ilyen egyszerű

Közzétéve Szerző:

Bajuszcic vendégposztja.

Én érlelem a témákat, van, amibe belefáradtam, elsodorták új események, egy kicsit kaotikus vagyok. A következő napokban egy helyesírási, egy nyelvhelyességi és egy irodalmi kvízzel jelentkezem.

*

Az van, hogy én nagyon jófej feleség vagyok. Szerintem ilyenre vágyik minden férfi. A múltkor egy közös barátunk fejtette ki, hogy mennyire irigyli a férjemet, mert az ő felesége… na, az egy sárkány, baszogatja szegényt mindenért. A szerencsétlen pasi már csak lapítva mer közlekedni a lakásban, rettegve, hogy a következő percben mit ront el, miért kapja az irdatlan letolást.

Én nem ilyen vagyok. Nem zavar például a felhajtott vécéülőke. Hát istenem, lehajtom. Tény, hogy néha össze van pisilve a csésze, de én ilyen apróságokon nem akadok fenn. A férjem vasalni és porszívózni sem hajlandó. Sag schon. Hát megcsinálom, mibe kerül? Most minek csesztessem ezzel, amikor van elég baja? Aztán ott vannak a kimenők. Tőlem aztán oda megy, ahova akar, akkor, amikor akar. Én nem kérem számon: mi értelme lenne? Most felajánlottam neki, hogy menjen el pár napra síelni, pihenni, mégis itt egy három hónapos gyerek, nem mondanám, hogy a pihenés netovábbja mellette az élet.

Én támogatom a férjem álmait. Amúgy Joós István-szerűen. Most kitalálta, hogy új vállalkozásba kezd, én nem akadályozom ebben. Hiszek benne, hogy tudja, mit csinál, hogy sikerülni fog neki. Szerintem ez nagyon fontos dolog.

Aztán ott van a szex. Mi nem tartottuk be a hathetes moratóriumot szülés után, és a háromhós baba mellett is hetente legalább háromszor. És a szülés előtt is, majdnem az utolsó pillanatig. A fáradtság nem mentség, igenis meg lehet csinálni, hogy legyen szex. Szeretem éreztetni a férjemmel, hogy ő egy nagyon kivételes férfi, szerintem ez fontos momentuma a minőségi szexuális életnek. Ami pedig az erős párkapcsolat egyik lényeges alapja, mint tudjuk.

Kövér sem vagyok, pedig a terhesség alatt huszonhárom kilót szedtem magamra, de ebből tizenötöt már le is adtam. Eljárok futni. Nem csalás, nem ámítás: három hónapos baba mellett ezt is megoldom. Fontos nekem, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és a férjemnek is jobban tetszem karcsún.

Szóval nálunk nincs sárkányosodás. Vasalok, porszívózok, gyerekezek, szexelek, mindezt minimális cseszegetés és számonkérés nélkül, a nyugodt és boldog házasság érdekében. Így a vizsgaidőszak környékén ez kicsit nehéz, de nem lehetetlen. Sokan kérdezik, de hát hogyan oldom meg mindezt, hogyan jut időm mindenre? Pláne most, hogy jön a baba foga? A válaszom: roppant egyszerűen. Beosztom a feladatokat és az időt.

Szervezés kérdése az egész. Nehéz vizsga előtt például azt csinálom, hogy a férjem hozza a babát szoptatási időben, aztán elviszi. Így tudok tanulni. Vagy ott van a lepisilt vécécsésze kérdése: sokan kérdezik, hogy engem ez komolyan nem zavar? Én ezt nem értem. Nálunk a vécé öntisztuló. Komolyan! Az egyik pillanatban még le van pisilve, a következő percben meg bemegyek, és csillog az egész, enni lehet róla. Másnál nem így van? Sőt, időnként olyat is tapasztalok, hogy este, ha bemegyek a fürdőbe, az egész fürdőszoba tiszta. Még a tükör is. Miközben én egy fél flakon domesztoszt arrébb nem tettem. Ki érti ezt?

Vagy kérdezik: hogy lehet, hogy engem nem zavar, hogy a férjem nem vasal és nem porszívózik? Jó kérdés. Talán azért nem zavar, mert van időm arra, hogy mindezt megcsináljam. Azért van időm, mert más dolgok valahogy megcsinálódnak maguktól. A hűtő például valamilyen csoda folytán mindig tele van kajával, sose értettem, mert én nem szoktam bevásárolni. Odaterem a kaja. Nálunk a főtt kaja is odaterem az asztalra. Nem értem, én nem szoktam főzni, mégis van majdnem minden nap főtt étel. Nálatok nem? Én azt hittem, az csak úgy magától lesz. Most bementem a konyhába, és tisztaság volt, nem értem. Szerintem a kaja megfőzi saját magát, aztán eltakarít maga után. Nálunk ez van, ezért van időm és kedvem porszívózni meg vasalni.

Na és az hogy lehet, hogy én három hónap alatt fogytam tizenöt kilót, és majd’ mindennap futok? Hát… nem is tudom. Simán csak elmegyek futni. A babát meg otthon hagyom addig. Mi baja esne? Amikor hazaérek, ott ücsörög a pihenőszékben vigyorogva, vagy cumival a szájában, megfürdetve, tiszta pelenkában. Tudom, hogy nem hisztek nekem, én sem értem, hogy lehet, szerintem ez egy ilyen koraérett gyerek, amíg én futok, ő vigyáz magára, megmosdik és pelenkát cserél. Aztán beteszi a cumit a szájába, és eltársalog magával.

Meg mi az, hogy a férjem új vállalkozásba akar kezdeni, és én nem vegzálom emiatt? Erre sem tudok érdemben válaszolni, valahogy eddig úgy esett, hogy azok az üzletek, amelyekbe belefogott, sikeresek lettek. Szerintem maguktól. Meg hogy én őt nem kérem számon. Ez hogy lehet? Nem tudom, engem nem zavarna, ha időnként elmenne a kis pajtásaival kocsmázni, de nem nagyon vannak kis pajtásai, és utálja a kocsmát. Vagy hogy síelni küldöm. Hát küldöm, na. Ilyen rendes vagyok. Á propos, kinéztem egy fasza kis wellness hotelt, ha már nem szoptatok, befizetek egy hétvégét, és elmegyünk egy barátnőmmel. A baba úgyis koraérett, addig majd vigyáz magára, ahogy akkor szokott, amikor futni megyek.

Na és a szex? Namost ez egy nagyon kényes téma. Írtam, hogy mi heti háromszor, szülés előtt és után is (na jó, közben nem)… Az van, hogy én csak akkor, ha akarom. Ez alaptétel. Van, hogy nagyon fáradt vagyok, de valami csoda folytán úgy esik, hogy mégis jólesik. Pedig nincs erőltetve, kizsarolva. A franc se tudja, hogy működik ez.

Különben nálunk nagyon sok ilyen, csodaszámba menő dolog történik. Írtam, hogy magától megtelik a hűtő, meg kitisztul a fürdőszoba, de ez még mind semmi! Nálunk nem dobálódnak szét az alsógatyák, koszos zoknik, melegítőnadrágok sem. És kifizetődnek a csekkek, megjavítódik az autó, eltűnik a beázás. Én a gyest is úgy kapom, hogy nem is adtam be az igénylést. A csoki is magától terem. Én nem tudom, de talán van némi összefüggés… nem igazán látom át ezt a dolgot, de néha úgy érzem, a fentiek talán közrejátszanak abban, hogy én ilyen hiperszuperjófej feleség vagyok. Talán!

Szívesen írnék még erről, de mennem kell, a férjem szólt, hogy kész az ebéd. (Ki érti ezt?)

274 thoughts on “ilyen egyszerű”

  4. Szeretném tudni, milyen csokit szeret Bajusz, és hogy hová küldhetem – egy ilyen szuppperfeleségnek barna jelnek kell lennie a homlokán. 🙂

    Így ismeretlenül is meg szeretném megköszönni ennek a bejegyzésnek a derűsségét. Örülök, hogy a Levél a hitves c. bejegyzés után ilyen szép életed van.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. Életem legnagyobb kudarcának tartom, hogy én is elsárkányosodtam. A legnagyobb kérdés meg az, hogy lehet-e másképp, önfeladás vagy csodák nélkül.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Errôl több poszt is szól a blogon, nyilván olvastad is ôket, meg tulajdonképpen én is ezt akartam kifejezni ezzel a poszttal: a nô jófejségének a kulcsa a férfi kezében van… nem a te kudarcod a sárkányosodás. Szerintem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nemnem, nincs a férfi kezében. Mármint: annyiban a nő kezében van, hogy ilyen pasit keres/”nevel” (idézőjel fontos). Merthogy vannak nehezebb esetek, akik azonban fejlődőképesek. Magyarul nem természetes nekik, ami a férjednek, de egyenjogúságra törekszenek, és felfogják, hogy a sztereotípiák azok nem igazságok.

        Kedvelés

      • Én mázlistának tartom magam, mert nekem nem kellett nevelni. Igen, van, aki fejlôdôképes, de annyira szép lenne, ha ez lenne az elvárható minimum.
        Én nem mondom, hogy a kommunikáció nem fontos, és nem segít, de valljuk be, sehonnan nem ömlik a férfiakra a társadalmilag, médiumokban közmegegyezéssel elfogadott és kinyilvánított igény arra, hogy ez így legyen. (ez de Joó mondat lett…)

        Kedvelés

      • Persze, értem én, csak egyre többször futok ilyen szövegekbe, ahol egyáltalán nem úgy értik a férfi szerepét, ahogy te, hanem úgy, hogy megadja a biztonságot a gyenge nőnek, meg ilyenek. Meg úgy, hogy ha nincs párod, akkor félember vagy, attól függ a boldogság, hogy megtalálod-e a pasit – pedig szerintem attól függ, hogy rendben vagy-e magaddal.

        Kedvelés

      • Hát én meg énis kétszer olvastam el, mert elsőre nem értettem, hogy a rákba csinálódik meg az elbeszélő háztartásában minden magától. Szeretnék én is ilyen hiperjófej lenni!
        (Másrészt állati jó volt olvasni a másik posztod után, és ha ez kell a karma kiegyenlítéséhez, akkor talán inkább, vagy nemistudom.)

        Kedvelés

      • Szerintem meg kicsit átvitt értelemben igaza van bajuszcicnek. Olyan értelemben van a férfi kezében van a kulcs, és a nőében is, hogy ha megtalálod az igazi párodat, akkor az kihozza belőled a legjobbat nevelés nélkül. Nálunk legalábbis így működik. Szárnyakat kaptunk csak attól, hogy együtt vagyunk. Az ex-szel meg frászt kaptunk egymástól! Nem voltunk egymás igazi párjai. Van abban valami, hogy ha meg akarja valaki változtatni a párját, azt megette a fene, mert eleve elégedetlen vele. Ha viszont mindketten ugyanazt akarják, ugyanúgy, akkor nincs szükség nevelésre, ezt inkább összedolgozásnak vagy összejátszásnak tudnám hívni. Nagyon hálás és áldott állapot ez az összhang és mindenkinek kívánom, hogy része legyen benne. Emellett elhiszem azt is, hogy van, ahol úgymond nevelni kell egymást és jól működik. Ott az az ideális, és ez nagyonis rendben van 🙂

        Kedvelés

      • Igen, ez nagyon igaz, én is ezt éltem meg a férjemmel. Már amikor megismertük egymást feltűnt, hogy mellette valahogy más vagyok – jobbnak éreztem magam, vagy inkább könnyebb volt jobbnak lenni? Valószínűleg azért, mert eleve a jót hozzuk ki egymásból, és a mindennapokban is úgy intézzük, hogy a másiknak is jó legyen – bár ez inkább olyan érzés, mintha maguktól alakulnának úgy a dolgok.

        Kedvelés

      • 😉 Közben kitárgyaltuk bajuszciccel (-cal?). Szóval úgy értettem, hogy nekem az a mondat passzívnak tűnt, mármint hogy a nő passzív benne. És miért volna passzív? Ő is választ (illetve válasszon!), és változtathat a férfin. Mert tökéletesen összeillő pár azért ritka. Közölje az elvárásait, képviselje magát. Gyöngyiék példája is mutatja, hogy van értelme. Nyilván alapvető ellentétek nem oldódnak fel – de ez megint nem okvetlen a férfi tökéletességén vagy tökéletlenségén múlik, simán lehet két egyébként teljesen jó ember inkompatibilitása is.

        Kedvelés

      • Nagyon egyetértek! Évekig küzdöttem, hogy majd sikerül megváltoztatnom, közben ő is elégedetlen volt velem.. szerettük egymást, de nem illettünk össze.

        Kedvelés

      • Nehéz dolog ez a “fejlődőképes” pasi/férj. Az én férjem abszolút az, fejlődik szépen, lassan, olyan kettőt előre egyet hátra módon. Néha egyet előre, egyet hátra, és van, amikor csak hátra, de azért halad. Ebben viszont rengeteg munkám van és kezdek baromira elfáradni. Most épp úgy tűnik, legyűrtük az utolsó nagy nehézséget is, de nem dőlhetek hátra, mert akkor visszafejlődünk valahova, ami nekem nem jó. Persze, értékelem én a változást, csak ezt a néha gyógypedagógus, néha sárkány érzést nem bírom tovább. Lehet, hogy ez igazságtalan vele szemben, de velem szemben is az. Talán Gyöngyi írta egyszer, hogy “alulról közelítünk a nullához”. Ráadásul az ellenszél is nagy, hiszen össznépileg az én igényeimet kiáltják ki túlzónak. Sokáig tartott, amíg ki mertem húzni magam és elhinni, hogy nem azok. Az, hogy ez megtörtént, ennek a blognak köszönhetem. A mai eszemmel viszont nem vállalnám még egyszer ezt a melót, hiába szeretem még mindig őt nagyon.

        Kedvelés

      • Köszönöm medúza. Pont így érzem én is. Néha (most éppen) nagyon belefáradok, aztán jól jön ki egy pár lépés és megnyugodnék, de akkor csúszik minden vissza. Ez a készenléti állapot meg nagyon fárasztó.

        Kedvelés

      • Azt is most merem csak megengedni magamnak, hogy kimondjam: ez fárasztó. Olyan jó, hogy itt naponta rájövök: nem vagyok ufo 🙂

        Kedvelés

      • Én? Nagyon kedves vagy 🙂 Kevencem a marcipános, mogyorós, mandulás és a sima 🙂 A tiéd?

        Kedvelés

      • Igeen! Veletek vagyok! Én sem vagyok ufo! 😀
        Pontosan ugyanebben vagyok. Bár már írtam. De dettó.

        Kedvelés

      • Ismerem azt a fajta fáradtságot, amiről írsz Medúza.
        Egyszerűen kiábrándító, és azt az elemi igényt is meg tudja mérgezni, ami az otthoni nyugalomra és kikapcsolódásra vonatkozik.
        Nálunk ugyan eljött a Kánaán, mert a Hajós fejlődött a szükséges területeken, sőt, mára elsajátította a hiányzó készségeket, teljesen természetesek a számára, ráadásul örömét leli abban, hogy képes rá. Küzdöttem vele másfél évig, a végén éreztem magam a fentebb írt módon.
        A pozitív végkifejlethez hozzátartozik, hogy sosem volt kérdés az egyenrangúság, így született, ilyen nevelést kapott. Ez megkönnyítette a dolgomat, nem kellett a hagyományos, nőellenes sztereotípiákkal megküzdenem, egész más téren szorult fejlesztésre. És az sem elhanyagolható, hogy nem teljesen idegen készségeket kellett elsajátítania, hanem olyasmit, amivel nem foglalkozott, mondjuk kamaszkora óta. Így inkább azt modanám, behozott egy tetemes lemaradást.
        Komoly feladat volt, hogy hogyan őrizzem meg a tiszteletet iránta, és a függetlenséget önmagam számára egy olyan helyzetben, amiben nyilvánvalóan nem vagyunk egy szinten, amikor ezredszer kell toleránsnak, türelmesnek lennem egyidőben azzal, hogy bizonyos dolgokban egyszerűen okítom. Tehát hogyan legyünk újra egyenrangúak, miután kiléptünk a probléma okozta helyzetből?
        Egy ilyen, vitáktól terhes és a privát életem nehézségei miatt is feszült pillanatban, azt találtam mondani, hogy se óvónő, se pótanyuka nem vagyok, és szégyen hogy nem képes elsajátítani valamit, ami a saját érdeke is, és a kapcsolatunk gazdasági részének stabilitását is ezzel garantáljuk. Tudniillik képtelen volt takarékoskodni, jól bánni a pénzzel. Jött, ment, rám is, önmagára is, ugyanarra a helyre is, ahová a félpár zoknik kerülnek mosás után.
        Tehát voltak olyan helyzetek is, amik az idegeimmel egy időben a rózsaszín mázt is lekoptatták, és rezgett a léc a kölcsönös tiszteleten alapuló viszonyunk alatt.
        Azt nagyon fontosnak tartom, így utólag átlátva az egész helyzetet, hogy a problémás kérdések maradjanak a problémás területek határain belül, amennyibben a gondok mélysége és mennyisége ezt lehetővé teszi. Nyilván, egy alapjaiban eltérő felfogással rendelkező (pl hímsovén) társsal ez nagyon nehéz lehet, mert ott nincsenek határok, az élet minden területén jelen vannak a jelek. Akkut, vagy specifikus gondokkal könnyebb megküzdeni.

        Kedvelés

      • u.i.takarékoskodás alatt egy kisebb tartalék képzést értettem, nem a száraztej hidegkenyér kombót, mert egyébként tök nem érdekel, mire megy el a pénz, amíg haladunk a céljaink felé.

        Kedvelés

      • Nagyon jó ilyeneket olvasni, köszönöm, hogy leírtad!

        Nálunk az a furcsa, hogy elvi szinten nem hímsoviniszta a férjem, de nagyon sok automatizmus működik benne, amit nem tudatosít. Ez a legnehezebb: a kritikát támadásnak veszi, tehát előbb meg kell győzni, hogy jogos. Ha ez megvan, akkor már könnyebb lenne – elvileg. Átlagosan viszont kb. 10-szer kell meggyőzni ugyanarról, lefutni ugyanazokat a köröket, megküzdeni ugyanazokkal a kifogásokkal, mire “rögzül” az új minta. Utána már egy-egy utalás is elég 🙂 Ez nagyon fárasztó. Most épp optimista vagyok, úgy tűnik, pontot tettünk az utolsó problémakör végére is, tehát mostantól kánaán van, kérem 🙂 Már csak azt kell elérni, hogy lazíthassak és ne szorongjak az olyan helyzetektől, amelyek gondot okoztak. Úgy érzem, ha elég ideig nem okoznak gondot, akkor ez magától megoldódik. Jó lenne…

        Kedvelés

      • Nincs kulcs a férfi kezében, a nő kezében van- de nem működik akkor, ha a férfi nem ad hozzá teret és partnerséget.

        Kedvelés

      • Látom a reakció részet a dolognak, de nem tudom tiszta szívvel felmenteni magamat. Én az átlagnál jóval normálisabb pasival éltem egyébként, szó nem volt rossz döntésről.

        Kedvelés

      • Mondjuk az átlagnál normálisabb még nem jelenti – sajnos – hogy normális. De igazán akkor sem értem, amit írtál.

        Kedvelés

  7. Ez nagyon jó! Főleg Tóth Vera cikke után – a “szemét nők” az első baba születése után rádöbbennek, hogy a házasság-gyerek mégsem rózsaszínű álom, és elkezdik kicsinálni a férjüket. Mindezt átmenet nélkül, mer’ ezek ilyenek. Szerencsére te nem vagy ilyen, a férjednek pedig az egészhez semmi köze, ő ott se volt 😉

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • 😀 Én akkor mondom ezt, mikor a gyerekek beszaladnak pelenkázáskor, hogy hú,nagyon bekakilt? 🙂

        Kedvelés

      • Nem bírtam elolvasni, csak mazsolázgattam. De elkövettem azt az orbitális hibát, hogy beleolvastam a hozzászólásokba. Siralom. Az első egy anya, akinek a fia pont így járt. Milyen jó lenne, ha az anyatársa is hozzászólna a dologhoz.

        Most tartsunk egy perc csendet a szegény férfiakért, akiknek a felesége bevállalta az első gyereket. És most együnk meg egy csokit azokért, akiknek a felesége többet is szült. Egészségünkre.

        Kedvelés

      • “Siralom. Az első egy anya, akinek a fia pont így járt.”
        Jaj, azt én is olvastam, az otthon seggét meresztő, semmit nem dolgozó menyéről. Aztán kiderül, hogy vannak gyerekek is ám, de őket nyilván nem szülte, szoptatta és gondozta senki, míg a fia dolgozott, csak úgy nőttek maguktól, mint a gombák az erdőben.

        Kedvelés

      • Jaj Vacskamati, hát náluk is valahogy olyan csodaszerűen történtek a dolgok, mint bajuszcic írta. Az asszony lebzselt, a gyerekek meg mindent megoldottak maguk. Beszéltem is az egyévesemmel, hogy igyekeznie kellene, mert lemaradása van. Szopik én pelenkázom… mit mondjak még.

        Kedvelés

      • Akkor valamit rosszul csinálsz, mert ez az áldott, jó anyós is megmondta, hogy több gyerek felnevelése sem munka. Pihenés, móka, kacagás, ilyenek, hol itt a meló?

        Kedvelés

      • Hála az ilyen kedves beszóloknak, tudom, hogy rosszul csinálom. Kikérem egy asztrológus véleményét is, hogy miként állíthatnám át a gyerekeket a napelemes üzemmódra. Még visszatérek a fejleményekkel.

        Kedvelés

      • Másik komment, elvált apukától: “Persze kéthetente szigorúan a nyakamba varrva a gyerekek, és jogosan a tavaszi-nyári-őszi-téli szünidők fele is nekem jár, hogy nehogy a karácsony-szilveszter gyerek mentesen teljen számomra.” Nem is tudok rá hirtelen mit mondani. Remélem, a gyerekek ezt nem érzik (dehogynem).

        Kedvelés

      • Úgy kell nekünk, akinek nics annyi önfegyelme, hogy egy ilyen cikk után ne olvassa el a hozzászólásokat, az megérdemli. A katasztrófa turizmus sokba kerül ám 🙂

        Kedvelés

      • A cikket se kellet volna 🙂 (Igen, elszánt vagyok, elsőre nem ment, de kicsit később átrágtam magam rajta). Az az egyik bajom az ilyen cikkekkel, hogy nem veszik figyelembe az alapvetően egyenlőtlen és igazságtalan helyzetet. Nem kétlem, hogy vannak ilyen nők, de erős a gyanúm, hogy egy jó részüket csak ilyennek látják, mert azok lázadni mernek a semmibe vett munkájuk miatt (ugye otthon mereszti a seggét a gyerekekkel). Vagy a semmibe vett igényeik miatt (“kidolgozom a belem értetek, mi kell még”). Ha igazán egyenlő házasságok lennének, akkor is lennének ilyen esetek, de bármibe lefogadom, hogy kevesebb.

        Kedvelés

      • Zöldfűszál, ezért a linkért nem küldenék neked csokit. 🙂
        Felháborítóan általánosító ez az írás.
        És megfigyeltem, hogy ezek a szerzők, akik teleírják az online felületeket kattintásnövelővel, egyszerűen csak meglovagolják a trendeket, mindenféle gondolkozás, az egész kép láttatásának felelőssége nélkül. Feminizmus van? Akkor írjunk bántalmazó nőkről, az meghökkentő, azt bele lehet dobni a mérleg másik serpenyőjébe, egyrészt -másrészt -est játszani, hátha nem borul a rend.
        Tökköm.

        Kedvelés

      • Urristen. Ezt nem bírtam végigolvasni, mert úgy meresztettem a szemem, wtf, hogy kifolyt. Asszem Th Mann írja a Doktor Faustusban (de lehet, hogy egész más egész másutt), hogy a jó zene kottaképe is szép, a rosszé csúnya. Ez egy nézhetetlen szöveg volt.

        Kedvelés

      • Csokimisszió hívja Zöldfűszált! Zöldfűszál, Zöldfűszál, jelentkezz!

        Kedvelés

      • Ó, az itteni hozzászólások olvasása is épp elég… úgy örülök, hogy voltam olyan erős, hogy a plusz chrome-oldalt, amire már elkezdtem beírni a lexi.hu-t (akkor még nem láttam a teljes cikkes linket), végül nem fejeztem be és kinyomtam. Idén nem tartok katasztrófaturizmust és nem húzom fel magam szándékosan. Pláne nem a vizsgaidőszakban 😛

        Kedvelés

      • Elolvastam, de nem leszek Veruska követője … Viszont nem értem a hozzászólások között az egyik nő írását, aki arra panaszkodik, hogy elidegenítették tőle a lányát, ő miért is találja tetszetősnek ezt a cikket?!

        Kedvelés

      • Nemcsak olvastam, írtam is kommentet ! Elvből fontosnak tartom, hogy a másik oldal ne csak itt jelenjen meg, hanem ott is.
        Sőt : meggyőződésem, hogy igazán nem a saját közegben kell erősödnünk, hanem az idegenben. Hogy ne csak ilyen kommentek hemzsegjenek ottan, és hullajtsulk az ész morzsáit mindenhol, ahol járunk 😀
        Rajtam kívül még Dóri szokott észt osztani ezeken az oldalakon, aki itt nem is tudom, milyen néven nyomul, valami oroszos nevet sejtek,
        de mindig csak azt a cuki, zöld Ladás fotóját fixálom 🙂

        Kedvelés

      • Ez ragadós, én is írtam most már, birka voltam, és eddig nem mertem.

        Olyan rossz, hogy ilyen Tóthverát olvasó embereknek (sznob vagyok, igen, és vállalom) nem írhatod, hogy rendszerigazolás, meg szexizmus, mert az a válasz, hogy “igenis igazat ír a Vera! mert az én szegény fiam is, a Roland, összejött azzal a nővel …”) Erre nincsenek érvek.

        Kedvelés

  8. Jöhet a szokásos dicshimnusz a férjemről?

    Szeretném elismételni, hogy a Kőleves-esten úgy vettem részt, hogy két beteg gyereket hagytam otthon a férjemnek, egyiket 40 fokos lázzal. És teljesen nyugodt voltam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Én most ettől hihetetlenül elszomorodtam, és sírhatnékom van. Mert én azt gondoltam, az én hibám, hogy nekem mindig bajom van, és miért nem tudok én mindent kézben tartani, megcsinálni, elintézni… És magamat hibáztatom.
    Pedig akarom én “nevelni”, de baromi lassan megy, ha megy. De már ebben sem vagyok biztos.
    És csalódott vagyok, és haragszom is.
    És örülök, hogy van, akinek ez így megy, komolyan.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Az meg hogy lehet, csak nem azért, mert ezt erősítik benned, és talán nem is egyedül a férjed?

        Kedvelés

      • ursa minor, én teljesen más élethelyzetben vagyok, de amióta nem _mindenért_ magamat hibáztatom sokat javult az életminőségem.

        Kedvelés

      • Nagyon jó, amit Arien írt, magadban kell változtatni dolgokon, másképp kell nézni, más oldalról, és sokkal jobb lesz. Teljesen átérzem, amit írsz, ilyen kapcsolatban éltem én is és nálam elégedetlenebben nem sokat lehetett találni. Ne add fel, biztos meglesz a jó megoldás. Az biztos, hogy a másikat nem fogod tudni megváltoztatni, csak a saját hozzáállásodat. És az nagyon sokat fog segíteni. 🙂

        Kedvelés

      • Bocsánat, nem kötekszek, de hogyan változtassam meg a hozzáállásomat?
        Illetve, de, kicsit kötekszek.
        Én vagyok, aki visszafogja magát, nem szólok mindenért, ami zavar, és mégis én vagyok az, aki basztatja a másikat, és seeemmi nem elég jó.

        Kedvelés

      • Igen, értem, és igaziból nem tudom, hogy mi a pontos megoldás. Vagy hogy hogy lehet jól megfogalmazni… én a magam részéről elkezdtem nem foglalkozni ővele, nem érdekelt, ha nincs épp megfőzve, nincs kitakarítva, az sem érdekelt, ha nem jön időben haza (előtte azzal csesztetett, hogy állandóan hívogatom emiatt). Más dolgokat helyeztem magamnak előtérbe, nem az lett a fontos, hogy minden rendben legyen, hogy befogjam a száját és hogy az ő igényei szerint legyenek a dolgok. Nekem sokkal jobban esett a gyerekekkel játszani, az ő szobájukban aludni, elmenni velük otthonról biciklizni, stb stb stb. Ilyesmikre gondolok. Nem olyanra, hogy lásd sziklakertnek a trágyadombot… érthető ez így valamennyire? Nálunk az volt az alap, amit későn vettem észre, hogy teljesen más elvárásaink vannak. Amikor ez kiderült számomra, attól fogva nem erőlködtem tovább. Le is épült a kapcsolat szinte pillanatok alatt, természetesen az én hibám volt ez is (én tehettem róla, hogy a szomszédba meg a szomszéd faluba kellett járnia dugni, merén nem hagytam… ja, hogy kedvet kellett volna csinálnia hozzá??? Hát mit képzelek én?!), de akkor már annyira lazán tudtam venni az egészet, hogy semmi sem érdekelt. Én nagyon boldog voltam a gyerekekkel, örültem, hogy nem kell muszájból szexelni, hogy csak attól, hogy van két közös gyerek, együtt kell lenni és csinálni dolgokat. Megtanultam, hogy ne csináljak kényszerből semmit. Illetve ezt még mindig tanulom. Nehéz kigyógyulni belőle :-/

        Kedvelés

      • A hozzáállásodat abban kellene megváltoztatnod, hogy nem, nem te vagy a hibás, és igen, jogos elvárás, hogy tartsák tiszteletben a munkádat és könnyítsék is meg azt. Szerintem így értették.
        Nem kell rosszul érezned magad amiatt, hogy elvárásaid vannak, amelyek – mellesleg – jogosak.

        Kedvelés

      • ursa minor: én úgy kezdtem el megváltoztatni a hozzáállásomat, hogy minden nap 1 dologgal kevesebbet tettem a megszokott teendőimből. Hamar meglátszott és akkor jött a számonkérés. Erre meg a válasz, hogy nekem erre most nem futotta az időm és energiám. A (férj) nagy lázadása után, jött a közremüködés. Vasidegek kellenek és nagy önfegyelem, hogy ne cirkuszolj, ne háborodj fel és ne kérj számon. Mert akkor irracionálisnak titulálnak. Néha úgy éreztem magam, mint a butuska, de drága feleség. Müködik, változás van, de ahogy medúza írta, nagyon fárrasztó.

        Kedvelés

  12. Én amúgy azt nem értem, hogy tényleg ennyire nehéz felfogni azt a faék-egyszerűségű tényt, hogy ha egy ember ki van szipolyozva, akkor nem tud vidám és kedves lenni?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nehéz, hát. Mert neked semmi nem elég??? Hát dolgozok, mint az állat! Hát tegnap is elmosogattam! Meg ezt is meg azt is megcsináltam! Segítettem neked!!
      De mér kell nekem mindig mindent KÉRNI???

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem itt nem azzal van a baj, hogy kérsz. Valószínűleg neked MINDENT kérned kell(ene), és ez a baj. És talán magadból indulsz ki, és úgy gondolod, hogy ha téged egyszer megkérnek valamire, akkor megjegyzed és nem kell állandóan kérni. Nem mindenki ilyen…

        Kedvelés

      • Így már értem. nagyon köszönöm! Az előzőt is! Írnál erről még? Hogyan derült ki, hogy más elvárásaitok vannak? Mélt írnál inkább, vagy itt? domdanadom kukac gmail.com vagyok

        Kedvelés

      • Hát… mivel úgy vettem észre, hogy a saját tapasztalatok másnak is segíthetnek, leírom ide is szívesen. Nem nagy titkokról van szó. Pl kértem tőle, hogy csináljuk együtt a gyerekekkel való foglalkozást, pl a leckeírásban segítség, stb. Azt is kértem, hogy ha nem akarja, azt is mondja meg, nem gond, csak ne hitesse el velem, hogy benne van. Nagy bólogatás és egyetértés volt, aztán minden maradt a régiben. Neki elég volt annyi, hogy letunyultak a tv elé és órákig zúgatták az agyukat, hiába kértem, hogy mást is csináljon velük ezen kívül. Aztán én nem szeretek igazán kocsmázni, de a “kedvéért” belementem, gondoltam, majdcsak találok benne valamit, amitől jól érzem magam. Átmenetileg sikerült, egy idő után már nem esett jól, ezt zokon is vette. Azt is, hogy amikor mással vitette el magát, éjszaka nem mentem érte autóval… ilyen apróságok, amik egy ideig működtek, mert úgy éreztem, hogy hát szeretem, ennyit megtehetek érte. De amikor én semmi pluszt nem kaptam, amikor észre vettem, hogy mindenkivel ugyanúgy viselkedik, sőt, másokkal sokkal jobb fej, mint velem, amikor tudatosult bennem, hogy én csak abban különbözök a többi embertől az egész világon, hogy mellém fekszik le este aludni, akkor elkezdtem “önző” lenni és nem tőle várni hogy jobb legyen a közérzetem. És nem voltam hajlandó foglalkozni azzal, hogy neki rossz vagy nem tetszik, hiszen az én tetszésemmel vagy nemtetszésemmel sem foglalkozott senki. Egyszerűen elkezdtem kicsit úgy állni hozzá, ahogy ő hozzám. Nem vettem cigit a majdnem utolsó pénzünkből, de nem is mentem el amikor hisztizett, hogy nincs… hát én nem bagózok, miért az én gondom legyen?! Csupa ilyen “apróság”. Inkább foglalkoztam a saját “apróságaimmal”. Könyvet vettem, sétáltam, beszélgettem, nem siettem haza a boltból amikor itthon volt, stb. És jó volt, sokkal jobb volt ennyitől már akkor is 😀

        Kedvelés

      • Kijózanodtál, már értem! Én azt hittem, józanul tudok gondolkodni…és, hogy mi milyen jó páros vagyunk… De a gyerek valahogy teljesen felforgatott mindent. Vagy nem is tudom. Inkább csak előtérbe kerültek dolgok, amikről és eddig azt hittem, egyformán gondolkodunk, közben meg mégsem? Vagy nem is volt ennyire fontos, hogy legyen egy kis időm magamra, meg hogy többször mosogasson el kérés nélkül.. Nagy vesszőparipám nekem, hogy kérnem kell folyton… És ő meg basztatásnak veszi. Meg segítésnek. És a minap próbáltam megértetni vele, hogy nem segít, hanem megteszi, amit amúgy is meg kell, csak ő teszi, nem én… Tehát, alapjáraton nem az én dolgaim ezek…remélem, azért fogja érteni. Most még hagyom ülepedni kicsit.

        Kedvelés

      • Igen, pontosan így értettem. Az biztos, hogy ez az egész sok türelmet és időt igényel, de szerintem nagyonis megéri, mert innen már nincs visszaút, nem fog ugyanoda visszazuhanni az egész, mindenképpen más lesz, mint eddig volt 🙂

        Kedvelés

      • Az feltűnt nektek, hogy a gyeden levő anyákkal mindenki úgy viselkedik, mintha eltartott feleségek lennének? Akik meresztik a seggüket, facebookoznak és szorakoznak a gyerekekkel. Ez pontos megfogalmazás volt Semese.

        Kedvelés

      • Igen… És nem értem. Kapok ellátást, de mintha az a pénz nem is létezne… Pedig majdnem annyi, mint a fizum volt… Nem értem.

        Kedvelés

    • Azert nehez felfogni, mert ebben szocializalodtak. Ha azon no fel valaki, hogy az apja hazirobotnak tekinti az anyjat, soha meg csak eszebe sem fog jutni, hogy a munka nem magatol vegzodik el. Vakfolt. Es tenyleg ezt gondoljak, meg csak nem is kamuznak. Plusz a kognitiv disszonancia redukcio, tehat ha mar kihasznalom, jobb, ha eltulozva gyulolom valami piti ugy miatt, es akkor mar meg is erdemli, hogy kihasznaljam, igazam van (gondolja ferfi).

