A Születésnapomra című ikonikus vers tette menővé, valóságos anarchista beintéssé az iskolából kibukást és az alacsony bérezést, tulajdonképpen mint a zsenialitás és a szabadság árát. Vagy lényegét? A leginkább: mint keserű ellenpontját. Ezen kívül híressé tette még Horger Antal nevét, aki nem volt érdem nélküli nyelvész és tanár, mégsem ettől lett híres, hanem attól, hogy szerepe volt egy géniusz életútjának ellehetetlenítésében. Ne firtassuk, Attila milyen tanár lett volna, de az is kiderül a műből, hogy nem volt az rossz pénz és státusz sem.

A vers forma-műfaja költőink egész sorát ihlette meg 1937 óta, igazán csak a legjavát mutatom be most nektek, és még egy előzményt. A versforma lényege, hogy tíz strófa van, egy szakasz négy sor: kettő nyolcszótagos sor, és két kétszótagú rövid sor, amelynek a rímei virtuóz szójátékok, csilingelnek. A rímelés játékossága viszi el a hátán a létösszegzés súlyát. Mert ezek mindig létösszegző versek, akkor is, ha a létről való vallomás szemérmes, groteszk, szerénykedő, “nem kívánok nyilatkozni” típusú, mint Varró Dánielnél. Mindig van “eddig” és “eztán”, “amit már elértem”, “mennyire koptatott meg az élet” és “mi lesz még”, jövőkép, célok, remények, amelyek közöt szerkezeti határ van. A vers zárlata a múltból következő távlati jövő, a nagy formateremtőnél egyenesen ars poetica, a többiek ezt nem merik vállalni, vagy talán nincs ezügyben érdemi mondandójuk.

Az újabb magyar költészetben egy tucat nívós és még további húsz kevésbé sikerült, önképzőkörös színvonalú, erőltetett parafrázissal találkozunk. A jobbak között vannak merengően keserűek, ironikusak, beintősek és nyelvi bolondozások is, a szerzők pedig át-áthágják a forma szabályait. Fel is olvastam ezeket szépen tegnap este mind.

A József Attila-versnek (tessék újraolvasni!) létezik egy előképe, húsz évvel korábbról, ahol a forma még csak halványan idézi a későbbi, feszes metrumot. Szerzője Kosztolányi Dezső, és a vers az ő Boldog, szomorú dalának is rokona, ezen kívül a jelen idejű nosztalgia, a “majd, amikor mindez már csak emlék lesz” egyik fontos példája:

Most harminckét éves vagyok
Most harminckét éves vagyok.
Nyár van.
Lehet, hogy tán ez, amire
vártam.
Egészséges bronzarcomat
aranyfénnyel veri a nap
és lassan
megyek fehér ruhában a
lugasban.
Pipámba sárgálló dohány,
a füstje kékes, halovány.
A fák alatt egy kerti széken
alszik szelíden feleségem.
A küszöbön fiam. A szeme kék láng,
nagy szőke fej.
Álmos, puha száján csiklandva csorran
a lanyha tej.
Vad délután, a föld parázsló.
Részeg-virágok és darázs-szó.

Ha haldoklom, ezt suttogom.
Nyár volt.
Jaj, a boldogság máshová
pártolt.
Egészséges bronzarcomat
aranyfénnyel verte a nap
és lassan
mentem fehér ruhában a
lugasban.
Pipámba sárgálló dohány,
a füstje kék volt, halovány.
A fák alatt egy kerti széken
aludt szelíden feleségem.
A küszöbön fiam. A szeme kék láng.
Nagy szőke fej.
Álmos, puha száján csiklandva csorrant
a lanyha tej.
Vad délután volt és parázsló.
Részeg-virágok és darázs-szó.
1917

És a parafrázisok. Kovács András Ferenc mindjárt az elején meghekkeli, mert nem annyi éves és nem annyi a strófa sem,. Meg hát a rímeknek is beszól:

Bírálóimhoz. Születésnapomra. Plágium!

Harmincnégy éves lettem én:
nem bódít versen vett remény,
    se bű,
    se báj.

