Az íróasztal miatt teszem ki a posztot, ott van bent a piros szobában.
Ma estére már csak képek, hangulatok, holnap és holnapután lesz az intellektuális magamhoz nyúlás — én, ha nektek volnék, bekészíteném előre a kotyogósba a Lavazzát. (Abszolút szarvashiba, megyek barista képzésre amúgy.)
Mint a képen láthatjátok, megmostam a hajam.
Ez a valami, amúgy most van csak az igazi szívás. Nem jutok el bevásárolni, hideg van, kevés a fa, a kutya megszökött, a telefonom szerint (rajta van a bilétán) nincs SIM. Dávid meg nem csak taknyos, hanem kiütéses beteg is, és sírt éjjel, hogy viszket. Alig aludtunk. És mennem kéne ügyeket intézni. Egy kicsit a peremén vagyok, és megszédültem, még edzeni is csak itthon tudok most.
Viszont, viszont, ami kedden hajmosás (mondanom sem kell, meleg víz sincs), az volt a hétvégén a nagy rendrakás. De ennyire (és majd megy a szőnyeg a tisztítóba, mert nem hat a porszívó):
A kicsinyek és B. bent munkálkodtak, eszméletlen mennyiségű játékot, rajzeszközt, gyerekrajzot és ruhát válogattak át, Ufi (aki a robotporszívónk) is bedobta magát.
A tetejébe kimerészkedtünk a piros szobából: Juli is, Lőrinc is berendezte a saját szobáját, előbbi a tengerkék falút, az én üvegasztalommal, egy fotellal, egy szekrénnyel és egy fémkeretes ággyal (de velem akar még aludni), utóbbi a kicsi fehéret. Én meg a konyhában teremtettem a tavaly nyárira emlékeztető viszonyokat a Photo Booth sávjában, minden lomot a széleken túl hányva.
Nagyon szeretem a konyhámat, pedig nedves a fal, jön le a festék, kívül meg a vakolat, ez egy százhuszonegy éves épület, és a konyha a templomtoronyra emlékeztető torony aljában van, hat méter magasan van a plafon. Még a költözés után kivetettünk egy oszlopot belőle, ami csak a teret tagolta (grrr), és tavaly nyár óta új a padló, a konyhapult, a mosogató, a tűzhely, a sütő.
A pult konyhasziget, olyan ismerős által összeütött fajta, nem fulldizájn, hanem olyan, amilyet akartam: egyszerű, egyedi, és bambusz a munkalap. Még János rajzolta meg a kedvemért ilyenre a tervet, hogy sziget legyen, minden faltól kitalálva a távolságot, a vizet másik falra kötve, hogy szebb legyen az alkonyati mosogatás, és aszerint csinálták meg, az áramot is a padló alá vezették a szigetbe. Necces volt, de az élet, amelyet János már nem ért meg, igazolta a vágyaimat és az ő terveit: nagyon élhető a tér, jó atmoszférája van, közösségi esemény a főzés, körbe lehet állni, amikor buli van, ki kávét nyom, ki a tricepszemet méltatja, ki Lázár Jánost szidja.
Én nagyon-nagyon szeretek főzni és mosogatni is, meg az egész magányos ténykedést hajnalonta na kuhnye, a kis dobozok, a gondoskodás, meg a szalonnák és a zellerek, az illy, az egész: életpárlat. A főzést senki nem várja el, nem is csinálom naponta, ellenben mindenki dicséri. Én nem szeretek a lakás terének háttal állni, fal felé fordulni, amikor főzök. Olyan ez a konyhaszigetnél, és akkora fordulat is, mint a szembemise a második vatikáni zsinat óta, biztos nem tulajdonnév, ezt most nem nézem meg, a magyar helyesítás szereti minimalizálni a tulajdonneveket.
És apró kis enteriőrök:
ez a belső ablak, az étkezőrészből, túlnan az én elsőszülöttem kisszobája.
Sorrendben, balról:
a “Katona 20” kultikus tárgya, egy fehér malacpersely, benne egy eurocent.
Utcanévtábla: Gerle köz.
Apró cserépben egy gyönyörű tavaly nyári éjszakán egy rajongómtól kapott, igen ízléses rózsa, tartja magát, a szárát most lenyestem.
Három kis ikeás üveg, dísznek: kagylók-kavicsok, sárgaborsó, lenmag, a textúrák miatt.
Két ikeás kiszúró, egy mackó és egy róka.
Hosszú üvegcsőben bambusz.
Használhatatlan, mechanikus vekker.
Fagylaltkehely, ebből csak egy van. Benne Kata barátnőm ajándéka az utazása után, az is milyen rég volt: homok francia és ír tengerpartokról. Átöntés után is megmaradtak a sávok, ez meglepett. Rajta egy fehér, lapos, szív alakú kő, János hozta Belgiumból. Kagylók, Julisék szedték Sitgesben, Spanyolországban. A tetején egy vonatjegy (nem látszik), ami még ez a kicsi karton, valami nem is létező állomásról. Az egészbe szúrvák még apró, szárított rózsabimbók, Törökországból, olvasói ajándék.
Zsiráf, fa, a gyűjteményből, belenéz a kompozícióba.
Narancssárga fémdoboz, kettő, bennük muffin-eszközök (kapszlik és dekorációk).
Két további kagyló, korallszín.
Kalligrafikus töltőtoll (Rotring Art Pen).
Élével egy zenélő születésnapi képeslap.
Szakácskönyv, nem használom.
Fekete kockapersely, a karórámhoz kaptam ajándékba.
Már nem a lógó afrikai futónövény van fonott láncos kaspóban, azt a Julis bevitte az első ába (zárójel-sztori: minden számjegyből, amit megtanulnak, rajzolniuk kell, szóval a szám formáját rajz-elemként felhasználniuk, értitek. Az én lányomat nagyon megdicsérték, hogy milyen eredeti. Ő így kommentálta: de hát mit is tehetek, ha egyszer a négyes úgy néz ki, mint egy taknyos banyaorr?).
Az új belógó növényzet tartója egy Malevics-féle, BUTLERSes polcból készült, damillal. B. nem hitt benne, de én de, és végigcsináltam a projektet támogatás nélkül is, B-nak meg a fejére öntöttem a kávéját. Egy apró rozmaring van benne, egyszer leborítottam a munkálatok során, de nem lett baja. A rozmaring légfrissítő is. Élőben nem ilyen aránytalan.
Úgy van, Klementin, azok ott illys dobozok takaros piramisban. Kéne? Adok. Majdnem légmentesen zár.
És hogy a fíling meglegyen, muffin, hidegtűrés és illy, valamint meg kell szoknom a hajszínemet:
- a baglyos formák
- ezúttal almás-diós-mazsolás
- és akkor nyomok egy menteset
- asszem, maradt egy kis tejszín
- ha engem az illy felkérne promócióra, ízibe’ leszedném az összes ilyen képet
Éles szeműek detektálhatték, hogy a második, harmadik és negyedik képen a kék Liu Wei, az ötödiken Francesco Clemente csészéje látható.
És a vitamint elfelejtettem bevenni.
Barista képzés,de jó! Kérünk majd élménybeszámolót!
KedvelésKedvelés
Nagyon klafa, amúgy is konyhaimádó vagyok. Megfontolandó, hogy ha a konyhában lehatárolnád a nagy belmagasságot egy álmennyezettel, egész kellemes idő lehetne benne télen. Én se jött hogy higgyem, de még egy sima műanyagfólia is baromi sok meleget lenntart (nekem a lépcső fölött volt ilyen átmeneti megoldás, ill egy csapóajtószerű, lehajtható fakeret hungarocelltáblákkal kitöltve, ameddig nem használtam a felső szintet.
KedvelésKedvelés
Fú, ez anyám… meg ez a praktikus vonal.
Építészfeleség vagyok, ezek nagypolgári terek megfelelő méretű ajtókkal és ablakokkal, arányokkal, falvastagsággal, ehhez nem lehet csak úgy hozzányúlni, illetve buhera a vége (már így is, ahol változtattak rajta), a fürdőszoba is elég béna, ahol megcsinálták ezt.
Amellett nem is vagyok tulajdonos, nem nyúlhatok hozzá. Nem panaszképp írtam.
KedvelésKedvelés
Meglepődnél, de ez az oly sokat sztárolt svéd vonal is 🙂 megköveznének minden kívül hordott toleranciájuk ellenére. 2,40-nél nagyobb belmagasságot nem láttam senkinél, családi házban sem. Engem már kérdezgettek a 3 méteremmel, hogy ez meg mire jó és nagyon kocsonyásan néztek a térmagyarázatomra 🙂
KedvelésKedvelés
Öööö, tudom, úgy tűnök, mint akinek szem-száj ingere mindene, és tudatosan választhat a nagy szabadságban bármi skandinávot, de ez egy adottság, nem tudok mit kezdeni vele, nem vagyok mindenható, és kb. az utolsó, amibe belevágnék, ha egyáltalán tulaj volnék. Szecesszióval nem vitatkozunk, és elvagyok én, mondom, eddig is elvoltunk. Inkább az a baj, hogy átfúj rajta a szél, meg víz van a falakban.
Nem lepődöm meg amúgy, érthető.
KedvelésKedvelés
Én meg nem rábeszélni akarlak, értettem elsőre is. 🙂 Csak a nulladiknál éltem bele magam, hogy nekem mekkorát koppanva fagyna le ezem-azom. Öröm az ürömben hogy így biztos keveset fogyaszt a hűtő.
KedvelésKedvelés
Igen, én meg többet. És újra jó a hidegtűrésem. Nem is bínám izompólóban.
Szerintem a fázósságnak ez a foka, amit mindenki mond, komoly intő jel, jobban kéne bírni, edzettebbnek lenni. Az anyagcsere lesz az ok itt is.
KedvelésKedvelés
Ja, ja persze, tudom, Hashimotóm van, ezzel simán lehet fázni 23 fokban is. A durva az, hogy még a gondolkodásom is leáll 20 fok alatt. Szívesen elcserélném valamire.
KedvelésKedvelés
Arról tudsz valamit, hogy a Basedow és a Hashimoto között mi a különbség? Tünetek, kimenetel…?
KetoDietMartinának is az van, érdekes, a ketogénnel tartja kordában.
KedvelésKedvelés
A Basedow, ha jól emlékszem, túlműködés, a Hashimoto meg alul. Még nem mélyedtem el a témában, mert maga az, hogy nem simán csak alulműködgetek, hanem ez autoimmun is viszonylag új infó, mióta a Mensmentis kezére adtam magam. Megnézem ezt a Martinát, bár egyelőre nem érzek erőt a ketogénhez, még a 160g-os napi szénhidrát se könnyű. A te életmód-átalakításodban szerintem a fő gondolat és a legnagyobb poén az, hogy mindig csak próbálkoztál és annyit és oda mentél tovább, hogy még jólesett vagy elviselhető volt, és idővel öröm, én még nem találtam ilyen határaimon kívüli szilárd pontokat az ingoványban.
KedvelésKedvelés
Igen, lassan alakult, és belülről jött, de azért van ez a durrbele vehemens öngyötrő hajlam is, hogy éppen attól poén valami, hogy nehéz, szokatlan.
Nem kell ketogénnek lenni, de a tapasztalatok érdekesek.
Én amúgy egy éve is elképzelhetőnek tartottam a ketogén, valahogy bennem volt csendesen, hogy majd egyszer. Hogy van ilyen is, és nekem való. 2012-ben hallottam róla először.
Azóta meg egészen megváltozott a prioritásom, megjött az erő, sok mindenről le tudok mondani.
Van problémád a testeddel amúgy, szeretnél valamit?
A Mens Mentis-féle protokoll hatásos, elértél vele valamit? Mit ígérnek, mi lesz, ha tartósan 160 grammon vagy?
KedvelésKedvelés
Jaja, persze, le szeretnék fogyni kb 15 kilót és jól érezni magam a bőrömben, felvenni az összes kedvenc ruhámat és nem hányni attól, ha újakat próbálnék.Tudom mi az, amiről beszélsz, párszor, sokkal kisebb léptékben, de megcsináltam én is életemben. Kb ezért kezdtem annó a blogodban azzal, hogy leordíttattam magam a testképükre és közérzetűkre panaszkodó kommentelőkkel, mert azzal bírtam indítani, hogy bármilyen szar, de érdemesebb ilyenkor lefogyni, mert a mentálistechnikázás azon, hogy elfogadja az ember magát olyannak, amilyet utál elfogadni, akkor is több energiát emészt fel, kétes végeredménynel, ha amúgy diétázni és mozogni is elég kényelmetlen.
MM: még dózisbeállításnál tartunk, nagyon szétcsúszott a pajzsmirigyem az utóbbi másfél évben és valszeg 6 hét múlva lesz még egy emelés csak nem bírtam el kevesebb lépcsőben. A közérzetem javult, a vasam helyreállt, már fel bírok kelni reggel azonnali kávé nélkül és nem ájulok el, és nem is tart másfél órát, hogy magamhoz térjek. Tulképp jó hogy ezt megkérdezted és végiggondoltam, különben még mindig azt gondolnám, hogy nem történt semmi, mert a diétából ki-kiesem, így a három kiló le-két és fél kiló fel c. tánc megy még. Amihez valszeg lelki izéiket kéne helyrepattintanom, csak ezt nem fejtettem meg még, hogy hogyan.
KedvelésKedvelik 1 személy
Elgondolkodtat, amit írsz.
KedvelésKedvelés
Ez a konyha nagyon szép. Nekem valahogy tetszik a nagy belmagasság. De tudom, mindenki szereti amúgy közel tudni a plafont, nálunk is volt ez téma, engem nyom a túl közeli plafon. Meg az jutott eszembe, olyan proli dolognak tűnik, vagy a régi parasztházakra emlékeztet, kis lyukak, alacsony plafon, kis ablak, ne szökjön a meleg. Mi csak félprolik vagyunk, legalább az ablak az hatalmas lett.
Különben az utolsó képen, azt hittem, úgy fogod a kávéscsészét, ahogy írtad pár napja az edzőtermi dívákról,és hogy ez valami geg. De lehet, nem.
KedvelésKedvelés
Á, az csak egy csészefelvétel és -lerakás volt, meg poénkodás az edzővel, miután kiütöttem magam, de egyébként nekem is eszembe jutott a párhuzam. Ezek az én csészéim, az én világom.
KedvelésKedvelés
Én is szerettem a nagy belmagasságot, rém elegáns volt a tágas tér. 🙂 A mostani persze kisebb, mint a belvárosban, de az átlagnál szerencsére magasabb, szellősebb is a lakás. Baristaképzés szuper, mi kb. egy hónapra vagyunk az első igazi, profi otthoni gépünktől. Addig csak filterezünk szigorú hő- és időméréssel, mert a férjem nem engedi a régi gépbe tölteni a b.szomdrága kávét, ami a szenvedélye lett.
KedvelésKedvelés
Én is szeretem, nagyon.
KedvelésKedvelés
Megkérdezem,hogy melyik a kiszemelt gép? (Elméletben nekem is vannak kiszemeltjeim,de főként csak álmodozás… ugyanis egyedül én kávézom itthon,csak magamért meg nem lesz profi gépem. De jó eljátszani a gondolattal. Most kotyogó és magam pörkölt/őrölt minőségi kávé van. Ez se rossz, jó elbabralni vele 🙂
KedvelésKedvelés
Magadnak pörkölöd? Király! Gaggia Classicot fogunk venni (használtan, régi szériásat, pidelve).
KedvelésKedvelés
Aha 🙂 egy élmény látni a zöld kávé átalakulását. Barista srácot kérdeztem a házi kísérletezés előtt erről: ő lebeszélt volna,én mégis mentem a fejem után, de szerencsére nem bántam meg.
KedvelésKedvelés
Kutya meglett reggelre,
Dávid gyógyul, találtam és fűrészeltem rönköt,
istenit vacsoráztunk.
KedvelésKedvelés
Szép a konyhád,szép a hajad! Jó,hogy gyógyul a gyerek,meglett a kutya,nálam csak a fűtéssel van gond,2 napja várom a szerelőket (gázkazán)és máris dől össze a világ! Egybeesések:jön le a fal _tavaly 2 hétig taknyolta valaki puszta baráti alapon,nagy belmagasság,kagylók,csigák,kavicsok,vekker,fém fűszerdobozkák megvannak. A virág felfüggesztésének ötletét ha lehet lopom!Lomtalanítás volt(még lesz),cigányasszony örül a kinőtt holminak,mi is most próbálgatjuk a különalvást_sajátszobát Lánnyal.Félig vicces:kutya nem veszett el,a lányom igen:apja elengedte egy osztálytársához (8 évesek),nem beszélte meg senkivel hová,mikor kell utána menni,mikor felhívom,hogy mikor hozza már haza akkor derült ki az egész.Gyors nyomozás,sűrű bocsánatkérés másik anyukától,gyerekek együtt tanultak,happyend.
KedvelésKedvelés
Jó sztori. Felelős apák…
Örülök a párhuzamoknak.
KedvelésKedvelés
Klementin…! 🙂
KedvelésKedvelés
(ezt vajon értette valaki?)
KedvelésKedvelés
http://espressoshop.hu/catalog/product/gallery/id/4040/image/48934/
KedvelésKedvelés