Ez az érvelés ellepi a sajtót, a politikai életet. Hogy tudniillik: vannak gyerekek, akiknek meg kellene születniük, de sajnos nem születnek meg. Minden kutatás ezt mutatja: a magyar fiatalok több gyereket terveznek, mint ahány végül megszületik. Hát ki fogja itt eltartani húsz, ötven év múlva az inaktívakat, kétezerötvenre alig hétmillióan leszünk, szörnyű.
Most ebből a politika nagy hazugságát emelném ki.
Amióta bejött ez a kapitalizmus, a politika a gazdaság fellendülését a fogyasztás, és így a GDP-növekedéstől várja. Ez euroatlanti paradigma: ez a mérőszám mindenütt. Cseng a pénztárgép, ugrik a GDP. Pedig a pénztárgép csengése önmagban nem értelmes adat. Az cseng a patikában is, ahol a nyugtatót veszik meg, az italmérésben és a koporsókészítőnél is. (Ezt Lányi András mondja így.) Az elemzések csak ritkán vizsgálják az életminőséget.
Most mindenki sír, hogy azért tartunk itt, mert a családok félnek, ezért inkább megtakarítanak, meg a hiteleikkel kínlódnak, és nem fogyasztanak eleget. Pang a gazdaság, nincs GDP, romlik az ország besorolása.
Több százezren nőttek fel ebben a világban, amelyben a nemzeti érdek, a média és a közkeletű értékrend is fogyasztásra biztat. Amelyben messziről kerülik a bölcsészkart meg az óvóképzőt az érettségizők, mert jól akarnak élni. Fogyasztottak, fogyasztanak is. Energiaitalt, sífelszerelést, koncertjegyet, high tech kütyüket vettek. A zenéket lelopják. És mivel nincs annyi jövedelmük, amennyit fogyasztani szeretnének, felnőttként hitelt vettek fel, diákhitelt, meg kocsira, lakásra, konyhabútorra és esküvőre. Öltözködnek, parfümjük van, kocsival járnak, nyaralnak. Ami nem kell, kidobják. Aztán pedig sok pénzt költenek az IKEÁban és az Intersparban meg a Decathlonban. Autóval járnak bevásárolni, kartonnal veszik a tejet, ásványvizet, nagy zacskós kekszet, gyümölcsjoghurtot négyesével — összességében jóval többet, mint amennyi elfogy. Bulizni is járnak, söröznek, cigiznek. Cseng a pénztárgép. Élvezik az életet, avagy megveszik, ami kell.
Ez a mi középosztályunk, az úgynevezett adófizetők. Ezektől a fiataloktól várjuk, hogy gyereket akarjanak. (A többiek csak ne szaporodjanak.)
Ahogy a Milkaevés a tévé előtt és a feszes fenék nem fog egyszerre menni (én vagyok a kivétel), úgy ez sem. Nem mintha a Brendonban ne lehetne sok, nagyon sok pénzt elkölteni. De a gyerek, mint olyan, a logikája, lénye, az mégsem fogyasztás. A gyerekre ebben a viszonyrendszerben úgy tekintenek, mint akire sokat kell költeni, viszont a pénz nem lesz sokkal több, ezért más költésekről le kell mondani (halkabban cseng a pénztárgép). Avagy: mivel magukra is sokat költenek, hát persze, hogy a gyerekre is akkor, ciki lenne. Lesben is áll a babaipar. Mindenféle életcsonkító, pótcselekvéses iparág lesben áll, túlköltekezésre csábít, és ha bedőlünk nekik, cseng a pénztárgép, nő a GDP, mi meg nyögjük a hitelt és eldologiasodunk teljesen a javak között. Identitás lett abból, hogy mink van, mennyink van, a karóra és a kocsi, később pedig a magánovi és a különóra. Így tényleg sokba kerül. És az elsőre ráborított tárgyhalom, a lihegően buzgó egykenevelés miatt nem születik meg rengeteg családban a második.
Erről itt is írtam:
http://nol.hu/velemeny/20091222-gyermek_erkezesere_keszulve
A gyerek elsősorban azért nem vállalható, mert ha az anya fizetése kiesik, nem tudják a hitelt törleszteni, amelyből azt az életmódot tudják finanszírozni, amelyhez ragaszkodnak akkor is, ha nem telik rá. Késő bánat: addigra eladták az életüket a banknak húsz meg huszonöt évre. Cseppet sem a nők karriervágyáról meg önmegvalósításáról van szó, képviselő úr. Ezt nem tudták előre, erről nem volt szó. Az állam, a lakáspolitika, a társadalmi normák kifejezetten támogatták az eladósodást, és senki sem mondta, hogy a devizahitelből baj lesz.
Én néha azt kérdezem: ebben a társadalomban miért, hogyan születik egyáltalán még mindig ennyi gyerek? Nos, azért születik, mert megfogan mint baleset. Nagyon kevés a tervezett gyerek, meg az, aki “ha jön, jöjjön”. Szeretkezni szoktunk még, és a sok szeretkezésből gyakran gyerek fogan. Jelentős részüket meg is szülik, de a szüleik nincsenek ott nekik teljes szívükkel, nem hívták őket, nem igazították olyanná az életet.
Akik sokat szülnek és nem nagyon mérlegelnek, azok vagy nagyon tudatos keresztények, vagy (és ez a gyakoribb) fogamzásgátlás híján szülik meg a cseppet sem szerelemben fogant gyermekeiket, és leginkább azért, mert semmilyen más perspektívájuk nincsen. Taktikai gyerekek ők, pótlékok, hivatkozási alapok — ezzel ugye a cigányokat szoktuk vádolni, de sok más nő is van, nem kis részben az oktatás lesújtó helyzete miatt, aki csak lúzer munkakörben robotolhatna nulla pénzért, és igenis vonzó a gyed és az egész anyaság elvi társadalmi megbecsülése. Egyébként ez nem okvetlen baj, csak ezekkel a “gyerekszám utáni nyugdíjnövelés” meg “gondozzuk idős szüleinket kötelezően” tervekkel vitték volna el egészen beteg irányba a dolgot.
És vannak a hátha akkor feleségül vesz/nem hagy el/megkomolyodik típusú taktikázás csecsemői. A rossz párkapcsolat gyógyszerei, sok mellékhatással.
Ma önfeledten az vállal gyereket, akinek így, válságban, hitelben is van miből, de azok közül is csak az, aki nagyon szeretne, mert a jómódúak pörögnek a jómódjuk fenntartásán, a vállalkozásaikban, és sokuknak tényleg individualistább, finnyásabb az értékrendjük, ahogy fogalmaznak: szeretnék élvezni az életet, utazni, síelni, és van is miből. Szülőnek lenni pedig lemondás, készenlét, felelősség és kakiszag. Ha őszinték akarunk lenni, odavagyunk a kis tündérekért meg minden, de ha a családi pótlék nem volna durván amortizálnak.
A kutatások, amelyek szerint a kívánt gyerekek nem születnek meg, mert mondjuk párás tekintettel hármat meg négyet mond (“tervez”) a családalapítás előtt az egyed, aztán ebből lesz jó esetben kettő, nem számolnak azzal, hogy amit a huszonéves bemond, azzal mintát követ. Pontosan tudja, hogy úgy illik, és hát mondani könnyű, igazából fogalma sincs, hogy akár csak két gyerek is mivel jár. Ha egyáltalán talál alkalmas és termékeny partnert. Nagyon sokan nem találnak, és én azt mondom, jól teszik, ha válogatnak és várnak. Amúgy is, mindaz, ami a huszonévest körülveszi, az irodája folyosója, a munkaideje, a barátja, aki imád motorozni, a moziterem, a cigi, a partilájf mélységesen, mindenestül gyerekellenes, gyereket kizáró. Azért bemondják a hármat, hogy talán majd egyszer. De az a majd egyszer nem jön el. És nem is akarták igazán, csak úgy tudják, tanulták, hogy akarni illik, és nem egyet. Őszintén mondják, bele is írják nekem a Hogyan fogok élni 2020-ban? fogalmazásba. A szocializáció őszinte. A bántalmazók is őszinték. Csak nagyon gáz, hogy ilyen a szocializáció.
Mert ha már eldőlt, hogy itt dologias fogyasztás, tévénézés, munka, életélvezet van, ha ezt látják a filmekben, ezt akarja tőlük az áruforgalom, ha ez és ennyire alapvetően hatotta át a fiatal éveiket, akkor nem várhatjuk, hogy nagyon megváltozzanak hirtelen. Mert ehhez képest gyereket nevelni, éjszakázni, aggódni, óvodába tuszkolni, hányást feltörölni igenis szívás. És ezt ők tudják, ahogy tudták azt is, hogy közgazdászként jobban járnak, mint esztétaként.
Mindez nem erkölcsi ítélet: ez mindenhol így történt, a gyerekek mindenhol elfogytak, ahol ez az életmód lett a középosztály normája. De akkor tessék kimondani: ez van, a szemeket e jelenségre szögezni és nem forgatni. Nem lehet egyszerre sokat tanulni-dolgozni-jól élni és még öt gyereket is. A kor döntött, a társadalom döntött.
Nem kell gyereket vállalni, nem kell reprodukálni a hazai népességet sem minden áron. Komolyan hisszük, hogy az a nemzet nagy, amelyik sokan van? Mi, Ratkó-unokák sokan vagyunk, mostanában, plusz-mínusz öt év kellene e népes generáció gyerekeinek megszületnie. Mi még ingyen járhattunk egyetemre, még elcsíphettük a szocpolt, de az igazat megvallva nem dolgoztunk valami keményen, és főleg nem kerestünk annyit, hogy ilyen sok mindent akarhassunk, ezért aztán eladósodtunk. És az őrült, kusza kortól, a Nemzeti Együttműködéstől meg joggal félünk. Nem is csoda, hogy soha olyan kevés gyerek nem született, mint tavaly.
Legyünk kevesebben, de legyen azoknak gyereke, akik nem kényszer miatt vagy taktikaként vállalják. Aki nem vállal gyereket, tegye félre azt a pénzt idős napjaira, mert tényleg nem lesz nyugdíj, és nincs mit tenni, nem lehet a nőkből kampányokkal meg pár ezres havi kegyelemkenyérrel kizsarolni a nagycsaládot. És hol vannak az apák? Hányszor van az, hogy a nő szülne, többet is, de a partnere nem akarja, vagy ráutaló magatartással érzékelteti, hogy nem lesz jó. A nők nem ostobák, nem véletlenül nem akarnak többet, mint amennyi születik. Ezeket se mindig akarják. És nem csak az ő döntésük ez. Amíg az apák ennyire sehol sincsenek, megint csak nem lesz sok gyerek.
Anyám mesélte mindig, hogy volt egy védőnő a rendelőben, aki szinte belebeszélte a kistestvért az anyák hasába. Szép, nemzetgyarapító küldetés, de a védőnő nem lesz ott az idegrendszer határán, az átbőgött éjszakákon, az ingerült férjjel szemben, a hónap huszonnegyedik napján és abban a rengeteg helyzetben, amelyben egy anyának szégyenkeznie és magyarázkodnia kell. Gyereket vállalni nem okvetlen vicces, és nem is való mindenkinek.
Legyenek boldog gyermekes és boldog gyermektelen családok. Az új nemzedék születését akarjuk, óvjuk őket, neveljük erőszakmentesen és békében mi, akik mégis gyereket vállaltunk. És neveljük olyan egészségessé, almaevővé és biciklizővé, hogy simán dolgozzanak hetven éves korukig.
csak az olvassa. én szóltam 
Ez fantasztikus volt, komolyan. Most elmegyek, de ha hazajöttem, elolvasom még egyszer (kétszer, háromszor?), annyira igaznak találom.
