Olvasói kérdés, és nem először. Nem így írta, de a lényege: ha én annyira elismerem a nők kínjait, és kárhoztatom a csalárd férfiakat, akiknek módjuk, idejük van másfelé portyázni, hogy van az akkor, hogy én egy férfinak a harmadik felesége vagyok, és miattam hagyta ott a másodikat? Annak a nőnek a kínjai nem számítottak, annak a férfinak a csalárdságától nem iszonyodom? Nem paradoxon ez?
Nem jövök azzal, hogy nem az én életem illusztrálja az igazságaimat, amúgy nem, de van más válaszom is.
Én kivagyok mindenféle képmutatástól, köztük a házasság misztifikálásától, különös kezelésétől, a monogámia ködös idilljétől. Jobban kivagyok, mint a nők kínjaitól, és erősebb ez, mint az én feleség-identitásom. Nem, ilyen nincs, mint ahogy ma fejcsóválva emlegetik, hogy elszerette a Tibit, pedig milyen szépen éltek. Itt valami nem stimmel. Nem lehet az az életcélunk, az önazonosságunk, hogy elkeljünk, és aztán a házasságban agyonterhelve sárkánnyá váljunk, keserűen panaszkodjunk, amiért a férjünk későn jár haza, szétdobálja a zokniját és nincs fantáziája, akár Felliniről, akár fellációról van szó. Az egésszel, így, ahogy ma értik, valami nagy baj van.
Kivagyok továbbá a könnyű ítéletektől, ahogy a -nék lobbija egységesen ráuszul az egyedülálló és érzelmileg éhes, csillogó fiatal szeretőkre, és nem néznek szembe azzal, hogy hogyan jutott a házasságuk idáig, és ha idáig jutott, ugyan miért ragaszkodnak ennyire hozzá, ehhez a szemét férfihoz — tényleg ez kell nekik? Tényleg “csak az a cafka ne lenne”? Az az életük párja, akinek kell egy másik, akinek jó egy cafka is?
Miért nem néznek szembe az egésszel? Mert nincs választásuk, kiszolgáltatottak, anyagilag és érzelmileg. Miért kiszolgáltatottak? Azért, mert ilyen a szokásos szereposztás, ezzel jár a feleséggé és anyává válás. A férfiak haza-hazajárnak, eltartják a családot, de amúgy élik a világukat, tudatilag biztosan: hamar függetlenítik magukat az otthoni, gyakran kicsinyes, maszatos, kakiszagú nyűgöktől. Miért ragaszkodnak a nők ennyire a házassághoz? Mert az uralkodó hiedelmektől irányítva egyistenhitté növesztették azt, hogy ők anyák és férjük van: csüngenek ezen az identitáson, hihetetlenül jóindulatúak és naivak, és mivel annyira azt remélték, hogy a házasság válasz lesz minden gondjukra, hiányukra, és mert a filmek is itt érnek véget (ez most nem biztos, hogy szerencsés metafora, de) kékülő fejjel szívják a férjük érzelmi adagolócsövét, el sem tudják képzelni másképp, mással, miközben, na, ez a paradoxon, boldogtalanok és meddőn panaszkodnak. Tökéletes antiNórák, nincs tétje a kiborulásaiknak, ultimátumaiknak, megint: miért? Mert ilyen a rendszer, ez a tinta írta tele mindannyiunk tudatát. És mert az ember igazolásokat keres: ha nem szabadul a helyzetből egzisztenciálisan, akkor identitást kovácsol belőle, érzelmeket hazudik, “mégis, nekem ez a dolgom, ezt vállaltam”, mert úgy könnyebb. És mert az a helyzet, hogy még ez a galád, egyébként unalmas vagy beszólogató férj is jobb, mint bármi, ami rájuk várna kívüle.
Hát ez az. Miért, és hogy tűrhetjük ezt?
Nem, ezt a hazugságot, ami ma az úgynevezett monogám, szentté avatott, könnyes szemű, mileszvelemnélküled-re alapozott, élethosszig tartó, kétségbeesett, fegyverként használt házasság, ezt én nem védhetem.
Én azt szeretném, és az egyetlen reális út is, ha a nők megerősödnének. Ha nem ez lenne az egyetlen esélyük identitás és egzisztencia szempontjából, hogy a férjük, ha nem is szereti őket, ha semmi jó nem jön tőle, ha két kiaszott zombi él is egymás mellett évtizedekig, legalább mellettük marad. Lehet ezüstlakodalmat tartani, de szép! Ha a nők megerősödnek, ha önmaguk lesznek, nem segítők, nem háttér, nem hozzáláncolva egy másik élethez, akkor nem dőlnek be a tündérmeséknek. Ugye megvan, hogy a story és társai miért forszírozzák ennyire a sztárok szerelmi szappanoperáit? Én nem tudom, hogy szándékában is ezért van-e, de eredményében biztosan és következetesen azért, hogy ezt a narratívát megerősítsék és egyetlenné tegyék: egymásra találtak–szerelembe estek–összevesztek–kibékültek–esküvő–gyerek–összevesznek–megcsalta–szomorú volt–mégis együtt maradnak/sajnos elváltak. Ha férfi a celeb, és nőtlen: titokzatos agglegény, építi a karrierjét. Ha nő, és nincs férje: nem sikerül neki az élet, keresi az igazit. (George Clooney kapcsán tűnődött el erről a kettősségről ez a remek bejegyzés.)
Ha a nők megerősödnek, tudni fogják. Ez a válasz a blog minden kérdésére: miért maradunk, maradjunk-e, mi lesz velünk, ha válunk, hogyan válasszunk párt, mit mondjunk a lányunknak. Ha a nők megerősödnek, akkor nem állnak le az elsővel, aki házasságot ígér nekik. Nem fognak egymás alá ígérni készségességben, alkalmazkodásban és rendelkezésre állásban, nem lesz kitüntetés számukra az esküvő. Akkor vállalnak gyereket, ha valóban és mindketten gyereket akarnak. Benne maradnak a házasságban, ha érdemes, építik, ha van mit, és akkor újrakezdik huszadszor is, és nem azért, mert mit szól az anyós. És külön élnek, ha úgy jobb, meglátják a boldogságot, ha máshol van, nem tesz páriává, ha a nő talál új partnert, mert van esélyük másik kapcsolatra, még mielőtt teljesen kivonulnának a boldogságos nemi forgalomból. Nem lesz játszmázás, érzelmi zsarolás, nyomásgyakorlás, nem szankció lesz, hogy a férj nem jár haza, szegény jó feleségem az árváimnak főzi a gerslit, amíg én cicázok ezzel a két helyes barnával, na, vedd csak a szádba gyorsan. Ez mind nem lesz, mert tétjük lesz a dolgoknak. Ez a válasz, és ez a paradoxon feloldása, ezért zsákutca az elődöm életmodellje, és ezért nem tragédia nekem, ezért bevallható, ha nekünk sem sikerül.
Raffay Zsófia felvétele a kertünkben, 2011 augusztusában
csak az olvassa. én szóltam 
dejò megint hogy kinyitod a pörös szàdat!
KedvelésKedvelés
Hihi, a kiaszott zombik! 🙂
KedvelésKedvelés
Szerintem ez az egész szintén hatalmi kérdés.
Ha a férfi van hatalmon, a nő lesz a fiatalabb, és viszont.
Rövid az élet a Földön. Néhány év egy egész emberöltővel ér föl…
Amikor az ötvenéves férfi hasonkorú feleségét egy 25 évesre cseréli (és de sok ilyen van)
akkor a férfi 25 év életérzést nyer a patriarhátusnak köszönhetően, gyakorlatilag ingyen.
A nő, a 25 éves, és akinek 50 éves párja lesz, ugyanezt elveszíti.
Én 30 évesen cseréltem a 30 éves férjemet egy 40 évesre.
És szerelem vagy szex ide vagy oda,
én egy nap alatt ezzel 10 évet öregedtem.
Kezdetben még mesélte a férjem, hogy áááááá, dehogy, őőőőő ugyanolyan aktív az életben ,
mint amilyen potens
——————- de ez nem igaz !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mára már fáradt, autót vezetni nem tud, mert elalszik,
igényli a bulikat, de nekem kell megszerveznem azután végigasszisztálnom őket.
Ma nem meséli, hogy a köztünk lévő 11 év az semmi – pedig anno ezzel hitegetett.
Mert nekem már akkor sem tetszett…
Tovább is van, mondjam még ?
KedvelésKedvelés
Én ezt nem érzem, pedig köztünk 29 év van. Én kortalan harmincas lettem, ő ebből is él, ez igaz, de én nem lettem tőle öregebb, de mostanra a fiatalságom néha bántó, szemérmetlen hatalom lett. Nem volt más választásom, mert nem akadt korombeli. Az életkora azt is jelenti, hogy kivívta azt a szabadságot, ami nélkül én nem tudnék létezni: kötetlen munkaidő, a maga ura, elismerik. És imádom a klasszikus, szemérmes, igényes és elképesztően művelt polgári mentalitását, na, ő nem pornón meg bulikban nevelkedett, hanem a hetvenes évek rendszerellenes köreiben, lakásokon meg erdélyi és nagy ritkán nyugat-európai utakon, volt katona, volt börtönben is, egy cseppet nyitottabb, mint a három bátyám, egy kicsit többet látott, nem olyan gőgös, és ha nem beteg, mindenhová jön, tíz kilométereket gyalogol a hétköznapokban (csak míg hazajön, meg el), tandembicikli színház, minden.
KedvelésKedvelés
ez azert jo nehez a gyakorlatban. a csalad mindig valtozik, mert a gyerekek is valtoznak, ahogy nonek, es velunk elnek, nem mellettunk. talan a kisbabas (leginkabb az elso) idoszak hoz leginkabb aranytalansagokat, mert akarhgoy nezzuk, a ferfi szabadon jar dolgozni, az anyat meg altalaban erosen lelancolja a baba, mint mondjuk az igenye szerinti szoptatas, az alvasidok, stb. sokszor nem elsosorban a ferj az oka annak, hgoy a no hatterbe szorul/szoritja magat. vagy pontositok: engem totalisan az anyasag gyurt le.
KedvelésKedvelés
Van másféle anyaság, másféle szülőség is, ami nem gyűr le, és bizony a férfinál van a kulcs — elképesztő különbség.
KedvelésKedvelés
ha lesz kedved, meselj majd errol kicsit tobbet…. par dolgot olvastam mar arrol, hgoyan telik egy atlagos napotok, de az nem igazan ad valaszt erre nekem.
KedvelésKedvelés
Jaj, nem tudok receptet, nem lehetek minta sem, mert nagyon speciálisak az életkörülményeink. Olvasom a naplóimat, és látom: ugyanazt éltem át, amit a kisgyerekes anyák szoktak: kétségbeesés, későn jön, nem ad magából, egyedül kínlódom a gyerekekkel, szarnak érzem magam… aztán sokat, sokat beszélgettünk, volt párterápia is, rendeződtek a körülményeink (én akartam, izomból, ő meg jött velem), én ettől megerősödtem, nem érvényesült a szüleim elgyengítő, bűntudatkeltő hatása, nem éreztem, ha élveztem valamit, ha vettem valamit magamnak vagy a gyerekeknek, hogy ez nekem nem jár, elkezdtem tudni, mit akarok,, lettek sikereim, és ez van most is, leszámítva, hogy beteg, amit viszont nem lehet leszámítani, viszont abból az erőből bírom.
Talán ha kedvezőbb körülmények között kezdtük volna, ha nem piszkálnak a szüleim, ha nem okoznak ennyi szégyent és komplexust a bátyáim, ha nincs ellenem az ő családja, ha nem csak évekkel később válik el, ha lett volna normális lakóhelyünk az elején, nem mozgattam volna meg ekkora rendbe tevő erőket. De az ilyen helyzetek valók nekem, illetve belemegyek az ilyen helyzetekbe, mert forradalmár alkat vagyok, nagyon individualista, és a sorsom azt mutatja, hogy nekem mindig máshogy sikerül, mint hinné az ember, vagy mint szokás. Mindig csakazértis.
Aki lazítana a szorításon, annak mondanám, hogy találkozzon magával, ismerje fel, mi a jó neki — ez a halk hang alig hallható a nagy hangzavarban, amit mások igényei, a szokások, a normák jelentenek, és csak a panasz, a nembíromtovább, a feszülés formájában jelentkezik. Próbálja magát kivonni az ítéletek alól (anyós, anya, férj, barátnő), keresse meg a módját, hogy valamiben gyerekfüggetlen teljesítményt nyújtson (kreatív hobbi, sport), teremtsen saját időt, akár ismerős anyával szövetkezve, cserealapon, lazuljon le anyaként, ne görcsöljön mindenen, szakadjon el a szokásos tevékenységektől, ajándékozza meg magát új, szokatlan élményekkel, figyeljen a bőrére, hajára, ruháira. Sok-sok szunnyadó, az automatizmusok által lenyomott erő, derű, öröm lakik ott, csak le kell tenni az önmarcangolást, bűntudatot ahhoz, hogy előkerüljön. Úgyse tudsz jobb lenni ilyen görcsösen se, akkor már miért ne legyél laza? És érdekes módon, egyszer csak, ettől a gyógyító lazaságtól jobb is leszel, mintegy mellékhatásként.
KedvelésKedvelés
gondolkodtam azon kozben, miben lett volna jobb, ha a ferjem miben all maskepp a dolgokhoz. es yilvan, ha jobban odaallt volna a dolgok melle, hgoy velem ugy torodjon, hgoy csinal nekem idot, keres nelkul is, maskepp alakult volna minden. egyebkent nalunk nincs gaz igy sem, mar nincs, de ez nem neki koszonheto, nem is igazan nekem, egyszeruen valtozik megint az eletunk, es ez jo hatassal van. (eletmodvaltas.) volt lyan, hgoy anyameknal voltunk valami csaladi unnepen, ferj kicsit tobbet ivott, en meg este mar terelgettem ossze a gyerekeket, mindegyikre kabat, sapkasal, kozben magam is, meg anyam csomagolt eztazt. amikor mar indultunk volna, benezek a szobaba, es szolok ferjnek: te nem jossz? feleszmelt, gyorsan feloltozott, aztan szemrehanyast tett idehaza, vagyis mar a kocsiban kezdte, de csak nevettem rajta, hgoy nekunk o mennyire nem kell, majdnem ottfelejtettuk, es hanem koti be eleg gyorsan a cipojet, akkor siman otthagyjuk. hogy mi megszoktuk a “csapatunkat”, ot meg nem vesszuk szamitasba. nevettem rajta, inkabb akkor beszeltunk, amikor nem volt reszeg mar. es akkor mondtam neki, hgoy oldja fel valahogy azt, hgoy mindenhova nekem kell vinni a gyerkeket, esetleg anyamek segitsegevel, a jatszotertol az uszin keresztul az iskolai unnepekre, mert o dolgozik, vagy plusz meloja van otthon, vagy egyszeruen csak nem akar jonni. oldja fel ezt az ellentmondast, hogy akkor most hogyan is ereztessuk vele, hogy szukseg van ra, ha amugy nem szamithatunk ra? es valahol rajott, hgoy ezt igy nem lehet, es bizonyos dolgok valtoznak, de nem elegge. szerintem sokat tesz, marhogy o ugy erzi, es tenyleg o elegge visszahuzodo, emberkerulo tipus, sosem volt tarsasag kozepe. de akkor is tobb kell, tobb ido velunk, mert – de ezt nem mondtam neki – igy egyszer tenyleg ottfelejtjuk, de akkor mar vegleg. jovok ki a kisbabazasbol, ovis lesz a pici, tobb idom lesz amit mar magamra forditok, tervben van, hgoy elvegzek egy kiegeszito kepzest, hgoy otthonrol tudjak majd dolgozni, az eletunket emberleptekuve valtoztatjuk. remelem, be tud passzolni, mert ha nem, baj lesz. nem akarom en, de lesz magatol.
KedvelésKedvelés
“…sokszor nem elsosorban a ferj az oka annak, hgoy a no hatterbe szorul/szoritja magat.” Valóban, az anyak számtalan elvárással, íratlan törvénnyel, kötelességekkel szembesülnek. A hagyományok/hiedelmek szerintem egyetlen társadalmi csoport mindennapjait nem hálózzák úgy be. Na, amig megtanul ezekkel együtt élni, éveket öregszik. Az apák meg naná, hogy nem állnak melléjük, ha ez nekik kedvez. Persze, hogy nem ők az egyetlen ok.
KedvelésKedvelés
Szerintem elsősorban a saját fejünkben kellene rendet tenni. Mert valóban így van, hogy sok téren maga a nő szorítja háttérbe saját magát. Legtöbbször azért, mert feléled a tudattalanjában egy rakat elváráshalmaz, aminek óhatatlanul igyekszik megfelelni. Én elég tudatos vagyok, háztartási munkamegosztás és gyerek téren, mégis rajtakaptam magam számtalanszor, hogyan próbálok meggfeszülve eleget tenni olyan – eredetileg rajtam kívülálló – elváráshalmaznak, aminek a gyerek előtt zudatosan soha nem jutott eszembe megfelelni. Persze csak frusztrációt okozott, hisz ez a megfelelés sohase sikerülhetett.
Ami nálunk bejött: a párom a kezdetektől fogva egyenlő részt vesz ki a gyerek körüli teendőkből. Igaz etetni sose etette, pedig nálunk szoptatás gyakorlatilag nem is volt, mégis úgy alakult, hogy minden vele kapcsolatos teendőből kivette a részét. Nem volt, nem engedtem, hogy legyen tabutéma. Néha kicsúszott a száján, hogy de ő ezt nem tudja, mire én nem átallottam azt válaszolni, hogy én se úgy születtem, hogy tudtam, nekem is most kell megtanulni.
Hozzá kell tenni, hogy nálunk amúgy is más a kép, mert én is dolgozom a gyerek 10 hónapos korától. Anyagilag tőlem függ a család, nem tőle. A gyerek pedig ovi előtt a nagyinál volt.
Mégis vannak problémáink. Mégpedig a háztartás terén. Abból közel se veszi ki egyenlően a részét, ma még annyira se, mint a gyerek előtt. És igen, én is hibás vagyok abban, hogy ez így alakult, hisz nem is vettem észre kezdetekben, mi mindent vállalok fel önként, egy szó nélkül ebből a területből, anélkül, hogy jelezném azt, hogy igényt tartok ám a közreműködésére. Ma sokat küzdünk ezen, a háztartás meg úszik.
KedvelésKedvelés
Hogy TE milyen szép vagy:) (megragadtam a bejegyzés lényegét mi?:DD
KedvelésKedvelés
Köszönöm (én vagyok a bal oldalon :D, és én meg a férjemet nézem, hogy milyen volt, mivé lett…), hisztérikusan ragaszkodtam hozzá, hogy semmi smink, fodrász se, rémület a lenövés, de nyár volt és egészségesek voltunk.
KedvelésKedvelés
jo lenne ha valahol azt is tanitanak hogyan kell egy boldog hazassagot meg es fenntartani evtizedeken, tuzon vizen at. jo lenne ha azt is tanitanak hogyan kell anyanak lenni, megfelelni az uj szerepeknek, mik a jo es rossz nevelesi modszerek, hogyan kezeljunk gondokat, problemakat ugy hogy senki ne seruljon. jo lenne hogy attol hogy gyerekkel vagyunk otthon es nem keresunk penzt meg nyugodt lelekkel vehetnenk magunknak egy arckremet, fodraszt, manikurt, fogorvost, masszazst. jo lenne ha lenne aki segitene, hogy elmehessunk sportolni vagy kikapcsolodni, jo lenne ha a ferjunk nem lestrapalva erne haza jo esetben este 7re es szabad lenne a hetvegeje, jo lenne ha letezne rugalmas es reszmunkaido anyaknak es apaknak es meg is lehetne elni belole. jo lenne ha nem ugy derulne ki hogy a hazastarsunk boldogtalan hogy kiderul belepett egy harmadik, hanem sokkal hamarabb beszelne hogy gondja van. jo lenne megjvaithato lenne a kapcsolat mielott meg elfajulnanak a dolgok, jo lenne…tudnam folytatni holnapig.
KedvelésKedvelés
Én nem helyezném a hangsúlyt ennyire az együttmaradásra, a tűzön-vízen át — miért ragaszkodunk ehhez ennyire makacsul? Mi van, ha csak durva kompromisszumok árán lehetséges? És akkor az már nem is boldogság. Repülni is jó lenne, de mivel nem fog menni, keressük meg a járás ideális módozatait. Ez a sírig-boldogság, egyre biztosabb vagyok benne, tévképzet, illúzió, és túl sokat áldozunk ennek a tündérmesének. Talán annak a körülményeit kellene megteremteni, hogy ne legyen ekkora a függés, az egyenlőtlenség, ne legyen jóval nagyobb szívás elvált nőnek lenni, mint elvált férfinak, és akkor könnyebb lehetne búcsút mondani is, ha nem sikerül, igazabb, kevésbé romboló.
KedvelésKedvelés
valamikor regen olvastam Svedorszagrol ilyen szempontbol. ahol tenyleg, valoban letezik az, hgoy egyenloek a nok. na jo, legalabb 90%-on. van normalis bolcsi, ovi, reszmunkaido, normalis fizetes. sok az eros, fuggetlen no. es keves a csalad. valahogy megsem ugy mukodik ez. vagy a csaladhoz sem kell annyira ragaszkodni?
KedvelésKedvelés
Egyrészt nem, másrészt a férfiak is felhagyhatnának a dacreakciókkal és a fülöp-szigeteki feleségimporttal.
KedvelésKedvelés
most nem tudom megkeresni, ha egyaltalan a neten olvastam. majd este meg probalkozok.
KedvelésKedvelés
á, nem talalom. nekem fontos a csalad, hgoy egyutt, nekem ugy kerek. csak az a baj, nem igazan latom, mi alapjan maradna egyutt, ha minden (felnott) tagja annyira fuggetlen. a gyereknek azert kell a csalad, nem?
KedvelésKedvelés
De, csak ilyen kompromisszumokat nem kéne megkötni, és akkor a férjek is jobban vigyáznának rá. vagy legalább kiderülne, hogy mennyire nem.
KedvelésKedvelés
boldog hazassagrol irtam, amit jo lenne megtartani es en meg hiszek a sirig boldogsagban, dolgozom rajta, dolgozunk rajta, remelem sikerul. a szuleim jo peldaja van elottem, az onmagaban is oriasi segiseg de olvasom a szakirodalmat, jarok forumokra, fejlesztem magam ahol tudom, a ferjem is nagyon probal ugy elni hogy neki is,nekunk is jo legyen. jo lenne ha lenne egy szulo iskola es egy hazassag iskola es mondjuk havi egyszer elmehetnenk, es megkerdezhetnenk mit akarunk, ha segitenenek hogy kell kommunikalni, stb, stb… en nem latom hogy lehet egyenloseg, amikor az iskola 9-3.30ig van, az max 6 oras munkaidot enged a nonek. a baratnom ment valami vallasi hazassag frissito vagy ilyesmi egesz hetveges programra a ferjevel, ahol a gyerekre vigyaztak mikozben ok mehettek beszelgetni, eloadasokat hallgatni, onismereti csoportba, ujra felfedezni egymast es onmagukat. nekem azert nagyon gaz hogy ha belep a harmadik, mert miert nem szolt elobb a ferj/feleseg hogy gond van, miert nem probaltak egyutt megoldani, miert kell eljutni addig hogy belephet egy harmadik. es persze ertem azt is hogy van amikor nem megy, de akkor is le lehet zarni a kapcsolatot es utana kezdeni ujat. en ugy nem kerem az (anyagi) egyenloseget hogy kozben mas neveli fel a gyerekemet, mert nem erek oda a sulihoz 3.30ra, hanem felveszi a baby sitter es majd hazaerek furdetesre. es persze hogy egyenlotlenseg van ha az egyik nincs otthon 7tol 7ig mert dolgozik hogy megelhessunk, a masik meg neveli a gyerekeket, mert nem akarja hogy idegenek neveljek.
KedvelésKedvelés
Könnyű annak, akinek ilyen hétvégék még meg tudják gyógyítani a házasságát. Sokkal nagyobb árkok, traumák vannak, akármerre nézek, amikor már beszélni sem akarnak, mégis össze vannak kényszerítve. Én inkább azt állítom, hogy ha nem ragaszkodunk annyira ahhoz, hogy ő csak ő a mi társunk, ezt kell rendbe hozni minden áron, ha függetlenedünk egy kicsit, nem a másiktól várjuk a megváltást, ha nem rettegünk, hogy mi lesz, ha vége van, éppen akkor lesznek erősebbek és igazabbak a kapcsolataink. A tündérmesével az a baj, hogy mérgező, és rengeteg energiát elvesz.
KedvelésKedvelés
Én önzőségnek érzem a nők részéről ezt a nem érek oda a sulihoz 3.30-ra hozzáállást. Szerintem, ez sem a gyereknek, sem a férjnek nem jó, ha ennek az az ára, hogy egy személy válik családfenntartóvá, míg a másik gyerekezik. A gyereknek kell az apja is ugyanannyi időben, mint az anyja. Főleg, ha már iskolás. Később meg, még szabad – szülőmentes – idő is kell a növekvő gyereknek.
Persze, nyilván nem az a megoldás, hogy akkor anya se, és a férj se ér haza időben (bár ez a realitás a világ túlnyomó részén). Dolgozni kell azon, hogy a munka összeegyeztethető legyen az élettel, hiszen nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem fordítva, azért dolgozunk, hogy meglegyen a megélhetésünk.
A munkahelyek pedig nem “ilyenek, nincs mit tenni”. Azok pont olyanok, amilyenné őket a körülvevő társadalom alakítja. Mi alakítottuk őket ilyenné, kellő társadalmi akarat meglétével át is alakulnak. Mint ahogy valóban alakulnak már ma is.
Ez is hozzátartozik az egyenlőséghez. Az élhető környezet kialakítása.
KedvelésKedvelés
en 6 oras munkat emlitettem, nem otthon ulest hogy odaerhessek 3.30ra. de nekem az nem megoldas hogy latom a gyerekemet reggel 7kor meg este 7kor, (fel8kor mar alszik) es kozte neveli valaki mas. igy meg nem leszek anyagilag fuggetlen attol tartok. es a ferj attol nem er haza hamarabb mert en dolgozom 6 orat. akkor megis ki neveli a gyerekemet? kello tarsadalmi akarat..szinte mindenki azert kuzd hogy egyaltalan legyen munkaja. nem azert hogy a 8 ( vagy epp12) oras munkajabol hogy csinaljon 6 orast, merthogy kis gyerekei vannak.
KedvelésKedvelés
köszönöm. köszönöm.
KedvelésKedvelés
nem a hetvege gyogyitja meg a hazassagat, az abban segit hogy ne kelljen majd gyogyitgatni. hogy ne jussanak el oda hogy mar beszelni sem akarnak, mert az nem egyik naprol a masikra szokott bekovetkezni. ha ossze vannak kenyszeritve, az mar regen rossz, mikor lett osszekenyszerites abbol hogy veled akarok lenni, es miert valtozott meg, mit lehet tenni hogy javuljon es ne elfajuljon, mit lehet tenni hogy a problemak akkor legyenek megoldva amikor felmerulnek es nem elasva melyre hogy majd kirobbanjanak, hogy tudnam anyagilag fuggetleniteni magam ha kozben a gyerekeimet is nevelnem kell, ha nincs nagyszulo aki a gyerekkel legyen amikor az beteg, ha kirug a munkahelyem mert a beteg gyerekemmel vagyok otthon, ha kirugjak a ferjemet ha eljon nyaralni 2 hetre nyaron, hogy lesz megvaltas varas a masiktol ahelyett hogy o a tarsam, a parom, egyutt akartuk a gyereket, en nevelem o meg megteremti az anyagi felteteleket. hol a tanacsado, az okos, a bolcs a segitseg akihez fordulhatunk ha erzem hogy kezdodik a baj de nem tudom hogy oldjam meg hogy ne fajuljon el.
KedvelésKedvelés
hol tanulhatjuk meg hogyan kell a ferjunkkel kommunikalni, hogy ne lephessen be az a harmadik. ahogy a gyereknevelesrol is szakkonyveket olvasok, mert nem akarom kovetni anyamek peldajat, ahogy forum van a kotodo nevelesrol, hol van ez a parkapcsolathoz. ki tanitja meg hogyan kell jol elnunk, szepen beszelnunk egymassal, mit tehetunk hogy jobb legyen, mik a modszerek, mert millioan ezt nem lattak sehol. A nevelt lanyom osztalyaban tan mar nincs is olyan gyerek aki nem elvalt szulokkel no fel. o honnan fogja tudni milyen a jo parkapcsoalt, hogy az mitol jo, hogy lehet megtartani, apolni, lehet tarskent is es nem csak ala folerendelve lenni. persze hogy sok a valas, meg belep a harmadik, meg elromlik a hazassag. na de miert romlik el, es mit lehet tenni hogy ne romoljon. es ezt ki fogja megtanitani nekunk? mert az iskola nem. anyamek generacioja sem a mienk meg meg kevesbe
KedvelésKedvelés
EMK (Erőszakmentes kommunikáció) tréning? Ha már a kommunikációra hegyezed ki a kérdést.
Erre a kérdésre szvsz senki se ismeri a választ, hisz eddig még soha nem létezett egyenlő párkapcsolat (hosszú ávtizedeken át boldog se igen) a történelmünk folyamán.
Mi vagyunk az első generáció, akinek egyáltalán esélye van ilyesmire. Nekünk kell az utat törni, az új típusú párkapcsolatot létrehozni. Jobban kommunikálni.
És még akkor sincs garancia arra, hogy holtodiglan-holtomiglan boldogságban egymás mellett.
Mert van úgy is, hogy az érzelmek csak úgy elmúlnak, és már nem jó az, ami régen jó volt.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem csak párkapcsolatból lehet megtanulni a szeretetteljes, egyenrangú kommunikációt, és akkor is lehet ilyen a viszonya a szülőknek, ha elváltak. Jó lenne már nem azt gondolni, hogy ha elvált a pár, akkor biztos ölik egymást, és kudarc az életük. A válás a legkézenfekvőbb, legegészségesebb döntés lehet egy-egy helyzetben.
És én szívom a fogamat, hogy ezt a “hogy kell jól csinálni” kérdést mindig a nők teszik fel. Az elégedetlen, maguk-se-tudják nők. Vajon azért aggódnak jobban a kapcsolatukért, mert nekik fontosabb? Miért? Vajon milyen hatással van a családokra, hogy a nők magukra vállalják, hogy beleviszik ezt a szervező, beszélgetős, tegyük-rendbe, menjünk-valami-romantikus-helyre energiát a kapcsolatba? Nem lehet, hogy pont az a probléma, hogy nekik fontosabb, és a kapcsolatért, az általuk elképzelt, monogám kapcsolatért ennyi mindent megtennének?
Nem lehet, hogy néha beleférhet egy-egy helyzetbe a külső kapcsolat is? Kölcsönösen. Szerintem nem mindig a harmadik a nagy veszély. Hanem az, ha elmúlik a szeretet, a felelősség, ha játszmák és idegenség helyszínévé lesz a házasság. ehhez nem kell harmadik sem, csak elfogy az öröm, és mindenki elkívánkozik, miközben hűségesek. Az elkívánkozókkal, a kiüresedettekkel törvényszerűen megtörténik a harmadik, ez az érdekes, hogy mi ez a nagy döbbenet, miért akkor van csak válság, miért érezték addig biztosnak a házasságot a nők (vagy a másik fél), amíg csak a szájhúzás és némaság van? Miért a nők féltik ennyire a házasságot ilyenkor? Miért nem egyértelmű, hogy ha sok a feszkó, dzsungel nőtte be az egymáshoz vezető utat, nem felel a test, és van rá alkalom, akkor igenis lesz valami, bejön a harmadik?
Hogy mi jól, örömtelien tudjuk csinálni a hétköznapokat, hogy ne nekünk kelljen a kapcsolat megjavítását erősen a kezünkben tartanunk, ahhoz nagyon érett, okos, empatikus, őszinte férfiak kellenek.
KedvelésKedvelés
Az emk tényleg jó. Csak nagyon sok gyakorlás kell hozzá, mert nem nagyon megy konyvből, saját erőből. Szerintem azért sem, mert nagyon erősek a régi beidegződések, egyedül legyőzni elég nehéz, és lelkileg is rá kell hangolódni. De van, ahol már ez sem műkodik, ez csak prevenció lehet talán.
KedvelésKedvelés
en azt latom hogy nalunk a ferjem is es en is megteszunk mindent ami tolunk telik es meg ez is keves. ettol en meg anyagilag fuggok, mert egy 15 honapos gyerekkel nem tudok es nem is akarok elmenni dolgozni, ha nem kenyerre kell. probaltam itthoni munkat, azt sem birom a 2 gyerek mellett, mert ha ejjel dolgozom akkor nem alszom ki magam es nem tudok a gyerekekkel foglalkozni. es borzalmas nehez nagyszuloi es minden egyeb segitseg nelkul gyerekeket nevelni, ugy hogy az ember meg a nevelesi modszereket is maganak alakitja ki mert jo pelda nincs elotte. es ha az embernek nincs sok segitsege, a ferje estig dolgozik, akkor bizony penz kellene ahhoz hogy legyen takarito (persze csinalhatom en is a takaritast csak eppen beleoszulok mire elkeszulok vele) , vagy heti egyszer baby sitter, es sokszor ennyin mulik a jo parkapcsolat. hogy tudunk-e hetente egyszer kettesben lenni, nyugodtan lenni, elmenni kezenfogva setalni, es ragad a padlo amikor hazaerunk vagy nem ragad, van-e fott kaja, amit ugy fozok hogy kozben a csipomon ul a 15 honapos, a 3.5 eves meg a konyhaasztalon rajzol, persze velem egyutt. es ha emelett bejonne egy harmadik, mert igen en elfaradok, de a ferjem is, es igen a szex sem olyan mint a gyerekek elott, mert azert nagyon mas amikor ketszer sirnak fel kozben a masik szobaban, es nincs idom, penzem es lehetosegem feltoltodni, mondjuk elmenni egy masszazsra, akkor nem erzem hogy az en hibam hogy harmadik lett a kepben. pedig en vagyok a -ne.. nem tudom hogy lehetne hogy a kapcsolat ne valjon serulekennye, kiszolgaltatotta ilyen korulmenyek kozott. hogy en ne legyek kiszolgaltatott. hogy lehetne?
KedvelésKedvelés
Nem gondolom, hogy a -nék hibája. A rendszer hibája, amely ilyenné teszi a nők életét, és túlterheltté, kattogó agyúvá, frigiddé őket, valamint olyan szabadságot és időtöbbletet meg erkölcsi magabiztosságot szolgáltat a férfiaknak a pénzkereset, presztízs elismerésével, hogy vidáman kacsintgatnak a csinos kolléganőkre, és meg is ideologizálják, hogy a férfiak ilyenek, nem tudnak ellenállni.
Mondhatnánk neked, mondják is biztos, hogy várj, amíg megnőnek egy kicsit, már nincs messze, de ez most és a következő sötét tél alatt nem vigasz.
Vajon a férjednek is ugyanilyen probléma ez? Őneki is hiányzol, ő is szeretné ennyire rendbehozni?
Nagyon bennem volt ez, keserű harag, hogy a gép előtt ül, minket észre sem vesz, nincs időnk egymásra, miért nem megyünk már valahová, miért nem fantáziadúsabb — és később, mostanában derült ki, hogy azért, mert nekem nem volt más, csak a gyerekek meg ő, és tőle reméltem a kiteljesedést. Nem biztos, hogy nálatok is ez van, de gyanítom, sok helyen van még ez az aszimmetria. Amikor megértettem, onnantól nem érzetem magam szarul, hogy egyedül vagy másik baráttal megyek színházba, hogy vannak magánörömeim, hogy eldöntöm szépen, hogy fodrász, futás, pedikűr, és ő van addig a gyerekekkel, és nem kérek mindenhez engedélyt. Egymással meg, érdekes, elkezdtünk sokkal többet beszélgetni. egyszer csak, túl a neheztelésen és a játszmákon érdekessé vált a másik, nagy szellemi impulzust kapott a kapcsolatunk.
KedvelésKedvelés
“A rendszer hibája, amely ilyenné teszi a nők életét, és túlterheltté, kattogó agyúvá, frigiddé őket, valamint olyan szabadságot és időtöbbletet meg erkölcsi magabiztosságot szolgáltat a férfiaknak a pénzkereset, presztízs elismerésével, hogy vidáman kacsintgatnak a csinos kolléganőkre, és meg is ideologizálják, hogy a férfiak ilyenek, nem tudnak ellenállni.”
Pontosan. A rendszer a hibás, a patriarchátus, amely évezredek óta bevált rendszerben ingyen veszi el a nők munkáját és a hasznot átpumpálja a férfiakhoz.
Közismerten emlegetett tény, hogy a világon az összes munka 70-80-90 %-át
(ezen lehet vitatkozni, de nem érdemes, mert mindenképpen tény, hogy a többségét) nők végzik,
míg a javaknak az 1-5-10 %-át birtokolják – ezen is lehet vitatkozni, de úgyszintén nem érdemes.
Hiszen a rendszer már akkor is égbekiáltóan igaztalan lenne, ha a munkák 60 %-át végeznék nők és ezért a javak 10 %-át birtokolnák, a helyzet ennél pedig jóval rosszabb.
Ha egy társadalom arra szerveződik, hogy kiegyenlítse a benne és érte dolgozók közti aránytalanságot, akkor az anyaságért és háztartásért nem szabadna olyan éhbért adni, amennyit adnak.
A nő anyagi kiszolgáltatása itt kezdődik és gyakorlatilag ebben is merül ki.
És persze meg is ideologizálják, hogy ugyan már micsoda csúnya rút dolog szeretet helyett pénzt kérni az anyaságért, miközben ugye mannából nem él meg sem az anya, sem a gyerek. Ugyanakkor a humán erőforrás az, ami tovább élteti a társadalmakat, és ezt a nőktől mintegy grátiszként várják el.
.
Másrészt viszont nem csúnya rút dolog az egyébként szeretett munkabeli eredményekért jutalmat kapni, a tudományos munkákért borsos összegekkel megtoldott díjakat zsebre tenni – ami a férfiak szeretettel végzett munkáit jellemzi, és melyekből a nők alig részesülnek. Itt jól tudják azt, hogy az erkölcsi vállveregetésből nem lehet megélni és minden munka presztízsét a mögötte álló anyagi juttatás adja meg igazán.
Érdemes megnézni a Prima Primissima díjak várományosainak és kitüntetettjeinek nemi arányát !
Egyszóval az önmegvalósításért nem jár pénz a nőnek, az tőle ingyen van elvárva. És ezt nyomatja nekik a mainstream média reggeltől estig.
Mindig a nő takarít, a férfi meg max. az okos szerepében tűnik fel, aki bölcsen elmagyarázza neki, hogy mit használjon ehhez, miért és hogyan:)
Rohadtul elegem van már ebből.
A férfi magazinok mindig valóban a felhőtlen (és drága) szórakozást kínálják az olvasóiknak, a nőiek meg szórakoztatás gyanánt a megfelelés praktikáit tanítják.
Brrrrr.
Nőnek csak az önfeladásért jár fizetség a patriarchátusban – na ezért is egyre több a kurva, és ezért keresnek a luxuskurvák jobban, mint a többdiplomás nők.
Az az 1 százaléknyi nőnek sem ingyen, hanem az önmaga kiszolgáltatásáért adott jó pénzt (meg a férfiak összes luxusára költörr tömérdek pénzt is9 az a 99% nő dobja össze, aki ingyen terhes, ingyen szül, ingyen nevel gyermeket, ingyen ápol családtagot, ingyen vezet háztartást.
Ezzekl a másik oldal zsebében óriási pénzeket termel és hagy benn, ami megmutatkozik a férfiak nőkhöz képesti mérhetetlen gazdagságában.
Mostanában, hogy a nők egyre nagyobb százaléka választja a férfi életpálya-modellt és nem szül, bexartak a fideszfiúk, hogy nem lesz nyugdíjuk, hiába fizetik azt a töménytelen járulékot a jó kis zsíros kereseteik után.
Nagyon helyes, ideje ráébredni, hogy a többszörös anyák mennyivel és mivel járulnak hozzá a nemzetgazdasághoz.
És ha továbbra is ilyen igaztalanul kezelik őket, hát elfogyunk.
De nem ám azért, ahogy azt kommunikálni szokás, hogyt a nők önző karrieristák lettek – hanem azért, mert a rendszer jóidjee rendkívül igazságtalan az irányukban.
Nem beszélve arról, hogy a mai férfiak sem kérnek még a jóval könnyebb apaságból sem.
KedvelésKedvelés
tetszik igy ebbol az iranybol megkozelitve. igy latszik igaznak.
KedvelésKedvelés
De jó a képed!
KedvelésKedvelés
koszi! (a kepre vonatkozo megjegyzesre irom, nem tudom, hova fog kerulni a sorban…)
volt egyszer ez: http://milagrogirl.com/2011/07/24/the-power-of-a-self-portrait/ , csinaltam egy darabig, erdekes elmeny volt. 🙂
KedvelésKedvelés
De addig is, amíg a gyerekek felnőnek és átalusszák majd az éjszakát, szerintem ha a helyes kérdéseket tudjuk feltenni, ha látjuk, mi lenne jó, nem vállalunk magunkra romboló dolgokat (idegesítő rokonok látogatása, ügyeinek intézése, gyerekszórakoztatás egész nap), nem reagálunk hülyén, frusztráltan, ha megerősödünk, akkor nem leszünk kiszolgáltatottak.
Érdekes kísérlet is: ha ez nem tetszik a férfinak, akkor nagy baj van a kapcsolattal. Aki szeret, az támogatja, neheztelés, beszólások és aggodalom nélkül, hogy én találjam meg azt, ami örömet szerez és kikapcsol.
Rajzoljunk egy várost, amelyben megközelíthetőek az élet egyes helyszínei, amelyben kis, családias, baráti helyeken vannak a gyerekek napi négy-hat órát, és utána valamelyik szülő megy értük, mert mindkét szülő dolgozik, hetente két-három nap pedig együtt vannak ebben az időben. Senki sem tölti dugóban araszolással az életét, a bevásárlást, mosást célszerűvé szervezik, közelebb zajlik az egyes emberek élete, több a bandázás, beszélgetés, utcabál, és a gyerekeseknek jár takarítónő. Egy kicsit kevesebbet kellene költeni dilibogyóra, azt hiszem.
KedvelésKedvelés
hehe, erre benevezek. 🙂 enyem az álom utca 4, oks? 🙂
KedvelésKedvelés
egyebkent erre hasonlithat a falusi elet, de ki kell fogni. itt mifelenk, az ország “boldogabbik” felén legalabbis van ra esely.
KedvelésKedvelés
bölcsi, ovi nem megoldhatò? nagyon nehez lehet igy. ismeros dilemma, es nehezen veszi el az ember az idot a gyereketol – gyakori erzes ez. de epp ez az elvett idő (ha az) koszon vissza pozitivan parkapcsolatban es csaladban – duplan. persze, ha fizikailag megoldhatò.
KedvelésKedvelés
kisetalni egy kisgyermekes kapcsolatbol konnyu. megjavitani, na az nem konnyu. es tovabbra is arrol a kapcsolatrol beszelek ahol megvan a szeretet. ahol meg nem oltuk ki a masikbol es egymasbol azt hogy fontos nekunk a masik. ahol meg nem ertuk el azt hogy minden mindegy. en pl mondtam a paromnak hogy ha valni akar, akkor vagy nala maradnak a gyerekek, vagy fele idoben lesznek nala. csak hogy tudja hogy nem kisetalas varhato. mert valas eseten nekem is full time munkam lesz es uj ferjem es lakberem amit fizetnem kell. es persze aki kisetal, mert a z konnyu azert legtobbszor rajon hogy nem is olyan konnyu a gyerekei nelkul elni minden nap, es egy uj kapcsolatot kezdeni ugy hogy van egy ex es vannak az exnel gyerekek is akik bizony jonnek lathatasra, nyaralasra es penzbe is kerulnek.
KedvelésKedvelés
Bolcsode, intezmenyek. Lehet csak delelott is.
KedvelésKedvelés
jaj, pont emiatt, a szirupos máz mögött rejtőző bedarálódás réme miatt — is — agyalok azon intenzíven és régóta, hogy szeretnék-e egyáltalán gyereket (meg hát nincs meg bennem az a mindent elsöprő zsigeri vágy sem, hogy igen, akarom, minden nehézség ellenére is). (Hú, most páran biztos összeráncolják azért a szemöldöküket, tipikus önző fruska az ilyen, gondolják, és még ha csak hamvas fruska lennék!). De tényleg: kevés a környezetemben az igazán pozitív példa, meg nem is lepett el a gyerekvállalás gondolatának rózsaszín ködje. És nyilván lehet ezt jól csinálni és vannak, akiknek sikerül, csak baromi nehéznek tűnik jól csinálni ezt. Mondjuk a férjem szerintem rajta lenne azon, hogy megkönnyítse a dolgomat és csökkentsük az anyaság-apaság hagyományos aszimmetriáját.
KedvelésKedvelés
a gyerek melletti (ez a szófordulat is önmagában megér egy misét, hiszen nem neked kellene a gyerekek mellett lenni, hanem nekik melletted – ez a te életed amiből kinőnek, nem fordítva) bedarálódás nem szükségszerű, de megfelelő körülmények kellenek hozzá. szerintem jelenleg jobb alternatíva ha nincsenek egyáltalán, mintha vannak, de te jó esetben szétmész (amit eléggé nyomasztó végignézni), rossz esetben még rosszindulatú, mérgező ember is leszel.
KedvelésKedvelés
(szemöldököt nem is lehet összeráncolni, képzavaros lett)
KedvelésKedvelés
az alatta levo izmokat igen:-) osszevonni.
KedvelésKedvelés
Igyekeztem minden hozzászólást elolvasni, és ezek alapján annyira fáj, hogy a nők a mai napig nem tudnak kilépni abból a paradigmából, hogy “minden az én felelősségem, legjobb esetben a férjem is besegít”. Hiszen mindenhol arról van szó, hogy inkább megfeszülünk, de nem engedjük / fogadjuk el, hogy akkor lenne minőségbeli változás az életünkben, ha a férfi kivenné a részét a családból, háztartásból. Ha jól értelmezem, a blog erről szólna, de még a témával tudatosan foglalkozó nőknek /anyáknak sem sikerül “átállítaniuk az agyukat”.
Tudom én, hogy nehéz árral szemben úszni, mindig, minden körülmény között. Meg hogy ha gyerekünk lesz, zsarolhatók leszünk izibe’ (más dolog ugye otthagyni a mosatlant este, mikor mindketten dolgozunk – legfeljebb másnap is ott találjuk, kicsivel rosszabb állapotban, és megint más a gyereknek (ha már van) nem adni vacsorát. Világos, hogy ez utóbbit valakinek meg kell csinálnia, mindenképp).
Mi a megoldás? Nem tudom. Még a nagyon együttműködő kapcsolatokban is állandóan résen kell lenni, hogy ne tolódjon el a munkafelosztás. Főleg a gyerek(ek) születése után.
Ezért is vívódunk sokan, még jó kapcsolatban is (és ismerjük el, a férfiak 95%-a alkalmatlan az egyenlő kapcsolatra) a gyerekvállalás miatt. Nem akarok egyik pillanatról a másikra rabszolgává válni (mint minden értelmes, képzett, szülés előtt értelmes fizetett munkát végző barátnőm).
De: az anyaságot is annyira misztifikáljuk ám. Ha egyszer van a gyerek, egyszerűen nem tudunk tőle elszakadni a munka idejére sem. Ugyanakkor látom, hogy más országokban a gyerekek vidáman mennek bölcsődébe 1 évesen, és semmivel sem rosszabb a kapcsolatuk a szüleikkel (már ha az együtt töltött időt tényleg jól töltik el), mint Mo-n, ahol az anyák nagy része a mai napig otthon akar maradni 2-3 évig, konzerválva a kialakult egyenlőtlenségeket.
KedvelésKedvelés
Mit jelent az, hogy misztifikáljuk az anyaságot? Van esetleg erről valami független tanulmány, hogy akkor pontosan melyik is jobb a gyereknek? 1 évesen a bölcsőde vagy hosszabb ideig otthon maradni a gyerekkel? Szerintem a egy magyar anyát és gyereket csak egy másik magyar anyával és gyerekkel lehetne összehasonlítani, ha egyáltalán… Szerintem is minél tovább marad otthon az anya, annál nagyobb az esélye az egyenlőtlenségnek, hisz azért ahhoz nagyon jó kapcsolat kell, hogy soha ne jöjjön elő az a férfi részéről, hogy ő tartja el a nőt meg a gyerekeket. Már minrt szemreháynásként.
KedvelésKedvelés
a cikk is szuper, meg ez a beszélgetés is 🙂 jókor is jött…nem is tudom mit tennék még hozzá… egy tündérmeséből kigyógyuló, erősödő nő lennék, egy lehetséges válás kapujában, ami így közelről már nem is tűnik olyan rettenetesnek, mint amekkora rém volt messziről…
KedvelésKedvelés
hohorgász: nagyon köszi neked is az összefoglalót 🙂 tudsz esetleg egy linket a munka-javak eloszlás adatokhoz?
KedvelésKedvelés
többen is említették a bölcsődét.
legutóbb olaszorszagbajottem is ezt kínálta kézenfekvő megoldásnak.
igen, igen. milyen érdekes kérdés, hogy a mi anyáink idején mennyire nem is volt ez kérdés. a mostani anyák helyzetéről olvasgatva eszembe jutott, hogy az anyám – egy nemzedékkel előbb, az itt megjelenő 30-as nőkhöz képest pedig már talán két nemzedéknyivel is előbb – a maga aktív időszakában nagyobb mértékben tudta az egyenlőségét biztosítani a házasságában, mint a mai lányok.
dolgozott, bölcsődébe vitt (engem – pedig már a GYES-es gyerek voltam éppen abban az évben születtem – 8 hónaposan, bátyámmal 6 hónapig maradhatott otthon), mert dolgozni szeretett és közben anya is volt. és megfelelően ellátta mindkét (három, négy) szerepét.
apám is dolgozott és még karriert is épített.
és az anyámat nem bántotta sem szóval sem tettel.
nem ette meg a gyerek elől az édességet
nem húzta el a száját, ha a gyerek beleevett a kajájába
nem vonakodott hétvégén kirándulni menni a gyerekeivel, amíg anyám minket pihent (pihenés közben takarított és főzött, de ez soha nem jelent meg mártírmunkaként, hanem csak tevékenység volt, amit el kellett végezni)
apám ha nem vitt minket el, akkor együtt takarítottak, a konyhába is be-benézett. az idők során aztán úgy alakult ( a mai napig így van!!), hogy apu volt a desszert felelős, anyu a többi kajáé.
de milyen hamar bekapcsolódtunk mi gyerekek is! én kamaszkoromban komplett családi ebédeket készítettem. és élveztem!
szóval érdekes. anyám a 70-es évek szocialista nő ideálja igazán egyenrangú volt. érzésem szerint visszaléptünk e tekintetben a 90-es évek óta, mégpedig egy jó nagyot. és (látva a sok otthonmaradó anyukákat, ilyen olyan indokkal nem tevékeny/dolgozó nőket) egyre inkább mintha ez erősödne a családokban és egyre nagyobb arányban jelen lenne.
közben látom azt is, hogy eredendően autonóm, kifejezetten szabad, független lányok, ahogy otthon maradnak, vesztik el identitásukat. és – meglátásom szerint – ezt nem a patriarchális beidegződés okozza. hanem a szerep. a szerepbe belehúznak oly sok mindent, ami felborítja az eredendően egyenrangú viszonyokat.
látok példát még kifejezettem feminista beállítottságú férfi/apa esetén is, hogy a nő annyira beleolvad ebbe a szerepbe, hogy “kihozza” a férfiból az állatot (és ez nem az áldozathibáztatás!) hisztis, unatkozó csajok otthon várják a férjüket és nekik is hisztiznek, erre a férj – nem feminista férfiként – üvöltözik. szóval van egy ok-okozati lánc, amit nem kéne figyelmen kívül hagyni.
KedvelésKedvelés
Édesanyádnak milyen érzés volt, amikor a hat vagy nyolc hónapos gyermekét a bölcsődében hagyta? Értem, hogy a bátyád esetében nem volt más választása. Nem aggódott sose, hogy mit csinál a gyermek nélküle? Ha celebjeink feltűnnek szülés után pár hónappal a munka frontján, vajon hogy ítéli meg őket a közvélemény? Jó anyának számítanak-e vagy karrieristának?
Hogyan hozza ki az állatot a férfiból a nő? Milyenek azok a hisztis, unatkozó csajok?
KedvelésKedvelés
engem annyira erdekelne egy konyv a gyerekneveles torteneterol! ismer valaki ilyet? angol es magyar nyelven johet ajanlas, mas nyelv nem megy ilyen szinten. 🙂
KedvelésKedvelés
ja, nem nevelestorteneti erdekel, csak pontositok. tehat nem az intezmenyes, hanem az otthoni, hetkoznapi neveles.
KedvelésKedvelés
Kit érdekel, hogy mit hogy ítél meg a közvélemény. Mi köze másnak a mi életünkhöz? Pláne a “köz”-nek? Nem kéne ettől függővé tennünk a döntéseinket, így internalizáljuk a nem létező társadalmi elvárásokat belső megfelelési kényszerré.
Én a gyerekem 10 hónapos korától dolgozom, és jó érzés volt, hogy nem kell egész nap otthon ülnöm, és nem nyomaszt a háztartás. Tudom, tudtam, hogy a gyerekemnek jó ott, ahol van, nem válik kárára, ha nem minden idejét tölti velem. És nem vált kárára.
KedvelésKedvelés
Nagyon hasonló volt a felállás a mi családunkban is, mint Árnikáéban. Talán még nagyobb volt a valódi, és nem “csak annak érzett” egyenlőség. Pedig apám rendőrtisztként, gyilkossági nyomozóként a 70-es, 80-as években nem éppen kifinomult, feminista közegben dolgozott. És mégis. Tanár anyám – régóta egy nagy gimnázium igazgatója- eleve jól választott: apámat nem kellett megtanítani semmilyen háztartási munkára, sőt mindig is apám főzött, anyám csak ha kedve volt, egyedül apám varrt,( két kislányra, egy feleségre volt mit!) ő kertészkedik és ő főz be a mai napig télre komoly mennyiségeket. Közösen takarítottak, anyám a mosást nem hagyta egyedül. Minket pedig megtanítottak minden háztartási dologra. Továbbá. Anyám az óvodás-bölcsödés gyerekeit simán apámra hagyhatta hetekig, amikor továbbképzésen volt külföldön. Apám odaadó, érdeklődő, gondos apa volt, míg kicsik voltunk s míg Ő(!) nem lett megkeseredett munkanélküli- a „rendszer áldozata”- a 90-es években. (!!!) Mindketten teljes munkaidőben dolgoztak, nagyon szerették a munkájukat és büszkék voltak, a mai napig azok egymás teljesítményére. VOLT életük. Mi pedig bölcsi, ovi, napközi, folyamatosan gyerektársaságban, nagyszülők nem voltak, de nem is hiányoztak. Mert délután/esténként és hétvégén teljes figyelmet kaptunk, a szüleink nem görcsöltek, és nem paráztak. Akkoriban olcsó volt a gyerektábor és a családi munkahelyi üdülő, meg általában az élményszerzés. A könyvről nem is beszélve. Ma komplett iparág a gyerekszórakoztatás, a családi élményszervezés, egy rakás bűntudat táplálja.
Még egy adalék: apám anyja kőkemény parasztasszony volt, szépséges és lobbanékony, aki élete végéig lerendezett mindenkit, elég brutális is volt. (1907-ben született.) Az első férjétől akihez hozzákényszerítették , csecsemőjével megszökött. Utána még 10 gyereket szült, falun, nehéz körülmények közt éltek, mindnek meg kellett tanulnia magáról is gondoskodni. Akkor nem volt divat ajnározni a fiúgyereket, csak azért mert fiú. Nem örökölt senki semmit, nem érezhette magát senki jogosultnak a kivételezésre, abban a családban legalábbis. Apám fiatalon hozzá hasonlóan dolgozó, munka mellett diplomázó nőket ismert, a munkahelyén is kemény nők voltak, nem a nagy partira váró cukorbabák. Szóval ezen is múlik, milyenek a férfiaink, hogy a nők mennyire veszik magunkat komolyan. Nagyanyám nem volt jó fej, de legalább hímsovinisztákat nem nevelt.
Anyám a maga idejében megvalósította azt az egyenlőséget, méghozzá harc és idomítás nélkül, amit a lányai a 2000-es években, menő fiúkba és anti-agingbe és státuszért való teperésbe belefáradva, ész nélkül, “boldogan” feláldoztak – tesóm a gyerekszülés-otthonteremtés bűvöletébe esve, önmagát az anyaság oltárán feláldozva, én a kényszerű munkanélküliség adta háztartásbeli életformát próbáltam élvezni, de baromira nem megy nyilván. Anyám – fiatal kolléganőit látva évtizedek óta- nem gondolja már rég, hogy nekünk könnyebb lenne, mint nekik volt; sajnál bennünket. Nem erre nevelt, s azt mondja, az ő idejében nem volt ekkora misztérium és üzlet a szülés-gyereknevelés, mondjuk bőven potyogtak is a babák: a mai harmicasok. Akik viszont nem szülünk, ha meg igen, bekattanunk és teljes joggal.
Szóval nem embernek való évekig otthon lenni. Boldog gyerek magát kompetensnek tudó, életét uraló, felnőtt társaságban igény szerint!! mozgó anyától lesz. Ehhez kell a társadalom segítsége, nem az otthonmaradáshoz. Mi így csak lavírozhatunk, nem csoda, hogy időnként nagyon frusztráltak vagyunk és menedéket, sorstársakat keresünk. Én anyámon azt láttam, hogy jó dolgozó, aktív nőnek lenni. Arra nem tudott felkészíteni, hogy mostanra ez kevesek luxus kiváltsága lesz- karrier vagy élvezetes munka és elégedett anyaság egyben, bűntudat nélkül.
A témát árnyalják nyilván a rendszerváltás óta megváltozott gazdasági körülmények és társadalmi értékrend, ezekkel mind tisztában vagyunk, de akkor is. Komoly visszalépés történt az elmúlt 20 évben a női egyenjogúság terén. Ezt vajon miért fogadják el és támogatják rózsaszín ködös illúziókra, és utópiákra hivatkozva a magyar nők milliói???! Veszik a sok Cosmót, majd epedve várják, hogy vehessék a kismama- és konyhamagazint –és felszerelést és elfogadják a Nők Lapját életvezetési útmutatónak? Oké, hogy anyaként vagy az idővel harcolva már nincs más választásuk (?), meg sokaknak így kényelmesebb is, sodródni és a biológiára bízni életünk alakítását, aztán megideologizálni. De akkor ha panaszkodnak, miért nem látják a maguk szerepét is ebben? Talán ha a teljes, kerek, értelmes élet egyedi megalkotása, kiharcolása a kezdetektől fontosabb lenne a nőknek mindennél, akkor keményebben küzdenének érte, a munkában, párkapcsolatban, családalapításkor.
Én ezeket a konzekvenciákat a saját hibás döntéseim eredményeiből (is) vontam le.
Hozzáteszem, ismerem és nagyon szeretem a Liedloff-könyvet , a kontinuum elméletről. De azok az indián anyák is mind felnőtt társaságban élő, dolgozó anyák, akiket egy percre nem szakítottak el a saját értelmes életüktől, és nem váltak szorongóvá, egy férfinak kiszolgáltatottá attól, mert szültek. Ott az óvoda, iskola és munkahely szerepét egyaránt betöltötte a felnőtt közösségben való szakadatlan élet. És mi más társadalomban élünk, méghozzá szerintem embertelenebb közegben, mint 30 éve. Ez termeli ki az „ősanyákat”, a „karri.erista p.icsákat”, a ma.ma.mis fórumokat, meg a többi válaszreakciót a fájdalmasan meg nem oldott, és nehezen össze hangolható női életcélokra.
Ingyen bölcsit minden családnak!
KedvelésKedvelés
Érdekeseket írsz. A szerep része a patriarchátusnak, nem létezik külön. Mindazt, ami házasság, nemi szerep ügyben körülvesz minket, és amisokkal több szabadságot biztosít a férfiaknak, meg sokkal több görcsöt a nőknek, a patriarchátus részének tekinthetjük.
KedvelésKedvelés
Én is érzékelem ezt, mint amit Cyanus, hogy nem egészen egyenlőség az, amit írsz a szüleidről. Ne csússzunk bele abba, hogy ha nem durva egyenlőség, nem bántalmazás, akkor biztos szép és jó a kapcsolat. Anyukád akarta így hinni, azért interpretálta így, vagy te (mert neked kellemes volt a gyerekkor), de a valódi egyenlőség az, hogy fogunk egy darab papírt, leírjuk, hogy (józanul) ki mit szeretne, aztán azt, hogy ebből mit tud megvalósítani (idő, pénz, szervezés), meg egy másikat, amin tételesen összevetjük, hogy az egyik meg a másik fél mennyit dolgozik, mennyit pihen, mennyit gyereknevel, hányszor és milyen súlyú témákban dönt az élet jellemző részleteit tekintve, hosszú távon. Ha egyenlő a mérleg, akkor egyenlő a kapcsolat, mert AZ IS AZ EGYENLŐTLENSÉG RÉSZE, HOGY EGYENLŐNEK ÉRZÜNK VALAMIT, AMI NEM AZ, tehát A MI INTERPRETÁCIÓNK, a mérce maga is tud rosszul működni. Hogy mire mondjuk, hogy sok, mi bírható. Többet kell bírnunk, mindig is többet kellett, ezért, mondok valami mértékegységet, de persze hülyeség, 340 P nyomásnál kezdünk elfáradni, 320-nál még elégedettek vagyunk, a férj pedig mondjuk 180 körül sóhajtozik, 200-nál ingerült, 210-nél meg csapkodni kezd. A rám nehezedő nyomás, teszem azt, 300, madarat lehet velem fogatni, a férjem meg örökké 200, és borzasztó vele lenni, mert ideges. Egyenlőség-e ez? Egyenlőség-e, ha a lányom férjének 150, és valóban boldog, a lányomnak meg (figyelem, micsoda fejlődés) 250? Hát ha én épp 150, mert menstruálok, vagy kevesebbet bírok általában? Vagy, azt mondják, nekem azért 380 örökké, mert én magamra vállalok mindent, az egész feladattömeget magamnak csináltam, a férjem meg halál elégedett a maga 200-ával? Nem is elég ezt kapcsolatonként nézni, össztársadalmi szinten kellene, hogy a nagy összefüggés látszódjék, meg a motivációk.
KedvelésKedvelés
Azt sok tanulmány megállapította már, hogy válságos időkben a nők háttérbe szorulnak a munkaerőpiacon, és ennek megfelelően a tőlük elvárt szerepek is konzervatívabbak lesznek. Például szokták hozni a ’89-es nagy változásokat: hirtelen rengeteg munkahely megszűnt – és láss csodát, ezzel párhuzamosan divatba jött a htb. anya/feleség, mint modell.
Ezzel ellentétes példa a háború alatti periódus, amikor eltűntek a férfiak, hát nem tudtak egyszerre a nők is fizetett munkát végezni? Ugyanez a háború utáni újjáépítés időszakára is igaz.
Sajnos azt is tanulmányok támasszák alá, hogy a magyar társadalom nagyon konzervatív. Hiába a erőltetették a kommunista időszakban a nők munkába állását, ettől még nem mentesültek az otthoni feladatok végzése alól, és ez a mai napig nagyjából így is maradt.
Én a magam részéről nagyon sok olyan nőt láttam az elmúlt rendszerben, aki derekasan dolgozott a munkahelyén, majd otthon is, magára vállalva minden felelősséget. És panaszkodni sem lehetett, mert az elvárások, azok ugye olyanok voltak…
Nem gondolom, hogy ez lenne a megoldás.
Sok reklámkampány kellene, amiben azt a képet erősítik, hogy a férfiak is végzik az otthoni munkákat, hogy érték nekik a saját gyerekükkel töltött idő (legalább akkora, mint késő esti nagyon fontos mítingeken ücsörögni), hogy a munkaadó akkor lesz pc, ha értékeli a férfi alkalmazottjainak a családi tevékenységgel megszerzett kompetenciáit. És még mi minden.
Ehhez képest van nekünk vargaistvan és társai. És hát válság van most is, nem az a legegyszerűbb, ha hazazavarjuk a nőket a tűzhely mellé, oszt jónapot?
ps. azt továbbra sem értem, hogy miért csak nekem kell rosszul éreznem magam attól, ha az egyéves gyerekem bölcsődébe megy? A papájának ez nem rossz? Vagy nem érdekli? Vagy nem az ő gyereke?
KedvelésKedvelés
ps: szerintem az apak maskeppen kotodnek. nincs erre ott nekik a terhesseg ideje, a szules (a fajdalommal), a szoptatas, es a komoly hormonalis valtozasok. nem akarom azt mondani, hgoy kevesebbet tennenek meg a gyerekukert, de kevesbe hangsulyos resze a kotodesuknek talan a tenyleges fizikai kotodes. asszem. szerintem.
KedvelésKedvelés
Nálam a hormonális kötődés elmúlt kb fél éves korban, és tapasztalatból tudom, hogy nálunk az apja is kötődik annyira a gyerekhez, mint én. Ahogy az én apám is kötődött annyira, mint az anyám.
Ez szvsz attól függ, mennyi időt tölt el az apa a gyerekkel (megvan-e a kötődés kialakulásához szükséges idő), mennyire vesz részt a gondozásában. Milyen az egyensúly a férfi és nő között a gyerekkel kapcsolatos teendőket illetően.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem “kell” rosszul érezned magad attól, ha az egy éves gyereked bölcsődébe megy. Azért, ha az az általában szokásos helyzet van, hogy egy évig az anya van otthon a gyerekkel, apa dolgozik, akkor a bölcsőde nem nagy változás az apának. Ő akkor is annyi időt tölt a gyerekkel, mint amíg még anya és gyerek otthon voltak.
KedvelésKedvelés
Csak egy kis adalék még.
Egy nagyon kedves (idősebb) ismerősöm mesélte, hogy rendes budai polgári családból származván a mamája “természetesen” úgy indult, hogy a háziasszony lesz. Aztán jött a háború, meg a kommunisták, akik minden nőt próbáltak munkába terelni. Ezért aztán a mama is elkezdett dolgozni, és mivel értelmes volt, egyre jobb munkákat kapott, nem állt le a titkárnő szintnél. Aztán nyugdíjas korában (ha még él, 90+ éves lehet) sikerült valami osztálytalálkozót összehozni, ahol viszontlátta a még élő osztálytársait (természetesen lányiskolába járt). A találkozó után felháborodva mesélte a lányának, hogy azok, akik valahogy mégis kibújtak a munkahelyi munka alól, “milyen igénytelen, szellemileg slampos öregasszonyokká váltak”. És ha visszagondol, hogy ő mennyire berzenkedett a munkavállalástól, pedig ha tudta volna…
KedvelésKedvelés
Igen, igen! A gyermek amikor meg kicsi:valoban van egy fajta igenye az anyara, kotodes stb.
De ez csak piciny szelete a teljes eletnek. Es szvsz egyensulyban tarhato a nagyobb mertekben igenyelt kotodes evei alatt is.
KedvelésKedvelés
nem vonakodott hétvégén kirándulni menni a gyerekeivel, amíg anyám minket pihent (pihenés közben takarított és főzött, de ez soha nem jelent meg mártírmunkaként, hanem csak tevékenység volt, amit el kellett végezni)
tevékenység amit el kell végezni: attól még inkább kirándulnék, hogy el kell végezni
apám ha nem vitt minket el, akkor együtt takarítottak, a konyhába is be-benézett. az idők során aztán úgy alakult ( a mai napig így van!!), hogy apu volt a desszert felelős, anyu a többi kajáé.
én is szívesebben választanám a desszertet, mint a komplett ebédet….
ha nekik így jó volt, mert anyuka utált kirándulni, oké, de ez marhára nem egyenlő, még mindíg
továbbá az általam ismert korán bölcsis társadalmakban vagy nem nyolc órát dolgoznak az anyák, vagy nem kötődnek hozzájuk a gyerekeik úgy, ahogy gondolják….
KedvelésKedvelés
Latom keresed a fogast. Egyenloek voltak. Kozosen dontottek, es soha semmilyen korulmenyek kozott nem hangzott el, hogy amig az e kenyremet eszed…
Es nem az ido szepitette meg.
Es ertem csazolvassa a mertekegysegeket. Es igen igazad van, tenyleg igy van. Anyameknal nem tudom, hogyan alakultak a meretek, mertekegysegeid szerint, mert az nem az en
parkapcsolatom.
Igazabol arra akartam ramutatni, hogy egyenloen voltak elosztva a tevekenysegek (anyu nem szerelte a trabit indulas elott hajnaltol delig, viszont, igen o fozte az ebedet, a hazik matek reszet apu ellenorizte a nyelvtant anyu, es gyorsan onalloak lettunk es mindharman egeszseges parkapcsolatban elo emberek vagyunk, nem serultunk meg attol, hogy a szuleink mindketten dolgoztak).
Tisztelet annak, aki ugy dont tovabb otthon marad. Es valoban sokat vallal. De ez nem az egyenlotlenseg mertekegysege. Viszont az egyenlotlenseg alapveto forrasa.
KedvelésKedvelés
Nem keresek fogást, csak szeretek nem a világba beszélni, hanem alátámasztani a gondolataimat. Azzal, hogy azt írom, szerintem nem egyenlő az amit leírtál, nem vagyunk előrébb.
Odatettem, azt, hogy miért.
És azt is leírtam, hogy, ha pl az anyuka nem szeret kirándulni, de megnyugtató érzés számára a takarítás, mert közben kikapcsol, akkor ez tényleg jó így.
Viszont tulajdonképpen az benne a jó, hogy mindenki jól érzi magát abban a szerepben, ami az elárt. A történet akkor lenne kerek, ha letzt volna olyan hétvége, amikor anyukád visz titeket valahová, és addig apukád piheni ki magát a takarítással.
Tehát, csak hogy magamat ismételjem, ebben a kapcsolatban a kölcsönös tisztelet mellett egy hagyományoknak megfelelő felosztás is szerepelt. De nem segít azoknak, akik anyaként inkább kirándulnának, vagy autót szerelnének… Mert nem egyszerűen nem találnak megfelelő párt, vagy csak nehezen, hanem el is ítélik őket.
A bölcsis témához visszatérve pedig a másik vesszőparipám az, hogy régen is tényleg voltak sokan, akik bölcsibe adták a gyereket, és nők akik dolgoztak. Ez azonban igen nagy mértékben jelentette, hogy pl a nagyszülők nevelték a gyerekeket, nem a szülők. Idősödő szomszédokkal lakva, bizony igen benne van ez a seb az emberekben, a volt anyákban, és a mára felnőtt gyerekekben is.
KedvelésKedvelés
köszönöm, hogy árnyaltad. igen, valóban talán inkább hagyományos volt a szereposztás. ez igaz.
adott esetben egyébként anyu nem szeretett kirándulni, apu pedig igen.
adott esetben pedig, ha anyu is szeretett volna kirándulni, akkor együtt megyünk. de ebbe már igazából én nem látok bele. inkább arra akartam az egész felvetéssel utalni, hogy így éltek. az anyám nőként nem élte meg azt, hogy nem egyenrangú a párkapcsolatában. igaz hagyományos szerepek szerint éltek többnyire. de apám nem bántalmazott azokkal a patriarchális eszközökkel, melyekről itt szó van. ez meg talán inkább szerencse kérdése, mint korszaké.
viszont a 90-es évektől, mintha a pénz olyan hatalmas eszközzé nőtte volna ki magát, ami egy erőteljesebb forrását adta a hagyományosan férfiak által birtokolt, és az egyenlőséget felborító eszközönek.
szó volt már róla többször is, hogy bekúsznak az eredendően feminista férfiak fejébe is ezek a gondolatok (valamennyire nyilván a külső hatásoktól, de benne van a fáradt és “hisztis” anyuka is), hogy “én keresem a pénzt” .
és ezt a gondolatot aztán erősítheti még az is, hogy adott esetben egy olyan helyen dolgozik, ahol a cég tulajdonosa (vagy személyesen, vagy telefonon, vagy skypon, vagy e-mailben) nap, mint nap felhívja a figyelmét arra, hogy ő fizeti (mármint a tulaj) apuka megalázóan alacsony bérét ( másik téma), és addig az ő neve kuss (szóval minden mindennel összefügg és a hétköznapi frusztrációinkat nem tudjuk letenni a kabáttal együtt, amikor hazaérünk. és igen, e tekintetben a szocializmus ideje némiképpen nyugodtabb körülményeket biztosított a családoknak. az biztos, hogy a pénz nem volt ennyire terítéken)
(kevésébe pénzcentrikusbiztosított a családoknak.)
KedvelésKedvelés
Kik az eredendően feminista férfiak? A típus legfeljebb ha tíz éve létezik. Az nem feminista, hogy nem szemét, és nem üt, viszont kedves és érdekli a nő orgazmusa. A hagyományos szereposztás sem feminista. Az egésznek a kritikai szemlélete és az önreflexió képessége, az elnyomás harsány elutasítása (mások elnyomásáé is), mindennek következetes, napi gyakorlata, az a feminista.
KedvelésKedvelés
eredendően feminista: mielőtt gyerek megszületett teljesen egyenrangú felek voltak. az általad felsoroltak: oké oké csak nyomokban (a te megítélésed ebben a tekintetben szigorúbb az enyémnél)
KedvelésKedvelés
De a feminista nem jelentheti valaminek a hiányát, hanem egy vállalt mentalitást jelent. Meg azt sem értem, te honnan tudod ezt megítélni ilyen biztosan. Hiszen az érzékelésünk is csal. Attól még lehetnek kevésbé egyenlőtlen kapcsolatok, de a láthatatlan tinta, a Hétköznapi hímsovinizmus szóhasználatával, mindannyiunkat teleírt.
KedvelésKedvelés
igen. igen. egyetértek. láthatatlan tinta: ez nagyon jól érzékelteti, amit mondani akartam az egésszel.
az a minta család, akik előttem vannak pont ezt mutatják. adott egy nagyon nyitott személyiségű, megértő, empatikus, a nőt egyenlő félként kezelő, totálisan demokratikus hitű férfi (önreflexióra képes? ezt nem tudom egészen bizonyosan, ez már egy magasabb szint az az érzésem, de értem amit mondasz, kicsit utópikus nekem az ilyen férfi, de feltehetően az én előfeltevéseim, rossz tapasztalataim, ezernyi sérelmem az oka).
élnek élnek évekig gyerekek nélkül és nincs, (vagy csak igen apró) konfliktus az életükben (ezek sem párkapcsolati jellegűek).
aztán jönnek sorra a gyerekek (már három van) és előjönnek a láthatatlan tinta nyomai. mint amikor csak mosásnál, a vizes ruhán látszik az évtizedekkel ezelőtti vörösbor pötty a kedvenc pólódon. pont úgy.
KedvelésKedvelés
Ú, ez pontos, nagyon tetszik.
KedvelésKedvelés
van errol egy nemet tanulmany, hogy miert nem jo egy eves gyerekeket bolcsibe adni. es hany eveseket hany orara kellene oviba kuldeni. kikeressem? linkelgettem par honappal ezelott. ja es Angliaban nics allami ingyen bolcsi, ovi. itt, Londonban 7font per ora. ugyhogy ha elmegyek dolgozni minimal berert, ami 6 font per ora, akkor nem vagyok kisegitve egy kicsit sem anyagilag. 4 eves kortol van ingyen allami iskola (9-tol 3.30ig), amibol ha jot akar az ember akkor vagy vallasi iskolaba adja, ami sokszor szinten fizetos, vagy privatba ami durvan fizetos. ingyen ovi, bolcsi csak a meseben van, meg Magyarorszagon.
KedvelésKedvelés
0-4 éves korig tehát 7 font/óra? Mennyire jellemző, hogy a nők csak 6 font/óra fizetéssel találnak munkát? Ez az általános vagy ennél azért jobb? Ha bébiszitter vigyáz a gyerekre, az milyen költség óránként?
KedvelésKedvelés
igen, 0-4 evig 7 font per ora, ja 3 eves kortol igenyelheto heti 15 ora allami tamogatas, ami ugy nez ki hogy az allam fizet 3 vagy 4 fontot orankent, a maradekot meg a szulo. a minimal ber eleg gyakori, kulonosen elso generacios bevandorlok eseten, amilyen en is vagyok. a baby sitter nem olcsobb. a bentlakasos baby sitter olcsobb lenne, csak ahhoz kellene hely ahol o is elfer. londonon kivul olcsobb egy kicsit, ott tobb a 3 eves kor felett ingyen 15 orat biztosito ovi is, de minket a ferjem munkaja helyhez kot.
KedvelésKedvelés
Igen. Ezek ismert adatok. Bocsanat, azt hittem magyar viszonyok kozott vagy. Tobb helyutt talakoztam mar ezzel, hogy az angoloknal lenyegeben meg kvalifikalt munkaero eseten is anyagilag null, vagy negativ, ha elmegy a no iskolaskor elott dolgozni.
Sajnalom. Elnezest. Egyutterzek es erot kivanok neked a sulikorig. Valoban nehez igy az egyenloseg, egyenrangusag.
Jut eszembe! Michelle Obamatol megkerdezte az ujsagiro: hogy maradhat egyenlo a hazassagaban, ha az on ferje az egyesult allamok elnoke?
No comment…
KedvelésKedvelés
Én az olasz viszonyokról tudok: itt sem éri meg elmenni dolgozni, mert olyan drága a bölcsőde (ha van egyáltalán – leginkább nincs), hogy egészen biztosan rámegy a kereseted, vagy több. Orvos ismerősöm most adta bölcsibe a fiát, 800 euro / hó, de mivel este korán zár a bölcsi, még plusz bébicsőszt kell fizetnie, aki elmegy a gyerekért a bölcsődébe és még pár órát vele van). A tavalyi olasz átlagfizetés nettó 1380 euró volt, de ehhez azért a ma már szinte nem létező határozatlan igejő szerződés kell. Nem hiába mondják az esélyegyenlőségi szakemberek, hogy a szolgáltatások hozzáférhetővé tétele talán a legfontosabb lépés lenne a valódi esélyegyenlőséghez (és nem mint anyukáknak adott szolgáltatásról kellene beszélni, hanem a családnak, szülőknek adott szolgáltatásról. Már ha az apuka is magáénak érzi a problémát ugye…)
Ezzel együtt azok a nők, akik akár két gyerek mellett is dolgoznak, azt mondják, hogy megéri nekik még a ráfizetés is,mert 4-5-6 év kihagyás után eláshatod magad. Az életben nem lesz még egyszer normális állásod. (Persze ez inkább a szellemi munkásokra vonatkozik, mert ha pl. eladó vagy egy boltban, azt ennyi év után is bármikor újra tudod kezdeni, de mondjuk egy szabadúszó értelméségi ennyi idő alatt tuti elveszti a kapcsolatait, berozsdásodik a tudása stb).
Namost a gyerekek kapcsolata a szülőkkel problematika: alapvetően én azt látom Francia és Olaszországban, hogy semmivel sem lesz rosszabb a családi kapcsolatok minősége, ha az együtt töltött időt jól töltik el. (E témában mondjuk nem az angol társadalomról kellene példát venni… ) AZ olaszoknál szokásos családi vacsorák, esték a családi élet elmaradhatalan kísérői (igen, a gyerekek sokkal később fekszenek itt, még a kicsik is, aminek csak egyik oka a klíma, nagyon fontosnak tartják az esti együttlétet).
KedvelésKedvelés
megtalaltam a cikket : http://www.fachportal-bildung-und-seelische-gesundheit.de/index.php?option=com_content&view=article&layout=edit&id=10 angolul olvashato
KedvelésKedvelés
pszilv-nek, csak nem tudok alá kommentelni:
Badinter: A szerető anya. Én ezt olvastam, a gyereknevelés történetéről, feminista megközelítésben.
KedvelésKedvelés
koszonom, megkeresem!
KedvelésKedvelés
Badinternek éppen van egy olyan fejtegetése, hogy amikor a nők elkezdtek tömegesen dolgozni (’70-es, ’80-as évek), akkor minden “szakirodalom” arról szólt, hogy jót tesz a gyereknek a közösség, hogy nyugodtan ehet előre elkészített kajákat stb. Amióta ismét kijebb szorulnak a munkerőpiacról (válság, 2000-es évek) ismét visszatértünk a tyúkanyó szakirodalomhoz (mindent te készíts el neki otthon saját magad termelte növényekből – sarkítok, de kb erről van szó). Tehát a szakirodalom sokszor kiszolgálja az uralkodó nézeketet. Pl. amikor a gyest bevezetteék Mo-n (’60-as évek vége, demográfiai megfontolásokból: nagyon megcsappant a születések száma) minden szakember azt mondta, hogy a gyerek 3 éves koráig nem lehet elszakítani az anyjától. Ezt azért ma m,ár csak magyar “szakemberek” állítják ilyen formában.
KedvelésKedvelés
Azért egy kicsit olvass bele a kötődő nevelés, válaszkész nevelés, kontinuumelmélet szakirodalmába, nem nőellenes és nem buta dolgok azok. Nem mindegy, hogy anyatej vagy tápszer, nem mindegy, hogy ölelés vagy zenélő hinta, nem mindegy, hogy anyai szó-e vagy zenés foglalkozás. Én nem hiszem, hogy egészséges lelket lehet nevelni egy egy-kétéves gyerekből, ha az ébrenléte nagyobb részét intézményben tölti, ahol a pedofíliagyanú miatt csak technikailag érinthetik meg, mert több nyugati országban ez a helyzet.
Feloldhatatlan paradoxon. Illetve talán az én városom meg az apukák nagyobb részvétele felé dereng a kiút fénye.
KedvelésKedvelés
sejtettem, orulok, hogy ugyanugy, mint a taplalkozas teren, itt is mindenfele iranyzatot millio szakirodalom tud alatamasztani. igy vegul is az uroalkodo szemleletnek nem sok koze van ahhoz, mi a jo a gyereknek, hanem hogy mi a jo az aktualis tarsadalomnak. (vagy ezen belul a csaladok tobbsegenek?) es meg azt gondoljuk, szabadon dontunk…
KedvelésKedvelés
olvastam egy konyvet, talan pont arra utalsz, a Liedloff konyvet. nekem nagoyn sokat adott, es fontosnak tartom, az en nezeteimmel nagyjabol osszhangban van. de olvastam olyan magasztalt nevelos konyvet is (Platner: a neveles hetkoznapi muveszete), amit nagoyn kartekonynak tartok. en most nem latom masnak ezt, mint egy elmeletnek a sok kozul, es lehet, hogy egyik sem ugy van. igy vegul majdnem mindegy, ki mit formaz maganak a masszabol. na jo, ne Makarenko legyen rajta a dekoracio.
KedvelésKedvelés
(Nem sikerül a válaszok végére beszúrni a hozzászólást, pedig oda tartozna – bocsánat.) Szóval amire én is utalni akartam, az az, hogy mindenre van “szakirodalom”, és nem feltétlen kell ettől elhinni valamit (ld. még: érvelési stratégiák itt a blogon). (A konkrét példára utalva nem hiszem, hogy en magamtól eltartva nevelném a gyerekemet, miért is tenném? Amit mondok az nincs ellene a kötődő nevelésnek, csak legfeljebb nem arra hajtok, hogy a gyerek csak hozzám kötődjön, hanem az apjához is.) Az lenne a lényeges, hogy magunkra és a gyerekre figyelve alakítsuk ki a saját életünket. Van barátnőm, aki érettségi táján már azt várta, hogy végre gyereke legyen, és amikor ehhez képest jó későn – mert úgy alakult a magánélete – 36 évesen megszületett az első fia, mindent hátrahagyva beleugrott az otthonlétbe (azóta megérkezett a második is), élvezi, sosem mondana le róla, eszébe sem jut, hogy két éve csakis gyereknyelven és kisautóval a kezében létezik, és nagy szenvedés lesz neki, ha majd egyszer mégis dolgoznia kell – és nem a munka miatt. Ez jó, neki ezt a fajta anyagságot kell megélnie, mert ez az ő benső igénye. Én akárhogy is nézem, erre talán sosem leszek képes, de nem azért mert kisebb lenne a szeretet bennem a gyerekem iránt, hanem mert én más személyiség vagyok, fontos a munkám, fontos a közélet, szeretek szabályos időközönként értelmes párbeszédet folytatni felnőtt emberekkel (és nem csak virtuálisan). Ettől még nem szeretem a gyerekemet kevésbé. Viszont ebben a helyzetben az az egyedüli megoldás, ha a gyerek apja is legalább annyira be van vonva a családi teendőkbe, mint én.
KedvelésKedvelés
Varda hozzászólására reagálnék, de csak itt tudok. Nem érdekel a közvélemény a saját életemben, csak eszembe jutott, hogy az a kevés információ, ami eljut hozzám a reflektorfényben lévő emberekről, mintha inkább azt tartalmazná, hogy az az anya, aki pár hónapos gyereke mellett visszatér a munkájához vagy a sportkarrierjéhez, az negatív megítélés alá esik. Az én gyerekem 32 hónaposan kezdte a bölcsődét, de egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy jobb neki ott, mint otthon velem. Nem azért, mert én szuperanyu vagyok, sőt, hanem mert az én fiam olyan személyiség, aki nagyon igényli az állandó szülői jelenlétet, aktív együttlétet. De még így is örültem, hogy végül nem két évesen kellett elkezdenie. Nálunk nincs olyan nagymama, aki rendszeresen napi több órát vigyázott volna rá.
KedvelésKedvelés
Olaszorszagbajottem, Te általában úgy érzed, hogy magyarázkodnod kell, hogy nem szereted kevésbé a gyermekedet?
KedvelésKedvelés
nem, nem érzem, hogy olaszországbajottem magyarázkodna.
egyetértek abban, hogy a minőségi idő ellensúlyozza, egyensúlyban tartja azt, ha a kicsi valóban kissé korán (nincs túl korán, túl későn, gyerek és szülő mind mind más!) kerül intézménybe.
az egyensúly megtartása a hangsúlyos (azt gondolom ezt akarta mondani), nem pedig egy adott szentencia szerint élni (valójában az egyensúly akkor is felborulhat, ha három éves korig otthon vagyok a gyerekemmel).
KedvelésKedvelés
Gyanítom, kis hazánkban tömegesebb ártalom a másfél éves gyerek mellett begolyózó, frusztrált, kiabálós, leromló testi-lelki-szellemi állapotú anya, mint a túl korai bölcsi. Nem mintha a bölcsibe járók anyukája okvetlen kisimult lenne.
KedvelésKedvelés
Igen, köszönöm, arnika és csakazolvassa, csak ezt akartam kifejezni.
(még nincsen gyerekem, és ha lesz, magyar szemmel öreg anyuka leszek – az olaszoknál ez már a “normális” – minden a kontextustól függ, ugye 🙂
KedvelésKedvelés
Francia családoknál au-pairként szerzett tapasztalatom, hogy nem ugrálják körül a gyereket, az anyák elsősorban a saját életüket élik. Pár hónap a szülési szabadság. És ez minden várakozás ellenére nem kis pszichopatákat termel, hanem jó fej, önálló, szociális és mindenek előtt anyai szóra hallgató-tisztelő?- gyerekeket. A nők Franciaországban nem hagyják, nem hagyták magukat terrorizálni. Elterjedt, hogy micsoda individualista, önző népség a francia, de csak az átlag k-európai képmutató nézőpontból. Ott több gyerek születik, mint ahányan meghalnak és nem a bevándorlóknak, hanem a jó fizetéseknek és az ingyenes bölcsődéknek köszönhetően.
Ha utánanéztek a google-ban úgy, hogy : “Franciaország szülési szabadság”, egy sor meglepő összefüggés tárul fel.
KedvelésKedvelés
A franciák demográfiai intélzkedéseit mindenhol mint jó példát emlegetik, és manapság az is már nagyjából látszik, hogy ott születnek gyerekek, ahol nagyobb az egyenlőség mértéke a párkapcsolatokban és ahol vannak szolgáltatások a család menedzseléséhez (amivel a nők munkába való visszatérését segítik).
Én is ismerem a francia társadalmat elég jól, és valóban az a helyzet, hogy ott a szabadabb (elengedőbb) nevelés miatt mégis nagyobb a bizalom, a megbecsülés a szülők és gyerekeik között, felnőttkorban talán kevesebb családi traumát hordoznak magukkal.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: napi idézet — december 30. | csak az olvassa
Lehet kérni témát?
Elolvasnám a véleményedet arról a jelenségről, hogy férfi és nő együttjárnak, együttélnek már pár éve, a nő szeretné, ha ezt házassággal is megpecsételnék, a férfi halogat, kitér.
Több párt ismerek, ahol már gyerek is van, és a nőben még mindig tüske, hogy a férfi nem hajlandó feleségül venni.
Számít ez? Az emberek egyik fele szerint “csak egy papír”, a másik fele meg pont nem akarja ennyire véglegessé tenni a kapcsolatot, még vár valami megerősítést, kiutat…
Mintha a nőknek kicsit fontosabb lenne az elköteleződés, na nem mindenkinek, de mégis.
Ha megihlet, elolvasnám frappáns véleményedet.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, nagyon jó, fontos téma! Van egy ilyen vázlatom, hogy “már négy éve együtt vannak”, ez a címe, és ezt mondja a külvilág, és esküvőt, gyereket sürgetnek.
KedvelésKedvelés
Hú, alig várom.
Na arról nem beszélek, mikor egy házibulin megkérdezik, hogy ” ti mikor házasodtok össze?”, holott még a felek se tisztázták, vagy épp ez az egyik akna.
Továbbá: a férfinak illik megkérnie a nő kezét? Mintegy meglepetésszerűen?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: ne szűlj rabot, te szűz | csak az olvassa — én szóltam
„A nőknek át kell alakítaniuk a mások képességei iránt érzett szeretetüket és a mások erejére való hagyatkozásukat a saját képességeik iránti szeretetté, illetve a saját erejükben való bizalommá.” Phyllis Chesler, Women and Madness
KedvelésKedvelés