Az úgy volt, hogy hazajöttünk Keneséről nappirítottan, kaotikusan, békatalpak, gumiállatok, száraz kenyér, moszattal borított telefon satöbb szanaszét, tej savanyú, illyt esmég üzembe helyezzük, mivel lejött velünk ő is kultikusan, volt is a csajokkal nagy kávézás, na, végül a gyerekek ráuszultak valami rajzfilmre, én meg szétcsaptam kölcsön botmixerrel némi tehéntúrót tejszínnel, vaníliával és agavésziruppal, és kúszok megérdemelt pihimre, nézem egyenlő szárú háromszögben, mi van a blogon, gmailben, facebookon
— az ilyen részletek, meg a szövegbeli személyes részletek arra szolgálnak, hogy ne lopják le az írásaimat se szó, se beszéd, mint tette legutóbb a Fővárosi Hírhatár —
, és a levelezőlistán jött a hír, hogy TomCat, vagyis a Tolvajkergetők vezeti a Vodafone Főállású Angyal pályázatát, egyébként szavazzunk, és a szavazás körül elég nagy a ribillió, fröccsennek a kommentek, panaszolja is TomCat, hogy Vujity Trvtko egy rivális pályázó mellett kampányol, és ez micsoda visszaélés, hogy médiaszemélyiségként torzítja a versenyt. Erre elkezdtem Trvtko profilját olvasni, aki ezt már törölte, de volt ott Puzsér-meccs meg kerekesszékes homokzsáktöltő hős, és Trvtko kommentálja a Szita Bence-gyilkosság három elkövetőjének tényleges életfogytiglanját, és azt írja:
Pár éve meghívást kaptam a Kalocsai Női Börtön és Fegyháztól. (…)
Ott, Kalocsán tudtam meg (bár sejtéseim azért voltak), hogy a női rabok olykor milyen kegyetlenek egymással. Különösen az édesanyák a gyerekgyilkosokkal. Az akkori kalocsai sajtótiszt, Baltás László azt mesélte, hogy a Karácsony és az anyák napja a legkegyetlenebb időszak. Egyrészt, mert a raboskodó édesanyákat őrjíti a hiány, a kinti gyermekük hiánya, másrészt ilyenkor Kalocsán gyermekek adnak “ünnepi műsort”. Ahol megszakad a szív.
Ilyen körülmények közé kerül Polcz Erika. Persze semmi jogtalant nem kívánhatok másnak, ugyanakkor nincs illúzióm, az élet elrendezi önmagát. És az is igaz, nem kell megölni egy kisgyermeket és akkor nincs miért aggódni, hogy akkor most mi vár rá?!
Polcz Erika azon kívül, hogy a börtönhierarchia legéslegaljára kerül, a saját családját is halálra sebezte.
Én ezt az érvelést már olvastam, mégpedig november első felében, a Helyi Thémában, egy kriminológustól, vagy büntetésvégrehajtási szakembertől, igen. Ezt a kikacsintást, ezt a középre helyezkedést, hogy ugyan mi kultúremberek, művelt européerek halálbüntetést, vendettát, kínzást nem követelhetünk, nem úgy, mint a vérszomjas csőcselék, ellenben finoman meglengetjük, hogy ne aggódjatok, a ti igazságérzetetek is kielégül, a börtönben majd megoldják.
Kérdem én, tudjátok-e, mit beszéltek.
Kérdem továbbá, milyen az ország az ilyen, amelyben bárkit, ismétlem: bárkit a büntetőjogi eljárásban kiszabott, ez esetben a létező legsúlyosabb törvényes ítéletén felül ér — tudjuk, miről beszélünk — önbíráskodó szankció, a börtönbeli szervezett, sajátos értékrendű hierarchia pluszbüntetése, folytatólagos, többrendbeli és csoportosan elkövetett kínzás, megfélemlítés, lelki terror, amelyről az egyenruhásoknak és a vezetőknek, de az átlagos újságolvasónak és az utca emberének is tudomása van, tényként kezelik, tényezőként számolnak vele, sőt: áthárítják rá a büntetés végrehajtásának javát. Milyen állam az ilyen, jog-?, milyen értékrend, milyen miliő, morális talapzat? Milyen gondolkodás az, amelynek nem elég a jogrendje szerinti legsúlyosabb szankció? Mit gondolunk akkor bűnről és bűnhődésről, hogy lehet nekünk ilyen jogrendünk, hogy a legsúlyosabb bűn legsúlyosabb büntetését tömegesen keveseljük? Hol tart akkor a mi álláspontunk emberi jogról és bosszúról?
És milyenek ezek a mi nem is habzó átlagpolgáraink, mert azokat olvasva csak a piros ikszre kattintani érdemes a jobb felső sarokban, hanem pont a mi kiválóságaink: felkent szakembereink, népszerű tévés személyiségeink, hogy a vért kívánó közvéleménnyel így összekacsintanak törvény és jog háta mögött, hogy kárörvendően sugalmazhatják, írhatják le virágnyelven: majd megkapják a magukét, meglátjátok. Miféle indulatok, aljas késztetések vannak itt megcélozva az átlagemberekben, és miféle olcsó kísérlete ez már megint annak, hogy Mi, a Nem Olyanok ennyire kontrasztosan Jó Embernek érezhessük magunkat. És vajon az épebb lelkű társadalmak börtöneiben folyik-e ez a büntetés alatti informális büntetés ilyen mértékben, és ha nem, miért nem. Van-e okunk tanulni tőlük, vagy inkább maradjunk ilyenek, kicsit sárgák, kicsit savanyúak, csordanép, piszkos, gatyás, bamba társak. Igazságot, egyenlő bánásmódot akarunk-e mindenkinek, vagy csak néhány kivételezettnek?
És mindenki, aki most felkiált, hogy mit védem őket, nekik ez sem sok, olyan szörnyű, amit tettek, gondolkodjon el egy pillanatra, és vizsgálja meg, pontosan mi mondja ezt benne. Aztán pedig tűnődjék el azon, milyen világban szeretne élni, miért hiszi biztosnak és kibéleltnek a sorsát, és mi történne, ha ő maga kerülne mondjuk pedofilként alaptalanul elítélve ebbe a fegyintézeti hierarchiába. Igen, őbennük, P. Erikában és a két férfiben nem volt emberség, ez világos, de bennünk vajon van-e? Mert ez annak a próbája. Ez a kérdés, nem az Igazság — az Igazságot jól tudjuk, ha azt a részét, hogy a gyilkosokon kívül ki mindenki bűnös még Szita Bence halálában és bármely gyermek szomorú sorsában, kevéssé taglaltuk is.
csak az olvassa. én szóltam 
Nagyon tanulságos, elgondolkodtató írás! Vajon, ami vért és szenvedést kíván bennünk, az ugyanaz, ami miatt a rómaiak ujjongva nézték, ahogy a vadállatok marcangolják szét az elítélteket, vagy amiért a középkor embere tömegével tódult boszorkányégetést, kerékbetörést nézni? Sokan még mindig a szemet-szemért elvet tartanák korrektnek – járjon a bűnösnek az, amit az áldozattal tett? Őszintén nem tudom, és úgy gondolom, aki nagy hangon nyilatkozik és ítélkezik az ilyen ügyekben, az nem igazán gondol bele.
Én valahol mindig sajnálom az elítéltet is, akármit is tett, és azon szoktam gondolkodni, hogy vajon mi juttatta odáig, mi vitte rá? És vajon mi a jobb, egy gyors kivégzés, vagy az életfogytiglan – én például még mindig nem tudtam eldönteni, hogy egyetértek-e a halálbüntetéssel, és hogy adott esetben a magam számára mit tartanék jobbnak. Polcz Erika esetét végképp nem értem – holott van nem egy hasonló a világtörténelemben – el nem tudom képzelni, milyen állapotban kell lenni, milyen gyűlöletet kell érezni ahhoz, hogy valaki ilyesmit tegyen, pláne, hogy azt képzelje, hogy megússza.
Amúgy amennyire én tudom, a börtönökben mindenhol nagyon kemény viszonyok uralkodnak, terror, bántalmazás,nemi erőszak, csicskáztatás, stb. Nyilván egy bolíviai börtön ilyen szempontból durvább, mint mondjuk egy skandináv, de azért utóbbi helyen sem lehet egy felüdülés a benti élet.
KedvelésKedvelés
A halálbüntetés nem alkalmazása a tévedések kizárása miatt fontos, mert inkább fusson száz bűnös, mint bűnhődjön egy ártatlan,
és a halálbüntetés az olyan, amit nyílván nem lehet utólagosan korrigálni.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem a tévedések kizárása miatt nem alkalmazható ez a fajta büntetés. Az állam alapvető feladata megvédeni az állampolgárait az ilyesfajta bűnözőktől. A bezárás már ártalmatlanítja a bűnöst. Egy ártalmatlanított embert megölni, pedig bűn, akármit is tett az illető, hiszen már a társadalomból eltávolították.
KedvelésKedvelés
Nem, ölni mindenképp bűn. Akkor is, ha nincs eltávolítva a társadalomból. Egyszer egy pappal beszélgettünk erről, egy egyszerű kérdést tett fel: Kit lehetne arra kötelezni, hogy megöljön embereket? Pedig a kivégzőnek ez lenne a feladata. Ki viseli az ő bűnének terhét? Érdekes kérdések ezek…
KedvelésKedvelés
Ez is erdekes szerintem…
http://hu.wikipedia.org/wiki/Milgram-k%C3%ADs%C3%A9rlet
KedvelésKedvelés
Az is érdekes számomra, hogy ezek az eredmények mindig a pszichológusokat lepik meg legjobban.
“A kísérlet elvégzése előtt Milgram megkérdezett más pszichológusokat, mit gondolnak, mi lesz a kísérlet eredménye. Egyöntetűen azt felelték, hogy szerintük csupán néhány szadista személy lesz hajlandó elmenni a legnagyobb feszültségig.
Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos áramütést, bár sokuk meglehetősen rossz érzéssel tette ezt meg. Egyetlen résztvevő sem állt meg 300 volt alatt…a halálos feszültséget megadni hajlandó kísérleti személyek száma időtől és helyszíntől függetlenül nagyjából állandó: 61% és 66% között van.”
KedvelésKedvelés
azota mar nem lepi meg oket szerintem:)
KedvelésKedvelés
Tökéletes.
KedvelésKedvelés
Tvrtko írt még durvábbakat is, mikor kiderült, kik a gyilkosok. Számomra akkor lett világos, hogy ő, meg Norbi, meg a többiek mennyire egyszerű emberek. Ilyenkor lehull a lepel, hiába mutatják szép oldalaikat a világnak, milyen humánusak, milyen okosak, milyen egészségesek. Nem azok.
KedvelésKedvelés
Egyetértek. Egy ideig olvastam Tvrtikot aztán sok lett ez a “mindenben meg kell látni a szépet” látásmód. Talán tényleg őszinte törekvés ez nála, a megmentő-hős-motivátor tudatállapot, csak valami miatt mégsem hiteles nekem.
KedvelésKedvelés
Szívemből szóltál.
KedvelésKedvelés
Én is mindig ezt mondom a térdüket csapkodó “Megérdemelte!” meg “Csak ennyi?!”-kiabálóknak. Hogy kapjon már a fejéhez, ő most akkor miért is emberségesebb, mint a piásan gyorshajtó-cserbenhagyó Stohl, akire a “KEVÉS!” ítéletét süti? (aki nyilván nem egy polcon van egy ilyen P.E.-val, mégis, a köznyelv kb. ugyanazzal az ijesztő, gyilkos indulattal áll hozzá) Vagy úgy van ez, mint a focival, tízmillió büntetőjogász országa lennénk?
KedvelésKedvelés
Nos, mondok én valamit a Vujity Tvrtkóról.
Én olvastam mindegyik Pokoli-kötetet, mert nagyon szeretem a riportkönyveket. Jól megírt, szellemes, okosan összerakott és informatív darabok.
De a fickót emberileg egyáltalán nem tartom rokonszenvesnek sőt. És nem azért, mert jó pár éve a riporteriskolában volt vele egy munkánk, és nagyon-nagyon durván osztott mindenkit. Az jogos volt, mindenki szar volt, én is, és ez a pálya nem a finomlelkűek kíméletéről szól.
Viszont az utóbbi időben röhejes, nagyképű megnyilvánulásai voltak. Ahhoz mit szóltok, amikor a Mokkát (bocs, 9:30 utáni kelő vagyok, nem vágom a reggeli műsorokat) vezette, és élő adásban kifakadt, hogy miért kell neki a Kiszel Tündéről hírt mondania, amikor ott vannak a HÉTKÖZNAPI HŐSÖK? Kicsit felment bennem a pumpa: barátom, azért, mert egy bulvárműsort vezetsz egy kereskedelmi csatornán, nézett műsorsávban, havonta az én éves fizzerem kétszereséért. Ha ez derogál, menjél szépen a Duna TV-re tizedennyi lóvéért, éjszakai kultúrműsort vezetni, és meggyógyul a te lelked.
Képmutatás a köbön. Érted, kurvaszar a takaró, én ennél jobbat érdemlek, de azért használom már egy kicsit, mert mégiscsak melegít. Sőt, bocs, nem csak használom, de én is gyártom, és óriási bevételt termelek. Helló?!!
Aztán ott volt a Bándy-ügy. Szívhezszóló, könnyfakasztó szociográfiák az áldozat családjáról, tudatosan az érzelmekre építkezve. Majd brutális Facebook-kiírások arról, mit kellene tenni a gyilkossal, és a tény, hogy beszállt a KÖVETELJÜK, HOGY ÁLLÍTSÁK VISSZA A HALÁLBÜNTETÉST+ csoportba, amit folyton propagált is, minősíthetetlen stílusban.
Az egész arra a kispolgári érzésre épít, hogy “én jobb vagyok, én nem tennék ilyet”, és ha Bándy Kata vagy Szita Bence gyilkosat VERBÁLISAN, A KLAVIATÚRA MÖGÜL JÓL MEGBÜNTETEM, AKKOR ÉRTÉKES, ERKÖLCSÖS EMBER VAGYOK. És erre épít Tvrtko, nagyon tudatosan.
Egy közszereplőnek, egy médiagurunak, egy kvázi példaképnek azért meg kellene gondolnia, hogy a hivatalos oldalán milyen indulatoknak enged teret egy amúgy is felkavaró, megrázó eset kapcsán.
KedvelésKedvelés
Annyi kiegészítésem lenne, hogy úgy második olvasásra már nem tűnik olyan jónak egyik könyve sem. Vagyis én olvastam többet olyan 16-18 évesen, akkor imádtam, aztán olvastam megint egy párat most 26 évesen, már jóval kevésbé tetszett. Jók a sztorik, izgalmas helyekről-emberekről-eseményekről, megírva viszont elég középszerűen van, bulváros, szenzációhajhász, nagyon rájátszik az érzelmi hatásokra, s nem ritkán populista is kicsit.
Minden egyébbel, amit írsz, viszont vastagon egyetértek.
KedvelésKedvelés
A legutóbbit nem olvastam csak, asszem, de a többi tetszett, sztem szórakoztatóan ír. Viszont egy kicsit megingott a hitem a hitelességben, amikor a romániai lepraterepen tolmács nélkül maradt (kibukott a tolmács a szitutól, és kint maradt), és ennek ellenére tíz percig négyszemközt beszélgetett egy árva román kisgyerekkel a szeretetről. Ház izé, én nem vagyok egy földhözragadt ember, tudom, van nonverbális kommunikáció is, de… azért ilyet ne már. 🙂
KedvelésKedvelés
😀 😀 Na igen, az ilyenek. Meg a szájbarágás. Meg ez a bulváros-dobpergéses borzadály hangnem. “Úúú, most tessék szépen szíves lenni elszörnyülködni/meghatódni, mert most jön a borzalom/katarzis”. Haggyámá. Majd én eldöntöm a reakciómat az írásodra, Riporter úr.
KedvelésKedvelés
Spiritual így jellemzi a MGYH-n: “A TV2 pánikkeltési főmunkatársa, aki cirka 15 éve szállítja blikkes színvonalúan olcsó, hatásvadász, lihegős anyagait a szörnyülködésre mindig hajlamos nézők legnagyobb megelégedésére.
A valóságot rugalmasan kezelő, az ócska szenzációhajhászattól soha vissza nem riadó riportok tankönyvi példái lehetnének, hogyan kell az értelem megszólítása helyett mindinkább az emberek érzelmein zongorázni. Kielégíteni a legalantasabb, legprimitívebb ösztönöket: a környezeti katasztrófákkal, a gyógyíthatatlan betegségekkel és általában az élet sötét oldalával kapcsolatosan mindenkiben megbúvó bizarr kíváncsiskodást. Vegyük észre: a gátlástalan vásári mutatványos szerepe ez, aki abból él, hogy torz arcú törpéket, csonkolt végtagú amorfokat mutogat a cirkusz könnyed borzongásra szomjazó közönségének.
Ám sapkás hősünk nem elégszik meg a kétes módszerekkel szerzett népszerűséggel, mindezek után marad még bőr az arcán valamiféle erkölcsiségről is prédikálni. Az ostoba, prűd és álszent nyárspolgári demagógia szószólója ő, és amíg országszerte ez a szemléletmód marad az uralkodó, addig fölösleges arról álmodoznunk, hogy a fontos társadalmi kérdésekről értelmes gondolkodás és párbeszéd alakulhasson ki, és kitörjünk végre a balkáni posványból.”
KedvelésKedvelés
Én a Fertőt olvastam, az nagyon szemforgató írás volt, lényegében nulla szakértelemmel, így benne olyan mondatokkal, hogy “nekem semmi bajom a prostitúcióval”.
KedvelésKedvelés
Eddig is rühelltem ezt a hapsit, de ezután minden világos előttem.
KedvelésKedvelés
Mélységesen egyetértek az utolsó mondattal.
Ezt a szegény gyereket senki sem szerette, sem az apja, sem az anyja, sem a nevelőapja. Ha szerették volna, nem kerülhetett volna gyilkosai karmai közé. Nem védték meg. Senkinek sem volt fontos. Hogy lehet az pl. hogy – ahogy olvastam/hallottam – már történt egy kísérlet a gyilkosságra, P. Erika aszpirinnel próbálta megmérgezni a gyereket és erről más is tudott. Miért nem ment ez az illető a rendőrségre? A szülők miért nem tudtak erről? Ez nem csak a gyilkosok bűne, de a gyereket elhanyagoló, magára hagyó családé is.
KedvelésKedvelés
És a környezeté, a rendszeré, ahol csak a brutális gyilkosság üti meg az ingerküszöböt, az erőszak magánügy, a pofon nevelési eszköz. Ahogy a kapcsolódó bejegyzésben olvasható.
KedvelésKedvelés
Nem véletlenül számít az önbíráskodás bűncselekménynek. Naponta nézhetnénk mi is ehhez hasonló lincseléseket, ha az “egyszerű, átlag” emberek elintézhetnék a bűnős megbüntetését. Nekik ráadásul ehhez elég a gyanú is, valahogy nem érzik a bizonyítás szükségességét (a nép szerint bűnös az akire mondjuk) 😦
http://www.origo.hu/nagyvilag/20130607-elve-temettek-feltetelezett-aldozata-melle-egy-17-eves-boliviai-fiut.html#
KedvelésKedvelés
A bejegyzésed – már nem először – önkritikára késztet. Most visszavonulok, és végiggondolom.
KedvelésKedvelés
Igen, ezért nagyon hálás vagyok a blognak (önkritikára késztet).
Nem mondhatom, hogy “szívemből szóltál”, mert indulataim nekem is vannak. Bár nekem eszembe sem jut “követelni” a halálbüntetést, vagy nyilvánosan fröcsögni mindenféle módon. Mégis: ez az olvasata a dolognak eddig eszembe sem jutott.
A képmutatástól hánynom kell, és attól is, ahogy pl. Szita Bence szegénykém foroghat a sírjában, hogy még mindig ekkora cirkuszt és üzletet csinálnak a halálából. Undorító, okádnom kell, akárhányszor csak meglátom a neten vagy meghallom a tévében/rádióban szegény fiú nevét. Kibaszottul nem szól ez másról, csak a profitról, mely a médiában pénzt, a zemberek esetében pedig a “jóembervagyok” – érzést jelenti.
KedvelésKedvelés
A “szívemből szóltál” nekem azért jött, mert a konkrét esetről teljesen lemaradtam, viszont gyakran folytatok vitát a büntetés-végrehajtásról indulatos felekkel. Az írás utolsó három bekezdését általánosan nagyon fontosnak érzem.
KedvelésKedvelés
: ) Én meg csak azért ‘idéztelek’, mert bár nagyon egyetértek az írással, nem ezek a gondolatok jutottak eszembe először (sőt). Tudod, mert könnyű volna bőszen bólogatva azt mondani, hogy milyen igaz, _én is így gondolom_, holott nem, eddig erre nem is gondoltam, viszont baromi fontos szempontot hozott be a fejembe.
KedvelésKedvelés
Az emlegetett viták során sokszor felmerül, hogy a “bűnösöket” el kell szigetelni, a társadalom testéből kivetni.
Kevesen teszik fel a kérdést, hogy a) a rendszer hogy hagyhatta a megtörténést (különösen amikor gyerekek az áldozatok) b) a bűnöst nem mi tettük-e azzá, ami (mert nem kapott jó mintát, állást, megbecsülést, …).
És tényleg azt akarjuk-e, hogy egy rosszul szocializált szerencsétlen fiatal, aki esetleg megcsúszott jól képzett profi bűnözővé nevelődjék két év alatt.
És mondhatunk-e ítéletet újsághírek alapján (miközben tudjuk, hogy a média milyen)?
(Továbbra is a konkrét esettől függetlenül)
KedvelésKedvelés
Én már úgy működöm, úgy írok, hogy kiszimatolom, hogyan szokás gondolkodni, és az gyanús. Mivel képmutató, buta, kényelmes, önös emberek társadalmában élünk, pontosan igazít el a szimatom. Meg a gyomortáji nyüszögés, felháborodás, azt megnézem közelről és megírom. Biztosan nem etikus úgy gondolkodni, ahogy az a médiában gerjesztve vagyon.
KedvelésKedvelés
A gyűlölködők nem értik meg, hogy a törvény őket is védi. Sokkal megnyugtatóbb egy olyan államban élni, ahol minden bűnnek kiszámíthatóan megvan a büntetése, és nincs önbíráskodás, ami ki tudja, hová fajulhat. Csak ebbe sokan nem gondolnak bele, mert úgy érzik, hogy sosem kerülhetnek ilyen helyzetbe. Pedig elég egy politikai ellenfél, egy dühös, befolyásos férj (feleség) vagy egy rosszindulatú munkatárs, és kész is a hamis vád. A magyar jogrendszer pedig nem az alaposságáról és a tényszeretetéről híres, akit el akarnak ítélni, azt el is fogják. (Persze ez fordítva is igaz: akit fel akarnak menteni, az legtöbbször megússza.)
De ha nem is lenne ez jól felfogott érdekünk, akkor még mindig ott van az általános emberség kérdése, amit Éva is leírt. (Egy civilizáció fejlettségének jó fokmérője, hogy hogyan bánik az elítéltjeivel.)
Egyébként szerintem az internetes szájhősök a felét sem csinálnák meg a valóságban a beígért büntetéseknek, mert szemtől szemben azért nem olyan egyszerű egy embert megkínozni, megerőszakolni… stb. A gyalázkodók többsége valószínűleg egyszerű szájkaratés, és azt hiszi, ezzel nagyon menő, és igazságot szolgáltat.
KedvelésKedvelés
A lincselésnek van egy pszichológiája, megdöbbentően sok ember képes lenne válogatott kegyetlenkedédsekre, ha olyan helyzetbe kerülne (csoporthangulat, következmények elkerülése, érzelmi felfokozottság).
KedvelésKedvelés
Ja, lásd a Kísérlet c. filmet, mely valódi eseményeket dolgoz fel. Hátborzongató.
KedvelésKedvelés
A börtönkísérletet ismerem, tényleg megdöbbentő. Pedig, ha jól tudom, ott még ki is válogatták az agresszív hajlamú egyéneket, és csak mentálisan teljesen egészségesek vehettek részt benne.
Sajnos igazatok van, az emberek valóban nagyon kegyetlenek tudnak lenni, főleg csoportban. (Mindig úgy gondolom, hogy én soha, de soha nem tennék ilyesmit, ám igazából ebben nem lehet teljesen biztos az ember, mert a tömegpszichológia nagy úr. Csak remélni tudom, hogy nekem több eszem lenne.) Ám igazából én nem is erre a jelenségre gondoltam, hanem inkább arra, amikor elhangzik egy hír, hogy pl. idős nénit vertek meg 2000 forintért, és erre mindig van, aki felhördül, hogy: “Úgy lelőném az ilyet, mit egy kutyát!” Aztán, ha azt mondják, hogy oké, itt van, lődd agyon, nem lesz következménye, akkor már nem olyan egyértelmű a dolog. Van egy ilyen ítélkezős, kemény igazságosztós mentalitás, ami egyeseknél nagyon divat. Nem tudom, mennyire érthető, szóval amikor: “majd én példát statuálok, ha már ilyen fene liberális a rendszer, meg halálbüntetés sincs, de azért vannak ám még itt igaz lelkű emberek, meg a társadalom érdeke is, mi van, ha kiszabadul…stb.”
KedvelésKedvelés
Saramago: Vakság? nekem óriási rádöbbenés volt az is. Ebből a csoportos hibáztatásból pedig én is kivettem már a részem, de csak egyszer álljon valaki az ellenkező oldalon, legközelebb kétszer is meggondolja.
KedvelésKedvelés
Komment a Trvtko cikk alatt (elkeserítően általános vélemény, miszerint “sajnos”, hogy vannak az elítélteknek is jogaik):
“Miért mondja mindenki, hogy bent megkapják a magukét. sajnos nem így van. az ilyenekhez (gyerekgyilkosok, pedofilok, stb) nem férnek hozzá a rendes rabok, külön vannak teljesen. mindenki tudja mit tennének velük, és (sajnos) nekik is vannak jogaik, őket is megvédik.”
KedvelésKedvelés
ÓÓÓ, azok a rendes rabok: ők csak loptak, vertek, raboltak, erőszakoltak, felnőttet öltek. Az nem is olyan bűn, mint a gyerekgyilkosság. Az csak olyan rendes dolog. Feneketlen az emberi sötétség. Nemcsak a múlt kútja mély, a butaságé is, mindig van lefelé.
KedvelésKedvelés
Már rég nem dolgozom börtönben, de korábban hat évig ott voltam. A tényleges életfogytiglanra ítéltek eddig a Csillagban voltak elhelyezve, többségük elég sok engedménnyel a többi elítélthez képest. külön körleten (eredetileg mindenki oda került volna, csak több tész-t szabtak ki, mint amennyi a férőhely ott, márpedig onnan, ugye, üresedés egyelőre nem nagyon várható). Nő esetében ez az első ilyen ítélet, de én biztos vagyok benne, hogy Kalocsán már készítik a külön körletrészt, két-három elítélt részére, biztos, ami biztos. A törvény szerint ugyanis az eltérő rezsimszabályok alá tartozó elítélteket egymástól el kell különíteni.
Vagyis – a sapkás minősíthetetlen posztjával ellentétben – nem fog ott sem senki önbíráskodni, megadni, amit kell, stb. Tudom, hogy divat a büntetés-végrehajtást szidni, és biztosan van egy ekkora állományban olyan, aki nem oda való, de a többség áldozatosan végzi a pszichikailag és sokszor fizikailag is rendkívül megterhelő munkáját. És saját jól felfogott érdekében is törvényesen jár el, és a fogvatartottak egymás közötti kapcsolataiban is megköveteli a szabályok betartását. Akik fröcsögnek, azoknak ajánlanám, hogy beszélgessenek inkább olyan emberekkel, akik jelenleg is a börtönökben dolgoznak.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, hogy ezt leírtad, fontos adalék!
KedvelésKedvelés
“…nem fog ott sem senki önbíráskodni, megadni, amit kell, stb. Tudom, hogy divat a büntetés-végrehajtást szidni, és biztosan van egy ekkora állományban olyan, aki nem oda való, de a többség áldozatosan végzi a pszichikailag és sokszor fizikailag is rendkívül megterhelő munkáját.”
Biztos?? Mert ez nekem nagyon önbíráskodásnak tűnik!
http://www.origo.hu/itthon/20130614-szetvertek-a-bortonben-szita-bence-gyilkosait.html
KedvelésKedvelés
Igen, önbíráskodás.
Azért a bulváros címből vonjunk le egy keveset, szerintem. Csak annyit tudni, hogy orvosi ellátásra szorultak, ez bármi lehet, a 8 napon belül gyógyulótól az életveszélyig.
A fentebbiekben olvasottak alapján az utóbbira azért nem agyon kerülhetett sor, hiszen a tényleges életfogytosokat el kell különíteni a többitől. Még ha valami módon – mivel nincs készen a zárt körletük – kapcsolatba is kerülnek a többi (rendes??? az agyam eldobom…) fogollyal, az őrszemélyzet biztosan ott volt és közbelépett.
Legalábbis nagyon remélem. Azért itt ne legyenek olyan börtönviszonyok, mint amilyenek némely amerikai filmben láthatóak…
KedvelésKedvelés
Az a baj ezzel, hogy azt sugallja a börtönben helyreáll a rend, a bűnösök megkapják méltó büntetésüket a benti közösség által. Holott valójában ez nem igaz. A benti státusznak kisebb fokban van köze az elkövetett tetthez, mint az erőhöz. S lám itt is a gyengébbet, az elesettebbet bántják… Hol itt az a fene nagy igazságosság?
KedvelésKedvelés
Annyira jó és szomorú is volt olvasnom. Mert pontosan, tökéletesen leírtad azt a jelenséget, amitől a hideg is kiráz. A lényeg nem érdekli a népet. Csak a habzó szájjal követelt és szomjazott igasság, amit sokak szerint halálbüntetésnek hívnak. Mások szerint meg majd a börtönben elrendezik egymás közt és lesz ott majd igasság. A kedvencemet még hozzátenném: majd a jóisten megbűnteti őket ezért és igazságot szolgáltat. Ennyi igazság bajnoka a világon nincs, mint ahányan tudni vélik mit érdemelnének az elkövetők és mi volna arányos büntetés.
Meghalt egy kisfiú. Az ok okozati összefüggéseken nem divat gondolkozni. Ez valami gyomorforgató.
A börtönbüntetéssel kapcsolatban pedig Machiavelli jutott az eszembe. Kéttannyelvű gimnáziumban olaszul olvastuk A fejedelmet és bennem nagyon mély nyomot hagyott a börtönnel kapcsolatban egy gondolat. Az elzárás és a büntetés elrettenteni hivatott az embert a bűntől és a rossztól. Akit nem sikerül elrettenteni, azt azonban el kell zárni és segíteni kell neki, hogy megjavuljon és vissza lehessen helyezni a társadalomba. Meg kell találni az okát, hogy kvázi mi romlott el, azt helyre kell hozni hogy újra a társadalom hasznos tagja legyen az illető.
Biztos nagyon utópiszikus azt gondolni, hogy ez így működik, de én azt gondolom, hogy a börtönnek 500 évvel később is ez volna az értelme. Mert annak nincs semmi értelme, hogy valaki mindig elhördül, hogy “halálbüntetést”. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ha emberek ezt mantrázzák, akkor az elég elaltatni az igazságérzetüket, garantálja, hogy jól aludjanak és ez felmentést is ad a gondolkodás alól. 😦
KedvelésKedvelés
Javaslom, hogy az igasság ezen formáját és vélt jelentését vegyük fel a szótárba a fáradság utáni bekezdésbe. Az imént ezt elfelejtettem kérni.
KedvelésKedvelés
A megjavuláshoz szólnék hozzá: volt egy barátnőm Baracskán az osztályával, és az egyik nevelőtiszt körbevezette őket. Sose felejtem el, amiket mesélt. Az elítéltek 90%-a visszaeső. Azt mondta a nevelőtiszt, hogy 25 év alatt 3-4 elítéltje volt, aki nem jött vissza. De Macchiavellinek van igaza, természetesen.
KedvelésKedvelés
Na erről a bűnmegelőzési börtönlátogatós programról szólt tegnap a Napközben első húsz perce. Volt egy kriminológus, aki elképesztő cinizmussal említette, hogy a rabok nemigen bánják, hogy mutogatják őket, hisz tulajdonképp büszkeségre okot adó teljesítményként tekintenek sokszor a börtönben való túlélés képességére, különösen akkor, ha külvilágban nincs igazi kötődésük senkihez és semmihez. Szerencsére a büntetésvégrehajtásban dolgozó szakemberek nyilatkozatai emberibb, korrektebb szemléletet tükröztek. A reintegráció kulcsa szerintem épp az volna, hogy a rabok megőrizhessék emberi méltóságukat odabenn. A diákokat meg nem a börtönbeli körülményekkel kellene riogatni, hanem a hatékony és etikus önérvényesítés lehetőségeit kellene megismertetni velük, és kialakítani bennük a másik ember tiszteletét és elfogadását. Ezt az ijesztgetésnél hatékonyabb bűnmegelőzési stratégiának gondolom. Elkúldtem a véleményem az SMS falukra, mert én is unok már magamban dohogni, a fenti bejegyzés hatására még azt is beleszőve, hogy az emberi méltóság megőrzése olyan minimum, hogy a közvélekedéssel szemben még egy hajléktalan számára se teszi még a börtönt üdülővé. Hosszú lett az SMS, de beolvasták.
KedvelésKedvelés
Ez szerintem azt mutatja, hogy mennyire nem működik jól a rendszer. Visszaesők, mert – ahogy követő is írja-, nincs kötődésük senkihez és semmihez. Mert feltehetőleg nics családjuk, vagy ha van is, mélyszegénységben élnek, a családban senkinek nincs munkája és normális a bűnözés. Nem ismernek más megélhetési forrást vagy annyira a társadalom peremén élnek, hogy esélyt sem látnak arra, hogy a sorsuk javuljon, ha nem bűnöznek is. Szerintem idevág a romakérdés is. Az ő társadalmi integrációjukkal évtizedek óta foglalkozni kellene, de nem sok minden történt ennek elősegítésére. Milyen reintegráció várható el valakitől, aki olyan társadalmilag marginalizált csoportból jön, mint ők? Szerintem semmilyen. Más kérdés, tudom, de látok összefüggést.
KedvelésKedvelés
“Igen, őbennük, P. Erikában és a két férfiben nem volt emberség, ez világos, de bennünk vajon van-e? Mert ez annak a próbája. Ez a kérdés, nem az Igazság — az Igazságot jól tudjuk, ha azt a részét, hogy a gyilkosokon kívül ki mindenki bűnös még Szita Bence halálában és bármely gyermek szomorú sorsában, kevéssé taglaltuk is.”
Ez az én kérdésem is. Mert vétkesek közt cinkos, aki néma. Adok hát egy esélyt Tvtrutkónak, hogy ne legyen néma… 😦
KedvelésKedvelés
Ez a gondolkodás több szinten is megjelenik. Egyrészt arra tanítjuk a gyereket legyen illedelmes adja át a játékát amikor valaki kéri (ne legyen önző) másrészt senki nem szeretné ha bárki elvehetné a játékát (tanulja meg megvédeni azt ami az övé) ha valaki átlépi a normák közti határokat. De ugyanígy figyelmen kívül hagyjuk azokat a közlekedési szabályokat is amik nem mindig igazodnak az élethez (kihalt éjszakában megállni a piros lámpánál stb). Vagy amikor egy vállalkozás “adót optimalizál” (nem feltétlenül csal épp csak kihasználja a létező kiskapukat).
Ami az egyik részről tekinthető szemhunyó megalkuvásnak, a másik oldalon az a realitás érzék amin az élet is múlhat.
Visszatérve az eredeti gondolathoz ezzel nem akarok pálcát törni a dolgok helyessége vagy helytelensége mellett de tény hogy bizonyos dolgokat felülír az élet. S ha ebben a világban élünk akkor tudni kell nem csak azt hogy mik a leírt szabályok de azokkal is tisztában kell lenünk, ami ott nem szerepel. Mert nem lehetünk biztosak abban, hogy azok mindig védeni fognak.
KedvelésKedvelés
Ostoba megnyilvánulás volt ez Vujity Tvrtkotól, és tényleg annyira tipikus.
Mióta megszületett az első gyerek és érzelgősebb lettem, mint egy öregasszony, eléggé megviselnek a gyerekhalálokról, gyilkosságokról szóló hírek. De még inkább megdöbbent, mennyire elfogynak a sajtómunkások eszközei, ha ilyesmiről adnak hírt. Nem a vért és a letaglózó tálalást kevesellem.
Arra építenek, hogy nézőként szörnyülködni fogok, és a könnyem is kicsordul majd, mert hát hihetetlen, rettenetes, bor-zasz-tó, hogy ebben az országban MÁSOKKAL bármi megtörténhet. Szegény, szegény ártatlan gyermek – mondjuk tehát ilyenkor, és pontosan ezt várják tőlünk a szerkesztők, hiszen (mi, mindannyian) emberek vagyunk. De az, hogy (kivéve ők,) emberek között milyen folyamat tette lehetővé a dolgok eddig fajulását, sajnos vacsoraidőben, a következő gyógyszerreklámig nem fér bele. Meg a késő esti műsorsávba sem. Meg az újság hétvégi mellékletébe sem. Még az internetre se fér ki, ezért is nagyon fontos ez a blog.
Pedig ha megvizsgálhatnánk, miféle (feltételezem: érzelmileg sivár, embertelen, reménytelen) környezet tette lehetővé, hogy ez a szörnyűség, és rengeteg erőszakos bűncselekmény megtörténjen, máris megszűnne az a jó kis biztonságos én – ők határvonal. De nem a néző biztonságérzetének megingatása, majd úgy hagyása a cél. Hanem azt kellene megmutatni, mi a teendő egy hasonló, erőszakba torkolló helyzet felismerése esetén és mit tehetek én, az egyén érintettként vagy külső szemlélőként? Ez lenne a közszolgálat, nem pedig a borzalom érzelmes de üres felmutatása.
Utóbbi esetben – mint látjuk – nagy a kísértés, hogy egy, magát valamiféle vélemény- és formáló személyiségként értelmező figura kifülelje a Zemberek asztalra könyöklős, frankómegmondós szólamát, és abból merítve olyat mondjon, amivel egy Ismeretlen Magyar Kocsma úri közönsége nagyjából egyetért.
Nagyon szomorú, hogy ehhez a témához ilyen színvonalon a kocsmaajtón kívül is hozzá lehet szólni…
KedvelésKedvelés
“Ismeretlen Magyar Kocsma” – hát ez nagy volt! 😀
KedvelésKedvelés
Nagyon nagy! Holnaptól a szókincsem része:)
KedvelésKedvelés