Meghívtak ennek a filmnek a sajtóvetítésére, ez most kezdődött, hogy sajtótájékoztatóra meg ilyesmire hívnak mint bloggert. De elbénáztam, nem tűnt fel a levél alján a dátum, tizenharmadika, így huszonhatodikára, a bemutatóra készültem, az volt az első sorban. Mindegy, megnéztem így is, egyedül, mert Balázst túszul ejtette a családi karácsony.
Annyi híres amerikai meg brit lap adott neki öt csillagot, és hát benne van a szuggesztív Judi Dench.
Philomena — Határtalan szeretet
Az érdemi vélemény előtt: ezt a filmet nem lett volna szabad szinkronizálni. Ez általános panasz is: a nagy érdeklődésre számot tartó, felnőtteknek szánt filmeket szinkronizálják, mert úgy könnyebben emészthető? Vagy nem értem. Nem mintha itt ne lett volna igényes a magyar szöveg, eléggé a kihozható maximum közelében járt a fordító, de nem jöttek úgy ki a poénok, ahogy felirattal élvezhető lett volna, különösen egy-egy helyzetkomikum, poentírozott szópárbaj, stílusárnyalat sántított nyelvileg, meg Philomena olvasmányélményeinek ismertetése. Egyébként nagyon is illett Tímár Éva hangja Judi Dench-hez, és az ezúttal mérsékeltebb (kevésbé karakteres, kevésbé mesterkélt) Kautzky Armandé is Steve Cooganhoz. A magyar szinkron világhírű, azonban mindig modoros, és a szinkron mint olyan mindig durva kompromisszum, mert nagyon szigorúan kell kötődni a vágásokhoz, a mimikához, betartani a másik nyelv tempóját.
Ami kivételesen jól sikerült, és ami szerintem nagyon ritka eszköz, az a kocsmai jelenetben a helyiek szinkronhangja, hasonló ábrázoló ereje volt a dialektusuknak, mint az eredetben, különösen, hogy a szikár, józan paraszti igazság ebben a nyelvváltozatban szólalt meg.
Én nem követem el azt a hibát, mint a Miki, aki merő lelkesedésből elmeséli a filmeket, hallod-e, Miki. De ez egy nagyon fontos film, és megrázó módon kapcsolódik a közösen elemzett, első Együtt jobb! filmhez. Látnotok kell, ezért nagyon vigyázok.
A kontraszt a két főszereplő között talán didaktikusan túlzó, ugyanakkor nagyon termékeny. Sok mindent lehet erről a viszonyról elmondani, ebből kibontani: középkorú és idős, férfi és nő, dörzsölt róka és naiv lélek, ateista és áhítatos. Finom és emberi volt, ahogy az önös szakmaiságú Martin tiszteletben tartotta és nem akarta manipulálni Philomenát, de persze így könnyű, mert végül úgyis az lett, amit ő akart eredetileg, és ami nélkül nem lett volna film a film. Elhisszük a történet fejlődését Martin átalakulását is: hogy hűvös, sőt cinikus profiként indul, a végére elsodorja a történet, és meggyőződésévé, dühévé válik az igazság.
Az egyértelműen sziporkázó legenda, Judi Dench mellett nekem nagyon bejön a méltó partner, Steven Coogan eszközdús alakítása, különösen a mimikája, rengeteg árnyalata, de ennek elevenségéből is sokat levett a konzervnek ható szinkron. Egyébként az ilyen fickók is nagyon bejönnek nekem.
A folyton változó helyzet, a mégis-mégse, a lehetetlen és a megvalósuló dialektikáját, az efféle fordulatokra szerkesztett dramaturgiát jól ismerjük. Látom én ennek a típusú történetmesélésnek az értékeit is, és itt — és mindig, amikor professzionálisan gyakorolják ezt — nem volt kifürkészhető a történet, csak utólag éreztem egy kicsit, hogy persze, ez így van, mert így hatásos. Egy mondatban meghozott döntések, és azonnal átbillenő dilemmák, ide-oda hajlítva, épp el nem törik. Európai (szemléletű) film nem csinálja
És lehet, hogy átállították a mércémet a dán filmek, de egy ideje már zavar az, elidegenít a lényegtől, ami minden angolszász, mégiscsak hollywoodira hangolt filmben ugyanolyan. Nincs az az isten, hogy a fényképezés ne legyen olyan, mint a helyszínéül szolgáló táj turisztikai prospektusa, hogy ne festői és aranyló völgyben suhanjon a csúcsautó — jó, én tudom, hogy tényleg olyan, de akkor is, a giccs, még ha maga a valóság is, borzolja az ízlésemet –, hogy a középkorú újságíró ne kocogjon alkonyatkor a parkban, hogy a régi típusú automobilban távozó, kerek arcú gyermek ne tapadjon a hátsó szélvédőre, míg az anyja rács mögül sikítva kiabál utána. S nem ússzuk meg, hogy ha behajtanak egy intézmény kapuján, afölött teljes egészében olvasható legyen a felirat.
De tehetetlen vagyok, hiába fintorgok, ez a mainstream, és itt a történet annyira font- és fordulatos, a jellemformálás meg olyan bravúros a klisék ellenére is, hogy arra jutottam, meg kell tanulnom másképp nézni az ilyen filmeket.
Láttátok? Mit szóltok?
csak az olvassa. én szóltam 
Én tegnap láttam a Művészben, felirattal. Nagyon hatásos film, felváltva sírtam és nevettem rajta. Lehet, hogy megnézem újra egy-két hét múlva, még ülepedik.
KedvelésKedvelés
Ó, istenem, felirattal én is, még egyszer! Menjünk együtt? Meghirdetem.
KedvelésKedvelés
Megnéztem a Porton, a Művész mellett a Puskinban és a Toldiban is felirattal megy, meg néha a Mammutban is. Hirdesd meg 🙂
KedvelésKedvelés
Engem is pont ezek a dolgok zavarnak a mainstreamben! Egyébként az Életrevalók is emiatt nem hagyott bennem mély nyomot, bár feliratozva lehet, hogy sokkal ütősebb lenne!
Éljenek a dán filmek!!!
KedvelésKedvelés
Nahát, pont azt nézzük.
KedvelésKedvelés
Bár most, így újra bele-bele nézve látom, hogy a képi világ egyáltalán nem giccses, sőt, hanem a történet olyan, mintha már valamikor láttam, hallottam volna.
KedvelésKedvelés
Én most elég morcos vagyok a dánokra, üzleti ügyek miatt, még a sajtjukat se eszem, pedig de finom….a kultúrájukra éppen nem vagyok fogékony. Finoman szólva sem korrektek. Anno 13 éve meg a kocsimat törtek fel Koppenhágàban, miután a bevándorlási hivatal követett minket, s mikor megàlltunk ízekre szedtek minket. Amúgy màr akkor is megdöbbentett, hogy Hamlet vàrànak a parkolójában ki volt írva, vigyázz mert feltorik a kocsidat:(. Az is igaz, hogy a szálláson nekünk kellett a tulajt megkeresni, hogy fizethessunk. Azért Svédország sokkal sokkal barátságosabb. Stockholm, Göteborg stb. szép erdők , városok és nyitott, barátságos emberek. Na Dánia nem ilyen volt, nekem.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy én is durcás lennék rájuk, ha lenne velük bármi kapcsolatom, de a filmjeiket nagyon bírom!
KedvelésKedvelés
“Nincs az az isten, hogy a fényképezés ne legyen olyan, mint a helyszínéül szolgáló táj turisztikai prospektusa, hogy ne festői és aranyló völgyben suhanjon a csúcsautó — jó, én tudom, hogy tényleg olyan, de akkor is, a giccs, még ha maga a valóság is, borzolja az ízlésemet –,” engem egy egesz orszag kulturajaban – pedig nem angolszasz – zavar ez: az abszolut felszines, latszatokban valo letezes, a learazastol learazasig tarto eletszakaszok, a kezdodo, fesztelen kopottassag mint negativ jellemmutato, es ezzel szemben az onmagaert valo dizajn es az ures szepseg kultusza. Elhetetlen. Emberellenes. Levele.
Stephen Frears, mindenkeppen megnezem! En szep kis mosodam!!! esatobbi
KedvelésKedvelés
Nem láttam, de nagyon kíváncsi vagyok most már. Imádom ezt a nőt. Volt olyan film, ami nagyon bugyuta volt egész addig, amíg egy mellékszerepben megjelent, és volt olyan, amiben nem tudtam levenni a szemem az arcáról. szuper.
Most vettem ki a tékából a Before midnight-ot, mert nem akartam megnézni moziban, szinkronosan, egy világ dőlt volna össze bennem. Hoztam vele egy másik filmet is, A remény rabjait, már nem emlékeztem rá. El nem tudom képzelni szinkronosan, Morgan Freeman hangját annyira szeretem hallani.
Fényképezés: engem is untatnak az ugyanolyan beállítások, szögek, fények. Viszont van, amit sosem tudok megunni: Greenaway moziját, az annyira direkt és hol festmény, hol színpad, nagyon izgalmas. Hasonló kaliber Baz Luhrmann. (remélem, így írják a nevüket) Volt egy furcsa film, alig tudtam végignézni, a Holdfény Királyság, abban is volt pár érdekes beállítás.
Valaki elmondja nekem, empátiamentes, de filmeken síró-rívó nőszemélynek, hogy az Életrevalók miért olyan legendásan szuper film? Kapásból 2 hasonló jut eszembe, amik messze jobbak.
KedvelésKedvelés
Kíváncsi lennék arra a 2 messze jobbra első körben, hogy legyen mihez viszonyítanom a legendásat, ami nekem szívem csücske. Filmeken sírni-ríni empátiamentesen lehetetlen 🙂
“Mert az emberek többsége finomkodik… Pedig nem igénylem, egyáltalán nem. Helyettem háborodnak fel, pedig valójában sokak fejében ott motoszkál millió kérdés… Nincs mese, ez is… http://index.hu/video/2013/12/22/mosolyka/ ”
“”Szülők! Ne már! Ne forgassátok el a gyerek fejét, megtiltva nekik, hogy szemügyre vegyék a kerekesszékemet! Semmi rosszat nem tett az a tündéri, szőke hajú, öt év körüli kislány, aki nagyra nyitott szemmel, mosollyal az arcán, érdeklődve kukucskált felém. Inkább engedjétek, hogy vigyem egy kört, taxisat játszva! “- írtam ki néhány hónapja. És tegnap játszottunk… ”
Azon felül, hogy eleve szimpatikussá teszi számomra a történetet a valóságon alapulása……ez az origo. Ami az ízét adja, az az, ahogy közel hozza hozzánk a sérült embert az ápolója által. És fordítva, az indulásnál nem túl szimpatikus, avagy semleges utca embere, predesztinálva sorsa az előélete okán, s lőn eme helyzetben esélyt kap a tabula rázára. Ahogy nevetni is képes már önmagán is. Ahogy fokról-fokra küzdik le együtt és egyénenként is az akadályaikat, és alakul ki közöttük az egyedi szimbiózis.
“Philippe továbbra is Abdel „jedi mestere” marad. – Mindenről tudunk beszélgetni, köztünk nem létezik tabutéma. Vannak mocskos történetek, szomorú történetek. Úgy ajánlotta fel, hogy toljam a kerekes székét, mintha mankót kínálna, melyre rátámaszkodhatom. Én ma is erre használom.
http://www.rd.hu/Abdel_Sellou_az_%C3%A9letreval%C3%B3 “
KedvelésKedvelés
The Sessions, nem tudom, mi volt a címe magyarul. És A bal lábam. Mindkettő jobban tetszett, bár belátom, más húrokat pengetnek. Mosolyka egyszerűen fantasztikus.
KedvelésKedvelés
Az elsőt láttam csak (A kezelés), valóban megragadó volt, Helen Hunt az egyik nagy kedvencem. Köszönöm a tippeket.
KedvelésKedvelés
A Sessionst nem láttam még, de A bal lábamat én is nagyon szeretem, és az Életrevalókat is, másért. Nekem az Életrevalók olyan film, ami úgy tud igazán populáris közönségfilm lenni, hogy közben nem alacsonyodik le a gagyi szintjére. Úgy van rétegezve, hogy a halivúdon nevelkedett néző is meg tudja emészteni, de az ínyenc sem köpi ki. (Eddig legalább is így hittem. Vagy mégis? 🙂 ) A bal lábam nekem ennél sokkal komolyabb, kevesebbet ad az edzetlen fogyasztónak. Szuper film, de egész más, mást is akar talán.
Na, már megint olyan szilárdan terjengős vagyok, jajj, újévi fogadalom nambörsok, hogy nem kéne.
KedvelésKedvelés
Nekem nagyon tetszett az Életrevalók, s az sem zavart, hogy szinkronizált.
Én ebben a leszólásban érzek egy kis sznobizmust bocs. 🙂
KedvelésKedvelés
Nem tudom, sznob vagyok-e, szerintem inkább értetlen. Nem szólom le, hanem a hype-ot nem értem, ami van körülötte. Egyik barátnőm bölcsinéninek tanult, és az egyik pszichológia tanára mondta, hogy akkor ez a film most tananyag a segítő beszélgetéshez. Nekem is tetszett, csak nem volt katartikus.
KedvelésKedvelés
Igazad van, a hype indokolatlan, mint csendes kincs jobban tetszik az embernek, de egy rendkívül hálás típus-párost jelenít meg, plusz az érzékenység a társadalmi kirekesztődés válfajaira, az életigenlés, és nagyon szépen szól a művészetről. Omar Sy elemi, François Cluzet meg mozdulatlanul, csak mosolyokkal olyat alakít, hogy döbbenet.
KedvelésKedvelés
Na, megnézem még egyszer. Közben gondolkodtam. Azt hiszem, azért nem volt elemien új mondanivalója, mert találkoztam egyszer egy fantasztikus nővel, én harmadikos voltam, ő meg fiatal angoltanár. Nyári angoltábor volt, de sokat beszélgettünk, és valahogy észrevétlenül megtanította nekünk, hogyan viszonyuljunk a mozgáskorlátozottakhoz, kerekesszékesekhez, vakokhoz. Pedig nem csinált mást, csak csevegett velünk, és ha szembe jött valami, kommentálta. Soha nem feszengtem ilyen emberek társaságában, és ezt neki köszönhetem. A filmből pedig a poénokra emlékszem, hogyan vertek át embereket ezek ketten. És a festményekre. Meg a mosolyra, igen.
KedvelésKedvelés
A forgalmazó híre: “a kritikusok és a nemzetközi közönség után a hazai mozibajárók is szívükbe fogadták a Philomena – Határtalan szeretet (12) című Stephen Frears-filmet, hisz másfél hét alatt több mint tízezren váltottak rá jegyet.”
Szervezem a közös mozit!
És egy kávézást.
KedvelésKedvelés
Én nem értem, hogy lehet evidensnek venni, hogy egy film szinkronizálva van. Kivéve persze nagymamámat, aki kijelentette, hogy ő nem lát olvasni, ez másik kérdés. De hát ha elképzelünk magunknak egy színészt és elgondolkozunk az ő teljesítményén, akkor annak nem legalább ötven százalékát teszi ki a beszéd? Az ő hangján, könyörgök, nem “hozzá illő” hangon!
KedvelésKedvelés
Dörner György szinkronja a Brian életében jobb, mint az eredeti.
KedvelésKedvelés