eufemizmusok 1.

Azt írták drága olvasóim, írjak, még, reszketve várják, csak ne ennyire hosszúakat.

Ez jogos, de a személyes történetek, amiket írtam, inkább egyben mesélhetők el, viszont szeretnék jelenségekről is írni, és az lehet sorozat is. Úgyis mindig eszembe jut még, még valami a biciklin hasíttomban. Mit szóltok?

Eufemizmus: szépítő, köntörfalazó, kíméletes megnevezése valami durvábbnak. Például “Géza bácsi már nincs közöttünk”, ahelyett, hogy “meghalt”, vagy a kifejezett blaszfémia helyett, ami esetleg őszinte is: “hála istennek, felfordult”.

Észrevettétek, milyen óvatosan fogalmazunk, amikor arról van szó, hogy egy férfinek nem természetes az, ami egy nőnek igen?

Vagy a nőnek sem természetes, csak elvárják tőle… Vizsgáljunk meg néhány ilyen tipikus kijelentést: mi lehet a mélyükön? (Nem mintha mi a nagy seggünket nem mentegetnénk az egy darab terhességünkkel, de milyen érdekes, hogy ezt csak mi nők vesszük be, a férfiaknak meg magunk, tehát mi, kárvallottak gyártjuk készségesen és szakmányban játszótéri padon, anyósnál elköltött vasárnapi ebéden és női magazinban a felmentést.)

Például.

A férfiak nehezebben rázódnak bele az apaságba, nekik nem megy olyan könnyen.

Vagyis, implicit módon azt állítom ezzel: a nők könnyen belerázódnak. Dolguk belerázódni. Ha nem, jaj nekik! Emiatt tabu a szülés utáni depresszió és az a nem is olyan ritka állapot, amikor a szülés után a nő sokáig úgy érzi, semmi köze ahhoz az ordító lényhez. Esetleg nem is különösebben szereti. Eleinte. Vagy évekig. Meg sem szereti. Sőt: elege van. Megbánta. A kötelességtudat az egyetlen, amiért csinálja. (Olvasnunk kell Lionel Shrivertől.) Hát milyen nő az ilyen…?

És mindez azt is jelenti, egy férfinak elnézzük, hogy a tejfakasztó buli (értsd: eszméletlen berúgás a gyerekszületés ürügyén) az egyetlen aktív és lelkes cselekedete a csecsemőkorban. A kakis pelenka is undorító nekik, érthető. Ööö… nekem is az volt, aztán megszoktam. Nem tehettem meg, hogy ne szokjam meg.

Lásd még: a férfiak csak akkor tudnak mit kezdeni a gyerekkel, ha már reagál/beszélni tud/focizni lehet vele.

Hoppá, itt egész kreatívan tolódik egyre későbbre az a bizonyos életkor. Jókai Anna Napok című regényének beszélője is milyen szépen veri át magát: majd focizom Otival, ha már értelmesebb lesz, majd elviszem ide, oda, majd… Soha nem csinál semmit, eltelik az élet, és a gyereke is meggyűlöli.

Nem mondom, hogy az igazság e duma mélyén csak annyi, hogy lusta, önző disznó mind, és nem szeretné megváltoztatni a kényelmes kis életvitelét. Inkább sok tényező keveréke az a jellegzetes magatartásmód, amelynek mentegetésére ez a szöveg megszületett: a friss apák a társadalmi szereposztással azonosulnak, és érzik, hogy nem nekik dolguk a gyerek gondozása (amennyiben egy kicsit már igen, lásd Bus István cikkét a júniusi É.V.Á-ban, az már egy új szereposztás, de ugyanúgy szerep, tehát nem egyéni döntés kérdése). Kicsit kizárva is érzik magukat, mert a feleségük és a külvilág szemében is a csecsemőé az első hely, az ezüst anyának jut, tőlük meg csak azt kérdezik, nem ájultak-e el attól a sok vértől. Hormonjaik sem űzik őket a gyerek közelébe. Meg aztán nekik dolgozniuk kell, és az egy nagyon más tudatállapot, tényleg. Otthon sincsenek. El is fáradnak, tényleg. És mivel otthon lerogynak, meg az anya úgyis megcsinálja, nem nagyon alakul ki a kötődés. Amit nem szoktam, mint cigány a szántást, azt nem szívesen csinálom. És persze apának cicije sincs, és nem is készült erre az egész babamizériára sem tudatilag, sem könyvekből. Mit lehet egy csecsemővel kezdeni? Nem is kezd. Aztán nem érti, miért kívánkozik el tőle a gyerek, ha nagy ritkán a kezébe veszi. Egyébként is, amióta megszületett, tévét nézni sem lehet, cigizni sem lehet, morgás van, ha egy kicsit lazulnak a haverokkal… Régebben pedig olyan megértő volt az asszony, együtt is mentek az éjszakába, most meg azt a négy üveg sört is sajnálja, ki érti ezt…?

Ezen a szinten tudnak túllenni néhányan az apák közül. Ölelik, hordozzák, fölkelnek hozzá. Akkor is, ha egész nap dolgoznak. A csodás jutalom a belátásukért, intelligenciájukért, érzékenységükért a kötődő gyerek és a kicsivel pihentebb asszony. Övék a jövő. Üdv az előőrsnek!

Mindjárt befejezem, mert jön az enyém, eddig a kettőt altatta, ez az övé, mert már jön le Jakab a szerről, próbáljuk cici nélkül altatni…

12 thoughts on “eufemizmusok 1.

  1. Most nem értem mi ez a gyerek altatás. A mieink elaludtak és kész. Nem volt soha program az altatás, amivel frusztrálni lehetett volna másokat, hogy most aztán hű de milyen szülők vagyunk,mert altatunk.
    Az apák meg soxor pont az anyák miatt olyanok. Ne vedd fel mert elejted. Jajj, de ügyetlen vagy. Nem mostad ki rendesen a seggét. Abból a mirnixdirnix krémből is tegyél rá. Másik: a nők puncija össze-vissza van szabdalva szülés után. A férfiak mégsem ódzkodnak tőle. A fütyin nem változik semmi. Sok nő mégis.. (Vagy legalábbis ezt hallottam.)

    Kedvelés

    • Haj, haj. Régen másképp neveltünk. Azért biztos meséltetek, nem? Egy kétéves gyerekről van szó egyébként, aki, mint írtam, most jön le az anyagról. Kötődően nevelünk, ha meg akarom tisztelni ezt a káoszt valami szép névvel.

      Igazad van, az anyáknak meg a szocializációja ilyen, hogy jaj, ügyetlen a férfi, azt nem úgy kell, túlféltés, ezer biszbasz, minden bebiztosítva, mindezt anyósaik és a védőnő felügyelete alatt, akik mindent tőlük kérnek számon. Jobb híján teljesednek ebben ki. Humoruk sem sok marad, pedig a kisgyerek mindenekelőtt vicces. És tényleg nyomják őket a hormonok. A szülés-szoptatás letompít sok hónapra. És folyton reagálni, odafigyelni, feladatokat teljesíteni — nem csoda, hogy elhal a spontán, önfeledt énjük. Borzasztó úgy szexelni, hogy semmilyen vágyat nem érzel és csak aludnál. Nem könnyű, na. Én az első emberemmel majd megfeszültem, hogy ne hiányozzon semmi neki, tudatosan erősítettem, hogy nem csak a gyerek van a világon, akkor sem volt jobb, görény volt.

      Aztán meg, újabb érdekes kérdés, hogy miért van összeszabdalva a punci. Csak nem a traumatikus, medikalizált, gátmetszéses és sürgetett szülés miatt? Amikor olyanom volt, össze volt szabdalva. Amikor otthon, akkor nyoma sem volt. Figyelemreméltó különbség.

      Kedvelés

  2. Na ja, az altatás. Mikor hetekig úgy jön haza a félhulla férjem, hogy nem látja ébren a gyerekeit hét közben, akkor nem is várható, hogy apjuk majd elaltatja őket. Nem. Ha őt meglátják, felpörögnek, jaj de jó, végre látom apámat! Ő nem csak egy fotó a falon? De jó, fel tud dobni a levegőbe, még most is, mikor anyám már nem (no igen, 15 kilóval már nem olyan könnyű dobálózni) és birkózik is velünk! Aztán mikor apjuk úgy 5-6 perc intenzív hancúrozástól elfárad, esetleg a gyerkőc túlpörgés közben valami olyat tesz, ami már konfliktusrendezést igényel, akkor altassam el a dedeket én…
    …mert az én fiaim nem alszanak el maguktól. A nagy fél a sötétben lopakodó fantázialényektől, a picinek a cici kell még, sokak szerint elrontottuk, hogy nem hagytuk sírni őket. tehát altatok, ilyen estéken akár egy órán keresztül duruzsolom a gyerek fülébe egyre lassabban a meséket… és az apjuk nem érti-látja, hogy ha rendszeresen időben otthon lenne és nem az enyém lenne _minden_ a gyerekezésből, jobban, könnyebben menne még az alvás is, vagy nem akarja belátni, mert a légkondicionált munkahelyen, ahol nappal csend van és békén hagyják tevékenykedni, azaz ha nekilát valaminek, akkor nem 2 percenként kell megszakítani – lényegesen kényelmesebb, mint hazajönni, felvenni a stafétát és minőségi időt tölteni a családjával, akiket “szeret” és akikért “annyit dolgozik”.

    Kedvelés

    • Pont ez volt az én prolémám is. Csak a légkondis munkahely nem stimmel. Itthon volt elég sokszor időben, és így sem vett részt se fürdetésben, se a fektetésben. Ha én nem voltam, gőzöm sincs, hogy hogy kerültek ágyba, de leginkább a nagylány rendezte el a dolgot. Apjuk csak zargatta őket hogy menjenek enni meg aludni. De kaját pl nem adta oda, a lyánynak kellett…. és nagyon elégedett volt magával, mert a végeredmény megvolt, aludtak mire megjöttem. ANYÁÁÁÁD!!!!!

      Kedvelés

  3. Azt hiszem úgy tudatosan nem meséltünk soha a gyerekeknek. megszokták, hogy van egy helyük, ahol biztonságban vannak, mert nem vagyunk túl messze, s ott kell aludni amikor eljött az ideje. Mondjuk nálunk két fogalom az használatban volt: kuporgás és bújás. Ami azt jelentette, jelenti, hogy a család (3 gyerekkel) öszzekuporgott, bújt a szétnyithatón és együtt szoptuk a tv-t. A legnagyobb fiú 26 éves, nős, de még ma is azt mondja, ha jönnek, hogy bújunk, kuporgunk.
    A TV szopás az külön aranyos sztori, a távirányító nálunk szopkodó, mert ugyanezen nagy fiunk úgy nézte sutyiban a TV-t hogy közben a távirányítót szopta (ha éppen nem az ujját). Még egy barátunk családja is így hívja…

    Kedvelés

  4. Az anyának persze könnyebb, most ezt nehezen tudom megmagyarázni, mert rohadt álmos vagyok. Az én második párom kezdeményezte a harmadik gyereket, a másik kettőt egyedül neveltem, Nem lehetett róla lekaparni, a hasán aludt el a kicsi, és kilopta éjszaka a kiságyból… Az első férjem barom volt, nekem is rossz még visszaemlékezni is. Ma már nem is értem, hogy mehettem hozzá egy idiótához.

    Kedvelés

  5. altatás alatt azért lehet érteni a fürdetést, pizsiadást, együtt szobba vándorlást, esti mesét, amíg kicsik a gyerekek, addig ezt bizony eltart egy ideig. Akkor is, ha nem cicin alszik el, és nem órákig “altatjuk”
    Bizony mennyivel másabb most, hogy egyedül fogat mos a nagyobb, egyedül vesz pizsit, és magától jön puszit adni…
    De előtte apa haza, gyerekek pörögnek, apa játszik velük pár percet, gyerekek, villanyórát utánoznak, majd apa elfárad, bemegy tévézni, anya egyedül fektet…

    Kedvelés

  6. Visszajelzés: eufemizmusok 3.: különböző, de egyformán értékes | csak az olvassa

  7. “A csodás jutalom a belátásukért, intelligenciájukért, érzékenységükért a kötődő gyerek és a kicsivel pihentebb asszony.”

    Na… ez nem mindig így van. Nálunk én altattam. A lányomat főleg, és imádtam ringatni. Miután elváltunk, ez hiányzott a legjobban. Két napot vannak velem egy héten, amikor nem altatom őket, nem tudok aludni. Rettegek a szeparációtól, amikor semmi igényük nem lesz az apjukra elalvás előtt. Pedig elég nagyok, talán már nem is egészséges bebújni melléjük, amikor elalszanak. Sétáltatás is megvolt. Kenguruban, majd hordozókendővel (pedig az asszony narancssárgát vett, és elég bohócosan néztem ki benne) a fiammal órákon keresztül bolyongtam a negyedben (nem aludt, és bőgött, ha egy helyben álltam), mindennap három órát. Ő az államvizsgájára készült. És még egy: anyám súlyos szívbeteg volt. Felhívott, hogy úgy érzi, haldoklik. Menjek haza. Fiam hathónapos, a feleségem egy hétre a védéstől. Nem mentem haza. Azt mondtam, nem hagyhatom egyedül a gyerekkel, mert nem tud rendesen védeni majd. Másnap reggel meghalt anyám.

    Öt évre rá elment egy kőművessel. Biztos túl asszimetrikus volt a kapcsolatunk.

    Kedvelés

    • “pedig az asszony narancssárgát vett, és elég bohócosan néztem ki benne” — bocsánat, ez gyönyörű… Ilyen pici részletekben rejlik az egyenlőtlenség.

      Szerintem rosszul döntöttél, de mivel döntöttél, nem fair benyújtani utólag a számlát. Valamilyen céllal, mögöttes szándékkal döntöttél így, vagy tiszta szívből? Hogy ez majd megóv a boldogtalanságtól, hűtlenségtől? Ez önmagában válóok lenne nekem. Aki nagyon igyekszik, és azt hiszi, ezen múlik. Nem ezen múlik.

      Az egyenlőségben, a lihegő igyekvéstől mentes, természetes, nem “ha…, akkor” egyenlőségben is előfordul, hogy az egyikkel egyszer csak megtörténik egy jogászlány vagy egy kőműves. Csak akkor nem annyira kiszolgáltatott a másik, mert nem ezt várta eleve a kapcsolatától, ezt a patriarchális “örökké hűségben” képzetet, és mert vele is megtörténhet valaki más, ő sem foglya a kapcsolatnak. Nem kell mindenáron együtt maradni, és akinek az együttmaradás a célja mindenáron, bele fog bukni, de legalábbis boldogtalan lesz.

      Szerintem azért fáj ennyire a hűtlenség a férfiaknak, mert a nők már megszokták, meg se lepődnek, elintézik annyival, hja megtudják: hát velem is megtörtént. A férfiak el sem tudják képzelni, hogy ne az ő jófejségük lenne a hűségük. Mikor hangoztatom én, hogy sose csaltam meg a férjem? Miért csaltam volna meg? Ők meg tulajdonképpen csalhatnának, de nem teszik, gratulálunk! De a nő? Egy nő? Akkor ribanc, ég s föld összeomlik, nincs tartásdíj, fűnek-fának elmondják, micsoda szemét. Középkori bíróságokat hívnak össze, ott az összes rokon, abba jön a gyanútlan nő. Kiszórják a ruháit az utcára. Ezt nevezzük kettős erkölcsnek.

      Igen. aszimmetrikus voltál: csüngtél rajta, elemi módon, “ugye jó vagyok neked, de tényleg?”, neki meg erre nem volt szüksége. És most őt hibáztatod. Néha azért megyünk hozzá ahhoz, aki szeretné, mert azt hisszük, a szerelem nem fontos. Nem is tudjuk, milyen.Aztán megtudjuk. Bovaryné.

      Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.