téged ki manipulál?

“Általános érvényű” bejegyzés következik, szóval ez nem részletprobléma, hanem olyasmi, ami teljesen áthatja az életünket, és felismerése alapmegértés, hosszan tartó következményekkel. Ilyesmiről írtam már többször is (a poszt végére teszek kapcsolódó linkeket), de most manipulációnak nevezem és ebből a szemszögből vizsgálom meg, mitől olyan nyomasztó a mi felnőtt női életünk.

Nehéz, ébren rágódós napok állnak mögöttem egy családi esemény miatt, megjelentek az életemben olyanok, akikkel amúgy nem szoktam és nem is kell kapcsolatot tartanom – nekem régóta az a luxusom, és ezért éveken át és tudatosan tettem, hogy senkivel ne kelljen érintkeznem, aki nincs irántam általános jóindulattal, vagy egyenesen szeret nagyon. Megelégeltem, hogy nyomnak, zsarolnak, rajtam köszörülik a nyelvüket. Tulajdonképpen minden ezért volt: a hegyre költözés, az elszakadás, a nem-alkalmazottság, a sport, a blog, az önfejűség. A változás döbbenetes életminőség-javulást hozott. Tudatosnak kellett lennem, gyakran csak az intuícióm vezetett, és most áldom az eszemet.

Azt éltem meg most, hogy rá akarnak venni valamire, várnak tőlem valamit, ami nekem erőfeszítés (idő, munka, utánajárás), valamint érzelmi teher; amiből nekem és a közvetlen szeretteimnek semmi jó nem származik, és amit később meg fogok bánni. Vagyis, oda kell figyelnem. És én erre képes is vagyok, de már ilyen éber és tudatos sem akarok lenni, mert ez is meló, figyelni, gondolkodni, gyanakodni. Szeretek belelazulni az életembe. Hagyjon mindenki békén.

A következő kérdéseken gondolkodtam, a konkrét ügy megoldásán túl:

  • Hogyan tudnak rávenni arra, amire akarnak?
  • Miért teszem meg, ha megteszem? Miért gondolom én is, hogy legyen úgy? Hogy dolgom az, ami – erkölcsileg, jogilag – nem dolgom?
  • Mi lesz velünk, ha megteszem?
  • És milyen következményekkel jár, ha nem? Hogyan tud béke lenni, ennek ellenére, kreatív kompromisszum?
  • Megy-e ez egyedül? Ki segíthet? Mennyire van igényem ezt többekkel átbeszélni? Van-e veszélye annak, ha beszélek az érzékeny részletekről? Kiben bízom teljesen?
  • Milyen előzetes élményeim vannak azokról a helyzetekről, amikor mertem konfrontálódni? Bevált-e ez a viselkedés?

Mindannyiunkat folyamatosan manipulálnak, vagyis: rejtett, nem-nyílt eszközökkel elérik, hogy az akaratuk, érdekük teljesüljön a miénk rovására. Ezek összessége, a kisebb és nagyobb akarat-ráerőltetések megterhelőek, szorongatott, kizsigerelt állapotot eredményeznek. Mindenkinek megvan a magyarázata, miért tesz meg olyasmit, ami neki nem jó, sőt, ami őt túlterheli, érdekeit sérti, de ha végignézünk a nőkön, elég siralmas testi és lelki állapotban vannak e túlvállalások miatt, és én ezért írok erről.

A kényszer már nem annyira direkt, mint régebbi korokban, látszólag önként csinálják a nők, de nincsenek vele jól. Ezért fontos, hogy felismerjük, mikor, milyen eszközökkel vesznek rá minket túltejesítésre, az akaratunkkal és érdekeinkkel ellentétes, javunkra nem váló cselekedetekre, és megtaláljuk a módját annak, hogy hatékonyan tudjunk nemet mondani, a lehető legkevesebb szankcióval.

