A másodvirágzásban nem a virág a szép. Annyi virágot láttunk már.
Hanem hogy ki hitte volna? Nem elvárható, nem kalkulálható.
Itt is csak néhány tő, miért, hogyan…?
Október 1-jén fotóztam ezt, egy perccel az előtt, hogy becsattogott volna a fogas a megállóba, az Orgonásnál, hű biciklimet letámasztván.
A házassági évfordulóm.
csak az olvassa. én szóltam 
Néha a természet megajándékoz,csak észre kell vennünk. Sajnálom,hogy szomorú a házassági évfordulód.
KedvelésKedvelés
Dehogy!!! Szépséges, itt van bennem, velünk.
KedvelésKedvelés
De jó,hogy így élitek meg,nem vagyok érintett,ezért nem tudom elképzelni,magamból kiindulva gondoltam,én mindig elszomorodom kicsit az első házasságom évfordulóján,pedig ő él és megmaradt a jó viszony is.
KedvelésKedvelés
Más azokkal, akik meghalnak, úgy hogy szerettük egymást. Nincs benne döntés arról, hogy itt valami elromlott, fejezzük be, nincs bántás, hűtlenség, elhagyás. És tényleg annyira megmarad, olyan mintha csak egy kicsit így oldalt kéne nézned vagy befelé és ott van mindig rezzenetlenül. A hiánya is egy forma, ami valahogyan szorítja, nyomja, összefogja a többi dolgot az életben.
KedvelésKedvelik 1 személy
Kösz, hogy megfogalmaztad helyettem. Nincs harag, és tényleg úgy marad a kimerevített pillanat.
KedvelésKedvelés
Az első virágzást valahogy észre se vettem.
Hátha lesz másod!
A növényeim élednek , mióta végre egyedül vagyok.
KedvelésKedvelés
“…kivilágosodott odalennt a sötétség. Felszállott a pára, aztán megvilágosodott és termékeny virágába borult ! Az éjszaka elmúlt…”
(navahó kód a poszt, sok bejegyzés rejtjelezett, élmény óvasni !)
KedvelésKedvelés
Vannak csodák. Nemrég temették az egyik ismerősünket, három gyereke és a felesége, és a temetés végén szivárvány keletkezett.
KedvelésKedvelés