, nem kapsz hozzá papírt: az adminisztrációs környezetet módosították.)

Egy: azért, mert konzervatív módon veszélyesnek ítélte a transznemű ideológia terjedését. Valóban ezért. A járvány rendkívüli jogrendjében pedig rendeletekkel és szélsebesen, vita nélkül elfogadott törvényekkel kormányoznak.

Kettő: mert létezik a probléma, és nem csak kozervatívok szerint És ez a probléma jól látszik más, fejlett országokban. A probléma az, hogy megsokszorozódott a nemi diszfóriás esetek száma, meredeken növekszik, és egyre több lányt érint, akik fiúk szeretnének lenni, ami miatt tanácsadó szervezetek, klinikák, kampányok működnek, és végleges, macerás beavatkozásokra kerül sor, illetve gyógyszert kell szedniük életük végéig. A transzneműek, köztük egészen fiatal, illúziókba kapaszkodó emberek a kockázatos és drága, csonkítással járó beavatkozások után is diszfóriával küzdenek, problémáik nem oldódnak meg, életvezetési és társtalálási nehézségekkel küzdenek, és sokan meg is bánják a tranzíciót.

Hogy nincsenek nemváltó gyerekek? Dehogy nincsenek, és imádja őket a média. Itt van ez a hír, 2014-es öngyilkosság.

16 évesen jött rá, hogy a szülei sosem mennének bele az átalakító műtétekbe, így 18 éves koráig várnia kellene, ez pedig, mint írta, megnehezíti a műtéteket.

Ebben a szellemben nevelik őket. Jazz Jenningset (TLC), például, aki egy ritka korai MtF példa:

és több különösen durva, kellemetlen operáción van túl.

Ezek a gyerekek sínen vannak, főleg ha a szülő nem kivár, hanem elkezdi aggódva, hogy ne ártson, másik neműként kezelni, új néven szólítani a kölköt, hogy aztán akár már 8-10 évesen kapjon pubertásblokkolót.

*

Most pedig írom az okokat: miért lett ez az egész mára tömeges a nyugati világban, és minek akart — az enyémtől vagy épp Magdalenétől eltérő elvi alapokon — gátat szabni a Fidesz?

A rendelkezésre álló orvostechnika szuperszonikus fejlődése, kutatások, propaganda, finanszírozók és mögöttük az érdek. Ezt már sokszor linkeltem, a sok klinika, szervezet, blogger, kiadvány, everydayfeminism.com stb. mögött gazdag, fehér férfiak állnak:

https://thefederalist.com/2018/02/20/rich-white-men-institutionalizing-transgender-ideology/

Ez a technológiai és tudati-ideológiai változás azt jelenti, hogy egy kis diszfóriára is rögtön ott a nagy megoldás, hozzá a rengeteg mosolygós példakép, médiasztár, a különlegesség, a “nagy történet” ígérete. Van, aki érvényesebbnek, létezőbbnek érzi magát a szenvedésben, a kitaszítottságban, a dühös facebookos kommentelésben, mint előtte.

A nemi szerepek válsága és a szexualitás elsivárosodása. Bőven van mit bírálni és elutasítani a hagyományos szerepeken, párkapcsolatokon, a megalázó szexen (a korai írásaim fele erről szól), a kötelező családalapításon. Rengeteg a szexuális trauma és abúzus. A nyolcvanas-kilencvenes évek nyugati csajai ebből a traumából feminista és leszbikus bástyákat építettek. Ma úgy oldják meg a neten olvasgató kamaszok, főleg a lányok, ha nem kívánnak áldozattá válni, hogy “átállnak” fiúnak. Természetesen az érzéseik, problémáik teljesen érvényesek, ahogy Tímea/Tamáséi is, csak a megoldás nem ez. A nővé változni kívánó férfiak jellemzően idősebbek, mint a FtM-ek, nekik pedig a szexualitás megéléséhez kötődik az identitás (autoginefília, ez nagyon érdekes vallomás). Vay Blanka könyvében is erről olvashatunk, nem is annyira a sorok között: a saját nősége megélése a kulcs és izgalom, sok külsőséggel, nem valami belső lényeg.

Ennyien és ennyire vannak válságban a szexualitásukkal, egyébként nemcsak ők, hanem sok homoszexuális és heteroszexuális is. Ennek lesznek még következményei, talán megoldása. Én egy emberibb, pornótlan, a szexet nem áruként és szórakozásként kezelő, kevésbé egózó, és el nem idegenedett világban látom e krízis megoldását.

Az internet elterjedése: információk és közösségek. Aki ráér és sokat netezik, száz meg száz oldalon, szervezetek honlapjain, fórumokon olvashat a transznemű élményről, a tranzícióról, azonosulhat, “felismerheti magát”, közösséghez csatlakozhat. Az egész így mindjárt nem sima kudarc, átmeneti krízis, dac vagy elidegenedés, hanem “én is ilyen vagyok” felismerés, akár sorozatos coming outokkal (előbb homoszexuális, aztán nonbináris, aztán transznemű, vagy: transznemű, majd agender/genderfluid stb.). Egy különleges klub tagjának lehet lenni, ezzel elmenekülve a diszharmonikus felnövésélmény és nemiség elől. Igen, divat. Más szerint, például a Dysphoric című film szerint társadalmi ragály. Annyira nem jelent már semmit a genderkedés, viszont PROGRESSZÍV, hogy például, csak azért hogy nekem beszóljon, egy tök átlagos nő, a hajjal-körömmel-ruhákkal-mellel kétségbeesetten tekergő Lelkes Villő is nyilvánosan genderfluidnak definiálja magát. Megfoghatatlan, mit ért ezen (vagyis, nem szeretnéd tudni, de valami olyasmi, hogy ő extra, van ám neki szexualitása, hohó, és az nem ilyen unalmas heteroszexuális ám).

És végül, a legfőbb oka e valóságtagadásnak a spiritualitás megszűnése. Vallás nincs, díszletként is alig létezik, a többi eszme és transzcendencia zavaros, képlékeny. Az identitás jó lesz Isten helyett, és ez az új világ itt, kérem szépen, amelyben ki minek definiálja magát, azzá válik. Riasztóan emlékeztet mindez a cosplay, a gamerek, a virtuális valóság, a fantasy, az extrém testmódosítók világára, jelentős átfedés is van e szubkultúrákkal. Kamaszlétbe rekedt, gyermektelen, felelősséget nem ismerő, szerelmi életükben kudarcot valló, rengeteg szabadidővel rendelkező, és egyébként is (vagy ezzel kölcsönhatásban) mentális gondokkal küzdő tömegekről van szó a nyugati és a fejlődő világban. Mérhetetlenül önző mindez, költséges, időrabló, depresszív, és szinte kizárólag valós elfoglaltságot nem találó, valódi ügyekért (már) nem lobogó, megrekedt emberek szállnak be ebbe.

Néhány évtizeden belül az egészséges testek efféle megcsonkítását egy ködös hóbortnak tartjuk majd, a korszellem és netes vagy pornós nyomás ijesztő következményének, és úgy fogjuk említeni, mint a kényszersterilizációt, a rádiumlányokat vagy a lobotómiát.