Sok nő ekkor kezd élni! Már kirepültek a gyerekek, de még nem születtek meg az unokák. Valóra válthatjuk régi álmainkat, végre olvashatunk, járhatunk uszodába, kártyázni, tornázni a barátnőnkkel.
Alig várom ezt a fényes jövőt. Ez nem lehetett, és ez (mindez!) lesz majd akkor. Említ a cikk új hobbikat is, meg hogy változatosabb lehet a szex, fesztelenebb, mert nem kell fogamzásgátlás.
Látom őket a piacon, a buszmegállókban, az esztékában, jó nekik, a könyvtárból jönnek, szinte irigylem őket.
(Menopauza, a változás kora, Nők Lapja, március 6., Koronczay Lilla)
És kontrasztképpen Endrei Judit, bocsánat az ipszilonért, aki önmaga, és van itt is úszás meg olvasás:
http://hvg.hu/divat_design/20130323_Szeretnek_a_magam_jogan_boldog_lenni
csak az olvassa. én szóltam 
nem néztem a linket,leírom, mert utána már elkalandozom, h épp az ilyenek az örökké másra vágyók,nem? akik várják,h legyen ház, autó, gyerek, jómunka, nyár/tavasz/tél/ősz, mert AKKOR milyen jó lesz majd (ergo most sz@r)…ha kergeted, akkor az előtted van, te pedig lemaradva mögötte (bölcs tanítónénim mondta jósokszor jórégen)
KedvelésKedvelés
Nekem ez így leírva döbbenetes, hogy amíg van gyerek, addig nem LEHET ezt meg azt meg amazt… És ezt baromira magától értetődőnek tartják… talán a legtöbben.
KedvelésKedvelés
Igen, es ebbol kovetkezik magatol ertetodoen, hogy a gyerek is igy hiszi majd, meg latja is, hogy utana tenyleg lehet, milyen jo is mar a maminak, mar nincs gyerek, csak az unokak…de sajnos mire arra kerul a sor, megsem tudjak, akkor sem, vagy tudnak, de megsem teszik valamiert… (ido, penz, kifogas van pedig)
Na most pedig elolvasom a cikket! 🙂
KELLEMES LOCSOLOT, (minimum ket tojast, nem nyulat 😉 )kivanok az erdekelteknek!
A tobbieknek csak siman Kellemes Husveti Unnepeket! 🙂
KedvelésKedvelés
Nahát, és most jut eszembe, most döbbent belém: hányszor van, hogy ha egy műsort nő vezeti, akkor ő a műsor “háziasszonya”, ha pedig férfi, akkor meg simán műsorvezető?
KedvelésKedvelés
Nem, van, hogy házigazda.
Amióta Borbás Marcsi a CBA háziasszonya “a brand arca” és “konyhában ügyködő, mosolygós, gondos nő” értelemben is, azóta gyanús nekem ez a szó.
KedvelésKedvelés
Á, igaz, házigazda. Látszik, hogy nem sok tívít nízek.
Azért az aldis háziasszonyverseny is ott van…
KedvelésKedvelés
De tényleg jó. Csak az embernek tervezni kell,hogy ne érezze magát úgy,mint a kitett gyerek,mikor kiürül a fészek. Most egy éve kezdtem el dolgozni Németországban egy mamát ápolok. Újra tanultam a nyelvet,amit valamikor az iskolában tanultam,beilleszkedtem egy új családba és mondjuk,hogy más kultúrába(nem sok különbség van,gyorsan beilleszkedtem. Megint pénzt keresek,többet,mint a férjem. Ő itthon maradt,mos,főz,takarít magára. Amiért nekem előtte hónapokig kellett könyörögni,hogy megjavítsa(pl csöpög a mosogató alja),rákényszerül,hogy megtegye.
Végre vannak (mernek lenni)saját álmaim,és jó érzés az is,hogy magamra vagyok utalva-érzem a saját erőmet
KedvelésKedvelés
magam alá kommentelek :Németországban én fiatal asszonynak számítok az ötvenkét évemmel, mert ott sok idős ember van,sokáig élnek az emberek.
KedvelésKedvelés
Hát ez az, hogy tőlünk Németországba kell menni ahhoz egy középkorú nőnek, hogy jól fizető munkát találjon. S végre emberhez méltó életet.
KedvelésKedvelés
elsőre nem ide írtam, bocs:) Marika, nagyon jó ezt olvasni, szívesen hallanék tőled többet, ha van kedved.
KedvelésKedvelés
A rosszal kell kezdenem : az otthoni rossz körülmények végett belemenekültem egy kapcsolatba, aminek nem jó vége lett: tizenhét évesen szültem egy gyereket, a gyerek mellett folytattam az iskolát, majd húsz évesen elváltam és hazamentem a szüleimhez -gyereknek. Az anyám úgy lecsapott a gyerekre, mint a vércse, nekem ez után már sem tekintélyem, sem szavam nem lehetett, tisztára átvette az irányítást, sőt még ellenem is nevelte. Engem pedig állandóan szekált, hogy menjek férjhez megint. Ez be is következett huszonöt éves koromban. Harmincegy éves koromban szültem a lányomat, otthon maradtam vele, és ekkor kezdődött a pokol: anyagi függés a férjtől, aki munkamániás lett, elkezdett inni, bántalmazott, megalázott. De nem volt hova és miből elmenni. Az anyám úgy viselkedett velem, mintha egy lapát sz.rtól szabadult volna meg, és mikor valaki válni akar, kell mellé a segítség, még ha csak lelki is. Tudatában kell lenni egy falatnyi biztonságnak, hogy nem a híd alá megyünk a gyerekünkkel, mert az felelőtlenség. Itt (Vajdaság) nincsenek anyaotthonok, vagy más hely ahová befogadnának. Mindennapos volt a testi-lelki megaláztatás, felmorzsolta az idegeimet. Öngyilkosságot követtem el. (ezért írtam valamelyik nap, ha az ember nem tud előre menekülni, akkor megpróbál lefelé- a sírba) Életben maradtam, és lett egy nagyon jó pszichiáterem, nem sokszor mentem el hozzá, talán kétszer-háromszor, mert magánpraxist nyitott, arra meg nem volt pénzem, és ő mondta, hogy bír felírni orvosságot, de nem sok értelme van, addig, míg én lelkileg fel nem szabadítom magam, addig nem tud rajtam segíteni senki. Ekkor kezdődött el a lelki megerősödésem. Sok mindent olvastam, néztem, és még a leghülyébb filmben is tudtam találni egy mondatot, ami előbbre lökött a fejlődési utamon. Olvastam Feldmárt, Lujza Hay-t, Popper Pétert, a Vénusz és Marsost is :), de mindenben volt valami, amit a hasznomra tudtam fordítani, hogy az önnön hajamnál fogva kiragadjam magam a sárból. Már egész jó voltam, (ezért félek leírni ezeket a dolgokat, nehogy “elkiabáljam” a jó lelkiállapotomat, és beüssön megint valami tragédia) mikor 2oo8 augusztus 1.-én meghalt az idősebbik gyerekem. Nem éltünk együtt, az anyám nevelésének köszönhetően nagyon félrement az élete, és mivel én nulla tekintéllyel rendelkeztem előtte, segíteni sem tudtam rajta. Halála után nekem nem életvágyam volt, hanem halálvágyam. A bánat, a gyász lerombolta az immunrendszerem, és egy influenzából lett tüdőgyulladásnak sikerült egy egész évi “programmá” kinőni magát. Mikor meggyógyultam és felerősödtem, jött ez a németországi munkalehetőség és én belevágtam. Rettenetesen féltem a nyelv végett, amit már harminc éve nem gyakoroltam, hogy fogok megszokni egy másik családot, idegeneket, mi lesz a lányommal, (ő Szegeden jár egyetemre) mi lesz a macskáimmal 🙂 (négy van ) nélkülem. Nem dőlt össze a világ, mikor itthon vagyok két hétig takarítani kell, de ez is egy kihívás. A macskáim kövérebbek, mint bármikor (biztos a hiányom végett érzett stressztől 🙂 )
Ott kint pedig jó, szeretnek, megbecsülnek. Mikor már az ottani emberekben kezdem felismerni a szomszéd Jóskát meg a Jenőt a másik utcából, akkor érzem, hogy elérkezett a hazatérés pillanata, és megyek.
Még a testem kell rendbe tenni, vásárolni fogok egy futópadot. Még távolabbi terveim között szerepel az El Camino, kíváncsi vagyok, hogy képes leszek e végigjárni, mert nem vagyok egy sportos típus. (bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikerült)
KedvelésKedvelés
Drága Marika, ne kérj bocsánatot, köszönöm, hogy ezt leírtad. Nagyon büszke lehetsz magadra, és örülök, hogy most jobb irányba indult az életed! (Úgy látszik engem egész nap a sírás fog kerülgetni.)
KedvelésKedvelés
Köszönöm. Már én sem főzögetek előre, most csak megmutattam a kifőzde reklámját, ahonnan ebédet tud hozni magának. Ha “nem jut rá ideje” a munka végett, ami már ősidők óta kifogás, akkor eszik szárazat vagy főz magának. A mosógép használatáról fogok listát kiragasztani a falra, hogy tönkre ne tegye a vadiúj gépet, amiért megint az én körmömnek kéne kopni, hogy másikat vegyek.
KedvelésKedvelés
Marika, ez egy csodálatos történet, hihetetlen, amit véghez vittél, köszönöm, hogy leírtad. A gyaloglás, fizikai tevékenység nagyon jó ötlet, aki ennyi mindent legyőzött, annak a sport már csak kikapcsolódás lesz.:)
KedvelésKedvelés
Marikám, az El Camino – ra én is mennék Veled. mehetnénk együtt.
ölellek
KedvelésKedvelés
ez egy nagyon jó ötlet 🙂
KedvelésKedvelés
különben tényleg az, jó ötlet, és közös vágy ! 🙂
KedvelésKedvelés
Több ismerősöm elment Caminózni, nekem meg régóta az a véleményem, hogy ott van a Camino, ahol elindulsz… Mit szólnátok egy olyan vándorúthoz, ami mindenkinek a saját ajtajától indul?
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Way_%28film%29
KedvelésKedvelés
Nagyon megrázó volt olvasni. Sok erőt kívánok neked, példa lehetsz mindenkinek.
KedvelésKedvelés
Marika, hihetetlenül erős vagy, valóban példaértékű a hozzáállásod! Nagyon sok kitartást kívánok, és hogy kapd meg ennek a sok küzdelemnek a méltó jutalmát az élettől! Caminózni én is elmennék!
KedvelésKedvelés
En is koszonom, hogy leirtad ezt Marika!
Nagyon megrazo volt olvasni ami tortent, de eros no vagy, orulok a terveidnek, s nagyon sok sikert kivanok hozzajuk!
KedvelésKedvelés
Mert ha mindezt akkor teszi, amikor a gyerekek fiatalabbak, akkor egy önző tehén, mert “lepasszolta” őket. Apa glóriát kap, mert “bevállalja” a gyerekeket. Bahh.
KedvelésKedvelés
S jön a kérdés: “milyen anya az ilyen??!!” (sok mondatvégi írásjellel)
KedvelésKedvelés
Variációk egy témára: “minek az ilyennek gyerek?”
KedvelésKedvelés
Istenem, bár az én anyám idejében lett volna ez a blog, vagy ehhez hasonló (bármi, bárki). S most ott tart, hogy mikor elhívom valahová (hívnám), azt mondja: ó, neki teljesen kielégítő otthon lenni, a kertecskében, meg a jószágokkal (ja, meg ugye az ő dolga a háztartás en bloc, hiába van ott az élettársa), neki nincs szüksége másra… Aha. Mellesleg csak 45 éves (lesz egy hét múlva <3), és imád táncolni. Ha eljönne velem valahová szórakozni, tuti ráindulna néhány férfi, és szerintem ő is meglepődne azon, hogy ő bizony a mai napig egy nagyon csinos, attraktív nő. De nem, teljesen le van épülve az önbizalma (az élettársa ezen sokat dolgozik), és el sem tudja képzelni, mi több: szerintem nem is tudja már, milyen érzés szórakozni. Pedig a húgom meg én is nagylányok vagyunk már, kezdhetne magával valamit, de nem, az égvilágon semmilyen hobbija nincsen. Megszakad a szívem ilyenkor. Bocsi a rinyálásért.
KedvelésKedvelés
Kedves Cris,
A saját példámból kiindulva azt tudom mondani, hogy kitartóan kell próbálkozni anyukáddal.
Az enyém most jött el hozzám Pestre 1 napra vidékről, és aaaaannyira jó volt látni, hogy élvezi a vásárolgatást pédául. Vettünk neki egy kisebb halom ruhát 🙂
És jó volt elvinni vacsorázni.
Én meg folyamatosan próbáltam erősíteni benne, hogy igenis jár neki is a kikapcsolódás, szórakozás, akár a férje nélkül is.
KedvelésKedvelés
Ó! Nagyon köszönöm a biztatást! Rengeteget jelent nekem.
Én ugyanis olyan közönyt kaptam minden próbálkozásom során (anyutól), hogy nem éreztem, hogy volna értelme erősködni. Volt, hogy beleegyezett, hogy eljön velem valahová, aztán az utolsó pillanatban visszamondta.
De ez a ruhavásárlós dolog nagyon jó, van is ötletem, hogy lehetne megvalósítani.
Egész meg vagyok hatva, köszönöm neked még egyszer!
KedvelésKedvelés
Cris, nagyon szívesen!
Egyszer a kellő pillanatban, mondtam neki hogy Anya, vonatkoztassunk el az ápolásra szoruló nagyinktól, a nehéz eset férjedtől, és a stresszes munkádtól, meg a már felnőtt gyerekeidtől, mi az amire TE vágysz, TE mit szeretnél?
Az az arc…vajon mikor gondolkozott el utoljára ezen?
Szóval kis lépésekkel, de lehet változást elérni, én is sokszor már majdnem feladtam a próbálkozást, de aztán vettem egy újabb lendületet inkább! 🙂
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nem állunk nagyon közel egymáshoz, sok dolgot nagyon másképp látunk. De nagyon tisztelem és szeretem, csodálom a megvívott küzdelmeit, és azt hiszem az utóbbi pár évben mindketten sokat tettünk azért, hogy megértsük egymás miértjeit és hogyanjait.
Meséld majd el, Cris, hogy sikerült anyukáddal.
KedvelésKedvelés
Anais, kerdezhetnek olyanokat, hogy hogyan probalkoztal a kapcsolatepitessel?
Mi hasznalt es mi rontott a helyzeten, van-e konkret gat, amit nem tudtatok lebontani? Ha nem tul szemelyes, es nem banod, orulnek neki!
KedvelésKedvelés
De ez bennünk, nőkben is benne van valahol,hogy azt hisszük,nélkülünk összedől a világ. Mielőtt elmegyünk,a férjnek kis edénykékbe lefagyasztjuk az ételt, kis listákat írunk,mit hogyan kell csinálni stb…Felnőtt,épeszű,épkézláb embert hagyunk itthon,találja fel magát! Mint ahogy mi is megoldottunk mindent,mikor kicsi gyerekkel maradtunk otthon magunkra utaltan a férj munkamániájából kifolyólag
KedvelésKedvelés
Hogyne lenne a nők többségében, beléjük van nevelve. : )
KedvelésKedvelés
Hű, anyukám de ideges, mikor rákérdez, hogy “és mit fog enni?” mármint férj. Én meg azt válaszolom rá, hogy nagyfiú, megoldja. 🙂 (És tényleg.)
KedvelésKedvelés
Nekem a férjem rengeteget könyörgött, hogy hagyjam vele otthon a kicsit kilométer hosszú instrukciós lista és bekészített kaják, egyebek nélkül. Vagy amikor influenzásan kizavart a konyhából, hogy ne figyeljem már árgus szemekkel, hogy főzi a gyerek kajáját, nem tervezi megmérgezni….egy idő után képes voltam megtenni és tényleg, megoldotta…
KedvelésKedvelés
Ez nagyon igy van.
Ez egyebkent nem feltetlenul rossz dolog. Az ember szeret “segiteni” a masiknak, ha tudod, hogy neked egy perc alatt megvan, a masiknak meg ugyanaz negyed ora kieses. Az ido fontos.
A lo tulso oldalara viszont nem szabad atesni. Van pl ferfi ismerosom, aki pl nem tud meg egy krumplit sem megpucolni. Allitasa szerint MEG SOHASEM PUCOLT KRUMPLIT!!! Azt mondta, sokaig otthon elt, az anyja nem kerte erre, aztan egyedul elve sem fozott, most meg a baratnoje pucolja meg. (es sajnos nem csak a krumplival esett ez meg vele…)
KedvelésKedvelés
Cris, te mindenképpen szuper lánya vagy anyukádnak, akármi is lesz az eredmény. Drukkolok!
KedvelésKedvelés
Mona, nagyon kedves vagy, egész meg vagyok hatva. Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Te nem az én anyámról beszélsz? Ja… bocs… tényleg nem, de az enyém is ezt csinálta 53 éves koráig, aztán meghalt… sohasem értettem, miért… és néha rettegek, hogy én is ezt fogom csinálni… apropó, az El Caminó az én bakancslistámon is ott van…
KedvelésKedvelés
Jézuskám, augusztusban leszek 45.
KedvelésKedvelés
en elmondtam anyamnak hogy anyu, szertetnem ha jobban megismernel, szeretnelek en is megismerni mert szeretlek es fontos vagy nekem, sok eve elunk kulon, mindkettonk sokat valtozott. Miutan ebben megegyeztunk, mar konnyebb volt kidolgozni hogy milyen kozos programokat csinaljunk. En pl imadok anyammal es a 4 eves lanyommal beulni egy kavezoba, talan azert mert a nagyszuleim emleket idezi, anno a nagyapammal jartam kavehazba, szeretek veluk uszodaba is menni, es konyvtarba, meg siman csak a jatszoterre, vagy beulni ebedelni valahova, vagy csak elmenni egy nagyot setalni este amikor nala alszom, vagy kiulni az erkelyre dumcsizni.
KedvelésKedvelés
Olyan jó titeket olvasni, sok jó ötleted ad, de főleg erőt és bizalmat. Köszönöm nektek!
Fiatal még az idő, nem adhatom fel.
KedvelésKedvelés
Semese, ez nagyon jól hangzik!
KedvelésKedvelés
Bulizunk!!!
KedvelésKedvelés
jaj,ez most szíven ütött… 45 évesen csak a kertecske meg a jószág? Én 41 leszek nemsokára, hetente minimum 5x edzek, hétvégenként túra, salsa, via ferrata, rafting – jöhet bármi! – mellé rengeteg könyv, kultúra – és a háztartás is sínen van, bár néha a váltót késve állítom át 🙂 …. Majd nyugdíjasként én is vidékre fogok költözni, lesz kert meg állat, de ezt úgy 70 évesen tervezem kb. Legkorábban.
KedvelésKedvelés
Sok erőt adnak a hozzászólásaitok ahhoz, hogy ne adjam fel anyám “kiszabadítását”.
Amúgy nyomtattam neki innét bejegyzést, és érdekesnek találta, nem vette célzásnak (pedig az volt), vagy legalábbis nem sértődött meg, csak még nem tudtunk erről beszélni. De fogok rá alkalmat találni mindenképpen. Ez olyan jó.
KedvelésKedvelés
Nekem meg olyan jo olvasni, hogy egyaltalan szoba johet nalatok ilyen “anyam kiszabaditasa”… errol s a tapasztalatokrol szivesen olvasnek tobbet a blogon is!
KedvelésKedvelés
Már kirepültek a gyerekek (részben) és még nincsenek unokák, erre. basszus, felemelték a nyugdíjkorhatárt és ellopták a MANYUP befizetéseket.
Így tervezz hosszú távra! (ide most tennék egy szmájlit, de nem tudom, hogy kell)
Ebből egy tanulság van, hogy az életet a jelenidőben kell élni. Mindig is bosszantott, aki a nyugdíjas korára tervezgette álmai megvalósítását. Kanadában meg spéci tanfolyamokon tanítják, hogy mit kezdj magaddal. Három évvel a nyugdííjkor elérése előtt. Nálunk meg: dolgozz többet! Úszás, futás meg olvasás, mindig természetes kellene, hogy legyen. Gyerekkel meg pláne. Unokatesim 4 gyerekkel síel, a hat hónapos a hátán, amikor elfárad, akkor a férj hátán, felváltva. Nem Kanadában, Magyarországon.
KedvelésKedvelés
Jajj, ezek a NőkLapjás baromságok. Mintha az átlag magyar alkalmazott ezt megtehetné. Nem az anyagiak miatt, hanem egyébként: reggel nyolckor indulás 9-17ig iroda, hatra haza, a maradék hasznos négy órába kell belezsúfolni az életet gyerek nélkül is. Lehet, hogy az előbújó depresszió mondatja velem (nem), de nekem semmi de semmi energiám nincs hétköznap semmire, a vacsorakészítèsen, olvasáson kívül. Anyukámon is ezt látom: szereti a munkáját, de kifacsarja, kedv lenne, de ereje nincs, csak hétvégén, alkalmanként. Ez lenne az aranykor? Ugyan már, a kedves NL egy sosemvolt középosztálybeli, főállàsú családanyák csoportjáról ír.
Üdítő volt utána Endrei Juditról olvasni.
KedvelésKedvelés
Hát, sajnos ezzel egyet kell értsek. Ezek a cikkek mintha egy teljesen már világról szólnának, nem a hétköznapi magyar valóságról. Talán pont ez tart vissza, hogy átlag magyar alkalmazott legyek, és dolgozom félállásban meg szabadúszóként. Keveset keresek így is, és sokkal bizonytalanabb a helyzetem, mintha egy irodában ülnék napi nyolc órát, de legalább az idő, amit nem lehet megfizetni, az enyém, én osztom be úgy, hogy más is beleférjen.
KedvelésKedvelés
Nekem is ugyanez jutott eszembe. Vég nélkül tudnám sorolni a napi 10-12 órákat dolgozókat, nagy részük rabszolga kisebb-nagyobb cégeknél, a túlórapénzt hírből sem ismerik. Idő tehát semmi, pénz is kevés, elviszi a megélhetés, még ahhoz is be kell osztani.
Vidéki szülőknek még nehezebb is lehet olyan szempontból, hogy ott még jól meg is szólják,ha csakazértis keres magának valami kikapcsolódást. Azt csak a jómódúaknak szabad, aki nehezen él, az ne szórakozzon, ingyen se nagyon, mert rögtön azt lesik, mi van rajta, mit fogyaszt, vagy csak miért nem dolgozik vagy alszik inkább, ha mindig annyira kevés a pénze és annyira sokat kell érte dolgoznia. Úgy szeretnek irigykedni az emberek, meg megmondani másnak, hogy éljen. Keserűen hangzik, de nem túlzok, csak összesűrítem az utóbbi évek tapasztalatait. Szomorú. 😦
KedvelésKedvelés
Már a Nők Lapja is Marie Claire lett, vagy mi? Katalógusasszony, ja…. A magyar ötvenes átlagnő, hófehér fogsorával, Marks&Spencer nadrágkosztümjében, ahogy éppen indul valóra váltani az álmait az uszodába…Miután átszexelte a reggelt, naná.
Nem mondom, bőven látok jó állapotú hölgyeket errefelé (XII.kerület), de Koronczay Lilla jól tenné, ha nem róluk beszélne.
KedvelésKedvelés
Nincs is ezzel gond, kell ennek a csoportnak is magazin, de hàt a NL megjelenésében és tartalmában sem nekik szól. Az ilyen cikkek max. a sóvárgást táplálják. Egy átlag kisvárosi ötvenes nő még vadul dolgozik estig, utána az uszoda meg a könyvtár csak a fejében létezik, mert a közelében nincs, vagy túl drága, az tuti.
KedvelésKedvelés
Koronczay Lilla jól tenné, ha egyáltalán nem írna újságcikkeket.
KedvelésKedvelés
Desperated_housewife: Kettőspont-zárójel. Annak föggvényében, hogy milyen irányú a zárójel, lesz a smiley mosolygós vagy sírós 🙂
Két dolog is eszembe jutott: egyrészt, hogy az én anyám világéletében egy mozgalmas nő volt, rengeteget utazott (az akkori időkhöz képest), képzésekre és tanfolyamokra járt, nyaraltunk együtt, de külön is, voltak társasjáték estek, kocsmázások, vendéglőzések, bulik, jártak hozzánk a barátaik, ott maradtak éjszakába nyúlóan, megváltották a világot (20 évvel később pont ugyanezt csináljuk mi is) és közben anyám egy gyönyörű karriert futott be a saját szakmáján belül, mára a neve egy fajta garanciát is jelent arra, amit csinál. Éveken keresztül azt hittem, hogy mindenki így él, ez normális. Aztán rájöttem egyrészt arra, hogy apám ezt a “hatalmas szabadságot” kellőképp szankcionálta (nem vagy jó feleség, nem vagy jó anya, a más gyermeke fontosabb, nekem csak arra lenne szükségem, hogy ha hazajövök, valaki várjon, … szóval ennek a blognak legalább a fele róla szól :D), másrészt, hogy ez cseppet sem megszokott, én vagyok nagyon szerencsés, hogy ezt láttam, hogy lehet élni és gyermeket nevelni, a kettő nem kizárja, hanem kiegészíti egymást.
A másik dolog, ami eszembe jutott, hogy én milyen nehezen viselem ezt a mártír életvezetést. Tudom, hogy rendszerszintű okai vannak, és azt is üdvösnek tartom, hogy végre beszélünk a nehézségekről, amelyekkel főleg nőként szembenézünk, nem csak tűrünk, de ahogy ez történik, azt nem látom egy konsktruktív folyamatnak: egyfelől elmondjuk, hogy milyen irtózatosan nehéz nekünk anyaként, feleségként, munkaerőként (és még a kozmetikushoz sem jutottunk el 7, azaz hét hónapja! – és a gúnyos felhang mellett azért érzem a szomorúságát is), másfelől azonban, ha szóba jön, hogy ez meg lehet osztani, ez lehet egy örömforrás is, jogunk van méltó élethez, akkor csuklóból jön a válasz, de hát nő vagy, ez a dolgod.
Én nagyon igyekszem nem várni a fészek végéig.
KedvelésKedvelés
Katja, hasonló anyai példával nőttem fel. A mai napig minden pénzét utazásra költi a mamám. Pedig már nem egészséges, ereje fogytán, de a kíváncsisága töretlen. Egyszer a reptérről vitte el a mentő, pont akkor lukadt ki a gyomra az egész évi hajtás után.. Nem gazdag, mára viszonylag megfizetett oktatási vezető. Apám neki sem volt jó életpartnere, leszámítva a gyereknevelést. Mire nagyobbak lettünk, tulajdonképpen nem volt miért együttmaradniuk, többé közös élményük nem volt, közös barátaik sem, csak marták egymást. Páros magányban élnek, elvannak a saját világukban. Anya most éppen egy szakmai konferencián van Egerben, várost néz, fürdőzik, borozik a kolléganőkkel. Az én anyám koldusszegény kisvárosi lány volt, alig várta hogy Budapestre kerüljön, onnantól kezdve falta a kultúrát. Minket pici korunktól vitt magával Operába, színházba. A külső számára csak annyiban fontos, hogy sokat szerepel, betölt egy vezetői pozíciót, ehhez kell a megjelenés. Nekem is furcsa, hogy a középkorú nők általában nem ilyen igényekkel bírnak, hogy panaszkodva ugyan, de betörnek a szerepükbe. Anyám sosem tört be, pedig a munkáján kívül senkibe és semmibe nem kapaszkodhatott. Ő vajon miben más, mint a generációja tagjai?
KedvelésKedvelés
“Aztán rájöttem egyrészt arra, hogy apám ezt a “hatalmas szabadságot” kellőképp szankcionálta…”
Na ez az, egy férfi a karrierjét a felesége támogatásával építi, a nő pedig a férje furkálása ellenére. Nagyon nem egyenlőek az esélyek!
KedvelésKedvelés
Nagyon sok mindent vet fel ez az interju. En csodalom es roppant agilis nönek tartom Endrei Juditot. Önallo, független. Nem egy ferfi vagy parkapcsolat viszonylataban definialja a sajat eletet es boldogsagat. 38 evesen szülte az elsö lanyat – az interju ugyan nem terki ra, de kepzelem hogy minösitettek ezt a dönteset is. (Mint altalaban: karrierista, önzö, biologiai ora, meg a többi, amit kesöbb szülö nökre szoktak mondani)
Aztan ott van megint ez az igazsagtalan arcul csapas, hogy mindegy mit tett le szakmailag: közepkoru nöt nem kernek a kepernyöre. Meg ha igeny lenne is ra (keves embernek lenne, mert 1, nem ismerik fel mire van igenyük, mindent megneznek es igazodnak a kinalathoz 2, megszoktak hogy mindig uj, fiatal müsorvezetök vannak), hogy egy tartalmas es erdekes müsort vezessen, jol “megstylingolnak” öt, hogy mutasson a kepernyön. Ebböl pedig nem ker, meg tudom erteni.
Jo volt olvasni az interjuban hogy milyen jol eli meg a korat.
Ö is azt gondolta, hogy 60 evesen majd utazgat es teazgat a baratnöivel, de ahogy mondja a kenyszer mast diktal. Es rengeteg nö van ezzel ugyanigy. Az en anyukam többet sportol es utazik mint amig egy fedel alatt eltünk, az teny. De arra, hogy ne dolgozzon 61 evesen, kilatas sincs, mert nem teheti meg. Milyen tartalek kene ehhez? K.L. tudja hogy mi a nyugdijkorhatar nöknek? Es mekkora egy atlagos nyugdij?
Nem tudom Koronczay Lilla hol el. Vagy masik orszagban, vagy a kepzelet vilagaban. Ahol az ötvenes nök elkavezgatnak es kitargyaljak, hogy a fantasztikus formaban levö, hazias ferjükkel milyen akrobatikus elemekkel gazdagitottak a nemi eletüket.
Kurvajo. Csak mutasson valaki egy ilyet.
KedvelésKedvelés
Szia ! 🙂
KedvelésKedvelés
Oh. Szia! 🙂
Nyilván arra utaltam, hogy nem ez a jellemzö, mert még dolgoznak, háztartást vezetnek, baromi leterheltek és egyáltalán nem felszabadultak. Nem a kavezgatas a nagy magyar valosag.
Te erösited a szabalyt! 🙂 🙂
KedvelésKedvelés
És még egy, hogy bár a magyar valóság ugye pont nem ez, hanem hogy a nagy többség a puszta megélhetésért dolgozza halálra magát még jóval a gyerekek kirepülése után is, azért az is szembe tűnő, hogy újságíró asszony véletlenül sem javasolja a szép karrier kiépítését, a közéletben való aktívabb részvételt, vagy hasonló “férfias” tevékenységet.
KedvelésKedvelés
Én ezen hidalok le mindig, amikor azt mondják, milyen szuper lesz a szex pusztán atól, hogy nem kell a fogamzás miatt félni, mert a nők “felszabadulnak”. Szép kis felszabadulás lehet az ilyen. Aki volt már ilyen helyzetben, mesélhetne. (Most azokról beszélek, akik már nem szülhetnének mert mondjuk már túlvannak a klimaxon, vagy nincs méhük vagy ilyesmi. Személyes okokból is érdekel.)
KedvelésKedvelés
Képviselőné privátban válaszolhatok, ha tényleg érdekel.
KedvelésKedvelés
Jó lenne, köszi, emailem a nickem és gmail
KedvelésKedvelés
Két éve műtöttek meg, és az orvos azt mondta, hogy elképzelhető hogy elmúlik a nemi vágyam. De nem múlt el. Nekem jó, hogy nem kell védekezni, nem kell tamponról gondoskodni. Ráadásul a kemo alatt nem volt gond a szőrtelenítéssel sem. 🙂
KedvelésKedvelés
Nem olvastam, sajnos, a Nők Lapja cikkét, de sejtem, miféle lehet, a hozzászólások alapján. Katja, anyukádat irigylem, hogy mert fontos lenni önmaga számára, de azt nem, hogy ezért apukád ahelyett, hogy segítette volna a mindennapokban, irreális elvárásokat támasztott. Az én apukám MOST büszke az anyukám tudományos munkájára, emlékkötetetek, nosztalgiázás meg ilyesmi, de amikor mi kicsik voltunk, ő vitte a háztartást és biztos lemaradt sok mindenről a szakmájában – azonos szakmájuk van -, míg apukám vidéken dolgozott, és konferenciákra utazgatott. Én először akkor utaztam el, mikor a legkisebb gyerekem 10 éves lett és mindent kiírtam, hogy mikor, kivel mit kell csinálni, és megszerveztem, ki jöjjön főzni, meg ilyenek. Mint T.Marika. Ahelyett, hogy próbáltam volna előzőleg is bevonni, hogy önállóan is elboldoguljon. Na ez lehet, hogy hiba volt. Persze ő mindenre így szokott reagálni, hogy ne mondd, mert elfelejtem,.. írd fel. És akkor a cédulát felejti el. Elvinni vagy megnézni. Ami neki fontos, azt nem felejti ám el. Mellesleg én azt látom, hogy több energiám volt, amíg fiatalabb voltam és most már sok a nyolc óra munka 2 óra közlekedés… ugyanannyi volt előbb is, de bírtam. De most kezdek majd újra futni, mert nem törődhetek bele, hogy ez így van. És nem sírós, hanem egy dühös szmájlit akartam. Te se add fel a fészek végéig!
KedvelésKedvelés
megnéztem kereskedelmi híradót és iderohantam megírni nektek- hogy nem, még csak perspektíva sincs, még a nőklapja is durván túlzó…hazajöttek Afganisztánból a magyar katonák, kb 200 nap után, a gépen rögtön elsőként (egyébként meglepő módon) egy katona nőt kérdeznek, mit csinál, ha végre hazaér…nem fogjátok kitalálni, takarítani fog és mostantól minden nap megfőzi valaki kedvenc ételét….nem pihen, nem barátokkal/családdal/kutyával időt tölt, nem a saját kedvencét,ha már…rám szakadt a világ, nem, nincs még az a csekélyke perspektíva sem, örökké robotok maradunk-síros szmájlik tucatjai
KedvelésKedvelés
Nebassz! Alig várják már nyilván, annyira hiányzott!!
KedvelésKedvelés
Az egyik ismerősöm 55 éves volt, amikor a több évtizede beteg és parancsolgatós férje meghalt, az egy gyerekük pedig már “kirepült”. Na rajta aztán látszott a felszabadulás. Onnantól kezdve kiderült, hogy van barátnője, akivel eljárogat kávézni, előtte neki ilyen nem volt. Mondjuk sportolni nem kezdett el, pedig lánykorában az Operában szólóbalettozott, de ezt akkor már senki nem nézte volna ki belőle (többen nem is hitték el neki), a férje mellett annyira elhanyagolta magát. De azt hiszem, ha egyszer is merne bárki bármi pici pozitív megjegyzést tenni arra, hogy mennyit használt neki ez a felszabadulás, az illetőnek kikaparná a szemét.
Volt pár év, amikor beteg nagypapámat ápoltuk (vagyis hát nem mi, hanem a szüleim, mi még többé-kevésbé gyerekek voltunk) pár évig az otthonunkban. Őt akkor már legfeljebb csak fél napokra lehetett magára hagyni. Az egyik évben kb. augusztus közepén jöttünk rá a testvéreimmel, hogy ideje a szüleinket elzavarni legalább egy hétre nyaralni (ketten)egyedül, mielőtt kipurcannak. Ez annyiból volt újdonság, hogy korábban mindig vittek minket minden nyaralásra. Kaptunk mondjuk ismerősöktől is segítséget, de meg lehetett oldani, hogy a nagypapa ápolása ne eméssze fel őket teljesen.
Nekem a legnagyobb és a (jelenleg) legkisebb gyerekem között van 15 év. Múltkor pont belegondoltam, hogy mire “megszabadulnék” a legkisebbtől, már igen jó esélyem lesz unokákra. Őket persze nem én akarom majd ellátni/nevelni, de kisebb-nagyobb segítség biztos jól fog jönni, szóval nem lesznek ilyen hű-de-felszabadult-évek. Egyébként meg nem azért a kétfillérért, de az a kor, amikor már nyugodtan nem kell fogamzásgátlással törődni, már bőven a nagymama kor (inkább hatvanas, mint ötvenes), szerintem… (vagyis anyám, nagynénéim, anyósom tapasztalatai alapján). (Különben is az egyik gyenge pontom ez a fogamzásgátlás. Mindenhonnan az folyik, még kifejezetten mainstream feminista könyvekből is, hogy a hatvanas évek óta a nők mennyire felszabadultak szexuálisan, hiszen van fogamzásgátlás, innentől kezdve ők is azt csinálnak, amit csak akarnak, akárcsak a férfiak. De én még nem találtam olyan fogamzásgátlást, aminek ne lenne túl sok hátulütője (azaz mellékhatás stb.) is.)
KedvelésKedvelés
Igen, egy időben ez volt a feminista narratíva, mert a tabletta tényleg minőségi változást hozott a fogamzásgátlásban és addig soha nem tapasztalt szabadságot élhettek meg vele a nők, más kérdés, hogy megtették-e vagy sem. Ez a hatvanas-hetvenes évekre tehető, azóta ez megváltozott, mert kiderült, hogy a tabletta mennyi káros mellékhatással jár. Most már tudjuk (és a feminista diskurzus is megváltozott), hogy bár a férfiak már a Holdon járnak, annyira valahogy mégsem fejlett a tudomány, hogy igazán hatékony és biztonságos (és reverzibilis) fogamzásgátlót sikerüljön kifejleszteni.
KedvelésKedvelés
nos, ha meghal a férj és kirepülnek a gyerekek és nincsen munka sem már, akkor ott van a közben magatehetetlenné vált szülő, aki ápolásra szorul és nincs megoldva az elhelyezése (vagy ha lenne is megoldás, az is kódolva van, hogy a gyereknek kötelessége ellátni a beteg szüleit akkor is, ha a gyerek már 60 éves, a szülő meg egy zsarnok volt.)
KedvelésKedvelés
ja, és a “gyerek” ebben a szituációban leginkább az idős szülők lánygyereke, vagy a menyük.
KedvelésKedvelés
Ebben a cikkben, amelyből idéztem, végig Hoppál Bori beszél, de mint újságíró, Koronczay Lilla jegyzi.
Kérlek titeket, ne írjunk elvágólagos ítéleteket emberekről, teljes újságírói munkásságukról, és a teljes cikkről sem. Sok bajom van a kurrens nőimédia “nincsen semmi baj, csak legyél egy kicsit csinosabb/háziasabb/képzettebb/segítőkészebb/szexibb” általános üzenetével, de ne ássunk szakadékot, ne tűnjék ez érzelmi kérdésnek.
Amikor a jelzés jött, meg voltam rémülve, mert nem olvastam a kommenteket akkor még, de most, hogy igen, megkönnyebbültem: csak két ilyen van, a többit megrendítően szépnek és építőnek tartom. Hálás vagyok nektek, T. Marikának külön elismerés a beszámolóért, a bátorságáért.
KedvelésKedvelés
Én olvastam a teljes cikket, anyám, nagyanyám (és egy ideig én is) rendszeres Nők Lapja vásárlók voltunk: Több oka van, amiért nem olvasom, és ezek közül az egyik az, amit kifogásoltam, hogy egy szűk réteg lehetőségeit állítja be mindenki számára elérhetőnek. Szóval ez nálam nem érzelmi kérdés, hanem egy olyan nézőpont, ami nem csak a fenti témában bosszant, hanem úgy egyébként is.
KedvelésKedvelés
Én sem értem, hogy mitől lenne érzelmi alapú (=nem megalapozott? helytelen? irracionális??) a Koronczay Lilla cikkének kritikája, amit többen megfogalmaztunk. Az csak kritika. Lehet érvelni a bennefoglaltak ellen.
Ha valakit elvágtak ezen a blogon, az O.N., O.É.Cs. és a gazdagmami- teljesen megalapozottan.
KedvelésKedvelés
Most eszembejutott, hogy ovis koromban megkérdezték: Mi akarsz lenni Boglárkám? Mire én: nyugdíjas. 😀
Kicsi voltam na.
Most szeretek a jelenben lenni. remélem így is marad majd.
KedvelésKedvelés
Elnézést kérek a helyesírásért, át sem olvastam (pedig szoktam) mielőtt elküldtem
KedvelésKedvelés
Azért ez vicces! 😉
KedvelésKedvelés
PN, probalok valaszolni, de nem is olyan egyszeru.
Amikor kamasz voltam sok vitank volt, nagyon nem ertetteunk egyet, sok mindenben mashogy gondolkoztunk. Az egyik legjobb baratnomnek, meg ilyen mesebeli anya-lanya kapcsolata volt, hajnalig tarto kozos versolvasassal, anya-lanya programokkal, kozos utazassal. Fajo volt ez akkor nagyon, hogy neki igen, nekem miert nem.
Fiatal felnottkent jutottam el odaig, hogy elengedjem a bennem elo idealizalt anyakepet, hogy elengedjem az elvarasaimat, hogy engem az anyam, hogyan szeressen, hogy elfogadjam, hogy ő ugyan maskepp szeret, mint amire en vagyom, de ez nem jelenti azt, hogy nem tesz meg minden tole telhetot, es hogy felismerjem, hogy azon van hogy megertse ki is ez ez a fura nagylany, aki annyira mas mint o.
Most ez itt ot sorban leirtam, de ez szerintem evek munkaja volt bennem. Miutan el tudtam engedni ezt a nagy akarast, arra kezdtem fokuszalni, hogy megismerjem, hogy milyen is az en anyukam, neki mi okoz oromet (utolag vicces, hogy probaltam bevonni par olyan dologba is amit en nagyon szeretek, de csak utolag jottem ra, hogy mivel tenykeg masok vagyunk, neki ez nem fog bejonni) es ugy szervezni, kozos programokat, h. az o vagyait helyezzem eloterbe. Vettem jegyet pl. az operettbe, amit en nem szeretek, de szivesen elmentem vele. Vagy most legutobb ugye elvittem vasarolni, ki is derult kozben, hogy ezer eve nem vol erkzese maganak barmit is venni.
Fontosnak tartom, hogy legyenek kozos elmenyeink, es probalom azt is megmutatni, hogy minel tobb oromforras kell az eletunkbe, es, hogy ez bizony jar, es nem bun.
Apro lepesenket haladunk, ugy erzem, neha vannak kegyelmi pillanatok, amikor nem érzem, hogy két külön világ a miénk.
De persze, meg mindig elokelo helyen szerepel “az emberek akik fel perc alatt ki tudjak loni az agyam az űrbe” top 5 listan:) mert van egy csomo kiborito dolog (telefonban elso kerdes: mitcsinalsz? holvagy????) ami nem vagy, nehezen valtozik. Részeredményeink vannak peldaul abban is, hogyha videkrol jovok vissza Pestre, akkor mar tenyleg csak olyan ételt csomagoljon nekem amit szeretek, es el is fog fogyni, illetve hogy ne vegyen nekem ruhat mert nem egyezik az izlesunk, es hogy hogy van berendezve a lakasom, ahol ugye en elek, szinten visszatero tema. Mondjuk legalabb van amit mar nagyvonaluan egy felmondattal helyre tudok tenni, es erdekes modon olyankor o is kapcsol, hogy ja, hogy ebbe nem kellene beleszolnia.
Vannak athatolhatatlan gatak,hogyne lennenek, felhoztam egy gyerekkori esetet egyszer, hogy en azt milyen rosszul eltem meg, probaltam elmagyarazni, es o meg teljesen maskepp emlekezett, nem is ertette mirol beszelek.
Azt hiszem nincs recept, azt tudom, hogy nekem az elfogadas, es az oromszerzes vagya segitett a legtobbet, es a kozos oromok tenyleg kozelebb hoztak minket egymashoz.
KedvelésKedvelés
Koszonom, hogy leirtad mindezt! Nagyon remelem, hogy tovabbra is a jo uton fogtok haladni egymas fele.
Meg csak annyit, hogy nem volt neki furcsa, hogy kozeledni probalsz sok ev utan? Vagy neked?
KedvelésKedvelés
Nem, nem volt furcsa. Nekem valahogy ez volt a logikus lépés azok után, hogy túltettem magam azon, hogy nem fogunk hajnalig József Attilát olvasni, ő pedig szerintem mindig is próbálkozott velem, csak tényleg évek teltek el úgy, hogy én ezt nem is érzékeltem, annyira bántott, hogy nem olyan anya, amilyenre én (meg az a kisgyerek ott bennem) vágyakoztam sokáig.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: az írástudók felelőssége | csak az olvassa