én is nagycsaládos vagyok!

Nagycsaládos vagyok: három gyerek, hát papírom is van róla a Gázművektől. Nem vagyok nagycsaládos? Akkor mi ez az iszonyú lárma?

Beszélgetek egy másik nagycsaládos anyával. Neki öt gyereke van, itt laknak a közelben, most ismertem meg. Katolikusok, nagyon. (Komoly hívő keresztény — miért kell ennyiszer mondani? Értjük.) Három, nahát, az is szép, de bekapcsol a sztahanovista: terveztek még?

Kitérek a válasz elől. Olvasóim tudják, miért. Amúgy is nemrég vetéltem el a negyediket.

Na nem baj, legyek én is nagycsaládos! Vagyis a NOE tagja. Hallottam már róluk? Nagyon sokat segítenek, összefogás, kedvezmények, akciók, érdekérvényesítés. Hány évesek az enyéim? Nahát, mekkora korkülönbség van az első kettő között. (Gyanakszik.) Igen, ő az első… házasságomból van.

És az első férjed mikor halt meg?

Ó.

Nem tudok én ezzel a mentalitással beszélgetni. Aki eleve csak azért szült ötöt, hogy katolikus szervezetek vezetőségi tagjaként mosolyoghasson a neten, és legyen kit beíratni hittanra. Fogy a nyáj, fogy a középosztály. Nem akarok közéjük tartozni. Erkölcsöt vindikálni. Fejet csóválni. Melegfelvonuláson felháborodni. Évnyitó misére sietni.

Persze kereszténynek sem kell ehhez lenni, hogy előttük zűrös, erkölcstelen lénynek érezzem magam. A férjem harmadik házasságában élek, nekem az első, de mástól is van gyerekem. Neki öt van, kettő közös. Úgynevezett mozaikcsalád, de ahogy nézem, egyszerűbb, mint sok hagyományos. Lett egy szerelemlányunk, olyan is, és mi hozzáigazítottuk az életünket. A férjem három nagy gyereke nagyon-nagyon nem örül nekünk. A némaság az alapértelmezett beállításuk, de amikor már Jakabra készültünk, felhívták őt: nekünk felelőtlenség gyereket vállalnunk. Amikor jeleztem, mert a férjem nem tette, hogy nem egészen kéne ezt nekik megmondaniuk, méhemben turkálniuk, a nagy lány kifejtette: ő harminc éve van jóban az apjával, én meg csak az egy éve megismert barátnő vagyok, ne akarjam neki megmondani, miről beszélgethet az “apukájával”. Megtudtam azt is: a tőlük elvett pénzből vagyok én itthon a gyerekekkel, újítunk fel lakást, csapunk nagy esküvőt, pedig ők dolgoznak, keményen dolgoznak. Nem úgy, mint én. Anyósom is így gondolja. Őket sajnálja. Rám legfeljebb “nem haragszik”. Ő ugyani mindenkinek megbocsát. De mit?

Ez meg a máik, a “minek szül ez ennyit”. Hát engem senki, de senki ne piszkáljon, hogy hány gyerekem van, se innen, se onnan. Ez a lány Svájcban él egyébként, ott nincs gyed. Az ő szemében én nem dolgozom. Neki fáj, hogy nekünk jut három gyerekre, ő meg nem is tudja, és ez nem az én karikírozó hajlamom, hogy az esetleg tehetséges leendő egyetlenje mellé miből fogad majd zenetanárt. De meg nem is lát a csalódástól, hogy ha több az örökös, akkor mégse annyi az annyi, amennyit ő remélt, mostanában remélt, sőt, részben régesrég meg is kapott.

Hányszor feszengtem én középkorú asszonyok közt, az elsőm vagy a másodikom baráti társaságában. Hányszor játszották el a kedveset. Hányszor méregettek, néztek egyszerű szextárgynak a rég frigidek, az elhagyott nők morális gőgjével. A gyereket is de hányszor vizslatták. Hányszor adtak tanácsokat, tudták jobban. Hányszor szégyelltem magam feszes szépségemért, lendületemért, abortusztalanságomért, a hetvenes évek irodalmi viszonyaiban való tájékozatlanságomért. Hányszor éreztem magam árulónak az intellektuális rajongásom miatt, miközben engem nagystílűen csaltak. Hányszor lapítottam az elődök előtt, mert velük diskurált a berúgott első és egyszer a becsípett második, és én, a törvénytelen, nem számítottam, én ott álltam egyedül, letagadva. Már együtt laktam az elsővel, amikor felment hozzá az elődöm, lezárni átbeszélni, az elődöm, akivel csak majdnem költözött össze, és az emberem elpakolta minden holmim, és elküldött otthonról. Aztán nekem, amikor már hazamehettem, a nő szépségéről mesélt. Hogy esett az eső és ő átöltöztette. Azért mesélte el, hogy fájdalmat okozzon.  Mert ezeknek a fiatal törvényteleneknek olyan könnyű fájdalmat okozni.

***

Nem egészen úgy zajlanak nálunk a mindennapok, ahogy a hittanfüzet illusztrációi kinéznek. Hektikus vagyok, így nem lehet, mondta egy másik ötgyerekes kolléganőm, akit épp pazar reggelivel kínáltam. Nem: kikészíteni, beosztani, előre tervezni. A segítő szolgálat vezetője nem értette, miért nem segítség, hogy a fiamat macerálja, mit hogy csináljon, és elkomorult, amikor a családi viszonyainkról beszéltem.

Nem, én nem úgy és nem azért. Nem is vagyok mindig otthon az anyaságban. És mégis nagycsaládos vagyok. Remélem, attól, hogy az élet írja a történetünket, nem valami stabil koncepció, még szabad lelkű, derűs, gondolkodó gyerekeket nevelek.

Egy kicsit ismerem már a felszaladó szemöldököt. Hát még a gyermektelenek. A sérült gyereket nevelők. A leszbikus párok. Jaj, nem szeretem a többségi erkölcs cézárait, az eszményített családokat. A derék, dolgos istenfélőket. A kórustagokat, a presbitereket, az egyesületi elnököket, az előadókat. Azt, hogy bele se gondolunk: megbecsülést érdemlőnek tartjuk önmagában, hogy valakinek két-három-öt gyereke van, és hogy házasságban él. Akkor biztos mindenki hepi, boldog a házasság is. Öt gyerek, az ötödik még kicsi — úgy látszik, a szex is működik! És mosolyognak a Helyi Témában. Védik a hagyományos értékeket: a TÖBBIEK hűtlenek, önzők, kompromisszumképtelenek, karrieristák. Aki vállalja, ami van, aki kimondja, dönt, lép, az mind erkölcstelen.

Hát mit harcolnak ők? Róluk nem szól pletyka, s hogy ne is szóljon, hazudnak. Mindenki mellettük áll (mellettem is, ha nem taglalom, nem azért), övék az adókedvezmény, a hatalom és a dicsőség, mindörökkön örökké, ámen.

9 thoughts on “én is nagycsaládos vagyok!

  1. Minket liberálisék basztattak, hogy noormálisak vagyunk amikor jött az első, a második, majd a harmadik. Ez még tényleg nem nagycsalád.
    Sem az egzisztenciával, sem a harmóniával nincs gond.

    Kedvelés

  2. nem szeretné(n)k gyereket, és (már) nem szégyellem.
    az még hagyján, mikor emiatt ájtatosék szurka-piszkálnak (megírtam cikkben, saját névvel: miért nem, és azt is, hogy ebben mennyi töprengés van, hogy ez éppúgy egy felelős döntés, mint a gyerekvállalás, na meg azt is, hogy a méhem nem állam- vagy társadalmi érdekek kiszolgálója. volt nagy hacacáré, jött a sokgyerekes katolikus anya elmagyarázni, hogy miért is vagyok én rohadtul önző, sőt, összeütött válaszul egy vitriolos anyák napi cikket a Magyar Nemzetbe – ezen meghatódtam kicsit, hogy milyen fontos is vagyok én meg a gyerektelenségem), na de amikor ismerősök kezdenek kapacitálni, hogy “de azért még meggondolhatod/hatjátok magad/magatokat” meg “ráérsz még, majd öt-hét-tíz év múlva visszatérünk erre” és “de hát olyan klasszak vagytok együtt, tök jó lenne nektek egy gyerek”*, akkor egyszerűen elfogy a türelmem, és elkeseredem: hát mit nem lehet ezen érteni, hogy eldöntöttem valamit, és egyszerűen csak mások a prioritásaim, máshogy szeretné(n)k boldogulni?

    *mikor ezt hallom, mindig eltöprengek: vajon hány “kiegészítőnek” szült gyerek rohangászik a világban? sok kis Letícia Vanília…

    Kedvelés

  3. De jó írás ez is! Éppen a napokban gondoltam ezekre a dolgokra. Mert minket is piszkálnaktöbben , hogy lépjünk be az egyesületbe, mert mennyi kedvezménnyel jár. És valahogy vonakodom tőle. Éppen ezért, amit írsz, én is másképp vagyok nagycsaládos. Nekünk azért van mind, mert akartuk őket, egyszerűen kibírhatatlan lett volna nem megnemzeni őket, nem megfoganni velük, hozzánk tartoznak. Egyáltalán nem érdekel sem a nemzeti demográfia alakulása, sem az,hogy mennyivel váltam szalonképesebb templomjáróvá így, az meg aztán főleg nem, hogy milyen kedvezményeket lehet még, és még igénybevenni.
    Ismerem ezeket a díszkeresztény párokat is, akikről írsz, és ugyanilyen érzéseim vannak irányukban. Miért van valakinek arra szüksége, hogy mindenki az ő értékrendjét fogadja el.Teljes mértékben a-tól z-ig? Mert bizonytalan. Bizonytalan abban is, hogy jó-e így élni, ahogy ő.Miért bizonytalan? Mert neki legalábbis nem valami jó. Sokan élnek így, de ha valaki mindemellett címlapon hirdeti, hogy nincs benne kétely az gyomorforgató. Annál már csak az háborít fel jobban,mint mikor pozitív példaként van tálalva olyan női sors, hogy karriert akart, de aztán alázatosan magára vállalta az anyaság áldozatát, nap, mint nap szenved,de az Úr erőt önt belé….

    Én kikérem magamnak, nem áldozatot vállalok, engem nem kell magasztalni, ez nem hőstett, ez egyszerűen az én utam. És ha ezt kifejtem az egyesületistáknak, úgy néznek rám, mint egy árulóra…..

    Kedvelés

  4. Én sokszor érzem úgy, hogy nem az én döntésem volt a három gyerek, csak belementem ilyen-olyan okokból, leginkább a mélységes gyávaságom okán, hogy soha nem mertem a saját életemet élni. Félre ne értsetek, odavagyok mind a háromért, de ha minden helyzetben én döntöttem volna, szerintem csak egy lenne. Elég vacak dolog erre rájönni ám. De nem tekintettem soha áldozatnak a nagycsaládos létet, egykeként nagyon klassz így élni.

    Kedvelés

  5. Én is nagycsaládos, engem is győzködtek, hogy lépjek be, de nekem nem elég az együvé tartozáshoz, hogy ugyanannyi (vagy hogy a jelenlegi átlaghoz képest “sok”) gyerekünk van…
    Nekem ennél jóval kevesebb elég a toleranciához, viszont sokkal több kell az egyesületesdihez.

    Kedvelés

  6. Nohát lányok! Azért Marxot, vagy nem is tudom melyik közgazdász, filozófus ír a bővített újratermelésről. Azt azért jó lenne tudomásul venni, hogy az ember azért mégiscsak közgazdasági tényező, mint munkaerő az egyik feladata a munkaerő bővített újratermelése is lenne.
    Az embernek mint biológiai lénynek szintén egyik fontos feladata, hogy magát reprodukálja, illetve bővítse azzal, hogy plusz egy fővel járulunk hozzá a társadalmi teherviseléshez. Csak, hogy tudjátok, azt a segélyt, nyugdíjat, választási kenőpénzt majd nyugdíjasként az a harmadik gyermek fogja kitermelni, aki sajnos egyre kisebb eséllyel születik meg.
    Most őszintén, s most egy kicsit lemegyek az állatartás szintjére: mi értelme annak a tenyészalanynak ami nem szaporodik? Azért nem nyer minden ló epsomi derbit, nem lesz minden gyermektelen ember Einstein (most nem nézek utána, hogy volt-e gyermeke)
    S, hogy bibilai fordulattal zárjak: akinek van füle a látásra érezze 🙂

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.