A mennybolt menten rámborul:
nem éltem jól, sem jámborul,
    csupán
    bután.

Mint kínon égő ékezet,
lobog világom: létezek!
    Enyém
    e fény!

Hallom: vagyok, mert nem vagyok,
hisz bennem nem rág, nem ragyog
    serény
    erény…

Azt mondják, arcom régi maszk:
miért is vágok én grimaszt,
    ha kell,
    ha nem?

Divatbölcs egy sem érti tán:
helyettök lettem én vidám
    iszony.
    Bizony.

Magamnak túl nehéz terű
vagyok – nem vált meg vers, se bű,
    se báj.
    Sebaj.

Végre egy nő. Tóth Krisztina: Porhó. Ciciről és anyaságról is szó van. Ő szépen, szabályosan 32 éves. A végén formai csattanó:

Harminckettő hogy telhetett?
Hogy múltak el napok, hetek?
    Letelt,
    s hitelt

nemigen ad már a jelen.
Nem voltam benne még jelen,
    úgy múlt
    a múlt,

annyi idő, hogy szinte sok.
De ért már más is, mint e sokk:
    hold is,
    nap is

pólyálta hűlő életem,
s amit nem tettem, tervezem
    e lét
    felét

leélve: őrzöm arcomat,
s eleddig nem zuhant sokat
    csecsem
    becse,

sőt, egy bocsom is van (de szép!),
beszélni is kezd majd ez év
    telén
    talán,

de hogy mit történt, mire volt jó
harminckét éven át a porhó,
    havam,
    hevem

hová gomolygott nyomtalan,
és ugyan hol, ha nyoma van,
    szivek,
    szavak

mélyén mi ülepszik, mi lesz,
így fog eltelni, élni ez?
    Vagy túl
    a túl

bonyolult léten, túl ezen
egyszercsak majd megérkezem
    s ittlétemet
    átlátom ott?!

Varró Dániel remeklése. Ő több strófát ír, mint aki eredeti rímei bővségét fitogtatja.

Harminckét éves múltam

– önfelköszöntő költemény –

Harminckét éves múltam el,
csatában mégsem hulltam el,
sinen
se nem.

Csak ámulok, hogy jé, nekem
félig lefolyt az életem
gügye
ügye.

A volna lettbe billen épp,
létösszegeznem illenék
emitt.
De mit?

Harminckét év elslattyogott,
nem történt semmi nagy dolog,
kis ez,
kis az.

Van már nejem, van kisfiam,
s jut asztalomra kifli, jam,
diós
briós.

De elcsigáz a teperés,
az út, mely csupa hepe, és
csupa
hupa,

s ki lát, azt mondja: „Haj, Dani,
nem vagy te már a hajdani!”
Ez, öcs,
a göcs!

Hogy újra már nem kezdhetem,
sehogy se rendelkezhetem
e lett
felett.

Hogy jaj, a múlt pár passzusát
nem költhetem már basszus át,
alap
a lap,

s a jövő sincsen nyitva már,
hogy őszbe fordul itt a nyár.
Szar ügy,
farügy!

Mi nem lettem, már nem leszek,
tűzoltó, juhász, pl. ezek,
sem ács,
se más.

Nem végzek munkát, kétkezit,
költő vagyok, ha kérdezik:
badar
madár.

S habár szemöldököm közét
redőzi az alig közép-
korú
ború,

bár gyűl a szürke szerteszét,
fejem fölött a kerge-szép
azúr
az úr.

Nem csak verset kell írni harminckét évesen, hanem meghalni is ekkor illik egy valamirevaló költőnek. József Attilán kívül így tett Dsida Jenő, Tóth Árpád, Csokonai Vitéz Mihály is, de a többieknek ez nem döntés volt, hanem tüdőbetegség.

Tanulmány a Születésnapomra-parafrázisokról, Fenyő D. Györgytől, aki a legszívemcsücskébb kollégám volt a Magyartanárok Egyesületének nyári táboraiban.

http://www.jamk.hu/ujforras/050823.htm