adventi béke

Közzétéve Szerző:

Hát sőt, ádventi. (Vannak ezek a kibékíthetetlen ékezetviták. Kollega. Sztalin. Problema. Szerintem, részben megfigyelésem, részben intuícióm szerint protestáns-katolikus, vagy épp evangelikus? tengely mentén.)

Talán a szülőkkel való szakításnál is nagyobb tabut feszegetek most: nekem, ahogy az évek telnek, exponenciálisan zuhan a karácsonykedvem.

Ezt a fiam is szóvá tette, a nagy. Mama, azt mondja, minden évben kevésbé kulturált a karácsony. Idén nincs adventi koszorúnk sem. Karácsonyfa legyen azért!

Elkínzottan nézek rá. Lesz, persze. Minden lesz idén is, csak adventi naptár nem volt, meg koszorú. Meg mézeskalács, meg tradíció, meg magam sütötte bejgli. Azért álljunk már meg. Ez milyen hajsza? Én, aki annyi örömöt, extrát, érzelmi és dologi (drága) kényeztetést viszek a hétköznapokba. Még volt Mikulás is, válogatott csokoládékkal, igazi örömmel. Én ezt hogy bírjam egyedül? Én már csak kínlódom karácsonykor. És advent első vasárnapján mi boldogságosan tengerbe gázoltunk. Úgy éreztem, ez felmentés az ide teszem-oda teszem tárgy alól. Amelyet venni nem élmény, elkészíteni se már, mert finnyás vagyok esztétikailag, de kidobni mégis a legrosszabb.

Ropog a hó a lábunk alatt, ahogy az éjféli misére sietünk. Puhán szállingóznak a hópelyhek. Tágra nyílt gyerekszemben tükröződik a gyertyafény. Csorba kis csengettyű, még dédanyámé volt. Fénylő, maszatos arcocskák. Csak az a kis barna csomag (!) jelezte a küszöbön, hogy itt járt. Fenyő- és mézeskalácsillat, csodavárás. Átsuhant az angyal a szobán. Csengőszó a lelkekben. Megbékélés, újjászületett lélek, finom házi sütemény, édesanyám még gyömbért is tett bele.

Én nagyon szívesen rugdosnám egy betonfal tövében annak az újságírónak a fejét, aki ilyeneket leír.

Idén különösen. Tavaly is János nélkül, a legnagyobb üres döbbenetben, de legalább akkor békén hagytak.

Idén nem volt irgalom.

Idén a karácsony előtti hétre a következők jutottak:

Hagyatéki tárgyalás, teljes hatályú, halleluja, de, szembemenve a végakarattal, csúnyán lehúzott a rokonság, vagyis a legidősebb leszármazó, és a nagyon buzgó, nagyon szemüveges, aggályos jogi képviselőjük közelsége egy gyötrelem volt. Ezt a figurát én megírom a regényben, ez nem igaz, nézem, ahogy épp asszimilálódik, törekszik, összeszorítja a fogát, rossz testtartással, nagyon éber, nagyon… jaj, ez egy vígjáték közben is kapkodja a fejét, nézik-e, hogy röhejes, ahogy röhög. És persze ezt, ami lett, is rengeteg ügyvédi költséggel sikerült elérnem.

Két lázas, köhögő, iszonyúan irritált, fáradt gyerek.

Illy elromlott, szervizben. Most képzeljétek.

Tanúskodás büntetőügyben. Felismerem a tettest.

Durva elmaradások munkában, csak a blog suhan, minden más defektes.

Joó Violetta és Kozma Szilárd aljas gyűlölködése, abszurd rágalmai, három éjszakányi feljelentés-írás.

Állandó rohanás, elkésés kettő ovis műsorról. Sírás, hiányzó harisnyák, nehéz hajnalok.

Nincs konyha még mindig.

Én nagyon élvezném a karácsonyt, ha az lenne, ami: a béke és a befelé fordulás időszaka, és nem stresszcsúcs, négyszázhetvenkét MUST. És főleg ha nem hathetes ironwoman időszak lenne.

Mi minden MUST?

Sütit kell sütni. Mézeskalácsot. Iszonyú munka, ha finomat akarok, az drága alapanyag, nagy figyelem és skill, és fél nap, a rendrakással együtt, és persze csakis gyerekmentesen, mindezt úgy, hogy épp nincs mosogatóm.

Rengeteg emberre kell gondolni, olyanoktól kapok és olyanoknak volna jó adni ajándékot, akik csak ilyenkor kerülnek elő. Ez, ugye, a szeretet ünnepe. Az ajándékozás valahogy mégis félismeretleneket hoz be a képbe, majdnem mindig kínos — és akkor a poros félhomályba belehasít az olvasó csodás, profi habcsókja!

Ajándékkényszer, iszonyat. Olyanoknak illik, akiket nem annyira kedvelek. És mindenkinek megvan rég mindene, a szűk családon és legközvetlenebb barátokon — belőlük is van hat — kívüli ajándékozandóknak soha az igazi vágyait sem megismerni, sem teljesíteni nem fogom tudni és nem is akarom, hát a fiamnak is tönkrement épp a laptopja, mert a kicsi belerúgott egy bögre forró mézes teát a billentyűzetbe, ja, ez is volt. És nem kötelező, de valamit mégis… és nem leszek közhelyes, de mit tudom én… Így specializálódik az ajándékozás, hogy veszünk valamit, ami nyilvánvalóan van neki: igaz, hogy már van almaszeletelője, de ilyen még nincs. Biztos örülne egy ilyennek is!

Gyerekek, hogy lett ebből ez a hajsza? Ez, ami annyira szívás, és megint csak a nőknek. Takarítás, szervezés, figyelem ezerfelé, és mindezt a nyomasztó zúzmarás reggeltől a süvítő, havazós estig, a hétköznapok helytállásán felül!

Jó embernek is kell lenni: cipősdoboz, ruhagyűjtés, adományra felszólító francia boríték, szegény gyerekek, relatív jó lelkiismeret, nyomasztó gondolatok ezrei, amelyekre úgysem érünk rá. Mi is épp túlélünk, s alig marad meg a szívünkben, szándékainkban az, akinek máshogy nem sikerül.

Munkahelyi, családi banzájok. Italok. Sütik. Meglepetés a tanároknak. Masnik, kártyák. Képeslap. E-mail. Riadalom: közeleg. Akadozik a posta. Idén sem.

Ovis, iskolai szereplések, műsorok, amatőr tánc és zene, nagyon megterheli az ember esztétikai tűrőképességét, akármilyen aranyosak meg minden, pontosabban: akármennyire is azt kellene látnom, hogy de aranyosak, meg hogy ez a pedagógia egyik formája, és mennyit készültek. A kiállított gyerekek néha nagyon nem önmaguk, csak a pedagógus dramaturgiájának kínlódó végrehajtói. Én jó ízlésű pedagógust ijesztően keveset láttam.

Kézműves ajándékok. Jaj, istenem. “Ez mi?” — “Dísz.”

Csomagolópapír. A többsége ízléstelen és talmi. Micimackó havas tájban. Ami szép, irtó drága. Szalagok, kísérőkártyák, és: ünnepi, zsinórfüles fényes tasak. ÁÁÁÁÁ. Benne édes bor. Rengeteg szemét, és mi elhisszük, hogy ez itt a béke és szeretet ünnepe?

És értitek, nekem nincs egy kellemesen alkoholista Lajos bátyám, aki richtig szenteste nem is tudom, mit tesz, nincs örökké elégedetlen emberem sem, békén hagynak viszonylag, nem kell dédihez kórházba rohannom, nem ölök pontyot, nem vagyok ügyeletes aznap, nem liftben kell a fenyőt felhurcolnom. És mégis.

A karácsony a kereskedelem csúcsa. Ha nem lépek ki az utcára, dugóban ácsorogni a buszon, agresszív hirdetésekkel szemben haladni, akkor jön az e-mail: Lepje meg szeretteit! Üdülés, házhoz szállítás, harminc százalék. Hagyjatok már, ne akarjatok folyton valamit. Az egyenzene november elejétől a plázákban, Frank Sinatra, Last Christmas, Jingle Bells, és akkor ezek még feldolgozásban, érthetetlen helyeken hajlítva. Béke, ünnep, jaj. Boldog karácsonyt kíván a felirat. Giccses hóemberek, műhó lepte műfenyő, kényszeres dekoráció. Borzalmas nehezen viselem, amikor akarnak valamit tőlem. Pláne ilyen tömegesen, szervezetten, kíméletlen logika szerint.

Óvónő- és tanárajándékozás. Stressz. Mert igyekszem nem igénytelennek lenni. (És megrendít a mai köszönőtelefon.)

És még mi a baj korunk és kultúránk karácsonyával általában?

Zavaros mitológia, ahogy van anyu, anya, mama, úgy van Jézuska, angyal, szülői ajándék kérésre. Meglepetés és rendelés, kívánságlista. Dugdosott ajándék, párhuzamos valóság, nekem stressz, nekik csoda — hogy lehet? Fa titokban, fa Kisjézushozta, fa együtt, anyázva talpba faragva. Mária, Szűz Mária. Bárány, teve. Mindenki másképp énekli a Mennyből az angyalt. A versszakok sorrendje van olyan alapvető ellentét, mint a cukros vagy sós káposztás cvekedli, a piros után zöldet avagy kéket ceruzasorrendbe illesztő két tábor, vagy a tejbegrízösszekeverők guelfjei és a steril szóratmegőrző ghibellinek.

