Éjfélkor sütött ki a nap (addig felhős volt). Hatalmas, havas hegyek között dideregtünk Tromsø pici belföldi repülőtere előtt.

Talán snassz rajongani Norvégiáért, mert már annyian megtették, keresném inkább az árnyoldalakat, hogy mégse. Egy társadalom, amelyben a nyersanyagkincsre nem ült rá magánszemély, cég, érdekcsoport, a hasznát visszaforgatják a közösbe (ezt amúgy Kun Árpád írja a Boldog északban) – és nem is ők lövöldöznek meg híznak el. Zord, áthatolhatatlan hegyek és erdők, decemberben a napsütéses órák száma 0. Láthatólag egy egész ország működik azon az alapon, hogy mindenki jóindulatú, nyugodt, korrekt.

De ki is jönne ide a sarkkörön túlra azért, hogy ellopjon egy biciklit?

400 kilométerre vagyunk a sarkkörtől.

Ma írok beszámolót, fotózunk is, csak megetetem a családot. Ezt a posztot fogom folytatni.

A norvégok tényleg olyanok, minden igaz. Csak annyi időm van, kedves naplóm (hehe), míg kezdődik a rajtszámfelvétel. (1228)

Családmegetetéshez, míg a töbiek lustálkodtak, elkötöttem a felettünk (faház) lakó szállásadónk fehér bringáját (előző este megbeszélve), sisak nincs, mindenkin van, talán kötelező, itt a szabály lefedi a valóságot, és a kanyargós úton, nyírfák között lementem a főútig. Ez nem fjord, hanem tengerpart, sirályokkal és hatalmas híddal. Egy Eurosparban vásároltam. A SPAR nemzetközi normáihoz képest is minden becsomagolva, gusztusosan, de szinte csak helyi árut: norvég vaj, sajt, gyümölcslé, eper. Az Oreón meg a kólán és a Starbuckos dobozos kávékon kívül minden helyi, és csak norvégul van ráírva az infó. Egy hagyma, ha átszámoljuk, 700 forint, de nem számoljuk át. A tojás héja fehér. Érződik a zsírmentesség érájának vége (tejkínálat: 0,5, 1,2, ezekből sok, és van még 2,2, 3,5 százalékos), ugyanakkor nyomatékosan csökkentették a cukrot a joghurtokban és a müzlikben. A helyi Fedél nélkült áruló helyi bácsi öntudatosan mosolyog, derűs, mindenki beszélget vele.

Luxusreggeli a kis apartmanban: nekem magas állatifehérjés saláta (tojás, sült csirke, sajt, húsgolyók), görög joghurt, eper, ementáli sajt, hosszan érlelt helyi sonka, a többieknek ciabatta, édes péksüti, gabonagolyó, banán.

Elrohantam a rajtszámfelvevős ünnepségre, ezért hagytam félbe a beszámolót: midőn ezt írtam, a városháza előcsarnoka alatt ültünk, a mozi kávézójában (megdöbbentő módon egyetlen nagy, üveges, transzparens, modern épületben van a városi könyvtár, egy mozi és a városháza), Red Eye kávét ittunk, és hallottam, hogy fönt nagy tömeg és taps van. A polgármester nyitotta meg az eseményt, elmondta, hogy Kínában épp hidegebb van, mint itt (12-14 fok volt), nagyon figyelik az időjárást, hogy igazán az éjféli napsütésben futhassunk (20.30-kor kezdődik a futam), de felhők lesznek valószínűleg, aztán megnyitotta az eseményt. Nő, Kristin Røymo a neve. Aztán rajtszámfelvétel, több mindenen csodálkoztam, sokkal nagyobb létszám mellett jóval gördülékenyebben megy az ilyesmi a BSI rendezvényein. Profibbak, jobban szervezik, elébe mennek a problémának. Itt például a tömeg betódulása után próbálták kordonokkal sorba terelni a népet. De senki sem háborgott, nem voltak elvárásaik. A jólét türelmes, békés a káosz. Az a rossz, történelmi jellegű gyanúm támadt, hogy nyugis, toleráns, jóhiszemű emberekkel elég sok mindent meg lehet csinálni.

De ezt a szálat nem folytatom, inkább arról a mély szomorúságról írok, hogy minden másban milyen szégyentelien kisstílűek, nem-hatékonyak, rongáltak vagyunk mi magyarok. Ezt az érzést, felismerést sokáig hárítottam: meg voltam sértve, amikor például Tamás ecsetelte, hogy Észak-Olaszországban vagy Belgiumban nem hagyják úgy szétrohadni meg összefirkálni a kapualjakat, mint Pesten. Kuruc dac: ez itt az én hazám, és nem, nem kicsi, nem sárga, igenis a legjobb hely! Belém ezt nevelték eredetileg (meg keresztény fensőbbrendűséget: megbocsátjuk nekik, ők még nem tudják, majd rájönnek, mi biztosan a mennybe kerülünk).

Villáminterjút adtam a királyi norvég rádiónak (NRK P1), elmondtam élő adásban, hogy Kelet-Közép-Európából jöttem, Magyarországról, és először vagyok Norvégiában, először futok maratont is, eddig két félmaratonom volt. Három gyerekemmel és egy minden utazásomban és őrületemben támogató baráttal jöttem (egyúttal ezt itt tisztázném nektek), a maratoni mezőnyben négyen vagyunk magyarok. A futásom apropója az, hogy most lettem 42 éves, nyári maraton csak ilyen hűvös országban futható, egyben ajánlom a férjem emlékének is a futást.

Voltunk a kikötőben, sirályvijjogásban megnéztük a hajókat (csak pár lépés a városházától), aztán vettünk képeslapot és bélyegeket. Megnéztük a Nordnorsk Kiunstmuseum kiállítását. Egy fej hagyma ugyan hétszáz forintnyi korona, és hétezerért buszozunk tíz percet, a múzeum viszont ingyenes, bent kávé, tea, süti és igényes rajzeszközök is járnak a gyerekeknek, akik ezt meg is hálálták (elmélyülten rajzoltak, míg mi megnéztük a kiállítást). Kávé nekünk járt mármint (de Norvégiában eléggé mindegy a kávé, mert a Red Eye sem volt olyan erős vagy ízes, amit én igénylek). Láttam érdekes koncepciót és néhány emlékezetes festményt, fotót, egy eszkimó (sámi) művész, Britta Marakatt-Labba hímzéssel (lenre cérna) mesél történeteket, ennek a technikája, finomsága és stilizáltsága, jelképisége élőben egészen megkapó (a linken a kép semmit nem ad vissza).

Itt rémisztő varjakból lesznek vastagba öltözött katonák, akik fenyegetően mennek a polgári eszkimóság felé (létezett számi holokauszt, 1940-ben). Az egészben van valami szenvtelenség, ahogy egész Norvégiában. Szikár közlés.

Innen ötkor kidobtak, akkor a hosszú hídon, amelyen holnap oda is, vissza is futok, átgyalogoltunk a híres, 1965-ös Sarki katedrálishoz (Jan Inge Hovig tervezte). A híd 1016 méter hosszú (1456 lépés), alatta elférnek a hatalmas tengerjárók.

Azon a parton (Tromsdalen) vettünk medvecukor ízű rágót és igazi, taurinos Red Bullt. Aztán pizzéria, én chili con carnét ettem. Busszal jöttünk haza, héttől sütött a nap, még most is, fél 12 van. Nagyon álmos voltam már fél 9-kor, furcsa érzés ebben a nagy világosságban, mert egyrészt véget ért a nap, másrészt várom, hogy mikor lesz már vége (sötét). Turkuban éltem át 2011-ben a fehér éjszakát, júniusban, de az jóval délebbre van.

A másik meginterjúvolt srác megírta a linket, de nem találom magunkat. Ő fut egy 4,2-t, egy 10-est és a maratont, szépen egymás után. Juli és Dávid 800-at futnak 3-kor, aztán Juli 6-kor 4,2-t, végül én Lőrinc kísérésével (vagymi) fél 9-től a maratont, Renivel, akitől az egész kalandvágy jött.

További megfigyelések:

a helyi taxisok bekötik a biztonsági övet, nehezen hihető,

eper- és tulipán(!)szezon elején vagyunk, imitt-amott feltűnik a kontinentális pitypang is, de Juli Norvégia tíz tő pitypangjából már hatot leszedett (azért nincs itt olyan hideg, mint mondjuk Murmanszkban, mert itt érvényesül a Golf-áramlat észak-atlanti ágának hője)

nincsenek kőoroszlánok a kerítés tetején, mi több, kerítés sincs, minden fehér (piros, ritkán kék) faház udvarán trambulin.

Thomas küldött egy fotót is a rádióinterjúról, betettem fönt.

Hosszas áztatás után levágtam a lábkörmeimet.

Friss híreink. A gyerekek (0-11 év) kis futama befejeződött, 800 métert haladtak, a kisebbek, járógépesek és kerekes székesek a szüleikkel, sokan jelmezben. Mindenkiben nagy nyugalom, semmi stressz, csak együttműködés és jókedv. Julinak ez bemelegítő táv. Dávid lefutotta Julit. Végül Dávid is úgy döntött, részt vesz a 6-kor kezdődő minimaratonon (4,2 km, a táv tizede). Beneveztem. Ott már csipes időmérés. Drukkoljatok!

Az én esti (fél 9-től) haladásomat itt követhetitek, ha hardcore módon érdekel:

http://live.eqtiming.com/37554#contestants:130953-404560-1-

Nem vagyok igazi futó, nekem kiegészítő sport a futás a súlyzós edzések és más kedvtelések mellett. Biciklis combjaim zabálják az oxigént. Könnyű reggelin vagyok túl (eper, kevés sajt, tejszín-kakaó, vajas kávé). Verseny előtt és közben a SuperStarch nevű, nagy molekulájú, inzulinszintet nem bolygató keményítőkészítményt fogyasztom. Lőrinc 3 óra futás után, 27 kilométer körül, a híd keleti lábánál adja majd oda a második adagot.

Majdnem biztos vagyok benne, hogy végigmegyek, de nem időre hajtok, az elég elkeseredett lenne. Sosem futottam 23-24 kilométernél többet. Két félmaratont teljesítettem igen szerény idővel (de azt se hajtva). Hetente 2-3-szor futok, nem nagyon erőltetem. A cél: a táv teljesítése futó mozgással, beérni szintidőn belül (az 5:30), illetve lehetőleg 4:45 körül. A legidősebb magyar résztvevő vagyok (42, 40, 35, 33 évesek). A maratoni mezőny legidősebbje 78 éves, francia, férfi.

Hűvös van, szél lesz.

Méghozzá viharos. Gerle Dávid 25:17 (kb.), Gerle Júlia 26:40 (kb.). 4,2 km, eső.
A győztes 14 perc körüli idővel egy afrikai, csodálatos mozgással. Az élbolyban csupa deli viking kamasz. Lerepülő fél cipő, kézen fogva befutó testvérek. Mindjárt indul a 10 km rajtja.