endre külön: tíz (vagy majdnem) kedvenc versem

Adásunkat megszakítjuk: íme, Kukorelly Endre top 10-e.

Ez az írás a Korunk című kolozsvári irodalmi folyóirat fölkérésére készült 2001-ben, a múlt század úgymond legszebb 10 magyar verséről.[1] Tessék:

József Attila: Arany + Szürkület
Tasnády Attila: Szubkontinens
Babits Mihály: Jónás könyve
Erdély Miklós: Metán
Kosztolányi Dezső tíz verse
Weöres Sándor: A szegény kis üdülőgondnok panaszai
Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben
Dsida Jenő: Bujdosás és keresés
Tandori Dezső: Londoni Mindenszentek
Juhász Gyula: Anna örök

Arany János 1882. október 22-én meghalt, ő kiesik.

Adyt kihagytam.

Szabó Lőrincet viszont beveszem, bár nemigen tudom, mivel. „Az elhatározás, hogy verset ír (…), ugyanis rajtahagyja (…) érintését a szövegen”, írja Erdély Miklós a Metánban (nem Szabóról) (nem is Adyról). Úgy jó, hogy szinte minden idegesít, bosszant, alig elviselhető. Nem képes elfelejteni, hogy ő most abszolút igazi költő. Legyen a Mozart hallgatása közben, majdnem csak Mozart miatt. „A nyelvezet mindenképpen szomorúan nevetséges nem ám tragikomikus , ezt elkerülni nem, csak feledtetni lehet. / Ezért versírás közben kerülni kell, kívül-belül a költői magatartást. Egyrészt erősen el kell határozni, másrészt alig kell tudomásul venni, hogy most költemény készül,” ez a szabály majdnem mindig stimmel, csak abszolút csúcsokon (Arany) vagy gyerekekkel (Weöres) érzem úgy, hogy mindegy, minden belefér.

Tandoritól legyen a Londoni Mindenszentek plusz szövegkörnyezet. Ezzel zárja a Köppar Köldüst (1991, Holnap), és nyitja a Vagy majdnem azt (1995, Balassi). A Köppar Köldüs kedvenc kötetem, nem mondom, hogy végig elolvastam, olvasgatom, abbahagyom, kitörik a szemem a betűzgetéstől. Úgy jó, ahogy van, nekem kétszer is (meg)van, mert szerzője szórakozásból vagy szórakozottságból kétszer elküldte. Erdély kollapszus orv.-ja és Tasnády Együgyű kísértete mellett az utóbbi harminc év (ez ugye mára negyven, a blogszerk.) legjobb verseskötete.

Erdélyt nem méltatom, hanem idézem. Tasnádytól lehetne simán a Csönd vagy a Vasár- és ünnep, de ha a (Naumburg és környéke) felütését vesszük („Azon az őszön! Azon az őszön! Azon az ősszel. / A fogalmazás nem a legerősebb oldalam”), az is. Később ront, sokat, mint a legnagyobbak. Mint mondjuk Kosztolányi. Aki szinte képtelen nem elrontani, mintha nem lenne kedve nem, jó, de akkor mivel szerepeljen? Az utolsó kötet (Számadás) utolsó (Ének a semmiről) darabjával? Na igen. Na nem. Vagy az utolsó hárommal (Halotti beszéd, Hajnali részegség)? Nagy dolgok nagy gyatraságokkal. A leghibátlanabb Kosztolányi-vers talán a hibákkal teli Csáth Gézának, ilyesmikkel, hogy bandzsal, csorba hold, vagy a pillád/pupillád rímpár. Viszont van cirillbetűs Szabadkán, és ez a sor: „Most a palicsi tó úgy fénylik, mint az ólom”. Legyen ez? Vagy a Marcus Aurelius? A Kétségbeesés? Néhány zseniálisan együgyű ének, mint az Együgyű ének vagy a Fejtörő felnőtteknek? Ha negyvenéves elmúltál vagy a Költő a huszadik században? Ez idáig tíz, és ha sok a kettő, / de több az egy, akkor a tíz túlzottan sok ahhoz a hiányzó egyhez képest.

József Attilától majdnem – de mégsem – a (Négykézláb másztam). A „Költőnk és kora” második sora. Az (Íme, hát megleltem hazámat…) 2. és 3. szakaszát nem kérem. Hétből öt. Az Ars poeticájából a „Nincs alku én hadd legyek boldog!” kezdetű versszak biztos. Onnan, hogy Ehess, ihass, az utolsó két sorig, dacára annak, hogy avuló anyag, majdnem minden majdnem tökéletes. Avuló anyag, ez Tandori terminológiája, tőle veszem, a Kosztolányi-kettőshangokból.

A Jónás könyve (plusz Jónás imája) viszont nem avul. Ez meglepő. Pont Babits szövege nem! Külön a tökös rész, az, hogy „örüle Jónás módfelett a töknek.” Tulajdonképp tökéletes, és ez ritka, egy-két József Attila-darabra mondanék csak ilyet. És néhány kis(ebb) mester, akik olykor nem bírnak hibázni, például vannak tökéletes kuplészövegek. Vagy, ezt is Tandoritól veszem szívből, Szép Ernő Néked szólja, de ez is kimarad.

Végül két szerelmes vers, nem József Attilától, aki a legjobb, nem Szabó Lőrinctől, aki a leghatásosabb, nem is Adytól, akit kihagyok, hanem Juhász Gyulától és Dsidától. Juhász csak úgy szerepel, egy nagy csapatban nem kizárólag sztárok kellenek, kicsik telitalálatai nélkül nem megy. Dsida Jenő a legkisebb (értsd legfiatalabb, örök 31 éves), ezzel még a legnagyobbat, József Attilát is lehagyja. Ilyesmik, hogy „Édes, erjedt pusztulás, / súlyos pókháló, sűrű szálak, // sebekre gyanta, vatta, gyom… / Már lefekszem, mert nem talállak”. Nagyanyám és Dsida Szatmárnémetiben születtek, elsőfokú unokatestvérek, Dsida Csengeri Tóth-nagyapja az én szépapám, ez is nagyon tetszik.

Ady Endre kimaradt. Igazságtalan stb., és nagyjából az egész úgy igazságtalan, ahogy van. Vagy majdnem az.


[1] A teremtmények arca. A huszadik század legszebb magyar versei. Szerk. Balázs Imre József, Kántor Lajos. Kolozsvár, Korunk, 2002.

http://www.korunk.org/?q=node/8&ev=2002&honap=1&cikk=6805

Köszönöm Kukorelly Endrének, hogy rendelkezésemre bocsátotta ezt a szöveget.

4 thoughts on “endre külön: tíz (vagy majdnem) kedvenc versem

  1. Visszajelzés: a blog történetének legnagyobb olvasmányélményei | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.