hallgat a mély

Közzétéve Szerző:

Nem tudom, ti hogy látjátok: legelementárisabb lényegemről én nem írok. Nem írom, hogy levegőt lélegzek be, s hogy keletről árad a reggel. Hogy kit szeretek mennyire. Nem írom, hogy van Isten. Nem írom, ki az, aki a szívemen ül és megrántja percenként hetvenhétszer, s azt sem, hogy mindennap gondolok arra, hogy az a másik már nem jut eszembe naponta. Tudjuk ezt mind, ki-ki a magáét, ugyanarról hallgatunk.

Nincsen itt recept, program, tanítás, instant megigazulás. Szólni csak a foszlányról lehet, emlékkönyvben és ballagási csokor kísérőcetlijén engem ne idézzenek. A Nagy Érvényességek nevetségesek. Epizódokról írok, hangulatokról. Az örökkévalóságról soha, visszfényéről csak ritkán.

Eleve nem hiszek abban a mesterséges felosztásban, hogy vannak felszínes, mulandó és igazán fontos, örök dolgok az életben.cropped-mc3a9ly-mondanivalc3b3.jpg

Minden megfigyelhető, minden lényeges. Minden öröm. Minden megérint, minden van. Nem felkenhetni Revlon szemfestéket a suli-buliba, nem azzal, hanem emezzel táncolni a szalagavatón, narancsbőrössé combosodni van, lehet olyan kín, mint az, amitől mindenki elnémul. Ki hasonlít egyáltalán kínokat.

Meg aztán az Örök Dolgokról mit lehet írni? Írjon az örök dolgokról a müllerpéter. Én fel akarok villantani valamit. Kérdést, bírálatot, apró poént. Meg ami jellemző, azt. A falevél fonákjának a színére keresek szavakat, nem ám a fától az erdőt nem látni. Ábrázolni akarok és érvelni, nem oktatni.

De akiknek a művelődés rémisztő tananyag volt mindig is, akikből hiányzik a tőkesúly, akik lesnek ahelyett, hogy néznének, azok rémüldöznek, hogy én oktatok, előírok és parancsolok. Ők növesztettek ilyen méretűvé magukban. Folyton itt vannak, hónapok óta, másutt is engem vizionálnak, fórumoldalak tucatjait írják tele azzal, hogy én nem is értékeset…! és nem is helyes magyarsággal…! ez csak átverés..!, és nagyon komolyan veszik a mondataimat. Amelyeket nem értenek. Majd ettől zavarba jővén, ez az alak, azt hiszem, hiányzik a paradigmából, dekonstruálnak. Szétzúzzák. Addig rázogatják, amíg csak az üveggyöngy marad. Valami, ami talmi, hihetetlenül hat rájuk.

Én csak ámulok: hogyan lehettem ennyire fontos? Veszélyes? Sokan olvasnak engem, de marad hely a világban és az interneten mindenkinek. Mitől féltek ti ennyire? Megtisztel, hogy ennyire fontos lettem. A zihálásotok tüdőzörej, megtarthatjátok.

Külsőségek? Divat? Pótcselekvés? Nagyon pontos-fontos helye van az életemben mindannak, ami test, dekoráció, lazulás. Frigid hazugság volna letagadnom testemmel egybenőtt lelkem örömeit. Nem tudom, más mit csinál, s hogy másnak mi való, ez itt az én közérzetem. Én sose féltem attól, hogy felszínesnek tartanak. Sose akartam bizonygatni, hogy komoly ember vagyok. Azt a látszatot kelteni, hogy engem mindegy, milyen ruhában, száraz kenyéren élve is csak az élet értelme érdekel. Jaj, rajta ne kapjatok, hogy örülök az új fülbevalómnak. Van selfie és van vattacukor. Én örömre vagyok hangolva, és ámulatra: de szép! Marcus Aurelius, a szarvasbogár alulról és a körömlakk fénye, ez mind. Nem bánom, ha csak engem érdekel.

Én szeretem, ha vicces valami, egészen kicsike. Megnézni közelről. Nekem fontos a dolgok színe, az érzékek tapasztalata. És szeretem az úgynevezett világi hívságot, ha ízletes és egyedi, sőt, azt is, ha ki kell csengetni az árát — én nem alázom meg azt, aki előállította, azzal, hogy jól akarok járni. Én nem bánom, ha mások ezt hedonizmusnak, sznobériának és anyagiasságnak nevezik. Tetszik nekem a parfümöm és a premier. És szebb az én alapozóm, mint ájtatosság maszkja, ami alól vicsorog a kiéletlen örömvágy. Kontyomba hajtűt szúrok, és nem magyarázkodom, hogy de olvasok ám Hrabalt és Krasznahorkait is, istenbizony. Ebben is, abban is a magam ízlését követem. Nem utánozok senkit, és nem irigylek másokat. Valami, ami nekem való, mindig jön felém. Tökéletesen rendben vagyok azzal, hogy a világ egyben van, szétbogozhatatlanul, hogy van csipa és szenteltvíz, szőrszál a szappanban, meg Ariadné fonala.

cropped-tc3a1skc3a1mbc3b3l.jpgKapcsolódó bejegyzés: mi az, mit kétes távolban keres

56 thoughts on “hallgat a mély”

  2. Ez jutott eszembe róla:
    “Jaj, mily sekély a mélység
    és mily mély a sekélység
    és mily tömör a hígság
    és mily komor a vígság.
    Tudjuk mi rég, mily könnyű
    mit mondanak nehéznek,
    és mily nehéz a könnyű,
    mit a medvék lenéznek.”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. “És szebb az én alapozóm, mint ájtatosság maszkja, ami alól vicsorog a kiéletlen örömvágy.”
    Ez telitalálat, egyetlen mondat, de annyi minden van benne.
    Egy jelenség, amiről nem illik beszélni, sőt észre sem venni. És ilyen vicsorgások vezetnek sok tragédiához.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Majdnem kiemeltem az első bekezdés egyik félmondatát, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy ez legyen most csak nekem fontos idézet.
    Jók ezek a – nem is tudom, fraktálszerű? – mondataid. A torzószerűség, a fények az élein, az önárnyéka. A vetett árnyéka.

    Idézek mástól egy kedvenc mondatot, mert ez jutott róla eszembe:

    “Mintha valami kisebbnél is kisebbet sikerült volna megérintenem.
    Egy hangyát megsimogatni!”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. Nem szeretem én se az emlékkönyves nagy gondolatokat, meg mikor kötelező mélyenszántót írni, mondani. Erőltetett.
    A ballagási meghívónkra annak idején annyira jó anti-idézetet sikerült választani, nem is értették sokan, hogy ez nekünk honnan jött. Viszont annál igazabb volt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Ja igen, és ők voltak azok akik miatt egyszer 200 km-t utaztam hogy osztálytalálkozzak, de elfelejtettek nekem szólni, hogy inkább máshol tartják meg mert csepereg(!). Tudták hogy megyek.

        Kedvelés

      • Hű, pedig a miénk is Forrest Gump volt, csak nem olyan drámai: “Egy kicsit elfáradtam. Azt hiszem, hazamegyek.”
        Az egyik tanárunk azt mondta, olyan, mintha meghalni készülnénk, nem érettségizni.
        Ránk viszont illett, mert úgy hajtottak minket, hogy a nyelvünk lógott addigra. Persze csak utólag derült ki, hogy fölöslegesen.

        Kedvelés

      • Nekünk olyan idézetünk volt, amiért majdnem kirúgták fegyelmivel két osztálytársamat, akik leadták a megrendelést.

        Kedvelés

  6. A leg elementárisabb lényről nem is lehet írni. Az az a rész, amit látva lát az, aki.
    Emlékszem egy jó illusztrációra egy Aronson könyvből. Egy ember alakú burokban egy magas széken ült egy nyúl, és nézett ki az ember szemén. Na, az a nyúl az, ami valódi, és amit nehéz megmutatni. (Vagy még a nyúlon is túl? 🙂 )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. Erről eszembe jut, hogy volt egy mozgáskorlátozott fiatal lány, aki elmesélte, hogy csak a kurvák sminkelnek és szőrtelenítenek. Én kurva vagyok?- kérdeztem tőle. Te talán nem.
    Az anyja, hogy “megóvja” ettől a kegyetlen, felszínes világtól, ezt találta ki. Ezzel mosta az agyát. A lány elhitte, hogy ebben a csillámló versenyben nem győzhet, ahogy az édesanyja megmondta. Szerencsére a mama azt is elmondta, hogy a férfiak csak mocskos szexet akarnak. Lelketlen lények, akiknek nem fontos, hogy milyen a lelked. A lány elhitte, paranoiásan fél a férfiaktól. Felfordul a gyomrom, ha az anya viselkedésére gondolok, erre a felelőtlen rosszindulatra.
    Ezek után mindig kifestettem a mozgáskorlátozott lányokat, ha kérték. Szerintem ez nekik sokkal fontosabb, mint az Antigoné elolvasása.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • a testi fogyatékosság amúgy is erősen gátolja, hogy az ember meghitt viszonyt alakítson ki a testével. és ez nem a testi fogyatékosok hibája, hanem a patriarchális társadalomé, ahol a testi fogyatékosok testét visszataszítónak, őket magukat pedig aszexuálisnak láttatják.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én nemigen hiszem, hogy ez (elsősorban/csak) a patriarchátus velejárója illetve hibája lenne, sokkal inkább: ösztön.
        Az embert ösztönösen taszítja a torz (ez most itt gyűjtőfogalom, nem értékítélet); ilyenkor – valahogy úgy, ahogy a lovakkal is veleszületik az a tudás, hogy a farkas veszélyes, és ha életükben először látnak farkast, félnek tőle, hiába nincsenek saját tapasztalataik – valahol mélyen, az agya egy ősi területén megjelenik egy alert, hogy “vigyázz! lehet, hogy beteg, te is elkaphatod, kerüld el!”. Az ösztön csak ösztön, nem tesz különbséget veleszületett és szerzett, ill. fertőző betegség vagy valami más rendellenesség vagy baleset okozta torzulások között.
        Viszont épp ez a “jó” benne; ti. hogy ez CSAK ösztön, az ember pedig nem ösztönös késztetések összessége, tehát a fogyatékosággal szembeni ellenérzés úgymond “gyógyítható”.
        Az uralkodó értékrend itt jön a képbe – hogy fontosnak tartjuk-e, hogy ezeken az ellenérzéseinken felülemelkedjünk, vagy sem. (Ha te is így értetted, akkor elnézést.)

        Kedvelés

  10. ritkán van olyan, hogy a más öröme ilyen kifejezetten megsimogatja a lelkemet 😀
    komolyan, minden idegszálammal szeretnék idejutni, de mondhatom nektek, hogy a töredéke sem sikerült, sőt egyre rosszabb. és mégsem irigyen, hanem boldogan olvastam ezt most, hogy olyan jó, hogy van ilyen. mondjátok, hogy ha ennyi idős leszek, akkorra majd már menni fog…:)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Engem ez érintett meg nagyon:
    “Nem írom, ki az, aki a szívemen ül és megrántja percenként hetvenhétszer, s azt sem, hogy mindennap gondolok arra, hogy az a másik már nem jut eszembe naponta. Tudjuk ezt mind, ki-ki a magáét, ugyanarról hallgatunk.”
    Gyönyörű megfogalmazás, köszönöm!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. “hogy van csipa és szenteltvíz, szőrszál a szappanban, meg Ariadné fonala.”
    Huh, ez nekem biztos benne van a személyes Top 10-ben! Annyira pontos megint ez a bejegyzés, borzongok a rezonanciától/ba! Épp délelõtt ott tartottam magamban, hogy leírnék magamnak valami fontosat, öröknek hitt részt abból, ami megy bennem, erre azt látom, hogy hiába futnak bennem pontosan a sorok, nem megy át belõlük a lényeg a billentyūzeten, vagy ami átmegy, az olyan modorosnak, giccsesnek, finnyásnak látszik. Hogy a túróba lehet ezekrõl “rendesen” írni? Hát tessék nekem! – megkaptam az egyik lehetséges választ, a másikat meg nekem magamnak kell megkeresnem. Köszönöm hogy az út feléig elvittél a hátadon, ma is, ezzel is!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Régi színházi mondás: ne ássunk a mélyére, mert feljön a víz! (Fôleg, amikor a bonviván lélektanilag elemzi az operettet, mer’ van ilyen.)

    Istenieket írsz amúgy. Nem kell mindig okosnak, mélynek, feszített aggyal tudatosnak és filozofikusnak lenni. Olyan elôtt sem, akinek számít a vélemenye. Azt hiszem, sejtem, mi ihlette ezt a bejegyzésedet (legalábbis részben). Csak annyit hozzá, még akkor is, ha tévedek, hogy nem a te problémád, hogy kinek milyen eszmeny él rólad a fejében, és fôleg az, hogyan akar ô téged ahhoz az eszményhez rosszallóan hozzápasszítani.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem arról van szó, hogy néha nem vagyok mély. Hanem hogy minden mély. Csak az demonstrál az elgondolkodtató olvasmányaival és patetikus hobbijaival, csak az hallgat arról, hogy A Nagy Duettet nézi, aki szorong, hogy őt majd nem látják elég mélynek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, értem, amit írsz. Én itt úgy értem azt, hogy nem kell mindig …-nak lenni, hogy nem kell demonstrálni folyton valamit. Ad absurdum miért ne beszélgethetne Heller Ágnes körömlakkárnyalatokról is akár.
        Az alany persze itt is általános.

        Talán kevéssé vagyok most elvont. 😀

        Kedvelés

      • Erről meg az a csoporttársam jut eszembe, aki bölcsészkar első évében a könyvtári Platón kötetet olvasta a vonaton, és közben a lényeget megpróbálta kiemelni szövegkiemelővel. Minden oldalon 10 sor. Akkor még nem szóltam, most már megkérdezném, hogy ezt ugyan minek.

        Kedvelés

    • Vagy még pontosabban: nekem az a mély vagy komoly vagy fontos, hogy örömömet lelem abban, ahogy megvizsgálom a dolgokat. Mindenféle dolgot. Nem az van, hogy felszíneskedünk többnyire, majd néha kipipálunk egy Wagner-operát, hanem az, hogy mindenhez lehet intellektuálisan, átélően, örömmel viszonyulni. A szabadság, az a különbség.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Mindenhez intellektuálisan, ó, igen, az olyan üdítő! Én sajnos mostanában túl fáradt vagyok hozzá.
        Elmenekültem otthonról egy órára, forralt borozom az újonnan nyílt kávézóban. Kutyát kellett volna vennem, nem férjhez menni meg gyerekeket szülni. Van olyan, hogy keserédes szmájli? 🙂

        Kedvelés

      • Á, a kutya is túl nagy kötöttség, felelősség. Mondjuk nekem nincs, csak mint neked, gyerekek, férj. 🙂

        Kedvelés

      • Szerinted egy kutya mellől hová jutsz el 🙂
        🙂
        Nekem kettő van, + egy macska, és tavaly nem jutottam el egy többnapos baráti találkozóra, mert nem volt, aki vigyázzon rájuk.
        A kutya ugye elvileg házőrző 😀

        Kedvelés

      • Akkor macska. 🙂 A gyerekek előtt volt, még a régi házban. Néha előkerült, enni kért, nagy kegyesen hagyta, hogy simogassam. Bírtam az önállóságát, szerintem azt gondolta, ő tart minket. 🙂

        Kedvelés

      • Nehezem vallom be, de én két ok miatt nézem a Barátok köztöt. Egyrészt nem kell rajta gondolkodni, és ez nekem jól esik.
        Másrészt az is lenyûgöz, hogy ha mégis gondolkodom rajta, akkor egy hónapra elôre meg tudom mondani, hogy mi fog történni, elemzem a párbeszédeket, dramaturgiát, mi a jó és mi a rossz ebbôl a szempontból benne, adott karakter hol van elhibázva, vagy épp ellenkezôleg.

        Amit írsz, az meg a kultúrsznobizmus, amikor sikk Alföldit imádni például értelmiségi körökben, és fenntartások nélkül persze. Ezt is ismerem. Vagy túl messzire evezek a témától?

        Kedvelés

      • Az jo,ha ilyen tudsz lenni.Vannak emberek akik erre nem kepesek.Peldaul en sem, es nem hiszem ,hogy az en hibam.
        Anyukam mindig tudott orulni az apro dolgoknak apukammal ellentetben.
        Ugy is jellemzett minket(apukamat meg engem),hogy vannak emberek akik a vilagot ellenzovel nezik-mint a lovak…
        Tenyleg szorongo ember vagyok,es szeretnek” megkonnyebuln”.Erre jo volt ez az iras.
        Koszonom

        Kedvelés

Hozzászólás a(z) tű bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .