Ezúttal a friss kommentbeli tartalom miatt emelem ki. Szóljatok hozzá!
Amikor a bájos arcú, derékig érő, szőke hajú Judit tizenhárom évesen meglátta Ferit, a jóképű, nagy nőcsábász hírében álló önkéntes rendőrt a művelődési ház előtt, nagyot dobbant a szíve, és tudta: eldőlt a sorsa örökre.
Mindig a nő választ, régi igazság ez. Hamarosan Feri is felfigyelt a bimbózó szépségű kislányra. Izzott a levegő közöttük, ellenállhatatlan volt a vonzás. Egy balzsamos májusi éjszakán elvitte a kislányt az otthonába, a falu szélén álló, szükséglakássá minősített, romos épületbe. Tizennégy évesen, a születésnapján tette asszonnyá a koránál érettebb lányt. Hiába a korkülönbség, az édesanya aggódása, hiába vitte haza rendőr kétszer is a gyámhatóság határozata alapján, Judit csak Ferit akarta megszállottan. A körorvos apa és jegyző anya nem szívelhette, talán le is nézte az egyszerű származású, kalandos múltú férfit. Mégsem állhatott közéjük semmi. Végül Feri a hivatásos kollégának adott borítékkal rendezte Judit helyzetét, és innentől már nem háborgatta a szerelmüket senki és semmi.
Judit még gyerek volt, de érett asszonyként állt helyt. Semmilyen házimunkától nem riadt vissza, dolgos volt, csendes és mosolygós. Nem panaszkodott, mert szerette Ferit. Barátai nem voltak, ha végzett a soha véget nem érő feladatsorral, a konyhában ült ölbe tett kézzel egy húszas körte pislákoló fényénél, úgy várta haza a szerelmét.
Mindent megtett, hogy Feri kibontakozhassék. Jól tudta, a férfinak nagyobb szabadságra van szüksége, mint egy átlagembernek, és különleges munkája is igénybe veszi az idegrendszerét. Nem is várt tőle ágyba kávét, romantikus lánykérést, sem becéző szavakat. Viszont hazahozta a harmadik faluból is a férfit, ha az a munkája rettentő feszültségét levezette, majd bedőlt az árokba. A törékeny Judit tizenhét évesen simán felemelte és biciklijére erősítette az öntudatlan, százkilós férfit, hogy mielőbb ágyba fektethesse az áthűlt testet, és erőlevest kanalazzon bele.
Ferin egyre inkább elhatalmasodott a különleges emberek istencsapása, az ital bűvölete. Ha bedühödött, tört-zúzott, és bizony Jutkát sem kímélte. Jutka háromszor volt terhes, de mindannyiszor elvetélt. “Nekem ő sokkal fontosabb volt, mint bármilyen gyerek” — írta később megrázó önéletrajzi kötetében. “Ő nem volt közönséges ember: nem kispolgári normák, hanem a pillanatnyi inspirációi és indulatai vezérelték, akár a legnagyobbakat.”
Feri, amikor már kikopott az önkéntes rendőrösködésből, kitanulta a gáz- és vízvezetékszerelői szakmát. “Rengeteg irigye volt — írta Jutka. — Az ilyen kivételes alkotó embereket vigyázó és bíráló szemek kísérik, és gáncsolják, ahol tudják. A helyi volt párttitkár is haragudott rá, mert Feri sosem takargatta, mit gondol, és ezt ököllel is mások értésére adta. Nagy természete volt, még a pap is kiprédikálta, hogy züllött életet folytat, mert vadházasságban él egy nála húsz évvel fiatalabb lánnyal. Őt igazán csak én értettem. Különleges érzékenysége taszította a házi boroktól előbb a féldecis ampullák, majd a játékgépezés poklába. Amikor kijózanodott, sírt, mint egy gyerek, és én csak szorítottam és szorítottam… együtt sírtunk” — így vallott Jutka erről a rendkívüli kapcsolatról.
Jutka nem panaszkodott és nem számítgatott. “Azért lettem a ‘felesége’ tizennégy évesen — írta a memoárban –, hogy segítsem, szeressem őt. Ő is imádott, de előre figyelmeztetett, szerintem nagyon becsületesen, hogy nem könnyű ember. Tisztában voltam azzal is, hogy az egész világ ellenünk lesz.”
“Én őt választottam, és ez a szerelem sorsszerű volt. Bizony, sokszor nem volt könnyű, de a szerelmünk főnixmadárként támadt fel újra és újra. Én nem tudtam volna a tükörbe nézni, ha hagyom felülkerekedni az egómat, és a magam kényelmét szem előtt tartva csalárdul otthagyom, pont amikor neki a legnehezebb. Az a sok hajléktalan sem csúszott volna le ennyire, ha a feleségeik nem olyan önzőek, és tartották volna, amit a szerelmük elején ígértek. Elég csak körülnézni az utcákon, hogy lássuk a megtört férfitekintetekben a tragédiát, a kiszolgáltatottságot, és hogy mennyi az anyagias, rideg szívű nő” — nyilatkozta a Bács Megyei Hírharang tizenkettedik oldalán.
“A nőügyei sok álmatlan órát okoztak, de megértettem: egy ekkora kaliberű személyiség mindig új impzulzusokat keres, nem érheti be egyetlen múzsával. Vigasztalt a gondolat, hogy én leszek mindig az örök nő az életében, a meleg otthon, amely hazahív, amelybe a kóborlásai után visszatérhet. Egyszer nem voltam csak otthon,. amikor a tumoromat távolították el. Ma is bánom, nagyon csalódott volt, hogy nem várom őt friss étellel. Órákig zokogtunk olyankor, esdekelt a bocsánatomért. A legszenvedélyesebb szeretkezéseink is ekkor voltak. Amikor megint beleszeretett valakibe, szárnyalt a munkájában: percek alatt ott volt a szivárgó gázvezetékeknél, és olyan tempóban forgatta a csőkulcsot, hogy még a mestere sem akarta elhinni. A nagy teljesítmények nagy poklokból születnek: aki dudás akar lenni… Ilyen férfi volt Feri.”
Feri tragikusan fiatalon, ötvennégy évesen távozott az élők sorából az égi gázvezetékek közé. Májrákban halt meg, és Jutka a nagy fájdalmak közepette is erőt adott neki a mosolyával. Bár élete utolsó évtizedében már igazi sztár volt, aki után bomlottak a nők, nagyságát csak az utókor kezdte értékelni, bő két évvel a temetése után fedezték fel, hogy maradandót alkotott: az általa szerelt vízcsap nem csöpög, és hibátlan marad a tömítés is. Ez volt hát Feri: a nagy, nyughatatlan lélek, az örök gyerek, az önnön démonaival küzdő, örökké elbukó, mégis tiszta szívű clown.
Jutka ma ugyanabban a faluszéli házban él, amelybe tizennégy évesen szöktette Feri. Azóta takaros, fehérre meszelt, muskátlis portát varázsolt a hajdan düledező viskóból. Ő a Hagyományos Családmodellért Egyesület alelnöke Bács megyében. Fáradhatatlanul mos és vasal, hogy a Ferinek annyi szenvedést okozó függőségek miatt felhalmozódott adósságot törleszteni tudja. Magához vette és neveli Feri négy, más viszonyból fogant gyermekét, a mozgásképtelen és vak ikreket is. Hiszen Ferit szerette, akkor a gyerekeit hogyan taszíthatná el magától? “Nem nyúltam azóta sem Feri szerszámaihoz. Ha a gyerekek elég nagyok lesznek, felöltöztetem őket ünneplőbe, és megmutatom nekik a műhelyt. A polgármester úr már ígérte is, hogy később helytörténeti múzeumot csinálunk a kis szobából.”
Ilyen asszony Jutka: sokat szenvedett, mégis boldogabb akármelyikünknél, mert egy rendkívüli szerelem emléke élteti, amely az égben köttetett, és amelyet nem cserélne el semmire. Mindannyian példát vehetünk róla, akik a saját önös akaratunk és lustaságunk foglyaként vergődünk.
Ez itten, kedves olvasók, nem az egyszerű emberek fikázása, hanem Vlagyimir Viszockij és Marina Vlady egekbe magasztalt szerelmének parafrázisa, hazai és kisszerű kontextusban, hogy látva lássátok, milyen abszurd az egész. Vegyük hozzá a Bertrand Cantat–Marie Trintignant–Rády Krisztina-történetet is, meg Zámbó Jimmyt, Máté Pétert, Szécsi Pált vagy Latinovitsot is, valamint Mészöly Miklóst, az összes rendkívüli alkotót, és hulljon már le a hályog a szemünkről, és tiltakozzunk már a női magazinok rettenetes, elavult, erőszakpárti pátosza ellen.
Továbbá feltárása is ez a szatíra annak az érdekes összefüggésnek, hogy a legmegalázottabb asszonyok kardoskodnak sokszor a hagyományos szereposztás mellett.
Innen nyertem ihletet:
http://www.nlcafe.hu/noklapja/20120906/marina-vlady-szerelmei/
… hiába minden könyörgés, az adagok csak nőttek, a szerelemnek már nem volt hatalma a drogon
Sajnos Marina minden igyekezete ellenére sem tudta megmenteni kedvesét…
, ilyenek, de kifolyik az ember agyveleje is a klaviatúrára, mert egyrészt az egyéni akaratról, a rendkívüli teljesítményről, megfeszített munkáról ömlengenek az újságírók, másrészt mint valami kényszert, “sajnos, nincs mit tenni” módon emlegetik, hogy a művész kiállhatatlan, alkoholista és bántalmazó.
Kedves melírozott újságírók, honnan veszitek a bátorságot, hogy birkaként követve a bántalmazást relativizáló, a tűrést hősiességnek beállító narrációt, idolt faragjatok az önpusztító és bántalmazó kiskirályokból? Hogy pusztán azért, mert tehetséges zenész és szimpatikus ellenzéki, Viszockijt dédelgessétek? Ilyen példákat állítotok az olvasók elé, ennyire dagályosan bénítjátok le a józan eszüket, így cukrozzátok a fost? Részfelelősségetek lesz asszonyok évtizedes traumáiban és halálában, amíg önfeláldozásnak nevezitek az önpusztítást és az áldozatlétet, amíg ellentmondásos normákat közvetítetek, amíg nem nevezitek nevén, mi micsoda, és nem deklaráljátok, hogy az ilyesmi nem nagy és viharos szerelem, és nincs felmentés a csalárd, alkoholista bántalmazóknak.
csak az olvassa. én szóltam 
Az a durva, hogy a Kossuth rádión pontosan meghallgathatod hetente egyszer ezt a történetet és tényleg csak annyi a különbség, hogy valaki híres, neves, tehetséges van Feri helyett és a riporternő (!!) mindig megjegyzi párás lemélyített hangon, hogy igen, már nincsenek ilyen önfeláldozó, szent nők…
KedvelésKedvelés
Mi az, hogy nincsenek ilyen önfeláldozó szentasszonyok? Egyfelől vannak, másfelől meg attól, hogy a másik bármilyen frankón szereli a vizet/írja a dalszöveget/szobrol/fest stb, attól még nem kötelező beleszeretni, együttélni vele és tönkrevágni az egész életet azzal, hogy az ő agyhugyköveihez asszisztálunk. Pláne még adjuk is alá a lovat azzal, hogy úgyis meg lesz mentve és úgyis mindent elnézünk neki, mert “a jó asszony mindent megbocsát”. És még mi érezzük rosszul magunkat, mikor leordítjuk _egyszer_ a fejt vagy bedrogozik és elviszi a mentő, hogy “nem tudtuk megmenteni”…
Ez nem a pasi érdemeinek elismeréséről, hanem a nő önsorsrontásáról szól, akár Viszockij a két lábon járó terror, akár Feri, a zseniális vízszerelő. Legyenek csak zseniálisak, csak egy kicsit arrébb…
KedvelésKedvelés
Én azt szeretném nagyon tudni, hogy a 13 éves Juditnak miért kell Feri.
KedvelésKedvelés
Mert ez sorsszerű szerelem, amely az égben köttetett, hát nem érted? Irigy vagy, mi?
KedvelésKedvelés
Hát, nem nagyon értem… Szerintem nem vagyok irigy, kell a fenének a Feri. Na ja, de én már 35 vagyok, ha 13 lennék, ki védene meg Feritől?
KedvelésKedvelés
ezek a figurak inkabb olyan regenyhos tipusnak latszanak kivulrol, nem? nyilvan nem minden bantalmazo ilyen (ezt nem tudom, eddig elkerult a tema), de akikrol itt olvastam ebben, azok ez a romantikus hos tipusuak. egy kis spleen, es olyan titokzatosan nehez megerteni, valami tudatmodosito szer oldani az egeszet, mindekozben o a Muvesz, a Rocksztar, a Kaloz, szoval az a fajta rosszfiu, akiert rajonganak a lanyok. kivulrol, tavolrol jo rajongani, de benne lenni egy ilyen eletben…. egy megtestesult nagybetust hogyan is lehetne megkerdojelezni?
KedvelésKedvelés
Mert Feri hímnemű és van neki egy szerve, ami Juditnak éppen nincs, pedig nagyon kellene. A folytonosság biztosítva van sajnos, mert rosszabb esetben, ha Juditnak gyereke születik, azt látja, hogy édesanya mindig csak nyel és apa dorbézol. Minő családi idill!
KedvelésKedvelés
A Facebookon is hatalmas sikere van Nyáry Krisztián bejegyzéseinek, én hányok tőlük.
Tele van a történelem ilyen Juditokkal, és nem egy közülük sokkal tehetségesebb gázszerelő volt vagy lehetett volna – csak éppen alig tudnak páran róluk.
KedvelésKedvelés
Ez telitalálat!
Nálam még az veri ki a biztosítékot, hogy a Nők Lapja “nagy művészei” közül van, akinél simán nagyobbat alkot egy jó gázszerelő, tehát tényleg nem értettem soha, hogy nekik miért is jár a megkülönböztetett bánásmód…
KedvelésKedvelés
Cukrozzák bizony, és sajnos az online felületek gyújtósnak, és macskaalom alá is végképp használhatatlanok. A Nők lapját pedig nem szabad olvasni, mert nem lehet folyton ilyen kiváló terápiás krokikat írni, és végül kifolyik az ember agya az orrlyukán mindhiába.
KedvelésKedvelés
van néha jó cikk is, azokat általában külsősök írják vagy r. l.
ez a kedvnc mondatom most: “Különleges érzékenysége taszította a házi boroktól előbb a féldecis ampullák, majd a játékgépezés poklába.”
(ampullát mondják tüskének is :))
KedvelésKedvelés
Julinak azért kell Feri, mert először üdítő színfoltnak tűnik a megfélemlített, láthatóan önbizalomhiányos csinovnyikok között:) aztán persze kiderül, hogy a vadság és spontaneitás szeretete csak addig terjed nála, amíg saját magáról van szó. csak ha nincs olyan referenciapontja a nőnek, akik ezt látja és időben felhívja rá a figyelmet, akkor nem feltétlenül veszi észre időben (csak amikor már nagyon nehéz kilépni ebből).
KedvelésKedvelés
De a szülei látták. Az miért volt kevés? Ha én lennék az anyja a 13 évesnek, akkor mit csinálnék? Miért nehéz kilépni később?
KedvelésKedvelés
Tizenhárom évesen egy átlagos baszompusztai családban a szüleidre hallgatsz a legkevésbé. Amúgy Juli valószínűleg a rideg vagy elnyomó családjától szeretne lelépni mihamarabb.
KedvelésKedvelés
Tizenhárom évesen az Orchideabimbó 540 ezer/m2 lakóparkban is a szüleidre hallgatsz a legkevésbé, és unod azt is, csak több pénzed van drogra.
KedvelésKedvelés
Sok ilyen negatív példa van. Rodin például. Rose Beuret, a kis varrónő, akit élete végéig maga mellett tartott, és kihasznált. Vagy Camille Claudel, a tanítvány, aki állítólag még Rodinnél is tehetségesebb volt. Tönkre is tette. Az önértékelését, önbizalmát a sárba tiporta, szétszedte, szétmarcangolta, majd eldobta. A nő elmegyógyintézetben halt meg.Állítólag Röntgen, amikor kezdte felfedezni a maga sugarát, annyira belemerült a munkába, hogy még az ágyát is bevitette a laboratóriumba. Hősies, ugye. Halkan kérdezem, vajon mit szólt ehhez a kedves felesége? Van egy fórum, ahol nem nyernek dicsőséget azok, akik a feleségüket megszomorították, boldogtalanságot okoztak nekik, mindegy, hogy az emberiség számára milyen hőstettet hajtottak végre.
KedvelésKedvelés
Röntgen idejében nem volt általános az individualista, minőségi párkapcsolat mint a házasság alapja: az volt a frigy funkciója, hogy társadalmi státust biztosítson, utódokat, meg legális szexet, és nagyon külön tudtak élni a párok, ezért is tölthették az úriasszonyok az egész nyarat Abbáziában meg Mariazellben.
A rodines sztorira emlékszem, igen. Ez is teljesen általános volt. De ma sem ritka.
KedvelésKedvelés
Mariazell nekem is bejönne nem csak nyáron, főleg télen. Meg Zillertal, meg … sorolhatnám. 🙂
Gondolod, hogy teljesen általánosak voltak? Azért a görénység szerintem akkor is kirívónak számított. legalábbis szeretném ezt gondolni.
Eszembe jutott még Modigliani (és az abszint), és a róla készült film. Andy Garcia nagyon jól játszotta a szerepet. Azt is elhiszem neki, hogy ő is ilyen az életben.
KedvelésKedvelés
Na igen, Rodinék sztorija még a korhoz képest is para volt. Egy dolog, hogy Claudel nemhogy jó tanítványa volt az öregnek, de egész más, zseniális munkái voltak tonnaszám, de Rodin, mint tekintélyszemély, visszaélve azzal, hogy a csaj bele van habarodva, komolyan veszi és tiszteli, lopkodta Claudel melóit. Na az már szakmailag is gusztustalan – mondom ezt úgy, hogy Rodin mint szobrász, zseniális volt. Épp ezért fordul ki a belem attól, amit Claudellel (meg a csajokkal általában) művelt. Amúgy állítólag Rodin pont emiatt az úthenger bunkó természete miatt nem volt jó tanár – állítólag Brâncuşi például élből rávágta a kérdésre, hogy menne-e hozzá tanulni, hogy “a nagy fák árnyékában nem nő meg semmi”. Mondjuk Brâncuşi se volt egy egyszerű arc, csak máshogy.
A “hősies” melómániás faszik jelensége is érdekes. Egyfelől azt tisztelem, amit szakmailag csinálnak – másfelől minek nekik feleség? Elég lenne egy bejárónő, aki néha eléjük rak valamit, hogy ne dőljenek be a tápanyaghiánytól a munkaasztal alá… Esetleg, ha az asszony is munkabuzi. Bár az is tud más személyiségjegyekkel párosulva gáz lenni, ld Rodin-ék, meg régen még pár ilyen remek páros volt, ahogy a pasas gyakorlatilag lenyúlta az összes ötletet meg eredményt magának.
KedvelésKedvelés
Meg Modigliani is… Jajj most vettem észre őt már írtátok 🙂 Szerintem azért is lehet az ember hajlamos belemenni ilyen kapcsolatokba, mert elhiszi, hogy segíthet, hogy megmentheti, meggyógyíthatja a megsebzett lelkű művészt. Sajnálja az illetőt, hogy nem tehet arról, hogy ilyenné vált. Benne lehet a vonzalom is a művészetek iránt, hogy az illető esetleg “csak” műkedvelő, de kiteljesedni nem tudott, és valahogy az “árnyék én”-jét is keresi…
KedvelésKedvelés
azért a mártíromságról se feledkezzünk meg…
KedvelésKedvelés
Azért ez a dolog nem fekete és fehér. Olvasva Téged tudom, hogy a családon belüli erőszak “kedvenc” témád, és egyetértek: kell vele foglalkozni, igen is ébredjenek öntudatra a nők, és ne hagyják, hogy ferik meg bélák meg vlagyimirek tönkretegyék őket.
De most őszintén: mit gondolsz Jutkáról? Mit mondanál neki? Mert azt nyilván hiába, hogy hagyja ott Ferit. Úgysem hagyja, hiszen ő egy szent. Egy mártír. A polgármester is úgy gondol rá: Az a Juditka, szent asszony az, ennyire kitartani egy férfi mellett…
Mert ugye mi mind azt gondoljuk, hogy Jutka nyilván áldozat, szegényke, kicsit butácska is, ezért észre sem veszi, hogy kihasználják.
De vajon Jutka tényleg hülye? Vajon Marina Vlady is hülye volt? Vagy tulajdonképpen -tudatosan, vagy tudat alatt- ő szeret szent lenni? Ő szeret mártír lenni? Ő szereti, ha a polgármester, meg az asszonykórus így gondol rá?
Szánom az ilyen nőket, de nem gondolom, hogy nincs választásuk. Ma már van választása mindenkinek. Szerintem.
KedvelésKedvelés
Te most összemostad a síkokat, mert nem Jutka látja így, Jutka szemszögét nem tudjuk, hanem az őt hőssé avatni hajlamos újságírás.
Jutka nem létezik, ez egy nagyon sarkított Jutka amúgy, és Feri sem hős: a cél ezzel a groteszk ábrázolással Viszockij deheroizálása, a felismerés: de hiszen ez ugyanaz! kiprovokálása.
Ha létezik is, hasonlóképpen meghamisítják a történetét konkrét célok érdekében, ami azt is jelenti, hogy nem akarják meglátni, mi történik, szankcionálják a kitörési kísérleteit, és segítséget sem kap.
Az igazi Jutka is megideologizálja valószínűleg, mert nincs sok választása, de akkor sincs ez jól.
Minden más itt:
Click to access miertmarad.pdf
KedvelésKedvelés
Mindjárt elolvasom a linket is, de előbb:
Sajnos nem olvastam Marina Vlady könyvét (Szerelmem, Viszockij), pedig megvan… Majd egyszer, talán. Így azt nem tudom megítélni, hogy MV miként identifikálja saját magát ebben a kapcsolatban, de amit Te írtál, az szerintem igencsak Juditka szemszögéből nézi a dolgokat, szerintem ebben Juditka eléggé szentként gondol magára (különben mi a fenének venné magához az X gyereket, meg lenne a hagyományos családmodell egyesület elnöke)?
Na, olvasom a linket.
KedvelésKedvelés
Ezt az egészet nem Jutka írta, hanem én. Nehéz így írni, hogy nem tesztek különbséget az elbeszélő, az ő koncepciója és a szereplő között.
KedvelésKedvelés
de azért ne adja fel az írást, hátha végre megérti mindenki a lényegét!!
KedvelésKedvelés
Nem hülye, dehogy hülye. Felvett egy szar szerepet, nyilván sora van, hogy miért, de ettől még a szerep szar és veszélyes. Akkor is, ha kihívásnak veszi, vagy az a magyarázata, hogy tiszteletből, szeretetből eteti fel az életét a másikkal.
KedvelésKedvelés
Huhh! “ütős” írás!
Hát az én első hapsim az nem volt nagy művész, max. ő hitte ezt magáról. 😀 viszont az “ifjú hamvas leányka (22 éves) majd megmenti az életben csalódott, elvált, szar életet élő féhhfiú lelkét”, no az megvolt. Meg az “olyan sokan bántották már, legalább én ne bántsam” is. :S
Hát ő viszont néha bántott (csípkedett, néha rúgott is), ha felidegesítette valami vagy valaki (esetleg pont én – nagyon hülye dolgai voltak, apáskodni akart felettem – jó 10 évvel idősebb volt – én meg nem hagytam) persze utána nagy bocsánatkérések, én meg tűrtem és megbocsátottam. Közben meg az önbizalmam aláásása: “nem fogsz olyan jó embert találni,mint én”, “nem biztos, hogy más elvislene”, “nem vagy elég csinos” és hasolnók. (@&#>&@- ez most egy csúnya káromkodás volt 🙂 ) Szerencsére 2-3 év után elegem lett (és ő is belátta, hogy nekünk ez nem megy), így megváltunk egymástól. de persze akkor sem bírta ki, hogy merő jószándékból megpróbáljon belerondítani a következő kapcsolatomba. (Szerencsére csak egy pillanatra sikerült elbizonytalanítania, de végül győzött a szerelem.)
Így utólag baromira bánom, hogy egyátalán időt pocsékoltam rá. A légszebb éveimet (és az önbizalmamat) vette el tőlem, utóbbit szerencsére a rákövetkező barátom gyorsan visszaadta.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: az egyenlőtlenség formái 11.: pygmalion | csak az olvassa
Ne hagyjuk ki Dosztojevszkijt sem! Akire orvos apja, földbirtokot és szép vagyont hagyott örökségül de ezt sikerült hamar elvernie, ezután nyomorgott első könyve megjelenéséig. Ezután sikeres volt, de hiába kapott komoly összegeket a műveiért, mégis állandó anyagi nehézségei voltak, súlyos rulettszenvedélyében mindenét elvesztette újra és újra. Úgy mellékesen jegyzik csak meg életrajzírói, hogy szegénynek ezen felül magánélete sem volt problémamentes; első felesége gyűlölte és gúnyolta (ezt az áldott jó embert, el sem tudom képzelni miért), élete nagy szerelme, Polina Szuszlova pedig rövid együttlét után elhagyta. Persze ennek sem Ő volt az oka, némelyik nő sajnos nem elég megértő, ráadásul ok nélkül csapodár! Ezt olvasni erről az időszakáról “Örök férjnek nevezi Dosztojevszkij azt az embert, aki csupán férj, kizárólagosan férj, semmi egyéb, mint férj, s ezért nem is kerülheti el a házasságban az agancsokat. Az ilyen emberek arra születtek, hogy feleségük legyen, aki azután megcsalja őket, mert homlokuk arra a bizonyos díszre van teremtve. Az örök férj lehet egészen okos, tehetséges ember, de ez mind nem lényeges, ő semmi egyéb, mint feleségének a férje, minden kényelmet megszerez az asszonynak, engedelmes rabszolgája, de felesége soha egy pillanatig sem szereti viszont, megcsalja minden lelkiismeret-furdalás nélkül, mert ez az örök férj sorsa. Valójában önmagáról írta ezt a kíméletlen jellemzést Dosztojevszkij. A férfiasságában megbántott író nem a felesége iránt érzett jogos (JOGOS? Mi van?) felháborodást, nem a csábító iránt megvetést, haragja saját személye ellen fordult, önmagát tépi és marcangolja, önmagán vág végig a gúny vért serkentő ostorával a regény megírásával is.” Ugye milyen kíméletlen önmagával? Azért megjegyezném annyira nem volt kíméletlen a jellemzés, hogy játékszenvedélyét, a család folyamatos anyagi romba döntését és a feleségeinek totális érzelmi elhanyagolását megemlítse.
Egyik “szerelme” így írt róla: „Olyan jó ember…nagyon szeretem és nagyon tisztelem! Olyan okos, jó, zseniális! De egészen más asszony kell neki, mint én. Az ő felesége egészen, teljesen neki kell hogy szentelje magát, oda kell hogy adja egész életét, és csak rá kell, hogy gondoljon. És én erre nem vagyok képes, én is akarok élni! Azután olyan ideges, nagy igényű. Teljesen magához ragad, mellette eltűnök, nála sohasem vagyok én magam!”
Életrajzírói szemérmesen azt írják róla, hogy “financiális problémáit csak élete vége felé tudta megoldani.” Na és vajon hogyan oldotta meg? Elvett feleségül egy 20 éves gyorsírónőt, Anna Grigorjevna Sznyitkinát akinek véletlenül hatalmas hozománya is volt, na az teljes egészében ráment a tartozások kifizetésére. Azért egy idő után a nagy szerelemben mégis csak úgy alakultak a dolgok, hogy a hitelezői elől külföldre kellett menekülniük. Azonban külföldön honvágya volt s unatkozott, ezért (Hofi szavaival élve, hogy, hogy nem elvtársak) sokszor a ruletthez kellett menekülnie szegénynek (menekülhetett volna ez idő tájt született gyermekéhez, vagy vigasztalhatta volna feleségét, aki a másik gyermeküket elveszítette, de nem és nem, neki csak a rulettasztal jutott). Ahol persze ismét óriási pénzösszegeket veszített el. A hazatérő írót a gonosz hitelezők továbbra is csak zaklatták, sőt még fenyegették is (én nem tudom ezek a hiénák mit futnak úgy a pénzük után, pfej) de szerencsére Anna nem tűrtette ezt sokáig s elkezdett tárgyalni velük. Kezébe vette férje műveinek kiadását is, így a 70-es évekre felszámolta a család adósságát, megszüntette a válsághelyzetet Dosztojevszkij életében…
Mit mond erről az utókor? Például Makk Károly ezt:
“A játékos című regény megszületése mintha csak apropóul szolgálna az ő különös kapcsolatuk szerelemmé, emberi és alkotótársi szövetséggé erősödéséhez. Anna nem szent és nem áldozat. Anna azoknak a nőknek a mesés keveréke is, akiket én ismerek, ismertem, vagy akikkel valamilyen közünk volt egymáshoz. Hogy ebből mennyi a Dosztojevszkij, mennyi az alapvető Nő – vagy amit én alapvető Nőnek gondolok –, mennyi a vágy egy alapvető Nő után, mennyi a fantázia, erre nem tudok válaszolni. Igen, Dosztojevszkij megszerzi Annát. Miközben diktálja a lánynak a regényt egy apró, sötét kis lakásban, akarva, akaratlan megismerteti a húszéves lányt az élet érthetetlen, ijesztő, néha felháborító titkaival: a szenvedéllyel, a szerelemmel, a szexualitással. Csapdába csalja, meghódítja. A lány pedig ösztönösen követ egy érzést. Ez a találkozás a sorsa, és ő elfogadja ezt a kalandot. Mindannyian játékosok vagyunk. Az emberi kultúra is játékként kezdődött és bontakozott ki. Az igazi, tiszta játék voltaképpen „fölösleges” valami. Kívül áll bölcsességen, balgaságon, jón, rosszon, igazságon, hazugságon –, szellemi működés. Harc valamiért vagy ábrázolása valaminek, maga a szabadság. Lehet, hogy ómódi vagyok, de nekem ezek az értékek.”
Makk Károly szerint az igazi nő, tökéletesen hasonlít egy lábtörlőre…milyen megható!
KedvelésKedvelés
Ezennel, megdöbbenve és csodálattal, ünnepélyesen Nyáry Krisztinává avatlak. Gyerekek, hozzunk létre egy ilyen facebook-profilt, és ontsuk az ellensztorikat!!!
Tély Krisztina lehetne, még inkább.
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, ha ez a Dosztojevszkij életrajzíróit gúnyolja, akkor talán még elfogadható az a mély gúny és megvetés, ami ijesztően köszön vissza a szövegből, de ha ez maga Dosztojevszkij ellen szól, akkor azt mondom, hogy aki írta, annak f…ja nincs az emberi sorsról. Kíváncsian várom, mikor blamáljátok József Attilát, és a Nagyon fáj-t, aktuális lenne, épp 75 éve került a vonat kerekei alá… de a Fekete István jellemzését aztán végképp kíváncsian várom.
KedvelésKedvelés
csineva, ha érveid is vannak, azokra könnyebb reagálni. Már persze ha ezt igényled.
KedvelésKedvelés
Kedves csineva valahogy nem érzékeli, hogy hova és mikor pottyant. Nem néz körül, hogy az elmúlt napok kommentjei miről szólnak. Saját utat követ, anélkül, hogy érezné a körülötte levőket. De ismerős….máshonnan, persze.
KedvelésKedvelés
Én kértem, hogy legyetek itt, kommenteljetek, menjen tovább az élet. Csineva érti, érzi, és írt ide is meg privát is. Én pedig a jövő héten már kész vagyok a vitára.
KedvelésKedvelés
Kösz, de nem kell engem megvédeni. Tisztelem a blog szerzőjét, és sok mindent elfogadok abból, amit ír. Komolyan. És ez nem holmi hízelgés, meg nyalás, hogy akkor jöjjön a jól megérdemelt DE. Tisztelem azt, aki a társadalmi egyenlőtlenség ellen felemeli szavát. Aki rombolni akarja az olyan mítoszokat, melyeknek egyetlen céljuk a közvélemény manipulálása és a hatalom struktúráinak jegecesítése (legyen az nemi, családi, politikai, társadalmi vagy mittudoménmilyen). Az öncélú tekintélyt utálom. Viszont óva intenék mindenkit attól, hogy összemossunk dolgokat. Emberek sorsa nem azért olyan félelmetesen tragikus, mert olyan szemét patriarchális marhák lennének. Dosztojevszkijről, aki az emberi szellem és tudat eszméletlen mélységeit járta meg, több tisztelettel illene beszélni, mert aki nem járt ott, az nem tudja, ez az ember mit látott, és mit élt meg. És tényleg József Attilát hoznám fel példának. Ha valaki ennek a blognak a szellemét egyoldalúan feministának érezve, megírná József Attila Tély Krisztina mintájú életrajzát, az ilyesmiket tartalmazna: Flóra, az öntudatos szabad nő időben észrevette, hogy Attila minden zsenialitása ellenére súlyos bántalmazó, akivel egy kapcsolatban lenni számára igencsak veszélyes. Attila Flóra iránti szerelmét igencsak jól megideologizált lírai köntösbe öltöztetve nagyon tetszetőssé tette, de ez voltaképpen nem szerelem volt… nem… ez csupán birtokvágy, bántalmazási kényszer… amit tetézett azzal, hogy szépen begolyózott, és zsarolásképpen vonat alá vetett magát. Az “ezért ölel mind, aki asszonyra lel, míg el nem fehérül a száj is” verssor például (Nagyon fáj) a szerelem címén a maga bántalmazó magatartását megideológizáló férfi gondolkodás dióhéjban. stb. Hogy ezzel szemben milyen más értelmezési lehetőségei vannak József Attila sorsának, lírájának, szerelmének, az teljesen mellékes, amíg ezt fel lehet használni arra, hogy ismét kimondjuk: mindenért a férfi a hibás. “Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül abba…”
KedvelésKedvelés
Én irodalmárnak számítok, és téged olvasván fontos szemléletbeli aggályom támad.
Nem az a dolgunk — hacsak nem direkt filológusok, pozitivista életrajzkutatók vagyunk –, hogy a költőt, írót mint magánszemélyt megértsük, megismerjük, illetve hogy az irodalmi szövegek olvasásakor ezt helyezzük a középpontba. Ez érdekes lehet, mert minden érdekes, de inkább a történelemhez tartozik. Az esztétikai minőséghez nincs köze, sőt, félrevisz, mégpedig azért, mert a szöveg természeténél fogva fikció, megalkotott valóság, külön minőség. Nem memoár, nem beszámoló, nem újságcikk a Talán eltünök hirtelen.
József Attila nem attól nagy, hogy erkölcsi fenomén, kivételes jellem volt. József Attilának a műve, a szövegei maradandóak. Nem ő a példakép, legfeljebb hazug és utólagos idealizálás mondathatja ezt velünk. József Attilához hasonló sors van még ezer, mű nincsen. József Attila igenis problémás munkatárs és barát volt számos kortárs emlékezés szerint is, és valószínűleg nehéz férj lett volna, és nem érdemes aranyfénybe vonni a halálát sem. Zsenivel pedig jellemzően pokoli nehéz élni. És ez nem számít mégsem, mert nem ő a téma, még csak nem is a géniusza, hanem a szöveg. A páros rím, a rondó, az utalás az Eszméletben, a a szövegek egymáshoz való viszonya, a bravúros szólelemény. Ott, és csak ott, a szövegben születik meg valami, amiért József Attila egyáltalán érdekel minket. Az életesemények, irodalmi viták, személyes kapcsolatok, szerelmek néhány évtized alatt megkopnak, elveszítik a jelentőségüket, de a Kései sirató 2150-ben is ragyog majd.
Vagy például nagyon megrázó a Bori notesz, és hogy azok a versek abban vannak és úgy találták meg az exhumáláskor, de aki az irodalmat akarja érteni, aki katarzist élne át, annak az Erőltetett menet meg a Hetedik ecloga a lényeg, a többi adalék, körülmény.
Mindez nem dühös tekintélyrombolás, és nem is az én gondolatom: az irodalomértelmezési gyakorlat évtizedek óta a műre, sőt, még inkább a befogadóra koncentrál.* Ráadásul az életrajzra, lelkialkatra az olvasók sokszor a szép versekből következtetnek vissza, nem a valós tények alapján, ami csúf torzításokhoz vezet, így lesz a szokásos laikus megközelítés szerint Petőfi borkedvelő, Ady kunfajta, nagyszemű legény, Radnóti pedig hűséges férj. Iszonyatos csalódás a valóságot megtudniuk például a diákoknak, ezért én egyszerűbbnek tartom, ha eleve hagyjuk ezt az idealizálhatnékot, és a szövegekre, az azokból sugárzó örök minőségekre koncentrálunk. Az ember gyarló, érthetetlen, kusza, a Mű, a nagy mű viszont világos és radioaktív. És sokkal izgalmasabb, mint alkotójának amúgy is homályba vesző sorsa.
A mit gondolt a szerző nem releváns kérdés. Erről is írtam már:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/08/05/gondolta-a-fene/
Az külön érdekes, hogy te férfiként és magányosan, talán kissé azonosulva is vele, József Attila vágyát a harmonikus magánéletre szinte tényként értelmezed. Holott a lélegzetszakasztó sorok nem jelentik azt, hogy József Attilával jó lett volna élni. Igenis, adatok szerint dühösen féltékeny, kodependens és sokszor manipulatív volt, és igencsak találva érezné magát a blogom által, ha ez nem blaszfémia. Nem erkölcsileg kell igazának lenni.
És nyugodtan lehetett bármelyikük bántalmazó a mai fogalmaink (lásd a blog definícióját) szerint, mi más lehetett volna, ha a nők még egyetemre sem igen járhattak akkoriban, a válás pedig szégyen és egzisztenciális ellehetetlenülés volt. Szabó Lőrinc például egészen biztosan az volt, és az egyenlőtlenséget különböző formákban mindegyikük gyakorolta, mert ilyen volt a társadalmi közeg és a szerepfelfogás.
Bizony, a szövegekből is kimutathatók szép hímsoviniszta gesztusok, a Semmiért Egészent említettük itt nemrég, de ezer példa van, Ady Elbocsátó, szép üzenete sem trubadúrlíra, és épp a Nagyon fáj is olyasmit tulajdonít a nőnek, ami nem igazságos. Érthető, megrendítő, elsőrangú, de ha róla veszel példát, és a nőt vádolod azért, mert nem kellettél, sose fogsz megérteni valamit, ami fontos. Talán épp arról szól, vagyis így is lehet olvasni, hogy milyen gyötrött és beteg lélek az, aki mást hibáztat azért, hogy ő nem kell.
Jaj, te és még sokan annyira szeretnétek hinni abban, hogy az emberek rendesek. Én azt mondom: az emberek ritkán rossz szándékúak, de működik bennük a társadalmi szoftver, amitől mégis fájdalmat okoznak, a férfiak ezt szélesebb eszköztárral, több joggal és társadalmi jóváhagyással tehetik meg. A nők (társadalomban gondolkodva) ennek áldozatai, a férfiak pedig egyszerre haszonélvezői és áldozatai. Nem okai, mert az ok a társadalmi berendezkedés, és mégis, őnekik is kellene moccanniuk, hogy ez ne így legyen. A költőknek is, igen.
Egyáltalán, hol a határ nagy költő meg jelentéktelen firkász között? A firkász lehet gyarló és bántalmazó, a nagy költő nem? Vagy: aki régen élt, felmagasztosul? Aki nagy, az bűntelen? Kortárs irodalmárokról mesélhetnék neked olyan sztorikat, amelyekben a súlyos alkoholizmus a legenyhébb mozzanat.
Nagyon szeretem ezt a verset Petri Györgytől, olvasd el, és értsd meg ebből, mire gondolok:
http://versetolvasok.freeblog.hu/archives/2007/11/27/Petri_Gyorgy_Hogy_elerjek_a_napsutotte_savig/
Ez a vers jellemző egy korra, egy mentalitásra, sorsra, átélhető, mestermű, de van olyan olvasata, amelytől kényelmetlen kérdéseink lesznek. Talán épp ez volt a témája is Petrinek: ő felmehet azon a lépcsőn, ő továbbléphet, de az a nyomorult nő lent marad. Miért nyomorult az a nő? Én nem kérem számon sem a verstől, sem Petritől, de az a nő nyomorult, a férfiak az ő rovására mehetnek föl a fénybe, és ezt nem felejthetjük el.
“Soha nőt nőiességében megbántani nem tudtam
(hacsak nem kifejezetten ez volt a célom)” — hát, igen.
És akkor még ott van a rengeteg, a férfiközpontú gondolkodás miatt elfeledett, alkotó nő, az ő sorsuk, valóságuk, szempontjaik, műveik és mellőzöttségük, és azok a nők, milliárdnyian, akiknek az egyenlőtlenség miatt soha nem is jutott oktatás, tinta, agyag, színpad.
Te mintha nem akarnád látni, hogy az egyenlőtlenség alapvető, mindent áthat, nem lehet kívüle létezni, legfeljebb a megjelenési formája és mértéke más.
*Illetve ezért vehetem elő nyugodtan János halála után Radnóti Babitsnak írt versét, és hagyhatom benne Babits nevét is, mert a beszédhelyzet és a versbeli halott más, de nem az számít, kinek és mikor írták ezt, még az se nagyon, hogy ki: azt fejezi ki pontosan, ami bennem kavarog, tehát a befogadó oldala a fontos. Felszabadító így, a szerzőt háttérbe szorítva csak a szövegre figyelni.
Követő, ha van ehhez hozzáfűznivalód, örülnék neki, régi vita ez, és mi magyartanárok mindig mondjuk magunkét, reményvesztve. Aztán tíz meg tizenöt évvel később ír egy (mindenesetre nem sok) diák a facebookon, hogy most már érti, és tényleg.
KedvelésKedvelés
Ja, és csak azért védtelek, hogy ha a gyászra vonatkozik az, hogy “nem érzi, mi van most a blogon”, akkor én igenis azt szeretném, ha itt menne tovább a beszélgetés. Akkor is, ha én most kevésbé szólok hozzá.
KedvelésKedvelés
Az életrajzírót parodizálja szerintem… Dosztojevszkijjel szakmailag ettől még semmi baj (még jó basszus), még csak hiteltelenebb se lesz ettől, csak nehogy már elhiggyük, hogy az ilyen ember mellé kötelező egy asszony, akin jövet-menet keresztülgyalogolhat, majd műmegdöbbenhet meg haragudhat, ha az az “aljas céda” megcsalja, pláne otthagyja a nyilvánvalóan megbízhatatlan viselkedése miatt. Az ember (lánya) normál esetben nem azért házasodik meg, hogy legyen a háztartásban valaki, aki vagy elkártyázza a bútor árát, vagy verekszik, vagy vedel, de mindenképp tologatja vadul a felelősséget. És ezen az se változtat, ha tudom, hogy mi a baja és miért csinálja ezt (á la sanyarú gyermekkor… oké, értem én, de fel nem foghatom). Ettől még nem lesz oké, amit csinál. Ezt leírni – keretek között értelemszerűen – nem blamázs.
KedvelésKedvelés
Öööööö…. ez ma már a tizedik cikk, amit elolvasok tőled. Egy kérdés… szerinted miről szól a Kőmíves Kelemenné balladája?
KedvelésKedvelés
Most láttam csak a megszólítást a bejegyzés értékű hozzászólásban (csakazolvassa dec.9. 11 ó körül), és nem állom meg, hogy megkésve is egy hatalmas nagy úgy vant ne fűzzek hozzá.
Olvassátok újra, érdemes.
KedvelésKedvelés
Ez de jó. Ezt akartam írni a dőlt betűs történet végére. De aztán jött a tanulság nincs? de vaaaan! És tudom, hogy helye van, de mégis szájbarágós lett tőle és nekem elromlott. Na, nem teljesen, csak egy kicsit, már ha meg nem sértelek.
KedvelésKedvelés
Nem, fontos a visszajelzés. Azért van magyarázó rész (és az összes paródia közül csak itt), mert el akartam kerülni, hogy a vidéki suttyók, avagy az öngyilkos női szolgálatkészség karikírozásaként olvassák csak, itt az újságírók Viszockij-féle mítoszteremtése a célpont.
KedvelésKedvelés
A bejegyzés nagyon jó, nem tudok nem egyet érteni vele. És akkor most jön a de.
Mindenkinek szüksége van a szeretetre. Jutka nem kapta meg Feritől, de adta neki. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy szeretni fontosabb, mint szeretve lenni, ha ezeket egyáltalán lehet rangsorolni, és ha egyáltalán léteznek egymás nélkül. Tehát Jutkának jobb, ha egy ilyen kapcsolatban él, mintha nincs senkije.
Persze, nagyon támadható, egy héttel ezelőtt el se hittem volna, hogy én ilyet gondolok, talán egy hét múlva már fel sem merülne bennem
De most mégis meg tudom érteni Jutka álláspontját. Persze lehet, hogy csak azért, mert én mindig belekötök mindenbe, mindig vitatkozni és veszekedni akarok, ezeket már elfogadtam. De ezt át tudom érezni és értem Jutka indokait, bizonyos szinten. Mondjuk azt már problémásabb megérteni, hogy a halála után hogy maradt olyan hű.
Egyébként Petőfi nem ezt csinálta Szendrey Júliával? Pont Nyáry Krisztiánnál olvastam, ha jól emlékszem, hogy Petőfi a legszerelmesebb időszakban, a legszebb versek alatt is megcsalta.
KedvelésKedvelés
“Tehát Jutkának jobb, ha egy ilyen kapcsolatban él, mintha nincs senkije.” Ez Jutka véleménye, vagy a sajátod?
Mi gondolsz arról, hogy szeretni és szeretve lenni nem csak párkapcsolatban lehet? Meg arról, hogy az érzelmileg kielégítő kapcsolatook egyik alapfeltétele a kölcsönösség és az együttműködés? Láteznek persze aszimmetrikus és abuziv kapcsolatok is szép számmal, azokat mi motiválja egyik és másik oldalon?
Irodalmi párhuzam (re Petőfi és Szendrey): épp tegnap olvastam Sylvia Plath halála évfordulójának kapcsán, hogy férje, Ted Hughes rendszeresen csalta és állandó szeretője is volt Sylvia mellett, akit Plath halála után magához költözetett, hogy gondját viselje a gyerekeinek (!?), végül asszem ez a nő is öngyilkos lett, valamint Hughes később született gyermeke szintén súlyos depresszióban szenvedett. A többit az iroldalomtérténészekre és a fantáziákra bízom. (Milyen cuki ember.)
KedvelésKedvelés
Engem is megdöbbent, mennyire az van kijelölve a nőknek, hogy bármi áron, de legyen valamilyen kapcsolatuk. Instant szeánsz, ez a Jutka lehetett volna egy kicsit érettebb, kevesebb áldozatot hozó feleség huszonhét éves korától, egyedülálló fizikus, boldog leszbikus, bármi. És hogy megint arról beszélünk, a nőknek mit kéne tenni, miben hibáztak ők… áá, hiába ez a blog is, ez a reflex nem változik.
KedvelésKedvelés
Nyugi, fog az, csak lassan. Éppen emiatt a blog miatt (is).
KedvelésKedvelés
ha már Plath-mondakör:
http://www.dailymail.co.uk/femail/article-428259/The-beauty-brute.html
KedvelésKedvelés
Szendrey és Petőfi azért is elég tipikus páros, mert Szendrey Júlia amúgy írt egy zsák tanulmányt, amiről az utókornak halvány lilája nincs, csak arról, hogy na ez is egy hisztis nyamvadt kis liba volt, különben is elárulta Petőfi emlékét. Hát köszi.
KedvelésKedvelés
Üdvözletem!
A Nőkért.hu oldalról találtam ide és azóta is nagy rajongód vagyok. Sajnos, vidékiként szinte naponta látok ilyen eseteket.
Had osszak meg veletek egy ilyen esetet. A lány, 17 a “férfi” 30 volt mikor megismerkedtek. Viharos szerelem, család tiltakozása, aztán összeköltözés, talán csak dacból, nem tudom. Annyit tudok, hogy az a csodás lány akivel egy padban ültem négy évig, aki két tantárgyból is emelt szintű érettségit tett, akit szó szerint vártak az ELTE- TTKn, az most vasúti kocsikat takarít éhbérért hogy az átmenetileg (évek óta) munkanélküli férjét eltartsa, aki fűvel fával csalja, és ha iszik veri is. Többször jártam náluk, egyszer el is vittem orvoshoz,egyszer nem akart elmenni és én kötöztem be a sebeit, de mostanában el van tiltva mindenkitől.A kedves párja engem is többször halálosan megfenyegetett. A legrosszabb az egészben, hogy lenne hová mennie. Nem megy, mert fél és mert talán még szereti.
Lehet, most így ezen a napon vagyok jobban kiakadva, amikor mindenhonnan ez a csöpögős túlidealizált romantika ömlik, de kérdem én, mi lesz ezzel a lánnyal? És mi lesz a többiekkel?
KedvelésKedvelés
Szia, örülök, hogy olvasol! Amit írsz, nagyon szomorú, és a média felelőssége is, hogy romantizálja az erőszakot.
KedvelésKedvelés
“2010.január 10.-én vasárnap egyik gyermek sem tartózkodott a lakásban. Bertrand Cantat a hálószobában aludt. Kisfiuk, a 12 éves Milo ebédmeghívásról tért haza amikor rátalált anyja felakasztott holttestére. Rády Krisztina önkezével vetett véget életének.
Nem ismertem Rády Krisztinát. A szerelméért a végletekig kiálló nő. Anya. A gyertyát két végén égető elhivatott profi.”
http://www.fiala.hu/index.php/bejegyzesek/78-rady-krisztina
A Rády Krisztinával készített interjúból:
“Le Point: Néhány újság „árulásról” beszélt, amint szembeállították Bertrand Cantat közszereplői imázsát és politikai, erkölcsi elkötelezettségét erőszakos tetteivel.
RK: Meg tudom érteni, mennyire sokkoló lehet megtudni, hogy egy ennyire becsületes, sokak által csodált ember ilyen tett bűnös elkövetőjévé válhat. Még egyszer, ha Bertrand egy hitvány, demagóg, az igazságot elsumákoló alak lett volna, Marie halála nem sokkolta volna ennyire a közvéleményt. De Bertrand senkit nem árult el. Ez a dráma azt mutatja be, hogy mennyire törékeny az ember és, hogy a szerelmes szenvedélyek ismeretlen területre, terra incognita-ra vihetnek bennünket. Oda, ahol az ember élete egy pillanat alatt megcsúszhat és tönkretehet bennünket.
(…)
Le Point: A vilniuszi ügyész vádbeszéde után Nadine Trintignant az ön gyermekeiről beszélt amikor azt mondta, hogy az apjuk hibája miatt egy gyilkos gyermekeivé váltak. Hogy reagált ezekre a szavakra?
RK: Ezek a szavak még egy szenvedő anyától is méltatlanok. Nadine Trintignant elvesztette a lányát: átérzem a fájdalmát. De bármennyire is hatalmas a fájdalma, nem keverheti bele Bertrand gyermekeit – akik az én gyermekeim is – ebbe a tragédiába. Ők nem felelősek Marie haláláért. Mélyen megbotránkoztat a fájdalomnak ez a formája, amely a gyűlöletben ölt testet és ami végső soron Bertrand öngyilkosságát várja el. Bertrand-nak joga van az élethez. A halálra nem egy másik halál a válasz. Bertrand nagyon súlyos tettet követett el. El fogják érte ítélni. És egész életében Marie halálának a bűntudatával fog élni. Ezen túlmenően megszerveztek egy aprólékosan kidolgozott, mediatizált kivégzést, hogy megfosszák mindattól, amit e tragédia előtt létrehozott. Felesleges egy negyedik büntetést kiszabni rá. Bertrand megállás nélkül elnézést kért azért, amit tett.”
(nyersfordítás)
KedvelésKedvelés
Levlistáról a kérdéseim:
— senkinek nem tűnt fel, hogy Marie és Krisztina halála között lehet összefüggés? És épp ez az érdekes, hogy mi?
— Feltennénk-e mi az életünket egy ilyen férfi börtönbeli látogatására? Ha nem, csalárd, nem-eléggé-szerető feleségnek érezzük magunkat?
— Mit üzenünk ezzel a kiállással a gyerekeknek?
— Hogyan mondható ez (hogy miért áll ki mellette) el a sajtóban, van-e az eszményképző hajlamnak valami káros hatása? Mit érez az, aki otthagyja pl. a férjét, akiről bebizonyosodik, hogy (enyhén) pedofil? Vagy mit érez Palácsik Tímea és sok ezer sorstársa?
— Nem lenne-e előbb vége a férfierőszaknak, ha tabusítanánk a nőbántalmazást és -gyilkosságot, és nem állna ki senki az ilyen férfiak mellett?
— Mit éreznénk mi magunk börtönbe menet, évekig, valójában, és mit érzett Krisztina, szintén valójában?
— Hová vezet, ha az ilyen nőket magasztaljuk, ellenben azokat, akik meg maradnak egy-egy bántalmazó kapcsolatban, vagy elmenekülnek, netán karakánul kiállnak a bántalmazó ellen, semmibe vesszük, lesajnáljuk, de legalábbis soha nem lesznek példaképek? Az ő teljesítményüket, küzdelmüket ki ismeri el?
— Jót tesz-e a nők önértékelésének, helyzetének, mentális állapotának, esélyeinek, ha újságíróként sokszor hangsúlyozzuk: vannak rendkívüli alkotó emberek, akiknek hej, de sok különös dolog történik az életükben, illetve hogy a szerelem, az aztán olyan szenvedélyek és megnyilvánulások terepe, hogy mi halandók aztat nem érthetjük!??
Nagyon, nagyon meg vagyok döbbenve.
KedvelésKedvelés
Hiába keresem, ebben az egész, hosszú cikkben (a fiala-félében) egyetlen helyen sem találom, hogy bárki csak egy szó erejéig is forszírozná, hogy de mégis, vajon miért lett öngyilkos Krisztina, ha már egyszer ott van mellette ez a csodálatos ember, akiért ilyen csodálatosan kiállt, és egyáltalán, ha minden ilyen csodálatos volt. Egyszerűen fel sem merül. Nekik ez nem is érdekes, elcsúfítaná ezt a “szép” történetet, meg minek is ezen rágódni, ugye. !!! Értem, miért vagy megdöbbenve, én is meg vagyok, nagyon.
KedvelésKedvelés
Bár régiek a hozzászólások, de hátha még elolvassa valamelyikőtök: készült Krisztina haláláról egy könyv, franciául, március környékén adták ki, ahol két újságíró utánament ennek a teljesen abszurd (követtem RK sorsát a francia magyar intézet tevékenysége miatt elég régóta,sokkoltak a történet csavarjai és a hülye barom Fiala cikk) sztorinak és megírták. Sajnos a könyvet nem fordítják, így csak az angol részleteket,elemző cikkeket olvastam belőle, de viszonylag egyértelműen kiderül belőle hogy miket művelt Bertrand-mit gondolt, már a végén, a Marie-ügy után, mikor a börtönből visszaköltözött Krisztinához Cantat, az áldozat, Rády Krisztina. HOgy lehetnek most a gyerekei, a kislánya, a kisfiú, aki mindezek után megtalálta…Ha valaki itt tud a könyvről angolul/magyarul, szóljatok…
KedvelésKedvelés
Betlen Anna:
“Ismétlem: az az ember azon az éjszakán 19-szer (tizenkilencszer) sújtott le kamaszos szerelmében az ugyancsak kamaszosan szerelmes 41 éves színésznőre. És utána nem csinált semmit, hanem a vérző, kifordult szemű (láttátok a hullát az interneten? Én láttam) halottról AZT HITTE, HOGY ALSZIK. Különben mindegy volt, tényleg mindegy volt már. De azért a hozzáállásáról mégiscsak mond valami mást is, mint hogy kamaszos. És hogy megtévedt: egyszer.
És ismétlem: az az asszony (RK) a traumatizált áldozat tipikus tüneteit mutatta, amikor nem volt képes elszakadni, amikor futott a “pénze után”. Ez a metafora nem az anyagiakról, hanem arról a többnyire lelki és életesemény-beli befektetésről szól, amelyet a bántalmazottaknak oly nehéz “leszámítolniuk”, beismervén, hogy veszett fejsze nyele az egész: ez az egyik lehetséges oka annak, hogy maradnak és maradnak és “hősiesen”, vakon, botorul kitartanak a bántalmazó mellett, mert, úgy érzik, egyszer vissza kell térülnie, egyszer be kell igazolódnia annak a rengeteg szenvedésnek és áldozatnak, amit beletettek ebbe az egészbe. Ez az összefüggés szerintem a két nő halála között.
Szerintem, tekintettel a vélhető hatásokra (ebben a szélsőségesen felkészületlen országban) tartózkodni kéne a rózsaszínű, könnyes-bús andalodástól a nagyemberek eme tragédiái fölött. Jobban tennénk inkább, ha rámutatnánk, hogy lám, a nők elleni erőszak nem ismer határokat, osztály- és műveltségi korlátokat.
Ha már az ügyben példát akartok keresni, hát tekintsetek Nadine Trintignantra, Marie édesanyjára, aki lánya tragédiájával a nők elleni erőszakkal szembeszálló mozgalom élére állt.
http://osaranet.rmc.fr/247054/Violence-contre-les-femmes/
Ezt is a franciául olvasóknak (Cím: Marie Trintignant-t egy erőszakos férfi: Bertrand Cantat ölte meg):
http://sisyphe.org/spip.php?article577 “
KedvelésKedvelés
Betlen Anna:
“…hadd használjam ki az alkalmat arra, hogy fölvessem, hogy nem szeretem a társfüggőség fogalmát.
Azt a jelenséget, amit (jóindulatúan értve) a társfüggőség fogalmával igyekszünk leírni, én az előző levelemben megpróbáltam más szavakkal, egy másik metaforával (“fut a pénze után”) kifejezni. Azért kerülöm a társfüggőség szót, mert minálunk ez a kifejezés, a vonatkozó zsurnalisztikai és szakirodalomban egyaránt, azt a célt szolgálja, hogy az áldozatokat pariba állítsák az elkövetővel: függők mindketten. Kettőn áll a vásár. Az egyik az alkoholtól (mondjuk), a másik meg a társtól függ, két beteg ember, akiknek a probléma megoldására a lelkibetegségükkel kéne – lehetőleg persze együtt – foglalkozniuk. A társfüggőség fogalma egyben ugyanolyan okozóként (felelősként) állítja be az áldozatot, mint az elkövetőt: ha nem lenne függő, akkor le tudna lépni.
Tudom, hogy nem gondoljátok ide ezt a sok zagyvaságot, de a “társfüggőség” fogalma mintegy implikálja mindezeket, mert ez a vonatkozó irodalomban a kontextusa.
Én nagyon fontosnak tartom, hogy lássuk át, hogy a nők elleni erőszak nem (elsősorban) pszichológiai természetű, hanem társadalmi, sőt: politikai probléma. És hogy ezek a nagyon gondosan begyakorolt viszonyok, módszerek, folyamatok nem egyéni improvizációk, hanem a társadalom látható és láthatatlan kötelékeivel mozgatott és rögzített dolgok, amelyeket pszichológiai módszerekkel csak nagyon hatékonytalanul (bár persze szükségesen) lehet kezelni.”
KedvelésKedvelés
Ezek nagyon érdekesek. Köszi, hogy itt is megosztottad.
KedvelésKedvelés
a társfüggőség kérdése ördögi kör.
axióma: ha társak közül az egyik fél szerfüggő, akkor legalább a másik (de akár mindketten) társfüggők. ezt mondja a szakirodalom. és mivel axióma, senki fejében nem fordul meg, mi van, ha nem? mi van, ha tényleg csak a szerfogyasztó függő (esetleg társfüggő is), a másik pedig nem? csak belecsöppent.
á, nem így van az, mondják a szakemberek. az ilyenek bevonzzák egymást. kizárt, hogy a szerfüggő ne társfüggőt találjon magának.
az axióma máris megbélyegezte a szerfüggő társát. s ha nem tudják kimutatni róla, hogy társfüggő, előbb-utóbb kiderítik, hogy nem vált le a szüleiről, vagy valami hasonló lelki baj gyötri.
a társ, mivel az egész rendszer ellene beszél, ilyenkor magába merül, és belátja, hogy valóban, benne is kell hibának lennie. betegesen kezdi kutatni lelke bugyrait, miközben egyre inkább belegabalyodik a másik, számára idegen világába.
ettől a ponttól már nagyon nehéz a kitörés. ilyenkor kezdődnek az egyéni és párterápiák, a társak (látszólag) egymást próbálják kihúzni a szarból. ne feledjük, a nem szerfüggő (és társfüggőnek bélyegzett) fél többnyire a nő!!!
aki amúgyis nehezen száll ki a kapcsolatból, mert házasság, gyerekek stb. (a blogban felsoroltak milliónyi apró árnyalata).
ha a nő mégis úgy dönt, hogy kilép a csapdából, a rendszer semmilyen formában nem támogatja. megteheti, saját felelősségére. egyedül marad, rosszabb helyzetben, mint az özvegyek, mert ő az, aki nem volt jó, aki nem értette meg az urát, elhagyta, amikor annak a leginkább szüksége volt rá.
mégis, vannak, akik bevállalják ezt a lépést. egyszerűen azért, mert így lehetnek ismét szabadok, önmaguk. élhetnek nehéz körülmények között, de megfelelési kényszer nélkül. nekik is segít ez a blog. azoknak is, akik még mindig szeretnének segíteni társukon, de ahhoz előbb magukat kellene összekapniuk.
én úgy látom, évus blogjának mindenek előtt ez a szociális szerep jutott. azért vagyunk itt ennyien, mert sokan vagyunk ebben a helyzetben. vagy lányaink. vagy társaink. vagy nővérünk. vagy anyánk/apánk.
a többiek hadd fetrengjenek a szanalmas.hu blog szennyében!
kérem, mi ezt választottuk. ezt az érdekközösséget és lelki szövetséget. sokmindent elmond rólunk.
KedvelésKedvelés
Én azt javaslom, árnyaljuk még tovább a kérdést.
Az, hogy valaki társfüggő, és hogy áldozat egyáltalán nem zárja ki egymást. Azt mondani, hogy aki társfüggést diagnosztizál akár magán akár máson, az áldozathibáztató, ugyanúgy leegyszerűsítés, mint az, hogy a “társfüggő” maga tehet a helyzetéről, és egyedül mindent meg tud oldani, csak akarni kell.
Egy szerfüggő vagy más tekintetben felnőni nem akaró/tudó emberrel való együttélés során az emberen óhatatlanul megjelennek bizonyos tulajdonságok, pl a túlkontrollálás, a túlzott felelősségvállalás, az elmagányosodás és persze az ebből fakadó szorongás és depressziós tünetek. Ha ezt valaki felismeri és segítséget kér az már fél siker, ilyen értelemben a “társfüggés” tematizálása igenis tud empowering lenni, szerintem ezt egészítse_ki a társadalmi környezet elemzése és az egyéb megbetegítő tényezők (és persze a másik fél szintén bevállalós magába nézése).
KedvelésKedvelés
ó, itt minden felállás oda-vissza játszik! persze: lehet valaki társfüggő és áldozat. lehet szerfüggő és áldozat. lehet szerfüggő, társfüggő és áldozat. lehet szerfüggő és képzelt áldozat. bármelyik és mindengyik felállást képesek vagyunk produkálni.
a társfüggő pedig szinte soha nem képes egyedül megoldani a helyzetét, mint ahogy a szerfüggő sem. ha magukra maradnak, mindkét fél húzza lefele magát és egymást. néha felröppenek (pl. még egy gyerek), aztán vissza, még mélyebbre. ha itt nincs kemény csapatmunka és külső segítség, irtó nehéz kilábalni belőle. a környezeti elemzés, sajnos, évekig eltarthat. de igen, egyetértek, elengedhetetlenül szükséges, különben csak újabb enklávé képződik az újabb, saját maga által generált rákfenékkel.
KedvelésKedvelés
És amit Anna mond? Hogy nem pszichológiai, hanem társadalmi, sőt: politikai (mert a hatalommal összefüggő) probléma a bántalmazás? Én sem szeretem a társfüggőség-képzetet.
KedvelésKedvelés
Én nem feltétlen bántalmazó kapcsolatokról beszélek, hanem olyanokról, ahol alapvető intimitás-problémák vannak, és ebbe sok minden belefér. Kell egy minimális uralom az életünk felett, hogy rendbe tudjuk tenni, akár társfüggés, akár nem. egy bántalmazó kapcsolat esetében a bántalmazó környezetből való kikerülés elengedhetetlen szerintem, de az is, hogy az áldozat is foglalkozzon magával és azzal, amit átélt, és ha társfüggés címke alatt teszi, ám legyen. Az áldozat-tudatból a kezdeti gyászmunka után igen hasznos és megerősítő kilépni. Én jártam ilyen csoportba önismereti céllal, úgy fogalmaztam meg, hogy azért, hogy egészséges kapcsolatokat tudjak kialakítani. Rengeteget tanultam belőle és remekül össze tudtam egyeztetni a feminizmusommal is.
KedvelésKedvelés
Pedig akit bántalmaztak, mindig áldozat marad. Sőt, van olyan szakirodalom, amelyik túlélőnek nevezi. A társfüggőség elken, hibáztat, áttol, kórképnek állít be hierarchiát.
KedvelésKedvelés
Meg vagyok győződve, hogy a szerhasználók mellett a partnereiket nem a társfüggőség, hanem a társadalmi nyomás, feleségek esetében a női szerep kényszerű előírásai tartják, tehát nem egyéni pszichológiai problémáról van szó, amellyel oly szívesen érvelnek a felelősséghárításra hajlamos áldozathibáztatók. Nagyon durva szembemenni azzal, amiről a filmek, megható cikkek, gyülekezeti csodák szólnak: hogy szerette, kitartott mellette, szegény függő senkire nem számíthat, és egy nap a szeretetével elérte, hogy… Ez nem pszichológia, hanem társadalmi nyomás, és nem egyéni történet.
Ami megdöbbentett, hogy a Magyar Narancs cikke is őket teszi felelőssé:
http://magyarnarancs.hu/lelek/koztuk-marad-82219
Ez valami olyan alattomosan tolja át a felelősséget a környezetre, miközben aki elhagyja vagy keményen fogja a függő házastársát, gyerekét, iszonyatos szankciókat kap a környezettől, és főleg semmi útmutatást, segítséget, információt.
Sajnos nem tiltakoztam akkor, elmaradt.
KedvelésKedvelés
“Én őt választottam, és ez a szerelem sorsszerű volt. Bizony, sokszor nem volt könnyű, de a szerelmünk főnixmadárként támadt fel újra és újra. Én nem tudtam volna a tükörbe nézni, ha hagyom felülkerekedni az egómat, és a magam kényelmét szem előtt tartva csalárdul otthagyom, pont amikor neki a legnehezebb. Az a sok hajléktalan sem csúszott volna le ennyire, ha a feleségeik nem olyan önzőek, és tartották volna, amit a szerelmük elején ígértek. Elég csak körülnézni az utcákon, hogy lássuk a megtört férfitekintetekben a tragédiát, a kiszolgáltatottságot, és hogy mennyi az anyagias, rideg szívű nő.”
touché, c’est moi!
csakhogy én csalárdul otthagytam, pont amikor neki a legnehezebb volt. bezon-bezon, anyagias, rideg szívű nő. (jaj, kiprédikál a családja!)
nem alszom ma éjjel. mardosni fog a bűntudat. most döbbenek rá, hogy valójában mit tettem!
KedvelésKedvelés
Köszönöm szépen a szép történetet!
Még csak most tévedtem erre a blogra, de nagyon tetszik ahogy írsz!
KedvelésKedvelés
Szia, örülök, hogy itt vagy! De ebben a történetben sajnos semmi szép nincs.
KedvelésKedvelés
Szerintem Jutka béna agyhalott. Te meg azért írtad ezt, mert népszerű akarsz lenni. Mert nincsenek barátaid, és egy csutvasz kis senki vagy. Szánalmas. Menjél el dolgozni.
KedvelésKedvelés
A minap egy nagyon fiatal norvég fiúval beszélgettem, aki itt tanul. Angolul beszélgettünk egy buliban. Egyszer csak, a buli mérsékelten borgőzös hangulatában (én nem ittam semmit, ő viszont annál többet), odajött hozzám és minden bevezetés nélkül belevágott a mondandójába. Annyit még, hogy én a férjemmel érkeztem és ha az első randim sikerül, a fiú a fiam lehetne, és a társaságban nem voltak alkalmi kapcsolatot hajtó emberek. Csak friss és kevésbé friss párok, és agglegények, akik éppen nem a csajozással foglalkoztak – röhécseltünk beszélgettünk.
Szóval azt mondta, hogy nem tetszik neki, ahogy itt Magyarországon a fiúk a lányokkal bánnak és ahogy udvarolnak. Teljesen nyilvánvaló, hogy az egész csak a szexről szól. Az pedig az egoról szól, nem a másik emberről, a lányról. Náluk ez Norvégiában máshogy van. Ott sokkal egyenlőbbek a párok.
Én meg örültem, hogy egy fiatal ilyen bölcs tud lenni.
KedvelésKedvelés
Üdvözletem!
Egy kérdésem lenne. Ha találkozom Jutkával, mit mondjak neki? Van-e olyan hatékony módszer amivel fel lehet építeni egy nő önbecsülését? Mármint ha nem vagyunk vele párkapcsolatban, csak látom a szituációt…
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
Van itt egy bejegyzés:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/09/07/hogyan-segits-jol/
Mást nem tudok, reménytelennek látom a dolgot, a nő, ahogy Anna írja, ilyen helyzetben “fut a pénze után”.
KedvelésKedvelés
Első sorban fel kell ismernie hogy miben él, aztán akarnia kell változtatni. Addig hiába minden szó. Ha érti is, fel nem fogja. Bólogat, sajnálja az illetőt aki katyvaszban van, de nem érzi sajátjának a bajt. Neki kell akarnia! De nem kell feladni. Valahogy észre kell vetetni. Nincs általános orvosság szerintem. Rá kell szabni a megoldóképletet valahogy
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: már csak egy kicsit | csak az olvassa
Az egészben csak az a marha érdekes, hogy a művészi, alkotó tevékenységet vagy tudományos munkát végző nők nem válnak alkoholistákká, és nem verik le az érzelmi nyavalyáikat a férjükön. Szóval nem arról van itt szó, hogy “szegény, művészlélek, nem tehet róla”. Ez egy 19. századból örökölt művészfölfogás (“az elátkozott zseni”), és József Attila után senkinek nem ment. Hogy J.A. pedig hogy viselkedett a partnereivel, az is megérne egy misét – a Nagyon fáj c. verset máig nem szeretem, viszolygok tőle. Nem beszélve arról, hány végtelenül fegyelmezett és önmagának parancsolni tudó zseni létezett, Balzactól Bartókig.
KedvelésKedvelés
Most olvastam csak a kommenteket. Hát, elnézést, hogy József Attilát és a Nagyon fájt blamálom, de akármennyire is zseniális költő volt (mert az volt), az a vers bizony nőgyűlölő beszédmódot alkalmaz. A művész mint szerepmodell / szent / felsőbbrendű ember szintén a 19. század terméke, és ideje már, hogy kihaljon. Elhiszem, hogy Sajó László nagy költő, de egy csomó versét nem bírom végigolvasni, olyan szintű ribancozás megy benne, hogy ha személyesen találkoznék a pasassal, komolyan félnék tőle.
KedvelésKedvelés
Viszont: az egy _vers_. Leírta, mert őszintén, akkor ő így érezte. Borzasztó gondolatok? Azok hát. Lehet ám, hogy szerinte is azok voltak, amikor épp nem volt szarul.
Az ilyen emberrel azt lehet kezdeni, hogy nem kötöd vele össze az életedet, bármennyire is szimpatikus amúgy, házon kívül, kis dózisban, úgy egy óráig. Aztán otthon meg lehet, hogy borzasztó rosszfej, sőt bántalmazó lesz, mert “épp rossz napja van”, “kiborult” stb… És ha egy ilyennel komolyan együttmaradsz, akkor olyan felelősséget veszel magadra, ami csupa tehetetlenséget fog szülni (nem tudod megoldani az ő problémáit, pláne nem a pszichéseket, amikbe lehet, hogy bele se látsz).
Amúgy nekem is feltűnt, hogy milyen infantilis, igazságtalan dühvel szidja az anyját meg az egész női nemet, amiért a mamája meghalt. Gondolom amúgy ő is tudta, hogy ez totál agyrém és valójában csak azért haragszik az egész világra, mert meghalt az anyja, amit ő úgy vett le, mintha megszökött volna. Ezért nem is szeretem ezeket a verseit, mert annyira kilátástalan ezt olvasni. Tiszta szenvedés és parttalan dögledezés az egész, bármilyen zeneiséggel is vannak megírva. A többi verséből viszont rengeteg olyan van, ami tetszik is, nem csak elismerem, hogy komoly mű.
KedvelésKedvelés
Félelmetes ahogyan felépül és elpusztíthatatlanná válik ez a minta a művész, tudós (igen, csak férfi) életviteléről, igényeiről, kiteljesedésének feltételeiről. Szinte kötelező, hogy ott legyen egy “erős” nő a háttérben, egy mártír, egy magát háttérbe toló, egy magasztos eszmékért mindent lenyelő, stb. Nem menteni akarom őket, de tényleg a társadalom, a média mindent megtesz azért, hogy ez így legyen, hogy észrevétlenül működjön áldozatnak és bántalmazónak egyaránt. Így pedig nehéz kitörni.
Elnézem végtelenül szerény, együttműködésre kész, erőfeszítéseket tevő férjem, aki zsenge fiatalkorától édesanyja csodálatának tárgya volt és az ma is, negyvenen túl. Munkásosztálybeli gyerekként többre vitte, mint azt bárki a környezetében előre láthatta volna, így egy olyan bálványozás, kiszolgálás vette körül, főleg az édesanyja részéről (annak válása után élete fő céljává vált), hogy csoda, hogy nem szédült bele. A fájdalmas, hogy benne a magja sem lenne a tudós ember attitűdnek, ha folyton nem erősítené meg valaki, elsősorban az anyja olyanokkal, hogy: ne zavarjuk, gondolkodik, nem baj, ha kihűl, majd megmelegítem, tele a feje tudománnyal, ne zavarjuk kicsinyességekkel … Ahol én ezt megszívom: megtanult nem odafigyelni elsőre, másodikra, azt feltételezi, hogy a nőknek öröm őt kiszolgálni és feladatokat kell nekik osztogatni, elhiszi, hogy bizonyos dolgokra alkalmatlan, összekever az anyjával. Szerencsére ritkán találkozunk anyósommal, de ilyenkor irtózatos ráeszmélni a viselkedése mozgatórugójára.
KedvelésKedvelés
” Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.”
Hát nekem ez ugrott be elsőre. Most meg fognak kövezni, hogy egy újabb nagy művészt állítok pellengérre, akinek pedig a költészetét amúgy nagyon szeretem Az egész vers pontosan arról szól nekem, amiről ez a blog – Semmiért, egészen. Naponta villannak be sorok, mert mindegyik üt. De Szabó Lőrinc legalább leírta, nyíltan, nyersen, pontosan. Nem maszatol, hogy kérem nincs is itt semmi egyenlőtlenség, csak a hisztis tyúkok túlreagálják. Van egyenlőtlenség, sőt csak az van, és csak az elfogadható. Egyesek szerint. A gerincemből jégcsapok merednek elő a gondolattól.
KedvelésKedvelés
Sose szerettem ezt a verset, és sokáig nem értettem, hogy miért. Amikor a gimnáziumban tanultuk, egy szót se mertem szólni, pedig egyébként irodalomból én voltam a nagypofájú stréber osztályelső. Gyönyörű szerelmes vers, naná. Már akinek. Szabó Lőrincet máig nem szeretem, egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni a nőkhöz való viszonyától, és attól, ahogy ennek hangot adott. 😦
KedvelésKedvelés
Ez a versrészlet egy lótérkép… Tényleg ilyen a rossz partner (de a rossz szülő is), hogy addig szeret, amíg “kikapcsolhat”, mint a rádiót, amíg “neki vagy szép” töttörö…
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: nektek ez sem elég | csak az olvassa
Sziasztok!
(Én vagyok az, aki inkább reál, mint humán beállítottságú..) Egy kicsit most meg vagyok zavarodva: Vacskamati a Dosztojevszkijtől kezdődő részben kifejtette, hogy ezzel a logikával a művészek nagy része egy s***fejnek tekinthető.
Majd jött a válasz, hogy nem az alkató, a történet, meg a személyiség a fontos, hanem az, amit az adott mű kivált belőled. Ezt kell átélni, a többivel ne foglalkozzunk. Oké, rendben.
De mi számít “olyan” művészetnek, aminél az átélésre kell figyelni? Irodalom? Igen. Festészet? Igen. Zene? Igen. És például a szakácsművészet? Vagy a fürdőszobacsempézés? Az is gyönyörködtet, nem?
Mi az a határ, ahol azt mondhatjuk, hogy nem számít ki alkotta, csak a MŰ hatása ér? Azoknak az embereknek akik a művész mellett éltek és szenvedtek, nem történelem volt ez, hanem a saját elbaltázott életük. Ők biztos nem morfondíroztak órákat a nyelvezet felett, hogy hű, de szépen meg van ez írva.
Ha NANE varázsló lehetnél 1 percre, megszűntetnéd annak a nőnek a kálváriáját, aki ilyen bántalmazó- művész mellett él, viszont cserébe tudnád, hogy a következő században 10 -20 vers nem lesz benne az irodalomkönyvben? Hm.. Mit tennél?
Itt, amit Éva írt az alapposztban, hogy az ún. értelmiségi bántalmazást bagatellizálják és ideologizálják sokan, ld Viszockij, vagy mi a neve….
Én nem olvasok verseket, tudat alatt talán pont ezek miatt (arra jó volt a poszt, hogy ezt kimondjam: a költők 90 %-a pszichiátriai eset, és pont ezek miatt egyik lelki élete és irománya sem nagyon érdekel, akármilyen megasságokban vagy mélységekben jártak.). De tényleg lehet valaminek annyira átadni magatok, amiről tudjátok, hogy valaki kínjából született meg? Ez kicsit olyan mint az ókori Rómában a gladiátorok halálán szórakozni.
Én is voltam bántalmazó kapcsolatban, volt ott minden, fizikai erőszak is. És az aki bántott, szintén művészlélek volt. Meg alkoholista-kezdemény is. Nehéz volt, de kiléptem, jó lecke volt az élettől. És soha senkinek nem kívánom, hogy azt átélje. Akkor sem, ha a következmény az, hogy kevesebb vers lesz a 2113-as érettségin, meg nem lesz, akit az ő művészete ezek után “megérintsen”.
Üdv mindenkinek.
KedvelésKedvelés
Szia, nem arról van szó, hogy MIVEL nagy műveket írt, MEGBOCSÁTJUK neki, hogy egy állat volt a nőjével,
hanem az irodalmat nem lehet úgy érteni, hogy a szerző életrajzát keressük és kérjük számon a szövegen, a szerzővel pedig olvasóként egész egyszerűen nem vagyunk kapcsolatban, és kár úgy felfogni, hogy neki csapunk hírverést, az ő szekerét toljuk — a klasszikus szerzőknél, akik műve közkincs lett, ennek amúgy sincs értelme.
Tessék a szöveget nézni — ennyi az irodalomértés. A szöveget aztán nézhetjük értékrend, korábrázolás, eszme és esztétikum szerint is, de az igazi művészetértés és -élvezet esztétikai alapú.
Nem, a fürdőszobaburkolás nem művészet, legfeljebb design vagy iparművészet. A művészet önmagáért való, az esztétikumért, ez különbözteti meg a sajtófotót is a fotóművészettől. És csak néhány zseni van, nem kell bárki előtt leborulni, aki megpróbálta, nem önmagában az alkotás a fétis, hanem korok párbeszédében erősödött fel egy-egy hang, és érdemes figyelni rájuk.
Bizony, még nem is olyan régen erőszakra és férfielőjogra épült az egész társadalom, ne legyenek illúzióink: mindaz, amit most oly stabilnak érzünk, az egyenlőség eszméje, az antirasszizmus, az individuális anya-gyerek viszony, az élet komolyan vett értéke, a életminőség, egészségmegőrzés, mobilitás, a szexuális szabadság, pár évtizedes konstrukció csupán, kár visszavetíteni, idealizálni is és elvárni is az effélét. Nem kellett ehhez írónak lenni, csak az ő eseteik híresek.
Tekintsünk úgy a régmúlt korok férfijaira, hogy potenciálisan vagy ténylegesen, de inkább ténylegesen és társadalmi ételemben (csoportként, rendszerszinten) elnyomók voltak (ahogy a rabszolgákat a fehérek, olyasképpen), és akkor ehhez képest mekkora már, hogy legalább verset írtak meg zenét.
Nem, a zsenialitás továbbra sem igazolja a fokozott kapcsolati erőszakot, de a világ nagyon sivár, az ember pedig műveletlen, ha csak a nőjogokért deklaráltan kiálló szerzők művét olvassa. E buta doktrinerség. Más a legaljasabbak bojkottja, de ahogy a etológiában megkerülhetetlen az aktív náci Konrad Lorenz, és nem az ember, hanem a teljesítmény, úgy nehéz megérteni a világot a kifejezetten nőgyűlölő Nietzsche és Szabó Lőrinc nélkül.
KedvelésKedvelés
Szia! Így már kicsit más, amiket írtál abban nagy igazság van. Valóban nehéz lenne úgy, hogy mindenkit kicenzúrázunk aki nem politically correct (ezen agyaltam fél délután 🙂 )…. De ha csak a kommentekben levő versidézeteket nézem, ott van pár ami a nőkkel való viszonyról és elnyomásról szól. Azt ne mondja nekem senki, hogy az szép és csak a szöveget nézzem, mert nem tudok a tartalomtól elszakadni.
Ha egy festményt vagy fotót nézek, akkor könnyű átadni magam a művészet élvezetének, mert ott ritkább az erőszakos téma. Van, de ritkább.
Az irodalommal sokat foglalkoznak az iskolákban a zene, rajz vagy tánc ellenében, és az irodalomórákon sokszor az az üzenet jön át a gyerekeknek, mint amit a NL nyomat: az erőszak megideologizálása. 12 év irodalomtanulás után sem volt egyszer sem olyan, hogy a tanár kimondta volna, hogy ez a vers arról szól, hogy Endre vagy Attila egy állat a nőjével. Soha. Viszont minden egyes alkalmat felhasználtak arra, hogy elmondják, mekkora nagy költő volt. Én meg soha nem értettem, hogy miért is. Egy kicsit rá vagyok feszülve erre a témára, elnézést, nem akartam kirívóan bunkónak vagy műveletlennek tűnni.
KedvelésKedvelés
Szerintem te most egy nagyon fontos dolgot vetettél fel. Mindamellett, hogy igen a szöveget nézzük, ha irodalomról van szó, igenis fontos lenne elmondani, hogy mi van a Semmiért egészen-ben valójában például, jó lenne egy kicsit a zsenit is árnyalni…
KedvelésKedvelés
Háát, szerintem kicsit más az, amikor Lorenz zseniális etológus, aki mellesleg náci volt, aminek semmi köze a szakmájához, mint az, hogy Szabó Lőrinc reflektálatlanul szerelemként tálalja a kvázi-bántalmazó szemszögét (függetlenül attól, hogy ő személy szerint tényleg bántalmazó volt-e vagy valóban megélte-e ezeket az érzéseket). Persze az ember olvasson azt, amit szépnek tart, csak kezelje fenntartásokkal.
KedvelésKedvelés
Pl. múltkor a fészen valaki megosztotta Jónás Tamás Genezis című versét, ami nagyjából a teremtéstörténetet meséli újra, és alapvetően egy gyönyörű vers, minden szó jelentésárnyalata kb vonalzóval kimérve ahogy kell, viszont a végén olyan ordas szexista kliséhalmazban ír „a nőről”, mint trófeáról (ráadásul ember-nő dichotómiát használ), hogy kb. úgy éreztem magam, mint aki egy csótányt talál a fagylaltjában.
KedvelésKedvelés
A pasik pöcsök, többnyire.Legalábbis az én vejem igen, elmebeteg baromállat.Hogy döglene meg!
Az újságírók meg idióták, gennyes sztorikat ellenek a beteg agyukból.Ríjanak csak rajtuk az agyatlanok!
KedvelésKedvelés