miért nem keresel valakit

Közzétéve Szerző:

Miért nem keresel magadnak valakit, aki… (paraméterek)?

Hű, ezt mennyit mondták nekem, középkorú, bölcs és/vagy kajánul kíváncsi nők. Valaha és újabban megint. Nem értették. Hogy én csak úgy vagyok, várok, sőt, nem is várok, hát miért nem, miért nem…?

Basszátok. Nem keresek.

Lesz, vagy nem lesz. Mindkét állapotnak van méltósága — mindkét állapotnak csak így van méltósága.

Kell? Így? Ennyire? Nem, akarni nem lehet.

Az ember nem keres, mert ez nem így működik, hogy most nagyon kellene nekem egy partner, mert itt vagyok egyedül, meg fiatal vagyok, meg de jó lenne valakivel kirándulni, szexelni. Az ember legfeljebb figyel, fogékony, de hogy van-e kire…? Az a sors. Nem lehet szétpiszkálni a szirmokat mégoly finom eszközzel sem.

Én meg figyelni sem szoktam. Annyira ritka az ilyesmi. Szinte soha.

“Imádok szerelmes lenni”, nyilatkozzák popénekesnők, többnyire már, hogyan mondjuk ezt szépen, már túl a zeniten. Ez nem így megy. A vonzalom vagy megtörténik, vagy nem. Ha történik, úthenger, akkor is, ha nem is vártuk volna, akkor is, ha alkalmatlan az érkezése. Ha nem történik, minek erőltetni?

Leginkább nem történik meg. Vannak mindenféle történeteink, de többnyire akarás van, aszimmetria, alku, akkor meg inkább ne legyen. Csak a nagyon igaz szóért, metszően szerető pillantásért, megreszkető ujjhegyekért érdemes.

Milyen jó ezt kivárni, tisztának maradni…! Nem erkölcsileg jó, tehát nem helyes, hanem élményként jó: akkor jó, hogy nem infláltuk el pillantásainkat, szavainkat, várakozásainkat, mozdulatainkat és orgazmusainkat, amikor váratlanul mégiscsak megtörténik. Ha megtörténik, akkor nem forgatókönyv, és a létezőt nem írja felül az akart. Ha megtörténik, az ember csodálkozva ocsúdik: hát ez az. Hát ilyen, ez a tőmondatos boldogság. Nekem is lehet? Lehet. Nem kell valamit tenni, teljesíteni, kiérdemelni? És nem. Mosolyog az Isten. Bokáig, szügyig gázolok benne.

Akkor történjen meg, amikor az ember maga is egész lett, amikor egyedül is jó. A szerelem nem terápia, nem vigasz, nem plüssmackó, hanem, akár a legjobb ízek, vagy a katarzis, önmagáért való. Azért van, mert jó — csak az öröm. Mellékhatásként persze épít, melenget, diadalmassá tesz, erőt ad a szarhoz is, de az értelme nem ez.

Soha életemben nem volt még ilyen, mármint nem szerelem, hanem ilyen méltóság. Mert én mindig kétségbeesett voltam, mindig vártam valamit, választ, megoldást a kínzó kérdésekre, identitást. És emellett mindig szörnyű hájpnak tartottam ezt, romboló, függésben tartó hájpnak, hogy jaj, kéne valaki, kéne egy pasi, vagy amikor valaki tetszeni és szükségképp manipulálni akar, mert ez kilúgozza az emberséget a kapcsolódásból, ez a nagy akarás, ezek az örökké egyforma mondatok, ez az éberség, hogy na, talán ő, és mit kéne tenni, hogy észrevegyen, kelljek, és az legyen, ami nekem jó.cropped-lec3a1c3a1c3a1nykkc3b6kc3b6c3b6rccsinn.jpg

Az ember szemérmes és lényegileg önmagának való. Az ember igazából nem vár semmit, mit is várhatna, nem jár az ilyesmi, meg aztán megvan már egy csomó válasz, gyerek, identitás, megélhetés, jövőkép. Csak úgy cseveg, levelez, visszanéz. Egyébként meg  örül, szenvedéllyel tolja, ami fontos, a maga életét, nyom egy kávét, fut hétezerhétszáz lépést, betakarja a nyulacskáit. Aztán megtorpan mégis, mert mintha látott volna valamit a dús sövényben, és egyszerre észreveszi azt a kastélyt.

És félrehajtja a tövises ágakat, és ott áll a kapujában, nagy a fényesség, és még mindig nem tudja, belépjen-e.

Aztán belép.

Csodálkozik önmagán: képes látni a másikat. És azt szeretné, a másiknak, de csak ennek az egyetlen, kivételes Másiknak legyen jó, könnyű, és nem a maga forgatókönyvét, könnyűségét erőlteti, hanem figyel, lassan már nem is fél. A bőre fényes lesz, áramló nedvek indulnak meg nem is sejtett erezetekben, gyűlnek össze csak ekkor érzékelhető üregekben. Képes arra, amire soha máskor, hogy kitegye a meztelen szívét középre. Közben tudván tud, nem függ, és nem illúziózza túl, mert elég bőven, ami történik. Olyasmit lát egyszer csak egy emberi arcon, ami máskor nem látható, senkién. Sehol nincs a kétségbeesés. Nem kereste, nem hitte volna, és mégis.

A bejegyzés természetesen nem rólam szól, minden hasonlóság a…

Kapcsolódó bejegyzés: akkora szerelem volt

96 thoughts on “miért nem keresel valakit”

  1. Ezt nagyon, zsigerileg értem. Nem is lehet másképp.

    Édesapám tud méltósággal egyedül lenni, ő válni se másért vált. Tőle tanultam nem sietni, magamban boldognak lenni és kapcsolatban nem függeni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Mennyire így ismertem meg a férjem annak idején… egyedül szuper volt, senkit nem akartam, és akkor bumm! betört a nagy szerelem. Így (is) működik, valóban. 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  5. A mai napig gondolkodom azon, hogy vajon milyen lenne a kapcsolatom a férjemmel, ha megtanultam volna a felszabadult egyedüllétet. Biztosan más. Jobb is, talán.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Én pont azért csodálkoztam magamon, mert én szerettem egyedül lenni és sosem kerestem pasikat. Kerek volt nekem a világ szólóban. Ehhez képest minden kapcsolatom úgy kiforgatott magamból, hogy csak lestem. A szerelem nekem mindig orvul, rajtaütésszerűen jött, és azonnal láncra vert, én hülye meg csak rajongtam. Aztán a végén meg fogtam a fejem, hogy komolyan, mi tetszett nekem ebben az egészben egyáltalán, és valaha is, és őszintén, mi volt ez? Ahhoz tudom hasonlítani, amikor autóbalesetem volt: először lelassul az idő, ahogy a kocsi megcsusszan és olyan irányba indul, ahova nem akarom, megdermed a pillanat, aztán követhetetlenül felgyorsul minden és arra eszmélek, hogy az árokban ülve pislogok, hogy hogy került a kesztyűtartó tartalma a hátsó ülésre, és egyáltalán, hol vagyok?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Velem is valahogy így. De már annyiszor megégettem magam, hogy félek ettől. Persze ettől függetlenül kb. ugyanígy csinálom, csak már sokkal több minden elkedvetlenít, már a legelején.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  7. Mondták nekem is sokszor… Pedig én nagyon jól tudtam/tudok lenni egyedül is. Kerestem is, találtam is. Idővel kiderült nem is ilyet szerettem volna. (Hja, akkor még én sem tudtam pontosan milyet is szeretnék.)
    Nem mondom ha véletlenül bekopogna az ablakomon aki olyan, nem rugdosnám messzire. Biztos nagyon jó lenne úgy is, de olyan legyen aki pont nekem való.
    De erőltetni? Csak azért hogy legyen, azt nem.
    Addig is köszönöm jól vagyok

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Ezt legalább soha nem kellett tanulnom. (Akad úgyis annyi más tapasztalnivaló.) A minta beépült anyukámtól. Az egyedüllét egyenes derekú méltósága. És a kapcsolat is attól működik nekem, ha megmaradhatok magamnak. Kis titkos kertje a léleknek. Nem arra való, hogy másokat elkápráztassak vele, hanem a magam örömére.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Én is így. Nekem soha nem ment a keresés, de igazán eszembe sem jutott, hogy én akkor most pasi után kutatva, lesve, hogy na vajon, ez vagy az lesz az alkalmas jelölt. Megvoltam mindig a magam kis világában, aztán ha majd lesz, lesz, ha nem, nem.

    De az is tény, hogy ismerek olyat, aki keresett, neten, célirányosan, hatékonyan, szűrve a jelentkezőket, aztán elment a randira, és hazatérve közölte “na, ez jó lesz!” és a második randi után gyakorlatilag odaköltözött a sráchoz – számomra döbbenet, de ki tudja, így is működhet végül is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Sajnos ez a “miért nem keresel” azt hiszem, mára elsősorban belső hang lett és bizony ott sugdolózik nemcsak a nők, a férfiak fülébe is. Sok ismerősöm, barátom harmincon túl teljes pánikban keresgél és el van keseredve…Negyven felé közeledő nők sírdogálnak a borospoharak mellett, férfiak pedig giccses képeket tesznek ki a facebook oldalukra, amiket egyébként utálnak, de meg akarják mutatni “az érzelmes oldalukat”. Hogy ők tudnak sírni és lehetőleg szeretik a teddy macikat is.
    Aztán láttam a “dafke-típust” is, mikor ugyanezek a nők összekapaszkodnak (ugyancsak borospohárral) és kórusban szidnak minden férfit. Hogy nekik egy sem, soha. Esetleg kutyát vesznek, méregdrága ruhatárat állítanak neki össze és második ifjúságukat élve hétközben is, munka után hajnalig tartó koncertekre mennek, miközben nem vallanák be maguknak sem, mennyire hiányzik a pihenés és egy jó forró fürdő. A férfiakat nem kell bemutatni, eklatáns példája pár csajokéspasik blogos törzskommentelő, akik elmagyarázzák mindenkinek, hogy nőkkel nem érdemes, mert MNK.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Hát klasszikust idézek: „Nem jó az embernek egyedül lenni.” 🙂
        Én ebben hiszek.
        Meg az egészséges kompromisszumokban.
        A baj akkor kezdődik, mikor ezt a fentit nem az mondja, akinek kéne – hanem mindenki más. Körülöttünk. Amikor elkezdődik a nyomás…
        Szerencsésnek mondhatom magam, mert nekem (vagy tán a szemembe) sosem mondtak ilyeneket, ahogy gyerekkel sem nyúzott senki (hogy mikor lesz…), de volt barátnőm, aki sírógörcsöt kapott nálam, hogy már fél éve egyedül van, mindjárt negyven és biztos benne, hogy az irodában kinevetik a háta mögött. Félelmetes volt.
        És van, aki nem hagyja el a másikat, mert “már benne van jónéhány éve”.
        És vannak a bántalmazottak, akik elhiszik, hogy jobbat úgysem érdemelnek és rettegnek a magánytól.

        Kedvelés

    • Szerintem az egy teljesen emberi igény, a társra, kapcsolódásra vágyás. És az is emberi, hogy aki nem kapja meg, amire nagyon vágyik, az elkeseredik. Ez nagyon sok emberrel megesik, bár nem törvényszerű. Szerintem nagyon sok belső munka kell hozzá, és még több tapasztalat és ezeknek a tapasztalatooknak az önreflektív feldolgozása (magyarán világ- és önismeret), hogy ezt enyhíteni tudja az ember magában. Nekem kicsit rosszul esik az a gúny, amivel ezeket az embereket lerajzolod ide, mert igenis jogos az ő igényük, és hát a nagy helyzet az, hogy, főleg a nők esetében, pártalálás szempontjából rajtuk még az se nagyon segít, ha belül rendbe rakják magukat. És ez valóban szomorú, sőt, igazából igazságtalan és szomorú, annak is, aki egyébként rendben van (és ez a kisebbség, ami szintén tény).

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem tudom, nekem nem az jött le (önkéntes fogatlan prókátor.exe indul), hogy a társkereső embereket gúnyolja, hanem azokat, akik annyiszor hallották, hogy “miért nem keresel már”, hogy anélkül internalizálták ezt a parancsot, hogy belegondoltak volna, tulajdonképpen szükségük van-e valakire, bárkire, és ha igen, milyen célból. Valódi társnak, vagy csak státusszimbólum, gyereknemző, kenyérkereső, mosogatógép pozícióra, vagy hogy anyám/szomszédom/barinőkórus befogja végre?

        Kedvelés

      • Na igen, de most tegyük a szívünkre a kezünket, nem jobb úgy az élet, ha ketten vannak a rezsiszámlára, és van, aki lerohan a boltba, amikor én inkább döglenék, egyebekről nem is beszélve? A páros életnek vannak praktikumai is és ezt nehéz szétválasztnai a magasztosabb, belső motivációktól. Amúgy nekem azzal sincs bajom, ha valaki praktikus okokból alakít ki párkapcsolatot, csak azzal az a baj, hogy hamar boldogtalan lesz tőle az ember. De amúgy tényleg jó lenne, ha az emberek tudatosan választanának párt, nagyon, csak az azzal is járna, hogy 35 éves kor alatt nem köttetnének házasságok és nem születnének gyerekek 🙂 (Itt is elég sok rémtörténetet végighallgattam már, és a saját szememmel is látom amit látok.)

        Kedvelés

      • nekem meg ezzel a szűken értelmezett “párkapcsolat” fogalommal van kínom. miért kell két emberre korlátozni a gondolkodást? egy ember tegyen boldoggá, és rajtam is ott a teher, hogy a másikat én? hát ki vagyok én basszus ehhez, Óz a nagy varázsló? de most komolyan. nekem ez annyira illuzórikus elvárásnak tűnik, aztán meg csoda hogy nem működik. fullasztó nekem a doboz, amit kínál.
        ez pl?
        http://hu.wikipedia.org/wiki/Poliamoria

        Kedvelés

      • illetve. persze, akinek erre van szüksége, az rendben, de ez is csak egyféle ehetőség legyen, ne A lehetőség. Párkapcsolat vagy Egyedüllét, esetleg a kettő között valami köztes lazaság. miért csak ez a tér amiben gondolkozni lehet?

        Kedvelés

      • Én ezt ismerem, de ezzel is szkeptikus vagyok, mert ha a páros léthez nincs meg a kellő intelligencia, akkor ehhez sem lesz meg. Nem a forma a lényeg, hanem a tartalom, illetve azok, akik tartalommal megtöltik. (Valamint itt is felmerült már azt hiszem, hogy ez vajon nem megint a patriarchátus egyik trükkje az férfielőjogok újabb kiaknázására?)

        Kedvelés

      • “ha a páros léthez nincs meg a kellő intelligencia, akkor ehhez sem lesz meg”
        a páros léthez szerintem nem csak az intelligencia nincs meg. én azt állítom, hogy maga a koncepció potenciálisan hibás (tiszt. a kiv-nek). egyszerűen túl sok elvárást hordoz magában, irreális elvárásokat. mármint maga a konstrukció, hogy két ember pont alkalmas tud lenni arra, hogy a másikat egyszemélyben boldoggá tegye. kábé olyan mintha egyféle étellel kellene tudni biztosítani az összes tápanyagot és vitamint a szervezetnek. szerintem elvi képtelenség, de ha nem is, az tuti, hogy én senki életében nem kívánok ez a szereplő lenni, és nem is várom el senkitől, hogy az érzelmi megváltóm legyen. agyon is nyomna a tudat és a felelősségének a súlya.

        Kedvelés

      • ó, pont ezen merengtem, hogy ha a mai eszemmel… de valószínűleg azért vagyunk húszévesen ide-nekem-az-oroszlánt-is hangulatban, hogy ki ne haljon az emberiség. aztán későn ébredünk rá, hogy a mese nem is a fanfárok, meg a boldogan-éltek-míg-meg-nem-haltak résznél ér véget. és nem is boldogan. és akkor dönteni kellene, és már nem csak önmagunkról, és rettenetesen nehéz.

        Kedvelés

      • Bocs, nem igazán ismerem ki magam a blogfelületen, ha nekem szólt (ha nem, akkor ignore on), én az elején épp azt írtam, hogy nem jó egyedül.

        Az utána következők azokról a torzulásokról szólnak, amiket már nem önmagunk okozunk magunknak, hanem a külvilág. A legtöbb ember valóban vágyik valakire, de szerintem sokkal nyugodtabb lehetne, ha kívülről nem nehezedne rá a posztban is említett “miért nem keresel”…és igen, szerintem ettől bizony torzul az ember lelke sajnos. És jön a pánik, legalábbis sok esetben.

        Kedvelés

  12. “És emellett mindig szörnyű hájpnak tartottam ezt, romboló, függésben tartó hájpnak, hogy jaj, kéne valaki, kéne egy pasi, vagy amikor valaki tetszeni és szükségképp manipulálni akar, mert ez kilúgozza az emberséget a kapcsolódásból, ez a nagy akarás, ezek az örökké egyforma mondatok, ez az éberség, hogy na, talán ő, és mit kéne tenni, hogy észrevegyen, kelljek, és az legyen, ami nekem jó.”

    A tegnap óta mind ez jár a fejemben. Valamikor ezt írtam erről a blogomon:

    “Nem tudom, hogy kell szeretni. Az az affektív örvény, ami néha-néha egy-egy ember közelében beszippant talán szeretetnek tűnhet, de nem tudja követni az igazi odafordulás, törődés, figyelem, semmi. Így nem marad belőle más, csak hangulat. Hangulatokból meg nem lehet megélni, mások pedig többet akarnak tőled, mint hangulatot.”

    Nem tudom, hogy amikor ezek az érzelmi örvények megjelennek, akkor tudatosan vagy tudattalanul éppen keresek-e valakit. Vagy csak jönnek, rámtörnek. De kamaszkorom óta így volt. “Szerelmes típus” – mondogatják az ilyenre, és tényleg, könnyen odasodródom, vonzódom számomra kedves, szimpatikus emberekhez, de alig-alig volt valaki, aki mellett az egész ne lett volna kínos erőlködés (bocs, inkább nem volt senki), aki mellett nem azt sugallta volna minden gesztusom, mondatom, hogy: na, tetszem? Mintha koldultam volna: csak egy kicsit tetsszek, na, s ha nem jött össze, akkor jött az MNK csineva-verziója (Megint Nem Kellek), később keserűen kibővítve az MNKS-re (Megint Nem Kellek Senkinek).

    Ma már annyi van, hogy látom az örvényeket, és kikerülöm őket. Csak így azt érzem, hogy marginalizálódom, elszigetelődöm és nagyon magányosodom, mintha messziről elkerülném a szerelmet, és már azt is, aki lehetne, aki jelenthetné az egyenlőt, a métól, a kastélyt. Mintha ez már több lenne, mint az az egyedüllét, ami jó, mintha most már ez torzítana.

    És ha erre gondolok, nagyon szomorú vagyok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. Nagyon értem ezt a dolgot a méltó kapcsolattal – és a méltó egyedül léttel.
    És hányszor futok bele, hogy te TÉNYLEG jól érzed magad egyedül – és hányszor lehetne visszakérdezni, hogy te TÉNYLEG jól érzed magad a “pároddal”? És tök jellemző, hogy jól tudhatóan nincsenek rendben magukkal azok, akik nem értik, hogy én miért nem szenvedek az egyedülléttől.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Tényleg, Laci, ezt férfiak is megkapják? Egymástól vagy nőismerőseiktől jellemzően?
      (Én mindig meresztgettem a szemem, amikor a férjemmel elkezdtünk “járni”, hogy milyen hasonló társ-ínségük van bizonyos fiúknak is a barátai között. Nem kufirc, hanem elköteleződés iránti igényük.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  14. Az osszes “miert nem…, hat, miert nem…?” kezdetu mondattol ideges leszek. Oly mindegy hogyan folytatodik, mert mar az eleje egy kioktatas, rosszabb esetben lebaszas. Kioktatas, amiert te, kis buta, nem gondoltal ra, nem latod, amit o kivulrol megmond majd neked mindjart.
    Miert nem keresel? Mert miert is? Mert aki keres, az talal, vagy hogy is van ez? Ez megint csak a masik eletebe valo belepofazas, a kompetenciajanak megkerdojelezese. Mert az akarki kivulrol biztos sokkal jobban tudja, hat persze.

    Van egy megrazo elmenyem ezzel kapcsolatban. Meghalt az apam es ra ket hettel anyu egy levellel erkezett haza. Egyfajta reszvetnyilvanito level volt valakitol, akivel munkakapcsolata volt – ergo hetente talalkoztak. Ez az idosebb no hosszasan irt arrol, hogy anyamnak talalnia kene valakit. “Kivanom neked, hogy nyugodjal meg….” meg “Kivanom, hogy talalj egy rendes, egeszseges ferfit”. Az apam beteg volt evekig. Ez ezt leirta es odaadta… Hat azt hittem beszarok, amikor elolvastam. Kerdeztem anyamtol, hogy ugye elkuldte a lo faszara tetunek az illetot, hebegett, hogy hat nem, mert hat ugyfel es hat azt nem lehet elkuldeni, plane hogy minden heten jon…. Atyavilag. Akkor hataroztam el, hogy en se munkaban, se munkan kivul, se ilyet, se hasonlot soha nem fogok elturni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Az. Nem is ertem, hogy lehet valaki ilyen onkritikatlan, ocsmany fereg, hogy ilyet leir… 2 hettel kesobb, levelben. Agybaj.
        De en azt sem ertem, hogy lehet megallni ezt szo nelkul.

        Kedvelés

      • Az emberekben semmi, de semmi tapintat nincs ilyen ügyekben. A halott gyerek anyjának is simán odamondják, hogy nem baj, van még X másik gyereked, vagy nem baj, lesz majd másik… vagy ahogy özvegyeknek ezt, így… iszonyat. 😦

        Kedvelés

      • Az 😦
        Más: én téged miért nem láttalak szombaton? Rajta voltál a (képzeletbeli) listámon, hogy jó lenne beszélgetni, erre tessék…. 😦

        Kedvelés

      • Óóóó 😦 ettől most még szomorúbb lettem.
        OK, hogy évente egyszer van blogszülinap, de akkor szerintem tartsuk úgy, hogy mondjuk 3 napig ünnepeljük! Akkor talán lesz időm beszélgtni mindenkivel, akivel szeretnék. Jajj.

        Kedvelés

      • Hát azért de, mert olyan rossz, hogy így maradtam le kedves kommentelőkről 😦 És mi a bejegyzés címe: miért nem keresel valakit? Hát basszus és becsszóra kerestem, találtam, majd elsodródtunk egymás mellől. Mi ez, ha nem szomorúság?!
        Legközelebb papíron lesz listám és összeírom kinek melyik kommentjével kapcsolatban szeretnék még beszélgetni egy-egy témáról. Legközelebb kipihent leszek és szervezett, nem iszom és sokkal előbb jövök és sokkal később megyek. Nem viselem jól, hogy elmulasztottalak 🙂

        Kedvelés

      • Ez annyira jó ötlet! Nagyon sok olyan komment van, amiről el lehetne beszélgetni… Legközelebb jegyzetekkel kéne mennem.

        Kedvelés

      • Én bízom benne, hogy nem véglegesen maradtunk le egymásról, meg senkiről, úgy látom, hogy osztódással szaporodnak az alkalmak. 🙂

        Kedvelés

  15. Iszonyatosan nehéz “méltósággal egyedül lenni”, szerintem ez mutatja igazán hogy valaki mennyire van tisztában önmagával, szereti magát és nem remeg a szája a majdnem sírástól-mert mindjárt vége és Ő egyedül marad.Annyira tipikus ez a jellem és akkora csapda.Elkerülhetetlen minden kapcsolat és a kierőszakolt pedig elkerülhetetlen bukás. Ha lesz valaki, akkor az már a tovább fejlődött, tisztultabb ember párja és nem is lenne baj ha ezt mindenki így csinálná.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Nagyon aktuális kérdés. De hogy mindig? Minden életkorban?
    Miért nem keresek? Hol van a valódi emberi kapcsolatok piaca, ahol ez keresés-találás kérdése?
    Mit kínáljak cserébe? Ma jófej voltam délig, de utána hisztis, álmos, nyűgös. Vagy fordítva, délutánra megjött az életkedvem? Nem mindegy kivel, mikor találkozunk, mit látunk és láttatunk magunkból. Nem hiszek a keresésben. Annak adás-vétel szaga van számomra. Keresek új munkahelyet, új lakást, új kocsit. Nem hiszek a másik ember konkrét funkciójában sem. Ha egy férfivel megismerkedek, lehet csak barát, még akkor is, ha pont úgy néz ki, olyan érdeklődési köre van, jó vele időt tölteni, mert építőnek tűnik az együtt töltött idő. Szó sem lehet semmiféle kapcsolódásról, ha párkapcsolatról nem (mert mondjuk neki van)? Mert nem ezt keresem?
    Nekem 18-20 évesen azok a kérdések „tetszettek” legjobban az akkori barátomra, hogy miért nem keresek másikat. Tengerésznek tanult, és nem állt meg a ranglétra tetejéig. Szerettem, igazán jó, építő 9 évet töltöttünk együtt. Nagyon szívesen gondolok vissza erre az időszakra. Azért kellett volna elhagynom, mert olyan szakmát választott, amivel nem a klasszikus családmodell felé haladtunk? Mindig ezt hallgattam: soha nincs itthon (nem igaz csak fél évet nem volt, utána felet meg egyfolytában itthon volt). Hogy akarsz így gyereket? Sehogy, nem fogok szülni és kész. Élni fogok, utazgatni, tanulni. Utána ezek jöttek: Én nem bírnám! Ennyit egyedül lenni! Semmi jövőkép! Egyáltalán nem ilyen okok miatt lett vége. Pusztán kinőttük egymást, és továbbléptünk. A mai napig ne bánom, hogy nem lett gyerekünk, utaztunk éltünk, tanultunk mindketten. Még az is lehet, hogy épp ennek köszönhetem, hogy a hideg ráz a támaszkodó pasiktól már az elején. Valahogy ki sem alakul velük semmi komolyabb. Ja, mert nem azt keresem? 

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Rólam a rokonságom ilyen téren már lemondott. 8 évesen még kérdezgették, van-e udvarlóm (milyen hülye dolog ilyenbe lökni a gyereket), de mikor tizenévesen sem állítottam haza senkivel, akkor gyakorlatilag elkönyvelték, hogy vénlány maradok. 15 év alatt determináltak. Nagyanyám pl. teljesen ledöbbent, mikor fiúkkal látott beszélgetni (és beszélgetni, nem bájcsevegni), hogy jujj, én ilyet is tudok? A másik erős példa egy volt ismerősöm, aki egyszerre gyűlölt és imádott azért, mert nem zokogtam összetörten egy sarokban párkapcsolat nélkül, hanem éltem az életem és élveztem is, miközben ő nem tudott kilépni az ő mérgező sajátjából. Folyamatosan pasit akart nekem keríteni, hogy ez nekem biztos jó lesz. És mivel nem ismert, nyilván nem volt jó, de ez nem is az én életemről szólt, hanem az ő lelki békéjéről, hogy egy nő tudja a helyét a világban. Nem is hiszik emberek, mennyire kiakaszt, mikor a kapcsolatban élő ismerőseim a saját világukat akarják rám nyomni: jajj, ő olyan jól nézne ki veled (most promó fotózásra megyünk, vagy mi?), ő olyan kedves (de unalmas), ő meg annyira kedvel téged (de ez nem mese, ahol a hercegnőt senki nem kérdezi meg, akarja-e azt a szerencsétlent, aki árkon-bokron túlment érte. mert én, sajnos, nem vagyok jutalomfalat). Hosszú lett, bocsánat. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Látok most egy olyan FB-kommentet ehhez az íráshoz, hogy: “szerintem önbecsapás azzal érvelni, hogy a “nincsem kapcsolatom” az jobb a “csak úgy” kapcsolatnál”.
    Ez az esszenciája a környezetem reagálásának arra a témára, hogy vajon én hogy lehetek egyedül. Nem hiszik el, egyszerűen nem megy bele a fejekbe, hogy jól és jobban vagyok, mint évekkel korábban, és hogy nem azzal töltöm a napjaimat, hogy párkapcsolatra várok.
    Van valaki a szemem sarkában jó ideje, de ráérek, ha lesz kedvem lépek, ha nem, hát nem, és már nagyon régóta nincs bennem az a tervezgetés és belső izgalommal átszőtt feszültség, hogy majd ha lesz párkapcsolatom, na, akkor kezdődik (megint) a zigazi élet, addig meg csak ki kell bírni valahogy, elütni az időt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Nem indokolta, és rövidre is lett zárva a téma. Elnézést, hogy idehoztam, ha tudnám, törölném, és maradnának csak a saját személyes soraim.
        Sikerült jól elkedvetlenednem, megyek is futni.

        Kedvelés

      • Ne kedvetlenedj el, szerintem az van, hogy savanyú a szőlő. Mert ő annyira fél és reszket belül és annyira függ attól az identitástól, hogy neki van valakije (vagy nincs), hogy megrémíti, hogy ezt lehet másképp is. Biztosan tök sok kellemetlen kompromisszumot meghozott már, és fáj neki belegondolni, hogy esetleg erre nem is lett volna szükség. De a mag el van vetve, hogy bekommentelt, valószínűleg azt jelenti, megérintődött.

        Kedvelés

    • Sziasztok! Sok okos, erdekes no van itt. Jo olvasni a torteneteiteket, megerteni a kulonfele nezopontokat, motivaciokat. Csak egy pillanatra reagalva a Fb. bejegyzesre, szerintem az az onbecsapas amikor valaki elhiteti, hogy jobb egy valamilyen-akarmilyen kapcsolatban lenni mint egyedul. Az en tapasztalatom az, hogy az egyedullet nem a legidealisabb eletforma (foleg elethossziglan) de idealisabb mint egy hervaszto kapcsolatban a bantorol kapcsolatrol mar nem is szolva. Raadasul az, hogy nincs partner az eletunkben nem feltetlenul kell, hogy magannyal parosuljon. Rengeteg masfele kapcsolat vesz korul mindannyiunkat. En szeretek tartalmas kapcsolatban elni de ha ez nincs, marpedig tobbszor nincs mint van (nekem csak egyszer sikerult) akkor inkabb semmi. Eva az elinflalodasrol irt es en ezzel tudok azonosulni, nem kifizetodo ha apro penzre valtjuk az erzelmeinket.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  19. Pont ma jutott eszembe, mikor a gyerekeket hazahoztam az uszodából, a férjem meg az anyukáját istápolja, hogy de jó lenne, ha ma ott is aludna! Nekem az a fullasztó, hogy minden áldott nap itt van. Szerintem egészséges párkapcsolatban is kell néha egyedül lenni, úgy, hogy nem elutazol, csak hagynak békén néha.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem is, megkockáztatom, egyik feltétele a másiknak, de én állítólag “extrém autonómia igényű” vagyok, puff neki, noha simán elvagyok akár idegenekkel is egymás hegyén-hátán persze nem hosszú ideig, szóval amúgy rohadtul nincsenek luxus igényeim és tudok alkalmazkodni is – egészséges határok közt. Mégis támogatom a külön szoba gondolatát is, bár ahhoz viszonylag nagy lakás is kell. Feltéve, ha hosszú távban gondolkodik a pár 😀

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Istenem, hogy hiányzik! De nincs, vazze! Néha megőrülök. Az egyik környékbeli anyukán már látom is a tikkelés kezdő rángásait, pedig ő is csak egy elszeparált, csöndes helyre vágyik, ahová el tud vonulni mindenkitől. Hihetetlen, hogy semmi nem változott Woolf óta.

        Kedvelés

      • Nálunk volt olyan, hogy elvittem a gyerekeket pár órára, vagy éppen hétvégén, és anya egyedül maradt, otthon. És még jobb volt – neki -, hogy elmehetett egyedül, hogy ne is jusson eszébe otthon dolgozni.

        Kedvelés

      • Ez jó, csak nem old meg semmit. Ilyen nálunk is van. Akkor takarítok, de nem azért, mert lúzer vagyok, hanem azért, mert akkor tudok. Én arra vágyom, hogy minden nap legyen fél órám a saját lakásomban elvonulni, olvasni, összeszedni magam, ilyenek. Ne csak néha, hanem rendszeresen, akkor, amikor szükségem van rá. A heti egy-két-három óra az alamizsna így, 8 év után. Tudom, telhetetlen vagyok.

        Kedvelés

      • Napi félóra (na jó, nem napi, de heti több) mindig volt. Nem úgy, hogy elvittem a gyerekeket, vagy nem okvetlen, főleg télen, mikor sötétben értem haza, de akkor én fürdettem, altattam, és anyának csak egy jó éjt puszi volt tényleg a megszakítás a magánidejéből. Azért nem minden nap, mert ő is akart fürdetni, altatni 🙂 És volt olyan is, hogy egyikünk legalább egy napra elment a gyerekekkel hétvégén, meg olyan is, hogy a gyerekek egyik nagymamánál, és nekünk volt legalább egy napunk KETTESBEN.

        Kedvelés

      • Nálunk sincs hová elvonulni, úgyhogy nekem az esti zuhanyzás. És hihetetlenül agresszív leszek tőle, ha megzavarnak benne bármivel.

        Kedvelés

      • Igen. Ez nagyon jo!
        Az en ferjem az evek soran, ahogy lassacskan, eszrevetlenul athelyezte a controll mániáját a csaladra, leepitette a kulso programokat. Teljesen.
        Mindig siet haza:elso a csalad!
        Ellenoriz tavolbol is, ki, mikor, mit csinal otthon.

        Igen kifinomult eszkoze az uralkodasa melyitesehez a kovetkezo:jo elore, legalabb egy, vagy ket hettel elore bejelenti, hogy elmegy majd valahova, pl. Esti program, italozas haverjaival (akik, egyebkent lenyegeben mar teljesen kikoptak mellole).
        Aztan valami barom indokkal nem megy el!
        Jaj, hanyszor behuzott a csobe! Hogy egy nyugodt estere szamitottam, es nem!
        Ez nala eszkoz, hogy folyamatosan a jelenletevel agyon nyomjon. Azt hiszem a vegso megsemmisitesem a celja. Bar ez ellentetes azzal, hogy akkor nem lenne kin uralkodnia.
        Most mar resen vagyok. Barmit eltervez ugy allok hozza, hogy ugysem megy el, aztan dupla orom, ha megis elhuz.

        Kedvelés

      • Igy van persze.Az enyem is felkel reggel csak azert ,hogy oltsa el a villanyokat .Jon haragosan hogy “mi ez a Las Vegas?” Azert szörnyű tud lenni ez a beleszólás. Én is kívánom néha hogy menjen már a hegyekbe !

        Kedvelés

  20. Szerelmet nem érdemes keresni ,mert ugyis mindig másik ajtón jön be mint amelyiken várjuk.Az már csak olyan mint az áldás.Csak úgy van.
    Sokszor először észre sem vesszük ,és mégis itt van.
    Én még azokat a szerelmeimet is ajándéknak tartom ahol nem voltam 100%-ig imádott, mert végül mást választott…
    Nekem a bennem megszületett érzés a meglepetés, az ajándék.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Én annó megkérdeztem a kéretlen tanácsadókat: “oké, ma hétfő van, holnap kedden kikelek az ágyból, mit javasolsz? Hova menjek és hol keressek?” Persze erre válaszolni nem lehet, ami szépen mutatja a javaslat abszurditását. Érdekes, hogy általában olyanok adták a párkeresési és -választási tanácsokat, akik maguk is fulladoztak és vergődtek a házasságukban.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. Épp a minap kaptam egy remek tanácsot egyik kedves kommentelő társamtól-megfacérulásom okán-, hogy szerezzek be egyszerhasználatos pasit. 😀 Nagyon röhögtem. Szerintem ő is.

    Jól vagyok így most, egyedül, de nem magányosan. Aztán majd alakul. Nem könnyű nekem együtt élni senkivel és velem sem lehet könnyű együtt élni. Valahogy nem megy ez nekem. Párkapcsolatban túl sokat várok el magamtól, rossz szokás, nehéz levetkőzni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .