miért írok blogot

Ez bizony a blog második bejegyzése, az invokáció után.

Így tizenöt évvel az első blogíróhullám után én is. Eddig miért nem? És most minek? Hát.

Csurcsill, vagy vudielen, valaki ilyeski, engedtessék meg nekem nem nézni utána, állította, hogy sosem lenne olyan klub tagja, ahová még őt is fölvennék. Finnyás ízlésem van nyelvileg és mindenhogy, ritkán tudok olyat írni, amire magam is elismerően csettintek – leginkább fél-egy mondatok ezek, ritkán születik olyan szöveg, amit (a vonatkozó névmási kötőszó a névmásra vagy a főnévre vonatkozik-e? ami-amely dilemma) vállalok egynél több ember előtt, akár egy írok, mert létezem és tudok írni, hátha másnak is élmény típusú blogon.

És hát milyenek a blogok. Rémülettel nézem amúgy kedves ismerősök blogját:

  • tényleg, de most tényleg lefotózzuk gyermekünk (“a” Szabi, “a” Regi mármost ha az előnézeten nem lesz szabályos nyitó idézőjel, rövid életű lesz blogom, és gondolatjel sincs, mi a rák…?), szóval tényleg lefotózzuk gyermekünk első születésnapi tortáját? Meg a gyermeket, ahogy örül neki?
  • Vagy SOROKAT szentelünk annak, hogy a háundemben (háundem, ezt sem értem) milyen csini csajos cipők közül válogattunk a kis Flórának?
  • Valamint tényleg elfelejtünk szóközöket tenni?
  • Tényleg beszámolunk flájlédis kínlódásainkról, meg arról, hogy végül mégis kosz van, csak gazdagodtunk egy kudarcélménnyel is?
  • Vagy a fácsén megosztott magvas blogbejegyzések: miszerint Kovácsné miért gondolja úgy, hogy a velvetes (velvet, szégyellem ezt is) Regina mégis csak egy kurva (na, én is addig vagyok ilyen bátor, amíg rám nem talál a kereső), kitérő: mert Regina nős pasik szeretője, erről írt, és a tisztes asszony most megmondja, hogy tisztes szingli NEM BÁTORÍTJA a más férjét, értsd: vigyázzon a házasságomra más, mert én és főleg a férjem nem tudtunk, de jó volna, ha a férjem senki más szemében nem lenne szexuális lény, hiszen az én szememben sem az, de a legjobb az lenne, ha nem lennének sugárzó és kívánatos nők, pláne fiatalabbak a világban – és mindez örök fájdalmas pontom nekem (nem a sorsom fáj, bár magam is menekültje vagyok Blogföldjére a címkéknek, az ostobaságnak, hanem a képmutatás fáj, általában).
  • Meg aztán a rokon nevű blog, hogy fordulna föl, ahol van, a cserkészapukáé, ezt Balázska idézte fel tegnap (abszolút fejből idézem a szubjektív beszámolóból), hogy aszondja: Itt a szeptember, az újrakezdés a rengeteg nyári élmény után, Barnus már a negyediket kezdi, Bogi másodikos, nem lesz könnyű, én is osztályfőnök lettem, és az utolsó mondat, ami mindent visz: hajrá, Barnus, hajrá. Bogi, hajrá, én! Hogy nem süllyed el, hogy nem ég ki a monitor??? Lásd még: a szabadidő tartalmas eltöltése.

Na nem. Mindez, a fönti öt-hét, nem számolom meg, bekezdés: nem. Amit én írok, az kifogástalan legyen, fontos és érdekes.

De nem tud az lenni. Mert önigazolás, szimpátiavadászat, terápia, teherletevés, gonoszság motiválja. Kinek írok én? Kit érdekel, milyen viszonyban vagyok a testemmel, mit olvastam, miért felfújtformában sütöm a gorgonzolás pennét, hogyan esnek egybe meglepő dolgok a négyes villamoson és kit nézek én le? Kit érdekelnek barokkos jelzőim, önreflexióm, iróniám?

Tudok én érdekeset, fontosat egyáltalán? Mindenki, na jó, néhányan biztattak, vágjak bele, annyira találóan írok, annyira fontosakat. Írtam is sokat egyébként. Leginkább persze naplót, töltőtollal és gyűlölettel. És levelet. Később fórumhozzászólást (anyukás, alter) és olvasói levelet és még cikket is, közéletről napilapba, fülgyulladásról Kismamába, az életem egyes epizódjairól meg női magazinba. A fórumismerősök négyezredik hozzászólásom körül erősködtek, hogy könyvet írjak! Én? Én nem tudok olyan jót, mint amilyet szeretnék. És én csak röhögtem azokon, akik elég indíttatást éreztek ahhoz, hogy a kötődő nevelésről írjanak monográfiát, netán novellákat adjanak ki, jó lenne megőrizni ezt a fölényt – hát most itt vagyok, üssetek. De főműveim a narancssárga borítékok. Levél Gábornak betűtésztából, piros papíron, instant paradicsomleves. Levél szeretőmnek, a NŐTLEN, de nem független németkisváros-polgármesternek negatív betűkből: fekete lap, körömolló, betű alakú lyukak. Születésnapi gratuláció léggömb alakú színes papírokkal, rajta egy-egy kedves momentum, tíz másodperces műfaj. Címzettjeim jelentős része egyáltalán nem tudott mit kezdeni míves betűimmel. A születésnapi címzettnek, N. I. (Nincs Isten) művész úrnak (lásd külön bejegyzésben) például stílusremekeket írtam évente, elsírom magam, milyen tiszta szívű, vicces és okos voltam én huszonévesen, de hát ő meg aztán végképp nem tudta ezt értelmezni. A fórumon meg, hát. Egészen kedves, szintén hordozó, sokáig és önfeledten szoptató nők nem értették furcsa jelzőimet, meg hogy mit akarok, mi ez a hávégéstílus, miért, kit védek, mi ez a szenvedély, gőgösnek és önzőnek neveztek, aki a műveltségét, végzettségét fitogtatja (aztán cigányoztak, mutyiztak (egyik utolsó bejegyzésemben e szó jelentését magyaráztam el) tovább: sógorom (szigorúan névelő nélkül, ezért főbelövés jár, lásd külön leendő bejegyzésben: Ha egy napig belügyminiszter lennék, és még: anyum, párom, sőt: Párom), tehát: sógorom rasszista, de nagyon rendes ember amúgy, csak más a véleménye, illetve olvashattuk még az ellenszenvvel viseltetők egyikétől, hogyan tagadta le vagyontárgyait segélykapás érdekében a hanyag önkormányzati dolgozó előtt, mindezt alignehány hozzászólásnyival a segélyért szülő népcsoport gyalulása után.) Én sem voltam elegáns persze, MÁR MEGINT keresztre feszít a bamba tömeg, az utolsó hozzászólásomban a kurva nénikéjét is emlegettem a hihetetlen rosszindulatú, frusztrált és irigy díszpéldánynak, már ott tartottunk (a válasz is gyöngyszem: Kérlek ne szídd a családtagjaimat, és se szídom a Tieidet. Nagy tével). Na, ebből elég volt. Legyen blog. Az én váram!

Szóval: nem tudom. Jó lesz-e? Nagyon hiú is vagyok.

Mindenesetre most, hogy életkorom (lásd majd külön bejegyzésben) négyzetszám, kitágult a világ. Színes élményeket szerzek színházban, futópadon és újságot olvasva, és majd kicsattanok tőlük, folyton fejben fogalmazok, és hagyírjamle, na, csak elfér itt a tengerben egy újabb csepp. És kit érdekel rajtam kívül, ha nem olyan jó?

Talán a blog egyben tud lenni az, hogy itthon vagyok itt e világban, és az, hogy még mindig otthon vagyok az égben.

11 thoughts on “miért írok blogot

  1. Szia! Napok óta olvasgatom a blogod, és folyton csak döbbenek. Hosszúak és súlyosak, mégsincs türelmem várni és dolgozni hagyni, mindent akarok, falom a sorokat. Néha nem értem, főleg a kommentek között, de nem baj majd visszatérek és ágondolom újra. Majd írni is akarok, most még főleg csak kavarog. Elölről is kezdem, meg a közepébe is vágok, össze-vissza olvasok. Nagyon jó. Végre valaki igazat mond. Köszönöm.

  2. “Elölről is kezdem, meg a közepébe is vágok, össze-vissza olvasok. Nagyon jó.” – írja levena. Én is így… (ez egy ismételt hsz., mert az avatart, ill. a profilképet biztosító rendszer miatt nem látom, hogy az előző bement-e)

  3. Visszajelzés: regényigény | csak az olvassa

  4. Visszajelzés: én leszek a belügyminiszter | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s