gombóc fagyi a szaharában

Rádióban is. Az Erdély FM adásának témája január 31-én az internetes zaklatás és a munkahelyi mobbing volt.

Csirák Dalma Kádár Annamária pszichológussal beszélgetett, velem meg telefonon. Miközben a dermesztő ovikertben járkáltam, elnézést, hallatszik a fázás.

http://erdelyfm.ro/?belso=podcast

itt a Pszichotrillákra kattints, azon belül a január 31-iki adásra.

Vagy hallgasd meg innen:

159 thoughts on “gombóc fagyi a szaharában

      • Hajnalka, nagyon dlága vagy. 🙂 Én eredetileg úgy gondoltam, nem lesz nekem való ez a misszió, mert itt a falusi boltban vagy tejtábla kapható, vagy fehér réteg borítja a csokit (amely a termék élvezeti értékét – állítólag – nem befolyásolja. Hát pedig de), és a tavaszi kerti melók is jönnek, ami miatt kevesebbet fogok eljutni a Városba. De most elkezdtem újra átolvasni missziós oldalt, szép terjedelmesre nőtt, és nagyon kellemes hangulatú klubnak tűnik, és megtiszteltetés a meghívás. Nagyon köszönöm, este jövök, és írni fogok a csokis oldalra részletesebben is! 🙂

        Kedvelés

      • Ha nem jössz, engemet itten meg is vernek tán, nem maradhatsz távol. És különben is: neked akarnak adni!
        Te csak gyomlálgatsz a kertben és várod a postást.
        Írj nekem mélt, légy szíves, az elérhetőség miattilag és kommentet a csokihoz, a preferenciádról.
        Köfivödöl!

        Kedvelés

      • Köszönöm az érdeklődést, a kohézió jelenleg hiánycikk, várom az újabb szállítmányt.
        Ez most olyan, hogy mivel – bizonyos szempontból – óvatos duhaj vagyok, a munkahelyi váltásomat elkezdtem már megalapozni úgy, hogy az új “helyen” is dolgozok, tehát most két meló megy párhuzamosan, rá az alvásnak az ő rovására. A rákos barátnőm pedig lelkileg visel meg. Futással kezelem magam, de energetikailag mélyrepülésben vagyok, és minimál üzemmódban működök, csak amit nagyon kell, az fér bele.

        Kedvelés

  1. Segítsetek nekem! Csak én érzem úgy a műsor kapcsán, hogy Kádár Annamária pszichológus elég sok problémát áldozathibáztatással magyaráz és old meg?
    Amit Éva mond, az teljesen rendben van, de végighallgattam az egész adást, és annyira nem tetszett a pszichológus véleménye. Már az internetes zaklatás kapcsán is elhangzik a bűvös “bevonzás” szó, meg valahogy azt sugallja, hogy csöndben maradni, és kilépni a helyzetből talán jobb, a munkahelyi mobbing esetében meg egyenesen szinte csak az áldozat hibáiról beszél.
    Aki gyerekkorától sértődékeny, az kvázi ne lepődjön meg, ha kipécézik a munkahelyen, és egyébként is az asszertivitást kell fejleszteni, oszt meg van oldva a dolog. A blogon vájt fülem belesajdul ezekbe a szövegekbe.

    Kedvelés

      • Kimondta bizony és nekem is nagyon meghökkentő volt. Szerintem is elment áldozathibáztatásba a pszichológusnő részéről a dolog, amiért kár. Úgy látszik, sokkal egyszerűbb még mindig az áldozaton “dolgozni”, az ő viselkedését elemezni, vele elhitetni, hogy ő “vonzotta be” magának a rosszat, mint egyértelműen kimondani, hogy bárkiből lehet áldozat, nincs “helyes” viselkedés, amivel megúszható a dolog.

        Kedvelés

      • A percek előrehaladtával én is egyre nehezebben tűrtem a pszichologizálást ahogy lassan kidomborodott az áldozathibáztatás, majd elvesztettem az érdeklődésemet és kinyomtam.
        Évát viszont nagyon jó volt meghallgatni 🙂

        Kedvelés

    • Szerintem minden ilyen esetben nagyon fontos lenne hangsúlyozni, hogy igenis az elkövető a felelős, illetve a társadalom, ha ezt hagyja, bagatellizálja és ha nem közösíti ki az ilyen embereket. DE: akit zaklatnak/bántanak/támadnak, azon nem sokat segít, ha csak erről beszélünk. Neki arra van szüksége, hogy minél előbb ki tudjon lépni ebből. A pszichológus is csak ebben tud segíteni és csak a hozzá fordulóval tud dolgozni. A zaklatók és bántalmazók elég ritkán fordulnak pszichológushoz, ha mégis, akkor igazolást keresnek ahhoz, hogy tovább bántalmazhassanak (nagyon ritkán tényleg meg akarnak változni). Ezért a pszichológus nem tud mit kezdeni a bántalmazó viselkedésével. Annyi marad, hogy védekezünk ellene és a védekezés sokszor abból áll, hogy nem állunk szóba a bántalmazóval. Vagy van valakinek ötlete arra, mit tehet a pszichológus?

      Kedvelés

      • Újra és újra tudatosíthatja az áldozatban, hogy nem ő a hibás, amiért zaklatják, és ez nem róla, hanem az agresszorról szól. Kádár Annamária azt is mondta a műsorban, hogy az elkövető viselkedésének is a félelem a gyökere. Szerintem ezt fontos tudatosítani.

        Már többször ajánlottam a blogon J. K. Rowling könyvét, az Átmeneti üresedést. Van benne egy bullying-szál: egy pakisztáni származású kamaszlány facebook-oldalára minden nap gonosz dolgokat posztol egy fiú osztálytársa (akinek szintén megvan a maga keresztje, de ez mellékes most), mert a lány előnytelen külsejű és tanulási nehézségei vannak. Később szerez egy barátot, aki elfogadja őt, hétvégi munkát vállal, és végül gondolkodás nélkül cselekszik egy vészhelyzetben (jó úszóként beugrik a folyóba, hogy kimentsen valakit, de nem spoilerezek, olvassátok el). Mindezek növelik az énerejét, és többé nem lesz áldozat. Ha erre (az énerő növelésére) és nem a bevonzásra helyezzük a hangsúlyt, azzal segíthetünk.

        Kedvelés

      • Igen, amit írsz, az nagyon fontos, főleg az elején. De aztán az énereje (vagy önbizalma) azzal fog csak nőni, hogy egyrészt megtapasztalja, mire is képes valójában (pl. megküzdeni nehéz helyzetekkel), másrészt szembenéz a saját “áldozatiságához” kapcsolódó érzelmekkel, gondolatokkal, történetekkel.

        Kedvelés

      • Én ezt nagyon is támogatom. Énerő, asszertivitás, kompetencia, minden. De attól, hogy erős vagyok, még ugyanúgy lehetek áldozat, baszhatom az erőmet, annál keservesebben irigyelnek, annál provokatívabb vagyok a számukra. Ha valakit zaklatnak, tényleg ki kell vonulnia beszélgetés teréből? felhagyni szeretett internetezésével, kedves helyeivel? Ahelyett, hogy mondjuk a közösség (facebook, zárt csoport többsége, moderátor, osztályfőnök) hozna szigorú szankciókat az ilyenek ellen?

        És nem megoldás, hogy nem kell vele foglalkozni. Nagyon is kell vele. Vele kell csak igazán. Ez a “szegény Breivik, olyan fura, ne bántsuk” effektus. A székely páros nem kapott elég jelzést és szankciót, mert a jóérzésű emberek hallgattak,és ezek most fel vannak bátorodva, azt hiszik, a kurucmegosztásaikban és az engem gyalázásban osztozik a világ, és hogy ők afféle hősök. Az ismerőseik is hallgattak, és engem törölt a szeretője, mert ő nem akar belefolyni, állást foglalni. Ahelyett, hogy jelezte volna neki: ez gáz. Talán ő is a zaklatástól, titkai kibeszélésétől tartott. De mindegy, meglett az is, hiába gyávult.

        Így híznak a szörnyek.

        Kedvelés

      • Na, éppen ezen gondolkodtam én is. Jó, tegyük fel, igaz, hogy mindig a leggyengébbek lesznek megtámadva (meg a legrövidebb szoknyás és legkésőbb hazamenő lány megerőszakolva). És tegyük fel mindig sikerül minden gyengét erősebbé tenni (és minden lány szoknyáját hosszabbá tenni és rávenni őket, hogy menjenek még korábban haza). DE! Mindig lesz valaki, aki a leggyengébb és legrövidebb szoknyás és aki legkésőbb megy haza. Mint ahogy a futóversenyeken is mindig lesz utolsó helyezett, hiába fut kétszeres sebességgel mindenki. Tehát ezzel a logikával ugyanannyi áldozat lesz mindig, csak legfeljebb nem az aki eddig volt, hanem valaki más! Egyszerűen el kell felejteni az áldozat felelősségének firtatását, mert nagyon rossz irány.

        Kedvelés

      • Jaj, Vacs, nagyon fontos, amit írsz. Dézsa írta nemrég, és döbbenten néztem a képernyőt, hogy hát tényleg, hogy az a tanács, hogy a lányunk ne menjen egyedül haza, ne öltözzön kihívóan stb., voltaképpen azt üzeni, hogy a standardnak vett erőszakoló ne a mi lányunkat erőszakolja meg, hanem valaki mást.

        Kedvelés

      • Igen, az elkövetőn sokkal kisebb hangsúly van, vagy szinte nincs is, és társadalmi szintű fellépés is alig van ellenük – pl. a kliens büntetése a prostituált helyett a skandináv államokban. Vio esete fura, mert ő elkövető és áldozat egy személyben (sajnálni nem fogom, no way).

        Kedvelés

      • Hoppá, a tökéletes Violka mellett van szerető is? Ja, nem tökéletes, a hüvelyi orgazmussal még vannak gondjai.

        Kedvelés

      • Én elég részletesen beszélek az interjúban arról, hogy mit teszek a saját jóllétemért, erősödésemért. Nem várja senki, hogy pszichológus foglalkozzon az elkövetővel, azt várom én legalábbis, hogy a közösség hangosan és egyértelműen ítélje el az agresszort, és ne engem elemezzen, piszkáljon, véleményezzen szankcionáljon. A “ki tudjon lépni ebből” megfogalmazása nekem félrevezető. Mintha rajta múlna, mintha bármi lehetséges lenne. Csak védekezni lehet. De az sem megy úgy, hogy örökké basztatják, hogy mit miért csinál, elemzik, és tanácsokat osztogatnak, mit kéne tennie, valamint a reakcióit idegesítőnek, elfogadhatatlannak titulálják, és támogató kommunikáció helyett megszakítják vele a kapcsolatot, vagy kozmaszilárd ismerőse elegánsan törli, ahelyett, hogy jelentené kozmaszilárdot, például. A közösség sokat tehet az elkövető ellen, például nem igaz, hogy ötszáz facebookjelentést vagy a wordpress abuse oldalának írt leveleket figyelmen kívül lehet hagyni.

        Kedvelés

  2. a kommentek nyomán:
    nagyon triviális dolgot szeretnék elmondani.
    a bántalmazás, mint tudjuk, rossz. erről el lehet diskurálni a képernyő aljáig és azon túl.
    a bántalmazottnak a legrosszabb. őrajta közvetlenül semennyire sem segít a bántalmazóról folyó diskurzus. ő az, akinek a szempontjai, bántalmazottsága, hangja (illetve annak hiánya) eltörpülnek a bántalmazót körülvevő nagy hajcihő mellett.
    a közös diskurzus célja az áldozatok segítése. ővelük kell foglalkozni. az elkövető nem elhanyagolható a közösség szempontjából: elítélendő igen, és büntetést érdemel, hogyne.
    ki érdemel többet a figyelmünkből tehát? a bűnös büntetése, vagy az áldozat felépülése?
    ebből a szempontból teljesen érdektelen, hogy a környezet, a közösség a bántalmazónak a támogatásán vagy üldözésén fáradozik oly nagy erőkkel: fikarcnyit nem segít a bántalmazotton, elenben megint a bántalmazó agressziója érvényesült ővele szemben: megint az agresszor személye dominál a közös diskurzusban. ez is az áldozat elnyomása!
    ne. etessük. már azokat. a . kibaszott. trollokat.
    (végszó; dörgedelmes nyilatkozó balra el.)

    Kedvelés

    • Dani, én ezt most nem értem. Szóval még egy felvonásra maradj már!
      A ne etessük a trollokat jelszó működik egy olyan fórumon pl, ahol egy normálisan beszélgetni tudó társaságba becsöppen a troll. De ha az ember trollokkal van körülvéve, akkor ha nem eteti őket is megeszik. Márpedig ez a mobbing. Azon a srácon pl, akit a műsorban is emlíettek, (a fénykardozós, mókás figura) mit segít ez a jelmondat? Egyetértek azzal is, amit a trollos mondat előtt írál, de valahogy nem tudom beilleszteni a szövegkörnyezetbe. Most akkor pontosan mit is akarsz ezzel mondani? Bocs, lehet hogy lassú a felfogásom, és mások értik, de az ilyen lassabb agyúak kedvéért, mint én, lécci, fejtsd már ki konkrétabban!

      Kedvelés

    • Nem tudom Dani. (amúgy szia, ezer éve nem láttalak már itt, nem is értem warum, de mindegy.)
      Valahol igazat adok neked ezzel kapcsolatban, hogy igen, inkorrekt ilyenkor, ilyen helyzetben is az agresszornak szentelni a több figyelmet. De…. Ez azért szerintem nem úgy van, hogy akkor hangerő és fények az elkövetőre, áldozat meg le van szarva….
      Nem csak egy időszakos, vagy pillanatnyi dologra fókuszálsz ezzel kapcsolatban? Tök logikus számomra, hogy ilyen esetben az elkövető óhatatlanul is nagyobb figyelmet kap, tök mindegy milyen fajta agresszióról beszélünk.
      Forgatókönyv: bántanak valakit. Én a védelmére kelek, vagy legalább is, mellette emelek szót, cselekszem. Mi az első? Őt a képből ki! Akit ütnek, azt az agresszív állat elől el! Bárki ellen is irányul: először a bántalmazottat kivezetem a célkereszt elől, majd minden erőmmel és energiámmal a bántalmazó ellen fordulok és próbálom az erejét, hatását kisebbíteni, ellehetetleníteni. És akkor miért kap nagyobb figyelmet? Nem logikus, hogy ezért? Vagy félreértem?
      Utána persze, ne vegyük félvállról a bántalmazott helyzetét! Viszont az időrendiség és a dolgok prioritása adott, hejj!

      Kedvelés

      • persze ha egy ember akar kontrollálni mindent, akkor az meghatároz időrendiséget és prioritásokat, feltéve hogy így néz ki a helyzet. én viszont a közösségi szintű figyelemről és törődésről beszélek, nem túl burkoltan pl egy blogban kifejtett írás-olvasás-kommentelés munkájáról (az is munka, amit mi csinálunk) és annak vélt vagy várható eredményéről, épületességéről próbálok gondolkozni és beszélni. ám miután sokáig inkább távolmaradtam a szerintem veszélyesen az elkövetőkhöz kötődő diskurzustól, az elmúlt kb egy hét során visszanéztem ide, hogy tényleg és tartósan olyan-e a helyzet, és hát olyan. úgyhogy szia, sziasztok, nekem elment a kedvem az egésztől, és úgy látom nincs itt keresnivalóm.

        Kedvelés

      • Nagyon sajnalom, mert szerettem a kommentjeidet es hogy mas nezopontot hozol szinte mindig.
        Ertem, hogy mi a bajod ezzel. Nagyon unom en is az asztrologus part, de azt is ertem miert tema ok itt ennyi ideig es hogy miert kapnak ennyi figyelmet, idot, energiat. Kar, hogy ugy erzed nincs itt keresnivalod, amikor annyi tema van meg itt ezen kivul…. Vagy ha hianyt erzel, akkor vess fel magad mas temat. Ha mar tavozol, tavozz konstruktivan… 🙂

        Kedvelés

    • Nem egészen értem, Dani, hogy miért beszélsz úgy, mintha te mindannyiunkkal szemben, mindenki helyett tudnád a végső igazságot, amelyet most kénytelen vagy ilyen teátrálisan idecsapni.
      Én szeretném, ha ez nem végszó lenne.
      Én értem, hogy ezek nem érdemelnek figyelmet, és hogy pont ez kell nekik, valamint azt is tudom, ha egy nyilvános fórumon, blogon szóba állunk a trollal, akkor magunkat emésztjük fel, és őt bátorítjuk, tápláljuk, társait biztatjuk a hasonló merényletekre, és ez közös vesztesége a jóakaratúaknak. Ezért nem jöhetnek trollok a blogra sem, és ez már egy éve is így volt.
      Tehát nem kell velük foglalkozni,mert ez felbátorítja őket. Ez talán igaz.
      De a trollokat ez nem gátolja meg abban, hogy privát zaklassanak egyeseket, a mindenkori gyengének tűnőket, ami válasz nélkül is roppant felkavaró és romboló, vagy a saját felületeiken áskálódjanak, költsék hazugságokkal rossz hírét annak, akinek egyetlen bűne, hogy kint van, látható helyen, és egy kis agy meg jóakarat kellene a felfogásához.
      Az én esetem kivételes. Egyrészt, mert én nem vagyok gyengébb, ellenben a mocsok összefüggéseinek nyilvános elemzésére tettem fel a munkaidőmet.
      Másrészt mert általában az “á, ezzel úgysem foglalkozik a bíróság”/”nem lehet kinyomozni a kilétét” félelem és energiagazdálkodási szempont miatt hagyjuk inkább az egészet a francba, holott az igazságérzetünknek nagyon jót tenne, ha egyszer nagy plénum előtt megszégyenülne egy ilyen, ha lenne jogi precedens, amelynek visszatartó ereje is van. Én ezen vagyok, és ez nem érzelmi ügyem, hanem nagyon komolyan vett társadalmi cél.
      És egy tévhit: hogy Kozma Szilárd és bűntársa azért fajulhattak idáig, mert én/mi etettük őket.
      Nos, nem.
      Ők azért fajultak idáig, mert én blogot írok, ők is akarnak valamit nagyon erősen, de nem jött be: nem túl tehetségesek, csórók és nem túl népszerűek, tele vannak ideológiával, súlyos műveltségbeli hiányaik vannak,érzelmileg elég gáz motivációik vannak, antidemokratikus reflexekkel rendelkeznek, és életük kudarcaiért vehemensen bűnbakot keresnek.
      Ennek a tönkretevő, aljas dühnek mindenki áldozata. Az egész társadalom.
      Lehet őket a megérdemelt homályban hagyni, de ennek az is az eredménye, hogy a közvélemény, köztük internetfelhasználók, újságírók és büntetőbírók, a társadalmi közbeszéd sokkal kevésbé értesül a jelenségről, a lehetséges összefüggésekről és teendőkről, és nem kezeli helyén a dolgot. Mindenki védtelen és tájékozatlan marad.Kb. mintha a mutogatósokról vagy IRL molesztálókról nem beszélnénk.
      Ez, amikor már ilyen természetű ez a dolog, és ekkora a kísértés unatkozó, kudarcos, rosszindulatú tömegeknek az aljaskodásra, nem járható út. Nem véletlenül lesz most az eus kerekasztal is.
      Én feladatomnak érzem, hogy rájuk irányítsam a reflektorfényt, miközben róluk írva fel is dolgozom, ami velem történt: íme, a szörny. Tudjatok róla, hogy van ilyen, és nem csak sima kellemetlenkedő szerencsétlen, hanem a legaljasabb, legundorítóbb, és ezért meg kell állítani, és ennek igenis legyen sajtója, legyen hír, hogy ezt nem lehet, és örökre komoruljon el minden arc, ha a nevét meghallja.
      És nekem ne adjon tanácsot az, aki egyszer sem jelentette a mocskaikat. Köszönöm.

      Kedvelés

      • Basszus, ez posztértékű, és milyen jól összefoglaltad, és olyan jó, hogy értem, értelek. Rengeteget lehet tanulni ebből.

        Kedvelés

      • ha a köszönöm -stb meg a többi hasonló vagdalódzást magamra veszem, akkor mindez elég bántó. nem igazán sikerül nem magamra vennem, ha egyszer nekem van címezve. azt hiszem, erről talán ennyi épp elég is volt.

        Kedvelés

      • Dani, te nem akkor léptél le innen, amikor ez az ügy kulminálódott, hanem sokkal korábban, nem tudom, és nem is firtattam, mikor és miért, de kedvesen, évődve kerestünk többen is. Mi bajod neked? és miért nem lehet ezt párbeszédesebben, kedvesen megírni?

        És ha ennyire zavaró az ügy, tényleg nem értem, miért nem jutott eszedbe, hogy — némán, be nem vonódva — jelentsd őket.

        Szerintem téged megtéveszt az én tartásom, te úgy foglalkozol velem, ahogy nem szeretném, ha velem foglalkoznának. És bele sem gondolsz, milyen érzés lehet ezt a hazugságözönt olvasni mondjuk a legközelebbi barátoknak. Hogy nem kommentelhetek sehol, mert azonnal ott vicsorognak,a remek Minden Áronnal szövetkezve (aki lám, most, egy igen durva leleplező, vele foglalkozó poszt után takarodott el végre). Nézd meg a hvg-t, a 444-et, nézd meg a tizdolog.hu-t. Nehogy már normális legyen ez.

        És van még a férjem emléke is. A kurucnál és kőkemény zsidózásnál tartunk. Dani, ezek bűncselekmények, és mivel nem egyediek, széles körű problémák, miről, miért hallgassunk? Mi zavar ebben téged? Ennyire?

        És mit találtál az elmúlt egy hétben a blogon? A normálisékat találhattad, anyám fáradt mosolyát, a lelkes szülőkről szóló portrét, blogajánlót, a Rudas gyógyfürdőt, komolyan nem értelek.

        Olyan csábítóan könnyű ám nem-érintettként tanácsot adni, véleményezni, okosnak lenni, ellentmondani. És immorális.

        Szerinted mit kell tenni az ilyen esetekkel? Azért ne foglalkozzunk velük, mert majd abba hagyják? És ha megkeres az Erdély FM rádió, és azt mondja, példaértékűnek tartja, ahogy nem hagytam magam, akkor tényleg mondjak nemet, ne fejtsem ki, amit gondolok? Most ezen rugóznak ugyanis.

        Kedvelés

      • Kaptam Évától megint egy számomra nagyon hasznos mondatot, felveszem az arzenálomba:
        “te úgy foglalkozol velem, ahogy nem szeretném, ha velem foglalkoznának”
        🙂

        Kedvelés

    • És még egy: nem kell választani, hogy az áldozattal vagy az elkövetővel foglalkozunk-e, illetve melyikkel többet, ez hamis dichotómia. Az áldozatnak segítség, ha például leleplezzük az elkövető motivációit: élethiányát, irigységét, kontrollálási hajlamát. Vagy ha láthatja, ahogy az elkövető megszégyenül, bíróság mondja ki a bűnösségét, szankciót kap.

      Kedvelés

      • Úgy van. És mindenki maga dönti el, mire fordítja. És az enyémet nem a feljelentés foglalja le, mert azt koncentrált másfél óra alatt megírom, hanem a rengeteg átlinkelt hülyeségük, szemét kommentjeik, a sok ismerős kérdése, tanácsa, meg a biztonsági intézkedések, amelyeket tennem kell, meg a szorongás, hogy most ki mit gondol rólam, és miért töröltek az erdélyi ismerősök vajon, ezek tényleg elhiszik ennek???

        Ha már ilyenek, legyenek ürügyek arra, hogy beszéljünk a dolog működéséről.

        Arra azért felhívnám a figyelmedet, hogy klasszikus trollhelyzet, etetési szituáció nem is volt: ők itt nem kommenteltek, csak a facebookon, de a rendőri tanács ellenére onnan is letiltottam őket hetekkel ezelőtt.

        Dani, én annyira unom, hogy folyton el akarnak hallgattatni. És nem csak engem. Akár iskolai szemétkedés, akár molesztálás, erőszakos főnök, akár trollok, zaklatás, bármilyen erőszak, diszharmónia, válás, mindig ez a nóta: hallgassunk. És mindig ez a magyarázat, hogy ez nem segít áldozaton, meg hogy előre kell nézni, és az éremnek két oldala van, és bocsássunk meg, és úgysem lehet mit tenni — én meg fogom mutatni, hogy nagyon is –, “te ezt magadnak keresed, élvezed”. Tudom, hogy nem ezért mondod, de olyan nehéz, hogy ez ugyanúgy működik, ez ugyanaz az elhallgattatás más köntösben: amint megszólalnék, máris szabadkoznom kell, mert rögtön rámszólnak az okosok, hogy ne. Az okosok, akik nem én vagyok, nem úgy működnek, mint én, nem ők élték át, és nem őket érintik a következmények, sem a hallgatásé, sem a beszédé, sem a harcé, sem a tűrésé. Csak tanácsadásban erősek. Te tényleg nem látod, mi történik? Na, pont azért vagy gyanútlan, mert nem is tudod, mi történt, mert jaj, téged ez nem érdekel, nincsenek. Breivikkel se foglalkozott senki, hát mit árthat?

        Mindenki, aki megnézte, miket mondanak, megdöbbent, hogy ilyen nincs. A gonoszságnak, butaságnak ez a foka. Nem, nem ártalmatlan, és azért hízott ekkorára, mert senki nem tett semmit. Ha feljelentették volna, ha címlapon tárgyalták volna, miket írogat, visszább vett volna az arcából. És elmekórtanilag is érdekes: miért csinálja, mi a motivációja. Ezek az objektív érvek. Ott van még az érintett a maga szubjektumával, akitől te, a nagyon okos, hűvös kívülálló nem várhatod, hogy szépen, nyugisan viselkedjék, úgy, hogy neked tessék elítélhető ne lehessen. Úgy viselkedik, ahogy bír. Ahogy telik tőle. EZT kéne megérteni és okoskodás nélkül elfogadni.

        Téged zavar ez a téma, ennyi. Talán mert döbbenetes, hogy van ilyen. Hát van. És nem a hallgatás segít.

        A nemi erőszaknál is mindig az áldozatot taglalják, sajnálattal, tanácsokkal, elemezve, holott nem ő az érdekes, mert nem ő tett valami furcsát, nem benne van a dolog nyitja, hanem az elkövetőben. Pont arról kéne beszélni, miért tette, tehette meg ezt az elkövető, a jogosultságról, az erőszak működésmódjáról.

        Miért nem beszélhet az áldozat értő közegben bármiről, amiről akar? Kinek van joga azt mondani, hogy ne tegye? Vagy miről szól a Vagina-monológok? Miről szól Dylan Farrow levele? A kezdetben volt a nevelés? Miért megyünk osztálykirándulni Auschwitzba?

        Kedvelés

      • “A gonoszságnak, butaságnak ez a foka. Nem, nem ártalmatlan, és azért hízott ekkorára, mert senki nem tett semmit.”
        Példaértékű amit csinálsz Éva.

        Kedvelés

      • Ja és választani akkor sem kell. Az áldozat elmondja, mi történt vele, közben értékeket képvisel, és elkerülhetetlenül az elkövetőről is beszél. Akinek e figyelem nemigen jutalom, mert stigmatizálja, az is, amit ő tesz, és az is, ahogy az emberek őt megítélik. Nem komolyan vehető többé.

        Kedvelés

      • Nekem erről a vitáról az a TED beszéd jutott eszembe, amit valaki nemrég belinkelt, egy nagyon okos csaj beszélt a trollok elleni küzdelemről, és sok érvet mondott amellett, hogy igenis, foglalkozni kell velük, hogy ne garázdálkodhassanak szabadon, és a “ne etesd” tipikusan elnémító, áldozathibáztató mondat.

        Kedvelés

      • Nagyon utálom a tekintélyt, nagyon nem szeretek bármilyen szakértelemre hivatkozni, de ilyenkor úgy érzem, hogy muszáj. Igaz hogy nem 30 éves tapasztalatom van áldozatokkal, csak 6-7, de ebben van elképzelhetetlenül durva nemi erőszak/zaklatás/évtizedekig tartó incesztus és persze rengeteg másfajta zaklatás. Egyszerűen nem úgy van, ahogy írjátok. Nem segítség az áldozatnak, ha az elkövetőről beszélünk. Csak látszólag az, egy ideig. De ezzel eltereljük a figyelmet róla, az ő érzéseiről, gondolatairól és kilátásairól. A szankció meg akkor segít, ha az elkövetőt tényleg és véglegesen megakadályozza abban, hogy bántalmazzon. De csak ebben segít, abban nem igazán, hogy az áldozat aztán jobban legyen. Vagy vannak jó példáitok, működő ötleteitek?

        Kedvelés

      • http://www.deletecyberbullying.org/what-to-do-if-youre-a-victim/

        Egyébként egy, a nemi erőszakkal foglalkozó blog működtetése kapcsán engem is értek támadások, csúnya kiégés lett volna a vége, ha nem beszéltem volna erről hozzáértő emberekkel és az akkori szupervízorommal (aki kb. azt mondta, amit én korábban és Dani). Persze sokkal egyszerűbb az elkövető személyiségét analizálni (amire egyébként valójában senki sem képes, még maga az elkövető se ismeri saját magát), mint szembenézni a saját érzelmeinkkel vagy az áldozat érzelmeit meghallgatni.

        Kedvelés

      • Pszichodráma vezető vagyok, dolgozok és dolgoztam áldozatokkal, de azt gondolom, nagyon másképp működik ez a fajta feldolgozás mint az egyéni folyamatok – ha van kedved, azért beszélhetünk róla 🙂

        Kedvelés

      • Szerintem ez nem either or, hanem létezhet párhuzamosan. Szóval rá lehet irányítani a reflektort az elkövetőre nyugodtan, ettől függetlenül az áldozat is beszélhet az érzéseiről, feldolgozhatja a történteket. A nemi erőszak kapcsán erősen játszanak a rendszerszintű okok is, bőven van miről beszélni.

        Kedvelés

      • Erre csak annyit tudok mondani, hogy ami itt a blogon, az én bejegyzéseimben, a kommentekben, a petíción, a sajtóban, a baráti beszélgetéseimben zajlik, az nem pszichoterápia, ezért az azzal kapcsolatos szempontok értelmezhetetlenek.

        Én így dolgozom fel, amit csinálnak, meglehetős eredménnyel.

        Kedvelés

      • Igen, ez igaz, de azért vannak átfedések. Az előző kommentben viszont pont egy netes, kicsit hasonló támadásról beszéltem. Elég bántó az is, hogy még ezeket a rövid hozzászólásokat se olvassák igazán végig és gondolják azok, akik reagálnak rájuk.

        Kedvelés

      • Elolvastam amit linkeltél, és jeleztem, hogy nyitott vagyok egy párbeszédre, lévén szakmabeli, és bár ez nem egy pszichológiai témájú blog, mások is kaphatnak szempontokat, továbbgondoláshoz hasznos tippeket. Az ilyesfajta párbeszédnek talán Éva is adna teret, vagy ha nem, majd jelzi.
        Attól viszont nagyon ódzkodnék, hogy Éva reagálását minősítsem, az egyik alapköve a mindenkori munkámnak, hogy az áldozat megélése az övé, és az olyan, amilyen, kizárt, hogy megkérdőjelezzem és/vagy minősítsem. A reagálására ugyanez vonatkozik. Az már egy másik kérdés, pontosabban: következő lépés, hogy az érzelmi rendezés után, vagy azzal már egy kicsit párhuzamosan a figyelmét a külső tényezőkre is elkezdem irányítani, de ez már csak akkor történhet meg, ha felszabadult elég érzelmi energiája ehhez. Ahogy én látom – és ez a felvételen el is hangzik – Éva párhuzamosan csinálja a kettőt, az áldozat érzelmi megélése mellett egy nagyon objektív, tényszerű reagálást folytat, és ez rengeteg energiájába kerülhet, a legtöbb áldozatnak ez nem, vagy csak nagyon kis mértékben sikerül.

        Kedvelés

      • És még egy: azok, amiket írtál, Mónika, és amiket Dani is írt tök érdekes és fontos dolgok. Nagyon is építő információk lehetnének. Itt nagyon sok vélemény megfér egymás mellett. Nem értem, viszont, miért lett a mondanivalótok szembehelyezve itt mások véleményével. A mobbing egy nagyon kiterjedt és sokféle arccal rendelkező jelenség, melyet különböző frontokon más-más technikával, kontextussal lehet kezelni, beszélni róla. Amit leírtatok, az gondolom arra vonatkozik, ha az áldozat szakemberhez megy. Ez tök jó. Amit viszont nem látok, hogy tulajdonképpen melyik korábbi állítással állítható szembe a ti véleményetek? Miért is nem férnek meg ezek egymás mellett? Szóval miért lett veszekedős hangulat a beszélgetés helyén?

        Kedvelés

    • A figyelmünket legalább annyira a potenciális áldozatokra kell fordítani – ebből a szempontból fontos az elkövető büntetése. Igen, az áldozat felépülése fontosabb a büntetésnél – de az legalább olyan fontos, hogy NE LEGYEN áldozat! A betegséget is megelőzni a legjobb, ha már megvan, persze kell gyógyítani, de jobb, ha meg sem kapod, nem? Márpedig a potenciális bűnös elriasztása – a már valóban bűnös büntetésével, és főleg azzal, hogy nem látja, a bűnös helyett az áldozatot hibáztatják – ilyen megelőzés.
      A másik, hogy a bevonzottad, tehát te tehetsz róla szöveg mennyiben járul hozzá az áldozat felépüléséhez?
      A troll etetése azért egy másik kategória, ha nem is teljesen független nyilván.

      Kedvelés

    • És nem csak az a bajom, hogy dörgedelmes nyilatkozó hónapok kommentszünete után itt lebasz, és látványos komment után balra el (miért? érdekli őt ez egyáltalán? mi motiválja?), hanem hogy én valahogy olyan bizalmas olvasónak hittelek, és nem értem, mi történt, miért nem írtál egyetlen támogató sort ebben az őrületben. S ha nem, akkor mi ez most itt, ez a fölény, ez a kioktatás. Érdekel téged ez az egész ügy egyáltalán, vagy csak a saját igazad? Van olyan, hogy valaki kinövi, elhagyja a blogot, semmi harag, de legyen szíves akkor ehhez tartani magát, ne jöjjön vissza ide engem letolni.

      Kedvelés

      • Ez már nagyon durva. Nem akarsz olyan véleményekkel foglalkozni, amik egy kicsit is ellent mondanak annak, amit képviselsz (miközben valójában nem ellentétesek vele, csak más a súlypont), rendben van, jogod van hozzá. Jogod van az énbloghoz és ahhoz, hogy azt csinálj a zaklatókkal, amit akarsz. De nincs jogod a kommentelőktől bármit is követelni, főleg azt, hogy idejük nagy (vagy kis, közepes) részét a te támogatásodra fordítsák. Kritizálhatod a másik véleményét, szólhatsz, ha bántónak érzed, de ilyesmit számon kérni egyszerűen undorító, gusztustalan és nagyon agresszív. Nagyon örülök, hogy nem vagyok régi kommentelő és ezzel az egésszel elég hiteltelenné válik a blog.

        Kedvelés

      • Fogalmad sincs, miről írt Éva. Nem az egyetértést, hanem a stílust kifogásolta. Azt, hogy megmondom a magamét, aztán lelépek. Danitól ez számomra is megdöbbentő. A támogatást megemlítette, szemrehányást nem tett érte. Amit te kifogásolsz, az nincs a kommentjében.
        http://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

        Kedvelés

      • Szerintem itt több kommunikáció történt Éva és Dani között, amiről mi tudunk. Nem tudhatod, milyen események eredményeként írta ezt Éva. Ami nekem szúrta a szemem Dani nyitó kommentjében az ez a megfogalmazás: “nagyon triviális dolgot szeretnék elmondani”. Lehet, hogy az utána elhangzottak valóban triviálisak bizonyos körökben, de mért kell ezt úgy tálalni, hogy az embernek az az érzése, “ti mind hülyék vagytok”. És ráadásul amit a végén hat kijelentőmondattá tördelve a szánkba rág, teljesen érthetetlen jelen kontextusban. Hogy jön ez ahhoz, hogy egy rádióműsorban a mobbingról van szó? És egy újabb kérdés: ha pont az áldozatok hangjának kell teret adni, és velük kell foglalkozni, akkor mi kifogásolható van abban, ha egy áldozat a saját blogján hangot ad annak, ami vele történik? Szerintem teljesen érthető Éva reakciója.

        Kedvelés

      • Nem, valóban nem akarok. Azonban kénytelen vagyok. Szorongatott, levegőért kapkodó, kuruccal fenyegetett, nincs fűtés-férjemet gyalázzák-lelopják a fotóimat-engem törölnek ismerősök helyzetemben, a saját blogomon a több hónap után támadóan megjelenő egykori olvasóktól nem akarok ilyen véleményeket olvasni. Támogatást sem kérek. Sem nem követelek. Hogy ennyit akárki megtehet, ahelyett, hogy itt kioktat, magyaráz, önigazol, azt megjegyezni nem gusztustalan és nem agresszív. Senkinek idejét, erejét, támogatását nem kértem, de nekem ne adjon tanácsot az, aki ennyire sem képes. Írom ezt a korábbi kapcsolatunkra is célozva.

        Viszont azt, hogy mihez van jogom, nem te fogod megmondani, az értelmezéseid pedig, meg hogy mit tartasz hitelesnek, a te felelősséged. Lám, az, hogy írok választ a kommentedre, kifejezem az értetlenségemet, neked hiteltelenné teszi az egész blogot. Érdekes.

        Nem értem, miért csináljátok ezt. Áruld el, miért most, miért ez ügyben jöttetek vissza, mi ez a fölény, és miért nem bírtok egyetlen koherens, értelmes érvet írni, miért mutogattok másra.

        Kedvelés

      • Szerintem sem agresszív, hanem emberi. Mert nem egy korrektségi robottal folytatnak párbeszédet, hanem egy (sok) emberrel, és az érzelmekkel is jár, meg mindenféle mással. Nekem ezek nélkül lenne hiteltelen, mert nem géppel akarok kommunikálni. Szerintem nagyon példaértékű, ahogy felvetted a kesztyűt, sokaknak fog erőt adni.

        Kedvelés

  3. Jaj, a szihológusnéni borzalmas volt. De már minden lényegeset leírtatok előttem. Nekem olyan érzésem is volt, hogy valójában elég felszínes ismeretei vannak a mobbingról.
    Viszont érdekes volt megismerni a hangodat, Éva! Én a fázást biztos nem hallottam volna ki belőle, ha nem hívod fel rá a figyelmet. Olyan ez, mint mikor előre mentegetőzik a háziasszony, hogy nem lett tökéletes az étel, mert odakapott a hagyma. Ha nem szól, senkinek fel sem tűnik. 🙂

    Kedvelés

  4. Térdem csapkodom ilyenkor.
    “Felhívás, az Erdélyi Magyar nyelvű média összes főszerkesztőjéhez, szerkesztőjéhez, rovatvezetőjéhez és újságíró-riporteréhez, műsorvezetőjéhez!
    Tisztelt Hölgyem, Uram!
    Arra kérem szépen, hogy amennyiben egy Gerle Éva nevű budapesti hölgy, bizonyos csíkszeredai ismerősein keresztül megkeresné önöket azzal a céllal, hogy rólunk önökkel is (Mint korábban a Transindex-el, vagy az Erdélyi Tévével is), a tárgyi valóságnak abszolút ellentmondó hazudozásaira alapozott, rágalmazó – lejérató, hitelrontó riportot, vagy bármilyen más “érdekes” anyagot készíttessen (Készítsenek), akár csak élő adásban történő, közvetített telefonbeszélgetés formájában is, LEGYENEK NAGYON ÓVATOSAK. Ez a sztár-mániában szenvedő, de rendkívülien intelligens és művelt ripacs, több mint valószínű, hogy elmebeteg, és erről ő maga is őszintén vallott, a saját “Csak az olvassa” c. blogján, ahonnan az alant olvasható, saját őrületének a tüneteiről szóló vallomását lemásoltuk.
    Kérem szépen tehát, hogy amennyiben ez a gazdasági tönkretételünkre és a Joó Violának a tőlem való elválasztására felesküdött, eszelős ámokfutó önöknél jelentkezik, semmiképpen ne kövessék el azt, amit a Transindex újságírója, vagy az Eerdélyi Tévé műsorvezetője elkövetett, ti., hogy készségesen kiszolgálva egy pszichiátriai beteget, annak az eszelős fantazmagóriái és hazudozásai alapján, hozzá járultak és partnerei lettek, a mi gazdasági és ezzel családi tönkretételünkre irányuló, több ízben is nyíltan vállat terve végrehajtásában.
    Vagy,
    Ha esetleg önök is annyira érdekesnek találnák a GÉ által felvetett témát, mint a Kolozsvári és a Vásárhelyi kollégáik, akkor viszont, csak arra kérem, hogy ne készítsenek egy olyan egyoldalúan elítélő műsort, hanem legalább kérdezzenek meg a valós tényállásról minket is. Viola nevében ugyanis, nyomós érvek és tárgyi bizonyítékok kíséretében, végül mi, feljelentettük Gerle Évát, több rend beli család- és személy-elleni vétek elkövetése miatt a Budapesti XII kerületi Ügyészségen. Megértését és amennyiben szükséges lesz: felelősségteljes alaposságát és pártatlanságát előre is köszönve, maradok tisztelettel:
    Kozma Szilárd hét könyves költő – író, a Magyar Írószövetség tagja.”

    rádióból tévé…
    összes főszerkesztőjéhez…
    csíkszeredai ismerősein keresztül…
    én keresem a médiát, nyilván…
    lemásoltuk…
    felesküdött…
    pszichiátriai beteg…
    ügyészségen!!!
    hatékony, hegyomlást előidéző kiáltvány!

    Kedvelés

    • … és a röpke két órás válaszvideó, amiben Szilárd erősen felindultan nyomja a kamerába a könyveit. Kicsit kéne meditálnia, ne kapjon agyvérzést, talán még a szövegértés is jobban menne neki.

      Kedvelés

      • Ami azt jelenti, hogy “kakálni” sem, ami egyenesen összefügg skorpióiszonyommal!
        De figyelitek? A buta, kispolgári, ellenséges logikájával kikövetkeztet mindenfélét, és azt aztán ténynek veszi, állítja, hogy én írtam. És teljesen jóhiszeműen, mert rég nem tudja megkülönböztetni a tényt a saját interpretációjától, és neki minden azonnal és készen kell, és legyen egyszerű. Képtelen arra az — értelmiségiként, mások előtt szónokolva, gondolkodó-író emberként eléggé alapvető — működésre, hogy végigmenjen azon a gondolatsoron: “ezt mondta, ennyit tudunk, ennek alapján lehet így is, úgy is, nem tudhatjuk”. Mert BUTA és épül lefele.

        Ha már ennyire mohón érdeklem, és vájkál az életemben, különösen a blogsiker, a megélhetés és a bugyitémában, elképesztő szenvedéllyel.

        RÉGEN, valaha, ISMERETLEN KÖRNYEZETBEN, ELLAZULÁS NÉLKÜL NEHEZEN MENT a pisilés. Ebből az lett, hogy én nem tudok pisilni, tehát szavahihetetlen és elmebeteg vagyok. És nyilván “kakálni” sem.
        Így kórházigazgató protekciózó főorvos az anyám, aki nyugdíjas körzeti gyerekorvos, egyébként, így kezelt engem háznál, hogy ne kelljen intézménybe mennem.
        Így kényeztetett engem egykeként.
        Így épített kacsalábon forgó palotát nekem a “műépítész” férjem. Villát, kastélyt. Nagy belmagassággal. Igaz, hogy a ház 1894-es, igaz, hogy János a nyolcvanas évek eleje óta nem tervezett semmit, igaz, hogy öt generációnak összesen nem lett volna annyi pénze, amennyibe itt egy építkezés kerül, és igaz, hogy önkormányzati bérlemény (hányszor megírtam ezt is?), de mit számít az nekik?
        Így Transindex-főszerkesztő Szatmári Réka, így írtam én, hogy ők verik a lányaik csiklóját, így éjszakai tévé (???) a rádió, így műsorvezető Kádár Annamária.
        Hasonlóan pontosak az asztrológiai fejtegetéseik is.

        Kedvelés

      • “De figyelitek? A buta, kispolgári, ellenséges logikájával kikövetkeztet mindenfélét, és azt aztán ténynek veszi, állítja, hogy én írtam. ”

        Igen. Gyárt magának egy saját valóságot, aztán az úgy is van, mert ő azt mondta, kész.

        Kedvelés

      • Ezt híják a cihiáterek pszichózisnak. A közemberek elmebajnak. Az alternatív valóságban élést.

        Kedvelés

      • Részletekben hallgatom, de nem bírom ki, hogy ne tegyem: nagyon érdekes. Kibukik az is, hogy “miért nem inkább engem hívtak, hogy beszéljek magamról”. Mármint a tévérádiómédiák.

        Kedvelés

    • Ebben a pasiban az a jó, hogy nem kell parodizálni, mert ő maga megteszi. A helyesírással, a szánalmasan átlátszó szándékaival, süt minden szövegéből a butaság, és még írásban is hallom, hogy ööözik és szipog hozzá, még talán a tökeit is vakargatja.

      Kedvelés

      • A legjobb, amikor “mondjad, szívem”, köhögőroham miatt vagy csak úgy natúr, átadja a szót Violettának, aki vesz egy levegőt, mondana valamit, de akkor már mondja is tovább a beszédkényszeres, látványosan kövéredő és sötét árkos szemű nagyember, a “hét könyves” író.

        Illetve az anális szex, az “fütykös szopogatása”, az anus–anális etimológiát románul tudóként sem sikerült eddig felfejteni, amire Viola nem bírja ki, hogy szakértően közbe ne vágjon, hogy nem, az nem az, ám mindegy, mert mindkettő perverzió.

        Szeretnék gratulálni nemi életük színvonalához és az összes partnernek is, egyszerre, remek élmény lehet egy ilyen emberrel.

        Kedvelés

      • Hát, a belső ürességet meg kell toldani sok beszéddel, aminek, ugye, sok az alja, ott jön ki a fekália. Tudja, hogy “mikrofonengedélye” sose lesz, ettől egyre távolabb csúszik, ezért nagyokat kell durrantani. Minden sikered újabb kudarc neki, és szerintem megviseli példás kapcsolatukat is a sok mocskolódás, én pl kíváncsian várom Viola öt év múlva megjelenő önéletrajzi tanulmányát.

        Kedvelés

      • Viszont Viola látványosan felélénkült, mondhatni kivirult. Most nem tűnt olyan leharcoltnak szerintem.

        Kedvelés

      • Szerintem mire Szilut elviszi az agyvérzés, Viol teljesen kivirul, önálló lénnyé válik. Ahogy Sz leépül, úgy alakul Viol. Kár, hogy egyre gonoszabbá is válik közben.

        Kedvelés

  5. — remek szakember lehet az említett budapesti ügyvéd is —

    “Gerle Éva tehát ebben is, mint mindenben, szemrebbenés nélkül hazudott olvasóknak és újságíróknak egyaránt: nem tett semmiféle rendőrségi feljelentést ellenünk, illetve, azt nem fogadta el tőle a rendőrség, mivel komolytalannak és megalapozatlannak találta. – És mennyi „a rendőrségről érkező jó hírt” nem jelentett be az olvasóinak ez alatt a másfél hónap alatt! És ez semmi, de a Transindex újságíróját és szerkesztőit is becsapta ezzel az aljas hazugságával és a Sixx nevű rovatvezetőt is az http://www.inda.hu-ról, akivel szintén cikket íratott erre a hazugságra alapozva. Tehát, a mi közbűnösökként való elitélésünket máris létező bírósági tényként kezelve! – Ez közönséges szélhámoskodás, vagyis közönséges média-bűnözés, amely bűnváddal bővíteni fogjuk az ellene a Budai XII. kerületi ügyészségre elküldött Ügyészségi feljelentésünket. Ott majd megállapítják, hogy börtön-rácsok, vagy egy pszichiátriai intézet rácsos ablakai mögül fogja-e folytatni a december elején tervszerűen meghirdetett jelenlegi CSALÁD-ROMBOLÓI TEVÉKENYSÉGÉT.”

    Ilyen intézmény, hogy “Budai XII. kerületi ügyészség”, nincsen. Nem létezik. Budai ügyészség sincsen. Van BKKB és van rendőrség. Meg Budakörnyéki ügyészség.
    Hiába szeretnek nyomatékot adni fontoskodó szavakkal a hőzöngésnek, egyre szánalmasabb.

    Kedvelés

    • Mivel Szilárd mindent félreért, könnyen lehet, hogy az ügyvéd által elmondottakat is “kissé ferdítve” adja vissza a videón.
      Az is előfordulhat persze, hogy simán lerázták őket.

      Kedvelés

      • Meg az is lehet, hogy azt keverték, hogy az ő – állítólagos – feljelentésüket utasították el ezzel. Feljelentés – feljelentés.

        Kedvelés

    • Ezen olyan jót nevettem, mármint a XII. kerületi ügyészségen. De az aztán tényleg szánalom, amikor elmondja, hogy az ominózus budapesti ügyvéd úgy fizetett nekik – részben – az egyébként nagy elégedettségre szolgáló horoszkópért, hogy körbetelefonálta a rendőrséget Budán és Pesten, s így kiderítette, hogy Gerle Éva nem tett semmilyen feljelentést. Ilyen nincs, ilyen egyszerűen a világon nincs … siralomház.

      Kedvelés

      • Én is úgy tudtam, hogy a rendőrségnél kell feljelentést tenni és az ügyészségnek csak a vádemelési szakaszban van szerepe, de itt azt írják lehet ott is.
        https://e-justice.europa.eu/content_rights_of_victims_of_crime_in_criminal_proceedings-171-HU-hu.do?clang=hu&idSubpage=1&member=1#n01
        “Feljelentés a rendőrségnél vagy az ügyésznél tehető:
        személyesen (szóban vagy írásban) – szóban tett feljelentést a hatóság képviselője jegyzőkönyvbe foglalja, és információkat kér Öntől az elkövetett bűncselekmény tényállási elemeire, az elkövetés körülményeire, a gyanúsított személyére és az esetlegesen az Ön birtokában levő bizonyítási eszközökre vonatkozóan.”
        Bizonyítási eszközként beküldik az általuk készített horoszkópot és a tanulmányaikat? 🙂

        Kedvelés

      • Ha jó fej a hivatal, akkor bárhová nyújtja be az ügyét, előbb utóbb elkerül a rendeltetési helyére a beadványa, no, de ez akár fél évig, egy évig is eltarthat.

        Kedvelés

      • Na jó részletezem: bűnvád, bírósági tény, megállapítják, közbűnős, közönséges média-bűnőzés, közönséges szélhámoskodás, ügyészségi feljelentés … ha az a budapesti ügyvéd ilyen módon rójja le az elkészített horoszkóp ellenértéket, akkor igencsak jól sikerült a horoszkóp. A román jogrendszert ugyan nem közelről ismerve, de ezen fordulatok, logika inkább ott fekszik fel alapesetként, nem Magyarországon.

        Kedvelés

      • Ilyen információt nem szerezhet, azért sem, mert kértem adataim zárt kezelését, másrészt mert az információ hamis. Annyi történt, hogy nem tudott a nyomára jutni a budapesti ügyvéd, ha egyáltalán létezik, hogy van-e feljelentés. Ebből következtették ki okosan, hogy nincs.

        Kedvelés

      • Nyomozati szakaszban amúgy sem ad ki semmit a rendőrség. Amikor értesítik őket, akkor majd az lesz, hogy összejátszol a rendőrséggel. Nehogy már bele kelljen nézni abba a rohadt tükörbe.

        Kedvelés

      • Erre gondoltam, hogy ilyen a világon nincs, dobunk egy telefont a rendőrségre. Illetve de, a kommunista érában működhetttek így dolgok egyesek számára, onnan a reflexszerű blöff.

        Kedvelés

  6. Végre volt időm meghallgatni. Éva, nagyon jól nyomtad! Iszonyú tömény volt, mindent beleraktál, ami elmondható, meg azt is, ami nem. Furcsa volt most a hangod hallani, eddig mindig csak olvastalak. Remélem, sokan hallották.

    Kedvelés

  7. Hülede. Komplett összeesküvés-elmélet.
    “Kozma Szilárd: Gerle Éva felelős személyesen, a megbízói most nem érdekesek!
    Kozma Szilárd: Gerle Éva esetében is kötelező a személyes felelősség

    Kedves Kun Réka!

    Ha belőled nem váltottak ki semmiféle hatást, a “Csak az olvassa – én szóltam” c. Gerle Éva féle blogban található (Ha azóta le nem törülte…) szövegek, belőlem a mély undort váltották ki már akkor is, amikor amikor a rólam, a Violáról és a gyermekeinkről szóló hazugságokat és rágalmakat olvastam. Illetve, amikor a családunknak e rágalmak segítségével történő gazdasági tönkretétele tervének az egyes részleteit közölte a budapesti Gonosz Fauszta (Fauszt: aki el adja az ördögnek a lelkét.) És persze, azok az ő Facebook oldalán megjelent aljas intrika szövegek sem emelték mennyekbe a lelki állapotomat, amelyekben ő és a barátnői (meg szintén ő álnevek alatt) arról irkáltak, hogy milyen undorító és ostoba lény vagyok, akit Violának feltétlenül el kell hagynia, lehetőleg minél hamarabb, majd “tudósításokat” is közöltek arról, hogy az unokatestvéreik barátai hol és mikor látták különböző Magyarországi helyiségekben Violát más férfiakkal sétálni és séta közben csókolózni. De persze, a legnagyobb undort azoknak a “tárgyi tényeknek” a közlése váltotta ki a Csak az olvass-án, amelyek elintézett ténykén közölték, hogy: a gyermekeink “féllábbal” (?) máris állami gondozásban vannak, hogy kétségbeejtő anyagi nyomorban élünk, hogy bútorokhoz kötözzük a gyermekeinket és a szájukat felpeckeljük és úgy “idomítjuk”, hogy a saját vallomása szerint is pszichiátriailag fél-hülye Gerle Éva hathatós lépéseket tett máris a Hargita Megyei Gyermekvádelemnél, annak érdekében, hogy a gyermekeinket sürgősen vegyék el tőlünk, hogy én vállalkozói engedély nélkül – feketén – dolgozom, hogy nem részesültem semmiféle asztrológiai képzésben, hanem a fantáziámra hagyatkozva szélhámoskodok, hogy a volt feleségem elmenekült előlem (Miközben a válást az ő hibájából mondták ki, hogy miért azt most nem sorolom!), és még mennyi és mennyi aljas hazugságot nem volt és voltak képesek azon a “siker-blogon” ezek a banditák össze hordani, a Lelkes Villő legkiemelkedőbb csoda-művéig elmenően, ami szerint én rendszeresen ütöm-verem a lányim csiklóját! Nem kell tehát engem senki meggyőzzön ennek a magát feministának nevező, de még a szélsőséges feminizmust is kompromimitáló Gerle Évának és szerelmes barátnői csapatának (Sebtében Kovács Csillát és Lelkes Villőt tudom kiemelni, mert annyi arca és neve van ennek a Sátáni Hidrának, hogy azt képtelenség észben tartani.) az elvetemültségéről. Sőt: még arról sem, hogy ezek a nő-gengszterek tudatos célkitűzéssel tevékenykednek és “akcióznak”, egészen pontosan: arról szól az ők tevékenysége, hogy minél több magyar családot tönkre tegyenek és ennek érdekében a magyar utódokat a világra hozni képes fiatal nőkkel meg utáltassák és meggyűlöltessenek minden férfi nemű személyt – a férfiakat és a férfiasságot általában.
    Ami a Gerle Évának a legrafináltabb húzását (Egy Titakozó Petíciónak a gazdasági tönkretevési tervének a végrehajtására való felhasználását!) kivédeni hivatott saját Petíciónk szövegének a megírását illeti, itt valamit vagy félre értettél, vagy tévesen fogalmaztál, mivel mi nem vagyunk arra rá szorulva, hogy mások szövegezzenek meg helyettünk ilyen Petíciókat és tudomásom szerint Gerle Éva sem. Annak a “biztos” bizonyítékát viszont, hogy Gerle Éva, mikor a saját nevében töltött fel elképesztő számban, mikor bizonyára korábban írt, saját szépirodalmi igényű verseket, mikor laposra sikerült szatírákat, pamfleteket és gúnyverseket rólunk, amelyeknek a szellemessége kimerült az obszcenitásban, és a trágár kifejezésekben, mikor a magyar- és a világirodalom legismertebb szerzőitől, kiemelkedő verseket és novellákat, regényrészleteket, valamint héber és arab meg orosz nyelvű zsidó-átkokat, káromkodásokat, és végül többnyire székely-csúfoló, de más jellegű vicceket is, a direktben nekünk szóló spontán üzenetek mellett, amelyeket általában Lelkes Villő, Kovács Csilla, valamint a saját álnevei alól: így az Amálka, a Hajnalka, a Kikacagány, a Lujzi, a Molly, a Béla, a Sily, a Silus, az Anus, a Tamás, a Piacpöccs, a ZS, és a H, és persze, a Vendég 1, Vandég 2, 3, 4, stb. nevek alól gúnyolódó szellemeskedő dialógusok formájában adott – adtak elő.
    Szóval, a te dolgod, kedves Réka, ha ezeket Peticiónk kommentár-terében zajló, és igen is: széles körű irodalmi műveltséget is, fitogtató – bemutató, steril kulturális tevékenységet nem tulajdonítod Gerle Évának, de én mi Violával, akik alig győztük ezeknek a gomba-szerűen szaporodó – nyilván a mi petíciónknak a nevetségessé tevését szolgáló – szövegeknek a háromnegyedét kitörülni, meg vagyunk győződve arról, hogy ezt mind Gerle Éva művelte le, némi segítséggel persze, az említett fő barátnőitől.

    És még egyszer mondom: nem kétlem azt a feltevő – állításodat sem, hogy ezt egy nagyobb szabású terv keretén belül, tették, hiszen nem csak a gyermekeink nevének a megválasztásával fejeztük ki számtalan alkalommal, azt, hogy a magyarság fenn- és megmaradása eszméjének vagyunk a hívei (Magam az Erdélyi Magyar Nemzeti Párt tagja is vagyok), hanem ha áttételesen és nem kimondottan ilyen jellegű célkitűzéssel, akaratlanul is, de ezt szolgálja végül is, az a humánus, nem feltétlenül vallásos értelemben vett spirituális magatartás is, amit a horoszkóp- értelmezéseinknek is az alap-eszméje. Hiszen az által, hogy spirituális tudás- kincsünkhöz tartozik az a gyakorlatból, egészen pontosan: a gyakorló asztrológusi tapasztalatainkból eredő meggyőződés is, hogy felnőtt és egészséges emberek végül is, csakis a tartósan harmonikus szerelmi-párkapcsolati viszonyaikban több gyermekes életkörülményeik és lelki beteljesültség-érzéseik révén lehetnek boldogak, ez ellentmond és szemben áll meredeken annak a magyarság-sorvasztási tervnek, amiről azt olvasni és hallani több helyen is, hogy nem csak az obskúrus Bukaresti Politikai háttér-hatalmi szervezetek titkoz tanácskozásain és “szakemberi” tanulmányaiban dolgoztak ki, de a hasonló Jeruzsálemi fel politikai – vallásos szervezetekben is.
    Ezeket a feltételezéseidet és célzásaidat nem tagadtam és nem is tagadom, kedves Réka! De engedd meg nekem, hogy metafizikus – asztrológusként fel hívjam a figyelmedet arra, hogy amennyiben ebbe bele nyugszunk és nem leplezünk le mindenkit személyesen, aki ebben nemzetellenes sátáni játszmában részt vállal (Pl. a Gyergyói “Szabad Gondolat” köré szerveződő misztikus szektát, amelynek az eszméi majdnem száz százalékosan egyeznek a Gerle Éva és csapata által féle vezéreszmékkel, mindössze abban kölönbözve, hogy a Gyergyóiak nem bújhatnak a feminizmus álarca mögé), és meg vonjuk tőlük a személyes felelősséghez való jogukat, illetve nem hozzuk a tudomásukra azt, hogy amennyiben nem bontják fel a sátánnal kötött szerződéseiket és tovább folytatják, azt, amire az Uruk (Uraik) ráveszik, amit ezek az obskúrus szervezetek parancsolnak nekik, bizonyos összegek ellenében, végül olyan elmebetegek és annyira sivár életű boldogtalan emberek lesznek, mint amilyen nyomorult életet kell élnie, jól látható módon Nagy Attila Pulinak, vagy amilyen sivár és boldogtalan és végül is: szürke életet kell folytatnia, minden látszati luxus-csillogása ellen, Gerle Évának.”

    Kedvelés

      • A sterilt ő úgy érti, hogy meddő, értelmetlen, nem spirituális. A viszonyítási pont ő maga, a spirituális, a hasznos, a beavatott. Ez a hite nagyon erős. Annyira, hogy vérkomolyan, forgó szemekkel ostorozza azokat, akik lazán kinevetik. Szerintem tizenhét évesen nem sejtette még, hogy ennyire rossz fej lesz.

        Kedvelés

      • Egyre nagyobb a feje, nézem, ahogy fújja magát, kérdés, hogy mikor fog kipukkadni. A videók megnézése után azt gondolom, hogy idő kérdése Viola mikor fog lelépni, ezoszili egy beszélő bábunak nézi, számonkér, parancsolgat, iszonyú. Ez a pasi egy bulldózer, minden útjába kerülő nőnemű lényt bedarál, mert sosem jutott túl az anyjával való konfliktusos kapcsolatán. Spirituálisan elmehet a halálba, a megoldatlan életét erőlteti mintaként mindenkire. Asztrológusnak is ezért használhatatlan, egyátalán nem figyel az emberekre, csak a maga hülyeségeit harsogja. Nálam ott szakadt el a spirituális cérna, amikor azt tanácsolta az egyetlen fiát nemrég elvesztő férfinak, hogy hagyja el a feleségét aki már túl öreg gyereket szülni (kimutatta, hogy a feleség okozta karmikusan a fiuk halálát), és kerítsen egy fiatalabb asszonyt, akivel legalább három gyereket vállalhatnak.

        Kedvelés

  8. Beleírogat a bejegyzésbe, hamisít. Átszámozta.
    “7 Karvagdosás (Csukló-érfelvágási kísérletek)”
    A karvagdosás az első volt a top 10 kínban, és nem, nem öngyilkosság. Nem csukló, nem ér. A zárójeles részt ő írta bele.
    Olyan buta.
    Soha nem volt szuicid gondolatom, szándékom, nemhogy kísérletem, nem vagyok olyan alkat sem.

    Kedvelés

  9. “Persze, mindebből semmi, de semmi nem igaz, soha ilyesmiről a mi gyermekeinkkel kapcsolatosan szóba sem került, fel nem VETŐDÖTT SOHA, SEMMI FÉLE ÁLLAMI GONDOZSÁBA VALÓ VÉTEL”
    A YouTube-on az igazgatónő levelét lobogtatja, mert fel van háborodva, hogy az megfenyegette a helyi gyámüggyel. Mutatja is a kamerának a “pecsétes papírt”. Ezt a levelet feltöltötte az asztrologoszra és a facebook profiljára is, de már onnan is törölte. Ebben a videóban faggatja Szilu a gyereket a kamera előtt, hogy te mit szólsz ehhez, hogy el akarnak tőlem venni, ugye te ezt nem szeretnéd? Na, ennyit arról a “hazugságról”, hogy a gyerekei féllábbal állami gondozásban vannak. Ő maga mondta, hogy hogy gondolták ezt, hogy Medárdát tőle elveszik és “állami intézménybe” akarják adni. Azt hiszi, ha letörli ezt mindenhonnan, volt–nincs bizonyíték! Hát nekem megvannak a kitörölt videói is.

    Kedvelés

    • Ez a Kun Réka nagyon facepalm. Még a transindexen esett nekem minősíthetetlen stílusban miután kutakodott egy kicsit a netem utánam, mondván, hogy majd én haza fogok kullogni a nagy tudásommal Magyarországra és semmit nem érek el az életben. Csak néztem, hogy valaki totál ismeretlenül ezt kívánja másnak, mert nem ért vele egyet.

      Kedvelés

  10. A buta és gyenge emberek, ha nem tudják másokra kényszeríteni a szűk látókörüket, ha sorozatban találkoznak a visszajelzésekkel, hogy amit tesznek, mondanak, mennyire gáz, akkor kitalálják, hogy amazok mind együtt vannak, összefogtak, titkos szervezetek pénzelik őket. Gyönyörű, komolyan.

    Kun Réka: Az olyan ertekes embereket, mint maguk modszeresen csapdaba csaljak, tudjak, kidolgozzak elore, hogy hol van a tamadhato pont, a maguk eseteben ez a gyermekneveles volt….a maguk szakmaja nagyon egyedi, kulonleges, es azt is tudjak a Hatalmon levok, hogy egy asztrologus, tudasa, kepessege reven sokmindenbe belat, amit ok nem szeretnenek lattatni a kozemberrel….ez szamukra a fajo pont! Lattam, a szakmat is probaljak aljasul lejarattatni, egy reszbol erre megy ki a jatek….mas reszbol meg nem toleraljak a maskepp gondolkodokat, mint maguk, vagy akar en is! nekem is volt afferom hasonlo, liberalis szellemuekkel, es sajanlatos modon latom, egyfe agresszivebbek, egyre jobban akarjak a szemet elveiket emberekre kenyszeriteni! En kivulallokent azt latom, a szalka az o szemukben a maga szakmaja! nem veletlen, hogy Tibetben is a kolostorvezetoket, asztrologusokat brutalisan megkinozzak….vajon miert? mert TUD! Ja, s nem akarjak,hogy ez a tudas terjedjen, sok ember megismerje, felismerje, ez a tudas a kulcs nemcsak a lelki, szellemi, hanem FIZIKAI szabadsag elnyeresehez is! NEm akarjak, hogy maga elterjessze, tovabb adja ezt az ertekes kincset masoknak! A TUDAS HATALOM, esezta sotet oldalt kiszolhalo vezetok is tudjak! Magukat szepen csapdaba keritettek, gyermekneveles cimszo alatt, de NEM EZ A LENYEG! Persze, feljelentik, anyagilag tonkreteszik, de azert, hogy ELHALLGASSON, es NE FOGLALKOZZON ASZTROLOGIAVAL! ES FOKENT NE TANITSON MASOKAT ILYESMIRE! Ja, kepesek a gyerekeket is a gyamhivatallal elvetetni, hogy maga masba fektesse az energiajat, megtorjek, lelkileg, anyagilag!

    Most lehet paranoiasnak tart, de en parhuzamot vonok tobb, a vilagban elofordulo eset kozott….es mi a vegeredmeny? Mind egyforma, mind egyfele kezbol iranyitanak mindent! Modszer, az nem szamit! A Tibetben elofordulo brutalis nepirtas, lamak megkinzasa, meggyilkolasa, a muveszeti oktatas ellehetetlenitese, a torvenytervezet, hogy betiltsak a gyogynovenyek hasznalatat, az oktatas tonkretetele az iskolakban, mind-mind egy helyrol jon! Onnan jott a maguk tonkretetele is! maguk nagyon szem elott voltak, hiszen maga mint elismert asztrologus tevekenykedett, evekig! Ez volt a baj! En valahogy a tobb foldreszen zajlo esemenyeket hasonlitom ossze, es meglepoen hasonlitanak !”

    Kozma Szilárd: “Ön nagyon is reális globális összefüggéseket írt le.”
    “…attól, amiért ennek a nyugati típusú materialista – liberális civilizációt behálózó kozmopolita rendszernek az obskúrus háttérhatalmának GÉ eladta a lelkét, és annak az irányítói őt gombnyomogatással éppen “RÁNK KATTINTOTTÁK”, mint ahogy a csipás szemű Sipos Zoltán írta rólunk (Ti. hogy mi kattantunk volna rá Gerlére!), attól még GERELE ÉVÁNAK meg kell, hogy maradjon a személyes felelőssége! ”

    Tehát ha sokan vannak ellenem, írják, hogy mit gondolnak rólam, akkor fontos vagyok, és amit mondok, az Igazság. Valóságos hős vagyok, tönkre akarnak tenni sötét hatalmak. Logikus.

    Igaz, hogy videóimat kizárólag a rajtam sírva röhögők nézik meg, és az értékelés és kommentelés letiltásával érem el, hogy ezzel szembe ne kelljen néznem, de én, én vagyok a kiválasztott, a beavatott, ők meg a sátáni erők, mind ellenem, ravaszul, megfigyelnek.

    Né, mennyi kedves ember, és mind fehérben, megtisztelő…

    Kedvelés

    • Ez kész.
      “Ez szepen fizetest kap, hogy becserkesszen, kikezdjen embereket, megvan minden hattere, jogi, anyagi….valaki azt mondta, az ordog nem a lancfuresz kepeben jon, hanem a nyalokaeban! Mindenesetre, nekem az tunt fel ebbol a cirkuszbol, milyen kitartoan piszkalta ez a fehernep magukat!”
      Kisemberek játékszere: magukat fontosnak képzelés, paranoia, összeesküvés-elméletek.

      Kedvelés

      • Hopp.
        “odaig ment, a feljelentessel a Gyermekvedelmi Hivatalnal, ennek celja van, s nem kicsire megy a jatek!”
        Ezt honnan veszik?
        “Egy: semmi, de abszolut semmi bizonyiteka nincs, hogy maga hogy neveli a gyermekeit, amugy is, semmi koze hozza!”
        Ha csak ez szól Szilárd gyermeknevelése mellett, akkor elég nagy a baj.

        Kedvelés

      • “Egy: semmi, de abszolut semmi bizonyiteka nincs, hogy maga hogy neveli a gyermekeit, amugy is, semmi koze hozza!”
        Ráadásul nem is igaz, hogy nincs bizonyíték, mert “tanulmányok” és videók tucatjaiban beszélnek a testi fenyítés előnyeiről, amivel saját bevallásuk szerint élnek is rendszeresen. Egyébként meg miféle középkori hozzáállás ez, hogy mindenki azt csinál a gyerekével amit akar, senkinek semmi köze hozzá. Jól is néznénk ki! Ez annyira nincs így, hogy például állampolgári kötelesség jelenteni, ha tudomásunkra jut, hogy valaki bűncselekményt követ el. Az már más kérdés, hogy nem szoktuk.

        Kedvelés

      • A bizonyítékot én úgy értettem, hogy Éva nem tudja bizonyítani, hogy Ő hogy neveli a saját két gyerekét.

        Kedvelés

      • Nézzétek meg a youtubon Kozma Szilárd és Joó Viola: Teljes leleplezés -Bevezetés az Egyetemes törvényekhez 2. című remeket.
        Az a lényege, hogy Viola felismerve mekkora slamasztikába került, többször gondolkodott rajta, hogy kilépjen ebből a kapcsolatból.
        A saját maga által említett okok:
        Sok a gyerek.
        Nincs pénz.
        Nem halad az otthonuk rendbetétele, ezért nem bírja elviselni.
        Nem szerelmes Szilárdba.
        Aztán persze a guruja segítségével spirituálisan belátja, hogy hülyeségeket gondolt.
        Az egész mögött ott húzódik Szilárd manipulációja Viola érzelmeire: a lányok már nagyon kötődnek Violához. Ez valószínű igaz is lehet.

        Kedvelés

  11. “Jobban tennéd, ha nem emésztenéd magad, hogy minket nem sikerült és nem is fog sikerülni tönkretenni. Még belébetegszel. És emiatt elhanyagolod a gyerekeid, akiknek nem csak anyai szeretet de némi nevelés is elkélne, hiszen az utca rémei. Hacsak meg jelensz velük az utcabeliek inkább behúzódnak a házaikba, mert nézni sem bírják a három neveletlen kölyköt.”

    Kedvelés

      • Áh, nem fejlődtek ezek semmit. Tegnap írták:
        “Ez a bizonyíték, hogy Kun Réka a facebook-on nem beszélt hülyeséget, amikor azt írta, hogy a háttérhatalom állította rá Gerle Évát Kozma Szilárdra, hogy iktassa ki a közéletből és tegye tönkre a családunkat! A sátáni hozzászólásokat persze, mind fénykép nélküli álneves, külföldön élő “nők” bőrébe bújva írja Gerle Éva.”
        Ugyanott tartanak. Számukra például a
        felhasználó név = álnév
        avatar = fénykép nélküli rejtőzködés
        feljelentés = hiteltelenítés és gazdasági tönkretevési kísérlet
        vélemény = hazugság és rágalmazás
        blogírás = nagyképűsködés, feltűnősködés
        utazásról, színházról írni = dicsekvés
        depresszió, pókfóbia = elmebetegség, skizofrénia (sőt sizofrénia)
        Párkapcsolatról őszintén írni = férfigyűlölet, nősovinizmus
        párkapcsolati egyenlőség = nők felsőbbrendűsége, férfiak elnyomása

        +1
        anális szex = fütyünek a szopkodása
        (ilyen perverz dolgokat mi (normális emberek) nem csinálunk).

        Kedvelés

      • “anális szex = fütyünek a szopkodása”
        Jellemző, hogy erről is – eláruljuk nekik, hogy orálisnak hívják? – az jut eszébe, ami a pasinak jó belőle. Mondjuk értem már, miért nem is tud Viol elképzelni mást, mint hüvelyi orgazmust. Mondom: elképzelni.

        Kedvelés

  12. Sziasztok!
    Én is követni kezdtem a Csakazolvassa és Kozmáék ügyét. Sok momentuma előtt értetlenül állok. Főként ezután a videó után, ahol a gyermekek sírnak, hogy nehogy vissza kerüljenek az anyjukhoz… Ne haragudjatok, de ezen a felvételen, nagyon őszintének tűnnek. Vagy gondoljátok, hogy ilyen jó színészi képességeik vannak?
    Ez az a videó:
    Gerle Évának a csíki kémje és besúgója nem más mint az én volt feleségem, gyermekeim édesanyja!
    http://www.youtube.com/watch?v=8znz_P6xK2o

    Én sem értek egyet a Kozma-Joó páros nézeteivel, de a gyermekek nekem egyáltalán nem tűnnek sérülteknek, bántalmazottaknak. Teljesen normálisak. Ezért túlzásnak érzem, amit Éva tesz ellenük. Én abban hiszek, hogy párbeszédet kell kialakítani velük, meggyőzni őket. Éva, a rádió műsorban is azt mondtad, hogy ők trollok, akik téged zaklatnak. Egyetértek abban, hogy ezt nem szabad némán tűrni. De nem lehet, hogy átléptél egy határt, amit már nem lett volna szabad? Mi lesz a gyermekekkel, ha tényleg tönkreteszed Kozma Szilárdot? Nem szakad meg a szíved, mikor megnézed ezt a videót? Az egyik kislány, azt hiszem a legkisebb, azok közül, aki beszél, nagyon sír az édesanyjáról való rossz emlékek miatt. Ne értsetek félre én sem hiszem el mindazt, amit Kozma Szilárd mond, pl. hogy Évát valamilyen háttérhatalom fizette meg, hogy egy nagycsaládos székelyt megszégyenítsen.Ez hajmeresztő, de talán valahol érthető a férfi félelme, nem? Hiszen, mégiscsak ott vannak ezek a gyermekek, akik számára ő biztonságot jelent.

    Kedvelés

    • …és akkor ezzel bármi igazolható, persze. Ilyen egyszerű. Mégis az apja. Mégis szereti.

      Natasa Kampusch is szerette a fogvatartóját. Hát még a gyerek a saját szüleit. Ez nem jelenti azt, hogy a tulajdonuk.

      Ti most engem zsaroltok, hogy ne tegyek semmit, mert mi lesz a gyerekekkel?

      Nos, erre Kozma Szilárdnak kellene gondolni, nem az ismeretlen bloggernek. Ennyi erővel én is vádolhatnám, hogy ő tesz tönkre engem és a gyerekeimet, de én ezt nem állítom, ez egyáltalán nem így megy, hogy valaki gondol egyet, és tönkretesz másokat, ez nem ilyen egyszerű. Aki tisztességes, aki munkából él, nem gyűlölködik, nem bűnbakot keres és és nem kiabál a világba hülyeségeket, azt nem olyan könnyű ám tönkretenni, hogy gondol egyet egy ismeretlen budapesti blogíró, és akkor hajrá. Csak az kap büntetést, aki bűnt követett el, és csak annak megfelelőt,és ez sem biztos, mindenesetre én ezért küzdök.

      Ha meg tömegek mondják, kommentek százaiban, hogy gáz vagy, Kozma Szilárd, nevetséges vagy, akkor meg nem dühöngeni kell. Azon el lehetne gondolkodni, hogy vajon mi ennek az oka, egy kicsit visszavenni az arcból, nem rázogatni nevetségesen visszhangtalan köteteket a kamerába, “nagyonszépenkérem” követelésekkel, aljas hazugságokkal, fejemetfogós butasággal, ordító frusztrációval és irigységgel, meg mindenféle összeesküvéselméleteket fabrikálni és magát szent hőssé avatni az énrólam való hazudozással és a férjem emlékének bemocskolásával, fotói lelopásával.

      Nyitva az út Kozma Szilárdnak, nagyon jól tudja ő, mit tehetne a sorsáért és a gyermekeiért. De ő erőt fitogtat és kekeckedik, le akar gyűrni, mert ő erősebb meg székely meg férfi meg családapa meg igaz spirituális kétdanos feketeöves nemzetipárt-tag, meg aztán idősebb, meg hűdehíres író, hát akor biztos igaza van! Érvelni sem kell.

      Akiről, teszem hozzá, senki nem hallott még. Magyar szakra jártam a legjobb és legrégibb magyar nyelvű egyetemre, és igen részletesen tanította az 1975 utáni magyar irodalmat meg a határon túlit is egy-egy oktató, nemzedékenként mindenféle nevekkel, külön szemináriummal és kollokviummal, és Kozma Szilárd neve soha fel nem merült. Ez nem véletlen.

      Szóval hogy mit tehetne. Ismerje el, hogy hazudott, és kérjen bocsánatot. Miért nem teszi meg? Nem érdekli a gyerekei jövője? Tényleg büntetett előéletet akar, megrovást, kitiltást?

      De oké, hiú, buta, erőszakos, és ez az utolsó ordibálása a végső bukás előtt. Legalábbis annak tűnik.

      Így érthető a viselkedése. De miféle fordított logika ez tőled is? Ti, ti jóakarók, ti miért nem őt csillapítjátok, figyelmeztetitek, kérlelitek, bírjátok jobb belátásra? Miért nem Kozma Szilárdot győzköditek, hogy hagyja abba a bűncselekményeket, vonja vissza a rágalmait, és nézzen valami rendes munka után, esetleg menjen orvoshoz, ahelyett, hogy kétnaponta szánalmas, harsány röhögést kiváltó videókat készít, AMELYEKEN MAGA ISMERI EL, HOGY RENDSZERES ÉS MÓDSZERES GYEREKBÁNTALMAZÓ?

      Helyette engem kerestek meg az érzelmi zsarolással, mert tőlem nem féltek (nincs is miért), és mert azt hiszitek, engedjek én, mert nekem kéne. Miért is? Én, aki most már csak szó nélkül továbbítom a rendőrségnek az újabb förmedvényeiket, én, aki hetek óta nem írtam velük kapcsolatban gyakorlatilag semmit, egy-egy idézeten kívül, miközben ők naponta sorok százait és kétnaponta dumavideókat ontanak magukból, én, aki régesrég nem róluk posztolok a facebookon, teljesen más témákról írom a blogot, mással foglalkozom, és nem válaszolok a provokációikra, pedig ők hazudtak rólam, én viszont nem hazudtam? Ti hova tettétek a szemeteket, az igazságérzeteteket?

      Amiket mond Szilu, hogy én miket mondtam, azok tényleg borzasztóak, és a többségük nem igaz. De én azokat nem mondtam, vagy teljesen más értelemben, kontextusban mondtam csak valami hasonlót, amit ő koncepciózusan és értetlenül kiforgatott. Ezt akárki láthatja egy kis figyelemmel és minimális intelligenciaszint fölött. És nem, nem én írok álnéven se kommentet, se posztot, se üzenetet nekik, és nem az én megbízásomra, kérésemre, tudomásommal írnak mások. El kéne már engedni ezt a gyerekes, önigazoló tévhitet.

      Tehát én nem állítom, hogy ő engem tönkretesz. Állítom viszont, hogy a magyar törvények szerint bűncselekményeket követett el több száz rendben, és a rendőrség is állítja. Hogy a bíróság mit állít, azt várjuk ki. Én nem esek hasra az ő körmondataitól és kiabálásaitól, hogy jajistenem, mert amit itt hetek óta folytat, az annyi, mint a légyfing, és olyan színvonalú is, valamint pontosan ugyanannyi agysejt kell az előállításához. Ellenben bűncselekmény. És kizárólag miattam nézi a videóit és olvassa a szövegeit néhány tucat erős idegzetű olvasóm, nélkülem ő a teljes visszhangtalanságba fulladna. Hát küzdjön csak “utolsó leheletéig” a vélt igazáért, erősködjön, pocsékolja az életét, nekem mindegy, addig sem mást zaklat és piszkál, rajtam meg nem fog úgysem, lecsúszik innen a foskupac. Rongálja csak idegeit, hízzon el, ha így döntött, legyen a saját akaratából munkaképtelen idegállapotban, ne maradjon ideje a munkájára és a gyerekeire, írogassa a feljelentését. Felnőtt ember, maga dönt.

      Én csak állok, nem sírom tele az internetet, hogy velem hogy elbántak (milyen férfias ez is), egyáltalán nem hat meg ez az egész, pedig azt hiszik, én is kivagyok, tönkremegyek. Hát nem. Én stabil vagyok és tájékozott, szép nyugodtan és következetesen teszem, amit jónak látok, nem érdekelnek a tippadók, a rábeszélők, nem véletlenül tanultam írni és érvelni annyi évig, és olvastam annyit a törvényeket, tudom, mikor mit kell írnom, lépnem, hogyan taktikus viselkednem, amellett, hogy az elemi emberi jóérzésem is tiltja, amit ők százasával és naponta elkövetnek.

      És tudom, hogy egy nap lesz igazság.

      És azt is tudom, hogy a hazugság, a gyűlölet, gyermekbántalmazás, a megalázó bánásmód földön és égen súlyos bűn, amely nem marad következmény nélkül. És pont ezért bizonygatják ők ennyire hisztérikusan, hogy náluk mennyire rendben van minden. És egy nap meg fogja Violetta is írni, hogy mi történt ott valójában, miután otthagyta a pékbe ezt a dühös paprikajancsit, és ettől retteg a legjobban Szilu. Ha szerencséje van, előbb robban fel videókészítés közben. Most gyűjtünk neki vérnyomásmérőre és helyesírási szótárra.

      Csak hogy a tényeknél maradjunk: én a gyerekek ellen semmit nem tettem, nem írtam ügyükben semmiféle beadványt, feljelentést, nem gyűjtök információkat.

      Aki itt lejáratta magát, az Kozma Szilárd. Mert nem bír csöndben maradni.

      Kedvelés

    • a kérdés egy gyereknek szegezve, hogy kit szeretsz jobban, apát vagy anyát – szerintem bántalmazás. kamerák előtt és közben azt mondogatva hogy anya is pont olyan hazug mint Gerlenéni – aljasság. sajnálom ezeket a gyerekeket.

      Kedvelés

    • Gyerekeket addig szekálni, ijesztgetni, míg sírva fakadnak és megtagadják az anyjukat, az erről készült videót pedig kitenni a netre akkora utolsó gyökérség, amit csak a … tudna gyógyítani.

      Kedvelés

    • A gyerekek függnek tőle. Nem a biztonságot jelenti a gyerekeknek, neki jelentenek a gyerekek valamiféle biztonságot. Lehet rájuk hivatkozni, ha hülyeséget csinál, mögéjük bújni, támogatókat szerezni (pl. téged). Nem utolsósorban legalább olyan biztos jövedelmet jelentenek, mint az asztrológia, legalábbis Szilárd és Viola saját állítása szerint abból nem sok pénz folyik be.

      Kedvelés

    • Ahogy ezt elképzeled, Vio:
      “Ezúton is szeretnék figyelmeztetni minden lányos édesanyát, a csíki anyákat is, hogy ne engedjék a lányaikat a csakazolvassa blogot olvasni, mert akkor garantáltan nem lesznek unokáik!”
      Szólunk nekik, éberen, és akkor majd eltiltják, és rendben lesz a világ! Mert mindenki, minden normális ember egyformán gondolkodik, vannak a többiek, a veszélyes elemek, de ha nem engedünk nekik teret, akkor minden rendben lesz! Ez a diktatúrák logikája, te a rendszerváltáskor ovis ha voltál, honnan van ez benned?
      A fiúk olvashatják, a lányok elé sötétítőszemüveget! Éljen a magyarság!

      Kedvelés

      • és mi lesz azokkal az (szar) anyákkal, akik nem szeretnének unokát.
        vagy nem nem szeretnének, de nem foglalkoztatja ez a kérdés őket. merthogy az nem az ő életük.
        velük mi lesz ?

        Kedvelés

      • Megcsípi őket a skorpió. Vagy a Kosfarkú Lillith, vagy mittomén. Nyilvánosan kihoroszkopizálják őket.

        Kedvelés

    • Hatalmas fless: van ez az új videó, mert most Vio bebizonyítja nekünk, hogy ő nem kesztyűbáb, hanem tud ő egyedül is, Szilu irányítása nélkül!Nagy pillanat ez, figyelem!

      Nagy nekidura, párkapcsolat, öntudat és önmaga. Megtudjuk, hogy a férfi erősebb, az ember tökretette a természetet, de a fejlődés szükségszerű, teljes katyvasz, dadogás, rengeteg metakommunikáció, ez a videó egyharmada kb.: mármint arról beszél, hogy épp miről beszél, hogy vége van-e a gondolatnak, a “bekezdésnek”, hogy belezavarodott, hogy jól fejezte-e ki magát (kétségbeesetten bizonyítani próbálja, hogy ő értelmes és összeszedett, és amikor ez nem sikerül, akkor bevallja, és szimpatikusan szerény lesz), meg hogy ezt inkább nem részletezi, hogy erről már beszélt, hogy ezt akarta még mondani, hogy most gondolkodási szünetet tart, vagyis folyton leállítja a videót. Közben Ividő tesz-vesz, matat, mert Violetta egy édesanya, kiszólnekünk a gondolatmenetből, hogy mit csinál Ividő, teljes zavarban, remegő hangon, és gyereknevel, összeszereli a játékot, szia, Turika, csapong, átfogalmaz, mégse úgy mondja, belekezd ebbe-abba, indázik és félbemarad minden, és negyven perc után sem érthető, miről beszél, mit akar, azon kívül, hogy most megmutatja, hogy megy ez neki Szilu gyámsága nélkül is. Egyetlen körülhatárolható, ép gondolat nincs az egész szóözönben, csak ilyen zavart, karikás szemű locsogás, hogy az én tudásom és tapasztalatom szerint és a korábbi szeretőim, a férfi funkciója és kauzális asztrológia. Valamint Szapphó, ő nem tudja biztosan, de nem tizennyolcadik századi, hanem korábbi, középkori költőnő, mint tudjuk. Teljes sötétség. A magyar volt az erőssége, meg a matek, de sokkal több költővel és íróval lehetett megismerkedni magyarórán, mint ahány matematikussal matekórán, így inkább a magyar. És a nőknek ma már majdnem olyan öntudata lehet, mint a férfiaknak, és voltak költőnők is!

      Ha már költőnőt, írónőt akar említeni, nem értem, miért a kilencedikes anyaghoz nyúl, amelyre nem is emlékszik, és miért égeti magát valaki előtt, akiről tudja, hogy magyartanár. Utánanézhetne a wikipédián, sorolhatná, hogy Árva Bethlen Kata, Mary Shelley, Szendrey Júlia, Kafka Margit, Török Sophie, Virginia Wooolf, Sylvia Plath, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Jókai Anna, Janikovszky Éva, Ágota Kristóf, Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina, hogy csak a minimális műveltséggel említhetőeket mondjuk.

      Majd amikor már elfárad, tétován latolgatja, nem is tudja, hogy akar-e még mondani valamit, mit is akart, inkább nem akar, akkor MEGÁLLAPÍTJA, hogy a racionális, erélyes okfejtés a férfiaké, lám! Neki sem megy, ő is csapong, lényegtelen részleteket sorol, mert a nők, azok nem olyanok, ez a lágyság. Quod erat demonstrandum.

      Én azt nem értem, miért ír és beszél nyilvánosság előtt az, akinek egyik sem megy, nincsenek hozzá adottságai, sem képzettsége. Kiindulópontja a saját tapasztalatai, erősen átideologizálva, frusztrált, irigy gyűlölettel, szemellenzővel.

      Kedvelés

      • Ezt akkor most leszedte, mert hallgat azért ránk, hogy ez nagyon égő.

        De csinált egy újat, amelyben határozottabbnak igyekszik látszani, azaz élesebb hangon és harsányabban tolja az önképét, hogy ő milyen boldog, és ez a boldogság, az édesanyaság (ó, mi mindent hittem én is első gyerekem két és fél éves korában), a házimunka, ez az értelmes, nem ám a pótcselekvések. Komolyan megsajnálja az ember, annyira ordít a felvételről, hogy agresszióját az önigazolás és az irigység hajtja. Olyan csemegékkel, hogy “ha olyan jó a szemránckrémed, miért nem csinálsz videót”, “született gyilkos vagy és a gyerekeid is”, és a végén elégedetten állapítja meg, hogy harmincnyolc perc, na, ez megvan, elég hosszú. (?) (Szilcsek belőtte a normát: másfél óra, az emberes! Vio úgy gondolja, belőle ennyi is elég, sőt, üt.)

        Violetta, nem kell mindenkinek videót készíteni, ez nem valami általános emberi norma vagy szokás vagy kommunikációs mód, és főleg nem rólatok, ez a ti idiótaságotok, mindenki röhög rajtatok, ahogy ott a kis lakásban a béna cuccaitokban kínlódjátok bele a gyűlöleteteket a világba, és ahogy én vagyok az életetek közepe már mióta. Nos, nekem nem vagytok az életem közepe, én egészen biztosan egy másodpercig nem elemeznélek titeket, hiába próbálsz kierőszakolni belőlem valami hasonló mocskolódást. Én ha valaha készítenék videót, mert egyébként szeretek és szoktam is beszélni emberek előtt, akkor biztosan remek kamerával, profival, jó megvilágítással, patyolattiszta és esztétikus háttérrel, dizájnos cuccokban és kisimult, ápolt fejjel beszélnék a kamera előtt, ööözés és rögtönzés és kínos szünetek nélkül, értelmes témáról, összeszedetten, helyes magyarsággal, és semmiképpen nem másokat szidnék, vagy az ő gyűlöletüket tükrözném vissza. Mindez azért van így, mert van ízlésem és emberi normáim, és adok magamra. Ti ezt nem értitek, mert ti nem érzitek kínosnak a nagymagyarkodást, a sem Szapphót, sem a magyar kultúrát, de még Wass Albertet sem ismerő, egykönyves, agresszív ostobaságot, a zsidózást, a más özvegységével, halálával való viccelődést, egy halott szidalmazását, a magánlevelek közzétételét, vagy azt, hogy Árulkodós Atomfizikus után engem neveztek kémnek, nem tűnik fel nektek a saját béna önigazolásotok és erőszakos logikátok (persze, hogy nem). Hogy is érthetnétek ti bármit is. Semmit, soha. A büntetésből sem. Mit csináljak? Nem pótolhatok emberséget, kultúrát, húsz osztálynyi iskolát.

        De hallhatsz beszélni, ha nagyon szeretnél, nemsokára megjelenik a portrévideó Magyarország legnagyobb hírportálján, majd lessed a blogot, el ne felejtsd!

        Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .