a mozgólépcső is megtart

Közzétéve Szerző:

A verssor megtart, írtam a kultúrát lételemnek tekintő értékrendemről nemrég.

Nos, ha arra a kérdésre keressük a választ, elborzadva azon, hogy mit képesek vallásnak, társadalomnak, avagy otthonnak, lakásbelsőnek, párkapcsolatnak, szexnek nevezni egyesek, hogy miért nem veszik észre és lázadnak ellene és verik szét ripityomra baltával, hogy a retkes pékbe bírják ki a bírhatatlant: a taposómalom lesz az.

Ami zümmög, elringat. A fölfelé menő mozgólépcső fölfelé megy holnap is, csakúgy lefelé a lefele menő. Ez legalább biztos, még ha üvölteni is tudnának az otthonuk iszonyatától.

Mert menni kell, mert jobb zokni a jobb lábra és bal a balra, mert a só a jobb szélen van (vagy ahogy Hajnalkám mondaná: kavinton balra, viagra jobbra, pohár víz középen), a házszám is ugyanannyi, Ernő bácsi meg nem köszön vissza, csak megnéz, és itt fordul a trolibusz — ez már tud a létezés kerete lenni, nem sok kérdés marad.

De mit mondanának a sótlan, zoknitlan remeték?

Társadalomfilozófia: ha a tömegeknek nincs idejük a mindennapos hajszában avagy a tévé előtt, hogy saját létük végső kérdésein, az életminőségükön vagy szabadságjogaikon eltűnődjenek, akkor szépen megmaradnak igavonó baromnak, nem ugrálnak. Ezért szankcionálja a közvélemény azokat, akik különböznek, ezért kell, hogy bulvárhíreken csámcsogjanak a népek, ezért van tematizálva a közbeszéd, ezért kellenek népszerű intézkedések, erre jó a jólét és a szórakozás. Ezért van annyi móka, népünnepély és népművelés a diktatúrákban is. És ezért kell annyira párás szemmel és annyit emlegetni a szép ősi szokásokat és a hagyományt is. Maradjon, ami van, csönd legyen.

Egyébként meg nem is tudják az emberek, milyen, mi minden is lehetne az élet, nincsen erről fogalmuk, pontosabban: a tapasztalatukhoz igazodnak a fogalmaik, és akkor mondjuk a pecázás a mennyei boldogság. És annyira hallgat mindenki a saját kínjáról, hogy nem sejti, mit őriz a szomszéd meg a hátsó szomszéd meg a szembeszomszéd nappalija, hát még a hálószobája. Mert olyan szépen élnek. Nők tömegei számolnak be arról, hogy azt hitték, csak őket hagyták valahogy ki az igazi szexből, mindenki más élvezi. Hát ez ilyen, mindenki erről beszél, hogy milyen jó, tegyünk akkor úgy, mintha, meg ne tudják, hogy selejtek vagyunk.

Ma is milyen eredeti voltam.

113 thoughts on “a mozgólépcső is megtart”

  3. “Egyébként meg nem is tudják az emberek, milyen, mi minden is lehetne az élet, nincsen erről fogalmuk, pontosabban: a tapasztalatukhoz igazodnak a fogalmaik, és akkor mondjuk a pecázás a mennyei boldogság.”
    illetve van az is, hogy ugyan látszólag panasz is van, és elégedetlenség is, mégis alapvetően kerek a világ. lehetne naponta még egy plusz gombóc tejszínhab a fagyin, de minek, amikor meg a pecázás valójában tényleg mennyei boldogság. vagy akár egy teljesen kommersznek látszó vasárnapi ebéd a szeretteinkkel a kínaiban. és hogy ez tényleg jó, elég, és őrizendő. azt gondolom, hogy hacsak nem tényleg a túlélésért küzd az ember, akkor sokkal több saját döntés és valódi ragaszkodás van az aktuális helyzeteink mögött, mint amennyit mondani szoktunk ilyesmi dialógusokban, és szerintem ez nagyon rendben van. számomra az élet bája ez (is).

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Épp tegnap este beszélgettünk erről a férjemmel. Hogy mire gondolhat az, aki 14 órát lehúzott a szalag mellett, 38éve ugyanazon a munkahelyen és este lerogy a tévé elé. Gondol-e egyáltalán még valamire? Vagy már csak addig jut el, hogy a napi betevő (kenyér, cigi, pi.a) meglegyen, és hány millióba került a herevasaló új autója?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Tegnap errol beszeltunk az egyik kolleganovel. Hogy van -e olyan ember, aki ezt sajat termeszetebol fakadoan ha nem is orommel, de elegedettseggel, valamifele passzolo felfogas alapjan teszi a husz evet egy helyen, ugyanabban a monoton munkaban? Csikszentmihalyi ir errol egy kicsit a Flow-ban.
      Oda lyikadtunk ki, hogy jo volna hinni, hogy van akinek ez nem kin, megadas, beletorodes, mert mi nem ilyenek vagyunk, ugyhogy mi nem birnank.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Igen, Cinke. Mi is pont. Valahogy úgy jött elő a téma… Hogy is mondjam? A téma naponta szembejön a gangon, az utcánkban, a nemzeti dohány boltjaiban. Szóval, mi sok tekintetben vegyes közegben élünk – lehet, írok majd egyszer róla – százéves lakótelep, lepukkant háztömbök, és újonnan épült luxus, rozsdás bicikli és tízmillás audi, ennek megfelelően a lakók is mindenfélék, a mi háztömbünkben pl. 80 százalékos munkanélküliség, de szemben velünk puccos családi házak. Van sok lapostévé a panelablakok mögött a szomszéd utcában, és rasztahajú értelmiségi az alattunk lévő sörözőben. Ha agyonvágnak, sem tudom besorolni sehova ezt a fura zárványt, én bohém környéknek látom, és szeretem, de a szomszédban a háromgenerációs család, akik 50 négyzetmétert osztanak be, és vaskályhával meg hulladékkal tüzelnek, amióta tavaly ősszel kikapcsolták náluk a fűtést, na ők nem látják ilyen rózsaszínnek. Illünk ide, ezt akartam érzékeltetni.

      “Hogy mire gondolhat az, aki 14 órát lehúzott a szalag mellett, 38éve ugyanazon a munkahelyen és este lerogy a tévé elé. Gondol-e egyáltalán még valamire? Vagy már csak addig jut el, hogy a napi betevő (kenyér, cigi, pi.a) meglegyen” És így ahogy mondod, sőt nem is biztos, hogy van munkája, de így is, úgy is sorban áll a sarki gyógyszertárban nyugtatóért (vagy a Herpesz kocsmában áll sorba nyugtatóért). És az a durva, hogy minél több ilyet látok, annál inkább a hasonlóságot érzem. Félelmetes belegondolni, hogy ha a mi helyzetünkben is nehéz változtatni, pedig rálátunk az összefüggésekre, szakmánk, diplománk, satöbbink van, internet előfizetésünk (!), akkor mennyi esély lehet kitörni a vaskályhás, lapostévés valóságból. Néha azt gondolom, ugyanannyi.

      Ja, szemben a családi házak közül az egyik kupi, nem jut eszembe az ideillő szó, de olyan ház, ahol prostituáltak dolgoznak. Ezt nem a megbotránkoztatás miatt írom, hanem csak azért, mert a látszat itt is jól leplezi a valóságot: egy utcányi takaros előkert és piros cseréptető, muskátlis ablak, nem mondaná meg senki, hogy melyikben nagyobb a sivárság. És nem biztos, hogy a piroslámpásban. Metafora is lehetne, de nem az.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Maximálisan egyetértek. Remélem, nincs ilyen kicsengése a hozzászólásomnak. (A közelmúlt apró sikerének könyvelem el például, hogy egy ismerős legénybúcsújára készülve a háttérből sikerült elérnem, hogy örömlány helyett gumilánnyal fokozzák a hangulatot.)

        Kedvelés

      • Itteni ismeroseim legenybucsu szokasairol erdeklodtem. Soha eszukbe sem jutna oromlannyal kedveskedni a volegenynek. Megkerdeztem miert? A legfontosabb erv az volt, (minden esetben), hogy nem alaznak meg a baratjukat ilyesmivel. Ehelyett elmennek golfozni vagy focizni egyutt este pedig a pubba szorakozni es jol erzik magukat. Annyira orultem, hogy van egy orszag ahol nem divik a legenybucsui alparisag. Lehet igy is.

        Kedvelés

      • Ja! Es a menyasszonyt sem! Ez fontos. Mert masnap az eskuvon belenezni annak a lanynak a szemebe es gratulalni tudvan, hogy ez a nap be lett mocskolva egy fizetett hutlenseggel, na ez az emit el sem tudnak kepzelni.

        Kedvelés

      • Én mondjuk attól (sem) lennék elájulva, ha azt mondanák, hogy a prostituált nőt nem aláznák meg ezzel……..

        Kedvelés

      • Azért itt sem alpári minden legénybúcsú, az csak egy szűk réteg, melyik eléggé el van eresztve, és elég tapló is hozzá. (A férjem egyik barátjának pl. a Pilisbe szervezték, felvittek egy csomó pácolt húst, megsütögették, megették, leöblítették, aztán szolidárisan letámogatták a vőlegényt a hegyről.)

        Kedvelés

      • Nem tudom, idehaza mennyire általános, ebben az esetben szerencsére a társaság nagyobb része is ellenezte a “táncosnő” meghívását.
        Próbáltam egyébként elképzelni, hogy egy jobb világban lehetne ennek méltósága, ti. valódi, minőségi táncos műsor, mindkét fél részéről korrekt hozzáállással, és nem bújtatott prostitúció.
        Lehetne, hogy nem kell magyarázkodni, hogy kell-e “extra”, vagy csak tánc. Á, utópia. Belegondoltam, milyen lehet a lánynak kimenni egy ismeretlen helyre, vadidegen férfiak közé…
        Bocsánat, nem akarom elvinni a beszélgetést az eredeti témától.

        Kedvelés

    • Nem arról beszélek, hogy ki mit dolgozik, hanem az automatizmusok egyben tartó és egyben romboló hatásáról és a tudatosság hiányáról, amiért inkább szar filmeket töltenek le az emberek ugyanonnan, és nem jókat, amiért faszságra és látszatteremtésre elköltenek kurva sok pénzt és igazán élvezetes dolgokra meg nem, mert abban spúrok magukkal.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • indulok, és ezt most felhímzem a falvédőmre… ha nem lennék diszkrét(??? – na jó, másokkal az vagyok), már írtam volna leleplező könyvet a magyar utazási szokásokról (vagyis hogy költsünk el rengeteg pénzt úgy, hogy közben nem élvezzük…)

        Kedvelés

  7. “Nők tömegei számolnak be arról, hogy azt hitték, csak őket hagyták valahogy ki az igazi szexből, mindenki más élvezi.” Ez kurva jó! 😀 De hol vannak azok a tömegek? Mármint akik beszámolnak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • azok a “rossz kislányok”
      a társadalom azonnal megbélyegzi őket a K betűvel és helyre teszi őket, büntetés jár érte, meg szégyelld magad, meg úgy ne csodálkozz, ha nem kapsz rendes férjet. tessék jónak, szűziesnek és engedelmesnek lenni és akkor majd eljön a kánaán = monogám házasság, amiben minden vágyad és kívánságod teljesül. válj jobbá, még jobbá, tökéletes feleséggé! Nem sikerül tökéletesen?, akkor legalább tartsuk fenn közösen az illúziót, mert különben egy csapásra mindent elveszthetsz!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ezt most nem értem. Én azt látom, hogy a nők továbbra is ámítják magukat és másokat (az előbbiben nem vayok biztos, de az utóbbiban igen), hogy a jelenlegi párkapcsolatukban (mindig abban, az elmúltban ritkábban) isteni a szex, és a férfiak egytől egyig csodás szeretők, és ők nem kívánhatnának jobbat maguknak. Vagy nem? Én tökre ezt látom. Ja, és persze egyszerre kell ifjúnak és tapasztalatlannak, de legalábbis passzívnak, valamint “bevállalósnak” lenni, bármit jelentsen is az. De azt, hogy ezt tömegek ismernék fel és fogalmaznák meg, azt nem nagyon látom.

        Kedvelés

      • mindkét hsz-oddal egyet értek. persze, én is így gondolom, nincsenek ilyen női tömegek, akik arról számolnának, be, hogy isteni a szexuális életük. Én a “Rend” működéséről írtam.

        Kedvelés

      • Félreértesz, én éppen azt mondom, hogy nincsenek női tömegek, akik arról számolnának be, hogy NEM isteni a szexuális életük 😀 De lehet, hogy mindnek tényleg tök szuper, csak nekem jutottak mindig az unalmas/béna/elnyomó/szeretetlen/fantáziátlan/követelőző stb. férfiak? (És igazából még azt is gondolom, én még nem is panaszkodhatom.)

        Kedvelés

      • Albert Györgyi írta az önéletrajzi könyvében, hogy a magyar férfiak szexuális kultúrája mennyire siralmas. Például az általa ismert férfiak 90%-a meg van győződve arról, hogy egy nőnek attól és pont abban az időben lesz orgazmusa, amikor a férfi elélvez. És ezt valahogy el is várják és őszintén csodálkoznak, ha a nőnek mégsem jön össze ennyitől.

        Kedvelés

      • Csak épp rá senki nem figyelt, nemhogy a pasi a nőre, de még a nő figyelmét is magának követeli.

        Kedvelés

      • Nem bontom, nem levél ez! Sőt nem is fejtem, mert nem is zöldborsó. Nagyon röviden: a pasinak sürgős, oda nem figyel, magára sem annyira, hogy rájöjjön, a gyors misszionáriusnál azért lehetne élvezetesebb is, hát gyorsan végez. Plusz a nő fáradt, mert 8 óra munka után még főzött, mosott, gyereket altatott, tehát rá se hangolódott, a pasi jó esetben már a falnak fordul, mert minek dumálni utána, azt csak a nők szoktak, meg esetleg a buzik.

        Kedvelés

      • Hozzáteszem, a hüvelyi orgazmus mítosz (miszerint az az IGAZI és a klitorális orgazmus az infantilis) pont ezt a tévhitet erősíti bennük nem? Mint tudjuk van olyan, magát párkapcsolati tanácsadóként hirdető illető, aki egyenesen frigidnek nevezi azokat a nőket, akik nem élveznek el “a férji hímvessző törvényes helyére” kerülésétől, hiába van akár ötször is orgazmusuk egy szeretkezés alatt. Röhej.

        Kedvelés

    • Sok kicsi sokra megy, képviselőné. Nekem mindig is voltak ilyen felszabadító beszélgetéseim (mostanság egyre több), mikor így betoltam valami tabut, és a csend alól kiszivárogtak a szavak. Olyat, hogy pl 10 éve nem csókolóztam a férjemmel és undorodok is ettől a dologtól, vagy hogy sztem pornós szemlélet nélkül kellene vizsgálni az anál szexet, vagy hogy gyakran NAGYON KOMOLYAN elgondolkodom, hogy elviszem a gyerekeim baromi messze, oszt kirakom őket valami lakott hely közelében (Született feleségekből merítettem ihletet), vagy hogy (na, a szexre visszatérve), hogy nekem pl a házasságlevél nem automatizálja az állandó izgalmi állapotot, meg hogy egy idő után olyan lett a házastársi szex, mint a rutin kávé, aztán ez átment a mosás- teregetés érzelmi szintjére, végül pedig közelítette a kemoterápiát. Nohát, az ilyen sokkterápiás énközlés képes áttörni a hallgatást.Ilyenkor gyakran áttörnek falak, és kiderül, hogy másutt is így van ez. Más nőkben is hasonló érzések vannak, és mások is azt hiszik, valami velük működik szarul. Ezért hallgatnak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az anyám, de jókat írsz, te. “egy idő után olyan lett a házastársi szex, mint a rutin kávé, aztán ez átment a mosás- teregetés érzelmi szintjére, végül pedig közelítette a kemoterápiát”
        és akkor ismét az összegző, bántóan primitív mondatom:
        ha két ember nem kívánja egymást, akkor nem fog (szívesen) egymással szexelni, ez ennyi.
        Jó, előtte még az van, hogy mitől ment el a kedv, meg miféle szorongásokat csinál a múló idő, a megváltozott test, a szülés, az öregedés, a fejünkben levő fasz képzetek, elvárások, összehasonlítások, szégyenek.
        “Más nőkben is hasonló érzések vannak”:
        no de hogy 1. a hosszú távú, monogám, rendszeres intézménnyel van mindkét félnek baja, vagy 2. a nők ezen kívül is meg vannak speciálisan (nőként) nyomorítva, molesztálva, kihasználva, lefojtva, megszégyenítve, saját késztetéseik és örömeik ellenében is férfielégedettség felé terelve, vagy épp legfőbb jóként jutalomnak tekintve, aminek következménye az, hogy soha a saját vibráló szexusukkal nem találkoztak, és új kapcsolatban is nagyon alámennek a partnernek, meg akarnak felelni, vagy épp mereven elzárkóznak a játéktól, a könnyűségtől, fogalmuk sincs róla, nem jut eszükbe — az (1. és 2.) két külön téma.

        Kedvelés

      • “gyakran NAGYON KOMOLYAN elgondolkodom, hogy elviszem a gyerekeim baromi messze, oszt kirakom őket valami lakott hely közelében ”
        Az jutott eszembe nekem is a poszt olvasása közben, hogy a másik nagy, kimondhatatlan tabu a “nem jó szex” mellett, a “nem így képzeltem el az anyaságot”. Egyszerűen erről csak könnyekig hatódva, párás szemmel lehet beszélni, hogy milyen ééédesek, annyira jó róluk gondoskodni, akkora élvezet velük játszani. Arról, hogy eszméletlenül nem élvezzük minden percét és hulla fáradtak vagyunk és tökünk tele van az állandó készenléttől, a nyavalygástól, a sütés-főzés, mosás, takarítás állandó körforgásától nem lehet beszélni, mert rettegünk a környezet “szaranya” bélyegétől. És biztos velünk van a baj, mert mindenki más ezt annyira élvezi.

        Kedvelés

      • Nekem mindig olyan érzésem van, hogy lessük egymást. Mit mond a másik, milyen hangnemben, ergo én mennyit mutathatok a kínomból. Miután a nők is keményen helyre tesznek, vigyázni kell, kinek mit mondasz. Én pl ezt is kimondom, ami egyértelműsíti számomra, milyen elképesztően kiégtem ebben az egész anyasági mizériában, merthogy már az sem érdekel, ha megszólnak. Csinálom persze, de egy ideje már cseppet sem élvezem. Na, jó, néha röpke pillanatokra, de ez elenyésző a teherhez és idegeskedéshez, szorongáshoz, másoktól elszenvedett anyasági baszogatáshoz, felperzselt idegrendszeremhez képest. Kimondom, oszt ennyi. És bizony volt már, hogy ilyen cukin vigasztalgattak nők, hogy de azért ugye, oda nem adnád semmiért. Háháhá, csakhogy én bedacolok ilyenkor, és mondom, még fizetek is, csak vinné valaki őket. De hidd el, neked mindened megvan, ah, ezek a csodálatos gyerekek!- így a válasz. Én meg erre mondom, hogy feladataim vannak és javarészt veszteségeim. Asszem, idő előtt fognak a sírba tenni. Ha viszont neked tetszenek, adom szívesen, viheted bármelyiket. Ez persze provokáció, s akik ilyen durván kontrollálják az érzéseimet, azok nem is értik. Ők azt gondolják, szarul neveltem őket, meg is érdemlem, hogy szenvedjek. Jaj, szegény gyerekek, milyen rémes anyjuk van, jaj!
        És tényleg.

        Kedvelés

      • Mondom én, hogy olyan szinten nem illik kimondani ezt, hogy ha néhány renitens mégis kimondja, akkor ezekkel a mondatokkal nagyon hamar rá lehet őket kényszeríteni, hogy szívja gyorsan vissza, vagy legalább is relativizálja a dolgot.

        Kedvelés

      • Nemrég volt itt a blogon is valami ilyen. Hidd el Adél, mindened megvan. Azon búslakodtam, hogy az a pasi, akivel valaha együtt kezdtünk az országban egy újfajta színjátszást, az most állami kitüntetést kapott. Hm. Nekem meg vannak gyerekeim.
        Ja, neki is. A neje megszülte és felnevelte őket, most meg örül a férje sikerének. De NEKEM mindenem megvan, ugyebár. Csak neki egy picivel több. Oszt akkor mi van? Az én gyerekeim nem nevelte más.

        Kedvelés

      • Én azt látom, hogy az anyaság kínjain mogolódni egyre kevésbé tabu, persze van benne azért relativizáló szempillarebegtetés bőven. Ami viszont még mindig, az a férjek szidalmazása, még ha ordítóan boldogtalanok is az anyák. (játszótéri reprezentatív minta) (hogy én hogy utálom a játszóteret.)

        Kedvelés

      • Adél, az anyám, a bántalmazó, romboló, mártír anyám is ezt mondta, akárhányszor is kérdezték.
        Én már akkor is értettem. És a mai napig hálás vagyok neki azért, hogy ennyire őszinte volt.

        Kedvelés

      • Akkor most itt megosztok veletek egy vicces sztorit (nekem vicces),
        tegnap magánrendelésen voltunk fogászaton ketten, és persze ott voltak az asztalon a szaklapokon kívül (hogy, hogy nem) úgynevezett Baba Patika magazinok… Hö hö hö höö, belelapoztam kettőbe, olvastam, az agyam leszállt, sőt, zuhanórepülésbe kezdett. Úgy írnak ezekben vazzeg, mintha minden “kismama” (ezt a szót is utálom) EGYEDÜLÁLLÓ szülő lenne! De komolyan!! A “férfi” szó meg sem jelenik… Atyaég. APA NINCS. nuku.

        Na, annyira dévaj voltam, hogy elővettem a tollamat, és kis megjegyzéseket írtam a legfelháborítóbb sorokhoz (volt ilyen mondat, figyeld: “… miután az anyuka vagy a nagymama/védőnő (tököm tudja, melyiket írta) tisztába tette a gyereket” – érted, VAGY-VAGY, de ebben férfi nincsen, ezeknek a gyerekeknek nincsen apjuk?!

        Jól kipuffogtam magam, volt nálam egy üres lap, és írtam rá vagy tíz mondatot, hogy mennyire tököm tele ezzel az egésszel, aztán benne hagytam az újságban.

        Ez az én kicsi tegnap esti forradalmam.
        (Jólesett. Kedvem támadt betörni mindenféle fodrászatokba meg gyerekorvosi rendelőkbe megbojkottálni a magazinokat.)
        😀

        Kedvelés

      • Most megint felcsesztem magam. Valamelyik ismerősöm feldobta FBon a Férfiak klubja nevű borzalom egy bejegyzését. 28000 lájkolója van az oldalnak. Tömény hímsovinizmus hányadék. Míg a nők reménykednek csendes forradalomban, meg lépten nyomon azt hallom, valami elindult, addig 28000 ember csatlakozik egy nőellenes oldalhoz. Köztük igen nagy számban nők. Nem szégyellik magukat??? Megyek is, törlöm az ismerőseim közül a csajt, aki feldobta.

        Kedvelés

      • Cris…. Zseni vagy! Ez kibaszott jó. Mától kezdve, ünnepélyesen fogadom, hogy minden váróban így fogok tenni, ahol csak megfordulok!
        És igen, szrgos népünk győzni fog! 😀

        Kedvelés

      • Én mostanában már egyre jobban várom, hogy a gyerekeim 18 évesek legyenek és elköltözzenek végre itthonról és végre megint úgy éljek, ahogy nekem jó. Nem, nem így képzeltem és egyre jobban utálom ezt az egész bekorlátozottságot, amit az anyaság jelent nekem. Túlterhel engem ez az egész. És mire felnőnek már el is ment az élet, amit mások igényeinek a kielégítésével töltöttem, ahol magamra csak nagyon kevés, lopott idő jutott. Próbálom titkolni magam elől ezeket a gondoltaimat, de egyre nehezebben megy: ingerült vagyok és nagyon elégedetlen. Beszélni pedig egyáltalán nem lehet pl. arról, hogy ha tudtam volna, hogy mivel jár ez az egész gyerekvállalás, én bizony soha az életben nem vágtam volna ebbe bele. És ha ezt kimondom, rögtön bűntudatom támad, hogy nem szeretem eléggé a gyerekeimet, hogy nem vagyok eléggé jó anyjuk, hogy meg kéne emberelni végre magam és nem csak a sok terhet látni.

        Kedvelés

      • Az biztos, hogy a hsz-ok olvasa arra sarkall, hogy egyre inkabb mas szemugevegen keresztul nezzem az en edesanyamat, akit szeretek nagyon, de haragszom is ra. En nem vagyok anya (egyszer voltam, kb 30 percig az nekem csodas volt, de megszakadt)nem is leszek mar valoszinuleg, tehat nincs igazan fogalmam arrol milyen nehez ez. Meg most is olykor az onzo gyerek szempontjabol nezem ot. Pedig nehez lehett neki es jo olvasni azt, hogy ilyen oszinten irtok errol. Elgondolkodtat es erzem, hogy puhul fel a haragom fele. 🙂

        Kedvelés

      • Ìrhatok, mint szarapa? Mert az vagyok.
        Legalábbis történt vagy egy éve, hogy rokonlátogatáskor a fötéren megkaptam, csak úgy félvállról. Odalökték nekem, miközben a fiam a földön mászott, 12 hónapos korában mi mást csinált volna, hát mászott a tömegben, én meg hagytam, mert éppen szarapaként úgy éreztem, kell neki egy kis szabadság, hagy fedezze fel a viágot, én meg hagy legyek 2 percre végre ne készenlétben.
        Nem, azt a 2 percet sem érdemlem meg.
        Csak úgy elmegy mellettem a Szuperanya gondolom a szuperférjével, és úgy gondolja, fel van jogosítva arra, hogy csak úgy odalökje, ö mit hogyan csinálna, vagy éppen mit nem csinálna.
        – Ha az én fiam lenne, én nem engedném, hogy a földön játszon!
        – Még szerencse, hogy nem a te fiad! Vágtam rá. De a 2 perc örömömet elvette, söt, így egy éve visszatekintve sem értem, hogyan gondolhatta, hogy neki ehhez joga van!
        Még mindig bennem van ez az odalökés elhaladtában, félhangosan a szuperférjnek, mintha nem is nekem szólna, de azért annyira hangosan, hogy meghalljam.
        Drágám, innen üzenem, nem az a baj, hogy véleményed van, hanem hogy senki nem kérte!

        Kedvelés

    • Egy ismeros a multkor tok komolyan kifejtette, h minden nonek ( beleertve a sajat feleseget is), a ferje mellett szuksege lenne egy szeretore, h kiteljesedjek es ragyogjon. Alig kaptam levegot…ez azt hiszi, a szexen mulik a boldogsag es az orok elet meg a mennyek orszaga? 😛

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen én is szinte naponta szembesülők ezzel és próbálom magamat vigasztalni, hogy nem ez nem lehet.
        De egyre nehezebb és szembe kell néznem/néznünk vele, hogy de igen ennyire, de még annál is egyszerűbbek.

        Kedvelés

      • Benne legalább van annyi, hogy amit ő elcseszett, azt hagyja, hogy más gyógyítsa. A többség hagy megpusztulni, s ha keresel máshol örömöt, akkor agyonver. Olvassátok A vágy csendjét!

        Kedvelés

      • És nem szexről beszélek. Nőknél a szerető ennél sokkal összetettebb, sokkal több sebet gyógyító dolog. Ez a pasi csak addig lát, hogy farok kell, hogy a neje megnyugodjon, de valójában nem az a dolog nyitja.

        Kedvelés

  8. “a tömegeknek nincs idejük a mindennapos hajszában avagy a tévé előtt, hogy saját létük végső kérdésein, az életminőségükön vagy szabadságjogaikon eltűnődjenek” – hívhatjuk ezt a pozitív (valamire való) szabadság hiányának is, amelyet a tulajdon elképesztő szintű egyenlőtlensége hoz létre és termel úja nap mint nap (lásd még kapitalizmus és kizsákmányolás)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Mi azon döbbentünk meg a minap, hogy tényleg a felső jövedelmi tizedbe tartozunk. Nem nélkülözünk, de egy rendes nyaralás luxus lenne, évek óta csak barátok lakásaiban nyaraltunk és az új ruha a ritka kivétel, ezek csak példák. Nagyon jók ezek persze, egyáltalán nem panaszkodom. Csak rémítő, hogy mi a fene lehet alattunk, amiről csak nagyon ködös fogalmaim vannak még úgy is, hogy azért sokat láttam. Meg hogy milyen burokban élünk, mert az ismeretségi körünk majdnem kizárólag magunkfajtákból áll vagy kicsit jobb helyzetűekből. Meg az álságos társadalompolitika, hogy pl. még mi sem tudjuk a háromgyerekes adókedvezmény teljes keretét kihasználni, de vastagon nem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  10. Két dolog jut eszembe: a tudat(ta) lan tömegek – ezzel a témával nem tudok mit kezdeni, van, volt, lesz és kevés hozzá a közöm (elhatárolódni meg bosszankodni lehet rajta, de minek? eleve el vagyok ettől határolódva, semmi közöm az ilyesmihez és vannak sokkal viccesebb dolgok is, mint azon rugózni, hogy a Bors a legnépszerűbb hazai lap és milyen szörnyű, hogy mennyien veszik. Ez megváltoztathatatlan. Azok, akik körülöttem vannak, nem ezt olvassák és ők az én életem és közegem. A csádi árvákon is lehet szomorkodni, de még akkor is leírom, ha érzéketlennek gondoltok emiatt: majd akkor nagyon szomorkodom, ha Csádban ülök egy sárkunyhóban és része lesz ez az életemnek, érinti a barátaimat vagy valamilyen valós hatása van és nem valami olyan téma, amin huhogni meg jóemberkedni lehet fél napig, aztán örökre elfelejtődik. – Egyébként emiatt nem megyek Afrikába, menjen az, akinek ott dolga van.) A másik nekem érdekesebb: a felfedezés, a szókimondás ereje. A blog egyik legkülönösebb hozadéka, hogy rá kellett jönnöm: 1, az esetem sajnos nem annyira egyedi, mint gondoltam. 2, vannak cifrábbak is és azok is túlélhetők. 3, mások érdekes, különös, személyes élményei, útkeresése nekem még akkor is tanulságos, ha nem mindenben értek egyet. A közösség élményét adja.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem kell harcolni, csak amikor szemét módon reagálnak azok, akikkel találkozunk, buta automatizmusokkal ítélnek, lózungokat mondanak, nem kíváncsiak, önigazolnak, akkor lehet érteni, hogy miért teszik, hogy elítélnek például egy szuverén döntésedért, mert az nem úgy helyes, vagy, látván az önálló gondolkodás mérhetetlenül alacsony fokát, el lehet gondolkodni a gyermekeink érzelmi, intellektuális útravalóján, az oktatáson.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • nemtom, öregszem, fáradok… a fater mindig azt mondta: “fiam, a hülyéket el kell kerülni. de lehet-e?

        Kedvelés

      • Ugyanezt mondta az én apám, csak más szavakkal.
        Én azt hiszem, hogy ha azokkal megküzdünk, akik az utunkba kerülnek, eleget tettünk. Mi mást is tehetnénk, tömegeket megmozgató tehetség híján?

        Kedvelés

  12. …
    Brian: Nektek önállóan kell gondolkoznotok! Ti mind egyéniségek vagytok!
    A tömeg: Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!
    Brian: Ti mind különbözőek vagytok!
    A tömeg: Igen, mi mind különbözőek vagyunk!
    Egy ember a tömegből: Én nem! (A tömeg lesziszegi.)
    Brian: Mindent magatoknak kell megoldanotok.
    A tömeg: Igen, magunknak kell megoldanunk mindent.
    Brian: Pontosan.
    A tömeg: Folytasd! Folytasd!
    Brian: Nem! Épp ez a lényeg: ne hagyjátok, hogy bárki megmondja, mit csináljatok!
    …

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Az emberek többsége különféle diffúz érzések között sodródik, amikre igen-igen ritkán reflektálnak, majd ha kényelmetlen lesz, szinte reflexesen behúzzák a féket. Nem csodálkozom, hogy gyakran fel sem ismerik a saját boldogtalanságukat. Egy bizonyos pont után a szembenézés túl keménynek és feleslegesnek tűnik, a hétköznapok pedig végtelennek tetszenek.
    Napi okoskodás – pipa.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Nyilván részben státuszfüggő, de én inkább küszködésfüggőnek gondolom. Aki nagyon szegény, és nagyon kell küzdenie a betevőért is, az nyilván nem tud önismerni. De ismerek olyat, aki sokkal nagyobb jómódban él nálam – nagyon sok munkával. Plazma tv, sőt, házimozi, két (most már három) embernek több mint 100 m2 lakás, kert, sokmillás autó (kettő). De éjjel-nappal dolgozik ehhez. Függés is persze (pénz-/jómód- és munkafüggés egyszerre), de tény, hogy nemhogy önismeretre, de még arra sem marad ideje, hogy a pénzétől jól érezze magát. Sőt, arra sem, hogy egészséges legyen.

        Kedvelés

      • Ezt nem írnám alá. Én sose éltem jól, még csak annyira sem, hogy nyugodtan aludhassak számla/kaja témában (na jó, de, gyerekként 😀 ), viszont megvan az az alap hozzáállásom, hogy szellemileg fejlődni, tudatosodni létszükséglet. Sőt, épp azért, mert kell, hogy valami legyen a számlákon/kaján/gyerek ovisfellépésén és nyűgösségén túl is. És kell, hogy tisztában legyek önmagammal. Hogy mi van bennem, milyen állapotok uralkodnak 😀 mik a gyengeségek, erősségek és merre szeretnék fejlődni.
        Szerintem ez nem státuszfüggő, a luxusban élők között is rengeteg olyat látni, aki nincs tisztában saját magával és nem is érdekli az önismeret. Szerintem inkább a kikapcsolódás-feltöltődés, a szabadidő minőségi eltöltése az, ami státuszfüggő. Nyilván nem költök színházi előadásra, ha a gyerek óvodai csekkjét se tudtam befizetni, és társai.

        Kedvelés

  15. Szia Éva, sziasztok többiek! Először írok hozzászólást – de olvasok már évek óta – így a bemutatkozással kezdem.

    Messziről jött ember persze azt mond amit akar, a hobbim azt hiszem az elemzés, nem csak ön, de az is van benne jócskán, szóval jobb ha nem írok magamról semmit, amit gondolok, úgysem számít és a tények makacs dolgok.

    35 vagyok, első generációs értelmiségi, a szüleim álma volt, hogy szerezzek diplomát, én csak nem akartam dolgozni, de később a pénz miatt a munkát nem tudtam már kikerülni, így lettem némileg kontraszelektált bölcsészből pályaelhagyó, abból is a legalja, mert informatikai vonalon, a versenyszférában helyezkedtem el majd 10 éve.

    Hogy mire kellett az a “sok” pénz?:) A ház, család, idősödő szülők költségein kívül magamra. Úgy 26 évig agyaltam azon, hogy mi az amit szeretnék, azon kívül, hogy szabadnak maradni és nem belekeveredni nyakig az egészbe – itt kapcsolódik a bejegyzés témája, a taposómalom, ezt szerettem volna elkerülni. Aztán kitaláltam magamnak hogy mi lesz az a szakma ami megteremti majd a szabadság alapjait, ezt már felnőtt fejjel, intézményes keretek között, munka mellett úgy-ahogy kitanultam, ez 2 év volt, utána még beletelt még 4-5 évbe mire sikerült felhozni magam egy szintre sok gyakorlással és ki tudtam alakítani a saját műhelyemet, ami ebben a jó nagy infrastruktúra igényű iparágban nulla háttérrel, úgy hogy sosem értem haza este 8-9 előtt az irodából nem kis teljesítmény.

    Nem, nem tagadom, büszke vagyok magamra. 🙂 Nem mások ellenében, önmagamért. Másokra is szívesen lennék büszke, tkp. ezért olvasok itt, azt hiszem.

    Pár éve már dolgoztam egyedi megrendelésekre a választott szakmámban az irodai munka mellett és tudtam, hogy az a célom, hogy a taposómalomból kiszálljak. Mégis nagy döntés volt idén év elején otthagyni a céget. De nem ment tovább, fáradt is voltam már az évek óta tartó éjjeli műhelyezéstől és valahogy egyszer csak azt éreztem meg hogy már nem vagyok projektvezető, van egy saját “projektem”, nincs dolgom a máséval és nincs értelme tovább várni. Végül is nem úgy keveredtem be az erdőbe, hogy egyszer csak körém nőttek a fák, lépésről lépésre haladtam, mindig tudtam, hogy a közepébe tartok, akkor is tudtam, amikor az erdő széle ( civilizáció >> taposómalom >> biztos jövedelem ) még fél napnyi járóföldön belül volt ( nappal az iroda éjjel a műhely ), hogy egyszer olyan messze be fogok lépkedni, hogy onnan már nem jövök ki napi szinten a szélére, és így jártam.

    Nem bánom, ha úgy tetszik ebben önigazolok. Nincs viszont megérkezés, lépkedek tovább. Lehet hogy van másik széle, habár nem nagyon szeretnék kitévedni az erdőből, mert jó itt, sőt nekem csak itt jó; de körbe-körbe járni se lenne jó benne. Vagy csak úgy, ha elfelejtem, hogy már jártam arra. Erre van esély, mert lehet, hogy elég rosszul tájékozódom, annyira, hogy azt sem tudom, hogy a műhely menedék, vagy a maga az erdő.:)

    A blog: évek óta olvasom szinte minden nap, általában telefonról, régebben munkába menet, most a műhelyben, ha szünetet tartok. A bejegyzéseket mindig, a hozzászólásokat ha több időm van és nem törnek egy betűs sorokra.

    Kedvellek benneteket, de nem szeretnék érzelgős, vagy modoros lenni, jó itt, nem hiszem hogy gyakran hozzá fogok szólni, vagy ki tudja, nem vagyok egy beszédes alkat ( vagy ki tudja:))

    Sokat köszönhetek a blognak, lehet hogy felgyorsította a civil életem eleresztését is. Éva véleménye a kreatív hobbiról kicsit nyomasztott:), de aztán feldolgoztam, végül is én keramikus vagyok, soha semmit nem csinálnék wc papír gurigából és akinek nem inge az ne vegye magára. Aki meg gurigázik és élvezi, hát miért ne, nem baj az ha nem vagyunk egyformák, sokkal érdekesebb, mint amennyire nyomasztó – ha az -, hogy a másik más.

    És akkor amiért elkezdtem írni, ez a konkrét téma, illetve a hozzászólások..

    Nekem évekbe telt mire rájöttem, hogy nekem ugyan a Maslow-piramisnak az alja megvan, de ha azon rugózok, hogy az alja után márpedig a közepe jön, akkor SOHA esélyem sem lesz arra, hogy a tetejét megközelítsem.

    Tudom, hogy mások mások, hogy ez csak egy példa, hogy van akinek a közepe is nagyjából adott, vagy akinek az aljáért is kaparni kell, és van akinek nem megy másképp csak sorjában, a teteje csak a közepére épülhet rá, és van olyan is, akinek a közepe után egyszerűen nincs semmi.

    Nekem ennek ellenére felszabadító volt elengedni a közepét, nem különösebben érdekelnek a megtakarítások, a biztos jövő ( amúgy is mi az, nekem sokszor úgy tűnik, hogy csak a bizonytalanságnak vannak fokozatai) . Eladósodni ezidáig nem sikerül és szaporodni sem, nem is tervezem egyiket sem, talán blaszfémia, de fő az őszinteség: a már meglévő családom is éppen elég felelősség és teher, nem szeretnék újabbat a nyakamba venni.

    Mindent tudtok. 🙂 Bocsánat, hogy hosszúra nyúltam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szia!
      A keramikusságig azt hittem, ismerlek, a történet sokban hasonlít valakiére.
      “a már meglévő családom is éppen elég felelősség és teher”
      Ezt nem értem. Miért neked felelősség?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szia! Hát, nincs új a Nap alatt:), talán csak a különböző emberek különböző történeteinek narratívái hasonlítanak nagyon, talán az emberek is, nem tudható.

        Azért nekem mert nincs testvérem. Ha nem bánod a pragmatikus választ.:)

        Meg mert eleve rosszul – talán túl alaposan, vagy lelkiismeretesen – viselek mindenféle felelősséget, ami adódott azzal nincs mit kezdenem, de nem gyűjtök be újabbakat.

        De ez itt nagyon off, a legszívesebben bocsánatot kérnék, de az előbb ígértem meg, hogy nem fogok.:)

        Kedvelés

      • Szerintem azért nem a te felelősséged, mert ha lenne testvéred, akkor meg nem a TI felelősségetek lenne. A szüleid felnőttek, de gyanítom, hogy még képesek ellátni magukat. Tehát tegyék is meg.
        Más felelősségét szoktad magadra húzni? Mert most úgy tűnik, bár nyilván lehet bőven olyan ok, amit nem ismerek.
        Hát ne is kérj bocsánatot! Mermég megharagszom!

        Kedvelés

      • Àltalánosságban igaz amit állítasz, ha valaki képes valamire tegye is meg és nem felel senki más, felnőtt korba jutott emberekért, màs felelősségét meg nem vesszük a nyakunkba.

        Nem is, miért tennénk, de abba amit magunkénak érzünk, beleàllunk. ( Vagy nem. )

        Jobb napokon úgy gondolom, hogy mind egymas felelősei vagyunk. És te is tudhatod, hogy közelitve az àltalánostól az egyedihez mennyit árnyalódhat a kép, ki az, aki felnőtt? Honnan tudhatom a másikról mit tesz meg és mit nem? Mire képes valójában? Lehet hogy kevésnek tűnik, de mi van ha nem alibizik, hanem túl van a saját hatàrain? Ha úgy tűnik bőven elégnek, hogy kisujjból megy, játszi könnyedséggel? Madártávlatból meg nem mondod sokszor melyiket látod, ha közelebb mész, már nincs ràlátás.. És egyébként is, én nem tudom, melyik az érték, a foggal-körömmel, ínszakadàsig, vagy a csak lazán, csuklóból?

        Van ami így szép, van ami úgy, de a dolog nekem – talán mert a saját életemről van szó- sokkal árnyaltabb annál, mint hogy tegyék meg mert biztos meg tudják tenni és ez nekem nem felelősségem.

        Közelebb vagyok, jobbam látom mit tettek, tesznek, elég sokat egyébként.

        És nem, még egyszer, soha nem vennék magamra olyasmit, amivel nincs semmi dolgom, de hogy hol vannak a hatarok az lehet más, egyénenkênt, helyzetenként, ami àltalános az legtöbbször didaktikus – így ez a mondatrész is:)- a legtöbb, amit tehetünk, hogy feltételezzük a másikról, hogy kompetens a saját határai és felelősségei, felelőtlenségei tekintetében, elvégre mi is felnőtt emberek vagyunk, ha meg tudjuk tenni, tegyük meg.:)

        Persze értem, alapvetően a szándék ok és kösz, de én mindig rettentő óvatos vagyok a mások életére, helyzetére vonatkozó didaktikusságokkal, és magamra sem tartom ezeket elfogadhatónak, általában szempontnak is kevés.

        Kedvelés

      • Nahát, én hogy nem vettelek észre idáig, és a Merzse-mocsáron az egyik kedvenc fám nekem is az nagy göcsörtös, és a madárkilátóról egy szinte ugyanilyen képet tettem fel valamelyik nap. Hab a tortán, hogy a véleményem is egybecseng a tiéddel. Eldőlt máris, hogy olvasni fogom a blogodat 🙂

        Kedvelés

      • Köszi Naja, nem kommenteltem eddig.

        Hát, (túl)írtam pár bejegyzést, de blognak nem is nevezném, aztán le is álltam, én a jelent nem tudom írni, legfeljebb kommentelni. Csak a múltat tudom írni emlékekből, vagy a jövőt vágyakból, de a jelent nem, ahhoz író kell, én nem vagyok az.

        De azért jól esik nagyon, hogy olvasnád, legalább hamar a végére érsz.:)

        Ezek szerint nem vagy messze. Ki szoktam járni oda olvasni időnként, ha látsz gyere.:):)

        Vagy van hogy éppelméjűnek látszom, kutyat setaltatok, ilyen kis fekete tacskó keverék, nem szeretem a kutyákat túlságosan, macskám van, de ezt talaltuk és nagyon mellém szegődött, a lényeg, hogy találkozunk a mocsárban.:)

        Kedvelés

      • Jogos, köszönöm a helyrerakást, túl okoskodtam a dolgot. Nyilván tudod magad, félreértettem azt, hogy túl alaposan viselsz felelősséget, és hát azt is te tudod, hogy miért és hogyan.

        Kedvelés

      • Köszönöm a válaszod, és hogy megérted, örülök, és remélem nem bántottalak meg, nem volt szándêkomban, de ha mégis sikerült, akkor nagyon jól kezelted.:)

        Kedvelés

      • Nemnem, tényleg, nagyon visszafogott voltál, én meg okostojás. Igyekszem ettől a rossz tulajdonságomtól megszabadulni, eddig ennyire jutottam, és ez már nagyon sok munka eredménye, most képzeld, milyen voltam 😦
        Izé, ha ez most didaktikus, akkor még sokat kell tanulnom (de azért egy szmajlit, sőt nyelvnyújtogatást is képzelj ide): mármár bocsánatkérésnek tűnik, amit írtál.

        Kedvelés

      • Óóó, hát ezer bocsánat! :):) Egyébként meg képzeld el, én sem vagyok tökéletes:), de azért csak eltökéletlenkedünk addig, amíg valamit tanulunk egymástól.:)

        Kedvelés

      • 😀
        Jól érzem magam, ha lehet hülyéskedni. Hosszú távon a komolyságot a monotóniánál is rosszabbul tűröm.
        Komolyan meg: igen, az nagyon jó, ha van mit tanulni.

        Kedvelés

Hozzászólás a(z) blaci200 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .