az utolsó réteg

Közzétéve Szerző:

Van sok réteg rajtunk, mint a hagyma héja. Ezt hámozza magán Peer, mi marad a végén?

…ha halni kell — ami nem késhet soká –,
bemászom egy szélzúzta fatörzs alá,
mackó módon befedem magamat egészen
lombbal, s öreg betűkkel a fába bevésem:
Itt nyugszik Peer Gynt, a derék. Ma holt,
aki a többi állat nagy császára volt.
Császár? (Befelé nevet.) Nono, vén, bolondos agy!
Dehogyis vagy császár, Peer; csak hagyma vagy.
S most, kedvesem, meghántalak itt!
Sem bőgés, sem kunyerálás nem segit.
(Felvesz egy hagymát, és rétegenként hántani kezdi.)
Ez a külső rongyos réteg, amely lejött,
a roncson küzdő, árva hajótörött.
Ez az utasbőr, vékony, akár a levél,
de benne mégis a Peer Gynt íze él.
Az aranyásó énje bújt bele ebbe,
szikkadt — ha ugyan volt valaha nedve.
Egy csücskös, durva, kemény lemez:
a Hudson-öböl nyers prémvadásza ez.
Koronaszerü ez, gyorsan vetem el,
több szót az ilyen nem is érdemel.
Ez a kurta s erős, ez a régész lenne?
Ni, a próféta; friss és sok a nedve.
Hazugságbűzű, mondja az írás;
aki jó, ettől elfogja a sírás.
S ez, amely áll összehajolva, lágyan,
az úr, aki élt mulatva, vidáman.
Ez tán beteg itt. Feketés a sávja; —
a papot vagy a négereket imitálja.
(Több réteget hánt le egyszerre.)
Hű! mennyi burok van itt, töméntelen!
Dehát a magját meg sohasem lelem?
(Az egész hagymát szétszedi.)
Ez már fura! Hántogatom középig,
s csupán réteg — kisebbedve végig. —
Elmés a természet! (Elhajítja a maradékot.) No de bölcsködjék a fránya!

(Azért az Anyegint és a Peer Gyntöt is lefordítani, hát…!) Szedi le sorban a rétegeket, az élettörténetét, de a identitás más elemeit is leszedheti, aki a ki vagyok? kérdésre keresi a választ: a foglalkozás, a társadalmi hely, a világnézet, a családi viszonyok, a nemzetiség, a nem, az ember-mivolt rétegeit, és mi marad? Az egzisztencializmusra kacsintó norvég romantika szerint semmi, nincsen végső emberi lényeg. A hagymának nincs közepe.

És, hát persze, a puszta lélek is a Bánk bánban, igen! Hagymahéj helyett tündéri láncok, fátyol. A reformkori ember szerint van valami középen, és ezt a diákjaimnak feladtam megtanulni:

Szedd rendbe, lélek, magadat és szakaszd
Szét mindazon tündéri láncokat,
Melyekkel a királyi székhez és
A hitvesedhez, gyermekidhez, oly
Igen keményen meg valál kötözve!
Úgy állj meg itt, pusztán, mint akkor, a-
Midőn az alkotó szavára a
Reszketve engedő chaos magából
Kibocsátja. — Két fátyolt szakasztok el:
Hazámról és becsületemről. A
Bocsánatot hörgés közt is mosolygom,
Ha ölettetésem ezekért lészen! — Egy
Mennykőcsapás ugyan letépheti
Rólam halandóságom köntösét: de
Jóhíremet ki nem törölheti.

Miért tépi le magáról Bánk két fő identitása láncait, a királyhűségét és a szerelmes férfiét? Hogy etikusan tudjon dönteni, ami azt jelenti, hogy a jó híre megmarad.

Én is valami ilyesmire gondoltam, amikor a címet adtam.

…s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.