A következő hivatkozásokkal tudnak rávenni arra, amit akarnak:

Félj! Rosszul járhatsz: érdeked lapítani, nem vállalni az amúgy jogos igényedet. A másiknak van a kezében valami adu. Te pedig belemész, mert a lépcsőházban jut eszedbe, hogy NEM. Mert reflexed igent mondani. Illetve gyakran “jobb a békesség” alapon túlbiztosítjuk.

Légy együttműködő! Ha nő vagy, ez a norma. Vigyázz mások érzéseire és érdekeire – inkább te tegyél többet , mint kevesebbet, mindegy, ez neked mennyi meló.

Tartsd tiszteletben a tekintélyt, az idősebbeket. Továbbá a társadalmi intézményeket: a szokásokat, a normát, akkor is, ha semmi értelmük, ha üres hivatkozások, merő manipulációs eszközök.

Nekem rendben van, ha valaki többet vállal, ha ezt bírja. Van, akinek marad tartalék, telik erőből, jóindulatból arra, hogy engedjen. De én tömegesen ismerek olyan nőket, akik szemtől szemben készségesek, együttműködnek, ennek az előnyeit – hogy nem konfrontálódtak, hogy kiszámíthatóan és alkalmazkodóan viselkedtek – is élvezik, mert nem veti ki őket az akol, alkalmanként számíthatnak viszont-szívességekre is, viszont eközben krónikusan frusztráltak, túlterheltek, és tele vannak keserűséggel. Utólag vagy a másik fél háta mögött pedig agresszíven szidják a helyzetet. Nevén nevezik azt, amibe újra meg újra belemennek. Az igazi jóllét: amikor nem kell mást modnanod a hátuk mögött sem. Amikor rendben vagy velük, azzal, amit várnak tőled és amit vállaltál.

Ne gondold, hogy a lemondásaidat, erőfeszítéseidet, sóhajtva megtett szívességeidet valaki valahol jóváírja. Ha üzemszerűen így viselkedsz, úgy marad a szád.

Miért csinálod?

Szeretetért és elfogadásért. A legtöbben ezért megyünk bele: azt hisszük, hogy majd méltányolják az igyekezetünket, és szeretni fognak. Azt hisszük, hogy ők belegondolnak, hogy ez nekünk mennyire nehéz, mekkora teher, és megértenek, és egy kicsit szégyellik magukat. Nos, nem. Nem fognak se szeretni, se megérteni. Te nem fogsz számítani. És még csak igazságtalanok sem lesznek, csak annak kezelnek, ami vagy: baleknak, akivel ezt meg lehet csinálni. Aki esetleg kisebb szankciót kap, mint ha konfrontálódna.

Félsz tőlük: hatalmuk van. Idősebbek, tekintélyük van, majd nem adnak információt, majd csúnyákat mondanak rólam. Velem is ezt éreztették most.

Érzelmi zsarolás: “tudod, hogy rosszul esne neki”, “ez volt az utolsó kívánsága”, “te csak magaddal foglalkozol?” Ez is megvolt. Anyám régebben: “igazán megtehetnéd”, “olyan messzire elmászkálsz, ide miért nem?” – Barcelonában voltunk, meg a Fertő-tónál. Hát, mert oda szeretek menni, oda vágytam. (Én azzal alapoztam meg ennek a technikának, hogy arra hivatkoztam, hogy nagyon helyhez kötnek a gyerekek.)

Alesete ennek az énképre hivatkozás: “olyannak ismerlek, aki, ha akar valamit, azt megcsinálja, bármilyen elfoglalt”. Haha, mondtam most, csakhogy ezt pont nem akarom, ti akarjátok, rámerőltetitek. Ráadásul pofátlanul elvágólagosan fogalmaznak: úgy kell lenni. Nekem ebben nincs semmi jó. Miért tenném?

Ez a szokás, társadalmi intézmények, illemszabályok: “egy rendes nő nem csinál ilyet”, “minden anya…”, “nálunk már száz éve ez a szokás”.

Ezeket belsővé teszed: tényleg azt hiszed, nem tehetsz másként. Az identitásoddá válik, hogy folyton olyasmit csinálsz, ami nem elsősorban neked jó, sőt, ami másnak jó, de neked kifejezetten rossz. Ebből szerzed az önbecsülésedet. Terápián bogozható ki, sok hét alatt, mi az, ami a javadra válik, mi az, amit tényleg meg kell tenned azokért, akikért felelősséget vállaltál, mert punktum, és mi ilyen megfelelősdi-áldozathozós tett. De az biztos, hogy az a jellegzetes keserű szájíz nincs a szájüregedben, jelentős erőpróbák idején sem, amit nem manipuláció csikar ki, hanem a te valódi meggyőződésed.

A folyamat végén, sok évvel később olyan nők vannak, akik nagyon keveset törődtek a saját testi-lelki jóllétükkel, igényeikkel, örömeikkel, és ettől eltorzultak. Mások helyett, őket szolgálva éltek, és idősebb korukban sem tudnak leállni az ügyintézéssel, szervezkedéssel, a kiről-mi-hír-mi-történt-a-családban cseppet sem szeretetteljes hírügynökségi létezéssel. Elítélő véleményük van az önző, eseményeken részt nem vevő fiatalabb családtagokról, mindenkiről tudni vélnek mindent, tapintatlanul és tényként mesélik széltében-hosszában az értelmezéseiket és vélelmeiket. Komolyan azt hiszik, ezt jelenti a szeretet, ezt jelenti másokkal törődni: megfigyelést, terelgetést, telefonálgatást, véleményt, sugallatot, tanácsokat, ezerszer ismételgetett “mindig mondtam neked” intelmeket, akár ítéletet, mert hogy ő bölcsebb és idősebb.

Tartsd szem előtt: a vérbeli manipulátor nem rosszindulatú, hanem beletorzult a szerepébe. Azt hiszi, ő jó fej, és ennek így kell lennie, ő jó ügyet szolgál, és te vagy az önző, a lusta.

Ezeknek a nőknek az a tragédiájuk, hogy nincs saját életük, ezért másokon rugóznak. Borzalmas terhet jelentenek a fiatalabbak számára, akik védekeznek ellenük, nevetségesnek és kellemetlennek tartják őket, miközben persze nem akarják megbántani őket.

Ma a facebookon vagy elítélő véleménnyel emberekről, akiknek a tettei egyébként nem érintik a te életedet (ez fontos differenciáldiagnosztikailag), és nem is nagyon tűnsz megérteni az okaikat. Holnap a családodban csinálod, és aztán évekig mindenkivel, míg belőled, az igazi énedből és örömeidből nem marad semmi, csak ez a másokra vonatkozás. Te is így végezheted, miközben az az önmegélésed, hogy te éleslátó vagy, illetve törődsz a környezeted tagjaival. Figyelj oda! Van, hogy becsületesebb leszarni az embereket, a formaságokat nem tartani (vö. miért nem kondoleált-nyüzsgött Gerle Éva egykori olvasója tragédiájakor?), és csak azzal foglalkozni, ami rád tartozik.

Ki csinálhatja veled a manipulációt?

A leggyakrabban a szüleid szokták, mint szülők, a patriarchális (hatalmi alapú és tekintélyelvű) szerep által felhatalmazva, hogy felnőtt korodban is elvárjanak, tereljenek, segítsenek, beleszóljanak. Mindenképpen ők az okosak. A lényege ennek a fajta, nagyon romboló játszmának, hogy nem bíznak abban, hogy látod magad, tudsz dönteni, hogy nem kell az ő életüket-értékrendjüket folytatnod, hogy egyedül is megállod a helyed, illetve: hibázni is van jogod, lehetőséged, az sem tragédia. Mindentől megóvnának, infantilizálnak, miközben valódi segítséget nem adnak. Nyomnak a társadalmilag helyes viselkedés irányába. Én ezért lettem nagyon távolságtartó a szüleimmel, egészen a hírzárlatig.

Csinálja még a munkahelyed: a kollégáid, a főnököd. Sajnos, népszokás is ez, a leggyakoribb terep. A gond az, hogy van hozzá hatamuk. Ha ellenállsz, szankcionálnak. Én Juli születése után nem vállaltam többet szervezetként működő helyen alkalmazotti munkát, és ez volt az oka: nem akartam többé álságos értékrendű emberek ítéletétől, cselekedeteitől szorongatva élni.

A partnered is manipulálhat, ezzel tele van vele a blogom, nem részletezem. Az egyenrangú, szereteten alapuló kapcsolatból nagyon gyakran az lesz, hogy a férfi egy-két fő területet (munka, hobbi, autószerelés) leszámítva kezét-lábát szétdobja, és minden feléd ömlik: te szervezel, te figyelsz, te oldod meg a problémákat, keresel megoldást, vállalsz felelősséget, aggódsz.

A gyereked. Nagy tabuhoz érkeztünk, mert természetesnek tartjuk, hogy egy Ilyen Kis Lénynek, Mint Malacka szeretetre, támogatásra van szüksége, és nem szenvedhet hiányt semmiben. Mi annyit sérültünk, jaj, ő ne…! Mélyen elítéljük a gyermekbántalmazást és -elhanyagolást (amellyel, némileg projektálva saját gyarlóságunkat, végzetes mulasztásainkat vagy a nem-bírok-többet helyzetünket, egymást vádoljuk nőként is a neten, ocsmány játszmaként). De miért élik ennyire az anyák a gyerekeik életét, és nevelnek elváró, mindennel elégedetlen, a tetejébe boldogtalan, felelősségvállalásra képtelen lelkeket? Ebben az esetben a te Biztosan Nagyon Erős És Szárnyakat Adó Anyai Szereteted a hivatkozás alapja. Pedig az nem olyan erős, és nem is önműködő. Alapja mindössze az elvárás: ha gyereked lett, szeresd!, az apja helyett is, a világ ellen is, te és csak te. És a gyerek is követelőzik, hibáztat és tőled csikarja, pedig neki csak pici önállósodás vagy lemondás volna, ami neked nagy megkönnyebbülés, és akkor béke lehetne.

Az anyai szeretet, mely oly lényegi és esszenciális az Ítélők szerint, krízisben vagy poszttraumatikus állapotban igencsak meg tud gyengülni. Ráadásul a hétköznapokban nincsen semmi ethosza, színtiszta szívás, bűntudat és monotónia. Akárki hivatkozik rá, te magad, a gyerek nagyanyja vagy a bajszos óvónő, a hivatkozás arra szolgál, hogy neked kelljen mindig észnél lenni, problémát elsimítani, többet vállalni, a magad rovására elviselni a többet, és téged lehessen hibáztatni. Hangsúlyozom, hogy ez nem a gyerek érdekeit szolgálja, hanem a nőkre rótt kortárs rabszolgásdit.

Mit tehetsz a manipuláció ellen?

Ismerd fel, mi zajlik: ki folytatja ellened, mire hivatkozik, mennyire rossz ez neked. Mérlegeld, van-e más választásod.

Ne hidd el a hivatkozási alapokat: “egy nőnek ez a dolga”, “ez a normális”.

Életed nagy döntéseinél tartsd szem előtt a krónikus manipuláció és önfeladás veszélyeit. Ha lehet, ne lakj együtt szülővel, ne függj tőlük, ne adósodj el, ne közösködj senkivel, ne vállalj béklyózó erkölcsi kötelességet, gondoskodást, ne neveld más gyerekét, ne gondold, hogy majd csak leáll a játszmázó ex vagy az anyós…

Gyakran az a megoldás, hogy megszakítasz velük minden kapcsolatot. A facebookon támogató közösség szerveződik azoknak, akik nem szeretnének kapcsolatban lenni a családtagjaikkal.

Próbálj úgy pályát választani vagy módosítani, hogy ne a lojalitásod és monotóniatűrésed legyen az, amit díjaznak, hanem a kivételes képességed, specializációd, kreativitásod. Jelenleg e tekintetben a férfiaké a terep.

Szeretet és gondoskodás címén ne nevelj lusta, elváró, zsarnokoskodó, folyton elégedetlen gyereket. Nem kell mindnekinek megfelelni, nem kell túlbiztosítani az iskoláztatást. Bízz benne, beszélgess vele sokat, örülj neki, helyeseld, hogy ő olyan! A többit végezze el ő. Az én amúgy nem gondos anyaságom e szempontok révén “eredményez” önálló, kreatív, ép lelkű gyerekeket, kettőről már biztosan tudom, hogy megérte rájuk bízni: csak a hátteret, feltételeket biztosítani és nem folyton nekem kezdeményezni azon tevékenyégeket, amitől okos, érzékeny, alkotó lényekké váltak (értsd: a hetedik különóránál sokkal fontosabbnak tartottam, hogy legyen ideje, tere, kedve spontául elmélyedni abban, amihez kedve van, és e tevékenységeket választottuk akkor is, amikor a “hivatalos” teendőkkel ütköztek).

Ha már belementél a játszmaszövevénybe, ne konfrontálódj élesen, mert akkor elbírhatatlan lesz a szankció. Lassan hátrálj ki. Nem, az asszertív, önképviselő kommunikáció nem hoz csodát és megértést. Utálni fognak, ha nem hajtod végre az Akaratot. Inkább hallgass, az érzelmeidet ne mutasd meg nekik, az a legnagyobb fényűzés ugyanis. Szakemberrel vagy bizalmassal részletezd, milyen indulataid vannak, mit miért csinálsz. Ne légy támadható, ne tedd magad még támadhatóbbá!

Ne feszülj bele, ne csinálj “én erősebb vagyok” játszmát, ne akarj győzni, ez éretlen és morálisan téves cél. Tisztán, indulat nélkül lésd és képviseld az érdekedet,

és

NE LEGYEN BŰNTUDATOD.

Nem rossz az másnak se, ami neked jó. Ha rossz, akkor ő nem szeret.

*

Elfáradtam, elég ez most. Inkább csak két kapcsolódó linket teszek:

én legyek én

Lobstertől: Az erkölcs – és ami csak annak látszik

28 thoughts on “téged ki manipulál?

  1. Nemcsak a nőket próbálják manipulálni. A reptér környékén lakunk, sok rokon gondolj úgy, hogy ezért ingyen sofőrként tud alkalmazni, nomeg szállásként ha késő este jön meg a gépe.
    Ezek az alkalmak csökkennek,de nem akarnak szűnni.
    Nálam a reptérrevezetési és elhozási célérték és a nálunk töltött ingyenes vendégéjszakák száma egyaránt 0. Egyelőre havi egy van ebből. Amit egész jól elintéztem, az az állomásra kimenet. Oda már szinte soha nem kell mennem – rokonokért.

    Van ötlet hogy hogyan szereljem le ezeket vita nélkül?

    • Persze hogy nem csak a nőket, de a mi életünk másból sem áll, mint ilyen rejtett vagy nyíltabb nyomásokból, és ez egy nőszempontú blog.

      Az én helyzetem egyszerű, ahogy a tied is: tőlem akartak valamit mások, ha nem csinálom, vagy a saját feltételeim szerintn csinálom, akkor nem lesz, és ez van. Nyilván lehet maszatolni, hogy miért nem, ebből lehetkonfliktus, de ha a másik fél kér valamit, akkor kénytelen lesz alkalmazkodni, meg elfogadni, ha nem csinálod. Ha emiatt mérges, akkor az egész kapcsolat az érdekekről szól.

      • Pont emiatt a blog miatt kezdtem más szemmel figyelni a nőket a környezetemben, és feltűnt, hogy tényleg gyakran tesznek olyanokat maguktól, vagy manipuláció hatására, amit nem szeretnének, és tényleg gyakran szivatják/becsmérlik őket – gyakran kedvességnek álcázva, de mindenképp rombolva rajtuk.
        Tovább tanulmányozom a helyzetet.

  2. “mert nő vagy”. A szerepre akkor hivatkoznak, ha már semmi más érv nincs. “Mégiscsak a testvérem” “elvégre anya vagyok” “azért én takarítok, mert nő vagyok”. A másik ilyen utolsó érv a bűntudat. Azt tapasztalom, ha valami ellen csak a bűntudat szól, semmi más érv, akkor azt meg kell csinálni nagy levegővel.

    A manipulációt más is csinálja, jelesül a kormány.

    • ó, ez is egy nagyon érdekes alesete a témának. Nyilván nem igy születtél, hanem sikeresen internalizáltad a külsö manipulációt. Söt, lehet, hogy minden külsö manipuláció csak úgy lehet sikeres, ha ilyen termékeny talajra hullik mint a tiéd, azaz csak olyan embert lehet manipulálni, aki magát manipulálja.
      Na jó, abbahagyom 🙂

  3. Lobster írására reagálva, én teljesen ledöbbentem, amikor először olvastam Kohlberg erkölcsi fejlődési stádiumairól, pontosabban az ezekkel kapcsolatos vizsgálatairól. Egészen hihetetlen volt számomra, hogy egy morális dilemma elé állítva felnőtt embereket (betörsz-e valahová, és ellopod-e a gyógyszert, amit a kapzsi patikus nem hajlandó részletre odaadni, hogy megmentsd a házastársadat), mekkora hányaduk az alapján ítélete helyesnek vagy helytelennek a betörést, hogy féltek a büntetéstől, hogy azon aggódtak, mit fognak szólni a zemberek, vagy azzal indokolták a lopás helyességét, hogy hát a férj szegény volt, és azért kellett megmentenie az asszonyt, hogy legyen még egy kereső a családban. WTF? Vagy hogy rosszul tette, hogy lopott, mert a Törvényt be kell tartani, ha törik, ha szakad. Az erkölcsi fejlődés legmagasabb fokán állókban merült csak fel, hogy az emberélet többet ér, mint valakinek a tulajdona. A többinek eszébe sem jutott. Egyre jobban félek egy apokalipszistől.

  4. “Mindentől megóvnának, infantilizálnak, miközben valódi segítséget nem adnak.” — azt hittem ezzel egyedül vagyok.

    Köszönöm, Éva.

  5. Agymosógép: az utánam való koslatás, a kéréseim és viszajelzéseim semmibe vétele nincs rendben attól, hogy alkalmanként vállon veregetsz. Tudom, hogy jól írok, azért űzöm hivatásszerűen évek óta. De te kötözködni jársz ide, így tőled nem hiányzik a lsiztes-láb-az-ajtórésbe fajta hízelkedés.

    A másikra: Te akarod kényszeresen semleges neművé változtatni a mondatokat, elmasztolni a férfiak nők ellen zajló erőszakját, mert ennek tudata zavar téged, kognitív disszonanciát okozna, mivel férfi vagy. Te akarod tagadni, hogy a nők sokkal többet szívnak, erőszak van ellenük, amelynek a férfiak a haszonélvezői, és hogy más szerepet, kötelességet rónak rájuk, sokkal korlátozóbbat, mint a férfiakra, itt is, ma is.

    Ebben a posztban benne van, hogy én úgy tudok ellenállni az ellenem zajló manipulációnak, hogy 1. teljesen megszakítottam a kapcsolatot a rokonokkal, 2. elviselem a magányt, magamra utaltságot, 3. konfrontálódom, ha kell, jogilag is, 4. elértem, hogy ne tudjanak szankcionálni, ne függjek főnöktől, falu szájától, nyomasztó rokonok kegyétől, de ennek a több éves megszállott, önfejű, tehetséget és magas kvalifikációt igénylő blogos sikertörténetem a háttere és feltétele, enélkül éheznék.

    Én női szempontú blogot és összefüggéseket írok meg, ahol nem kérjük az ellenérdekű férfiak gyáva maszatolását. Ezt ennyi év után el kéne fogadnod már, ezek a szúrások és erőltetések nagyon bénák. Pont a ti áskálódásotok bizonyítja, mennyire nem bírjátok, ha egy nő sikeresebb nálatok, ha kimondja az igazat, menniyre kontrollálni akarjátok, belepofázni, élni nem hagyni. Ennek megfelelően kezelem, ahogyan folyton próbálkozol. NEM évelés, NEM okosság, hanem szánalmas, féltékeny vergődés, meg még zaklatás is, amit évek óta tolsz.

  6. Én azt gondolom bármilyen kérés, felszólítás vagy akár csak vágy amit szóvá teszünk mindig valamilyen szintű manipuláció. Azért mondjuk ki, mert valamit várunk a másiktól (ha mást nem, legalább egy támogató reakciót), és az egész mögött kimondatlanul ott lebeg azért, hogyha nem teszed meg rosszul esik majd, látni fogod a szememben hogy csalódást okoztál, esetleg haragszom rád lesz, mégy a büntibe, elítél majd a környezet is ha nem úgy teszel ahogy azt kérem vagy várom(ha magától nem itél el majd én rásegítek) stb. Egyszerűen minden olyan dolognak ami nem sima tényközlés, hanem a másikra vonatkozik súlya van.

    • Szerintem nem így van. Szar lehet a kapcsolatod, ha ilyen, illetve: lehetsz te attól lusta, önző, empátiátlan és szeretetlen, hogy létezik manipuláció. Én nem szeretném a blogomon a korlátlan egyéniességet hirdetni, a senki másra tekintettel nem levést. Az a kívánatos, építő (és eredetileg ezért létesítünk párkapcsolatot vagy tartunk kapcsolatot bárkivel), hogy szeretjük őt annyira, hogy megteszünk érte igen sok mindent, elfogadóak vagyunk, és igazán azért a örömért, elégedettségért tesszük, amit átél, mindezt kölcsönösségben. Ha pl. a szex nem ilyen, csak két orgazmus alkuja, az nagyon brrrr. A nőre való feladatáttolás is ilyen: csinálja ő, vonogatod a vállad, húzod a szád, tőled ne akarjanak semmit, de azért csak ott nyaralsz/azt eszed/bezsebeled az elismerést a rendezett lakásért stb. te is… ez szemétség és kihasználás.

      Akivel nem megy az adás, akinek az öröme nem érdekel, annak lehetőleg nemet mondunk, határt húzunk, vele nem nagyon vegyülünk. Vannak vállalások (pl. gyerekről, különösen sérült gyerekről való gondoskodás), van morális kötelesség, jogos igények és nem manipulatív kérések is, és van egy csomó minden, amit önként, szívből adunk. A támogatás, helyeslés igénye nem manipulatív, és gyakran nem kerül semmibe, szeretetkapcsolatban alapértelmezett.

      Nem kedvelem az efféle relativizálást, “végül is minden egészségtelen”, “valahol mindenki sérti valakinek az érdekeit”, “mindent bebizonyítottak és mindent cáfoltak már, tehát mindegy” stb., szerintem ez szellemi igénytelenség, az érvelési hiba elnevezései szerint nirvána-érv vagy talán inkább csúszós lejtő.

      A manipuláció jelentése: rejtett, nem egyenes eszközökkel, érzelmekre, érdekre apellálva, fenyegetőleg éri el _a másik rovására_, amit akar, túl azon, ami “jár”. Pl. engem tornáztat a rokonság, hogy mit csináljak, beosztja az időmet, sürget, egy olyan kérdésben, amelyben ők nem hivatottak sem dönteni, sem eljárni, és ami nekünk érzelmi kárt okoz. Ez ügyben hívogatnak, kijelentő módban fogalmaznak, mi hogy lesz, és nem kérik, vagyis RÁVENNÉNEK valamire.

