bünteti a szenvedést és jutalmazza az örömet
Ez a baj ezzel az anyasággal. Mert amúgy megy minden, van olyan olvasat, és nem is áll nagyon távol a lehetséges állapottól, hogy lébecolunk itthon, ülünk a szőnyegen, elballagunk a déembe, merengünk és regényt olvasunk a játszótéren, a gyerek meg ott van, szopik, alszik, hátra kötve nézelődik, néha sír. Az élet árama, egyszerű, magától értetődő, jó. Ráérős reggelek, emlékezetes pillanatok, gyerekszáj és édes ruhácskák, sőt, ovi is van. Megjegyzem, én sose jöttem ezzel fórumon, hogy jaj, 7/24, és de nehéz, örök készenlét. Nekem, ha mondhatom így, derogált az ilyesmi. Azért lett gyerekem, mert az élet áramlik, mert a szerelemből megfogan a Különleges, a gyerekes lét meg jó, melengető, vicces, hát akkor csapjunk bele. Én nagyon lazán tudtam anya lenni, örömmel és intenzíven. És hát együtt. Mindenkinek jó volt.
De ez a készenlét hosszabb távon, ez semmilyen szellemi munkához, terheléshez nem fogható. Főleg immár egyedül. Munkának, úgy, mint a konzervüzemi gyártósoron, nem értelmezhető az anyai jelenlét és életszervezés. Nem munka, mert létezés, a saját életünk nettóban, és hát öröm is, mert cukik, meg mi akartuk ezt, meg ne sérüljenek érzelmileg, meg lehet velük nagyon lazán lenni. Tiszta életmódmagazin.
De feladat, sőt, ismétlődő feladatsor és felelősség.
Amikor megbillen a rendszer, kilazul valami, akkor gyorsan ránk dől az egész.
Nálunk nagyon kicsik még a kicsik. Ha mondjuk egy kicsit nem figyel oda, és éjszakázik az ember — munka vagy internetes csodálkozások, netán kultúrprogram miatt –, és este hétre bamba lesz, vagy épp ingerült, mert annyira lenne már egyedül, akkor begyűjteni őket, elpakolni utánuk, elkezdeni az esti menetet, kérni, utasítani, rábeszélni már-már irreális feladatnak tűnik, és ha ez hosszabb távon megy, és egyre később, egyre kaotikusabban kezdődik az este, mindig ugyanazok a helyzetek és mondatok, akkor szétcsúszik minden. Vagy ha másra is vágyom már az itthoni-óvodai örömteli, magától értetődő satöbbi mellett, vagy bejön valami betegség, nehéz helyzet, akkor is megtörténhet ez. Ha csak toltam, amit kell, és nem volt hetek óta egy lazulós, önfeledt órám a gyerekekkel, mert annyira csak a lelkem alján lötyög már valami, hosszabb távon nem jutok érzelmi táplálékhoz, szellemi munícióhoz, nézelődési lehetőséghez, ha másfelől is szívnak, akkor egyszer csak nincs már az az egyensúly, amiből ez az egész könnyű tud lenni. Akkor nehéz lesz, ami addig észrevétlenül ment. Előbb a köztéri hisztiroham visel meg, aztán merev a mosolyom az ovis műsoron, ahová persze késve érkezem, később kínos lesz egy fogmosást is levezényelni.
És a csikorgás önmagát büntetni. A gyerek befeszül, nyűgösen reagál: ha még ép, meg nem tört lélek, akkor követeli a magáét, mi meg irritáltak leszünk, elutasítóak. Nagyon hamar általános tud lenni a ragadós, kínlódós állapot, és már nem is lötyög semmi az alján, már megrepedt a tartály. És az egész egy kis deficittel vagy túlvállalással indult.
A kín is megsokszorozza magát, meg az áldás is. Szeressétek nagyon azokat, akik küszködnek. Ne ítéljétek, vegyétek ki a kezükből a seprűt.
csak az olvassa. én szóltam 
O, ez az en eletem, az en DM-em, az en regenyem, sajat, mindennapi kitaposott osvenyeim, elcsuszasaim, eltoreseim. Dobbenetes, hogy ami ennyire az enyem, mennyire kozos, egyetemes, egyutt eljuk at. Koszonom!
KedvelésKedvelés
Nagyon koszi! Ezt gyereknapra? 🙂
Szep napot mindenkinek!
Konnyebbeket.
KedvelésKedvelés
” Szeressétek nagyon azokat, akik küszködnek. Ne ítéljétek, vegyétek ki a kezükből a seprűt.”-hát ez az,így kellene ,így egymást segítve,mert tényleg nagyon hamar pokollá tud válni az,amit egyébként könnyű,hálás szívvel vállaltunk.De hol van az a jó angyal,aki csak úgy mosolyogva,derűsen,nem ránk mutogatva venné ki azt a seprűt a kezünkből? Akkor meg már inkább vadul csapkodunk,ahogy tudunk,ahogy bírjuk,jól-rosszul,fog-összeszorítva vagy éppen hanyagul megvonva a vállunk.
KedvelésKedvelés
Nehéz kivenni a seprűt valakinek a kezéből aki meg van győződve, hogy a seprű nélkül nem ér sokat. És nagyon nehéz azonosulni azon sorstársakkal, akik a játszótéren is idomárként viselkednek. Ez nekem büntudatot okoz, mert én hiszek a szolidaritásban. Érzem és értem, hogy unja, azt is, hogy fáradt, de akkor legalább a játszótéren hagyja szabadjára a gyereket. Üljön le egy padra, tegye le a seprűt és forduljon szembe a nappal. Máris jobb lenne mindenkinek.
KedvelésKedvelés
Az első mondat az anyámról szól.
KedvelésKedvelés
De aki nem keri, annak is nehez. Van, akinek nem tudunk segiteni.
KedvelésKedvelés
Én azon döbbenek meg,hogy mennyien nemhogy nem kérik, de meg is sértődnek, ha segíteni akarsz (ld. KAti kommentje). A másik, aki azért nem kér, mert nem hiszi, hogy kaphat, hogy “jár” neki.
KedvelésKedvelés
Jaj, mindjárt felrobbanok, eltűnt amit írtam, de megpróbálom újra!
Szóval én sose értettem, hogy a játszótéren miért nem lehet hagyni a gyerekeket játszani. Mindig én érzem idiótának magam, amikor csak a padról figyelem őket, esetleg még szembe is fordulok a nappal. Ha kicsi, vagy amikor kell, odamegyek segíteni, de utána már minek másszak bele a játékába!? És mindig vannak aktív szülők, akiktől elkezdek agyalni, hogy nekem is oda kéne-e mennem, játszanom kéne, homokoznom kéne,akármit csinálnom kéne…. Érdekes módon, messziről is tudok szólni az enyéimnek, hogy ne szórják egymás szájába a homokot, miközben a másik mellkasán térdelnek… Szerintem ez így jobb, mint közelről végignézni. :p
KedvelésKedvelés
(Mielőtt elküldöd, nyomj egy Jobb gomb + másolást, akkor, ha eltűnik is, egy kattintással be tudod illeszteni.)
KedvelésKedvelés
(Köszi, már elhatároztam, hogy így fogom csinálni. Suttyomban megszakadt a net és ezért volt. Túl ritkán van ilyen, hogy észben tartsam 🙂 )
KedvelésKedvelés
Felénk nehezen lehet hátradőlni a játszótéren, mert ha a gyerekem elveszi a másik gyerek autóját, a másik gyerek anyukája ferdén néz rám, hogy miért vagyok hátra dőlve, miért nem NEVELEM azt a gyermeket. Ezért is lehet…
KedvelésKedvelés
Na igen… mi meg nem viszünk játékot. Biztos ez is baj…
KedvelésKedvelés
Engem is ferdén néztek, azért is vittem kötést, könyvet, hogy ne lássam. Egyetlen egyszer ült le mellém valaki megkérdezni, miért nem játszom a gyerekkel, elmagyaráztam neki szép összetett mondatokban a kötődés-elengedés folyamatát, a gyerek szocializációját és konfliktuskezelő készségeinek önálló fejlődését. Hogy hatott rá vagy csak elkerült mint félcédulást, azt nem tudom, nem is érdekel, viszont onnantól nyugtom volt.
KedvelésKedvelés
“Szóval én sose értettem, hogy a játszótéren miért nem lehet hagyni a gyerekeket játszani.” Hát mert én is szeretnék már homokkenyeret sütni azért. A vízparton meg várat építeni és rákkapitányt keresni bele. Aztán rá lehet fogni a gyerekre, hogy az ő szórakoztatására van, dehogy vagyunk infantilisek 🙂
KedvelésKedvelés
Jajte! Nem így értettem, tudod 😀 Akkor úgy mondom, hogy miért kell felügyelni és mindenképpen ott lenni, mutogatni magát, hogy ő törődik. Éted 😀 Amit te írsz, az nem olyan kényszeres mutogatós. Az inkább olyan, mint az egyszeri apuka, aki megveszi a gyereknek a 4675 db-os legókészletet és megmutatja neki, hogy hogy kell vele játszani. Két hétig…
KedvelésKedvelés
Ismerősöknél a 15 éves lány soha nem mosogat. Az anyja szerint azért, mert nem tud úgy, ahogy ő. Ez a tipikus létjogosultság igazolása, a mosogatáson keresztül. Igaz, tizenéve nem dolgozik. Valamivel ‘pótolhatatlanná’ kell tennie magát.
KedvelésKedvelés
ha lenne munkahelye, akkor is ő mosogatna egyedül.Aki mártír akar lenni, azt meg nem váltja senki.
KedvelésKedvelés
Ez természetes…15 év mosogatás után ő egy vérprofi. A lánya labdában sem rughat. Eltelik tíz év, a lánya férjhez megy és akkor mehet osztani az észt, hogy nem jól csinálja. De kár is mondani, hát a leánka sosem tudott jól mosogatni.
KedvelésKedvelés
Eszembe jut barátnőm, aki konrétan imád mosogatni, de harmadszülöttjének is meg kellett tanulnia mosogatni. Csikorgó fogakkal rakta el a “kicsit nem pont olyan poharakat”, a nagyon durvákat meg suttyomban éjjel kevés kivétellel elmosogatta. A kevés meghagyottat (néhanapján 1-et) pedig mosogatta a kissrác másnap újra. Ekkor tartottak két hétnél. Azt mondta, hogy még egy hónap szívás, aztán már egyre könnyebben fog mosogatni a gyerek. Na akkor már lehet sima vetésforgózni, hogy senki se jöjjön ki a gyakorlatból. És végre mosogathat ő is megint.
KedvelésKedvelés
“Előbb a köztéri hisztiroham visel meg, aztán merev a mosolyom az ovis műsoron, ahová persze késve érkezem, később kínos lesz egy fogmosást is levezényelni.”
“…a csikorgás önmagát bünteti.”
Csodálatos! Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Köszönöm ezt. Eszembe jutott a tavaly nyár, amikor a tanév vége után sehova, DE SEHOVA nem tudtunk elmenni, a gyerekeket se vitte senki el, itthon voltunk napokig, hetekig, a kintléthez meleg volt, bent meg unalmas, és nem volt már akkor nevem és szemmagasságban vagy az fölött már nem is létezett nekem világ. És akkor nem volt senki, aki kivegye a kezemből és már rendesen menekültem (VOLNA) a gyerekhang és -látvány elől. És Ő elment nyaralni a családjával oda, ahova én mindig vágyom és szerintem már sose jutok el. A Családdal, mert muszáj, mert attól család, ha mennek, még ha közben kést vizionálnak egymás hátába, akkor is!
Persze van hepiend, mert augusztus végére befutott két program, egy 2 és egy 3 napos, ami felülírt mindent és olyat kaptam ott, amiről nem is álmodhattam. De az a nyár nagyon fájdalmas marad, ott volt a tűréshatár vége egy karnyújtásnyira előttem. És akkor nem voltak a mindent jobban tudó rokonok meg ismerősök sehol! Azok csak akkor vannak, ha éppen működőképes az élet és nagyjából rendben vannak a dolgok.
Most kicsit sírós hangulatom lett ettől a bejegyzéstől, de nem bánom. Nagyon köszönöm! ❤
KedvelésKedvelés
Jól értem? A te férjed ment el a családjával?!
KedvelésKedvelés
Nem, hanem az, akivel most élünk együtt. A kapcsolatunk tart már 4 éve, de csak ősszel költözött ide, előtte nyáron még a családjával elment nyaralni. Minden évben voltak, mert a feleség szerint az kell és kész.
KedvelésKedvelés
Ezt a nyaralást még megadta a családjának,majd lezárta az ilyesfajta kötelességek sorát ?
KedvelésKedvelés
Nem. Eredetileg nem akart menni, csak a “fiúk miatt”, akik ugyanúgy utálták az egészet már évek óta. Már az előző éveket is végigszenvedték. Igaziból az elindulás és a hazajövés volt mindig a gyilkos pont. Amikor ott voltak, akkor elkülönültek a feleségtől és mindenki elvolt mint a befőtt. Tavaly a nő haza is akart jönni, vonatot is néztek neki, aztán mégse jött, pedig már kezdtek örülni… mindegy ez így nagyon egyoldalúan van leírva. Én nem utálom szerencsétlent, de tényleg ez volt. Kiállhatatlan, mert ő maga nem jön ki magával és a világgal. És nem csúfítom a helyzetet, tényleg ilyen. Tipikusan az, aki még nem szenved eléggé ahhoz, hogy változtasson. Pedig már kurvára szenved.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a válaszodat,kívánom ,hogy érezzétek jól magatokat együtt,hétköznapokon,ünnepnapokon,mindig.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, eddig működik. 🙂 Hasonló jókat kívánok én is!
KedvelésKedvelés
Nagyon szép, ezt is köszönöm, és sok erőt kívánok neked!
Én eljutottam már odáig, hogy a gyereknek jobb lenne nélkülem… 😦
KedvelésKedvelés
Idáig már én is… de most, hogy jobban belegondolok, nem nagyon szokott már eszembe jutni. Durva….
KedvelésKedvelés
Ha ezt így ki mered mondani, akkor biztos nem.Akkor biztosan próbálod..Jo(bb) napokat neked!
KedvelésKedvelés
Én is félévente eljutok ide. Ilyenkor próbálok segítséget kérni. Neked van ki segítsen?
KedvelésKedvelés
en is epp fontolgatom hogy felvagom az ereimet. de aztan nem vagom. mert szerintem a gyerekimnek jobb velem mint nelkulem. hogy nekem mi jo az mar mas kerdes.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a válaszokat. Szomorú, de azért mégis jó tudni, hogy nem vagyok egyedül..
Segítségem majd nyáron lesz, már csak egy hónap, és megyek Magyarországra, ahol a szüleim lekötik majd a gyerek szabadgyökeit. De az a baj, hogy annak a nyaralásnak vége lesz, és jövünk vissza. Gyomorgörcs. Milyen élet az, amiben folyton csak a nap végét, a hétvégét, a szünetet várom??
😦
KedvelésKedvelés
Én annak idején összeszövetkeztem egy másik anyukával és hetente 1 teljes napot felváltva vállaltunk. A másik mehetett, amerre látott, a két összeterelt gyerek meg remekül mulatott. Megőrülés ellen nagy segítség volt.
KedvelésKedvelés
Én is ugyanezt tolom most egy egyedülálló anyukával, egyik péntek este az övé, másik az enyém. Nem vagyunk barátok, de nagyon hálásak egymásnak. És többet mond és tud a szemünk, ha egymásra nézünk, mint sok “közeli” emberrel. És mire szombaton délután hazajön, a gyerek is kisimult, mert sok vagyok én is neki …
KedvelésKedvelés
Még “itthon” is várjuk az “otthoni” szabadságot, mikor hazautazunk a szüleinkhez, s a kertben futkározhat a lányunk, és szilvás gombócot főz anyósommal.
Hétfőtől péntekig se bírnám ki, vagy csak összeszorított fogakkal, ha néhány nap nem itthonról dolgozna a férjem. Hosszabb egyedüllétben nem tudok létezni kisgyerekkel. Pedig ebben a városban élünk 8 éve, vannak itt barátok, a közelben lakik a húgom. Ezért mindig elszorul a torkom, ha arra gondolok, milyen lehet külföldön gyerekkel, mert az kettős teher és kettős elszigeteltség lehet, úgy képzelem. Én még itthon is szinte belezakkantam.
Ha már a “pénz miatt” van kint az ember, és nincs támogató háttér, nem lehet bár néhány órára fizetett segítséget igényelni, hogy ne csak túlélni kelljen a hétköznapokat? Lenne hová elszabadulj néha otthonról, kikapcsolódási lehetőség, társaság, munka, bármi? Kezdetnek heti egy este, mikor tornázni vagy úszni vagy konditerembe mész? Nekem az volt a kitörési pont, hogy egy este gerinctornára kezdtem járni, utána könnyebb volt kivívni a külső és belső szabadságot, egyáltalán észrevenni a feltöltődésre alkalmas helyzeteket.
Tudom, nincs instant megoldás, de azt is megtapasztaltam, hogy az meg végképp nem segít, ha jobban, izomból próbálom tűrni a számomra tűrhetetlent. Akkor se, ha más ugyanannyit dalolva elvégez. De nagyon nehéz volt konkrét változásokat vezetni be, mert úgy éreztem, nekem ez nem jár. Azóta ráéreztem, hogy ha elemi igényeim teljesülnek, gyerekkel lenni is örömteli állapot tud lenni, de igen, ha az a bizonyos tartály ürül, kiszikkad, eltörik, akkor merő borzalomba vált át a remélt idill.
Ölelést küldök, és lehetőséget meg bátorságot kívánok ahhoz, hogy jobb lehessen neked!
KedvelésKedvelés
Köszönöm a válaszokat! 🙂
Azaz igazság, -pironkodva írom le mindig,- hogy az én fiam bölcsis, délelőtt dolgozom, délután meg próbálom összeszedni magam, és nem túl későn menni a gyerekért, ami nem mindig sikerül. Ilyenkor jön a lelkifurdalás, hogy miért nem “akarok a gyerekkel lenni”, de közben meg ő jól érzi magát a bölcsiben.
Hozzátartozik még az is, fizikailag nem vagyok túl jól, állandó fáradtság, gyengeség, izomfájdalom, muszáj minden délután ledőlnöm sziesztázni. Tudom, ezt sokan nem tudják megtenni, én igen, mégis panaszkodom. Egyenlőre most van folyamatban az orvosi kivizsgálás az állapotom miatt, valószínűleg a pszichotróp gyógyszerekről való leállás okozza, legalábbis remélem, hogy nem valami egyéb komoly. Ezzel viszont az a baj, hogy amikor borul a bili, gyakran az a válasz, hogy talán mégsem kellene elhagyni a gyógyszert. Márpedig ebből nem engedek.
Összességében én sem nagyon tudom, hogy miért nem bírom jobban a gyűrődést, és ezt szégyellem is a környezetem előtt. De nem bírom és kész! Úgy érzem, szükségem lenne legalább egy-két hónap nyugalomra, amikor se gyerek, se férj, se család, se feladatok, se lelki bajok, se megfelelési kényszer nem stresszelnek, nincs rajtam nyomás, csak nyugi van, pihenés, önmegfejtés, “újra magamratalálás”. De nyilván erre nincs lehetőség. Mit is képzelek én??
“Más nők bezzeg….” És ez igaz.
KedvelésKedvelés
A “más nők bezzeg” soha nem igaz. Ki-ki a maga élethelyzetének kell ura legyen. Nekem most nagyon jó volt olvasni a soraidat, és nehéz pontosan megfogalmaznom, hogy miért. Nagy szó, hogy egy nehéz gyes, ill. lelki válság után dolgozni tudsz, jó, hogy adatott rá lehetőség, és helytállni sem piskóta!
Ismerős a kezdeti bölcsőde-bűntudat, meg hogy átlagosnál gyengébbnek tűnik a teherbírásom. Miért kellene mentegetőznöd a pihenésért? Hisz ahogy leírod, nem is bírnád jelenleg anélkül. Nagyon szurkolok neked! Erőt és erőforrásokat kívánok az elhatározásaidhoz.
(Úgy rémlik, mintha már írtad volna, vagy legalább is utaltál volna rá, de most mégsem emlékszem. Meg szabad kérdezni, melyik országban élsz?)
KedvelésKedvelés
Franciaországban
KedvelésKedvelés
miert akarsz leallni a gyogyszerrol?
KedvelésKedvelés
Mert fizikailag sokat árt a testemnek, nagyon fáradt vagyok tőle, és lelkileg sem jó, leszedál, nem tudok tisztán gondolkodni az életemről. Mert alapvetően nem hiszek benne, nagyon erős nyomásra kezdtem el szedni, és most már elegem van belőle. Szerintem csak a tünetet kezeli, nem gyógyít. A környezetnek jobb, hogy a páciens nem ordít, nem örjöng, hanem “csöndben szenved”. Viszont könnyen belecsúszhat az ember a pszichiátria csapdájába, ha nem figyel. A gyógyszerezés állandóvá, életfeltétellé válik. Ez nem összeesküvés-elmélet vagy szcientológia, hanem a személyes tapasztalatom.
KedvelésKedvelés
Ne pironkodj, ez itt nem a bezzeganya, itt tuti nem fog senki baszogatni.
Minden nap harcolok fél óra olvasásért. Minden vágyam pár nap egyedül. Két hete volt egy vasárnapom. EGÉSZ NAP születettfeleségeket néztem, jégkrémet és csilis pattogatott kukoricát zabáltam. Eset jöttek meg, fél óra velük-lét után már küldtem volna vissza kirándulni az egész bandát.
KedvelésKedvelés
Én is voltam már ott, sőt, ideiglenesen le is mondtam a gyerekről. Nem fogok hazudni, a gyereknek is jó volt, mert körbekényeztették és mindene megvolt, és nekem is jó volt, mert tudtam hajnali kettőkor feküdni és délben kelni és előzetes egyeztetések meg szervezkedés nélkül programokra járni. De közben láttam, hogy míg rövid távon mindketten nyerünk, hosszú távon bele fogunk dögleni. Nekem nullára zuhant vissza a motivációs szintem, a gyerek meg a szüleimtől megkapta ugyanazokat a korlátokat, sémákat és játszmákat, amik belőlem csináltak sérültet. Úgyhogy én örülök, hogy ezt megélhettem, és mai napig fizetjük az árát, de soha többet. És most kurva nehéz, és a jó napok ritkábbak, és például ma 10 órától délután 5-ig a gyermek ugyanazt az egy dalt énekelte újra meg újra, egyre hangosabban de ugyanolyan hamisan, amitől már 3-tól nem tudok rosszat mondani a gyerekverés gyakorlatától és legszívesebben kötőtűt döftem volna a fülembe. De aztán kötést cseréltünk és elsírta magát, és beültettem a kádba, hogy leáztassuk a ragtapaszokat, és engedtem hogy ő húzza le baromi lassan. Közben tudtam, hogy anyám egyszerűen elterelte volna a figyelmét, aztán álnokul, lesből tépte volna le a ragtapaszt, a felsikító gyereket meg leordítaná, hogy mit kényeskedik, és különben is, mit képzel, hogy majd egy kötéscserével töltjük az egész napot, mikor neki annyi dolga van? De most már kuss legyen, vagy adok neked valódi okot a sírásra! Röviden: az én gyerekemnek mellettem a legjobb.
KedvelésKedvelés
“Szeressétek nagyon azokat,akik küszködnek”.Igen ezt ki lehetne írni minden kisgyerekes anya görnyedő hátára.De sokszor hallottam,bezzeg X ūgy oldja meg,Y ezt sokkal ügyesebben csinálja,Z pedig…..és mégis ėrezhető náluk az a nagy-nagy szeretet!Na ez ütött,miért nãlunk nem?Pedig én tényleg szerettem őket akkor is amikor visítottak,nyafogtak.Azután megfigyeltem csendben X,Y,Z-t és örömmel ėszleltem,hogy náluk sem jobb a helyzet,és sehol az a nagy-nagy szeretetteljes légkör.
KedvelésKedvelés
“Szeressétek nagyon azokat,akik küszködnek”
Jézusi gondolat
KedvelésKedvelés
akartam – akarom – imádtam – imádom – de ahogy tizenkilenc lett a fiam úgy éreztem, mintha egy sötét alagútból jöttem volna elő.
KedvelésKedvelés
Jessz! Mar csak 18 eb! 😀
KedvelésKedvelés
Ev akart az lenni.
KedvelésKedvelés
🙂 közben nem éltem ám meg ilyen borzasztónak, nagyon meglepett ez az érzés.
KedvelésKedvelés
Ha nem voltal benne sokat egyedul, tenyleg nem lehetett borzaszto. En most kuzdok, meg elhiszem, hogy jo lehet.
KedvelésKedvelés
nem voltam egyedül tényleg. visszanézve azt látom, hogy a gyerek nem azt “vitte” amit én “ad” -ni véltem. nehéz elmondani, bonyolultabban építkezett. a fő tanulság nekem az, hogy nem kellett volna olyan borzasztó sokat izgulni napi döntéseken. de az is lehet, hogy az izgulás volt a kulcs. mint ahogy a te küzdésed és az, hogy elhiszed, jó lehet. (azt írtad, hogy meg, vagy hogy még?)
KedvelésKedvelés
Még.
KedvelésKedvelés
(nem tudok már lejjebb válaszolni, de visszajöttem, kialkuszom egy meg-et 🙂 )
KedvelésKedvelés
(kiderült, hogy mégis tudtam lejjebb válaszolni)
KedvelésKedvelés
Ez a kép nagyon illik a bejegyzéshez — éppen feltöltöm a lemerült elemeimet.
KedvelésKedvelés
” Szeressétek nagyon azokat, akik küszködnek. Ne ítéljétek, vegyétek ki a kezükből a seprűt.” = Ne árts, ne bánts, istápolj, segíts. Ennyi.
KedvelésKedvelés
❤
KedvelésKedvelés
Én telhetetlen vagyok, úgyhogy hozzáteszem, hogy az a segítség valóban az legyen a fogadó számára is, ne csak az adó szerinti segítség.
KedvelésKedvelés
Ez nem telhetetlenség. Ez a minimum, másképp nem érdemes.
KedvelésKedvelés
Hazajövök. Elvileg feltöltődve. Sok beszélgetés, kávézás, intenzív munka, 3 napnyi kolozsvári levegő után.
Itthon nem volt egyszerű, tudom. Betegség, kórház. Apa, két gyerekkel.
De megjövök, és a virágaim elszáradtak. Az új napraforgó, a virító rózsa, születésnapi krizantém. A szép piros a zöld ablakban, a szinesek a farönkökön, amitől végre-végre igazán kert hangulat volt.
És kosz, és rendetlenség, a pelenkázó tele a nagyok ruháival.
És elkezdem lelkesen locsolni, pakolni, porszívózni. Közben öltöztetek, fogat mosok, reggelit készítek, anyaaaaa-kra válaszolok, szoptatok, pelenkázok. És akkor. Nem is sok idő után, már reggel 10 körül, elpattan. Csak nem tudok egy összecsukható széket a falhoz támasztani, kinyílik újra és újra. Vagy csak nem tudom kivinni a szobából a szennyest, mert kidől már a szennyestartóból, nincs hova tenni. És mosást nem tudok betenni, mert a mosógép az este levágta a biztosítékot, áll benne a vizes ruha. És akkor elfogy. El, amivel feltöltődtem, és ordítok artikulálatlanul, és földhoz vágom, ami a kezembe kerül, ütöm az asztalt, döngetem a falat. Ilyenkor érzem, pszichiátriai esetté kezdek válni. Két gyereknek görbül a szája, potyog a könnye, menekülnek mellőlem. A harmadik csak néz a három hónapjával, kikerekedett szemekkel, és összerezzen, amikor csattan a bádogbögre a földön. Mert arra még ilyenkor is vigyázok, hogy törékeny ne kerüljön a kezembe… De a gyerek is törékeny, vagy mi…Ilyen ez az anyaság, igen.
KedvelésKedvelés
Mesélj még!
KedvelésKedvelés
Ó, ugyanez. De még cifrábban. Tényleg milyen kevés ideig tart a feltöltődés!
KedvelésKedvelés
egyedul lenni a gyerekekkel, iszonyatos szivas. embertelen. amikor a ferj meg meg basztat is, na az meg az ervagas kategoria.
KedvelésKedvelés
Ez így van. Nagyon.
KedvelésKedvelés
Jaj, de rossz, igen. Én mostanában többször is kimondtam a nagyon cuki, nagyon drága-aranyos lányomnak, hogy “Tündérke, ne szívd a véremet.” Pedig csak akart valami hülyeséget. De közben a húsom rágta a nyavalygással, és a vérem szívta a kitartó, nyávogó hangon előadott kívánságával. Pedig ő csak gyerek. Igen, kemény ez, pedig lehetne jó is. Pont így, ha lenne időm magamra.
KedvelésKedvelés
“bünteti a szenvedést és jutalmazza az örömet”, az anyaságban, és pont fordítva. És ki teszi ezt? Senki és (majdnem) mindenki mégis. Ha a férjedet kérded, aki sosem segít, akkor ő már biztosan nem, hisz a belét kidolgozza a családért, hát lazulj már el, és főként ne gyárts összeesküvés-elméleteket. Mert mi az, hogy minden ellened van? A politikusok is megmondták, hogy fontos a gyermek, és a gyes is milyen hosszú, lám kivételes a helyzetünk.
És milyen jó a cím! A jó (ki tudja milyen az…) anyaság kényes egyensúlyát jelenti nekem. Hogy önmagában az, hogy anya vagy, gyermeked van, nem boldogít. Az anyaság is, mint sok minden egyéb, feltételekkel bírható és feltételekkel lehet jó. Ha foghíjas a “téglafal”, akkor borul a stabilitás.
A napokban morfondíroztunk páran arról, hogy mennyi előítélet van az anyasággal kapcsolatban, a négygyermekes falra mászik attól, hogy őt mindenki szánni valónak tekinti, az egygyermekes attól, hogy őt meg pont senki nem veszi komolyan, mert egy gyermek nem gyermek. Terhesnek lenni nem ér, mert az áldott állapot, és nem ér sok jót mondani, de ha sokat panaszkodsz, akkor mindenképpen figyelmeztetnek, hogy a gyermekvállalás nehéz. Ugyan mire számítottál? Nem fenékig tejfel ez! De ott vannak a pillanatok, a felemelők, na meríts erőt abból. Majd amikor dühtől és fáradtságtól fetrengsz, akkor állj meg és emlékezz.
Az anyaság olyan, amilyen. Jó lenne őszintéket mondani róla, ha éppen rossz azt, s ha éppen jó, akkor azt. De a miérteket is! És ne kelljen már mindig odatenni, hogy de mindenek ellenére ez a legszebb hivatás.
Köszönöm ezt a bejegyzést…megint.
KedvelésKedvelés
Jajj, de rólam szólt… köszönöm.
KedvelésKedvelés
Amióta tudom magam mindig szerettem a gyerekeket.Az öcsém hat évvel volt kisebb. Anyáskodtam fölötte,vigyáztam rá felelősséggel bár ahogy visszaemlékszem -zsaroltam lelkileg
Egyéb gorombaságot nem követtem el vele mint más gyerekek a testvéreikkel.
Más gyerekekre is vigyáztam serdülő koromban szóval ” tapasztalt “voltam .
Mindezek ellenére mikor saját gyerekem lett nagyon éreztem a terhet .Azóta értek meg más anyukákat is.
Bizony jó lett volna néha egy kis szabadság. Volt úgy hogy elaludtam és a gyerek a fotellre meg a szekrényre kente a zsíros popsikrémet 😀
Nehéz mesterség.
Veletek vagyok lelkileg ❤
KedvelésKedvelés
Fontos ez most nekem. Már többször visszatértem ide gondolatban.
Éppen gyakorlom magam az ihletett jelenlétben. Időnként sikerül.
Nagyon pontosan megfogalmaztad, hol, hogyan borul minden, mikor oda az egyensúly. Így talán könnyebben szedem össze következő alkalommal magam.
KedvelésKedvelés
így van 🙂 apaként is érzem mindezt, és azt hiszem, ha kicsit túlvállalják magukat az anyukák, akkor jöhet egy betegség. És ha kérdik, hogy ők nem lehetnek betegek, akkor azt kell mondani. dehogynem. És nem csak olyankor kell nekik segíteni, de olyankor fokozottan, mi több, olyankor meg kell próbálni 100%-ban helyükbe lépni. Nekem legutóbb majdnem sikerült, viszont olyan izomlázat és fáradtságot éreztem estére, hogy ihaj
KedvelésKedvelés
Hehe, Akkor melyik nm is az erősebb? Anyuka ezek szerint csinálja izomláz nélkül áltlában, vagy hogy?
KedvelésKedvelés
Nem, általában elosztjuk a teendőket (a fene tudja, hogy 50-50 hogy jönne ki, még kicsi a baba, így anyuka otthon van vele), de az ideális megoldást nem tudjuk. Tipikus példa a kisbabával az első fél év, amikor hónapokig felkeltem éjszaka, mert úgy éreztem, nekem elég az alvás akkor is, ha megszakítják. 3 hónap után jött a kimerültség a betegség, számomra váratlanul. Na akkor ő lett totál izomlázas estére.
Persze, együtt csináljuk mindezt, de a feleségem meg az éjszakázásokat még kevésbé bírja, igaz, már nincs is rájuk szükség. Érdekes, hogy akkor se bírja jobban, ha nem robotol egész nap, meg ha alszik napközben, az éjszakai alvásigény nem ezen múlik.
Szóval speciel én nem tudom elképzelni, hogy két gyerekkel ez ne kétemberes feladat legyen, betegség esetén persze átveheti ez egyik fél szinte 100%-ban, de nem tartósan, mert akkor két beteg ember lesz egy helyett 🙂
KedvelésKedvelés
Lájk 🙂
KedvelésKedvelés