Á, ki ez itt, ja, Jörg, né már, el is mosogatott.

Jörgöt soha korábban nem láttam. Mit keres a kanapénkon?

A férjem bökdös, te, ne bökdössél már, írjak végre arról, hogy nálunk rendszeresen megfordulnak mindenféle népek. Ma este csupa pozitívumról olvashattok.

Az úgy volt, hogy drága Kata barátnőm-olvasóm mesélte még évekkel ezelőtt, hogy van egy honlap, egy nagy, milliós tagságú nemzetközi szervezet, amelyen egyesek szállást keresnek, mások meg felajánlják szabad kisszobájukat, kanapéjukat. Ez a legolcsóbb, legvidámabb, legdemokratikusabb utazási forma. A couchsurfing. Aki lefordítja magyarra, annak technokolt keverek a kávéjába. Mindenesetre a couch kanapét jelent, a surfing szörfözést.

A szokásos kérdéseket, melyeket most ti, én is feltettem:

Idegeneknek? Nem fizet semmit? Ahhoz mehetsz, aki már volt nálad? Csak akkor mehetsz, ha fogadsz is?

Igen, nem, nem és nem.

A férjem tavaly annyit utazott mindenféle konferenciákra, hogy ideges lettem, vettem egy repülőjegyet magamnak meg az akkor egyéves Jakabnak, Turkuba, mert oda volt olcsó, meg hát mégis Finnország, fehér éjszakák, regisztráltam és megszerveztem az utamat.

Három hostnál voltam, kettő álom volt: egy háromgyerekes gömbölyű albínó nő ghánai férjjel, három tejcsokoládé gyermekkel erdőszéli sorházban, ő jött ki elém a repülőtérre (a turkui repülőtér akkora, mint egy sufni, ötven méter a bejárattól a repülőgép). Aztán együtt mentünk múzeumba, más couchsurfözőkkel kávézni a folyópartra, piacra, strandra.

A belvárosi, nagyon intelligens házaspár valahogy nem örült nekem, a feleségnek volt valami baja, nem firtattam, elviseltek, elköszöntem. Egy kicsit kínos volt, ahogy 11-kor a tengerparton ráeszméltem, hogy ők már alszanak, de a magyar agyam nem értette az időt, annyira világos volt. Igazából végig maradhattam volna az albínó Hannánál, de lelkiismeretesen végigjártam hostjaimat, még egy mamami-barátnőnél is jártam Tamperében, ahol együtt kifosztottuk a Marimekko-boltokat.

Az utolsó két éjszakát egy óriási biofarmon töltöttem egy igazi hippi párnál. Linda és Tommi főztek nekem csigás ragut, megfogtuk egymás kezét, és megköszöntük a Földanyának. Jakab a hátamon aludt közben. Egy különálló épületben laktam, a lóistálló fölötti padlástérben. Előttem negyvenfős vegyeskar járt ott, finom kekszeket és Marimekko papír kávéspoharakat hagytak ott, ezeket Linda engedélyével rekviráltam, ünnepnapokon kávézom a nyírfamintás kis poharakból. Együtt etettük a jószágokat, volt ott egy magyar ló, Moha. Tommi hosszú túrára vitt, jött a két kutya is, a kecskék is igyekeztek, de lemaradtak, visszaoldalogtak.

Azok a kövek, a Petőfin felnőtt szemnek teljesen idegen fák, tereptárgyak, ősi kultúrák maradéka (300-as évek), temetők, szentélyek, sziklahalmok!

A farmra egyébként kivitt Hanna és mint zűrös gyerekek nevelőintézeti pedagógusa azonnal lezsírozta nemcsak a tejcsoki-lányok lovagoltatását, hanem azt is, hogy intézményesen lóterápiára viszi a neveltjeit. Ott ölelkeztek örömükben. Soha nem látták még egymást.

Egy hetet töltöttem Finnországban, átbicikliztem Ruissalo szigetén, felvonatoztam Tamperébe, fürödtem järviban, tengerben, és Hanna révén, aki babaúszás-oktató is, uszodában is, ott mondókáztam (?) és szaunáztam halál komolyan a csecsemőjüket meztelenül szoptató finn anyákkal.

Aztán augusztusban ideköltöztünk, szerkesztgettem a profilomat, és felkínáltam a kisszobát.

Jöttek is hamar. Hátizsákos huszonévesek javarészt, párban vagy egyedül. Német, koreai, francia, lengyel, hongkongi, indiai, kínai, új-zélandi, szlovén, spanyol, kanadai, legutóbb három cseh lány.

Udvarias, értelmes, alkalmazkodó, kíváncsi lények. Annyira örülnek mindennek, elmosogatnak, a férjem mesél a belváros épületeiről, nekünk meg nem kerül az ő elszállásolásuk semmibe. Az új-zélandi James egy esős őszi napon írt last minute requestet: kórházba kerül a hostja. Csak egy éjszakára! Itt tartottuk még négyre, pedig közben befutott a német család, Christian, Conoschka és a hároméves Anouk. James tengerbiológus, szabad idejében rozmárokkal mulat a Déli-sarkon. Skóciában tanult, hazafelé szétnézett Európában. A barátnője japán.

Mindenkinek megírom, hogy nem vicces a busztól idáig, küldök térképet, jönnek és boldogok. Játszanak a gyerekeimmel, főznek ötfűszeres csirkét, kiviszik a szemetet.

A koreai lányok külön műfaj, még a szokásosnál is udvariasabbak, halkabbak, hálásabbak. Zavarbaejtő. Eljönnek ide a Föld túlsó feléről, az eszméletlen kultúrájukból, mennek a Széchenyi-fürdőbe, Nemzeti Galériába, és én lecsót főzök nekik.

A lengyel szerelmesekkel alkonyati fényben felbicikliztünk a János-hegyre. Először ültek tandemen, nem rinyáltak, végignyomták. Az egyik koreait meg én vittem fel a tandemen.

A gyerekek tök érdekesen, természetesen reagáltak arra, hogy kéthetente beállít valaki, itt lakik, vacsorázunk vele, angolul megy az eszmecsere. Szívesen játszanak is az ismeretlenekkel, aztán azok összepakolnak, és soha többet nem látjuk őket. Várják a vendégeket, mutatják a dömpert és a balettruhát nekik lelkesen. És a gömbölyödő pocakú francia Nancynak (lakhelye: Nancy) miért ne adnám kölcsön a kalocsai hímzett blúzomat?

Van, aki nem egészen érti, hogy működik a rendszer: nem és nem használja a request formát, hanem üzenetben nyomul, két hétre jönne, öten, és ki tudok-e menni elé. De nincs ez túl messze neki? De mennyi a taxi? És tényleg nem jöhetnek öten?

Az ember lassan beletanul: sokat alakítottam a profilomon, és már tudok úgy fogalmazni, hogy az ilyenek ne is írjanak. Nincs “holnap jönnék” jelentkezés, maximum két fő, és nemhogy nem hívok EU-n kívüli számot, de nem is fogadom a hívást. Aki dohányzik, aki partiarc, ne ide jöjjön, itt este csönd van. Értékes kütyüt ide ne hozzon senki (erre a kanadai lánypár látogatása után jöttünk rá, amikor is volt egy besurranó tolvaj, és elvitte az iTouch–ját, fél napig nyomultak a rendőrségen, de legalább flörtöltek egy kicsit a daliás hadnaggyal). Szívesen beszélgetek a vendégeimmel, ehetnek velünk, saját szoba, bizalom, router, de fuvarozni, városnézni nem tudok.

Vannak további érdekességek. Londonban márciusban nem és nem kaptunk szállást, rideg nemek jöttek, de a fele nem is válaszolt. Egy estét töltöttünk végül egy rejtélyes asszonynál, aki a válása után mindenét eladta, vett egy apró lakóhajót, és most állandó mozgásban van, a Temzén él, épp egy máltai-kanadai fiú aludt nála, mi csak vacsorázni mentünk hozzá.

Amikor kerestem a londoni hostokat, egy-két meredek élményem is volt: az egyik kiköti, hogy párok hozzá nem mehetnek, ne haragudjon senki, ja, és nők sem, nem diszkriminál ő, de megmondja őszintén, az ő ízlése a fiatal, sovány, fehér bőrű fiú, ezzel a tudattal menjen bárki is, van golfpálya is egyébként.

A másik: hét keresztény férfiú, de nagyon keresztények ám (gyakorló, elkötelezett, mélyen és komolyan hívő keresztények — a felekezet nem derül ki). Mivel ők férfiak, és nagyon keresztények, ne haragudjon senki, de meg lehet ezt érteni: ők férfiak és keresztények, ide nő, gyermek, házaspár és háziállat (!) nem teheti be a lábát, a kísértés miatt, és aki férfi és jön, az kalkuláljon bele egy vasárnapot, és töltse velük a szertartást, amelyen az Urat dicsőítik, mert ők hisznek abban, hogy ez teljesen át fogja alakítani az illető életét. De tényleg.

Accommodation has following conditions:
(1) men only – sorry no ladies, couples, pets
(2) must stay at least Sunday night
(3) max 3 nights with CS (more nights by email request)

Hosszú lista, ki mindenki járt ott, magyarok is: Előd, Csanád, Gergely, Botond. Szomorúak voltunk nagyon, hogy nem mehettünk, meg a kutyánk sem.

Na, ennyi rossz élményem van a couchsurfingről, és ezt is csak olvastam, és ezek legalább megmondták világosan, mi merre. Ja, nem, Christian, aki nem keresztény, hanem német surfer, hagyott egy tízforintosnyi vörösborcseppet az új asztalunkon, de lejött azóta.

Legyél a hárommilliomodik tag, és utána már mindjárt a világbéke jön! www.couchsurfing.org