Tulajdonképpen én a sokkon, hogy bírni kell, átestem már két éve. Mindez néhány nappal az esküvőnk után történt. Ez a szöveg akkor született. Milyen kis békés voltam én akkor.
Beteg a férjem. Nagyon beteg. Hónapokig készültünk a talán életmentő műtétre. Könnyes szemmel búcsúztunk, amikor bement a kórházba. Tartom a frontot, ne félj, ígértem.
Egyedül maradtam. Hogy kell frontot tartani? A nagyot reggel elindítottam iskolába, a két kicsi még alszik. Elmosogatok gyorsan, aztán ha felébrednek, kutyasétáltatással egybekötött csekkbefizetésre indulunk, és akkor már beugrunk kutyakajáért is.
Telefon: hogy vagy, drága? Már nem ehet, leborotválták a műtét helyén. Felhívom anyósomat is. Úszásra viszem a nagyot, felmosom a lépcsőházat, bezsákolom a nyári ruhát.
Most műtik. Anyósom próbál az orvossal beszélni. Buszozunk az óriási ősfás parkkal szegélyezett kórházépülethez, ide nem lehet gyereket behozni, anyuka, tébécés betegek is vannak. Tíz percre lehet bemenni az intenzívre, de csak egy hozzátartozó jöhet egy nap. Mondjuk felhívhatott volna az anyósom, hogy az ő volt. Buszozunk vissza. Másnap is megyek, elcsípem az orvost. Hívom anyósomat, mesélem, végighallgat. Nekem viszont azt is mondta a doki, hogy… Kicsit rosszul esik: ez a ki tud többet vetélkedő?
Negyven oldalnyi lektorálandó szöveg jött, majd ha letettem őket, elkezdem. Az iskolakezdési láz múltán sehol sem kapni tornacipőt. Telefon: hogy vagy, drága? Persze, sütünk palacsintát. Lépni nem lehet a játékoktól, porszívózzunk. Meg kell mosni Babajakab göndör haját. Kinyomtatom a Drága leveleit, hogy másnap olvashassa. Táppénzes papírokat kell intézni. Buszozunk megint a kórházba, de most hideg van.
Szardíniakrémet csinálok reggelire. Anna, bevinnél a kórházba? Busszal másfél óra. Főzök több napra egy jó kis pörköltet. A baba sír, forró olaj fröccsen a karomra, ahogy fél kézzel próbálok főzni.
Egy tevékeny délután. Johanna áll a boltajtóban, toporzékol, hüppögve sír, három levegő egy szótag: n-ehe-em tudok jö-hön-ni. Fáradt, dél óta úton vagyunk, mindjárt hét. Nem tudlak fölvenni, a hátamon van a babatestvér hordozókendőben.Gyere, itt a villamos, sütünk elefántos kekszet. Apupa! Apupa fürdessen! Apupa most még gyógyul a kórházban, de nemsokára itthon lesz.
Este felhívom anyámat, részletesen magyarázom a műtéti technikát. Odaégnek az elefántos kekszek.
Csak derűsen, erősen. Szeretjük egymást. Szerdán hazajön.
Apupa úgy dönt, nem a mi jókedvű forgatagunkba tér haza, hanem anyukájánál tölt néhány napot. Ezt az anyukája akarta így (nálunk szerinte nincs nyugalom), és ő nem tiltakozott. Anyósom így is előre int, ne hagyjam majd, hogy a férjem keljen föl a gyerekekhez. Jólesik ez is. És hogy hogy vagyok. Hm, jól. Meglátogatjuk anyósomnál apupát, viszek neki injekciót, és be is adom. Viszem a kutyát is. Esik az eső. Felvesszük a vastagabb nadrágot, jó? Nekem dől a kislányom, megmarkol, megcsíp, úgy szorít. Elönt a düh, nem éreztem ilyet még soha. Nem is fájt, de alig volt elviselhető. Most menjetek már, súgja anyósom, mindjárt jön a (nagyonfontosmunkatárs) látogatóba. Nem is zavarunk tovább.
Éjjel nekiülök végre a negyven oldalnak. Kapkodva eszem előtte, nem esik jól, de enni kell. Elaszunk másnap, a nagy csak a második órára ér be. Köhög a két kicsi. Csütörtök este állok az amúgy begyulladni sem igen akaró tűzhely előtt, szétcsúszik a világ, kettőt látok. Arra megyek be a fürdőszobába, hogy a baba a víz alatt lebeg. Egy perc az élet.
E-mailt írok barátoknak, rokonoknak: tudom, hogy ti is elfoglaltak vagytok, de most nagyon kell a segítség. Anyósom idős, kérlek, ugorjatok be egy-egy órára, tehermentesítsetek kicsit. Kellene rizs, liszt, krumpli, olaj, alma. Vagy fizessetek be csekkeket. Vagy egy kicsit lehet kutyázni, ne nyüszögjön itt. És időpontom van rákszűrésre, ki kísér el?
A bátyám felhív, jövő csütörtökön tud elmenni a METROba vásárolni. Hát akkor veszek most egy-két kilót, addig is. Két gyerek, óriás szatyor, és esik megint. Az új tornacipőben elszakadt a fűző. Pénteken döntök: és most kiugrunk a budai hegyekbe, a lovardához, faházban fogunk lakni, a gyerekek lovagolnak, én szaunázom. Nem én főzök, nem én takarítok. Nagyszerű lesz. Belelkesítem a gyerekeket, foglalom is rögtön. A nagynéném ígéri, elviszi délután a kutyát hozzájuk. Várjuk. Hívom, nem kapcsolható. Estig várunk. A kutya összepisili a lépcsőházat. Mire a nagynéném befut, már késő van, nem indulok neki a gyerekekkel. Csüggedten cipelem vissza az utazótáskát. A nagy fiam is csalódott. Johanna álmos és nyűgös. A baba az egyetlen, aki nem érzékel semmit, édesdeden alszik a hátamon hordozókendőben.
A nagynéném azt mondja, csúnyán beszéltem vele. Anyám hív, és fölteszi a lemezt. Te most nem teheted meg… Ha nem becsülöd meg a nagynénédet, aki pedig áldozatkészen… Ha Jakabot jóllakatnád főzelékkel, nem kellene egész éjjel szoptatnod. Most nem te vagy a fontos. Emelkedj felül.
Hogy vagy, drága… késő van, már nem tudom megkérdezni. Nemsokára itthon leszel.
Másnap érzi a telefonban, hogy valami nem stimmel. Elsírom neki, hogy tanácstalan vagyok.
Arra van szükségem, hogy ne szavakkal segítsenek, ne figyelmeztessenek, hogy mit kéne tennem, milyennek kéne lennem. Arra van szükségem, hogy vegyék ki a kezemből a felmosót. Fogja meg valaki a gyerekeket, és mosolyogva vigye el őket játszótérre, hogy alhassak egyet a picivel. Arra van szükségem, hogy elismerjék, hogy ezt nem lehet egyedül. És hogy jól csinálom, nagyon jól.
És milyen érdekes: nem a nagy családom (ők eltűnnek), hanem a fórumos anyukák, barátok és félismerősök mentenek meg végül. Minden nap jön valaki, segít lépcsőházat takarítani, nagy szatyor zöldséget hoz, tereget, elviszi a kiscsajt játszótérre. Így bírom. Takarítónőt hívok. Mert még sokáig kell a férjem nélkül boldogulnunk. A műtét nem sikerült, csak szívsebész tudja eltávolítani a daganatot, vagy ő se.
Azért elmegyünk a faházba, és jön ő is. Anyám felhív: nem teszem jól, hogy utazgatásra költöm a férjem pénzét, anyósom is panaszolta neki.
Előbb leállíthattam volna őket. Tudhattam volna, hogy ez sok, kérhettem volna előbb alkalmas segítséget. És azt is, hogy magamra kell vigyáznom, mert ha én kidőlök, mi lesz a gyerekekkel…? Azt hittem, ez a nagy vállalás, hogy mi majd szépen, derűsen várjuk őt haza, ez a szerep én vagyok, és automatikusan működöm, pedig ez a szerep nagyon durva: a hadiözvegyé. Anyáink mindenért elvitték a balhét, mindig helytálltak. Nekünk már könnyebb, vagy csak gyengébbek vagyunk? És ők be akarják vasalni rajtunk a kínlódással töltött fiatalkorukat?
Mindenesetre én kimondom: segítség nélkül nem megy.
Nagyon, nagyon nem illik tiltakozni a feladat ellen. A frontot tartani kell, egyedül, nem szabad panaszkodni. Iszonyú bűntudatom volt, hogy nem állom meg a helyem, hogy nem csak a férjem gyógyulása a fontos, hanem egyszerűen maga alá temet az érzés, hogy egyedül kell bírnom.
És nem bírtam, megroppantam, mindössze tizenkét nap alatt, amelyekről sűrítve írtam most. A rengeteg fizikai munkától, a korai keléstől, a krónikus stressztől, az állandó készenléttől egyrészt, mert az én férjem a műtéte előtt mindent csinált, velem és helyettem is, ha kellett.
Másrészt, és még jobban: a nőrokonoktól készültem ki, akik azt gondolták, hogy ez bírható. Masszív hitüktől, amelyet az elvárásaik közvetítettek felém, miközben nem kérdezték meg, miben segítsenek, és nem vették ki a kezemből a vödröt. De még csak fel sem hívtak. Nagybevásárlás sem volt. Viszont hónapokkal később megkaptam, hogy én megsértődtem, mert kutyaszart akartam velük takaríttatni a drága szabad idejükben, ők meg nem jöttek, és egyébként is, egy takarítónő ötezerért megcsinál bármit. A lényeg, hogy én nem szólhatok, nekem nem lehet nehéz, nekem most a férjemért meg kell tennem mindent. De én csak annyit tettem meg, érte, magunkért, a gyerekekért, amennyit bírtam.
Azóta sem jöttünk rendbe velük, és a férjem most megint beteg, de már nem kérek tőlük semmit, és jobb így. De még meg is írom.
És egy év telt el, és most azt mondom erre, >^[ˇ^\[&@ßł&¨.
Másfél év telt el, és nem mondok semmit.
csak az olvassa. én szóltam 
“Arra van szükségem, hogy ne szavakkal segítsenek, ne figyelmeztessenek, hogy mit kéne tennem, milyennek kéne lennem. Arra van szükségem, hogy vegyék ki a kezemből a felmosót. Fogja meg valaki a gyerekeket, és mosolyogva vigye el őket játszótérre, hogy alhassak egyet a picivel. Arra van szükségem, hogy elismerjék, hogy ezt nem lehet egyedül. És hogy jól csinálom, nagyon jól.”
“Nagyon, nagyon nem illik tiltakozni a feladat ellen. A frontot tartani kell, egyedül, nem szabad panaszkodni. Iszonyú bűntudatom volt, hogy nem állom meg a helyem,”
Az nem segítség ha azt mondják ilyen meg ilyen NE legyél,vagy az ellenkezője.Soha.És nem értik.nem átérezni kell,megérteni.És nem értik ezt sem.Nem voltak ilyen szituációban,talán soha nem is lesznek.Ne is legyenek!DE!Megérteni tudni kell,szívből.
KedvelésKedvelés
Bírni kell. Meg a sok jótanâcs, és “jajj ne panaszkodj mâr” . Útâlatos, h csak ezt kapjuk a csalâdtól.
KedvelésKedvelés
hmmm…. egyfelol teljesen jogos, es ertheto, hgoy ez igy nem segitseg szamodra. masreszrol… nekem egy dominans anyam van, aki a legkisebb “helyzetben” is azonnal at akarja venni a terepet. szerencsere ekkora krizishelyzet nem volt az eletunkben, hgoy aggodnom kellett volna amiatt, hgoy elveszithetem a ferjem. de ha galiba van, en inkabb azt varnam el, hgoy hagyjanak kicsit, amig helyrebillenek, hadd legyen koszosabb a lakas, hadd mondjam le a gyerekek sportorait, hadd legyunk kicsit magunk es szokjuk a dolgokat, ne jojjon senki.
de a lenyeg: mindenkinek ugy kell segiteni,ahogy neki az valoban segitseg. ha fel kell mosni helyette, mossunk fel. ha meg beken kell hagyni, hagyjuk beken.
KedvelésKedvelés
en atlag evente roppanok ossze. akkor hazamegyek anyamhoz a gyerekekkel 6 hetre. es akkor megint birom egy evig. anyamon es a folyton dolgozo ferjemen kivul nem nagyon van aki segit. es anyam masik orszagban el. ez nem verseny, nem azert irtam. hanem azert hogy nalunk meg ez van. es en sem birom. mert ezt nem lehet birni.
KedvelésKedvelés
Olyan jó, hogy anyukád ilyen!
KedvelésKedvelés
igen. nem is merek belegondolni hogy milyen lehet ha valakinek meg egy ilyen anyukaja sincs. nekem o a biztos hatter. es persze a ferjem. most jutott eszembe hogy figyelmedbe ajanlom a groby uzletlancot. (bocs ha reklamnak szamit). toluk szoktam rendelni etelt ugy hogy en Londonban ulok, ki is fizetem neten es anyosomnak hazhoz szallitjak a 16. keruletbe. ha nincs autod akkor ez oriasi segitseg lehet. es szerintem nem sokkal dragabbak mint barmelyik masik uzlet ha dragabbak egyaltalan, de ha csak a nagy es nehez dolgokat felcipelik a konyhadba havonta egyszer ketszer ugy hogy ki se kell mozdulnod a laptop elol mar az is nagy segitseg lehet. es ha egyszer regisztralsz naluk es atragod magad az elso bevasarlason, akkor utana elmenti hogy miket vasaroltal es legkozelebb 5 perc lebonyolitani az egeszet. nyugodtan torold a hozzaszolasomat ha mar olvastad.
KedvelésKedvelés
Én most ezen teljesen ledöbbentem. Hát létezik olyan család, anya, testvérek, anyós, nagynéni, akik nem segítenek egy háromgyerekes anyának, ha bajban van? Nem mennek oda, vagy nem viszik el a gyerekeket pár napra, vagy nem vásárolnak be?
Nekem nincs testvérem, anyukám, nagynénim, senki, apukám van csak, 200 km-re, megszoktam hogy egyedül oldom meg a dolgaimat, igaz, hogy ilyen súlyos krízishelyzetben még nem voltam. És csak két gyerekem van, több nem lesz. De a barátnöknél, ismerösöknél azt látom, hogy azért segít a család, föleg ha baj van.
Vagy ez valami nöi bosszú? Ha nekem nehéz volt, neked is legyen nehéz? Hát igen, ez a nöi sors, most már te is láthatod?
Anyósommal kapcsolatban gondoltam erre elöször. Ö szívesen segít az unokák körül, igaz, tölünk messze lakik, de azért jön idönként. De amikor a gyerekeim újszülöttek voltak, meg amikor a sógornöm szülte a gyerekeit, mindig beszüntette egy idöre a segítséget. Úgy állt hozzá, hogy a baba úgyis csak alszik, csak szoptatni kell, nincs vele tennivaló, anyuka meg jobb, ha hamar összeszedi magát. Nekem ez akkor nagyon fájt, nagyon kellettvolna a segítség, volt hogy mellgyulladással feküdtem lázasan az egyhetessel meg a nagyobbal, és akkor sem.
Azóta rájöttem, mi lehetett ennek az oka. Mindkét szülése körül súlyos krízisben volt a családja, egyszer haláleset, egyszer meg súlyos betegség miatt, és ö is egyedül maradt az újszülöttjeivel, söt neki kellett másnak segítenie. És lehet hogy tudattalanul vagy félig tudatosan a menyei szüléseikor is ezt a helyzetet akarta újra produkálni. Ha én megoldottam, oldjátok meg ti is.
(Bocsánat, nincs hosszú ö-m.)
KedvelésKedvelés
Bizony, ilyenek a családok, ahol nincs igazi szeretet.
Te, én mit rimánkodtam nekik, és egy kanyit nem írtak vissza, vagy homályos semmiket.
Egyedül az unokatestvéremék tették oda magukat kutyaelvivéssel, meg amikor János az onkológián haldoklott, Dávid meg befulladt, és kórházba kellett mennünk, akkor vittek át, meg a halála után is elvitték a gyerekeket teljes természetességgel.
Végül is akkor (2010) bevásároltak a többiek, csak nem akkor, amikor kértem, és nem azt, esemes jött három héttel később, hogy ott áll anyám mélyhűtőjében, amit kértem, menjek érte… ennyi erővel a boltból is hazahozhatom, akkor, amikor szükségem van rá. De volt, amit elhoztak, és amikor bejöttek a lakásba, akkor meg körülkémleltek, és aztán kibeszélték és továbbkombinálták, amit láttak, a szavaimat és a viselkedésemet elemezték, szóval úgy alakult, hogy kérni, megszervezni, várakozni és ezt elviselni összességében sokkal nagyobb energia volt, mint amit a segítéssel kiváltottak. (“túl érzékeny vagy , ne rágódj olyasmin, amin nem kéne”)
A férfiak semmit, de semmit nem mozdítottak, csak dühödt ideológiákat gyártottak, hogy én milyen vagyok, lebasztak a másokkal való konfliktusért, amiről azonnal és persze nem tőlem értesültek, ja és nekik nincs idejük, ők dolgoznak. És persze én nem mondok igazat. Én meg nagyon dühös és sohatöbbé lettem emiatt, és nem lettem ettől sem szimpatikusabb.
Illetve az egyik bátyám részt vett a színjátékban, odajött hozzánk anyám kérésére, hogy úgy tűnjön, ő vásárolt be, pedig olyan vásárolt be, akivel akkor én már szóba sem akartam állni. Küldözgették a listámat, az egyik, aki megígérte, de nem volt hajlandó bevásárolni, elküldte egy nőrokonnak, aki meg igen, csak én meg tőle nem akartam elfogadni, mert tudtam, hogy lesz ára meg fel lesz emlegetve. Ebben a családban egy férfi, ha nyűgös grimasszal azt mondja, hogy annnnyi munkája van, és hát mindig azt mondja, amikor meccs van délután, meg síelés meg partilájf, akkor a nőknek rögtön negyven órából áll a nap, elbuszoznak a világ végére, szóval elképesztően kizsákmányolják magukat, miközben ezt természetesnek tartják, és ez rémesen el is van várva tőlük, és nincs megköszönve, csak ilyen anyáknapi módon.
Anyám meg ilyen rendkívül szerencsétlen jó szándékkal avatkozik be, állandóan szervez nekem valamit: ha itt nincs fűtés, és ezt elmondom neki, kész tervvel, teljesen kompetensen, hogy hogyan szereltetem meg vagy végső esetben hova megyek, akkor még ötféle, teljesen képtelen ajánlattal áll elő, aggódó, “te úgysem tudsz magadért tenni” hangon, ovitól, iskolától lehetetlen távol eső ismerősöknél való ottlakásomat szervezve. Az egésznek az az alapja, hogy engem nem látnak méltóságteli, normális lényként, csak olyannak, aki lány, olyan fura, és ezért neki ez is megteszi, nem számolnak velem igazán, ami baromi sértő. Így kerülnek hozzánk elgörbült, leselejtezett tárgyak, amit nem s értem, miért nem vágtam hozzájuk. Egyébként is kontrollál, kitalál nekem mindenfélét, ha nem figyelek,és problémákat gyárt. Most beadott egy oltást a fiamnak, és úgy tesz, mintha azt csak oltási könyvvel lehetne, mintha az oltásnak az volna a lényege, hogy szerepel az oltási könyvben és nem a valós védelem; az igazi ok, hogy ennek révén a teljes oltástémát akarja megközelíteni, pontosabban rajta akar kapni, hogy nem oltatok. Iszonyú ébernek és tudatosnak kell lenni, hogy ezt felismerjem és kivédjem, ami fáraszt, meg hálásnak lenni is fáraszt, így inkább belerohadok a káoszba, mint hogy ők engem sajnálatra méltó és kipletykálandó lénynek lássanak vagy támadási felületet adjak.
Vagy titokban szervez: amikor óradíjat fizettünk a költöztetőautónak, amit a tesóm vezetett, akkor sunyiban lebeszélte, hogy míg mi itt várjuk a tesómat, menjenek oda hozzá ebédelni, csak beugranak! mindezt három kamaszgyerekkel, és ott állt az autó órákig, én meg itt főztem, és sem anyám, sem a tesómék nem szóltak erről, csak vakon csinálták, amit anyám kitalált, a mi kontónkra és az értesítésünk nélkül, én meg itt álltam a kondérnyi töltött paprikával. Anyám nem engedi át kaja és családiünnep-ügyben a kontrollt.
Én most is így vagyok, hogy nagyon el vagyok árvulva, nem könnyebb a helyzetem, csak nem sírok, elképesztő pénzeket költök bébiszitterre, és hát meg is értem, valahogy úgy alakult, hogy mindig nekem, a szegény egyetemistának, egyedülálló anyának kellett segíteni, a szabad időmben én mindig inkább színházba mentem, én sem álltam be az építkezős kalákába, nem is olyan erősek a családi kötelékek, mindenki szabadulna inkább, meg már kérni sem szeretek. Meg, gondolom, ki-ki ráismert a blogon önmagára, aztán hallgat.
Eszméletlenül manipulatívan viselkedik mindenki, senki nem egyenes, borzalmasan szorongató ez. És ezektől a levegőnek nézős, félszívű, ítélkező, önfelmentő évektől éreztem én magam egy rakás fosnak. Ma már ez nincs, viszont kapcsolat sincs. A bátyám élettársának anyja itt lakik egy utcával fölöttünk, és csak mered rám, amikor meglát.
Van, aki jól viseli, hogy “legyen együtt a család”, a tökéletesen kiürült családi együttléteket, a zajos tornacsarnokba szervezett karácsonyt, ezt a formális kellemességet, én meg hazugságnak érzékelem, és sajnálom rá az időt.
És az én anyai ági nőrokonaimnak az élete meg olyan nehéz volt, annyira önkizsákmányoló módon nevelték a három-négy gyereküket a lehetetlen férjek mellett, hogy nem is látják az ilyesmit feladatnak, inkább természetes állapotnak.
Nőkkel szemben nincs bennük gyengédség, kímélet, hiszen nekik is nehéz volt, a velük elégedetlen fiatalokat meg hajlamosak hálátlan ellenségnek tartani. Mióta tudok más történeteket a látszaton túl, nem gondolom már, hogy csak velem vagy akár csak az én anyámmal van gond. Keservesen hurcolt, önsorsrontó minták ezek: az én anyai ágamon egyetlen nő sem járt jól soha, nem volt diadalmas, elégedett, büszke senki, és ettől agresszíven kell elszakadni, hogy de, nekem kellemes, finom, önrendelkező életem lesz, én színházba járok és én nem leszek áldozat.
KedvelésKedvelés
Most már értem valamennyire, de ez rettenetes. Elképzelni is nehéz számomra, hogy valakinek van anyja meg testvére, es akkor ez van, amit írsz. Hát az anya nem mindennél jobban szereti a lányát? Velem csak nagyon rövid ideig volt az anyukám, de kicsi gyerekkoromból még emlékszem arra a mondatára, hogy a szíve vérét is nekem adná. Amikor az ötéves lányomra nézek, mindig ez a mondat van bennem. Mindennél jobban szeretem öt. Nem tudom elképzelni, hogy ne segítsek neki, ha bajba kerül.
Nekem teljesen ellentétesen alakult az életem, mindig mindent magamnak kellett elintéznem. Én aztán önálló vagyok. Elintézem, megoldom. Megszoktam. Mindig azt hittem, hogy milyen boldogok azok, akik nagy családban élnek, és nem magányosak soha.
Nem igazán ismerek más nöi sorsokat, sosem voltak körülöttem nök, csak a nagymamám, aki magába zárkózott. Vele sem laktunk együtt. Anyósommal próbálok ilyesmiröl beszélgetni, de ö nem kérdöjelezi meg a világ rendjét. Hiába mutattam neki ezt a blogot, nem is érti.
Megrendítettél. És most megint anyukámra gondolok, pedig el szoktam ezt tolni magamtól, hogy kiegyensúlyozott maradjak.
KedvelésKedvelés
Csak most találtam meg ezt a bejegyzést.
” És ők be akarják vasalni rajtunk a kínlódással töltött fiatalkorukat?”
Igen, be akarják. Azt akarják, hogy ha majd te is megtörsz, értsd meg, ismerd el, és mentsd fel őket. Menstd fel annak a terhe alól, hogy soha sem mertek ellenszegülni. És ismerd el a szenvedést, amit a másik fél sosem ismert el. Férfitól azt nem lehet várni.
Ismerd el, légy cinkos és vetélytárs egyben, mert mástól ezt úgysem kapják meg, hát várják a nőtársaktól. Nekünk bírni kell…, ezt is, mindent, fekete meg fehér lenni egyszerre. Tisztességes és kétszínű, erős meg gyenge.
És értsd meg, hogy nem volt más választás, de mostmár, hogy te is érted, mi a nők sorsa, mi az élet ezen az oldalon, itt vagy, köztünk vagy, mi tudjuk hogy neked se jobb, és ez elég.
Azért akarnak betörni, maguk alát teperni és nem segíteni, de együttérezni a nyomorodban, méginkább együtt szenvedni a nyomorod fölött, és külön kárörvendeni a hátad mögött, hogy ne legyenek egyedül.
A férfiellenséget megszokták, megszerették, így van ez, mióta világ a világ. ‘Legalább mi nők tartsunk össze’, de ne a jóban, hanem a szarban. A jót elirigyli az, aki sosem mert egyedül maradni és szembeszállni.
KedvelésKedvelés
igen, anyamon erzem hogy nagyon csalodott hogy nekem jobb mint neki volt.
KedvelésKedvelés
Egyszer, amikor még pelyhes voltam, dolgoztam egy cukrászdában. Apu szülinapi tortáért jön, anyu nevén van, ő rendelte. Tortapapír, fülsesdoboz, felirat, számgyertya, ahogy illik.
Apu okosan ottfelejti a boltban a gyertyát, anyu két óra múlva felháborodottan érkezik: Nekünk, nőtársaknak lehetne annyi eszünk, hogy figyelünk a férfiakra, most neki miattunk kellett ide autóznia!
Dühömben azt bírtam mondani, hogy választott volna jobban, most neki se meg nekem se lenne gondom.
Majdnem kirúgtak, de nem bántam. Nem is tudom, milyen szó fejezné ki leginkább az efféle ostoba struccpolitikát.
KedvelésKedvelés
És még csak igazam sem volt, mert a nő sem tehetett róla, hogy a pasi ilyen figyelmetlen volt. De ahogy nekem esett emiatt, attól kinyílt a zsebemben a bicska.
KedvelésKedvelés
Kicsit off vagyok: nekem szerencsém van a családommal segítség tekintetében(is), de többször voltam úgy, amikor még kicsik voltak a gyerekek és a volt férjem sokat dolgozott, aztán amikor egy időre elhagyott, majd amikor végleg, hogy azért nem kértem segítséget, mert szégyelltem magam helyette is, szégyelltem, hogy akit választottam, akit rendes, házias, érzékeny lelkű, családjáért dolgozó, jó apának tartottam így magamra hagyott….
Nem is tudom, hogy magamat szégyelltem-e, hogy nem tudtam jobban választani, vagy mi….
Ez már évekkel ezelőtt volt, de még ma is összeszorul a torkom az érzéstől, a kiszolgáltatottságtól, hogy néha a végkimerülés határán egyensúlyoztam.
Persze megoldottam mindent, mert erős vagyok, mert nálunk minden nő erős (a francba!), de akkor is és most is azt gondolom, ez nem normális és nem elvárható, hogy valaki majd hirtelen megsokszorozza az erejét, húzza az igát és tönkremegy, mert akinek mellette kellene állnia, annak most nagggyonfontos munkája, vagy barátnője van éppen.
KedvelésKedvelés
És bocs, persze a lényeg a magadra maradás, az egyedül szinte megoldhatatlan feladatok sora….amikor is természetesen erősnek kell lenned….
KedvelésKedvelés
Amikor a második gyerekem,a fiam megszületett,hirtelen elfogytak körülöttem a rokonok és családtagok.Mindenki irtózott a hasfájós csecsemőtől,aki ráadásul gégeszűkülettel született és állandóan sípoló hangon vette a levegőt.Ha ölbe vettem,akkor hátra dobta a fejét és ebben a nyakatekert pozícióban nyugodtan szuszogott.Hat hónapos koráig szinte végig a karomban tartottam.Rengeteget sétáltam vele éjszaka és rettegtem,hogy megfullad.Éjjel egyig gyakran kihagyott a légzési,úgyhogy 5-6 másodperc légzéskihagyás után finoman megéri tettem és szóltam neki:szuszogj!Éjjel egy után megnyugodott,rendesen vette a levegőt.Amíg fel nem ült ez így ment kb.6 hónapos koráig.És ott volt még a hároméves lányom is.Állandó készenlét,szervezés,hogy senki se szenvedjen hiányt,és,hogy a szép pillanatokat élvezni is tudjuk.Nulla segítséggel.A férjemnek hirtelen fontos elfoglaltságai akadtak,késő este járt haza,éjjel aludt.Krupp,asztma ,minden volt.De túléltük,megnőtt,most nyolc múlt.Éjjel még mindig nyitott ajtónál alszik,hogy halljam,ha v- mi baj van,de közel sem olyan fárasztó,mint élete hajnalán.Elmúlt,már nem fáj a magamrautaltság,a rettegés,a felelősség,hogy minden rajtam áll.Csak egyszer szóltam panaszos án.Össznépileg lehurrogtak,mit gondolok,szegény uncsitesómnak a néggyel könnyebb?Többször nem szóltam.Jól esett most ezt leírni,de azt is mondom,néhány év és könnyebb lesz,a gyerekek lelkébe meg beleég,hogy együtt voltunk,mindig.
KedvelésKedvelés
Most látom,hogy az IPad itt-ott önhatalmúlag hülyeségeket javított bele.
KedvelésKedvelés
Jó, hogy előretetted ezt a bejegyzést. Hétfőn felhívott a nagyobbik bátyám, hogy miért mondtam fel, nekem most más a dolgom: szülnöm kéne.
Az hétszentség, hogy ő sem menne el bevásárolni, ha úgy hozná a sors, és megkérném, de iszonyúan szeret a védelmező és okos nagytestvér szerepébe bújni.
Örülök, hogy a ti élményeiteknek hála én már kétszer olyan dörzsölt vagyok, mint voltam, a történeteidnek hála már háromszor gyanakvóbb vagyok, mint valaha. Fel vagyok vértezve az élethez. ❤
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: túl a polgári normákon | csak az olvassa — én szóltam
Megtartunk, segítünk, bevásárolunk, elvisszük Tappancsot, elmosogatunk, rendet rakunk, időt adunk neked mi Olvasók. Nem kell kérned. Csináljuk, csak fogadd el.
KedvelésKedvelés
Jól teszitek János.Ez kell.
Olvastam gyermekkoromban egy olyan történetet,hogy egy csoport gyerek ujjá varázsolta egy öreg néni lakását. Még mindig jóleső érzés tölt el mikor eszembe jut ez az olvasmány.
Bár nem vagyok rá érdemes,de hozzám is jöhetnétek ;
KedvelésKedvelés
Miért nem vagy rá érdemes ? Hozzászólásaid alapján úgy látlak, hogy nagyon-nagyon megérdemled ! Melyik városban vagy ?
KedvelésKedvelés
Ajajj,kicsit messze,túl országon,határon,még Temesváron is túl van a lakhelyem. A városban csak dolgozom.
KedvelésKedvelés
Asszem, ez nem érdem-alapon megy úgysem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm, nagyon, az eddigieket is. Szervezzük.
Tappancsot ma széttépte egy pitbull, nagyon sok öltéssel varrták össze. Nagyon megtört a tekintete, én is sokkot kaptam. Negyedórás, hörgős szájzár, fennakadt szem. Tappancs nem volt pórázon, és ő rohant oda, nem tudta, hogy ez az a kutya, aki nem viccesen fog vele kergetőzni. Nagyon durva jelenet volt, bizonyos szempontból életem legdurvábbja. Mostanában csupa ilyen szélsőséges sztori van, jó is, rossz is. És volt segítség, azonnal, mert vérző kutya szállítására azért nem könnyű embert találni, pénzért sem.
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
Jézusom! Remélem meggyógyul a kutyád. 😦 Ezt a bejegyzést is most olvastam először és hát elképesztő, hogy te ilyen nehézségek közepette tudtál helytállni és vinni tovább az életed. Ha bármiben tudok segíteni jelezd. Kitartás!
KedvelésKedvelés