Minden leválhat, leszedhetik, elvehetik, egy marad: a tisztánlátás. Tudni, nem félni tudni, önmagunktól sem: ez jó, ez rossz, mint Marcus Aurelius. Finom, porrá tört időmérték, aranyló emlék:

Nem kancsal apostol,
nem zagyva keletnek elmebetegje,
fönséges irótárs,
együtt a sziv és fő,
fájdalom és bölcs messzetekintés,
elhagyatott e sanyaru földön,
az, aki él és az, aki fél és
látja a törvényt reszketve, de higgadt
lépttel megy a sirhoz, az értelem égő
lámpája kezében,
megvetve a barbárt,
mindazt, mi hazugság.

(…)

Csak a bátor, a büszke az kell nekem, ő kell,
őt szeretem, ki érzi a földet,
tapintja merészen a görcsös, a szörnyü
Medusa-valóság kő-iszonyatját
s szól: “ez van”, “ez nincsen”,
“ez itt az igazság”, “ez itt a hamisság”,
s végül odadobja férgeknek a testét.
Hős kell nekem, ő, ki
déli verőben nézi a rémet,
hull könnye a fényben
és koszorúja
izzó szomoruság.

A mérték, a tőkesúly odabenn. Az erkölcsi törvény bennem. Ezzel a kérlelhetetlenséggel kell látni, mi van, érdek ne homályosítsa, szenvedély ne torzítsa, ezzel volna jó vitázni törifakton, írni naplót, feldolgozni abortált szerelmeinket, nemet mondani a mosogatógépre és tudni a halált.

25 thoughts on “az utolsó réteg”

  2. “mi marad a végén?”
    hogy a fizikai fájdalom enyhüljön, a szomjúság csökkenjen, a szorulás vagy hasmenés ne bántson, sem a nővér vagy az orvos, hogy legyen 1-2 szeretett aki bejár és támasz, nem pedig még akkor is szavakkal bántalmazó, hogy legyen ha lehet egy-két névtelen összemosolygás csillogó szemmel, egy időben odanyújtott kacsa és levegő.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Szerintem a homlok mögötti dolog eszköz. Az erkölcsi törvény belül pedig manipulálható, nevelhető. Ha szenvedély nem torzítaná, gépek lennénk. Én is gondolkodtam, hogy ha egész felnőtt lényem a sérült gyerekkorom párlata lenne, hol vagyok én benne, a személyiség? De nem lehet lehántani, szétválasztani, mert össze van gyúrva minden mindennel. Az intellektus ahhoz eszköz, hogy olyanná váljunk, amilyenné válni szeretnénk. Még egy: én hiszem, hogy van egy kemény magja a lényemnek, ami megváltott. Amire az Isten úgy néz, hogy jó, szép, vágyott, akart, és minden lehetőség megvan benne, hogy jó élete legyen. Itt is meg utána is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez nagyon tetszik, ahogy írod. Valami ilyesmi megfogalmazásán gondolkodtam már többször, de ilyen jól sose sikerült 🙂
      “én hiszem, hogy van egy kemény magja a lényemnek, ami megváltott. Amire az Isten úgy néz, hogy jó, szép, vágyott, akart, és minden lehetőség megvan benne, hogy jó élete legyen. Itt is meg utána is.”

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  4. merre vagytok emberek? annyira jó és fontos téma ez és olyan szívesen olvasnálak titeket ezügyben is. meg bennem is van nagyon sokminden ezzel kapcsolatosan, csak egy nyilvános blogon nem érzem elég biztonságosnak a teret megosztani.
    ez a legbelső cucc ügy ahogy bennem él, ide leírva túl elborult lenne (meg amúgy is :)). viszont még soha nem találtam olyan teret ahol lehetne ilyesmiről rendesen beszélgetni, pedig folyton keresem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. Szeretem az ilyen játékokat, mint ez a hagymapárhuzam!
    A hagyma, míg éretlen, nincs közepe, csak rétegek egymáson. De ha elég érett, belül, a mégsem semmiből elkezd kinőni a csíra. De ha lefejtjük idejekorán a külső rétegeket, a csírát mefosztjuk a táptalajától, és nem fog kinőni soha. Ha azomban nem bántjuk, hanem időt hagyunk neki, akkor megindul a növekedés, és ezzel párhuzamosan a rétegek rohadásnak, foszlásnak indulnak. A rétegek bomlása adja a táptalajt a csíra életének. És a csíra új. A régi halálán nőtt. És addig nő, míg az eredeti hagyma semmivé foszlik, és a csírából növény lesz. És ez a növény már egy másik hagyma. nem az, amiből kinőtt. Új, másmilyen rétegei vannak.
    Az a mag, amiből a csíra megindul, az még az eredeti hagyma?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • De jó! Milyen szépen írod. Nekem ilyen sose jutna eszembe. Én mindig nekiesem, szétszedem, akarom látni, mi a közepe. Mint a gyerekek a plüssmackóval meg a távirányítós autóval.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ezt ismerem, de más szétszedni egy búgócsigát, vagy felboncolni az aranytojást tojó tyúkot. A lendkerekes autómat, meg a pislogó babámat én is szétszedtem…
        Azért olyan tökéletes ez a hagymamodell, mert egy élővel modellezünk egy másik élőt. De talán mégis egyszerűbbnek tűnik egy hagyma rétegeiről beszélni, mint a sajátjainkról.
        Mikor próbálnak valamilyen halott rendszerrel modellezni élő dolgokat, akkor mindig kimarad valami, ami miatt a modell tökéletlen lesz. Mert az egyetlen dolog, amit sosem fogunk tudni ésszel felfogni, az maga az élet. És ez az, ami miatt szeretem azt hinni, hogy isten nem más, mint az élet. Az az eszencia, ami megkülönbözteti a holt tárgyakat az élőktől.
        Kicsit talán elkanyarodtam a témától. Nagyon filozofikus hangulatba kerültem ettől a bejegyzéstől… 🙂

        Kedvelés

      • Így absztrahálva, ekkora távolságból könnyű bölcseket mondani. Ha a saját húsunkba vágjuk a kést, nehéz a csírára koncentrálni…

        Kedvelés

  8. Ó Peer Gynt, annyira number 1, hogy tulajdonképpen az egy előtt van…annyi, de annyi mindent szeretnék írni róla. Egyszer olvassuk ezt közösen!!!És nézzük meg Szakácsival…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • és mindez együtt találkozik a miénk a jövő és a szabadság témával is. ahol ezek találkoznak és együtt buliznak nagy vidáman, az a hely van a hagyma összes héja alatt.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • egy idézet: “Mindenféle emberrel találkozom, akik nem szeretik, amit csinálnak. Úgy élik az életüket, hogy túl lesznek rajta. Nem okoz nekik nagy örömet, amit tesznek. Kibírják, nem élvezik, és a hétvégét várják. De olyan emberekkel is találkozom, akik imádják, amit csinálnak, és el sem tudják képzelni, hogy valami mást műveljenek. Ha azt mondanád nekik, hogy: “Soha többet ne tedd ezt.” azon gondolkodnának, hogy mit hordasz itt össze. Mert ez nem az amit ők CSINÁLNAK, hanem ez az AMIK ŐK MAGUK. Azt mondják majd, “Tudod, ez az ami ÉN VAGYOK”. “Őrültség lenne a részemről, ha fölhagynék ezzel, mert ez az én legautentikusabb lényem.””

        Kedvelés

  10. Ma reggel megint majdnem a sírásig hergeltem magam – nem tudok túllenni azon, hogy ha közeli ismerősnél kisbaba született, ne irigyeljem. Pedig nem akarok még, vagy nem akarok soha, tudom azt is, hogy miért, ez az érzés mégis mindig leterít, kéretlenül, és nagyon nehéz leküzdeni. Neveltetés, szocializáció, Rend, alkalmazkodás-kényszer. Most ezért olvastam el újból ezt a bejegyzést, próbálom lerángatni ezt a héjat, minél gyorsabban, mert nem kell, rossz nekem és avasodik, de ez sok héj egyszerre, nem jön, és csak egyre fájdalmasabb. Elolvasom még egyszer.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Visszajelzés: identitás | csak az olvassa — én szóltam

Hozzászólás a(z) Gyöngyi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .