Tegnap láttam egy filmet, A sikátorok szentje (The Saint Of Fort Washington) volt a címe, 1993-as, amerikai, megrázó volt, itt van trailer. Most egy másik blogger írását hoztam nektek, amely ehhez kapcsolódik. Eléggé fáradt vagyok, de írom a holnapit.
http://ka-steve.tumblr.com/post/67027677011/ez-otlet-szinten-jonak-tunik-bevalhat
Részlet:
…látni kell, hogy ha a cél (…) az, hogy a lakhatási nehézséggel küzdő emberek minél teljesebb életet éljenek, akkor a tömegszállások ezt egyáltalán nem segítik, sőt hátráltatják. És nem csak arról van szó, hogy én már akkor csökkent munkaképességűvé válok, ha rosszat álmodtam előző este, nekik pedig élősködőkkel fertőzött, hangzavarral, balhézásokkal, lopásokkal stb. zsúfolt helyeken kellene kipihenni magukat, hogy aztán képesek legyen olyan munkát végezni, ami finanszírozni képest az innen való kikerülésüket. Hanem ezek a szállók önmaguk akadályozzák a rehabilitációt. A beléptetés korai és szigorú rendje miatt (és mert a szállók nagy része belvárosból akár több mint egy óra alatt érhető el), nagyon kevés olyan munka van, amit szállóban lakva lehet csinálni. Emellett valamiért soha nem jut eszünkbe, hogy ha nekünk egy jól felszerelt lakásban, stabil anyagi háttérrel rengeteg időnket felemészti a mindennapi életünk menedzselése (főzés, mosás, fürdés alapból), akkor vajon mennyi időt és energiát igényel mindez ezek nélkül, nem beszélve az olyan extra dolgokról, mint a szállókon szükséges egészségügyi vizsgálatok miatti rendszeres rohangálás, egyéb bürokrácia, saját otthon nélkül mennyire valószínű (nagyon), hogy a nálunk szekrényben pihenő papírok és iratok valamelyike eltűnik, azaz pont akkor nincs meg, amikor kellene, azaz megint ügyintézés, amihez más olyan papírok kellenének, amit be sem tudnak szerezni, sorolhatnám. És akkor még csak arról beszélünk, hogy fizikailag túl tudnak-e élni ezek az emberek — arról nem, hogy lelkileg is túlélhető-e az életük. Nem titok, hogy gyakorlatilag nincs szabad páros szálló, azaz felejtsd el, hogy párkapcsolatod tudhat lenni, ugyanúgy, mint ahogy hiába az egyetlen társad mondjuk a kutyád, őt nem viheted be egy szállóba. Mozgássérült vagy esetleg? Rossz hírünk van, tolókocsival nehéz lépcsőzni, akadálymentesített szállóból meg nincs túlkínálat.
Így van. Figyelni kell, megérteni, úgy segíteni anyagilag, tettekkel tehetség szerint, legyintés, fanyalgás, pökhendi indulatoskodás – ‘De szemétség már, hogy puszta létükkel megint kibiilentettek a jóérzésemből!’- helyett. A kicsi sem kevés, a hozzáállás a fontos.
KedvelésKedvelés
Zavarja “tökéletes világot”, ahogy a fogyatékosok is. Meg a bántalmazottak.
KedvelésKedvelés