Olyan nehéz ez.
Mert persze, ne legyünk balekok. Mindenki maxolja ki az adott lehetőségekből, ami neki jó, és ezt nem is kéne szégyellni, ameddig nem tilos eszközökkel vagy mások rovására teszi. Na de azon hőbörögni, mégpedig állandóan, hogy a világ, esetenként nagy üzemek, mások, a rólad nem is tudó emberek miért nem szolgálják ki az összes igényedet, az szűklátókörűség.
Most volt egy nehéz helyzetünk, nem részletezem, sok szempont, érdekellentét, hatalmi szó, döntés. Meg kellett értenünk, megértettük. Nem történt visszaélés. Ő sem hibázott semmit. Adott szó és annak szegése pedig, és mégis meg lehet érteni.
És mindezt magyarázd meg egy aligkamasz gyereknek. Icipici tündérleány. Szemszöget kell váltania, a saját érdekénél, érzésénél nagyobb, különböző szempontot felfognia, nem lenni inndulatosnak, igazságtalannak, nem belehergelődni.
Nem tehetett senki mást, nem volt senki inkorrekt, ezt mondtam neki. És érti.
Felnőtteknek miért nem megy ez vajon?
Költöi a kérdés?
Ha nem, akkor talán azért, mert a gyerekeken talán – jó esetben – még nincs akkora nyomás, teljesítménykényszer, hogy valamilyenek legyenek vagy valamilyennek látszanak, különben személyes sérelem, kudarc, szégyen, amiért az igazságtalan világ a hibás. Egy gyerek ugye még nem felel az élete eseményeiért, míg ha felnöttként azt mondjuk, hogy hát a körülmények sajnos… akkor az inkább hat mellébeszélésnek, kifogásnak.
KedvelésKedvelés
Sóhaj inkább.
KedvelésKedvelés
látsszanak
úgy láccik lassan elkopik a hejesírásom😭
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem a többségnek esze ágában sincs vállalni a felelősséget, és kicsit sem derogál nekik más(ok)ra mutogatni. (“Nagyra nőtt gyerekek” – elnézést a gyerekektől.)
KedvelésKedvelik 1 személy
….hhh… Ja. Miért nem?
KedvelésKedvelés
” És érti.
Felnőtteknek miért nem megy ez vajon?”
Lehet, hogy mert a – megfelelő “alapanyagból” készült – gyerek még nyitott, képlékeny személyiségébe beépíthető a “láss túl önmagadon” tanítása, míg a kialakult (megmerevedett, “lezárult”) felnőttnek ehhez az értő-belátó felülemelkedéshez meg kellene haladnia önmagát (amire értelemszerűen nem alkalmas többé)?
Csak találgatok.
KedvelésKedvelik 1 személy
A felnőttnek ezekre a helyzetekre már sokszor van berögzött válasza. A reakciója sokkal jobban megbetegíti mint maga a történés. A felnőttek felelőssége abban van, hogy amikor a gyerek először kerül ilyen helyzetbe, rávezesse egy jó alapforgatókönyvre.
KedvelésKedvelik 1 személy
Mert rohadtul betegek, torzak, azért.
KedvelésKedvelés
Erdekes, mert ahogy latom a gyerekek kevesbe kepesek meg tul latni onmagukon. Juli a keves kivetel egyike. A felnottek igy haritjak a felelosseget es ugy latszik kenyelmesebb a korulmenyek aldozatanak lenni, mintsem iranyitani valahogy az eletet.
KedvelésKedvelés