Mindenféle témákat elkezdtem írni, de breaking van:
A sok kettest tartalmazó tegnapi napon, 2022. 02. 22-én a valóságomba – és valószínűleg a sorsomba is – belehasított egy esemény, kettő órakor. Ennek jelentőségét, és hogy valószínűleg elszúrtam a stratégiámat, ma fogtam fel.
Két héttel ezelőtt, még a karanténom alatt álmomból (visszaalvásomból) ébresztett egy telefon. Egy nő bemutatkozott, ő pszichiáter, és engem igazságügyi pszichiátriai szakértői vizsgálatra idéz, egyeztessünk időpontot. Álmosan gépiesen egyeztettem vele a fenti időpontot, majd a beszélgetés közben fel- és ráébredtem, hogy WTF, a feljelentőm újabb sikere ez is, tehát: ez stigma lesz (minden ítélet iratai nyilvánosak, Bojár Iván András hazugságvizsgálata is fent van a neten). Az egész, hogy itt engem kéne vizsgálni, és akarnak valami diagnózist, téves helyzetértelmezésen alapul, hiszen pont ellenem megy a hajsza… vagy blöff lenne?, engem nem értesítettek, ő is miért telefonon…? Válasz: nem szokták értesíteni az alanyt, ő idéz, így ez hatékony (gyors) és szabályos. Később némi sürgetésre a kirendelő határozatot is átküldte a nő. Igen, a vizsgálat a jelenleg zajló büntetőügyemhez kapcsolódik, amelyben gyanúsított vagyok. Az ügyész szerint személyes adattal visszaélés és zaklatás a cselekmény – én ezt az embert 2014 óta még telefonon sem hívtam fel soha, tehát csakis az, amit láttatok: a blogon közzétett, e-mailes megnyilvánulásaim, posztjaim és rajzaim, illetve az apjának írt, megegyezésre törekvő levelem alkotja az izmos tényállást. Mindez nyomozati szakban, és ennek része a szakértés.
Most felidézem, hogy ugyanők, kerületem kapitánysága, nem tartották alapos nyomozásra érdemesnek az alábbi sorokat sem, hanem netes adok-kapokként és leszarták:
…inkább börtönben akarok élni, mintsem, hogy ezt a szégyent és ezt a nyomorúságot a világ előtt viseljem. Erre tehát, hogy életfogytiglanig, börtönbe kerülhessek, a legjobb ok lesz az, hogy az arcodat a felismerhetetlenségig össze vagdossam és a csontjaidat úgy összetörjem, hogy soha többé ne tudj egyenesen állni és ne készíthess magadról hazug-retusált álfotókat a fürdőszobatükörbe, mert a kagylóig sem fogsz majd tudni felegyenesedni, arról nem is beszélve, hogy a pofád a sátáni gonosz lelkednek megfelelő jelzőrendszerré váliik, mután azt a jól kiélesített bicskámmal feldarabolom!
Tanulj meg imádkozni Sátáni Gerle!Csak fölényeskedj és röhögj rajtam tovább, mert meg látjuk, hogy amikor a beleid a járdán fognak folyni, hogy röhögsz majd!
Ez nem minősült zaklatásnak vagy becsületsértésnek. Senki nem firtatta azt, hogy épelméjű avagy pszichotikus-e, illetve veszélyes-e Kozma Szilárd (aki már támadta meg ellenségét ököllel, súlyos sérülést okozva, messzire utazva a bosszúért, és aki azóta minden tekintetben tönkrement).
Az ellenem zajló eljárásban ezt a mondatot vizsgálják:
Be fogtok kussolni, vagy valaki meghal.
…mint ami a százkilós, rommá gyúrt feljelentőre nézve gyilkos fenyegetés. Ezt én, mint a többes számú ragozás is mutatja, a fórumos mocskolódóknak, a saját halálomról, az ellenem zajló hajsza holtig tartó, veszélyes voltáról írtam, tehát általam elkövetendő erőszakról nem volt szó benne, a “be fogtok kussolni” azt jelenti, hogy épp erősen panaszoltuk a fórumüzemeltetőnél a mocskolódást.
Írtam ezt a gyógyszeres kísérletem után, amikor… ki akartam szállni. Tehát a saját halálomról, esetleg (amivel fenyegettek is) a megölésemről. Pont ekkor az állatvédők is megtaláltak, olyan emberek fogtak össze ellenem, akikben semmi közös nem volt, csak az, hogy tönkre akartak tenni. G. elment vidékre épp, így maradtam abban a “nem bírom tovább” állapotban egészen egymagam. És utána mondtam, hogy én többet nem fogom magamat bántani, hanem visszaszólok. Megírtam az igazat. Kiraktam a bizonyítékokat. Jeleztük például ékes angolsággal (hárman) Villő munkahelyén, hogy hogyan mocskolódik ellenem. Ugye ebből lett a #sabbatical.
Ezt a fordulópontot és hogy “inkább mást bánts, mint magadat”, amúgy elmondtam a vizsgálaton is tegnap! Van, aki szerint ez is gyűlölködés, de én tudom az igazamat, és erőt ad, ha nem lapítok meg omlok össze, ebben amúgy G-nek olyan 70 százaléknyi szerepe van, tényleg. Hát ilyen stabil, erős, okos, bármit kinyomozó, lényeglátó, szeretetteljes medvét, nahát! És még vicces is.
A feljelentő egy büntető és öt (de egy ideje nem számolom) polgári ügyet indított ellenem, kukacoskodó, elferdített, átdátumozott, áldozatiaskodó trükközéssel próbál elmarasztaltatni, valótlanságokat állít, vonalrajzokon sértődik meg.
Miért teszi ezt, miért akar nekem ártani, évekkel az utolsó békés találkozásunk után? Mi szerelmileg mi soha nem veszekedtünk, nem untuk meg egymást, nem égtünk ki. Nemhogy teljes egyetértésben búcsúztunk, hanem arra is biztatott pont ő, hogy írjak neki, telnek az évek, és ő az én csodás alkotó lényemet figyeli csendesen, válaszol is, mesél, lájkol, gratulál… Miért tagadja meg ezt, mi baja lett, miért indít utólag hadjáratot?
Először is, a lelki békéje, talán bűntudata miatt, hogy annyira a levegőbe ígérgetett és könnyűnek találtatott, ezért kell neki, hogy átírja az egész sztorit, szerintem el is felejtette, miket érzett, írt, tett, én vagyok az, aki minden levelet őriz (bizonyítéknak, irodalmi anyagnak). Másrészt ő annyit hazudott rólam és a kapcsolatunkról, rám kente és bagatellizálta a viszonyunkat a feleségének, a szüleinek, a munkahelyén is alakoskodik, mert ő nem is náci, ellenben mintapolgár, hogy durva nyomást akar rám gyakorolni, ne mondhassam el az igazat kettőnkről, az ő szándékairól (hogy velem akart élni) és a náculásról. Anyu elővette sodrófát, rám kell kenni mindent, tűnjek el a világból. Nem tudta feldolgozni, begyógyítani ezt a szenvedélyt, ezért szégyenbe, tagadásba, gyűlöletbe fordította. Nem képes békében őrizni engem, mert a kettősség (“őt szeretem, de nem lehetek vele”) és a hazug élet nagyon fájna. Az csak mese habbal, hogy ő utólag rájött, hogy én hazug/csaló/nárcisztikus/ronda vagyok, hogy átvertem, sose szeretett. Annyi sérelme lehet, hogy a kapcsolatunkról pl. hirlandónak és Hajnalkámnak, két kígyónak 2014 tavaszán sok mindent elmeséltem, mindig szépet és szeretve, mert szétfeszített, de neki kínos lehet, és ezt utólag tőlük megtudta, mert ők nagyon is keresték a társaságát és ellenem pletykáltak, kavartak.
Ez az izzás tölti most ki. Érzések, sikerélmény, harmonikus párkapcsolat hiánya helyére tódult a bosszú, a lejáratás. Az életközépi válságában fő projektje lett, rögeszmeszinten, naponta performálta: ő megmutatja, ki itt a legény, ő sose szeretett, én őt üldözöm, ő a tökös jogász, kompetensebb ebben is, mint én bármiben, ő az agy. Ezt mélységes társadalmi és szellemi frusztrációban teszi (ő is kelet-magyarországi és nem intellektuális, csak operettnáci műveltsége van, Horthyt tanulmányozza a Rubicionban, jól ismeri a német tanokat).
Budaörsön jelentett fel tavaly júniusban. Beidéztek, rabosítottak, kihallgattak, megdöbbentek; rögtön megszüntetik, félreértésnek nevezik, azt ő megfellebbezi, azt is elutasítják, ügyész is elutasítja, valaki összeférhetetlennek is tartja, átteteti a tizenkettőbe, elutasítják, megfellebbezi, ülnek rajta, sürgeti, kapcsolatokat vet be (?),…végül novemberben beidéztek, ismét gyanúsítottá tettek, az én panaszomnak pedig (hogy ő volt BRFK és PMRFK dolgozó, összeférhetetlen minden pest megyei és fővárosi kapitányság!) már nem adnak helyt.
Én a fórumozókat, közte őt, feljelentettem augusztusban, majd novemberben is, és külön viszontfeljelentettem őt is, mert nem tehettem mást.
Szóval így rángatnak. A kirendelő papírban a bizottságnak feltett kérdésekben szerepelt a szó: személyiségszerkezet, na, mondom G-nek, ez Rorschach lesz. Igen, 2022-ben, még csak nem is öreg (kora ötvenes) szakemberek bűnügyben Rorschach- és Szondi-teszttel döntik el emberek sorsát.
Látom, mi a tét, fel is készülök, mert a Rorschach tudnivalói és ábrái, a lehetséges csapdák mind fönt vannak a neten, az elvált apák is ezzel felvértezve mennek a szülő alkalmassági vizsgálatokra, és ennyit is ér az egész. elvileg aki látta már az ábrákat, azt nem lehet vizsgálni. Ma már szkeptikus vagyok a pszichológia és pszichiátria “segítő” jellegével kapcsolatban, nagyszerű a Terápia, mert Mácsai nem beszél, csak néz, de ennyi elég is ebből. Nemhogy a kócsokat, hanem a teljes lelkizős érdekkört gyanúsnak tartom. Fontoskodás töményen, közhelyek csócsálása hisztisen, hatalmaskodás: “én átlátok rajtad”, áltudomány és felkentség, stigma, ami csak bonyolítja az életet és beleragaszt a problémákba, a kliens elkezd a mániás depressziójának megfelelően viselkedni, ráfügg a gyógyszerre stb. Az igazságügyi szakértőknél hatalmi helyzet van, nem közös az érdek, nekik ez bevétel, én az objektivitásukban nem hiszek, nem önként válaszom a “segítőt”, a “segítséget” sem én kérem; az egésznek fegyelmező jellegű, kötelező,“kéz kezet mos” szaga van. (Párhuzamosan telefonál a banya: “holnap zoomon beszélek az úszószövetséggel”, ilyen ügyekben is szerepük van ezeknek módszereknek!).
Nőpártisággal vádolják ezt a szakértőt a gyakorikérdéseken, ami trágyadomb és ellenőrizhetetlen. De ez nem, ez döbbenet:
https://www.atv.hu/belfold/20160331/18-a-gyermek-szexualis-traumatizaltsaga-nem-regisztralhato
Elmegyek a vizsgálatra. nem sikerül olyan széket adni, hogy kényelmesen ülhessek, kemény íróaszallapnak nyomódik a térdem, ez szándékos? A pszichológus-rendelőtulajdonos két projektív tesztet vesz fel (lejjebb mutatom), utána jönnek ketten, egy pszichiáternő és vele egy sima orvos (férfi), anamnézis, majd a feljelentővel való kapcsolatomat és a konfliktus részleteit kérdezik; ketten egyszerre hallgatnak és később együtt értelmeznek, hangfelvételről leírják a válaszaimat (nem irigylem azt, akinek ez a feladat jut, nem is hagyta már a végét, kb. a lényegét elmondani a sztorinak).
Szóval a Rorschach, a pacás teszt: reggel elolvastam, mik a “normál” átlagemberi válaszok (denevérek, farkasok, molyok, bohócok), mit ne mondjak, milyen mozdulatot ne tegyek. (Pont nem az a jó, ami egy művészeti táborban: kreativitás, eredetiség, egyéni értelmezés, divergens gondolat. Ha meg azt hajtogatod, hogy pina, véres fasz, pina, melltartó, vagy más bizarr, erőszakos tárgyakat, azonnal elvisz a Gestapo.)
Miért nem bízom abban (amit tudok is), hogy nekem nincsen személyiségzavarom? Voltak ugyan kríziseim, meg egy tönkrement, bántalmazottgyerek-apám, illetve nem szokványos, ahogy élek és viselkedem, de én simán egy öntudatos, szabad lelkű, alkotó ember vagyok, aki a balekszerepre, áldozattá tételi kísérletekre újabban beintéssel reagál, és most már az is érződik a viselkedésemen, amikor újabb vadidegenek kérdezgetnek hatóságilag a legszemélyesebb ügyeimről, szextől a bevételeimig, hogy elegem van már ebből az egészből. És ez befeketíthet. Itt nem az a kérdés, beszámítható vagyok-e (nyilván igen), hanem hogy képes lennék-e ölni, vagy mániákus megszállott vagyok-e.
Maga a teszt ennyit ér, innen készültem:
https://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/rorschach-es-a-pacas-teszt.php
https://index.hu/tech/net/2009/08/01/vegezze_el_a_rorschach-tesztet/
https://index.hu/tudomany/2009/08/06/vihart_kavart_a_rorschach-abrak_kozlese/
Amikor beléptem a vizsgálóba, látom a két dobozt: Rorschach, Szondi, na, mondom, tudtam… Kötött sorrend, mit látsz, miért, hol, minden szót pontosan leírnak.

Trollkodtam, ennél a képnél a harmadik választ mondtam, és figyeltem, de nem jelzett a nő gesztusa semmit (megj.: és mit tehetett volna? el kell végeznie a tesztet, jobban jár, ha “nem jön rá, hogy nem értékelhető”). Mély tudattalanomból egy motorozó jeti jön föl:
(és tényleg ez után nem tudom már denevérnek stb. látni, valóban torzít a kiszivárogtatás)
A másik (Szondi): nyolcszor nyolc arckép, kötött sorrend és mindig ugyanazok. Feladat: válaszd ki a két legszimpatikusabbat (???), majd a két legellenszenvesebbet, majd a maradékból még azt, aki valamennyire szimpatikus. Hetven éve ezek a képek, dagerrotípia-minőségben békebeli bajszok, fogazatok, és mindegyik full para, baltásgyilkos vagy értfogy. Szám nélkül, ilyenek:
És valóban (bár szerintem csak egy részükön látszik!) mindegyik durva személyiségzavaros és/vagy bűnöző. Az egyes szadista (utánaolvastam). Full para arcok közül kell eggyel “barátkozni”. Békés, nyugis fejek e panoptikumban nincsenek. Az “ösztönhajlamok” megnevezései 70 éve voltak használatban, az analitikus pszichológia találta ki őket, már a DSM-IV-ben sem szerepelnek, mert csak tünetek. Súlyos tévedések: hisztéria mint “női” zavar, vagy “kóros homoszexualitás”, 8. Elmeállapotbeli kérdés a homoszexualitás!
Erre nem készültem. Mondtam utána magyarázatképpen, hogy csak azért, mert valakinek az arcán zavartság, szenvedés van, én nem tartom ellenszenvesnek, ez nem volna európai. (A mosolygó ember néha kíméletlenebb, mint a szomorú. Ijesztő vigyorok vannak.)
Kérdeztem még, hogy komolyan gondolja-e ma bárki, hogy az ösztönkésztetések és az annak megfelelő kórságok mind látszanak az arcon, egyetlen képen? Vagy ez szekta? Ó, ez hetven éves tapasztalat, egyazon értékelési rendszer, és nagyon is mutat, jelez mindenfélét, nem, nem anakronizmus, HIGANYOS HŐMÉRŐT ÉS VÉRNYOMÁSMÉRŐT is használunk, mondta a férfi (elektrosokk? frenológia? eugenika? lobotómia? érvágás? rádium? Contergan???).
Van egy híres sztori, maga Szondi Eichmann vaktesztjén felismerte a förtelmes, empátiahiányos szadistát (kösz a linket!):
Hátborzongató, hogy Eichmannal ugyanezt a szart csináltatták végig. Ez anekdota, egyetlen eset, és Szondi, a maga rendszerének alapos ismerője értékelt egy extrém alanyt. Van, akik szerint az egész ösztönpszichológia a maga halál-, vér-, szex- és erőszak-elemeivel, elfojtás-, tagadástanával tiszta depresszió, és többet árul el kitalálójáról, mint a vizsgáltak lelkivilágáról, vagyis kuka, nem segít senkin, csak hatalmi eszköz, illetve stigmatizál. Akárhogy is, én 2022-ben, a nem-patologikus pszichémmel vagyok ott, nem ülhetek normálisan, egy lehangoló nő értékel, prekoncepciókkal (“a nő egy bűnügy gyanúsítottja”), ráadásul a lebutított módon vizsgál (egyszer, nem elég nyugodtan, nem kérdi meg, láttam-e már a képeket).
A projektív teszteknél sok az álpozitív, tömören: mindenki pszichopata. Ha rád akarnak verni valamit, akkor találnak alátámasztást.
Szondi – éppen mert az ösztönállapotok dinamikusan változnak –, tíz, különböző időben végzett tesztfelvételt írt elő, ebből lehet az ösztönképletet és sok más mindent kiszámolni. Ehelyett a lebutított változatban két, pár perces különbséggel felvett tesztfelvételt “elemez” a pszichológus, azaz kimásolja a pár oldalas kétprofilos teszt leírásában olvasható “megfejtéseket”. Ennek semmi köze Szondi grandiózus sorselemzéséhez, de a vizsgált személyhez sem. (…) Sajnos Szondi követői ugyanúgy zárt klubot alkotnak, mint a pszichoanalitikusok vagy a rorschachozók, s Szondi meghaladott állításait is kőbe vésett igazságként fogadják el, holott a teszt megújítható és tudományosan alátámasztható volna. A korrekt használata azonban igen nagy tudást igényelne, a teszt lebutított változatának alkalmazása viszont tudománytalan és etikátlan.
https://www.tenyek-tevhitek.hu/mit_ernek_a_tesztek.htm
Ha valamiért ellenszenves vagyok a vizsgálónak, például mert az egész faggatás nyűge kiül az arcomra, az is meg fog jelenni az értékelésben (nem csak a válaszokat nézik). Mindaz, amit száraznak szánt stílusban mondtam a blogomról, nagyzolásnak tűnhet, mert ilyet ők még nem láttak. Van olyan is, hogy gondolatroham, ami a zavart személyiség tünete, nyilván ha időprésben kell idegeneknek válaszolnom a szövevényes sztoriról, intim részletekről, akkor sokat, gyorsan és nem egyszerűeket fogok beszélni.
Ezek feltételezések, én azt állítom, hogy az egész bűzlik. Két éven át oktatják (épp ez a nő) a kvázi bölcsész PPK-n a Rorschachot…
Így azt a megoldást választom a trolllkodásra, hogy akármilyen elrendezésben teszi elém az arcokat, mindig a bal alsó hármat választom, ha hármat kell, aztán a jobb felső hármat.
Mire mondom, hogy elszúrtam? Minden felhasználható ellenem, ezért az egész tesztfelvételbe nem kellett volna belemennem. Erre tettem is egy kísérletet, most bánom, hogy nem határozottabban. Azt kellett volna mondanom: ezek az arcok mind full parák, ez nem választék, senki nem szimpatikus. Hallgatni és nem együttműködni. Vagy el se menni (akkor mondjuk elővezetnek, ami drága móka).
Az eredményről nem értesítenek, a nyomozati anyagból kérhetem ki, ahogy minden mást is.
*
Aki nem tudja, hogy miért tettem ki a feljelentő nevét, képét a blogra: azért, mert olyan özönben jött a gyűlölet a feljelentő részvételével, úgy emlegették a kapcsolatot, és ezzel annyit aláztak ismeretenek, hogy így tudtam erkölcsileg igazolni magam, illetve őt fingatni (sikerrel, iszonyú ideges). Mindezt (túl a jelenségelemző posztokon, amelyek nem tilosak) 2020 áprilisa óta tolom, a killbill ( = nem hagyom magam) jegyében. Rajzolni sem tilos, akkor sem, ha megsértődik.
A többire pedig a lényem, életem a válasz. Ilyen vagyok, így harcolok, ebben hiszek, ennyire nem félek.
Ez a móka amúgy 270 ezerbe kerül, amelyet, hacsak fényesen ártatlannak nem bizonyulok, de erre semmi jel nem mutat most, rám fognak verni mellékbüntetésként. Amelyet elkerülő stratégiámmal ugyanúgy nem fogok soha kifizetni, ahogy a feljelentő/felperes/bíróságok többi követelését sem.
Nincs ügyvédem, kirendelt védőt kértem, mert pénzt nem akarok erre szánni, és erről még nem értesítettek.
Magát a kirendelést pedig a telefonos idézés napján a kapitánynál megpanaszoltam.
Update: másodfokon, 2024. április 30-án fényesen ártatlannak bizonyultam. Nem bűn nyulat és túrógombócot rajzolni.


Ez sokkal szórakoztatóbb, mint hittem!
A lead mar önmagában is “pártoló tagja” :DDDDDDD
https://index.hu/tudomany/2009/08/06/onmagaban_a_rorschach_nem_megbizhato/
“…a jól képzett szakember különböző jelekből felismerheti, hogyha a személy nem mondott igazat. Ezentúl például gyanakodni fogunk, ha a IV. tábla kapcsán valaki „csopperes jetit” (sic!) vagy „iszonyúan kigyúrt homárt” emleget…” MEGALOL, ó, jaj, NE GYANAKODJATOOOOOK! :DDDD
gy. k.: és ha gyanakodtok, akkor mi lesz? magatoknak csináltátok. hülye a kis titkos módszer, a 21. században (infoszabadság, net, tudományos megismeréshez való jog) senkit nem érdekel, hogy nektek mi fáj. ellenérdekű a vizsgált személy, ott fog “csalni”, kibaszni, ahol tud, ha esze van. ha mással nem, ezzel a nyilatkozattal és sértődéssel járattátok le a szakmát…
KedvelésKedvelés
Költő és Kígyós nevű szakemberek fejezik ki aggályaikat 2009-ben az eredeti vicces közzététel utáni, felzúduló cikkekben. Nagyon megy a sopánkodás, hogy az ő kis kasztjuk, módszerük, titkuk hogyan sérül, nekik mitől nehéz (ki a faszt érdekel, sokkal korrektebb dignosztikai módszerek és terápiás irányok is léteznek, bár a legéletszerűbb az, ha valaki kineveti ezeket a kóklereket, és elmegy futni az erdőbe, vagy kefél egy jót), és sunyin állítja különösen az előbbi, hogy ez a beteg érdeke, megismerni az ábrákat csalás, és magával szúr ki a páciens!
Csak a saját kis elitizmusukat, eddigi munkájukat félti. Rég nem védi a szerzői jog az ábrákat, információs szabadság van, ne legyenek titkos, nem transzparens módszerek. Semmi érdekközösség köztem és a nyakamra küldött három szakértő között nincs, ez a vizsgálat büntető és fegyelmező eszköz, nem szolgálja senki érdekét. Csak engedelmesen szabad viselkedni, együttműködni, különben még szarabb lesz, mindez egy hiúságában sértett, ostoba és boldogtalan, romlott ember miatt. Aki ez alapján normális, azt minek basztatták, az eredmény meg nem menti a vádtól, aki meg kóros, azt vagy félrediagnosztizálták és úgy, vagy nem félre, de STIGMATIZÁLJÁK, kirekesztik, megalázzák.
KedvelésKedvelés
A “csopperes jeti átlépi az úttest képzeletbeli felezővonalát” nem csak a blaszfémia miatt vicces. Hanem főleg azok miatta, akik nem veszik tudomásul, hogy eljárt az idő, egyébként az analízis fölött is. Ha egy módszer ennyire régi, akkor egész mást lát bele a késői kor gyermeke. De itt ugye a Név, a kiötlő szentként van tisztelve. Az antropozófusok ilyenek még kb., hogy az eredeti tanhoz, tekintélyhez mereven ragaszkodnak.
KedvelésKedvelés
hát figyelj, én nem vagyok észnél. Az elején, mikor először írtad, hogy feljelentett ez a tag, röhögtem. Ilyen hülyeségekkel biztos elküldik a francba. Azóta is folyton csak bizakodok, hogy hátha most már TÉNYLEG elküldi valaki a francba. De hogy elmeorvosi vizsgálat?? Nem is tudok mit mondani, miért, de miért folyton az ostobák nyernek, de komolyan? Jó, oké, igazából nem folyton az ostobák nyernek. De most ettől ezt érzem. Hogy senki, de senki nincs, aki megmondaná ennek az embernek ott, hogy figyelj, öcsém, ne alázd már meg magad még jobban, a kigyúrt szakálladdal itt bepréseled magad ebbe a kis iskolapadba, és pislogsz, és várod, hogy majd mi jól móresre tanítjuk a kislányt, aki meghúzta a… hajadat. Nem, csinálják, amit mond. Nevetséges és ijesztő.
Amúgy de, szerintem mindenre emlékszik. Pont ez a baja. Ha nem emlékezne, leszarná.
De a bejegyzés érdekes volt. Egyszer tolmácsoltam a témában, jól egymásnak esett mindenki ott is, de nyugvópont nincs azóta sem.
KedvelésKedvelik 2 ember
Ott mi volt az ügy? Elvált szülők alkalmassága? Nyelvi tolmácsolás? Vagy közvetítettél barátilag? Mi van velük?
KedvelésKedvelés
Hát ez nagyon ijesztő. Nagyon remélem, hogy hamarosan vége lesz és jól jössz ki belőle. Micsoda elborult elme ez az ember. Őt kéne vizsgálni inkább, hogy mennyire beszámítható.
Megértem, hogy nem bízol a pszichológiában. Nem gondoltam eddig erre, mert nem érintett, de igazad van, hogy ez egész más szint, valaki ellen használni, bizonyítéknak, mint segítségképpen, együttműködéssel.
KedvelésKedvelés
Sajnálom. Nagyon abszurd az egész, el sem hiszem, hogy ilyesmi megtörténhet. Akkor ezek szerint ha volt valakivel valaha egy csúnya vitám és feljelent azzal, h szerinte elmebeteg vagyok, akkor máris küldik a nyakamra az igazságügyi elmeorvosokat (vagy kiket..) ? Tényleg nem lehet ez ellen semmit, de semmit tenni? Csak mert protekciója van valakinek? Mondjuk ezt elhiszem, itt így működik sok hivatal, nagyon álszent ez, de azért akad, aki ehhez a nevét adja???? Mikor – szerintem – eléggé látszik, hogy pont téged zaklatnak? És miért jó az valakinek, ha te szar eredményt kapsz ezen a teszten? Le akar csukatni? Diliházba küldeni? Megélhetésedet ellehetetleníteni? Mit tehetnek, ha nem a legjobb eredmény születik?
Én nagyon szeretem amiket írsz, ahogy a világot látod, még akkor is, ha valamelyik szövegedben betalál nálam valami. Egészen biztosan nem vagy pszichiátriai eset. Kitartást, még több erőt neked, igaz ember vagy.
KedvelésKedvelik 2 ember
Még írok erről, nem csak neked válaszul. Több részletben.
Nem tudom, mit lehet tenni, mi a taktikus. Nem tudok és nem is fogok több ügyvédi munkaórát fizetni. Még előtte megpanaszoltam és (ez nem taktikus, de nekem erőt adott) a trollkodással meg is hekkeltem a vizsgálatot. (Érdekes minden Rorschach és kapcsolódó indexes cikk, ez hatalmas botrány volt 2009-ben, tegnap éjfélig röhögtünk a “pártoló tagon”, a sértettségükön, ahogy nem látja a kiszivárogtatáson felháborodó brancstag, hogy ez az ő kis nevetséges szektájuk és senkit nem érdekel, hogy mennyi munkát tettek bele, aligha segít egy 50 százalékban félrediagnosztizáló-patologizáló, megfellebbezhetetlenül előadott eljárás bárkin. “Etikátlan” wtf? A “páciens” ellenérdekű, a vizsgálatok perdöntőek, és a páciens jár rosszul vele, akkor is, ha büntethető, akkor is, ha “bolond”. Főleg, hogy kötelező. Hagyományosan sem bíznak a népek a hatalomban, pláne az íróasztal kényelmes felén terpeszkedő, kirendelt, ezen jól kereső, unott vagy lekezelő “szakemberben”, miközben én a merev hátú íróasztal túlfelén szar széken csak szétfeszített lábbal, nekinyomódva tudok ülni és a kezében a sorsom. Egy (három) vadidegenében. Tökre értem, ha valaki úgy áll hozzá, hogy idegenek az én múltamat, ösztöneimet ne kurkásszák hatóságoilag. Én is így vagyok vele. Rengeteg szakértői botrány van. Ez a nő (már linkeltem):
https://www.atv.hu/belfold/20160331/18-a-gyermek-szexualis-traumatizaltsaga-nem-regisztralhato
KedvelésKedvelés
És köszönöm, hogy írtok, meg az együttérzést.
KedvelésKedvelés
(folytatás)
A feljelentő célja (de a hatóságé se nagyon más, hiszen ennek kitesznek): a tönkretételem, idegi-érzelmi felőrlésem, anyagi ellehetetlenítésem, szavahihetőségem aláásása, minden fronton. Bosszú, mert tisztább, igazabb, műveltebb vagyok. Valójában fenyegetés mindez, igazságkeresésnek csomagolva. El akar hallgattatni, mert tudom róla az igazat. Az ő házassági árulását, azt, ahogy még a nagy szerelemben a felesége halálát várja (!) (ezt csak egyszer említettem a bíróságon, illetve tegnap a pszichiáternek, annyira övön aluli a feleséggel szemben – még én kímélem), majd ahogy eljátssza Hajnalkám, Angéla, Villő meg az egész fórum előtt locsogva, hogy csak párszor megdugott, én meg vissza akarom szerezni (eközben ő leste, van-e valakim). Akkor írt nekem először agresszívat, amikor bátorkodtam egy késői levelemben (jóval a szakítás után) részletezni, hogy azért nekem ez a kapcsolat, pláne ő örökbe nem volt, nem lett volna akkora buli (családtagjai gyűlölnek, csóró, én tartom el, mindenki engem utál, szeszélyes, nagy rajongás után napokra elnémul). Addig nemes, édes, vicces, szenvedélyesen áradó vagy max óvatos volt mindig. Erre kiborult és kvázi anyázni kezdett (soha előtte, nagyon lefojtott, mindenkivel annak elvárása szerint viselkedik, azt mondja, amit hallani akarnak, közben durcás, puffog magában, de fél konfrontálódni, nem őszinte, illetve egyértelműen nárcisztikus /nem személyiségzavar, de erős jegyek/): azt hitte, nekem ő a főjó, utána sóvárgok. Fájdalmat akar okozni nevetséges módon, flörtölget a fórumon, direkt szexinek nevezi Szentesi Évát, nyal Villőnek stb.
Az én “féltékenységemet, bosszúmat”, vagyis amit annak hisz, az igazságérzetemmel téveszti össze. Engem az igazság érdekel, nyilván rég (2016 körül) kiszerettem belőle, nem kéne ilyen csávó, ő akart ideköltözni és mindent feladni. Ugyan eléggé fájt az árulása, de visszaszerezni, wtf. Szappanopera van a fejében, dél-amerikai. (A feleség is aggódott, hogy majd odamegyek retikülpárbajozni.) Ez a saját érzelmeinek a feldolgozatlansága: sok jel utalt arra, bár mindig kértem, ne meséljen a feleségéről, de kibukott belőle, hogy az élet ott nagyon sivár (érzelem, szerelem, anyagiak, függés a szüleitől), balhés, megfelelős, elváró, dologias.
Illetve a náculást is tudom, mindezt dokumentumokkal, levelekkel. Ettől fél, mert az meg jogászként kb. munkanélküliség, ha felnyomja valaki.
KedvelésKedvelés
(folytatás)
Ezt, hogy nem fog leállni, minden ügyben elmegy a falig, életem végéig nyom, új eljárásokat indít, egy hosszú, peren kívüli megegyezést sürgető levélben írta meg novemberben az ügyvédemnek, “ez lesz, ha nem egyezünk meg”, ebben pénzt is követel tőlem (1,5M), ez volna az ára a perek visszavonásának. Vagyis: zsarol. Ha van pénz, akkor neki hirtelen nincs sérelme, nem igényel helyreigazító elégtételadást sem. Ugye neki sérelme és költségei is voltak (képernyőfotók közjegyzői hitelesítés a maga indította perekben, de a másfélnek az töredéke). Azért akar megegyezni, mert látja, hogy a sok ügy kb. mind bukta. Idéznek, meghallgatnak engem, és akkor már nem hisznek neki. Vagy fellebbezünk. Ha elveszti, akkor fizeti a perköltségeket, ettől is fél. Csóró és titokban pereskedik, #anyumegnetudja létmód.
A polgári perekben igen rosszul venné ki magát, ha zaklatásért lenne ellenem büntető ítélet. Most nyomozzák, gyanúsított vagyok, majdnem biztos a vádemelés, a büntetés bíróságon dől el. Az ellenfeljelentésben foglaltakat, bár egységesítették az ügyeket, nem veszik figyelembe, tényként emlegetnek olyasmit, amit cáfoltam (persze lehet, hogy
A fórumosoknak (külön a topiktevékenységet is feljelentettem, Maci csinált egy profi táblázatot) amúgy egy idézés is elég, úgy bekussolnak, öröm látni. Neki nem, ő már benne van nyakig, meg jogász, és ezt nagyon lobogtatja (magát képviseli az ügyeiben).
Eddig voltam két tárgyaláson és két rendőrségi kihallgatáson amúgy, meg volt kettő az ügyvédemmel, nélkülem. Most lett volna egy tárgyalás és ítélethozatal, de járvány miatt az márciusban lesz (ott nagyon érződik a bírónőn, hogy összeállt a kép, ellenem való bosszúnak tartja, szeretné, ha megegyeznénk, én is, de én nem fizetek, az tuti, így ez kútba esett).
Én mondtam, hogy bírósági mediátor előtt egyeznék meg, na, erre írta Villő ezt, és direkt nyilvánosan facebookon, aztán csócsálták a fórumon (ő maga is, álnéven, facepalm):
(cikklink arról, hogy bántalmazóval szakmaitlan meditálni):
“A környezetemben több olyan ember is van, nők és férfiak vegyesen, akit a házastársa, élettársa, nagy szerelemnek képzelt alkalmi dugópajtása éveken át szisztematikusan verbálisan bántalmazott, nem egyszer évekkel a kapcsolat vége után. Mindegyiküknek sajnos mediációt ajánlgattak, van akinek maga a bántalmazó.
Alapszabály: bántalmazóval SOHA ne menj bele mediációba!”
Érdekes, hogy úgy véli, a feljelentő az ő környezetében van (reméli amúgy, rámászott ő is, betageli, provokálja :DDDD )
megj., mert nem mindenki tudja: a feljelentő látványosan lenyűgöző “álompasi”, maszkulin megnyerő,, ápolt, izmos, csorogtak a nyálak, neki énekelt a libus a 2014-es blogszületésnapon is, mi onnan kiszöktünk csókolózni, és ezek miatt utálnak
mondtam tegnap az -áternek, hogy nem volt titkos a kapcsolat, kézen fogva, láttak minket csókolózni stb., kérdi, hogy a blogon (fotó)?, mondom, nem, élőben. nem volt szép. de hulla szerelmesek voltunk, és hát szegény bajuszcic (a díva, aki aki később randit is szervezett hármasban) nem egy nagy művész, ellenben hiú liba
KedvelésKedvelés
(folytatás)
A feljelentő tehát azt akarja (a megegyezős leveléből világosan kiderül), hogy akik előtt ő lapítva és domborítva is jóembert, sikeres, szerető férjet, megbízható munkaerőt játszik, azok soha ne találkozzanak ennek ellentmondó adattal, az ő régi szerelmi vallomásaival, feleségéről tett durva megjegyzéseivel (tőle nagyon fél). Fél a nyilvánosságtól, az én olvasottságomtól (amit amúgy túlbecsül, bármit is vihognak a “maradék hét olvasómról”, vagyis azokról, akiket láttak kommentelni, ő tudja, látta a régi statisztikákat is, hogy sokan vagytok), illetve sima gonoszságból, nagyfaszúskodásból és kompenzálásból is folytatja ezt a háborút, az érzelmei jelrendezetlensége miatt, a lincselő csürhében elragadta a mobbing heve (ez nagyon rossz fényt vet rá, amikor bemutatom), mert ő nem okos és nem is szuverén.
KedvelésKedvelés
(folyt.)
Mi a legjobb eredmény? Attól függ. Amikor felmerül, hogy a vizsgálatokat manipulálják, az lehet azért, mert valaki nem akar büntethető lenni, tehát jól jön neki, ha elmezavart állapítanak meg, más meg, ügytől, személyiségtől függően, nem akar stigmát vagy kényszergyógykezelést. Nekem is előírhatnak pszichoterápiát pl., kötelezhetnek rá, mellette egy felfüggesztett. aztán valami ostoba kirendelt maca magyarázza nekem, hogy a gyerekkorom meg az életvitelem milyen. Aha…
Én egyiket sem szeretném, azt akarom, hogy ne bonyolítsák az életem és ne hatalmaskodjanak. Tök nagy stressz minden ilyen, bár érdekes élmény (pl. a szék).
Nem félek amúgy, engem vizsgáltak már, Ro-val is, éppen ebben az épületben (ezt se kérdezte senki…), és semmi kóros nem volt.
Nem tud diliházba küldeni, nincs ilyen, tehát ez nem lehet a célja, ezt ő is tudja: ő gyakorló jogász, nálunk pontosabban tudja, hogy megy ez, sőt nagy visszafogottan árnyalta-magyarázta a fórumon az uszulóknak, hogy ma már ez nem így megy. Ma nagyon durvának kell lennie az állapotnak és súlyos bűntény kell, hogy kezelést elrendeljenek. Nehéz is volna kihozni bárkinek, hogy én elmebeteg vagy közveszélyes stb. volnék (pusztán a blogom vagy levélíró hajlamú igazságkeresésem és a zaklatás-vádaskodás miatt, más nincs). Ő úgy állítja be, hogy én őt megszállottan üldözöm, holott ő lóg a blogon meg szervezkedik, fortyog másokkal (névtelenül döbbenetes képernyőmentéseket küldtek a csetjeiről), én 2020 áprilisáig jelenség-posztokat írtam (kertvárosi apuka), meg nagyszerelmemként utalva rá az élményt beleszőttem a posztjaimba, DE ami valóban törvénysértő (személyes adattal visszaélés): fotót, nevet, adatot csak 2020 áprilisa óta tettem ki, és levelet is akkortól írtam a környezetének (kettőt az apjának, egyet a feleségnek Facebookon. Vicces részlet, hogy ezen a beugratós módszeremen annyira ideges lett, hogy nem csak hüppögve részletezte, hogy ősz apja majd szívrohamot kap miattam, de még a /történetesen ELTE-s/ boríték miatt képes volt betelefonálni a tanszékvezetőnek az egyetemre, borongtak is, hogy én milyen vagyok, ez közokirat-hamisítás (???) és ezt hosszan mesélte a tárgyaláson).
KedvelésKedvelés
A vizsgálattal stigma a célja (vagy az jön jól neki), és az, hogy a költséget (elítélésem esetén) rámverjék. A rendőrismerősi közreműködés az én gyanúm, emlékszem, hogy emlegette, sokakat ismer. Lehet, hogy a feljelentés szövegében van utalás arra, hogy nekem falc, depi, öngyilkosság stb. drasztikus megnyilvánulásaim vannak, zavaros vagyok, fél tőlem. Az is lehet, hogy nincs ilyen (én a teljes feljelentő szöveget nem láttam, kérésemre sem küldték el, be kell majd mennem), csak egy közönyös, felelősséghárító, lényeget nem látó, a szakértőknek megbízatást szívesen szállító rendőrkapitány (neve Sztanyó István) rendelte el a vizsgálatot. Mármint tényszerűen ő írta alá, úgy értem, hogy nem kellett ehhez a volt rendőrségi jogász feljelentő ráhatása. Az is lehet, hogy gyakran rendel el ilyet mindenféle csip-csup ügyekben, amik ha zavarosak, elkél az alátámasztás.
Ugye a rólam szóló mocskolódásban Kozmáék óta klasszikus elem, hogy én milyen elmebeteg, perverz, alkesz vagyok, Angéka is nyomatta, hogy “beteg elme”. A feljelentő a hiúskodási rohamaiban, az ottaniak elismerésére, tapsára hajtva ilyeneket részletez idegenkedve, hogy én a tárgyalótermi várakozás közben sétáló kitöréseket végeztem (ő meg figyel! még a ruháim jellegét /”hogy néz ki” éllel/, márkáját is leírta a topiktagok érdeklődésére, akiknek napi szinten kell a konc).
Amint megvan az irat (eredmény), azonnal, minimálisan anonimizálva kipakolja majd a mocsoktopikba, és sunyin együtt röhögcsél majd az ottani szövetségeseivel. Mindenki tudja (“blogger”, “rusony”, topikfejlécben a blogom linkje), hogy rólam van szó. De bárkivel röhögcsél amúgy, mert publikus a topik, egyben a legolvasottabb (néha a második) évek óta, privátban is készséggel megírja pamacska, abszolút igazság stb., hogy rólam van szó.
Itt is imponálgatva, “feminista” módra, jóférjeskedve kommentelt, pl. itt:
logikus ebből, hogy alig pár héttel később nem bírja tovább, én vagyok az élet, mindent otthagy, és hozzám költözik!!!!
Ő itt kommentelt vagy kétszázat két néven (bravetinsoldier a másik, és a képen én vagyok a táncosnő!). Neki az a működésmódja, hogy minden közegben az elismerést, a megbízhatósága és kompetenciája, állhatatossága, ereje iránti csodálatot akarja. (Ezek a tulajdonságok nincsenek meg benne, inkább ilyen dührohamai meg erősködései vannak). Élete projektje ez (nyomorú élet lehet, se hobbi, se család, se munka nem tölti ki, de a józan esze se figyelmezteti, hogy engem alélássá tenni, az nem lesz jó, se pozitíve, se így).
KedvelésKedvelés
Akkor igazából BÁRMIT csinálsz, nem tudsz olyat lépni, hogy vége legyen??? ( Ha jól értem, akkor sem biztos, hogy abbahagynák a piszkálásodat, ha bevállalod, h kifizeted a követelését.) Ez gonoszság. Gondolom/ remélem megtanul az ember együtt élni azzal, h ennyire gyűlölik. ( Valamiért eszembe jutott az Edith Eva Eger. Az teljesen más sztori, de a gonoszságnak való kitettség és azzal való együttélés kényszere miatt valamennyire mégis ő jut rólad eszembe. Hogy bár húsz évesen felszabadult a koncentrációs táborból, egész életében szenved a bevillanó, nagyon intenzív emlékektől, hiába él békében az USA-ban, olyan, mintha mindig harckészültségben lenne 1945 óta.) Remélem eléred, h békességben élj, van eszed, erőd hozzá.
KedvelésKedvelés
Nem nagyon tudok olyat lépni. Ha a bűnügy közvádas, azt már nem tudja visszavonni, legfeljebb a tárgyaláson vagy írásban kedvezőbben/enyhítőleg nyilatkozhat, vagy jelezheti, hogy nem üti többet a vasat, feljelentését módosíthatja (?). De ez már sínen van.
Amit ő ajánlott: a polgáriakat visszavonja, nem követel elégtételt, leáll, nem fórumozik (ilyeneket is kért, hogy milyen szerelmi zálog-kisautót-könyvet-fotót adjak át, milyen leveleket, horogkeresztes képeket semmisítsek meg stb.). WTF?
Semmiképpen nem fogok neki fizetni, nem szoktam panaszkodni, de erre nem telik, az összeg is azt mutatja, hogy zsarol és Dagobert néninek, gazdagnak gondol. Zsarolásnak SOHA nem enged egyenes ember, én konkrétan az életem árán sem. És elégtételnek nevezett bűnbánó seggnyalást se kap. Inkább az államnak fizetek apránként mit tudom én, akár többet is, afféle adónak fogom fel (alig tudnak letiltani, nem olyanok a jövedelmeim), mint neki egy összegben bármennyit. Ő akarta ezt, a saját hülyesége. Amit elbukik, annak a perköltsége nekem jár.
Szépen végigcsinálom.
Békességben élek, szeretnek, remélem, így is marad. Nem napi, de azért pár havonta stressz ez. Önmagában az a PTS, hogy megéltem: létezik ilyen aljasság. A gigantikus élethazugság miatt… meg hát a közösségi média förtelme miatt. Ha nem lenne facebook, az egész nem lenne.
Készül a mobbingellenes törvény amúgy, pont abban a minisztériumban, amelyben emberünk dolgozik.
Köszönöm.
KedvelésKedvelés
“az államnak fizetek” mert az elégtétel-ki-nem-rakásért rendbírság jár
KedvelésKedvelés
(utolsó előtti)
Az egyik tárgyaláson elmondta, ki mindenki “kereste meg”, hogy én milyen szörnyű vagyok, mennyire utál engem mindenki, vagyis: kikkel fecsegett rólam, szervezkedett ellenem. Meglepő, hogy ezek ennyire szenvedélyesen tolják, nem is tudtam minden kapcsolatáról. És érthetetlen, hogy miért fecsegte el, hiszen ez is alátámasztja, hogy engem zaklatnak.
Sorolom, jegyzőkönyvben vannak a nevek:
1. Csilla (Hajnalkám)
2. Angéla (Gumiszoba, itt Adél)
3. Villő (foglalkozása Villő)
4. elvált műanyaganyuka Juli sulijából, aki azt hazudja mindenhol, hogy megrángattam a lányát, nem igaz, de nem is volt ott senki, egy üres folyosó volt, amikor ezzel a kislánnyal egyszer beszéltem (hogy szálljon le Juliról). Valódi ok: az elvált férj, mesteredző szétszívecskézte a facebookon az izmos képeimet, közös ismerősnek is rajongott, hogy mennyire “elvarázsoltam”. Az ex a férj új nőjét is fröcsögve zaklatja, amúgy kölcsönösen, de nincs alsó határ: nekem az egyik innen leszedett cicis fotómat is kirakta nyilvános posztba nagy undorodva (és Villő is).
Meg az ifjú bikámmal villogok c. poszt is róla szól, szóval be van rágva, de hát rágjon, összevissza hazudozott, ráadásul ő egy Portik (Aranykéz, Fenyő, kecskeméti maffia…) közeli verrőember maffiózó húga és vagyona kezelője, az ingatlanjaival seftel, ennek se örül, hogy ezt Maci pár kattintással kinyomozta (én meg megemlítettem ezt a blogon).
5. az a rokon (Lőrincé), jeles műfordító,. irodalmár leánya, aki nagyon berágott, hogy mi átadtuk a közös ős (L. dédapja) zsidóüldöző múltjának dokumentumait, és nem nekik, hanem a történésznek, és könyv lesz a kutatásból, hogy zsidókat zsarolva, vágóhídra küldve lett gazdag (nyilas volt a nagyfater c. poszt)
plusz az összes fórumos, akinek valaha visszaszóltam, akár azt olvasta a blogon, hogy nem tartom etikusnak a fajkutya-szaporítást (!), de bármi jó… csak lehessen gyűlölni.
– és ezek ráérősen, évek óta napi szinten megfigyelnek, együtt mocskolódnak, meg nekem is irkáltak leveleket, rohamszerűen.
nyilván volt egy terv, hogy én majd nem bírom meg törlöm/bezárom a blogot, ez a nagy tét, illetve az én megőrülésem/börtönbe záratáson/halálom/belebetegedésem.
Csak én okosabb vagyok, a pénzzel nagyon tudatosan előre terveztem, meg így is alakult.
KedvelésKedvelés
A kirendelő határozat részlete: ezt vizsgálták
KedvelésKedvelés
Na ne már, hát ezek a kérdések felháborítóak! Mi az, hogy pozitív irányba befolyásolható -e, meg bűnismétlés , meg általa elkövetett cselekmény?? ” Virág elvtárs, ez az ítélet.”
És tényleg időutazás, a náculó ottmaradt, rángatna vissza.
És hogy minden sértődött szart valódi fejlentésként kezelnek, az döbbenet.
Nem is értik , amit mondasz, meg nem is érdekli őket igazán, felsőbb hatalmat játszanak .
Óriási csalódás a pszichológia és pszichiátria, meg a képviselői (bár ketten voltak, akik nekem és a gyerekeimnek érdemben segítettek) , gyámügyekben azt érzékeltem, mindenképpen rajta akarnak kapni valamin.
Nagyon sok erőt kívánok, ennek rég vége kellene legyen !
KedvelésKedvelik 1 személy
Ez egészen döbbenetes, ilyen elfogult kérdésekkel nem lehetne befolyásolni a szakértőt – “bűnismétlés”, amikor csak gyanúsított vagy, ugyanakkor nem tudható, mit mondtak el a szakértőknek a vád szerinti cselekményekről… Az lett volna a legjobb, ha ilyen-olyan családi okokra, betegségre stb. hivatkozva nem mész el (tudtommal sima halogatással rohadt sokàig lehet húzni az időt következmények nèlkül), meg ha elmész, a lehető legkevesebbet mondod el, de azért bízzunk abban, hogy nem teljesen hülyék a szakértők, látják, hogy nem bűncselekmény, amivel vádolnak és olyan véleményt írnak, ami semmire se bizonyíték. Van esetleg olyan szervezet, amelyikhez jogi szaktanácsért tudnál fordulni? Esetleg a védőddel megbeszélni, hogy kérjétek, más, nem a vád, hanem a védelem által kért szakértő is megvizsgàljon, mennyiben tudható be a reakciód annak, hogy szándékosan mobbingoltak, triggereltek, ismerve az érzèkeny pontjaidat? Akàr a pajzsmirigyes kezelőorvosod vagy a régebbi terapeutád szakvéleményét is csatolva.
Nagyon drukkolok, hogy vége legyen ennek az egésznek, és igazad van, hogy nem egyezkedsz, nem fizetsz ennek az aljas, kicsinyes zsarolónak semmit.
KedvelésKedvelés
Köszi a konkrétumokért. Nincs védőm, nem rendelték ki. A polgári ügyvédemmel csak a polgári ügyekről beszélek. Ezt se tudja még.
A kirendelő határozatban össze volt foglalva egy nagyon ellenséges listában a feljelentés lényege, hogyan zaklatok én, és az -áter rákérdezett aztán, hogy volt a kapcsolatunk, mi ez, hogy “meztelenül szerepel” a feljelentő a blogon (rajzaim), miért raktam ki a nevét stb. (Ezek tények, tényleg kiraktam, fotót is, válaszul a többéves hajszára meg a “csak párszor megdugott” narratívára.) Igyekeztem az állítások abszurditását pontosan elmondani, világosan jelezve, hogy ez bossszúpornóra hasonlító párkapcsolati erőszak, kitterjedt mobbingoló plénummal, nagyon sunyin, megfordítva az irányt, mert ő jogászként ad a látszatra. (Én vagyok a dologtalan, nárcisztikus, elmebeteg stb.)
Tehát tudott a pszichiáter ezt-azt, de úgy kérdezett, mintha én erről soha nem mondtam volna semmit, pedig mondtam, ellenfeljelentettem, az ügyet egyesítették ezzel, ugyanaz a ftörm. nyomozza, és bizonyítottam is az igazamat levelek, csetek százaival (hogy pl. a halálomat kívánja és ezen őrjöng/nevetgél idegenekkel és még ezer más példa). De az valószínű, hogy a szakértők a nyomozati szervtől, azok meg emezektől fogják azt a megerősítést kapni, hogy az én tetteim veszélyes bűncselekmények, meg én zavart vagyok, összességében: bűnös és veszélyes, miközben mindez a feljelentő narratívja, és egyáltalán nem volt tisztességes az eljárás.
Magánemberként kérdéseimre a rendelőtulajdonos mondta, hogy az együtt nem működés (halogatás) a terhelt ellen szól.
KedvelésKedvelés
A magánszakértő nem csak drága: a véleményét a bírósági gyakorlatban a terhelt által elmondottakkal egy súlyúan kezelik, ez rengeteg perben elhangzik. Polgári pert nyertem én már magánszakértővel, és a pervesztes ki is fizette a díját, de ott az iü-i se mondott mást (a lakás komfortfokozatáról).
Meg kell jegyeznem, hogy semlegesek voltak, de idegennek és távolságtartónak tűntek, szóval semmi Mácsai-terápiaszerű nem volt bennük, amely közegben az ember nyugiban, bizalommal elmondhatja, mi van, nem is én választottam őket. Illetve agyrém, hogy a magában 5-6 órás, ismétlendő Rorschachot úgy vette fel Mónika, hogy a Ro+Szondi+Szondi+még egyszer+Ro ÖSSZESEN 25 perc. Emiatt külön panaszt nyújtok be. De lófaszt nem fog érni, ez a 270K-s ár is jelzi, hogy maffiaviszonyok vannak. (2,5 óra meló plusz idézés és 4-5 óra értékelés, ha szoftverrel írják le, még kevesebb, ennyi három ember fizetsége.)
A pajzsmirigy nem érinti az elmeállapotot, de a “gondolatroham” feltűnő, vegyülve a “hagyjatok már, basszameg” érzületemmel. Tényleg elegem van, hogy mindent felfújnak, folyton kérdezgetnek, de NEM ÉRTIK, és ez meglátszik. Mentségként mondtam el a Basedowot, biztos nem hiszik el, hogy az agyam máshogy működik, más tempóban észlelek, beszélek, reagálok, írok, ez maradványtünete a durva Basedownak, de csak akkor magyarázat, ha jóindulatú a vizsgáló. De könnyen lehet ebből is (meg a blogról elmondottakból is) az, hogy hazudozok és nagyzolok. Mindig felidegesít (és ez látszik is), mennyire nem értik, miért ilyen fontos a blog, milyen ez a blog, meg se nézik, hallottak mondjuk blogként valami nlcafés sminkes-lelkizős-vegán-sütireceptes fecsegésről, tele vannak sztereotípiákkal. Ők nem értenék az itteni szövegeket, ez a higanyos lázmérő érvelésből is látszik, mindenki lassú, idős, kedélyes. De mit mondjunk, az értelmiség, közte magyartanár kollégáim Szentesi Évát és Fábián Jankát, Erzsimacskát olvasnak.
Nem értik, mi ilyen fontos, mit ugrálok, illetve gyanús, hogy miből élek. Erre már leegyszerűsítésképpen mondtam, hogy néhány olvasóm mecénásként támogat olyan országokból, ahol mások a jövedelmi viszonyok, és anyanyelvünk őrzője vagyok.
Egyébként én, attól tartok, hivatalos, klasszik “szakember” előtt nem bizonyulnék az ő normáik szerint ártalmatlannak és egészségesnek, mert punk vagyok és nem hagyom magam. És mert HASZNÁLHATATLANUL normatívak a kereteik. Azt nem sikerül bizonyítani, hogy az Angélával stb. szövetkező feljelentő mit művelt sunyin ellenem, mennyire rögeszmés, könnyen elhiszik neki, hogy ő csak védi a családját, igazát.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én tényleg nem vagyok százas, pont mert élesebb vagyok, mint az átlagember, ha hamisságot érzek, konfrontálódom egy tkp. zsenitudat bizonyosságával. Erre (zsenitudat) Maci mondja, hogy tényleg van bennem, de ilyen emberi dolgokban, komplex átlátásban az idő mindig engem igazol, adott esetben a paranoidnak tűnő gyanúimat is. Ezt János is mondta. Látjátok ti is, a bántásra, szemétkedésre, Villőre, Danykára, enyhén manipulatív kommentelőkre (utólag, hat meg nyolc évvel később) hogy visszavágok, akkor hasít belém, hogy ezek mekkora aljadékok, hogy átvertek, hajlandó voltam senkik véleménye miatt szenvedni, kitettem magamat, a teljes lényemet, tetteimet, rezdüléseimet és testemet középre, mint valami rituális megköpködésre használatos szobrot.
Pl. most azon hüledezem (az indexes Rorschach-botrány kapcsán rátalálva), hogy az itt 2013-4-ben hatalmaskodó Asszem nevű blogger egy kis köpcös csóró pizzazabáló, jógázó, de abban ügyetlen, minden hülyeségen fontoskodó, a 21 napos “nem eszem pizzát” fogadalmát appal monitorozó és erről fecsegő férfi. Sok ilyen ember fölényeskedett velem, akkor nem néztem utánuk, most döbbenek. Valószínű, hogy nyomokat hagy ez a személyiségemen.
KedvelésKedvelik 1 személy
Sok minden eszembe jutott, személyes élmények is… Nem kell bizonyítanod, hogy “teljesen normàlis” vagy, azt sem, higy teljesen igazad van vagy hogy teljesen megalapozottan vágtál vissza, vagy a blig belső dinamikájàt taglalnod a bíröságnsk.. Csak annyit, hogy amit tettél, az nem bűncselekmény, tisztában vagy a törvényes határokkal és ha fel is dühít valami, a törvényex határokat nem léped àt. Mit tettél? Indulatlevezetésként karikatúrákat és szatirikus írásokat közöltél egy magánblogon valakiről, aki magára ismert. Nem tettèl ki fotót, elérhetőséget, munkshelyet, születési adatokat, nem terjesztetted róla a lesújtó szemèlyes véleményedet médiában, sajtóban, más àltal kezelt nyilvànos fórumon, még a Facdbookon se taggelted, Google-kereséssel se jön ki semmi általad írt lejárató dolog róla, és már törölted is a posztod. Egy akármilyen Facebook-csoportban, bulvársajtóban sokkal durvábbakat kap akárki, hírességnek vagy politikusnak se kell lennie. Ha ő nem indít pereket ellened, már rég nem foglalkoznál vele.
Mindenképp érdemes kenne megkeresni a kirendelt védődet vagy találni valakit, akivel konzultálhatsz, mert ez így nem normálus. Az szerintem nem baj, hogy ha tudtok egy más pszichológusi vékemènyt is beadni, az azonos súllyal szerepel, mint a vádé. Akkor is van egy alternatíva, meg azt is tudod bizonyítani, hogy komoly időt és energiát fordítottàl a testi-lelki egészségedre.
Én talán úgy fogalmaznám meg egyszerűen és kicsit sablonosan kívülállóknak, higy mi a blog, hogy a személyes életutadod át, de a tàgabb társadalmi összefüggéseket is kutatva igyekszel bemutatni, hogyan lehet lelkileg bántalmazó kapcsolatokat túlélni, majd újraépítkezni, ez a téma sok nőt megérint, és a blog zàrt része védett teret biztosít számukra, ugyanakkor életmódról, egészségről, társadalmi kérdésekről, kulturális témákról is írsz, egyfajta színvonalas, reklámmentes nőj magazin, és idővel kialakult a tàmogató törzsközönsèged. A személyes részletekbe, drámàkba jobb nem belemenni, mert túl bonyolult nekik, meg túl bevon érzelmileg. Azért is kellene egy védő, hogy jól összeszedd és begyakorold a lényeget.
A halogatást úgy értettem, hogy kooperatívnak mutatkozol, dd aztán sajnos az utolsó pillanatban ke kell mondanod gyerekek betegségére, karanténra vagy más bonyolultan ellenőrizhető, de hihető okra hivatkizva, amikor időt akarsz nyerni, hogy felkészülhess.
KedvelésKedvelés
Sajnálom, döbbenet ez az egész hiteltelenítési kísérlet. Fegyelmezgetés.
KedvelésKedvelés
Még egy momentum, őszi tárgyalás részlete, roppant ironikus:
“ez az egész annyira megviselt, olyan aggodalommal töltött el, hogy nyáron mondtam, nem lesz ez így jó, elmentem pszichiáterhez, megvizsgált, adott bogyót, beszedtem a bogyót, azóta jobb”
(nem kerestem ki, de kb. így mondta, azt hittem, befosok. ki a bolond?)
Ügyvédem akkor próbálta kinyerni, mégis miben változott az élete, mennyire tette tönkre a “hadjáratom”. Elváltak tőle, kirúgták, barátai elfordultak tőle??? Persze trükkösebben kérdezte: ön most házasságban él, boldog? elégedett a munkájával? És az a pökhendiség: HÁT PERSZE. Na, akkor nem hatott ez önre súlyosan, életvitelét nem befolyásolta, sértődés lesz ez…
Amúgy ha ideges, annak én örülök. Nyilván. Persze jobb lenne, ha közönyös lenne, de ez is mutatja, hogy vele van a gond, benne van a vihar, hogy ennyit cirkuszol apróságokon, aminek a többszöröseit én közönyösen tűröm, leszarom, lenézem csak a bullykat. (Volt, hogy elhittem, hogy üldözöm, amikor az igazságomat raktam ki). Én amúgy 2019-ig soha ki se kerestem fb-n, nem rágódtam, nem beszélgettem róla, “pókkal teli szoba” lett ő, nem olvastam leveleit, kerültem őt gondolatban is, ezért is durva, hogy itt holmi szeretőző férjekben (nem róla szóló posztomban is) felismerte magát, vagy a libák szóltak neki. Ő elveszíti a méltóságát, amikor ideges, az évek alatt megmutatja neki az élet, hogy nem éri meg.
Mindig hosszú távon van az igazság: aki utál sportolni/nem igazi író/nem szereti a társát/befele rombolja magát/gyűlöl/elfojt, sok évig nem fogja tudni játszani, hogy minden oké.
KedvelésKedvelés
Szándékosan illesztetted be többször a szövegtörzset a tesztek képeivel? Nekem kb. tízszer hozza nagyjából 164000 karakter terjedelemben.
KedvelésKedvelés
Fizikailag rosszul lettem olvasas közben, annyira nyomaszto ez az egesz. Borzalmas lehet vegigcsinalni. Nagyon sajnalom, hogy ilyeneknek vagy kiteve. Barcsak vege lenne.
KedvelésKedvelik 1 személy
Jaj, hogy kerülhettél kapcsolatba egy ilyen emberrel? A hivatalosság pedig megint az inkvizícióra emlékeztet. Már nem először akadok ezeken az eljárásokon. Szakértő! aki egyből megmondja a tutit… Pont a menekültügy kapcsán volt megalázó tapasztalatom. Egy erdélyi nénit szerettünk volna legalizálni – nem sikerült, pedig azt hittem, mindenre felkészültem. Kívánok erőt és nyugalmat ehhez is.
KedvelésKedvelés
Hát, nagyon egyedül voltam, ő maga pávakakas, aki lelkiség és szellemileg sebezhetőnek mutatta magát, és a házassága tényleg szar. Én sem voltam elég érett, gyanakvó. A valódiság-radarom nem működött így, mint most, a jajhagyjukmár-átlátokrajtad korszakomban. Egyáltalán nem ilyen volt, mint most, és pláne nem mutatta magát ilyennek, az én elvárásaimnak akart lelkesen, eksztatikusan megfelelni.
Nem csak nekem van ilyen sztorim, sokakat kikezdtek, amióta a szosölmédia irányít. Van itt teljesítménynélküli megnyilvánulási mohóság, hatalmaskodás, életközépi válság és facebook is.
KedvelésKedvelés
Ma is lesz egy tárgyalás, a névnapján.
KedvelésKedvelés