Hányan vagyunk vajon — olyan szépen összegyűjtöttük a tehetség-pályaválasztás történeteit –, hát olyanok hányan vagyunk, akinek csak az apjakorú férfiú a pálya, csak attól ver a szíve, csak abban lát valamit, aki markáns, aki már nem az ifjúságtól szép, hanem azon túl is, vagy pont egyáltalán nem szép — aki tudja a csíziót? Okos, tudja, ki ő, rutinos, tenyere nem izzad?
És miért van ez? Hányszor próbáltuk ezt megérteni magunkban? Mire jutottunk?
Kicsiny statisztikám: volt nekem akciódús férfiú az életemben nyolc (a múltkor még kilenc volt, hát hova lett?), 8, 9, 16, 18, 22, 27 és 29 és 31 évvel idősebbek, most mondjuk nagyon álmos vagyok, száz év ide vagy oda mit számít. Úgy sunnyogtam mindig, ha rákérdeztek, hogy mennyi a korkülönbség, és rákérdeztek: a 27 meg a 29 évvel idősebb, az nekem élettársam meg férjem volt. Aztán dacos lettem, odavágtam a háborúközeli születési éveket, én egy ilyen nő vagyok. Eléggé betonból volt ez bennem, betonkövetkezetesen mindig ezek az idősebb férfiak.
Miért hittem én azt, de évekig, hogy ez az én traumám, apakomplexusom, hogy velem van a gond? Hiszen nem biztos, hogy én vagyok a kulcs: az én szép és okos egykorú barátaim, ezek nem néztek vissza. Féltek tőlem? Meg se láttak?
Nem tudtak visszanézni, nem volt kire. Én látom, hogy ez meg amaz az ifjú szép és kellemetes, és ezen kívül nem látok semmit, ennyiben maradunk, nem moccan semmi sem. Gyanítom, nem vagyok egyedül ezzel sem, és olyan felszabadító ez, a blog előtt sivatagegyedül voltam a szégyeneimmel. Viszont tagadhatatlan, hogy az ilyen kapcsolatokban kódolva van az egyenlőtlenség, hatalomszag van, és a fiatal test, az nagyon a közepe mindennek, meg vannak még a jelenlegi és exfeleségek, nem annyira egyszerű, na.
a háttérben úszkál az aranyhal
És még azt akartam tőletek kérdezni, hogy vajon hozzáöregszik-e az ember az ilyen apjaszerelméhez, túl a nagyon izgalmas kezdeteken, amikor már komolyan családot játszunk, együttélük, vagy hogy van ez, én például nagyon okos és érzelmes lettem János mellett, de meg nem öregedtem.
Ez most a rendkívüli körülményekre tekintettel fél bejegyzés, nem szúrom ki a szemeteket, délután folytatom, addig írjatok, Nagyszebenből jövök, Budapestre megyek, indul a vonatom nyugatra, szendergek majd, jó mondatok születnek, nézem majd kábán a napraforgómezőket — filmfesztivál, szabadtéri, és mindig egy-két renitens, aki hátranéz meg lefelé –, megyek, Kati, megyek, csak leütök még egy entert.
(Este folytatom.)
(az új rész új bejegyzésben, holnap reggel)
csak az olvassa. én szóltam 
hát erről a témáról lövésem sincs: pasijaim és énközöttem +-3 év volt. van.
nem tudom elképzelni, de nagyon érdekel, hogy mi visz rá egy szabad szellemet, hogy a gyermekévek után önként gyámságra adja magát ismét. az együtt megismerése a világnak, a másik hasonló fizikai bírni tudása (reggelig táncolni, végkimerülésig túrázni, szexelni ésatöbbi) nagyon-nagyon jó.
lehet, hogy a gyámság túl erős szó, előre is bocsánat. rettenetes dacot szül bennem, amit olvastam valahol, hogy egy nő kezét először az apja fogja, aztán a férje. nem kérnék ebből a védelmezésből, amit inkább börtönnek érzek. utolsó puzzledarabnak lenni egy kialakult életben borzasztó nehéz lehet.
KedvelésKedvelés
Én talán azért, mert nekem nem volt a gyerekkorom “gyámság” alatt. 🙂 A szüleim túl fiatalon dobtak össze, ha anyám nem asszonynéven akarja felíratni a tablettát a nászút után, akkor nem is lennék. A szüleim nem apa és anya voltak, hanem a jó fej bátyám, és a durcás nővérem, a válásuk után évekig éltem az öcsémmel együtt a nagymamámnál, hogy anyukám kicsit élvezhesse még a fiatalságát (nem mintha előtte nem buliról bulira jártak volna apámmal), meg leérettségizhessen. Nyaranta mindig is a keresztanyáméknál voltunk vidéken, ahol a keresztapám nem kicsit éreztette, hogy mekkora szívesség, hogy megtűr minket a sajátjai mellett. Keresztanyám volt a példaképem.
Nekem jól esik a védelmezés, és azt gondolom, hogy kölcsönös. Persze csak 11 évvel idősebb, ez nem is túl sok, és mindig teljes értékű partnernek tekint, de sokkal előzékenyebb, gyengédebb és elnézőbb, mint a kortárs partnereim előtte. És persze sokkal okosabb is. Az is jó, hogy neki volt egy felesége előttem meg gyerekei (jó, ez nem mindig konfliktusmentes), mert tényleg másképp áll a kapcsolatunkhoz, mintegy akarja, hogy ez jól működjön. Nincsenek hatalmi játszmák, mint a fiatal pasikkal, akik erőből akartak fölém kerekedni, mert ő egyenrangú partner.
KedvelésKedvelés
“hát erről a témáról lövésem sincs”
Nekem úgyszintén. Talán ezért is találom nagyon érdekesnek a témát, hogyan lehetséges ez másnál, mert én soha el sem tudtam képzelni magam mellett idősebbet. Most meg már ott tartok, hogy a korombeli férfiakat is öregnek látom. Még nem olvastam a kommenteket, de nagyon kíváncsi vagyok, talán megértem az okokat.
KedvelésKedvelés
Hát, nem feltétlenül gyámságról lehet ám szó. A táncos évek hamar elszállnak, és mi marad utánuk? Egy idősebb fazon is lehet rendkívül jó fizikai állapotban. Nem is szólva a mentális, egzisztenciális erősségeiről. Egy idősebb pasi nem lohol fiatalabb szoknyák után, mert ott van neki a sajátja:) Egy idősebb pasi nem féltékenykedik és azt nem akarja szerelme jeleként eladni… Helyette a tettek embere és nemcsak a szexben vagy a túrában:)
KedvelésKedvelés
Kissé általánosító ez így, van ez a tipikus elnevigyék-féltékenysége az idősebb férfiaknak (elvitték).
KedvelésKedvelés
Inkább azt tartom általánosításnak, hogy “elnevigyék-féltékenység”. Rég rossz, ha valakit/valamit félteni kell. Az olyan, mintha már nem is lenne 🙂 Vagy inkább 😦 – “Legyen neked hited szerint!”
KedvelésKedvelés
Hasonló cipőben járok.
Mindig azt mondom, hogy a kor nem számít, de egyelőre nem tudom elképzelni, hogy ne 70-es vagy 80-as években született párom legyen. Nem zárom ki, mert a szerelem összetettebb és mélyebb dolog a korhoz köthető általánosításoknál, de még nem volt ilyesmire példa, és most nem érzem, hogy lehetséges.
Miért? Ezek talán felületes indokok, talán az igazi ok csak annyi, hogy nem találtam még olyan 60+-os pasast, aki megfogott volna. De most így érzem:
1. A fizikai vonzalom nagyon sokat számít, és az idős test, ha szép is, nem ébreszt bennem vágyat. Lehet, ez 30-40 év múlva nem így lesz, hiszen akkor más lesz az, ami tükröm lesz, hozzám illik. Meg akkor együtt váltunk olyanná, amilyenné.
2. Fontos a közös élményanyag, nagyon fontos. A közös kultúrkörnél intenzívebb adag ebből a közös gyerekkor. Az, hogy ő is a Kacsameséket…
3. Azonos teherbírás, igen. Ha apám korabeli, nem tud reggelig táncolni, végkimerülésig túrázni, szexelni, ésatöbbi. Legalábbis apán nem tud, és ő 28 évvel idősebb nálam. (Anyám meg 38-cal… eleve más a családi minta, amiből jövök :DDD).
4. Az egzisztencia, igen. Asszem, feszélyezne, hogy ő kétszer annyi idős hímként már mindent elért, ami előtt én jobb esetben még állok. Ha pedig nem, akkor már nem is fog, valszeg. Fura lenne, hogy neki van pénze egy hónap Balira, én meg egy hét Kréta után azért mínuszban vagyok, persze. 😀 Mindig kölcsönadna, vagy ő fizetne dolgokat? Vagy én lennék a hátország, ő meg az agy és a buksza? Hiányozna az az érzés, hogy együtt, közösen felépítünk valamit, egyenrangú társakként.
Érdekes, az, hogy esetleg anyám korabeli exneje vagy korombeli gyerekei lennének, az nem zavarna különösebben, azt hiszem. Az külső körülmény. Az sem, hogy mások mit gondolnak. Így is épp elég alternatív vagyok. 😀
KedvelésKedvelés
“A fizikai vonzalom nagyon sokat számít.” Igen, ameddig a szereplők “piacképesek” a “húspiacon”. És mi lesz a lelki tartalmakkal, amikor lemerül a vonzalmat tápláló akksi?
“Fontos a közös élményanyag…” Én inkább egyedül megyek a hegyek közé, horgászni,… és nem erőltetném, hogy bárki kövessen oda. Inkább az elkülönülés adhat megújuló erőt/energiát, a sülve-főve rutinná lényegülhet. Számos példa igazolja ezt.
“Azonos teherbírás…” A kamasz kor után lehetnek egyéb szempontok is, mint végkimerülésig túrázni, szexelni. Például gyerekeket nemzeni/szülni és velük foglalkozni, de akkor sem “végkimerültségig”.
“Az egzisztencia…” Az egyszerűség az igazság jele. Van élet Balin-, és Krétán túl is. 🙂 Ezen kívül a házassági szerződés intézménye sem az ördögtől való találmány. A zsíros kenyérre valót (kajapénz, sárga csekk) meg mindenki bedobhatja a közösbe 🙂
KedvelésKedvelés
Nehéz eldönteni, hogy a kommunikációdból a megértés vagy a tisztelet hiányzik-e. Azt hiszem, inkább az előbbi, úgyhogy a tisztánlátás végett: természetesen az élet nem a dizsi-buli-randi-szex-pénz ötszög körül forog, így a felsorolt pontok ezeken túl, ezektől függetlenül válnak fontossá, s itt csupán – könnyed, érzékéletes – példaként szerepeltek a felületesebb aspektusai a történetnek.
Talán nem kell mondanom, hogy az azonos teherbírás fontossága nem ELSŐSORBAN a Szigeten jelenik meg a nyolcadik spangli és a hetedik koncert után, hanem mondjuk akkor, amikor kisgyerekhez kell felkelni éjjel vagy idős, beteg szülőt kell ápolni. Ugyanígy természetesen az egzisztencia sem a nyaralás miatt fontos, hanem azért, mert én úgy érzem, jó együtt építeni, fejlődni, alkotni, és egy beérkezett zseni számomra távoli csillag, nem hús-vér valóság. Itt és most, mert nincs ilyen valóságom,
És akkor talán azt emelném ki ismét, ami mindent felülír: ha találkozom egy férfivel, aki magával ragad és megfog, akkor teljesen mindegy, hogy mennyi idős, mi van a bankszámláján, nézte-e a Kacsameséket, satöbbi. Mert ahogy minden kapcsolatnak, ennek is meglenne a szépsége és nehézsége, de ha mindketten működtetni akarjuk és teszünk is érte, akkor van esélye, hogy működni is fog. Az, ami ehhez kell, a meggyőződésem szerint a születési dátumon túlmutat. (Miért általánosítottam akkor? Mert magáról a korról beszélgettünk.)
KedvelésKedvelés
Az idős testről annyit, hogy amikor 20 voltam, a 30 éves pasikat vénnek és elhasználtnak láttam, most meg tessék, ugyanez a korosztály ruganyos és hamvas ifjú mellettem, én meg jól tiprom a liliomot. Minden relatív.
KedvelésKedvelés
mennyire aljas már ez is, friss özvegy voltam, tudható volt, hogy sorsszerű szerelem volt, ti meg taksálgattátok mint szexuális gusztust, hogy kéne-e, TE NEM KELLENÉL. soha nem kívántak titeket igazán, és soha nem voltak nagy történeteitek sem. és ilyen furmányosan fikáztatok engem, miközben a férjem kisujja piszka többet ért, mint Villő meg te gyerekestül, te malactestű rém
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, más volt 20 évesen egy 10-12 évvel idősebb ember társasága, s más 33 évesen. Szeretném azt hinni, hogy nálam nem számít a kor, nem ez alapján választok, de ez így nem igaz.
Én mindig azt mondtam, hogy engem az idősebb férfiak érdekelnek, aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a kijelentés nem állja meg a helyét, mivel ez csak 5-6-8 évvel idősebbeket jelentett. Viszont érdekes, hogy a korombeliek évekig nem figyeltek fel rám, s engem sem kötöttek le ők… apukám barátai kamaszkoromtól kezdve mindig azt mondták rám, hogy sokkal érettebb vagyok a koromnál, s nekik nagyon furcsa, hogy velem felnőttként lehet beszélgetni. Én is szerettem a társaságukat, s a barátság szintjén most is vonzódom a 20-30 évvel idősebbekhez. Nekem van 65 és 72 éves barátnőm is, de én ezt néha nagyszülő-komplexusnak könyvelem el magamban, miközben úgy beszélgetek velük, mint a korombeli barátnőimmel.
Barátként nagyon szeretem, s nagyon értékesnek tartom a tőlem idősebb emberek társaságát (nőkét, férfiakét egyaránt), viszont a barátságon, kedves ismeretségen túl az 50 körüli, s az 50 feletti férfiak nem vonzóak számomra. Lehet, hogy ez bután hangzik, de nekem a testük nem vonzó, másrészt engem egy párkapcsolatban zavar az, ha a másik már sokkal többet megélt, mint én. Tudom, hogy egy korombeli is lehet sokkal tapasztaltabb, viszont azt nem szeretem, ha ő minden tud már, amire én még rácsodálkozom. Összegezve nekem az 5-10 éves korkülönbség szokott jó lenni, de más volt ez 20 évesen, meg más most, 33 évesen. 20 évesen egy 8 évvel idősebb eléggé más tudott lenni a korkülönbségből adódóan, de most, 33 évesen nincs olyan nagy különbség.
Hozzáöregedés? Nem kifejezetten hozzáöregedést látok az ismeretségi körben, hanem inkább azt, hogy később, egy 20-30 évvel idősebb férfi után nagyobban lettek az elvárásaik. Tudásban, tapasztalatban, egzisztenciában azt várták a 30-35 évestől, mint a 20-25 évvel idősebb egykori társuktól. Viszont ez nem lehet egy általános következtetés, mivel csak néhány barátnővel, ismerőssel van ilyen tapasztalatom, saját meg egyáltalán nincs.
KedvelésKedvelés
Értelmes, érett-, és szép gondolatok. Figyelmedbe ajánlanám az y=(x/2)+7 relációt, ahol y a nő, x a férfi életkora, -megismerkedésükkor:) Ez persze nem általános érvényű, csak gyakorlatias megfigyelések összesítése:)
Kizárólag idősek iránti vágy hiányában nincs, nem lehet nagyszülő-komplexusod. Csupán képes vagy normális humán-kommunikációra, életkortól függetlenül. Ez jellemző a felnőttekre, akik nemcsak papíron nagykorúak, de mentálisan,…, azaz szociálisan is.:)
Fontos szem előtt tartani, hogy a lélek nem öregszik, csak a test. Ám az sem azonos sebességgel. Minden ember számítógépként modellezhető. Külső megjelenése (teste, tartása,…) a hardver, agya (gondolkodása, lelkülete,…) a szoftver:)
KedvelésKedvelés
Jé, stimmel a képlet! 🙂
KedvelésKedvelés
engem mindig a 32-35 éves korosztály vonzott, 17 évesen is és most 32 évesen is. nem tudom, mi lesz itt, amikor 50 éves leszek…
KedvelésKedvelés
Mindig az a fél van előnyben, akinek kevésbé érdeke a folytatás. 17 évesen éppúgy, mint 32 vagy 50 évesen. Mindig a nő választ, amíg teheti, amíg a külseje, illetve a konkurensei (fiatalabb nők) számára ezt megengedik. Merthogy minden férfi és minden nő, a számára elérhető legjobb partnert választja. És ez nagyban függ attól, hogy az illető mennyire képes megőrizni vitalitását, fiatalságát:)
KedvelésKedvelés
selymes szőrű kisbárány életemben egyszer voltam. harminccal volt idősebb. nagyon szépen, szeretettel gondozott. okos volt és türelmes. évekig tartott mire észrevettem a ráncait, akkora tudtam már nem szeretem.
visszafelé azonban, tehát hogy egy ötvenes miért választ egy húszas kislányt, csak vad indokai lehetnek. a fiatal barackhúsú test. test. mi más? és akkor ez nagyon nem tetszik!
KedvelésKedvelés
Selymes szőrű kisbárány. Hehe, ez nagyon tetszik!!! 🙂 Igen, az észrevett ráncok a szerelem végét kezdik jelenteni. Minden elmúlik az életben, ez törvény és addig kell örülni bárminek/bárkinek, ameddig tehetjük:)
A 30 év korkülönbség már kicsit/nagyon nyögvenyelős lehet. A 20 éves lánykához 50 éves ember, muszlim kultúrákban nem (sem) ritkaság…
KedvelésKedvelés
Mindig betalálsz. A férjem 33 évvel idősebb. Nincs hatalomszaga, talán azért, mert ő még csak most kezd beérni, lenyugodni. Már nem ráng a lába folyton az asztal alatt. Már van türelme a testemhez. Kezdi érteni, hogy hagynia kell magát megtanulni, és ez nem megy gyorsan. Amikor megismerkedtünk, sok tekintetben egy szeleburdi kamasz volt még, pedig felnőtt gyerekei vannak (“épp hozzám valók” – a környezetem szerint).
A többi, hasonló korkülönbségű kapcsolatomban (25 és 38 év különbség, a két “fontos” férfi a férjem előtt) inkább hozzáfiatalodást vettem észre. Annak, hogy én tönkrementem mellettük, semmi köze nem volt a korukhoz. Hacsak annyi nem, hogy az én fiatal, friss véremet – erőmet szívták.
A férjemnek van sajátja, nincs szüksége arra, hogy az enyémet szívja.
Amit a fiatalokról írsz: soha nem tudtam rájuk úgy nézni én sem, de ők sem néztek úgy rám. Nem tudom, nem számítottam “jó csajnak”, szerintem túl nő voltam hozzájuk mindig is, ezt érezték, és ettől féltek.
Erős apakomplexusom volt mindig, soha nem voltam a kapcsolataimban egyenlő fél, de meggyőződésem, hogy nem a korkülönbség miatt nem. A korkülönbség csak egy melléktermék volt.
Most meg már, egy egyenrangú kapcsolatban, az sem. Már nem számít. Nem merül fel soha. Egyszerűen nem érzékelem. Érdekes.
KedvelésKedvelés
Az én párom is 32 évvel idősebb nálam, év végén lesz 59. Sokszor mondtam már neki, amikor megjegyezte, jobb let volna akár csak 10 évvel korábban találkozni (mármint, hogy csak ő legyen ennyivel fiatalabb), de én mindig azt válaszolom neki, hogy így a tökéletes, akkor ő még nem nyugodott le, forrt a vére, amit én nem tudtam volna tolerálni.
Imádom őt, és családot szeretnék vele alapítani, de ő még nem biztos, hogy be meri vállalni, mert nem láthatná felnőni a gyerekünket. Most várok még egy kicsit, hátha engem, minket választ, de nem tudom, mi lesz, ha nem. Ő az én társam, a mindenem, de gyermek nélkül viszont nem tudom elképzelni az életemet.
Különben a fiatalabb pasik hozzám se mertek soha ödajönni, azt hiszem ugyanaz volt a bajuk velem, mint veled, túl magabiztos, túl nő voltam. Apakomplexusom nem hinném, hogy van, ő az első idősebb férfi, aki tetszik, korábban még egy negyvenessel se tudtam elképzelni az életemet.
Nem tudom, mi lesz, van még egyéb nehezítő körülmény is, gazdasági eggyüttélés a feleséggel, vagyon megosztás váláskor. Remélem okos már annyira, hogy a szerelmet választja…
KedvelésKedvelés
Jah, és én látom a ráncait, tisztában vagyok vele, hogy hány éves, de ő az én nagy Ő-m… És szeretem! 🙂
KedvelésKedvelés
“Már nem számít. Nem merül fel soha. Egyszerűen nem érzékelem.”
Sosem erzekeltem. Es O sem.
KedvelésKedvelés
Nekem egy kapcsolatom volt nem korombeli.
Neten szerzett ismeretség, eszem ágában sem volt a virtuális beszélgető partnernél közelebbi kapcsolatot szerezni. Politikáról, irodalomról beszélgettünk, ez jó volt, akkoriban elég súlyos magánéleti válságon mentem át, kellett valami intellektuális kapcsolat.
Aztán ez átment amolyan férfi-nő közötti flörtbe, heccelődésbe, amit abszolút nem vettem komolyan, mivel számomra csak a folytatása volt a régmúlt fősulis hangnemnek. Műszakira jártam, értelemszerűen gyakorlatilag csak fiúk vettek körül, akikkel végig megtartottam a barátságos 1 lépés távolságot, mert így akartam ellentmondani az otthoni “megmondóembereknek”, akik szerint majd jó hamar bekötik a fejem. Sikeresen, valóban nem keltem el :-). Mint látható, az életembe beleszólás ellen én is teljes erőből, meg még annál is jobban kapálóztam 🙂
Na szóval, a “lassú víz partot mos” azért működött, mert a netes pasinak sikerült rám akasztania magát végül. Akkor már tudtam, hogy 15 évvel idősebb, de ez különösebben nem érdekelt, hát istenkém, én se vagyok zsenge pipihús. Végül nem is a 15 évvel volt a baj, bár meg kell mondanom, az egy kissé meredek volt, amikor megláttam fogprotézis nélkül 🙂
Azonban szisztematikusan tolt egy meghatározott irányba és nagyon kilógott a lóláb, hogy szabadulna a nejétől. Továbbá kezdődött az “én jobban tudom” menet is, csupa olyan témában, amiben – ha utána néztem lexikonban – nem volt igaza, nekem voltak frissebb információim, mert vagy a gyerekem tanulmányai során találkoztam a dologgal (mindig átolvasgattam a könyveit, jegyzeteit, kíváncsi vagyok, na 🙂 ), vagy magam tanultam róla éppen akkoriban.
Aztán akadtak olyan konfliktusok is, hogy engem a “lovagias jó modor” allűrjei kifejezetten irritálnak, amennyiben túlmennek azon a határon, hogy kinyitják előttem az ajtót (ezt egyébként nem várom el). Az pedig, hogy értékesebb ajándékot vegyenek nekem (mondjuk egy cipőt, blúzt, márkás kozmetikumot), kifejezetten feszélyez és számomra “megvásárlás” íze van, valójában a vendéglői egy üveg ásványvíz vagy egy vacsora is súrolja ezt a határt.
Így aztán az első személyes találkozás után nagyon hamar (talán két hónap) elegem lett a dologból, csak nem tudtam, hogyan vessek véget neki, így még további 2 hónap nyűglődése egy komoly kiborulásban tetőzött, ami teljesen meglepetésként érte.
Mondjuk, ez is bizonyítja, mennyire nem figyelt oda semmi tőlem érkező jelzésre…
KedvelésKedvelés
Én már akkor annyi idős voltam lélekben, mint ő valójában, amikor találkoztunk, mert a velem egykorú mellett öregedtem egy nagykorúságnyit. Eleinte volt tenyérenhordozás és “kicsim”, de nagyon hamar egyensúlyba kerültünk, mióta a gyerekek megvannak, főleg.
KedvelésKedvelés
Sokszor olvasom itt a “kicsim” megszólítást, mint amihez negatív konnotációk társulnak. Miért?
Engem szokott úgy hívni a férjem (én is őt), de nekem jól esik. Semmilyen téren nem érzem magam elnyomva, manipulálva, háttérbe szorítva, lenézve, “kicsinek” mellette.
De néha olyan jó befészkelni az ölébe. Olyankor hív így.
Miért nem szeretitek ezt a megszólítást?
KedvelésKedvelés
Én a becéző megszólításokat eleve nem szeretem. Drágám, nyuszikám, kincsem, édesem, virágom, kedvesem, kicsim, szöszikém – ezekkel engem a világból ki lehet kergetni, nekem ezek olyanok, mint az “emberke”. Egyetlen van, amit szeretek: Bogaram. Ez sem másabb, mint a többi, de ezt valamiért szeretem.
KedvelésKedvelés
Én szerettem. Néha még most is így hív, jól esik, úgyis mindig felnőttebbként kellett viselkednem, mint amennyi idős voltam. Nem lenézésből teszi.
KedvelésKedvelés
Én imádom ezt a szót. Amúgy is becézős vagyok, mindig van egy-egy aktuális felkapott becéző szó, és akkor egy ideig minden barátom mondjuk”baba”, vagy “szívem”, egy ideig volt “kicsi szív” (BonanzaBanzai-dalszöveg), most meg már jó ideje “nyuszi”. De abban majdnem biztos vagyok, hogy ha lenne párkapcsolatom, akkor ő “kicsim” lenne, mert olyan gyönyörű ez a szó.
KedvelésKedvelés
Ezek a becéző szavak szerintem önmagukban nem tudnak bántóak lenni, csakis a kontextus az, ami bántóvá teheti. Nekem van akitől jólesik, és van akitől tolakodónak, vagy infantilizálónak érzem. És ezt mindenki azonnal, csalhatatlan ösztönnel érzi, hogy mi bújik meg a szavak mögött. Olyan ez nekem, mint mikor valaki KláriKÁnak hív. Van akitől kikérem magamnak, van akitől szívesen hallom, és van akitől elviselem, de nem szeretem.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy nekem a becézés ellenzése onnan jön, hogy olyan keresztnevem van, amit nehezen szoktak meg a környezetemben (pedig nagyon egyszerű név, majd egy személyes találkozás alkalmával elmondom, mi az…), s gyerekkoromtól kezdve össze-vissza becézett mindenki a szüleimet kivéve. A nevemnek sok beceneve van, s mindenki össze-vissza használta, s ezt én sokáig hagytam. Most már kikérem magamnak, engem így hívnak, de nevezzenek másképp.
KedvelésKedvelés
És a mindig fiatalabb férfiak…?
Meg se mukkanok inkább 🙂
KedvelésKedvelés
Na igen. Fentebb is felvetette valaki, hogy az idősebb férfi miért választ jóval fiatalabb nőt, és hogy ez miért nincs tematizálva egyáltalán Bezzeg ha idősebb nő választ (jóval) fiatalabb férfit, az aztán a szenzáció, mellesleg tökre elegem van belőle, hogy a 12 évvel fiatalabb pasim mellett vén nyanyának kell éreznem magam.
KedvelésKedvelés
Miért KELL?
Ha neked és neki jó, akkor másnak mi köze?
Ó, tudom én, milyen rémes, amikor kapja az ember a megjegyzéseket (más “különlegesség” miatt, én is kaptam), de ezeket le tudtam rázni magamról. Nem az ő életük, hanem az enyém, akkor meg csönd legyen.
KedvelésKedvelés
Persze, nyilván ezzel megküzd az ember egyénileg, ahogy tud, én az általános hozzáállásra utaltam itt. A Rendre. Hogy éz miért olyan különleges, fordított felállásban meg senkinek a szeme se rebben. Jéghegy csúcsa.
KedvelésKedvelés
Nem kell nyanyának érezni magadat! Csak azért, mert irigykednek rád, még nem leszel “nyanya” 😀 “Legyen neked hited szerint!”
KedvelésKedvelés
Mi mindenről nem tudok. Akkor ő még gimnazista? *bók*
KedvelésKedvelés
Ja, ja, friss husi! 😀
KedvelésKedvelés
Nade ennyire? 😀
Le a kalappal.
KedvelésKedvelés
Én is ebbe a sorba állok be inkább. 🙂 Bár, már én sem tudom…Idősebb N. volt, a ciprusi szerelmem, 8 évvel, akitől a mai napig sem tudok szabadulni lélekben, az összes megtörtént dolog ellenére sem. 😮
Férjem ugyan csak másfél évvel fiatalabb, de még a baleset előtt volt 15-tel fiatalabb is partnerem is. Még nem liliomtiprás, a mai napig kapcsolatban vagyunk, és beszélgetünk egymással. Mondjuk, egyik sem volt hosszú távú…(Szó szerint csak partner, nem társ. Bár éppen a legfiatalabbnak volt a legtöbb tapasztalata a korabeliek között.)
A nálam idősebb rekorder 8 év volt,
KedvelésKedvelés
Az én férjem 15 évvel idősebb nálam. 25 éves koromig velem egykorú fiúkkal jártam, de egyikkel sem tudtam elképzelni, hogy together forever. Mondjuk nekem úgy nem volt apám, hogy nem is ismertem. És jött egy negyvenéves, aki stabilnak látszott (mennyire nem volt az!), karrierje nem volt, de tapasztalatai igen (legalábbis azt hittem), lassú volt és türelmes, elfogadott, dédelgetett. Mennyire nem fogtam gyanút, mikor mondta, hogy nem nagyon voltak komoly kapcsolatai, felesége meg gyereke pláne. Eleinte pezsegtünk, de ez az volt, amit én beletettem a kapcsolatba. Aztán jöttek a gyerekek, és kb 4 évig volt szép az élet. Aztán kezdődtek a csúnyaságok, biztonságban érezte magát, szeretett gyermek lehetett ő is egy meleg családi fészekben, mert ő erre vágyott, nem családfő szeretett volna lenni. Én meg anya lettem, nem voltam többé kislány. Nem sikerült felnőni a szülői-házastársi szerephez. Neki. 6 éve küzd, hogy minden létező hiányát betölthesse anélkül, hogy dolgoznia kelljen vele, feneketlen korsó. De én már nagyon vágyom egy férfira, aki társam tud lenni. Az elmúlt évek alatt nyugdíjas lettem.
KedvelésKedvelés
Igen, vannak ilyen férfiak. Szerintem az apám is ilyen volt. Ő teljesen férfi minta nélkül nőtt fel (kivéve az iskolát és a cserkészetet), a nagyszüleim még az ő megszületése előtt különváltak (pontosabban a nagymamám visszaköltözött az anyjához anyóséktól, a férje viszont maradt a megszokott kuckójában, anyja és nagynénje szárnyai alatt, ez azért 1926-ban nem igazán volt szerintem általános). Így végül apámat az anyja, anyai nagyanyja és nagy-nagynénje (nagyanyja nővére) nevelte. Anyu még hallotta, hogy apámat (180 cm magas, 90 kg-os fiatalember korában) az anyja és nagyanyja Picuriként szólította…
Velem sem apaként viselkedett, inkább jóval idősebb bátyám volt, mint apám (ezt nem bántam, és valószínűleg nem is jártam nagyon rosszul vele, hiszen abban az időben az apaszerep messze volt a maitól. Legalább beszélgetett, játszott velem, remekül tudtunk strandolni meg virtuskodni), na és férjként sem működött, természetesen.
KedvelésKedvelés
Ja, az én férjemet is anya, nagyi és egy megalkuvó nagypapi nevelte fel.
KedvelésKedvelés
A férjeden múlik ám, hogy mennyire képes/akarja “kinőni” magát a neveltetése nyűgei, hátrányai alól… Tudatossággal, elszánt és következetes cselekvéssel sok minden megváltozhat…
KedvelésKedvelés
Nem mondod…
KedvelésKedvelés
De bizony mondom, és nem akartalak provokálni. Csak a megoldásra fókuszálni, de úgy tűnik számodra a megalkuvó nagypapi szellemét őrizni fontosabb, mint a változtatást végbe vinni 🙂 De inkább 😦
KedvelésKedvelés
Szerintem meg hagyjál békén.
KedvelésKedvelés
Pont az a gond, hogy az infantilis személyiségű ember nem képes semmi ilyesmire. Fel sem ismeri, mi a probléma.
KedvelésKedvelés
Az infantilis személyiség is fejlődőképes lehet, ha hozzáértő közegbe kerül és megfelelő támogatásban részesül.
KedvelésKedvelés
Hát sajnos ezt nem tudjuk kipróbálni, mivel az apám közel 40 éve halott (39 épp mostanában). Bár kötve hiszem, hogy aki 40 éves koráig az anyjával egy háztartásban élt, és infantilis maradt, az anyja holta után nagyon korrigálható. Különösen, ha a nej csak egy (és nem is az első számú a jelentőségét illetően) a rendelkezésére álló nők közül. Így aztán nagy ívben tojva van arra, hogy ő mit szeretne.
Anyu véleménye az volt: apám akkor lett férj, amikor ő feleség. Nem az ő dolga volt a nevelése, de még ha fel is vállalta volna, anyóssal a háttérben ennek milyen esélye? Pedig szerette anyut a nagymamám, na de azért a fiát csak jobban. Vele szemben elfogult volt módfelett, anyu nem is beszélt neki pl. a szeretőkről, meg még sokmindenről, mert minek?
Ja, meg hozzáértő közeg, vidéken, mi?
Amikor a pszichológia mint olyan, kapitalista ármány volt.
KedvelésKedvelés
“akkor lett férj, amikor ő feleség. Nem az ő dolga volt a nevelése”
És milyen igaza van anyukádnak. Ugyanis, onnantól, hogy magunkra vesszük a nevelést, párkapcsolat helyett, automatikusan anyuka-gyerek szerepben találjuk magunkat.
KedvelésKedvelés
szóval akkor fel a kezeket: kinek nincs életkora?
unalmas azt mondani, hogy az életkor önmagában nem igazán fontos?
óvodásokkal akkor sem kezdünk, ha történetesen elmúltak 30.
vagy: valaki (egy nő) kinézhet akármilyen ide-odaveszettül jól, sem lesz abból párkapcsolat.
ha az enyémmel azonos, vagy közel azonos, ugyanúgy nem jelent semmit, ahogy a legtöbb velem (többé-kevésbé) egykorú, egyívású, nemzedékileg az ábécé hasonló szegmensébe kultúrantropologizált emberrel nemhogy semmi, de annál is kevesebb a közös, velem.
semmilyen korosztállyal, korcsoporttal, generációval nem vagyok kompatibilis, és ez szuper, nem kell folyton ezen rugóznom, hogy most ez akkor hogy, mert hát sehogy.
sehányéves vagyok, az pedig mindig a mások problémája.
elidőtlenkedek itt, aztán úgyis kámpec.
KedvelésKedvelés
Nem nagyon értem, mit írsz, de ehhez talán tudok kapcsolódni: az életkor önmagában nem jelent sokat. Mert vannak ezek a sztereotipiák, amik tényleg működnek a többségnél, hogy “életközépi krízis”, “összegzés, számvetés ideje”, “gyermekvállalás életszakasza”, “szexuálisan legaktívabb kor”, és nálunk egynek sincs értelme. Ha valaki nem ott tart, ahány éves (egyébként hol kéne tartani a nagy számok törvénye alapján, mert az emberek többsége, a sztenderd életével ott tart?), akkor ezek a fogalmak viccesek.
KedvelésKedvelés
Az életkor önmagában nem jelent érettséget, int ahogy az érettségi bizonyítvány sem. Sokaknál nem jelent mást, csak egy újabb “papírt”…
Viszont az optimális döntésnek időkorlátja van, és “önmagában” ez jelent mindent:)
KedvelésKedvelés
Ez tetszik 🙂
Nekem nincs, nem is érzem annyinak magam, amennyi vagyok.
Nem is úgy viselkedem, ahogy ezt a korombeliektől elvárnák.
A barátaim (nő és férfi vegyesen) között vannak egészen fiatalok, de jóval idősebbek is.
Párkapcsolat, mint olyan, nem érdekel, de tényleg, elég volt, ennyi jutott 🙂
Egyedül vagyok, de nem magányos.
KedvelésKedvelés
de nagyon jó az, ahogy-amit írsz.
KedvelésKedvelés
Volt egy 11 évvel idősebb kedvesem, nagyon szerelmes lettem bele, 10. osztályos koromban és tepertem, hogy elérjem, sikerült is, közel 6 éven át jártunk együtt, és kifulladt a kapcsolat… Egyetlen okot tudok felhozni, mégpedig a korkülönbséget… És azóta azt gondolom, korunkbelit kell keresni, aki kb. ugyanannyi tapasztalattal rendelkezik az életről… Mert az idősebb kedvesem túl volt már sok olyan dolgon, amit nekem is meg kellett volna élni, s amitől ő nem volt boldog.. inkább kímélt volna csomó mindentől, amit én nyilván nem akartam, hisz nekem is járt az egyetemista buli, a hetes kiruccanás a szakkolisokkal, stb, stb… aztán és 23 éves lettem, ő meg 34… és rájöttem, hogy néhány év és egy “öreggel” élek majd együtt.. aki korán elálmosodik, aki sosem jön már el velem bulikba, öreg és betokosodott lesz a gyerekneveléshez…
És igen, hiányoztak a barátaim is, mert nyilván nem tudtunk a velem egykorúakkal barátkozni, amíg együtt jártunk….
Most van egy 2 hónappal fiatalabb kedvesem és vannak más gondjaink, de minden más könnyebben kezelhető, mint a korkülönbség, azt gondolom… vannak barátaink, jól vagyunk és sokkal nehezebb, keményebb dolgokat is kibírunk együtt, mint az előzővel… 🙂
KedvelésKedvelés
A korom változik, és ezt nem feltétlenül az évek múlásának egyenes arányosságával értem.
Olyan 35 éves korom körül elég mélyponton voltam, akkor borzasztó öregnek éreztem magam, és szerintem úgy is néztem ki. Sötét, bő ruhákban jártam, mind kikopott már a korból és nem is pervollal mostam, szerintem a hátam is görnyedt, mert sokat fájt a derekam. Legalább 45 éves voltam akkoriban.
Most 25 vagyok. Emberek között töltöm a napjaimat, ruhatáramat megújítottam (pink, piros, virágos előnyben), méretemet M-esre cseréltem, derekamat ki-, hasamat behúzom. Tükörképemmel jóban vagyok, végre.
Amúgy az én férjem velem egyidős (na jó, én pár hónappal idősebb vagyok). Ez nekem így bejött, mert okosak, intelligensek vagyunk mindketten, kamaszkort gyorsan letudva, nem elnyújtva.
KedvelésKedvelés
Most olvastam: “Az agg Renoir és a nála hatvan évvel fiatalabb, nőiségére éppen rátaláló vörös hajú modell kapcsolata gyönyörűen indul. (…) Végül is egy nagy festő utolsó és egy nagy rendező első szerelméről szól a történet…”
KedvelésKedvelés
en is sok sok evig azt hittem hogy apakomplexusom van, hiszen apam meghalt amikor 20 voltam. aztan rajottem hogy mar akkor is joval idosebb pasim volt amikor apam meg elt. es imadtam aput, en voltam apu kicsi lanya, nagyon jo volt a kapcsolatunk, mai napig iszonyuan hianyzik, elsirom magam ha csak eszembe jut es a szivem szakad meg hogy miert nincs itt. (52evesen halt meg) engem soha nem vonzott a sajat korosztalyom. ma is csak ertetlenul nezem a baratnoim veluk egyidos ferjeit hogy na bennuk mit lathatnak amit en nem. es kozben erzem azt is hogy a koztunk levo 15 ev korkulonbseg, igy 10 ev egyutteles utan neha igenis hatrany. pl amikor lakashitelt vennenk fel amit csak 65 eves korig, a nyugdij korhatarig adnak. vagy amikor latom mennyivel hamarabb elfarad mint regen. aztan tukorbe nezek es latom a sajat rancaimat is es rajovok hogy egyutt oregszunk. es hiaba sohajtok fel neha magamban hogy jo lenne ha par evvel fiatalabb lenne, mindig rajovok hogy akkor valoszinuleg sose jottunk volna ossze.
KedvelésKedvelés
A szerelem mindig 8-10 évvel idősebb férfiakkal talált meg. A velem egykorú pasijaim inkább egyfajta haverként működtek, akikkel le is fekszem. Társaságba sosem szerettem járni velük, kínosnak, éretlennek éreztem azt, ami kettesben még aranyosnak tűnt egy ideig.
Nálam azért alakulhatott így, mert borzasztóan koravén, komoly gyerek voltam, kamaszként sem volt más, mindig idősebbek társaságát keresetem. Ennek persze meglett a böjtje, mert másként szórakozik egy tizenhat és egy húszéves, és én eléggé igazodtam.
Az első nagy szerelmem 28 volt, én akkor érettségiztem. Azt szerettem, hogy ismerte a testem, imponált a kialakult élete, társasága- aki nem fogadott el engem. Utána volt egy próbálkozásom egy öt évvel idősebb pasassal, évekig tartott, ez volt az a kapcsolat amiben úgy sérültem, és mentem tönkre, hogy megfogadtam, hogy ezzel a korosztállyal soha többet, vagy csak extrém okossal: én nem tudok a saját útkeresésem mellé egy másikhoz asszisztálni, elég nem a saját tévútjaimat elkerülni.
Utána volt egy pasizós időszakom, amikor teljesen világossá vált, hogy a nálam kb tíi évvel idősebb férfiakkal rezgek jól együtt, én élvezem az előnyt, amit a fiatal testem, erőm jelent, ők élvezik a fiatalságom, és a státuszt, amit egy fiatal, szép nő jelent.
Végül a férjem hét évvel idősebb nálam, így jól működünk együtt. Nekem sokat számít, hogy sok dologban tapasztaltabb, jó tanácsot ad, neki számít, hogy mindig fiatal csaj maradok hozzá képest.
De biztosan én öregszem hozzá, még ha nem is olyan nagy a korkülönbség köztünk.
KedvelésKedvelés
Egykorúnak tűntök (te pedig kamaszosan fiatalnak), nem tudtam ezt.
KedvelésKedvelés
Nahát-nahát. De jó ez 🙂
Pedig én 28, ő meg 35.
KedvelésKedvelés
“Kezdő” koromban néha rám került a bélyeg, hogy apakomplexusos, és hasonló megállapítások, mert nem érdekeltek a “hozzám való” srácok. Mivel koromból adódóan jóval befogadóbb voltam lelkileg és szellemileg a meggondolatlan, felszínes jelzőkre, sokat gondolkoztam ezen, de nem tudtam hová tenni ezt. Mert apám egész gyerekkoromban, ha nem is mindig tökéletesen, de ott volt, jelen volt. Mondjuk így: volt apám, méghozzá érdeklődő, mély és tartalmas lelkizésekre nyitott. Az igaz, hogy a beszélgetés vezérfonalát az ő szája íze szerint kellett alakítani, ennek oka pedig nyilván az ő domináns személyiségében, illetve a kettőnk (apa-gyerek, azaz a jelen felfogás szerint eredendően egyenlőtlen) kapcsolatában keresendő, mégis elmondhatom, hogy volt/van egy olyan apám, aki rengeteg embernek nem jutott. Semmi nem támasztotta alá, hogy apakomplexusom lenne. Valójában a kamaszfiúk nem érdekeltek, kamaszkoromban sem, most sem.
Volt partnerem sok. Komolyabb, komolytalanabb, mindenféle korosztályból és korkülönbséggel. Az első jóval idősebb volt nálam, nem hat-nyolc-tíz évvel, sokkal többel. Mindig fiatalabb férfiakkal és nőkkel barátkozott, fiatalabb szerelmei, partnerei voltak. Mai fejemmel sem tudom azt mondani, hogy a “friss hús” vonzotta a nőkben, a friss szellemiség fontosabb volt neki. Volt köztünk némi tanár-tanítvány jellegű kapcsolódás, de kizárólag a szexualitás területén. Máshol nem, holott szellemiekben, lelkiekben is ő volt a tapasztaltabb. Mégsem irányított, nem akart formálni, rendezgetni, mindketten formálódunk, rendeződtünk a kapcsolatban, bár tagadhatatlan, hogy én, a kiforratlan, többet. Nem kábított “érettebb vagy a korodnál” közhelyekkel, csak annyit mondott egyetlenegyszer, hogy “Sok olyan megállapításod van már most, amelyeket én csak jóval később tudtam megfogalmazni.”
Érdekes módon a Gyöngyi által említett nyugdíjas tempót sem vele tapasztaltam, hanem egy harmincas férfival, aki mindössze kilenc évvel volt idősebb nálam. Majdnem négy évig éltünk együtt, nem többet.
KedvelésKedvelés
csak a nyugdijas tempohoz: emlekszem hogy egyszer azert szakitottak velem, mert “tulzottan porogtem” es a fiu talan egy evvel volt idosebb nalam. SZoval ez sem korfuggo, mentalitas inkabb, foleg hogy 20-25 evig is “lehetsz” manapsag nyugdijas.
KedvelésKedvelés
Nekem sosem voltak ennyivel idősebb partnereim, sőt nem értettem amikor a barátnőm édesapja összejött egy velünk egykorú lánnyal (már tíz éve összetartoznak). A blogod viszont megértette velem, hogy nem szabad rögtön ítélkezni, ilyen szerelmek is vannak és valódiak. Ettől a fotótól pedig mindig összeszorul a torkom, annyira őszinte és beszédes.
KedvelésKedvelés
37 év volt köztünk, én 17 se voltam, mikor összejöttünk. A világ véleménye ez volt; kompenzálok vagy kőkazdag. Nem érdelet. Kiköpött Jack Nicholson volt amúgy. A 80 éves nagyanyám ennyit mondott, mikor bemutattam neki: “A lényeg, hogy szeressétek egymást, aztán úgyis összeöregedtek majd szépen.” A varázs majdnem 10 évig tartott, sokat kaptam tőle intellektuálisan, meg a két gyönyörű lányunkat is. Ő köszönte, hogy az utolsó éveit széppé tettük. Mielőtt elment (szemét CLL, ma lehetne egy 72 éves igaz barátom) megismerte az “újabbat” és kezet fogtak, nagyon szeretem ezért. Nem öregedtünk össze, pedig sokáig úgy gondoltam. Az új 3 évvel fiatalabb nálam, 9 éve együtt.
KedvelésKedvelés
26 év plusz, közel 15 éve vagyunk együtt. Sokáig töpengtem én is az apakomplexuson, de nekem is teljesen normális, jelen lévő apám volt/van, szóval ez nem törvényszerű. Vonzott, hogy tapasztalt, vagy ahogy Anyukám fogalmazott, hogy “kész van”, nem kell vele harcolnom. A velem egykorúak vagy vissza se néztek, vagy csak szeretőnek kellettem volna.
Van persze ennek csomó árnyoldala is, főleg az előző családdal való (nem) viszony.
Kiváncsian várom a folytatást.
KedvelésKedvelés
De jó téma ez is! Nekem van egy defektem az idősebb korosztállyal, ami véleményem szerint gyerekkoromból fakad. Képtelen vagyok velük igazán laza és oldott lenni. Mindig azt lesem, vajon elfogadhatóan viselkedem-e. Gyerekkoromban valahogy minden felnőtt azt közvetítette felém, hogy nem vagyok elfogadható, és örökké mindenféle normáknak kellett volna megfelelnem, így fölvettem az illemtudó, jólnevelt jelmezét, de sosem találtam kényelmesnek. Ezt a jelmezt felnőttként sem tudom levenni magamról, és emiatt sosem vagyok igazán felszabadult a 15-20 évvel idősebb korosztályba tartozó emberek társaságában. Így aztán el sem tudtam képzelni soha, hogy komolyabb, 10+ korkülönbséggel, válasszak magamnak párt. Számomra ők az elnyomó réteghez tartoznak, akik nem engedik, hogy az legyek, aki vagyok.
Egy másik aspektus meg, hogy mindig gyanús számomra az a férfi, aki sokkal fiatalabb nőt választ magának. Csupa ellenszenves motivációt sejtek a háttérben: kibújás a felelősség alól, amit a család jelent, kapuzárási pánik tünetkezelése, könnyen irányítható, tapasztalatlan, ezért kezes asszonyka reménye stb…
És habár tudom, hogy tilos az általánosítás, és minden egyedi eset más, és lehetnek egészséges kapcsolatok nagy korkülönbséggel is, mégis van bennem egy jókora előítélet (persze mindig az idősebb féllel szemben).
KedvelésKedvelés
“Így aztán el sem tudtam képzelni soha, hogy komolyabb, 10+ korkülönbséggel, válasszak magamnak párt. Számomra ők az elnyomó réteghez tartoznak, akik nem engedik, hogy az legyek, aki vagyok.” – Erről jut eszembe, hogy az X generációval valahogy mindig megszívtam (én Y vagyok). Ha csak szexet akartak, félrebeszéltek, hazudoztak (minek?), ha szerettek, akkor azt amolyan “szabólőrincesen” tették. Bár lehet, hogy ennek a korkülönbség volt az oka? Vagy csak ilyeneket fogtam ki? A saját korosztályom általában őszintébben, teljesebb szívvel állt a kapcsolathoz, akár alkalmi, akár elkötelezett kapcsolatról volt szó.
KedvelésKedvelés
Én X generációs vagyok, és ezt nagyon meg tudom erősíteni. A saját korosztályommal ezért nem tudok mit kezdeni (ők sem velem), viszont a fiatalabbakkal remekül kijövök, és általában a tiedhez nagyon hasonlóak a megfigyeléseim ezen generációk férfitagjaival kapcsolatban.
KedvelésKedvelés
Én is X vagyok, egyetlen hosszú kapcsolatom volt szintén X férfival, bántalmazó volt. Mindig is inkább az idősebbek vonzottak, a férjem egy “próféta”.
KedvelésKedvelés
Szó sincs róla, hogy egyik koroszály jobb, megengedőbb lenne, mint a másik! Nem hinném, hogy bármi ilyen következetetést le mernék vonni. Sőt, már világosan látom, hogy a saját koroszályomban is kik azok a moralizáló népek, akik ugyanazt az élményt adják a fiatalabbaknak, amitől nekem ez a becsípődésem kialakult. Csupán az egyéni bénaságomat írtam le, hogy miért nem tudok őszintén barátkozni az “idősebbekkel”. Nem jobbak az X és Y korosztály férfijai sem a Deákné vászonánál 🙂
KedvelésKedvelés
Bizony nem. 🙂 És igazad van, meredek lenne egy egész nemzedéket egy kalap alá venni, pláne ha csak személyes tapasztalatok állnak rendelkezésre. Csak úgy elgondolkodtam azon a mondaton, amit írtál, saját szemszögből.
KedvelésKedvelés
Szerintem pedig van benne logika. Az én korosztályom férfitagjai bevallotten elvárják a nőktől a hagyományos szerepmegfelelést, kevésbé világlátottak, konzervatívak, fél lábbal még mindig a kádárizmusban vannak, ami a világképükön, a nemi szerepekkel, az érzelmi életükkel kapcsolatos hozzáállásukon is nyomot hagy….. a fiatalabb generációt ez sokkal kevésbé érinti, legfeljebb áttételesen….igenis van összefüggés.
KedvelésKedvelés
Nyilván mindkét szemszögben van igazság. Valószínű, tényleg van egy tendencia, ami ráhúzható bizonyos korosztályokra, ugyanakkor nincs az a tendencia, vagy statisztika, amiből bármit is metudhatnánk egy egyénről.
KedvelésKedvelés
Kedves Szikra!
Amíg azt lesed, hogy elfogadnak-e, addig szerepet játszol. Add önmagad, legyél laza! Ez megoldható úgy is, hogy udvarias vagy és tisztelettudó. Méghozzá nemcsak az “idősebb korosztállyal” szemben, hanem bárkivel kapcsolatban. Egy tini szemében te is idősebb korosztályt képviseled 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönjük a rengeteg elemzést, normát és jó tanácsot, az nem lehet, hogy nem ezzel nyitsz, hanem te is odateszed magad???
KedvelésKedvelés
Ő megmondta, hogy ő a Megmondó!
KedvelésKedvelés
Igen az, de nem provokátor. 🙂
KedvelésKedvelés
Attól tarok nem értesz engem. Nem tanácsot osztok, csak elmondom ami egy adott közlésről eszembe jut. Oktató célzat nélkül. 🙂 Mit értesz azon, hogy “odateszed” magad? Coming out? Vagy mi?
KedvelésKedvelés
ezt olvastad? https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/01/nemtrollok/
KedvelésKedvelés
Írhatnál saját történetet, tapasztalatot. Vagyis azt, mi és hogyan történik, történt veled az adott témával kapcsolatban.
KedvelésKedvelés
Kedves Megmondó! Ha kicsit nyitottabban olvastad volna amit írtam, azt is kiolvashattad volna belőle, hogy tisztában vagyok ezen “defektemmel”, és nem az idősebb korosztályt hibáztatom, hanem egy számomra nehézséget okozó helyzetről számoltam be. Esetleg ha te is megosztanád a saját nehézségeidet a témához kapcsolódóan, talán közelebb kerülhetnénk egymáshoz, mert így bizony, csak távolodunk.
KedvelésKedvelés
Kedves Szikra! Nagyon köszönöm a barátságosan kiigazító gondolataidat. Éppen arra próbáltam rámutatni korábbi írásomban, hogy nem tartom “defektnek” a problémádat, inkább általad leküzdhető, megoldható feladatnak. Te nem vagy hibás és az idősebb korosztály sem az. Fejlett személyiség vagy, aki képes nagyobb kihívásokkal is megbirkózni, mint fesztelenül társalogni az “idősekkel”. Velem például egész jó ki tudsz jönni, bár az is igaz, hogy én nem érzem idősnek magamat 🙂
Bár nemrég lettem 60 éves, de a velem kapcsolatban álló fiataloknak 6 évestől fölfelé, nem okoz problémát a tegeződés. Mert érzik, hogy tisztelettel és elfogadással vagyok irántuk, semmit nem teszek ellenükre és nem kötelező velem “barátkozni”. Amúgy a légynek sem ártok, de szó szerint. Nyáron, ha berepül a konyhába, kihajtom a fecskék táplálékául. Télen meg enni adok neki, mert szegény vagy megfagy, vagy magányában pusztul el.
Mindazonáltal nem várom el, hogy “közeledj” hozzám, de őszinte örömmel veszem a kedvező, konstruktív szellemű válaszodat.
Barátsággal: Megmondó 🙂
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, de akkor most még egyszer. Elhisszük, hogy a légynek sem ártasz, de nem értjük amit és ahogy írsz, a stílus pedig kifejezetten bántó. Nem minősítünk, nem ítélkezünk és nem utalgatunk. Olyanokat itt nem szoktunk írni egymásnak, hogy “fejlett személyiség vagy”…
“Gondolj arra, hogy itt már hónapok óta közösség olvas és beszélget, nem csak velem vagy tehát interakcióban, amikor hozzászólsz. Erre a közösségre légy tekintettel, figyeld meg egy kicsit, mielőtt hozzászólsz, és törekedj arra, hogy ne zavard meg, ne kelts feszültséget. ”
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/01/nemtrollok/
KedvelésKedvelés
Minthogy nekem ez a párkapcsolatosdi nem az erősségem, nem része az életemnek, így csak azt tudom elmondani, amit érzek, meg a tendenciákat.
Szóval először is, nekem nincsen apám. Vagyis nyilván van, de nem ismerem, tehát nincs. Ez azért nyilván belém tett egy csomagnyi komplexust. Anyámnak nem igazán sikerült az élete így párkapcsolati szinten, tesóm is, én is más apától, egyikünket se nevelt az apánk sosem, és volt még egy férj is még, de őt sem ismerjük. Elég zavaros a történet, és titkolózó anyám nyilván nem mond el semmit. Ez adja a kettes számú komplexuscsomagot. Nagyapám van jelen, de ő meg olyan… hogy mindegy. Két nagybátyám: egyik súlyosan sérült lelkű, sajnos, pedig remek ember egyébként, másik meg egy bajkeverő, az az igazi, nem is értem, hogyan lehet a család tagja. Van egy bátyám, de olyan mások vagyunk, meg hát neki ugyanígy nincsen modell, így hát ő sem igazán tud az lenni. Így aztán én legitim férfimodellt nem láttam nagyon nagyon sokáig. A mindenhonnan hiányzó férfi mint jelenség pedig azért determinál, csúnyán.
És talán ezért is lett az, hogy már 12 évesen is volt valami szexuális kisugárzás-félém, hát nem véletlenül lettem én Lolita. Tetszettek is az idősebb pasik, tetszenek most is, de hát az semmit nem jelent, hogy bejön-e a Robert Redford. (be hát) Persze semmi konkrétum nem történt soha, csak volt sok-sok olyan férfi, aki közölte, hogy na, majd ha 14-16-18 leszek, akkor engem ők majd de meg fognak. Nem jött össze nekik, senkinek nem jött össze, egyetlen elvárásom volt, hogy ne legyen méltatlan az első, és ezt a szintet nem tudta megugrani senki, én meg ebből az egyből nem tudok engedni. Így aztán csak a vágyakozások, plátói szerelmek maradtak, azok között meg mindenféle volt, sokkal idősebb, nem sokkal idősebb, gyakorlatilag egykorú, fiatalabb. Egyszer volt barátom, három hétig, untam, mint a betűreklámot, buta volt, ő pl. egy évvel volt idősebb. Az én művész uram például 77-es, én meg 86-os. A mostani szívfájdalmam négy évvel idősebb, az ezelőtti meg nem egészen egy évvel fiatalabb volt nálam. Szóval egyre inkább úgy tűnik, hogy nekem ez a kor-kérdés valószínűleg nem is fontos. Az ember fontos, akit meglátok és aki vagy meglát, vagy nem. Nem tartok kizártnak, hogy aki majd lesz, ha lesz társ, ő sokkal idősebb lesz – elég öreg a lelkem, a testem asszonytest, így aligha a hamvasságomat fogja megkívánni, én viszont nehezen tudom elképzelni, hogy szeressek egy hervadó testet, mert bármennyire is az intellektus a fő erogén zónám, azért mégiscsak képzőművész voltam-volnék, és az én szemem ezért aztán szinte rajongva tapad a klasszikusan szép testre, jesszusom, de mennyire, és hogy viszi magával a kezem, jaj, önálló életre tud kelni néha, zavarbaejtő. De például nagyon furcsa, hogy most egy éve bekerültem egy közösségbe, ahol rengeteg a fiú, körülbelül a korosztályom, de inkább 1-2, vagy 5-6 év mínusz. És meglepően sokan vannak közöttük, akiket meglátok, és akik meglátnak. Akik még akár méltók is lehetnek. Nagyon okosak, nagyon érdekesek, mélyek, nagyon rendben vannak, olyan a humoruk, hogy csak abba bele lehet szeretni. És miattuk most megint újraértékeltem ezt a kor-kérdést és még mindig ugyanott vagyok: hogy ez igazából nem is számít nekem, azt hiszem.
Jaj, de csapongó lett ez, bocsánat.
KedvelésKedvelés
“untam, mint a betűreklámot” :DDDDD
KedvelésKedvelés
Érdekes, amit írsz. 🙂 Amikor először beszélgettünk hosszasabban egymással a férjemmel, hogy mit tervezek az életemmel (egy utazás során, a későbbi kapcsolatnak még árnyéka se vetült ránk), akkor pont kifejtettem neki, hogy majd egyszer lesz gyerekem, de az apjára nem tartok igényt, mert a férfiak felesleges kolonc a házasságban. 🙂 És tényleg, az én családomban így is volt, csupa alkoholista, nőcsábász, link tróger, munkakerülő, és a nők dolgoztak, gondoskodtak rólunk és tartották el minket.
Anyukám, amikor megunta, hogy van egy felnőtt gyereke is, akkor összecsomagolta apámat, és “hazavitte az anyjához”, két taxival mentek, és nem vitatkozott, amire apám azt mondta, kell neki, azt elpakolta szó nélkül. És azért tehette ezt meg, mert a lakás anyám nevén volt, az ő megtakarításából/munkájából vették és nagymamám (aki besegített) ragaszkodott hozzá, hogy apám neve ne legyen a tulajdoni lapon…
Nem mondom, hogy örülök, hogy nem vagyok egyedül. Hányan lehetünk még igazi apák/nagyapák/nagybátyják és bátyák nélkül? És milyen lehet ez az öcséink szemszögéből?
KedvelésKedvelés
Kattog tovább az agyam a témán, és a gyerek is alszik…
Az jutott eszembe, hogy van valami központi motívum, ami nem válozik az emberekben az életük során. Valami, amitől egy egyén önmaga, és ráismerünk 15, 20 vagy 30 év után is. Viszont az évek során megtanulunk sokmindent, talán simulékonyabbak leszünk, vagy túljutunk életkori sajátosságokon, amikből tapasztalatokat vonunk le. Ezért valaki, aki nálunk jelentősen idősebb, talán könnyebbnek tűnik, csiszoltabbnak, vagy kevésbé gyerekesnek. De attól az az idősebb valaki is volt fiatal.
Azoktól kérdezem, akik inkább vonzódnak az idősebb koroszályhoz, érdekességképpen, kiváncsiságból. Vajon az az ember, aki vonzónak tűnik, kevésbé lenne vonzó, ha mondjuk húsz évvel fiatalabb lenne? Nem lehet, hogy csak azért kellemesebb az idősebb, mert már megtanulta, hogyan szóljon, hogy szimpátiát váltson ki? Talán ők jobban tudják palástolni a kevésbé megnyerő személyiségjegyeiket? Nem lehet, hogy ezzel csak nehezítjük a dolgunkat? Mert lassabban derül fény az árnyoldalakra?
Én mindig nagyon “fiús” lány voltam. Még 14 éves koromban is rendszeresen fiúnak néztek. Szerettem volna fiú lenni, mert nekem a “lányos” témák sosem jöttek be. Fiútársaságokat vonzottam magam köré, és rettenetesen hajtottam rá, hogy nehogy vonzó legyek, nehogy azért vegyenek a csapatba, mert egy csinos, laza, esetleg “répázható” lány vagyok. Tizen és huszonéves koromban több ilyen társaságot is megjártam, és két csoportra osztottam magamban ezeket a társaságokat. Az egyik típusú, ahol van egy főfaszi, aki állatabb a többinél, menőcsávó, és mind az ő kegyeit keresik, köré épül a társaság. Csatlósok jönnek, mennek. A másik típus, aminek három-öt fő alkotja a központi egységét, és ezek egyenrangú, jó kapcsolata vozza oda a többi fiút. Mivel az alapfelállás is egyenrangúságra épült, ezért az ilyen formán alakult haveri körökben általában sokkal jobb a légkör. A tagok csak a jóérzés határain belül “húzzák egymás agyát”, nincs alá-fölérendelődés.
Az első típusú társaság a gyakoribb. Az ilyenekből mindig menekültem. A második a ritkább, de annál tartósabb.
A legtöbb férfinak fiatal korában van valami hasonló társasága, később viszont sokszor felbomlanak az ilyen csapatok, és csak egy-két kapcsolat marad meg belőle. Ha van lehetőségünk bepillantást nyerni a válaszottunk “csapatába”, abból rengeteg dolgot le lehet szűrni.
És most visszakanyarodok az elejére. Aki az egyes típusú csapat tagja, és azon szocializálódik, később, mikor a csapat már felbomlott, akkor is ezekhez a mintákhoz fog igazodni. Nem tud mást elképzelni, mint alá-fölérendeltséget. Aki a második típusú csapaton nőtt fel, az idősebb korában is egyenrangúság párti lesz. (Hogy miért választ valaki ilyen vagy olyan csapatot, az megint megérne egy misét…)
Kicsit el is kanyarodtam a témától, mégis valahogy idetartozónak éreztem, legalábbis bennem a poszt nyomán jöttek elő ezek a gondolatok. Nem éppen tudományos igényű, és nem reprezentatív minta alapján készült elmélet, csak amolyan gondolatébresztőnek szántam. Szóval a lényeg: mindegy, hogy idős, fiatal, csak az ember a lényeg. Nem hiszem, hogy pusztán a korából fakadóan valaki vonzóbbá válhat.
KedvelésKedvelés
Engem ez a János jól átvert, ő ráért, később derült ki, jóval később, mennyire nagyon szabad belül, okos, finom, angyalszerű. Nem trükközött. De a helyzete az idősebb férfié volt, el is várták tőle a szűkebb-tágabb környezetben, hogy patriarchálisan viselkedjék, én csak legyek hálás, hogy vállalt engem, és mi erre mentünk rá kis híján,nekem ez volt vállalhatatlan (nem állt ki mellettem, nagyon megaláztak).
Most kezdem szeretni az anyósomat is, megrendítő a felismerés, hogy Jánostól nem láttuk egymást, erről majd írok, most megyek.
KedvelésKedvelés
Jaj, bocsánat, remélem, azért az érezhető volt, hogy nem konkrét személyekről akartam írni, és nem céloztam sem a te, sem mások konkrét kapcsolatára. Lehet, hogy kissé rosszmájúan szóltam az idősebb férfiak – fiatalabb nők viszonyról, nem akartam bántó lenni. Nekem nincs a közvetlen közelemben ilyen kapcsolat, csak elméleteket gyártok itt a nagy homályban, mivel engem is érdekel a jelenség.
KedvelésKedvelés
Nem vettem célzásnak, biztos van ilyen, aki az elején vetít, nem is szeretik meg ennyire egymást biztos, mint mi.
KedvelésKedvelés
Erdekes ez a kozponti motivum: az En az En marad akkor is, ha csiszoltabb netan fifikasabb, alamuszibb lesz, akkor is, ha a viselkedese gyokeresen megvaltozik, mert megtanult, vagy elrontott valamit? MIndannyian tanulunk, ki ezt, ki azt.
Hogy kevesbe lenne-e vonzo valaki husz evvel fiatalabban szerintem csupan attol fugg, hogy mit keresunk egy emberben? MIre figyelunk? A valodi En-re? Azt, ami nem valtozik, akkor sem, ha meg nem tanulta meg, hogyan ne szoljon indulatbol, vagy hogyan kell igazan odafigyelni a masikra? Netan eleg, ha egyszeruen udvarias, kedves, okos, jokepu, figyelmes, fasza allasa van, naponta jár futni stb de a valodi En-t, hogy ki o es mit akar valojaban, mivel kuzd, mitol fel, mi elete ertelme, (eros szo) kuldetese nem latjuk, nem is tudjuk, o honnan tudja?
Latom magam is a masikban akkor is, ha fiatal vagy idosebb? O lat engem, magat?
Nem is szukseges, hogy 60 evesen ismerjem meg, mert ha 40-20 evesen jon, akkor is tudom, hogy igen O az? Honnan tudnam?! Vagy azert kell o, mert bizonyos tulajdonsagait vonzonak, kellemesnek, nekem valonak talalom, aztan szepen lassan osszecsiszolodunk vagy nem?
Szerintem igenis valhat valaki pusztan a koranal fogva vonzobba, ugyanugy, mint pusztan a hirneve vagy a magabiztossaga vagy akarmelyik kiragadott, eloterbe helyezett tulajdonsaganal fogva.
Nekem pl voltak kapcsolataim fiatalkoromban, kello onismeret hianyaban, mikor a belolem hianyzo fizikai-lelki tulajdonsagokat kerestem, potoltam a masikkal, teljes joszandekkal, szerelemmel, rajongassal sot maig oszinten magamba kell neznem, hogy valoban a masikat latom-e, akarom-e, vagy csak magamat akarom “kielegiteni”, ami az enem burkarol hianyzik. Szamomra rohadt nehez meglatni a masikat valo igazaban, es ahogy “oregszem” es keresem, egyre nehezebb olyan valakit talalni, aki meg is engedi ezt a tipusu meztelenseget. Valahogy regebben ez is konnyebben ment, most elveszik-elveszek az altalanos kulcsinben es a mindennapokban… MIt es miert szegyell a ferfi- a no? Vagy ez csak szurkehalyog a korral?
KedvelésKedvelés
csak hogy tudjátok:
http://www.life.hu/tested-lelked/20130712-idosebb-ferfi-fiatalabb-no-hany-ev-az-idealis-dr.html
Egyébként meg Pál Feri idézett egy pszichoterapeutát:
– Tudja, a férjem sokkal idősebb, mint én. Ez baj?
– Van szex?
– Van.
– Akkor nem baj.
KedvelésKedvelés
…milyen szex van
…mi lesz tíz év múlva
… mi van, ha becsúszik egy terhesség
— nem olyan egyszerű ez, mi nagyon igyekeztünk kíméletlenül szembenézni ezekkel.
KedvelésKedvelés
Igen, bennem is epp ezek a kerdesek merultek fel. En felnek belemenni egy ilyen kapcsolatba, tul sok olyan potencialis fajdalmat hordoz magaba kodolva amit en nem kivannek magamnak, barmennyire is imponal az illeto. Laza, kozos egyuttleteket el tudnek kepzelni, de komolyat nem, egyuttelest, kozos felelosseg vallalast egymas vagy kozos gyerek irant.
Meg attol is felnek, hogy valami elcseszett eletu szalonkepes oregur ne akarjon engem udvoske szimbolumnak a struccpolitikajahoz. Nem nagyon hiszek en mar a mesekben. Mondjuk en eddig csak olyan ferfiakkal talalkoztam akik egyre elviselhetetlenebbek lettek ahogy idosodtek.
KedvelésKedvelés
A miénk sors volt. Mindenki túl sok potenciális fájdalmat hordoz. Nem akartunk mi együtt élni, csak megjelent a Julisembrió, éppen hat éve. Hozzáigazítottuk az életünket. Ki hitte volna, hogy ebből is lehet valami nagyon szép?
KedvelésKedvelés
Hát igen. Mikor belemegy az ember (én), akkor ezek felmerülnek ugyan valahol, homályosan a háttérben, de ha jó (vagy jónak hiszem) a kapcsolat, akkor megy, mint az úthenger. Én jó karban levő 40 éves férfival mertem családot alapítani, velem egykorúval nem mertem volna, mert ahogy körbenéztem, sikítani tudtam volna a 25-26 évesektől. Nem csúszott be egyik gyerekünk se, terveztük őket.
A mi lesz 10 év múlva kérdésre szerintem akkor is bizonytalan a válasz, ha fiatal a társ, mert nem lehet előre megjósolni a problémákat, szex és potencia terén sem.
KedvelésKedvelés
Minden kapcsolatban sok a potenciális fájdalom. Anyámék például egyidősek. Éshát.
Amikor a férjem elmondta a (felnőtt) gyerekeinek, hogy össze fogunk házasodni, az egyik fia teljesen kiborult. Féltette az apját, nagyon. Hogy mennyi fájdalmat okozhatok neki. Hogy csak a pénzéért. Mi van, ha lelépek? Az unásig hallott közhelyek mindegyikét ellőtte, ráadásul hitt is abban, amit beszélt, szegény.
Egyszer leültem vele egy kávé mellé és megkérdeztem. Ha negyvenéves lennék, az mire lenne garancia? Akkor nem okozhatnék fájdalmat? Nem léphetnék le? Akkor nem merülne fel, hogy a pénzéért? Nem bízol apádban annyira, hogy tudja, kit válasszon? Meg hogy életképes, felnőtt, stabil önbecsülésű férfi, aki túlélne egy szakítást?
Megértette.
Mielőtt összeházasodtunk, azt mondtuk, hét évre. Ha még akkor is, akkor újabb hét év, és így tovább. Hülye szabály, tudom, engem nem is érdekel, az ő lelkének kellett, hogy biztos lehessen abban: nem érzem magam börtönben, később sem, a gyerek miatt sem, aki még csak szeptemberben jön.
Nekem a mostani boldogság megéri a kockázatot, hogy talán, sok év múlva már nem úgy szuperálunk, testileg, aktivitásilag (ráadásul ez egyáltalán nem biztos!). Más házasság másba hal bele, megint más meg életében sem volt vitális és méltó. A miénk meg az. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek. A repülőn is szoktam félni felszálláskor, általában mégsem zuhan le. Pedig van rá esély…
KedvelésKedvelés
nem oregszem a ferjemhez, es o sem fiatalodik hozzam. nalam talan inkabb csak izles dolga hogy az idosebbek vonzanak. egyszeruen nem talalom vonzonak a nalam fiatalabbat vagy egyidoset. taszit egy fiatal tapasztalatlansaga, a bolcsesseg hianya, en nem vagyok kirobbanoan energikus, nem akarok bulizni, porogni, rohanni, tenni-venni, vilagot megvaltani, nem akarom vegig nezi ahogy keresi onmagat, probalgatja magat szerepekben, pl apa, ferj, stb. latom hogy egy fiatal test fizikailag vonzo, de nem vagyok kivancsi erzelemmentes szexre sem, a testen kivul meg nem vonzana benne semmi.
amikor eloszor talalkoztam a ferjemmel, megkerdeztem hogy tegezhetem-e. en 22 voltam, o 37 🙂 mokasnak talalom amikor mondjuk egy uj ember jon a barati tarsasagba es lathatoan zavarba jon hogy most a ferjemet tegezheti-e. ha tudnak hogy mennyire fiatal a rancai mogott. persze hamar rajonnek. nagyon szeretem a ferjemet, na..aradoznek akar orakig is, de inkabb nem 🙂
KedvelésKedvelés
csak bátran, egyre nő a szememben!
KedvelésKedvelés
Jó, tudom, hogy ez szentségtörés lesz, de azért is szeretem ezt a blogot, mert itt az ember őszinte lehet és lehet akár szentséget is törni 🙂
Szerintem a propagált és mindenhonnan megtámogatott ideális korkülönbség, a szinte csakis idősebb férfi – fiatalabb nő párost toleráló társadalom éppenséggel hogy ugyanarról a hatalmi tőről fakad, amiről maga a blog is szól.
A férfi csak úgy tud minden helyzetben a nőn uralkodni, ha fizikai erején fölül még megtámogatja a befolyása, az életkora.
Az is hasonló igény, hogy a férfi legyen okosabb a nőnél.
Megoldható ám mindez, igen egyszerű csalással : azon az alig érzékelhető és senki által nem sajnált (pedig nem kevés) áron, hogy a nagyon okos nők és a nagyon buta férfiak, illetve a fiatal férfiak és az idős nők zömmel társ nélküliek. És valóban azok, figyeld csak meg.
Ezen az áron aztán az összképet sikerül olyanná tenni,
hogy a kapcsolatok túlnyomó részében jellemzően a férfi a befolyásosabb és idősebb, a nő meg a butácska és fiatal.
És innen már csak egy ugrás eljutni oda, hogy a nő maga egy butább embertípus, mint a férfi,
továbbá egyetlen előnye, ha szép és fiatal.
Miért akar a nő felnézni a férfira és miért nincs ilyen célja (ma) a férfinak a társával kapcsolatban ?
A játszma pedig egyértelműen a hatalom birtokosainak tesz kedvére, és a másiktól vesz el.
Hogy mit ? Szerintem életérzést.
Legjobban ez onnan látható, hogy azok a nők, akik megtehetik, mert valamelyest hatalmi helyzetben vannak, szintén előszeretettel választanak fiatal, sármos férfit partnerüknek. Lásd Demi Moore, Madonna, Agatha Christie és társaik. Irigy rosszindulattal pellengérezi őket a bulvármédia, míg fordított esetben mindig megértő.
Nem, nem vagyunk hát különbözőek ebben sem, csak épp nagyon mások a lehetőségeink.
A csapból is a férfi mentegetése folyik (“sármos”, a “tisztes őszes halánték”, ” egy fokkal szebb az ördögnél” és társaik), míg a nő fölött mindig mindenért pálcát törnek. Ezer helyen garantált a férfi befutása – míg a nő tudománya az inkubátorszereppé degradálódott.
Az élet úgy hozta, hogy nekem is tizenévvel idősebb a második férjem, ez esetünkben merő véletlen és ha fordítva lett volna, akkor is összejövünk szerintünk – ám ki tudja, valójában mennyi egy ilyen egymásra találásban a rendszer diktálta kényszerítő körülmény és lehetőség, és mennyi valójában a szabad választás.
Én nagyon nehezen fogadtam el, úgy éreztem mindig, hogy én adtam bele az életemből ezt a tizenévet amikor az egyidős partneremet egy ennyivel idősebbre cseréltem, mert nekem nem volt 31, 32, 33, 34, 35, …42 éves férjem,
és habár én akartam, mégis mindig megvolt az a rossz érzés bennem, mintha egyetlen nap alatt 11 évet öregedtem volna, és ez az érzés bizony ma is nyomaszt, 20 éve nem akar oldódni, noha maga a házasságom nagyonis jó.
Mert aztán jöttek a jóindulatú megjegyzések, hogy “nem is látszik” – de jó, de jó, ugye ? csakhogy minden ilyen megjegyzés rajta fiatalított 6 évet, rajtam meg öregített ugyanennyit.
Aztán elgondolkodtam már azon is, hogy nekem ugyan milyen esélyem lenne egy ugyanolyan középkategóriás emberként, mint a férjem, egy 11 évvel fiatalabb partnerre – semmi, pedig nem voltam se csúnya, se buta, csak éppen ilyen szempontból “öreg”, illetve hogy főleg nő.
Pedig mennyivel másabb életérzés lenne, ha a férjem ma 42 éves lenne és nem 64… Mennyivel távolabb érezném például az elmúlás gondolatát…
És azt is elnéztem, hogy hány fogyatékkal élő férfi lel szerető, gyakran egészséges nő társra, aki még gyermeket is szül,
míg a fogyatékkal élő nők szinte kivétel nélkül egyedül maradnak, vagy a szerencsésebbek max. hasonszőrű partnert találnak.
És mindez számomra azt jelzi, hogy ezen a mostani emberpiacon értéktelenebb ember a nő, és ezért sok esetben az életérzésével is fizet. És nem kell ahhoz verve legyél, hogy rosszabbul érezd magad a bőrödben, mint érezhetnéd.
KedvelésKedvelés
Annyira szeretem a hozzászólásaidat.
KedvelésKedvelés
Én is, és nem szentségtörés.
KedvelésKedvelés
Ez engem is megerintett most…
KedvelésKedvelés
Nagyon igaznak érzem, amit írsz. És roppant elgondolkodtató, hogy tényleg azt súlykolják ma is sok fiatal lány fejébe, hogy neki egy okosabb férfi kell, akire fel tudnézni. Amikor sokáig voltam egyedül és kilátástalannak tűnt méltó párt találni, végül azt is nekem rótták fel a “nem vagy elég kedves, lágy” és a többi mellé, hogy az én hibám, amiért nem tudok felnézni. Holott, magát az igényt erre az generálta bennem, ahogy neveltek és ami körülvett. Nem magamtól fogalmazódott meg bennem, hogy ezt szeretném és évekbe telt rájönni, hogy ez hamis. Egyrészt nem fontos ez a felnézés ügy, mert a kölcsönös tisztelet és megbecsülés fontos. Másrészt pedig nehéz úgy felnézni, ha csak úgy megy, hogy mindig mi guggoljunk le. Így látom, mert én rengeteg okos, tehetséges, penge nőt látok és negyed olyan kaliberű férfiakat.
Meg hogy a férfinak is az kell, hogy ők legyenek a vezetők és a nők rájuk felnézzenek. Hát mi ez, ha nem elnyomás és uralkodás? Ego-petting, az, a férfiaknak…
KedvelésKedvelés
Nagyon jó.
Tudod, hogy hívom a “túl” okos, “túl” sikeres, férfiak által ijedten került nőtípust?
Az óriásnő.
Az ÉS-ben volt egy cikk, hogy a tipikus magyar szingli fiatal, munkanélküli, alacsony végzettségű vidéki férfi.
KedvelésKedvelés
cvd-nek
igaz amit írsz, az a pár év végérvényesen kimaradt és nem is lehet mással pótolni azokat az élményeket, amiket akkor együtt élhettetek volna át. nekem ez a gyerekeim kapcsán jut eszembe: mivel későn szültem, a gyerekek nem ismerhetnek engem fiatal maminak, akkor sem, ha igyekszem lépést tartani velük. csak fotókról tudhatják, milyen volt az arcom huszonévesen, harmincévesen. azért remélem, idővel meg tudom majd velük osztani élménydús előéletem nekik való részét. nincs két életünk.
KedvelésKedvelés
enyhe vigasz neked, hogy szerintem a gyerek nem emlékszik az anyja másságára kicsi korából, csak onnantól van róla konkrét részletes emlékképe, mikortól tizenéves lesz, és az is folyamatosan idomul a legutolsó látott állapothoz.
Így szinte csak azt őrizzük meg fiatal arccal, aki korán meghalt, de aki megöregedett, arról mindig az utolsó képe ugrik be.
És rácsodálkozunk az ifjúkori képeire, hogy jééé, pedig akkor is láttuk.
Én ott tartok, hogy a magam ifjúkori képeire is rácsodálkozom már 🙂
Ugyanakkor egyre gyakrabban riadok meg a tükörbe nézve, mert mintha a 22 éve halott anyám nézne vissza, ahogy öregszem…
KedvelésKedvelés
Alig pár hónappal idősebb nálam a férjem. Régebben gyakran gondoltam arra, hogy egy nálam öregebb, érettebb férfival bizonyos helyzetekben mennyivel könnyebb lenne. Megvan viszont annak is a varázsa, hogy együtt érünk, együtt öregszünk, együtt tanuljuk a világot és egymást, együtt bukdácsolunk. Sosem volt egyébként nálam lényegesen idősebb férfival kapcsolatom, egyszer viszont egy szenvedélyes románc történt egy hét évvel fiatalabbal…
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: apáim voltak | csak az olvassa
Nagyon érdekes ez a téma és a hozzászólások is!
Nekem világéletemben kizáró ok volt a nagy korkülönbség. Ha meghallottam, hogy 5-7 évnél több van köztünk, akkor köszöntem, s viszlát!
A szüleim között 21 év korkülönbség volt. 52 volt apu, amikor születtem. Nekem nagyon nehéz volt úgy felnőni, hogy ő idős. Mert hiába volt szép gyerekkorom, amióta az eszemet tudom, nekem felelősségem is volt ő. Ne játszunk hangosan, mert fáradt, inkább rajzoljunk valami szépet neki. Nekem fájt, hogy az én apukám nem bír annyit, mint más apukája. A szivem vérzett, hogy nem tudott velem táncolni a szallagavatómon, mert már rég beteg volt. Mindig tekintettel kellett lenni a korára és arra, hogy nem egészséges már. Aztán 20 éves koromban meg is halt szegény. Imádtam, de nagyon nehéz volt.
Én emiatt tudatosan elzárkóztam és menekültem mindenki elől, aki pár évnél idősebb volt. Mert én nem tudnék még egyszer félelemben élni, hogy meddig és mi lesz ha…? És ha egyszer talán vállalnék gyereket, én nem szeretném, hogy neki is olyan nehéz legyen, mint nekem volt. Persze, lehet, hogy a velem egyidős párom holnapután megbetegszik, aztán nem intéztem semmit, korkülönbség ide, vagy oda. De az akkor sors és nem tudatos választás és vállalás, amit a nagy korkülönbség jelent. Én a nagy korkülönbségtől félek, mint a tűztől.
KedvelésKedvelés
Én úgy örülök, hogy egy ilyen emberből jutott Lőrincnek majdnem 6, Julisnak négy és fél, Babadávidnak két és fél év. Nem cserélnék senkivel.
KedvelésKedvelés
Elhiszem. Amit írsz róla, abból egyértelmü milyen mély, méltó és szép volt. A gyerekeknek is.
Nekem nem volt az. És ezért nem kívánnám a gyerekeimnek.
KedvelésKedvelés
Ja és még egy bicskanyitogató sztori. Pár éve volt egy 16 évvel idősebb férfi, aki bepróbálkozott. Kétszer találkoztunk, annak is nagyon ronda vége lett. 🙂
Mondtam neki 2 randi után, hogy próbáltam máshogy viszonyulni a dologhoz, de hát nekem ez nem megy. 16 év, az 16 év. Ne haragudjon, én ezen nem tudok változtatni, öregnek érzem őt magamhoz képest, mert én csak 27 vagyok (voltam). Erre magából kikelve üvölteni kezdett velem, hogy ő nem öreg és vegyem tudomásul, hogy én vagyok az! (heh?? 😀 )
Mert már közelebb vagyok a 30-hoz, mint a 20-hoz! És ő marha jól néz ki!! (ühüm, ripacs) Erre én is jól felhúztam magam, mondtam, hogy kibaszott szar lehet ez a kapuzárási pánik. De ne izguljon, apám orvos volt, szerzek szakembert, akivel beszélgethet. Neki nincs kapuzárási pánikja és jobb, ha tudom, hogy ő 10 év múlva is megkaphat 25 éves, gyönyörű lányokat, én meg ki a bánatnak fogok kelleni?! Hát mondom majd nyugodtan nézzen meg engem negyvenévesen, ha még lát majd akkor, amikor én annyi leszek. Én akkor sem vállalom a kockázatot, hogy 10 év múlva esetleg egy parkból támogassam haza, mert megpróbált mondjuk focizni a gyerekünkkel, de nem bírt… Szó szót követett, majd a korunkra mindketten rohadt büszkén, egymást vérig sértve távoztunk 😀
KedvelésKedvelés
Jujjj 🙂 .-) Ez annyira emlékeztet a saját 15 évvel idősebbemmel történt szakításra, hogy jujj mag jajjajj 🙂
Mi ugyan nem a kinézettel sértegettük egymás, meg nem is az életkort vetettük össze, hanem a szellemi képességeket, a tudást, tájékozottságot.
Viszont ugyanilyen ronda jelenettel végződött, mert vérig volt sértve a kritikáimtól. Még sose mondott neki ilyeneket senki, a korábbi partnerei (az exnejei is) felnéztek rá, de nagyon. Mind a társadalmi, mind az értelmi színvonala miatt.
Nos, én nem. Nekem nem imponált, hogy dzsentri családból származik (én is, anyám ágán, de ezzel aztán sosem foglalkozott senki odahaza), hogy tanári diplomája van, mert nekem is van másféle, hogy olvasott, mert én is az vagyok, többezres könyvtárral. A dzsentritempók pedig kifejezetten irritáltak.
Nekem az számított volna, ha képesek vagyunk egyenrangú félként kezelni egymást, de szinte kezdettől bele akart szorítani a tanár-diák alá/fölé rendeltségbe, annak ellenére, hogy figyelmeztettem még az elején (amikor még csak chateltünk), több alkalommal is, ez nálam nem működik. Bizonyára azt vélte, majd a személyes charme-ja módosít ezen.
Huh, hiszen amikor végre találkoztunk, egyből arra gondoltam, na mégse kellett volna ezt, pont az a férfitípus, akitől már 17 évesen is frászt kaptam.
Aztán úgy voltam vele, á, hülyeség, adok a dolognak esélyt, mert miért is ne?
Csakis az akkori mély gödörrel tudom magyarázni, amiben voltam, hogy egyáltalán sor került még egy, meg még egy, meg… találkozóra, és végül csak úgy 4 hónappal később szakítottam vele. Tudom, ez eléggé hosszú időnek tűnik, de igazában nem találkoztunk túl sűrűn, és amikor igen, az is csak 1-2 óra volt többnyire. Ilyenkor sétáltunk, beszélgettünk, kiállításon jártunk vagy moziban. Hosszasabban talán 5-6 alkalommal voltunk együtt.
KedvelésKedvelés
Hát akkor, ha jól számolom, a pasi akkor 43 volt…. az még tényleg nem öreg, viszont az durva, hogy ő mennyire jogosultnak érezte magát a jóval fiatalabb partnerhez. Szerintem ez elég tipikus, természetesen csakis férfiak esetében. Ha például nekem mondana ilyet egy nálam 16 évvel fiatalabb fiú, mondjuk nem esne jól, de nem érezném olyan felháborítónak, végülis igaza van. tényleg nagy a korkülönbség. Ám fordított esetben ez többniyre fel sem merülne, mint opció.
KedvelésKedvelés
Tényleg nem sok a 43. Ma ő 47 én meg 31 vagyok. De a 16 év köztünk nem lenne kevesebb, sőt azt hiszem én éreztem volna egyre többnek ezt a különbséget. Ugyan csak 2 randi volt, de beszélgettünk családról, gyerekről, hogy kit mi foglalkoztat. Azt mondta, hogy ő kezd megérni rá és már nagyon szeretne. Ő jogot formál a fiatal barátnőre, de a gyerekhez csak 45 körül nő fel. Gratulálok a kiforrot személyiségéhez.
KedvelésKedvelés
“nyugodtan nézzen meg engem negyvenévesen, ha még lát majd akkor, amikor én annyi leszek.”
😀 😀
KedvelésKedvelés
Én már a 11 év korkülönbség miatt is kapok, főleg, hogy általában egy tizessel fiatalabbnak néznek. Hosszú távon viszont engem is aggaszt a korkülönbség, de leginkább az, hogy egyátalán nem hajlandó sportolni Szerencsére időben észbe kaptam, de elkezdtem hozzá tunyulni, viszont nem tudom, hogy mennyire fogom vonzónak találni 20 év múlva. Nekem ő nagyon sok szempontból az apám, sajnos olyanból is, amit apámban nem szeretek. Ezen kívül kiderült nem is olyan régen, hogy igazából ő jól el lenne gyerek nélkül, ami ugye nem az eredeti sztori volt. Szóval bonyolult.
KedvelésKedvelés
Azt nem ertem, miert nem szamit tarsadalmi problemanak, ha valaki a barnakra bukik, vagy netalan a human erdeklodesueket kedveli, esetleg sportos tarsra vagyik mindig. Es akkor…? Miert valik moralis kerdesse a kor? Miert valik az egyen erzelmi igenyein, gyakorlati aggalyain tul barmilyen szempontbol figyelemfelkelto kerdesse, hogy XZ mar megint nala joval idosebbel boldog? Hat nem az o maganugye ez? Torvenyes? Az. Erdekes? Nem. Kell ezen rajta kivul barkinek csamcsognia? Abszolut nem. Szerintem megint csak arrol van szo, hogy a vilag intolerans es tapintatlan, semmi tobb.
KedvelésKedvelés
Azért nem, mert a kor hatalmi kérdés is, meg szülni sem lehet akármikor. És van még az érdekellentét a felnőtt gyerekekkel, előző partnerekkel, nálunk ez egészen tragikusra sikerült (Goriot apó).
KedvelésKedvelés
Is, igen, de ez a kapcs lenyege? Nem hiszem. Van, akinel igen, meg hatalmi jelveny, tarsadalmi fiatalsag-kultusz, de az megint mas teszta. Nem szivesen vennem egy kalap ala a kettot csak azert, mert mindketto fiatal idossel paros. Gyerekvallalas szemelyes kerdes, persze. De…
KedvelésKedvelés
Van egy olyan mintázat világunkban, hogy két évtized házasság után a 47 éves férfi lelép egy nála húsz évvel fiatalabb nővel, mert abba szerelmes. A 47 éves nő meg marad egyedül a kamaszgyerekkel. És ezek nem egyenlő esélyek.
Természetesen mindenkinek szíve joga olyan partnert választani, amilyet óhajt, általánosságban meg konkrétan nekem sincs bajom a nagy korkölünbségű párokkal. De a fenti mintázat valahol hatalmi is. Mert a férfi megteheti.
Nekem fáj a szívem helyes, okos, korukhoz képest csinos negyvenes, ötvenes nőkért, akiknek a férfi kortársai két évtizeddel fiatalabb párra hajtanak.
Közben rengeteg helyes párt ismerek nagy korkülönbséggel (mindig a tipikus irányba).
KedvelésKedvelés
A nők idősebbhez való vonzódása szerintem a kínálathiány is adja.
Hogy a korabeli fiúk nem akarnak még felnőni, nem akarnak semmit. Így mintegy kikövezik az utat az idősebb generáció felé a lányoknak, akiknek ketyeg ugye a biológiai órájuk, hogy a társadalmi nyomásról ne is beszéljünk.
Pedig szerintem mégiscsak a közel egyidős (plusz-mínusz 3 év) pároknak lehet a legnagyobb esélyük igazán egyenrangú párkapcsolat kialakítására.
KedvelésKedvelés
És még egy szempont ugyanehhez:
noha az életminőség, életérzés nem mindenkit bénít a nagyobb korkülönbséggel megáldott kapcsolatban úgy, ahogy engem valahol a szívem legmélyén a kezdetektől zavart (erről a férjemnek mindig őszintén panaszkodtam is, nem vette zokon és megígérte, hogy az összes barátnőm egyidős férjét túléli, miközben én itt aggódom és szarul érzem magam )
az viszont már senkinek sem igazán jó, hogy emiatt a többség az élete végén hosszú évtizedekig társtalan marad, hisz egyrészt ugye a nők fiatalabbak, meg tovább is élnek.
(ezért is röhej a troll víziója, hogy “egyedül fogtok megdögleni”, mert ezt szinte minden nő jogosan borítékolhatja magának).
A társtalanságban az addig elnyomott nő kivirágzik ( anyósom egyenest a szociális gondozóból perdült haza 88 évesen… és már két éve egyre önállóbb 🙂 , viszont a mély kapcsolatát elvesztő nő magányos és hervad. Mert nem jó az embernek egyedül, mondá az úr 🙂
Jó apropó ekkor az unokákat meg a háztartást grátiszként az öreglány nyakába sózni, már ha nem dolgozott volna addig is egy életen át ingyen eleget…
KedvelésKedvelés
A fene tudja, melyikben van nagyobb kockázat. Én az elején nagyon hamar úgy éreztem, hogy igen, hazaérkeztem. Mert olyan könnyen egymásba simult az életünk. Most már kamaszkorba lép a kapcsolatunk is, és még mindig kevés a göröngy rajta, még mindig úgy érzem, megéri, még akkor is, ha nagy eséllyel több időt töltök majd egyedül, mint azok, akik korukbelihez mennek férjhez (és együtt is maradnak). Annyira egyedi ez, semmi sablon… A kortárs-kapcsolatom tele volt kicseszett nagy hullámokkal, és egyenlőnek semmiképpen sem nevezném.
KedvelésKedvelés
19 évesen nekem is volt egy közel 2 éven át tartó kapcsolatom, egy majdnem apámkorú férfival. Bár ő nem élt házasságban , mégis titkos viszony volt a miénk. Ismertem a szüleim véleményét a nagy korkülönbségről, így nem vállaltam nyíltan ezt a szerelmet. Mert én annak éreztem.
Akkor már nem éltem otthon, így nem okozott különösebb gondot, hogy titkoljam előttük. Tudom, hogy nagyon kétségbe estek volna, marcangolták volna magukat, hogy ugyan mit rontottak el velem kapcsolatban. Ezt nem bírtam volna elviselni.
Szóval nagyon jól éreztem magam ezzel az emberrel, sokat beszélgettünk, közösen főztünk, és természetesen működött a szex is. A volt feleségével nem marták egymást, igazán emberi módon tudták megoldani a közös gyerekük nevelését is. Tehát nem azzal töltöttük az időt, hogy a megtépázott önbecsülését kellett helyreraknom, vagy elemeztük a rokonok viselkedését. Hiszen nem is tudtak a viszonyunkról.
20 év távlatából visszagondolva nagyon vicces, hogy két független ember, a világ előtt fel nem vállalt szeretői viszonyt tart fenn hosszabb időn keresztül. Akkor eszembe sem jutott azon gondolkodni, hogy neki vajon miért jó ez.
Az viszont időről-időre felmerült bennem, hogy a szüleim felé csak fel kellene mutatni egy vállalható kapcsolatot. Látva az egyetemi csoporttársnőim közel azonos korú barátait , és a tipikus együtt-járásokat, kétségbe estem. Hogy nekem bulikba kellene járnom..? velük…? Inkább kiállok a szüleim elé és vállalom a szégyent.
Természetesen nem voltam olyan bátor, hogy ezt tényleg megtegyem.
Aztán elmúlt….
Beleszerettem egy nálam 5 évvel idősebb fiúba, aki szintén elvált volt. Fiatalon beleugrott egy házasságba, majd szinte ugyanazzal a lendülettel ki is ugrott belőle.. A szüleim hetekig nem tudtak napirendre térni az “elvált” állapotán. Néhány hónapig minden szép és jó volt, bár ezen a blogon olvasgatva, be tudok azonosítani néhány bántalmazásfélét a kapcsolatunkban. Szigorúan csak érzelmit, fizikait nem.
Féltékeny volt. Mivel gyakorlatilag nem volt kire, mert tényleg hűséges voltam, rá sem néztem másra…hát a gondolataimra. Végül azzal vádolt, hogy az exet biztos jobban szerettem. Eddig a pontig ezen nem is gondolkoztam, de befészkelte magát a fejembe a gondolat. , és rá kellett jönnöm, hogy bár nem szerettem jobban, jobban éreztem vele magamat. Egyszer arra mentem haza, hogy borzalmasan leverten feküdt az ágyban, azt hittem valami tragédia történt a családjában. Fél órás szenvedés után kibökte, az a gondja, én úgyis el fogom őt hagyni.
Egész gyerekkorom azzal telt, hogy bűntudatom volt, ha szomorúságot okoztam a szüleimnek, elviselhetetlennek éreztem, hogy újra azzal kell szembesülnöm: miattam szomorú valaki. Szakítani akartam. Néhány hónapig még együtt maradtunk, aztán ő hagyott el egy másik nő miatt.
Egy ideig nem volt senkim, aztán találkoztam a mostani párommal, aki 4 évvel idősebb nálam. Vele voltam a legboldogabb, és szexuális téren vele éltem át a legnagyobb harmóniát.. Akkor 27 évesen már nem volt annyira tapasztalatlan hogy ne félénk kamaszként ügyetlenkedjen, de a 20+ korkülönbség sem volt akadálya az igazi intimitásnak.
Semmit sem bántam meg az akkori kapcsolatból, ha nagy ritkán összefutunk valahol, jól elbeszélgetünk, de úgy érzem igazán egyenrangú viszony nem lehet ekkora korkülönbség mellett.
Persze az is lehet, mostanra ért be a szüleim “tanítása”. Mint egy búvópatak dolgozott bennem, hogy “ez nem lehet jó, természetellenes”, és mostanra magamévá tettem.
Nagyon érdekes a téma, maradok veletek és olvasgatok.
KedvelésKedvelés
tán 13 év volt a legnagyobb, én 17 éves punk-féleségként tartottam a liliomot a bakancsa talpa alá, aztán igyekeztem mihamarabb láthatatlanná válni (sikerült). amíg nem, érdekesnek tűnt, ám hamar elvált, hogy nincs kedvemre hű tanítványként kuporogni a lába mellett. aztán az első komoly 25 éves múlt, amikor érettségiztem, akkoriban ez nekem kicsit soknak tűnt, ám mivel addigra a barátaim egy jó része is ebbe a korcsoportba tartozott, nem lepődtem meg. pár év múlva, kapcsolatunk félidejénél jöttem rá, hogy ennek az embernek én vagyok az anyja, én vigyázok rá, én buzdítom, én szidom össze. a harmincadik szülinapján én vittem haza Szigetről (és előtte-utána még hányszor), amikor megint filmszakadásig ivott, és öreg 23 évesnek éreztem magam akkor. és anyja voltam a következő hosszúnak is, alig volt idősebb, és hiába volt vele a legjobb gyerekeskedni, az anyáskodás, amit ráadásul én nem is akartam, egyszerűen felőrölt. most már magamhoz tértem, legnagyobb meglepetésemre egy felettem apáskodni kívánó alakkal veszek részt egy komoly kapcsolat paródiájában, furcsa egy érzés, mintha a régi anya-barátnő ént látnám férfiban, kiráz tőle a hideg. és egyszer tényleg szeretném megtudni, hogy működhet-e, létezik-e olyan felállás, ahol a szülői szerepek kívül maradnak, senki nem hajol le a másikhoz, és egymásnak legfeljebb testvérei vagyunk ,vagy mondjuk pajtik, az talán még jobb.
KedvelésKedvelés
Bizony, azt hívjuk egyenrangú kapcsolatnak, két érett ember szövetségének.
KedvelésKedvelés
A férfiak átlagban 10 évvel kevesebbet élnek a statisztikák szerint. A férfiak főleg anyára vágynak egy kapcsolatban, nem barátra, nem szabadidő partnerre, nem lelki társra. A férfiak elviselik a fantáziátlan, unalmas szexet, csak rendszeres, mindig elérhető legyen. A nők számára ez maga a pokol. Egy húsz éves nőnek megfelel az azonos korú férfi, 30 év felett viszont már a mínusz 10 (40 felett akár 20) év korkülönbség az ideális ha a két nem biológiai adottságaiból indulunk ki.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: egy jó szóért | csak az olvassa
Szia Éva!
Folyamatosan itt vagyok Nálad, mióta idetaláltam…és most jutottam valahogy ehhez a bejegyzéshez….nem kronológiai sorrendben haladok, hanem hangulatomtól és a körülvevő csend intenzitásától függ, merre járok éppen…
Már előzőleg is sejtettem, hogy nagyon sok minden hasonló az életünkben, aminek próbálok nem nagy jelentőséget tulajdonítani, de mégsem tudom figyelmen kívül hagyni…többek között ez is. Hogy Péter, aki a szerelmem volt, és aki tavaly nyáron halt meg, kerek 30 évvel volt idősebb nálam. És ennek ellenére, vagy talán pont ezért, ennél kiegyensúlyozottabb, egyenértékűbb kapcsolatban nem éltem soha.( nem volt túl sok kapcsolatom…) Valahogy egy polcon voltunk intellektusban, érzékenységben, Ő a két lábbal a földön járásával egyensúlyban tartotta az én rebbenékeny, önértékelési problémákat magammal cipelő személyiségemet, és engedte, hogy kinyíljak és kiteljesedjek Mellette:-) Mindezt úgy, hogy rajongásig szeretett, és közel 10 ezer szerelmes email-t és sms-t őrzök Tőle:-)
Mellette sikerült nőnek lennem, egész egyszerűen azért, mert Ő igazi férfi volt, és nem egyfajta apapótlék.
Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy részem lehetett ebben a szerelemben, bár igazságtalanul rövidnek érzem az együtt töltött időt…keveseknek adatik meg, hogy ilyen érzelmeket ilyen intenzitással élhessenek meg… A blogod alapján úgy érzem, Te is a szerencsések közé sorolod Magad…
Ölelés. Margó
KedvelésKedvelés
Szia, Margó, megrendít, amit írsz. Igen, én is,pont így. Betegségben halt meg Péter? Maradj itt, jó itt.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, Éva!
Igen, nyirokmirigyrákban halt meg 6 hét alatt. Két kisgyerekkel kísértük Őt.
Szép napot Neked, Nektek!!!! Beindítom én is a hetet, ébresztem a gyerekeket:-)És jövök még, este:-)
KedvelésKedvelés
Milyen érdekes, amit itt láttam – lehet, hogy csak engem leplez le? Ez a föltételezés, hogy apakomplexusa akkor lesz az embernek, ha rossz vagy nem jelenlévő apja van/volt… Én úgy képzelem, hogy apakomplexusa mindenkinek van, és mindenkinek elég bonyolult, és aztán van, akinek jobban beszól a későbbi életébe, másnak meg kevésbé vagy épp egyáltalán nem. Nekem speciel rettentő jó apám volt, s tegyem hozzá, rettentő jó anyám és testvéreim is, mégis sikerült valami egészen ritka furcsaságként kifejlődnöm, például roppant erős (és zavaros) apakomplexussal. De akkora lett, mint egy szovjet társasház.
A legelső, a nagybetűs, az tizenhárom évvel volt idősebb. De nem is az, hogy idősebb – hiába voltam huszonnégy éves – szabad röhögni -, egyszerűen ő képviselte a világot, én pedig semmi voltam. Megmozdulni sem mertem. Elhiszitek? Semmi negatív nem volt – a férfi jó volt, kedves, figyelmes és minden -, de az egész kapcsolat folyamán nem mertem megmozdulni. És nem arra jöttem rá később sem, irtózatos gyötrelmek árán, hogy szabad volna megmozdulnom – ugyan! -, egyszerűen csak arra, hogy klinikai neurózis állapotába kerülök azért, ahogy alkalmazkodni igyekszem. Ez utólagos fölismerés és jócskán utólagos szakvélemény, akkor csak annyit láttam, hogy megőrülök, egészen parasztosan, ha benne maradok ebben a történetben. És kiszakítottam magam, annak ellenére, hogy őrülten szerelmes voltam és őrülten szerelmes maradtam még vagy négy éven át. Négy év múltán is csak az egyéb próbálkozások kezdődtek el; az, hogy a tényleges szerelem elmúljon, vagy húsz évet vett igénybe.
KedvelésKedvelés
Mi 1éve vagyunk együtt. 20,5 év korkülönséggel. Én 22,ő 42. Én is rettegtem mindentől az elején amiket itt írtatok.Előbb elmegy (Bár sosem garancia),Mi lesz ha később hirtelen öregnek látom és bár a lelkét szeretem,mivan ha ahhoz nem eléggé hogy kívül is kívánjam vagy ne lássam öregnek?Túl élénk vagyok,leszek hozzá.Ő otthon ülne ,én közös programokra vágynék.Szerencsére se nem el vált ,se nem házas és gyerek sincs.Ezt megélhetné velem.Persze a gyerek dolog is.Nem e lenne a gyerekhez egy idő után túl ,,lassú”.Remélhetőleg a gyerek felnő mire ő elmegy.Már most nyugodtabb mint én.Lenyugodhatok hozzá,de mivan ha felpörgök.Mivan ha ő még nyugodtabb lesz.Hozzá öregszem vagy ő hozzám fiatalodik.A nőnek elvileg 30-35 éves korában a legnagyobb a libidója.Ha már most kisebb a páromé akkor mi lesz mikor én a csúcson leszek ő pedig 50 lesz és talán csökken még a libidója. Mi lesz ha és társai…Mára ez elmúlt.Bár most ,hogy így végig olvastam egy huzamra kicsit megint bezuhantam
KedvelésKedvelés
Majd kiderul…
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Ez volt az első bejegyzés, amit elolvastam, ezért úgy gondoltam ide is szeretném írni az első hozzászólásomat.
Kb. fél éve olvashatlak Éva és magával ragadott a blogod, nem tudok tőle szabadulni. Pedig eddig erre senki nem volt képes. Előbb vagy utóbb, de a legtöbb, eleinte érdekes blogot csak otthagytam. A tiéd valahogy más.
Hogy miért ez a téma? Talán ki is lógok a sorból, mert ő csak 14 évvel idősebb nálam mégis első, talán csak második pillanatra megfogott. Engem, aki világ életemben furán néztem már azokra is, akik között csak 6 év volt.
Nagyon sokáig még a nálam is fiatalabb fogtak meg valami furcsa oknál fogva. Erre itt van ő és csak annyit tudok, hogy jó vele, nagyon jó. Bár még gyerekcipőben jár a kapcsolat, de én már csak azt érzem, hogy ez így jó lesz.
Ha gyűjtök elég bátorságot, reagálok több bejegyzésre is.
KedvelésKedvelés
Üdv a blogon! Köszönöm, hogy írsz, jó érzés, ezek szerint sokak érzését, kérdéseit sikerül megfogalmazni.
Jó, hogy itt vagy. Az egyes címkékre kattintva a bejegyzések alatt előjön egy sor olyan témájú írás, illetve hármat automatikusan is ajánl.
KedvelésKedvelés