Első bizonyosság: a “kell a szénhidrát” szöveget azok mondják, akik túleszik

…és ők idegenkednek a paleósoktól, ketósoktól is. Annyira, hogy aggódó tanácsokat hullajtanak jártukban-keltükben. Azért állítják, hogy veszélyes az alacsony szénhidráttartalmú étrend, mert 1. fogalmuk sincs, miről beszélnek (tápanyagtartalom, emberi anatómia), 2. meg akarják magyarázni, miért nem táplálkoznak ésszerűen, tudatosan. Ha nem sikerül megmagyarázniuk, akkor így kiáltanak fel: ami jó az egyik embernek, az nem jó a másiknak, mindenkinek más válik be – pedig egy faj vagyunk, egyforma a fogazatunk, a szerveink, nagyon hasonló a biokémiánk, és az őseink (őskori) életmódja sem tudott nagyon különböző lenni.

Attól lesz különböző a biokémia, hogy van, aki hamar tönkreteszi a sajátját. Ezt betegségnek nevezzük. Onnan már nem beszélhetsz arról, mi az egészséges (azaz: épséget kímélő), mert bajban vagy. Csak arról, hogyan mászol ki a gödörből.

A megmagyarázgatás érdekes kényszer, kiemelni hébe-hóba egy-egy ételt, lefotózni, és harsogni, hogy ez, amit eszel, milyen egészséges. Az étrendet egyáltalán nem kell megmagyarázni, nem értem, miért csinálják. A táplálkozás mélyen személyes döntés, nem kell se a szomszédnak, se a guruknak elszámolni vele. Ne szóljon bele senki. (Nyilván elkezdem ezt továbbgondolni, mellékszál: teljesen magánügy? Mindenki maga dönt róla? Tud lenni társadalmi hatása annak, mit és mennyit eszünk. Összefügg a nyomorral is. Árral és árstoppal, adókkal, jegyrendszerrel, ösztönzőkkel, vallási és életkori tilalmakkal, az elosztás megszervezésével lehet befolyásolni a fogyasztói döntéseket. Anyukánk főz nekünk. Bulikban és céges eseményeken más dönt arról, mi kerül az asztalra. Lehet iskolatejet, almát vagy szendvicset osztogatni, iskolai menzán csak zöldséges ételt főzni. Főleg a jólét hat az étkezésre és a keresletre is: szegény és közepes jövedelmű családok nem a legértékesebb tápanyagokat fogyasztják, és minél szegényebb valaki, annál inkább egyetlen öröm az életében a bezabált hamburger, a napi három sör. A vödrös nápolyi, aminek szájpadlásra tapad a zsírja. Az is hat a közösségre, ha valaki csupa szart eszik, alkoholista, és az ennek nyomán támadó betegségei magas költségeit a közösség fogja viselni.)

Az, hogy mindezek ellenére magánügy az egyén étrendje (mert neked nem tiltják meg, és te nem nyomorogsz), rendőrködni felette pedig nevetséges, nem azt jelenti azt, hogy hülyeségeket kellene terjeszteni az étkezésről, “tudományosan”. Én legalábbis az általános állításokat nem hagyom szó nélkül. Azokat tűzöm klaviatúrám hegyére, akik képmutatóan az egészséges táplálkozásról locsognak. Évek óta figyelem a jelenséget, és azt látom, hogy azok szoktak feltartott mutatóujjal aggodalmaskodni, akik frusztráltak a saját életmódjuktól, és meg akarják védeni a rossz döntéseiket. Esetleg félpolitikai jóemberkedésként vegánok. (A prekárok gyakran vegánok, mert csórók: a legolcsóbb, egyben hosszan tárolható élelmiszer a gabona és a hüvelyes.)

Örüljön mindenki, ha ez csak elméleti vita, és nem fájdalmakból, magas vérnyomásból laborleletekből tudja meg, miért fontos, amiről beszélek.

Miből beszélek, miket eszem én? Kis eü dolgaim ellenére tökéletes a laborom és negatívak az ultrahangjaim. Életemnek abban a szakában vagyok, amikor a szigorú válogatás a makrók között, az elvek betartása nem vezérel már. Ez a korszak megvolt, hosszan tartott, élveztem is. Most tetszésem szerint eszem, és egyáltalán nem akarok semmit megmagyarázni, hogy miért nem úgy, mint régen (azt is szidták!). Én mindig azt tettem, amit fontosnak tartottam, belülről akartam és magamnak találtam ki. Most is. Senki nem szólhat bele.

Egy elvet tartok: minőséget vásárolok. Tejszínből, száraztésztából, felvágottból is. Nem egy nagy vállalás, szó sincs luxusról, Olyasfajtát keresek, ami a francia szupermarketekben közepesnek számít és özönével kapható (és nem agyonfeldolgozott, mert abból rengeteg van a polcokon ott is). Fizetek többet az adalékanyagmenets sonkáért. Nagyon sokat költök ételekre. Lásd a bevásárlólistát itt: azt veszem, amit szeretnek. Összességében: ha már valami cukros, lisztes, szezonon kívüli, akkor a létező legjobb legyen. De pont egy hónapja ettem csirkés szendvicset a Burger Kingben, zéró Fantával. 17 éves korom óta talán kétszer ettem ilyesmit. Mindeközben nem lesz egészséges a túlszénhidrát (azaz, 60 százalék fölötti a kalóriák arányában), sőt, a közepes mennyiség sem (30-40). Nem kezdek önigazolni, hogy “igenis kell valamennyi szénhidrát”, mert az ételválasztásom most nyami-alapú, meg praktikus. Nem biokémiai, anatómiai ideál, és nem is feszülök meg ettől az ellentmondástól.

Érdekesképp sose azt mondják ezek az instagramos aggódók, hogy minőségi szénhidrátot egyél és ne finomított, cukros iparit. Csak úgy általában intenek: nehogy túl keveset egyél, mert a hiánya veszélyes, és “nem ellenség”. Ilyen-olyan, félig sem értett, elfogult kutatásokra, “szakemberekre” hivatkoznak. Ezeket a kutatásokat gabonapehely-mogulok és hasonlók finanszírozták.

Fogalmuk sincs. Ezért most megmondom, mennyi szénhidrát van az ételeinkben:

Iszonyatosan sok – és ez ipari jelenség, nem természetes. A vegán műkajákat hagyjuk is, most a klasszik gabonáról, zöldségekről, cukorról beszélek. Juliskám gyűjtött angol nyelvű vitához a vegánság védelmében éveket: mama, mi az előnye?

Az a jó benne, hogy pl. a gabona olcsó, könnyen tárolható, raktározható, szállítható, nem romlik – és egyszerűen kontrollálható, adóztatható, jegyre adagolható is. Politikai, gazdasági szempontból jobban centralizálható az ipari gabona elosztása. Háborús vésztartaléknak kiváló kalóriaforrás a kenyérgabona, a rizs, a hüvelyes, lásd a hét szűk esztendőt. Meg a margarin. De most béke van, és meg tudom venni a vajat.

Özön van szénhidrátból, akármiért nyúlsz. Nem kell rá figyelmeztetni, hogy edd meg a magadét, mert épp elkerülni, csökkenteni nehéz, viszont fontos lenne, ahogy elnézem a metabolikus szindróma statisztikáit meg a többit. A többsége az elérhető szénhidrátnak gyenge minőségű, hintáztatja a vércukrot, kajakómát és függőséget is okoz. Vigasztalásképp eszed, és stresszevés lesz.

A “kell a szénhidrát” tanács nem jelent semmit, mondhatni: ostobaság, mert különösen azokban az élelmiszerekben van rengeteg szénhidrát, amiket kisboltban, kifőzdében, büfében, gyorsétteremben árulnak, és ezek az olcsóbbak is. És semmi más szintem semmi értékes. Kivétel, azaz gyakorlatilag 0 szénhidrátú a halhús, a kemény sajtok, vaj, natúr módon minden hús, egyes húskészítmények, a zsírok, a tojás.

Ami nagyon kéne az egészséghez, és nemigen eszik-veszik, tanácsolják:

• friss, harsanó zöldségek,
• minőségi, állati termékek (az értékes fehérje és zsírok miatt),
• otthon, türelemmel főzött, a piacon kapható alapanyagokból készült étel
• a poharunkba tiszta víz.

A reklám, a társadalmi kampány (“egyél napi öt adag zöldséget”) és mögötte a finanszírozó is nyomásgyakorlás. Nekem mindenki gyanús, aki úgy akarja befolyásolni mások életstílusát, hogy nem kérte tőle senki, nem is fizetik meg érte, csak nyomja teli torokból a tanácsait a világba, “segítő” szándéknak beállítva a fontoskodást. Ha hülyeségeket beszél, akkor meg végképp elítélem.

Évekkel később látom csak át, mi volt ez, ami egykor úgy megijesztett, mert nem értettem: dühösen szidták a blogot, a “csakazolvassás csajt”: “dugd fel a mogyoróvajadat a redves picsádba, te lelketlen szörnyeteg”. Nem volt itt semmiféle elv, morális vélemény. Egyszerűen a tányéromba nézegettek, az utazásaimba, a hobbijaimba, és én azért lettem sznob meg lenéző, én, aki hóban, sárban és fagyban húztam a szatyraimat és a gyerekeimet, mert ők nem akartak költeni minőségi ételekre, szaunára, vagy nem tellett rá. Nem azért, mert baloldali kritikájuk lett volna a zsákfaluban kapálni hajnalban kelő, vak, féllábú asszonyok védelmében. Milyen naiv voltam!

A következő bizonyosságom a telített zsírokkal kapcsolatos, ezekkel is berögződtek erős félreértések (nem, nem károsak), az azutáni pedig az “etikus poliamóriát” célozza. Mert hogy annak a jó ügyként való mutogatásától én a falnak megyek, az szintén bizonyosság.