mitől más?

Közzétéve Szerző:

Tavaly nagyon készültem a blogszületésnapra, azt 26-án tartottuk, és az volt a koncepció, hogy ott olvasom fel az aznapi bejegyzést, amelyet egyben este hétre időzítettem a blogon azok kedvéért, akik nincsenek ott.

Nem lett kész; felolvastam azért valamit. Az volt a címe, hogy most kezdek élni. Fényesedő életemről írtam benne, és megemlékeztem a blogolvasók egy részéről is.

Kissé ügyetlen szöveg, de felderengett benne, hogy itt valami nagyon jó készül. Ám hogy az élet élvezetének milyen fokára lehet eljutni, hogy mit tud egy jó jelzős szerkezet, egy hússzelet, a faszénparázs, egy színházi előadás, az izom, a súlyos vörösbor, egy barátság, a test, a táj, a szív, azt nem tudhattam még akkor. Az azóta lett. Hogy élesedni milyen, emberek között lenni, helyekre járni, mondatokat mondani, viccelődni, nem félni. És hogy ez nem szereplési kényszer, én megvagyok, jól vagyok egyedül is, engem nem érdekel hevesen, ki mit csinál. Ha kérdeznek, felelek, örülök nekik, de én a saját életemet élem, és aki menni akar belőle, menjen, dédelgesse akár a haragjait, hibáztasson, én maradok benne, az életemben benne, jó mélyen, jól. Meg is lepődtem többször, mennyire fájdalommentes ez.

Azon gondolkodom, mi van most, ami nem volt valaha, az abban a bejegyzésben említett huszonévekben. Mitől tudom én ezt megengedni, mitől látom élesebben a világot és magamat.

Más, jaj, de nagyon más attól, hogy nincs idegölő kötelesség, rohanós-leizzadós munkahely fogamszívom kollégák között, sziklagörgetés hegynek föl, ellenben van identitás, folyamatos flow és önkifejezés van saját időbeosztással és korábban elképzelhetetlen motivációval és koncentrációval. És van, főleg, állandó áradás, folyamatok, semmi merevség, megállás, hanem csupa élet. Mert ez végre én vagyok, ez lett nekem, belőlem következik, nem akarok mást. Nagyon egyedi, és nem magyarázkodom és nem szégyellem, túl az imposztor-szindrómán állok benne teljesen, szügyig, fejem búbjáig, nem számít, ki mit mond, tudom, mi ez és miért és hogyan. Én csak írok, ez a lényeg, és alakult hozzá ismerős közeg, és folyton jön-megy a mindenféle köztünk, eleven lüktetés, egylényegű az adás és a kapás, csodálatosan tiszta, fontos viszonyok keletkeztek. Szerintem az aktív mag épp az evolúciós csapatméret (kétszáz-háromszáz fő), ez a létezés rendkívül inspiráló, egyben szórakoztató.

Vicces és aktív lány lettem, de ülök csillámló sziklafalon is sokat, és futom a kilométereket rendesen. Mindenekelőtt a komplexusok múltak el, amelyek annak idején, amikor felleg ült a vállamon, nem komplexusnak tűntek, hanem annak, hogy szar a világ és nem működik a sorsom. Pedig az volt, hajaj: bizonyítási vágy, frusztráció, irigység, mások méregetése és öngyűlölet. Most minden történik, és jól történik, mert logikus. Nincs akarás, nincs elkívánkozás és nincs harag. Hogy ez mekkora különbség, nehezen magyarázható.

És tudom, hogy más is parázik, másnak sem automatikus, más is túlvan sok mindenen, és tudom, hogy mennyi minden ledolgozható, és hogy nincs baj.

És tudom, hogy a működő, érző, boldogan fájdalommentes test, az nem magától értetődő. Innen nézve nem érdekesek a benőtt szőrszálak.

Van időm, írhatok, és begyűjthetem mindazt az inputot, intellektuális és érzéki élményt, amely múlhatatlanul szükséges a jó szövegekhez. Az intellektuális éberség nagy gyönyörűség. Folyton lelkesedem. Régi verssorok szólalnak meg bennem hirtelen, megfigyelem az épületeket, beledöbbenek festményekbe, na és a zene…! A kotta hátlapját is látni vélem.

Nem félek a jövőtől. Nem tudom én sem, mi lesz, de jó, ahogy most van, legyen így sokáig — független vagyok anyagilag. Nincs hitelem, nem tart el senki, tervezhető az élet. Némely örömöm sok pénzbe kerül. Nincsen tépelődés.

Nincs kontroll, nem magyarázkodom a döntéseim miatt, ez mondjuk nem most kezdődött, olyan négy éve így van, ketten sem magyarázkodtunk, egymásnak sem magyarázkodtunk, amint megérkeztünk a saját, közös életünkbe.

Egy kicsit nőttek a gyerekek, könnyebb az élet, jó velük, éjjel meg lehet aludni, és nem para egy bébiszitteres délután sem. A nagyfiam mindenesetre belépett az állandó elképedést és harsonás boldogságot hozó áldások körébe.

Eltűntek azok, akiket el kellett viselnem, holott csak romboltak engem. Csajok, figyeljetek: nincs mit tenni a mérgező emberekkel, egyszerűen nincs. Borzalmas, ha muszáj a közelükben lenni. Ha a szüleink azok.

Életmód van, igen, “be” is fotózom. Utánajártam, mi való nekem, történt és akartam is. Érdekel az arcbőröm, a hajam, a ruhám, az ételek, annyira, hogy nagyon jó legyen. A színek, azok nagyon érdekelnek.

Mindenekelőtt erő van, vállalt döntések, nekem való emberek, és szavak, szavak folyton.

Azzal a huszonéves szememmel én önző vagyok, bűnösen hanyag, tékozló és ötletszerű. Laza erkölcsű, lelkiismeretlen. Újra kellene kalibrálni az egészet, azt hiszem. Hiszen jó nekem, és a “jó nekem”, az a kiindulópontja a működőképességnek.

retrotengerpart

88 thoughts on “mitől más?”

    • Én ezt kaptam, egy nagyon kedves barátnőmtől. Hordtam, aztán elvittem tisztíttatni. Nem tudták megőrizni velúrjellegét, bevonták valami temperaszerűvel, teljesen más lett a színe, és nem puha, nagyon más lett, viszont kifejez engem. Most lettem pont akkora, most örülök úgy neki, most hajtom föl a gallérját, most érzem közel magamhoz azt a lányt, aki nekem adta.

      Kár, hogy nem harminc fok van, sőt, most esett, borús az ég.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  3. Boldog unnepet nektek! Meses ez a dzseki, szuperul all neked! Es a szine….kedvencem a zold! Annyira sokat tanulok toled “meresbol”, abba ne hagyd! Bar csak kb. felcombig gazolok benne, messze meg a szugy, de amikor azt elerem, az katarzis lesz biztosan. Siros, merenugyszoktam :-).

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Húsvét napján most erõsen ecetes lesz a krumplisaláta és nem lesz benne tojás. Fûszeres húsok sülnek mellé, csontosan, sehol egy filé. Lesz kalács is, még az is lehet, hogy kakaó is kerül bele. Most minden olyan lesz, ahogy én szeretem. Nem utazom sehova, nem látogatok rokonokat, nem engedem, hogy bárki kölnit csepegtessen a fejemre. A 38. húsvét lesz az elsõ, amikor nem statiszta vagyok mások darabjában.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Most ugyanígy itt is – huszonnégy évig azt csináltam minden ünnepen, amit mások akartak, most meg leginkább nem csinálok semmit éppen – gatyában–harisnyában fetrengünk az ágyban a barátommal. Megfelel!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Közösségileg megírtam, de nem minden nőtársam értett vele egyet, hogy a húsvét nőként egy nagy szívás, mindenki extra szintű kiszolgálása, minden legyen tüchtig és még arról is te gondoskodj, hogy a fiad megtanuljon egy valamire való locsolóverset. A pasik meg elmennek, esznek-isznak, szadistán vízbe vagy büdös kölnibe borítják az asszonynépet, a fiúk még jelentős bevételre is szert tesznek. Nekik jó. Jó nekik.
        Sajna a lányaimnak még fokmérő, hogy vajon _hozzájuk_hányan jönnek locsolni.

        Kedvelés

      • Egyetértek. Egy vicc, ami a szép ünnepeinkből lett, a rengeteg should, az, ahogy tálalják nekünk a magazinmellékletek, hogy így meg úgy, ötletesen gyártsuk a születésükkor kidobásra ítélt tárgyakat, a nyúlmizéria, a csibevarrási és tojásfestési kényszer, a giccs. A spirituálisan kiürült álünnepek, trakta, zsír, rossz minőségű sonka, kötelező találkozások, rokonelviselés, kényszeres vásárlás. Karácsony, az ab ovo hóvég, sokszor húsvét is.

        Kedvelés

      • pedig amúgy bírom én a húsvétot, a sonka-tojás-torma szent háromságán el tudnék tengődni akármeddig, a tojásfa barkából igazán vidám, csak hát a sok müssen, ami rárakódik, az fáj.

        Kedvelés

      • Igen, nőként egy kicsit másképp fest az ünnep általában. Plusz általában mindig az eszik utoljára, aki egész nap főzött.

        Kedvelés

      • friss húsvéti életkép
        legkisebb gyerekem, akinek olyan logikája van, hogy az beszarás, azt mondja, és mi van, ha azt mondjuk, hogy nem szabad locsolni, akkor békén hagynak?
        sajnos nem tudtam megnyugtatni

        Kedvelés

      • hát nem mindenki tud a nõi szerepekben kiteljesedni ugyebár…. ragyogjon a ház, hatféle süti minimum, dekoráció, folyamatos készenlét csinosan, bunkó és/vagy részeg rokonok ajnározása, mi ezzel a gond? Bezzeg régen.

        Kedvelés

      • Nem csak a nőknek nyomasztó. Én már kamaszként elhúztam otthonról egész napra, hogy ne kelljen a locsolkodók egy jó részével találkozni.

        Kedvelés

      • Mármint nem relativizálni, meg másik oldalt bemutatni akartam, hanem azt mondani, hogy ebben a formában úgy szar az egész, ahogy van.

        Kedvelés

      • Egy időben emlékeim szerint anyámmal (meg kolléganőivel) is elmentünk, persze még kiskamasz voltam. Aztán ez elmaradt, nélkülem már nem ment anyám, meg a kolléganők is kiöregedtek anyámmal együtt, lassan a jó ismerősök maradtak, akiknek örült anyám, este hajat mosott – etetni meg amúgy is imád -, a kéretlen locsolkodók szépen elmaradtak. Ja, egyetem után a kirándulások mindig koedukáltak voltak, a lányok is elszöktek természetesen a locsolók elöl.
        Most meg családostól járunk jellemzően háromnapos kirándulásra több ismerős családdal, húsvét reggel gyerekek tojást keresnek a fűben, vasárnap van egy kis tojásfestés, hétfőn – vízzel, ujjhegyről spriccelve, nuku kölni – kapnak azért egy kis vizet a lányok, nehogy elhervadjanak, ha szerencsénk van, vasárnap megnézzük a falu passiójátékát (egyszer volt, Matyóföldön, Jézus a pap volt, a katona lándzsájába festékszóró vagy mi építve, amivel bepirosította Jézus oldalát a keresztfán. Élmény volt, nem a “röhögtünk egyet kínosan” értelemben), ilyesmi. Közben kirándulás, néha még oda is visz csokit a nyuszi, és lehet keresgélni az odvas keltikék között.

        Kedvelés

      • Jaj. Én karácsonykor megfogadtam, hogy a következő ünnepkor beülök egy wellnessbe. Végül nem, takarítottam, de már messze nem olyan kényszeresen, mint tavaly. Minden este Született feleségeket nézek, és iszonyodom Bree-től. Nagyon drága és nagyon finom sonkát vettem, még sütit is sütöttem, ami kivételesen sikerült, mert sok bort ittam közben. Húsz perc alatt megvolt a tojásfestés, a lányom gyönyörű mintákat rajzolt. Most épp azon vagyok, hogy kipateroljuk a fiúkat, húzzanak el végre locsolkodni, mi meg addig itthon játszhatunk a lányommal. Új formáját fedeztem fel a meditációnak: lego darabok szín szerinti szelekciója.

        Kedvelés

  5. Örülök neked 🙂 Egyszer csatlakozom én is 🙂 Most hiába adottak a lelki körülmények, a testem igencsak fogságban tart. Két év babázás és én is kiszállok a mókuskerékből. Találkozunk a holdon! 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. orulok hogy van “jo nekem” rovat, mert ” a “jó nekem”, az a kiindulópontja a működőképességnek.” es mostanaban megint ritkan irok oda. nagyon orulok hogy masnak surubben sikerul odavalot talalnia.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hű, pár hétig minden áldott nap fogalmaztam oda két mondatot, csak nem mindig írtam le. Komolyan, ez volt az esti kis töprengés tárgya. Évekkel ezelőtt Szent Ignáci negyedórának hívtam, de hol van az már? Írsz oda te is hamarosan?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  7. ” A kotta hátlapját is látni vélem.”-remélem,hamarosan én is.
    Annyira pont akkor és pont úgy jött ez a vallomás,erőt adó útmutatás,alapelv,axióma,hogy azt kell hinnem:gondolatolvasó vagy.Miközben tudom,gondolat és rezgés vagyunk mindannyian és azért sikeredtünk így egy kupacba erre a blogra,mert azonos a hullámhosszunk,lassan egymás mondatait fejezzük be.
    Igazi lélekbeli feltámadást mindenkinek!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Udvozlok mindenkit! Uj vagyok ,azaz eddig csak kukucskaltam csendesen ,de husvet ,blog szulinap ,egyszeruen bizsergett az ujjam begye,hogy bepotyogjem a tabletbe ,ITT VAGYOK,megjottem ,voltam,figyeltem.korbefontok karotokkal ,a tortenetek belesimulnak a lenyembe,gondolataimba.Egy picit rolam,mert ugy konnyebb : En vagyok ,Lotti itt szuszog az olemben ,apro bebikeze a mellemen pihen.Vili tudatos 5 eves .elsos .Igen,igen,jo fele gondolod,Anglia .Apuka van,papirforma hazassag nincs. Ugy elunk mi,mint a napraforgo,mindig a fenyt ,meleget,napot keresve .Ha sut,mi pompazunk .Gratulalok a bloghoz. En tovabbra is leszek,lathato format is oltok majd ezentul ,legszivesebben betu formajaban .A szavak, ez mindenunk … ( a blog on mindenesetre )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Éppen éhezem, sajnálj! Elfeledtem, hogy nincs bolt a zünnep miatt, üres kenyér kávéval a mai menü és a csokimat is otthon feledtem.
        Persze, a karaj a hűtőben unatkozik és várja, hogy kirántsam, de jelenleg nem vagyok hadra fogható háztartásilag, szabin vagyok, mint háziasszony. Akkor meg kussoljak, nemdebár!?

        Kedvelés

      • Kirántom én azt a karajt, csak érjek haza! 🙂

        Vannak ám nyitva boltok, elvégre ez itt a főváros, de reggel nincs időm, meló után meg lusta vagyok, na, így kell ezt csinálni és aztán nyafogni. 😀 Loleál!

        Szalonnás rántotta? Hun van? Ide vele!

        Kedvelés

      • Múltkor csináltam, mert más nem volt otthon, egész éjjel forgolódtam tőle. Csak ez a két alapanyag mindig van a hűtőmben, azért gondoltam. De a rántott hús se rossz ötlet!

        Kedvelés

      • A csüggedt szeletek már megevődtek. Nálam is van mindig otthon tojás és sajt. Kb. minden vacsorára azt eszem, tükör tojást reszelt sajttal. Én nem forgolódok tőle. 🙂

        Kedvelés

  9. Amikor gyereklány voltam, nagyon vártam a húsvétot, egyszer. Többször nem fordult ez elő.
    Menni akartam a fiúkkal. Igazságtalannak éreztem, hogy ok mennek, én meg ülnek otthon. Asszonysors…milyen fiatalon idomitottak, es mennyire ellenalltam mar akkor is.
    Most anyumnal vagyunk. Ma a férjem visszamegy Pestbe, mi meg maradunk. Szeretek itt. Dezsavüm is van most amúgy. Nekem az azt jelenti, jófele haladok.
    Nagyanyamat nem hívtam fel. Nem akarok vele találkozni. A múltkor elküldtem a jó fenébe, mert elvileg látogatni jött. De elkezdte ramhanyni a sérelmeit, es kiosztottam. Es most nekem van bűntudatom, de semmi kedvem engedni neki. Nem es nem.
    Nem kell öt elviselnem, ugye??

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Megmondom még, mitől más. Napozom itt megint, mégis, és eszembe jutott. Az én szocializációm mélységesen protestáns, etikus, semmi léhaság, csak értelmes élet, beosztással élünk, célok, munka, ugyanakkor tele pótcselekvésekkel, hazugsággal, önfelmentéssel. Nem mondott senki igent arra, hogy az élet csodálatos, és menjek bele. Nem is volt szemük erre, nem élvezték ők se. Attól más most nekem, hogy az én szüleim nem élvezték az életet, mindig valami mást, fontosnak, hasznosnak tűnőt toltak, és féltek az élet méreteitől talán. Pontosabban az anyám mint jól megérdemelt pihenést élvezni tudta fél órákra, szeretett egyedül lenni, hajnalban kiülni a kertbe, nézni a természetet. De a grandiózus, önfeledt öröm, az nem volt sehol, közösen meg végképp nem. Minden ilyen gyanús volt, fölösleges, bűn. Apám meg kifejezett gyanakvó, életidegen, aki — rándul bennem valami, ahogy ezt az emléket megtalálom — amikor sűrű növényzet mögött napoztam a teraszon, azt erkölcstelennek tartván némi ordibálás után leöntött nagy vödör hideg vízzel, majd csúnyán összeverekedett a rárontó bátyámmal. Ő megérdemli az örömtelenséget, a görcsös spekulációt, a zsákutcát, őneki én nem bocsátok meg soha, hogy a testem, örömeim gyűlöletére próbált rávenni. Na, most adok ennek a résznek, húsz évem ment el így, nem élveztem, féltem, nem tudtam élezni, orgazmus közben sem tudtam élvezni, vártam folyton a büntetést, orgazmus nélkül is tudom évezni, zenét hallgatok épp, tizennyolc gramm Simón Coll csokoládé is lecsúszott itt a katolikus Spanyolhonban.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ó! A katolikusok pedig élvezik! (Csak nem itthon…) Én egy ideje gyűjtöm az olyan pillanatokat, mikor ki tudom mondani tiszta szívvel, hogy “most maradéktalanul boldog vagyok.” Tegnap tartott vagy negyedóráig. Spanyolhonban, ahol bús donna barna balkonon mereng a bíbor alkonyon, lehet, hogy több órára is nyúlna!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Apám ateista, mégis sikerült görcsösen örömtelenül élnie, csak néha rúgott ki a hámból. De a gyerekeknek akkor sem szabadott, a Nutella szigorúan porciózva volt! Azóta jobb, kell a fenének a nutella, ha van wasabis étcsoki!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  12. Mi pihenünk, játszótéren voltunk, filmet néztünk, húslevest ettünk, játszunk, végre csak magunkban vagyunk, semmi kötelességszerű ünneplés.
    Azon gondolkodom, hogy az én életemben elég sok “idegölő kötelesség, rohanós-leizzadós munkahely fogamszívom kollégák között, sziklagörgetés hegynek föl” (is) van. Nem is igazán látom a mozgásteret, ahol mindennek a kereteit én lényegesen meg tudnám változtatni, én szívből örülök mindenkinek, akinek ez sikerül, csak magamról mondom, hogy nincs nekem ehhez tehetségem. És akkor csak a keretek közötti mozgás marad, abban próbáljuk, ahogy tudjuk élhetővé tenni, élvezni. Nem tudom, hogy ér-e ez valamit, vagy csak látszatcselekvés, csak puszta fenntartása annak, ami van, csak semmi flow, csak semmi önkifejezés, csak izzadságszagú igyekezet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Igen, értem, és tényleg úgy örülök, hogy lett neked is (meg nekünk is) a blog. Hogy van benned ilyen sodró tehetség és ez így formát önthetett és működik.

        Én valószínűleg nem tudom (még), hogy mire vágyom, minek a hiányától szenvedek, és ez, amíg nem volt a munkám, csak otthon voltam a gyerekekkel még nyomasztóbb volt. Így ezek a keretek, amiben élek, nem csak ellenségesek, de tartanak is, és annyi mindent nyújtanak, amire szükségem van.

        Úgy félek, hogy ez ilyen irigykedősnek hat, mintha ilyen szembeszegezős “igen, de…” lenne, pedig nem így szeretném. Inkább egyfajta sóvárgás, ehhez a tiszta szabadsághoz képest egy nagyon zavaros, kialakulatlan viszonyhalmazban élek, mivel az igaz utat nem lelém.

        Kedvelés

      • Én is sokáig így voltam (vagyok), de kezdem egy ideje észrevenni azokat az embereket, akik mellett jó lenni, és egyszerűen nem állok szóba azokkal, akikkel rossz lenni, csak ha nagyon muszáj. A munkahelyemre pl azóta szeretek járni, mióta jött egy kolléga, napfényes és vidám, két gyerek, családi vállalkozás és főállás mellett örül az életnek. A többiek azóta nem érdekelnek.

        Kedvelés

    • “a keretek közötti mozgás marad, abban próbáljuk, ahogy tudjuk élhetővé tenni, élvezni.”
      Szerintem ez a felismerés és a “próbáljuk, ahogy tudjuk” nagy dolog, legalábbis a magam életében én annak élem meg.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, kicsit optimistább időkben én is elégségesebbnek élem meg ezt. Csak most túl sok kényszer szorongat, frusztrálódom rendesen.

        Kedvelés

    • Cvd, feltett szándékod, hogy enigmatikus kommentekkel kelts többekben szar érzéseket?
      Én nem olvastam, mást csinálok, de négyen írtak, hogy ezt most miért kell.
      Jól vagyok, igen, grandiózus az életem, értem magam, nincs szellemkép, sokat szenvedtem érte.
      Ezt itt ne.
      Mindenkit kérek, hogy ne legyen összekacsintós, csak egyeseknek érthető komment, figyeljünk egymásra.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nekem az a kérdés, hogy miért érzed magad szarul ettől a bejegyzéstől. Azt hiszem sokaknak érthető, hogy hosszú út vezetett odáig, ahol Éva most van, és ezzel nincs egyedül, ennek több olvasója is hangot ad. Örülni magunknak, az életünknek, a sikereinknek felszabadító érzés, és nem öntömjénezés, mint ahogy sugallod. Legalábbis nekem így jön át a hozzászólásod. Azt hiszem ezt a blogközösséget az jellemzi, hogy az eltérő véleményeknek kulturáltan tud hangot adni és nem csordában bólogat.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  14. Ha most huszonéves lennék, eltenném ezt az írást célszalagnak. Nem mintha én már teljesen átszakítottam volna majd dupla annyi idősen, vannak területek, amik per pillanat bebetonozottak és nem látszik a változtatás lehetősége. Mégis azt gondolom, nem állok rosszul.

    Ma én is a húsvéton gondolkodtam. A gyereket (egy fő) érdekli a bibliai történet, el is meséltük neki. De nincs más keret, esetleg ebéd a nagyszülőkkel (idén ők a sorosak, étterem lesz), ajándék innen-onnan, itt szokás (külföld). Engem ebből semmi nem érint meg az ő örömén és kíváncsiságán kívül. A férjem hasonlóan.

    Nekem nehezen megy ez a bemutatkozósdi, elég ez kezdetnek?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Érdekes, hogy mennyien elutasítjuk már a családi összejöveteleket. Mi sem mentünk. Pasimmal együtt főztünk, meg volt neki kerti munka, nekem meg dolgozatírás van, nem is kevés.De azért szántunk egy kis időt pár sütire a helyi cukrászdában.
    Mindenkinek jó pihenést kívánok!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. A sok kisebb-nagyobb problémám közt a legnagyobb, hogy megértessem a barátommal, nem érzem időpocsékolásnak a hosszú szunyókálást, mert imádom a békét és a nyugalmat, amit az alvás ad nekem. Ellenben, ha feladatom van, akkor csodás módon felpattanok, akár hajnali ötkor is, és tétovázás nélkül rohanok eleget tenni önként vállalt kötelességemnek. Pont tegnap volt egy nehéz és kellemes feladatom. Egyszerre voltam profi és teljesen kezdő. Nagyon komoly szakmát választottam. Sikerült meglepnem magamat, mert eddig nagyra nőtt gyerekként óvakodtam a felelősségvállalástól. Végül benő a fejem lágya? Mik vannak. A lényeg, hogy élveztem a pörgést, a tudásom használatát, és az együttlétet a többiekkel. Ideje mizantróp szobatudósból aktív szakemberré válnom. Nekem ez az álmom, hogy mindenkitől függetlenül tegyem a dolgomat, és ha éppen nincsen feladatom, akkor kedvem szerint szunyókáljak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • azért jó itt olvasgatni, mert gyakran olyan jól meg tudjátok fogalmazni helyettem, amit gondolok a világról, a dolgaimról.
      Pont nekem is ez: “Nekem ez az álmom, hogy mindenkitől függetlenül tegyem a dolgomat, és ha éppen nincsen feladatom, akkor kedvem szerint szunyókáljak.”

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  17. Ezt a bejegyzést, Éva, elteszem valami jó helyre, mert olyan huzata van, hogy továbblendít akkor is, ha elakadok.
    Mint például nyolcévesen, amikor egy tudós könyvből kiolvastam, hogy a Földünk várható élettartama még nyolcmilliárd év, és ettől ledermedtem, mert arra gondoltam, hogy ebből is elment már öt perc, amíg agyaltam az aggasztó tényen, és ez már mindig így lesz. És azóta eltelt még huszonhat év, de az ismerős rémület még visszatér néha, beleszédülök, de szó szerint a végtelen végességébe újra meg újra. A tágasság iskolája. És félek az élet méreteitől, néha úgy, mint ahogy azt a szüleidről írtad, néha máshogy. Amikor máshogy, az jó, de ahhoz nagyon közel kell menni.
    A végességből most három és fél percet arra a – mostanra már biztosan kudarcba fulladt – kísérletre szántam, hogy megpróbáljam szavakra lefordítani az összefüggést a bejegyzésed és a hozzászólásom között. Nem sikerült ugyan, helyette viszont utánanéztem a milliárd fogalmának, és megtudtam, hogy nemcsak bináris, de oktális és hexadecimális alakja is van, és ezeknek is utánaolvastam, tehát már egyre biztosabb vagyok abban, hogy a végtelen, ha felfoghatatlan és néha ijesztő is, de legalább sokféle. Mert ha van olyan, hogy hexadecimális alak, akkor mi minden lehet még!
    Itt van például az a három négyzetméternyi csodálatos, impregnált, huszonegyes rétegelt lemez, amit én vásároltam magamnak, és egy részét már a felismerhetetlenségig átdolgoztam, a maradék is csak idő kérdése. Néhány napot rászánhatok erre a hátralévő hétmilliárd hatszázkilencvenkilencmillió kilencszázkilencvenkilencezer kilencszázhetvennégy évből, meg persze a saját készleteimből. Szabad nekem ennyit imposztor szindrómán még innen, jó pár nehéz döntésen már túl.
    (Nem győzöm köszönni.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) mosthogyittvagyok bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .