én többé nem

Közzétéve Szerző:

Én többé nem félek átgurulni a Kékgolyó utcán. Lefelé, egyirányú. Felfelé egyirányú. Mindig szél, mindig alkonyat, mindig bizonyosság.

Én többé nem neheztelek senkire, hogy egy betűt nem felelt a gyászjelentésre.

Én többé nem fogom azt gondolni, hogy valami nem stimmel velem, hogy létezik valahol, valaki másnál, elérhetetlenül A Titkos Tudás, amelyről én lemaradtam. Valami, amit kergettünk hiába, sokat beszéltünk róla, szakemberrel is — hát létezik-e? Lehet, hogy létezik: én én vagyok.

Én többé nem szabadkozom, hogy sok vagyok, én sok vagyok, vagy más a kevés, ki tudja, nem is akarom tudni, de abban már biztos vagyok: a kevesebb több, így néha hallgatok már, nem felelek, öt sorokat törlök, meg bejegyzéseket tucatjával.

Én többé nem követem el azt a hibát, hogy aki új és értékes, -dekes ember, annak, mintha aláíratnék valami apróbetűs záradékot: így is?, azonnal elmeséljem a következő moccanatlan körülményeket: férjemhalála, blog, művészúr. Essünk túl rajta, mert ami egyszer végbement, azon nem másít semmi rend. Sem isten, sem az ördögök. Múlónak látszik — de örök. Persze lehet, hogy ezt nem úszom meg.

Én többé nem hiszem fontos, gazdagító kapcsolatnak az, amelyikbe magam lapátolom, alkotom meg mindazt, ami jó benne. Tudni fogom, hogy abban egyedül vagyok, addig egyedül vagyok, és tudni fogom majd egy másikban, hogy ez igen, mert elsodor, mert ő teszi bele, ő is beleteszi.

Én többé nem nézem be a manipulatív jóindulatot, én tudom, miért felelek, és én sem tolom bele magamat a más életébe.

Én többé nem szorongok, hogy apátlanok, s ráadásul az anyjuk sorsát ismétlik: mindig ki fognak lógni, mindig bajuk lesz. Megterem azért a pompa is a rom tövén.

Én többé nem szabadkozom, hogy blogversenyen indulok, meg semmiért, hogy a hajam, az ebédem, a rossz napom, a gyengeségeim, a bármim milyen, miért van, mennyibe kerül. Viszont gondosan eltitkolom, ha jót teszek.

IMG_1818_resizeÉn többé nem ajánlom kedves ismerőseim figyelmébe a blogot, és nem lesem a reakcióikat — idetalál, aki ide való.

Én többé nem gondolom, hogy lesz majd valahol egy nagy, ünnepélyes megértés, igazságtétel, leszámolás, amelyre dombornyomott meghívót kapok jubileumi bélyeggel. Csalás nélkül, könnyedén: nem fogom megtudni, se ezt, se azt. Ha lenne alkalom, hogy megkérdezzem, kiderülne: nem is emlékszik. Tudni kell, egy pillanatig, pontosan, kínzó élességgel, de azonnal, s aztán elfelejteni.

Én többé nem gondolom, hogy a sok egybeesés életem szereplői, helyszínei, történetei között, az valami őrült nagy összefüggés, amely valami nagy elrendeződésre mutat. Nem mutat az sehová, nincs irány, s talán ujj sincs. Én régen is ennyi s-t használtam, vagy egész kolozsvári lettem már meg? De ők mondatkezdve is, azt én ritkán, meg főnevek, igék felsorolásakor, egymás utániságot kifejező kapcsolatos tagmondatban, azt én sosem. Egészen úgy léteznek, mintha az és nem volna szótári szó. Beírok, komolyan.

Én többé nem megyek a Nemzetibe (sem). Tegnap nem jutottunk be a mefisztóra (de az első ötben voltunk!). A majdnem, az majdnem semmi. Oklevél sem jár.

Én többé nem beszélek, amikor hallgatni jobb, én többé nem hiszem, hogy csak az létezik, amit ki is mondtam, ki is mondott a másik: amiről be lehet szélni, arról be kell szélni; amiről hall lehet gatni, arról hall kell gatni.

Te többé? Hogy a pókba foglalja magában a többé határozószó azt, hogy nem? Mije az neki?

35 thoughts on “én többé nem”

  1. 1. Be szépségesek vagytok ezen a fotón!
    2. “Lefelé, egyirányú. Felfelé egyirányú.” Istenem, mit tesz egy vessző! (És most eszembe jut, hogy egyszer, 16 éves koromban édesanyám bevallotta: elolvasta egy levelemet. Aztán valami mentségféleként gyorsan elhadarta, hogy de úgyis tudja, hogy nem válaszoltam a fiúnak. -Honnan tudod? – Hát, onnan, hogy nem ír helyesen. Igaza volt. Két évvel később is volt hasonló eset, akkor azért repült egy fiú már az első körben, mert írásban egyáltalán nem használt vesszőket.)
    És ha utánanézel a naposcsibe és az elsőéves, egybeírás, különírás szabályoknak, és meg is osztod, én tapsikolnék. Tegnap megint szembenéztem a magyar helyesírási szabályokkal, és a saját magam által idézett pontban nem találtam, amit kerestem 😀 ).
    3. Azt hiszem, jó volna nekem is papírra vetni, hogy többé mit nem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  2. Egy ilyet nekem is írnom kellene már magamnak… aztán meg betartani. (Írtam egy emlékidézős novellát/jegyzetet az osztálytalálkozómra, amit ott majd fel fogunk olvasni. Megmutattam egy barátnőmnek, azt mondta, nagyon jó lett, de kicsit sok benne az “s” – nem vettem észre, hogy sok lenne. Megszámoltam: 4 oldalon lett… 85 darab. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Én többé nem… Vagyis inkább: engem most már akarni kell. Jönni hozzám, lépni felém. S akkor vagyok, lehetek, ha akarok, jutalmul, és ami még velem jár azon túl. Csak ősszel el ne múljon.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. többé nem kell, hogy észrevegyen, elismerjen, hátba veregessen, válaszoljon, válaszoljon, örüljön, ő is akarja, erőfeszítsen.
    és kamu sem kell több, jól vagyok vagy nem vagyok jól, ezt szeretném, azt nem szeretném. semmi rizsa.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. “Tudni kell, egy pillanatig, pontosan, kínzó élességgel, de azonnal, s aztán elfelejteni.”
    annyiradeannyira… és ez olyan jó. megpihenős, biztonságos. közösségi. kapcsolódós.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. A “többé” tképp nem-telen, de “soha”-kapcsolt, ami viszont nem-jelölt.
    (S (!) most egyúttal az „öt sorokat törlök” erényét is gyakoroltam. 🙂 )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • A hosszabb nem ilyen volt, hanem olyan világrengető okosságok, mint: “Én az “atelikus-random-kaotikus életben” hiszek, de igen, hosszú az út eddig, mert úgy látszik, kell az embernek azt hinni, hogy (még ha/ha már esetleg itt már senkinek sem) legalább ott Valakinek fontos, hogy vele mi hogy és merre. Vagy egyszerűen hogy van cél, ok-okozat, forgatókönyv, végtermék. Hogy van benne értelem. Hogy kell legyen, mert másképp minek. Meg közben az is jó, hogy lehet lenni eszköz, nem ágens, hogy átpasszolható a felelősség egy része legalább az „így volt megírva”-ra. Bár az is lehet, hogy mindez valami nyugati-keresztény népbetegség… Tényleg, jó lenne tudni (nem is tudni, mert végülis nem is mindig a tudásunk hiányzik erről, hanem valahogy érezni, megélni), milyen lehet ez más kultúrában — de ez nyilván ilyenformán lehetetlen.”
        Én szóltam… 🙂

        Kedvelés

  9. Gondolkodtam. Amit én már nem:
    1. Nem hallgatok végig nyilvánvaló hazugságokat, a közepénél szólok, hogy elég.
    2. Nem hallgatok ostoba érveléseket, a közepénél szólok, hogy bocs.
    3. Nem udvariaskodom, amikor az én bőrömre megy valami, hanem szólok, hogy mi kéne.
    4. Nem nézem magam más szemével.
    5. Nem akarok megfelelni olyan embereknek, akik nem fontosak. A fontosaknak is módjával, csak, ha szeretet is van.
    6. Nem érdekel, ki mit gondol a külsőmről.
    7. Nem hagyom, hogy más a zsebemben turkáljon (jé, erre miből telik nektek?)
    8. Nem adom ki magam bárkinek, mint azelőtt.
    9. Pont azt és úgy mondom a gyerekeimnek nyilvános helyen is, amit otthon mondanék.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Én már rég idetaláltam, de azt gondoltam, semmiképpen nem szólok hozzá, mert ilyen jól úgysem tudnék, mármint amennyire jót olvasok. De ez a bejegyzés most egy kicsit azt mondta , hogy – bár továbbra sem tudok így írni- , talán elnézi nekem a szerző, mert nem is kell nekem így, de mert őszintén kifejezni elismerésemet magam balgatag módján is lehet…szóval most megtettem, jelzem, olvasom, tetszik, köszönöm.
    Minden jót, tiszteletteljes üdvözletem, VRJúlia.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Nagyon szíven ütött az írás, mert mostanában kezdek lázadozni a “mindenkinek meg akarok felelni” hozzáállásom ellen. Gyöngyi listája akár az enyém is lehetne, de én még az út elején járok. Jó lenne azért egyszer annak örülnöm, aki és amilyen vagyok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • A s használata nem (csak) kolozsvárias, Kolozsvártól keletre mindenütt gyakori, Székelyföldön is. De Nagyváradon például nem, ugye az már nyugat.
        Éva, az lesz majd egy újabb lépés a nyelvtudományodban, ha Székelyföldön jársz, és megtanulod használni azt a szót, hogy ejsze. Szerintem ez nem is lépés, hanem mérföldkő! 🙂

        Kedvelés

  14. Szép ez, hogy mi mindent többé nem, én titokban reménykedem egy olyan posztban, ami azt foglalja össze, hogy ha te lennél egy napig a belügyminiszter, mi minden történne.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Én pedig többé nem hagyom magamat rángatni – ezt mondtam ma hazafelé a férjemnek a kocsiban. Többé nem hagyom semmibe venni az igényeimet, akkor sem, ha “csak” a szórakozásomról van szó. Messze lakunk, és ezért általában igyekszünk egy kocsival együtt hazamenni, alkalmazkodni egymáshoz: az alkalmazkodás azt jelenti, hogy mi hozzá mindig, ő hozzánk notóriusan nem. Ezt többé nem, és fogjatok szavamon.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Mindegyik nehéz, ezért inkább szimbolikusan beszúrnám az “igyekszem” szócskát minden bekezdés elé. 😉
    Többé nem rágódni a múlton.
    Többé nem a szívemre venni olyan problémákat, amiket nem tudok megoldani.
    Többé nem megfelelni igyekezni mindenkinek.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) csak az olvassa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .