Ma megint szigorú leszek. A címbeli mondat jól hangzó, ártalmatlannak tűnő, ám súlyos tévedés az én normáim szerint. Általában ezzel nyugtatjuk magunkat, amikor nincs időnk (vagy kedvünk) valódi sporthoz, esetleg elillant a “megmutatom a Gerle Évának!” jellegű sportbuzgalom. Arra is alkalmas, hogy feltűnés nélkül visszatérj a korábbi lustaságba, esetleg megbélyegezz olyanokat, akik nem álltak le, nem ragozzák az edzést, csak fejlődnek.

Természetesen nem én írom elő, hogy mennyit eddz. Ez nem is érdekel. Én arról az érvről beszélek, hogy “mindegy, mit sportolsz, a fajta nem számít, csak valami legyen”. Az érveimre azért is érdemes hallgatni, arra mármint, ahogy ÁLTALÁBAN írok a dolgok logikájáról, mert le tudom írni azt a felszólító módú igét, hogy eddz.

Azt mondod, te elég aktív vagy? Jössz-mész, napi 8-10 ezer lépésed van, leviszed a kutyát és a szemetet, lift helyett lépcsőzöl, előbb kiszállsz a kocsiból, és sétálsz két sarkot? Az csak annyi, hogy nem haltál meg.

Kérdés persze, neked mi az elég jó. Mi a perspektíva? Mivel lennél elégedett? Hol vagy most?

A “csak valami” jobb annál, mint ha egész nap cukros-soktejes kávéval ücsörögnél a kanapén, tévéznél és nem mennél sehova. Viszont csak annál jobb.

Ez igen alacsony standard. Az ún. aktív élet nem sport. Sport ellen nem érdemes megúszásokat, magyarázkodásokat szegezni, alkudozni, mert

a sport néma, méltóságteljes tömbje a valóságnak.

Megkerülhetetlen. Tényvalóság, amely erősen hat – és a hiánya is.

Nem vitatkozik veled.

Nem lelkizik kockába írt szövegekkel:

Ha csak “megvan a napi lépés”, “állva dolgozom”, az nem terheli meg a keringésedet, nem történnek meg olyan anyagcserefolyamotok, amelyek a viruló erőnléthez és a fejlődéshez kellenek. És romlani fog az állapotod. Főleg, ha – mint annyian – nem viszel be elegendőek jól hasznosuló (azaz: állati, szénhidrátmentes) fehérjét sem.

Baj-e ez?

Kinek mi a baj. Van, aki örül, hogy még fel tudja emelni a karját, és épp ma nem fáj (annyira) a térde. Más műtét előtt áll. Van, aki már életben sincs… nyilván annak szól mindez, akinek szól (ez minden írásomra igaz!).

Szerintem igen, baj. A korábban fel nem tett kérdés, az elkerült felelősségvállalás miatt fáj most a vállad. Ezt nem én mondom, ezt az anatómia mondja.

Pontosabban: nem a mozgásnak gondolt aligaktivitás a baj, hanem az a jellemző, elterjedt életmód, amelyikben könnyen, kényelmesen túlélhető egy/több/sok olyan nap, sőt, akár egy egész élet is, amikor ki se mozdulsz, csak szórakozol, játszol a gépen, sorozatokat DARÁLSZ, benyomod a mosogatógép gombját, mert elvégzi a munkát más (nagyrészt gépek). Amit eszel, azt megtermeli, gépesítve kiszállítja, lifttel az ajtód elé hozza másvalaki, megfőzi az elektromos tűzhely, lehűti a hűtő, a szemetét elszállítja egy tartályos kocsi, és ha mégis szarul lennél, akkor majd érted jönnek, elszállítanak, megműtenek.

Napok, hetek telnek el úgy, hogy nem láttál közelről falevelet, nem csap arcodba a szél, nem voltál a tágasságban.

Tedd felé magadnak a kérdést: a megnyugtató, vigasztaló idézetektől jobban vagy? Elég ez neked?

Hogy ne beszéljünk annyi marhaságot, mint a stréber-woke dietetikusok, ahhoz szem előtt kell tartani, milyen életmódot éltek oly sokáig elődeink, és mennyire friss és más ez a mai. Évezredekig nem volt hozzáférhető a finomított cukor: fanyarok voltak és szűkösen teremtek a vadgyümölcsök, nem tudták tárolni, tehát szezonálisan fértek hozzá. A méz, a fák édes nedve ritka csemege volt. Mindenért el kellett menni messzire, űzni, veszélyt vállalni, sárban és hőségben cipelni, feldarabolni, megnyúzni, későbbjzántani, vetni,  learatni – nagyon szűk volt az a réteg, amelyik ezt a munkát teljesen megúszta. Akkoriban a  kényelem és technológia hiányában, világos otthonok és tiszta levegő nélkül, gyógyszerek, műtéti technikák és háztartási gépek híján persze sok volt a betegség, ártalom, korai halálozás. Én nem élek a múltban: nem sírom vissza. Élvezzük csak a jelen áldásait. Azt állítom, hogy a túléléshez szükséges fizikai munkát most sok sporttal lehet pótolni, mert az anatómiánk erre van kitalálva, és enélkül tönkremegy a test. A humán anatómia azoknak a terheknek, veszélyeknek, fertőzéseknek az elviselésére, kivédésére optimalizálódott. Hogy a mai ember ezeket a terheket nem viselné el, súlyosan károsodna tőlük, az pont annak is jele, meg már következménye is, hogy nem vagyunk edzésben, se az izmok-ízületek, se a lélek, se az immunrendszer. Mindentől megfázunk, leégünk. Mindent kenegetünk. Könnyen lesz sérvünk, fertőzésünk, ugrál a vércukrunk, deformálódnak az ízületek, csontok. A gyógyszereik nélkül sokan egy hetet nem bírnának ki.

“Nemigen mozgok, de nem is eszem sokat” – a sima kalóriaegyensúly nem oldja meg a problémát, mert az izomtömeg, kardiovaszkuláris edzettség, tüdőteljesítmény rohamosan csökken, és később is nehéz lesz bármiféle terhelést elviselni, így kedved se lesz komolyan mozogni.

Mit tegyél?

Nézd meg, hogy vagy.

Ha előrehajolsz álló helyzetben, nyújtott térddel, meg tudod érinteni a talajt? Ujjhegy elég. Ahogy a képen van, úgy koszos lesz a hajad! A padlón ülve is fejleszthető.

Menj ki a parkba, fuss 500 métert. Milyen érzés?

Kérj és kapj testösszetétel-mérést és teljesítménydiagnosztikát last minute ajándékba, például az Ensportnál, de sok más helyen is elvégzik.

És utána állj neki. Ha nincs tered, lehetőséged, fizikumod, bátorságod, cipőd például futni, vedd elő a jó kis ikeás sámlit, lépegess fel-le fél órán át, és egyre fokozd az időtartamot, tempót, terhelést (súlyozókkal a kézben), a pulzust (mérheted sima órán is). Ugyanerre jó a (szabadtéri!) lépcsőzés is.

Mennyi az elég? Heti négyszer félóra-negyven perc nyugis sport: hegyre séta, kocogás, és kétszer húsz perc izzasztó ötös zóna (HIIT, gyors futás, hajtós úszás), mondjuk 160-as pulzus fölött. Ha vannak céljaid, tempó, táv a futásban, akkor több.

Szaunázz, forró-szárazban, igazán.

Aludj eleget.

Egyél sok fehérjét. Tojás! Kerüld a szénhidrátokat, lisztet. Ne félj az állati zsírtól.

Az átlagos gyógytorna csak regeneráció, a kezdő jóga még annak is kevés, nyújtás talán, szintén a “még nem vagy halott” körbe tartozik.

Ennyi a minimum, hogy ne épülj le. Ha ez nehéznek, irreálisnak tűnik, “nincs rá időd”, akkor már leépültél.

*

Kis mentegetőzés: pont karácsony előtt kemény sporttal traktálni az agyonhajszolt, évzáró tömeget…! Ki ér rá erre, micsoda luxus ez?

Én is sokat dolgoztam idén. Emberek közé menőset. És nagyon élvezem.

Minden évben belemennek az anyák az ünnepi cirkuszba, és minden évben panaszkodnak is. Ki várja el ezt mind tőlük? Melók befejezése, leadása, oké. Téli gumi, céges parti, sütisütés, másik parti, jótékonyság, kézműveskedés, iskolai műsorok, koncert, takarítás, sütik, rokonok, félismerősöknek haszontalan ajándék, még süti, bolyongás a bevásárlóközpontban, csomagautomatáknál… rettegés, hogy te kapsz, de nem adsz. Kicsiknek álommá varázsolni az ünnepet, gyomorfekély és nem alvás árán… Süti. Töltött káposzta. Van olyan naiva, aki a teljesen idegen, újkeletű elfezésbe is belemegy, sőt, ő is, ezért marad fenn éjjel. Aztán nyilvánosan, ál-önironikusan (valójában: passzív agresszíven) nyavalyog, hogy micsoda teher mindez, a többi anya bezzeg mennyire kreatív. Az egész “kedves szokás” erőltetett, kultúraidegen, amellett irigység és bűntudat forrása… Hát ne csináljátok. Ne menjetek el az ezredik meghívásra, ne süssetek annyit, vegyétek meg a kész sütit, ha igénylik (higgyétek el, megéri), és pihenjetek.

Én magamért megteszem, hogy amíg nyitva vannak a helyek, addig szaunázok, súlyzózom, úszom, emellett szempillát, arcbőrt ápolok. Nívós dolgokat eszem. Van egy luxusdisznósajt, olívaolajos hal, extrém minőségű tejszín. Egészmogyorós csoki.

Évek óta nem csinálom a hisztis karácsonyt, nem érdekel, és nem is várják el. Részben azért úszom meg a hercehurcát, mert nem olyan (bejárós, hajtós) a munkám, a magam ura lettem. Ötletszerűen, ha épp arra járok, rendelek bejglit, halászlét (azt idén Macim főzi). A világbajnokság hermetikus tér volt, a sok nemzet jelenléte miatt karácsonysemleges, nem szóltak hülye zenék, szerintem most állítottak csak fát az Arénában. Így aztán jól vagyok, színházba járok, segítek a Mikulásnak, beszerzem a karácsonyi ajándékot a tanároknak. Elviszem a gyerekeket Bécsbe, foglaltam vonatjegyet…

A decemberi fokozott sport, “elősportolás” pedig annak eszköze, hogy ne okozzon testi katasztrófát, ha az év utolsó hetében nyugisan eszem, likőr és Martini is lesz (a száraz Martini az ünnep!), kicsit tespedek. Addig együtt megyek a terembe Dáviddal! Úgynevezett anya–fia napok. A gyerekek a fontosak, én vagyok a fontos, az egyensúlyom, energiáim, alvásom.

Boldog ünnepet mindenkinek!