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Hát mert azért vagy kiszipolyozva, mert rosszul osztod be az idődet. Ő bezzeg logikusan megmagyarázza, hogy kéne. PL. minek órákat kimenni a gyerekekkel, ha benn lennétek elvonulhatnál pihenni akár órákra, ő is ezt teszi!Minek csinálsz felesleges dolgokat?Te szipolyozod ki saját magadat, ő így segít hogy elmondja milyen szarul csinálod;nem , véletlenül se abban segít amire megkéred, hülyeségben nem vesz részt, ahogy te csinálod és amit te kérsz az hülyeség. Aztán meg sírsz itt ahelyett hogy rá hallgatnál!!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  13. Nálunk is szoktak ilyen csodák történni. Nohát 🙂
    Amikor nem történik csoda, elmormolok egy egykedvű fohászt a bajszom alatt, ami azon nyomban meghallgatásra talál az égieknél. Ettől általában nagyon jókedvű leszek.
    Amikor se csoda, se fohász nem segít, akkor nekiállok én. Olyankor a pasim agyon ölelget és megköszöni, hogy megcsináltam én, ha már magától nem lett kész. Ettől is jókedvű leszek.
    Szerintem nekem ilyen vidám természetem van 😀

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Látod FarkasViki, ez a lényeg. Ha nem sárkánykodsz, vegzálsz és baszakodsz, ámde gyakran vagy derűs és mindennek örülsz amit kapsz, akkor szép az élet egy férfi mellett. 😉

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Pont így.
        Bár hogy mindennek örülök, az nem igaz. Múltkor például nehezményeztem vacsoránál, hogy szétfőttek a zöldségek. 😀

        Kedvelés

      • Erről az jutott eszembe, hogy karácsonykor a férjem főzte a káposztát – illetve találtam a hűtőben egy lábossal 😀 -, de nagyon sós lett. Őt roppant módon bosszantotta, de meggyőztem, hogy biztos szerelmes volt a szakács . Ja, és rengeteg tejfellel egész finom volt.

        Kedvelés

    • Tudják ők pontosan, ki mit csinál, csak azokat a dolgokat, amit nem ők szoktak elvégezni, nem tekintik valami nagy munkának. Az olyan kis semmiség (lófasz a főzés, ahogy a sógorom mondaná). Az olyan elszólásokból mint, hogy “nem nagy munka egy 8 tagú családra mosni, mivel nem is a feleségem csinálja, hanem a mosógép” ez szépen kiderül. Aztán mikor elsorolod, hogy azokat a ruhákat össze kell szedni, színekre kell válogatni, el kell vinni a mosógépig, be kell pakolni a gépbe, majd ki is kell venni onnan, el kell cipelni a sokszor 8-10 kilónyi ruhát abba a helyiségbe vagy kertbe, ahol ki kell teregetni, utána be/le kell szedni a szárítóról, egymásra kell pakolni úgy, hogy ne gyűrődjenek össze, és ki kell vasalni. Majd össze kell hajtogatni egyesével és mindenkinek szépen bepakolni a szekrényébe. Na, pontosan ennyi plusz munkából áll az a semmi kis mosás, és ez még csak a mosás volt, a többi elvégzendő és hasonlóan kis semmi házimunkából!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem fingjuk sincs, ha egész életükben kiszolgálták őket. Mert ugye amit te leírtál, csak egyetlen egy teendő a szakadatlan véget nem érő taposómalomban. Soha nincs vége, mindig ott az újabb és az újabb és már megint kezdheted előlről az egészet.

        Kedvelés

      • Abszolút nem értek veled egyet, pl, ha nem válogatnàd szét , akkor egy idő után màr nem is kellene:). Az pedig hazudik akinek nem volt kék, zöld vagy sárga korszaka.

        Kedvelés

      • Csatlakozom, nem vasalok (és akkor vannak akik a zoknit és fehérneműt is…jesszumpepi 🙂

        Kedvelés

      • Inget, blúzt azért néha ? A többit felesleges, az ok. Bevallom én is tudok vasalni inget, de 1vasalt mindig terem reggelre, hogymikvannak?

        Kedvelés

      • Egyszerűen nem veszek fel a hétköznapokon olyasmit ami vasalást igényel. Amikor még is, azt a kis rászánt időt kibírom. Viszont mással vasaltatni a saját ruhámat…, bocsi de ne már, nekem nem lenne pofám (vagy valamit cserébe elvégeznék én).

        Kedvelés

      • Vállalom, nekem van pofàm, tavaly azt kaptam a nevnapomra, hogy mindig lesz 3vasalt ingem a gardróbban, tényleg. Nekem kb. Ennyi a heppem. Ha kosz van kitakaritok, felmosok, kiteregtek, leszedem a száraz ruhát, nem cserébe, de mondjuk úgy en jobban szeretem, ha nem is rend van, de nincs ordenáré kupi.

        Kedvelés

      • Nálunk a bejárónő kivasal – a csere amit érte kap az a pénz. Ő pl imád vasalni, azt mondja akkor tudja átgondolni a dolgokat. Ha lehet, egész nap vasal. Az ablakot meg utálja megpucolni -azt mindig én szoktam 🙂 én meg azt szeretem. Élvezem is. Ha dühös vagyok valamiért akkor ragyog nálunk a nappali ablaka – nekifutásból meg szoktam pucolni. A mosást a gyerek válogatja színekre – ez volt a vállalása a házimunkában. Viszont én cuccolom fel és le. És mivel a garázsban vannak a gépek (mosó / szárító) én rühellem az egész szart. Fent meg nem fér el, meg nincs is kiépítve a helye. Férfi volt a tervező, hogy rogyassza rá a Krisztus a kerti budit nagydógában ….

        Kedvelés

      • 🙂
        Mondjuk nálunk az én ötletem volt, hogy a szennyes halom ne a fürdőszobában legyen, hanem dugjuk el szem elől, egy külön helyiségbe. Így viszont nálunk is lépcsőzni kell a ruháskosárral.

        Kedvelés

      • Jelen, én szeretek vasalni, szeretem az illatot, a gőzt, szeretem nézni, ahogy kisimul az anyag… emiatt olyat is vasalok, amit nem lenne feltétlenül szükséges. 😀

        Kedvelés

  15. Ó, én ma hazajöttem, de hiába volt otthon a férjem, nem lett tiszta a padló. Pedig még meg is kértem reggel, hogy mire jövök, történjen meg a csoda. De néha a ruhák kiteregetődnek, néha terem csoki a hűtőben, és egyre gyakrabban csillog a pult a konyhában és repülnek be és ki a koszos és tiszta edények a mosogatógépbe/ből. explicit csodavárás esetén kiporszívózódik a szőnyeg, feltakarítódik az erkély. de az tényleg csoda, mik történnek a gyerekekkel, mikor nem vagyok itthon. Maguktól rengeteg népdalt tanulnak, zenélnek, agyagoznak, rajzolnak, mesék reppennek a fejükbe.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. De jó!

    Nálunk is valahogy így működnek a dolgok, de ennyire frappánsan soha nem tudtam volna megfogalmazni – abszolút találó!

    Nevelésről: nálunk nem így kezdődött, egyáltalán nem. Aztán megráncigált bennünket az élet, és mivel szeretjük és tiszteljük egymást, valahogy kialakult egy családi munkamegosztás. Nálunk valahogy a ház/kert mindig tiszta varázslatosan, a kutya is meg tudja sétáltatni magát, ha összeírom a bevásárlólistát, valahogy hazajönnek a dolgok maguktól – nekem csak főzni és vasalni kell.
    De én is tudtam egyetemre járni külföldre úgy (féléves kurzus volt), hogy a kisiskolás gyerek itthon maradt apjával, és nem lett senki sem lelki sérült a végén.

    A legviccesebb az volt, hogy egyszer a házunk festése után a festők már levonulófélben voltak, nekünk meg másnap programunk volt, ezért fontos volt, hogy nagyon gyorsan helyrerakjuk a dolgainkat és ki legyen takarítva. Mire a festők elindultak, addigra félig készen voltunk a pakolással, gyakorlatilag szó/vita nélkül, félszavakból is megértve egymást. A két festő fiú csak nézett, nem igazán értették, hogyan történhetett mindez ilyen gyorsan, egy hang nélkül. Gyakorlat van és munkamegosztás, nálunk ez a természetes.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Az a helyzet, hogy a lakásunkban nagyon furcsa dolgok történnek. Tegnap is, ahogy itt tanultam, egyszer csak zúgást hallottam, és mire felnéztem a laptopról, nem láttam a sarokban a pormacskákat. És a padlóról a foltok is eltűnnek! Egyszer olvastam egy könyvben írtak ilyesmiről, azt hiszem az a disznó Vájd írta, hogy egy kísértetjárta kastélyban hiába mosnak fel, mindig lesz egy új folt a padlón. Itt is ez van, csak fordítva, sőt még a fürdőszobából is eltűnnek a vízkőfoltok, néha a nutella is a pólómból.
    Én azt hiszem, itt is van szellem, azt mondta a volt tulaj, hogy egrinős festő ebben a házban halt meg. Tuti ő lesz az. Néhány naponta az edényekről eltünteti foltokat, pedig mindig direkt odaégetem őket. Ebből gondoltam, hogy szellem lesz az, mert nem minden nap történik ez, és olvastam, hogy az ektoplazma kiterjedése és összehúzódása is ilyen ciklikus. Meg azt is olvastam az asztrosoponthun , hogy elektromos ingadozásokat okoznak az itt ragadt lelkek, és nálunk is volt olyan, hogy azt hittem kiégett egy körte, de másnap megint világított! És a szétszórt zoknik és eltűnnek időnként. Ez is egy jel, hogy máshová kerülnek az apró tárgyak.
    A lájfnetvörkön láttam ilyen szellemidézős dokumentumfilmet, hát, gondoltam megpróbálom én is, a kineziológus úgyis azt mondta, hogy nyitva van a harmadik szemem. Rámeditáltam, és hangosan megköszöntem neki, hogy itt van, és szívesen látom gyakrabban is, mert olvastam, hogy sértődősek és udvariasnak kell lenni velük. De nem válaszolt semmit. Mindegy, még próbálkozom.

    És tudod mi a legfurább? Hogy a neten mindenütt azt írják, hogy a szellemek elszívják az energiát, én pedig valahogy egyre vidámabb vagyok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. Amikor hazaértem edzés után kellemes hangulatban, feltűnt, hogy milyen jó kis mandulaszag van a konyhában (süti sütődött talán??), aztán a fürdőben az öblítő és a tisztítószerek illata, helyére rakódtak még a földre szórt könyveim is. Azt mondjuk nem vettem észre, hogy ragyog a csempe és még a folyosóról is eltűnt a bakancsomból kipergett sár. Mindenesetre először végiggyalogoltam a terepet csizmában, hogy jól lássam mi történt. Sajnos az összepakolódott táskákon átestem, de nem lehet minden tökéletes.
    Aztán mama azt mondta, hogy a legókat szedjem fel, hogy porszívózhasson a gyerekszobában. Csak azt nem értem, hogy mitől volt ilyen fáradt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hát szörnyû egy lusta némber vagyok, az már igaz! (na jó, ma volt azért porszívó meg vasalás is, meg sütöttem palacsinát, mert az uram megkívánta. Vannak ilyen dolgok, amiket akkor se tud megcsinálni, ha megszakad. Pl palacsinta. Így vagyok én a nokedlivel. Sose sikerül…)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  22. Nálunk is történnek ilyen csodák. A csekkek és az albérlet maguktól befizetődnek, a pénz magától átutalódik a számlámról, és a két ingyenes készpénzelvétel is magától bejelentődött a banknál – ami óriási szerencse, mert én az ilyesmit totál elfelejteném. A macskaalom is kipucolódik, a porzsák kiürül, a szemét valahogy legyalogol a kukába, a szelektív meg ki a szelektív gyűjtőbe. A szobák is felporszívózódnak és amikor beteg voltam, megjelent az ágyam mellett egy csomó vitamin, gyógyszer, a konyhában pedig egy nagy fazék tyúkhúsleves meg egy csomó narancs. Egy tündéri valaki megcsinálja helyettem, ugyanaz, aki vasárnap délelőttönként, amikor edzeni jártam, mindig elkészítette az ebédet is – most is el kellene indulnom, hátha megint lenne ebéd.

    Az ősszel jött hozzánk a gázszerelő, tipikus ötvenes pocakos fickó. Miközben dolgozott, beszélgettünk, kérdezte hányan lakunk itt. Mondta, hogy rajtam kívül a húgom meg a férjem – mire szinte felháborodva számon kérte, hogy férjes asszony létemre hogyhogy nem vagyok még elhízva. Mert a férjes asszonyok mind elhíznak és elsárkányosodnak. Mondtam neki, hogy a megfelelő férfi mellett, aki segít a házimunkában, a család körüli szervezési feladatokban, nem lesz a nő se elhanyagolt, se sárkány, mert lesz ideje saját magára – erre még jobban felháborodott. Közölte, hogy az ilyesmi nem a férfi dolga, és ez nem igaz, majd puffogva vonult el, még jó, hogy előtte a gáztűzhelyet beállította.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Gondoltam, hogy nem én, bár néha azért szoktam. 🙂 Egyébként, miután olyan pofátlanul szóvá tette, hogy nincs rajtam elég szalonna, már nem kíméltem, tudatosan kioktattam.

        Kedvelés

      • Belegondolok, tényleg a legbunkóbb “mesterember” az életemben egy gáz-fűtés szerelő volt, de nem gázkészülékes. És ismerek azért normális gáz-víz-fűtés szerelőt is 😉 (Tudom, van cigány barátom is, de …)

        Kedvelés

      • A gàzszerelők , általában bunkók, mert őnekik van ám papirosuk arról, hogy gàzt szerelhetnek. Tény, nem kevés idő és pénz a megszerzése, de akkor úgy általában egy orvos, ügyvéd, tanár, mérnök stb. miért nem bunkó? Amúgy más elit szakma a villanyszerelő, a kedvenceim, igazi hülyék, a zöme olyan sötét, hogy még az étcsoki is vilàgít a szájukban , hamàr felütötte a fejét egy spèci csokimisszió jelenség.

        Kedvelés

  23. Nagyon jó volt a poszt! Kétszer is beugrottam. Az elején nem értettem, aztán azt hittem paródia, aztán felszabadultan sóhajtottam. Nagyon jó kis írás volt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  24. Kozerdeku hirdetmeny: aki meg nem talalta meg a csokolademisszio nevu kis linket fent a kep alatti fekete sorban feherrel kiirva, az kezdje el megkeresni es kattintson ra legyen kedves.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. A Modorosblogot olvasgatva gyakran jártam már úgy, hogy az írás nem is tetszett annyira, de a kommenteken meg nagyon jól szórakoztam. Ezt a posztot olvasva jót derültem, a kommenteken viszont eltöprengtem. Felmerült itt a „férjnevelés” kérdése és elsősorban itt most inkább a házimunka körében: ki, mennyit miért csinál, nem csinál.

    Tény, férfitársaim túlnyomó többsége semmit vagy nagyon keveset. Ez nem csak a fent írt (bunkó) gázos családjában van így, de a jól szituált, értelmiségi családokban is. Az okok elég jól ismertek (kondicionálás) de szerintem a nevelés sikeressége nyilván elsősorban és döntően attól függ, hogy a nevelendő férj mennyire hajlandó leszámolni társadalmi és egyéni szinten rögzült tévhitekkel, beidegződésekkel. S itt véleményem szerint korántsem csak a „Nőnek a konyhában a helye!” kliséről van szó – legalább ilyen erős hatása van egy közkeletű önbecsapásnak.

    A jól fizetett, fontos, felelős, értelmiségi stb. pozícióban dolgozó férfiak között az egyik legáltalánosabb ilyen önámítás a „Pfúúú, nagyon sok meló van, rohadt fáradt vagyok!”

    Szerencsésnek mondhatom magam. Jelenleg ha nem is kiemelkedően, de tisztességgel megfizetett, klasszikus értelmiségi-szellemi munkát végzek, de ezt megelőzőn nagyon sok és nagyon változatos és főképp szar munkáim is voltak. Tudom, hogy az egyszerű, fizikai munkák a ténylegesen legfárasztóbbak. Aki dolgozott már egy nyomdai összhordógépen és etetett nyolc órán keresztül nonstop egy ilyen üvöltő ércszörnyet, az tudja, miről beszélek: testileg-lelkileg kimerítő, kizsigerelő. (Megjegyzem, 90%-ban nők dolgoznak az ilyen gépeken…) Ehhez képes egy légkondis irodában akár napi tíz órában dolgozni felüdülés. Ráadásul minél összetettebb, kifinomultabb a munka, annál több lehetősége van az embernek kedve szerint beosztani azt. A misztikus határidő legtöbbször csak nyavalygás: ha lehetetlen, rutinból megy a látszat megoldás, egyébiránt a szellemi munkára nem lehet normaidőt meghatározni. Nincs arra objektív érték, hogy pl. mennyi időbe telik nekem megírni egy keresetlevelet. Lehet ez egy óra, mert már volt száz azonos ügyem és a végreredmény mégis imponáló, tíz oldalas irat. Máskor egy oldallal kell félnapokat szenvedni. Ha pedig egy férfi magasabb pozícióba kerül, tüstént akad köré kiszolgáló személyzet (nőkből, ofkorsz), titkárnő, ügykezelő, stb. – a söfőr lehet férfi maximum. Ilynekor a főnök már a telefont sem emeli fel: Gizike drága, hívja fel nekem X.Y.-t! (Miért drága a Gizike, miért nem tudja maga tárcsázni – soha nem értettem…)

    Mindenközben én úgy látom, hogy minden ilyen hűdesokat dolgozó férfinak van ideje munkaidőben kávézni, ebédelni járni, netezgetni, folyósón röhécselni, stb. – akkor is, ha 10 órát tölt bent. Időről-időre megerősítik egymásnak: kurva sokat dolgozunk! Így kalapálja nap mint nap a férfiak többsége önnön nagyszerűségének domborművét, amit azután persze otthon is szívesen kitesz a nappali falára – felmentésül minden házi segítség alól.

    Igaz ugyan, hogy egy négy órás tárgyalás, ahol négy tanú nyolcfélét hazudozik, nekem is kimerítő, de az is köztudott tény, hogy az ilyen stress levezetésére legjobb az egyszerű fizikai tevékenység. A férfiak elmennek gyúrni, thaiboxolni, focizni, rosszabb esetben korsót emelgetni, a nők meg találják meg a stresszoldást a porszívó-felmosó-mosogató körül, az is fizikai munka, ugyebár.

    Amíg a férfiak nem számolnak le magukban(!) a fentiekhez hasonló közkeletű önámításokkal, mindenfajta nevelés esélye csekély – szerintem.

    Na, ez jó hosszúra sikerült, de azt nem tudom, okos vót-e?

    Majd ha egyszer kapcsolódik egy poszthoz, megírom, hogy engem mi mozdított arra vagy 25 éve, hogy ne egy hereverő senkiházi legyek otthon.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Majd ha egyszer kapcsolódik egy poszthoz, megírom, hogy engem mi mozdított arra vagy 25 éve, hogy ne egy hereverő senkiházi legyek otthon.”
      Itt nagyon jó helye lenne, ha van időd ne habozz, várjuk!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nos, miért is ne. (Nagggyon sokat dolgozó, felelősségteljes, komoly férfiként ennyi munkahelyi lógás belefér…) 🙂

        Szerintem 18 lehettem, amikor ez első barátnőnél voltunk egy vasárnapon. Abban a családban 3 nő élt egy férfival, nagymama, anya és apa és a lányuk. Vasárnap délelőtti készülődés közben kiderült, hogy „Nincs itthon sör.” Az anya rettegő arckifejezéssel, kipirulva állt, a nagymama kéztördelő sopánkodással téblábolt ide-oda, M. pedig szintúgy riadt tekintettel, tanácstalanul, kőve dermedve lecövekelt a konyha közepén. Én meg nem értettem. Nincs sör, hát nincs, F. bácsi nem volt alkesz, soha nem láttam, hogy egy sörnél többet megivott volna és tényleg soha nem halottam hangos szót, veszekedést abban a házban. (Hozzáteszem, 1988-ban közelben nyitva tartó kisbolt sem volt evidencia.) Gondoltam, ma F. bácsi nem fog sört inni, oszt’ kész. A megrettent nők felvilágosítottak, hogy az nem úgy van, sörnek otthon lennie kell, olyan nincs, hogy elfogyott és _az ember, aki annyit dolgozik_, még egy sört se ihasson. Mindez sutyorogva, titkolódzva, aggodalmaskodva, nehogy kiderüljön a szégyenteljes eset F. bácsi előtt, aki épp a TV előtt héderelt.

        Persze született megoldás: M. azonnal üljön buszra, mert vagy 6 megállónyira, meg némi gyaloglásra csak van valami helyi kispiszkos, s hozzon tüstént 10 üveggel. (M. 17 éves, 45 kg-os lány volt.) Mondtam, hogy megyek én, elcipelem, mire anya és nagymama: nahátaztán nem, dehogyis, az M. dolga lett volna különben is, hogy legyen itthon, én meg úgyis segítettem az építkezésen, szó sem lehet róla, fáradt vagyok, stb.! Annyiban maradtunk, hogy elkísérem, segítek, ez elfogadható volt.

        Én akkor annyira megdöbbentem ezen, annyira méltánytalannak, igazságtalannak éreztem, annyira az volt bennem, hogy ha F. bácsinak kell az a rohadt söre, miért nem megy maga érte, miért egy lánynak kell azt hazacipelnie, hogy kvázi megfogadtam: én ilyen magatehetetlen, lusta, élősködő, pióca nem leszek, pláne nem olyan, akitől félni kell.

        A dologhoz hozzátartozik, hogy bennem „gyárilag” már gyermekkortól, mindig volt empátia a gyengék, elesettek, stb. iránt, meg nagyon hamar önellátó lettem, már kamaszként: uzsonna, kaja készítés, saját farmer kimosása, kaja vásárlás, stb. – miközben (komolyan, szégyellem magam helyette) a bátyámnak anyám vágta a lábkörmét még 18 éves korában is…

        Ezek a negatív példák engem még pluszban nyomtak arra, hogy én ne legyek ilyen.

        Kedvelés

      • Köszi, hogy leírtad és azon gondolkozom, hogy biztosan a legtöbb férfinak vannak ilyen emlékei, de ezeket ügyesen felhasználják arra, hogy minden rendben van, mert ők mennyire különbek mint ezek az F. bácsik. Ugyan ők sem sok mindent csinálnak otthon, de ők azért elmennek sörért maguk, vagy ha azt nem is, de legalább tőlük nem fél a család. Vagy csak kicsit.

        Kedvelés

      • Tudod, az a sunyi a rendszerben, hogy F. bácsi amúgy az ún. rendes ember volt, tehát még az sem biztos, hogy a többség negatívumot fedezne fel az egészben: hiszen tényleg keményen dolgozott, nem ivott, nem garázdálkodott otthon. Csak éppen nem csinált semmit és abszolút benne volt a levegőben, hogy a 3 nő életének az ő kiszolgálása körül kell forognia.(Szóval Joós Pista nem fedezett fel semmi újat, ehehe…) Ráadásul – és erre határozottan emlékszem – igaz, hogy F. bácsi dolgozott a ház építésén, de a felesége is! Bizony, pakolt kistéglát, lapátolt, de ettől függetlenül a háztartásnak (lásd sör) pöpecül kellett mennie.

        A férfiúi “logikának” amúgy is – hasonló tőről eredő – sajátos vonásai vannak: otthon nem csinálok semmit, mert fáradt vagyok, de extrém (hülye) sportokra, vagy edzésenként tonnánkat emelni van energia.
        Életem-testi épségem szórakozásból kockára tehetem idióta hobbikkal: sziklamászás, motorverseny, vagy csak akár a futball, de ha a 4-6-os villamoson meg kellene fékezni két erőszakos, garázda kamaszt, mindenki kussol. Minek belekeveredni, még a végén megütnek, megszúrnak, bajom lesz, stb. Én ezt nem értem.

        Kedvelés

      • Nálunk pont fordítva van: én 3 férfival élek, de ha nincs itthon sör, hozhatok magamnak. Sőt, még az üvegeket is visszavihetem. A boros üvegeket is! Vagy ha nincs itthon sör, nem iszom. Még akkor se mindig, ha van! Ja, erre mondják, hogy egyszerű, mint a faék. És volt, hogy a férjem hozott sört, persze nem olyat, amilyet kellett volna, úgyhogy jól le is lett tolva.

        Kedvelés

      • Jut eszembe: hány éves is a fiad? Csak mert én sem szeretném, ha a lányom mellé egy kullancs kerülne 😉

        Kedvelés

    • Okos vót, nagyon is. A kognitív disszonanciát nyilván fel kell vhogy a nem házimunkázó férfinak oldania: én is dolgozom a mhelyemen, ő is, de utóbbi és a házimeló kis semmiség (máskülönben hogy a csodában magyarázzam meg magamnak, hogy ő a meló után még a házimelót is nyomja, én meg nézem). De lehet, hogy a kogn. dissz. már gondolkodóbb egyedet feltételez, előtte van még a láthatatlan házimunkában hívők serege. (Házimunka = most minden, nem pénzért végzett tevékenységet ide értek, a gyerekekkel való foglalkozást is.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • “Így kalapálja nap mint nap a férfiak többsége önnön nagyszerűségének domborművét, amit azután persze otthon is szívesen kitesz a nappali falára – felmentésül minden házi segítség alól.”

      itt ezen a blogon a hölgyezés és urazás után a harmadik helyen a házimunkában besegítésre szoktunk ugrani 🙂

      egyébként jókat írtál,

      jó hogy itt vagy. mondtam már? 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jaja, a házimunkára hivatkozás, már a korábbi olvasgatásból kitetszett, nem felmentés és ez teljesen jogos. 🙂
        Nem is kell ezt ragozni, ez minimum.

        Kíváncsi vagyok: a Hölgyezéssel tkp. mi a gond? (Velem nem nagyon fordul elő, én a szemtelenség-tiszteletlenség határáig tegeződéspárti vagyok, hehe.) A “Hölgyem” az olyan degradáló-birtokba vevő megszólítás? Vagy csak rosszak a tapasztalatok? Minden suttyó így kezdi?

        Amúgy valóban jó itt lenni nekem is. Van ugye két lányom meg egy fiam. Nem tudom, hogy alakul majd az életük, de nem szeretném, ha a lányok mellett valami kullancs kötne ki, vagy a fiamból az válna. Gondolom, az a leghatásosabb, ha a fatert nem ilyenek látják minden nap.

        Kedvelés

      • “Minden suttyó így kezdi?” – pontosan. Amúgy nem lenne vele baj, de mivel mindig rendkívül fölényeskedő és jobban tudó pozícióból hangzik el, élőszóban egy tipikus hangsúllyal, például “nézze hölgyem” = “te hülye picsa”…. hát ezért nem szeretjük mink itten eztet.

        Kedvelés

      • Szinte mindig nőgyűlölők használják (nem mindig, csak szinte). Úgy szokott kezdődni a mondat, hogy szeretem a Hölgyeket, de…és itt jön valami olyasmi, hogy azokat akik tudják, hol a helyük. Szerintük vannak igazi nők, ők a Hölgyek és vannak a nem igaziak, akik nem viselkednek megfelelően (vagyis férfi érdekeknek megfelelően), na nekik nem jár tisztelet és teljesen korrekt őket gyűlölni és szidni.

        Kedvelés

      • erről eszembe jutott valami:

        – Vannak nagyon rendes cigányok is, de…
        – Nekem vannak zsidó barátaim, de…
        – Nem vagyok rasszista, de…

        Mindig ugyanúgy kezdődik a nóta. Amúgy kösz, most már vágom a “Hölgyezés” mibenlétét.

        Kedvelés

      • “Gondolom, az a leghatásosabb, ha a fatert nem ilyenek látják minden nap.” – Hát igen, ez nagyon hatásos.

        Kedvelés

      • Na, a végén a köv. blogtalálkozón nem fogok egyedül unatkozni a sok nő között 😉 a férfiak is képviseltetik (remélem) magukat, ha nem is szép, de legalább többes számban. Hát még ha a korábban aktívabbak is megjelen(né)nek.

        Kedvelés

      • jól beszélsz Laci. lassan elkezd má’ valami alakulni. csineva már volt blogtalin, jelzem.

        Kedvelés

      • Tudom, és Dani is, nem? De még csineva is alig bukkan fel mostanában, bár azért néha igen.

        Kedvelés

      • Igen, az a leghatásosabb 😉 Ha meg beszélgetsz is velük ilyenekről, pl. a hülye nemi sztereotípiákról az még jobb. A napokban beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy milyen baromság, hogy a lányok (akár általában is) “jobbak” (értsd magaviselet), mint a fiúk. Nem lehet elég korán kezdeni a 10 éves fiamnak és a 7 éves lányomnak mondtam, hogy ez azért van, mert a lányokat úgy nevelik, hogy nekik nem illik “rossz”-nak lenni, a fiúknak meg szinte direkt jó, ha rosszak, az igazi fiú az rosszcsont. És hogy egy túrót, miért ne lehetne rosszcsont egy lány? Voltak már ilyen beszélgetéseink pl. arról, hogy a lányok gyárilag nem tudnak jól dobni, mert ugye mammutra is a férfiak vadásztak (derék tornatanár mesélte az iskolában). És lesznek is még, azt hiszem. Az a vicc, hogy a nemi sztereotípiák erőpsítésében a magát néha feministának és liberálisnak tartó exem és anyósom jobban élen jár, mint a tényleg eléggé konzervatív anyám.

        Kedvelés

      • A lányomra, aki fára mászik, focizik, kosarazik a játszótéren, azt mondta a szomszéd (2 gyerekes apuka), hogy “ő olyan nem normális kislány”.
        Kérdeztem tőle mi számít normálisnak. “Hát, aki nem focizik”. Pfüüü

        Kedvelés

      • Az én lányom verekszik is 😉 Na jó, a fiam is, de a lányom többet. Igyekszem, hogy sose legyen jókislány.

        Kedvelés

      • amikor egy férfi komolyból mondja nekem, akkor mindig az az érzésem, hogy nagyon távol van a nőktől, mert távol tartja magát, vagy történelmileg távolra került, fél tőlü(n)k, nem tud velü(n)k partiban (egyenrangúan) lenni, és ebből következően (jó eséllyel és általában) inkább le akar nyomni. ráadásul úgy, hogy nem is érzi, nem reflektál magára, nem látja mit csinál, tehát ha nekiállok ellent tartani, akkor csak ezt fogja érzékelni és még én leszek az agresszív feminista. abszolút nem tudok bízni az ilyen figurákban, és nincs is jó tapasztalatom velük.

        tetszett amiket írtál, tök jó hogy idetaláltál. remélem sok pasi olvas :).

        Kedvelés

      • A lányomat én tanítottam meg böfögni, mert nem tudott, 14 éve együtt röhögünk , ha bufizik, az anyjàra akkor éppen nincs időnk nézni :)))))))

        Kedvelés

      • Ha nem ragadunk le a segítség szó negatív tartalmánál, akkor viszont gyönyörű ez a mondat. A kedvencem ursus arctos nyitó hsz-ból.
        Ursus arctos, mit jelent a neved?

        Kedvelés

  27. Van, hogy a férji segítségben sem sok köszönet van. Amikor (már az ex)férjemmel éltem, nagyon sokat segített itthon. Porszívózás, mosogatás, főzés, bármi…számomra ez vonzó volt, mert az előző kapcsolatomban 0 segítséget kaptam. Csak az sosem jutott eszembe, hogy ezzel vissza is lehet élni. Dolgoztam,tanultam, gyerekek, tudjátok mivel jár- nem részletezem. Amikor a munkája miatt erősen kezdett veszíteni az önbizalmából, akkor ezt is megkaptam. Merthogy Ő mennyit segít! Mert ÉN nem csinálok semmit! És mégsem becsülöm őt eléggé, mert pasizom (nem pasiztam, csak olyan világban dolgozom, ahol az ügyfelek nagy többsége férfi) A segítés szóra amúgy is allergiás vagyok- mert mi az, hogy segít a saját háztartásában, amiért ketten felelünk. Ráadásul az a lustaságom, hogy eleinte úgy gondoltam, az anyagi ügyeket is rábízhatom, azt eredményezte, hogy a legújabb számítógépes kütyük megvoltak otthon, (mert az KELL!), ellenben hónap végén sakkoznom kellett, hogy a kajapénzből kijöjjünk. Amikor pedig fekvőbeteg lettem, sőt kezelésre el kellett utaznom 3 hétre, akkor én “nyaraltam”- s ő áldozatkész szolgálatot teljesített otthon. Szóval segítség volt, nem is rossz, de a lelki körítést azt elhagytam volna, mert egy idő után csak azt hallottam, ismerősöktől is, hogy ő milyen rendes, mert a férfiak manapság sem segítenek otthon, de bezzeg ő… milyen arany életem van. Beszélgettünk sokat, próbáltam megértetni mi bajom van ezzel, de változás nem történt- csak bennem. A háztartási munkákat zsarolás eszközeként éltem meg, (már rájöttem, hogy ez is bántalmazás) aztán lett fizikai is. Na akkor kaptam észbe és leléptem- pontosabban ki- gyerekestől. Ma, több, mint 5 évvel a válás után még mindig ott tartunk, hogy ő micsoda fantasztikus férj volt és nem érdemelte, hogy elváltam, nem becsültem meg és különben sem vert meg , csak megszorította a kezem mi van abban?
    Szóval én nagy örömmel olvastam ezt a posztot, de bennem ezeket az élményeket hozta fel…sajnos.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nagyon jól írod, igen, sokszor fegyver és a másik elhallgattatásának eszköze a sok “segítség”. Mert onnantól már nem zavarhat semmi, nem lehet bajod, hálásnak kell lenned és különben is, érezd magad lustának, hiszen a te dolgodat csinálja… Ez a természetes részvétel lenne jó, amit bajuszcic ír. Olyan jó olvasni, hogy van ilyen is, bár azért kicsit irigykedem 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, kismértékű irigység bennem is van, a kapcsolat minősége miatt, amit ez a jó együttműködés jelent. De számomra nagyon érdekes, hogy bár “két segítő kézzel” kevesebben lettünk, mégis, mintha több időm lenne magamra, a gyerekeimre. A háztartás is nagyjából rendben (eltekintve a nélkülözhető villanykörtéktől, a kicserélendő zuhanypaneltől-van alternatíva). Ezt a jelenséget több elvált nő is tapasztalja. Egyszer elmagyarázhatná valaki…

        Kedvelés

      • Te tiszteletben tartod a saját munkádat, így nem csinálsz magadnak plusz munkát. Ha kiporszívóztál, nem mászol rá sáros cipővel a szőnyegre, szóval nem kell kétnaponta porszívóznod. Ha rendet teszel, utána nem hajigálod szét a dolgokat.
        Mivel nem cseszegeted saját magadat, sokkal felszabadultabban és neked tetszőbben oszthatod be a házimunkát saját magadnak. Jókedvűbben is csinálod, és nem zavar, ha nem lesz tökéletes, mert nincs, aki ellenőrizze és felülbírálja.

        Neked alkalmasint jó a vajas kenyér is, ha nincs kedved főzni, azelőtt nem tehetted volna meg, hogy nem főzöl semmit.

        Szerintem ilyenek miatt van, én legalábbis ezeket hallom elvált nőismerőseimtől. 🙂

        Kedvelés

      • Igen, ezt én is sokaktól hallom 🙂 Sőt, én is tapasztalom, ha valami miatt egyedül vagyok a gyerekekkel egy időre. Nálam ez azért van, mert ilyenkor azt csinálom, amit fontosnak tartok és olyan időbeosztásban, ahogy nekem jó. Sokaknál valószínűleg az is játszik, hogy a férj kvázi plusz gyerek, akiről gondoskodni kell (nálunk szerencsére nem).

        Kedvelés

      • “Sokaknál valószínűleg az is játszik, hogy a férj kvázi plusz gyerek, akiről gondoskodni kell ”
        Ez, hogy nem ciki nekik? Egyik híres műsorvezető is büszkén ecsetelte egy interjúban, hogy ő gyakorlatilag a felesége negyedik gyereke. A feleség pedig elmondta, hogy a férje szülei azt mondták neki mikor összeköltöztek:- jó, mostantól kezdve te vigyázol rá!
        Ez miért ilyen természetes? Vicces, hogy a hagyományos családban a “Férfi” meg a “Családfő” szerepét egy magát ellátni képtelen ember tölti be 🙂

        Kedvelés

      • Szerintem nekik is ciki, legalábbis nagyon ostobának kell ahhoz lenni, hogy ne legyen ciki.
        Emiatt aztán duplán frusztráltak: rohadtul zavarja, hogy nem tud gondoskodni magáról, de túl lusta, hogy megtanulja, viszont mivel ez zavarja, a nőn veri le. Gyakorlatilag azért utálja a nőt, mert az kiszolgálja. Persze ha nem szolgálja ki, az a baj.

        Apám pl roppantul ideges tud lenni a kanapén fekve, amíg anyám porszívózik. Mert tudja, hogy ő is megcsinálhatná, sőt mivel ott ő nem kereső (ez is zavarja), gyakorlatilag az ő dolga lenne, neki aztán tényleg nincsen más dolga. De őt nagyon idegesíti, ha valaki valami olyasmit csinál a környezetében, amit neki kéne megcsinálni, csak ő lusta hozzá.

        Anyám viszont pontosan tudja, hogy a dolgok akkor lesznek megcsinálva, ha ő megcsinálja őket… Így szép lassan kicsinálják egymást.

        Kedvelés

      • Ebben a hozzászólásban kicsit túltengenek a dolog és a csinálás szavak, elnézést. 😀

        Kedvelés

      • Nem, nem vicces, gyalázatos.
        Ez a “gondoskodni kell róla” borzasztóan erősen programozott dolog. Már az első gyerekünknél, pláne az következőknél mind anyám, mind anyós ott lihegett a nyakamba: amíg a feleségem a babával egy-két napot a kórházban van még, ők majd jönnek, főznek, mosogatnak rám-ránk.
        Egészen a gorombaság határáig kellett elmenni, míg megértették: ne gyere, nem kell, csak zavarsz engem/minket, szabit vettem ki épp azért, hogy mindet elintézzek.
        A mai napig: a feleségem mostan hétvégenként egész napos iskolában van. Bár anyám tudja, hogy mindent el tudok és el is szoktam intézni, itt kattog szegény, hogy főz nekünk (csak egy tál ételt), meg átjön elmosogatni…
        Úgy kell elhajkurászni szegényt, bár már kínomban hagytam, jó, főzzél és hozd át…

        Kedvelés

      • Ha jól tudom a “komatál” szerepe is az volt, hogy a gyermekágyas nőről így gondoskodjon a rokonság, szomszédság (komaasszonyok) a szülés utáni héten, hogy megerősödjön és tudjon szoptatni. Mert azt természetesnek kellett venni, hogy a férj erre képtelen.

        Kedvelés

      • Aki nem gondol bele, annak nem ciki. Nem egy olyat ismerek, akinek természetes, hogy a felesége még a ruhát is kikészíti, amit fel kell vennie. Ha asszonnyal valami történik, ott kering alsógatyában, mert azt sem tudja, hogy tartják a ruháit 🙂 Amikor anyósom egyszer kórházba került, az egész család apósomért aggódott, nehogy éhen haljon, és csak én tartottam ezt nevetségesnek.

        Örülök, hogy vannak gondolkodni képes férfiak, akik gáznak érzik.

        Kedvelés

      • Jaja, nálunk is ugyanez. Van vele dolgom, hogy átállítsam a férjem agyát is pl. Mert ő szeretné, ha közelebb lennének a nagyik, én meg nem…
        Mert hogy segítenének…anyós is folyton ezt szajkózza…hogy neki milyen jó volt, mert az anyja ment neki segíteni. Nem akartam megkérdezni, hogy após hol volt addig? (De ha jól emlékszem, csak négynaponta ment haza, mert másik városban dolgozott, de később már nem amúgy…)
        A férjemnek nyilván könnyebb lenne, mert nem kellene itthon ennyit melóznia (szegénynek). Mondtam is neki, hogy de nem, nincsenek közelebb, és ezt nekünk, magunknak kell megoldanunk. Nehezen tudja ezt elfogadni.
        Egyébként anyós még mindig nagyon tud rá hatni. Szerencsére egyre kevésbé, de nehéz levakarni.. Mert ő csak segít…wáááh, ettől a mondattól rosszul vagyok.

        Kedvelés

      • Szógálati közlemény

        Amennyiben szeretnéd, hogy egy rajongód csokival lepjen meg, jelentkezz a csokimissziónál, fejlécen találod. Igény van rád, gyeregyere.
        Köszönnyük.
        hajnalka adminiszter

        Kedvelés

  28. Leéltem húsz évet a férjem mellett, míg dolgozott, és az ő igényei szerint vezettem a háztartást. (Tudjátok, nem mindegy, hogy a pólók milyen színskála szerint kerülnek be a szekrénybe, valamint az eszcájgos fiók berendezése is sarkalatos pont. Az én alapvető igényszintem addig terjed, hogy legyen mit enni, ne legyen büdös és mindig legyen mit felvenni.) Most az élet császárnője vagyok ebből a szempontból. Férj megcsinálja havonta a táblázatot (redisztollal és vonalzóval, nem excel) az elvégzendő feladatokról, enyém a főzés, amit szeretek és szívesen csinálok. A fehérneműs fiókomba színek szerint, háromba hajtogatva kerülnek be a tiszta bugyik – win-win helyzet – a férj szereti csinálni, nekem meg így is jó, meg nájlonzacsiból előszedve is. (Az én drágámnál is ott hagyom a sáros túranacit, valahogy kimosódik. Érdekes.)
    Se munkahelyen, se otthon nem szeretek úgy csinálni, mintha fontos és sürgős dolgom lenne, pedig mégse. Ilyenkor inkább leülök olvasgatni. Utálnak is érte.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én nem tudom, mi ez a pasiknál, nálunk ugye a mosást-vasalást én csinálom, de nagyon nem mindegy, hogy a gatyák-pólók hogyan kerülnek be a szekrénybe. A frissen mosottat mindig alulra kell tenni, a két stóc pólót pedig időnként meg kell cserélni, mert mindig a bal felsőt veszi el. 😀

      Az az aranyos, hogy ezt nem merte mondani, mert pofátlanságnak érezte volna, egy idő után én vettem észre, hogy mindig át van rendezve a szekrény, máshogyan, mint ahogy én bepakoltam, és akkor rákérdeztem.
      De ez valami nagyon autista dolog amúgy. 😀

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “nagyon nem mindegy, hogy a gatyák-pólók hogyan kerülnek be a szekrénybe. A frissen mosottat mindig alulra kell tenni, a két stóc pólót pedig időnként meg kell cserélni, mert mindig a bal felsőt veszi el. ”
        Nálunk is, bár ő elrendezgeti, hajtogatja, fogasra akassza magának, de akkor sem értem ezt a rendszert.

        Kedvelés

      • Én sem értem, de mivel nekem totál mindegy, hogy hogyan pakolom be a szekrényt, megcsinálom. 😀 Vannak amúgy dolgok, amiket nagyon nem értek, hogy miért kell úgy lenniük, de aztán rájöttem, hogy nekem is vannak ilyen bogaraim, úgyhogy nem szólok.

        Kedvelés

      • na kiderülnek ám a dolgok! 🙂

        a húgommal is itt szoktam lezárni a vitát. mert szerintem ez nem egy kétoldalú dolog (szerinte igen), hogy neki is vannak bogarai, meg nekem is.

        ugyanis az ő bogarai állandó jelleggel megsértik a család többi tagjának a határait. (táblázatba rendezett takarítási rend és 10 órakor lámpaoltás)az én bogaraim pedig senkit nem sértenek: ilyenek, hogy megyek futni este 5 és 6 között. ez most kinek a határát sérti?
        meg este kiesik a könyv a kezemből és csak a következő felébredésnél kapcsolom le a kis lámpámat (ami szigorúan pontban világít, tehát mást nem zavar). ez most kinek a határát sérti?

        szóval nem kétoldalú a dolog, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy nálatok is ez a helyzet és te benyeled a dolgokat. nem tudhatom. csak nekem a bogarakról meg a kétoldalúságról ez ugrott be.

        Kedvelés

      • Ezzel abszolút egyetértek! Amikről én beszélek, azok ilyen tökmindegy-bogarak, mint hogy hogy van bepakolva a szekrény, vagy hogy melyik evőeszköznek hol van a helye (ja, ez sem mindegy! 😀 ). Ha bármi belemászna a személyes szférámba, vagy sértene, nyilván szólnék.

        Kedvelés

      • jaj! akkor nagyon másképpen vagyunk bekötve 🙂

        nekem az konkrét határsértés, ha valaki (azon a címen hogy a zuram) előírja, hogyan tegyem el az edényeket, meg a ruhákat.
        (vö.: nők kordában tartásának eszközei)

        nos. megint kiderült, mint jó barátom sokszor ismételgetett mondása is pont ennyire igaz

        minden ember más

        Kedvelés

      • 😀 Hát vannak árnyalatok. Mert ha egyébként az van, amit leírok a posztban is, és nekem tényleg nem kerül semmibe másképpen berakni, ráadásul erre nem lettem megkérve, hanem én kérdeztem rá, miután feltűnt, hogy mindig átrendezi: így tök okés.

        Namost ha amúgy nem egyenlő részt vállalnánk a háztartásból, és nekem előírná, hogy mit hogyan csináljak, hiába nem kerül semmibe másképp bepakolni, juszt se tenném meg, és én is személyes sértésnek érezném. Szóval igen, minden ember más, de azért nem ennyire. 🙂

        Kedvelés

      • Ez a bogaras dolog olyasmi, amit az ember akkor nyel be a másiktól valóban, ha neki tulajdonképpen teljesen közömbös és nem is kíván extra erőfeszítést. Amikor viszont a bogarazás az én valamilyen tevékenységemre vonatkozik, az már előbb-utóbb zavaró. Nálunk pl. elég sok ilyen van, erre a legjobb (vagy legrosszabb) megoldás a konfliktuskerülés érdekében a kivonulás. Ezt csinálom mostanában, mert vagy elkezd füstölögni belőlem a sárkánytűz, vagy halálosan megsértődöm, vagy egyszerűen angolosan távozok vagy becipzározom a számat. Tudom, hogy nem a legideálisabb megoldás, nyilván, ha a higgadtságom elegendő mértékben áll raktárkészleten, akkor megpróbálom elmondani, hogy mi is az, ami bántó, de századszor ugyanazt már nem biztos, hogy van kedvem kedvesen tálalni. Amúgy a bosszantó az, hogy ezek nem jelentős dolgok, hanem inkább apró kis faszságok, de a mindennapok rutinjába beletartoznak.

        Kedvelés

      • Akkor abban egyetértünk, hogy az alap, közösen meghatározott szintet meghaladó dolgokat nem jó ötlet elvárni a másiktól, aki megelégszik annyival is, hogy a villák, kések, kanalak a megfelelő fakkban találhatóak, és nem érdekli az irányuk?

        Kedvelés

      • Igen, egyetértünk. És ilyen esetben csinálja meg az, akit zavar, és ne baszogassa a másikat ilyesmi miatt. 😀

        Kedvelés

      • A kétoldalúságról, vagy kölcsönösségről: minden kapcsolatban kell alkalmazkodni, vannak olyan dolgok is, amik zavaróak. Ha ezek kölcsönösek, akkor elvben jó – de ha túl sok a lenyelni való, akkor a kölcsönösség csak azt eredményezi, hogy kölcsönösen egymás agyára megyünk. Pontosabban: ez az a helyzet, mikor két, egyébként normális ember egyszerűen nem jön ki egymással, nem illenek össze.

        Kedvelés

      • Atya-gatya, nem tök mindegy hogyan van berakva? A 10 éves fiam párosítja a zokinkat és övé a gatya-bugyi feladatkör is. Megcsinálja úgy ahogy egy 10 éves csinàlja, pont jól.

        Kedvelés

  29. Olvasom a hozzászólásokat sokat gondolkodtam ezen az egészen tegnap óta. Döbbenet, de még egy önmagam előtti mentegetőzés is belefért, ennyire erre vagyunk kondicionálva, majdnem ide is beírtam, hogy hát azért én is csinálok valamit, nem úgy van, hogy a férjem ennyi mindent, én meg csak a seggemet meresztem.

    A poszt megírására egyébként egy nagyon jellemző esemény indított. Tegnap délelőtt volt egy nehéz vizsgám, így tegnapelőtt a posztban vázolt módon tanultam. Anyám pont hívott valami hülyeség miatt, és a beszélgetés végén csak úgy mellékesen megkérdezte, hogy mit főzök ebédre. Mondtam, én semmit, G. (a férjem) főz. Anyám döbbenten: Miért ő csinálja? És akkor te mit csinálsz????
    Mondom, tanulok bazmeg.

    Közben persze ez az egész dolog nem ennyire egyszerű, a poszt nyilván sarkít kicsit az élvezhetőség kedvéért, illetve elhallgat dolgokat. Például kilenc hónapos terhesen a férjemet gyakorlatilag folyton nélkülöznöm kellett, mert egy másik városban melózott. És most is gyakran nincs itthon, olyankor nyilván én csinálok mindent. Meg vannak tényleg nehéz időszakok, amikor itthon van ugyan, de állandóan a gép előtt, mert dolgozik, és akkor bizony elé teszem a kaját és kipucolom a vécét utána.

    De ahhoz, hogy én ezt panasz nélkül, kvázi szívesen csináljam (már amennyire lehet szívesen vécét pucolni), ahhoz mindaz kell, amit a posztban leírtam. Az, hogy ez abszolút kölcsönös. Hogy amikor nekem van szükségem rá, én vagyok elúszva, akkor számíthatok rá. Hogy nem kell kidekázni, hogy ki mit csinál, mert mindenki csinál mindent. És amit Éva ír a Micsoda különbség c. bejegyzésben, hogy én egyszer csak gondolok egyet délután, hogy el kéne menni a Brendonba, de ha már ott vagyok, átnézek a Kikába is ágyhuzatért, egyúttal veszek még egy-két dolgot a Tescóban, és hazafelé a Szamosban megeszek egy csokimousse-tortát (meg egyet veszek a férjemnek is, mert ő is szereti), szóval ez így végigfut a fejemben, és akkor csak annyit mondok, hogy én most elmennék ezt és ezt intézni, és ez természetesnek van véve. És ez így volt a gyerek kéthetes korában is.

    Vagy hogy ő arra készült, hogy a szülés után nagyon sokáig nem lesz szex. És soha egy percig sem éreztette velem, hogy vágyik rá, pedig vágyott, naná. Amikor ez szóba jött, annyit mondott, hogy aki ilyen helyzetekben nem tud akár hosszú hónapokra csomót kötni a faszára, az egy állat.
    Halálosan biztos vagyok abban, hogy nekem azért volt kedvem a szexhez olyan hamar, mert nem volt elvárva. Ha egy minimális nyomást is éreztem volna, szerintem még most is kínlódnánk ezzel. És még most is az a tapintat, hogy hagyja, hogy én kezdeményezzek, mert hát a szoptatás, a fáradtság, és ő nem akar rám nyomást gyakorolni.

    És én tényleg nem tudom felfogni, hogy a férfiak többsége számára mindez nem természetes. És nem érti, hogy így tud működni egy házasság, ha a nőnek nincs saját ideje, és ki van zsigerelve, akkor meg nem tud. Holott éltem én is így, jobbára csak így éltem azelőtt, anyám is így él, vagy még ígyebbül.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ilyen főzős dolog velem is szokott lenni. A férjem nagymamája az, akivel ha találkozunk, majdnem mindig megkérdezi, hogy mit főzök ma, vagy mit főztem… aztán mondom, hogy hát ezt meg ezt főztÜNK, vagy ezt meg ezt főztE. Elég ritkán van, hogy csak én főzök, mert ebbe szívesen részt vesz. Csak mosolygok ezen, mert ez a nagymama sosem csesz le engem ezért, maximum meglepődik (vagy észre sem veszi a többes számot). 🙂 Csak hát ő ugye úgy nőtt fel, olyan feleség és anya volt, aki mindent megcsinált (na igen, innen jött a férjem…).

      A nevelés dologról, valahogy úgy vagyok, mint Bagoly. Nem indultunk zökkenőmentesen, sőt, még mindig nem az, viszont haladunk és a folytonos készenlétet sem érzem. Ehhez kellett a szemléletváltás, prioritások átrendezése. Nyilván, ha egyedül élnék, akkor sokkal nagyobb tisztaság és rend lenne – de akkor egyedül lennék. És ezt nem úgy mondom, mintha egyedül képtelen lennék létezni és csak azért vagyok a férjemmel, hogy ne legyek egyedül. Hanem úgy, hogy a kapcsolatunk persze sok változást hozott az életembe (meg az övébe is), sok minden nem úgy lenne, ha egyedül lennék, mégse cserélném el ezt, ami most van a “szingli létre”. Kell a kompromisszum pl. a lakással kapcsolatban, de bőven megéri 🙂 Az én férjemnek mások az elvárásai, más az igényszintje, de lassan képesek vagyunk egymáshoz közeledni ebben.
      Nekem is kellett, hogy elengedjem magam. Ha fáraszt a sok házi munka (és munka és tanulás), akkor hagyjam egy kicsit. Ne mosogassak minden nap, ne perlekedjek, hogy mindig ilyen meg olyan rend legyen az asztalon, a kanapén, és úgy amúgy mindenhol… hagyjam egy kicsit a dolgokat, annyit csináljak, amennyit jó érzéssel meg tudok csinálni, és legyen bizalmam a kapcsolatunkban, hogy majd ez így jó lesz. És jó lett. Így végre meg tudtam látni, hol van az ő igényszintje, mikor jön el a tenni akarása, kiderült, hogy neki máskor jó dolgozni, mint nekem, de ezeket össze lehet egyeztetni. Jó érzés hallani ezek után, amikor ő folytatja az én felsöprünk-felmosunk soromat, a “Mit csinálunk hétvégén?” kérdésre válaszolva azzal, hogy “és alaposan rendet rakunk”. Mert na, a héten kicsit elúsztak a dolgok.
      Vannak dolgok, amiket sokszor kell hangsúlyozni, kérni, de képesek beépülni. Meg kitalálni együtt, hogy mi kéne ahhoz, hogy ne így legyen. Pl. az étkező asztalon ne legyenek mindig az ő cuccai… (na nem mintha ott ennénk, de csak ott van helyünk kaját készíteni 😀 amúgy fotelben evősök vagyunk) Erre lett megoldás a saját (nagy) íróasztal, meg tárolószekrény. Most meg én telepedtem ide 😀 De ez persze más 😛 (Vizsgaidőszak után eltűnök, ígérem).

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Bajuszcic, a férjed szuper ember, örülök, hogy az enyém is hasonló hozzáállású! Nálunk is mindenki csinál mindent, és mindig az vállal többet, akinek kevesebb a munkája. Például, amikor a férjem heti hat-hét napot dolgozott terepen, rekkenő hőségben, nekem meg nyári szünetem volt, mindent én csináltam a háztartásban, bevásároltam, főztem, mostam, takarítottam, neki meg annyi dolga volt, hogy hazajött, fürdött és evett – többre nem is volt képes. És teljesen természetes volt, hogy ez így van – mint ahogy az ellenkezője is természetes, amikor én dolgozom sokat.

      Őt nem igazán kellett nevelni sem – bár, amikor összejöttünk, kis túlzással egy teát sem tudott megfőzni, mégis azonnal belerázódott. Ő abszolút klasszikus családmodellből jött, az anyukája htb, az apukája sokat robotoló vállalkozó, de szerintem úgy állt össze a fejében, hogy a házasoknak együtt kell tolniuk a közös szekeret. Számomra soha nem is volt kérdés, hogy mindenben részt vesz, és addig nem is jöttem rá, hogy ez milyen ritka – otthon nem volt férfink – amíg nem hallottam más nők panaszait.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jaj, hát én is remélem, hogy eljutunk idáig. Tegnap óta sokat beszélgettünk, és közeledünk.
        Mondjuk nálunk volt, és van is nyomás a szex terén. Nem nagyon erős, de azért van. Nem erőszakoskodik, csak mondja, hogy szeretné… Egyébként én is. 🙂 Gyerekágy alatt amúgy rohadt jófej voltam ám! 😀
        Nálunk is teljesen mások az igények. Neki nem fontos pl. a rend. De egyáltalán nem, nem is látja (vagy nem érdekli) a kupit. Engem zavar. És nem pucol wécét, se fürdőszobát. Amúgy durván beletojt a házimunkába, mindig meg kellett kérnem, hogy segíccsen.
        Tegnap állapodtunk meg abban, hogy ha látja, hogy pl. kifolyik a szennyestartóból a ruha, bebasz egy mosást. Meg elmossa a tányérját, bögréjét. Most épp várakozó állásponton vagyok. Nem írtunk szerződést. Lehet, hogy kellett volna.
        De egyébként még így is azt mondom, hogy ahhoz képest, hogy miben nevelődött otthon, mostanra tök jó arc lett. Pl. szeret főzni, és jól is tud. Felmossa a lépcsőházat, ha úgy van.
        Ma kértem meg arra, hogy ne kelljen már nekem fejben tartani mindent. Hátha. Én bizakodom, mert egyébként érzékeny ember, és szeret. 🙂 Komolyan.
        Az elmegyek ide-oda ügyintézni stb. nálam nem megy. Én egy óránál többet még nem töltöttem többet távol a kölöktől. Isz. szoptatok, na meg nemtom, nekem nem menne, de nem is akarom, még nem. Biztos, hogy eljön az ideje annak is. 🙂 Mások vagyunk. 😀

        Kedvelés

      • Ezt egy az egyben én is írhattam volna. Sajnos az évek alatt az történt, hogy én adtam föl a rendmániámat és lettem tök laza, de jó így.
        Néha elkap a rettegés, hogy bejön a postás, de általában sikerül kívül tartanunk 😀 😀 😀

        Kedvelés

      • Én a barátnőmet ijesztgettem a gyeses időszak alatt azzal, hogy felcsöngettem a kaputelefonon és beleszóltam, “jó napot kívánok, itt a védőnő!”

        Kedvelés

      • A védőnőről jut eszembe :
        velem egyidős védőnőm volt, gyermektelen, csodabogár csaj volt,
        a gyerekről mindig úgy szólt, hogy “őkelme”.
        Amitől minden “kismama” ( egyre jobban haragszom erre a szóra is…)
        kiakadt persze 😀

        Kedvelés

      • És ha írnátok listát, vagy egy táblázot, ki mikor mit csinál?
        Akkor nem kell kérni, nem is lesz elfelejtve!

        Kedvelés

  30. Nem tudom, ez itt nagyon off-e, de talán mégsem: sokszor vádolják Évát és a blogját, meg persze a csőcseléit azzal, hogy tönkretesz házasságokat. Mielőtt idetaláltam, és rájöttem, hogy nem feltétlenül velem van a baj, ha nem bírom a Rendet, két lehetőségem volt: vagy megpróbálom megerőszakolni magam és olyan feleség lenni, ami “normális”-nak számít, depresszióval és a férjemmel küzdve, vagy válok. Azóta lett még egy: jogosnak ismerem el saját igényeimet és megbeszélem ezt a férjemmel, aki ha nem is rögtön, de azért vevő rá. Ez az egyetlen esély. hogy boldog legyen a házasságunk, most úgy tűnik, élünk is vele. Talán azt is sikerül elérnünk, hogy ugyanolyan természetes és kölcsönös legyen egymás támogatása, mint amit írsz, bajuszcic. Jó lett volna, ha magától ilyen, de hát én is próbáltam veszettül belesimulni a Rendbe, és csak azért kérdőjeleztem meg, mert nekem nem volt jó. Nem lehetek biztos benne, hogy ha férfi lennék, magamtól rájönnék ezekre, bár szeretném azt hinni, hogy igen. Vagy ha nem, nem kéne sokáig harcolnia velem senkinek, hogy belássam 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Csak az a baj, hogy ez elvileg nem a nő dolga lenne, hogy (meg)nevelje a már felnőtt “férfit”, hanem az anyjáé és az apjáé lett volna még gyerekkorában.
        Persze egy csomó minden dolog fontos egy férfiban, de nálam bizony nagyon az élen van, hogy mennyit végez a házimunkákból. Mert az engem kímél, mert szeret.

        Kedvelés

      • Abszolút igazad van. Az ő családja viszont nagyon tradicionális, ahhoz képest nem is indult rosszul a dolog. Meg aztán én is elég éretlen voltam, amikor összejöttünk, nem tudtam megfogalmazni, mi zavar és mit szeretnék. A gyerekek érkezésekor valahogy fokozódott a helyzet, sok olyan probléma jött elő, amit korábban nem is tapasztalhattunk volna. Erre mondom, hogy a mai eszemmel nem vállalnék nevelést, de nem olyan régóta van meg a mai eszem 🙂 Már annyi minden összeköt minket, hogy nem adhatom fel könnyen (főleg, hogy most jól alakulnak a dolgok).

        Kedvelés

  31. Nagyon tetszett a bejegyzés!! Főleg, hogy szóról szóra én is írhattam volna, annyi különbséggel, hogy egy 5 hónaposom van (mellett két ovis) és nem híztam, csak tíz kilót (aggódtam, hogy kevés) és már kevesebb vagyok, mint az elején (aggódom, hogy miért fogyok ennyit, pedig rendesen eszem). Én is járok szakvizsgás képzésre, most is arra kéne tanulnom, de helyette kártyázunk a gyerekekkel, a kicsi meg most ébredt…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  32. Nagyon érdekes írás,
    az benne az egészen lenyűgöző, hogy így kifordítva szinte alig érti meg az ember,
    csak kapkodja a fejét, hogy akkor most ez mi, és mi van,
    a fordítottja meg milyen természetes !!!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) háromnegyed bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .