a legkorábbi posztok egyike, 2012. május

Egy kicsit elgaloppíroztam magam, ahogy megint csodáltam a tegnapi olvasottságot. Ha ennyien olvasnak, akkor ezek fontos témák! A sok olvasó biztos ért és szeret is. Végre értenek! A szívük megszakad, rádöbbennek a párhuzamra, máskor meg mosolyognak… veszik a lapot.

Biztos ilyen is van, az ő kedvükért jött létre a blog.

A többiektől kérem: nehogy már itt szenvedjetek meg fanyalogjatok! Annyi értelmes hobbi van! Durbincsot pecázni gumicsizmában. Zsugorfejeket gyűjteni. Sorozatokat nézni egyhuzamban. Hüllős pornó. Ahol nem kell sommás ítéletekkel elintézni senkit. Hacsak nem pont ez a hobbitok.

Sokadszor kapom meg ugyanis:

Keresem a konfliktust.

Szántszándékkal szaladok bele valamibe, aztán meg sajnáltatom magam.

Sugárzom a negatívat.

Mondjuk lehet, hogy ők eléggé szelektíven olvasnak. Talán stilárisan sem érzékenyek, humoruk sem nagyon van, és rohadtul nem veszik az öniróniát.

Pedig értőn olvasni, egy érven vagy egy szemléletes képen eltűnődni nagy élvezet. A katarzis pedig nem Ken Fallett-től jön.

Lehet, hogy ugyanaz az ok, amiért sokan nem olvasnak szépirodalmat, nem érdekli őket a színház, a film. Nem intelligenciafüggő, ahogyan a színvakság sem. Lehet, hogy nekik meg az ízlelőbimbójuk több.

Aztán van, aki olvas. “Építőt és vidámat” (TANULSÁGOSAT). Ha nem ilyet kap, akkor viszont annyira nem szeretné, hogy megbillenjen a világrendje, hogy tiltakozni és hazudozni kezd. Például, ahelyett, hogy “csalás nélkül, könnyedén” szétnézne, inkább a történet elszenvedőjében keresi a hibát. Mert az nem lehet, hogy ilyen a világ! Meg hogy ez (bármi is: bántalmazás, depresszió, nemi erőszak, abortusz) ővele is megtörténhet…?! (A szociálpszichológia is leírja ezt a jelenséget mint a rasszizmus és más efféle jelenségek egyik okát, lásd a fekszik? rúgj bele! című bejegyzés végén).

Sőt: vele is megtörtént, csak letagadja, elhazudja.

Van, aki tényleg boldog. Nem úgy, mint én, megszenvedve és végül, hanem annak a hamis biztonságában, hogy sohasem állt novemberben a gangon, kizárva egy szál bugyiban, lesírt szemfestékkel. Megtalálta a helyét, volt gyerekszobája, van életbiztosítása, szereti a férfiakat, akik meg is becsülik őt, és nem harcol. Anyukájával megy a turkálóba. Apukája forgatja a húst hétvégén faszénen. Olvassa a Nők Lapját, megfőzi a recepteket.

Ó, hogy gyűlölöm őket.

Boldog az, aki beéri azzal, amit a szokásos sorslehetőségek kínálnak mindannyiunknak.

Boldog, aki nem néz olyan filmet, aminek “rossz a vége”, nem olvas szociográfiát, mert inkább a pozitív dolgokkal foglalkozik. Mert a gondolatnak hatalma van…!

De értelmes ember ilyet nem csinál. Gyanítom, egyszerűen félnek belegondolni, mi van másokkal. Félnek, hogy kipukkad a lufi.

Boldogok. Mint egy papírlap. Akit zavarnak ezek a témák, mert jól tudom, ki van rájuk rakva az észrevenni tilos tábla, az nem mert mindebbe még belegondolni. Azt kötik a sztereotípiák. Boldog család, hepiend, szemüveg, kis pocak. Kereszténység és tömény ítéletek.

Nem tudok velük mit kezdeni.

Ne felejtsük el azt sem, ilyen vagy olyan formája annak, amiről írok, bármelyikünkkel megtörténhet. Boldog vagy? Mert jól döntöttél? Te sem vagy biztonságban. Mert nem csak az egyéni döntéseid számítanak. A remek választásaid. Nem korlátlan a menü, és az adagok meg főleg nem. Ezt felismerni, és mégis boldognak lenni, mégis megtalálni a főételt és a megfelelő adagot, na, az a kunszt. De akinek ingyen hozták, jól púpozva, mert a séf küldte…? Ne vicceljünk.

Nekem lételemem tisztán látni, összefüggést keresni. Erős az igazságérzetem. És megnyilvánulás-mániás vagyok. Ha ennek nem hódolok, ha lenyelem, ami eszembe jut, ha sehol nem adhatok hangot annak, hogy meztelen a király, szarul vagyok.

Így, hogy leírom, boldog.

És azokkal érzem jól magam, akik érzékenyek és töprengősek és nem félnek.

Ne féljetek! Nem félni, a taburól beszélni felszabadító! És nincs visszaút, ha egyszer észrevetted és felfakad valami.

De igen, igazatok van: frusztrált is vagyok. És azzal megpróbálok bánni. Veszekedni is szoktam, ha elütnek a zebrán, átvernek, kioszt a főorvos. De nem cipelem gyomorgörcsként. Beírok, megmondom, megírom. És volt már, hogy változott valami.

Oké, frusztrált vagyok. Ebben a mai világban, nem csoda…!

De rákos nem leszek. Ha ez érthető.