      • És, miután rámondtuk, hogy minden kérdés vagy vágykifejezés valahol manipuláció, remekül megnyitottuk saját magunk előtt az utat, hogy mostantól bármely ilyenre, amit nekünk épp nincs kedvünk teljesíteni, vagy leszarjuk, mondhatjuk, hogy látod? manipulálni akarsz, úgyhogy nem teszem meg. Na, EZ a manipuláció, és basszameg. Nagyon aljas, mert a másik félnek, aki meg jóindulatú és esetleg naiv és nem ő találta ki ezt a baromságot, soha nem fog eszébe jutni, hogy ugyanezt alkalmazza a másikkal szemben, aki viszont ennek biztos tudatában vígan mondhatja, hogy de hát te is szóvá teheted, ha én csinálom, de hát nyilván, mivel te nem teszed szóvá, én nem csinálom, csak te, te vagy a rossz, és már meg is érkeztünk, köszönjük, tapsvihar. Brrr.

    • Ja, és még egy: a manipulátor nem jóindulatú. Lehet, hogy nem tudja, hogy nem az, de pár kérdéssel kiderül, a hivatkozásaiból. Ha azt mondod neki, hogy “de nekem ez nem jó”, vagy észérvet: “ez nem logikus, mert…”, és elkezd a hagyománnyal meg a tekintéllyel jönni az igényei helyett, akkor manipulál. Ha használ, és nem kapsz tőle semmit, akkor egész biztosan.

      Nagyon fontos, hogy aki itt olvas, árnyalt legyen, és ne húzza rá mindenre a szót, ami épp megtetszett neki (mint azt tették a szembenézés, a maximalizmus, az emelt fej, a tyúkszem, az imposztorszindróma, a píszí, a teltség/szépség, a szexualizáltság, a nettó test, sőt, a sport és sok más esetében), hanem képes legyen elvégezni a differenciáldiagnosztikát. Ez itt manipuláció? Igen, mert… Nem, mert… Ahogy a ketogént, ezt se mondja meg más helyettük, nem lehet megúszni a melót.

  7. Honnét ered, és miért van az az elvárás, hogyha valaki gyerekes emberrel ismerkedik, akkor a gyerekét is be kell emelni a kapcsolatba, mondhatni pótapuvá/pótanyuvá átminősülést kérnek? Azaz hogy ők egy csomag, és csak gyerekkel együtt lehet valami? Sőt, mutasson érdeklődést a párja szülei iránt is, mutatkozzon be, fogadtassa el magát.

    • Igen, nagyon érdekes, mennyire alapelvárás ez a párod-szüleivel-megismerkedés, főleg annak tükrében, hogy hány szülő játszmázik a partnert, párkapcsolatot felhasználva. Tök nagy tabu, hogy ha egy pár úgy van együtt, hogy nem ismerik egymás szüleit. Talán azért, mert az Egyetlen Helyes Út pontosan úgy van kialakítva, hogy a Könnyfakasztó Eljegyzés, de legeslegkésőbb a Szentséges Menyegző alkalmával mindenképpen muszáj legyen a szülőkkel találkozni, de persze már ez is őrületes lázadás lenne, hiszen senki sem lehet olyan kegyetlen, hogy az Esküvői Előkészületek Izgalmaiból kihagyja az örömanyákat.
      Szóval akkora tabu ez, hogy amikor mondjuk konszenzus van abban a tekintetben, hogy a szülőkkel (egyik vagy mindkét részről) nincs “megismerkedés”, akkor is feljönnek olyan gondolatok, hogy de hát ez nem normális. Életszervezésileg is másmilyen hozzáállást igényel (látogatás, annak időtartama, időpontja). Sértődés, kérdések megválaszolása (naaa, milyen az anyósjelölted? miii, hogyhogy nem ismered…?). Véletlen találkozás az utcán, akkor mi van? És ilyen kérdések, miközben a válasz akár az is lehet, hogy mi lenne, semmi. Így is lehet, sőt, van, hogy így a jobb, a jó. De már megint az van, hogy senkit nem érdekel az egyén döntése, csak hogy mi a szokás, és hát az nem szokás, hogy nem vasárnapiebédelsz heti váltásban anyádnál és anyósodnál.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s