portrék 8.: aki mindenkit ismer

Közzétéve Szerző:

Jaaaj, ez még egy magyar, sőt, budapesti típus. Az értelmiségi, aki ott volt a nagy időkben. Amikor bajnok lett a Fradi. (…) A rendszerváltáskor. Amikor volt még Krétakör. Dunakör. Gödör. Csetamás. Eszdéesz. Sinkovits Imre betegsége. Tanúja e történelmi eseményeknek, amelyekről én aztán semmit sem tudok, mit tudnék? Az igazából úgy volt, ő tudja.

Jaj, akivel nem lehet öt mondatot úgy beszélni, hogy elő ne kerüljön valaki híres ember, aki neki a legjobb barátja. A Gabi. (Demszky.) A Tyutyu. (Cserhalmi.) Hát igen, mi így hívjuk, tudod, baráti körben, még a főiskolán. Mindenki így hívja. Mi vagyunk a Brancs.

És ugyan kilenc éve nem láttuk, de tudjuk a magánéletét aprólékosan. S ha nem, hozzáköltünk benyomásokból, spekulációból. Ezeket a nagyon jó barátainkat rendszeresen sikamlós sztorikkal áruljuk el, mert így tűnhetünk fontosnak, aki, lám, rámutat: nem tökéletesek még ők sem. De mi meg nem létezünk, és az még rosszabb. Azért vált el, mert. Dehogy, ő a Vitézy apósa. Én az apjával jártam általánosba, a padtársa voltam. Nem igaz, hogy homoszexuális. Buddhista. Ez már a negyedik sikeres elvonója. Az nem úgy volt. A Kerényi rúgatta ki, mert elirigyelte a szemüvegkeretét. Írnak a lapok mindenfélét. Én ismerem. Csak nekem mesélte el. Együtt ittunk. A fiam a teniszpartnere. Ő volt az első szerelmem. Én adtam kölcsön a Cininek akkor.

De nem egy ilyen ismerősük van ám, hanem harminc, mind egykori politikus, színész, énekes, liberális újságíró, és ezek mind együtt jártak leningrádi tanulmányútra, szabadegyetemre, Kapolcsra. Ezek összefüggenek. És nekik olyan szép ez a sok történet, mindaz, amiből én hiányzom, és nem is érdekel. Ők tudnak egymásról, mint öröm és bánat. Különösen a nemhíres, a majdnem híres a híresről. A híres nemigen igazolja magát másokkal, nem is ér erre rá, meg aztán érthető módon főleg önmaga érdekli, de a nemhíres, na, az életének egy jelentős részét azzal tölti, hogy másoknak történeteket mesél róluk. Amelyekről ha tud, önmagában az is, vagy pláne ha tanúja, netán szereplője, az legitimálja őt is mindörökké. A Brancs mint identitás. Szólj, ha tudsz valami jó kis melót. Kéz kezet mos. Egyszerűen nem hiszik el a valóságot. Ők kiállnak az Iván mellett. Noha az Iván csecsemőfejekkel lapdázik az égre. Minden, amit helyesírási hibának gondolnátok, idézet.

Ennyi legjobb barátjuk a híreseknek nincs és nem lehet. Unom a történeteket, amelyeket már három forrásból hallottam — valahogy mindegyik különbözött –, és sajnálom az ilyen emberekkel mindig, hogy nem lehet a közös pontokról beszélgetni, mert nekik folyton deklarálni kell a különállást, hogy ők más körökben mozognak, mint én, ők odatartoznak. Sajnálom az időt is, mit érdekelnek engem ezek a híresek? Beszélgessünk az epepangásomról inkább.

Híres ismerőseimről én mélyen hallgatok — nem az én érdemem, hogy ők híresek, amint az sem, hogy véletlenül úgy alakult, hogy láttam őket közelről. Ha tudok sztorit, főleg ha kínt, szégyent, őrzöm a titkaikat. Az én történeteim érdekesebbek amúgy is. A saját jogomon szeretnék számítani. Barátaim közt számítok mindenképp.

Illetve, na. Egyszer nagyon nem akartam az utcán hagyni a biciklimet, és bevittem egy pici színház előcsarnokába. Repült is rám a nézőtéri felügyelő, ezt itt nem lehet. Akkor mondtam: tudja maga, kinek a felesége vagyok én? Nem tudta, ám a bicikli maradt. Nem voltam senkié.

77 thoughts on “portrék 8.: aki mindenkit ismer”

  1. Felvinnyogtam ezwn a színházas sztorin. Zseniális!
    Egyszer a Vámpírok Bálja előtt reményteljesen kucorogtunk, hátha jut olcsó fapados jegy, amit ugyebár akkor szoktak kiosztani, ha minden jegy elkelt. Odajött a pénztárhoz egy ökölbeszorított arcú középkorú nő, s a mobilját rázva fenyegetőzött h most azonnal felhívja bent az ismerősét, ha nem kap pótjegyet. Odaléptem hozzá: Ne haragudjon, mi személyesen ismerjük mindhárom főszereplőt, mégis kivárjuk a sorunkat.
    Erre morogva bár, de visszavett.
    Egyébként ez nem blöff volt,, ráadásul szerencsére nindhárom szóbanforgó személy kedves, szerény ember, ez a boszorka egyikhez se tartozhat, az biztos, nyilvàm vmelyik sokadrangú szereplő akárkije. Mindegy. A jegyeeladó hálásan nézett ránk, s mikor a követelődző banya elporzott a hátsólépcsőjeggyel, kezünkbe nyomta a mi jegyeinket. Csak a lépcsőn vettük észre, hogy három (nyilván előre lefoglalt de át nem vett) 9000 Ft-os erkélyközép-jeggyel honorálta a közbelépésünket.
    Vagy ez is a “kéz kezet mos” – kategória?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  2. Kicsit mas tema es lehet, hogy nem ertetek vele egyet, de szerintem hasonlo ehhez a sok Nyary (Nyari?) Krisztian-olvaso. Elmelyedni Ady-ban, megerezni valamit Moricz magyarjaibol, kihallani Karinthy humorjabol a fajdalmat nehezebb (vagy nem is nehezebb, de mindenesetre ido kell hozza, csend es nyugalom. Elmelyules.), mint kenni-vagni “az irodalmi bulvart”, a mikorkiveleket.
    Es ez sokak szemeben ad is valami pluszt, hogy nahat, mennyire muerto is ez az ember. Hogy ezt is tudja. Van Gogh fel fule meg a Tesla..Micsodaja is? Neki is volt valami.
    Meg a Tyutyu:)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én szeretem Nyáryt olvasni. Szerintem hozzáad egy pályaképhez, ha tudom, hogy Petőfi borozott-e vagy a helyzetdal kedvéért ül le apukájával. Vagy hogy kinek szólhattak Shakespeare szonettjei. Vagy hogy kihez ment József Attila Flórája, és hogy is volt ez az egész. Nem a műveket olvasom máshogy, de mindenképp árnyal. Szerintem amiről itt szó van, az a jelen. Hogy nincs saját élet, nincs felmutatható siker, ezért a híresek farvizein, még élő személyek magánügyein csámcsog, és, igen, a nemlétező brancsszellem. A barátok nem adják ki egymást. Én is ismerek ilyen sztorizósakat, nem túl sokat, de kín velük fél órát is eltölteni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • nekem most igen jólesik nyáryt olvasnom. 🙂 és bizony egyszuszra olvastam el a két kötetet.
      talán mert gimnazista koromban elolvastam szinte minden háziolvasmányt (még jókait is, pedig ki nem állhattam), aztán az országos tantárgyversenyek miatt további nem kötelező olvasmányokat, tanulmányokat és monográfiákat (olyan vezérerzsébet-féléket). ennyi zseniről megírt történet után különösen érdekes azoknak szemszögéből értelmezni a sztorikat, akik a nagy emberek árnyékában éltek. nem utolsó sorban látni a idealizált nőalakok mögött felsejlő hús-vér asszonyok, lányok valódi sorsát. és hogy például mennyire belterjes volt a nyugatosok világa — nőügyekben is.

      amúgy érdekes csakazolvassa alakját erdélyi városba transzponálni. mert nálunk megesik, hogy ismerik egymást az emberek — ha akarják, ha nem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • inkább arra céloztam, hogy kis közösségben ez inkább úgy működik, hogy TÉNYLEG mindenki tud mindent mindenkiről, csak a mélységek változók. előbb-utóbb minden kiderül. én például azon lepődöm meg, amikor utólag megtudom barátoktól, hogy valamilyen magánkezdeményezésem folytán (ami kizárólag az én életemben volt releváns és nem szerelemmel volt kapcsolatos) ismerősök között röpködtek a telefonok, hogy én azt vajon mért csináltam, amit… és mennyi pénzért (de akár azt is kérdezhették volna, melyik szeretőm kedvéért).
        az én városomban mennyi lehet az érdekes emberek száma: 500-1000? igazán nem nehéz számon tartani az életüket. anekdotázni pedig már végképp ciki, mert legalább egy személy a társaságból BIZTOSAN ismeri a szóban forgót személyesen, és akkor már ciki a mesélőnek, ha nem hiteles a sztorija. szóval 8-as nemigen rúg labdába nálunk. viszont működik a jereváni rádió! 🙂

        Kedvelés

      • nem jó. már téged is sokan ismernek errefele. 🙂 kibeszélnek a tévében, a színésznő barátnőd lefekszik a főszerkesztővel… meg ilyenek.

        Kedvelés

      • En ugy latom, Erdelyben pl. mindenki egyutt nott fel minimum egy rmdsz-es fejessel. Vagy egyutt fociztak vagy egy iskolaba jartak, vagy egy nonek udvaroltak.

        Kedvelés

      • Erdélyi vagyok, de én ezt nem értem. Vagyis egy kicsit mégis. Erre csak azt mondanám,, hogy tényleg kicsi, de azért enyire mégsem az. És hogy jön ide az rmdsz? Én pl több szinészel érintkezem a napi ügyim során, mint politikussal, de iskolában nem jártam eggyel sem. Voltál már itt valaha?

        Kedvelés

  4. Nagyon jó a színházas sztori, nekem is tetszik, bár ilyenkor mindig arra gondolok, hogy nekem nem lenne bátorságom egy ekkora blöffhöz, és amilyen béna vagyok, úgyis lebuknék. Ennek ellenére, most már fülemben a bolha, egyszer úgyis kipróbálom, ha adja a helyzet.

    Amúgy nagyon távoli világ ez számomra, én nem ismerek híres embereket, olyanokat sem, akik híres embereket ismernek, és a közeget sem, ahol megfordulnak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. A saját jogomon szeretnék számítani. Barátaim közt számítok mindenképp. Uff.
    (mindig megdöbbenek, ha már nem csak ott, ha vadidegenek megismernek, ha úgy néznek rám ahogy azokra akik a színpadon vannak, és kicsit örülök is persze, és hinni akarom, hogy annak okán, amit az asztalra raktam, s nem valami irigy gőg, pletyka miatt- és a végén rájövök, hogy ez is mennyire mindegy, ha látom az utam célját amerre tartok, és az ott, meg ez így jó nekem)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Kicsi lány voltam, Visegrádon kirándultunk a családdal, amikor a nővérem kiszúrta a kedvenc rockzenészét, amint a barátnőjével fagyizott. Rögtön odament és fotót meg autogrammot kért, amit meg is kapott. Lehettem vagy 7-8 éves, de akkor és ott eldöntöttem, hogy sosem leszek híres, ha nem is fagyizhatok egy jót anélkül, hogy megzavarnának. Mesésen jelentéktelen maradtam a közeli barátaim kivételével mindenkinek, szóval ne sírjon a szám, van ami pont úgy sikerült, ahogy akartam.

        Kedvelés

      • Jaja, ez a veszély, hogy autogramot kérnek tőlem, nem fenyeget 🙂 Legfeljebb régebben egy-két hallgató az indexébe. De a NEPTUN megoldotta, online megy. Meg az egyetem környékén nem fagyiznék úgysem. Azért biztos, ami biztos.
        Látod, valami, amit megírhatsz a jó nekem-be. Fagyiztam autogram nélkül.

        Kedvelés

      • Amikor szőke voltam, tőlem többször is kértek autogramot, mert azt hitték, hogy én vagyok mittommelyik megasztáros. Az ötödik ilyennél lettem újra barna. 😀

        Kedvelés

      • Én nem értem mi a lényege az autogramkérésnek. Ha kedvelek egy zenészt pl., akkor azt a zenéjéért, előadásmódjáért vagy valami ilyesmiért kedvelem nemde, és nem a kézírásáért, vagy a monogramjáért. Nekem egy autogramom van Kányáditól (húúú, vajon megvan egyáltalán?) ócska füzetlapra írva, de csak azért, hogy kipróbáljam milyen az. Nem hatódtam meg különösebben tőle, viszont elérzékenyülök egy könyvbe írt félmondattól is akár, amiről tudom, hogy csak nekem írta olyan valaki, akit nemcsak én ismerek, hanem ő is ismer.

        Kedvelés

      • Jaj ez egészen más, én arról az esetről beszélek, amikor csak az alkotáson keresztül ismersz valakit, ő pedig azt sem tudja, hogy létezel. Az ilyen “szeretettel XY-tól”-nak nincs súlya, de ha Éva dedikálná nekem így a könyvét annak már lenne 🙂

        Kedvelés

      • Elmondom, mi a helyzet.
        Van egy fordítás, amit be kell fejeznem. Csodálatos, megigazító és pénzes meló, de elsodornak mindenféle érzések, események tőle. Én belátom, hogy bő fél éve ezt mondom, de ez a helyzet. És aztán többé nem foglalkozom más szövegeivel, hanem professzionális író leszek.

        Kedvelés

      • Kányáditól nekem egy dedikált kötetem van. Azért fontos számomra, mert egy nagyon különleges esemény emléke.

        Kedvelés

  6. Egyetlen embert ismerek ilyet, de ő nemhogy nem pesti, nem is magyar. Amerika nyugati partján nőtt fel, és nem tudsz úgy megemlíteni senkit, hogy ne legyen legalább egy unokatestvére, aki ott volt, és látta, és segített neki, és most akkor ő elmondja pontosan, hogyan is történt valójában. Ő jobban tudja, miért az lett a lemezborítón, behívták abba a kulcsjelenetbe statisztálni, csak nem ért rá, segített kifejleszteni a szoftvert a Dreamworks első animációs filmjéhez, hangmérnök volt a stúdióban, ahol a legendás felvétel készült, és emlékszik a világhírű előadóművészre, amikor még csak az iskola folyosóján énekelgetett. Az első néhány sztori még érdekes is volt, aztán a sokadik hollywoodi sztárnál már csak felszalad a szemöldököm és udvariasan hümmögök.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. Egy baratnom tarsasagot hivott magahoz: civileket, muveszeket, muveszek korul asszisztalokat, vegyesen. Ez volt az elso alkalom, hogy szemelyesen is megismerhettuk egymast. Korben ultunk, beszelgettunk, epp csak a tabortuz hianyzott a nappali kozeperol. Egyszer csak az egyik jolertesult fokavehordozo varatlanul eloallt egy sztorival arrol, hogy az alternativ korokben ismert XY hiresember kivel csalta a feleseget valamikoriban (‘x-es evek, ha jol emlekszem). O jol emlekezett: nevek, datumok hangzottak el konkretan. Engem tobb okbol is sokkolt ez a normalis, kulturalt tarsalgasba belerondito alpari megnyilvanulas. A fo problemam az volt vele, hogy egy ember annyira vagyik a koz figyelmere, olyan fontos szamara, hogy ot percig lehessen valaki, hogy kepes masok legszemelyesebb maganugyet talcan, reflektorral megvilagitva korbehordozni szamara ismeretlen emberek elott. Nem tudhatta ez a lany, esetleg ki ismeri a sztori barmelyik szereplojet (en tortenetesen ismertem, es biztos ez is belejatszott a felhaborodasomba), akar a feleseg maga is jelen lehetett volna koztunk, vagy barmelyik erintett barmelyik masik artatlan hozzatartozoja, gyereke, rokona, baratja – es akkor vajon hogy reagal? Jajbocsanat, nemtudtad? Egy pillanatig sem gondolt a kovetkezmenyekre. Volt benne hiresember, megcsalas, sok keresztnev-vezeteknev, ennyi eleg a figyelemhez. Forgott a gyomrom. Nincs meltosag? Vagy legalabb meltanyossag? Izles talan?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. A fonákja: egy barátom Seattle-ben született, aztán Magyarországra települt, és itt élt sok évig. Ő mesélte, hogy mindig megkérdezték tőle: “és ismered a Pearl Jam tagjait? ugye együtt buliztatok Eddie Vedderrel?”, stb. Válasz: Seattle-ben több, mint félmillió ember él.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Én híres emberekkel nőttem fel, a nyolcvanas években a fél művészvilág megfordult az otthonunkban, nyaranta pedig alkotóházakban voltunk Szigligeten, Zsennyén, Héderváron. Ez akkor nekem természetes volt, van is rengeteg sztorim, de nem mesélem. A rendszerváltozás sok mindent szétzilált, sokan egymásnak is estek, apukám ebből kivonult. Egy nagyon közeli és nagyon híres idős barát maradt úgy, hogy nagyapám 14 éve halott, de a kapcsolat megmaradt, és meghatározó volt a politikai nézeteimet, társadalomszemléletemet illetően.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • ugyanez, ugyanígy. én is az alkotóházban nyaralok mai napig a haverokkal (szigligeten), mindenki írógyerek, én vonultam ki ebből az egész belterjességből, de ott nyaralni imádok továbbra is, a gyerekkorom fontos része volt, hogy majd a závada pali bácsi levisz a strandra, gyerekek, most pedig csönd legyen. de gáz lenne ilyenekkel jönni, mert attól én még nem vagyok senki. nem is csináltam sose, de észrevételem szerint csak az csinálja, akinek ez baromi fontos, hogy benne legyen ilyenekben, aki beleszületett, annak kevésbé. megkérdezhetem, szigliget miatt, hogy hány éves vagy?…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nálam ugyanez, csak E.P. 37. Mi úgy mentünk, hogy a képzőművészeké inkább Zsennye volt, de apukám művészeti íróként is alkot, így mehetett Szigliget is, meg nekünk valamivel közelebb volt, útba tudtuk Pesten ejteni a nagyszülőket, rokonokat. Még a végén kiderül, hogy nyaraltunk együtt. 🙂 Nekem apukám vonult ki, akkor még kamasz voltam, ráadásul mi nem Pesten éltünk, így nem is maradtam benne.

        Nem is tudtam, hogy lehet még Szigligeten nyaralni, azt hittem eladták.

        Kedvelés

      • Igen, a konyhásnénik a kezüket-lábukat törték valahányszor a család ott nyaralt.

        Ott tanultam meg mahjongozni, és azóta sem játszottam igazi táblán. A strand, a vár, a rózsalugas, a kis tó, az arborétum végében a patak, ahová B.Á. zeneszerző fiával jártunk horgászni. Húú, nagyon honvágyam lett.

        Kedvelés

  10. Egy vidéki ismerősöm, aki évekig élt Pesten, fűz a mondandójába híreseket. Azt, ami úgy kezdődik, hogy “a Schmith Pali (Pali 🙂 feleségének a barátnőjével stb.” vagy 10X hallottam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem tudom, ez rosszabb-e vagy egyik szomszédom, aki valami fontos helyen dolgozik és élőbeszédben is kizárólag: Köztársasági Elnök Úr, Miniszterelnök Úr az elképzelhető megemlítés. pl.: Szombaton is dolgozom, mert a Miniszterelnök Úr nyitja meg a tárlatot és ott kell lennem.
      Érzem a nagy kezdőbetűket, úgy mondja.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • egyszer találkoztam schmitt pállal. a qatar airwaysszel jött haza valahonnan azon a héten már másodszor, és én pont zskmai gyakorlaton voltam, és nekem kellett megfordítanom azt a gépet (tankolás, beszállítás, rakodás, súlypontszámítás, ilyenek), majd megláttam schmitt pált, és imígyen szólottam kollégámhoz: te ottó bazmeg, némár, ott a schmitt pál! azt hittem, a repülőtér nagy és hangos, de schmitt pál felém fordult, és nem túl szépen nézett. ez már híresemberes anekdota?

        Kedvelés

  13. Mennyire fura, hogy négyszer-ötször újraolvasom a bejegyzést, és ugranak be emberek, arcok, akikkel évek óta nem gondoltam egyszer sem. Ülök a buliban, a szomszéd szobában zene üvölt, én vagy a szabadban a dohányzók közt, vagy a konyhában a filozófusokkal kushadok, mert mindenki másnak több mondanivalója van, mint nekem, és különben is, kit érdekelne bármi, ami velem történt? Úgyhogy csendben vagyok, és szivacsként szívom magamba az egész társaságot, nem csak a sztorikat és véleményeket, de a gesztusokat, csoportdinamikát, benyomásokat. Nem rendszerezem, nem értékelem, örvényként áradnak be a gondolatok, némelyik azonnal túlpörög, némelyiknek hetek kellenek, mire leülepedik, én pedig nézem ezt a srácot, félelmetesen jóképű és intelligens, de van benne valami számító ridegség; mint egy manapság divatos krimibeli pszichopata, úgy vonz és rémít halálra egyszerre. Mindennél jobban vágyom rá, hogy felfigyeljen rám, de azonnal menekülőre fogom, ha megteszi. Hallgatom a sztorijait, számomra elérhetetlen világ: ilyen kütyü, olyan hatcsillagos hotel, magánrepcsi, szupermodell hossztesszek, és egy nagy név, két nagy név, csak úgy odavetve hogy a céges bulira meghívott ország kedvence hogyan viselkedett, miket mondott seggrészegen, és nem tudom, miért zavar. Rossz ízzel a számban keresek valaki mást, akinek felitathatom az érdekességét, hátha belém épül. Milyen mázlista vagyok, hogy sikerült saját érdekességet felfedeznem magamban, most én is pont ilyen lehetnék.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Ennek vidéki verziója, aki ismeri a polgármestert, a jegyzőt, az iskolaigazgatót, a főorvost és bármelyikhez be tud juttatni, ha kell. No, nem ő maga, de ismeri a takarítónőjét, feleségét, titkárnőjét, nővérét… és nagyon szívesen. De nem szabad most zavarni, mert építkezik, nyaral, gyereke született, kórházban van valami rejtélyes kór miatt, válik, a lánya esküvőjére készül. Majd utána.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Vidékről frissen Pestre költözött hamvas kis huszonéves voltam, amikor a barátnőm, aki egy filmforgalmazó cégnél dolgozott akkor, kezembe nyomott 2 belépőt a Tv2 bulijára. Fúúú. mennyi híres ember, puccos vacsi minden. Üldögélünk és látok egy nőt a szomszédos asztalnál, nagyon ismerős, de nem tudom ki az. Magamról teljesen megfeledkezve bámulom, hátha beugrik miért ilyen ismerős. Akkor kapok észbe, amikor teljesen zavarba hozom azzal, hogy bámulom.
    El is szégyelltem magam.
    De rájöttem: Zséda volt! 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Én csak egyszer találkoztam hires emberrel ,vagyis ő talált az út szélén…A kilencvenes években barátnőmmel eltévedtünk a nárciszmezőn és az országutra kitalálva integettünk az elhaladó autóknak hogy vegyenek fel.
    Hamarosan meg is állt egy . Gondolkoztam vajon miért piros a rendszáma ?
    A barátnőm ült elől, eléggé “művelt ” beszélgetést folytattak a jótevőnkkel. Az ut vége megkérdezte az urat kedves foglalkozásáról. A válasz-XY vagyok a ti szenátorotok.
    Miután annyira tájékozott voltam,és nem születtem a diplomácia képességével, gyorsan előre szóltam, hogy nekem
    nem szimpatikusok a politikusok ,csalódtam bennük.
    Választ is kaptam- náluk is olyan az eloszlás mint bárhol ,ők sem egyformák…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Hát, hogy őszinte legyek, én ismerek híres embereket, sőt, helyi hírességek éltek és élnek a családunkban, de egyik se művész, “csak” tanítók és tanárok. 🙂
    Valahogy úgy vagyok vele, hogy saját élettel rendelkezem, és bár ismerem a sztorikat, de nem szoktam velük nagyon kérkedni, mert őszintén – mindenkinek megvan a saját sztorija. Ami befolyásolta, ami összerakta, ami elrettentette, és megmutatta.
    Szerencsés vagyok, hogy is mondjam csak – soha nem Szigliget, de megvoltak a magunk nyarai a magunk történeteivel, és mostanában jöttem rá, hogy bizony én mindig Zsolnayból kanalaztam a levest szó szerinti és átvitt értelemben is.

    Egyszóval mindenkinek megvan a maga története, és azt borzasztóan sajnálom, aki csak máséval tud szolgálni. 🙂

    Azért mondok egy példát mégis, hátha nem köveztek meg érte – szürreális élmény volt, hogy nagyszüleim név szerint szerepelnek egy várostörténeti kiadványban. Akkor értettem meg például, hogy milyen fontos ember a nagypapám, amikor a temetésén voltunk, és a nagymamám szűk családi körben akarta, és a fél város ott várakozott a sírtól tíz lépésnyire, hogy amikor mi rátettük a koszorúinkat a fejfára, ők is odamehessenek, és lerakhassák. Szeretetből. Mert mindegyikért tett valamit önzetlenül.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Ide írom, nem tudom, hova lehetne? Jaj, most eszméltem, hogy végképp büntiben vagyok: nálunk már tíz napja tart az ovis hányós-fosós vírus, hétvégére engem is levett a lábamról, pedig nagyon igyekeztem, tartottam magam a soványkára gyengült nyūgös gyerek mellett. Ma – két köhögésroham között levegõért kapkodva – azt reméltem, hogy valami kis szellemi táplálékot legalább magamhoz vehetek, és legalább a csakazolvassa gyógy-ír, erre most látom, hogy az aktuális bejegyzések mind jelszavasak, nekem meg nincs jelszóm, úgyhogy marad a várakozás. Büntiben vagyok… Mikor lesz már vége ennek a nyákos, makacs ovis vírusnak?!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. Visszajelzés: van egy ismerősöm | csak az olvassa — én szóltam

  21. Visszajelzés: híresember | csak az olvassa — én szóltam

  22. Visszajelzés: kínos történeteink | csak az olvassa — én szóltam

  23. Visszajelzés: leleplezett celebek | csak az olvassa — én szóltam

  24. Visszajelzés: mikroagressziók | csak az olvassa — én szóltam

Hozzászólás a(z) katikataktika bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .