Utáltunk gyereknek lenni, és olvastuk Alice Millert is. Harapófogó szorít: ahogy keserűen neheztelünk anyánkra és félünk, hogy majd ránk is így. Mi nem és nem követjük el ugyanazokat a hibákat! Mi megmutatjuk. Sokba, jaj, de sokba kerül ez a megmutatás.
Igen: a bántalmazásmentes, de tényleg: lelki, verbális, elhanyagolós, mindent ide értek, gyerekkorért mindent meg kell tennünk, sőt, a derűs hétköznapokért is, ebben nincs vita. De azt valami egészen elborzasztó látni, ahogy az értelmiségi anyák olyan nagyon komolyan veszik, hogy gyerekük lett. Jódolgukban már nem tudnak hogyan tájékozottabb és érzőbb anyák lenni. Ahogy magukat gyúrják ebben a páni félelemben, hogy jaj, csak nehogy valahogy kárt okozzak. Egymásra licitálva: ki a szarabb anya. Ahogy ebbe az örök kételybe és szorongásba golyóznak bele. Amikor olyan nagyon fel akarnak készülni, olyasmire, aminek az a természete, hogy nem lehet rá felkészülni. Mit mondtam, hogy mondtam, miért nem voltam határozottabb, érzékeli-e a határokat, ez most rombolta-e az önbecsülését, miért szóltam rá, egészségesen étkezik-e, mesélek-e eleget… Ennek nem tud vége lenni, ez egyre mélyülő árok, és nem az őszinteség vize csörgedezik benne.
A végtelen gondosság, figyelem, a fűtött burok. Különóra, legkorszerűbb gyerekülés, legjobb falat. Mindennap simogatjuk, öleljük. Minket mikor simogattak? Kinek volt, van bűntudata, ha hozzánk csúnyán szól?
Jaj, ha egy kicsit jókedvűek lennétek, és önmagatok, anyatársak! Mondanom se kell, hogy ez is a rendszer érdeke, hogy ezen pörögjetek és ezzel molyoljatok, mert akinek gyereke van, annak hű, az aztán annyira komoly! Minden félrecsúszott nyakkendőjét rajtad kérik számon, és te el is szégyelled magad érte (Anya örök). Nem lehet más szempontod, teleírtak azzal, hogy de te az anyja vagy! Érezd magad szarul a színházban, fogd a fejed, hogy rosszul tanul, rettegj a jövőtől ahelyett, hogy megbíznál őbenne .. és önmagadban, és élveznéd, amit az együttlétből élvezni lehet.
Azt kellene már megérteni, hogy nem minden attól lesz, hogy akarjuk. Nem akarás kérdése, nincs végtelen hatókörünk. A bűntudatos, mindig a legjobbat kereső nők valójában teljes felelősséget vállaltak a gyerek boldogságáért, noha teljes felelősséget csak azért vállalhatnak, hogy önmagukkal kongruensek legyenek. Nem vagyunk istenek, nem a mi kezünkben van a teljes gyereklét, ahogy a párkapcsolat egésze sem, hiába keressük a megoldást, hiába igyekszünk. Csináljuk a dolgunkat, s annyira jót akarunk, hogy szem elől tévesztjük: az élet nagyobb része történik velük, “ez van”, nagyon kicsiket faraghatunk csak abból, ami körülvesz, fejet kell hajtanunk. Mindenki sérül így vagy úgy, és ha van ereje megbirkózni vele, nem dől össze a világ. Nem csak a mi akaratunk számít, mert minden, ami a gyereket körülveszi, formálja is, és akkor van még a veleszületett szoftvere, alkata, sorsa. Nem kell ahhoz bántás, hiba, hogy megterhelje egy történés vagy körülmény. Nehéz lehet, ha van testvére, és nehéz lehet, ha nincs. Sok minden lehet nehéz. Van, amit megtehetünk érte, és van, amit nem, esetleg megtehetjük olyan áron, hogy belerokkannánk.
Az örök görcsben eltűnünk, megszűnünk létezni, és a hiány kiált, a nagy igyekvésből törvényszerűen roncsanya lesz.
A legtöbb, amit elérhetünk a sok görccsel, hogy miránk teljesen másért fog neheztelni a gyerekünk, valami nem kalkulálhatóért, mint hittük. Talán épp ezért az aggodalmas jóakaratért.
A gyereknek boldog anyja legyen. Ki jön tollasozni?
csak az olvassa. én szóltam 
Sírok én most ezen…
KedvelésKedvelés
Akkor ma már nincs is bűntudatom, hogy nem keltettem fel időben szegényt, pedig már tegnap is tudtuk, hogy el fog aludni és egyben késni, amikor túl későn ért haza a koncertről..)
KedvelésKedvelés
Eleve a keltegetésről pont gondolkodtam a napokban. Anyukám keltegetett, ébresztőórám nagyon hosszú ideig nem volt. Baromi hosszú ideig… Agybajt kaptam tőle, mert:
– sokszor előhozta mérgében, hogy “én itt ismételgetem, mint egy gramofon, hogy (és mondja a “kedvességeket” torz hangon, gúnyolódva). keljél fel, és te meg…” – hát ennél tényleg jobban fogott volna egy ébresztőóra mellé becsempészett kakaó/kávé
– kicsit hálátlan pondrónak éreztem magam, de elég baj volt az, hogy mindig ugyanakkor kellett ébredni gombnyomásra. Minden reggel az az érzés, hogy ott a finom kakaó, a kedves szavak, csak pattanjak, csináljam. Ha nem pattanok, akkor is van kakaó, még kedveskedés is, csak épp méla undorral…
– plusz az az érzés, hogy amíg nem volt mobil, az elvi lehetősége is el volt vágva, hogy “magamtól” keljek.
Plusz: ez mind _nincs_, nem létezik, álmodtam, mert ha megemlítődik (nem szokott, minek), akkor az jön, hogy “tehát nem volt jó gyerekkorod??”(szomorú arc, enyhe vád, hogy leszarozod a munkámat?). Hát dehogynem, de tegye fel kicsikezét, akinek tökéletes gyerMekkora volt.
KedvelésKedvelés
Tollasozni? Hová? Mikor?
KedvelésKedvelés
Nem mondott sok újat ez a bejegyzés. Na, nem mintha önmagammal kongruens lennék, vagy a téma nem érintene. Nagyon is érint. Tulajdonképpen ez érint a leginkább mostani élethelyzetemben. De annyit olvastam utóbb a bejegyzéseidet (sok “bepótolnivalóm” volt), és annyit agyaltam az olvasások után (és annyira nem voltam önmagam, hogy innen már csak az önazonosság irányába lehetett elmozdulni), hogy összeállt a kép. Az, amit itt is lefestesz. Köszönöm!!!
KedvelésKedvelés
Nagyon pontos írás. Érzem én is, hogy több ösztön kell, és több önbizalom, és hogy ne féljünk magunktól.
KedvelésKedvelés
te jó ég! nekem mennyiszer volt ez a párbeszéd, amikor valamelyik gyerekem hülyeséget csinált/csinál (talán ebben a pillanatban is)
– a fiad/lányod ezt meg ezt csinálta, büntesd meg és neveld meg, mert te vagy az anyja.
te vagy az anyja!!!!- ez így, ebben a hangsúlyban. amiben benne van, hogy minden mozdulatáért én vagyok a felelős. anya vagyok, többszörös, lényegében egész életem minden pillanatát annak kéne eszerint kitöltenie, hogy melyik gyerekem éppen mit csinál.
az egyik zárthelyit ír, a másik felel, a harmadik forgalomban vezet, a negyedik kihagyja a gólhelyzetet – mindenért én állok jót. tényleg?
– nem tudom ezt megtenni. nem tudom őt arra nevelni, hogy ezt meg azt legközelebb ne így, hanem amúgy csinálja. nem tudom megbüntetni sem (egyrészt mert totál megértem, hogy amit csinált miért csinálta, és szerintem nem is gáz amit csinált, másrészt nem hiszek abban, hogy a gyerek tanul a büntetésekből). és ami a legfontosabb, ha el is mondom százszor, ha meg is büntettem ezerszer akkor sem tudok garanciát adni arra, hogy legközelebb azt és úgy csinálja, ahogy és ott azok az emberek helyesnek tartanak.
hosszú az út, amit be kell járnom nekem szülőnek.
még hosszabb amit be kell járnia a gyereknek.
és az iskola, a szomszéd, a nagyszülők, az edzők csak egy piciny szelete annak amihez idomulnunk kell, (ha kell egyáltalán)
KedvelésKedvelés
Lehet nem is Te vagy a felelős, hanem a te anyád, vagy anyukád anyja… hála istennek valamiféle ősanya felelős az összes cselekedetünkért 🙂
KedvelésKedvelés
erre kb. azt szoktam mondani, hogy én nem vagyok rendőr, nem az a dolgom, hogy betartassam vele mások (amúgy teljesen véletlenszerű és kiszámíthatatlan) elvárásait meg elképzeléseit a „jólnevelt” gyerekről.
ha őt zavarja valami, amit csinál a gyerek, akkor felnőtt ember basszus, meg tudja neki mondani, hogy ezt ne csinálja. vagy hogy mittudomén, sicc, menj innen, hagyjál békén. legfeljebb ha nem engedelmeskedik, de én is indokoltnak érzem amit kifogásol, akkor megerősítem.
KedvelésKedvelés
Na ezt igy, ebben a formaban magyarazd el egy kedves pedagogusnak!
Nekem van kb. 16 evnyi “iskolaskoru gyerekem van” tapasztalatom. Tobbnyire ezek tokeletesen sikertelen kiserletek voltak.
Kivancsian varom az eziranyu tapasztalatok megosztasat e helyen.
Legtobbszor jol megkaptam, hogy nem nevelem meg a gyerekemet azert csinalja ezt meg azt.
Amikor felvetettem,(ez egy ezredik ilyen raport volt, hogy en vagyok eloveve es a pedagogus mondja nekem a shouldot, sot mustot) , hogy kepzelje, kedves tanarno otthon nem szoktuk osszefirkalni a butorokat. Ha a gyermek ilyet tett annak az iskolai impressziok lehetnek az okai. Hogy en megsem teljesen tokeletes iskolat valsztottam neki, pedig ajjj milyen korultekinto, utana olvasott, alapos anyuka voltam!
Mi tortent az iskola falain belul,, hogy a gyermekem ilyen viselkedest tanusit?
Na erre megkaptam, hogy az iskola csak az oktatasert felel, a nevelesert sem.
Jaja! Ha ezt hoffmann r. Hallanna!
KedvelésKedvelés
Azért a kedves pedagógusnak sem fenékig tejfel ám az élete, és nem rosszindulatból és számonkérésből áll feltétlenül, definíció szerint. Gáz, ahogyan a tanár számon kéri ilyesmiért a szülőt (akarommondani az anyát, őt szokás, igen, sajnos), de nagyobb baj az a tény maga, hogy a szülők és az iskola között jellemzően a számonkérés a kommunikáció bevett formája. Ellenségeskedés, kötekedés, a másik kompetenciájának kétségbe vonása, bírálás folyton, oda-vissza. Igen, tudom, sokszor joggal, de ettől még borzalmas, hogy ez a jellemző, ilyen viszonyok között senkinek sem jó, a gyereknek sokszor a legkevésbé.
KedvelésKedvelés
Szerintem a nagy tobbseguk kicsinyes, rosszindulatu, irigy, askalodo, egyszeru, csokott agyu.
Vannak kivetelek. Kifogtam szam szerint ket darabot a negy gyerekem meg le nem zartbpalyafutasa alatt.
Roviden :idiotak.
Hosszabban:a sangria beszel belolem.
KedvelésKedvelés
Sajnálom, ha ez a véleményed a tanárokról. Azt még jobban, hogy ilyen közvélekedés közepette kell folyton megpróbálnunk bizonyítani, hogy márpedig nem vagyunk (mind) ilyenek. Írtam már régebben, olyan ez is, mint az elsárkányosodás. Ez engem így bánt, de mindegy, úgyis korán kell kelnem.
KedvelésKedvelés
Ugyan Anna!
Ne vedd magadra az osszes tanar idiotasgat.
En sem szoktam magamra venni, ha a rendoroket szdijak.
Igy legalabb meg nemesebb feladat jol csinalni a dolgukat.
Nem a tobbi tanaroz kell merned magad. Ettol te meg lehetsz jo, tokeletes.
Rendszerszintu a gond.
Nincs reflexio, nincs visszacsatolas, nics kontroll.
Amig a szulok behzzak fuluket, farkukat es elvtelenul nyaliznak ez igy is marad.
KedvelésKedvelés
áá, nem veszem, azt hiszem, de bonyolultabb ez ennél, a rendszer keserít el, nem vagyok tökéletes, meg a szülők sem azok, meg gondolom, senki sem az, de a rendszer annyira rossz, hogy képes mindenkit megnyomorítani, aki benne van vagy köze van hozzá, szülőt, gyereket, tanárt. Meg most egyébként is épp emiatt a rendszer miatt volna kedvem meginni minden maradék alkoholt itthon, de nem tehetem, holnap kora reggel nagy út vár, este meg… na az estét meg én várom, nagyon. 🙂
KedvelésKedvelés
“Legtobbszor jol megkaptam, hogy nem nevelem meg a gyerekemet azert csinalja ezt meg azt.”
Nekem is ez a tapasztalatom, a gyerek minden negatív cselekedetéért mi vagyunk a hibásak. A jókról viszont valahogy nem tehetünk, akkor jön a “neked szerencséd van a gyerekkel”.
KedvelésKedvelés
Ugy, ugy.
Tele vagyunk ermekkel. Jol uszik, fut, focizik. Nyeri az ermeket az iskolanak. Hja kerem, ehhez semmi kozom. A tehetseg utat tor maganak. Ugye.
KedvelésKedvelés
Jajj, de, igen, rengeteget mondom, hol kollegáknak, hol csak magamnak, hogy ennek vagy annak a gyereknek milyen szuper szülei lehetnek, mert annyira jó fej, és korántsem vagyok ezzel egyedül, igen is el szokás ismerni, hogy valamit nagyon jól csinálhatnak abban a családban! Nem tudok az ország összes pedagógusa nevében nyilatkozni, de megint azt látom, hogy vagy én vagyok javíthatatlanul naiv, vagy a hangos rosszak miatt ítéltetik el az összes.
KedvelésKedvelés
ja, és a lényeg maradt le, hogy alkalomadtán pedig maguknak a szülőknek is mondjuk, természetesen.
KedvelésKedvelés
Figyu! En rendor vagyok. Ertem en, hogy ez milyen erzes.
Ettol meg a rendszer es benne a sok csokott agyu ott figyel!
A kivetel en vagyok! Meg te! Meg meg egy paran!
Jelenleg egy szuper tanitononk van, ot nyilvan kivettem ebbol a kosarbol
KedvelésKedvelés
Nézd, ha egymásnak mondjátok is, az a szülőhöz nem jut el. Legalább is hozzám tényleg ilyen formában érkezett a dicséret zöme. A “legszebb” az volt amikor az óvó néni rosszallóan megjegyezte, hogy tele van tömve szegény gyerek feje fölösleges lexikális tudással. Basszus elképzelték, hogy mi otthon felsoroltatjuk vele mondjuk egyik héten a magyar királyokat, másik héten Európa fővárosait? Eszükbe sem jutott, hogy csak beszélgetünk, a gyerek agya meg olyan mint a szivacs, ami érdekli megjegyzi magától? Szóval rosszul esik az ilyesmi na…
KedvelésKedvelés
Jaj! Kedves vacskamati!
Ne vedd a szivedre!
Ovononek nem mennek az akademikusok. Kifejeztetten felelemmel tekintenek az okos, eles elmeju, nyitott gyerekekre. Ez igazan nem rohato fel nekik!
Vigyazzanak a gyerekekre, taitsanak mondokakat, szeressek oket szivbol, igazan. Ennyi az elvaras, sem tobb sem kevesebb.
KedvelésKedvelés
Vacskamati, írtam rögtön utána, hogy véletlenül kimaradt: ha adódik alkalom, nem hallgatjuk el a szülők elől sem, miért tennénk? Természetes, hogy mondjuk nekik, az volna a legfontosabb, hogy ne abban merüljön ki a szülők és az iskola közötti kommunikáció, hogy egymásra mutogatunk ujjal.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy én élek a Marson, de én rengetegszer kaptam pozitív visszajelzést (a gyerekeimmel hivatásból foglalkozó) pedagógusoktól (is) hogy milyen jól nevelem/kezelem a gyerekeim. Meg néha negatívat is, persze, időnként talán még jogosak is voltak. Szóval az biztos, hogy a pedagógusok nem csak számonkérnek.
De azért volt olyan is, hogy pedagógus azt mondta: a gyerek A tulajdonságú. Én mondtam: nem, a gyerek B tulajdonságú, csak itt ő még új, és idő kell neki, hogy itt is magára találjon annyira, hogy önmagát adja. A pedagógus vszeg nem hitt nekem. Két év múlva a pedagógus lelkendezve mondja, hogy a gyerek B tulajdonságú. Akkor én megkérdeztem, hogy emlékszik-e, hogy két évvel ezelőtt én is ezt mondtam. (Már nem emlékszem, mi volt a beszélgetésünk vége, de vszeg nem emlékezett semmire.)
KedvelésKedvelés
Jaj. Ezt el kell meselnem!
Kertem a szulok levelezolistajan, hogy aki volt szuloin ossza meg egy roviditett osszefoglaloban az elhangzottakat.
Erre ma felhiv az egyik anyuka, hogy inkabb elmondja telefonon, mert nem szeretne, ha ez level lenne, mert akkor plane nem jon el senki aztan a szuloikre.
Edes istenem! Megint egy megbujo should.
Kiterveltem am!
A lanyom fogja lekuldeni a tudnivalokat es ezt az anyukat jolmleszedjuk a cimlistabol
,
Hu de konfliktust krerulok!
KedvelésKedvelés
Abban a kivételezett helyzetben voltam, hogy a három lánnyal összesen tizenkét évig otthon tudtam lenni. Ez nekem fontos volt, mert annak idején az anyukám is hátébé volt, és emlékszem, milyen jó érzés volt még gimibe is reggel az ágyba hozott reggelivel kelni (ájuldozós voltam kamaszkoromban), és a megfőzött ebédre hazamenni. Nagy trouvaille volt, hogy ezt a legnagyobbikom ötödikes koráig én is meg tudtam csinálni. Viszont simán lefeküdtem hasra a nappali közepén egy jó könyvvel, és a 9-10 hónaposka visítozva hempergett rajtam. Win-win 🙂
Szoptatás közben is mindig olvastam, most utólag talán ezért fogyott ki a jobb cickóból az áldás, de mindegy, mert jutott a balból.
Volt egy nagy baráti társaság, ahol csereberéltük a holmikat, onnan örököltünk mindent. A legnagyobbunknál csak fiúk voltak idősebbek, neki minden ruhája kék volt. Ha tíz év múlva beperel, mert időközben leszbikus lett, és a pszichiátere kimutatta, hogy ez az oka, akkor (pofán vágom) nagyon fogom sajnálni.
Egyszer az egyiket késsel a kezemben kergettem az udvaron. Mázli, hogy a szomszédok felé nagy kőfal van, nem hívták ki a Gyivit. (Zöldséget pucoltam, mikor beszólt retteneteset, még nem voltam felvértezve kamaszok ellen, nem leszúrni akartam. Illetve de, csak nem úúúúgy.) És megláttuk magunkat hirtelen kívülről, ültünk a lépcsőn, és könnycsorgatósan röhögtünk. Ha engem akarnak majd bármiért hibáztatni, hajrá, én is szoktam az én anyámat. Viszont vele is jóban vagyok, ő is tudja jól, mit szúrt el, meg is beszéljük sokszor, hogy nem haragszom rá.
Van egy adott helyzet, meg a te saját adott állapotod, és ehhez képest nyilván a lehető legjobb döntést fogod hozni. Hogy húsz év távlatából lehetett volna jobban is… Biztos. De akkor és ott az tűnt helyesnek. “Ha a volna hal volna, minden halász dúskálna.”
KedvelésKedvelés
jaj de jó volt ezt olvasni 🙂
KedvelésKedvelés
újra meg újra elolvasom.
“Ha engem akarnak majd bármiért hibáztatni, hajrá, én is szoktam az én anyámat. ”
na ez a cél nálam is, hogy bármit is mondanak majd, és biztos fognak, akkor tudjak nekik igazat adni az ő szemszögükből.
annyira tetszik az a derű ami átjön a soraidból.
még annyit, hogy én elég aktívan és hangosan követeltem mindig a saját teret magamnak (nettó sárkány, de legalább hatékonyan), meg a saját szabadságom, megfűszerezve ezt mindenféle harsány és cirkalmas társadalomkritikával is a nők elnyomásával és a rabszolga tartással kapcsolatosan. a gyerekeim sokáig tiszta hülyének néztek, meg fogták a fejüket és ciki voltam nekik alsós korukban a suliban, hogy anya mindig pattog valamin. a kamaszlány mostanra már éli keményen az elnyomást a suliban és látja a többiek és a többiek anyjai sorsán keresztül, hogy miről nyomattam a mantrát és hogy mennyire jó is az neki, hogy amikor hazajön a barátnőjével akkor előbb meg kell kérdeznie a kapuból bekiabálva, hogy szalonképesek vagyunk-e, mert gyakran van, hogy elég lengén öltözve libegek a kertben hangosan énekelgetve valami szanszkrit mantrát elszállva (nem tudom miért zavarja…), a teljes káosz meg nem engedi be a lakásba, de ez már látom hogy menőnek számít a barátnői között, és azóta egyre népszerűbb vagyok a lányomnál is. képzeljétek, vigyorgok is magamban mint a tejbetök mikor jön haza a barátnőivel és rém látványosan puszit ad (korábban ez ciki volt). tök menőnek érzem magam olyankor, mint kamaszlányos anyuka. :)))
KedvelésKedvelés
Nekem is puszit adnak jövet-menet, de csak kb. két éve – amióta látványosan kinyilvánítottam sok mindenben a véleményem, az addigi nyuszkó üzemmóddal szemben. Nem tudom, van-e összefüggés.
KedvelésKedvelés
Ma pont jön itt aludni a legnagyobbik udvar lova, a középső tegnapelőtt szakított (mindannyiunk megkönnyebbülésére, de ezt előtte azért eltitkoljuk) az első szerelmével, ő az anyámhoz megy kényeztettetni magát… A nagylány pasija már megszokta, hogy én kimegyek simán trikó-bugyi kombinációban éjjel a konyhába teát inni, akkor is, ha ő ott ül az asztalnál, viszont cserébe én sem botránkozom meg, ha alsógatyában látom közlekedni, sőt, még pizzát is sütök neki. Nehéz ügy, anyukája jó barátnőm volt, érzelmi bántalmazó kapcsolatban, egészen addig, míg bele nem halt. Sokszor látom benne az apukát is, meg anyukát is. De ez már a (nagykorú) lányom feladata, én annyit adtam/adok hozzá, amennyit én tudok.
KedvelésKedvelés
Van is mire haragudni ezért, mert önző és önállótlan embereket nevel.
Én sosem voltam ilyen, önállóak is a gyerekek. Nu, hellyel-közzel.
Meg azt érzik, hogy a többiekhez képest ők nem sokat kaptak,
mert amerre csak néztek, mindig ilyen autóval hurcolt, mindennel ellátott, kinyaltseggű
osztálytársakkal voltak körülvéve.
KedvelésKedvelés
Az enyémeknek meséltem az én gyerekkoromról, autó nem volt, apám iparművész, kvázi “maszek”, egyik héten étteremben ettünk minden este, másik héten zsíros kenyér zsír nélkül. Nálunk a nagyok hálásak, hogy hagytuk/hagyjuk őket közlekedni, vonattal, volánbusszal, békávéval. Megkapták annak a felelősségét (olyan 10-11 évesen), hogy mit esznek aznap a suliban. Ha csinál magának szendvicset, akkor eszik. (Volt hozzá otthon minden, az a mi felelősségünk.) Ha inkább negyedórával tovább alszik, akkor viszont éhes lesz. Én ezt a felelősséget huszonévesen kaptam meg, késő volt. (Anyám: ne csinálj semmit a háztartásban, majd ha lesz saját családod, úgyis mindent neked kell elvégezni…)
KedvelésKedvelés
anyasághoz, tudod, nem tudok úgy kompetensen hozzászólni, de nagyon tetszik ez a mai. kicsit hasonlít a pár napja linkelt nol-os cikkedhez, ami ha jól emlékszem, régebbi. azt is annyira az orra alá nyomnám pár embernek. nekem egy kicsit túl radikális /pl én az oltást biztos nem hagynám ki/, de az alapokkal mélységesen egyetértek. a radikálist nem a mai bejegyzésre mondom, az egyáltalán nem az, hanem a nol-os cikkre, ami erről eszembe jutott.
na de a lényeg: én szívesen tollasoznék, nálatok lehet? 🙂
KedvelésKedvelés
Bizony, van ütő is, és jó falatok! Most hívlak, de te nem veszed fel.
KedvelésKedvelés
bocsánat, írtam is, csak már későn nem akartalak hívni, öcsémmel gyúrtunk, vaze 😀
KedvelésKedvelés
Nagyon tetszik ez az iras is! Szivesen megmutatnam a testveremnek es nehany baratnömnek, akiknek kisgyerekük van. Nincs gyerekem, de nagyon szeretek tollasozni. Bevesztek? 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem vannak gyerekeim minden korosztályból (na jó, kisbaba nincs) és határozottan állítom, hogy nagyon jó velük ping-pongozni, tollasozni…ha már tudnak. De addig, elég kemény…tömény hajlongás és labdaszedegetés a dolog…utána viszont tényleg nagy élmény 🙂 Az is vicces milyen határtalan önbizalommal vágja rá minden gyerek arra a kérdésre, hogy tudsz tollasozni (ping-pongozni)? IGEN! Aztán kiderül persze, hogy el sem tudják találni a labdát, de a magabiztosságot ez óvodás vagy kisiskolás korban még nem befolyásolja 🙂 Ezt a tulajdonságunkat felnőttkorunkra miért felejtjük el? Ámbár a férjem általában most is mindent jobban tud, azt is amit még soha sem próbált 😉
KedvelésKedvelés
A kiscsoportos fiam zokszó nélkül vágja rá,h ő már tud olvasni- és el is olvassa adott írást tartva, a saját gondolatait saját szavaival kifejezve
:D:D
KedvelésKedvelés
Ugye milyen fantasztikusak, mennyire tudnak hinni magukban? Lányom kiabálta a mély vízben háromévesen, hogy engedjem már el, ő jól tud úszni. Annyira beleélte magát és olyan mérges volt (hozzáteszem, és meggyőző), hogy elengedtem kicsit hátha tényleg, persze blugy-blugy lett belőle és rádöbbent szegényke, hogy mégsem…
Autót vezetni is tudnak természetesen, mondjuk azt nem engedjük kipróbálni 🙂
KedvelésKedvelés
mindig azt mondom, h én ilyen vagyok, vagy szeret majd, vagy utál, vagy közömbös. én igyekszem az egyéni igényeiket figyelembe véve saját életem részeként kezelni őket, vagy bejön, vagy nem- annyit tudok segíteni,h már most gyűjtök nekik terápiára, ha kell felhasználják, ha nem, ellumpoljuk majd együtt.
KedvelésKedvelés
A gyereket úgy neveli mindenki, ahogy szerinte jó: nem csak a gyereknek, hanem anyának is. Én hordozós anyuka vagyok, mert nálunk az a praktikusabb. Leszólták a fejemet, mert hátrakötöm a 8 kilós gyereket. Olyan anyukák szóltak le, akik szerint a gyereknek jobb elől, mert az egy dolog, hogy nekem jobb ha hátul van, mert nem annyira nehéz, de a gyereknek elől jobb, mert így meg úgy. Biztos, hogy neki elől jobb. Elhiszem. De az meg még is csak jobb neki, ha nem megyek tönkre a cipelésében. Hosszútávon persze. Ami anyának jó, az jó lehet a gyereknek is. nem kell ezen agyongörcsölni. A gyereknek az a lényeg, hogy legyen egy egészséges anyja, aki szereti. nem az autó meg a szép ház, külön óra meg az igény szerinti szoptatás. Egy szerető család, ez kell a gyereknek. És ha elrontasz valamit, mert valamit tuti el fogsz, és ez 30 év múlva majd ki is derül, akkor legyél nyitott a párbeszédre. Én is azt próbálom majd. Szerintem ez a legjobb. Addig meg élvezem az együtt töltött időt: nevelek és szeretek a magam módján. Ez a lényeg. 🙂
KedvelésKedvelés
En azt hallottam vissza masoktol (kedves joindulattal), hogy pedagogus letemre nem vagyok kepes megnevelni a gyerekemet. Ez a kisebbik volt. Az, hogy a nagyobbal nincs kulonosebb gond es jol tanul, az termeszetes, hiszen pedagogus szulo gyereke. Akkor most hogy is van ez?
KedvelésKedvelés
Megnevelni. Valami balhéra gondolnak ilyenkor: felpofozni, ütni-rugni, fenyegetni, hogy fiam, ha még egyszer átmászol a szomszéd kerítésén, ezt vagy azt csinálom veled. A szótól, hogy megnevelni, végig fut a hideg a hátamon. Engem apám olyan jól “megnevelt”, hogy nem tudok szépen visszaemlékezni rá. És nagyon büszke volt magára…
KedvelésKedvelés
köszi, majd elolvasom hetente – nem fog ártani:-), jogos, pontos.
milyen ügyes itt mindenki should mentesen tud élni.
KedvelésKedvelés
Jaj, köszönöm ezt a bejegyzést, igen és igen!!!!! és Vekerdynek is megjelent mostanság hasonló véleménye, amiben azt mondja: Kérem, könyörgöm, NE VASALJANAK AZ ANYÁK, legyen rendetlenség otthon. …… Olyan jó, hogy végre erre is rájövünk, hogy nem biztos, hogy az a jó, ha a farok csóválja a kutyát, vagy a gyerek az anyját…..És néha (mondja V) le kell adni a kölköket, és le kell menni TOLLASOZNI!!!!!!!! És ma nem nagy családban nőnek fel a gyerekek többnyire Budapesten legalábbis, hanem melózó apákkal és oviban, bölcsiben, otthon, de anyai jelenléttel. És az anyukák kezéből mikor veszik ki a gyereket? Mert tényleg mindenben mi vagyunk a rosszak, mi vállalunk felelősséget, és mi “rontjuk el” a csemetét, ugyebár….A család mossa kezeit, és a gyerek fülébe sugdossa, hogy “anyád így, anyád úgy” Szerintem ez a legborzasztóbb az egészben és minden jószándék ellenére ettől akadunk ki mi anyák a leginkább. Legalábbis én…. De azért hajrá és TOLLAS!!!!!
KedvelésKedvelés
Szia, örülök, hogy idetaláltál és írsz! Meg vagyok lepve ennek a bejegyzésnek a sikerén, mert a blogszületésnapra csütörtök éjjel érkeztek hozzám a kolozsvári drága olvasók, háromig beszélgettünk teliholdfénynél, akkor volt az áfonyapálinka, aztán ötig takarítottam a trollokat, és öt és fél hat között, leírhatatlan tudatállapotban írtamk ezt, hogy legyen valami.
KedvelésKedvelés
:-)) Én a csiki pálinkát is kedvelem, de csak öt évben egyszer iszom, mikor arra járok a félig otthonomban…:-) Szóval Kolozsvár? Hmmmm…
KedvelésKedvelés
A Vekerdy sztori árnyalásához: http://szabomo.blogspot.hu/2013/01/de-tenyleg-miert-nem-vasal-ferfi.html
Nagyon sokat tanultam Vekerdytől, de baromira unom, hogy szinte mindig a nőkről beszél, a férfiakról alig. Nem tudom elhinni, hogy nincs mit mondania a témáról.
KedvelésKedvelés
Érdekes, hogy pont te is ezt a kifejezést választottad gúnyolható emblémának ezzel a mintázattal kapcsolatban. Nemrég pontosan ezt használtam én is, a pont-ugyanerre. http://mau-palantir.blogspot.hu/2013/02/megint-egy.html
KedvelésKedvelés
Nagyon érzékenyen érint ez a téma. Talán mert erről szólt sokminden egy ideje: nem birom az itthont is, a gyereket is, a munkámat hagyni nem akarom, de segítség (ferjemtől) kevés. Ha nincs rend az a baj, ha segítséget kell megfizetni az a baj, a minőség nem az elvárt, de saját erőből nem dobunk be a közösbe. A gyereket intézi, ha dolgozom, de ha hazaértem, akkor ő lazul. A munkám meg egész embert kíván. A gyereknevelésben szerinte túl engedékeny vagyok, de a döntéshelyzetekben halgat, vigyem el én a balhét, másik oldalról a szüleim őrölnek, h túl szigorú vagyok, mindenhonnan csak az elvárások. De PONT ezt írja la a blog sokkal színesebben és mélyrehatóbban. S a problémák azóta fájóbbak, mióta nevén van nevezve, mióta látom, h mennyi család küszködik ugyanezekkel s mióta nyíltan is haborgok s ismételten szóvá teszem, h ez nem jó, adott esetben a nemtörődömségbe menekülök reakcióként.
S nem vagyok hajlandó azt érezni, h rossz vagyok, nem vagyok elég, csak nehéz folyton az ellenkezőjét visszahallani. Mindig azzal harcolni h ellenálljak, ahelyett h magam lehetnék…
Köszönöm, hogy vagy Éva és hogy vagytok ti többiek
KedvelésKedvelés
Rég írtál, örülök, hogy most!!
KedvelésKedvelés
Most hirtelen, ennyi nap után nem tudnám már pontokba szedni ami a bejegyzésben van (óriási tananyagokat kellett régebb tanuljak, most is rendszeresen kell újat tanujak, fejben mindig jegyzetelek, strukturálom az olvasottakat), VISZONT mióta a bejegyzésed él és dolgozik bennem, jobb az életemnek ez az aspektusa. Talán szabadabb vagyok, talán hidegebben hagy a sokféle elvárás aminek meg kellene felelni vagy legalább magyarázatot adni, miért térek el, talán megértőbb magammal szemben és az esendőségemmel szemben, talán önfeledtebb vagyok a gyermekemmel a mindenféle napi kötelességek behajtásában, talán kevesebbet számítok a férjem segítségére . Köszönöm még egyszer a RESPIRÓT.
KedvelésKedvelés
Felelősek lennénk? Igen, persze, azok vagyunk, persze nem mellesleg a gyerek saját adottságai, született személyisége mellett… Jaaa és leginkább nem tudjuk, milyen összefüggésekkel…
Egy maximalista anya mellett nőttem fel, akinek csak a *5-ös volt a jó, az elvárás mindig a 100% volt – és “a tanárnak mindig igaza van”. Akkor is, ha nem volt. Jó tanuló, de 1000%-ig renitens gyerek lett belőlem, gyakorlatilag mindig visszadumáltam, lógtam, ha csak lehetett stb. Valójában tökjó gyerekkorom volt, de leginkább azért, mert anyám – maximalizmusa mellett – full karrierista is volt, ezért gyorsan utat találtam arra, hogyan titkoljam el a dolgaimat előle. Egyébként már 5 évesen totál leejtettem, miért “hisztizik éppen”. Fül becsuk és kész, a fontos dolgokat meg apámmal megdumáltam. (Ő talán 3-4X szúrt l igazán – na, aaazt komolyan vettem.)
Már akkor megfogadtam – ahogy a posztban is van – hogy SOHA nem leszek ilyen. A gyerekeimet elfogadom olyannak, amilyenek és legfeljebb a “jó dolgok” előtérbe helyezésével, boldogsággal, humorral nevelem őket. No stressz. Ehhez képest elsőszülöttem egy szupermaximalista “nőszemély” (8 éves), aki mindig a legjobbat akarja kihozni magából, mindig, mindenhol totálban akar megfelelni. Még megy neki, még fiatal és jó esze van. De már előre félek, amikor először nem fog menni. Mert máshogy reagálunk…
Soha nem felejtem el, amikor valamire azt mondta, “Jajj anya, Te mindent elviccelsz”. És sokszor tényleg… A mi kapcsolatunknak éppen az a nehézsége, hogy az ő önmagával szembeni elvárásai kevesebb kihágást engednek, mint az én elvárásaim.
Arra is emlékszem, amikor megkérdeztem a tanárnénit, hogy jó volt-e ma a lányom. Az volt a mosolygós válasz, hogy ő mindig jó.
Vajon miért? Vajon hogy alakulhatott ez így?
Már azon is gondolkoztam, hogy talán épp azért ilyen, mert ugyanolyan lázadó, mint én voltam. Én az anyám konzervatív maximalizmusa ellen rosszalkodással, ő az én szabados, mindig vidám nevelésem ellen jósággal tiltakozik?
Nem tudom, de néha én meg ezen aggódom. Hogy hogyan tudnám “belazítani” kicsit. Néha meg azt gondolom, hogy hülyeség ezen aggódni – lehet, hogy egyszerűen csak más tesz minket boldoggá.
(Mert egyébként láthatóan boldog gyerek, rengeteg barátja van, szeret sportolni, zenélni stb. Csak valahogy mindig a kereteken belül marad.)
(A fiam meg egy óriási zsivány, akivel egy hét alatt több baj van, mint a lányommal eddigi életében volt. 🙂 Szóval ennyit arról, hogy vajon csak a nevelés számít-e?)
KedvelésKedvelés
Nagyon elgondolkodtató ez az egész, nekem tetszik a felismerésed, hogy most fordítva van.
Olvasd el ezt is:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/06/27/mitol-feltjuk-a-gyerekeinket/
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/02/12/gyomorgorcsos-gyermekeink/
KedvelésKedvelés
És még: https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/27/mi-lesz-a-jo-kislanyokkal/
KedvelésKedvelés
Annyiban egyébként ő nem jókislány, hogy meglehetősen határozott – mindig van véleménye és azt jól el is mondja. (Ő az, aki nem figyel arra, hogy várják-e, hogy jelentkezzen. Jelentkezik. 🙂 Érdekérvényesít is, rendesen, elmondja, megbeszéli. Csak… keretek közt marad.
KedvelésKedvelés
Igen, a Mi lesz a jókislányokkal? című volt az első, amit megtaláltam… 🙂
KedvelésKedvelés
Az én lányommal valami nincs egészen rendben… Folyton itthon hagy valamilyen füzetet vagy könyvet, aztán elfelejti bepótolni a leckét, vagy egyáltalán megírni. Hazahozza a befejezetlen hímzést technikáról, beteg egy hétig, aztán nem találja, nem viszi be, és kap is három egyest, mert háromféle dolgot kívánt volna osztályozni rajta a tanító néni. Az én lányom folyton sír, hogy őt bántják, csúfolják és cikizik. Mindent túlreagál, és mindig elfelejti, hogy az éremnek két oldala van, és biztos ő is hibás, amiért ezt történt. Őt szúrják le elsősorban, ha dühében a másik gyerek tányérjába vág egy kenyérdarabot – az valahogy nem tud meghallgatódni, hogy az a másik gyerek nem hagyta őt inni a csapból, folyton rányitogatta a meleg vizet. Rettenet rossz gyerek ez, hát folyton szembemegy a szabályokkal, értitek, fut a folyosón, pedig tilos, hát ki érdekel, hogy valaki csikizéssel üldözi? És leejtette a kenyeret, csakis azért, mert ő ilyen rossz, mert nem tudja, hogy a kenyér az szent. És hiába mondjuk neki, hát hiába, hogy ha valami sérelem éri, akkor szóljon a tanárnak. Nem mer, hát kis buta, miért nem mer? Csak itthon bőg, én meg csak lapítok, mert egyszer szóltam, másodszor szóltam, aztán betelefonáltam, és mindannyiszor úgy éreztem, hogy agymosáson vettem részt, ugyan anyuka, el van ez túlozva, nincs itt akkor baj, mint amilyen hangosan sír a gyerek.
És akkor ezt kapja anyák napjára, ez az ő szövege a műsorban:
“…”senkinek nincs annyi befolyása a családra, a gyermekekre, mint éppen az édesanyának. Ha igaz az, hogy olyan a kert, mint amilyen a kertész, akkor az is igaz, hogy olyan a család, olyanok a gyermekek, mint amilyen az édesanya. Szinte teljesen az édesanya lelkülete tükröződik vissza a gyermekének magatartásán. Feltétlenül érződni fog minden ember életén, viselkedésén, amit kapott az édesanyjától.”
Amikor megmutatta, majdnem sírtam. Mint akit arcul csaptak. Én nem akarom ezt mosolyogva végighallgatni az ünnepségen. Én nem akarom, hogy ő ezt betanulja.
(Ha minden jól megy, jövőre iskolát váltunk.)
KedvelésKedvelés
Jaj, de elszorult a szívem ettől.
KedvelésKedvelés
Olyan. Szívszorító. Nap mint nap latolgatom, hogy mekkora a baj, igazán. Annyit sír. A végtelenségig tudja sorolni a sérelmeket. Magam hibáztatom, hogy nem tudok kiállni érte nap mint nap, határozottan, éles szemmel, vitaképesen. De olyan könnyű engem sarokba szorítani. Nekem ez az egy van, és alig látok más gyereket, alig látom őt más helyzetben, mint itthon, nincs mihez viszonyítanom. Ő meg tanít számtalan éve. Hogy állítólag olyan szépen eljátszanak. És megdicséri a jó dolgozatért. De ezeket miért nem meséli itthon akkor? Miért csak harapófogóval derül fény valami jóra is? Már én is hibás vagyok: felfújom, ahelyett, hogy naponta ellenőrizném a táskáját, meg tételesen a leckéjéét.
Én most lehet, hogy nem jól tettem, lehet, még aludni kellett volna rá, de írtam a tanárnak, hogy adjon másik szöveget. Hát rettegek a válaszától. Nem fogja érteni, mi lelt.
KedvelésKedvelés
Én ezt nagyon autonóm és okos döntésnek tartom. Jó lenne beszélgetni a tanárral.
KedvelésKedvelés
Jaj ez szornyu kedves Levena!
Mar fent irtam ,hogy az anyak napjat (az iskolai musoros, megalazos, versmondost)utalom.
Az ikreim masodik osztalyatol kezdve hirtelen lebetegednek az anyka napi hacacare elott.
Szerencsere a kicsi ofoje nem csinal anyak napi musort. Milyen halas vagyok ezert! Rajzolnak valamit rajz oran azt ennyi!
Utalomaz anyak napjat!
Szaranyak egyesuljetek!!
KedvelésKedvelés
Ha vigasztal, van rosszabb is, mint az anyák napi műsor. Az én egyik gyerekem tanítónénije kitalálta, hogy ő nem anyák napi műsort tart ilyenkor, hanem szülők napit. Nem elég, hogy a munka a mienk, még ezt az ici-pici jutalmat is elvették tőlünk.
KedvelésKedvelés
Ha a szuloket kell szivatni milyen talalekonyak tudnak lenni a kedves pedagogusok!?
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Visszatértem, és ide is muszáj most írnom. Maximálisan igazad van, csak sokan nem jöttünk még rá, hogy boldog anya nélkül nem nagyon van boldog gyerek. Az akarás, az nagyon működik.
És amit itt többen írnak az iskoláról, azt én még tavaly nem gondoltam, de idén már gondolom. Meg a lapítás, jaj. Hogy miért egy szülinapi zsúron beszélek a fiam osztálytársának anyukájával, hogy az ő lánya is ugyanazt hiányolja, ugyanazért tettet inkább betegséget, és mikor én beszélek a tanító nénivel emberi hangon, normálisan, akkor ez-az megváltozik? és hogy ő akkor felsóhajt, hogy de jó, hogy valaki megmondja? igen, a lapítás és konfliktuskerülés, de nagy bilincs!
És sajnos tanárként állok a szülői oldalon, és igen, keményen megmondom, ha úgy gondolom, hogy szóban bántalmazta a fiamat, és hogy legyen szíves, soha többet. Mert azt meg kell mondani, hiába a jó viszony, a tekintély és az együttműködés. Nem rágalmazás, hanem valós gáz.
És hogy milyen szívszorító, mikor anyuka kollégáimnak ajánlok egy négynapos továbbképzést, meg se csikordul az agyuk, hogy ők is mehetnének, pedig szeretnének, mert hogy mi lesz addig otthon. Pedig van férjük.
És az őszinteség, az átlátszóság, az megfizethetetlen. Nem lehet érzelmi intelligenciára nevelni egy gyereket, ha sose lát dühösnek. Ilyen ember nincs.
Még egy szösszenet az őszinteségről, ebből élek napok óta: Továbbképzés vége, nagy élmények, jó emberek, szép táj. Ülök egy nővel a pályaudvaron, várjuk a vonatot. “De nincs kedvem hazamenni, maradnék még pár napot” – így ő. Én meg “Én is, én is!” Erre: “Neked hány gyereked van?” Úgy megszerettem ezt a nőt hirtelen.
KedvelésKedvelés
Szép!
KedvelésKedvelés
Bár már az első gyermekem születése előtt olvastam volna valahol egy ilyen írást! Sőt nem egyet, sokat. Én is majdnem begolyóztam “jódolgomban”. 🙂 Aztán egy éves kora körül, amikor már rettegő zombiként működtem, megvilágosodtam szerencsére.
KedvelésKedvelés
Szia! Van még sok gyerekek és anyaság témájú írás, a címkéket a főoldalon találod a bal oldalsávban alul.
Hogy sikerült megvilágosodni, mi a titka, és milyen azóta?
KedvelésKedvelés
Olvaslak ám régóta, csak nem volt eddig időm kommentelni. 🙂 Nem volt konkrét megvilágosodás, inkább szépen lassan visszarendeződött a hormonháztartásom, kitisztult az agyam. Viszonylag fiatal voltam még és nem tervezett gyerek volt, úgyhogy amikor megláttam a tesztet azt kívántam, bárcsak elvetélnék inkább, be is ültem 15 percre forró vízbe, hátha… (Abortuszt nem akartam.) Persze a kezdeti sokk után, ami kb. egy hétig se tartott, már nagyon szerettem volna, de vesztemre eszembe jutott Feldmár egyik írása arról, milyen sors jutott néhány páciensének, akit megpróbáltak abortálni. Na innentől beindult az őrület, hogy amíg ezt az információt nem tudom vele megosztani őszintén, addig is mindenhogy kompenzálok. Otthonszülés (nem jött össze – depi), igény szerinti helyett orrba-szájba szoptatás, mert a gyerek néhány másodpercet sem sírhat, állandó hordozás, akkor is ha leszakad a hátam már, nem hagyom másra egy órára sem, mert sír és nem lehet, csak néhány másodpercet. Aztán ahogy tisztult az agyam, rájöttem, hogy nem kicsit vetettem el a sulykot, és talán mégsem éri végleges lelki károsodás a gyereket, ha nem leszek ősanyább az ősanyánál, sőt. Megfogadtam, hogy formatálom az agyam, nem olvasok el több gyermeknevelési témájú könyvet, nem megyek anyukás fórumok közelébe. Tudatosan elkezdtem visszaépíteni a fontos dolgokat a gyerek előtti időkből. Hamar rájöttem, hogy hiányzik a munkám, az alkotás, úgyhogy visszamentem félállásba dolgozni, azzal végleg megszűnt minden értelmetlen kattogás. Szerintem az első évben előttem mind a tizennyolc évnyi adagot…
KedvelésKedvelés
De érdekes ez! Jó nagyon.
Most majd lesz időd kommentelni…! 😀 Aki elkezdi…
KedvelésKedvelés
ezt most ugy megmutatnam valakinek, aki fontos nekem (nagy sohaj)…
KedvelésKedvelés
Ismervén fura lelki működésemet, lemondtam a gyerekről. Nincs és nem is lesz. Garantáltan elszúrnám a nevelését és anyagyilkossá lenne. Jobb a békesség. Nem kell mindenkinek gyerek.
KedvelésKedvelés
Eva, koszonom, hogy kimondtad, es ujra kitetted, ez szinte az en eletem is lehetne. Esa kommentekbol is, nemelyik mondatot en is irhattam volna.
Koszonom, komolyan.
amugymeg itt a control freak jelentese: http://www.urbandictionary.com/define.php?term=control+freak
KedvelésKedvelés
Nekem is hasonlo okok miatt nincs gyerekem, Kuvik. Neha meg orulok is neki, hogy ezzel sikerult megszakitanom egy nagyon rossz lancot. Anyamat az o anyja meg nalam is jobban bantotta. (most az apai oldalt az egyszeruseg kedveert hagyjuk ki).
KedvelésKedvelés