ők mind

Közzétéve Szerző:

Nők, akiket gyerekkorukban durván megaláztak, megbüntettek a nyiladozó szexualitásuk miatt.

Nők, akik harminc évesek elmúltak, és nem szeretkeztek még senkivel, és sejtik, nem is fognak már.

Nők, akik rájöttek, hogy őket nem csak, sőt, nem elsősorban a férfiak vonzzák, de a vágy alaktalan maradt, csendben türemkedik.

Nők, akik ágyról ágyra jártak, szeretetre éhesen, megkeményített szívvel, isteni szeretőként bármire hajlandóak voltak, és csupa szégyent szereztek.

Nők, akik nem találtak senkit, aki szerette, ne csak használta volna őket, és akiknek a szex soha nem volt áradó önátadás és felszabadult játék, és azt sem tudják, hogy a szex ilyen.

Nők, akiknek soha nem volt még orgazmusuk, sem hüvelyi, sem semmilyen.

Nők, akik nem tudják a világot, nem értik, mitől nő az infláció, mit akart Gandhi, hogyan kell egy csavart meglazítani, akik helyett mindig mindent tudtak és elintéztek, és arra várnak, hogy mondják meg nekik, mi merre, mert a szuverén lét félelmetes.

Nők, akik tanultak, dolgoztak, szerettek és szültek, végigcsinálták a nehéz éveket, és most negyvenezer forintot kell beosztaniuk öt emberre, és az a nagy vágyuk, hogy nyugodtan, bántalmazásmentesen élhessenek, hogy egyszer úgy tehessenek bármit, de tényleg bármit, a cseresznyés pitétől a csekkbefizetésig, hogy nem bántják érte őket.

Nők, akiknek nincs véleményük és nem érdekli őket az egész, elviszi az algoritmus a hátán az életet.

Nők, akik folyton agyalnak, és unják már a saját intellektusukat, önfeledtségeik, érzéseik alig vannak.

Nők, akik az igaz szerelmet kergetik, és társkeresőkön nézelődnek álló nap, és mindig új reményük csúfoltatik meg.

Nők, akik kínos feszességgel alapozzák az arcukat, minden nap vonásokat rajzolnak a semmi helyére, és ki sem lépnek enélkül az utcára.

Nők, akik sosem voltak mások, mint szeretők, akik most is tejben-vajban fürösztik a közönyös és őket soha igazán nem vállaló szerelmüket, és tíz évre prolongálták a reményt.

Nők, akiknek egyetlen másodperc nem volt az életükben, amikor el tudták volna tartani magukat.

Nők, akik akaratuk ellenére lettek anyák; nők, akik nagyon szeretnének gyereket, és nem lesz és nem is lehet már.

Nők, akik hisznek az apró dolgok értelmében, hisznek a családban, józanul, jámborul főznek értelmezhetetlen méretű konyhában öt főre, akik beosztással élnek, és nem esik nehezükre a gyerekfenéktörlés, a sírók vigasztalása, a nagyilátogatás, a férj lelkének ápolása, mindenki nyűgjének elsimítása, és úgy, de úgy vágynának egy műsoron kívül vett sálra, ötszáz váratlanul magukra költött forintra, bármire, és tulajdonképp megtehetnék, de nem és nem engedik meg maguknak.

Nők, akik permanensen iszonyodnak, meg vannak győződve róla, hogy csúnyák és löttyedtek meztelenül, hetente négyszer edzenek, és nem esznek álló nap.

Nők, akik roskadoznak és szégyenkeznek az anyaságban, olyanokat mondanak a gyerekeiknek, amit jobb, hogy senki nem hall, és ott tartanak, hogy még egy ilyen éjszaka, és valami elpattan és kiszaladnak a világból.

Őket emlegetik gúnyos mosollyal, ők az önzők, ők azok, akiknek semmi sem jó, akik megérdemlik a sorsukat, ők verik itt az asztalt, avagy őértük veretik itt az asztal.

Ők a többség.

296 thoughts on “ők mind”

  1. Hát ez így majdnem mind- különböző életszakaszokban. De még talpon vagyok. Gondolom, érthető, ha mindig, minden körülmények között hamarabb vagyok nőpárti, minthogy egy férfit sajnáljak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Olyan, hogy nok kozt nem tudom, lesz-e. Szerintem attol nem lesznek szolidarisak a nok, mert nok. Meg csak attol sem, ha azonos kasztban vannak, ugyanaz a tarsadalmi osztaly vagy csoport, kepzettseg, lakohely, munkahely: nem szamit semmit. A megelt helyzetek szamitanak. Nagyon durva, felnottkori elmenyeim vannak a no nemszolidaritasrol. (Milyen kulonos, ma hajnalban pont egy ilyen miatt forgolodtam orakig, hullamokban tor ram az elmeny, hogy nem ertem…)

        Kedvelés

      • A patriarchátus (mint minden elnyomó rendszer) vezérelve: OSZD MEG ÉS URALKODJ.

        Kedvelés

      • Tényleg nincs szolidaritás, de néha úgy érzem, ez a félelem miatt van, hogy bizony velem is megtörténhet, vagy már meg is történt (bármi), jaj és az annyira szégyellnivaló, hiszen csak én lehetek a hibás, hogy nem voltam elég jó.
        Mostanában, ha tehetem, rákérdezek komolyan, érdeklődve, ha ilyet tapasztalok valakinél, és nagyon jó beszélgetések alakulnak, amint enged a szorítás, nehogy róla is kiderüljön, hogy nem különleges hópihe, és ahogy odaterelődik a szó a felelősségre, ami nem mindig az áldozaté ugye.

        Kedvelés

      • A tobbi no fele iranyulo szolidaritas szamomra termeszetes (reszemrol), de volt mar ugy, hogy visszaelve a bizalmammal egy ismeros no nem csak szolidaris nem volt velem..hanem beledongolni igyekezett a betonba. Nem ertettem en sem es nagyon sziven talalt. De szerencses vagyok, mert a baratnoim nagyon is szolidarisak a sajat nemukkel, szerencsere nekem ez jutott. (erdekes anyukam kevesbe all a nok partjara ha ledersegrol van szo pl. de o is alapvetoen szolidaris. Mindig is ereztem valami masfajta szalat, viszonyulast amit csak nok fele tudok erezni. A noi pacienseimmel is sokkal oldotabb vagyok, olyan ismeros erzetem van veluk, mintha jo noverekkel, anyakkal, hugokkal lennek olyankor, akik kimondatlanul is annyi mindent tudnak egymasrol es ertik egymast. Elvezem. Nyilvan azert vannak kivetelek, de kevesebb.
        Lattam egy filmet egyszer, valami amerikati…idosebb-fiatalabb nok estek japan hadifogsagba es erdekes volt milyen szepen es fokozatosan epult fel a szolidaritas, egymas vedelme….reg lattam, nem emlekszem semmi masra belole, meg a cimere sem.

        Kedvelés

      • fu. nem tudom szazszazalekra, valoszinu, higy igen. A sztori stimmel, bar mintha korabbi gyartasu lett volna a film, de az is lehet, hogy csak a korabeli ruhazat miatt gondolom.

        Kedvelés

      • Uj sztori, nem vicces. Otthon vita, ember fojtogat, foldon huzgal. Kibogom es osszeszedem magam es atmegyek egy barathoz. Ott epp buli van, tele vendegekkel a hatalmas udvar, Meszecsinka unplugged, tabortuz, tuzzsonglor haverok, jajdejo, pont ez kell, hova mashova is menekulhetnek? Csendesen beszelgetek a jozanabbakkal, mert azert nem vagyok osbuli-hangulatban, de jo latni, hogy masok onfeledtek. En is probalok on-feledni. Nezem a Bp.-rol a videki szabadsagba lekirandulo embereket, jol erzik magukat, ez nekem is jo. Jobb, mint otthon. Vendegek mar ittak a haz italabol, elszivtak par jointot, en csak a verestol vagyok a szokasostol kababb. Fura oket igy, a sarokbol figyelni, tokjozanul. Egyszer csak megjelenik az ember, Karcsiszomszeddal. Lat, de figyelmen kivul hagy, rogton elkezdi a provokaciot. Karcsiszomszeddal, aki nagy nyomulogep, raroppennek ket csajra – ismerjuk oket jol, sokszor voltak mar itt. Ok is ismernek minket. A tarsasag nagy rsze hatul, a kertben, a tuz korul hallgatja a zenet. Ok negyen a diofa alatt, a teraszon osszehuznak negy kerti szeket, fejuket osszedugva mindent bevetnek, hogy szorakoztassak a csajokat, akik hehegnek-nyihognak. En meg kijjebb, a tornacon beszelgetek valakivel es par meterrol hozzam a testbeszed es a gondor kacajok jutnak el, az odahajolo, gesztikuklalo pasik, a hajukat dobalo lanyok, a kis erintesek. Mar nem tudok figyelni arra, mit beszelnek hozzam, szemem sarkaban a bontakozo kis bugatas, Karcsiszomszed jol ismert fuzocskeje, elegem lesz ebbol. Odamegyek hozzajuk, kicsit szetrebbennek, nok zavartan nyehegnek, nana, kinos. Mondom az embernek, szia, en most hazamegyek. Te? Mondja, o marad. Oke, tekerem a regi bringat, minden lanckattanasnal szamolok, menekulok innen, de negyvenharom masodperc mulva mar otthon, egyedul. Meg kell nyugodni. Mindent megprobalok, elmosogatok, olvasok valamit, elalszom. Haromkor felriadok, sehol senki. Probalom magam lebeszelni arrol, hogy visszamenjek. Nem sikerul. Bringa elo, negyvenharom masodperc vissza, de lehet, csak harmincot. A nagy tarsasag mar alszik, csendes minden, de hatul, a kertben meg eg a tuz. Ott vannak, mar csak oten. Megyek egyenesen felejuk, de megtorpanok a sotetben, par lepesre toluk, a diofa alatt. Ember all a tuznel, az egyik no epp korbetancolja, simul, forog tengelyek korul, nez hosszan, szembe, bajolog. Leirhatatlan. Ember elvezi. Elonti a fos az agyam, bevillanok es ellokom a not. Mindenki dermedt, belolem kibuggyan, hogy eleg. Csajok, ti ismertek minket jol. Na most tudjatok meg, hogy ez az ember par oraja engem nagyon megvert, most meg itt jatssza a bajgunart. Csajok, ez az en otthonom, ti holnap elhuztok, en meg maradok. Dermedt csend, nem szol es nem mozdul senki. Oke, mondom, akkor ezt most itt hagyjuk abba, mi hazamegyunk, megbeszeljuk a dolgainkat es csillapodjon le mindenki. Ember mondja, hogy mehetek, de o marad. Oke, akkor en is. Leulok kozejuk. A beszivott csajok nem adjak fel, a masik felpattan, o masszor, gyerunk, ki szeretne, ha megmaszna. Karcsiszomszedot celba veszik ketten. Majd jon az ember, aki azert erzi valahol, hogy ez eros. De meg mindig imadja a helyzetet, a megvert hulye itt vergodik, kozben ket no versenyez a kegyeiert. A nok kerlelik, kuncsorognak, na gyere, hozunk pledet, fekudj le, jo lesz. Eddig hallgattam, most annyit mondok, hogy jo lenne, ha ezt most befejeznenek es elmenne mindenki jozanodni meg aludni. Haho, itt vagyok. Ertitek, lanyok? A nokbol kitor valami elkepeszto provokacio, harcolunk a pasiert vagy a helyzetert, nem tudom. Senki nem akar alulmaradni. En leulok es elhallgatok, a csajok korbedongik az embert, na, mi van, itt az asszony, nem mered? Gyere, klassz dolog, meglatod, kicserelodsz. Ember ul, nem szol, passziv, mondom neki, gyere, menjunk haza, eleg volt ebbol. Aszongya nem jon, marad, es mint egy kisgyerek, egy pledet magara huz es ugy tesz, mintha aludna. Kozben megvirrad. Ember a fuben, en a helyemen, a tobbiek kinosa, kenyszeredetten vihancolnak. A jatek neve: ki adja fel elobb. En most mar raerek… Elokerul egy kotel, kifeszitik ket fa koze, jon a hajnali koteltanc-vihanc. Mindenki leesik. Ember egyszer csak felpattan a kis, kockas pledje alol es aszongya, majd o megmutatja, hogy kell azon vegigmenni. Odamegy, felsegiti a csajokat, fogja a kezuket, jatsszak a spiccesen felhangolt-onfeledtet, vezetgeti oket a kotelen, majd az egyik leesik es ordit, kifordult a bokaja. Fel ot van. Mindenki ivott. Be kell vinni a korhazba. De ki? Ekkor allok fel, odamegyek, oke, beviszlek. Egyedul vagyok jozan. Megint dermedt csend. Megtenned??? Erdekes, hogy ki tudtak jozanodni es atlatni a helyzetet ezek a picsak egy pillanat alatt a bajban. Be az autoba, irany a varos. Az ugyeleten az arab doki, aki annyiszor latott mar el… Aki kiadott mar nekem vagy tizenket latleletet. Ismer. Mondom, doki, most kivetelesen nem engem kell leapolni. Felkerul a gipsz reggel hatra, a hazauton elmeselem a nonek, hogy honnan ismerem a dokit. Nem szol egy kurva szot sem. Halalkodik. Nem erdekel. Az udvarban ott az almos maradek, a ferjemmel egyutt, aki persze hos lovag modjara kivarta, mi tortent a kis hamupipokejevel. No bebiceg a szobajaba, mi vegre hazamegyunk, azota errol nem lehett beszelni, mert nem jol lattam a dolgokat es kepzelgek. A novel egyszer meg osszefutunk, mashol, mintha mi sem tortent volna, kis zavar es tereles a reszerol.

        Ennyi. Egyetlen modon lehetett volna kijonni a trtenetbol, ha a veres utan meg sem allok …..-ig. A pontok helyere nem tudom, mit irhattam volna be. Ez a hely az eletem, a munkam, az egzisztenciam, az elmult 10 ev megfeszitett munkam. De nem ez az erdkes. Azota – es ez 3 eve tortent – nem tudok tuljutni azon, hogy ezek a meno, magukat ertelmesnek, haladonak, liberalisnak, mittomenminek tarto nok, akik zenemuboltunk meg hagyomanyorzo kozpontunk programjaiert felelnek, tanitanak, alternativ szinhaz aktiv tagjai, jogaznak, szabadsagjogokrol beszelnek a Tilosban, kornyezetvednek, humanitarius alapitvanyokat csinalnak es palyazatot nyernek arra, hogy az embeerk kozti kommunikaciot javitsak, szoval ezek a nok hogy tudnak ilyen modon viselkedni, rivalizalni, puposkodni es folenyeskedni? Nem volt jo helyzet es en sem voltam a helyzet ura, de nem a sajat ferjem pipogyasaga lepett meg ebben a helyzetben, hanem ezeknek a noknek a teljes reszvetlensege. Nem, ez nem reszvetlenseg volt, hanem a bantalmazoval valo azonosulas. Hogy lehet, hogy nekik az egesz este arrol szolt, de minden aron, hogy lehetoleg ne Karcsiszomszed jusson nekik a laza duobol es egesz este versengtek egymassal is? Es ez mindent felulirt? Meg persze biztos a palinka meg a fu is. Bocsanat, hogy megint nagyon hosszan es nagyon sajat sztorit, de nagyon kikivankozott. Tudom, mit kellett volna tennem, azzal ne is gyertek. Tulvagyok rajta. Ezeknek a noknek a hozzaallasan azonban nem tudok tullenni, ha nem veszitettem volna el minden meltosagomat azon az ejszakan, akkor legszivesebben megkerdeznem toluk, mit gondolnak most. Siman lehet az is, hogy itt vannak es olvassak, meg hozzaszolnak nagyon emberbarati dolgokat, sot, szerveznek performanszot meg tuntetest a bantalmazas ellen… Olyanok.

        Kedvelés

      • Én most mindjárt elhányom magam.
        Köszönöm, hogy leírtad.
        A férjed ekkora sármőr? Mi a titka?
        Soha nem rivalizálnék senkivel így, mint azok a nők egymással, egyszerűen annyira méltóságon aluli.

        Kedvelés

      • Nem tipikus sarmor. Nepszeru tud lenni elsore, mert nagyon jokepu, gyorsan kiderul, hogy okos es mindehhez eleg titokzatos is. Ehhez adodik egy hatalmas adag kisebbsegi erzes, emiatt direkt modon ritkan nyomul nokre, inkabb idonkent hagyja, hogy felszedjek es elvezi. Sokolvasatuan viselkedik es megvarja, mig egyertelmu a helyzet. Itt nyilvan egyszerre dolgozott benne az alkohol meg a dafke, plusz jol jott neki, hogy farvizen es arnyekban racsatlakozhatott Karcsiszomszed uberdirekt “dejovagydemegdugnalakcica” plebejus csajozasi stilusara. De nem mentegetni akarom, csak ezt nekem sem konnyu megerteni. Nem beszel, nem tudni, mi baja, nem tudni, valojaban mit szeretne, vagy ha igen, akkor meg kulonos, hogy ha teljesul, megsem tud orulni. Kozben kitart, irtozatos akarattal epiti a jovot, tettekben nagyon odateszi magat, de felnott modon beszelgetni nem lehet. Hasonlo esetek utan az elvaras, hogy csinaljunk ugy, mintha nem tortent volna semmi es vegyem figyelembe, hogy neman, nem hozzamszolva, harom napot a kertben toltve osszeacsol nekem egy kerti budit, mestermunka, vicces, ugye, csak a kedvemert, hogy oruljek. Es tenyleg mestermunka. Csak eppen harom ev mulva is ugyanolyan eros kepekkel jonnak a flashback remalmok errol a fos ejszakarol, mintha epp most tortent volna. Ha kerdeseket tennek fel, a multat hanytorgatnam, ot akadalyoznam, mikozben ertunk dolgozik kemenyen. Nincs jobb dolgom? De, lenne egyebkent. Azt szokta emlegetni, hogy en keptelen vagyok a megbocsatasra, mert ugye neki szakember is megmondta, hogy az csak ugy megy, ha teljes, ha onnantol nem bukkannak fel ujra a kerdeseim. Neki csak ketfajta sztorija van. Ha nincs ra bizonyitekom, hogy megdugott valakit, vagy bruszvillisz modjara idoben leleplezem es leallitom az akciot, meg abban a fazisban, mikor csak baratkoznak es epp elkezdett panaszkodni arrol, hogy o mindent megtesz a hazassagaban, meg budit is acsolt nekem, meg felepitette a kedvemre a mittudomenmit… De a felesege nem ertekeli… akkor uldozesi manias vagyok es mar baratkozni sem lehet? Ok csak igazan baratkoztak, olyan jo volt valakinek elmondani, aki megerti… Es hogy ezt miert a legnagyobb titokban tette? Mert tudom, hogy gatlasos, nem merte elmondani, emiatt esemesezett a furdoszobaban meg nevelte kotodve a telefonjat. De tenyleg, erdekes modon ezekrol a baratsagoktol szinte semmit nem tudok, mert ezek a kirekesztesem mellett bontakoznak. Adott idoben annyi hangzik el, pl., hogy egy ertelmes csaj van amunkahelyen, na persze az is csak egy kis szatmari paraszt, de legalabb abban a kornyezetben az egyetlen, akihez lehet neha ertelmesen is szolni, nem csak a slagerradio erdekli. Meg neha elmennek a fonokkel harmasban ebedelni. Emlekszem, meg anno meg is kerdeztem, hogy mit tud rolunk. Nem voltunk tul jo passzban. O, semmi, mert arra kulon figyel, hogy ne a csajra ontse a hazassagi problemait es hat hivta is, hogy jojjon el egyszer hozzank, ha arra jar, de nem jott. Egy ilyenbol pl. kesobb kibontakozott, hogy az altala kis parasztnak nevezett nonek onti ki a lelket, rengeteg intim dolgot tud rolam, nyilvan a gaz, mocsok, mihaszna feleseg vagyok, aki raadasul meddo. Allandoan viccesen nyaggatta a csajt, hogy legyen beranya es persze csak orvosilag, de adjon petesejtet es hordja ki a gyerekunket, jajdejolenne! Szoval leszervezte nekem a meglepetes lombikprogramot ugy, hogy errol evekkel ezelott itthon egyertelmuen allast foglalt (csinaltuk egy darabig korabban, de azt mondta, hogy o ilyen aron nem szeretne, ezt elfogadtam es azt hittem, lezartuk), es ugy, hogy a petesejtdonort nemhogy nem ismertem, de mindent meg is tett azert, hogy a leheto legjobban tavolitson tole. A munkahelyen depresszios es vigasztalhatatlan volt latvanyosan, mert a gyermektelenseg szomoruva tette, csak azaz erdekes, hogy otthon ennek a leghalvanyabb jelet sem adta. Sot, leallitott. Ezt a szegeny, elhanyagolt ferfit, akinek a latvanyos es irtozatos erofesziteseit nem vagyok kepes ertekelni, ki ne akarna megvigasztalni? Bamulatosan felepitett jatszma az onigazolasra es a szembenezes, igaz beszed es felelosseg alol valo kibujasra. Amasik eset, amikor eljutnak a beteljesulesig. Ez erdekes modon mindig ugy tortenik, nogy o reszeg vagy epp nagyon szomoru, mert ki akarom rakni a szuret es ot ekkor felszedik, mert gyenge. Ilyenkor is egyetlen forgatokonyvet hasznal. A dugas utan, hazajovetel elott “vall” a nonek, kionti a szivet, hogy o mekkora bajban van most, mert o nem szabad… De hat a hazassaga… Az nem az igazi. Ezt olyankor nyomta legutobb, mikor epp az o szabalyai szerint ujrakezdtunk es egyertelmusitette, hogy jol erzi magat es orul az uj perspektivanak. Sajnalatot, egyutterzest csikar ki a nobol. De persze ossze is zavarja, majd eljon banatos szemekkel, hagyja a not egy picit a sajat leveben forrni, aztan o veszi fel ujra vele a kapcsolatot. Akkor mar vallaltan kettossegben, de a nyomorult no nyilvan azt hiszi, hogy ezt a fefit mar csak hajszal valasztja el a valastol. Latja a ragaszkodasat, csodas leveleket kap, mint meg senkitol. Latja a szegeny ferfi sebeit is, jobbat erdemel ez a draga… De milyen csodalatos, kitarto, mely es elkotelezett ferfi ez, hogy nem hagyta ott meg ezt a boszorkanyt…

        Valahol ezt az egeszet megerdemlem, mert nem jartam en sem nyitott szemmel. Amikor megismertem, mindketten kapcsolatban eltunk. Ismertuk egymas partnereit. Akkor okor modon nem tunt fel, hogy fel evig nagyszeruskodott korulottem, hol egy konyvet kert kolcson, hol segitseget kert, hol baratilag sorozni hivott. Mindig nagyon ugyelt arra, hogy ne tunjon nyomulasnak, csak baratkozasnak. Elmentunk – a ket par – kozosen nyaralni. A baratnojenek azt akkor ugy allitotta be, hogy ez kell, ez lesz a nagy, egyesito-ujrakezdo nyaralasuk. Nekem kesobb azt mondta, hogy a motivum az volt, hogy a kozelemben legyen, mert az elso pillanattol szerette volna, ha kozunk van egymashoz. Csak akkor lett, amikor en szakitottam es szabad lett a palya. Azt hazudta, szakitottak, de a valosagban par hetig ketkapuzott, amig biztos nem lett a helyzete. Ha akkor elesebb esszel gondolkodom, nem megyek bele.

        Ezek a nok nem tudjak, hogy az en ferjem otthon nem mondja el, mi baja, mit szeretne, mitol szenved es mikor lenne jo neki, barmennyire szeretnem. Nem nyilt, nem beszel. Volt, hogy en voltam az uj megvaltas, a megerto. Most a masik oldalon ulok es innen, a bekozepbol sajna az egesz palya belathato…

        Hozzateszem, most epp nyugi van. Nem tudom, ez mire garancia, ezek utan nyilvan semmire, de a napi mukodes legalabb megy. Kijottem a poszttraumasbol, ujra erzekelek, kezdem erezni a hataraimat, kezd erdekelni a vilag. De bar ne ebredtem volna tudatomra, barcsak az artatlansag oltaran egetnem meg mindig tomjenem, barcsak maradt vona meg a vilagom bizakodonak, johiszemunek.

        Most akkor sarmor, egy szerencsetlen, onsorsronto hulye vagy orvosi eset?

        Kedvelés

      • Elvesztem menet kozben. Szoval a ketfajta sztorija az, hogy a, nem tortent semmi, de en uldozesi manias vagyok. b, tortent, de o nem tett semmit, csak belesodrodott/reszeg volt/maga sem tudja. Innentol lehetetlen beszelgetni ertelmesen.

        Kedvelés

      • Kétszer nekifutottam ma reggel a sztorizásnak, aztán mindkétszer megálltam, de most leírom. Friss a dolog. Van egy félbolond pasi az utcában, aki rendszeresen fenyegeti és zaklatja a gyerekeket. Neki területe van a nyílt utcán, amin nem lehet átmenni. Halálos fenyegetések, gyerek megrángatása, stb. Kb 10 éve beszéltem utoljára a nejével, aztán kimenekültem a helyzetből, annyira nyomasztó és sivár volt, hogy nem akartam ilyen koloncot magamnak. Már akkor egyértelműen bántalmazó kapcsolat volt az.
        No, én most eluntam ezt az egész szart és feljelentettem a faszit. Majd mesélem női társaságban, hogy elég volt ez már, ilyet tettem és örülök ennek. Reakció volt, hogy hát az a faszi bolond, minek feljelenteni. Ez még hagyján, tehát hogy a bántalmazót felmentjük a mentális problémája okán, ergo tudva, hogy beteg elme, hagyjuk már békén, a gyerekek meg… hát ők így jártak, nyilván ne járjanak az utcán. Ezek után főleg, hisz a “bolond” jelző méginkább veszélyessé minősíti a helyzetet.
        DE.
        Hallva a sztorit, az egyik nő a fejéhez kap, hogy az egy milyen szemét alak, mert a már felnőtt nevelt lánya is azért ment ki angliába, mert gyakorlatilag megerőszakolta (vagy akarta- tök mindegy). És ez biztos, mert említett nőnek a lány vér szerinti apja mesélte felháborodva, hogy ha ezt ő tudta volna, bizony beverte volna a nevelőapa száját. És hogy itt már egy csomó mulasztás van, hisz senki feljelentést nem tett, miközben tudja mindenki, de még a szájbaverés sem történt meg, csak a hős hőbörgés, de a következő mondattal már el is távolodtunk az erőszaktevőtől és kórusban indul a 40 kilós, kiszipolyozott, lelkileg agyonvágott, normális munkahellyel nem, ám két kiskorúval annál inkább rendelkező anya ócsárlása, miszerint milyen rohadt szar, mert nem védte meg a lányát. És ehhez többen is csatlakoznak én meg hülye vagyok, mer olyan nincs, hogy valamit ne lehetne.
        A gondom most csupán az, hogy nekem valamilyen szinten van tudomásom, sőt, él még ott egy 10 éves kislány is, sztem egyértelmű veszélyben, egy agyontiport nő és nulla, nulla segítség. Én meg tudok róla, mi történt náluk. Nem tudom, mit lehet. Nyilván a gyvédelemhez fogok bemenni és megkérdezem, hogyan kerülhet hatókörbe egy ilyen család. Csakhogy azzal is mekkora kárt tesz az ember. Vagy mi van ilyenkor a nőhibáztatáson túl?

        Kedvelés

      • Jo kerdes, mert vagy nyitsz egy egyszemelyes Terezanya-kozpontot (nyilvan nem), vagy bizol a rendszer es jog igazsagaban (nyilvan nem), vagy hagyod a fenebe (nyilvan nem). Vagy eljutunk oda, hogy mi meg csak kibeszeljuk, felismerjuk es frakciozunk, a kovetkezo, nagyon ontudatos generacio meg majd tenni is tud, es kikenyszeriti a rendszer igazsagat. Szep szavak, tudom… A konkret helyzetet nem oldja meg. Nem merek beledumalni ugy, hogy nem ismerem a szereploket. De ha lazitora van szukseged hosszu a-val, szolj.

        Kedvelés

      • Anyu pár éve este a 7-es buszon jött haza. Volt nála egy baromi nagy cekker, tele az edénybolti zsákmánnyal, serpenyő, klopfoló, pici vackok. Eközben egy pasas a buszon egy 18 körüli lánykát üldözött, aki próbált odébb menni, de az ment utána. Ahogy elmentek Anyu mellett, az én 156 cm-es, akkor 62 éves anyám meglengette a cekkert és fejbe lódította vele a komát. Az a kinyíló ajtón kiszédült, nyilván azt se tudta, kitől jött. Szóval néha van, aki leveri az ilyet 🙂

        Kedvelés

      • Egyem a drága szívét! Egy ilyen még fenn van a bakancslistámon. Én jelenleg azt is nagy lépésnek tartom régebbi idomított önmagamhoz képest, hogy már merek pofázni, kiállni magamért, a gyerekért. Kinyitni a számat, elküldeni az anyjába, aki megérdemli.
        Isteni érzés.

        Kedvelés

      • Nehéz kérdés, hogy mit lehet ilyenkor tenni?
        A gond az, hogy a gyámügynek is egy ötlete van ilyenkor, elvenni a gyereket a szülőktől és intézetbe rakni. Az vajon jó lesz? Egyszer egy ismerősöm mesélte, akinek egy hozzátartozója állami intézetben dolgozik, hogy ilyen helyeken rendszeresen erőszakolgatják egymást a 12-14 éves fiúk. Olyan erkölcsi elvekkel működik, mint egy börtön, csak kicsiben. Napokig rosszul voltam ettől az infótól… 😦
        Jól tetted, hogy feljelentetted a fickót, mert a betegség nem lehet felmentés a tettei ellen, vagy ha igen, akkor is szüksége van kezelésre, a társadalomnak meg arra, hogy elkülönítsék egy kicsit. (Beszéltem már erről más témában. Nehéz ez amúgy, mert tudom milyen a “pszichés beteg” matricát viselni.)

        Kedvelés

      • Hogy lehet, hogy ebben a történetben valahogy megint a valódi agresszorok a mellékszereplők?

        Kedvelés

      • “MIért az idegen nőktől várom el, hogy vigyázzanak a párkapcsolatomra, ha már a tulajdon páron/én magam nem vagyok rá hajlandó/képes?”
        ha nem akarok rabszolga lenni, akkor miért várom el a többi rabszolgától, hogy ők is fellázadjanak, ne szedjenek több gyapotot, és borítsák ők is a tartóra az asztalt? elvárom-e egyáltalán? vajon meg lehet-e ezt a csatát vívni egyedül? ha igen, hogy?
        ezek nem idegen nők szerintem. ezek mi vagyunk, mind, mi nők, kvára ugyanabban a cipőben.
        szerintem az elvárás (ha egyáltalán) nem arról szól, hogy vigyázzunk egymás párkapcsolatára, hanem arról, hogy ne szolgáljuk az elnyomók rendjét, érdekeit.

        ha a párkapcsolatom nagyon elszaródik, akkor kilépek, ha a partnerem átver, akkor kiteszem a szűrét. első körben teljesen irreleváns, hogy a harmadik akárki mit tesz, az én szempontomból. nyilván könnyít a problémamegoldáson, ha tetszőleges mézesmadzag nem húzgálódik, de ez az én problémám, haladó challenge.

        emlékszem régen is, mikor még kicsi voltam, mennyire sajnáltam a feleségeket/anyákat. tisztán emlékszem rá, hogy ahogy néztem őket azt gondoltam, hogy ez a tuti lúzer helyzet. ezért is vagyok pipa az esküvőkre, ahol a nők mosolyogva teszik be a fejüket a hurokba, “életük legszebb napján”. hányok a lagzikon, nem is nagyon járok oda. gigaátbaszás.
        mondjuk végig is nézetem három évesen, ahogy anyám megszívta a feleség sztorit, szóval volt saját élményem. akkor eldöntöttem, hogy én ezt kihagyom, úgy, abban a formában, meg azt is, hogy soha nem hozok másik nőt hasonló helyzetbe, és pont leszarom, hogy ezt elvárja-e tőlem valaki, vagy sem. a saját jólfelfogott érdekemben teszem ezt így. vagymi.

        Kedvelés

      • “MIért az idegen nőktől várom el, hogy vigyázzanak a párkapcsolatomra, ha már a tulajdon páron/én magam nem vagyok rá hajlandó/képes?”

        Nem-nem azt várom. De egy külső kapcsolat felé fordulni mindig a könnyebb megoldás, megküzdeni a meglévőért pedig munka és áldozat is. És ha az a harmadik elsőre a karjába omlik, akkor miért választaná a macerásabb melót, megküzdeni a családjáért? Fel kellene már ébredni mindenkinek. Egy kapcsolat, főleg a hosszútávú nem mindig hullámhegy. Ahogy nem az az anyáddal, testvéreddel, gyerekeddel való élethosszi kapcsolat sem. Néha jól mennek a dolgok, néha rosszabbul. De ha rosszabbul mennek a dolgok, ne adják már a gyengébb alá a lovat a tárt karokkal, és ne nézzék már mosolyogva, maguktól a felelősséget eltolva, hogy mennyi szerepük van egy család szétesésében. Mert van ahonnan még vissza lehet fordulni, és van ahonnan már nem. Az önfelmentés szánalmas. Mindannyian felelősek vagyunk azért hogy tisztességesen viselkedjünk. És nem csak nyíltan, hanem akkor is, ha senki nem látja.

        Kedvelés

      • “És ha az a harmadik elsőre a karjába omlik, akkor miért választaná a macerásabb melót, megküzdeni a családjáért?” Azért, mert a házastársa nemhogy nem omlik, ellöki. Azért, mert a “harmadik” tiszta szemmel néz rá, örül neki és kívánja. Azért, mert előtte még nem szerepelt le. Azért, mert évek óta semmi kedve már semmiért küzdeni, unja. Huzakodás van, eredmény nincs, nem is dereng. Az egész házasság állóháború lett.

        Azért, mert csak a szankcióktól való félelmében (gyerekei ellene nevelése, elszigetelődés, meghurcoltatás, pletyka, hibáztatás, vagyonvesztés) marad benne.

        Kedvelés

      • Fel kellene ébredni már mindenkinek? Én tuti ébren vagyok, mert az álmaim ennél érdekesebbek.
        *kicsi feszengés, nyögve próbálkozás*
        Nem, nem tudok repülni, úgyhogy tuti ébren vagyok.

        Kedvelés

      • EZ most megríkatott, meg a gyomrom is felfordult, és ez a rettenetesnél is rettenetesebb.

        Kedvelés

      • Én csak azt kérdezném, és erre baromira kíváncsi vagyok, hogy miért megy ilyenkor oda az ember? É soha, semmilyen körülmények közt nem mennék oda. Nem bírnám azt a megalázottságot. Érdekel, mi van olyankor benned, miért hívod haza, mi történik, ha végigkúrja az utcát. Ki nem szarja azt le? Hogy van ez, Irén?

        Kedvelés

      • Teljesen jogos. Mert belemegyek barom modra a jatszmaba, meg elhiszem, hogy csak a helyzet, de o nem… Es a helyzetet akarom manipulalni. Kozben porba alazom magam, ez utobbirol meg mar csak en tehetek.

        Kedvelés

      • Irén, tisztelem az őszinteséged.
        Nem tudok véleményt mondani a helyzetről, mert tudom hogy minden lehetséges.Szerelmi kapcsolatokban szerintem sem létezik női szolidaritás. Gondolom egy idő után elcsitul a vihar, és vele vagy nélküle nyugodtabb lesz az életed.
        ❤

        Kedvelés

      • Masodszor is ugy olvastam, hogy “erre a baromra kivancsi vagyok”. Hat – gondoltam – jo, velkam, gyere el a kovetkezo unplugged koncertre…

        Kedvelés

      • rendben. én abban is benne vagyok. bekeverünk 2 liter mojitot. mire a végére érünk, leverem 🙂

        Kedvelés

      • Varjavarjavarjavarja…. A “barom”-nal elbizonytalanodtam, hogy ra erted vagy ram… Oke, vodor mojito, athivjuk Karcsiszomszed feleseget is.

        Kedvelés

      • Regi pasimmal utaztunk a buszon. szemben velunk egy apaca es mellette egy egy ittas ferfi ult. A pasas szovegelt az apacanak, olykor megerintve annak a terdet. Az apacat nagyon zavarta, megprobalt elhuzodni, borzasztoan feszengett, kinszenvedes volt neki, de nem mert szolni. Az en nyomorult pasim, bar mindketten lattuk, nem szolt ra a reszeg urgere. Mondtam neki, hogy te Cs. ezt nem hagyhatod, ez molesztalas itt a szemunk lattara. O ebbe nem avatkozik, mondta. Na jo, akkor en. Megkertem a pasast, hogy fogja vissza magat, lathato milyen kinos helyzetbe hozza a mellette ulo not stb. Le se szart, ujra megkertem, majd amikor harmadszorra sem fogadott szot, kilatasba helyeztem, hogy rautok a kezere, ha nem hagyja abba. Ra kellett utnom, muszaj volt es lass csodat abbahagyta.
        Az en nyomorultam, lehordott minden szarnak, amiert en ot olyan helyzetbe hoztam volna, hogy akar verekednie kellett volna. Ezt most nem tudom miert irtam le…talan mert bennem olyan eros a vedelmezo oszton, nem tudom, de egy biztos ilyenkor en nem merlegelek.

        Kedvelés

      • Jaaaaj, Luci, bocsanat, de ez ugy kezdodott, mint egy vicc. “Utazik a buszon az apaca. Odamegy hozza a reszeg…” Ne haragudj, hogy elveszem az elet, de olyan elesen ellehet kepzelni… Oke, perverz, de ugy szeretnek egyszer egy ilyet latni. Nem a zaklatast, azt nem, csak utazzon mar a buszon egy apaca…

        Kedvelés

      • Te Irén, és képzeld, ezek utaznak 🙂 Én annyi apácával meg szoknyás szerzetessel futok össze mindig, nem tudom, biztos bevonzom őket 🙂

        Egyébként itt vagyok, olvasok, olvaslak, csak most elfogytak a szavaim. Olyan elképesztően klassz nő vagy. Úgy felnézek rád. Annyira sajnálom, hogy ezt kell átélned. Ölellek! ❤

        Kedvelés

      • És még több is utazik, mint gondolnátok. Rengeteg apácán nem látszik, hogy az. Irén, lehet, hogy tudtodon kívül már többször is megvolt az élmény. 🙂

        Kedvelés

      • A női szolidaritás nem létezik, de van olyan ember, aki szolidáris veled a bajban (néha nő). Nagyon sokszor látom, hogy szeret az ember (gyakran nő) úgy kiemelkedni a szarból, hogy rááll annak a vállára, aki nyakig benne van. És élvezi a magaslati levegőt. Kegyetlen játék. Irén nem tudom, hogy ezt hogy lehet józan ésszel kibírni.

        A női szolidaritás hiányának egyik oka szerintem az, hogy a legtöbbünk már nem tud még egy szempontot figyelembe venni. Annyi szálon alkalmazkodik a környezetéhez, hogy ezt már nincs ereje felvállalni. Nem is akarja. És sokszor nagyon bunkó módon távolítja el magától ezt az elvárást.

        Kedvelés

      • Én azt is gyanítom most gyomortájt, hogy egyszerűen nem fair itt is a nőket hibáztatni. A nők nem jutnak adekvát, izgalmas férfihoz, icipici jóérzésekért versengenek az erőforrások szűkössége miatt, nem isznak annyit, és még a bokájukat is eltörik. A férfiak vígan vannak, semmiféle tanulsága a történetnek nincs.

        Kedvelés

      • Hibaztatom ezeket a noket, de nem amiatt, mert nos pasikkal kokettaltak. A koketta felelossege nagyreszt a ferjeme meg a szinten nos Karcsiszomszede.

        Amiatt hibaztatom oket, mert teljesen antiszolidarisak, sot, hibaztatoak voltak. Szoval csak visszahibaztatok. Amikor kibuggyant nagy szerencsetlenul belolem, hogy latjatok a voros csikot a nyakamon? (Lattak.) Par oraja tortent es nem birom ki, hogy ne mondjam el. Ehhez mit szoltok? Nyilvan ebben volt szemrehanyas reszemrol, mert ok is pontosan tudtak, hogy nem csak a fiuk ragadtattak el magukat, hanem ok is. Nem a ferjemhez szoltam, hanem hozzajuk. Megertest vartam ezen az idiota modon. Ehelyett ok vedekezni kezdtek, hogy de semmi nem tortent, a ferjem meg hatul motyogta, hogy neki kell a masszazs, jot tesz, mert neki sajermanja van, es csak amiatt… ez innentol persze groteszkbe fordult sajermanostul. Nem volt okos reszemrol, de keptelen voltam a higgadtsagra.

        Oke, a kovetkezo kerdeseket tettem fel magamnak.
        – Iren, ha barati parrol latod tarsasagban, hogy valami nem stimmel veluk, es a pasi radnyomul, elvezed-e a helyzetet? Es hogy elvezed, csak siman, vagy az kulon bonusz, ha latod a feleseget a sarokban darvadozni?
        – Mit befolyasol, ha ittal?

        Erdekes kerdesek ezek…

        Azt nem kell magamtol megkerdezni kulon, hogy ha bantalmazasrol hallanek, az ott es akkor fokozna-e bennem a versenyszellemet. Se jozanul, se ittasan.

        Kedvelés

      • Nem kell ehhez női szolidaritás, csak egy kis empátia és emberség. Ha látom, hogy mit csinált pár órája az a férfi, akkor nem fogok jópofizni vele, hanem úgy elbaszom, hogy nem felejti el egyhamar. De a veréstől eltekintve is: milyen ember az, aki így udvaroltat magának, miközben a felesége is ott van, és tudja, hogy rosszul esik neki? Az ilyen embert egy utolsó szemét alaknak tartom, részegen is, józanul is. A különbség legfeljebb annyi, hogy ha sokat iszok, még jól orrba is vágom ezért (nem csináltam még ilyet, de ha nagyon felhúzna, el tudom képzelni, hogy megtenném.)

        Kedvelés

      • O nem udvaroltatott… O csak ott volt. O, meg a sajermanja. Meg persze Karcsiszomszed, aki tudjuk, hogy hulye. O csak belekeveredett veletlenul…

        Kedvelés

      • Elnézést, de miért csak és ilyen hangsúlyosan a harmadik féltől van elvárva a felnőtt, felelősségteljes viselkedés? Nem védeni akarom őket, de tegyük ezt már helyre. Elvileg ők azok, akik a legkevebb elszámolással tartoznak akárkinek is, legfeljebb a lelkiismeretüknek. Egyébként belegondoltam, én hogy reagálnék, ha egy nő egyszercsak közölné velem egy buliban, hogy a pasi, aki rámhajtott az imént verte meg, nos, bármennyit tudok is a bántalmazás természetrajzáról, azért ezt beemelni ott és akkor elég meredek lehet.

        Kedvelés

      • “bármennyit tudok is a bántalmazás természetrajzáról, azért ezt beemelni ott és akkor elég meredek lehet.”
        Hogy érted azt, hogy meredek? Mármint elfogadni? Vagy maga az egész szituáció?

        Kedvelés

      • A szitu. De hát most ekkor ezt így hogy? És most akkor miért akarod, hogy hazamenjen veled? És egyáltalán, mit kezdjek én most ezzel? Mondjuk szerintem egyből kijózanodnék, de több hétig rakosgatnám utána az élményt magamban.

        Kedvelés

      • Igen, én is ezt érzem, amit Irén ír. Van, mikor valakinek a szeretője vagy. Nem látod, nem ismered azt a nőt. Talán elhiszed, amit a pasi mond, de azt mindenesetre tudod, ha nem te lennél az a nő, akkor lenne más. Nem te ártasz igazán a nőnek, hanem a férje. Ám az, hogy ott szenved látványosan, megverten a feleség, és a nő megy bele a flörtbe, ezzel újabb fájó sebeket ejtve a nőtársán- ez nekem hányatósan szemét dolog. Egyértelműen felelősek azok a nők.

        Kedvelés

      • Én nem mentegetném a szeretős helyzetet se, bár a blog úgy indult, hogy a szeretők durva, férfiérdekeket szolgáló, képmutató stigmatizálása ellen emeltem szót:

        azok a szemét kurvák


        Ma már nem keresnék bűnöst se mindenképpen, hanem lehajtott veszem tudomásul a valóságot, amelyre a pszichológusom figyelmeztetett, hogy a patriarchátus és az élethosszra tervezett monogám házasság keretei között ritkán lesznek mindenkit boldogító, igazságos kimenetelek. Hozzáteszem, hogy szerető esetén nem valami boldogság rombolódik szét, egyébként Irénéknél sem, szerető hiányában (“ellenáll a kísértéseknek”) általában nem valami nagy harmónia és emberi érték őrződik meg. Leginkább meztelen érdekek működnek, érzelmiek, anyagiak, meg társfüggőség. A fél Magyarország roncsolóan boldogtalan, öregítő, lélekgyilkos házasságot cipel külsődleges okokból vagy szembenézés és lelkierő híján, és miközben nyilvánvalóan másfelé jár a társuk, foggal-körömmel ragaszkodnak sokan a jóravaló férj/feleség kongóan üres képzetéhez. Én nőként annyit ígérhetek, hogy direkt nem keresek ilyen társat, de ez nem valami nagy ígéret, mert amúgy sem kerestem sose társat, mindig tankkal jöttek a kertembe.

        Kedvelés

      • Hát igen, elég WTF helyzet. Én nem tudom mit csinálnék. Először, gondolom rohadtul meglepődnék, és mérges lennék magamra (hogy nem vettem észre?) meg a csávóra (hogy tehetett ilyet?), és lehet, hogy még szegény csajra is (mért mond ilyeneket?). És aztán… aztán nem tudom. Nem tudom, mit kell tenni ilyenkor

        Kedvelés

      • Én nem gondolom ezt nőhibáztatásnak. Ez a viselkedés férfiban is nőben is, hetero és homoszexuális kapcsolatban ugyanígy undorító: a partner jelenlétében ráhajtani a másikra, flörtölgetni iszonyat undorító. A független fél részéről is.
        Van ilyen típus mindkét nemnél, aki élvezi ezt a helyzetet, élvezi a hatalmát, élvezi hogy ha pillanatokra is, de legyőzi az azonos neműt. Szelíd formája a bizalmaskodó kolléganő, régi barát, volt csaj, aki érezteti az “előjogait”.
        Férfiaknál mondjuk ritkább, mert az ugye elfogadott, hogy ha pofátlankodik a másik hím, akkor jól leüti. Nőként meg ugye a jogos haragodat sem fejezheted ki, mert hisztérikusnak neveznek, vágjál jó arcot a pofátlanhoz.

        Kedvelés

      • A partner jelenlétében, az hányás, csak a valódi agresszor lapul megint a történet mélyén, érte megy a harc, ő okozza az igazi fájdalmat, mert ő van a feleséggel felelős szeretetkapcsolatban, ő vállalta, a többiek vadidegenek, mit várunk egy vadidegentől? És ő, a férj bántotta előtte is és sokadszor (mi ahhoz képest a lelki megalázás, a sorozatos hűtlenség?), tőle már megszoktuk? Ha azok a nők nem startolnak rá, hepinesz van? Nem akarom Irént így értelmezni.

        Kedvelés

      • Irén férjére nincs mentség és nincsenek szavak sem. De értem, hogy miért fáj neki a nők viselkedése a történtek ellenére/után is.

        Kedvelés

      • Teljesen egyetértek, de még megfejelném azzal, hogy a nők (és nyilván a férfiak között is) vannak olyanok, akik közönségesen gonoszak, és szórakoztatja őket a földön fekvő ember rugdosása. Én sajnos eddigi életemben több ilyen nővel találkoztam, mint férfival 😦

        Kedvelés

      • Remegek a duhtol a helyzet olvastan, nem is tudom mit irhatnek azon tul, hogy nagy oleles. Milyen ember az ilyen? Ertem ezt elsosorban az emberedre. Mert itt o a helyzet kirobbantoja, a csajok csak barmikor barkivel helyettesitheto figurak. Az o szerepen tuljutva viszont megdobbento a csajok reakcioja is. Remegek a duhtol, mondom.

        Kedvelés

      • Engem az foglalkoztat már nagyon régóta, hogy beletartozik-e a női szolidaritásba az, hogy foglalt pasival nem kezdünk.
        Nagyon érdekel a véleményetek.
        Nekem az az elméletem, hogyha nem kezdenénk foglalt (azaz még kapcsolatban lévő férfiakkal), akkor nem tennénk lehetővé azt a rengeteg méltatlan helyzetet, amiben a férfi mind a kétfelé hazudik.
        Akkor minden férfi “kényszerítve” lenne, hogy zárja le a meglévő kapcsolatát, és utána kezdjen újba.
        (Nyilván, ez a nőkre is vonatkozik, de most az érdekel, hogy tekinthető-e ez a női szolidaritás egy >>kívánato<< megnyilvánulásának)

        Kedvelés

      • Nehezen hiszem, hogy ez moralis dontes. Szerintem ez karakter kerdese. Nalam tabu a nos pasi, de nem amiatt, mert ekkora szent vagyok, hanem azert, mert nem izgalmas. Nem az erkolcsi erzekem/szolidaritasom donti el, bar jo lenne rafogni, milyen jo ember vagyok, hanem egyszeruen nem mozdul meg bennem semmi. Es meg ezt sem tudom ex katedra allitani, csak azt, hogy eddig mindig igy tortent es nagyon jo lenne, ha igy is maradna. Sokkal jobban orulnek egy igazsagszerumnak, ami a feleseget azonnali szembenezesre kotelezi. Rajtam segitett volna.

        Kedvelés

      • nekem sem erkölcsi kérdés, viszont a női szolidaritáshoz nekem hozzátartozik (nem csak a nős, hanem a barátnős férfi is)
        viszont attól viszolygok, ha tudom, hogy a velem való légyottok ára egy otthoni hazugság, és itt nem a hazugság mint tett a viszolyogtató számomra (bár az is), hanem a pasi, aki ezt teszi

        Kedvelés

      • Szerintem sem morális kérdés. Én sokszor voltam szerető. Mindig arra gondoltam, ha nem velem, mással. Akkor miért ne érezzem jól magam? De a feleséggel mindig voltam annyira szolidáris, hogy pl soha nem engedtem a faszikat az asszonyról semmit mondani, nem hallgattam telefonbeszélgetéseket…. és amikor komolyabbra kezdett volna fordulni pár dugásnál, mindig leléptem. Az is igaz, hogy soha nem hajtottam nős pasikra, ők hajtottak rám.

        Egyszer lett egy majdnem két évig tartó szerelem, az szar volt. Viszont a pasi korrekt volt, velem is, és szerintem az asszonnyal is. Azóta is jó barátok vagyunk amúgy.

        Kedvelés

      • Nekem nem fér bele a női szolidaritásba. Meg alkatilag nem viselem az ilyen zavaros érzelmi helyzeteket. És még valami:”Ha nem én, akkor más, legalább én hadd érezzem jól magam” “ahol lesz harmadik, ott sosem ő a probléma, hanem már rés volt a pajzson” a két tipikus és közhelyes önigazolás szeretőktől. Mert ez nem más, mint önfelmentés, megdumálása annak, hogy szerves része vagyok egy minden félnek mindenképp méltatlan helyzetnek. Sétál egy ember az autópályán, én meg sietek, elütöm, ha nem én, úgyis elüti más…és akkor ez máris vállalható (nem társadalmilag, nem morálisan; zsigerileg vállalható? ilyenkor nincs gyomortáji nyüszögés?). És ugyan van-e olyan kapcsolat, ahol sosincs rés a pajzson? Ha egy ilyen érzékeny, épp távolodó vagy megfeszülő fázisban megcsillan a könnyebbik út, a friss levegő, hát sokan kinyitják az ablakot egy szippantásra. Ez még nem jelzi a meglévő kapcsolat menthetetlenségét. Vegytiszta korrekt örömelvű és szabad szeretői viszonnyal pedig még soha nem találkoztam.
        Nem hiszek ezzel kapcsolatban a sodródásban. Van egy élesen meghatározható pont, ahol megszületik a döntés. Akkor meg jár mellé a felelősségvállalás. És lehet úgy is dönteni, ha fontos az új kapcsolat, hogy tiszta helyzetet teremt először mindkét fél. Ez valahogy viselhetőbbé teszi az egészet.

        Kedvelés

      • Amennyiben a párkapcsolat valami székfoglalós játék, akkor beletartozhat. De szerintem nem az 🙂 Egyébként én addig akárhányszor ilyesmi szituba keveredtem, mindig a férfi “kezdett” velem, és sohasem fordítva. És legtöbbször valahogy elfelejtett szólni, hogy ő már “foglalt”.

        Kedvelés

      • Teged meg nem erdekelt, emiatt nem kerdezted. Felre ne erts, nem akarlak kioktatni vagy erkolcsi magassagokba emelkedni puszta adottsagok miatt. Nem zavar, ezert nem kerdezel ra. Oke, ilyen is van. Nalam fontos az eljen tisztazni. Es meg igy is be tudnak etetni. Meg egyszer: nem hasonlitgatlak, es ezt amiatt hangsulyozom, mert a hozzaszolasaidbol ugy tunik, erintve vagy vagy voltal. Egyebkent oke, rakjuk rendbe. Szerintem ha egy nos pasinak viszonya lesz, akkor abban a kapcsolatban altalaban harman vannak. Minimum. Nagyon keves az olyan tiszta viszony, amiben a felek csak a szexert es vegytisztan egymasert vannak. Ahol a szeretot nem erdekli a pasi hazaselete es felesegproblemai. Van, aki hallgat es van, aki panaszkodik. De ki az a hulye, aki elhiszi, hogy meg egy rossz hazassagban is csak es kizarolag rossz tortenetek vannak? Mert ilyenkor altalaban csak azok jonnek at. Szerintem viszonylag keves pasi mondja ki, ha ez megtortenik, hogy amiota vagy, dragam, az asszonnyal is jobb a szex. Az az onallo fel, akit egyaltalan nem erdekel, hogy a masik hazas vagy sem, nincs semmifele lappango vagya es elvezi a szexet a nos es nem nos pasikkal, felelosseggel nem bir. Nem itelkezik es visszautasitja, hogy tanuja, biraja es terapeutaja legyen olyan helyzetnek, melyben o csak titkos megfigyelo es az infok erosen szurve jutnak el hozza. De ha hagyja magat bevonodni, egyoldaluan tanuja es terapeutaja lesz egy olyan kapcsolatnak, amihez neki koze nincs, akkor van neki is felelossege. A tangohoz ketten kellenek. En nem vagyok vizsgalobiro es nem szeretnem merlegre tenni a felelosseg merteket, csak hagyjuk mar azt, hogy aki kezdemenyez, csak az… Tokmindegy, ki a csabito, az is tokmindegy, hogy az a hazassag tenyleg visszavonhatatlanul elromlott (vagy csak ez kell hozza, hogy visszavonhatatlanul elromoljon, vagy epp forditva: majd most jon ki a godorbol, mert ilyen is van…) Kepvi, ez engem moralisan nem erdekel. Az sokkal inkabb, hogy az emberek miert nem tudnak oszintek lenni, vagyaikat vallalni, azt mondani egy kihult kapcsolatban, hogy figyu, belebolondultam valakibe, elkepzelhetonek tartod, hogy ahelyett, hogy emiatt veget vetnenk a hazassagunknak, elobb kiprobalnank, hogy vajon massal boldogabbak vagyunk-e? Vagy szerinted ez vegkepp romba dontene? Miert kell annyit meltatlanul hazudozni, ketkapuzni, elsosorban onmagunkat becsapni, valodi vagyainkat leplezni vagy meg csak fel sem ismerni? Mar irtam errol egyszer. Egy iro kornyekezett, allandoan duruzsolt, na most, most igazan felmehetnek, elutazott a felesege. Mondom, ez azert nem egy klasszik csajozos duma. Azt mondja, de, az. Mert o szereti a feleseget, nem tudja kerulni ezt a temat szandekosan, de velem szeretne szexelni. Ketszer firdult elo eletemben, hogy a pasi nem maszatolt, hallgatott vagy anaszkodott, hanem egyenes birt lenni. Nem hibaztatas, de miert legyenek egyenesek, ha nem varjuk el? Minek az oszintesegi roham, ha nem is kivancsi a masik? Ha nem tenyezo? De a baj az, hogy ugy teszunk csak, mintha nem lenne tenyezo altalaban tenyezo, kozben meg majd meggebedunk, ha latjuk veletlenul Almadiban a felesegevel kezen fog a setalni a molon. Altalaban, persze, es ez sem mindenkire igaz. De akit ismerek hasonlo cipoben, arra 90%-ban igen. Sokkal konnyebb dolgunk volna, ha mi magunk tudnank, mik a valodi elvarasaink, felesegkent, csalokent vagy szeretokent. Na de errol meg pont en… Varjatok, eleg jo uton haladok a kenyszerrealizmus fele…

        Kedvelés

      • Nem azért nem kérdeztem, mert nem érdekelt, hanem mert nem is gondoltam, hogy kapcsoltban élő és abban kívánni is maradó kikezd velem. Ennyi és nem több. Ez többször is előfordult. Nem hiszem, hogy én lettem volna a hibás, mert nem gyanakodtam, és butus és naiv módon készpénznek vettem a férfi széptevését. Ne keverj bele ebbe légy szíves, nekem ebbe semmiféle belszólásom nem volt.

        Kedvelés

      • Abban viszont egyetéretek, hogy semmiféle felnőtt ember ingyenterapeutájának, lelki szemetesládájának, lába kapcájának nem kell lenni. Se feleségként, se szeretőként, se semmilyen minőségben.

        Kedvelés

      • Kepvi, nem felteteleztem, hogy naiv vagy, mert nem tunsz annak. Az idosikokat meg nem erzekeltetted. Oke, vettem az adast.

        Kedvelés

      • Ja igen., Ezek még akkor történtek, amikor fiatal voltam és hamvas, és hozzá kellően naiv is. Mégis mikor máskor 😀

        Kedvelés

      • Én is pontosan erre gondoltam,hogy a pasi vagy a nő felcimkézett tulajdon. Ez a gondolat nem tetszik nekem se.
        Bár mint feleség ragaszkodom a férjemhez de ha ne adj isten talál valaki mást ,bizony joga van elmenni.

        Kedvelés

      • Én soha, semmilyen körülmények között. Friss házas pasik próbálkoztak a neten, öregdiák találkozón, ilyenek. Nem, nem, nem.

        Kedvelés

      • A nős férfiak sosem vonzottak, több okból sem. Egyrészt alfa nő vagyok, nekem a szeretőség bétaság és élhetetlen. Másrészt az így kialakuló bonyolult helyzetek sem érdekeltek, két ember viszonyai sem egyszerűek, nemhogy háromé. Harmadrészt ezügyben nem voltak jó mintáim, és ezt megtörni az egyik életfeladatom. Negyedrészt ahogy már írták, karakter kérdése, és ebben apám jó mintát adott.

        Kedvelés

      • Szerintem beletartozik (tartozna), nekem nagyon szigorúan, de én sok mindenben nagyon szögletes vagyok. És minél többször hajtottak rá a jelenlétemben a pasimra, annál inkább.

        Kedvelés

      • Az én számomra beletartozik a női szolidaritásba – lehet, hogy más máshogy gondolja, de nekem a más pasija tabu. Nem vagyok egy nagy erkölcsi izé, meg nem tartom magam hú de becsületesnek sem, de aki máshoz tartozik, az a számomra nem létezik, mint lehetséges partner. Láttam már épp elég ilyen helyzetet, a szüleim is megtették, szerintem méltatlan, túl sok kényelmetlenséggel és kellemetlenséggel jár, az ember fájdalmat okoz vele másnak, nekem ennyit nem ér meg az egész. Ráadásul és az a típusú nő vagyok, aki vagy mindent akar, vagy semmit, nekem nem opció, hogy valakinél ezüst vagy bronzérmes lehetek. Akármilyen jó pasi is az a valaki – én én ugyan nem tartom magam egy jó nőnek, de egy szeretői státusszal én nem elégszem meg. Azzal sem tudom menteni magam, hogy ha nem velem csalja meg az asszonyt, akkor majd mással – ez nekem olyan, mint hogy egye fene, árulok drogot a suli előtt, mert ha nem tőlem veszik meg a kölkek az anyagot, majd megveszik mástól. Lehet, hogy más eladja – de én nem fogom.

        Amúgy mindig roppant egyszerű dolgom volt, mert én nem vagyok pasizós természet, magamtól nem közeledek férfiakhoz, nem kezdeményezek, nem flörtölök, semmi. Nem tudom, miért vagyok ilyen. Ha találkozunk egy párral, én kapásból nem a pasival kezdek beszélgetni, nem ő érdekel, hanem a nő. Ugyanakkor hozzám a férfiak sem közelednek, nem kezdenek ki velem, nem
        próbálnak felszedni – nem csak amióta foglalt vagyok, hanem azelőtt sem.

        Egyszer-kétszer próbálkozott be nálam egy-egy idióta, akiről tudtam, hogy felesége van, és annyira mély, őserejű haragot éreztem velük szemben, hogy azt el se tudom mondani. Hogy veszi a bátorságot, hogy megpróbálja átvágni a feleségét, és engem is? Nagyon elutasítón, sőt egyik esetben bunkón reagáltam ezekre a közeledésekre, biztos meg is volt az illető véleménye, de leszarom.

        Kedvelés

      • Szerintem a férfiaknak joguk van más nőre, ha ez a jó nekik.Persze jogi keretek között válás esetén. Én hiszek a szerelemben.
        De a bántalmazással nem értek egyet.Bántalmazni a feleséget és szeretőt tartani.Ez annyira hihetetlen,hogy a szerető el se hiszi,hogy a férfi bántalmazó.Ez a kéz képes bántalmazni?…..

        Kedvelés

      • Nekem régen beletartozott. Mostanra azért nem kezdek foglalt pasival, mert ha valaki (nemtől függetlenül) állandó partner mellett kalandozgatni akar, méghozzá a párja tudta nélkül (a nyitott kapcsolat másik téma), az nekem alapjáraton selejtes, egy komplikációkkal, komplexusokkal teli nagy játszmakupac, amin csak veszíthetek. Ennél nekem jobb jár. Nyitott kapcsolatossal meg azért nem járok, mert önző vagyok és nem osztozom. 🙂 Aki velem nem éri be, az úgyse komplett.

        Kedvelés

      • Én voltam nős pasival. Igaz, úgy gondoltam, hogy már nagyon kifele megy a kapcsolatából, mert nyíltan rámnyomult, aztán pár napos együttlét után tudtam meg véletlenül, hogy a feleség konkrétan a második gyereküket várja, sokadik hónapban, kedves férje meg velem enyeleg, míg odahaza hazudott valamit. Ettől az infótól nagyon szarul éreztem magam, szégyeltem magam látatlanban is a másik nő előtt. Azért megkérdeztem a pasit is: “Nem érzed egy kicsit rosszul magad ettől az egésztől?” Már nem emlékszem mit válaszolt.

        Kedvelés

      • Sírok.Neked.Magamnak.Mindenkiért, aki ilyen,vagy tized-ilyen eset után még mindig marad,figyel,menteget,remél,már azt sem tudom miben hisz,csak telik egyik nap a másik után,míg elfogy az élet.Mert értem én ezt a házon belül kibírhatatlan,társaságban sármőr típust.Saját anyád el nem hiszi,lassan már képzelgésnek véli az ember,agyjátéknak…

        Kedvelés

      • Ez mellett nem tudok elmenni szo nelkül. Borzalmas. A testi bantalmazas vetsege alol semmi, de semmi nem menti fel. Az önmagaban kiveri nalam a biztositekot.
        De ami ezutan következik, az vegkepp betesz. A ferjed ugy tesz, mintha nem törtent volna semmi, majd elkezd hetyegni mas csajokkal, ugy raadassul, hogy te ott vagy. (ha nem lennel ott, sem lenne kisebb vetseg) Raadasul mikor a tarsasaggal közlöd, hogy azon felül, hogy izlestelen az egesz jatek a jelenletedben is, eppen egy fizikai bantalmazason vagy tul. Erre nem törtenik semmi rekaciio!!!
        Igy mindannyian cinkosaiva valnak ennek az embertelen jatszmanak, amibe a ferjed rangat. Nem beszelve arrol, hogy mindannyian semmibe vesznek.
        Megertem, ha mindez meg mindig olyan, mintha tegnap törtent volna.

        Kedvelés

      • Ez igy, egyutt, igen. Kozben elkalandoztunk es bejott az a vonal is, hogy nem az igazi agresszorral foglalkozunk. Nem marad o leplezve, nem kisebb a bune, csak az egy masik tema. Irtam en arrol is. De most nem rola, hanem az antiszolidaris nokrol beszelgetunk.

        Kedvelés

      • Eszembe jutottak jelenetek, mikor nagyon fiatal voltam (20-25), és családokkal együtt nyaraltunk vagy buliztunk, sosem a pasik érdekeltek a társaságból. Jó, ittunk, sztoriztunk, tábortüzeztünk, de egy idő után rém unalmasak lettek, mert semmi olyanról nem lehetett velük dumálni, ami engem érdekelt volna. És hajnali órákon megnyíltak a feleségek, mikor már a gyerekek is rég aludtak. Na, ott olyan sztorik voltak, olyan elképesztő mélységek nyíltak meg, hogy csak néztem. Másnap rá se bírtam nézni a családapákra, pasikra, boyfriendekre, senkire. Nem vagyok én se a szolidaritás bajnoka, de mindig jobban érdekeltek a nők történetei, mint a férfiaké, akár szingli voltam, akár volt barátom.

        Kedvelés

      • Szia Irén!
        Egész napi vezetés után csak most jutok rövid ideig géphez.
        Amit először leírtàl, nekem rögtön átjött, hogy nem első eset, valószínű nem is utolsó volt, gondolok itt a testi bántalmazásról. Az, ahogyan mindezt egy mondatban összefoglaltad, sokkal jobban megrázott, mint gondolod. Mert abszolút hétköznapivá tette, beleremegtem.
        Először hallottam a történetedet, muszáj volt reagálnom rá. A többiek reakciójából számomra világossá vált, hogy a sztori számukra új, de a bántalmazó kapcsolatotok nem.
        Igen, tudom, hogy a téma ez esetben a teljesen érdektelenül reagáló nők, akik érthetetlen viselkedésükkel tovább játszották férjed megalázó embertelen játszmáját. Számomra felfoghatatlan, ahogyan senkiben nem buggyant fel sem az együttérzés, sem az, hogy ezt abba kellene hagyni.

        És még: a nagynéném lánya ugyancsak lelki terror alatt élt, de egy év után elvált. Kapott sok mibdent szegény, tőlem egy nagy ölelést, és azt mondtam neki, hogy büszke vagyok rá!
        És most ezt ütenem neked is, meg kitartást, és vigyázz magadra!

        Kedvelés

      • Ez annyira rezonál arra, amit én átéltem évekig.
        Liberálisok, jogvédők, feministák és MIND tudta és nem szólt semmit.

        Azóta nem érdekel ez a banda. Mert a szavak mögött többnyire nincs semmi.
        És igen, én is megkérdezném őket ma, hogy túl vagyok mindenen, mit gondoltak, most mit gondolnak?…De…érdemes lenne?

        ” Siman lehet az is, hogy itt vannak es olvassak, meg hozzaszolnak nagyon emberbarati dolgokat, sot, szerveznek performanszot meg tuntetest a bantalmazas ellen…”

        Basszus. És igen. Szóról-szóra. És akkor csodálkoznak társaságban, ha valaki elkezdi nyomni ezt a dumát, én meg kiröhögöm. Hogy milyen intoleráns vagyok, bezzeg ők.

        Kedvelés

      • Ugyanez történt tudommittettéltavalynyáron ügyben. Hallgat a sajtó. Az összes liberális, okos jogvédő hallgat. Mindenki annyi mindent beszél, azt mondják. Több prominens feminista engem cibált szét, szólt le nagy gúnyosan, hogy bulvárosan és felelőtlenül írok, nem tudhatom az igazságot. Szánalmasak.

        Kedvelés

      • ” Ezeknek a noknek a hozzaallasan azonban nem tudok tullenni,”
        igen, ezt nem értem én sem, vagyis értem, de az meg még rosszabb érzés.
        nekem ez mindig alap volt, hogy nem megyünk bele olyan helyzetbe, ami egy másik nő felé, a pasi jelenlegi partnere felé nem tiszta/korrekt. annyira biztos alapvetés volt, hogy nem is értem fel soha ésszel, hogy hogy lehet ezt máshogy csinálni. nem csak elvi szinten, hanem praktikusan sem. nem vagyok én hülye!! hogy várhatnám el egy puhapöcstől, hogy velem korrekten és emberként viselkedjen, ha a szemem előtt kúrja át az aktuálist? azt ugye nem feltételezem, hogy pont én vagyok az a díva, aki miatt hirtelen római jellemmé változik a kurafi, na. (a napokban futottam bele ebbe a kurafi szóba, és nagyon tetszik :)). meg elég öreg is vagyok már ahhoz, hogy csak mérsékelten higgyek a mesékben.
        nemrégiben nagyon megdobogtatta a szívem egy nős, kisgyerekes pasi, aki nem mellesleg semmi olyat nem lépett, ami inkorrekt lett volna a neje felé, de erősen szimpatizáltunk egymással. ekkor újra végigpörgettem, hogy vajon ha kezdeményezne, akkor belemennék-e. néhány napos belső párbeszéd után arra jutottam, hogy basszus, nem. nekem ez nem fér bele, nem kell. sőt valószínű a pasi is erősen leértékelődött volna a szememben, ha bármi inkorrektet lép.

        mi ugye nyitott házasságban élünk, tíz éve (a húszból). pár nőtársam viselkedését módom volt megfigyelni az évek alatt. és nem ám szerencsétlen, nyomorult nőkről beszélek, hanem pont olyanokról amit te is írsz Irén, szép, középosztálybeli, tanult, magukra lelkileg többet adható nők voltak ők, még volt köztük genderileg képzett is, igényes (ez itt irónia) középosztálybeli házasságban virulva.
        mi megbeszélünk mindent a partneremmel, azt is elmondja, hogy miket mond el a nőknek, hogy mi az amit ő vállal egy ilyen kapcsolatban és mit nem.
        és ezen a ponton tudom, hogy genderileg meg lehet érteni, hogy a nők ebbe miért mennek bele, pontosan ugyanannyira meg lehet érteni, amennyire a pasikat is, akik viselkedése ellen felszólamlunk. mindkét viselkedés gáz, a könnyű ellenállás felé megy, a különbség csak annyi, hogy az eredményeként mindkét esetben a nők szívnak, a kurafiak meg röhögnek a markukba és élnek tovább a klassz kis előjogaikkal.

        ja, és ami még ebben számomra nagyon fájdalmasan vicces, hogy ezek az igényes nők, miután megtudják, hogy tudok róluk, mindez a beleegyezésemmel van, és nem a szegény átvert asszonyka vagyok, aki otthon sorvad gyereket pesztrálva, akkor elkezdenek félni tőlem. mingyá’ nem abban fürdenek, hogy ők mennyivel nemtudommilyenebbek mint a becses nej, és nem értik az egész konstrukciót. minősített esetben még rám haragszanak (komolyan!!), ezt aztán jobb híján kifejezetten élvezem is. mélységesen megvetem ezeket a nőket, azzal együtt, hogy ezzel párhuzamosan sajnálom is őket és együtt érzek azzal a lelki nyomorral amiben feltételezem, hogy élnek. de kérdezem én… hogy várhatjuk el, hogy igényesen viselkedjenek a férfiak, ha nem támasztunk irányukba (és talán méginkább magunk irányába) fajsúlyos igényeket? és ezáltal mindig megmarad a kényelmes lehetőségük, hogy a könnyebb ellenállás felé menjenek, mindig találnak valakit, aki szépen megáll nekik, semmi okuk nem lesz változni. a menő hölgyikék a történetedben Irén, meg az enyémben is, a saját boldogságukat packázzák elfele, meg sajnos a többi nőét is, nagy lazán. szerintem.

        legalább négy olyan férfit ismerek (meg lehet hogy legfeljebb is), akire fogadnék, hogy nem menne bele úgy új kapcsolatba, hazugságba, átverésbe, flörtbe, bulinkamatyolásba, hogy az előzőt, a nemműködőt, nem zárja le előtte rendesen, vagy nem egyeztet előtte korrekten az aktuális partnerrel. erős és gerinces emberek ők. szerintem létezik ez a típus, nem irreális itt meghúzni a mércét, és én legalábbis itt szeretném meghúzni a mércét a magam számára.

        Kedvelés

      • Írom a témában a bejegyzést. Az elveid nagyon tetszenek, hirlando, de abban inkább a valóságra, saját gyengeségeinkre, önigazolásunkra és az ezerféle szövevényre függesztem a tekintetemet, amiért az emberek nem becsületesek.

        Nem minden házasság szeretetkapcsolat.

        Kedvelés

      • én szinte mindenkit meg tudok érteni, sőt ha szeretem is az illetőt akkor meg elfogadni is. az elveknek sincs semmi alanyi jogú legitimitásuk, számomra ezek választott sarokpontok, amikről azt gondolom, hogy a boldogsághoz szükséges kereteket tartják. segítségek, számomra, és nem elvárások.
        ugyanezt meg lehet társadalmi szinten is nézni, hogy mik azok az alapok amik ahhoz szükségesek, hogy békében és egyenlőségben tudjunk egymással élni ezen a bolygón.
        harmadrészt meg már elengedtem a világmegváltást, leszamilesz úgyis. ha beledöglünk a saját gyengeségeinkbe, önigazolásunkba, akár egyénileg/lelkileg, akár ökoszisztémailag, akkor így jártunk.
        egyébként egyre kevésbé hiszek az objektív valóság létezésében, abban meg még kevésbé, hogy létezik az az objektív valóság, amire tekintetet lehetne függeszteni, leíró jelleggel. képtelenség szerintem objektíven, súlyozás/részrehajlás nélkül észlelni, ha emberbőrben vagyunk, ilyen egyszerű, tőlünk független észleléseken túl, mint hogy pl. érik a cseresznye.
        már ha egyáltalán jól értelek.

        Kedvelés

      • Jó, hogy megírtad, gyomorgörcsös álmélkodással olvastam. “Ilyen is van?” Igen, van. Mindig megdöbbenek.
        A “kötődve nevelte a telefonját” viszont én sem bírtam ki röhögés nélkül, pedig nem vicces a történeted.

        Kedvelés

  2. “Nők, akik folyton agyalnak, és unják már a saját intellektusukat, önfeledtségeik, érzéseik alig vannak.” Istenem, honnan ismersz? …
    És heti 4 edzés? Ugyan már, van az 6 is, nyelvlógásig, hányásig, de végre elhallgat az agyam, és jutok egy szikra dopaminhoz. Nem is én lennék, ha nem az intellektusom fényébe tartanám ezt a tényt is…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ugyanez, edzés nélkül. Viszont hetente többször lemegyek az iskola tankonyhájára, ahol sok szakácsoktató van, elég egyszerű népek, és nagyon szeretem őket. Lehet enni, röhögni, nem kell gondolkodni. Nagyon élvezem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  3. Igaz nagyon.
    A nőknek alig van szabadságuk.
    Azon gondolkodtam múltkor, hogy a férfiak például mennyivel szabadabban mozognak.
    Úgy értem a mozdulataik mennyivel szabadabbak, oldottabbak.
    Nem gondolom, hogy genetika, azt gondolom, hogy szocializáció.
    Csak végig kell nézni, milyen görcsösen járnak, mozognak, beszélnek a nők, a férfiak meg bátran, széles gesztusokkal, magabiztosan, uralva a teret.
    Nem tartozik szorosan ide, de kb. egy hónapja ezt figyelem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Én is figyelni fogom.És tűsarkut sem hordok,mert abban csak kecsesen,finoman tipeghetek,de magabiztosan,bátran sosem.
        Mennyi mindent kellene másképp,nem hiszem hogy elég hosszú az életem,hogy mindet kipipáljam.

        Kedvelés

      • “tűsarkut sem hordok,mert abban csak kecsesen,finoman tipeghetek,de magabiztosan,bátran sosem.”

        Ez mondjuk pont nem igaz, én tűsarkúban is tudok úgy menni, mint egy hadtestparancsnok, bár kétségtelen, hogy meg kell tanulni járni benne. 😀 Feminizmus vagy sem, a nők elnyomásának eme szimbólumától valahogy nem akaródzik megszabadulni, annyira imádom a cipőket. 🙂

        Kedvelés

      • Ismét idézném Naomi Wolftól (A szépség kultusza): nem a rúzs az ellenség, hanem a bűntudat. (Az én értelmezésemben: amikor nem választhatunk.)

        Kedvelés

      • Én is cipőmániás vagyok,de itt most a cipő csak jelkép: arra értettem,hogy tűsarkúban az ember lehetőségei korlátozottak,már eleve elegáns,viselkedős öltözékhez veszem fel és úgy érzem legalább annyira visszafog, mint anno a kínai nőket az elkötött láb.A kényelmes sarok nélküli vagy sportcipő (egyáltalán olyan amit a férfiak viselnek és ezért sosem lesz deformált lábujjuk) egészen más szabadságfokokat nyit meg szerintem.
        Igaz,a tökéletes szabadság: mezitláb a tengerparton 🙂

        Kedvelés

      • Láttam egy fotósorozatot is erről, hogy mekkora teret foglalnak el a férfiak és a nők az utcán, buszon és egyéb nyilvános helyeken. Hát mit ne mondjak, eszméletlen különbség van a két nem között. Jellemző, hogy míg a nők összezárt combokkal, maguk mellé szorított karokkal ülnek, a lehető legkisebb teret elfoglalva, addig a férfiak, szétvetett lábakkal, karokkal, akár a mellettük ülő nők rovására terpeszkednek el.

        Kedvelés

      • Én szoktam próbálgatni, amikor nagy ritkán tömegközlekem és mellettem terpeszkedik egy pasi, direkt erősen nekinyomom a lámabat, és várom a reakciót. Az esetek 80 százalékában ellentart, ami arra utal, hogy részükről a terpeszkedés tudatos térleuralási módszer, nem pedig puszta megszokás. (Az ösztönös reakció az lenne, hogy odébb húzódik, hiszen beléptem a privát szférájába.)

        Kedvelés

      • Ja, probalnal meg te terpeszkedni, bunko lennel egybol, aki meg a pinajat is mutogatja. Es ezt a nok mondanak, nem a ferfiak.

        Kedvelés

      • Az egyik gyerekem, aki átlagon felül nagyképű szokott ilyen gusztustalanul terpeszkedve ülni (apjától látja, aki meg úgy ül, hogy egyszerűen csoda, hogy nem reped ketté), én meg szólok, majd hasonlóképp szétdobom magam. És akkor zavart jajgatás, mert amúgy ők egymás közt lehetnek ordenáré taplók, de ha én, a nő hasonlóan, akkor nahát, nahát. Pedig még kölkök. Meg amúgy ők faszomozhatnak is, meg taglalhatják a szexualitást ezerrel, de én persze ne már. Én nem beszéljek szabadon szexről meg intim gyantáról, meg óvszerről meg menstruációról. Mert az juj. Pedig az anális szexről – velük- nem is szoktam.
        Mintha zsigerből működne a kettős mérce.

        Kedvelés

      • Sajnos bele szoktam köpni a levesébe, mert képes vagyok fennhangon rászólni, hogy menjen már odébb.

        Kedvelés

      • Áprilisban történt velem a négyes villamoson. Előtte négy éve szintén ott, a Jászai környékén.
        Az első sokkoló volt, órák alatt raktam össze utólag, hogy mi is zajlott a combom mellett. A pasi csak zavartan illegette magát, mikor felé fordultam, én is zavartan és gyanakvón.
        Az idén már gyakorlottabb voltam, azonnal gyanakodtam, mikor nem bírt arrébb menni a bő hely ellenére sem. Viszont ez az alak is rutinosabb lett, mikor rá akartam szólni, épp csak nyitottam a számat, azonnal kontrázva beszólt, mintha én zavarnám őt valamiben.
        Most itt tartok, a következő alkalommal, – minden jel szerint augusztusban- ha rám kiabál is addig ütöm, míg leesik a villamosról.
        Persze ezt az előző két alkalommal is megfogadtam.
        Szemtanúk nincsenek.

        Kedvelés

      • Sokat utazok tömegközlekedéssel, és ugyanez a tapasztalatom. Régebben néha rá is szóltam a terpeszkedőre, hogy: “Bocsi, arrébb tudnál menni egy kicsit? Köszi.” Volt, hogy bocsánatot kértek, de olyan is, hogy a csávó csak kelletlenül, nagy kegyesen volt hajlandó visszacsúszni a saját térfelére.
        Újabban megoldom a problémát: hacsak lehet, lányok mellé ülök.

        Kedvelés

      • Bizony, védi a territóriumát, ahogy mondanák sokan. Én is védeném, de tömegben esélytelen. Viszont mostanában, hogy ritkán járok tömegközlekedve, tudatosan törtetek, pl nem nézek senkire, csak megyek előre. Nem szoktak elém állni, a kisebb ellenállást keresve. Azelőtt igyekeztem tapintatosan “férjen el mindenki” alapon menni, de akkor jöttek a könyökök a bordámba. És tényleg a férfiaktól!

        Kedvelés

      • Jé, azt én mindig az ölembe teszem, szatyrot meg a lábam közé. Nehogy helyet foglaljak másoktól. Bizony, engem így neveltek. De legközelebb tesztelni fogom.

        Kedvelés

      • Nekem az a tapasztalatom, hogy akkor azonnal nem húzza összébb, de ha én kitartok, és közben elkezdek mással foglalkozni (pl olvasni), szép lassan és észrevétlenül azért tágul az a tér. Szóval kivárják, hogy arcvesztés nélkül vonulhassanak vissza.

        Kedvelés

      • Az ezzel a baromi gáz, hogy én pl irtózok attól, hogy ilyen helyen idegenek érjenek hozzám. Szóval ezek eleve előnyben vannak, mert ők lazán elvannak, miközben nekem elkezd égni a bőröm ott, ahol nekem feszül, aztán légszomjam lesz, és pánikba esek. Szerinted ki bírja tovább? 🙂

        Kedvelés

    • Nagyon határozottan járok, a teret is uralom. Mit ad Isten, ez egy csomó férfit zavar. Azt is csinálják, hogy a sorban a privát szférámba állnak, ilyenkor szólni szoktam, gyakran nem is értik, hogy mi a bajom. Ilyenkor felteszem az “európai ember privát szférája” c. lemezt és magamban remekül szórakozok. 😀

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • adalék: ha pl. bringával közlekedem járdán(!), akkor általában egy előttem haladó nőt el tudok kerülni anélkül, hogy csengetnem kellene, mert a nő folyamatosan tudatában van, hogy nem ő az egyetlen a világon, ezért a járda egyik szélén halad, hogy el tudjanak mellette menni mások is. Ha egy férfi megy a járdán, az középen megy, az egész járdát magáénak érzi, ezért jelezni kell neki, hogy ha én is el szeretnék mellette férni. Ez nem 100%-os gazság, csak jellemző.
      de a legszembetűnőbb nekem a cipekedés (bevásárlás) és az autóhasználat nemi megoszlása.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • (Én csak bringaúton csengetek, járdán sose. Az a gyalogosoké, én ott megtűrt vendég vagyok. Szólni szoktam, beszédhangon, vagy lassan megyek mögöttük, és ha elengednek, elmegyek, ha nem, nem.)

        Kedvelés

      • Én is, én is pont így, meg is köszönöm az esetleges útadást és elnézést kérek. És pont a megtürt vendég szavakat tanítom az ügyben a gyerekeimnek is.

        Kedvelés

      • Jé, én pont fordítva. Nők ide-oda mozognak a járdán is, a bringaúton is, férfit sokkal könnyebb kikerülni, mert egyenesen megy, és nem rezzen össze, ha elhúzok mellette. Múltkor viszont hangosan kacagtam, mikor egy yorkshire terriert sétáltató pasas kutyáját kerültem épp ki a bringaúton, és utánamszólt, hogy “szájjá’, le, te!” Úgy örültem, hogy későn kapcsolt, mert baj lett volna. De a cipekedés tényleg oda jut inkább, ahol nincs autó a popó alatt.

        Kedvelés

      • Én is nőkkel járok így legtöbbször, tétovák, hol jobbra, hol balra tartanak, jellemzően épp arra, amerről kerülni próbálom őket. És velük szokott az a mérhetetlenül felháborító helyzet is előállni, hogy szép komótosan átsétálnak a zebrán a járdaszigetre, és amint fellépnek rá, meg is állnak rögtön a szélén, rá se hederítve a mögöttük a zebrán ragadt szerencsétlenekre (köztük rám), akikre közben ráengedte a lámpa az autókat.
        De hozzáteszem, az okát abban látom, hogy leginkább nők élnek és közlekednek autó nélkül. Ahogy mondod, ahol nincs autó a popó alatt…

        Kedvelés

      • De igen, úgy kell, de gyalog, biciklit tolva is az úttesten ragadok, ha megállnak a járdasziget szélén. 🙂 De igazad van, nem volt egyértelmű, előtte még a bringával kerülgetésről írtam.

        Kedvelés

      • Csak mert nekem vörös posztó a pesti biciklis. Én egyébként úgy tapasztaltam, nem nemtől, hanem kortól függően idegesítőek a közlekedő emberek. Tudom az elvet, hogy tiszteljük a kort, de sose értettem, miért kell az öregeknek már két megállóval korábban felállni és az ajtóba nyomakodni, egy darabig le se szállnak csak bírálóan nézik azokat, akik használnák az ajtót, a nyikhajok, aztán meg leszállásnál teljes szélességben foglalják a helyet, jó lassan. Zebrán, járdán dettó, ketten, cekkerestül pont annyi helyet foglalnak, hogy ne lehessen kikerülni se őket. Ha köszönök és átkéredzkedem, gyakran beszólnak.
        https://www.youtube.com/ watch?v=IWwCj-GPel0
        Ja, és “kedvenc” foglalatosságom az volt kismamaként, mikor a babakocsit emelve meg kellett állnom a lépcső közepén, mert az x méter széles lépcső teljes szélességében jön fel/le a szembetömeg. Teljesen egy tempóban, azaz kettes sorban is ugyanazzal a sebességgel mennének, de így legalább a babakocsit emelgető nőt meg tudják állítani 1-2 percre azzal, hogy véletlenül se válik szét a tömeg. De ez már egész más téma, bocs, elragadott a frazeológiám.

        Kedvelés

      • Idősek, ajtó: ráadásul fel is vannak háborodva, hogy senki sem segít. Hát hogy a pékbe, ha egyszer mögötte vagyok?

        Kedvelés

      • Sista, épp tegnapelőtt gondolkodtam el azon, hogy mi dönti el, hogy kit tudok kikerülni a járdán, és kit nem. És tényleg! A nők kevésbé vonulnak középen. a Férfiak, még a legkaszványabbak is, az egész járdaszélességben haladnak, fontos és halasztást nem tűrő dolgukra.

        Kedvelés

    • Az alfahim. Beül a metron a szamara fenntartott tronra, onnan tespedve vizslatja hordajat, ejj, mennyi szepseges tehenem van, no meg van itt egy par masik bika is, de ezen felismeresre csak jobban szetveti labat, merthat azert megiscsak ö az ur. A Here.
      Nagyon fontos nagyon sietös ferfiak egyenes vonalu egyenletes mozgasaba egy dolog nem fer bele, ha valaki szembejönne, akkor kicsit is kiterni. Majd megteszed te. Egy ideje alkalmazom a technikat: Nincs szemkontaktus, nem keresek helyettük masik kikerülö utat, tegyek meg ök. Kicsit lefagy a rendszer ilyenkor.
      Viszont a kedvencem a jardan a következö, nemtöl független. Tarsasag együtt trecselve egymas mellett haladnak, latjak hogy jössz, de azert sem oszlanak, majd te ugyis lelepsz a jardarol. Illetödve tapasztaljak, ha nem. Majdhogynem szemrehanyast is kapok, amiert nem terek ki.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Most jöttünk fel a kicsivel egy korai levegőzésből, friss az ügy. Harmincas apuka babát tologat (egy jó pont), félmeztelenül. Utcán. Öööö. Engem zavart. De ha ezt nyilvánosan kifejtem, biztos én lennék a prüd p.csa. Vajon, ha egy nő menne így ki, mondjuk fürdőruhában, vagy melltartóban-rövidnadrággal, netán melltartó nélkül, ő mit kapna ezért???

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • eszembe jutott az a francia film, mikor megfordulnak a szerepek. ott nő fut félmeztelenül, elég bizarr. én is utálom, ha gatyában mászkálnak az utcán. szerintem alpári.

        Kedvelés

      • Nekem a mellbimbó olyan, hogy kimered a szemem, sőt, ha csak átlátszik, akkor is, nagyon erotikus, azt minek mutogatni, igen, férfiakról beszélek. És megjegyezném, hogy igen kevés a szép vagy akár csak elfogadható férfifelsőtest, jobb azt eltakarni mellbimbóstul.

        Kedvelés

      • Jaj, de jó, hogy felhoztad. Múltkor kezdtem írni, de aztán töröltem azzal, hogy nem akarok már mindig ilyen szarakodós lenni, de hogy éppen ezt., hogy miért kell énnekem gusztustalan, löttyedt- lógó, avagy kigyúrt, szőrös, vagy szőrtelen ffi csöcsöket látni az utcán??? Hogy nem szégyellik magukat? Miben más az, mint az én mellem? J, hogy én nem akarnám az övékét markolászni, ezért kitehetik? Ja, hogy nekem önvédelemből kell felöltözni, míg ők meztelenkedhetnek?
        A FB- on mennek ki most a nagy családi sütögetések. Tiptop felöltözött nők és egy rakás gusztustalan meztelen férfi mindegyiken. Undorító.

        Kedvelés

      • Nekem semmi bajom velük, ha undórítónak tartom nem nézek oda és kész. Na, de ne nyomja diszkréten a hátamnak/karomnak a sorban a palacsintázónál a csüngő, izzadt, szőrös sörpocakját, ugyanezen okból ne szálljon így fel a buszra. Tehát addig részemről nincs gond amíg nem nyomja bele a privát szférámba a meztelen valóját.

        Kedvelés

      • lol!
        És amikor (férfiakról beszélünk) felhúzzák a kövér hasukon a pólót, oké, mellig, de könyörgöm, AZ A HAS!
        😮

        Kedvelés

      • És az úgy rendben van, DE…
        Pl nemrég olvastam valami cikket arról, hogy tiszta tévedésben vagyunk, ha azért hordunk melltartót, hogy ne lógjon a mellünk, mert most angol tudósok bebizonyították, hogy a melltartó nem véd meg a lógástól.
        Te jó ég! Én meg 25 éve azért hordom, mert ha véletlen átüt a pólón, már nem lehet szemkontaktust tartani.
        Az a baj, hogy ilyenformán azzal sem érvelhetsz, hogy nézzük már meg fordítva, ti ugye mit szólnátok, ha én ülnék szétvetett lábbal hozzátok dörgölőzve, vagy járnék félmeztelen, vagy erőszakolnálak meg benneteket. Ilyenkor ugyanis általában az a reakció, hogy bár úgy lenne. Az volna csak az igazi egyenlőség, ha hasonlóan taplóvá válnék én is- hát hiszen az is nekik kedvezne (persze ezt csakis akkor, ha nem az ő nejük vagyok).

        Kedvelés

      • Iszonyúan utálom az utcán félmeztelenül grasszálókat.. Meztelenkedjen otthon, a kertben, a strandon, de ne az utcán. A tökéletesen kisportolt testű férfiak is. Szerintem ez nem esztétikum kérdése, hanem jólneveltségé, vagy inkább minimál civilizáltságé a mi kultúránkban.
        Értem én, hogy ez is a hatalomgyakorlás része, a nőket leuralja, mert a beleegyezésem nélkül intim viszonyba kerülünk, ha csak egy perc erejéig is, a férfiaknak is üzenet, hogy akkora macsóalfa, hogy védetlen testtel sem fél a többi hímtől.
        És hogy ne legyek trolleledel, ugyanígy ízlésem ellen való, ha egy nőnek lóg kis a segge, de szerintem kisgyerekeket sem ok utcán félmeztelenül járatni, akármilyen meleg van.

        Kertben, lakásban, strandon tegyen mindenki ahogy jólesik, meg éljen a nudista strand, de az utca az más.

        Kedvelés

      • Jaj, végre, végre! Már hetek óta őrizgetek egy francia videót (súlyos, de jól sikerült és szerintem nyelvtudás nélkül is érthető az üzenete) egy “fordított világról”, ahol a női-férfi szerepek helyet cserélnek, és mindent a matriarhális szexualitás és hatalom borít be. Vannak benne utcán félmesztelenül edző, sarokba gugolva pisilő nők is. Eddig azon agyaltam, hova tudom berakni, hogy megmutathassam nektek. Ehhez a hozzászóláshoz jól passzol. 🙂
        http://www.lidd.fr/lidd/9252-majorite-opprimee-quand-roles-masculins-et-feminins-sont-inverses

        Kedvelés

    • jó ideig nem értettem, mi a bajom ezzel a nővel, de lábrázást kaptam tőle mindig. Aztán ennél a lemeznél rájöttem.

      Számomra ez az egész hamis és előíró. Ez a dal is: most hagyjuk, hogy egy rossz szöveg, de a szöveg üzenete! Szerintem ez a legyünk lágyak – ezerarcúak – merjünk szabadon menstruálni és a földanyához kapcsolódni a terhességben attitűd talmi és káros. A tolerancia és elfogadás álarca alatt pont úgy előír, mint ami ellen elvileg menni akar.

      Palya Bea itt vágta el magát nálam végleg: “Na most itt van végre, jó nagy, és feláll, ez így egy férfias jelenség, és én igazán nőnek érezhetem magam. Abban az értelemben is, hogy bár én vezetem az egészet, én hívtam életre, és én hozom a témákat, de a srácok támogatnak, jönnek velem, élvezzük ezt a – mostmár közössé váló – utat. Igaz, én is merek nőiesebb lenni velük, lágyabbnak, törékenyebbnek mutatni magam, és segítséget kérni tőlük, ha arra van szükségem.” – de érdemes az egész interjút elolvasni, mindjárt megkeresem. Hányinger.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “nő vagyok, és ez a legerősebb dolog, ami történhet velem, hogy életet adok.”

        “éreztem, hogy végre igazán alhasból, igazán punciból létezem, most még jobban, mint eddig”

        “a nő nincs férfi nélkül”

        Szóval: 1) az a nő, aki “csak” űrhajós vagy Nobel-díjas, az amolyan másodrangú élményeket mondhat magáénak
        2) egy nőnek nem kell esze vagy lelke legyen, a lényeg odalent van
        3) … (elfogynak a szavaim)

        Ez az, ami a huszonegyedik században magyar nyelvterületen felszabadításnak minősül? Erre buknak a felvilágosult értelmiségi nők?

        Még csak nem is az a legnagyobb baj, amit énekel. Az simán csak gyenge szöveg, jobb sorsra érdemes zenészekkel. De amit körítésként úton-útfélen hangoztat, na az fáj igazán.

        Kedvelés

      • Én bírom a csajt, de valóban, mintha egy párhuzamos univerzumban élne, ahol a férfiak egytől egyig kedvesek és adakozók, nőnek lenni pedig maga a mennyország. Mindenesetre jó neki.

        Kedvelés

      • De én képtelen vagyok elhinni, hogy valóban így van. Ezért érzem hamisnak. Az állandó (!) széles mosolyt is.

        Kedvelés

      • Mert nincs is így. Arra viszont tök jól alkalmas, hogy a nők többségének tapasztalatait érvénytelenítse, akik érezhetik magukat tök hülyének és bénának, hogy ők miért nem ilyen kis nett csajok. Pl én 😀 Amúgy említett dalt a fészen olyan ismerőseim oszották meg jellemzően, akik feltűnősen sok olyan képet potolnak, amin családjuk körében láthatók, az üzenet pedig az, hogy ez mekkora boldogság, miközben négyszemközt csak úgy dől belőlük a panasz.

        Kedvelés

      • “Mert nincs is így. Arra viszont tök jól alkalmas, hogy a nők többségének tapasztalatait érvénytelenítse, akik érezhetik magukat tök hülyének és bénának, hogy ők miért nem ilyen kis nett csajok. ” – tökéletesen pontos.

        Kedvelés

      • Ugyanazt az interjút olvastuk? Bea mindig is nagyon szabadon élt, a saját gondolatait írta, a kudarcait is. Szerintem nincs a zenéjében és a dalaiban előírás, az interjúban arról is beszél, hogy egészségtelen dolog zenésznek lenni, mert kívülről épül fel, hogy ki vagy és könnyű ebbe a csapdába esni.

        “A súlyos titkokat benn tartani rengeteg energiába kerül, a kimondásnak, kiéneklésnek meg óriási ereje van. Amint kint van, megkönnyebbülök tőle, és ez a mechanizmus úgy tűnik, másoknak is működik ennél az anyagnál. “Pont azt írtad meg, ami bennem is van” – ezt rengetegszer írják, mondják nekem. Tehát az, hogy egy nő korlátok nélkül megélhesse a sokszínűségét, lehessen hisztis, anyás, kurvás, lágy, erős, Pallasz Athéné, Démétér, Aphrodité, rengeteg nőnek a témája. Hogy ne mások mondják meg, milyen legyen, mikor hogy viselkedjen, hanem kövesse a saját testét, ösztönösen pontos és tiszta belső hangjait. Szerintem a női erő és intuitív cselekvés feltörőben van újra, a puszta tesztoszteron mellett elkezdett termelődni a világban egy nagy adag oxitocin, ezt nem lehet nem észrevenni. A férfiak vezette társadalom nagyon nagy bukta szerintem. De hát ezeket a férfiakat is nők, anyák szülik és nevelik… Pont ezért kell a nőknek magukat megélni, hogy utána szabad, érzéseikhez kapcsolódó férfiakat tudjanak adni a világnak.”

        Kedvelés

      • Ugyanazt olvastuk, és nekem az idézett részlet retorikájától is sikíthatnékom van. Ez az istennőzés eleve egy álspirituális maszlag (nemcsak nála persze), aztán a női energiák, amiket nem kell szégyellni és meg kell mutatni…

        Azt elhiszem, hogy nagyrészt így érez, és hogy “kiénekli magából”. Azt nem hiszem, hogy állandó a mosoly, a szélesen szeretetre tárt karok, az adni akarás, az anyaság boldogságának intenzitása, a “nőiség” megélése. Ez szerintem egy hamis képet adó kommunikáció, és nagyon rossz irányba tudja elvinni az arra fogékonyakat.

        P. B-nek interjúiból, dalaiból azt veszem le, hogy a nőiség számára éppen az, amit a férfiak írnak elő, és ezt is propagálja (ti. hogy legyél lágy, befogadó, vibráló, ha kell, kurva, ha kell, édes(!)anya, ha kell, keress pénzt, ha nem kell, elégedj meg az anyasággal stb. Tehát LEGYÉL ELÉGEDETT, és kiteljesedett, és nagyon éld meg magad, és közben egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a tényezőket, amelyek éppen a megélésben akadályozzák a nők 80 %-át.

        Mindamellett, ahogyan devorah is írja, amióta megszületett a kislánya, mindez hatványozott, és iszonyú szirupos, és az már csak privát véleményem, hogy rettenetesek, modorosak a szövegei is (míg pl a zene nagyon jó).

        Van egy réteg, akiknek ez az egész nagyon bejön, szirupostul, modorosságostul, és persze, hallgassák csak. Nekem személy szerint sokkal jobban tetszett, amíg nem nőieschkedett, hanem simán cigány meg francia meg zsidó keveredésű zenét nyomatott, abban volt autentikus és az igazán jó, szerintem nem kellett meglovagolnia az ősanyadivat-hullámot, de hát kinek mi.

        Összefoglalva: ugyanaz a gondom vele, mint az összes ezo-spiri útmutatóval, könyvvel, hogy a rosszullétet egy hiszti erejéig engedi, és rohadtul nem beszél pl arról, amiről Éva itt már több mint két éve, hogy az ember erejének vége szakad, és nem tud jól lenni, ha megdöglik, akkor sem, és egy idő után egyszerűen elveszik az emberből az örömre való képesség, mert fáradt, és depressziós, és már attól zavarban van, ha lát egy szerelmespárt csókolózni, mert nem tudja, mit kezdjen azzal, ha mások boldogok. És egy ilyen nőnek jön egy PAlyabea két méter széles vigyorral, és arról énekel, hogy legyél Héra meg Démétér, és éld meg, és ó, lehetsz mindenféle, mert ez a nő lényege (már megint: előírja nekem, hogy mi a lényeg).

        De megengedem, hogy csak annyi van, hogy én már az évek során annyira keserű lettem, hogy nem bírok azzal mit kezdeni, ha valaki jól érzi magát. (Csakhogy ha agyonvernek, akkor se hiszem el, hogy mindig jól érzi magát.)

        Kedvelés

      • János Bea nagy rajongója volt, Bea rokon lélek, én a Psychét agyonhallgattam és döbbenten hallgatom azóta is, tíznapos lányunkkal voltunk koncertjén, ősanyaság nem rulez szerintem se, ribizliálom fontos és jó könyv.

        Kedvelés

      • Az ősanyázásban is pont az zavar, mint a bevonzásban és egyéb pozitív izékben. Mutasson már valaki egy átszellemült ősanyát, akinek valós, komoly, megkerülhetetlen probléma van a gyerekével. Még nem láttam olyat. Nullhalmaz. Ha látok, majd elhiszem.

        Kedvelés

      • Dehogy lettél keserű, bajuszcicc, szerintem nagyon is éles a belső radarod, dehogy érzi jól magát. Aki jól van, annak semmi szüksége rá, hogy szajkózza orrvérzésig a saját boldogságát és persze a receptet hozzá. Annak a saját jó-léte nem téma, hanem természetes, adott, táptalaj, hátország, bármi, de szóra sem érdemes, inkább beszélne valami érdekesebbről. Többek között innen lehet tudni, hogy jól van: hogy jut energiája és kreativitása bármiről, mindenről beszélni. Vagy éppen hallgatni másokat.

        Kedvelés

      • Most válaszolok, mert két este hallgattam újakat meg régieket tőle.

        Nem, nem érzi jól magát. A könyvéből kiderül. Jaj, de nagyon nem, vergődik testtel, nőséggel, tehetséggel, kollégákkal, és el is mondja, szerintem hitelesen, és rímel az élete a miénkre, egészen pontosan. Csak hát látni a felvételein látjuk, a koncerteken mosolyogni kell és előadni magát, ugye. Én sem írhatom elipszilonnal, akárhogy is fály az élet, mindennek van határa. Amiket interjúban mond, meg amiről az egyik szám is szól, az meg olyan, hogy szeretne még szeretkezni, bár anya lett, ennek a hiányát és fájdalmát fejezi ki, és ott van emellett a látható tény, hogy a teste nem olyan, mint volt. A Nőkongresszus után nagyon is megszólaltak ezek a számok.

        Bea is ún. megosztó jelenség, nagyon erős érzelmeket vált ki sokakból, nekem már csak ezért is lelki rokon, emellett János nagy, nagy-nagy személyes kedvence, Julissal tíznapos korában voltunk koncertjén… nem tagadnám meg és nem is elemezném ezért.

        Egyszer megkérdeztem, ha Bea szerelmet vallana neki, elhagyna-e érte. Hallgatott. Na, ennyire. Már nem haragszom rá. A kérdés engem jellemez.

        Akinek füle van a hallásra, és nekem van, nem vitathatja, hogy hangilag, zeneileg meg őserőben is nagyon ott van, és ha ez elsodor, nem látod a modorosságokat már, vagy valahogy vízre szállnak azok is a többivel, része lesz az egésznek. A régebbi lemezein eléggé kiműveltem magam, nekem a Psyché a minden idők legnagyobb beszarása, az nagyon nagy fájdalom és szépség és erő, a másik az Én leszek a játékszered, a Szőke Panni és a Megáll az idő a lélegzetemet elakasztja egyszerűen, ezek nem sima újrafeldolgozások, hanem megrendítően egyedi dalok, a Megáll az idő meg kurva nehéz, nekem a körmeimet is letéphetnék, nem bírnám kiénekelni a félhangokat.

        Az az érdekes, hogy nem hiányzott a zenéje, nem hallgattam… utoljára a Holdat János halála napján, délután, meg a Rekviemet Amadeustól, ezek voltak a halálzenék, szóval én rezzenek Bea miatt, meg is írtam ezt neki, ha jól emlékszem.

        Kedvelés

      • “Tehát az, hogy egy nő korlátok nélkül megélhesse a sokszínűségét, lehessen hisztis, anyás, kurvás, lágy, erős, Pallasz Athéné, Démétér, Aphrodité, rengeteg nőnek a témája. ”
        Erröl Alanis Morisette jut eszembe, egyik szama.

        Kedvelés

      • Na, végre egy sorstárs, én láb-és hidegrázást kapok tőle. A bájmosoly, cukikedvesség, minden eléggé zavart, de a terheslettem-gyereklemezeket gyártok időszaka óta kifejezetten bárgyúnak is tartom.

        Kedvelés

      • Bajuszcic, te egyetlen, te draga. Senki nem erti miert nem csipem a palyat, mindenki el van ragadtatva tole…engem a hideg raz ettol a mesterkeltsegtol, nekem olyan hamis az egesz, az eloadasmodjat is beleertve.. mondjuk az evek folyaman azonosult ezzel a szereppel, megcsinalata magat, yenyleg ugyes. Lehet, hogy egy dog vagyok mondjuk, de eddig legalabbis irigy szarnak lettem titulalva, aki nem erti bea muveszetet.

        Kedvelés

      • én a zenéjét, szövegeit unom, amit meg láttam, olvastam belőle, attól kivert a víz
        (de mondjuk én a dodzsemet se értem meg a jacuzzit se)

        Kedvelés

      • Nekem se jött be soha, de nem igazán tudtam megfogalmazni, hogy miért. Nagyon nem az én világom és valami mindig felmorran bennem, ha hallom. Asszem Bajusz jól leírta, amit érzek.

        Kedvelés

      • Csatlakozom, nekem is meg lett már mondva, hogy csak irigy vagyok rá, azért merem mesterkéltnek tartani.

        Kedvelés

      • Én szeretem Palya Beát, de eddig nem nagyon elmélkedtem arról, hogy miért és hogyan. Szerintem nagyon jól énekel, és van benne valami “ősi, zsigerből jövő szabad nőiesség” legyen ez bármennyire is közhelyes meghatározás. Engem ez vonz. De tény, hogy vannak bárgyú szövegei, és nyilván vannak tévedései is. De én mesterkéltnek nem tartom. És tetszik, hogy olyan sok nyelven tud énekelni. Kicsit irigylem is talán. Szép és tehetséges.

        Kedvelés

      • Úgy egyáltalán mi lenne, ha a nőkkel kapcsolatos kijelentésekből (is) eltűnne a tegező hangnem és a felszólítás. Nem lenne több így fogyj 30 kilót egy hét alatt, így légy démon az ágyban, így főzz olcsón finomat, neveld a gyereked kreatívvá, így ne izzadj, ne légy szőrös, itt vásárolj, ezt vásárolj, meg egyáltalán.

        Kedvelés

      • Nekem az nm tetszik benne, hogy “női szerepekben” gondolkozik. Az, hogy ő mennyire őszasszony, egy dolog, legyen az, tök jó, de nálam ott mászik bele az intimszférámba, hogy kinyilatkoztat, többesszámoz, térít. A szép kerekre fogalmazott gondolatmenetei mögül sokszor érzem úgy, hogy magasról tesz ráá, hogy mi nem ő vagyunk basszus. Az energiaszintjét meg a hozzáállása egy részét el tudnám én is tanulni és tök jó lenne, de én például pont nem azokra a vonásokra gondolok, amiket ő úgy hirdet, mint amiket meg kellene (és lehetne) tanulni. Nem vagyok ősasszony, és veszélyesnek is tartom, ha most hopp, minden csaj elkezdi ebben ringatni magát, mert elképzelem, hogy ez, a meglévő patriarchális baromságokkal bekeverve mit csinál az emberi kapcsolatokkal. Még nagyobb egyenlőtlenséget…
        Ez a “magamat lágyabbnak mutatni”-dolog meg azért visszás, mert pont ma gondolkodtam azon, hogy mennyire nem szeretem “játszani a kishülyét”. Mondjuk ez nálam már nem egészséges mértékben van így, de többek között az ilyen esetekre lett a pszichoterápia feltalálva, kitalálunk valamit. Nálam ez úgy nyilvánul meg, hogy legszívesebben egy büdös szót nem kérdeznék, és nem tudok őszintén hálásan szempillarezegtetni, ha jön valami lovag és kisegít. Nem szeretek megsegítve lenni, mert ritkán őszinte az örömem, hogy “de milyen jó fej volt az az ember”… mindig az ugrik ki e mögül, hogy “na bazki, ezt se tudtam rendesen”. Természetesen ennek a fele elég lenne egy karakán egyéniséghez, ez így hótt para, de amúgy egy természetes emberi hozzáállásról beszélünk. Ami a veszélye, és amit magamon is érzek, hogy egy szintet túllépve görcs lesz belőle, akadályozza a tentatív tanulást.

        Kedvelés

  5. Bizony. Nem is sejtik, milyen lehetne. Én sem sejtettem. Soha magamra csak úgy nem költöttem, még az időmet is ésszerűen osztottam be, minden nap értelmes munka, csak utána a lazítás. Nagy mákom volt, hogy időben találkoztam olyan emberekkel, akik tudnak élni. de még mindig nem azt veszem magamnak, ami igazán tetszik, hanem ami le van árazva. Kivéve a cukrászdában.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ezt meg akkor is jo hallani, ha csak a suti… Emberek, most kiszalltam, megyek a Szigetre, ha arra jartok, szolitsatok le nyugodtan, akinek szitakoto van a polojan.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  6. Bocs, a bemutatkozással adós vagyok. A blogot több liter kávém bánja 🙂 a bántalmazás ez? boncolgatásánál lettem függő. Mert engem se vernek, de legalább néha összetörik a cuccaimat. Amit szeretek, azt leginkább. Aztán a “lángolás elmúlik” témakörnél már viszketett az ujjam, mert ezt hallgatom unos untalan: hisz megvagytok, jó dolgodban már azt sem tudod, mit csinálj…
    Úgyhogy csatlakozom. Az emberi hangnemért alapból megéri.
    Köszönöm.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Hát igen, ha veszekedés van, akkor demonstratíve földhözb*sz pár dolgot, mert úgy fölidegesítettem, én vagyok ezért persze a hibás, neki nem kell uralkodnia magán ugye. És ilyenkor ripityom annak, ami a kezében van. És valahogy mindig olyasmi akad a kezébe, mint a Spanyolországból hozott pici bögréim, vagy a székem, vagy az ajándékba kapott (mástól) kerámiatollam, ami nem túl nagy érték de nekem az, mert azzal szerettem írni. Ilyesmi. És úgy éljek, azt hittem ez OK vagy legalábbis elcsúszik, míg rá nem csodálkoztam, leírva, betűkkel, itt, hogy bakter, ez bizony nem süti. Onnan datálódik a menekülő bankszámlám.

        Kedvelés

      • Nagyon sajnálom, amit írsz, Alexa!
        Tényleg, együttérzek és megértelek.
        Nem akarok vájkálni benned, csak annyit írnék, hogy vigyázz magadra!
        A tárgyak összetörése sokszor a fizikai bántalmazás előszobája.
        Ez nem jól van így, jól érzed.

        Kedvelés

      • Köszönöm a soraid 🙂 És szégyen, hogy a rengeteg eszemmel ennyire vak tudtam lenni, hogy nem tűnt fel a megfélemlítés, és hogy én vajon mikor kerülök sorra? Ez volt az ébredés pillanata. 🙂 És nem OK az sem, hogy akkor kéne szexelni, akikor neki van kedve, mert ugye a merevedés ritka kincs, ellenben egy lyuk az lyuk és mindig ott van… Úgyhogy dolgozom szép csendben az alagúton.

        Kedvelés

      • Szeretném, ha tudnád, hogy mit érzek, amikor olvaslak…
        Együttérzek, megértelek, minden más is, csak nehéz kifejezni…
        Dolgozz az alagúton!
        Erőt kívánok neked, kitartást szívemből.
        Igazad van, mindenben, nem te vagy a felelős a dühkitöréseiért!
        Aki mást mond, az nem érti, és nem akar jót.
        Sok erőt neked, Alexa!

        Kedvelés

      • Bocsánatot kérek, de nagyon röhögtem a “merevedés ritka kincs” szövegen. Mentségemre, hogy nem rajtad, magamon, volt ilyen pasim, akinek csak bizonyos csillagok együttállásakor volt csak, máskülönben akármennyit nyelvészkedtem, nem történt semmi.

        Kedvelés

      • Lehet, hogy szimplán pornófüggő volt a drága, és szétcseszte az ingerküszöbét a monitor, élő nővel meg már nem is megy… Sokan csak ekkor kapnak észbe, a hüjébbje meg csinálja suttyomban tovább, kék pirulákat meg beszed. Aztán néz, mikor úgyse megy már.

        Kedvelés

      • Hát, izé, a nyelvészet nagyon szép és jó dolog – de azért ha magához a merevedéshez egyáltalán szükség van rá, az már gond szerintem. Mondjuk legalábbis úgy 60 év alatt.

        Kedvelés

      • A gond nem ott kezdödik, az a jéghegy csúcsa. A gond nem az, hanem ami mögötte rejlik.

        Kedvelés

      • Nálam például tünet volt anno, hogy féltem a gyerekvállalástól, jobban, mint gondoltam.
        Rémesen szar érzés, nem ismertem korábbról. A páromnak is szar érzés volt, rémesen.
        A gyerekvállalás ötletével jött, villámcsapásként. Eszembe se jutott a kék pirula, rögtön szexuálpszichológushoz mentem.

        Kedvelés

      • Búcsúajándékként még küldd el a drágát szexológushoz, vagy szexuálpszichológushoz.

        Kedvelés

      • Jaja! Ha már a legkedvesebb dolgaidat töri ripityára, az a minimum, hogy búcsúzóul te is a legkedvesebb dolgát töröd ripityára!
        Márpedig tudjuk, mi a legkedvesebb dolog egy férfinak. Úgyhogy szexológusra fel!
        Én férfit választanék, és úgy tennék, mintha miattam lennénk ott. Aztán mikor a problémára kerülne a sor, mondanám: az én Gyurimnak nem áll a zászló, csak hátszélben, szökőévben! Doktorúr biztosan tud segíteni neki ebben, Gyuri, te pedig engem többet ne keress!
        Szerintem többet nem keresne, senkit.

        Kedvelés

      • Utolsó mondatod jól jelzi, hogy nem vagy rutinos bántalmazó. Dehogynem keresne, meg is találná a módját, hogy rúgjon beléd újra.

        Kedvelés

      • Thumbs up!Bármelyik nő jobban érzi magát egy fokkal,ha valamennyire anyagilag független.

        Kedvelés

      • vigyázz azzal a bankszámlával. nekem is van, és mivel nyomozgat utánam, én meg egy emailben megemlítettem, azóta konkrétan azt mondja, hogy én őt meglopom. szóval sztem igen, gyűjts, de tartsd titokban. magad előtt is.

        Kedvelés

      • Az összetörés nálunk is ment (most már kevésbé szerencsére). Nem az én cuccaim törtek, de mondjuk a gyümölcslés üveg, gyümölcsléstül, aminek aztán a padlóhoz odaragadt szilánkjait másnap reggel én vakartam fel kb. 7 hónapos terhesen. Mert az üveg “miattam tört el”, én feszítettem a húrt addíg, hogy földhöz vágódjon, az én feladatom feltakarítani is.
        Üdv a blogon Alexa!

        Kedvelés

      • Erről az jutott be, hányszor vert el anyám amiatt, hogy kifutott a tej. Nálunk folyton kifutott a tej, és anyám szerint azért nem tudott a tejre figyelni, mert én korábban felidegesítettem. Hogy nem is voltam a konyhában, nem számított.

        Kedvelés

    • Alexa, itt vagyok, fognam a kezed es neha kicsit meg is szoritanam, hogy MOST figyelj! Nekem is sok dolgom osszetort, es en, tulok, sokaig nem vettem eszre, hogy ezek a szamomra kedves dolgok. Azt hittem, ez volt a keze ugyeben, pont ott, emiatt repult. Aztan legutobb eszrevettem valamit. Amikor verbe nyihhant a szeme, mart tudtam, hogy vmi repulni fog, elotte egy pillanatra szetnezett es kereste a celtargyat. Meglatta a sarokban az egyiptomi lampam, nagyon hulye es rosszul celbaveheto helyen van, es egy mp mulva mar celzott is oda, az uvegfuggokre. Aznap csinaltam egy listat a tonkrement targyakbol es nagyon megdobbentem. Mert azok a dolgok kivetel nelkul valamit jelkepeztek az eletemben, mindnek volt erzelmi toltete. Az a kereso tekintet… Nem a targyat akarta osszetorni, hanem nekem akart fajdalmat okozni. Nem a hirtelen indulat veletlen aldozatai azok a targyak, hanem nagyon tudatosan veszejtette el a multam, az emlekeim potolhatatlan darabkait. A legtobb darabrol tudhato volt, hogy tortenetem kapcsolodik hozza.

      Ez a listam, itt van a gepen, csak ki kellett masolni nem biztos, hogy teljes:
      – Két bauhaus szek, a kisfiammal lomtalanitottuk, kedves volt nekem. Nagyon szep tortenet kotodik hozza. Szetverte.
      – A Juliska nénitol orokolt, szazhusz eves, onemet szekreny, mindenhova jott velem eddig, sokszor alberleteim egyetlen darabja volt egy matrac mellett. Tudta ezt. ajtaja letepve.
      – csereltem egy csodaszep, antik asztalt, ez volt az ebedloasztalunk. nagyon ugyes voltam a tranzakcioban. Ripityara verve husklopfoloval. Az asztal megsemmisulesevel az akcio sikeressege is szerverve. Most valami kis, randa nyomorultsagon eszunk, amit viszont o keszitett. Nem erdekel.
      – Ruhaim szetszaggatva, koztuk az ikonikus utazos pulcsi, 15 evet csinaltunk vegig. A cafatokat nem volt kedvem osszefoltozni, csupa csodas emlek kotodott hozza, kidobtam.
      – Az ukran keramiapoharak, mesesek, kavezashoz vettem az Uveghegyen tul, imadtam. Eloszor azt vagta a falhoz, ami az o kezeben volt, aztan azt, ami az enyemben.
      – A cuki Schalk Eszter-grafika, ami ajandek volt neki, de rolunk szolt, meg a szep idokben, ket mokus… Le a falrol, szetverve valami kemenyen.
      – Dante Isteni szinjatek, barsonykoteses, Dali-illusztracios. Egy honapot dolgoztam erte 16 evesen. Szettepve.
      – A sajat autom. Sorosuveg belevagva, behorpadt.
      – egyiptomi lampam, no.1. Durabel darab, nem esett baja, bar mindent megtett. Fujt uveg, csodaszep, egyenesen a kemence mellol, egyiptomi eletem fenykorabol.
      – egyiptomi lampam no.2. Lenyugozo kezmuves darab, ezust harangokkal, kecses uvegfuggokkel. Megismetelhetetlen. Nem talalt celba.
      – egy cserepkorso, az egyetlen targy, ami nagymamamrol rammaradt. 10 evesen talaltam a padlason, mindentol ovtam.
      – laptopom kepernyoje okollel beverve. Ez volt az egyetlen, amit megcsinaltatott. A tobbi esetben vagy kivonult a rombolas utan, vagy kotelezett, hogy takaritsam ossze. Ha nem tettem, egy hetig kerulgettuk a cserepeket meg a felborult, osszezuzott ruhaszaritot a nappali kozepen.
      Emellett par neutralis dolog, ajtozar, ruhaszarito (azt is en vettem, szerinte hasznalhatatlan, mintha o hasznalna…), es a telefonja, egyedul, ami az ove. Na, igy milyenek az aranyok? Hol a veletlenszeruseg?

      Ket egyforma ember nincs, de hasonlo helyzetek leteznek. Vigyazz magadra, baby, es tudd, hogy ezek nem sajnalatos veletlenek. Tudd, hogy AKAR fajdalmat okozni, ez az igazi szandek es kepzeld MAGAD a csesze helyebe. Mert o is ezt teszi. Vigyazz, vigyazz es ilyenkor nagyon higgadt legyel! Az a celja, hogy lassa a fajdalmad.

      Mielott tobben behanynak az ujabb kis szinestol, azt is leirom, mire jutottam. Mar faarccal neznem vegig a csaladi fotok megsemmisiteset is, kristalytisztan latom a szandekat es nem megyek bele a te bantasz, en szenvedek jatekba. Great Garbo fapofaval nez, felhuzott szemoldokkel. Nem is csinalja mostanaban. Egy ideje csendesseg van, veres sincs, kiugro baromsagai sincsenek? Van nagyon sok kozos felulet, munka, mukodo hetkoznap. De ezt majd mindjart mashova leirom, hogy ertheto legyen. Itt maradjunk a kedves targyak pusztulasa c. temanal.

      A masik, hogy egy kiveteltol eltekintve soha nem teszi ezeket jova. Az osszetort szekek a feszerben, a farakas mogott evek ota, a megmaradt asztallaprol fogalmam sincs, a szekreny ajto nelkul mukodik, majd teszek ra mondjuk egy fuggonyt. Ha jova probalna tenni, azzal beismerne, hogy mekkora allat volt. Igy meg lehet jatszani a megsemtortentet.

      Anyosom, aki jo hiru pszichologus, erre azt mondja, hogy hat o ilyen. Van, aki tud indulatos emberrel elni, mert tudja ezt kezelni, es van, akinek ez nem megy. Szoval az ilyen emberekhez alkalmazkodjon a kornyezetuk. Az o magyarazata szerint a fia annyira erzekeny, hogy ha sulyosan megbant valakit, annyira gyotri utana a lelkiismeret, hogy keptelen bocsanatot kerni. Szegyenkezik. Emiatt mindig a megbantottnak kell elnezest kerni, megprobalni kozeledni, kiengesztelni, mintha o lenne a hibas. Mert csak igy megy. Erdekes elmelet…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Eddig csak megrendülten olvastalak, most, ezután a lista után már sírva. És igen, nekem a Dante mindenképp.

        Kedvelés

      • Én tudnék, annyi mindent, de nem merek, nincs jogom hozzá.
        Azért a jónevű pszichológus anyósnak ezúton is gratulálok.

        Kedvelés

      • Jaj, jaj, jaj. Döbbenet az életed, egyszerűen nem bírom elhinni, hogy ezeket mind elviseled a te életképességeddel, intelligenciáddal, humoroddal. Mikor írod ezeket, olyan, mintha gyomorszájon vágna valaki. Hogy? Hogy? Hogy? Rá is látsz, tudod is, érted is, próbálod is. nagyon együttérzek, de konstans döbbenet. Úgy drukkolok, hogy méltó életed legyen, hihetetlen nő vagy!

        Kedvelés

      • Szinte barmi tulelheto, ha erthetoek a valodi mozgatorugok. Plusz ha van cel es vannak sajat hatarok, erosen meghuzva. Egy munkatabor-tulelo nyilatkozta, hogy a legfontosabb az volt minden nap, hogy jol legyen bekotve a bakancsa. Mert aki ezt elvetette, feltorte a labat es masnap kilottek az eroltetett menetbol. O csak a cipofuzore figyelt, nem a helyzet tragikumara, nem a szenvedesre, nem a hianyra. Tudta, a cipofuzo a kulcs. Eros hasonlat, de nekem azt uzeni, a kis, hetkoznapi megoldasok visznek tovabb. Szo sincs arrol, hogy belefasultam. En minden napbol kifacsarom azt, ami jo, meg vele is. Vagy nelkule. Ide picsogni meg titeket dermeszteni jarok, de harom het mulva New York-ban leszek, gondoljatok el, egy kis csapat, 12 fo, akiknek ez eletuk utja es mindenki felfokozott es orul, nekem meg az a dolgom, hogy ezt felturbozzam es szinten tartsam 18 napig, hat nem csodas? Es ha a csapatom elment aludni, akkor Long Island-en a Bacardi tulajaval, aki eszmeletlen jo csaj, a fuzold hintaagyon fogunk nyihogni, es ebben az a vicces, hogy barmikor benezhet a kempinggatyas De Niro, es ha benez, az nem valami autogramkeros hasraeses hanem uljel le ocsem es igyal te is egy limonadet. Es ram atragad a kozmopolita, hetkoznapi hulyeseguk es megerzem a szabadsag szagat, a hataroknelkuliseget, a mindentlehetet. Es ez az enyem, senki nem tudja a klopfoloval izze-porra torni. Az en tortenetem at- es atszovik az emberek, akikkel utkozben talalkozom, akik mind magukkal visznek valamit a kozosen megeltbol, es nem banom egyaltalan, ha az nekik az egyebkent szamomra idegesitoen kommersz Empire State Building. Egy a fontos: legyen olyan elmenye, ami egesz eleteben elkiseri. Oriasi adomany, hogy ebben altalaban vastagon benne vagyok, jatszunk, kiemelek, hangsulyozok, meglepem oket. Eva ir, en utazasi vagyakat valtok valora. Es ti is biztosan csinaltok olyat, ami nem csak munka, hanem hivatas is. Aminek odaadjatok magatokat. En ezt szerencsesen es hedonistan vegzem, ugy, hogy kozben nekem is nagyon jo.
        Nem amiatt irom, hogy a szivet fajditsam annak, akinek nem jutnak ilyen utazasok. Hanem amiatt, mert itt mar 24 oraja sajnaltatom magam, szoval lassatok a teljesebb spektrumot.

        Ilyenek a hetkoznapok is, tisztaban vagyok a megtortentekkel, a szinte kilatastalan helyzettel, de vele is tudom ennek ellenere elvezni a jo pillanatokat. Nem mentik fel, nem iszineznek azok at semmit. Nem beleabrandulva es projektalva a jovore, csak azt, ami akkor, epp ott jut. Nem ir at semmit egy nyaresti, random kenuzas, nem kezdem el azt hinni, hogy ettol minden megvaltozik, csak ott es akkor jo. Megengedem magamnak az erzest, de ugyelek arra, hogy ne maszatoljak, ne boritson el a szentimentalizmus. Ezt hivjak carpe diemnek? Nemtom, ertitek-e, vagy vegkepp perverz dolog ez? Ez a maximum, amit a helyzetbol ki lehet hozni, ego epuletek,bokaig ero romok nelkul. Es kozben rossz, amikor a karcsiszomszedos este eszembe jut, de latjatok, mennyi egyeb is van itt? Van szabadsagom, mar csak erosodni kell hozza a hetkoznapokban, hogy ertelmesen elni is tudjak vele, kompenzalas nelkul, magaert az oromert.

        Kedvelés

      • Tomorebben csak annyit,ha korabban egy veres utan elvitt magaval csempet valasztani, arrol azt hittem, a kozos jovo zaloga. Egyszerre nema bocsanatkeres es perspektiva. Most meg annyi gondolok, hogy megvan a csempe es kesz.

        Kedvelés

      • Ez aforisztikus valóban.
        Ne aggódj, ilyen tisztán látó és kompetensnek tűnő embereket nem sajnálok, nem hiszem, hogy arra szorulnának, és senkit nem irigylek a magam részéről. Persze azt se állítanám, hogy értelek.

        Kedvelés

      • Ez nagyon klassz! De számomra akkor sem kompenzálná, hogy rendszeresen bűncselekményeket követnek el a sérelmemre. Nem, és nem. A piramist az aljától kell építeni. Egyébként azt is tudom, a pokolban így él az ember. Épp tegnap kérdezte tőlem valaki, milyen érzés volt, amikor a tavalyi egyik műtétem után közölte velem az orvos, hogy kis híján ottmaradtam az asztalon. Mondtam, hogy most, hogy erről beszélünk sokkal rémísztőbb, de amikor benne vagy a folyamatban ls minden nap történik valami szar és az az alapélményed, hogy bajban vagy és ebből valahogy ki kell mászni, méghozzá a lehető legkisebb veszteséggel, akkor ez fel sem tűnik annyira, valahogy belesimul a többi közé, és mindig csak a következő lépésre figyelsz. Ha úgy tetszik, arra, hogy jól legyen bekötve a bakancsod. De ez nem heroizmus, hanem puszta túlélés, a tehetetlenek stratégiája. Szívemből kívánok neked sok erőt és életet a puszta túlélésen túl! Maradj velünk!

        Kedvelés

      • Most már nem is csak sírhatnékom van, el is sírtam magam… Nagyon fájdalmas, amit írsz, és persze csak magamból tudok kiindulni és abból, hogy mit éreznék, ha valaki – főként az a valaki, aki elvileg szeret, és akit szeretek – bántaná a kedves dolgaimat. Azt hiszem én már a börtönben ülnék… Valahol megértem, hogy hogyan lehet ezt elviselni egy darabig, és hogyan lehet túlélni, és… Nem is tudok mit írni…

        Kedvelés

      • beszarok… bennem ilyenkor eldurran a lufi.
        azt jól tippelem, hogy miután összetörte a saját telóját vett egy újat, ami jobban passzol káprázatos egyéniségéhez?
        fasírtot csinálnék a kurafiból, ha a szemem elé kerülne :(. micsoda egy seggfej.

        Kedvelés

      • Irén, a fent leírtak tükrében én csak veled szeretnék ezután utazni. 🙂 Wokunk van egyébként tudok hozni. 🙂

        Kedvelés

      • Wokot cekkerben? ahhoz jó nagy és strapabíró cekker kell.
        Erről jut eszembe, egy ismerős pár esküvőjekor az egyik ajándék egy jó nagy öntöttvas serpenyő volt (igen, a menyasszonynak, éljen az egyenjogúság). Az volt a szöveg,hogy két haszna is van: a sütés mellett a szemtelen férjet is jól lehet vele nevelni.

        Kedvelés

      • Nagy hírű pszichológus… Inkább nem mondok semmit, csúnyább lenne, mint amekkora anyós híre.

        Olvaslak, Irén, és veled vagyok én is!

        Kedvelés

      • Irén, ez ma már a második posztod ugyanabban a bejegyzésben, amivel megdöbbentesz, annyira sajnálom 😦
        Szoktam látni a neved, más nevekkel együtt a blogon, de egyelőre nincsenek elkülönült nevek és történetek előttem, így nem tudom, most hogy vagy, hol vagy, de remélem, valahogy kilábaltál ebből vagy éppen a kilábalás folyamatában vagy.

        Kedvelés

      • Bár lehetne postázni a pasit anyukájának, alkalmazkodjon ő, ha már megcsinálta. Mert ezzel a hozzáállással esélyes, hogy ő csinált belőle ilyet.

        Kedvelés

  8. Tudjátok, egy ideje (hosszú, nagyon hosszú hónapok óta) nem kommentelek, csak olvasok. De a mai poszt és a hozzászólások … b*** meg, kivertek nálam minden létező biztosítékot. Adva van egy blogtárs, intelligens, értelmes, érzékeny nő… akit egy *** szarrá ver, megaláz, lábtörlőnek használ, fojtogat (a tetves qrva anyját, azt!!!) . Blogtársunk beszámol ezekről a gyomorforgató (gyomorforgató? Büntető törvénykönyvbe ütköző, B+!) epizódokról…. és nem, az emancipált független q***váraönállóöntudatos nők közössége nem üvölt fel testületileg, B***g Irén, NEM, ez NEM normális, tűrhető, elviselhető!!! Mindenki szemérmesen tipeg a téma körül, úgytesztekmintha… juj, az áldozathibáztatás sooo bowzasztószörnyű, juj-juj! Irén, B***MEG, miért élsz ezzel az utolsó tetves patkány rohadékkal, MIÉRT?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Irén nem hülye. Kompetens a saját életében. A kommentjeiből kitűnik, hogy nincs elveszve _egyébként_, nagyon is talpraesett, belevaló nő, de életének ezen részét nem tette _még_ helyre. Hiszem, hogy ő tudja, merre hány lépés. és csak remélni tudom, hogy nem marad benne a szügyig érő szarban. Viszont sose adnék neki ilyen arrogáns, kéretlen tanácsot, hogy b+ Irén, menekülj. Nem azért mesélte el a sztorit.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nagynéném 30 éve él bántalmazó kapcsolatban. 15 éve még hittük, hogy segítségünkkel ki tud lépni. Rá kellett jönnünk, ez nem ilyen egyszerű.
      Azóta tudjuk, annyit tehetünk, meghallgatjuk, így enyhíthet rajtunk keresztül.
      A mai napig bem tudjuk, miért tart ki, de el kellett fogadnunk.
      Ha valakit szisztematikusan bántalmaznak, olyan mértékben tudja önértékelését leépíteni, hogy már elhiszi, ennyi jár neki.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Mert Irén történetét régóta ismerjük, nem most kezdődött, és nincs mit mondani. Ő is tudja, hogy nem normális és azt is ő tudja, hogy miért marad, miért kell maradnia, ami elmondható volt belőle, azt elmondta.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Én átérzem a felháborodásodat, de tudom, hogy nem mondhatok semmit. És félek, hogy tragédia történik. Az élet olyan elviselhetőnek tűnik, így is, ma is csak úgy, mint tegnap, volt már ilyen, és lesz is még, minden nap van egy újabb nap. Hacsak bele nem pusztulunk.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • “miért élsz ezzel az utolsó tetves patkány rohadékkal, MIÉRT?” — és miért az a szempont ezek után, hogy kivel csal meg, mennyire pofátlanul, mit érdekel ez téged még, kérdezhetnénk a kívülálló fejcsóválásával, a jelenség dinamikájából semmit nem értve.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nekem nincs bajom ezekkel a kerdesekkel, jogosak. De ha mar magamhoz ragadtam ebben a topicban a gitart, pengetem tovabb. Hogy kivulrol is ertheto legyen valamennyire: nekem a vilagom volt, higy ugy beszukult, hogy nemhogy eljonni nem tudtam volna, de a s..ggemet sem voltam kepes szinte egyedul kitorolni. Hetekig a szobaban, meg a teraszra sem… Mindenre keptelenul, a vilagtol athatolhatatlan fallal elszigetelve. Nem tudom, hogy magyarazzam, azert nehez megerteni, mert nem volt vegytiszta allapot. 24 orabol mondjuk 22 telt igy, a maradek kettoben meg mondjuk varosnezest tartottam, tokeletes sminkben, felkeszulve. Vagy itt osztottam az eszt viccesen. Egy-ket felvillanast kiveve mindent osszerohasztottam magam korul es tokeletesen erzeketlenne valtam. Nem ment a hajmosas, az alvas, a gyerek ellenorzojenek megnezese. Kifele ment valami koncentralt latszatorzes, ha epp nem kapcsoltam ki a telefont, mert tudtam, nem birok emberi hangon beleszolni. Ez segitett. Amiatt nem csusztam ki teljesen, mert maradt egy kis resz, egy minimal a szarkupac tetejen, amiben percekre-orakra, de mukodtem. Nyilvan ezt is ellenem forditotta, lusta, hanyag, semmirekello voltam, aki idegeneknek kepes bajologni, de nem ad a gyereknek reggelit. Hat tenyleg. Most mar azonban nem ez van. Meg messze a vagyott allapot, de van napi mukodes, sokkal megbizhatobban. Visszatertem az eletbe, eszembe jut adot fizetni, visszahivni, reggelit adni. Tudok megbizhato(bb)an,magyarazkodas es bujkalas nelkul dolgozni. Nekem most ez a legfontosabb, nem a hazassagom megmentese vagy vmi tarsas illuzio fenntartasa. A hetkoznapi mukodes. Meg erosodni kell, es ez az idoszak engem nem bont, hanem epit. Veres egy ideje nincs, egyuttmukodes van. Ennyit varok, tundermeset es csodat nem. Nem a jovot epitgetem, hanem a jelent probalom normalisan megoldani. Meg nem mindig sikerul, de a kulonbseg mar hatalmas. Ertheto ez igy?

        Kedvelés

      • Annyira sírhatnékom van ettől az egésztől, és nagyon drukkolok, hogy sikerüljön kilépni, vagy valahogy úgy szervezni az életedet, hogy jó legyen…

        Kedvelés

      • Irén… ❤ Annyi mindent mondanék, de annyira hülyén hangzik mind, úgyhogy ennyit hagyott meg a delete.

        Kedvelés

      • Én is olvaslak Irén. Hozzáfűzni a leírtakhoz semmi hasznosat sem tudnék, de nagyon szurkolok, hogy kilábalj ebből a helyzetből.

        Kedvelés

      • “és miért az a szempont ezek után, hogy kivel csal meg, mennyire pofátlanul, mit érdekel ez téged még”

        Németh László megsejtett valamit erről Kárász Nellinél.
        De persze az is csak egy lehetőség a sok közül.

        Kedvelés

    • Biztos sokat használna, ha a megszokott “biztos ki lehet lépni ebből valahogy”, “aki nem változtat, az meg is érdemli” dumákkal taposnánk még rajta. Nyilván a te keresetlenül kicsillagozott hozzászólásod meg sokat lökött rajta, egyzerűen megvilágosult most Irén, és holnap az lesz az első neki, hogy betolja a válókeresetet.
      Így megy ez mindig.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Akire utalsz, felvetett egy szempontot és kifejezte a tehetetlen dühét, ami mindannyiunkban benne van. Bennem biztosan.

        Kedvelés

      • Bennem is.
        Nemrég még valószínűleg én is így reagáltam volna. De azóta sokat tanultam a bántalmazás természetéről, és rájöttem, hogy egyrészt ez nem olyan egyszerű, hogy csak úgy kilép az ember, másrészt pedig egy ilyen kirohanással nincs kisegítve senki.

        Kedvelés

      • Csatlakozom, első gondolatom még mindig egy rohadtnagy, kicsillagozandó szavakkal teli dühroham, a második meg a “nademér’tűri”, a harmadik meg az a sok-sok példa, amikor a nő tűri, mert adott helyzetben összesen a tűrésre van forrása (pénz, erő, mozgástér, stb). És most már csendben maradok.

        Kedvelés

      • Bennem is megfogalmazódott hasonló mondat, nem egy, és nyilván nem Irén megvilágosítása, hanem az vezetett ezekhez a mondatokhoz (engem, mármint), hogy legszívesebben addig ütném a derék férfit, amíg meleg. Dühös vagyok, remeg a kezem – és persze tehetetlen. Nekem ez, hogy miért van vele, nem azt jelentette, hogy Irén nem tudja, mit csinál, vagy hasonló. Hanem hogy hogyan létezhet ilyen rohadék helyzet, miért ilyen szar az egész rendszer.

        Kedvelés

      • És az hogy lehet, hogy ezek után azt szeretnénk, ha egy ilyen férfi nem csalna meg, nem alázna meg nyíltan. Ha hűséges lenne hozzánk. Csendes jósággal beszélünk a lelkére mindenki másnak. Neki meg minek. Hát nem mindegy már? Nem minél rosszabb, annál jobb már ekkor? Nem, nem mindegy.

        És nem azért csinálja, hogy ezzel is fájdalmat okozzon és bebizonyítsa, hogy azt teszi, amihez neki kedve van? De igen.

        Hát hogy nem születik meg bennünk a kreatív iszony, a lendületes gyűlölet, a sohatöbbé, az önvédelem, amely ebből kilök?

        Bennem megszületett, pedig az én létem kevés viszonyítási alapot nyújtó, bezárt, szürke kisegérlét volt Irénéhez képest, és alig huszonnyolc voltam akkor. Én nagyon el akartam menni. Pedig engem nem rángattak soha a földön fojtogatva, és nem nyíltan csaltak. Nyolc hónapig húztam mégis, vagy kilencig. Sok mindent tettem, hogy új életem lehessen, szerveztem lakást, állást, vettem porszívót, kiképeztem magam családjogból, azonnal beadtam a gyermekelhelyezési pert.

        De ha nem jön akkor Kata barátnőm, meg a férje autóval, hogy na most, Éva, ez az a nap, és nem kezdünk el pakolni egy hosszú hajnalon, akkor nem teszem meg.

        Kedvelés

      • Most az én hsz-em az apropó volt? Mert teljesen megértem, meg egyetértek meg minden, épp azt mondom, hogy nem akarok Irénnek “megmondani” semmit.

        Kedvelés

      • Jó, akkor érthető voltam. Hogy hány, a (legalább lelkileg) bántalmazó, szarházi pasijához ragaszkodó, vagy, miután a pasi dobta őket, utána síró, nagyszerű, egyébként teljesen önálló nőt ismerek!

        Kedvelés

      • Mondjad meg nekem, BéLaci, a tutit, úgysem fogadom meg. Az önállóság, a szórakoztatóan bohém természet meg a nyelvvizsga nem garancia a hülyeség elkerülésére.

        Kedvelés

      • Pontosítok: szerintem a hülyeségbe való beleesés a garantált, legfeljebb a mennyiség különbözik, de minden embernek vannak hülyeségei, ötátalánostól a Nobel-díjig bezárólag.

        Kedvelés

      • Igen, a dühroham a rohadt életnek szól leginkább. Hogy hogy van ez, miért nem olyan, mint egy bosszúfilm, ilyen KillBill-féle, ahol aki szemétkedik, azt felvágják karikára. Ez a dühroham. A valóság meg nyilván az, ahol az igazi emberek élnek, azokban a helyzetekben, amikben, és ahol minden abszurd, visszás, szar helyzetnek van háttértörténete. Nem mentségek, de magyarázatok.
        A rohadt-életbe az is belefér, hogy mi csak drukkolni tudunk Irénnek.

        Kedvelés

      • Fel vagyunk háborodva. Fullánkos Lepke is fel van. Üvölteni tudnánk. De nem mondhatunk semmit. Mit mondjunk? Ki lép, ha Beton Irén, aki ilyen tisztán látja a helyzetét, sem lép? Mit lehet mondani?

        Kedvelés

      • Léptem, Mama! Igaz, előtte többet totyorogtam, mint a Szent Márk tér összes szarógalambja.

        Kedvelés

      • Te jó ég!
        Emlékeztem a történetedre, – szerintem minden akkori blogolvasónak beleégett a tudatába-, de arra nem, hogy te (nicknév) vagy az. Kicsit bánom is már, hogy voltak olyan megmondó-kötekedő válaszaim későbbi kommentjeidre, amiket akár ki is hagyhattam volna.

        Irén, nagyszerű, hogy sikerült kilépned ebből!

        (Én mostanában írogatom össze, hogy mi bántott az elmúlt években, elvileg csak azért, hogy feldolgozzam, vagy hátha lesz párterápia, és akkor elmondhatom neki, de amikor visszaolvasom…., hááát, izé, nem tudom, olyan soknak és csúnyának tűnik az egész, néha elfogadhatatlannak, ha kívülről nézem. Persze “én vagyok túlérzékeny”, fekete a szemüvegem, a pszichiáter is megmondta, és most főleg ő véd meg a gyámügy ellen, mert azóta kisbaba is van megint, nagyon akartam. Ha gyógyszert szednék jó lenne minden. Már úgyis elapadt a tejem. És hát nekem azért feleannyira sincsenek olyan durva történeteim, mint neked. És most nyugi van, sőt szeretet. Én meg “beszélek össze-vissza”. Aztán visszavonom. Direkt felhívom a gyámügyest, hogy ne úgy értse. Mert hát ez nem bántalmazás. A bántalmazás az, amiben te éltél. Vagy ha igen, akkor én is bántalmazó vagyok. Rányomom a pszichés zavaromat. Hibáztatom és követelőzök. Totyogok én is, néha teszek egy lépést. A “szociális asszisztens”, akitől megkérdeztem, hogy kaphatok-e szükséglakást, elküldött az önkormányzathoz, ahova nem megyek, mert ott dolgoztam, ciki ez így. És a legutóbb több órás intelektuális szónoklat után eljutott arra a következtetésre, hogy próbáljak meg hazamenni Magyarországra a gyerekeim nélkül, hátha jobban leszek. Az akkor két hónapos baba sálban rajtam. Néztem, most erre mint mondjak? Ha hozzávágom a széket, akkor ebből rendőrség is lesz, nem csak gyámügy. Többet nem mentem hozzá. Pedig “körzetileg” ő tudna segíteni. Ezért fizeti az állam.
        Miért is írtam most ezt megint le, itt, ezen a blogon? Nem akarom előről kezdeni…)

        Kedvelés

      • Jaj, a fene a wordpressbe (illetve belém, hogy több nicknevem van)
        Én voltam, borderline.

        Kedvelés

      • Majd mesélek még, de most elég nehéz, mindig meglepődök, hogy van lejjebb. De nyomaszt a saját panaszáradatom. Felelőséget kell vállalnom az életemért, nem várhatom mindig kívülről a megoldást. (Bár hozzátenném, a “szociális asszisztensnek” feladata lenne a segítés.)

        Eddig nem mondtam még itt, de zavar már a borderline nicknév, úgy éreztem, hogy beleragadok, “tapicskolok” a személyiségzavarban, felmentéssé teszem. Szeretnék nevet váltani a blogon, ha nem zavar bele nagyon a képbe. Mostantól Sophiaként szólnék hozzá, Borderline helyett.
        Köszönöm.

        Kedvelés

      • Ma konkrétan megmondtam a gyámügyeseknek, hogy nem érzem jól magam a kapcsolatomban, sokszor érzem magam megszégyenülve és ignorálva a problémáimmal. Azt mondták, egyedül rosszabb lenne. És ők beszéltek a párommal is külön, aki szerintük mellettem áll. És a “pszichiáter is megmondta” hogy én túl érzékeny vagyok.
        Hát ennyi. (most egyenlőre…)
        Első körben nem mentem át amúgy a vizsgán, egy pár hónapig jönni fognak hetenként megnézni, hogy minden rendben.
        De legalább fogytam 9 kilót szülés óta 🙂

        Kedvelés

      • Engem most elfogott a sírás. Akármit is jelentsen az, hogy léptél!
        Nekem a hétköznapokon nemigen jutott eszembe a történeted, csak ha kékre festett faragott tornácot, valami nyaksálas világutazót láttam, esetleg Irénkét a gyümölcsfeldolgozóból. Meg olykor a betonról is.
        Mégis, akkora súllyal volt meg a történeted, itt hordoztam. Abból tudom, hogy most nagyon megkönnyebbültem, és sírnom kell.
        Miket cipelünk így, észrevétlenül basszus?

        u.i: Remélem, nem tűnik szemrehányónak, amit írtam. Felismerés ez inkább.

        Kedvelik 1 személy

      • Hála Istennek, hogy nem jutott eszedbe a hétköznapokon! Májusban írtál, most november van. Sok dolog történt. De főleg május előtt. S képzeld, nem emlékszem. Magamtól szinte semmire. A blogon mentem vissza az időben, hogy emlékeztessem magam, mit nem szabad elfelejtenem.

        Messziről kezdem: 2015. A Megfeszített Munka Éve. Férjnek állandó munkája nincs, bár bevétele van. Közös kassza sincs, van viszont síránkozás, hogy munkanéküli. Nyomasztott. Úgy éreztem, segítenem kell. Emiatt minden szart elvállaltam, amivel megtaláltak, utazás közben cikket írtam, írás közben fesztivált szerveztem, fesztivál közben idegenvezettem, és amikor az utasok elmentek aludni, pályázatot raktam össze. Néha nehezített pályán – útlevelem anyámnál eldugva, mert azt rendszeresen össze akarta tépni az utazások előtt. Csodával határos módon mégis, majdnem mindent elvégeztem. Állat módjára dolgoztam, szabadnap és megállás nélkül. Az egyik gyerek érettségizett, a másik sorsán is igazítani kellett, új perspektívákat a horizontra festeni. Közben épült a Régi Vágy, a kéktornácos vendégház. Férj nagyon odatette magát, mindent ő akart megoldani. A közös munka nem nagyon ment, mert ahogy megjelentem ott, azonnal belémkötött. Súlyosabb esetben leöntött a maradék zománcfestékkel. Bár megtanultam néhány technikát, így a “komolyabb” fizikai bántalmazást sikerült egész sokszor elkerülni. Azért a hajcibálás, földön húzgálás megmaradt, mint visszatérő mintázat, csak hogy emlékeztesse valami a régi, szép időkre, mikor még kiereszthette a gőzt úgy istenigazából.

        Az utolsó nekirugaszkodásom a családi kassza feltöltésére egy 6 hetes, jól fizető kiküldetés (alias lidércnyomás) volt, amiben a hosszú, külföldi munkanapokat nem kevésbé hosszú, éjszakai skypesirámok követték. Állandó elégedetlenséggel, panaszkodással és hibáztatással. Alvás helyett, minden éjjel, a végtelenségig nyomasztva. Nem győztem nyugtatni: jó lesz, hazamegyek nemsokára, megnyugszunk. Alig vártam. Leginkább azt, hogy egyet alhassak. A végsőkig kimerültem.

        A kis falunk fesztiválhétvégéjére értem haza. Kiváló fogadtatásban részesültem: férj előző nap látványosan ráhajtott egy ismerősre, vele is töltötte az éjszakát. Sok a jóakaró, így már azelőtt megtudtam, hogy hazaértem volna. A gyerek dühös és zavart volt, majd kibökte: ő is végignézte az udvarlást, majd ezek részegen hajnalban az ablaka alatt édelegtek, ő meg felébredt. Magyarázat: én “otthagytam” (haha!), ő meg “idegösszeomlást” kapott, mindez azért történt.

        Innen elkezdődött az újabb pokol. Ignorált, hibáztatott, újra megvert, kilökött, megalázott – da capo al fine. És közben minden reggel felkerekedett, hogy a “házamat építse” (ami persze az ővé is).

        Egy hónap plafonnézés következett. Szégyen, depresszió, menekülés. Még a teraszra sem mentem ki, de ha mégis, és meghallottam a szomszéd hangját, bemenekültem.

        Aztán először a fogorvosom lepődött meg. A fogaim meglazultak. Csontgyulladás, különös folyamatok, “főorvosasszonyjöjjönátlegyenszívesésnézzemegmagais”-jelenetek. Tehetetlenség. Vizsgálatok. Kétnaponta 150 km, majd heti 700, a megoldásért. Aztán kihullott egy foltban a hajam. Egy hajcibálást követően kezdett, volt már ilyen korábban, de az egy-két hónap alatt visszanőtt. Most azonban egyre terjedt a tarkopasz folt. 12 cm átmérő a fül mögött. Majd még egy. Alvászavar. Autoimmun betegség. Pajzsmirigy-gyulladás. Fél éven át vizsgálatok, orvosok, pattogás kórházak és laborok közt, újabb hibák feltárása. Teljes munkaképtelenség. Férj néha megkérdezte, hogy vagyok. Néha adott pénzt. Mert én az összes tartalékom feléltem. Hálás és zavart voltam(?!). A csúcspont a szövettani mintavétel volt, alapos rákgyanú miatt. (Érdekes intermezzo: anyós azt gondolta – lehet, a mai napig ezt szeretné hinni – hogy megjátszom az állapotom. Mikor Ambrus elmondta neki, hogy mi a helyzet, csak annyit bírt kérdezni, hogy “a leleteket láttad???”) Itt határozottan éreztem, hogy nincs lejjebb, ki fog csúszni az életem a saját irányításom alól, és hiába vagyok a Vesztett Helyzetek Csodálatos Megmentője, nem lesz tovább. A munkaadóim elől bújkáltam, bizalmat vesztettem, nem mertem magamnak sem bevallani, miben vagyok.

        A legalján egy eszkimó fordulóval magamhoz tértem. Csak annyira, hogy elindultam munkát keresni – és remegtem, hogy az interjúk napján ne törjön rám a teljes tehetetlenség újra. Felvettek egy helyre, egy ideig naponta bejártam (3 óra utazás, de legalább addig is távol a házi infernótól), közben kész lett a vendégház, a nem létező szabadidőben azt toltam. Otthon a helyzet egyre ridegebb, férj egyre szemetebb, de közben mártír. És mindeközben elkezdtek ömleni a vendégek. Többfrontos helytállási kísérlet kezdődött újra, majd szerencsére a munkahely még messzebb – Budapestre – költözött, így már csak hétvégéken jártam haza. Dolgozni. Férj zavartalanul folytatta a csajozást, hazudozást és bántalmazást. Közben telepanaszkodta a világot, hogy a felesége “”elköltözött”, és milyen egyedül van. Cserbenhagyták szegényt. Azzal kezdett szekírozni, hogy mondjak fel és költözzek haza. (Nem költöztem el, csak a hétköznapokban máshol dolgozom. Anyám befogadott heti 4 napra, a fiammal egy szobában, egy kempingmatracon, nincs személyes terem. A holmim egy táskában.) Nyilván pocsék érzés Rocky Balboának, ha eltűnik a garázsból a boxzsák. Nem mondtam fel, de közben helytálltam a közös vállalkozásban is: megtöltöttem a vendégházat, ha pedig otthon voltam, reggeliztettem, ágyat húztam, vendégeket szórakoztattam.

        A szatmári falu az otthonom. A munkahelyem Budapesten van. Májustól a megyeszékhelyen dolgoztam, nem kellett így napi 24 órában elviselni a szemétkedést, csak esténként. Nyár óta még jobb a helyzet – Budapesten vagyok heti 4 napot. Ez pont elég arra, hogy amit elvesz tőlem a hétvégén, visszaszerezzem. Energiát, önbecsülést. Isteni szerencse, hogy lehet egy kis távolságom – és ez segít rálátni arra, miben voltam. Történtek azóta is beteg sztorik – egyre betegebbek. De már nem kell a verések után a közös lakásban viselni, hogy ignorál, büntet, manipulál.

        A távolság gyógyító és egyben feltáró. Kimondtam, hogy válni szeretnék. A közös ügyeink megoldatlanok, s azt biztosra lehet venni, hogy megtorló és bosszúálló lesz, nem együttműködő. Anyámnál a kisszoba egy ideig még rendelkezésre áll.

        Nem emlékszem, leírtam ezt korábban vajon? Régebbi a poszt, nem mai téma, így kissé olyan érzés, mintha magamnak mesélnék. Az sem haszontalan, mert a traumákat újabban törölni szoktam, a felejtés a gyógyszer. De valójában neked írom, Pika. Hogy ne sírj, mert jó lesz. Csak egy morzsányi bánat maradt bennem, hogy mindent, de mindent le kell húznom a vécén, amiben hittem, amiért egy évtizeden át dolgoztam. Mindenért kárpótol, hogy kezdek újra emlékezni. Érezni. Mert ez is elveszett. Látni azokat, akik igazán fontosak. Hogy a válás mikor zárul le, azt nem tudom. De azt már igen, hogy egyszer le fog. És azon a napon pezsgőt bontunk, örömtáncot járunk. Túl lassan jutottam el ide. Folyton visszaszippantott a remény. Minél távolabb kerülök, annál nehezebb megérteni, miért? Hogy tudtam szeretni? Elhinni a csapból ömlő hazugságokat? Hogy ellensúlyozhatta az a kicsi jó ezt a sok borzalmat?

        Annyit mondott egyébként, hogy ha nem maradunk kapcsolatban a válás után, akkor ő nem válik. Mert nem egészséges, ha én nem akarok többé szóba állni vele. Neki szüksége van rám. Gondolom, jól jönne neki, főleg az önigazolás miatt, ha rögzülhetne a “de barátok maradunk” narratíva. Felmenthetné sok mindentől.

        Anyósom, a pszichológus, vérmes áldozathibáztató. Gratulálni tudok csak, úgy szakmailag, mint emberileg.

        Nagyon felszabadító lesz ezt a beteg csapatot örökre elfelejteni, és újra arra koncentrálni, ami szép és ami igaz.

        Kedvelik 1 személy

  9. Gondolkodom, de szerintem a férfi szolidaritásba az, hogy férjezett nőre nem hajtunk (na jó,a férj jelenlétében tényleg nem), az nem tartozik bele. Talán még Tibi szerint sem, aki engem kioktatott férfiszolidaritásból.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem sem, de a férfiaktól nem is számítunk másra- a jelenlévők mindig kivételek!
      Szerintem a férj jelenlétében a férfiak nem szolidaritásból nem hajtanak a nőre, hanem mert tudják, hogy akkor elég valószínű, hogy orrba verik őket.
      A nőktől én sem szolidaritást várok, hanem valamiféle alapvető kölcsönös tiszteletet, bár nem is ez a jó szó. Inkább azt, hogy ne legyünk egymással gusztustalanok.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Értem, és azt is tudom, hogy más a szolidaritás értelmezése is, mint ahogy a fütyizörejen értelmezik a férfi szolidaritást.

        Kedvelés

      • Friss: feleségem jön melóból, hozza a cangát, tenné be, de útjában áll 3 magyar munkás. Erre az egyik:
        – jajj, add ide segítek!
        – kösz, nem kell!
        – jajj, ne aggódj, nem leszel tőlem terhes!
        Erre másik kontráz:
        -hát ma már nem lehet tudni!
        Feleségem csak néz, hogy ez most hogy? Este elmeséli.
        Legközelebb összefutok a sráccal, felhozom a dolgot.
        Mondom kicsit túllőttetek a célon, jó lenne elnézést kérni!
        Erre ő: dehát az nem úgy volt, meg már rögtön akkor tudta hogy gáz, meg sajnálja, meg bocs.
        Mondom oké, de ha rögtön tudtad, akkor rögtön bocs, nem?
        Erre feljön mégegyszer, hogy bocsánatot kérjen.
        Mondom eltévedt, mert mi már lerendeztúk, a feleségem meg nincs itthon. Jöjjön vissza később!
        Nézett rám bambán, azóta meg lapít.
        Kíváncsiam várjuk, lesz-e bocsánatkérés valaha feleségemtől.

        Kedvelés

      • Pedig az lenne az igazi sisterhood, beinteni egy méreteset annak, aki foglaltként kikezd más nővel. Érdeklődsz irántam? Kedves tőled, várlak vissza, amint tiszta a helyzet érzelmileg, jogilag, anyagilag, gyerekelhelyezésileg, földrajzilag és a közös kutya láthatása is megoldott. Addig coki.

        Kedvelés

      • Ez lenne az álom. Én igyekeztem ezt mindig betartani, bár ért így is meglepetés. Pl egy másik városban dolgozó barátnő, az tök könnyen eltitkolható. Szívás.

        Kedvelés

      • Abszolút, én is úgy értettem, hogy az információ publikussá válása utáni első lépés. Nem volt dolgom olyan pasassal, aki eltitkolta volna, hogy foglalt. 🙂

        Kedvelés

    • “Gondolkodom, de szerintem a férfi szolidaritásba az, hogy férjezett nőre nem hajtunk (na jó,a férj jelenlétében tényleg nem), az nem tartozik bele. ”
      Az én tapasztalatom szerint a férfiszolidaritásba, még “a barátom feleségére nem hajtunk” sem tartozik bele.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • A férfi szolidaritás nem arra vonatkozik tapasztalataim szerint, hogy kit ne dugjunk meg az ismerősi körben lévő férfiak feleségei és barátnői közül, hanem arra, hogyha megtörtént, hogyan nézzük el egymásnak. Hisz a haverom! Az meg az a rohadt büdös kurva.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Aha, igazad van. És tényleg, milyen igazuk van. A kapcsolatunk meg én viszont nem vagyok hibás benne, ugye.

        Kedvelés

      • Ezzel teljesen egyetértek, Pika, láttam ilyet élőben! Akkor lepődnek meg az ilyenek, amikor ráhajtanak a haverjuk nőjére, aki visszautasítja őket, a haver pedig zabos lesz rájuk, netán elküldi őket melegebb éghajlatra, sőt megszakítja a kapcsolatot. Akkor lehet a többi vaddisznóval a kocsmában egy sör mellett szidni az illetőt, hogy mekkora papucs lett, mit kell berágni egy nő miatt, és milyen bunkó, hogy már nem érdeklik a haverok… Egyszer megkérdeztem egy ilyen srácot, hogy mi van akkor, ha szívesebben van a lánnyal, mint veletek? Áh, olyan nincs, az nem lehet, elhülyítette az a kurva.

        Kedvelés

      • Én ezt Ökörköri hőbörgésnek hívom, a pulttámasztás sporttevékenységgel szorosan összefüggő elmeipari alul termelés egyik eklatáns példája.
        Ragadósabb linóleumborítás mellett kifalsulásnak is nevezik, harmadik-negyedik feles közt tör föl az igazság egy lenéző mosoly kíséretében, általában két másik feles követi, böfögéssel tarkított megerősítéssel zárva a megbölcsülést a szemközti sarokban, kiszuperált gyümipóker mellett kornyadozó ugyancsak ‘fain’ Janitól.

        Kedvelés

    • De főleg ez a kettő:
      “Nők, akik folyton agyalnak, és unják már a saját intellektusukat, önfeledtségeik, érzéseik alig vannak”
      “Nők, akik roskadoznak és szégyenkeznek az anyaságban, olyanokat mondanak a gyerekeiknek, amit jobb, hogy senki nem hall, és ott tartanak, hogy még egy ilyen éjszaka, és valami elpattan és kiszaladnak a világból.”
      Az utóbbi nagyon fáj 😦

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem akarok tanácsot adni, de nekem az sokat segített, mikor a pszichológusnál elképzelési gyakorlatot csináltunk (van valami szép neve is, talán KIP), és én azt vizionáltam, hogy az egyébként agyamra menő, nagyon vibráló, nagyon hisztis, nagyon irritáló fiammal csináltunk élvezetes dolgokat, és úgy jobban tudtam szeretni. Valahogy hatott, tudat alatt, segített, hogy tudjam a fiamat nagyon szerethető, nagyon kedves lénynek látni. Nekem bármi segít, ami nem kognitív szinten megy, hanem alatta, de ahhoz szakember kell.

        Kedvelés

      • Jó ötlet, köszönöm. 🙂
        Abban reménykedek, hogy nemsokára tudunk majd jó kis kreatív dolgokat csinálni együtt. Most még egy kicsit kicsi hozzá.

        Kedvelés

  11. kimaradt a “nők, akik évekig járnak terápiára, hogy végre megjavítsák magukat, és valaki szeresse őket, de nem sikerül sosem” (aztán persze rájönnek, hogy nem az a gond és tulajdonképpen nincs is semmi baj)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • szerintem amúgy senkivel nincs ‘baj’ (bármit is értsünk ezalatt), csak mivel mindenki elhiszi, hogy van, ezért van. De amúgy nincs. A valóságban tökre nincs.

        Kedvelés

      • A nőket terápiára bíró ostoba elvárások nem baj? Szerintem de. Vagy így érted, hogy mindenki elhiszi?

        Kedvelés

      • De, az például baj. De ha nem hinném el, akkor nekem például nem lenne baj. Ha a nők nagy ívben tennének ezekre az elvárásokra, akkor azok megszűnnének létezni. Én azon dolgozom, hogy minél kevesebb ilyen “baj”-t higgyek el. Amúgy a terápia önmagában egy jó dolog, de ha elvárás-teljesítés miatt vág bele valaki, hanem a dolog önmagáért való megtapasztalásáért, na az is baj.

        Kedvelés

      • Jó, de ez neked megoldás – rendszerszinten meg nem. Egy hiedelemrendszer nagyon sok emberre hat, ha a rendszerrel magával baj van, akkor konkrétan megnyomoríthat sok embert. A patriarchális hiedelemrendszer például nem is csak a nőket. Ezért az, hogy én már felismerem, tehát nekem nem baj – kicsit struccpolitika. Hiszen épp ezért NEM tesznek a nők (sem) az elvárásokra. Nem, senki nem képes teljesen kivonni magát a hatásuk alól, ezért igenis fontos az egész hóbelevanc megváltoztatása vagy éppen kidobása a szemétre. De még inkább azért, mert ha te legalábbis élhető életet élsz a felismeréseid miatt, attól még jó lenne a többi nőnek (és férfinak) is segíteni, az ő életüket is jobbítani. Jó, az első én vagyok – nem csak önzésből, hanem mert amit nem éltem meg, nem éltem át, azt nem tudom átadni sem.

        Kedvelés

      • az utolsó hozzászólásodhoz nincs válasz gomb, ezért ide írom: én nagyon távol vagyok a megoldástól, még bőven benne vagyok a folyamatban és azt is tudom, hogy rendkívül szerencsés helyzetben vagyok, mert meg tudom teremteni a felismerésekhez és a továbblépésekhez az alapot, és a környezetem sem húz vissza, sőt. És igen, a rendszerrel van a baj, a legtöbben nem ilyen szerencsések, egyáltalán nem. De a környezetemnek meg tudom mutatni, hogy van kiút az agymosásból, lehet máshogy is gondolkodni-élni, mivel nekem is megmutatják mások, én meg továbbadom. Hát nem egyszerű, mindenesetre.

        Kedvelés

      • Aha, így már értem, és egyet is értek. A rendszer változtatásához kell sok minden, felemelt szó, példamutatás, meggyőzés, gyereknevelés.

        Kedvelés

      • Dehogynem, nem mindenkinek a verziója érvényes, jogos vagy működőképes. Egy sor önsorsrontó, játszmázó, visszaélő, manipulatív stratégia van. Mártírság, birtoklásmánia, kisebbségi érzés, pusztító önbecsülés-hiány, kívülről vezéreltség, más életének élése, függőség-szerű kíváncsiskodás és pletykálkodás, önkárosítás, az alkoholtól a falcoláson át a reménytelen szerelembe ragadásig. Fájdalmas ezeket felismerni. Viszont üdítő kijönni belőlük. A blog fokozódó mértékben szól ezekről is (teher lettél, szeretős sorozat), és ez nehezebb és keményebb téma.

        Kedvelés

  12. Visszajelzés: szeretők és hazugságok | csak az olvassa — én szóltam

Hozzászólás a(z) zsuzska27 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .