Ez a poszt az iszonyatról szól. Csak felnőtteknek!
Talán akad olyan újságíró, aki innen érti meg a transzideológia borzalmait és korruptságát – mindezt maga is tudhatná, ha figyelt volna, ahelyett, hogy engem simán leterfez (megtörtént). Mindent publikáltak már a prominens transzcelebekről, a világszervezetükről, WPATHról, egymást érik a perek, botrányok, és a Reduxx.infót is lehet olvasni. Az az aktivista, akit a 444-en főoldalra engedtetek, durván torzít és manipulál. A csúsztatásokat pirossal is jelölöm.
Mi történt?
Van egy ház a Margit körúton, én csak azt vettem észre, amikor arra jártunk pizzázni, macaronozni és castingra, hogy férfiak mentek be, és nők jöttek ki. Az ott magánrendelő Bordás Noémi az az urológus és plasztikai sebész, akit transznemű körökben mindenki ismer, afféle védőszentje azoknak, akik “rossz testben élnek élnek”. Itt vizsgál és receptet ír, Kiskunhalason, a kórházban pedig végzett is az utóbbi években kapcsolódó műtéteket.
Milyen műtétekről van szó?
Nem igazi nemiszervképzésről van szó, gyakorlatilag nincs is Magyarországon rutinos és keresett szakembere (plasztikai sebésze) ennek a területnek, hanem csak annak kisebb előkészületeiről: férfiaknak hereeltávolítás, nőknek mell-, petefészek- és méheltávolítás. Illetve mindenkinek hormonfelírás.
Minden eset 18 év feletti. Pubertásblokkoló Magyarországon tényleg nincs, legálisan legalábbis – de akik ezt sietnek leszögezni, azok olyan államokat tekintenek mintaországnak, ahol évekig mehetett a kísérleti móka, és igenis, éretlen 13-15 éveseken is megkezdték az “átalakítást”, annak minden következményével.
Bármilyen hormont, gyógyszert, akár pubertásblokkolót is szerezhet és használhat feketén bárki, ez nem a darknet még, csak egy bankkártya kell hozzá. Két kattintás megtudni, honnan lehet és mit érdemes. Nekem Hegedűs Bálint “Antónia”, a Háttér aktivistája árulta el a linkeket, amelyek köztudottak discordon. Nem kevesen kísérleteznek magukon már kamaszkorban, ellenőrizetlen szerekkel és adagokkal, “olyan erős a diszfóriájuk”. Nagy lufifejük lesz, és csúnyán elhíznak.
A posztban tudatosan nem használom az aktivisták szörnynyelvezetét.
Bordás Noémi vágta le az “Olivér” nevű lány melleit az érettségije után két héttel, még 2022-ben, amire a lány annyit kuporgatott, közösségi finanszírozást kért, a régi cuccait árulta, egyedi pólót “dobott a piacra”. Most tehát idézem az egyik áldozatot, akinek rosszul sikerült a műtéte. Szóval ki ez az orvos, akiről (meg a segítőjéről) beszélünk?
“Olivér” az első műtét után két évvel, tavaly nyáron ment rekonstrukcióra. Panaszolta, mekkora lehúzás volt, nem sikerült, és ráment a nyara:
Ide is jo reg pakoltam mar ki dolgokat… Sry guys! Tiktokon teregettem ki a szennyest, ugy vettem eszre most azt nezik a legtobben. Nemsokara folytatas is jon, csak nyilvan semmi nem ugy megy ahogy azt elkepzeli az ember (roviden; kicsit kivan a faszom as usual), de hat ez van ezt kell szeretni.
Hogy a lenyeget ki ne felejtsem; mutet volt, tuleltem. Eredmeny lett, nem szep. Sokkal rosszabb ugyan nem lett, de jobb sem (es kitudja meg milyen lesz egy fel ev mulva). Hatarozottan nem erte meg azt a felmilliot meg az idei nyaramat (is) raaldozni. Mmar ezt is tudjuk fasza nem?😃
https://www.instagram.com/p/DALD8pitkq1/?img_index=1
Szoooval egyelore igy nez ki, mint latjatok a bal oldal szetszakadt varratszedeskor, igy nem lett szep, ez majd decemberben kerul kijavitasra…🎄
Az orvos (Dr Mihályfi László) hozzaallasaval, segitokeszsegevel, az ellatassal es az arral meg vagyok elegedve, az eredmennyel viszont sajnos nem teljesen.
Ha veletlen vki nem tudja, “eredetileg” Dr Bordás Noéminél voltam (bar szebben vagott/varrt mint Mihályfi, az o kommunikacios kepessegeivel egyaltalan nem voltam megelegedve, az ellatasrol meg ne is beszeljunk) periareolar muteten meg 2022ben, akkor kaptam egy allandora tervezett varratot, ami kb rogton elszakadt es teljesen szetnyult a bimboudvar. Akk o nekem azt mondta, h azert nyult szet mert az a varrat tartotta volna ossze, es igy mar nem sokat lehet kezdeni vele, max megegy ugyanilyet belerakni hatha azt nem dobja ki a szervezet, bar valoszinu h ugyan ez lesz az eredmeny (400k lett volna😳💶, mondvan annyiba kerul az altatas, Mihályfinal 140k volt iden az altatas…).
Bordás nekem az allando varratrol nem mondott semmit, es nem is gondoltam ilyenre mert akiknek en neztem a munkait nem hasznaltak ilyet. O mindenkinel arra torekszik h minel feszesebb legyen minden es en ertem h szerinte igy a legszebb, de esetemben allitom h boven sok bort sikerult kiszednie, igy nyilvan kinyult az egesz, es nyilvan nem konnyu kisebbiteni mmar, hiszen minel kisebbre vagjak a mellbimbot, annal jobban feszul az egesz.
Na most ebbol kifolyolag a mostani (a szetszakadast leszamitva) szep eredmeny is sokat nyult sajnos, hiaba lett egeszen kicsi a mellbimbo kozvetlen a mutet utan…
‼️Felre ne ertsetek, nem akarok senkit lebeszelni arrol h Bordás doktornot valassza, szntem szepen dolgozik, csak nagyon nem mindegy milyen technikaval valasztjatok‼️
#queer #wound #topsurgery #transman #transmasc#transgender #trans #testosterone #peritopsurgery#plasticsurgery #positivevibes #surgery #scar#ftmtopsurgery #ftm #gay #goodvibes #gaymen#handsome #lgbtq #lmbtq #lgbt #beyourself #bisexuality#boy #nothingisimpossible #motivation #men #🏳️🌈 #🏳️⚧️
Két orvost tartóztattak le január végén, az egyik az említett Bordás Noémi. Neki van a Margit körúton rendelője. Kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés a tényállás, magyarul magáncélra, saját zsebre használták az állami kórházi infrastruktúrát.
Előbb őrizetbe vették őket, lefoglaltak orvosi dokumentumokat, számlákat és pénznyilvántartásokat, aztán pénteken, január 31-én le is tartóztatták őket.
Erre reagált Szabó A. “Zsófia”:
Nem értem, hogy ilyen színvonalú, kétségbeesett kapálózás, elfogultság, szerecsenmosdatás hogyan jelenhetett meg a 444 főoldalán (nem a blogrészen!).
Nem tudom, értitek-e ezt az utolsó mondatot. “Zsófia” elismeri a csalást. Úgy gondolja, hogy ha egy férfi a fejébe veszi, hogy ő márpedig nő, akkor az, na de ugye hiányoznak az ivarmirigyei (mert férfi), TEHÁT jár neki arra a diagnózisra a hormon, a támogatott áron. Olyan hormon, amelyet rák miatt műtött vagy a menopauzát durván megszenvedő nőknek írnak fel egyébként. Ilyen transznemű használatra nincsen engedély.
Szerencsére így nem. Micsoda sunyi zsarolás!
Az aktivista itt is durván csúsztat: nem azért 600 ezer-1 millió a műtétek ára, mert a doktornő one nyerészkedett volna (ISTEN ŐRIZZ!). Pedig ezt erénynek számíttatná be “Zsófia”. Hanem azért, mert ezek nem a drága beavatkozások, nem a nemváltó műtétek, ahogy fent is írtam. Magyarországon csak a kisebb műtéteket végzik, ezekből lehet némi hasznot szedni, főleg ha monopolhelyzetben marad az orvos, és sikerül TB-támogatást szerezni egy kis ügyeskedéssel a dokumentációban. Nemi diszfória (transzszexualizmus) helyett jellemzően hamis hererák-diagnózissal távolítják el a szervet. (Másik aktivista szíves szóbeli közlése.) Előbbi esetében 90 százalékot áll a páciens, az utóbbit teljes egészében a TB fizeti. Hogy a második lehetőségnél a páciens által fizetendő ár mennyi, én nem tudhatom, de bőven van mozgástér. Így károsítják meg a kasszát.
Azt Medium.com-os beszámolóból tudom, hogy a hereeltávolítás után a doktornő szegedi édesanyjánál, házi koszton lábadoztak (második emelet, sajnos lift nincs), és az igazi sintérmunkára, a többmilliós nemiszerv-képzésekre már Miroslav Djordjevichez küldte a pácienseket Belgrádba. Ónodi Adélt is, ha még emlékeztek rá. Akkori áron hárommillióért lett punci, ma ez 5 körül lehet. Néhány kattintásból kiderül, hogy a metoidioplasty nevű “férfivá műtés” ára 18 ezer dollár, azaz szerény hétmillió (ez a kisebbik fajta, mert az “igazi” a phalloplasty, a méretes szerv még drágább: 32 ezer ausztrál dollár az előkészítő műtétekkel és ott-tartózkodással együtt, ami közel nyolcmillió forint, de ez tízéves adat). A vaginaképzésé 12 ezer dollár (4,68 M forint):
Van tehát ilyen együttműködés a magyar és a szerb doktor között. Belgrádban évi 1500 ilyen műtétet végeznek, és ennek az orvosnak a vágyálma egy nagy, európai nemiszerv-bank: amit az egyikről levágnak, azt rátennék a másikra. Hát nem csodálatos? Adott esetben találkozhatnál a saját pöcsöddel egy másik emberen, neked meg az ő csiklója volna meg mondjuk. Transzhumanizmus. Az ép, intakt test iráni tiszteletlenség, sőt, rombolás.
Home
Ha Kiskunhalason szabályosan bérelték volna a műtőt stb., akkor az őrizetbe vétel után elakadt volna az ügy, és nem lett volna belőle pénteken már letartóztatás.
A helyzet az, hogy Bordás Noémi saját zsebre dolgozott. Ami botrány, és a kezeltek egy része is “átbaszva érzi magát”, ez derül ki “Olivér” utóbbi két videójából. Innen derült ki, hogy kihallgattak több pácienst is.
Most viszont elakad a hormonfelírás és utánkövetés, hegkorrekció is, nem csak a műtétek. A többi orvos nyilván félni fog ezek után. Műteni pedig senki nem fog. Maga “Olivér” azt ajánlja, hogy egyetem környéki endokrinológust keressen, akinek hormon kell.
Én azt nem értettem, mire vár a hatóság. Évekig tettek tönkre több tucat fiatalt. Semmilyen protokollnak nem felel meg, amit csinálnak.
A WPATH-ra (World Professional Association for Transgender Health) hivatkozik még az aktivista a “véleménycikkben”, az a tuti! Én 2022-ben írtam róluk, ez külön durva ügy. Ennek a lobbyszervezetnek volt egyetlen magyar tagja dr. Bordás Noémi. Végleg megbuktak:
Nem tesztelik rendesen az off-labelként felírt hormonokat, állítja még Szabó A. “Zsófia”, ezért kell ügyeskedve felírni. Nos, nem azért nincs ilyen kutatás, mert ne volna rá igény, pénz, valamint ideológiai és egyéni szándék – mondjuk Amerikában, ahol dollármilliárdokat tesz ebbe a lobbiba és intézményeikbe jó néhány transznemű vagy liberális oligarcha.
Ráadásul azokat a tömegeket, akik már évekig használták a hormonokat, utánkövetik. Ebből is van sok azt – nem véletlenül hallunk erről keveset.
Én azt mondom, jobban járnak a transznemű iparág résztvevői, ha a szereket off-label írják fel, és nem derül ki a sok pokoli mellékhatás, a rákok, a pubertásblokkoló agyat és csontot sorvasztó, visszafordíthatatlan rombolása.
Azt már tudjuk, hogy a tesztoszteront szedő, méhhel még rendelkező nők 58 százaléka PCOS-os.
Kísérleti, ideológián alapuló, hazug, mohó iparág ez.
Anyukát sikerült adósságba vinni, csodásan életszerű beszélgetés:
Pontosan ezért veti be Szabó A. “Zsófia” az öngyilkoskártyát. MIcsoda érvelés:
…ezek nem hobbitevékenységek vagy szépészeti beavatkozások, hanem bizonyítottan életmentő kezelések. Én magam is már rég porladnék valahol, ha nem jutottam volna időben kezeléshez, mert az elmúlt 15 évet „férfiként” már biztosan nem bírtam volna ki. Vagy minimum beleőrültem volna.
Kötényem is honnan volna?
Ennek semmi alapja. A műtéti szövődmények, a csöpögő vizelet, a borzalmas szagú, heges vágás meg az eladósodás biztosan nem fokozzák az életkedvet, ahogy az se, hogy még mindig mindenki annak néz, ami vagy (férfinak), és ocsmány a hajfestésed meg a műkörmöd is. Az eufória addig tart, amíg a friss heg begyógyul, de lehet, hogy addig se. Hova tűntek a valaha izgatottan edukáló, friss tranzicionálók? Nem vagyok nagyon betegek ott Berlinben?
Két és fél év után írja “Olivér”:
Pedig ha őt nem fertőzi meg a TikTok, lehetne értelmes élete, mert sportol és ilyen az értékrendje (és ezzel ritka kivétel):
Nem igaz, hogy csökken az önkárosítás a beavatkozások után. Eléadósodás, konfliktus, állandó görcsölés a külsőn, hülye színekre festett haj, kényszeres szerepelgetés, az van. Maguk a műtétek és az ellentétes nem hormonjai is önkárosítások.
Ami az orvosokat illeti, a Háttér Társaság feljelentősdire buzdít:
https://jelentsd-a-transzfobiat.hu/urlap/diszkriminacioMagyarországon
és:
Keressük az orvosokat, akik biztosítani tudják az ellátás folyamatosságát, és mindenkit arra bátorítunk, hogy keressen fel ellátóhelyeket, és ossza meg velünk és érintett társaival a tapasztalatait. Az állami egészségügyi szolgáltatóknak területi ellátási kötelezettsége van, ha a megfelelő színvonalú ellátás biztosítására nem rendelkeznek szakértelemmel, kötelesek az ilyen ellátást biztosító szolgáltatóhoz beutalni.
Amennyiben bárhol megtagadják az ellátásotokat, vagy úgy érzitek, hogy a nemi identitásotok miatt hátrányosan megkülönböztetnek, forduljatok a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálatához a Jelentsd a transzfóbiát! honlapon keresztül vagy a jogsegely@hatter.hu email címen.
Na, ettől majd jól megszeret titeket a társadalom! (Volt ez a borzalmas, vidéki, kocsi után kötözős kínzásos eset, és egy kommentelő írta, hogy na, azért vannak előzmények, mire egy férfi idáig jut: az asszony pokollá teszi az életét, nem hagyja békén, vagy mindig fáj a feje. Na, ettől majd megjön a kedve, kommentálta G.)
Egyetlen orvos sem köteles olyan beavatkozást végezni, amihez nem ért. És aligha van képzelt betegekre kapacitás az erőforrásokból, mert valódi betegek is várnak a sorukra. Ezek elektív, tehát választható, “ilyen meg ilyen testet akarok” műtétek. Iszonyatosan bele van ragadva a külsőségekbe és a netről vett önutálatba, boldogabb országok lakóinak beszámolóiba az, aki szerint ez megoldás. Ha baj van a fejemben, majd a testemet átműtik – ez akkor se stimmel, ha szép és biztonságos az eredmény.
A transznemű lobbisták persze tagadják, hogy ezek a beavatkozások kozmetikai jellegűek, és/mert közfinanszírozást akarnak (ennyiben ez társadalmi ügy), épp ezért állítják, hogy nem maradnának életben a műtétek nélkül (öngyilkossággal fenyegetőznek). A másik fontos különbség, ami világosan mutatja, hogy ezek nem szükségesek: tökéletesen egészséges, jól működő szerveket vágnak le, rombolnak szét, amelyek a termékenységet garantálják és a kapcsolódó hormonokat termelnék. Ez visszafordíthatatlan, és nem csak arról van szó, hogy nem lehet gyereke, az érzékeny hormonrendszert nem lehet csak így megváltoztatni.
Mindez a gyötrelem a vágyott test érdekében méregdrága és durván szövődményes (olvassátok a Reddit r/detrans subját).
Ez pedig döbbenetes, már 2013-ban volt három eutanáziaeset kudarcos tranzíciók miatt:
https://www.bbc.com/news/world-europe-24373107
*
“Olivér” az érettségije után rohant önköltségen a mellét és a méhét eltávolíttatni. Évek óta tervezte. Hogy, mikor kerülnek ilyen sötét ideológiák közelébe a gyerekek? És már kezdi sejteni, hogy soha nem lesz olyan, mint amilyennek elképzelte magát.
És a többi huszonéves, akik ott virít nap a 444 “véleménycikke” alatt a Facebookon…
Nem volt különösebb bajuk, csak kicsit elvontak. Túl korán kaptak okostelefont, és magányosak voltak. Túl sokat nézték a képregényeket, a tiktokot. Gamerkedtek, ültek a szobájukban, és persze akartak saját csatornát. Hőssé válni. Instagram, TikTok, YouTube és önfotózás. Szépek akartak lenni, és annyira nem lettek, viszont a hajszában végleg szétrombolták a testüket, termékenységüket. Nézegetik ezeket a csodás, szűrős képeket a tranzícióról, ha épp nem pornót, és vágyakoznak a szépségre. Megéri nekik egészséges, fiatal férfitest helyett, azt tönkretéve úgy kinézni, hormontól puffadt arccal, mint egy ötvenéves titkárnő. Rossz nézni a mesterséges hormonnal növesztett szőröket “Olivér” karján is. Ha járatos vagy a TikTok-kontentekben, a transzságukkal szereplő fiatalok mindegyikének import gesztusai vannak: “XY vagyok, és ilyen a hangom 3/6/12/24 hónap tesztoszteronkezelés után”.
Talán kiderült, hogy “Olivérrel” szimpatizálok, Hegedűs Bálint és Szabó A. “Zsófia” tevékenységét viszont butának és ördöginek is tartom.
Évek óta mondom, hogy nagy a baj.
Egy döbbenetes doku, amely a szektákkal keresi az összefüggéseket, ebben is van “3 hónap után ilyen a hangom”, és még sok minden más:
https://x.com/wrongbodies/status/1811125941541687316
*
Nagyon szomorú ez az egész, ezért egy jó hír is van a végére. Megjelent Magasházi Gábor, e későn tranzicionáló trenszfeminista ikon Álomvalóság című e-könyve (“nem lenne rentábilis”). Edukációs regény a transzneműségről! Na? Ilyen szép művésziek az illusztrációk – Lolát pedig a kislányáról mintázta! Ki mondta, hogy mindez téveszme, amely fétis- és pornófertőzöttségben fogant? Teljesen random helyen vannak vesszők (csak ott nincs, ahol lenne kéne).
Tartsatok Ti is a lányokkal ezen a kalandos utazáson, melyen egy Álmodó kislány és egy sziámi cica, kísér végig benneteket!
A könyv a szerzővel és a transznemű közösséggel Magyarországon megtörtént valóságos események alapján készült!
Ez a férfi ötvennégy éves.
Hamisítatlan stílusában írta nekem ezt Kovács Péter álnéven:





















Az aktivista időtálló posztja:
KedvelésKedvelés
Egy másik szemszöget is ajánlok:
(saját, gyenge színvonalú blogposzt linkje)
Amúgy neked fizet valaki ezért a gyűlölködésért?
Biztos, hogy a III. világháború árnyékában és a klímakatasztrófa 24. órájában a transzneműek jelentik a világ legnagyobb problémáját?
Nem éppen az ellenük uszító szélsőjobb a valódi veszély?
Nem azok a mocsok diktátorok, akik meg akarják mondani, kik legyenen gyilkológépek, kik legyenek szülőgépek, és aki egyik sem lesz, az a selejt?
Miért kellene mindenkinek egyformának lennie?
Nem az erre törekvő fasiszták jelentik a veszélyt a gyerekeid jövőjére nézve?
Mondd, hogy esne, ha arra kényszerítenének, hogy egyél fehér kenyeret, igyál kólát, és hízz puhányra, mert tegyük fel, hogy úgy születtél, hogy kövér vagy? És más soha nem lehetsz, mert valakik akadályozni akarnak, akik nem tudnak a saját életükkel mit kezdeni, és fáj nekik, hogy te viszont igen.
KedvelésKedvelés
“Lénárt”…
A posztod, aminek itt kívántál olvasókat szerezni, zavaros, gyenge. “Fasiszta állatok”, ‘mocskos “konzervatív” férgek’. Ilyen dühvel hogy lennél te józan? Te csak sértődött vagy, vesztes a helyzeted, a tanaid pedig gyenge lábon állnak.
Nekem ehhez a színvonalhoz nincs közöm.
Az emberek nem azért borzadnak tőletek, mert ők a gőgös többség, vagy mert tudatlanok, hanem mert átlátnak rajtatok.
Nem lehet beszédíteni ilyen hülyeségekkel azt, aki komolyan veszi magát, vannak emberi kapcsolatai, végzettsége, rendes munkája, családja.
Az érveid: “ha egyáltalán igaz”??? naponta vannak új erőszakesetek a börtönökben – és egy jogi abszurdum mint “megoldás”? (senkit nem lehet tranzícióra kötelezni, mert van, aki pl. nem altatható, vagy könnyen elvérzik. De főleg azért, mert nincs pénzük. Mégis, ki fizetné ezeket a műtéteket?). Ez milyen színvonal???
A lényeg az, hogy aki férfi, az férfi, kész. Mindegy, mit csinál. És pont olyan erőszakos marad, csak akkor még szerepelni is akar, hogy ő milyen különleges… Neked is kb. ennyi a személyiséged, hogy te micsoda csodás kisebbség tagja vagy. Te pedig a szintetikus hormonoktól és a kisebbségi öntudattól vagy ilyen.
Ugyanúgy vagy megsértődve, mint az összes társad. Ugyanúgy robbansz, tapadsz arra, aki jól van a nemében (pedig a nemi szerepekkel szarul!).
Írod: “A lehetőség, a jelenség bemutatásának neve: felvilágosítás.” Szerintem ez a PROPAGANDA, ráduma, és tele van vele a TikTok, a YouTube, a Netflix meg Hollywood. Nézd meg Magasházi úr e-könyvét: tankönyvi indoktrináció és grooming. Persze húszévesnek képzeli magát…
“A kisebbség elleni uszítás, a gyűlöletkeltés, a bűnbakképzés: jobber propaganda.” 😀
Az, hogy a nő szónak van jelentése, és nem engedjük eltorzítani? Nem akarjuk, hogy kamaszok, fiatal emberek levágassák egészséges testrészeiket? Köztük olyanokat, amin át PISILNEK naponta ötször akár???
Megmondjam, mi a bajod neked a jobboldallal? Hogy nem lett családod, az.
Az, hogy valaki egy valóságtagadó, drukkerhangulatú szekta része, “érintett”, nem azt jelenti, hogy többet tud a témáról, hanem pont azt, hogy elfogult: érdekében áll hazudni! Ahogy “Zsófiának” is. Nem véletlenül nem említi a konkrét műtéteket – én igen.
Azonnal fasisztázol, állatozol, degradálsz, de a legkisebb bírálaton is hisztizel. Ez itt nem lesz.
KedvelésKedvelés
Szürke beolvadás???? UGYANÚGY néztek ki. Singer Edina, Balta Fruzsina, Magyar “Aurél”, te…
Kicsi, gömbölyű, kerek fej, szemüveg, alacsony termet, ritkás szakáll az állvonalon…
KedvelésKedvelés
Figyelj, Bagoly. Elég régóta ólálkodsz itt. Időnként dührohamot kapsz, hogy te aztán nem olvasol többet (a szintetikus hormonok durvák ám!), mert én edzek/jobban élek/nem hiszek a kifogásaidban.
Aztán újra jönnek tőled a lájkok. Miért? Mire jó ez?
Tudod, ki vagyok, tudod, milyen vagyok, hogy régen is az voltam, aki szült és mindig ezt akarta, soha nem bánta meg, és nem érdekelt, hogy leférfiasoznak, amikor izmos lettem, vagy keményen szálltam szembe azokkal, akik bántottak.
Nő vagyok. Te tiktokgesztusok összege vagy.
Klímára hivatkozol, miközben semmit nem tudsz ellene tenni, nem is teszel, az sem szándékos, hogy csóró vagy, és annyit nem is tudsz fogyasztani, hogy tényező legyél.
Tudod, milyen vagyok, mégis ólálkodsz, figyelgetsz. Kérsz, hogy foglalkozzak veled.
Valami a szüleiddel van…? Csak három év van köztünk!
Tudod, én vagyok az a SZÖRNYŰ blogger. Tudhatnád évek óta, hogy ha rám támadsz és gyűlölettel vádolsz, akkor könnyedén szólok vissza.
Nem az egóm miatt. Hanem mert ez egy komolyan megírt poszt. És te annyival nem tisztelted meg, hogy elolvasd. De azért leckéztetsz, miközben te akartál engem olvasni.
Hát a transpowerfist posztot olvastad? Transz, ököl, hatalom. Agresszív.
Mit szólsz ahhoz, aki így teregeti ki a perverzióit? Másra keni, hogy ő így senkinek sem kell (megjegyzem, férfiként se kellett, azért kezdett transzkodni – és a túloldalon veled is ez a helyzet).
Egy rakás szerencsétlenség, de beáll vádaskodni, őt elnyomják, fasisztázik, és mindjárt erősnek érzi magát, mindezt jópofán…
Miért tartom mételynek, károsnak, veszélyesnek az ideológiádat?
Transznak lenni, főleg a médiában szerepelgetni kívánni döntés, nem veleszületett, nem megváltoztathatatlan. Súlyos baj a kényszerképzet, lehet, hogy gyerekkorban szerezte, de ez pszichiáterre tartozik. A test módosítgatásával nem lehet semmit javítani rajta.
Egy csomó információ van a posztban, amiket szinte senki nem tud.
Ez nőjogi téma, másrészt gyermekvédelmi. Ezért olvasok róla évek óta, és le akarom leplezni az aljasságát. Százak jöttek rá, hogy a jóindulatukkal húzták be őket ebbe a mocsárba. És elszedik a pénzüket, öreg szülők megtakarításait, mert “meghal a gyerek, ha nem műtik meg”.
(Aztán beáll pornózni!)
Én a nőkért írok. Szerencsére elérésem is van, megdolgoztam érte. Többek között azzal, hogy nem álltam be trendi táborokba.
KedvelésKedvelés
A klímát meg a tehénfingot mindig az emlegeti, aki terel, hárít.
A klíma ellen én tényleg mit tehetek? Én is osszak ingerült, politikailag fertőzött buta kontenteket? Grafikonokat, amelyeken a gyerekem, a saját gyerekem, élő ember mint fogyasztási döntés szerepel? Mint mondjuk egy autó, egy marhasteak vagy nyaralás? Normálisak vagytok?
Nagyon sokat tettem a klímáért. Most is visszafogottan élek, három gyereket gyakorlatilag autó nélkül neveltem fel, ilyen “csóró” szellemiségben, biciklizik mindegyik, miközben nem jelent gondot a színházjegy négy főre. Hosszan használok tárgyakat, újrahasznosítok, csak minőséget fogyasztok, tíz évig hordok egy kabátot, unalomból nem cserélem le se a bútort, se a laptopot, erdőben lazítok, nem gamerfülessel a fejemen, nem lettem netflixrobot, és nem repülök fölöslegesen.
Vagy ez Trumpra utalás a részedről: ő nem szereti a transzneműeket, de a klímavédelmet sem veszi komolyan, TEHÁT éljenek a transzok, majd ezzel belezsarolsz?
Én magyar vagyok. És nagyon örülök annak, minden mástól függetlenül, hogy sem Orbán, sem Trump nem engedett ennek, hanem megálljt parancsoltak. Amerikában és Nyugat-Európában a szivárványos lúzerek korunk szentjei, mindenki rettegve igazodik hozzájuk. Minden munkahelyen, a konferenciákon, a közösségi médiában, mert kirúgatnak, feljelentgetnek (egyébként engem is szoktak. Aztán mehetnek hamis vád miatt ők a kihallgatásra).
És mégis szembeszálltak velük. Nemsokára rossz emlék lesz az habókos ideológia. Ti is szégyenkezni fogtok.
KedvelésKedvelés
“Mondd, hogy esne, ha arra kényszerítenének, hogy egyél fehér kenyeret, igyál kólát, és hízz puhányra, mert tegyük fel, hogy úgy születtél, hogy kövér vagy?”
“És más soha nem lehetsz, mert valakik akadályozni akarnak, akik nem tudnak a saját életükkel mit kezdeni, és fáj nekik, hogy te viszont igen.”
???
Próbáltál valami párhuzamot találni? Hát nem sikerült. Én nem akarok más lenni, mint aki vagyok.
Ízlelgesd ezt a mondatot.
Ezt a puffogást… Szentté avatod magad. Nem is én nem tudtam mit kezdeni az életemmel. És még nagyon enyhén fogalmaztam, mert az “Antónia” gamerkedve, szobába zárva, discordon lett furabogár, majd raktáros.
Mindegy, hogy esik, mert senki nem tud semmire kényszeríteni, ezért értelmetlen a kérdés. A hard realityt kell nézni, nem az érzéseket.
Titeket bárki bármire kényszerít? Ugyan mire? Mit drámázol itt? Nem veled foglalkoznak, pont azért, mert van életük.
Nekem sem jár az, amit akarsz (fölös szerek, luxusbeavatkozások, pszichiáter ingyen, állandó tenyéren hordozás, kis érzékenységeid kímélete), neked sem, másnak sem. Az sem, hogy mások oldják meg, hogy te szenvedsz:
“Apropó, műtét, én TB-támogatottá tenném minden hozzá tartozó egyéb dologgal együtt, bár még ezzel sem hiszem, hogy teljesen el lehetne érni azt, amire gondolok.”
Hát pefrsez. Máris a zsarolásnál tartunk, “de hát szenvedek”:
Azt, hogy viszonylag egészéges tagjai legyenek a társadalomnak.
A kirekesztés öngól, több pénz megy el pszichiátriai gondozásra/rehabra/segélyre, mint ha simán dolgozna és adózna az illető, mert mondjuk hagyják élni és dolgozni! Sima matekkal is el lehet jutni a leghumánusabbnak tűnő gondolkodásig. Ugyanis nagyon sok transz drogos lesz, alkoholista, öngyilkos, depressziós stb. Viszont ez nem csak azon múlik, hogy 20-30-40 évesen mennyire tudnak átalakulni (biológiai férfi nehezebben fog nőnek kinézni, nagyon ritka az, aki nem gyanús egyből.)”
SAJÁT DÖNTÉS az öngyilkosság és a drog, a lelki zavar élvezete és a talpráállás is, nem más fogja cipelni. Ezzel amúgy bevallottad, hogy sodródsz, nem dolgozol, de nyávogsz. Negyvenöt múltál! Nőjél fel!
Rákosoknak, többgyerekes családosoknak nem jut ellátás…
Full ellenszenvesen viselkedtek, folyton cirkuszoltok, nem láttok ki a téveszmékből. Ezért ilyenek veletek az emberek, nem azért, mert a fasiszta kormány meg a keresztények meg a tudatlan előítélet.
Magatoknak találtátok ki, hogy nektek mire van szükségetek a világ és a társadalom erőforrásaiból, MERT KÜLÖNBEN ÖNGYI.
Persze, hogy csóró maradsz, ha hormonra költöd.
KedvelésKedvelés
“Egészséges lelkű ember nem gyűlöl valakit csak azért, mert furcsa. Tehát a beteg társadalom kitermel látványosan beteg embereket, aztán magukat egészségesnek állítják be, mert gyűlölik a betegeket.”
Senki nem gyűlöl, és eltörölni sem akar.
Csak nem az ő dolga a zavarod. Nem tudod behúzni a játszmádba. Nem fog hazudni például. Maximum udvarias lesz. De tudja, hogy leplezel valamit. Nem veszi a vádjaidat magára, mert nem ő juttatott ebbe a helyzetbe.
Nme tudsz bűntudatot kelteni. Elég volt a rinyálásból!
Nem köteles senki senkit elfogadni, extra támogatónak lenni. A törvényeket kell betartani.
Az ideológiát utasítjuk el, és nem játsszuk el a kedvetekért, hogy nem látjuk, amit látunk.
Hogy te egy képtelen fantáziával azonosítod a teljes lényedet, az szomorú.
Tudom, hogy túrjátok, és jelenteni akartok, látszik a grafikonon is. 😀
KedvelésKedvelés
Bagoly blogján egy kommentelő azonnal idekeveri az interszex állapotot, és egy kis hatásvadász minősítgetés is elfér a szalmabáb mellett:
“…az én menyasszonyom ffi-nek lett anyakönyvezve, mert pénisszel és herékkel született, ám kamaszkorban megjelentek nála a másodlagos női nemi jellegek. 85 C kosaras mellei vannak, gyönyörű női alkattal, és mint később ultrahang vizsgálaton kiderült, fejletlen petefészkekkel, 188 cm magassággal, ffi hanggal.
Az Orbán rendszer az olyan (tájékozatlan)emberek igényét szolgálja ki mint te vagy, tehát megvétózta a nemváltást, a hormonkezeléseket, és a műtéteket.
mivel nem vagy autista, feltételezem, empatikusan bele tudod képzelni magad egy ilyen személy helyzetébe. (Nekem az autizmus az alacsony EQ-val derült ki)
ha szerinted az ilyen helyzetben levő ember (aki szintén transz kategória) nem érdemli meg a segítséget (mert ez is beleesik abba a halmazba amiről beszélsz) akkor megkérdezem tőled, hogy milyen érzés egy autistánál is alacsonyabb EQ-val rendelkezni?”
A válaszom:
Mi a kromoszómája? Rendellenes? Ha nem, akkor az XX nő, az XY férfi.
A transzok nem interszexek, hanem olyan normál kromoszómájú emberek, akik mindenféle médiabeli hatások, a trend, szociális kudarcok, személyiségük kifejletlensége, szorongás, autizmus, parafíliák, pornóhatás miatt azt képzelik, hogy ők az ellenkező nem tagjai a lelkük, érzeteik, öltözékük, parókáik, szokásaik révén. A nem nem érzet, hanem tény. Nem megváltoztatható. Ezrelékes arányban léteznek interszexek. De, segíteni kell rajtuk.
Hazudni tilos. És úgysem hiszik el.
KedvelésKedvelik 1 személy
Hiába vagyok empatikus amúgy. Az nem segít rajta. Nem is kérte az empátiámat.
Az interszexek mindig is tébére kaptak ellátást, mivel az betegség (rendellenesség). Nem csak elképzelik, hogy ők, teszem azt, nők, miközben férfiak, tökéletes XY-nal.
Ez a baj, hogy elvárás lett, hogy ha egy vadidegen a sztoriját elpanaszolja a neten, akkor rohanni kell mindenkinek és bárkinek együttérezni. Azt el kell hinni, ső bevonódni is. Bagoly meg itt köztudott, politikai eseteket akar vállvonogatva meghazudtolni, mert ő nem látta, nem él ott.
És ha nem rohansz, akkor GONOSZ vagy és GYŰLÖLKÖDSZ, meg akarod őket SEMMISÍTENI.
De legalább kussolj, mert nála van az áldozatkártya!
Hogy egy megható sztori miatt majd mindenki sajnál, és ezzel belezsarolod, hogy meg ne merjen nyikkanni, ne merje elmondani a kritikáját. Mert akkor GYŰLÖL és KI AKAR IRTANI.
Ebből lett a genocídiumozás és fasisztázás.
Nem fasisztának lenni nem jelenti azt, hogy mindenkit hülyének néztek, és 1% holdkóros körül óvatoskodik mindenki más.
Távolról és enyhén szánom azt, akinek ilyen az élete. Hogy jól van a műtéteivel meg a borostára kent sminkkel, azt nem hiszem. Nem is állítják, folyton panaszkodnak. Ónodi Adél nem kap szerepet…
Nem az én dolgom megoldani a bajaikat, és nem is szánnék rá a tébémből. Ez kihasználás. És helyeselni nem fogom az ilyen-olyan elképzelt állapotaik miatt keletkezett igényeiket.
Én nem attól vagyok empatikus, hogy egy meghatóra keretezett sztori láttán eldobom a józan eszemet.
Ezt hamis.
Túl sokszor éltetek már vissza ezzel.
KedvelésKedvelés
“Hát rajtam kurvára nem látja senki”
Tökéletes beolvadás! Zuhanyzás elfordulva, meg ne lássák. Szex, strand nincs, a hegek miatt. A ritkás szakáll is szinte olyan. És jé, mik azok a szurik és tabletták?
Akkor a kisbuzi is transz volt? Csak ügyesen beolvadt. Érted, 150 centi. 35-ös láb, gyerekméretű kéz. Ez gyakori férfiaknál. És az volt a baja veled, hogy ő akart a nagyobb transz áldozat lenni. Te meg diszkrimináltad!
Az egész életed és minden mondatod hamis.
KedvelésKedvelés
“Foglalkozni most már a saját identitásoddal, ott nem stimmel valami.”
Nekem nincs identitásom. Nem kell semmivel foglalkoznom. Egyszerűen az vagyok, aki. Nő. Az identitás a szörnyideológia része.
“Szerintem az a boldogság hamis, amit túlzottam bizonygatni kell. Nekem NEM arról szól az életem, milyen nemû vagyok.”
Szó nem volt semmilyen boldogságról. Te írsz a sivár életedről, meg nézegetted itt az én életemet: sport, gyerek.
És dehogynem: az aktivizmusról, a hőbörgésről, áldozati létről és az álcázásról (ki ne derüljön!) szól az egész életed.
KedvelésKedvelés
Ó, de van vége is! A saját blogjára irkálja, majd azonnal törli ezeket, nekem e-mailben érkezik.
“Szerintem az a boldogság hamis, amit túlzottam bizonygatni kell. Nekem NEM arról szól az életem, milyen nemû vagyok.”
Ez volt az eleje. Pedig dehogynem. Csak arról szól: annak a tagadásáról. Ezt jelenti a transzneműség.
“Gondolkodj el ezen. Amúgy szép vagy, szép vagy, szebb a napnál, de Kardosmargit nyolcszáz kemó után 40 kilósan, kopaszon is nôiesebb náladnál.”
Így szól az egész komment. Nézegeted a szépségemet, ami neked soha nem volt.
Mindig azt pécézitek ki, aki nem nyafog, csinálja a feladatait, egészséges, nem küszködik.
Hát sőt, az urnában is szebb lesz! Itt fogok pityeregni, hogy élek. Hogy nem kell kórházba járkálnom, nincsenek fájdalmaim.
Ez a ti értékrendetek.
És azt hiszed, ha ezt dühödben odakened, akkor majd nekem fáj.
Ez pont az, amiért mindenki iszonyodik a netes drámátoktól.
Ti mindenkit gyűlöltök, megaláznátok, aki egy kicsit is jól van, és nem a téveszméitek között vergődik.
Ez a halál kultúrája: minél rosszabb, annál jobb. Minél szétroncsoltabb, bukottabb, fájdalmasabb, borzalmasabb, éptől eltávolodottabb, mesterségesen feljavítottabb, annál jobb. Mert akkor lehet DRÁMÁZNI. Ha már tehetség nem adatott.
Piros rúzs, médiahírnév, depresszió, mozgásképtelenség, irigykedés, kutyaabajgatás, oversize dizájnerruhák. Mit nekem három jól sikerült gyerek, makkegészséges test, maratonfutás, egyes hát, dús haj? Fujj!
Csak a látszat számít. A stúdiófotók, szűrők. Vetélkedik és méreget… És TUDJA, hogy nem illik szóvá tenni, hogy mi a baja mindkettőnek.
Ha látnak egy hibátlanul működő női testet, a legegyszerűbb jólműködést, életerőt, aki nem majomkodik a neten, hogy ő biszex, de olyasmivel sem, hogy endometriózis, akkor megőrülnek.
Ezért nem kér belőletek senki.
KedvelésKedvelés
És mi a helyzet a karmával? Most akkor a rák nem büntetés? Aki rossz, az marad egészséges?
KedvelésKedvelés
Jól látjátok: egy éltes férfi, aki 50 évesen NŐVÉ VÁLIK, utólag arra vágyik, hogy bárcsak fiatalon, húszévesen vagy kamaszként kezdhette volna meg.
Beismeri, hogy feketén hormonozott (ő, vagy mások, elég gyakran szoktak, a járvány alatt rengetegen).
Gábor-féle mese-meskete már volt korábban is, amikor azt fantáziálta az nlc-n megjelent hosszú “biztos mindenki rám kíváncsi” mesedélutánon, hogy ő bejárónői állást keresett, mert attól lesz nő, és szerencsére volt is egy család, akik elfogadóak voltak, és ott volt két kicsi lány, és Mónika néninek szólították, amikor harisnyatartóban, magassarkúban és tütüben vasalt.
Ép szülő egy látványosan zavarodott perverzet nem engedne a gyerekei közelébe. De az is durva, hogy az alávetett női szerep, a szolgálat és házimunka egyértelműen fétis.
Minden esetben arról van szó, mint az exhibicionisták esetében is, hogy ráerőlteti olyanokra az izgalmát, akik nem kérnek ebből, közönségnek használja őket, nincs szó kölcsönösségről, tehát erőszak.
Még jó, hogy csak fantázia.
KedvelésKedvelik 1 személy
Az 555 oldalas (kicsik az oldalak) opus 338. oldalán, számos kaland után merül fel először az ötlet, hogy nem jár minden ingyen: a három felnőtt talán dolgozhatna is. Az egyik szereplő, Anikó Gábor alakmása. Megtudjuk, hogy sikerült idős édesanyját élethosszig tartó adósságba hajszolni, mert a belgrádi műtét annyira fontos, hogy kölcsönt vett fel. Van benne pornómentegetés (“a magyar lakosság X százaléka tölti ilyen oldalakon az idejét” stílusú megfogalmazásban), egy kis fétishangulatú prostitúciós kitérő: nőnek lenni egyenlő a kurvás ruhákkal, vadidegenek kocsiban történő lepippantásával, az önalázással és az örömtelen szexszel. Így képzeli Gábor. Érezhető a szerző kistinikre jellemző izgalma az “ismerkedős” fejezet kapcsán.
Viccesek ezek az újságcikkszerű betoldások jogszabályokról, munkahelyekről, “teológiáról” (Jézus transznemű!), edukációról, azaz transzpropagandáról, politikáról (az oligarchák és a korrupció sablonos ócsárlása).
Munka, úgy értem, olyan formában, hogy a jövedelem nem a vágyott tranzíció költségeire kell, hanem a saját eltartásukba is beszállnak. Ők a 338. oldalig csak jönnek-mennek, szívességeket kérnek, másoknál laknak, mindent intéznek nekik, első szóra ugrik mindenki, mert ők TRANSZOK és NEKIK NEHÉZ. Meghívják őket hamburgerre szimpátiaalapon, stoppolnak, egy kis jobber szövegért pedig majdnem agyonverik az autó tulajdonosát, vagy ha valaki nem imádja a transzokat. Így képzeli Gábor (persze Anikón / = József/ NEM LÁTSZIK, ő dús hajú húszévesnek tűnik, csak az igazolványa láttán derül ki, hogy férfi. Nem tudjuk, hanggal, borostával, kopaszodással, testméretekkel, ádámcsutkával mi lett. Fantázia ez is.)
Éhezve, fázva, idegen közegben is HORMONT szerez, azt feketén. Utána drámai kórházi jelenet.
Egy beszervezett-indoktrinált kislány: őt a saját kislányáról mintázta.
Ilyen színvonalú kalandokat írtam grafitceruzával 11 évesen, már akkor is hússzoros szókinccsel, és persze nem voltak benne pornós elemek.
Nyomorpornó is van: hajléktalanszálló, bíróság.
És végig a sulykolás, kioktatás. “Nem talált kiadót, nem merték felvállalni.”
Úgy állnak meg az érvei is, ahogy Gábor húszéves, nőnek tűnik és dús, szőke hajú.
És persze mindenki beleszeret, őt csábítják el. Még senki nem mondott neki nemet.
Sokadszor kell azt mondanom: nem kellett volna annyi pornót nézni.
NEM MENTÁLIS BETEGSÉG, de valamiért levágatják, tönkreteszik ép testrészeiket.
KedvelésKedvelés