A gyerekek nem várakoznak, örülnek, hanem elvárásaik vannak. Egyre inkább, egymástól tanulják, egyre vadabb tárgyakról esik szó a nagycsoportban. Ezt erőst tudtam még gyermektelen koromban: elvárás és nyaggatás nincs, levél a Jézuskának nincs, sem jótékony hazugság, korlátlan varázslat sincs, nálunk az ajándék a szülő szeretetteli meglepetése, a fát pedig együtt díszítjük.

Állnak az ügyek, bezárnak a bankok, boltok, nincs színház napokig, senkit nem illik hívni, Balázs a szüleinél. Mindenki otthon. Kinyílnak a tojáslikőrök, csúcsot dönt a szóváltás, könnyű testi sértés.

A fenyő idén is szemetel, csöpög majd, és kellemetlen helyeken gyűlik-marad a tűje, például a legszebb bézs csipkés combfixben, ezt előre megmondom, kérdezzetek rá márciusban.

Szóval nekem ne kelljen örömet színlelnem raffaellót kapván, és ne dzsezzesítsék a Csendes éjt. Ne tolják az arcomba a dekorációt, a felhívást, hogy kell, megint kell. Ne kelljen délelőtt tízkor gyökkettővel haladnom a bringával, mert vásárol a nép, lehetőleg persze elektromos kütyüket, villogó sarkon parkoló kocsiba pakolják a nagy dobozt. És ne állítsa mindenki valami tömeges hipnózis eredményeként, hogy ez jó, ez boldogságos, ez ünnep.

Legyen olyan a karácsony, hogy Vivaldi szól, vagy Jarrett, hogy tiszta és illatos minden, tágas és más a lakás, jó kaják, megékezik a szeptemberben rendelt FairySteps, jut Brót diós bejgli, vagy legalább Szamos, és ez csak úgy van mellesleg. És foglaljuk alkotmányba, hogy aki bármit akar, szorgalmaz, kérdez a legalapvetőbb túlélésen és ünnepre készülésen kívül a szenteste előtti két hétben egy háromgyerekes egyedülálló anyától, de beleírhatunk engem is név szerint nyugodtan, annak statáriális, letöltendő bitófa.

*

Pénteken mégis megkaptam a karácsonyomat.

Egy nyugis délelőtt. Megérkeztek a tündércipők, nekem és ribizlinek. Puhán, kényelmesen érkezünk oviba — taxival –, és beviszem a fiam sulijába az itthon felejtett osztálytársi ajándékot. Semmi baj, béke minden, és ami nem, az is jóvátehető. Séta a parkban. Ötös busz, termékeny gondolatok. Antikvárium, bécsi virsli, kávé üveg mögött a trolimegállóban. Laptoptalan béke, újságolvasás. Könyvesbolt, boldog felfedezések, villámcsapásszerű ajándékötlet. A lányom valahol másutt, a hegyen az oviban épp karácsonyfa, odaértünk biztosan a műsorra. Váratlan pénzek érkezése. Az Index videót forgat velem, megbeszéljük a részleteket. Titkos szakbolt, Julis álmai, hogy még szebb balerina lehessen. Aztán írókboltja, ottfeledem magam, tele az emelet Jánossal, nézem a sok szakkönyvet megrendült lélekkel, most úgy van bennem ő, mint szakember, nem úgy szokott, csak mint a társam, aki most épp halaszthatatlanul mókusokkal ebédel és kóbor lufikat gyűjt be, vár minket, nagyon türelmes, és mindig mosolyog, és a világon a legjobban tudja, hogy én mindenestül jó vagyok. Neki elhiszem. Főhajtok, veszek magamnak helytörténetet, a budai hegyekről és a zsidónegyedről. Ezt a házat védtük, ott tüntettünk 2006-ban- ez egy Hild-ház! Gyerekkönyv is jut, meg angol nyelvű, meg vicces is. Felhívom az ügyvédem, szeretet van, és kapszulás Lavazza kávé. (Nespresso. What else? — Illy. Or Lavazza!) Befut Balázs — ünnep volt a suliban is –, nála van a Narancskártyám, ami húsz százalék, és az már komoly összeg. Innentől vidámság van. Ebéd a Menzán, jó kávé, poénkodunk a pincérrel, nagyon viccesnek találjuk a rágalmazókat. Játékbolt, autófókusz. Jönnek a buszok, mennek a villamosok, az ötvenkilencesen lehet biciklit szállítani. Brót, bejgli, diós kenyér, Szamos, szaloncukor. Ovi, és haza és uzsonna, és aztán moziba megyünk, új Ozon, finom, összetett, van mit beszélni róla. Lábamon a narancssárga tündércipőm. És a Mikában ott van Imola, és lehet még további csajokkal találkozni. Martini is jut. Reggel süt a nap. Csak ez a sok mocsok ne lenne.

tangerine

177 thoughts on “adventi béke”

  1. mindig irigyeltem a karacsonyt. nekunk ugye nincs. akkor esett le az allam amikor elkezdtem olvasni a mamamin hogy mi zajlik a hatterben. mar nem irigylem. jo nekem a Chanuka.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Azért a Chanukát is túlzásba lehet vinni gondolom. Családja válogatja, de ott is lehet kötelező ajándékozás, rokonlátogatás ezerrel. Én itt Párizsban egyszer láttam egy autót, aminek a tetejére egy hatalmas világító gyertyatartó volt szerelve, azzal mászkált a tulajdonosa szerte a városban. 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  2. “Borzalmas nehezen viselem, amikor akarnak valamit tőlem. Pláne ilyen tömegesen, szervezetten, kíméletlen logika szerint.”
    Na, igen.
    Utáááloma karááácsonyt!

    A tündércipő viszont eszméletlen!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Hát elkéstetek?…. Sajnálom!

    Ez a bejegyzés tavalyelőttig szívemből szólt volna. Nem, még tavaly is. Én az elmúlt tíz évben sztrájkoltam karácsonyilag, nem voltam hajlandó ünnepelni. Fát nem állítottam, ajándékot nem vettem, és különben is mindenki kapja be. De én annyira gyűlöltem ezt az egészet, hogy no.
    Gyerekkoromban volt egy-két jó is azért, közös Betlehem-készítés, suskus, kinek mi legyen az ajándék… de jellemzőbben karácsonyfa-borogatás (mármint fel), ordítás, rettegés, részeg horkolás. Aztán állandó menés. Nálunk ez volt kötelező, a menés. Két nagymamához, ebből egyet utáltam. Minden élére állítva, menetrendszerűen túl csípős húsleves, a hideg szobában csak a cserépkályhához dőlve lehetett megmaradni, ajándékba Fa tusfürdő, dezodor, apámnak zokni. Néha pizsama. Anyám véletlenül két egymást követő évben is hajsütőt vett karácsonyra az anyósának.
    A másik nagymama, az anyai, az jó volt mindig, Egy kis nemtörődöm kosz itt-ott, kicsi helyen sok ember káosza, olaszos hadonászás. Jó lett volna, ha hazafelé nem a kötelező összeveszés a kocsiban, kocsmánál megállás, feles bedobása. Hazaérve le sem írom, micsoda.

    Na, ennek én beintettem tíz éve. Anyám szegény, a nagy könnyes szemeivel, megnyúlt arccal, szipogva, ahogy veszem a kabátom szenteste, hogy lelépjek, mindegy hova. Hogy én elrontom a karácsonyt. ÉN rontom el.

    A férjeméknél nagy családi, ajándékozós, de rettegtem tőle tavaly, hogy itt nekem kötelező jópofizás lesz megint, minden tagom tiltakozott ellene. Aztán jöttek a fiai, meg anyósom, egyféle kaja, egyféle sütemény (az is két rúd nagyanyám sütötte bejgli), finom bor, beszélgetés, semmi kényszer vagy kötelezőség. Rövid ajándékozás, röhögés, későig beszélgetés, kicsit berúgás.

    Én meg bambán állok: jé, ezt így is lehet? Idén karácsonykor már itt a lányunk, és vesszek meg, magam sem értem, de én már novemberben készülődni kezdtem. Tervezgetek, vásárolok, meg se számolom, mennyit költöttem el, még szívrohamot kapna bennem anyám jótékonyan figyelő szelleme. Vettem piros csomagolópapírt, idén minden egyszínűbe lesz csomagolva, arany szalaggal átkötve, itt vannak mellettem a piros dobozok, gyönyörű. A férjem már megvette a fát, ma felfüggeszti – nálunk a plafonról lóg egy erős damilon, hogy ne kelljen a talppal szarakodni, na meg mert a férjem ebben is egyéniség. Fenyőillat van, girlandok vannak, most volt a házassági évfordulónk is, a gyerek élénken figyeli a fényeket, érdeklődve gőgicsélte végig, amikor csomagoltam…

    És sütni fogok süteményt, kétfélét is, nem azért, mert muszáj, hanem szeretném is, ma életemben először töltött káposztát is főztem, isteni lett, jó illatok vannak, és még apámnak is vettem ajándékot.

    Én rohamosan megszerettem a karácsonyt. Közben meg tudom, hogy nem kötelező, és nem történne semmi, ha nem díszítenénk vagy nem sütnénk, a porszívónk bedöglött, úgyhogy kiporszívózva se lesz szentestére. És az a ruha se fog rám jönni, amiről még a szülés után elhatároztam, hogy karácsonykor rajtam lesz. És akkor na és. Majd pajkos porcicák közt ülök kicsit nagyobb seggel, mint terveztem. Én magam sem értem, de nagyon várom.

    “Kézműves ajándékok. Jaj, istenem. “Ez mi?” — “Dísz.”” – Ezen felvisítottam. És összekeverem a tejbegrízt. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • én pedig ezt most megkönnyeztem. nekem a karácsony a legszebb, szűk család, finom étel, jó pálinka… de az idén más. most utálom. de a tiédnek örülök. tényleg. boldog karácsonyt! 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • nem vagy tapintatlan. 🙂
        az elmúlt néhány hétben nem olyan a viszony az apámmal, mint szeretném.
        és tegnap fújtuk le a januári esküvőnket.

        nekem ez most nem… nem kedves, nem meghitt, hanem nyűgös, csillámporos, giccses, erőltetett és egyszerűen nem akarom. nem érzem. nem tudok ráhangolódni. nem megy.

        Kedvelés

      • közös döntés volt. de attól még fáj. de nem váltunk el, csak ezt az egész cirkuszt fújtuk le, túl nagy volt a nyomás. attól féltünk, kikezdi a kapcsolatunkat. azt hiszem még épp időben léptünk vissza.

        Kedvelés

    • Én is szeretem. 🙂 Minimálkarácsony van nálunk, semmi túlzás, csak nyugisan. Az idén tovább könnyítettünk, hogy nem titokban díszítjük a fát, így nem kell a gyerekeket elszervezni délelőtt. És nagytakarítást sem csinálok előtte soha. Általában nem szoktuk becsomagolni az ajándékokat, de az idén találtam olcsón szép csomagolópapírt, és már a lgtöbbet becsomagoltam. A kandallóba kerül majd végül, idéntől az is van. 🙂 Biztos nagyon giccsesen hangzik az egész, de azt hiszem, messze az átlag alatt van ilyen szempontból. És hétfőn még sütünk egy adag mézeskalácsot is, mert az első adag már elfogyott. Teszünk a fára. Persze úgy más, hogy már csak egy ovis van, és tényleg segítenek.
      Az ajándékot a Jézuska hozza, és ez így is marad, nem szeretném, ha kérni lehetne dolgokat karácsonyra. Aztán ha már végképp nem jön be a Jézuska- sztori, akkor áttérünk a finom, ehető ajándékokra. 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • “Én rohamosan megszerettem a karácsonyt. ”
      Őőő, most csak félig kajánul (mert könnyen lehet, hogy tévedek 😉 ), de nem te kaptad meg a másik blogon, hogy majd a gyerekeddel igenis szeretni fogod a karácsonyt – vagy valami hasonlót?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  5. “mert vásárol a nép, lehetőleg persze elektromos kütyüket, villogó sarkon parkoló kocsiba pakolják a nagy dobozt.”

    Ezt bírom az írásaidban, hogy egy fél mondatban is annyi minden benne van 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Ó, amennyire összerándult bennem minden, úgy simultam ki az írás végére. Igen! Ma kisütött a nap, Téli napforduló, mi ezt ünnepeljük. Meleg krumplis pogácsával és forralt borral. Egész hónapban áll a fa, amit sütünk azonnal be is faljuk. Minden jöhet, csak ne bejgli. Receptek a GoodFood-ról, ismétlés kizárva. Az iskola-ünnepségen a csokis kekszünk tarolt és még követelték. Tegnap banyatankkal bevásároltunk (mindig röhögünk ezen, “állj ki a kocsival, kérlek!” 😀 ), ha kell még valami, itt a kisbolt. Mióta leráztam magamról a jézuska terhét, jobb és szebb lett minden.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Jézuska alatt az egész vallásosságot (katolikus) értem. A lányaim apja vallásos volt, én meg nem. Ő már nincs köztünk 9 éve, sokáig tartott, amíg megengedtem magamnak a saját világlátást. Most ott tartok, hogy minden jöhet, ami a természettel kapcsolatos. Nincs szenteste, van Napforduló. Nem a kisdednek örülünk, hanem a napfény közeledtének. Én nem eszek húst, a párom és a lányaim is ritkán, most kértek rántott húst, kapnak, plusz lesz mindenféle zöldséges étel (répafasírt, burgonyasaláta, sajtok, füge, almáspite), nem sokkal különlegesebb, mint máskor. Együtt vagyunk, falatozunk, mulatozunk.

        Kedvelés

  7. Én is ma délutánra simultam ki.
    Az egész évem egy nyomasztó ápolás volt, testi-lelki gondozás, végsőkig kimerülés. Életközép, gyerekről és szülőrő, nagyszülőről is gondoskodni kell, meg még a négylábúról is, meg még magamról is (jellemzően utolsóan a felsorolásban, bár ez azért nem mindig van így).
    Eldöntöttem, idén nálunk elmarad a karácsony (írás első része).
    Ma délelőtt vittem a drága barátnőmet, fogadott húgomat a Hospice Házba, felvették a várólistába befekvéshez. Nem tudjuk, mennyi van hátra. Sír, én befelé. Halkan beszélgetünk. És a Hospice házban olyanok a fények és olyanok a színek, és minden olyan, hogy a végére nyugalom lesz bennem is, és legszívesebben ott maradnék. Milyen lehet úgy rácsillogtatni a szemünket a karácsonyra, hogy tudjuk, ez az utolsó? Nekem akkor nagyon fényesek lennének a díszem, azt hiszem.
    Most ilyeneken járnak a gondolataim (és csak lenni szeretnék most, mert erőt kell gyűjtenem ahhoz, ami ezután következik).

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • ilyenkor én sosem tudom, mit is kellene mondani, mivel tudok segíteni. sosem tudom. épp ma láttam egy videót egy haldokló lányról, azt mondta, a legmeghatóbb neki az, hogy a barátai megkérdezték, hogy viszonyuljanak hozzá. hogy ő mit szeretne… és elmondta.

        hogyan viszonyuljunk?

        Kedvelés

      • Hoppá! Hol láttad ezt a videót?

        Én nem mertem megnézni, gyengék az idegeim. Már, ha ugyanarról beszélünk.

        Egyébként nem olyan nehéz hogyan viszonyulni, ha az ember ismeri, akihez viszonyulni kell, csak ismeretlenül nem tudom, mit mondjak.

        Kedvelés

      • valahol a neten, nem tudom, de biztosan egyre gondolunk. végig nem néztem én sem, mert rettenet bőgtem és azt munkában nem szabad.

        ismeretlenül még nehezebb. én tán csak egy ölelésre vágynék. de nem tudom. ehhez kicsi vagyok…

        Kedvelés

      • Küldök egy nagy ölelést! Na, bocs, kicsit bagószagú vagyok, de nézd el nekem.

        Kedvelés

      • Köszönöm a kérdést.
        Én is ezt kérdeztem ma a barátnőmtől. Vagyis kértem, hogy mondja el, mit szeretne, mire lenne szüksége tőlem, hogyan tudnám a legtöbbet adni? Azt mondta, majd gondolkodik rajta. Megegyeztünk abban, hogy addig is feldobhatok ötleteket, ő pedig szabadon rávághatja, hogy: igen, ezt szeretném/nem, ezt nem akarom.
        Ültünk egy kávézóban, jó étvággyal evett, közben megbeszéltük a temetését, és kérte, hogy figyeljek majd oda a nagylányára. Jó.
        Nekem több mindenre is szükségem van, lenne. Itthon arra, szabadon bőghessek, úgyhogy a lányomat kértem, hogy bírja ki, hogy szomorú leszek sokat, sokszor. Nem probléma, anya.
        Itt a blogon jó nekem, ha néha-néha mondhatok róla pár szót, persze, csak ha kapcsolódik az indító íráshoz. Ma azért hoztam be a témát, mert összeértek bennem a szálak a Hospice és a karácsony között.

        Kedvelés

      • Azért ez ritka és különleges barátság lehet, ha így tudtok egymás közt beszélgetni. Az egyik, ami a legjobban megnöveszti a távolságot a haldokló és a környezete között, ha nem lehet beszélni a nyilvánvalóról. Mindegy ki miatt. Persze szar mindenhogy, de azért így, hogy ennyire együtt vagytok, utána kicsit könnyebb lesz a helyzeted, mintha ez kimaradna, mert legalább a “nem voltam ott neki” lelkiismereti öngyilkolás kimarad, vagy legalábbis enyhe formában fog csak jelentkezni. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy megpróbálsz minél többet kapni belőle, és adni neki. Bár gondolom ezt úgyis tudod te is. A vígasztalásnak szerintem nincs értelme. Szar elveszíteni valakit aki az életünk része. És nincs vigasz. Csak megszokás, alkalmazkodás.
        Ő mit mond? Hogyan beszél róla?
        Ha nehezedre esik erről írni, vagy tolakodásnak érzed, akkor tekintsd semmisnek a kérdésem, és bocsánat.

        Kedvelés

      • @Szikra: nem vagy tapintatlan egyáltalán, én hoztam be a témát.
        Dolgoztam önkéntesként a Hospice Házban, ismerősök vagyunk a halállal, ő meg én, és tudom a gyászmunkát is, fejben is, meg csinálni is. Nem a veszteség fáj most sem nekem, pontosabban: azt a fájdalmat helyén tudom kezelni. Ami nyomaszt, de úgy, hogy ordítani tudnék tőle, a barátnőmre váró fájdalmak lehetősége, és hogy ez közeledik az időben. A Hospice-ban csodálatos a doktornéni, csodálatosak az ápolólányok, az önkéntesek is a szívüket-lelküket beleteszik a munkájukba, és mindent megtesznek a fájdalomcsillapításért, de néha ez sem elég. Ha tehetném, ha egy mód lenne rá, hogy a barátnőmet megkíméljem ettől, akkor a saját véremből adnék, de nincs ilyen lehetőség, úgyhogy csak szűkölök és azt mantrázom magamban, hogy: csak gyorsan menjen el, gyorsan menjen el. Nem magamnak akarom megspórolni a látványt, hanem neki az érzést.
        Ezzel viszont befejeztem ezt a témát, ez egy adventi írás, én pedig nem ide való vagyok most. Ha egyszer lesz írás halálról, veszteségről, rákról, etc., akkor majd oda többet.

        Kedvelés

      • Naja, sokat gondolok rád, nagyon elgondolkodtatott, amit írtál valamelyik poszt alá: amikor elmesélted, hogy volt egy év szabadságod. Hogy nem tudhatjuk, meddig élünk. Megmaradtak bennem ezek a sorok. Köszönöm. És ölellek, jó, hogy itt vagy.

        Kedvelés

  8. Nagyon jó, tabudöntögető, bár idén örömmel és meglepve tapasztaltam, hogy a kollégáim és barátaim többsége is ugyanígy gondolkodik. Én most hetek óta túlélésre játszom, de nekem is vannak pillanatok, mikor megszáll a béke és a melegség. Tavaly pl. elmentünk gyerekestül a Vajdahunyadba, ahol egy számomra ismeretlen, sejtésen túli helyiség nyílt meg, ahol bábelőadás volt. Csodálatos középkori terem, melegen befűtve, és két szavakkal le nem írható jelenség, azt hiszem, tündérek voltak, egy fantasztikus díszletben csodálatos énekekkel előadtak egy betlehemest. Ott, akkor én is hallottam az angyalszárnyakat, nem csak a gyerekek. Most meg valamelyik reggel loptam magamnak egy órát, ajándékokat csomagoltam, mindenkinek azt, amire vágyik, és hallgattam hozzá angol kórusfiúkat.
    És sok-sok leszarom-tablettával még meg is tudom őrizni magamban a békét. Néha megy hozzá forralt bor és tömény is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Nekem -emlékeimben- a gyerekkori, kamaszkori karácsonyok szépek voltak. Mindig nagyon készültem, mindenkinek saját készítésű ajándék, kézzel írt – töltő tollal – képeslapok. Anyu és nagymama sütött, főzött, fiúk állították a fát, én díszítettem szaloncukrok fehér cérnával egyenként felkötözgetve- azóta sem viselem el, ha valahol fémkampót látok. Sötétedéskor vacsora, hal, és persze máskos guba 🙂 Szól a csengő, ajándék osztás, bontás, örömködés. Nagy, táblás römi csaták levezetésként. Éjféli misére készülés, aminek a vége mindig az, hogy a cserépkályha előtt ébredtem a kis lócán, és rájöttünk, hogy ez megint elaludtuk. 😀

    Valahogy aztán az évek alatt átváltozott minden. Lett párom, meg drága ajándékok, egy idő után már a “kényszer” hogy de jó legyen, örüljön neki. Jött a görcsölés. Nem szerettem. A vásárlást magát eleve nem. De hát így kell. Már csak egy-két kézzel írt lap, inkább emailek.
    Ki megy kihez karácsonykor, hol legyen a szenteste, ki sértődik, ki nem?

    Aztán teltek az évek, már nem fontos az ajándék, fontosabb a nyugalom, nem akarok hajtani, nagytakarítani, sütni, főzni (na nem mintha előtte égett volna a vágy)

    Jó ideje már nem is érzem a hűűű de nagy karácsonyi hangulatot, idegesít a tömeg, a nagy szeretet áradat reklámokban, boltokban, tévében, rádióban csak azt hallom, hogy most aztán itt az ideje, hogy szeressünk, és oda figyeljünk…. és közben majdnem elüt egy babakocsi.

    Telik az idő, idén ismét egyedül, nem kell sütni, főzni, hazamegyek majd anyumhoz, főz a tesóm, és másnap már itthon vagyok, “hazaival” megpakolva.

    Ma kisütött a nap, nagyon jó kedvem lett, mindennel elkészültem, nem görcsöltem, behoztam azt a pár fenyőágat amit a piacon vettem pár napja csak az illata miatt, de úgy lendületbe jöttem, hogy fel is díszítettem. Leültem a gép elé, és elkezdtem érezni a fenyő illatot. Most jó, most befelé fordulás, összegzés, nyugi van. És mindjárt bontom a Martinit.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Amíg a gyerekek kicsik voltak, és legalább látszólag rendben voltunk az apjukkal, rengeteg energiát tettem a karácsonyba. Volt kopogtatókoszorútól kezdve mézeskalács betlehemen keresztül rántott halig minden. Aztán mikor a bajok jöttek, egyre kevesebb kedvem volt ezekhez a látszattevékenységekhez, de vitt a megszokás. Éveken át számomra gyakorlatilag elmaradt a karácsony, legalábbis belsőleg.
    Idén más lesz. Szenteste a szokásos módon, anyósomék, anyámék is odajönnek hozzánk a gyerekek miatt, képzelhetitek, hogy mondjuk anyámnak mennyi kedve van az exférjemmel egy légtérben tartózkodni, na mindegy. Másnap délben (igen, kibaszott szar anya vagyok, otthagyom három ártatlan gyermekemet karácsony szent napján) elhúzok a kedveshez, és ott lesz töltött káposzta, csillagszóró, sok túrázás a jó hidegben. És készülök rá, de nem görcsösen, inkább csak azzal, hogy szeretném elárasztani ajándékokkal, de pénzem persze nincs, meg különben is megvan mindene, azért vannak már ötleteim. Lehet, hogy idén lesz karácsony. Nagyon L’Oreal életérzés, és nincs semmi lelkifurdalásom, pedig igény az volna rá. (A lányoknak mondtam, hogy egy-két napra, ha akarnak, jöhetnek, de elég sok saját programjuk lesz a téli szünetben, szóval csak lazán.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. Én nagyon szeretem a karácsonyt, talán azért, mert nincsenek kényszerek. Vannak jó kaják, de nincsen 12 fogás, van ajándékozás, de nem vásárolunk napokig a tömegben. Nincsenek kényszeres rokonlátogatások sem, barátokkal átugrunk egymáshoz, de ez sem kényszeres, nem kötelező. Beszélgetünk, sétálunk, tavaly túráztunk 26-án, csak egy barátunkkal futottunk össze a hegyen, más nem járt arra. Ha van nyitva fürdő, elmegyünk szaunázni, úszni. Alszunk, olvasunk, forralt bort iszunk. Közben jókat beszélgetünk, sokat nevetünk.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. utálom a vásárlási lázat. ne szóljon dzsingelz sehol. nem akarom karácsony előtt egy hónappal érezni a hangulatot. épp elég feladat van a mindennapokkal.
    az ajándékok nagyrészét megvettem egy hónappal karácsony előtt. másik részét neten rendeltem. nincs plázalődörgés. nagyon kevés személy kap ajándékot.
    van kórusfellépés. arra készülök. az idén nagyon izgultam, mert az egyik dal kodály-akkordjai sehogy nem rögzültek a fejemben. imádkoztam, hogy csak az legyen jó. sikerülnie kellett, mert az idén hatalmas ajándékot kaptam a mindenhatótól. igazán és szívből énekkel köszönhettem meg.
    megvolt a kocert. jó lett. hátradőlök, pihenek. azután azt és annyit csinálunk, amit és amennyit jólesik. együtt díszitünk fát. nem lesz nagytakarítás, csak ha kedvem tartja. sütünk kalácsot és bejglit. salátát és könnyű ételeket eszünk. beszélgetni szeretnék nagylányommal sokat sokmindenről.
    az idén nincsenek kényszerek. nem jönnek az apák, de érkezik néhány várva várt jóbarát. kötök a nagylányomnak lábszárvédőt. ha felébredünk, megyünk misére, ha nem, alszunk délig. éjféli mise szóba se jön. megnézzük helyette a hair-t. megyek színházba.
    lesz tündércipőm. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Mi egyszer (gimis voltam még) anyukámmal elmentünk éjféli misére. A pap kiosztotta a nyájat, hogy milyen szemét dolog, hogy egész évben alig megy valaki templomba, most meg ilyen sokan vagyunk. Nekünk ez nem tetszett, plusz szétfagytunk, álmosak is voltunk, így megbeszéltük, hogy ide sem jövünk többet. 🙂 Nem is mentünk azóta…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • És anyukám azért szeretett volna menni, mert gyerekkorában jártak éjféli misére, és szép emlékei voltak róla. Az osztás után mondta nekem, hogy ne várjuk meg a végét, menjünk haza, de most.

        Kedvelés

      • Mi is jártunk gyerekkoromban, nagyon utáltuk, álmosak voltunk, csizmánkra nájlonacskó húzva, mer az nem csúszik, ááá, nem hát, a “farel”(by nagyanyám) meg úgy beszélt, hogy minden 3. szava után aszonta: mnye, ezen meg mindig röhögnünk kellett.

        Kedvelés

  15. A sok karácsonyi gyerekműsor nekem is erősen próbára szokta tenni az esztétikai tűrőképességemet… És már csak szakmámból meg szülői mivoltomból adódóan is sokat kell néznem, többet, mint jólesne.
    Ja, és idén úgy elszúrtam a mézeskalács tésztáját, hogy ki kellett dobnem az egészet…. Nem is lett mézesfigura, csak kavart mézes süti a fiam iskolai karácsonyi bulijára. Remélem, ettől még nem lettem rossz anya. Meg azt is remélem, hogy legalább a bejgli összejön.
    Éva, nagy ölelés neked és a kommentelő közösségnek is karácsonyra…!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Köszönöm a bejegyzést, Éva.
    De nem feledkeztél el néhány dologról?
    – alapos nagytakarítás ünnep előtt
    – lakás kidíszítése, természetesen máshogy, mint tavaly
    – karácsonyi vásárok felkeresése
    – a Diótörő és még legalább egy betlehemi/Télapós témájú színdarab megnézése gyerekkel
    – rég nem látott rokonok felkeresése
    – két ünnep közt az összes barát meglátogatása
    – üdvözlőlapok írása…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Baszki, én ezeket még mindig csinálom. A nagytakarítás megmaradt, arról a kényszeres hülye fejem nem tud lemondani. Most épp a hűtő szárad. Még díszítettem és koszorút is csináltam. A karácsonyi vásár most kimaradt, de ha nincs tömeg, a Vörösmartyt nagyon szeretem. Mindig nézünk valamit, ha más nincs, karácsonyi játszóházba megyünk. Brrrr. Rokonokkal is találkozunk, ajándékot is cserélünk, csak sose örül senki, mert nem is ismerjük egymást. (A csúcs az elmúlt két év volt: Tibinek Tibi szaloncukor, de utálja a csokit, utána bor, de azt sem iszik soha. Mindkettőt én vettem neki.) Barátokat is látogatunk, egyhez megyünk mindannyian, gyerekestül. Írtam lapot is, de idén csak ötöt. :(((

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A Vörösmartyn MINDIG olyan tömeg van, hogy halálfélelmem lesz tőle, pedig én is szeretném… Nagytakarítás: ha apukának igénye lesz rá (szokott), akkor vagy megcsinálja ő, vagy ráveszi a lányokat, én nem szállok be. A tükörről lepucolom a köpésnyomokat, hogy lássam magam kifényesítés közben, oszt ennyi. A többi szenteste úgysem látszik, sötét van.
        Ajándékok elkészítve, pénzért ajándék nagyon nem szokás nálunk karácsonyra, mióta a gyerekek megvannak. (Szigorúság van: család többi részétől egy nagyobb ajándék/gyerek, összedobják rá a lóvét. Halálom gyereket látni a fa alatt ülve gagyi ajándékok kupacától elborítva, ahogy egymás után dobálja félre a cuccokat. Így viszont volt már jobbfajta telefon, más kütyük, drágább csizma, nyelv- vagy tánctanfolyam. Érdekes, a kölkök felfogják, hogy pl. anyámtól a rántott hal meg a majonézes krumpli is ajándék, anyóstól meg a bejgli.)
        Saját előkarácsonyi ajándékom: anyósom, akivel ugyebár együtt lakunk, megkérdezte, hogy idén hány bejglit süssön, viszek-e a kedvesemnek is, és ha igen, mákos, diós, vagy mindkettő? Egy vérkonzervatív hetvenöt éves nyanya egyébként.
        Éjféli miséről még gyerekkoromból szép emlékek: a Szent Imre templomba jártunk a Feneketlen tóhoz, az volt a legközelebb, mindig be volt nyomva a pap, és vicceseket mondott. (Mondjuk a nyáj is, tehát a legtöbben észre sem vették.)

        Kedvelés

    • nekem idén jutott eszembe, hogy a gyerekeket legalább egyszer a nevelésük során el kellene vinnem karácsonyi Diótörőre
      mindenhol elfogyott a jegy

      most sem fogom elkezdeni a konzervatív nevelést

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Azért a Diótörő nagy hájp. Egy biedermeier giccs. Ez valami tévedés, de senki nem mert szólni. Csodálatos, mese, álom… ja.
        Augusztusban is késő a Diótörőre jegyet venni, ellenben moziban vetítik a Royal Ballettét. Tegnap volt a film előtt reklám.

        Kedvelés

      • én novemberben kaptam észbe, lett is 500 forintos jegyünk dec. 8-ra az opera harmadik emeleti oldalülésének harmadik sorába. ötszázért majdnem a színpad felét is lehet látni, ha kicsit nyújtózkodik az ember, meg az egész kivetítőt. viszont a lotz freskókat és a csillárt közelről lehet élvezni. a zenét pedig teljes egészében. a fiam (7,5) nagyon örült a kakasülőnek, mindig is irigyelte a mázlistákat a színházban, akik valahol fent ülhetnek, mi meg ugye mindig elöl senyvedtünk eddig, most viszont nem csak a színpadot láttuk (részben), hanem mindenki mást is. szünetben aztán átültünk középre és mindjárt élvezhető lett az előadás. két kérdése azért volt: 1. kik azok a szerencsések, akik a színpadhoz legközelebbi páholyokban ülnek? (akiknek volt 20000-re a jegyekre) 2. mikor kezdenek már el beszélni a színpadon. (…) aztán jött a 3.: meddig tart még????

        Kedvelés

      • A Diótörő egy gothic horror, nekem kisgyerekkoromban ráadásul ezt erősítő illusztrációkkal volt meg, nagyon szerettem, talán ezért tartok patkányt.

        Kedvelés

  17. Nekem a karácsony egy tortúra a férjemmel.

    Korábban minden karácsonyt a szüleimmel töltöttem, nagyon jó emlékekkel, közös készülődéssel, ráérős ajándékválasztással, főzéssel. Szenteste napján persze összeveszünk családilag, estére meg kibékülünk, nagyszülők, vacsora, aztán közös ejtőzés, filmnézés, éjféli suttyom kajálás a húgommal, reggeli gyümölcssaláta a megkínzott gyomorra, ebéd a nagyszülőknél, harmadnap meg pihenés. Nekem ez a karácsony.

    A férjemmel ez nagy törésvonal, más a családi háttér. Tízéves koráig Moszkvában laktak, csak időnként látogattak haza, na most a Szovjetunióban nem éppen a meghitt meghatottságról szólt az ünnep, és a szüleinek sem sikerült/nem merték megteremteni az ünnepet. Így számára ez egy kényszeredett együttlét, amit jobb lenne átvészelni.

    Ez a két ügy feszült össze tavaly, én nagyon magányosnak éreztem magam, mint aki parádézik, de csak értetlenül nézik. Nem volt jó hangulat, hiába volt fa, meg finom étel, veszekedtünk, én csalódott voltam, mert ez volt az első ünnep a családom nélkül.
    A másik stressz, hogy most már két családot kell összehangolni, az övé első nap helyben, az enyém 250 km-re szar vonatközlekedéssel. Mi ugye autó nélkül, ami egy 26-án rohanást eredményez, mert a férjem nem hajlandó a szüleimnél aludni. Tavaly száguldoztunk, sehol sem voltunk igazán, idén megmakacsoltam magam, én maradok három napra a szüleimnél, a nagymamámék öregek és betegek, időt akarok tölteni velük, a férj mehet vissza, amikor akar, úgyis velem éreztetik anyámék a szemrehányást, hogy miért nem marad többet velünk.

    Sírnivaló ez az egész karácsony nekem, mert hiába vannak jó emlékeim minden bumfordiságával együtt a szüleimmel töltött karácsonyokról, már úgy néz ki, hogy nem tudom átélni többet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Na, mostan csak elmondom az én karácsunyámat.

    Nem vagyok vallásos, nem szeretem ezt az egy évben egyszer mindenki de szereti egymást, költsünk egy vagyont, zabáljunk jó sokat, süssünk-főzzünk rogyásig stb, dolgot. Nálunk csak a gyerekek kapnak ajándékot, az se kevés, egész évben azért nem veszünk ki szabit, mert nálunk kifizetik a ki nem vett napokat, abból van az ajándék, a kaja, meg minden, amire év közben nem költök. Nem kell itt nagy pénzekre gondolni ám, 5számjegyű összeg.

    Gyerekkori karácsonyokról érdekes módon semmi emlékem sincs.

    Amíg nem éltünk együtt a zurammal, fát se állítottam, nem volt semmi faxni, de neki tizenéves gyerekei vannak, meg mittomén, milyen berögzülései a karácsonyról, ezért KELL lenni fának, szaloncukornak, ajándékozásnak, de kínszenvedés az egész, erőltetett, hát azt se tudja, az anyjának mikor van a szülinapja és hány éves egyáltalán, ezeket a dolgokat is én tartom észben.

    25.-n megyünk anyámékhoz ebédre, ott mindig trükkös dolgok vannak( lásd ex kézkérését, csőrikés nyakkendőben, meg apám ásatag viccei, meg sok egyéb), amit azért évi egyszer simán ki lehet bírni, nem is rossz az, utána anyósomhoz megyünk, csípjük egymást, de hát nincs sok közös téma, sógorékhoz beugrás, jó fejek, de semmi közeli “barátság”, meg a zuram gyerekeit ők permanensen elfelejtik megajándékozni, ezért emiatt feszkó van, de na.

    A többi napokon végig dolgozunk, hétvégéken is, se kedvem, se időm, se igény nincs nagy főzésekre, sütésekre, oszt minek ez a nagy felhajtás, nem is érdekel az egész. A zurammal már megajándékoztuk egymást a napokban, ki mit kért, azt kapott, de mivel köztünk nem jól mennek a dolgok, amiről ő nem hajlandó tudomást venni, így ez se volt olyan nagy hübazmeg, úgyhogy erről ennyit.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. Mi ’95 óta nem csinálunk Nagy karácsonyt, akkor halt meg mindkettőnknek mamája 2 hónap eltéréssel, azóta mi csendesen ünnepünk, amiből a gyerekek persze akkor nem láttak semmit, ma mar a két nagyobbik ” visszajár” az ocsibogyoval – a harmadik – ünnepelni. Alapvetően pihenunk , a három csaj főz együtt, rohogcselnek, beszélgetnek, a fiúk kóstolnak, mosogatnak, fát állítanak, amit öten díszítenek és este minden évben átdíszíti az asszony, mert így szebb. Az én esztétikai képességeimmel tok mindegy, de ha úgy szebb… Menni csak oda, ahova szívesen megyünk . Beszélgetni arról ami történt, ilyenkor a cég is leáll két hétre, így nekem is van egy kis pihi. Kirándulunk, ha van kedvünk, a lányok pár éve kitaláltàk, hogy a két ünnep között vásárolnak féláron , nem hülyeség. Amúgy pihenés, pihenés ….

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Úgy napi 10 óra meló hétköznap és egy kicsi hétvégén , plusz a felelősség 10 családért , akiknek én adok munkát. Szoktam is mondani én vagyok munkaadó és a szakszervezet is egyben:). De most is kaptam házi kompotot, dió pálinkát, szép köszönő sorokat egy feleségtol, akik idén nehéz helyzetbe kerültek és segítettem nekik sokat. Nekem jó és az asszony is ilyenkor azért sok távol toltott órát megbocsát nekem olvasva sorokat. Én egy liberális kapitalista vagyok, aki szociálisan érzékeny.

        Kedvelés

      • Nehéz ám nálam dolgozni, mert maximalista vagyok magammal is . Nálam nincs masodallas, mert sokat melozunk, igaz mindenki jól keres, tényleg jól. Mindenkinek lojalisnak kell a ceghez lennie. ha hibazunk ki kell javitani, kompromisszumkesznek Kell lenni és ha nincs igazam szólni kell, kötelező , nem vagyok én tévedhetetlen . Ha beteg a gyerek és nem tudsz bejönni igazat kell mondani, de nem a szabadság terhére megy a hiányzás. Ha valakiről kiderül, hogy hazudik az repül.Ha ket oraval kesobb jossz vagy korabban mesz, rendben de igazat kell mondani, miert teszed ezt. Erdekel még mindig?

        Kedvelés

      • Volt olyan emberem akinek ez nem volt jó , 20 év alatt 1 ember ment el , mert messzebbre költöztek idén 3 ember repült, 1 lopott, 2 hazudott. Érdekes a három utoljára felvett ember volt. Innen is látszik nem vagyok tévedhetetlen . a3- bol 2- nek kocsi+ tel + laptop minden mehetett magán használatra is fullban, ez sem volt elég. Kettő még mindig munkanélküli. Tudok ilyen is lenni , ha rakenyszeritenek, de nem örülök. Meg mindig érdekel?

        Kedvelés

      • Hát persze. Semmi extrémet nem mondtál eddig, nem értem, mért gondolod, hogy elrettenek. Amiket sorolsz, az az alap.

        Kedvelés

  21. Egy nagy gáz van karácsonykor , van egy kérdés amit szerintem mindenki feltesz magában, valahol elásva a lelkében , ….kivel szeretnék igazából karácsonyozni? Azt hiszem a sok karácsonyi balhé ebből fakad, de nem vagyok én szipologus…..

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Ezt szerintem mindenkinek magával kell tisztázni. Kit szeretnék tényleg ölelni a fa alatt. De nem biztos, hogy ez csak a karácsony kérdése, talán ilyenkor több érzésünk kerül felszínünkre.

        Kedvelés

      • Nem történt és nem is fog történni semmi , de az ember az érzéseivel nem tud mit kezdeni. Vannak és kész. Nekem se jó, mert tudom, hogy semmi értelme és semmi sem lesz belőle.

        Kedvelés

      • Egyelőre elasom a lelkembe, oda melyre, ahol nem látom nap mint nap, aztán majd lesz valami vele, meg velem is. Amúgy meg semmi okom nem lenne az asszonnyal ezt tenni, egyszercsak jött az érzés mint az expressz. Egyik nap nincs másik nap meg radobbentem, hogy most mi vaan? Inkább várjunk ezzel Hajnalkam, mert eztmégénsemtudhatom oké?

        Kedvelés

      • Hát persze, hogy oké. Semmi vész, Gabi, majd alakul ez.
        Nem kell ehhez ok, jön ez így eccercsak, oszt ott van. Amúgy veled érzek, ha ez számít valamit.

        Kedvelés

      • Hát, szívás az élet. Menjél csucsukálni, karikásak lesznek a szemeid reggelre. 🙂

        Kedvelés

    • Én feltettem ezt a kérdést, amikor férjhez mentem, és jött az első karácsony. És bár nincsenek rossz emlékeim az otthoni karácsonyokról, mindig szerettem a karácsonyt, mindenkinek megmondtam, hogy mi ezentúl 24.-én nem megyünk sehová – első évben kettesben leszünk, aztán a gyerekekkel. A másik két napon megyünk anyámékhoz, meg anyósékhoz. Szerencsére senki nem ellenkezett, bár anyám az első külön töltött 24.-én délután sírva felhívott, hogy mennyire hiányzom nekik, és volt ugyan egy kis lelkiismeret-furdalásom, de mindenki gyorsan belejött az új rendszerbe. És így a karácsony nyugis, nincs rohanás, se sértődés, és ott vagyok, ahol a legjobban érzem magam. Magam nem török háziasszonyi babérokra, pont leszarom az ablakmosást, nagytakarítást, sütés-főzést: lesz sült hús (bekúrva a sütőbe, gond letudva), meg csokimussz, és slussz.
      Egyébként most számoltam össze, hogy 65 rugót költöttem ajándékokra úgy, hogy fejenként pár ezer forintra jön ki átlagban a buli (a papagáj ajándéka többe volt, mint a sógornőm egyik gyerekéé, eh).

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  22. Nekem ez most elég nehéz lesz, mert épp szétköltöznénk gyermekem apjával, de megbeszéltük, hogy még tartjuk magunkat pár napig, hogy a kislányunk ne kapcsolja össze a Karácsonyt a család felbomlásával. Egyrészt utálom magam, mert olyan, mintha becsapnánk õt, de amúgy meg nincs szeretõ család – színjáték, csak csendesen elvagyunk. De jobb lesz így asszem. Várom, hogy túlessünk rajta…. Amúgy meg nem szeretem ezt az ünnepet meg a többit sem, utálom, ha kötelezõ valahogy éreznem magam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • kösz 🙂 jobb lesz majd, tudom. csak ne lenne folyton bûntudatom, nem tudom kimagyarázni magamból, hogy most aztán elrontom a gyerekem életét.

        Kedvelés

      • Na igen, a bűntudat ott van, a kis rohadék, de majd csak megküzdünk azzal is valahogy.

        Nem rontod el, abban higgy.

        Kedvelés

      • Mivel? Hogy nem élsz egy szar kapcsolatban, hogy nem azt a mintát fogja látni, hogy muszáj szenvedni? Pláne ha történetesen két X kromoszómád van pechedre? Dehogy rontod el. Lehet szarul válni, megkeseríteni vele a gyerek életét, de együtt maradni egy nem szeretett emberrel BIZTOS hogy rosszabb. Aki nem tud kulturáltan válni, és a gyerek érdekeit nézni, az együtt se tudná, tehát a gyereknek legalább annyira rossz lenne. Ha meg tudtok, akkor az hosszabb távon biztos, hogy a langyos fosnál a gyereknek is jobb. Iszonyú teher a gyereknek (mert megérzi idővel), hogy a szüleim miattam szarták el az életüket együtt.

        Kedvelés

      • attól nehéz, hogy ez nem egy rossz, mérgezõ kapcsolat, hanem egy kihûlt, haveri kapcsolat. Nem bántjuk egymást, nincs balhé. Csak továbblépnénk már. A lányunk kiegyensúlyozott, boldog gyerek. És még nincs 5 éves. Félek összetörni a világát.

        Kedvelés

  23. A mi karácsonyainkról csak olyan homályos érzésképeim vannak. Anyám ideges, mer készülni kell, apám beesik az uccsó pillanatban (kamionsofőr volt), ő laza, sose feszül, mer ő halászlé. Egyszer játékgépen nyert, ő vett magának negyvenöté, nekem meg tízé telefont. Nem volt önző sose.
    Veszekedés azon, hogy szenteste mi a faszé kell odacsődíteni bárkit, másnap meg menetelés rokonyokhoz. Összeveszés, szemet szúrás, hogy a másik gyereknek mi drágább ajándékot adtunk, pedig hát ők az öcsém keresztszülei, milyen dologez. Jaj….
    A gimiben mindig elmentünk berúgni, bulizni karácsonykor. Leszartam. Meg a főiskola alatt is. A férjem családja tök más. Nyugisak, de pörögnek is. Anyósom süt főz, de ő nem panaszkodik, pedig…én nem fogom azt bírni sosem, amit ő egy-egy összejövetelkor végigcsinál..
    De igen, voltak mindig kényszerajándékok, gondolkozások, mi a picsát vegyeeek??? Apósom folyton rejtély… Nem volt közös fánk még, pedig 6 éve együtt élünk, de sosem voltunk ott az ünnepek alatt, ahol laktunk, ígyhát minek.
    Most lesz, mer van a gyerek. Labdás fa lesz, amit majd elültetünk valahol, megjelöljük a gyeröknek, h avót ni, az első fád. Vettem most néhány díszt is. Eddig mindig valahol vtunk szenteste, de idén nem megyünk sehova. Másnap akartam ebédet a családnak, meghívtam anyámékat, tesómékat, anyósékat. Aludni nemtom, mondtam, azt is lehet, bár csak két szoba van. Enni meg konyhapult, nem vmi kényelmes….de na. Az a nagy lényeg?? Alig ismerik ehymást, eddig kétszer taliztak, gondoltam, örülnek majd…én marha. A nagy lufi kipukkant, a kezem a bilibe. Csak anyám fog jönni, esetleg a kisebbik öcsém, de nem biztos… anyósomék nem akarnak zavarni(???????). Erről ennyit. Bazi mérges vagyok. Gyerekként kezelnek minket. Ehelyett mégiscsak mi megyünk anyósékhoz. És én marha mondtam, hogy ottmaradunk szilveszterre, m a férjem dolgozni fog vagy 3 napig folyamat. De am eléggé félek… az erőszakosságtól. A jobbantudomtól….
    Am meg főzök húslevest, lesz sült hal, sali, ilyenek. A vásároktól kivagyok… Holnap megyünk…jaj… Még kell pár ajcsó.
    De amúgy nemtom…nemtom, várom-e.
    Egyszercsak itt volt… Nekem ez az év elszaaladt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • El bizony, mint a picsa. Es eldontottem, nem erdekel senki igenye csak a gyerekeme. Oszt kex. Ha emiatt vki megsertodik, az se erdekel. Bar….ha sir akkor a kezembe nyomjak tobbnyire.
        Am koszonom.

        Kedvelés

  25. Jó cipő!

    Szeretem a karácsonyt. Zene van, amit írsz, pont, még a sorrend is stimmel, munakehylen ez szól, vendégeknek kerítjük a hangulatot. Itthon inkább drum and bass, meg Stravinsky.
    Bejglit is sütünk, sajátot, borral, meg főzünk is, töltött káposztát. Nincs gyerek, szóval zavaros mitológia sem okoz kínos perceket, család messze, szóval MUST sincs, bár egy kis must jó lenne.
    Én szeretem. Anyám minden baltás vita ellenére jó emlékeket hagyott bennem. arra tudok építeni, a másik fél is így van. A kettőnké, meg a kutyáé. Klassz 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. “Ez mi?” — “Dísz.”
    😀 ez nagyon jó
    Mi messze vagyunk a családtól, 4-esben ünnepelünk a férjemmel és a gyerekekkel. Lesz halászlé és bejgli (nem volt egyszerű pontyot szerezni, mert itt azt nem eszik meg-garbage fish). A karácsonyfát egy hete feldiszítettük, mert hétfőn még dolgozom, és nem akartam 1 nap alatt csinálni mindent. Nagytakarítás kizárva, max. felporszívózok előtte, ablakpucolás-soha! 25-én barátokkal találkozunk, utána 1 nap pihenés itthon. Szeretném, ha találkozhatnánk az anyámmal és a húgommal, de nem kivitelezhető.
    A cipő nagyon szép, mennyire kényelmes egy ilyen csináltatott darab? Rögtön passzol a lábadra?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  27. Eddig azt hittem, milyen rossz dolgom van, hogy a hipermotil másfél évessel itt vagyok egy faluba bezárva (hoppá! hétfő óta félig jár a felújított vonat, igaz, még mindig nem Budapestig), de Téged olvasva rájöttem, hogy totál kimaradt minden plázás arcbanyomós stb. marketing, én békésen készülök (ajándék részben internetről rendelve, részben rokonokkal megvetetve). És a legeslegjobb, hogy idén végre elértem sokéves álmom: nem vagyunk két folyton követelőző lány ingyen bébiszittere a téli szünet kezdetétől 24-én délután ötig, vagyis lehet készülni normálisan is a karácsonyra. (Tavalyelőtt a lakótársam 25-én állt neki a nagytakarításnak (mert 24-én annyira kiborultam, hogy átmenekültem a húgomhoz, azt’ csak utánam jött) – hát ez nem az volt, amit én karácsonyi programnak nevezek. ) Nekem már ettől jó lesz/lett idén, és nem fogja ezt semmi elrontani, még az sem, hogy a rokonság nekem ugrott, mert öt, különböző szülőkkel és nagyszülőkkel rendelkező gyerekkel nem tudtam összehozni az elvárt időpontú rokonlátogatásokat (de azért a téli szünetben fog mindenki mindenkivel találkozni, akivel csak “kell”). Szerencsére ma az is eszembe jutott, hogy az a rokonom, aki legjobban állt neki szidni, szerintem csak a frusztrációját próbálja levezetni, mert ő egy gyerekkel nem éri el azt évek óta, hogy a gyerek apja (akivel állítólag hatalmas szerelemben együtt élnek) a családi ünnepeken megjelenjen. Tegnapelőtt pedig a kicsi életében először átaludta az éjszakát, előbb-utóbb én is újra el fogok jutni a kellő mennyiségű alvásig 🙂 Szóval már csak egy kis hóesés kell és minden a lehető legnagyobb rendben. Békés karácsonyt Nektek is! (A mézest ma három gyerekkel sütöttem, a kicsi csak a kacsaformával volt hajlandó dolgozni, a többit visszautasította. És a két lánynak is félretettem egy kis kész tésztát a mélyhűtőbe, hogy ha jönnek, ők is formázhassanak és díszíthessenek. Nekem a linzer az, amibe nem engedem belenyúlni a gyerekeket, mert annak kényesebb a tésztája.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. Engem a karácsonyról nem lehet lebeszélni. Nálam szeptember elsején kezdődik, ami egybeesik a soha-többé-évnyitó nemzetközi ünnepével. Vagy mit is beszélek, december huszonhetedikén én már a következő évi karácsonyi ajándékokon gondolkodom.
    Mondjuk az is hozzátartozik, hogy az én kedvencem a tél. A nyarat szinte gyűlölöm, a kötelező nyaralással, az izzadó, büdös buszokkal, a fullasztó, légszomjas delekkel, amelyek elől sehova nem lehet elmenekülni (A fű dalol), és akkor kezdek el felébredni, amikor itt az ősz. Ma reggel is milyen jó volt a friss dér, a cicámnak is tetszik, játék közben lenyalja a fűszálakat és közben cuppog.
    A gyönyörű, holdfényes, elvarázsolt emlékeim nyolcvan százaléka a hulló hóhoz kötődik. És kilencven százalékban pedig egyedül vagyok az emlékben, de ez már más kérdés.
    Az én családomban mindig is élvezetes dolog volt a karácsony, nem is tudom. Én szeretem a rendszeres dolgokat, a szokásokat, a változatlanságot (bizonyos értelemben, ofkorsz), a karácsonyt is mindig nagyon vártam. Tíz éve vagyunk együtt a férjemmel, de én ragaszkodom ahhoz, hogy a 24-ét a saját családommal töltsem. Ő pedig az anyukájával szeretné. Úgyhogy így van, mindkettőnk megelégedésére. (De tudjátok, hányszor megkaptuk az anyósomtól, hogy “de hát a házaspároknak együtt KELL ünnepelni, hát az úgy van rendjén”… mikor mondom, hogy hiszen nekünk így jó, arra az a válasz, hogy az mindegy, hát nem így szokás… szerintem nem kell kommentálnom.)
    Nekem a karácsonyi ajándékozás a művészet egyik formája. (Mosolygós szmájli, de igazából tényleg.) Rengeteg minőségi időt töltök a kitalálásával és a beszerzésével/elkészítésével, hogy tényleg olyan legyen. Erre már volt, aki azt mondta, hogy ez önzőség, mert igazából ez rólam szól, és nem is a megajándékozottról, ami aztán igazán hja, kérem… hát én kérek elnézést.
    Britta kiönti szívét, Karácsonyi ének, Otthon 1-2. Giccs, fúj, de én hogy imádom ilyenkor. A Brittát mindig a vonaton olvasom ki.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  29. Forró teával ülök itt, a fiúk kártyáznak, a kicsi molyol valami játékkal. Ami nem lesz kész, az úgy marad (félig a lakás). Ablakot nem puccoltam, viszont sütöttem sütit, de egész évben is, úgyhogy ez nem újdonság. Még az ajándékokat kell becsomagolni, majd ma késő este megejtem talán. De csak a gyerekek kapnak vásároltat (éljenek a webáruházak és a futárszolgálatok), egymásnak pici apróságok, főleg saját készítésű gasztró. Sosem dísz! 😉

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Dettó, kariajira házi csatni, lekvár, mézes pálinka szép üvegben, sütikék, sajátból diómarcipán. Távolabbi ajándékozandó népeknek: a szomszéd kivágta idén a körtefáját, nekünk adta a nagyobb ágakat, korongokra felfűrészeltem, fenékfúróval teamécsesnyi luk bele, faviasz, jó szag, finom fafelület simogatása, szép mécsestartó a végeredmény. Ha továbbajándékozzák, már az is bónusz, a végén valaki csak örül neki.
      Ajjaj. Lehet, hogy ez mégis a DÍSZ kategória? Most elgondolkoztam. Megenni nem lehet, az tény.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ha szép, akkor jó az, én nem tudok szépet, nem is próbálkozom inkább vele. 🙂

        Díszítés? Mi együtt, holnap, barátokkal, gyerekekkel, nagyon jó szokott lenni. Senki nem feszül, hoznak sütit, nem nézik, hogy friss-e a selyempapír a kamrapolcon.

        Kedvelés

      • Szerintem szép, annyi sérülést szereztem az elkészítése során, hogy szarul esne, ha nem lenne szép. A véremmel faragtam.

        Kedvelés

  30. Mi három éve elutazunk ez elől. 🙂 És szerintem nem a kereskedelem teszi tönkre a karácsonyt, hanem a családom. Gyerekkoromban előbb az anyai nagymamámnál, később a keresztmamáméknál szentestéztünk, és végeredményben jó volt. (Azt leszámítva, hogy anyám mindenáron halászlevet főzött, hogy azt mi visszük, de velünk passzíroztatta. Egész délelőtt rohangálás volt, fadíszítés meg minden.) Aztán a házasságom után, anyám és öcsém hozzánk jött (nyűgnek, mert anyám nem fogadta el a nevelt fiaimat, és engem zavart a megkülönböztetés a gyerekeim között). Amúgy az otthon ünneplés a gyerekekkel szép volt, én nem kényszerítettem őket, hogy kötözzenek szaloncukrot a fára (na, jó az elsőnél még igen, de velük dolgoztam én is), hanem alászórjuk, mert ezt mindenki utálja csinálni.

    Még öcsém házassága után is lenyomtunk pár karácsonyt, úgy hogy senkinek se volt jó semmi, majd sógornőm kitalálta, hogy most ők rendezik. Megkérdezték, mi legyen a menü, mondtam, mindegy, de mákosguba az legyen, mert az hagyomány, hogy az a desszert. Kitaláljátok, mi nem volt? 😛

    Na, a következő évben sajnos elutaztunk. Azóta is így teszünk. Karácsonyfa minden hotel aulájában van, az ajándékok meg az ágyra téve is ajándékok. Az ízletes vacsora után pedig a kézilány mosogat el…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  31. Nekem abszolút hangulatfüggő, hogy épp szeretem-e a karácsonyt. A vele járó biznisz-őrület engem is idegesít, de a forralt bort szeretem a karácsonyi vásárokban, meg idén volt itt a városunkban ingyen kisvonat, ami a gyereknek nagyon izgi volt, és szeretem, amikor egész jó ajándékokat találok egész jó áron. De azt nem szeretem, amikor valami “nincsidőmnormálisankörülnézni” alibi ajándékot adok. Kapni sem szeretek ilyesmit. A karácsonyi főzőcskézést eddig mindig elblicceltem, úgy néz ki idén is el fogom, mert vagy a párom főz (vagy hozatunk valamit, nem érdekel), meg anyóshoz is megyünk, ott legalább jó kaják vannak. A családi banzájt kibírom, bár az nehéz, ha fáradt vagyok már és ittam egy kicsit nehezen tudom követni a francia beszélgetést, legalábbis erre tudok hivatkozni magam előtt is. Idén Magyarországra nem megyünk (ez egyrészt könnyítés, másrészt meg jó kis lelkifurdalásokat tud okozni…) Viszont a dekorálás, és főleg a kézműveskedés, na az megy ezerrel! 🙂 Sok minden sértené itt az esztétikai érzékedet, a fánk biztos, meg az idei ádventi koszorúm is, mondjuk ez most az enyémet is sérti, de mindig azt mondom magamnak, hogy a szándék a fontos. 🙂 Azért csináltam már jobbat is.
    Amikor hipermarketben dolgoztam, napi x órát túlóráztunk karácsonyonként és ámulva néztük, ahogy a vevők serege kurvaanyádozva végigtipor egymáson és rajtunk. November közepétől hallgattuk a karácsonyi dalokat, nekem a Last Crismas a legirritálóbb valamiért, képzeletben néhányszor felrúgtam George Michaelt miatta. 🙂 Viszont egyszer voltam egy itteni óvódás műsoron, ahol egy fickó egy szál gitárral énekelt régi francia dalokat, olyan nagyon régieket, nekem középkori hangulatom volt tőle, azt nagyon szerettem. Giccsesen hangzik, de átéreztem a nap ünnepélyességét. És egyszer megleptem a családomat egy hirtelen megjelenéssel (akkor már külföldön éltem), télapó sapkával a fejemen, na az is sikeres volt.
    Meg a társasjátékokat is szeretem, valahogy mindig a karácsony volt az, amikor rá lehetett venni a családot arra, hogy társasjátékozzunk. Főleg, ha valaki társasjátékot kapott ajándékba. Egyszer végig kockapókereztünk a szüleimmel a karácsonyi időszakot, utána olvastam, hogy a római Szaturnáliák alatt (ami a karácsonyi időszakra jutó római ünnep volt, és “keresztény-kritikusok” szerint ebből lett a karácsony és semmi köze nincs Jézus születésnapjához) a rómaiak “szent kockajátékokat” játszottak. Tehát nekem tudtom kívül volt már pogány karácsonyom is. 🙂
    Egyszóval a ünnep szerintem jó a hideg téli napok felvidítására, de az lenne a legjobb, ha kötelezettségek, túlhajszolás és túlköltekezés nélkül lehetne megtartani.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hát ja. Tényleg az lenne a legjobb. Én különösen azóta utálom a karácsonyi slágereket, mióta tanítom is őket utolsó angolórákon. Próbálok mindig mást, de amit igazán szeretek, azt nem lehet, mert nem menne le a torkukon: régi, hagyományos angol carolokat. Fantasztikus hangulatuk van, főleg kevés, régi hangszerrel.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Van egy vers, amit nagyon szeretek, mert olyan jól érzékelteti az ünneppel kapcsolatos kettős érzelmeimet. Egy német autista fiú írta.

      “mivel örülök karácsonyi verset akarok írni
      eljött karácsony a békés
      a szép testvéri egyetértés
      a szeretet sugárzó ünnepe
      a magasztos légkör öröme
      mérhetetlen édessége
      mérhetetlen ételei tömege
      éjszakai átlós hangok
      szeretlek káoszünnep
      te áldott megjátszott diktált örömünnep
      szeretlek te páratlan szép álomünnep
      te nyájas kedves szép
      szeretem a fenyőfa illatát
      a fényeket
      a gyerekek gyermeki nevetését
      szeretem a gyermeteg családom
      aki mindent megtesz hogy megrendezze az illúziók ünnepét
      végtelen szeretet
      és őrült felhajtás a karácsonyi álomért
      őrület nélkül meghal a hagyomány
      bennem az őrület haragmagokat hordoz
      és él tovább
      karácsonykor olyan közel vannak hozzám az emberek
      merő páratlan őrület értelmes fejekben
      karácsonykor különösen benneteket szeretlek
      olyankor legalább olyan őrültek vagytok mint én”

      Birger Sellin

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  34. párbeszéd:
    – mit szeretnél ajándékba?
    – légyszi semmit
    – naa, valamit azért szeretnék adni
    – akkor azt kérem, hogy ne kelljen szarul éreznem magam hogy te adsz valamit, én meg semmit
    szóval lesz ajándék, csak nem ilyen tárgyias 🙂
    (évek óta nincs ajándékozás, közös döntés alapján, csak még néha működnek ilyen régi reflexek)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  35. Én pont ma akadtam ki a kozmetikusomnál (persze, nem szóltam) mikor egy pasi bejött ajándékutalványért és mondta, hogy már mindent megvettek, innentől már csak a pihi jön és mennyire jó is a karácsony, de szereti, erre a kozmetikusom azt válaszolta, hogy neki a karácsony csak rohanás meg készülés, és nem igazán szereti. Hát, gondolom a pasi felesége is a konyhában robotol, míg a pasi élvezi a pihit a tv előtt. Én nem viszem túlzásba, főzünk együtt valami finomat, aztán ennyi, csak a gyerekeknek veszünk kis ajándékot, lesz egy kis fa és inkább az együtt töltött idő lesz az ajándék egymásnak. Sütni szeretek, lesz egy két finom süti, mert mindenki édesszájú,és ilyenkor legális a bűnözés :-DD

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  36. Hát akkor mindenkinek olyan karácsonyt kívánok, amilyenre igazán vágyik (boldogot és egészségeset mindenesetre)!!
    (ha nem idén, legkésőbb jövőre!)

    /évszámot tessék aktualizálni/

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  37. Most már megtörném az adventi békét. Annyira, de annyira elegem van ebből a konstans egymáson lógásból, hogy nagyon. Hogy nincs a lakásban egy hely, ahol akár egy percet egyedül lehetnék, hogy soha nincs csend, hogy valaki mindig akar valamit tőlem és állandóan tele a mosogató. 😦 Mindig szól hozzám valaki, kérdez, muszáj reagálni, valakit mindig el kell látni, és én alig várom az estét, hogy legalább a zuhany alatt meghalljam a saját gondolataimat. Borzasztó.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) háromnegyed bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .