most kezdődik 1.

Közzétéve Szerző:

Ma és holnap egy-egy párkapcsolat felbomlásának történetét olvashatjátok.

Az első ribizli vendégposztja. Holnap árnika jön!

*

Ismerkedésem Alkohol kisasszonnyal egybeesett nagy szerelmem visszatérésével. Kamaszkori beteljesületlen szerelem, amire húsz év után nyomtunk egy replay gombot. Hű, de szépen szólt! Mindenen átzengett. Még a kezdeti falsokon is. (Tudjátok, ez olyan, mint emberi fülnek a 432 Hz-es frekvencia a szabványosított 440-es helyett.) Hiába az intő jelek, a harsonák zúgó hangja elnyomja.

Szóval visszajött életembe a nagy szerelem – és a Duma. A Kommunikációs Szakember. Akit csomagban kaptam, de hozta otthonról, „másik” családjából a gondosan elcsomagolt kelléktárat is: kedvenc játszmáit (az elején naivan vitakultúrának neveztem). Bedobta a közösbe, méghozzá azzal a csellel, hogy még csak helyet sem adott annak a lehetőségnek, hogy én még nem tudom, mi a játszma. (Ez nem azt jelenti, hogy nem játszmáztam soha, csak épp nem tudatosan, sportból, élvezetből, ördögi körök luxusfogyasztójaként. Később még visszatérek erre, és pontosan leírom egy köztünk zajló játszma forgatókönyvét.) Tehát elkezdtük életünk játszmáját, szerelmem pedig a kontrollgyakorlást. Akkor még észre sem vettem a mögötte totyogó szürke eminenciás Alkohol kisasszonyt.

Tavasz volt és szerelem, virágok (fréziák minden színben, lila alapon fehér szellőrózsák), esőszag az első titokban együtt töltött éjszakán, mámor, időérzék elvesztése és piszokul sok szerelmeskedés – többnyire hármasban Alkoholkával. Eleinte csak sörök voltak (négy-öt), aztán a nyár meghozta a fröccsök üdítő zamatát (sörökkel megspékelve), és egy korai reggelen, amikor világos bermudában, kockás ingben, lobogó hajjal, bőr aktatáskával és csokor virággal jött meg tündérszagú ágyamba, a tömény összetéveszthetetlen fuvallatát is. Csak egy rövid volt a Fény utcai piac egyik pultjánál, míg belenézett az újságba és szót váltott kedvenc boltosával. Fel sem tűnt, hogy eközben nálam jó esetben két pohár száraz vörösbor vagy egy sör csúszott le – esténként. A menetek közti szünetekben kelletlenül támolyogtunk le vízért a közértbe, a hentes cinkosan kacsintott ránk. Ha meg nem volt kedvünk kimászni az ágyból, megittuk az eperízű Janát (sic!) is.

Ez volt az a kor, amikor el tudtam volna fogadni a kedvéért, hogy szerető legyek. Hogy ő miről álmodozott? Hogy valamilyen módon megtarthatja mindkettőt: nejét meg szeretőjét is, a szőke törékenyt meg a barna kancát. Egy pillanatra még az is átcikázott agyán, talán felesége beleegyezik a többnejűségbe, egy fedél alá költözhetünk, órarend szerint beosztjuk őt egymásnak, mint háziasszonyok Skandináviában a mosodát. Az álom tovaszállt, mihelyst neje megfenyegette: ha valaha meg meri csalni velem, betonba önt mindkettőnket s a Dunába vet. A szerelem pedig csak dagadt, áradt, mint a jó öreg Duna, míg eljutottunk arra az elhatározásra, hogy nem bírjuk a távkapcsolatot, szeretnénk együtt élni – nej nélkül. Így lettem én Céda.

Hozzám költözött, munkát adtam neki meg annyi fizetést, hogy bőven teljék belőle három gyerek tartására. Szerinte képességeihez mérten alulfizettem. Nem kértem, hogy beszálljon a közös családi kasszánkba. Gyötört elhagyott neje és gyerekei miatt érzett bűntudatom, amit a kedves kellőképpen táplált is bennem. Harmincas éveim végén jártam, elváltam, rendelkeztem némi tapasztalattal. Nem kértem sokat, csak őszinteséget, de azt vérig. Tudnom kellett (volna), ki az, akiért kezességet vállalok. Tippelhettek, megkaptam-e…

Jöttek a jelek. Mit jelek? Jelek dömpingje. Én meg úgy hárítottam, mint Lara Croft a sírboltban. A végletekig megértő voltam és büszke messze földön híres toleranciámra. Megmentő akartam lenni, Terézanyu. Bennem és általam majd kiteljesedik, lesz Tao és hidromasszázs, egymás öléről szürcsöljük az életelixírt, cédából Anyává avanzsálok, ő meg Apa lesz – fiút szülök neki. Szőttük-szövögettük azt a közös darócot, ami az elején még tüllnek tűnt, aztán már annak is örvendtem volna, ha Deákné vászna lett volna, de még az sem volt. Mert közben kinyílt a csipám: megláttam, amit oly sokáig nem akartam látni. És attól kezdve egyre élesebben láttam, időnként néztem magunkat kívülről, ahogy veszekszünk és egyre méltatlanabb vagyok egykori önmagamhoz, eljátszottam, hogy elhiszem a hazugságait, aztán előadtam a hisztis zsarnok szerepét, aki lesből vetődik, és voltam kifinomult detektív is, aki résen van, mint Sherlock Holmes. Bármilyen szemszögből néztem, a jelenség lehangoló volt. Vetélytárs lettem, mérce, akit ha nem bírt megugrani, megalázott. Mindketten belepörögtünk egy őrült játszmába, aminek ő naponta újraírta forgatókönyvét, én meg profi módon improvizáltam rá.

Forgatókönyv ördögi játszmához

Szereplők: Ribizli (R) és Társa (T)

Ajánlott bibliográfia: Eric Berne – játszmaháromszög

T reggel kiveti a Horgot (általában többet, különböző napszakokban, a gyönyört és kontrollt fokozandó – gyakorlott játszmázó). R személyiségében ott a Gyenge Pont: feleséggel és gyerekekkel szembeni bűntudat (T által kitűnően meglovagolható téma) és R rögeszméje, hogy ő majd megváltja T-t (valamelyest maszatolja a bűntudatot). R ráharap vmelyik horogra, T tekeri az orsót. Akaszt, átvált. R szembesül a kakival, amit sajátjának hisz, igazából T kente rá minden reggel selyempapír vékonyságú rétegben – mostanra Nutellás kenyér. T áldozatként kezdi (panasz, valójában akkurátusan megtervezett horogkivetés). R indulásból magára veszi a megmentő szerepét („majd az én rendkívüliségem…”) – ismételten kudarcot vall (pedig minden szeretete benne van, de T-nek a világ összes szeretete nem elég, mert nem szereti saját magát). T megérzi R gyengeségét/tehetetlenségét, átvált üldözőbe („nem szeretsz eléggé”, „csomagban kaptál”, „mért nem tudsz a rossz tulajdonságaimmal együtt elfogadni?”), R szembesül a NEM VAGY JÓ HOZZÁM/NEKEM helyzettel. Megmentőből áldozat lesz. T elérte célját: áldozatnak állította be magát, üldözőként tarolt, és megerősítette énképét („rajtam nem lehet segíteni”). R is a magáét azzal, hogy ő csak jót akart, mindent megpróbált, de hiába, ő itt tehetetlen. Estére, ha marad energiájuk, irdatlan szeretkezés közben kibékülnek, vagy már szexelni sincs kedvük.

Most több olvasó a szívéhez kapott. Ugye-ugye?

Kaptam én is, de már későn. Addig is maradt a szívtől agyhoz való kapkodás meg hogy melyikre is hallgassak. És közben megfogalmazódott bennem életem egyik legfájdalmasabb felismerése: bántalmazott vagyok, verbális agresszió áldozata. Bántalmazóm váltogatva öltötte magára mimóza vagy épp agresszor álarcát. Nem ütött meg soha (én viszont őt kétszer), de egyszer terhesen földhöz vágott. Apró részlet: nem hitte el, hogy terhes vagyok (hát még én, amikor megláttam a két csíkot!), hanem hogy én ezzel zsarolni akarom őt. Mi céllal, örök rejtély maradt számomra. Azt viszont tudom, hogy amikor fogantam, MÁR nem akartam gyereket tőle. Becsúszott. Akkor már horzsolta a daróc is az arcomat. De még rendületlenül hittem a megváltásban, a saját megváltó erőmben. S még ebben is: “majd a gyerek…”. Menteni kezdtem energiáimat. Nem szálltam vitába, de írtam leveleket. Mindnek egy volt a lényege: mire vágyom. (Most fogódzatok meg lakkcipős, Rolexes pasik: nem kértem tőle semmit, sem lakást, sem tartásdíjat, sem vaginaplasztikát, csak HARMÓNIÁT!) Még mindig nem akartam feladni, megfutamodni, hiszen Küldetésem volt. Eldöntöttem, hogy velem ellentétben, aki az apakép teljes hiányában nőtt fel, az én gyermekeimnek lesz apjuk vagy apáik, nekem meg családom. Nagyjából ez volt az én Taóm lényege.

Szültem: leánykát, nekem a másodikat, neki a negyedik gyereket. Még mindig bíztam abban, hogy pasim garanciális férj és apa. Láttam, figyeltem, húsz éven keresztül, mennyire jó, megbízható családfenntartó volt. Hát nekem mért ne lehetne?! Hitem ismét everesti csúcsokat döntögetett. Életem legszebb két hónapja volt. Még a szexre való visszaszokás is az átlagosnál jobbra sikeredett. (Köszönet érte a gátsebemet újraöltögető gyakornoknak!) Aztán két hónap után, amikor arra kényszerültem, hogy szoptatós anyaként visszamenjek dolgozni, megláttam a káoszt: Alkoholka felfedte valódi arcát. Rájöttem, hogy társam nem ember nélküle, hogy a napjait nem nekünk, hanem neki szenteli. Minden reggel és a nap folyamán további háromóránként leteszi emberi mivoltát oltárára, cserébe pedig felveszi onnan élete elixírjét, a létezés nedűjét. Én, aki alkoholisták nélküli családban nőttem fel, csapásszerűen megértettem, mire volt jó a sok kóla, extrémül mentolos rágógumi, bespájzolt alma, édeskés illatú parfüm, munkaidő előtti kényszeres szocializáció az irodai világhálón, szombat reggeli bevásárlás (jujj, és vasárnap reggel még kenyérért is vissza kellett menni!), a paravánok (életünk töltelék szereplői, akik arra hivatottak, hogy intimitásunknak gátat szabjanak), családi látogatók tömeges fogadása, kései programok (amikből szoptatós anyukaként többnyire kimaradtam). Jött a korhelyszag, az esti orgiák Alkoholkával és a legényszoba. Szintivó volt, csak este rúgott be, amikor már biztos volt benne, hogy egyből ágyba kerül. Sosem látszott rajta, nem dülöngélt, nem hangoskodott, nem káromkodott, de ha ritkán elkaptam ide-oda rebbenő tekintetét, párás volt, üveges, semmit nem lehetett kiolvasni belőle. Ha akkori fényképeit nézem, beleremegek, mennyire egyértelmű Alkoholka árnyéka mögötte.

michelangelo bacchus

1530 óta hiányzik neki

Jött a mélyrepülés, de előbb megcsillant a remény sugara. Segítséget kért, elismerte függőségét, elment „tisztulni”. Eldöntötte, hogy ő két hét alatt levetkőzi tizenhat éves függőségét.

(Hatásszünet. Ne röhögjetek. Pont azt gondoltam, amit ti. Felvérteztem magam az igazi küzdelemre.)

Másfél hónappal a gyorstalpaló tisztítókúra után beléptünk a pokol tornácára, amiről most nem szeretnék részletesen írni, de volt benne (a bejáratott hazugságokon kívül) hitelbe ivás, pénzkicsikarás, gyerekrablási és öngyilkossági terv, füvezés és megcsalás. Ultimátumot kapott: családtag maradhat, ha elmegy egy rendes elvonóra. Úgyhogy anyából Despota, Munkamániás, Szaranya, Hisztis Picsa, Sárkány lettem. Előbb elment tőlünk. Aztán elvonóra, miután átesett élete harmadik elvonási epilepsziás rohamán. Azt mondta könnyes szemmel: „Ne haragudj, ha nem HOZZÁTOK jövök vissza.” A Most múlik pontosan szólt. Akkor még nem értettem. (Te ezt nem tudhatod, Hajnalkám!) Csak ezután derültek ki a turpisságok.

Alcatraz – nyolc hónapig. Kemény. Férfias. Az elején teljes kommunikációs zárlat. Hasznos volt. Megtanultam félni, rettegni attól, hogy mi van, ha időnek előtte kijön, aztán életemben először szembenézni a félelmeimmel, és gondolkodni, tervezni, cselekedni. Megkerestem az ügyvédem, elpereltem gyermekünk gyámságát tőle. Közben barátságos leveleket váltottunk. Kétszer meglátogattam az elvonón. Tortát sütöttem neki. Tisztán beszéltem szándékaimról. Dolgoztam, szoptattam, fogytam, erősödtem. Túlzásba vittem: elfogadtam, hogy az elvonóról hozzánk jöjjön. (Ott üvöltözött a 23 410 Hz frenkvenciájú ultrahang a fülemben – mi vagyok én, denevér?! – , hogy meg kell adnom a második esélyt.) Örömünnep volt, józanság, de az intimitás útközben elveszett. Idegenek lettünk, alig háltunk együtt. Nem értettük egymás bajait, elvárásait. Újabb nyolc hónap múltán már külön éltünk. A párterápiát is lekéstük.

Sic transit gloria mundi? Dehogy! Csak ezután kezdtem el tudatosan élni. Megértettem, hogy mi vezérelt döntéseimben. Elfogadtam, hogy életrevalóságom ellenére sokmindenben igen naivan gondolkodtam, egészen ártatlan gyerek módjára. Miközben már régen nem voltam ártatlan. Újra és újra elmerülök önmagamban, aztán kilépek magamból, hogy kívülről szemléljem, elemezzem a történteket. Always look on the bright side…, ja, ez más. Always take the wider picture! Rengeteget olvasok, tanulok társkapcsolatról, függőségről, önmagamról. Gondolkodom a világ dolgairól, szociális jelenségekről, gazdaságról, ökológiáról, permakultúráról és pernahajderekről. Penge lettem. Figyelem a gyermekeimet. Tanulok tőlük, ellesem természetességüket, ösztönös megoldáskészségüket. Meghatároztam magamnak, mik a szükségleteim és mik a vágyaim. Mi áll vágyaim útjába? Felállítottam saját Maslow-piramisomat, aztán megfordítottam, hátha akkor is áll. Megdolgoztam magam. Végigjártam többször életutamat, és kijelöltem azokat a momentumokat, amikor nem azt tettem, amit szerettem volna. Meghúztam a határaimat. Vásároltam egy narancssárga hasítottbőr csizmát. Szuverén lettem.

Most kezdődik.

173 thoughts on “most kezdődik 1.”

  1. No, hát megvan a válasz a sok lamentálásomra, hogy miért éreztem azt sokszor, hogy felesleges kommentelnem, mert ribizli már megírta helyettem, előttem a szavainkat (igen, Tsz/1.)
    Majd még írok később, most csak annyit, hogy: ölelések, ribizli.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Csak úgy kérdem: ugye tudod, hogy mindig kettőn áll egy kapcsolat bukása, és a nők se angyalok? Biztos vagy te abban, hogy mindent megtettél? Kellően T mellett álltál a nehéz időkben? Nem lehet, hogy éppen a hisztijeid zavarták őt őrült ivásba? Mega bűntudat, hogy elcsábítottad? Miért nem figyelsz egy kicsit magadba? Nem gondolod, hogy önző álláspont, hogy őt hibáztatod (magad helyett)? Meg hát hogy megcsalt. Csodálkozol, mikor azt írod, keveset szexeltél? Nem mondta neked anyukád, hogy az kell a férfiaknak? He?

    (Naggyon jó cikk. A humorodért külön köszönet)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • hű adélkám, elbizonytalanodtam. most, hogy mondod… magamra vessek, sorsom párkája én vagyok.
      (ugye, tudod, hogy nem telik el hét anélkül, hogy erre valaki felhívná a figyelmem.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Mert túl domináns vagy, aztán kiherélted, nem is maradt neki más, csak Miss Alkohol. Nyilván.
        Köszönöm, Ribizli.

        Kedvelés

      • Az én családokban a nagypapa volt alkusz, egyedül élt. Sejtettem a válaszokat, Te leírtad. Jól tetted, hogy elcsabitottad, volt valamennyi felhőtlen szép napod, a lehetőséggel, hogy boldog legyen ő nem élt. Igazi hülye az én szememben. Itt azt olvastam, ket gyerekkel nehéz új part találni. Talán igaz, én mindig a saját nem létező szemüvegen én keresztül nézem a világot, de sikerülhet, kívánom.

        Kedvelés

      • érdekes a férfiszemszög. nem csábítottam. ilyet biztosan nem írtam. eszembe nem jutott volna nős embert csábítani, ha ő nem kér fel a táncra. de amikor valaki azt mondja, gyere bébi, legyünk együtt boldogok, mert te egyedül vagy, én a házasságomban meg bodogtalan, akkor becsszóra elhittem, hogy így van. jóval elválásunk után derült ki, hogy nem is volt rossz a házassága, csak kellett a változatosság meg ki akarta próbálni, mennyire működik még személyes varázsa. (meg állítása szerint belémszerelmesedett.)
        de ha már ilyen pasiszöveget nyomunk, akkor inkább ő csábított. az én hibám, hogy csábultam. hogy nem azzal a kérdéssel kezdtem, amivel képviselőné vagy adél szokott indítani.
        azt sem mondtam, hogy két gyerekkel nehéz pasit találni. dehogy nehéz! ott áll a végén: most kezdődik. csak most már nem esem pofára, ha valaki mindenáron el akar csábítani, és még tetszik is nekem. erőst válogatós lettem. 🙂

        Kedvelés

      • A fogalmazás-szokás szerint-nagyon tetszett,csak úgy gondoltam,a kor is számít akkor,amikor belemászunk egy c@r kapcsolatba.Én is hasonlókat éltem át,csak az durvább volt és keményebb,a szabadulás hosszú és keserves,viszont én jóval fiatalabb voltam-de ugyanannyira naiv,mint te-és nem házasság voltam.Ő lett az első férjem.Nagyon durván megfizettem a tanulópénzt,viszont talán pont ez kellett ahhoz,h most már 9éve boldog párkapcsolatban éljek.Nincsenek Játszmák és nem volt rózsaszín köd sem az elején,ami leszállt.Maradt a szerelem ugyanolyan intenzitással,mint az elején és ez nekem nagyon fontos,mert lényegesebb minden más értéknél.Én is 2 gyerekkel lettem egyedül,én is válogatós lettem.Na és persze az ember értékelni kezdi magát,mikor megtapasztalja,h képes egyedül is nevelni a gyerekeit.Felértékeltem magam és sokáig senki nem ugrotta meg a lécet.Aztán csak jött valaki,aki elég szenvedélyes volt,hogy levegyen a lábamról,elég intelligens,hogy az érdeklődésem is fenntartsa,elég sportos,hogy ez az igény is kielégüljőn és elég jó humorú,hogy a családban is rögtön elfogadják.Azóta megtapasztaltam,h tényleg létezik önzetlen szerelem,amikor az okoz örömet,mikor adsz a másiknak,mert már az is boldoggá tesz,de pont azért fogsz kapni,ami a bónus, mert ő is így érez.Így nem akarod birtokolni és ha más kell neki,akkor képes vagy elengedni,mert szereted és azt akarod,h neki jó legyen.Viszont akkor is boldog tudnál lenni,mert megtapasztalhattad az igazi szerelmet,amiből már 1napért is megérte volna az egész.9éve szinte minden nap szerelmeskedünk,nem azért nem csalódtam meg,mert tisztelem,hanem mert nem is kívánok mást,érzelmileg és testileg is el lehet jutni olyan szintekre,amire nem is gondoln, hogy van.És ehhez tartós kapcsolat kell,emiatt nem lesz unalmas semmi,nem fásulsz bele,nem lesz megszokás.Ezt csak azért írtam le,hogy igenis érdemes kívárni,míg megtalálnia a tökéletest-aki nekünk az-mert akkor fogjuk azt érezni,hogy ezért érdemes volt élni.Nagy önbizalmat ad és akkora magabiztosság,ami más majdnem súrolja a beképzeltséget:),ja és mindig nagyon nőnek érzed magad,mert mindig árad belőle a szenvedély,mindig kíván,minden csókja,érintés izgató.A 9 év alatt egyszer se mondtam,fáj a fejem,fáradt vagyok,stb.,mert mindig nagyon jó vele.Ő is ugyanilyen.Kívánom,hogy Ribizli is találja meg a párját,hogy ne Hárpia,Sárkány,Hisztéria,stb.lehess,hanem önmagad.Te már tudod,hogy mit kell megtalálni,maradjon is meg az igényességgel,ha azt várod el a másikró, amit adni is tudsz,akkor megtalálnia a párod.

        Kedvelés

      • Nem bántólag írtam és nem is a szó legszorosabb értelmében, ha bánt bocsi, nem volt szándékomban, sőt.

        Kedvelés

      • érdekes, férfiak ilyen helyzetben milyen megoldást választanak. a többség szeretőt — és megsimogatják saját buksijukat, hogy hiszen nincsen ebben semmi rossz, fél magyarország így csinálja, és műkodik!
        a másik, amikor lelépnek, lehetőleg jó messzire. kapóra jött, hogy külföldön élek. otthon két és fél évig az volt a hivatalos verzió, hogy dolgozni, pénzt keresni jött hozzám. a “góré”-ja voltam — szó szerint így mondta otthon.
        amikor én is sarokba szorítottam, szeretőjét londonba próbálta csábítani (azt is mondogatta neki, hogy majd szüljön neki négy szép gyereket, s milyen boldogok lesznek!)
        amikor az elvonó után sem működött a kapcsolatunk, ismét london fele kezdett kacsingatni. és akkor azt mondtam: menjél babám, ha számodra ez a megoldás.

        de ezekkel már mind nincs semmi baj! a szomorú felismerés az, hogy ez egy gyáva pasi, aki a nehéz pillanatokban, amikor mással és magával kellene konfrontálódnia, elmenekül lehetőleg jó messzire, hogy indoka/ürügye legyen a ritka kapcsolattartásra. s akkor még nem beszéltem az elköteleződés és a felelősségvállalás teljes hiányáról…

        Kedvelés

      • Gyáva, mert súlyosan sérült. Nem bagatellizálom a felelősségét, csak azon filózom, hogy ha annyi hónap terápia nem segített, ismerem a helyet, tudom, hogy profik, és sokakat szedtek ki az alkoholizmusból, ha az nem adott énerőt neki, akor mi adhat?

        Kedvelés

      • meglehet. de ezt orvosolni már nem az én tisztem. szinte biztos, hogy nem ásott le elég mélyre. és igen, én is úgy vélem, súlyos gyerekkori bántalmazás van a háttérben.

        Kedvelés

      • Ha valaki nem vonódik be a terápiába, és nem kezd el saját magán dolgozni. (mert az az ő dolga), akkor akármilyen helyre mehet, akármilyen segítőhöz. Sok múlik a helyen, meg a terapeután, persze. De elsősorban akarnia kell változni.

        Kedvelés

      • Igen , a férfiak így csinálják, szerintem a nők is, de nem vagyok nő valamint kevés nővel beszéltem meg, hogy keres magának partnert a férje mellett. Volt akivel igen, mert “értettük” egymás mondanivalóját. A férfiak általában félnek a tiszta érzésektől, amik megérintik őket, na ott cseszi el minden pasi. Az is igaz, ha meg őszinte vagy nagyon nehéz zöldágra vergődni egy nővel.
        Vajon egy ember hányszor szerelmes az életében és hányszor keveri össze az érzéseiben a vágyat a szeretettel vagy a szerelemmel?
        Nagyon lepökném magam, ha csak úgy bolondoznék egy nővel , szerintem tisztességesebb előre tisztázni ki mit vár attól a kapcsolattól ( házasság mellett ) szerelem, szex, talán csak jó beszélgetni vele, nem elhanyagolható szempont!!, szellemi-társ, élet-társ.

        Kedvelés

    • Jaja. Szegény pasi. Elmenekült az egyik hárpiától (betonba öntés, hát ez aztán a férfi kasztrálása, még egy szeretőt sem viselt el, mekkora köténye lehetett?), aki mellett nyilván már kissé alkesz lett, mondjuk ezt a bűnt leteheted ribizli, másik nő volt az oka (de semmiképp sem a pasi!) Erre jött egy másik játszmázó, kontrolláló nő. Cseberből vederbe, ráadásul egy negyedik gyerek teljes felelősségét is a vállára kellett vegye. Mikor erre rájött, mit tehetett volna mást, mint hogy elmélyíti a kapcsolatát egyetlen megértő társával.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • … és még egy felet, mert volt hozott anyag is: a házasságomból származó kislány. 😉 (mai napig így vallja, hogy neki négy és fél gyereke van.)

        Kedvelés

  4. “paravánok (életünk töltelék szereplői, akik arra hivatottak, hogy intimitásunknak gátat szabjanak), családi látogatók tömeges fogadása,”

    Mesélnél erről többet? Mármint nem a részleteket, hanem arról, hogyan is működik ez? Meg igazán az érdekelne, miért félnek az emberek az intimitástól, miért menekülnek nagy hordákba, hogy ne kelljen kettesben lenniük…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Mert akkor kiderülne, hogy semmi közük egymáshoz, nincs mit mondani, nincs közös cél, közös program, csak eltérő elképzelések, teljesíthetetlen kívánságok… valami ilyesmi. Amikor a másik szimplán idegesítő és nem elviselhető vele az összezártság. Érdekes, tényleg. Nálunk is volt vagy van ilyen.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Sajnos, ennél több… nem tudom megfogalmazni, de arra tippelek, hogy egyszerűen magától a meghittségtől és az intimitástól való félelem.

        Kedvelés

      • Azóta sem hagy nyugodni. Van egy elméletem. A meghittségtől való félelem gyerekkori bántalmazás következménye. Amikor az, akivel közeli és intim kapcsolatban kéne lenni, az anyád és az apád épp ordít, ver, vagy csak elhanyagol. Én emlékszem, anyám vendégek előtt mindig sokkal kedvesebb és nyájasabb volt velem. Megszoktam: ha van vendég, az jó. Felnőttem, most is jobban érzem magam nagy társaságban, mint kettesben valakivel. Csak azt nem tudom, hogy ezt a “ha kettesben maradok veled, bántani fogsz” félelmet hogyan lehet levetkőzni. Hogyan lehet visszanyerni az intimitás iránti bizalmat? Hogyan lehet nem menekülni munkába, italba, vagy más mindenféle függőségbe, hanem odafordulni a másikhoz, hagyni, hogy szeressen és szeretni?

        Kedvelés

      • Ezzel a kommenteddel most nagyon sok kellemetlen, de szükséges dolgot megmozgattál bennem (ami a mélyben egy ideje egyébként is mozgásban volt, csak tudatosan nem foglalkoztam vele).
        Én az intimitástól való félelmet épp ellenkezőleg élem meg, nincs szükségem társaságra, rettenetesen szeretném közel engedni magamhoz a partneremet, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Olyan félelmeket csal elő belőlem a közelsége, a saját érzéseim, hogy az általam kezdeményezett intim helyzetre is agresszíven, bezárkózva reagálok. Szóval bennem is folyamatosan ott visszhangzik az a mondat, hogy “ha kettesben maradok veled (esetemben: ha azt szeretném, hogy közelebb kerülj hozzám), bántani fogsz”. Mert ha szeretek, akkor elhagynak, sérülök. Otthonról is ezt hozom. Hogyan kell jól szeretni, és engedni, hogy a másik fél is jól, biztonságot adóan szeressen? Nyilván mindenkinek más a válasza a kérdésre. A többiek terápiát említenek, ami számomra inkább szükséges, de nem elégséges, azt hiszem.

        Kedvelés

      • Ő, most tanács lesz, de nem tudom jól megfogalmazni (nem tanácsot szeretnék adni ugyanis). Szóval a terápia szükséges, de nem elégséges, írod. A szükségest nagyon kiemelném. Olyan alap, amire már építhetsz, de nélküle nagyon ingatag lenne az az alap. Szerintem, persze.

        Kedvelés

      • Nekem a társaság vs intimitás témakörben az egyik legérdekesebb élményem az volt, amikor Olaszországban éltem, és volt ott nekem egy valakim (még most sem nagyon tudom megnevezni, ki volt ő nekem). Az olaszok szeretik a társaságot, a barátok fontosak, így az első randink annyi volt, hogy ittunk egy kávét, sétáltunk egy parkban, majd elvitt a barátaihoz, jó sokan voltak, és velük töltöttük az estét. Aztán a következő estét is. Meg a következőt is. Meg még egyet, de ekkor ő még el is ugrott valahova, engem meg ott hagyott a többiekkel. Én gondolkodtam is akkor, hogy ez most mi lenne? Behozott a társaságba havernak? Vagy tán’ bedobott a közösbe? Aztán megbeszéltük, hogy másnap értem jön az egyetemre, de nem tudott időben elindulni, így egy barátnőjük jött értem, elmentünk kávézni. És azt mondja (a valakim) a következő estén (találós kérdés: kikkel töltöttük?), hogy ma szeretnék-e nála aludni? Én meg mondtam neki, hogy ennyi erővel akár aludhatnék a többieknél is.

        Kedvelés

  7. Kedves Ribizli,helyettem is megirtad. Ott hogy te megutotted ketszer-hangosan szakadt ki belolem hogy jaj ugyanez-azzal a megertessel hogy ez mit jelentett nekem:szornnye tett engem is. Az apa nelkuliseg,a motivacio hasonlosaga-majd enmegmutatom,nekem lesz rendes csaladom,en ezt is tudom-meg egy hangos jaj. 7 ev utan ia ujra meg ujra nehez,meg most is ujra meg ujra tagul a vaszon-the big picture.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • flora, azóta sokat gondolkoztam ezen, és teljesen elfogadtam. adott eset(ek)ben normális reakció volt. a helyzetek kb. olyanok voltak, mint amikre a férfiak mondják, hogy “kérte a pofont”.
      első alkalommal márványpofával próbált meggyőzni arról, hogy amit látok, nem úgy van, nem igaz, az én lelki mocskom miatt látom másként. annyira elképedtem, hogy pillanatok alatt öntött el a düh (még jó, hogy nem volt bicska a zsebemben, mert magától kinyílt volna!). így csak a kezemben levő pár kesztyűvel kezdtem csépelni a fejét-arcát. ő meg úgy nézett rám, hogy “látod, mondtam én, hogy veled van a baj”.
      a második alkalom az volt, amikor azt mondta, nem vagyok terhes, csak zsarolni akarom (miközben másfél éve beszélgettünk arról, milyen jó lenne, ha szülnék neki egy gyereket). klasszikus dühroham volt: két ököllel estem a mellkasának. amikor lefogta a kezeimet, hátulról kaptam el a copfját, és azt húztam. becsületére legyen mondva, szólt: ha nem hagyom abba, leteper. és lőn.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A márványpofával hazudozás is jellegzetes alkoholista dolog – bár persze pia nélkül is létezik. De piával szinte biztos.

        Kedvelés

      • Ez milyen arisztokratikus, hogy kesztyűvel! 😀 Bocs, na.

        A legjobbakat, legszebbeket, legvidámabbakat neked, ribizli!

        Kedvelés

      • kétszáz évvel ezelőtt nem úsztam volna meg a párbajt 😉 de még az is szimmetrikusabb lett volna, mint ami ebben a kapcsolatban volt.

        köszönöm! ó, ha ismernél, megértenéd, mért vagyok ribizli! látod, temegeztsemtudhatodhajnalkam. a következő blogtalin az asztalon táncolunk. (az elsőn elmaradt — viselkedtem.)

        Kedvelés

      • Mért vagy ribizli?

        Még szép, hogy az asztalon! Úgyhogy valami eldugott helyen kell megrendezni, hogy ne legyen botrány. 🙂

        Kedvelés

      • persze,ertem.jogos volt,de en nem szeretnek igy viselkedni,ennyire elveszteni a fejem.mas ez mint amikor a ferfi ut hisz itt nincs meg az erofoleny ( ugyanaz mint a bicikli vs auto) de a legrosszabbat hozta ki belolem es ez rossz.

        Kedvelés

      • 38 éves koromig nem hittem volna, hogy képes vagyok ilyesmire. mélységesen elítéltem, borzadtam még a gondolattól is. a férjemet egyszer vágtam pofon, amikor azzal közelített a nyolcadik emeleti erkélykorláthoz, hogy ő most kiveti magát (akkor az ő helyzetében teljesen érthető volt — ez más történet). utána döbbenten álltunk mindketten, de megvolt az eszmélés.
        az exemmel viszont más indítékom volt. ütni akartam, dühös voltam, üvölteni tudtam volna, mint rohamban a harcosok. megkönnyebbülés volt. különben ismét benyeltem volna egy nagy varangyot, ami viszont az én belemet marta volna szét.
        feldolgoztam. nem hiszem, hogy lesz még valaha ilyen. ha magunkat kell védenem, akkor talán igen.

        Kedvelés

  9. Istenem, annyira ismerős, leszámítva az elvonót, engem nem hitegetett azzal az exem. De talán jobb is, a második esélyt így is megkapta sajnos.
    Most jön a legjobb rész!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Ahh, ribizli!

    Sokat értek abból amit írsz. Volt alkeszom, most hogy így végiggondolom, de neki nem a család volt az elhazudnivaló, hanem a börtönviselt múlt (sosem láttam bűnözőt előtte), és az ellene kiadott körözés.
    Azok a kis apró, arcbahulló hajszál -szerűen bosszantó jelek! Úgy elfújod, mint amikor valami csodált tárgy fölé hajolsz és bámulod, közben meg minduntalan odahull az az egy szál, de csak egy oldalcsücsörítésnyi idő, és már ott sincs!
    Aztán visszahull, persze.
    Jó, hogy sikerült kimászni belőle!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Azok a kis apró, arcbahulló hajszál -szerűen bosszantó jelek! Úgy elfújod, mint amikor valami csodált tárgy fölé hajolsz és bámulod, közben meg minduntalan odahull az az egy szál, de csak egy oldalcsücsörítésnyi idő, és már ott sincs!
      Aztán visszahull, persze.” Hűha! :O

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • ezek a hajszálak! — nagyon pontos kép.
      a kimászás: halálosan fontos dolog. csak amikor már kint ültem a szarral teli medence szélén, akkor mértem fel, mennyire eltorzult a személyiségem. hogy ebben a kapcsolatban mennyire másnak láttam magam (mert olyannak akartak láttatni!), mint amilyen valójában — előtte és utána — voltam/vagyok. ezt nincs hogy tisztán látnod, amíg benne vagy! csak kín van, forgolódás, elégedetlenség, depresszió, hiányzó alapigények.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • …csak este akartam írni, rohanásban vagyok, de a medence szélére most oda kell ülnöm. Mert hogy ültem ott, de tényleg, ez így volt, ültem a kerti kis lábmosó medencénk szélén, zokogtam, mert akkor már vagy negyed órája állt fölöttem, és arról beszélt (fröcsögött), hogy én mennyire alkalmatlan vagyok bármiféle párkapcsolatra is, mert nem tudom, hogy mikor kell elhallgatnom, nem tudom, hogy miképp kezeljem az ő ex-ével való kapcsolatát, a gyerekével való kapcsolatát, az én gyerekem és az ő közte levő kapcsolatot, nem tudok elég megértéssel és toleranciával fordulni felé, pedig ő már nekem annyi esélyt adott, és annyira türelmes volt hozzám, és bla-bla. A mai napig nem tudom, hogy mi kattant át akkor bennem, némileg homályos a kép, arra emlékszek, hogy felemeltem a fejem, kimásztam a vízből, és elindultam felé. EL. EL INNEN.
        Ő meg behátrált, szó nélkül összepakolta a cuccát, és elment.
        (4 év után. Eddig tartott nekem, hogy eljussak az átkattanásig).

        Kedvelés

      • Ja, már kezdem érteni a nickedet meg az avatarodat. Kezdek félni.
        Amúgy meg: íme már megint egy szegény, fenyegetett, majdnem-fizikailag-bántalmazott pasas. Ezeket hetekig fogják idézni nudliék.

        Kedvelés

      • Laci, megírtam én valahol a napokban pont, hogy nem bántok én senkit öncélúan, és nem támadok, csak nagyon-nagyon indokolt esetben, azt is csak többszöri, érthető, egyértelmű figyelmeztetés után. Ezeket elmondva: ha mégsem veszi valaki a jelzéseimet, akkor én nem fogom rosszul érezni magam, hogy megvédtem magam, kerül amibe kerül.

        Kedvelés

      • Naja remélem, én értem félre a válaszodat: ugye nem vetted komolyan egy szavamat sem (a nudlis mondaton kívül persze)?

        Kedvelés

      • én ennek értem a humorát és iróniáját. igen, ezt még az exem is képes volt adott pillanatban így beállítani. biztosan csámcsogni fognak rajta nudliék — nem véletlen, hogy pont ma lett belőle bejegyzés, mert bennem is emberükre találnak.

        Kedvelés

      • Nem értem, hogy jön ide a mai nap, mi van ma? Vagy a nudli jár jobban, mint szokott? Nem szoktam olvasni.

        Kedvelés

      • Laci, úgy vettem csak komolyan, hogy nekem fontos leszögezni, hogy soha többet nem fogok elnézést kérni a jogos önvédelemért, és nem érdekel, ha maga az atyaúristen mondja azt emiatt, hogy nem vagyok “nőies”.
        De nem, nem neked szólt személyesen 🙂

        Kedvelés

      • Nagyon jól Hajnalkám, köszönöm. 2008-at írtunk, amikor ezt történt. Utána mélyrepülést csináltam, bele az önismereti munkába, és lassan, de nagyon eredményesen felvettem a mai személyiségemet, és Naja lett belőlem 🙂

        Kedvelés

      • Jaj, bár anyám is megtette volna, bazzus!! De apám idejekorán meghalt….még mindig nem tudom, mit gondoljak róla. Pfff ….

        Kedvelés

      • Sokszor mondják,hogy egy kapcsolathoz két ember kell.Igen,az elején,de utána már egy is elég,hogy tönkretegye.

        Kedvelés

      • Igen, amikor benne vagy, nem úgy látod. Ez egyébként többnyire, minden torzulással járó kompromisszumra igaz.
        Honnan jön ez a formálhatóság? Ami még egy jo kapcsolatban is előfordul, hogy arra sarkall, hogy ne állj ki magadért? Miért altat el a duma?

        Kedvelés

      • A bedarálhatóságnak (én így hívom) nagyon egyéni okai vannak. Ezt most magánemberként meg dramatistaként is mondom: én még nem futottam bele két hasonló gyökérproblémába, hiába volt ugyanaz a “tünet”.
        Esetemben volt egy olyan családi háttér, hogy a nőket kb. agyonverték a családban generációkra visszamenőleg, kivéve, ha verbálisan nagyon erősek voltak, úgyhogy én kommunikációból építettem várat, abból tartottam pajzsot, azt használtam lándzsaként. Túlélési stratégia, megküzdési mechanizmus.
        Az ember, akiről írtam az előbb, viszont pont ezt fordította ellenem. Értsd: az a nő, aki nem tudja, hogy mikor fogja be a száját, aki asszertívan leszögezi, hogy mit szeretne, aki nem hagyja, hogy átgázoljanak rajta, az nem eléggé befogadó, lágy, passzív…. mondjam, hogy mi a konklúzió? Az bizony : nem eléggé nő.
        Itt pedig bekapcsol a szocializáció, és minden, minden, amiről ez a blog szól.
        Én azt mondtam pont tegnap valakinek, hogy érzelmileg évekkel ezelőtt lezongoráztam és átdolgoztam a csakazolvassát, de nem tudtam szavakat tenni hozzá, és nem lehetek elég hálás, hogy Éva ezt megadta nekem.

        Kedvelés

      • Érdekes amit írsz, mert nekem anyám próbálta hosszú évekig elmagyarázni, még gyerekként kezdődött, hogy nem vagyok elég nőies. De ezt valahogy sosem tudtam tőle, de mástól se komolyan venni, más dolgokat viszont nagyon a szívemre vettem.

        Kedvelés

      • Az én anyám nekem erre mindig azt mondja, “most megsértődtél, mi?” Pedig…megbántódom…és az teljesen más. Amikor elkezdtem visszapofázni, na az sem volt nőies… ;D

        Kedvelés

      • Ha nem mondod ki (“megsértődsz”), éretlen vagy. Ha kimondod, szemtelen és nőietlen. Ügyes.

        Kedvelés

      • Dettó, dettó, dettó!
        És az a nő, aki tudja mikor fogja be a száját, hagyja, hogy átgázoljanak rajta, aki eléggé befogadó, lágy, passzív…. az több megbecsülésben részesül??? Vajon? Részesül egyáltalán megbecsülésben?? Se így, se úgy!!
        Nyuszika tipikus esete: ha van sapka, ha nincs sapka.
        Az, hogy a nők többségét igenis valamilyen szinten a legtöbb párkapcsolat bedarálja, nem az ő egyéni hibájuk, hiányosságuk.
        Annak ellenére történtek meg velem is ezek a szomorú események, hogy már a kapcsolatok elején leszögeztem bizonyos dolgokat, hogy én is érveltem, határokat húztam. És mégis! Gondolkodtam sokáig mi ennek az oka, miért van az, hogy te emberi hangon és normálisan szólsz a másikhoz, és olyan megjegyzések, reakciók jönnek vissza (amit ribizli is írt), amin ledöbbensz, kinyílik a bicska a zsebedben.
        A volt barátom ledobta a kád szélére a pizsamáját, kérdeztem mi ez ott?
        Erre ő: ki kell mosni! Mondtam, hogy nem normális! Mit képzelsz, hogy ide labaszod, mint egy cselédnek.
        Persze, hogy az lett a konklúzió, hogy én balhézok, veszekedő hülye picsa vagyok, lelki sérült. Nem, vele nincs semmi probléma, ő nem bunkó, ő nem egoista, csak férfi.
        Hogy mi ennek az oka? Honnan erednek ezek a defektusok?
        “Vetélytárs lettem, mérce, akit ha nem bírt megugrani, megalázott. ”
        – Mert nekem több pasim volt előtte, neki meg kevesebb nője.
        – Hogy több területen tájékozottabb olvasottabb, érdeklődőbb voltam, mint ő.
        – Annyi barátom volt (jaj nem, több), mint neki.
        – Hogy kedveltek a munkahelyemen. Hogy félévenként fizetésemelést kaptam.
        – Hogy céges rendezvényekre hívtak engem is, nem csak őt!
        STB., STB.
        Ne próbáljon engem eltéríteni senki sem annak felismerésétől, amit már korábban is írtam, hogy a férfiak nagy része komoly személyiségzavarban szenved.
        Ne próbálja elhitetni velem senki, hogy normális dolog, ha egy felnőtt képtelen akárcsak meghallgatni, nemcsak elfogadni a másik felnőtt véleményét.
        Hogy a támogatására igényt tart, de az észrevételek, javaslatok frusztrálják, sőt sértik. Hogy csak úgy “működhet” egy kapcsolat, ha az egyik fél folyamatosan ráerőlteti minden akaratát, elképzelését a másikra. Nem tekinti önálló felnőtt egyénnek.
        Ez mindenképpen egy aberrált, torz lelkivilágra, jellemre utal.
        Arra, hogy sok férfi képtelen feldolgozni a gyerekkori vagy fiatalkori nem csak frusztrációit, hanem a legkisebb kritikát és megérteni azt, hogy az egyenlő, boldog párkapcsolat nem abból ered, hogy ő mindenben tökéletes(ebb), erős(ebb), okos(abb)! Hogy erőszakkal letolják a másik torkán minden véleményüket, hogy ő az origó akihez állandóan igazodni kell.
        EZ ABNORMÁLIS!

        Kedvelés

      • Igen blaci az!
        Amúgy az anyai nagyanyám is ilyen volt sajnos.
        Kimerem mondani ezt is, ne érjen az a vád, hogy csak a férfiakról beszélek. 🙂

        Kedvelés

      • Persze, de ő személy szerint volt az, amiről meg előtte beszéltél, az nagyon sok pasira jellemző, elé sokra ahhoz, hogy rendszerről beszéljünk. (Na ezért tuti lebuziznak a fütyin.)

        Kedvelés

      • Teljesen egyetertek, tobb kultura, tobb orszag, tobb korosztaly, de ugyanez a serult, kompetitiv ego, ugyanilyen aberralt macso viselkedes. Miert.

        Kedvelés

      • Yes-yes, a vetélytárs-szindrómára kiemelten. Sajnos nem emlékszem, melyik bejegyzésben, de Éva így fogalmazott: “A hajdan erős nő is azt veszi észre, ha elég tudatos ehhez, hogy (most jön a műfaj kelléke, a rövid összefoglalás):
        őmellette a partnere akkor áll, ha gyenge: beteg, szül, sír. Ha erős, viruló, attól zavarba jönnek, azt agressziónak, támadásnak érzékeli a másik, tart tőle, zavarja, és ezért rejtett vagy explicit módon bünteti, letöri.E manőver célpontját vigasztalgatják és szeretik, ha elesett, és erősnek lehet mellette tűnni, és gyanakodva figyelik, amikor önálló és sugárzó. A mindezt általában önkéntelenül, gyanakodva űző férfi nem szokta meg, hogy nem ő az erős, a másik erő zavarba hozza, mert erő csak egy lehet. A lelke mélyén fél is, hogy nem elég erős és alkalmas, valamint attól, hogy elhagyják, hogy ő kevés, ezért akarja kordában tartani a nőt. Nem bízik benne, és nem a valója érdekli, hanem a szerepe, az illeszkedés.”
        (és azért nem tudom, hogy melyik bejegyzés, mert a fenti idézetet én akkor megfogtam, jól kimásoltam magamnak a jegyzeteim közé, úgyhogy most csak visszamásoltam 🙂 )

        Kedvelés

      • Azért ahhoz intelligancia is kell, hogy egy férfi elfogadja, hogy azasszony azokosabb, többetkeres, van véleménye, hú ha még értelmes is amit mond…na az odabasz a férfiak 95%-nak. Pedig milyen jó egy okos nővel beszélgetni, főleg akkor ha te is okos vagy és a nő meg tud nyílni, el tudja mondani a gondolatait, akár indulatosan vagy halkan tök mindegy, a lényeg a jó, tartalmas beszélgetésen van. Jajjj felébredtem , az általam ismert okos nők alig-alig mernek megnyílni, egyszerűen félnek attól, hogy visszaélek a bizalmukkal – ahol csak annyi derül ki, hogy okosak , Volt egy ilyen nő akitől a sokadik beszélgetésünkön megkérdeztem, miért fél? Visszaéltem valaha is a bizalmával? Mondta, hogy nem, de ..és itt elharapta a mondatot, Utána már nagyon mély dolgokról is tudtunk beszélgetni és jó volt neki is, nekem is. A férfiak félnek a náluk okosabb nőtöl, tudjátok Törzsfőnök effektus.

        Kedvelés

      • Köszi a linkelést ribizli, el is olvastam újra, hát jaj de tudtam én kívülről ezt a játszmát.
        Na és akkor tegnap beszélgettem megint az apai nagymamámmal, akit le akart sósavazni a nagyapám, ha tényleg végigviszi a válást (az első szilárdos írás alatt meséltem a sztorit). Mondtam neki, hogy tulajdonképpen soha nem mesélte el a történet végét, mert mindig csak odáig jutottunk, hogy aztán visszavonta a válópert. De mi lett utána? És az lett utána, hogy a nagyfater egy ideig meghúzta magát, nem verte meg többször, de verbálisan iszonyú goromba maradt, és terrorizálta egész életében. A sors úgy rendezte, hogy nagyapámnak levágták combtőből mindkét lábát, az utolsó éveit teljesen kiszolgáltatottan töltötte el, de még a tolókocsiből is üvöltözött nagyanyámmal (és a dédmamámmal, mert akkor már ő is velük lakott), rettegtek tőle, és állandóan résen voltak, hogy a kedvére tegyenek, nehogy megint kipattanjon valami balhé (nem mintha ez segített volna, mert akárhogy hunyászkodtak meg, folyamatosan ment a cirkusz). Hát így élt az én nagyanyám, apámra meg (aki egy brutális, dúvad alkesz), azt mondja, hogy “nem tehet róla szegény fiam, hogy ilyen erőszakos vért örökölt”.
        Hát klassz volt ezt így végighallgatni tegnap.
        Konklúzió: tényleg nem vagyok elég nőies, mert nem szeretném és nem fogom így végezni.

        Kedvelés

      • Érdekes amit írsz, mert en mindig ugy képzeltem, hogy a szocializáció a gyökérprobléma, es mindaddig nem derül ki, amíg olyan egyén nem kerül a képbe, aki kihasználja.

        Kedvelés

      • Én azt látom, tapasztalom, hogy a legtöbbünknek van egy gyenge pontja, ahol valaki vagy valami be tud találni. Valaki = (ahogy írod pikareszk) egy olyan egyén, aki szeretne is betalálni, valami = a társadalom nyomásának egy olyan szelete, ami megérint, (ez meg szocializációból fakadóan).
        Behoztam már a közösbe, hogy nálunk működik egy svéd vonal a családban, és figyelem a svédországi fejleményeket is feminizmus, egyenjogúság stb. területeken, és ott is az látszódik, hogy akármennyire is dolgozik a társadalom az egyenjogúságon, sőt, lehet, hogy a családon belül sincsenek gender problémák, ha a gyerek az alapbiztonságot, alapönbizalmat nem kapja meg, akkor felnőttkorában nagy eséllyel eljön a helyzet, amikor elhasal. Értsd (nagyon leegyszerűsítve) tök mindegy, hogy fiú vagy lánygyerekről van szó, ha legyalulom a gyereket, ez mindkét nembeli gyereknél komoly lelki traumát fog okozni, csak a fiúgyerekek esetében ez jóval ritkábban fog manifesztálódni az életük során, azon egyszerű oknál fogva, hogy a társadalmi berendezkedés miatt ők vannak hatalmi pozícióban, és nekik van ezerszer több lehetőségük “betalálni”. A nőknél pedig napi szinten kerül felkérdezésre (mind egyéni, mind társadalmi szinten), hogy hogyan is állnak az önbizalommal, és mennyire tudnak ellenállni a sodrásnak.
        Jelenleg (értem ezalatt, hogy itt és most, ebben az időben és ebben a társadalomban, ahol mi élünk), nagy szerencse és/vagy komoly belső munka szükséges ahhoz, hogy nőként valaki relatíve sértetlenül, komolyabb traumák nélkül maradjon talpon.

        Kedvelés

      • véletlen. mármint csakazolvassa narancssárgájával való egybeesés. nekem ez a boldogságszínem, mióta első gyermekemmel teherbe estem. s még a piros: az a nőszínem. a ribizli meg létformám. hú, pedig egyszer ezen a blogon leírtam valahol, és linkeltem egy régi ceruzarajzot is mellé. ha megtalálom, idetolom az elérhetőségét.

        ahhoz, amit naja ír. imádnak a férfiak. megtisztelő trófea vagyok számukra. de amikor velem kell élni, akkor túl sok vagyok vagy túl erős. mert pontosan tudom, mit akarok, hogyan és miért. nem bólogatok. vitázom, amíg tisztességes és értelmes a vita. utána sarkon fordulok.

        hogy mégis miért torzul (még) egy ilyen ember személyisége is? azt kicsit később próbálom leírni. mert ti is jókat mondtok. hadd csiszoljam még.

        Kedvelés

      • Én leírtam fentebb a személyes hátteremet, persze nagyon dióhéjban.
        Általánosságban meg azt látom, hogy az egyéni múlt (traumák, gyerekkori sérülések, családon belüli szocializáció) PLUSZ az adott (tehát: itt és most) társadalom értékrendje együtt tud kilendíteni a belső egyensúlyból (ha ilyen meg nem is volt sohase, akkor főleg könnyű megdőlni).
        Mindenesetre ez a két fő tényező van, ebből készül a leves, különböző arányokban kerülnek bele ezek a “fűszerek”, és ez a magyarázat arra is, hogy nagyon egészséges családi háttérrel és ebből fakadóan egészséges személyiségstruktúrával rendelkező nők is meg tudják kérdőjelezni magukat a környezet (társadalom) nyomásának hatására.
        A csoportjainkban az egyéni mintákkal tudunk dolgozni, de éppen a napokban vetődött fel egy gender minta-tematikus csoport indítása. Még forgatom magamban az ötletet.

        Kedvelés

      • Hogy én ezem már mennyit agyaltam magamban! Mármint egy ilyen csoport ötletén. De eddig még nem találtam (kompetens) szövetségest.

        Kedvelés

      • Off: Akarok pszicodrámát tanulni! Rámfér, meg volt egy kolléganőm, aki “bele van szeretve”,és mesélt sokat, és azota én is bele vagyok!! Illetve már előtte is, de azóta még jobban. Folyton a Daubnert emlegette. Jajjjjj! De most babázok még. 🙂

        Kedvelés

      • Mind az alap, mind a középfokú szakaszban volt terhes, szoptató, babázó nő, volt, hogy a baba ott volt a másik szobában. Ha felsírt, szopott (anya háttal ült a csoportnak).

        Kedvelés

      • “…de amikor velem kell élni, akkor túl sok vagyok vagy túl erős. mert pontosan tudom, mit akarok, hogyan és miért. nem bólogatok…” Én is ugyanígy. Anno. Már egy ideje meg csak úgy vagyok. Már nem is nagyon lázadok, nincs kedvem, nincs értelme. Hol vagyok én? Hol vagyok én…

        Kedvelés

      • Én csak itt vagyok. Sehol máshol nem. Máshol én kussban vagyok. Na, otthon ugatok, persze, de annyi kb.

        Emberszámba csak itt vesznek, csak itt állnak le velem beszélgetni, csak itt értékelik bizonyos tulajdonságomat.

        Meg kő veszni mán ettől! 😦 Mostan nyafizós napom van. Röhöghetnénk kicsit. Valaki monnyon egy nagyon szar viccet.

        Kedvelés

      • “de amikor velem kell élni, akkor túl sok vagyok vagy túl erős. mert pontosan tudom, mit akarok, hogyan és miért. nem bólogatok. vitázom, amíg tisztességes és értelmes a vita. utána sarkon fordulok.”
        Persze, hogy akkor már nem vagy jó.
        Mert onnantól nem te számítasz, mert minden nap guruljon a bársonyszőnyeg, legyen parádé, repüljön a vacsi az asztalra és Ő reá figyelj, dicsérd, elismerd.
        Hogy Ő milyen nagyszerű. Kizárólag!
        Mai magyar szerepfelfogások. Több, mint szánalmas.

        Kedvelés

      • igen, köszi, már majdnem százas. majdnem.
        pár éve nálam (is?) minden narancssárga volt, bár most is egy ilyen takaróban ülök. kellett, jól esett, töltött, erőt adott. nálam egy ideje különben kék van meg türkiz. a narancssárga előtt döntően fekete volt (és néha bordó). nem tudatos ez, nincs mögötte elmélet, csak úgy jön.
        te nem vagy így színekkel?

        Kedvelés

      • igen, igen! feketével indul, aztán jön a bordó (és/vagy barna), aztán a narancssárga, khekizöld, piros, és ha behúnyom a szemem, a homlokom belső vetítővásznán egy olyan türkíz, majd élénkkék lobban fel, hogy olyan nincs is!

        Kedvelés

      • hű… ez tök érdekes. és nekem is megvan ez az elképesztően türkiz, ha becsukom a szemem, és olyankor majd kiugrik a szívem.

        Kedvelés

      • Most, hogy mondod! Mostanában mindenem fekete, érdekes. Pedig a vidám színeket szeretem, a pirosat főleg. Viszont a kabátom piros. 🙂

        Kedvelés

      • 1 honapja csereltem le a fekete ruhataramat. szineket akarok, szineket most rogton. latnatok most milyen szinpompas ruhaban ulok a gep elott

        Kedvelés

      • Imádom a színeket. Nálam minden paletta szerűen van rendszerezve. (ruhák, kendők, éxerek, rózsák, bögrék, tányérok, smink cucc, táskák) Reggel magamba nézek és a hangulatomtól függ, hogy aznap melyik szín lesz a domináns. Szeretem, ha a lakás nagyon neutrális, így egyetlen ütős tárggyal megváltoztathatom a hangultatát.

        Kedvelés

      • Jáááj, hirli! 😀

        “Magyarország miniszterelnöke egy Leslie Mandoki számot kért búcsúzóul a lányoktól”

        “Edinának most már nagyon kell kakilnia, és sajnos a Frigyes még csak két versszakot olvasott el az új szerelmes eposzból”

        Kösziiii! 😀 😀 😀 😀 😀

        Kedvelés

      • “csúsztatott saller van, mert a Gyöngyi nem vett ecetes almapaprikát a körömpöri mellé”

        Megfulladok 😀

        Kedvelés

  13. “mi vagyok én, denevér?!” – itt felnyerítettem. de az vagy te, az! többszörösen is bebizonyosodott, hogy olyan frekvencián érzékelsz dolgokat, ami már nem is emberi. s végig hallottam a hangodat, amíg olvastam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • És ha visszakérdeznék? Hogy egy jogi, informatikus vagy egy közgazdász diplomával rendelkező nő vezetői beosztásban miért is?
        De ez nyilván költői? 🙂

        Kedvelés

      • én továbbra is fenntartom magamnak a jogot a rosszul takarítás/főzés/gyerekápolás/házimunkalogisztika/leckenézés/szülőirejárás/karácsonyikórusvégighallgatása -re/ra. jó?
        akkor mi van?
        akkor ezeket ki csinálja meg? jól vagy rosszul?

        (egyébként mély meggyőződésem, hogy a valamilyen képesség hiánya egy kifejezetten kényelmi reflex. akár nők is élhetnek vele, csak ez igen ritka a fenti axióma okán, hogy ugyanis akkor ki csinálja meg? vigyük a gyerekeket a GYivi-be? vagy hogy?)

        Kedvelés

      • Én is fenntartom magamnak ugyanezen jogokat, gyakorlom is mostanában, otthon, csakhogy azt, amit fennebb írtam, arra értem, hogy fizetésért szarul takarítani nő nem nagyon merne.

        Kedvelés

      • csak csendesen írom ide a végére, hogy az, akiről a poszt szól, épp nagyon kompetens volt a házimunkában: főzött, tette-vette a gyerekeket, kipakolta a mosógépet és teregetett. anyu pedig megkereste a pénzt. viszont legutóbbi beszélgetésünkből kihalatszott egy kis neheztelés, miszerint én házimunka terén kihasználtam/om őt. hát most mondjátok meg! havonta öt kerek napot tölt a lányával. olyankor, ha jó passzban vagyok és a hangulat is stimmel közöttünk, mindenben együttműködünk. ha épp nem, akkor én hátradőlök vagy elmegyek itthonról, és rálőcsölöm a gyereke(ke)t. meg a főzést-bevásárlást. meg a teregetést. pedig az már nem is az ő dolga, mert nem lakik velünk!

        Kedvelés

      • És szarul mosogatnak. A férjem meg is mondta, hogy utál. Na, meg egyenlőek vagyunk, csak én nem mehetek el szénbányásznak… Mondtam is neki, hogy az mindegy, itt az a lényeg, hogy jogom legyen! ;D

        Kedvelés

      • Az én uram szeret mosogatni, hagyom is. Ezzel csak az a baj, hogy asziszi, ezzel letudja a dógát. 😦

        Jogunk, az van, mindenhez, ja.

        Kedvelés

      • Takarítóférfiról én még nem is hallottam. Azt valószínűleg annyira megalázónak és női munkának tartják, hogy pénzért sem csinálják. Vagy csak nem venné fel őket senki, mert az milyen már. Nem tudom.

        Kedvelés

      • Én ismerek egyet, aki a feleségével szokott menni takarítani, mondjuk, ő kivételesen jó fej e téren. Egyszer beszélgettünk a házimunkáról és mondtam neki, hogy ablakpuci fujjfujj, erre ő aszonta, eljön és megpuccantja az ablakaimat, én mondtam, okéka, másnap reggel jött és pucolt. Én meg néztem. Jó volt. A zuram kiakadt, mint az ágyrugó, de nem mert semmi fikázósat mondani. Vajon mért?! 😀

        Kedvelés

      • Eltaláltad 😀

        Ló.aszt! Attól akadt ki a zéndrágám, hogy egy f.szi önként pucolja az ablakaimat, biztos akar tőlem valamit.

        Kedvelés

      • De, takarítócégeknél dolgoznak férfiak, de őket ugye főleg irodáknál/intézményekben foglalkoztatják, az mégiscsak menőbb mint a gyerek hányását pucolni a kárpitról. Ahol én dolgozom, ott is vannak takarítóférfiak. Mondjuk max. szemetet szedni/felmosni látom őket, a bútortörölgetős ronggyal inkább a nők mászkálnak. De kicsi a mintám.

        Kedvelés

      • “a bútortörölgetős ronggyal inkább a nők mászkálnak. De kicsi a mintám.”

        az araboknál, már amennyit én láttam belőle, ott az összes szállodában
        (és egymást érik a Vörös tenger partján sokszáz km hosszan) minden létező munkát, kizárólag pasik…
        de nőt ott az utcán sem látsz persze.
        de a nők otthon sem az ablakot pucolják, mert az nincs a házaikon, csak lyukak.
        Legalábbis a Sinain.
        Kairóban meg van üveg az ablakokon, épp csak át nem látni rajtuk.
        Szóval egész Egyiptom / Jordánia olyan a turista szemével, mintha csak fiúk és férfiak laknák.
        iszonyú nyomasztó az egész / ráadásul el sem tudom képzelni, mit csinál az a rengeteg bezárt nő naphosszat abban a fülledt melegben egy életen át.

        Kedvelés

      • Bennem attól egy ideje már iszonyatosan felmegy a pumpa (nem miattad mondom, képvi, csak nembíromki), amikor hallom/olvasom azt a szóösszetételt, hogy:

        tetszőleges foglalkozás + nő

        (ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ)

        Az ember=férfi mintájára,
        (sosem mondjuk nők csoportjára, hogy nézd, mennyi ember/ott, azok az emberek, hanem csakis azt, hogy nők. rosszabb esetben hőgyek. HŐŐŐGYEK.)

        takarító = takarítóférfi (de ilyet, hogy takarítóférfi, nem mondunk ááám!)
        takarítónő (ezt meg alapból mondja mindenki a takarítószemélyzetre en bloc, akkor is, ha amúgy már elég sok ideje takarítanak férfiak is, de ez így megragadt, hogy akit felvehetünk takarításra, az csakis nő lehet – jó, jó, tudom, miért van ez)

        akkor mán
        igazgató
        de: igazgatóNŐ (ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ),
        mert egy iginő annnnnnnnyiban mást jelent, mint egy igazgató!

        Na, sorolhatnám napestig, nekem ettől rettenetesen hányingerem lesz mindig.

        És vitázom, és dühös vagyok, és követelem, hogy az nem -nő, hanem csak XXX az, és kész!!

        ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

        😀

        Bocs mindenkitől!

        Kedvelés

      • Óvóbácsi. De tényleg, nyilván az óvóember lenne a gendersemleges, de milyen hülyén hangzik. Mondjuk angolul ugye a chairman helyett elkezdték használni a chair-t, de most hogy hangzik, hogy a szekció széke.

        Kedvelés

      • Szóval, hogy a:
        takarító az nem egyenlő ám azzal, hogy takarítónő.

        Most kezdtem az A második nem c. Beauvoir-klasszikust, és az elején levezeti, hogy is lettek a nők “a Mások”, hogy az origó, a faj prototípusa a férfi (=amber), a másik pedig a nő.

        Jaj, olyan jól leírta, olvassátok el, mert én nemtom olyan cizelláltan, csak morgok itten összevissza. 😀

        Kedvelés

      • Köszi a tippet, feltétlenül elolvasom. Már az első mondat sem semmi. “A jó princípiuma teremtette a rendet, a fényt, a férfit, a rossz princípiuma a káoszt, a sötétséget és a nőt.
        (Pitagorasz)”

        Kedvelés

      • Van másik változat is, csak el szokták felejteni: És megteremtette az úr az embert a SAJÁT KÉPÉRE, férfivá és nővé teremtette. Körülbelül. Meg ugye Platon egész mást gondolt férfiról és nőről, mint Pitagorasz.

        Kedvelés

      • Bemutatkoznék, Gabi vagyok. 3 gyerek mellett én ülök az asszony meg takarít, aha jó vicc lenne, ő szakadjon meg, míg én blogolok? Porszívózni nem lehet este, blogolni igen. Sőt még a porszívót is én választottam nem törzsfőnökként, hanem melyikkel a legkönnyebb JÓL porszívózni alapon.

        Kedvelés

  15. Nagyszerű poszt ribizli, gratulálok! Az jutott eszembe míg olvastam, hogy mivel én is alkoholisták nélküli családban nőttem fel, engem is milyen könnyen megvezethetne egy alkesz pasi. Valószínűleg mindent elhinnék, fogalmam sem lenne mik a jelek. Jó, hogy leírtad, most már pedzegetem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Tetszett, nade nem úgy klasszikus értelemben! Az alkohol az nálunk is jelen volt, minimálisan, néha szinte ájulásig, de nem itthon, csak úgy jött haza, aztán olyan érzés volt aludni mellette, hogy mindjárt egy nagy raj muslica fog megtisztelni minket. Jó, hogy már nincs! Elgondolkodtató ez az írás, a naivság meg egyebek… van pár hasonló cipőnk! 🙂 Kezdődjön aminek jönnie kell! 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .