ahogy beszélgetünk

Te, figyelj, olyan nehéz neked ezt elmondani. Amikor úgy meg szeretném veled osztani magam, el is kezdem, és a reakciódból azt kell gondolnom, hogy nem értesz engem, és valahogy belém fagy.

Én meg azzal vádolom magam, amivel már életem több szereplője, hogy csak a saját hangomat szeretem hallani. Ebben van valami. Én úgy mondanám, hogy folyamatosan írok: úgy akarom megosztani magam veled is, mint író, és azért így, mert író vagyok. Előadom magam, a mondandómat, mint a blogon is, mindig megalkotom és bemutatom mint valami produkciót, szórakoztatásként, azért, hogy hatást váltsak ki vele, elmondom a mély fájdalomban fogantakat, a megérlelteket. Igen, tudom, hogy erős, és igen, várom a hatást, mert annyira fájt. Hogy ne éljek ezzel vissza?

Csevegni jó, eszünkbe jut mindig valami, tromf és csúszós poén, olyankor könnyű vagyok. Ebben együtt tudunk lenni. Évődni is jó, riposztozni, aprókat beszólni, helyzetekben felcsillanni, pincérnek, postásnak jókat mondani (hát ha még veszik is a lapot!), szavak stílusértékén poénkodni, felidézni régi fordulatainkat, az is.

De van más is, van, amit el kell mondanom magamról. Hogy tudd. Tudnod kell. A mondás, az maga a kapcsolat. Történeteket mondok.

Tudod, az írók hisztérikusak. Ha az én egyetlen szép megalkotott sztorimra te azt feleled, hogy “nagyanyám is mesélte, hogy…”, azzal elvész a történetem egyedisége. Nem adom a történetem egyediségét, nem adhatom, nem lehetnek ott más történetek, és főleg nem a taps helyén. Van az a sztori a tökfőzelékkel. Tökfőzelék, csillansz te fel, te is tudsz egy ilyet, a múltkor túl sós volt, de milyen sós! Csakhogy én azt meséltem éppen, hogy rámerte a kezemre a konyhás néni, és leforrázta vele. Nem a motívum a lényeg. Te viszont megragadod a motívumot, és örülsz neki. Nekem leforrázás- és fájdalom-sorozat jönne ebből, neked menzakaja-sorozat. Mondod a gyanútlan sós sztorit, én meg magamra maradok, nézem a friss égési sebeket a karomon, ez nem tökfőzelék, rég nem az. Figyelsz te rám?

Amikor mesélek neked, kerek történetet, szigorúan, akkor nincsen szükségem semmire, csak arra, hogy figyelj, légy jelen, és értsd meg a mindig esetleges történet mindig tendenciaszerű érzelmi tanulságait (–> író vagyok). A tegnapi, amit meséltem, abba a sorozatba illik, hogy barátnőmnek hitt lények egész életemben minden, de minden jobb külsejű fickómat szemrebbenés nélkül megkörnyékezték, elbűvölték, hatodik cés módra. A férfi mindig naiv és passzív volt, a nő mindig tudatosan startolt rá, és közben nem értette, mit eszik ez a fickó rajtam. Vagy csak ezt szeretném hinni. A fiúk nagyon is benne voltak.

Mondd el te is a sajátjaidat, de ne válaszul, és akkor meg én hallgatok. Ugye hogy hallgatok, hallgatlak?

Mondd el mind. Hogy mi volt és mi van. Mert a másik, amiért nem hoz közel a beszélgetés, hogy figyelsz ugyan, de te magadról hallgatsz: ha nem riposztozol, akkor nem is mesélsz, én meg… én meg nem merek már kérdezni. Nem ülünk neki mostanában beszélgetni, mert annyi mindent lehet azon kívül csinálni, értem én, és főleg élvezem. De valahogy nem osztod meg magad velem, csak a legköznapiabbakat és csak ami velem kapcsolatos.

Pedig én kérdezek, sokszor, kérdést is, meg még úgy is, hogy mondok valamit, állítok rólad valamit, amit úgy értettem, ahogy, és később világosodik meg, amikor mégis mondasz valamit a témában, hogy dehogy, egyáltalán nem úgy volt, mint hittem, te jobb vagy ennél, tisztább,  és csodálkozom, hogy miért nem mondtad akkor, miért hagytad, hogy azt higgyem rólad, ami annyira nem te vagy, miért nem védted meg magad.

Tudod, te nem te vagy, te a középső bátyám vagy, anyáink egyszerre vártak titeket. Te vagy az, aki a harsány derűjével, magabiztosságával, azzal az útravalóval, hogy neki mindent lehet, éli az életet, amely előlem el van zárva, és rám, penészvirágra, rám se néz. (Természetesen ez interpretáció, nem a bátyám.) Ebben a bátyám-traumában, majd dacban entellektüel, író és forradalmár fogant, egy külön világ, egy mégis-világ, protest-világ: sugárzó, gazdag, csak az enyém. Nem adom senkinek, meg sem osztható. Vagyis, azt hittem.

És életem új döbbenete, hogy te mégis és mennyire, igenis, teljesen tiszta tekintettel, belépsz ide. Rám nézel, rám, aki nő vagyok, de milyen, és közben forradalmár és író, és imádod ezt így bennem együtt, lehetek ez, lehetek ilyen, nem vagyok baj. És nem gondolod, hogy neked mindent lehet, sőt, és nem vagy előnyös külsejű aranyifjú, aki megnyerő modorával jómódú özvegyeket téveszt meg sorozatban (mennyire röhögtél ezen, beriasztott a zöldséges). (Önként adják át értékeiket.)

Én önkéntelenül és folyamatosan róla, erről a bátyám-képzetről beszélek, amikor téged interpretállak. Te nem tudod, ez mi mindent jelent, de ha néha jeleznéd, hogy te nem ilyen vagy, nem lennék ilyen gyanakvó. Jaj, mennyi fölösleges rossz érzés volt ebből, és milyen gyógyító, amikor kiderül, hogy te nem olyan vagy. Persze, ha olyan lennél, nem lennél velem, csakhogy engem az a típus mégis ellenállhatatlanul vonz, miközben nagyon fáj nekem.

Ó, de jó, hogy te jöttél csak, nem más, hogy vagy nekem, hogy ilyen vagy.

És nem vagyok penészvirág, ó, de mennyire nem: kutatássorozatod eredménye szerint délszaki, egyetlen kutató által megfigyelt faj vagyok, teljes bimbós virágában, nyolc hónapig virágzok, és akkor még a termés…!

Most már szeretek hallgatni is veled. Csak úgy tenni-venni, lenni, langyos délutánokban úszni, napsütötte bőr szaga, harsány hárs, és zümmögjön valami lény.

cropped-tavaszc3b6rc3b6m.jpg

18 thoughts on “ahogy beszélgetünk

  1. Ez nagyon szép volt. Leírod, amit érzek, de nem mondok ki vagy nem tudok így kimondani. Amivel nem vagyok egyedül, mert ez egy jelenség, létezik, nem csak bennem van. Mint a tökfőzelékkel.

  2. Nekem nagyon fontos,hogy milyen akivel nap mint nap beszélek.
    Féltem,hogy nehogy olyan legyen amilyen nekem nem jó,mert az baj lenne.
    Szerencsére nem volt egy szekrény, amitől féltem…
    Csak álmomban szokott elmenni,és nem telefonál….Aztán szemrehányást teszek neki nappal -megint nem telefonáltál !
    Amikor vártuk, hogy eljöjjön utánam, hogy elmenjek vele párszáz kilométerre,és már fel is mondtam a munkahelyen,anyukám aggódott kicsit és megkérdezte-Mit csinálsz ha nem jön el? Mondom-hát amit eddig csiláltam .

  3. “Amikor úgy meg szeretném veled osztani magam, el is kezdem, és a reakciódból azt kell gondolnom, hogy nem értesz engem, és valahogy belém fagy.”
    Ez annyira igaz.Az első lendület megtorpan és már nem tartom többé fontosnak,hogy elmondjam.

    Ezért egyre inkább vigyázok ,hogy nagyon figyeljek arra,aki fontos nekem,még akkor is,ha pont semmi kedvem meghallgatni,valamint ne asszociáljak rögtön és urambocsá’ a szavába vágjak,hogy ja-ja nekem is ,én is így…Mindenki mondja csak el teljesen a saját igazságát,majd az enyémet is nagyobb kedvvel hallgatja meg.

  4. Hányszor vesszük észre az értő figyelem hiányát? Én néha magam is észreveszem baráti beszélgetésen, mert már előre járok – mintha a belsőm valami expressz vonatra szállt volna – és persze lebukom mert valami mást válaszolok mint amit elvártak volna… Olyankor borzasztóan szégyellem magam. Viszont, ha engem nem figyelnek jól akkor csodálkozom, hogy mit nem mondtam jól.

    • Ez nagyon korrekt, becsületes így.
      Az a baj, hogy nem érezzük a másikat. Nem a sztori a lényeg, az csak ürügy. Elismerést vár, megértést, egy kis időt, amikor őróla lehet szó, nem azt, hogy “az én Zsülikém is gyönyörű, harmadik lett a kiskunlacházi szépségversenyen”.

    • Pont nemrég fogadtam meg, hogy jobban figyelek, még jobban. Hányszor van, hogy valaki remegve megmutatja a lelkét, ott a néma a kérdés, hogy ugye szerethető, ugye kedves, és mi ép nem figyelünk eléggé és elmegyünk mellette.
      Átéltem párszor, a legszarabb érzések egyike ever.

  5. Tegnap este két konyak után egy ehhez kísértetiesen hasonló monológot nyomtam le a férjemnek. És basszus, megértette. Az előbb azzal jött, hogy tegnap óta ezen agyal, és hogy igazam van.

    Nálunk mondjuk még az is van, hogy ő rettentő nehezen osztja meg velem a dolgait, érzéseit, mert azt hiszi, hogy úgysem érdekel. Tegnap kinyílhatott valami csap, mert ma már konkrétan láttam, hogy másképpen kommunikál velem. Talán betudható ez annak is, hogy ma egész nap együtt voltunk hárman, elmentünk Náncsi nénihez, aztán este kupacoltunk a tévé előtt, és az egész nap olyan idilli volt, és a férjem még beszélni is kezdett, eddig sosem emlegetett dolgokról, eddig sosem jellemző nyíltsággal.

    És figyelt is rám, nagyon figyelt. Jó volt.

  6. En egy nagyon nem figyelos csaladbol jovok. Mindenki csak fujja a magaet. Milyen faraszto, fogalmatok sem lehet. En azert jobb vagyok naluk, mert erdekel mas emberek elete, lassan mar csak az enyeim nagy es egyben kioktato monologjaitol maszok a falra. Azert van, hogy elrevedek masok figyelese alatt is, de meg van ennek az oka, biztos.
    Az en draga jo anyam peldaul, rendeszeresen es parhuzamosan akkor beszel a telefonba amikor en is. Igy egyikunk sem erti mit beszel a masik, enegem vegtelenul bosszant es ha kisse erotljesebben szolok ezekutan, nagy lesz a banat a vonal tulso vegen. de nem erti meg, az istennek sem kepes megerteni, miert gaz ez. Vagy amikor otthon vagyok, megkerdi meselj lanyom mi ujsag? Meselek…kozbevetesei veletlenul sem mutatnak osszefuggest azzal amit en meselek,peldaul; “lattad milyen szepen kinyilt a mikulasviragom”? vagy ” a macska idehozza az egereket a kuszobre, ma is talaltam egyet” Azutan ott van tetejebe meg az, hogy gyakaran sertododtten a szemere veti, alig jossz ide beszelgetni velem… oohh nebasszusmar..mit mondhatnek erre? Ja szemet vagyok.
    A batyam meg egyenesen ugy csinalja, hogy kedvem lenne felvagni az ereimet. Nehez mellettuk lenni.

    • Lucerna, tudom milyen ez.
      A másik része, hogy nem értik, hogy mit mesélek, vagy félreértik.
      Eredmény: leszoktam a saját családomban arról, hogy fontos dolgokat osszak meg.
      További eredmény: hogy én lettem az aki hallgat sokszor a beszélgetésekben, most tanulom újra, hogy meséljek magamról. Nehéz.

      • Otthon en is befogom vagy legalabb is takareklangon egetem a mondandomat. De ez ertheto, felesleges energia pocsekolas “suket fuleknek hanyni a borsot”. Raadasul tesom mindig mindent jobban tud az osszes tobbi embernel, akik ennelfogva gyengeelmejuek, beleertve engem is. Amikor beszel, hosszan 80 peldaval megvilagitva ugyanazt a pofon egyszeru es egyben holt unalmas, lenyegtelen temat, esetet..minden harmadik szava: “erted?”… nem bammeg, nem ertem…annyira okos vagy, hogy nem tudlak kovetni, ha beleszakadok sem.

        Rettenetes. Attol tartok egyszer vegleg vilagga megyek toluk.

  7. Engem ma nem akart meghallgatni és megérteni a férjem. mondjuk nem is volt nemes, ami így-úgy kibukott belőlem, de igaz volt. És csúnya játszmák jönnek ilyenkor. Most sárkányosodom épp. De utálatos az egész… Ja mondjuk nem haraggal váltunk el, mikor lefeküdt, de akkor is szar volt. És én érzem magam tehetetlennek, aki nem él a lehetőségeivel, aztán meg rinyál és morog.

  8. Halálosan bántó ez az egymásra nem figyelés.Tegnap én is “kiokádtam” magamból mindent és közben arra gondoltam, ez biztos csak egy jelenet az egyik woody allen filmböl.Van aki még röhög is.A pasim nem érti és én úgy mondom a magamét hogy még ezzel is tisztában vagyok.Csak jöjjön ki.Tudtam én hogy a végén bántó lesz és sértö és igazságtalan.De magamnak is meg kell mondanom.Igen az enyém is most sértödötten tologatja itt a tányérokat és sajnálja magát.Imádják sajnálni magukat.Nekem akár hetekig is eltart egy ilyen, amíg visszaáll bennem minden és látom hogy ez jó.Ezekben a hetekben szoktak elválni, szakítani, költözni-gondolom én.

  9. Én mindig mondom amit érzek. Ő mindig meghallgat, csendben, türelmesen. Aztán elmondja a véleményét, tanácsát, kapcsolódó sztorit, stb. De az érzéseit? Nem mondja. Miért? Megütötte a szemem az üres szó a kommentek között. Tényleg üres? Nem hiszek benne, hogy vannak üresek, vagy ennyire naiv vagyok? Miért nem mondja? Nem tudja mondani? Nem akarja? Miért, miért, miért??

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s