KedvelésKedvelés
Egészében kb. igazat a hölgynek, de ezt a GDP dolgot annyira félreérti, hogy az nagyon zavaró. Természetesen mindenki tudja, hogy a GDP nem a pénztárgépek csengésétől nő, nem a fogyasztással, hanema munka eredményével, azaz a bruttó hazai termékkel azonos, mint ahogy azt is mindenki tudja, hogy csak nagyon leegyszerűsítve, nagyon körülbelül mutatja a jólét fokát, nem is szokták komolyan erre használni, csak a bloggerek. Valamint: hogy hány millióan vagyunk, az tényleg nem érdekes, viszont a ki, kit hogyan tart el kérdése egyszerűen megoldható úgy is, hogy a létszám fölötti öregeket lelökjük a Tajgetoszról, hogy beálljon az egyensúly. Minél többet piszkálják ezt a szaporodás, sokasodás kérdést, annál nagyobb bajok lesznek belőle. Ha például nincs Ratkó korszak, vagy nincsenek OTP gyerekek, akkor kevésbé tartanánk ott, hogy elöregszik a társadalom. A gyerekcsináló hullám gerjesztésekor arra is kellene gondolni, hogy azok a gyerekek később öregek lesznek és ha csak egy pillanatra is megtorpan a szexuális hajlam, máris nyakunkon az államcsőd. Bár az már nem az én nyakam lesz és akkor meg kiit érdekel. :))
KedvelésKedvelés
Hölgy az ön nénikéje, bocsánat. Isten hozta a blogomon, az ajtó mondjuk kiszakadt tokkal együtt.
KedvelésKedvelés
Ahhoz képest, hogy nagyon nem vagyok szakember, nem hibáztam, amikor összefüggést tételeztem a GDP és a hazai fogyasztás között.
KedvelésKedvelés
“Természetesen mindenki tudja, hogy a GDP nem a pénztárgépek csengésétől nő, nem a fogyasztással, hanema munka eredményével, azaz a bruttó hazai termékkel azonos, mint ahogy azt is mindenki tudja, hogy csak nagyon leegyszerűsítve, nagyon körülbelül mutatja a jólét fokát, nem is szokták komolyan erre használni, csak a bloggerek. ”
A bruttó hazai termék (angolul gross domestic product, GDP, ejtsd: dzsídípí) a közgazdaságtanban egy bizonyos terület – többnyire egy ország – adott idő alatti gazdasági termelésének a mérőszáma. Méri a nemzeti jövedelmet és teljesítményt. Gyakran használják az országban élők átlagos életszínvonalának mutatójaként az egy főre jutó GDP-t, ami azonban túlzott leegyszerűsítésnek tekinthető.
“a mindenki tudja (csak te nem!)”
stilisztikai bravúron most nem lovagolnék, de a tokkal ajtóstul az helytálló értékelés
KedvelésKedvelés
… természetesen.
KedvelésKedvelés
Így közgazdászként helyesbítenék. A GDP a következőkből tevődik össze:
– háztartások fogyasztási kiadásai >>csörög a pénztárgép
– kormányzat fogyasztási kiadásai >>csörög a pénztárgép
– nonprofit intézmények fogyasztási kiadásai >>csörög a pénztárgép
– bruttó állóeszköz-felhalmozás (Pi64-bontásban) >>csörög a pénztárgép
– készletváltozás >>csörög a pénztárgép
– export >>csörög a pénztárgép
– import >>csörög a pénztárgép (bár itt a másik ország pénztárgépe csörög, ez a tétel ugyanis csökkenti a GDP-t.
A bruttó hazai TERMÉK közgazdasági értelemben vett termék, nem a kézzelfogható. A gazdaság pontosan annyit “termelt”, mint amennyit valamilyen értelemben költött. Egyszerűen azért, mert a megtermelt termék értékét az árával mérjük. (A szolgáltatás is termék).
Természetesen a GDP számítása azért elég bonyolult mutatvány.
KedvelésKedvelés
Na, ez nem oda ment, ahova akartam.
KedvelésKedvelés
Nem gondolom, hogy a GDP és a megszületett gyerekek száma között ne lenne összefüggés (bár hogy fordított vagy egyenes arányú, arról elvitáznék), de már akkor is több gyerek születne, ha kikapcsolnánk a tévét és egy kicsit kirekesztenénk a média többi ágát az életünkből. Nem (csak) azért, mert akkor több időnk lenne gyereket nemzeni, hanem mert akkor nem dőlne ránk a bébiipar marketingestől.
Mert a gyereknek kell bébiőr és fürdetőszék, meg fürdetőfotel, kétféle gyerekszék és elektromos gyerekringató, babahinta és fogzáskönnyítő csodaszerek, nem beszélve arról, hogy milyen drágák a popsikenőcsök, babafürdetők, főleg a bababőrbarát natúr, bio típusúak.
És persze minden gyereknek új cipőre van szüksége, még akkor is, ha az előzőt a testvére/szomszédja mindössze négy alkalommal hordta, mert utána kinőtte/beköszöntött a tavasz. És kisgyerek korban kell(!) méregdrága angolra járatni, mert akkor a legfogékonyabb! És persze minden BKV-járat kész fertő, és gyereket nem lehet vállalni addig, amíg nincs autó (természetesen hitelből). És még ki kell fessük a gyerekszobát, és legyen a falán valami szép Disney kép (a csecsemő igazán értékeli, mert színes, és később biztos amúgy is imádni fogja Micimackót!). És legyen csüngő-büngő a pelenkázón, a kiságyban és a babakocsin is. Majd szükség lesz vonító járássegítő FischerIzé csodára és bébiliftre, bébiszőnyegre (arra korábban persze), és egyébként is láttam a déemben, hogy milyen drágák a bébiételek! A szomszéd annyit költött babakocsira, amennyit mi használt autóra (arra is hitelt vettünk fel). Nos, mi biztos nem tudunk ennyit áldozni rá, de még így is legalább 50 ezerbe fog kerülni, ha azt akarom, hogy ne legyen nehéz, de legyen autóba tehető izéje és újszülöttet és háromévest egyaránt tudjak tolni benne. És látom, hogy most terjed a hordozás, hogy ne maradjunk ki semmiből, azt is kipróbáljuk, de olvasom, hogy akik hordoznak, azoknak legalább 3-4 hordozóeszközük van (vagy több), lehet, hogy évszakonként más-más kendő az ideális?
És nem is beszéltünk arról, hogy mennyibe kerül a terhesség alatti orvoslátogatás, és milyen összegeket kell lecsengetni szülés után az orvosnak! Egy vagyont kell költeni a gyerekre már most, mi lesz később, amikor már neki is igényei lesznek??
Én úgy látom, hogy ezek a hamis elvárások is sokakat visszariasztanak a gyerekvállalástól.
KedvelésKedvelés
Most olvastam el a belinkelt cikket, ugyanez a lényege, az én szövegemben semmi új nincs, bocs az ismétlésért.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a találó körképet!
KedvelésKedvelés
Nekem hiányzik, aki nem született, nem születtek meg.
http://www.babanet.hu/cikkek/a-soha-meg-nem-szuleto-gyerekek
KedvelésKedvelés
Nekem is hiányzik, júniusban vetéltem el, de egyáltalán nem mindenki van így vele: van, aki egyet sem akar, vagy csak egyet, vagy többet, de nem mindenáron, csak az ő hangja le van tiltva.
Engem az érdekel, hogy a férfiak akarnak-e, miért akarnak gyereket, és ha akarnak, mit tesznek érte, ha megszületik, a szimbolikus és biológiai apaságon, esetleg a pénzkereseten kívül. Hiába akarunk mi gyereket vagy még egyet, szűznemzéssel aligha sikerül, és meglepetésgyerekekkel se nagyon, és a blogon már részletezett okok miatt jellemzően a férfiak fogják megmagyarázni, miért nem fér már bele.
A statisztikát meg alapvetően elhibázottnak tartom. A Hány gyereket szeretnél? kérdés először is normának veszi, hogy az embernek gyereke van, eleve úgy teszi fel a kérdést, pedig nem norma, nem lehet az. Másrészt, de ezt írtam, e kérdésnek nincs tétje, mondok valamit, aztán kész. Közben ott vannak a megkérdezettek közt a meddők meg azok, akik nem találnak normális partnert (nem csodálom). És az egész kérdezés azért van feltéve, hogy szülessenek gyerekek, ami nem lehet önmagában cél, minden áron. A gyerekkori képzetek nem igazítanak el. Én kastélyról álmodoztam kislánykoromban… és… Jó, tudom, de én kivétel vagyok. Szóval, azt hiszi, majd csak lesz valahogy, gyerekkel is tud tanulni, síelni, megélni, jó lesz az a 42 m2-es lakás, aztán az élet nem várt fordulata, például a hitelcsőd, a gyerek esetleges betegsége vagy az egyik családtag halála mutatja meg (de az is lehet, hogy egy gyerek után csak az egyszerű hétköznapok), hogy mennyire nem így van. Nem az akarás hiányzik, de aztán már az is, mert képtelenek a feltételek.
KedvelésKedvelés
Minden sorral egyetértek!
KedvelésKedvelés
egyébként a témához: ez egy elkorcsosult világ amiben élünk (bla bla bla, szajkózzák, halljuk ezt mindenhol).
ezért aztán rohadtra nem egy természetes – értsd: ösztönös, az utódlás, mint az élet apriori természetes velejárója – élethelyzet a gyerekvállalás. hanem tényleg egy meglehetősen kínos, már-már rejtegetni való fogyatékosság (lsd. állásinterjúk világa), púp a hátamra dolog.
kis ideológiával, meg kismama magazin/klub/csoport/szakkörrel tompítható ennek az éle, de ettől még így van.
KedvelésKedvelés
Lassan a bölcsi elvégzéséhez is diákhitelt kell felvenni, fiainkat-férjeinket meg szépen besorozzák. A lakosság tudatos rabigába hajtása folyik, az önként és dalolva vállalt gazdasági rabiga után jön a valódi: agymosás az oktatási intézményekben, röghözkötés az egyetem után, és hamár így elintéztük, hogy itt maradj, és úgysincs munkád, gyorsan be is sorozunk (ha van, akkor is).
Hála a Jóistennek lányunk van, és igen, szeretnénk neki testvéreket, de nem egy ilyen világba.
KedvelésKedvelés
A hölgyet ezennel tisztelettel visszavonom. A nénikém sem az :))
Csak azt bátorkodtam, kifogásolni, hogy a GDP növekedést kizárólag a fogyasztással kapcsolatban emlegetődik a (z egyébként “így igaz” kategóriájú posztban). Páldául: ” a politika a gazdaság fellendülését a fogyasztás, és így a GDP-növekedéstől várja” Azoknak, akik mégsem tudnák: a politika a fogyasztás fellendülésétől a termelés, a bruttó hazai termék növekedését várja. (És persze még ez sem működik automatikusan)
“Cseng a pénztárgép, ugrik a GDP” stb. stb.
Az mint írtam, mélységesen igaz, hogy a GDP nem mutatja pontosan a jó-, vagy rosszlétet, de ezt a politikusok, vagy pláne a közgazdászok nem is gondolják komolyan.
Az egyéb véleményt (az írás lényegét) meg egyáltalán nem vitatom.
Ideírom viszont azt a tanulságos, demográfiával kapcsolatos, véleményt (olvastam valahol), hogy az Afrikában éhen pusztuló emberek sorsáért az európai humanizmus, és a fejlődő orvostudomány a felelős. Amilyen mértékben csökkentették ugyanis a halva születések mértékét, a csecsemőhalálozást, olyan mértékben nőtt meg az éhező (és szükségszerűen egymást öldöklő) néptömegek létszáma.
KedvelésKedvelés
Nem mondtam, hogy kizárólagos és okozati az összefüggés, nem értem, miért kötözködsz. A sajtó ezeken és így lovagol. Nem nagyon értem a helyesbítést egyébként. Isten hozott, az ajtót azért majd tedd vissza. Be.
KedvelésKedvelés
Dehogy kötözködöm. Egyébként is véletlen másoltam be ide a hozzászólásom, ezért a hölgyezés. Sokadszori olvasásra azért lejött, hogy ez a cikk nem egy közgazdasági elemzés akar lenni :))
Lennének itt fontosabb megbeszélni valók, de ez az ajtó ügy annyira zavarba hozott, hogy inkább keresek egy hátsó kijáratot és kiosonok rajta. Isten veled!
KedvelésKedvelés
Tényleg nem érted? Átrohantál itt, egy összeszokott közösségen, és úgy viselkedtél, mintha megkérdeztelek volna, mintha a véleményed miatt azonnal átírnék mindent. Mintha szimmetrikus lenne a viszonyunk, pedig én nem tudok rólad semmit.
KedvelésKedvelés
… és akkor most moderáltam egy jót, ama jelenség miatt, amely oly általános. Ezek azt képzelik, azért írunk blogot, hogy jól megmondják nekünk, mennyire nem úgy van, vagyis úgy van, de nem értek hozzá, és ő jobban tudja. Ezt várom remegve, hogy mikor jön már egy kommentelő, aki kijelenti, hogy mindenben tévedek.
Közterület, igen gondozott gyeppel és különleges cserjékkel, de jó, és még hugyozni is szabad. Ha ránk szólnak, agresszívak leszünk, majd sértődötten elrohanunk.
KedvelésKedvelés
Egy gyermek felnevelése legalább olyan hasznos, mint egy tehéné.- Ezt bírta mondani Révész Máriusz, családpolitikai tanácsadó.
KedvelésKedvelés
Most teljesen őszinte leszek, ami ebben a témában azért nem megy könnyen senkinek sem.
Egészen korai huszonéves koromig nyilvánvaló volt számomra, hogy nekem nem lesz gyerekem, vagy maximum egy. Aztán férjhez mentem, és lett három.
És nem kellett volna.
Szeretem őket nagyon, megtettem értük mindent, sokáig szoptattam (fejenként három-négy évig), keltem hozzájuk, mert ugye apukának másnap dolgozni kell menni, hordoztam őket (jó, hogy nem láttam magam, mikor a hároméves háti hordozóban a hátamon, a féléves kendőben elől, és a két kezemben két megpakolt kosár, mert a piacról jövök… de legalább nem fáj a derekam soha azóta sem, annyira sikerült megerősíteni a hátizmaimat), soha nem találkoztak a magyar közoktatással, ez talán a legnagyobb ajándék nekik 🙂
De nekem egyáltalán nem az identitásom alapja az, hogy az anyjuk vagyok. És lehet, hogy bizonyos helyzetekben jobban jönne, ha nem az én gyerekeim lennének, nekik is, nekem is. Nagyon gáz ezt így látni?
KedvelésKedvelés
Nem, ez az a hely, ahol ezt is kimondhatod. Csak nagy kérdés, fáj-e a gyerekeinknek, ha ezt olvassák.
Nekem sem identitás, de beszarok azért a gyönyörűségtől, hogy vannak. Már ha nem visítanak.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: ne dőlj be! érvelési stratégiák 1. | csak az olvassa
en azt nem ertem sosem, miert hivatkoznak arra, hogy azert nem vallalnak tobb gyereket, mert az sokba kerul, es nem biztosak benne, hgoy lesz ra annyi. persze sokba kerul, meg ha nem is az elso nehany evben, de erre ugye jellemzoen nem a valoban szegenyek hivatkoznak. es mibol gondolja azt barki, hgoy elore lathatja akarcsak 3 evre is, hgoy lesz munkaja es lesz ra annyi. nem azert van tobb gyerekunk, mert levezettuk magunknak papiron szamszeruen, hgoy mig elkezd dolgozni, addig lesz eleg penzunk ra. ilyen alapon barki, aki gyereket vallal, felelotlen, hiszen akar a kovetkezo evben elpatkolhat, es akkor mi lesz? egyaltalan miert vallalunk gyereket, mi az egesz lenyege a mi sajat eletunkben?
KedvelésKedvelés
Nálunk most négy hónapos a kisebbik, de már most bepörögtem a harmadikra, pedig 38 évesek leszünk jövőre. Engem ráció nem érdekel ( felelőtlen vagyok), férjem meg hümmög, hogy ne éljem bele magam, de azért a kedvesebb babaholmikat ne adjam el, ki tudja….van egy pici remény.
Nálunk is annyira tipikus, én tanár, férj keres, hitel durva, DE, akkor is kell gyerek, sok, mert nekem ez a boldogság és férj is egyre jobb, határozottan fejlődik gyerekszám növekedésével. Nálunk nem jöttek könnyen, harcoltunk értük, akartuk őket, nagyon és most nagy a boldogság és lehet így is jól élni, csak a jólélés itt már mást jelent.
KedvelésKedvelés
Én is azt szoktam mondani, amikor megkérdik minek ennyi gyerek, hogy azért mert fiatal (???) és felelőtlen vagyok. És vállalom, a gyerekek addig jönnek majd hozzánk, amíg mi nyitva tartjuk a kaput, amíg mi szeretnénk újabb családtagokat. A jólétet mi meg másként mérjük. És ez nem olyan önvigasztalós maszlag.
KedvelésKedvelés
Sziasztok, most találtam erre a lapra és nagyon igaz a cikk. Én nem vagyok egy anyatípus, két gyerekem van, 160 km-re költöztünk a nagyszülőktől,családtól a férjemmel mikor az elsőt vártam. Mindig elképedve és irigykedve olvasom ,hogy van aki két három gyerek mellett is lendületes,dolgozó , tanuló nő marad és meg tudja ülni mindkét lovat egy fenékkel, Boldog, vidám és számára a gyereknevelés és pelenkamosás a világ legtermészetesebb dolga. Elolvastam a linket -a gyermek érkezésére készülve- és ott is ezt találtam, ha nem lenne gyerekem örülnék is hogy de szép és kerek a családi élet. De őszintén felteszem a kérdést, hogyan lehet mindezt együtt csinálni, addig hol van az a két-három gyerek?
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
Van egy szintén itthon dolgozó, részt vevő apjuk, aki rengeteget tett azért, nagyon tudatosan és tehetségesen, hogy ne kelljen nyolctól négyig életet élnie. Nincs a gyerekekkel való létezésünk túlgörcsölve, agyonaggódva, bízom a spontán, egészséges működésükben, és nincsenek arra szoktatva, hogy egész nap pótcselekvésként nyaggassanak. Nem vagyok kesztyűbábozó típus. És nagyon egyértelmű és világos, mit akarok, a keretek, ami sokaknak, a lágyabb, alkalmazkodóbb lelkeknek önzésnek meg terrornak tűnhet, de így tudok dolgozni és pénzt keresni, nem vagyok idegbeteg és négy éve nincs téli depresszióm sem, és hiszem, hogy így jobb a gyerekeknek. Akik közben hordozódnak, két-három évig szopnak és együtt alszanak.
Itt írok még a gyerekekkel való létezésről:
utcagyerekek
a fiammal
túlingerelt gyerekek
KedvelésKedvelés
Próbálok kapcsolódni a beszélgetésbe, de nehéz. Most azonban szeretnélek megerősíteni. Nálunk is hasonlóképpen megy ez, és egyáltalán nem tervezett módon jutottunk el idáig.
Az első gyerkőc csak úgy jött. Mikor megszületett, én eljártam a munkahelyemre, állásba. Fel kellett nőnünk hozzá, el kellett fogadnunk magunkat szülőként, amely a szüleink részéről váratlan akadályokba ütközött. (Kislányom, így kéne és nem úgy.)
Aztán váltani kellett, és mikor eldöntöttük, hogy legyen második gyerkőc, már otthon (anyósbérlet), de egy másik szinten, viszonylag elkülönítve dolgoztam. Sokat utaztam emellett a munkámból kifolyólag, és sokat álltam a gázon hazafelé a pályán, mert délután már csak az volt a nevem a telefonban, hogy “Mikor jössz?”. S ha a napom nyűgével, nyugalomért, kajáért beszűkülve megjelentem – itt vagyok, és most hagyjál békén – az én drágám kezembe nyomott egy vagy két gyereket és eltűnt. Húsz perc múlva a kádban találtam, olvasgatott.
Nem volt könnyű megértenem, de egészen rendben volt ez így.
Amikor csak lehetett, beszélgettünk. Akkor is, amikor inkább aludtam volna, mert fáradt és elhasznált voltam – amit a feleségem el akart mondani, azt meg kellett hallgatnom, fel kellett fognom, és meg kellett értenem. Utólag hálás vagyok az akaratáért, ezzel az erővel maradtunk meg egymásnak, azt gondolom.
Megbeszéltük anyósom should-jait és azt is, miért volnék én pacsker apósom és a világ szemében. Még egy buzi flexem sincs 🙂
Aztán megint fordult a világ, költöztünk egyet, és otthonról kezdtem el dolgozni. Nem volt és most sincs külön dolgozószobám, éjjel halkan gépelek, és még halkabban káromkodom, ha nem akarja a CAD az igazamat, hogy a család ne ébredjen fel – együtt alszunk, kivéve a betegeket, akik szoptatós kor felett idekerülnek mellém a kanapéra.
Alig éltük túl az első telet (úgyis visszajöttök) és a kettőből még csak egy volt óvodás, de már felmerült az igény egy harmadikra. Életünk egyik legjobb döntése nemrég múlt két éves, hamarosan felébred, és megy ki a többiekhez homokozni.
Összességében hálás lehetek a sorsnak, hogy a két kisebb ennyire a közelemben nő, nődögél fel. Sok (RENGETEG) csírájában kibeszélt konfliktus kellett hozzá.
KedvelésKedvelés
Nagyon tetszik nekem ez a hozzászólás.
KedvelésKedvelés
Hm, akkor jöjjön a másik oldal. Ugyanis én lennék a feleség, yenoee felesége:) Én voltam az a galád, aki éjszaka felébresztettem a férjem, ha úgy éreztem, hogy nem tudok aludni – miatta. Én speciel erre nem is emlékeztem. Nagyon nem. Másra viszont igen.
Jenő jó ember, de ugyanúgy hozott magával egy mintát, mint a legtöbb férfi. Ez a minta a következő: akkor vagyok jó férj, ha minél jobban végzem a (fizetős) munkámat, hiszen el-KELL-tartanom a családomat, ez a legfontosabb. Nos igen, ez valóban fontos, csakhogy: én ugye egész nap a gyerekemmel és a szüleimmel voltam. A gyerek teljesen gyerekként viselkedett: éhes volt, aludt, babakocsiban kellett tolni. Anyukám folyamatosan frusztrált, teljes jóindulatból. “Ancsa, egy gyereknek rengeteget kell kint lennie a szabadban, tologasd szépen babakocsiban!”. Ez arra vezetett, hogy Zsófi egy idő után csak és kizárólag babakocsiban volt hajlandó elaludni, tehát tologathattam napi 4-5 órát. Remek:-/ Mikor átálltunk a napi egy, otthoni, kiságyas alvásra kb. 8 hónapos korában, akkor az altatás lett egy jó egyórás nyűg, lévén nem ahhoz szokott hozzá. Aztán: igény szerint szoptattam. Teát nem kapott. Anyukám naponta 10szer bekopogtatott bánatos szemekkel, hogy ki fog száradni az a baba. Ha Zsófi elkezdett sírni, öt másodpercen belül ott termett, kopogott és már törte is rám az ajtót, hogy segít. Ha engedtem, úgy éreztem, hogy nem sikerült megoldanom a dolgot, leszerepeltem, mint anya, lám, anyunál megnyugodott. Ha nem engedtem, és Zsófi sírt tovább és tovább, akkor azt éreztem, hogy a gyerek kiszúr velem, nem tudom bebizonyítani, hogy én is el tudom csendesíteni… Ez ment reggel 8tól délután 5ig kb, amíg Jenő haza nem ért. Nekem ezt ki kellett beszélni. Nekem megnyugtatás kellett, hogy jól csinálom, mert körülbelül az egész nő egy nagy kétely volt. Jenőnek meg nyugi kellett volna, kaja, meg az, hogy ne kezdjek el vezényelni, mint egy tábornok, csakhogy hamarabb elindulhassunk, gyerek a babakocsiba, mi a kocsi mögé és végre érezhessem azt egy kicsit, hogy ráérek, meg azt, hogy nem vagyok egyedül.
Ja, és emlékszem egy éjszakára, amire Jenő nem. Lévén aludt. Zsófit a kórházban arra szoktatták, hogy nappal ébren vagyunk, éjszaka alszunk. Zsófi tehát nagyokat aludt nappal és éjszaka volt, hogy két-három órán át fent kukorékolt. Én meg álmos voltam. Nem, nem tudtam napközben addig aludni, amíg a gyerek is, mert akkor próbáltam pánikszerűen társadalmi életet élni a lopott fél órákban – meg ugye a babakocsis altatás miatt hogyan is aludtam volna? Ja, szoptatni fekve nem tudtam. Mivel senki nem mutatta meg, hogyan is kell szoptatni, ezért az elején baromira fájt. A kórházban kárörvendően közölték, hogy kismama, ez ilyen. A fenét – most már tudom, de mire megtudtam, mit szúrtam el, addigra már féltem a következő szoptatástól. (a kisbaba csak öröm és boldogság – zengett közben a fejemben anyám hangja…) Na, ezért kellett Jenő, hogy legyen velem, segítsen “jól” mellre tenni, meg egyébként is, ha éjszaka már egy órája hurcibálom, utána vegye át. Első pár esték egyike, én lelkileg hullaként kerültem ki a kórházból (ez egy másik érdekes kérdés: ha addig kompetens és döntésképes nők voltunk, miért válunk “anyuka, nyugodjon meg, a doktor úr mindjárt itt lesz!”, meg “tessék rendesen viselkedni!”-vé arra a pár napra? Minden szülő nő tök hülye lesz? Vagy csak azok a pechesek, akik nem abba a pár kórházba kerülnek, ahol nem infantilizálja őket a gárda? Ha egy fogorvosnak kutya kötelessége válaszolni a feltett kérdésekre, akkor az ember életének egyik legfontosabb pillanatában érje be annyival, hogy “nyugalom, ez a protokoll?”)
Szóval első esték egyike, én már hurcibáltam Zsófit egy órája, amikor is kelteném fel Jenőt, hogy vedd át, fáradt vagyok. Jenő félig felébred, majd mérgesen közli, hogy neki másnap munkába kell mennie. És? Akkor nem lehetek fáradt? Én nem tolom a busz elé a gyereket kocsistól? Neki mi történik, ha fáradt lesz a munkahelyén? 5%-al esik a hatásfoka? Iszik még egy kávét? Azért ébresztettem fel, mert baromira fáradtnak éreztem magam, mert úgy éreztem, hogy nem tudom megoldani, mert mérges voltam a gyerekre, hogy miért nem alszik, miért nincs rajta egy nyavalyás kikapcsológomb, nem azért, mert nekem az úgy jó… Na, ilyen apróságokat kellett megbeszélnünk. Igen, ezek fontosabbak voltak szerintem (aztán később szerintünk), mint az, hogy kialudjuk magunkat:) A másik: jó magyar munkáltatói mentalitás: az adóteher magas, vegyünk fel egy embert legalább két ember helyére. Zsigereljük ki. Üzengessünk a feleségének, hogy ha neki így nem jó, akkor kereshetnek mást is Jenő helyére. Nekem gyakorlatilag készletgazdálkodnom kellett. Készletgazdálodtam magammal, pont annyira legyek csak fáradt, hogy még ne menjen a gyerek kárára, kedves és szeretetteli tudjak vele maradni. Pont annyira legyek csak fáradt, hogy ne érezzem áldozatnak magam. Mert én nem vagyok az a típus. Én élvezni akartam a gyerekeim első pár évét – és azt hiszem, hogy ez sikerült is. Aztán készletgazdálkodni kellett a férjemmel. A főnökei 150%-ot akarnak belőle, napi 12 óra munkát, meg egy csomószor még hétvégén is “ezt csináld meg nekem …-ám” (eredeti neve nem Jenő:) Jenő megcsinálná, mert ugye a családot el kell tartani. Csakhogy akkor még több munkát adnának neki, még inkább tegnapra, még kevesebb elismeréssel. Jenőből is kell, hogy maradjon valami. Neki is kell pihenni. Ha én hagyom, más nem hagyja. Nekem ki KELL követelnem, hogy Jenő gyerekezzen, máskülönben én leszek hulla, és ki kell követelnem, hogy ne csináljon meg mindent másnapra a munkájában – máskülönben ő lesz hulla. Közben meg kell értenem, hogy nem, nem fog mindig gyerekezni, hiszen ő is fáradt, és meg kell értenem, hogy igen, két ember helyett fog dolgozni és megcsinlja tegnapra a munkát, máskülönben őt frusztrálná, hogy “tartozik” avval a nyavalyás számítással vagy bármi mással. Így szerettem bele, hogy nem mindig tudja érvényesíteni az érdekeit, nem változtathatom meg. Ez a készletgazdálkodás sokszor tök szar dolog. Lélekölő. Az ember vívódik, megkérjem-e rá, hogy vigyázzon a gyerekre, amíg elfutok bevásárolni, vagy elmenjek hősiesen egyedül, egy (két) gyerekkel, “Zsóóóófi, hol vagy?” és kockáztassam azt, hogy sík ideg leszek, mire vége a napnak, de igen, megcsináltam, egyedül? Az ember vívódik, hogy másnak talán még többet dolgozik a férje, mégis megy ez egyedül is, és lelkifurdalása van. Igen, volt lelkifurdalás a “Mikor jössz?”-ökért is. EGész nap dolgozott. Reggel hatkor indult. Siet haza. Most indulhat Pestről. Még másfél óra, és itthon van. Nem, nem hívom fel. Eltelt a másfél óra. Még csak Velencénél? “Maradni kellett, amíg meghozzák a betont” vagy mittomén már miért? Miért neki? Más nem volt ott? Más nem tudott volna maradni? Még egy óra? A francba, reggel óta arra várok, hogy elfussak a DM-be (igen, az ember tud reggel óra arra vágyni, hogy EGYEDÜL vegyen három db. fogkefét. Egyedül, a gondolataimmal oda, egyedül vissza, ott meg egyedül megvenni a fogkefét…). Közben ugye anyu, meg az elbizonytalanítása (erről itt lejjebb írtam talán?), meg az elementális igény, hogy megértve legyek. Szóval így csiszolódtunk mi egymáshoz – pedig már eleve is egymáshoz illők lettünk volna, de ha hagyom, most talán én vagyok a sértett, meg nem értett feleség, ő pedig a szintén sértett, meg nem értett, amúgy mindig a családjáért dolgozó férfi, aki persze a külvilág szemében szegény, hiszen az asszonynak semmi sem jó.
Bár, ha már itt tartunk, a külvilág szemében sokkal inkább szegény és papucs egy olyan férfi, aki besegít a gyerekezésben, aki a saját maga ura (most már) és akinek mindig van kivel megbeszélni a gondolatait (vagyis előbb-utóbb, mert gondolataik aztán a gyerekeknek is vannak:), mint egy olyan, aki hazajön, leül a TV elé és nem csinál otthon semmit, de cserébe anyu már csak papíron a felesége. Vajh miért?
KedvelésKedvelés
Én ezt kitenném bejegyzésnek, mert nagyon jó. Lehet? Írj!
KedvelésKedvelés
Lehet, persze. Szerintem Jenő hozzászólását is elé kéne tenni, úgy lenne értelme.
KedvelésKedvelés
(persze úgy csinálod, ahogy akarod, szabad kezet adok. Ha avval a szabad kézzel esetleg elvégeznél egy helyesírás ellenőrzést, azt megköszönném 🙂 )
KedvelésKedvelés
Oké, és beleszerkesztem Jenőt is! Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Nagyon jó írások.
Volt egy blogbejegyzés a sírós gyerekről, amit minden várandós kismama barátnőmnek elküldtem, hogy tudják, nem minden rózsaszín a gyerek születése után (az enyém sokára diagnosztizált tejcukor érzékenység miatt üvöltött 0- tól 24 óráig).
Ez a bejegyzéspár is felkerül a “kötelező olvasmányok” közé. Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Szia!
Hát jó nagyon röhögtem az utcagyerekeken!! És rájöttem hogy én túlérzékeny,túlaggódó vagyok, eddig azt hittem hogy “csak” a lelkiismeretem. Engem valahogy lebénítottak a gyerekek. Igaz sokáig, 4 évig egy gyerekkel voltam akit úgy éreztem állandóan szórakoztatni kell,mellette szűkmellűség, krupp, felső légúti fertőzések, asztmatikus bronchitis ,egy hét oviban négy hét itthon, egyáltalán csak négy évesen tudtam oviba vinni. Közben a belső elvárások: ház, hitelre persze, a pénz miatt elköltöztünk a családtól, no segítség, majd mindent egyedül, tipikus. Négy év korkülönbséggel jött a második, én durván sérültem, és azóta fizikai küzdelem is. Soha nem gondoltam volna hogy van ilyen pokol, mindamellett, hogy a férjem, amikor van, hét közben este és hétvégén rendezi a gyerekeket, de nem reagál arra hogy én már nem bírom, hiába mondom el neki 100x. Megint magamra vagyok utalva, úgy élem túl ahogy tudom. És igen engem is úgy indítottak,hogy tanulj és akkor neked könnyű lesz, 3 nyelven beszélek, export üzletkötő voltam előtte és egyáltalán nem erre számítottam, főleg a szülési sérülésre nem, ez nagyon kegyetlen dolog, egyszerűen mindent elvesz, minden addig elért dolog hirtelen értéktelen lesz és csak lebegsz a légüres térben….
KedvelésKedvelés
Megrázó, amit írsz. Miben áll a férjed meg nem értése? Unja hallgatni? Téged hibáztat? Másokra hivatkozik?
Mit jelent a szülési sérülés?
Eszembe jutott még ez-az.
Nekem anyám mondta, hogy ne éreztessem a gyerekkel soha, hogy teher. Ez nem jó szó: nem teher a gyerek (pontosabban vállalt teher, sok örömmel), de szeretem, ha kiderül, hogy amit kérnek, akarnak, az sokszor egyáltalán nem olyasmi, amit én is csinálnék magamtól, és az bizony nekem munka. Tehát ha látják az én szempontjaimat, korlátaimat. Ezért kérem gyakran, hogy várjanak egy pillanatot (mert nem vagyok képes mindent egyszerre stressz nélkül csinálni), ezért fejezem ki, ha fáradt vagyok, vagy ha nincs kedvem ahhoz, amit ők szeretnének. Nem hangzik valami melegszívűen, de sokkal jobban járnak, mert a jókedvem is valódi, mint az összeszorított foggal boltosnénit játszó, erőltetetten szépen beszélő, ám gyanúsan korán fektető anyukával. Nem tagadom, hogy ember vagyok, szeretem, ha emberi lényként érzékelnek, és nem gondolják, hogy nekem hobbim a mosogatás, a ruha meg magától tisztul. Talán a leginkább olyasmi, hogy szembesítem őket az élet tényeivel.
Még valami: a sógornőm döbbent meg, hogy a nagy fiam másfél évesen kibontotta magának a mackósajtot. Azt mondta, neki eszébe sem jutott, hogy odaadja nekik úgy. Nekem az van mögötte, de ez nem tudatosan, hogy nem nézem hülyének, bízom a képességeiben, hozzájárulásában, még élvezi is. Most öröm nézni, ahogy alig tizenegy évesen palacsintát süt, öccsét pisilteti, kutyát sétáltat, suliba biciklizik.
KedvelésKedvelés
ezt nagon jo, hogy irod, magam is nemregiben jottem ra, hogy nem fogok en a “feladataim” utan loholni (miert is lennenek pont az enyem??), hanem ha a csalad tobbi tagja nem latja magatol, mit csinalhatna, le fogom osztani, es kesz. hat, mit mondjak, van egy kis ellenallas, ferj reszerol. de nem komoly, csak probalkozik. egy pelda: ugy dontottem, hogy a mosast, teregetest megcsinalom, le is szedem,a mi megszaradt, de aztan mindenki az ágyán-asztalan talalja meg a tiszta ruhat ezentul, rakja, ahova akarja.a ” hol az ezmegaz a ruham” ezentul nem az en gondom. erdekes modn a gyerekeknek nincs vele bajuk, de a ferjem probalja bizonygatni. hogy nekem, ha mar amugy is foglalkozom a ruhakkal, semmivel sem kerulne tobb idobe a szekrenybe tenni, mint az iroasztalara. hat pedig de. mert ha a gyerekektol elvarom, vele miert tennek kivetelt? na ez egy pelda, de tobb ilyen kis “újítás” van/lesz nalunk, igy tobb idom marad majd azokra a tevekenysegekre, amik elvezetesek is, es magam valasztom, es nem erzem magam haztartasi robotnak.
annyira konnyu eljutni oda, eszrevetlenul, hogy robotmamiva valjon, es csak varja, hogy mikor lesz mar eleg nagy ahhoz a gyerek, hogy…
KedvelésKedvelés
Jaj, nem akarok rossz hangulatot teremteni! Biztos van megoldás valahogy.
A meg nem értés a nem reagálás gyakorlatilag, olyan mintha egy gumi szobában lennél feszülsz az egyik falnak feszülsz a másiknak de mindig visszapattansz mindenhonnan. Már jó ideje rágom a fülét hogy költözzünk vissza a nagyszülők közelébe mert én ezt nem bírom már sokáig, egyik fülén bemegy a másikon ki. Azt tudom csinálni hogy fogom a két gyereket és visszamegyek magam.
A sérülés, méhsüllyedés,idegi sérülés ami egyrészt genetika, másrészt a terhesség harmadrészt sztem a harmadfokú el nem látott gátrepedés eredménye .
Egyébként annyira igaz a cikked az először a kérdések, telibe talált teljesen, egy csomó minden ami bennem volt érzés szinten, de nem merném kimondani mert ellentmond a társadalmi elvárásoknak és nemi sztereotípiáknak. Annak ellenére hogy a férjem tényleg sokat segít, nem hímsoviniszta, vagy legalábbis nem nyíltan mint apám,fél nyolctól hétig dolgozik,reggel még elviszi a nagyot az iskolába, este még belefér a fürdetés és egy mese, hévégén van itthon, de azért vasárnap du. már látom rajta,hogy nemsoká hétfő, lehet menekülni..
Nem tudom,, mindenkinek nehéz ez így, a kétfelnőttes családmodell, a szétszakadt családok, unatkozó nagyszülők és leterelt szülők. Nem gondolom hogy ebben a felállásban sikerült volna az emberi fajnak fennmaradni és így elszaporodni a földön, mint ahogy csökken is a népesség ott ahol így élnek, na ja és van választásuk…Vagy csak baromira elkényelmesedtünk?
KedvelésKedvelés
Egyszer volt egy cikk valamelyik oldalon, hogy milyen megfontolásokból nem szül a középosztály (amúgy nem csak nálunk, gyakorlatilag az egész világon). A jól-élés volt az oka. Jobban él gyerek nélkül. Mármint anyagilag. Ez szerintem egy elkorcsosult társadalom szerint lehet csak mérce, de mindegy, mert hiába bármilyen ideológia fröcsögés, nemzettudat, meg össznépi keresztény lelkigyakorlat, a lényeg tulajdonképpen akkor is az, hogy a létezésünk egyetlen fokmérője a pénz (vagy, mondjuk tudományosabban: a fogyasztás – ami valóban nincs egyenes relációban a GDP-vel, de nem ez a cikk lényege, úgyhogy ezt most hagyjuk).
Addig azzal nincs semmi gond, hogy valaki a jelenlegi jobb életszínvonala miatt nem vállal gyereket. Az ő dolga, ha ilyen önző köcsög, akkor inkább ne is legyen neki gyereke. De ez csak és kizárólag akkor fair, ha utána, amikor már nem lesz képes napi 16 órában egy multicégnél pörögni, akkor ne annak a társadalomnak kelljen eltartani őt, aminek a fennmaradásáért ő azzal nem tett semmit, hogy mondjuk felnevelt volna 1-2 gyereket.
Mondhatjuk ezt úgy is, hogy a gyerekesek a jelenbeli fogyasztásukból csoportosítanak át a jövőbeli fogyasztásuk biztosítására azzal, hogy maguk helyett a gyerekre “költenek” (az idő, az energia is végeredményben pénz), míg a gyerektelenek nem teszik ezt meg azzal, hogy mondjuk önkéntes nyugdíjpénztárba utalnák havonta a fizetésük felét. És akkor a nap végén ugyanott lennének a gyerekesek, és a nem gyerekesek is (anyagilag). Érzelmileg meg ki-ki döntse el maga.
Tudom, hogy a valóság nem ilyen vegytiszta, de szerintem akkor is meg kell húzni a határt valahol.
KedvelésKedvelés
“De ez csak és kizárólag akkor fair, ha utána, amikor már nem lesz képes napi 16 órában egy multicégnél pörögni, akkor ne annak a társadalomnak kelljen eltartani őt, aminek a fennmaradásáért ő azzal nem tett semmit, hogy mondjuk felnevelt volna 1-2 gyereket.”
Aki 16 órában multicégnél pörög, az adót is fizet rendesen, sőt TB-t is, nyugdíjjárulékot — jellemzően ezek az emberek fullra be vannak jelentve, mert nem tudják “okosba” megoldani – lásd fekete munkaerő – mint mondjuk a sarki zöldséges.
Tehát adót fizetnek és az adó – amennyiben nem mondjuk, stadionépítésre meg fociakadémiára megy el – akkor olyasmik forrása szokott lenni, mint pl az óvoda, iskola, amit jellemzően nem az használ, aki adózik. Ez nem a társadalom építése?
Az állam dolga lenne az újraelosztás. Azért, mert az állam rossz hatékonysággal látja el a dolgát, miért kellene azokat büntetni (meg leönzőköcsögözni) akik adóznak? Meg lehetne pl. oldani azt, hogy a szülők terheit csökkentsék, csak egyszerűbb egymásnak ugrasztani az embereket, mint kevesebb pént juttatni a haveroknak.
Másrészt pedig: az emberek, tetszik vagy nem tetszik – a könnyebb megélhetést, a jobb életszínvonalat, a kevesebb lemondást fogják választani. Nemtől függetlenül. Ettől lehet önző köcsögnek titulálni őket, de ennek a kijelentésnek van egy markáns “savanyú a szőlő”-felhangja.
Nem feladatom megítélni, hogy ki miért vállal vagy nem vállal gyereket. Szerintem nem is való mindenkinek. Mint ahogy orvosnak sem mehet(ne) akárki.
KedvelésKedvelés
Mondtam: a valóság nem vegytiszta modell. Mint ahogy azt is írtam, hogy az említett cikk szerint a gyermeknemvállalás elsődleges motivációja az, hogy az ember MOST szeretne jól élni. Jól élni az ember szerint = sokat költeni. Persze, adózik, és persze, az ő fizetéséből fizetik a MOSTANI nyugdíjasok MOSTANI nyugdíját. A kérdés csak az, hogy ki fogja fizetni MAJD az ő MAJDANI nyugdíját, úgy, hogy amúgy a MOSTANI gyerekesek, akik jelentős élvezethajhászásról mondanak le MOST, ugyanúgy fizetnek MOST adót és MOST nyugdíjjárulékot, mint azok, akiknek nincs gyerekük.
KedvelésKedvelés
Én szültem gyereket, Egylőre egyet, majd meglátjuk lesz-e második. És persze akkor ez még mindig nem elég, ha ezt a gondolatmenetet veszem alapul, mert ugyebár nincs meg az arány, két szülő nyugdiját legalább két gyereknek kéne fizesse, nem? Azt viszont egy percig sem éreztem, hogy én azért vállalok gyereket, mert köteles lennék fenntartani az emberi fajt. Szerintem igy is vagyunk épp elegen. És azt sem, miközben vágták a méhemet, hogy ezzel én most megalapozom a nyugdijas éveimet. Csak az volt, hogy be jó, nekem is lesz kisbabám :-). Hogy ez pontosan mivel jár, pénzügyileg, de főleg lelkileg, azt csak később tudtam meg.
Én nem látok ennek a nyugdijrendszernek hosszú jövőt, ez nem tud müködni ebben a formában, olyan mint a piramisjáték. Amire én odakerülök (ha megélem egyáltalán, és el nem visz közben valami nyavaja), akkora már rég nem fog müködni. Tudod miért? Mert nem mindenki kap annyit, amennyi járna, más meg jóval többet, és már most sincs pénz a fenntartására. Mi lesz 30-40 év múlva? Mi lesz ha pont a gyerekeink döntenek úgy, hogy köszönik szépen, de ők ebből nem kérnek? Inkább elmennek abból a pénzből Hawaiba nyaralni 🙂
Állami nyugdijra hagyatkozni öregségünkre felelőtlen döntés, már most meglátszik a eredménye.
És azért sem áll meg a talpán ez az elmélet, mert meglehet, hogyha én pl mégsem vállalok gyereket, de azért és ennek köszönhetően ráérek a következő 30 évben bent ülni 16 órát (és ezt most nem értem, ezzel mi a baj, mert az sem egy leányálom, elhiheted). Fizetem majd rendesen a társadalombiztositásokat, és sokat fizetek, mert a 16 órát pl nem minimál bérért ülöm le (bár van, aki sajnos igen) akkor én azoknak a nyugdijába is pótolok, akiknek pl szintén nincs gyerekük, vagy elmentek más országba szerencsét próbálni. Pedig nekik az iskoláztatást is mi fizettük. Pedig szépen itthon kéne ülni és pótolni a közösbe.
Szóval, ahogy Judit is irja, nagyon nem lehet ezeket az állami pénzügyeket ennyire leegyszerűsiteni.
És abban is nagyon igaza van Juditnak, hogy nem mindenkinek való ám a gyerek és aki nem vállal azt nem kell nyomban köcsögnek nevezni. Ez ma már választás kérdése, és sokan harcoltak sokat és keményen azért, hogy ez igy legyen.
KedvelésKedvelés
Dolgoztam én is multinál, kerestem is sokat, építettem is karriert, majd lemondtam erről, elmentem kevesebb pénzért szarabb munkahelyre, hogy a gyerek engem is ismerjen, ne csak a nagymamát (aki hála istennek bevethető).
A lényeg még mindig az, hogy akármennyit keresel most, az csak és kizárólag a mostani nyugdíjasok nyugdíjába számít, nem a te jövőbeni nyugdíjadba. Ezért lenne fair az a leosztás, hogy az, akinek nincs gyereke, MOST takarékoskodjon a jövőre. A gyerekeseket pedig majd eltartja a gyerekük majdan fizetett nyugdíjjáruléka.
Akinek nem való gyerek, annak miért nem való? Mondjuk mert érzelmileg alkalmatlan gyereket nevelni? Mi az érzelmi alkalmatlanság? Mondjuk az, hogy nem képes valakit saját magánál jobban szeretni? Akkor az nem önzőség?
KedvelésKedvelés
ez a hangnem elszomorìtò. az önző köcsögök adòja fűti az ovit,ahova az ö.k. gyereke nem jâr vagy épp ha van neki egy ő a legelső. azokra is fűtenek ilyenkor,akik mindegy csakùgy mert màs nincs inkàbbszülökmégegyethâthaegyüttmaradunk ( ő nem önző köcsög csak szoc. hàtrànyos ezért nem kritizàlhatò?). az ö.k. utalna az önkèntes pénztârba ha hagynàk és nem einstandoltàk volna. az ö.k.nek lehet, hogy nem lehet gyereke. lehet, hogy traumatizált ytb stb stb- nem lehet àltalànosítani. az ö.k. ebben a hajtásban nem feltétlenül éri meg a nyugdìjat. így nem kell aggòdnia, hogy esetleg nincs aki a nyugdìjàt finanszìrozza ( bâr arra jò volt, hogy a tbjéből ellàssanak néhàny feketemunkást).
KedvelésKedvelés
Kedves Anna_over_the_moon, te most kire, mire haragszol igazán?
Ha valaki tényleg önzésből nem akar gyereket, akkor mi van? És ha pont önzédből akar? Lehet, hogy ez esetben egyiknek sem való a gyerek. Mert nem erről szól, nem erről kéne szóljon.
De a lényeg, hogy mi, a többiek, nem itélhetjük el emiatt, mert nem a mi dolgunk itélkezni.
Te most ezért haragszol, hogy majd az egy més, gyerektelen nyugdiját kell fizessék a te gyerekeid? És akkor neked nem jut majd elég?
Vagy azért haragszol, mert a gyerekeidért le kellett mondjál a karrieredről, és akkor mondjon le más is mert a te szemedben az úgy fair? (Dögöljön meg a szomszéd kecskéje is?) Úgy talán jobb lesz a te életed?
Azzal teljesen együtt tudok érteni, hogy szar a helyzet ami most van, hogy vissza kell lépni a nőknek szülés után és viszlát karrier, talán majd 20 év múlva, de ezért hidd el nem azokat kell hibáztatni, akik mégis a karriert választják.
És ismét felhozom a példát: ha pl, miután felnőttek a gyerekeid, úgy döntenek “elmennek világgá” és mondjuk egy másik kontinensen kötnek ki, akkor nem lehetünk majd mi, a többiek ugyanúgy dühösek rád, hogy akkor most a te nyudgijadod a mi gyerekeink fogják fizeni?
KedvelésKedvelés
Szerintem Anna nem a saját érzéseiről, veszteségéről írt, hanem rendszerszinten gondolkodik, és hasonló kérdéseket feszeget, mint a szakpolitikusok. Neki nem rosszabb, de a kassza végeredménye, a kifizetés-befizetés mérlege nem fog stimmelni.
Lehetne, és jó lenne, hogy van egy világ, amelyben szül, aki akar, kap támogatást, mehet dolgozni vagy maradhat otthon, és nem néznek görbe szemmel arra sem, aki nem szül, de ha sok ilyen gyereknemvállaló van, akkor ki kell valamit találni, egyes csoportok hibáztatása nélkül, rendszerszinten.
KedvelésKedvelés
Értem én, hogy a rendszerrel baj. Sőt, csak a redszerrel van baj.
Akkor pedig nem kéne “köcsögnek” nevezni azt, aki nem vállal gyereket, hanem gondolkodni kéne egy megoldáson. Igenis, megteremteni azt a világot, ahol már másképp is lehet gyereket vállalni. De amig olyan a rendszer, amilyen, lehet egyáltalán itélkezni az felett, aki úgy dönt, inkább nem kér belőle?
Ok, bevállalom a gyereket, megteszem, amit tudok és úgy-ahogy felnevelem. De kit nevelek a társadalomnak? Egy újabb adófizetőt? Kell a világnak egy olyan gyerek, akit nem akarnak, nem szeretnek igazán, elhanyagolnak, stb?
Értitek mire gondolok?
Kell csak azért szülni, mert elvárják tőlem? Ki várja el tőlem? Hogy van joga elvárni tőlem bárkinek is, hogy gyereket szüljek? Segit majd felnevelni?
Engem az háborit fel, hogy simmán abból a célból kéne még egy gyereket vállaljak, hogy legyen aki a nyugdijamot fizesse. Az nem egy fajta önzés?
A férjem pl nagyon kiábrándult mig pici baba volt a gyerek, azt mondja ő ezen nem akar még egyszer végigmenni. Neki igy kényelmesebb.
Amúgy, nekem meg kellett küzdeni, hogy lehessen gyerekem, mert sokáig nem lett. Én tényleg nagyon akartam és nagyon szeretem őt, de attól még nem lett könnyebb. Sőt, ilyenkor még panaszkodni sem illik, mert nekem kellett, ugyebár.
Ha összejön egy második, azt is biztos akarni fogjuk, de ez mit sem változtat azon, hogy igenis jogomban áll dönteni, ha mégsem. Vagy mégsem?
KedvelésKedvelés
“A lényeg még mindig az, hogy akármennyit keresel most, az csak és kizárólag a mostani nyugdíjasok nyugdíjába számít, nem a te jövőbeni nyugdíjadba. Ezért lenne fair az a leosztás, hogy az, akinek nincs gyereke, MOST takarékoskodjon a jövőre.”
Szerinted nem takarékoskodnak? Lsd. Magán- és önkéntes nyugdíjpénztár. (Ha enniyre okos vagy, mondd már meg légyszi: mi lesz az _önkéntes_ nyugdíjpénztárral? Érdemes pénzt befizetni, vagy azt is einstandolják valamikor?)
“A gyerekeseket pedig majd eltartja a gyerekük majdan fizetett nyugdíjjáruléka.”
Aha, feltéve persze, hogy annak a gyereknek lesz majd munkája. Ugyanis erre sincs garancia.
Mint ahogy arra sem, hogy egyáltalán az a bizonyos “önző köcsög” megéri a nyugdíjazását, mert mire mondjuk a most 38-40 évesek nyugdíjba mennének, addigra mondjuk, 75 év lesz a korhatár és az egészségügy meg olyan, amilyen. És nem lesz jobb, csak szólok.
“Akinek nem való gyerek, annak miért nem való?”
Kissé leegyszerűsíted a kérdést. Ha valaki nem alkalmas tanárnak, mert nincs türelme a gyerekekhez, az önző? Nem járunk-e mindannyian jobban, ha egy türelmetlen ember nem megy tanárnak, mert úgyis csak ordítozna a gyerekkel? Ha valaki nem talált magának olyan párt, akivel érdemes gyereket vállalni, az önző? Sok ok lehet, amiket te lehet, hogy nem ismersz.
“Mondjuk az, hogy nem képes valakit saját magánál jobban szeretni? Akkor az nem önzőség?”
Szóval szerinted azért nem vállalnak sokan gyereket, mert magukat jobban szeretik? És ha így is lenne, TE ítélkezhetsz felettük?
KedvelésKedvelés
Én szkeptikus vagyok, szerintem senki sem a gyereknevelés pedig akkor is magas presztízsű tevékenység, ha nem segítik.
Értem Judit érveit, és sokan szeretnének szülni, de nem jön össze, viszont azt a többgyerekes érzést is ismerem, amikor látom, hogy jómódú családokban “majd még szeretnénk egyet, de előbb még…”, aztán persze nem, az egyet agyonkényeztetik, és tényleg túlaggódás és kényelemszeretet van mögötte.
Nem kötelező szülni, de amire én azt írtam, hogy a világ döntött: nem szül, inkább fogyaszt,az olyan tendencia, ami nekem nem tetszik.
És akkor a túlnépesedésről még nem is beszéltünk.
Kedvesen kommenteljetek, próbáljátok megérteni a másikat és ne szidjunk senkit!
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Először is gratulálok a bloghoz, mert nagyon tetszenek a posztok (még akkor is, ha nem mindenben gondolkodunk egyformán, de ezt a blog írója pontosan tudja, jó régi csörtéinkből:)) Majd szép lassan szeretnék máshoz is hozzászólni, de ez a poszt és a vélemények “szíven” ütöttek.
A gyerek utáni vágy mindannyiunkban biológiailag kódolva van (a férfiakban is!) ez egy olyan ösztön, ami gyakran még az életösztönt is felülírja. Ez független bármilyen gazdasági megfontolástól, népességpolitikától, nyugdíjrendszertől. A kérdés szerintem az, hogy juthattunk el odáig, hogy ezt az alapvető emberi magatartást (mármint, hogy gyereket szeretnék és nevelnék) felülírhatja bármilyen rövidtávú érdek (fogyasztás, karrier, lelki alkat stb.)
KedvelésKedvelés
“A gyerek utáni vágy mindannyiunkban biológiailag kódolva van (a férfiakban is!)”
Ebben nem vagyok biztos. Tapasztalataim és olvasmányaim alapján inkább azt mondanám, egyed/egyén szintjén nincs ez kódolva, sokkal inkább a csoport (populáció, család, törzs) fennmaradása a fontos. És ezen belül lehetőleg a saját génkészlet továbbörökítése. De utóbbi erősen alárendelve az előbbinek.
Kisebb emlősöknél is előfordul, hogy ha úgy alakulnak a körülmények, a gyengébb nőstények spontán meddővé válnak, és csak gondozással segítenek az utódoknál. Úgy tudom, a csimpánzoknál vannak nőstények, akiknek eleve a nagynéni szerep jut. Tehát már az állatvilágban sem egyértelmű, hogy minden egyed szaporodik.
A biológia nekem ezt mondja.
Ha a kultúrákat vizsgáljuk, láthatjuk, hogy minden korban (legalábbis amiről van információnk) próbálkoztak a fogamzásgátlással. És nem csak a szaporulat kordában tartásáért, vagy a családtervezésért, hanem egyszerűen mindig voltak nők, akik nem akartak gyereket. És nem tudhatjuk, hogy miért: lehet, hogy olyanoknál alakul ez ki, akiknek tényleg nem kellene szaporodni? Megérne egy kutatást, csak épp túl komplex.
Egészen máig(?) ezeknek a nőknek nem volt igazi lehetőségük arra, hogy ennek megfelelően éljenek: 1. a század közepéig (vagy még tovább) nem volt könnyen elérhető és biztos fogamzásgátlás, és 2. még anyáink idején is egyértelmű társadalmi nyomás volt, hogy nő = szül. (A világ sok részén persze még mindig megvan e két tényező, az ország sok részén meg a második.)
Ezekből a nem anyának való nőkből lettek aztán jó esetben a boldogtalan, de jóakaró anyák, rossz esetben azok a (frusztrált) mostohák, akikről aztán a Grimm-mesék is szólnak. (Igen, a mostoha nem a “második, nevelő”, hanem a “gonosz, rossz” szinonimája. Csak a finomlelkek nem tudták összeegyeztetni ezt a máriás anyaeszménnyel, és inkább újraházasították a királyt. Legalábbis és így tudom, lehet, hogy tévedek.)
Ha egy szülés két-három boldogtalan embert eredményez, az senkinek nem jó. A társadalomnak sem. Főleg annak a társadalomnak nem, amely már nem a kapa meg kard mögé akarja gyártani a droidokat, hanem azt célozza, hogy kevesebb, de minőségibb egyénnel és munkával hozzon létre akár több értéket, mint ama első.
És ha már biológia: a(z emberi) társadalom tanulhatna a csimpánzoktól vagy az egerektől*. Náluk természetes, hogy a nem szülő nőstény részt vesz az utódnevelésben vagy az élelemszerzésben, hasznos része a csapatnak. És természetes, hogy az anya rábízza a kicsiket, és természetes, hogy nem közösítik ki, és kap enni is.
Működne ez nálunk is. Nem megosztani, együttműködni…
* Épp az elmúlt napokban fialtak a mieink, ezért gyúrtam ki magam a szokásaikból. Meg végignézhettem, hogy segít az egyik nőstény a másiknak szüléskor. Teljes együttműködés, döbbenetes volt!
KedvelésKedvelés
“Igen, folyamatosan félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében!” /Böjte Csaba/
Szerintem neki elhihetjük.
KedvelésKedvelés
Én szeretem Böjte Csabát, de ez most a tekintélyre való hivatkozás. Én is így gondolom, de nem mindenki gondolja így, és nincs eszköz, hogy ezt a gondolatot beláttassuk az emberekkel. Erre mondom mindig, hogy ne legyünk normatívak. Nekem egyébként nem válasz a hiányaimra, hogy eleinknek mennyivel rosszabb volt. Eleink rendszeresen agyonverték a nejeiket, és éheztek meg meghaltak negyven évesen. És nem csodálom, hogy a fiataloknak nem vonzó az almaszedés, helyette inkább interneteznek. Az almát gépek szedik (vagy nem tudom, de nagyüzem lett), fiataljaink meg a városba vágynak, irodai munkába. Megváltozott a világ.
KedvelésKedvelés
Böjte Csabát csak amiatt idéztem, mert mindannyian ismerjük és azt hiszem mindenki számára hiteles személyiség. Az ő munkájánál talán semmi sem bizonyítja jobban, annak a bizonyos biológiai kódolásnak a létezését, amiről feljebb írtam.
Én nem vagyok biztos abban, hogy eleinknek rosszabb volt…legalábbis azoknak, akiket nem vert agyon a férjük (bocs).
KedvelésKedvelés
Csak azért írtam, mert itt meg van egy Érvelési stratégiák sorozat, és abban, a negyedik részében éppen ezt elemeztem, amikor az az érv, hogy valaki, aki elfogadott, hiteles, azt mondta. Attól még lehet igaza persze.
Szerintem sokkal rosszabb volt nekik, fél- meg egész diktatúrákban éltek, és hacsak nem születtek polgárnak, arisztokratának, keserves kínlódás volt az egész életük a természettel és a közönyös társadalommal szemben. Ne legyen illúziónk, mi volt régen a magányos öregek, betegek, fogyatékkal élők, kicsit furcsák, megesett lányok stb. sorsa, és miféle visszaélések fenyegettek bárkit, aki nem volt pénzes, egészséges és férfi.
KedvelésKedvelés
Én már olyan régen születtem, hogy akár “eleink” is lehetnék, de a nagyszüleim biztosan azok voltak. Pár holdas parasztok voltak (mindkét részről) sok-sok gyerekkel. Átéltek, átharcoltak két háborút és az ötvenes évek végén mindent, ami számukra az életet jelentette “beadták” a közösbe…Ennek ellenére nem voltak megkeseredve, sőt szerintem boldogok voltak. Bizonyára a falusi emberek ilyen körülmények között is képesek harmóniára, valamit biztosan értettek, amit mi már nem tanulhattunk meg. Az is tény, hogy ebben a faluban senki nem halt éhen, senki sem fagyott meg télen. Volt megesett leány is, ki is beszélték, de aztán a legnagyobb természetességgel vigyáztak a gyerekére, míg ő dolgozni ment. Volt sok özvegy, egyedül élő öreg is, de magára hagyottról nem tudok.
Gondolom városban más volt…
(Az tényleg nem érvelés, hogy Böjte Csaba is…az én érvem nem is ő volt, hanem a belénk kódolt gyermek utáni vágy, de mindegy)
KedvelésKedvelés
Én nem szeretném a nagyanyám helyett tudni, hogy neki milyen volt: az ő mércéje akkori mérce, akkori norma, ő nem tudott arról, hogy milyen jó eljárni úszni, zenét hallgatni egyedül kockás takaró alatt, és hogy lehet neki is saját karrierje meg orgazmusa. A “nem haltak éhen, nem deportálták, még csak nem is verte a férje, és minden gyereke életben maradt” olyasmi, amit ez a szomorú huszadik század megtanult nagyra becsülni. Erről a szükséglet-piramis jut eszembe, a magam részéről nagyobb ambícióim vannak, ehhez, ami nekem minőségi élet, bizony több erőforrás, szabadság, jog és pénz kell, de ezzel nem vagyok egyedül, mindenki, aki gép előtt ül, majd aggódva az ő gyermekbénulás ellen beoltott gyereke lábára adja a dizájnos puhatalpút, így van ezzel. Könnyű ám nosztalgiázni, de a mai tudatunkkal iszonyatos lehetett a szabadsághiány és a jogok deklarálásának és érvényesülésének kezdetlegessége. És nem lehet más tudatunk, csak mai. A nagyanyánk tudata meg azért olyan, mert nem volt más, ezek voltak a normák. Állandóan dolgoztak, elképzelhetetlen mennyiségű fizikai munkát. Én nem csodálom, hogy ez nem különösebben vonzó. Megváltozott a világ.
A tekintély mint kétes érv arra reakció, hogy “ha ő mondja, neki elhihetjük”. Tisztelem őt, de ez a válaszom a mondataira.
KedvelésKedvelés
Illyést, Móriczot, Galgóczi Erzsébetet, e metszően pontos, szikár prózaírókat olvasva dőlt össze bennem lassan a mítosz, hogy hej, régen, amikor még erdő borította a mobilátjátszó helyét, milyen jó volt minden, az alma ízesebb, az emberi kapcsolatok őszintébbek, az öregek nem magányosan haldokoltak az elfekvőkben. És akkor lett világos, hogy muszáj progresszívnek lenni, valami újat építeni.
KedvelésKedvelés
Visszaolvasva: Anna nem nevezte önző köcsögnek általában azokat, akik nem vállalnak gyereket, csak azokat, akik a jólétüket féltve nem. Amivel én nem értek egyet, de közben mégis. Csak a pontosság kedvéért.
KedvelésKedvelés
Ezen sokat gondolkoztam mostanában.
Szerintetek azok közül akik nem szülnek gyereket hányan lehetnek azok akik kizárólag kényelemből nem vállalják? Akinek semmi más érzelmi vagy fizikai hátrány nem folyásolja be ezt a döntést? Aki még titokban sem szeretne egyet?
1%? Talán 10%? (szerintem ez már sok).
Én mind azon akadok fent, hogy akarjuk mi egyáltalán, hogy elvárásból szüljenek gyereket azok, akik amúgy nem akarnak?
Miért nem arra tesszük a hangsúlyt arra, hogy változzon meg ez az előitélet a gyerekneveléssel kapcsolatban.
(És ne legyen olyan drága a hordozőkendő!)
Minket annyira megijesztett az első pár hónap, hogy komolyan meggondoljuk, belevágunk-e mégegyszer. Pedig és is szeretnék még egyet és a férjem is.
És valószinüleg könnyebb lenne második nekifutásra.
Vagy mégsem?
Sok helyen olvastam, hogy egy nyugott gyerek kivételes dolog, olyan nincs, hogy egyforma gyerekek, stb.
Az én kislányom nem volt nagyon nyűgös, nem kelt éjjel, csak egyszer, aztán egyszer sem. Nappal is jól aludt. És mégis nehéznek tűnt.
Na most, ha elhiszem amit olvasok a médiában (babapszihológusok, védőnők, stb), hogy nincs két egyforma gyerek, és én realista vagyok és tudom, hogy a lányomnál jobb nemigen létezik. Ebből az következik, hogy a következő baba valószinüleg nyűgösebb lesz, és lehet, hogy 10-szer kell kelni melléje éjjel.
Ezekután hogy vágjak neki? Ilyen esélyekkel! Az elsőnél ott volt a meglepetés, nem tudtuk milyen lesz. De itt meg a statisztika azt mondja, hogy jaj nekem a következővel 🙂
Ez azt jelenti, hogy kényelemből nem vállalok újabb gyereket?
Ne értsetek félre, valószinüleg nem ez fogja meghatározni, hogy lesz-e mégegy vagy nem. Csak azt akartam hangsúlyozni, hogy ezek az információk mind megvannak valahol bennünk, talán épp tudatalatt, és biza valamilyen mértékben azért mégis csak befolyásolják majd a döntést.
Amúgy, szerencsésebb ha senkit nem nevezünk “köcsögnek”, úgy nem lesznek félreértések.
KedvelésKedvelés
Ez a statisztika-dolog egy kicsit mesterkélt aggodalom, lehet, hogy ugyanilyen alkatú lesz a következő gyerek is, nekem mindhárom nyugis volt, és a te lányodnál is van nyugisabb, nem lehet tudni. vagy sírósabb lesz, de jobban fogod már kezelni, rájössz valamire.
És igazából mit számít nekünk, ki miért vállal vagy nem gyereket? A rendszeren érdemes megint elgondolkodni, amely ilyen döntéseket vált ki az emberekből. A többi tulajdonítás és ítélkezés, mindenkinek jó oka van rá, hogy úgy él, a hogy (pl. a társadalmi közeg, a rendszer).
KedvelésKedvelés
“Szerintetek azok közül akik nem szülnek gyereket hányan lehetnek azok akik kizárólag kényelemből nem vállalják? Akinek semmi más érzelmi vagy fizikai hátrány nem folyásolja be ezt a döntést? Aki még titokban sem szeretne egyet?”
Amennyiben a “kényelembe” beleértjük, hogy “akkor majd nem jut pénz másra”, akkor bizony lehet, hogy jó páran.
Mégis miért ezt az érvet mondják sokan? Mert – itt talán hihetetlen, de – ez a társadalmi szinten leginkább elfogadott. Az anyagi érv.
Amikor még vizsgálva a motivációimat, keresve, mit is akarok, a “miért nincs/mikor lesz majd gyereked” kérdésre* azt a sablonos-bizonytalan választ adtam, hogy sem érzelmileg, sem anyagilag nem érzem biztosnak a helyzetünk, utóbbira mindenki megértően bólintott, és meg is jegyezte, hogy “bizony, a mai világban”. Miközben volt lakás, fizetés, nyaralásra is jutott.
Manapság, amikor már végre magamnak is ki tudtam mondani, hogy nem, én nem vágyok gyerekre, és ezt a kérdésre el is mondom, látom a teljes megütközést, értetlenséget – ugyebár időnként a megvetést. A “milyen nő vagy te” pillantást (szerencsére nem mindenkinél). Aztán van jön a hittérítés, vagy se.
Na ja, könnyebb lenne szimplán csak azt mondanom, hogy most munkanélküli vagyok, nem vállalhatok a bizonytalanra. 🙂
*Még mielőtt bárki megjegyzi, hogy kinek mi köze hozzá, miért kérdezik, leírom: az én világomban nem létezik indiszkrét kérdés, tőlem nyugodtan kérdezzenek meg mindent, amire kíváncsiak az emberek. Sőt, elvárom, hogy kérdezzék meg, és ne találgassanak. Legfeljebb kedvesen megmondom, hogy az adott választ nem akarom megosztani – ha olyan.
Mások kérdései sokban segítenek egyébként az önismeretben.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon igaz: elfogadottab anyagi okokból nem vállalni gyereket, mint azt mondani, hogy neked az a természetes, hogy nem akarsz gyereket.
KedvelésKedvelés
Ilyen kételyek bennem is voltak a második előtt. Nekem az első aránylag nyugodt volt, napi öt percet sírt és átaludta az éjszakákat hat hetes kora után. Mondhatni mintababa volt. Mégis életemben nem voltam olyan fáradt, mint akkor. Miért? Mert nekem senki nem mondta, hogy mindez mivel fog járni. Anyukám csak annyit, hogy a világ legjobb dolga, hogy ha megvan mindene és szeretik, akkor a baba nem sír, meg hasonló rózsaszín dolgokat. Na már most nyilván nem így van. Én attól a napi 5-10 perc sírástól a világból ki tudtam volna menekülni. Úgy érzetem, hogy miattam sír a gyerek, én nem vagyok elég jó – hiszen “ha szeretik és megvan mindene, akkor nem sír”. De. Úgy éreztem, hogy engem kritizál a gyerek a sírásával – miközben a fejemmel tudtam, hogy baromságot gondolok. Ezen kívül nem tudtam mit kezdeni avval a ténnyel, hogy engem baromira zavar, hogy nem mehetek oda, ahova akarok, akkor, amikor akarok. Itt van még a gyerek, akit amúgy imádok, de hátráltat. Elmennék. Nem lehet, mert alszik. Nem lehet, mert meg kell szoptatni. Beülnék egy cappuccinora a barátnőmmel és beszélgetnék 20 percet. Nem lehet, mert 3 perc múlva nyűgös és amúgy sem tudok a beszélgetésre figyelni…
Na, ezek után másodjára lett egy hasfájós babánk, aki fél órát tudott vörös fejjel üvölteni, éjszakánként kétóránként felébredt egy éves koráig, plusz még ott volt a kétéves tesója is. Nehezebb volt? Fizikailag egy kicsit, talán. Lelkileg sokkal kevésbé. Talán addigra fogtam fel, hogy a gyerek nem “ellenem” üvölt, hanem azért, mert baja van, és ha mellette vagyunk és kólikatartásban cipeljük meg masszírozzuk, akkor mindent megtettünk, amit kell és jó szülők vagyunk? Addigra értettem meg, hogy mennyire átmeneti ez az időszak és milyen hamar visszajön az, amikor elindulni megint csak annyi lesz, hogy felugrom a bicajra és megyek? Addigra vetettem le annyit az elveimből, hogy magam mellé vettem a kiságyat, leszedtem az egyik oldalát, aztán fel se keltem a szoptatáshoz, hanem öt perc múlva aludtam tovább? Addigra jöttem rá, hogy fél év palacsintasütés és ablakpucolás nélkül tökéletesen vállalható kompromisszum, ha emiatt nem vagyok hulla? Nem tudom. Tény, hogy a másodikkal és az elsővel kb. ugyanannyira voltam fáradt, mint csak az elsővel, de sokkal inkább “én” maradtam közben, a harmadik (aki szintén ébredős volt) meg valahogy úgy simult bele az életünkbe, hogy néha meglepődöm, hogy már ekkora?
Ja, mind a három különböző. Hála Istennek:) Bár lehet, hogy már régi a bejegyzés, ezért rég el is döntöttétek, hogy mi legyen:)
KedvelésKedvelés
Még mindig nem döntöttük el. Valahogy úgy vagyok ma vele, hogy “jöjjön, ha jönnie kell”, “ha a természet úgy akarja”, meg ilyenek 🙂
Nálam fizikai gondok is vannak, ami az utódnemzést illeti (kezelés kellett az elsőhöz is), ezért tényleg tudatos döntés kell legyen, ha még akarok gyereket.
Vannak napok, amikor nagyon szeretnénk még egyet (akár még kettőt is), máskor viszont ez az egy is sok.
Az már mindenképp biztos, hogy nem a statisztika fog dönteni ebben 🙂 valamint az is, hogy ha netán összejön, akkor marad is :-).
Nálam is nagy gond, hogy ennyire házhoz köt, főleg ha a férjemmel szeretnénk elmenni kettesben, különben megoldjuk egymás közt. Arra gondolok, hogy ha már egyet ennyire nehéz egy pár órára ráhagyni valakire, mi lesz kettővel 🙂
Kezdek arra a következtetésre jutni, hogy túl sokat gondolkodom 🙂
KedvelésKedvelés
Van három gyerekem, mert akartam gyerekeket. Kettőt biztosan, aztán később a harmadikat is. Nem csak úgy becsúsztak, nem akartunk vele házasságot összetartani. Akartam őket, nem magasztos népességnövelési célok miatt, nem is a hitem miatt. Egyszerűen csak azt gondolom és gondoltam mindig, amit egy történetben hallottam: Amikor 80 évesen a szülinapi ebéden ült egy férfi, akinek az élete egyébként jól alakult. Megkérdezik, hogy mi az élete legnagyobb sikere, és azt válaszolja: a gyerekei.
Ez nem jelenti, hogy nem fárasztó néha, hogy nem szeretnék a Holdra költözni, hogy nem kell lemondani semmiről miattuk. Ez csupán annyit jelent, hogy számomra a mérleg a pozitív oldal felé billen, nagyon is 🙂 Nem gondolkozom a szükségesnél nagyobb mértékben, hogy mi lesz holnap vagy holnapután. És nem gondolkozom azon sem, mi lett volna ha…
Kb. ennyi elég a gyerekvállaláshoz 🙂 Mert az első esetben érdemes olvasgatni: Maeterlinck Kék madarát, a másodikban meg elég arra gondolni, hogy aki folyton a múltba néz, az seggel megy a jövőbe 🙂
KedvelésKedvelés
“aki folyton a múltba néz, az seggel megy a jövőbe”
Ezen most jót nevettem, mennyire igaz. 🙂
KedvelésKedvelés
Sok (4-5) gyereket szerettem volna, mindig is, még ezelőtt egy hónappal is így gondoltam. Azután kiderült, hogy az elmúlt két évünk hazugságokra épült. Így erről az elképzelésemről letettem, nem szülök több gyereket, neki nem.
(A blogot nagyon szeretem, olvasgatom egy ideje. Sokszor szerettem volna hozzászólni, de mindig úgy éreztem, minek. Most ez nagyon kikívánkozott, bocsánat, ha nem egészen vág a témába!)
KedvelésKedvelés
A GDP ügyében, hogy miért nem jó mérőszám, és amúgy is szeretettel ajánlom Hervé Kempf könyvét, annak is a 7. fejezetét: Új világ küszöbén, Le Monde diplomatique, fordította Morva Judit, szerkesztette Gerle Éva. Most jön ki a nyomdából.
KedvelésKedvelés
Érdekes volt olvasni az írást és a hozzászólásokat is. Elmondom négy gyerekes anyaként, miket tapasztaltam (a gyerekeim már jobbára felnőttek.)
1. Nagyon sokszor éltem át, sőt, mostanában is előfordult, hogy mint “sokgyerekest” rögtön a “vallásos nagycsaládos” kategóriába sorolnak, ilyen rendezvényekre hívnak, erre utaló megjegyzéseket tesznek a társaságomban, pedig nálam szkeptikusabb embert keveset hord hátán a föld. Amikor megkérdezik, hogy akkor mégis miért van ennyi gyerekem, meglepődnek, hogy a válasz az: egyszerűen élvezem őket – miközben azt sem rejtem véka alá, hogy a gyerek”nevelés” egy része tömény szívás.
2. Nálunk a második gyerek várásakor hangzott el apóstól (béke poraira), hogy “De hogy fogjátok eltartani?” Az átok bejött, apuka akkor is totálisan kétségbe volt esve az anyagi helyzetünktől, amikor semmi oka nem volt rá.
3. DE! Amikor megfogantak, el sem tudtam volna képzelni, hogy mire megnőnek, egy kiló krumpli majdnem annyiba fog kerülni, mint egy kiló banán. Vagyis, hogy éjjel-nappal dolgoznom kell pusztán azért, hogy enni tudjunk ennyien, és szó sincs fizetős iskoláról, sítáborról, érettségi-ünneplésről vendéglőben. Elég nagy szemétség utólag számon kérni valakin, hogy anno miért vállalt ennyi vagy annyi gyereket. (Amúgy beindítottam a krumplitermesztést a hátsó kertben 🙂 )
Emellett egyszer sem gondoltam, hogy bárcsak ne született volna meg egyik vagy másik (mégis, melyik?), és sajnálom azt a kettőt, aki nem született meg, mert a természet közbeszólt.
Érdekes, hogy amikor rájuk nézek, néha ma is megdöbbenek: ez az én fiam/lányom? Olyan hihetetlen. És jó.
KedvelésKedvelés
Engem ez a hozzászólás eléggé megdöbbentett. Anno, mikor még vettem a Kismama magazint, körülbelül az első dolgom volt, hogy a pszichológus válaszol rovatot (bármi is volt a címe valójában) elolvassam. Ugyanis nagyon jókat írtál. Fura, hogy emberek, akik jól csinálják a dolgukat és akiknek a munkájára sokan kíváncsiak még jómódúnak sem mondhatják magukat…
KedvelésKedvelés
Talán jogos a meglátás, hogz az “étkosban” senkinek nem volt szabad akár nemzeti, akár csak családi vagy személyes gazdálkodásról komolyan elgondolkozni. Hát még beszélni!
Meglátásaink, felfogásunk elképesztően csúszkál az egyik végletből a másikba, a gazdaság mozgató/fékező erőviszonyaiból hol az egyiket – hol a másikat vesszük észre, ezért vagy azért lelkesen síkra szállunk, mint hogyha lelkesen galoppírozó elmefuttatásainknak semmi de semmi sem tudna ellenállni.
Hiányos gazdasági ismeretek következtébrn a társadalom nagy részei kiszolgáltatottak az anyagi előnyőkért tisztességtelen és becsapó érdekeknek. Sok minden meggyözö annak, aki semmit nem ért a kérdéshez.
KedvelésKedvelés
Kedves István, fogalmam sincs, hogy ezt mire írja, nagyon óvatosan személytelen ez a bírálat, nem tudok vele mit kezdeni. Kérem, tiszteljen meg érthető és konkrét megállapításokkal, és vegye figyelembe, hogy nem biztos, hogy hasonló a világnézetünk. Olyan is van. Semmilyen komolyabb szakmai megállapítás nincs az írásban, amely a véleményműfajok körébe tartozik. Annak örülök, hogy érzékelte a szövegeimre jellemző lendületet. Bizonyos idő, figyelem, türelem és publicisztikaolvasói, szépirodalmi rutin szükséges az írásaim élvezetéhez, meg a másik tisztelete is. Ha még kommentelne, ajánlom figyelmébe ezt:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/01/nemtrollok/
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: egyedül fogtok megdögleni | csak az olvassa
Húszévesen kérdés nélkül is mondtam: én négy gyereket szeretnék.
Miért? Mert szép az élet, megölelném a világot, mert én jó fej vagyok, és a gyerekeim is majd ilyenek lesznek. És persze, fogalmam sem volt, mivel jár a gyereknevelés.
Pár hónappal ezelőttig ezt a négyet mondtam még mindig.
Most, hogy kettő már van, megtorpantunk a harmadik előtt.
Pedig a pro érvek gyarapodtak is: már látom, micsoda belső gazdagság egy gyerek a maga kis világával, megannyi egyéni válasz a teremtésre.
De közben az is kiderült, mindez óriási strapa. Áldozat. Akarjuk mi még egyszer?
Ráadásul a külvilág szemében a kétgyerekes ember mintapolgár, a háromgyerekes ufó.
A munkahelyemen kétgyerekes nők még vannak. Háromgyerekes egy sem.
KedvelésKedvelés
“Szerintem az vitatható, hogy a a videó minősége milyen, viszont az nem, hogy teljesen igaza van Eddának. (…)
Pont azért húzzák fel magukat rajta az emberek, mert érzik, hogy mennyire igaza van.
Én inkább csak még keményebb lennék, a két gyerek sem elég, 3-nak kell lenni a nemzeti minimumnak. De igazából a fogamzásgátlás teljes beszüntetését kellene visszahozni házasságban.
Végsősoron a szolgálólány meséje nem disztópia, hanem a fehér megmaradás tervéhez használati utasítás.”
nőgyűlölő blog kommentje
KedvelésKedvelés
Ez annyira szürreális, hogy az elején azt hittem, hogy te válaszoltál szarkazmussal az első mondatra.
Az a baj, hogy tegnap én is megnéztem a videót, és jól felidegesítettem magam rajta. Hihetetlen hogy ezt a sok buta sztereotípiát ilyen bicskanyitogató csokorba szedve szajkózzák vissza az emberek. Az ilyen szintű sötétségre nem is lehet mit mondani, maximum egy jó paródiát érdemelne.
KedvelésKedvelés