Tüntetni voltunk tegnap a közoktatás szétbarmolása ellen, a Hívatlanul csoport kezdeményezte,
De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:„Elhullt csatában a derék –
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.„Emléke sír a lanton még –
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”
Sütött a nap, sokan voltunk, de nem elegen.
Régóta össze akarom már szedni a leggázabb szövegeket, amelyeket diákként vagy tanárként hallottam. Az önleleplező korholásokat, ítéleteket, aforizmákat, amelyeket hatalmi helyzetből mondtak nekünk bölcsen vagy szellemeskedve, és amelyek csak lassan vesznek ki az iskolai folklórból..
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
Egyszer a fejedet fogod elveszíteni.
Hátrakötöm a sarkadat. (!!!)
Akkora egyest kapsz, hogy kilóg a naplóból.
Ha csak feleannyi időt töltenél tanulással, mint rendetlenkedéssel…
A legszebb írásoddal…
Gyere ide, és tartsd meg helyettem az órát, ha olyan jól tudod!
Otthon is ezt csinálod?
(Háttal kezdett mondatra) Nem vagyok kíváncsi a hátadra.
Mi olyan vicces? Hadd nevessek én is.
Nem az iskolának, az életnek tanulunk!
Rendes cipő keresi rendetlen gazdáját.
(tábor, rovar esik a kondérba) Nem baj, legalább hús is lesz benne.
Szépre száll a füst.
Nm szeretni kell, hanem megenni.
Nem fázol, csak megfázol.
Írjatok ti is!
csak az olvassa. én szóltam 
Engem az nem érdekel, hogy más tanár mennyi házit ad.
(házirend 3 témazárót engedélyez egy héten, ez lenne a negyedik) Jaj, ezt de nagyon tudjátok, ó, ha a trafalgari csatát / a termodinamika első főtételét / Zimbabwe ásványkincseit tudnátok így, nem lenne semmi gond… hát ez nem is témazáró, csak egy olyan témazáróCSKA, hehe.
Bár lettem volna inkább kőműves, akkor a munkám eredménye nem veszne el máról holnapra.
Ut sementem feceris, ita metes, kislányom. Ja, nem érted, hát igen, ez a baj a mai oktatással, lassan kiveszik az igazi érték a tantervből, hja… no, szervusztok.
KedvelésKedvelés
amikor egy osztálytársunk meghalt leukémiában, és mondtuk a matektanárnak, hogy nem szeretnénk dolgozatot írni, mert csak tegnap történt, és nem készültünk, és nem is igazán vagyunk abban az állapotban, ő annyit mondott: ne nyafogjunk, nem érti, ez miért kifogás, a dolgozatot pedig megírjuk. nekem életre szóló trauma volt a középiskola.
KedvelésKedvelés
Ez jutott eszembe: “Érzéketlen fatuskó!” Ezt egy tanárunktól hallottam általánosban, akkor nem éreztem helyénvalónak…
KedvelésKedvelés
“Jaj, ezt de nagyon tudjátok, ó, ha a trafalgari csatát / a termodinamika első főtételét / Zimbabwe ásványkincseit tudnátok így, nem lenne semmi gond…” – mintha az információ zsákban lenne, és ha egy zsákkal bedobnának a másikat kiszorítaná… Nem az a gond, hogy nem fér el egymás mellett az, amit “detud” a gyerek, meg a tananyag, hanem, hogy az utóbbiból is olyan élethalálkérdést csinálnak, mintha nem agytorna és látókör szélesítés lenne az egész. Matekozzon, műtörizzen, halljon a trafalgari csatáról meg Zimbabwe bányáiról is a gyerek, legalább egyszer, a suliban – de mi van akkor, ha nem köpi vissza az egészet oldalszámmal együtt?? Semmi, netán…?
KedvelésKedvelés
“most mindenki ilyenben jár” / “de hát most ez a divat”
KedvelésKedvelés
számomra az volt végtelenül undorító, ahogy 20 évvel ezelőtt, az akkor még csak töritanár, ma már ugyanannak a debreceni elit giminek az igazgatója…..a rendszer változtatás idején állandóan politizált..de talán még valamilyen párt tag is volt….Na de nem végzettségéhez méltóan intelligensen, érvelve, hanem gunyorosan…ócska vicceket űzve. Akkor éppen Torgyán volt leginkább a terítéken. Most az mindegy, hogy én nem igazán vagyok a bal oldal híve (tudom, ez itt nem divat…bocs), meg olyan pártot szidott, amihez apukámat egyéb okokból igen erős érzelmi szálak kötötték…mert ha ezeket a pártokat éri ma értelmes kritika, nem esik rosszul. Csak hogy ez a személy mindezt gunyoros fejjel, gőgösen, hatalmi pozíciójával visszaélve tette. A minap láttam nyilatkozni a helyi tévében valami egész más ügy miatt. Jól megöregedett, jó mély ráncai vannak. Haja alig.Ami van, az is már tejfehért. 20 éve még ő volt a gimis csajok bálványa, mindenki belé volt szerelmes, dús, adoniszi fekete haj, magas, sudár, kosaras pasi. a sármját és vonzerejét csak növelte a jegygyűrű az ujján. Hát, van ez így 😛 . Én már akkor is csak egy patkánynak tartottam. Egyszer elmondtam apunak, hogy miket hord össze ez az ember az órákon. Apu meghallgatta, és legyintett egyet :PPP
KedvelésKedvelés
és tervben van, hogy mielőtt elköltözünk d-ből még bemegyek hozzá, és élve az utolsó szó jogával, elmondom neki, hogy hiába akart minden áron megbuktatni történelemből (nem tetszett neki, hogy nem a törit magoltam, nekem elég volt a 2es 3 as szint, mert egyrészt nem érdekelt a tantárgya, és ő sem, másrészt meg sorba nyertem a tornász aranyakat, és hidegen hagyott miden más, és ezt azóta sem bántam meg) , mégis csak lett belőlem valaki, és hogy a gimnazista éveimből ő a legundorítóbb emlékem, amit azóta sem tudtam feledni. Ugyanerről a gimnáziumról tudom elmodani, hogy a tanári kar kb 70% százaléka síkalkoholista volt. Akkor legalábbis. Sztár matektanárokkal, osztályfőnökkel egyetemben. A volt igazgató nem régen halt meg májzsugorban. Nem minden arany, ami (azóta is töretlenül) fénylik.
KedvelésKedvelés
Szia!
10 éve érettségiztem ugyanebben az elitgimiben, ugyanaz volt a töritanárom, ugyanúgy élsportoló voltam (és kitűnő tanuló), és én úgy érzem, hogy nekem a legjobb alapot adta ez a 4 év, ráadásul mindig maximális támogatást és sok személyes figyelmet kaptam. Csak pozitív élményeim vannak, életem legjobb döntése volt, hogy anyukámnak ellentmondtam 14 évesen és nem a másik elitgimibe mentem.
(az alkohol, no igen, az volt, de én nem éreztem, hogy az oktatás rovására menne).
Azért jó mély nyomokat hagyhatott benned K., hogy ennyi év után is bizonyítani akarod neki, hogy lett belőled valaki…
KedvelésKedvelés
//Ha ez a hozzászólás ki lesz moderálva, akkor megértem. És utólag is elnézést érte. “”(az alkohol, no igen, az volt, de én nem éreztem, hogy az oktatás rovására menne).”” Hát már hogy a viharbaa ne!!!!!!! Az alkohol tette ezeket a tanárokat cinkosokká, megalkuvókká. Mert hát ha mindenki vedel (nem mindenki, de eléggé sokan ahhoz, hogy ez jelenség legyen) , akkor ugye kéz kezet mos, vannak összefonódások, tartjuk a hátunkat egymásnak. K. mondjuk szerintem soha, egy kortyot se……..De azért elég gáz, hogy a város…mit város, térség legelitebb gimijének vezérei így isznak…..És innentől a kérdéses rész, ami talán nem lesz hosszú életű itt. De hátha mégis. //
hát mert valószínűleg voltak olyanok, akiknek K. nem tett kedvére, vagy mi nem tettünk az ő kedvére. Talán ő az az ember, akitől a legjobban undorodom az életben. Igen, mondhatjuk, hogy jó mély nyomot hagyott bennem. Hasonlóképpen az osztálytársaim nagy része is. K.-fanok voltak ő, végül is…..20 éve csak egyszer láttam K-t. A múlt héten, a helyi tévében , de elfogott a hányinger. Egyébként azt hiszem azért, mert ez a gimnázium, vagyis a tanári kar rejt olyan titkokat, amiket ismerek, és borzalmas tények. Nyilván nem fogom ÉN kiteregetni a szennyest. Annyira nem vagyok profi, meg nem is érdekel. A pénz, a befolyás, a társadalmi pozíció, a Dr., Prof, meg mittudomén még milyen címek jelentik a tanulók mögött a biztos hátteret. Dékán kisfia járt órára, másodikban (1990!!!!ben bedrogozva). Én vittem ki kémia óráról a mosdóba hányni.A gyerek azóta sem változott. A kislányát oda hordta korai fejlesztésre, ahová én…XY gimis vezető gyereke szexuálisan molesztálta, zaklatta az évfolyamtársát, X tárgy tanára alkoholizmusban (is ) hunyt el. Ez az elit gimi. És amit felsoroltam, csak a jéghegy csúcsa. Utcaszomszéd fiai nem kis készpénzösszegért végezték el 4.7-es átlaggal a gimit. Nem is olyan régen. Joggal feltételezem, hogy 1993 óta nem sok minden változott. Apuka nem is titkolja, minek is titkolná. Ismert városi vállalkozó. Gond egy szál se. Azért van ekkora p..fám, mert anno előttem is nyitva állt az út a gimis felemelkedés felé. Agitáltak évfolyam- és osztálytársaim a saját köreikbe, de hogy őszinte legyek, ugyanannyira hányingerem volt tőlük, mint K-tól. Apukám akkoriban igen-igen gazdag vállalkozó volt , aki egyidős lévén akkor az akkori gimis igazgatóval meg a többi alkesszal, már fiatal korukban tegező viszonyban volt velük, és klasszisokkal jobb anyagi helyzetben lévén, rendszeresen fizetett nekik ezt -azt, itt -ott. Mire eljutottak az említett gimiben a rendszerváltás idejére kiforrott pozícióikba, erkölcsileg szerintem nullává váltak. Apu továbbra is ismerte őket. Haverok nem voltak. Apu nem mondott róluk soha semmi rosszat, max annyit, hogy igen, piálnak rendesen…de többet nem.Ezt is csak egyszer. Ettől függetlenül, az én akkori 15-16 éves koromra jellemző értékítélet valahogyan ösztönből megmutatta, hogy itt valami nagyon nem kóser. Ezért hát nem nagyon vegyültem velük egy idő után.Meg én is élsportoló voltam, lekötött, nem voltam másra kíváncsi, erőm sem lett volna rá. Örültem, ha a heti 5-6 edzést túléltem .Ja, korábban említett drogos kispasi soha semmilyen intőt, vagy beírást nem kapott senkitől. Egyetemet valahogy elvégezte. Dékán gyerekének nem lehetett nehéz. De hogy jót is mondjak: volt egy matektanár, már meghalt, őt áldani fogom, míg élek. És van egy magyar tanár, a nevét nem írom le, mert akkor minden nyilvánvaló lenne, engem nem tanított, de minden mozdulatán, minden szaván érződött, hogy tisztességes, erkölcsös, soha nem alkudna meg semmi áron. Kb fél éve láttam róla egy kisfilmet. Az akkori sejtésem beigazolódott. Ő ma is tanít abban a gimiben. Sajnálom, hogy az én ofő-magyar tanárom síkalkoholista volt. Nem is maradt meg róla bennem semmi, csak a borvirágos háromnegyednyolcas orra.
Ezekkel ellentétben, egy olyan általános iskolába jártam, ahol a diákok kb 40%a cigány volt. Rendszeresen ellopták mindig mindenemet. Mégis, imádtam az irodalom órákat. Imádtam a matekórákat. A tanárok miatt. A gimiben a tanár miatt aztán az irodalommal többet nem foglalkoztam. A történelmet nem szerettem már akkor sem, szintén a tanár miatt. De visszás volt, hogy pl a matek tanár, akit én szerettem, és engem soha sem piszkált, sportot űzött abból, hogy megalázta verbálisan a cigány gyerekeket. Orrpiszkálásért, barna bőrért, piszkos körömért. És én ott töriből is ötöst kaptam, holott szerintem épp, hogy egy hármast ért a tudásom. Na jó, vittem az aranyérmeket a versenyekről, de mégis….Nem pénzeltek a szüleim senkit, de a sportban sikeres, fehérbőrű kislány voltam. És szerintem ezért járt a töri ötös. A többi tantárgyból megérdemeltem az ötöst. És volt , már a gimiben, egy orosz tanár. Na hátmindenki a hátára kívánta a tantárgyát. Én utáltam az oroszt, a tanárral együtt az általánosban. Viszont ez az utálat egy fuvallatra elszállt, mert a gimis orosz tanár egy emberileg kifogástalan ember volt. Soha sem politizált, nem alázott senkit. Tudomásul vette, hogy nem népszerű a tantárgya így 1989 magasságában, viszont volt annyira jó pedagógus, hogy amit azért lehetett, legalább az orosz kultúrából, történelemből, gasztronómiából átadott nekünk. Nem buktatott, nem tett keresztbe, próbálta valóban életbölcsességekkel túlélhetővé tenni a kötelező oroszórákat.
KedvelésKedvelés
Légy szíves, ne tegyél megjegyzéseket a blog olvasóinak politikai állására, mert nem tudhatsz róla semmit. Nincs egységes álláspont, és az ilyen megállapítások kínosak, és hiába felületesek, sokakban megragadnak.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem volt semmi politika a hozzászólásomban,egyszerűen csak azt akartam írni ugyanerről az iskoláról, hogy nekem mennyire sokat jelentett. De töröld nyugodtan, ha kínos és felületes a hozzászólásom.
KedvelésKedvelés
Nem neked írtam, teljesen rendben van a hozzászólásod, oldalt látszik a dobozok színéből meg a csíkokból, hogy aka anyaka hozzászólására válasz. A hozzászólások időrendben kerülnek fel, alád az kerül azonos szélességben, aki rád válaszol, ha szélesebb, akkor az eredetire válasz. Bocsánat, ha félreérthető volt!
KedvelésKedvelés
Én úgy érzem, hogy van egységes álláspont. És ez egyáltalán nem baj. Nem kell feltétlenül egyet értenünk mindenben. A “megjegyzésem”,amit nem tartok megjegyzésnek, de nevezzük megjegyzésnek, arról szólt, hogy számomra világos, hogy ez a blog nem az én politikai beállítottságommal van összhangban, és ezt tudomásul is veszem. Valamint még azt is jelentette, hogy emiatt vagy úgy ír itt valaki kommentet, hogy ezt tudomásul veszi és alkalmazkodik ( a szó legnemesebb értelmében), vagy nem ír kommentet és nem vesz részt a párbeszédben. Én ezt pont egy pozitív, alkalmazkodó hozzáállásnak tartom. Tiszteletbentartásnak. És nem provokációnak.
KedvelésKedvelés
Arra nem figyelsz, hogy amikor megfogalmazol valamit, akkor teremtesz is. És felveszel egy olyan pozíciót (te, a többiektől magadat megkülönböztetve — ők sem egyformák, nem írják le, nem szoktunk politikáról beszélni, még világnézetről is ritkán –; a blog és te; te, távolról ránézve), amelyik nem szerencsés. Azelég szomorú lenne, de semmi esetre sem a blogot vagy a közösséget minősítené, ha valki emiatt a ki sem fejezett, nem is egységes valamilyenség miatt nem olvasna vagy ommentelne, HOLOTT amúgy jó neki itt, hasznára van, érdekesnek találja. Hogy alkalmazkodni kell — mihez? A nem is egyforma többiekhez? És nehezedre esik, vagy külön feladat? Mindannyian alkalmazkodunk a sokféle többiekhez, másokhoz, akik szükségképpen mások.
Amiről írsz, azt előbb meg kéne vizsgálni (nem fogjuk, nem ez a cél), utána megvitatni, érvelni, magadat is kifejezni a többiek besorolása helyett, hogy értelme legyen. Így nincs.
KedvelésKedvelés
Éva, én úgy gondolom, hogy ez a blog ( a bejegyzésekre gondolok, nem a kommentekre) bőven szól, sok helyen, világnézetről és politikáról. Nyilvánvalóan nem támogat egy adott politikai oldalt. De ezt itt nem bírálatként mondom, hanem szubjektív benyomásként. A vitás megjegyzésemről így utólag azt gondolom, hogy ott hibáztam, hogy nem ilyen-olyan oldalt kellet volna írnom, hanem azt, hogy “konzervatív”. Mert amíg aludt a lányom, azon gondolkodtam, hogy miért nem érzem teljesnek, amit írtam.(akkor még nem olvastam a megjegyzésedet) És azért nem, mert amit mondani akartam, azt az eredeti szó hiányosan fejezte ki. Számomra nehéz úgy kommunikálni, hogy a világnézetemet kiiktatom belőle.Hiszen az a személyiségem, az egyéniségem szerves része. Én úgy érzem, ez lehetetlen. Elvárhatatlan. És nem is kell. Nem esik nehezemre, de külön feladat. Mert nem áll szándékomban senkit sem sértegetni. Nem azonosítom magam senki ellenében sem. Meg sem fordult a fejemben. Sőt! Ez nem fekete vagy fehér. És átgondolom, amit írok, előbb megvizsgálom, és csak utána írom le. A blogon sok-sok olyan bejegyzést olvastam, ami érzésem szerint igen csak erősen politizál. Biztos, hogy senki sem akar itt politizálni, és nincs itt helye ennek. Amit a bejegyzésekből kiéreztem, sőt biztos politikai állásfoglalásnak vettem (nem arra voltam kihegyezve egyébként), azt egyáltalán nem tartottam szándékos politizálásnak. Viszont pont azt gondolom erről, amit magamról: A külvilággal, aminek a politika, és az aktuális hatalmi viszonyok kikerülhetetlen részei, kényszerű szimbiózisban kell élnünk. Ettől teljesen függetlenül kommunikálni……teljesíthetetlen dolog….Ezért én határozottan úgy gondolom, hogy igen, a kimondott és leírt szó is teremt, de nem lehet elvárni attól, akiből kijön az a szó, hogy a lényének egy részét (kényszerűen jelentős részét) elfojtsa, szándékosan rejtegesse. Erre nekem külön figyelnem kell itt, ezen a fórumon. Éppen azért, hogy amit írok, az még véletlenül se legyen politikai vetületű, még véletlenül se utaljak vele semelyik oldalra. Szinte minden betű leütése előtt átgondolom, valamennyi hozzászólásomnál, hogy vajon fogok e ezzel vagy azzal a szóval, mondattal valami politikai színezetűt sugallni. Nem írtam millió bejegyzést ide, de elég sokat ahhoz, hogy a mostani “hiba” egy viszonylag kicsi hibaszázaléknak minősüljön. Ezért erősnek tartom a rendreutasítást. És nem is az a bajom vele igazán, hogy erős, hanem hogy rossz szándékot feltételez. Okoskodást. És hogy eltúlzott hangsúlyt kapott. Sokszor említed a blogodon, JOGGAL, hogy ez a Te blogod. Ezért látom szükségét annak, hogy minden szót átgondoljak.Világnézetben én egy másik oldalon állónak tartom magam. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan témák, amikkel maximálisan egyetértek. Amivel nem, ahhoz nem szólok hozzá, mert csak a baj lenne belőle. És szerintem ez így teljesen jól van. Abban is biztos vagyok, és személyes ismerőseimről tudom, hogy a blogot olvasók vagy korábbi olvasók között vannak olyanok, akik elkövették azt a hibát, hogy megállapították, hogy ez a blog az ő világnézetüktől (mondjuk így) úgy általában nagyon messze áll. Ezért kiöntötték a fürdővízzel együtt a gyereket is. Ezt pedig hibának tartom. Az elején én is így voltam ezzel. De tovább kutakodva találtam olyan ügyeket , célokat, nemes dolgokat, amik meggyőztek arról, hogy érdemes felülemelkednem a saját korlátomon, és érdemes tovább olvasnom. Na, ennél bővebben már tényleg nem tudom kifejteni :)))
KedvelésKedvelés
Csak néhány megjegyzés, amúgy értelek, és köszönöm.
A blogpolicy hangsúlyosan kéri, hogy senki ne állítsa be magát mint az egységes többiekkel szemben álló személyt, akinek nehéz itt, se újként, se férfiként, se keresztényként, se semmiként. Ez egy csábító lélektani helyzet, amellyel a nem túl tudatos és nem túl figyelmes olvasók csökkentik a frusztrációt. Pedig aki figyel, kapcsolódik, az jól érzi magát. Ebből az “én más vagyok” pozícióból eddig csak baj lett, én meg unom újra meg újra elmagyarázni.
“Eredendően hamis az én–ti szembeállítás (vagyis az új kommentelő kontra a blog írója és az összes többi kommentelő)”
Persze lehet, hogy így van, tényleg más vagy (mint?) és tényleg nehéz neked, de mit csináljunk? Ha megéri itt lenni, légy itt, ha nem, akkor ne, de ne kelts másokban rossz érzéseket. Ha akarsz, írj a saját meggyőződéseidről, de ne utalj a többiek vélt világnézetére, mert nem tudhatod, és amit mondasz róla, a te interpretációd, a kisebbség vélt helyzetéből. Ha van kedved, vitassuk meg a világnézetünket, de akkor állj elő te is a tiéddel, valld és védd meg, vagy kérdezz, mert így másokéra homályosan célozni túl könnyű.
A legtöbben az olvasótáborból csak bizonyos problémákra érzékenyek, nem árulják el nemhogy a pártszimpátiájukat, de a vallott eszméiket sem, szerintem még az enyémet se lőnéd be pontosan, és ez a sematizáló hajlam, mást definiálni, magunkat megkülönböztetni tőle veszélyes.
Ha itt azt hangsúlyozod, hogy te vagy, aki önmérsékletet tanúsít, neked kell résen lenned, miközben mások szabadon írogatnak, nem gondolják meg (amit írsz, abból ez következik), az nagyon visszás, és nem is igaz. Mi nem tudunk semmit a világnézetedről, nem vitatkozunk vele, semmilyen hátrány nem ér itt. Hogy a többiek mások, és ezt el kell viselnünk, az természetes: mindenki más, és mindenki ráharap néha a nyelvére (én mint kezdeményező másért szoktam, de én is).
Nekem semmit sem jelent, ha valaki leírja, hogy “nem ért egyet” vagy “nem ért mindennel egyet”, természetesnek tartom, teljesen természetesnek. Gyermetegség azt hinni, hogy ettől elszomorodom, vagy meg akarom őket győzni. Én tényleg tudom, hogy az emberek sokféleképpen gondolkodnak, és nem zavar. Én csak magamat próbálom kifejezni. Tegyék ők is. Amit várok, kérek, az nem egyetértés, hanem értelmes, nem sunyi beszéd. Az éles kritika is visszajön, érdekes, hogy annak ellenére, hogy nem értenek egyet, mennyit beszélnek rólam, rágnak, veséznek… nekem nem kell megfelelni, sem egyetérteni, sem sehogy viszonyulni. Nem rád írom, csak jelzem.
KedvelésKedvelés
Nem kell csinálni semmit se:))
KedvelésKedvelés
Kérdéskérésóhajsóhajpanaszparancs?
Fiam, te helyből hülyébb vagy, mint más nekifutásból.
A csengő a tanárnak szól, nem a diáknak! (hogy akkor miért késtek a tanarak folyton tíz perceket, rejtély.)
Mondjad. De ne ultrahangon!
KedvelésKedvelés
Az utolsó nagyon vicces!
KedvelésKedvelés
(A tanarak gyakran azért késnek, mert más diákok ügyeit intézik éppen, ami nem várhat. Vagy más diák anyukájának/apukájának próbálják elmondani, hogy nekik most órára kell menniük, és legyen szíves inkább megmondani, milyen időpontban tud bejönni, úgyis itt ülök késő délutánig, beszéljünk, csak most ne, amúgy is olyan kevés a 45 perc. Vagy végre eljutottak pisilni egy perccel becsengő előtt, és nem merik kockáztatni, hogy következő szünetben esetleg akkor sem jutnak el.)
KedvelésKedvelés
Igen, és a tanárok gyakran azért késnek,
mert nem élvezik az adott anyagot, az adott osztályt, az adott órát, az adott napot, egyszerűen mert ők is emberek,
nem beszélve arról, hogy a hetedik órára még hallgatónak is fárasztó bemenni, nemhogy előadónak.
Amikor tanítani kezdtem, 18 volt a kötelező óraszám, öt napra ez napi 3-4 órát jelentett.
Ma ez lehet akár 32 is. Embertelen, ezt képtelenség jól csinálni.
Miért utálunk minden mondást, amivel egyes tanáraink múlatták az időt, vidították az osztályt vagy saját magukról adtak némi lenyomatot, emléket nekünk ?
Tizenévesen nagyon utáltam Klári néni ofő lelkiismeretre apelláló,
pofátlan intését : “Kislányok, ki korán kezdi, korán végzi !”
De az ilyen lózungok hatására lettem azzá, aki vagyok.
Ha nem mondja, és nem utálom annyira, tán sosem leszek feminista.
Pedig hát, amint az osztályt nézem elmerengve, lehet, hogy nem is beszélt szegény hülyeséget.
KedvelésKedvelés
Ha naponta annyit foglalkoznál szavak tanulásával, mint a sminkeddel, lehetnél ENSZ-nagykövet.
Nem az időt húzzuk, hanem a szövegbe illő szavakat, alá.
Te ma melegedni jöttél be a suliba.
Én ehhez nem értek, nekem tanári diplomám van, gyógypedet nem végeztem.
KedvelésKedvelés
Az utolsónak nincs valós alapja? Ez nekem napi dilemma: honnan kellene tudnom, hogyan tudnám menet közben megtanulni, hogyan tanítsam a különböző korosztályok különböző tanulási nehézségekkel, részképességzavarokkal, komoly pszichés problémákkal küzdő diákjait? Komolyan igyekszem, de folyton azt érzem, fegyver nélkül küldtek a csatába, és győzelmet várnak tőlem, én meg közben próbálok felfegyverkezni. Sosem fogalmazok úgy, ahogy te idézed, de én ezt nagyon valós problémának érzem, és nem úgy értem, hogy engem ezzel hagyjanak békén, mert nem az én dolgom, hanem úgy, hogy valaki segítsen már végre, vagy fogjunk össze és találjunk ki valamit, mert meg kell tanulnunk valahogy, ez mindenki érdeke.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy van, de ezt a gyereknek mondani gáz… A hozzászólásod alapján te nem is tennéd.
KedvelésKedvelés
Jaj, de sok bajod van! Hát ott az interaktív tábla meg a kompjuter, mi kéne még?????? (A tanárok egyre inkább úgyis csak a bajnak vannak, ebből is látszik.)
KedvelésKedvelés
Tudom, nekem nem jó semmi.
KedvelésKedvelés
Ezeket mind én mondtam, nagyon rossz napjaimon. A diákoknak. Szartanár vagyok néha, időnként meg jó. Egyszerűen annyira frusztrál, amit te írsz, hogy fegyver nélkül a csatába. Honnan a faxomból kéne tudnom, hogy a felmentett/diszlexiás gyerekkel mit csináljak, mikor ott ül és néz? Nem tudom figyelmen kívül hagyni, és hiába differenciálok, szinte már kettesével, valamihez nem értek. És nincs is szándékomban megtanulni, arra vannak más szakemberek, 5 évig járnak egyetemre ők is, nekik kéne. Eddig volt pl pszichológus az iskolában, hetente 3 nap. Most nincs. Iskolarendőr van, akit bűnmegelőzési tanácsadónak hívnak. Agyam eldobom.
KedvelésKedvelés
Nagyon igazad van. De én még mindig nem értem azt, hogy azoknak a gyerekeknek a szülei miért nem verik az asztalt, hogy márpedig az ő gyerekük is kapjon egyenlő esélyeket az iskolában? Gyógypedagógusokat, pedagógiai asszisztensek hadát, pszichológusokat, satöbbi satöbbi. Végülis ők az ügyfelek. Hogyhogy ennyire passzívak? Vagy tényleg csak odáig jutnak el, hogy az a hülye tanár nem tanítja meg az ő gyereküket semmire?
KedvelésKedvelés
Ezt én sem értem, most én éppen járok suliba egy 2 éves képzésre, és ott ilyeneket is tanulunk, filmet vetítettek pl. egy holland spec. iskoláról, ahol a tanár (fiatal férfi) hónapokig tanította a kis fekete lánykának, hogy a táblán az adott szín az blue, de a kislány makacsul kitartott a yellow mellett, és a tanár olyan békés derűvel nyugtázta ezt az eredménytelenséget, hogy azt tényleg okítani kell 🙂
Ezt elmeséltem a tanítványaimnak is, azóta a nagy hülyeséget mondóknak mindig bekiabálja valaki, hogy yellow, és ezen aztán röhög az egész osztály.
Tanultam valamit az egyetemen, szó se róla 🙂
KedvelésKedvelés
Ki az akinek az asztalát vernem kéne? Csak állok, mint “bálám elvtárs szamara” – idézet kedves tanáromtól, hogy stílszerű legyek – és “ködöm-gőzöm nincs” (szintén tanári idézet) kinek az asztalát verjem. Áldozat vagyok a gyerekemmel. Na jó, nem is, mert egy szuper rendes OF mindent megtesz értük. Tennék, de hol a gomb, amit nyomjak, hol az asztal amit üssek, vagy hol a döntéshozó akit el kéne nadrágolni??
KedvelésKedvelés
Biztosan van országgyűlési képviselőd, van iskolai szülői testület, van iskolaigazgató, van miniszter. És egyébként iskolát is lehet alapítani. Persze ehhez szerveződni kéne, bár nem kötelező, elvileg anélkül is célt kéne tudni érni, de ne legyünk olyan nagyravágyók.
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, de rendkívül cinikus vagy!
Mennyire ismered te a speciális gyereket nevelő családok nehézségeit? Amikor így is a “normál” gyerekeket nevelő családokhoz képest többször annyi energiát, pénzt, lelkierőt emészt fel a gyermekük nevelése, miért veted oda ilyen könnyedén, hogy harcoljanak magukért, ne sírjanak? Miért nekik kéne verni az asztalt azért, hogy megkapják azt, ami másnak alanyi jogon jár?? (a képességeiknek megfelelő ingyenes állami oktatás) Miért nem alap ez a mindenkori magyar államtól? Szerintem a legtöbb embernek fogalma sincs, miféle falakba ütközik az, aki speciális gyereket nevel. Íme egy cikk, amelyik beszél egy kicsit arról, mennyire nem cél mostanában a speciális gyerekek integrálása a normál oktatásba, még a meglévő pozitív folyamatokat is leépítették.
Amúgy meg van egy bizonyos inkvizíció, amely a gyerekek tanulási képességeit vizsgálja, és ha ők gyógypedesnek bélyegzik a gyereket, azaz a normál iskolarendszerbe beintegrálhatatlannak, akkor senki nem menti meg a családot a kisegítő iskolától, ahol aztán biztos nem jut semmire a gyerek. És ha a szülő sokat ugrál, bizony megkaphatja ezt a helyzetet is. Az önkormányzatok ugyanis azzal védekeznek az ilyen panaszokra, hogy márpedig náluk van helye a speckó gyerekeknek, az xy gyógyped suliban, ami amúgy lerakatként működik, minden valamilyen oknál fogva bonyolult gyerek számára. És érdekes módon sokszor itt kötnek ki a cigánygyerekek is, konkrét intelligenciájuktól függetlenül. Nem biztos tehát, hogy a legcélravezetőbb az asztalt verni.
Nekem egy kicsit olyan ez a hozzászólásod, mint amikor valaki azt mondja a rendszeresen bántalmazott feleségre, hogy “de hát miért nem lép már le a francba, a brutál férjétől. Ha ő nem tesz magáért semmit, akkor megérdemli”. Igaza volt annak a hozzászólónak, aki úgy válaszolt neked, hogy ő is áldozat. És segítségre van szüksége, nem kioktatásra.
(Bocsánat, ha erős a hozzászólásom, de felkavart ez a beszélgetés!)
KedvelésKedvelés
Közben a cikket meg nem bírtam belinkelni.
KedvelésKedvelés
na, az az inkvizíció is… még nem sikerült rájönnöm, hogy működik, de hogy nem tisztességesen, a tények és helyzetek alapos vizsgálatával dől el a gyerekek sorsa, az több esetben is nyilvánvaló, és túl sokat még nem láttam, így az arány elég ijesztő. Idősebb kollegák szerint a szülők vehemenciáján múlik a dolog. Na erre még nem sikerült adekvát reakciót produkálnom, csak egy wtf-ra futotta.
KedvelésKedvelés
Egyetértek, tudnék mesélni. Hiába veszi fel az óvoda az autista gyereket, ha az óvónő kizárja az öltözőbe, mert zavarja a többieket, vagy azt mondják,hogy vigye haza ebéd után, mert egyszerűen nem vállalják a gyereket, a vezetővel egyetértésben megpróbálják minél jobban kinyomni a gyerekeket, a pénz kell érte, de lehetőleg minél kevesebb meló legyen vele. Én maximálisan megértem az óvónőket, tanárokat, hogy képtelenség ilyen csoport/osztály létszámok mellett még 1-2-3- sni gyereket is nevelni, tanítani, egyedül (!) mikor pl Angliában egy normál óvodai csoportra (20-25 fő) 5-6- óvónő jut (nem dajka, szakképzett óvónők), plusz amelyik gyerek rászorul (nem feltétlen sni-s, hanem pl idegen nyelvű gyerek) automatikusan kap maga mellé asszisztenst. Viszont az iskoláknak, óvodának kötelessége biztosítani a feltételeket, amennyiben vállalták az alapító okiratban, ha nem, az pedig a vezetőség felelőssége.
KedvelésKedvelés
Semmi baj, minden okod és jogod megvan az elkeseredésre. Ha cinkus vagyok, az azért lehet, mert 20 éve vagyok része a rendszernek, ami már a mállásig rohad. Az asztalverést társadalmi szinten értettem. Ez valahogy eddig elmaradt, pedig a szülői nyomásnak iszonyú ereje lenne, hisz szinte minden felnőtt az, és szinte mindenkit érint a rendszer rohadása.
KedvelésKedvelés
borderline!
Milyen inkvizícióról beszélsz? A szakértői bizottság nem inkvizíció, és ez szerintem erős, hogy “ha sokat ugrál a szülő,ezt is megkaphatja” mivel a szakértői a gyerek érdekét nézi elsődlegesen, még ha néha ez nem egyenlő a szülő érdekével, akkor is, és bizony sajnos előfordul,hogy a szülő egyszerűen képtelen elfogadni,megérteni, hogy mi a gyerek érdeke. Ez általában azért van, mert nem dolgozta fel még, hogy az ő gyereke más, és reménykedik, hogy mégsem olyan nagy a baj. Sajnálom nagyon ezeket a szülőket, anyaként nagyon megértem, mert én sem biztos,hogy el tudnám fogadni szülőként ezt a helyzetet. Viszont tűzbe tenném a kezemet a helyi szakértői bizottság minden tagjáért. Alapvetően a gyerek érdekeit nézik, és természetesen a szülő véleményét is igyekeznek maximálisan figyelembe venni. Szerintem az írásod nagyban rontja a szakértői bizottságok tekintélyét és hitelét a szülők előtt, sajnos így is nehezen kérnek segítséget, vagy későn, én nem is értem, miért ez az általános ellenséges hozzáállás a szakmához, mikor mi valóban a gyerekért vagyunk, és a kollegáim valódi elhivatottságból a gyerekért dolgoznak, olyan kevés fizetésért, amiért már sok kiváló szakember pályaelhagyóvá kényszerül lenni, ha nem akar éhen halni.
A gyógyped sulikat is védeném egy kicsit….ezeket nem úgy kell elképzelni, mint egy hely, ahol a speciális szükségletekkel rendelkező gyerekeket begyűjtik, aztán szarnak rájuk. Ezekben az intézményekben kiváló szakemberek dolgoznak, napi megfeszített, emberfeletti melóval (saját szememmel láttam,nem egy ilyen intézményt),hogy kihozzák a gyerekekből a maximumot (!), gyakran elhivatottabbak,mint egy sima pedagógus (ha nem lennének, már rég elhagyták volna a pályát, mert ezekkel a gyerekekkel valóban embert próbáló dolgozni, de megéri a sok befektetett energia, mert ezerszeresen hálálják meg, rengeteg szeretetet tudnak adni,és sokkal nagyobb sikerélmény és öröm, ha velük elér az ember egy kisebb lépést.
Érdekelne, hogy milyen rossz tapasztalataid vannak a gyógyped intézményekről konkrétan (melyekről)?
Az én eszményképem Summerhill, egy olyan suli jó lenne itthon is, apró kezdeményezések már vannak (Zöld kakas és egyéb helyek) de még volna mit fejlődni.
KedvelésKedvelés
Az integráltan oktatott sni-s (tehát gyógypedagógust igénylő) gyerekeknek jár a szakértői bizottság által megállapított óraszámban a fejlesztés. Amit meg is kapnak elvileg (gyakorlatban nem annyira), sajnos,hogy a tanárok (saját tapasztalat) sokszor nem hogy nem együttműködőek,hanem a fejlesztés az utolsó, mert ugye óráról a gyereket nem hozhatod ki, marad a délután,mikor már hulla fáradt szegény, de gyötörjed két órában,mert képtelenség a heti két órát kétfelé szedni, mikor heti 32 órám van (21 a kötelező, a többi túlóra, de kötelező,nyilván ellátatlan nem maradhat a gyerek) de ezt úgy kell számolni,hogy nem egy intézményben vagyok és bemegyek az osztályterembe, mint a tanár,hanem egész Pakson és a környező kistelepüléseken vannak szétszórva a gyerekek, azaz Pakson 6 ovi és két iskola, plusz vidéken (15-30 perc autóval) még 3 ovi és egy suli (tavaly). Lehetőleg ovisokhoz délelőtt érj ki, de több ovis van,mint óra, akkor vond össze az autistát a hiperaktívval, köszi…hatékonyság =0
És akkor olyan problémákat nem is említek,hogy sok helyen alapvető feltételek nincsenek meg a fejlesztéshez.
A tanárok és a szülők is minket osztanak, igazodj ezer kétszáz elvárásnak és az összes intézmény terembeosztásához, hittanhoz, néptánchoz, másik kollegákhoz, gyerek napirendjéhez stb.
Nem értem ezt az egész rendszert, úgy ahogy van, miért nem lehet felvenni egy gyógypedagógust abba a szerencsétlen intézménybe, ahol szükség lenne rá és a gyereknek igenis az kell,hogy az órán is (!) bent üljön vele valaki,nem pedig délután, mikor a pihenő ideje, leckeírás ideje volna. Ja és még megkapom a tanítótól,hogy de Pistikével ám matekozzunk (korrepetáljam!) mert nagyon le van maradva,gyakoroljuk ezt meg azt, há ba meg Pistikénél az alapok is hiányoznak, akkor mi a tökömnek matekozzunk vele, mikor még azt se tudja, melyik a jobb meg a bal. Na ezek a szakma szépségei, az anyagi dolgokról inkább nem is beszélek, mert hányinger keltő.
KedvelésKedvelés
Jajj, Gyöngyi. 😦 Olyan jó lenne, ha ezeknek nem akkor kellene felszakadni, amikor szakad a cérna, a tanteremben, a diákok előtt, hanem lehetne róluk érdemben beszélni azokkal, akik tehetnek, tesznek is valamit. Sokszor rettegek, nehogy olyat mondjak, amilyet nem kellene, mert nem akarok senkit bántani, nem akarok ilyen helyeken rossz emlékként idézve lenni, de azt sem bírja mindig az ember, hogy szó és fegyver nélkül harcol folyton, eredmény meg semmi, nem is lehet.
KedvelésKedvelés
Bizony. A tavalyi tanévben 1 (!) alkalommal rendezett csoportos szupervíziót az iskolai pszichológus, ami gyakorlatilag egy egymást segítő módszer megtanítása volt. Slussz. Voltam mentálhigiénés továbbképzésen, ahol szintén egy csoportos esetmegbeszélő módszert tanultunk, valamint megtudtam, hogy félúton vagyok a kiégés felé. Most annyi adminisztrációt csinálok, hogy az órákra sem tudok felkészülni, nemhogy még extra időt töltsek egyes gyerekek problémáival. Agyrém, mi mindennek kéne beleférni heti 40 órába. Annyit még sose dolgoztam. Most meg fizetésemelést kaptam, befoghatom a pofámat.
KedvelésKedvelés
Jajj, nem akarok offolni, úgyhogy inkább visszatörlöm, amit írtam, úgyis minden ezzel van tele, de a lényeg úgyis pont az, amit írsz.
KedvelésKedvelés
Pedig szerintem az összes közül ez a legocsmányabb. Ez nem egy “poén-alap”, hogy valaki gyógypedes vagy sem. És ha felmerül ez a gyanú a pedagógusban, akkor sem a gyerek arcába kell ezt vágni, hanem először a feljebbvalóval kéne konzultálni, majd a gyanút a szülő tudtára adni a lehető legtapintatosabban. Ő tudja ugyanis elvinni a gyereket különböző vizsgálatokra, ahol megállapítják a tanulási nehézségét, és esetleg segítséget is kap. Meg az iskola is igényelhet. A rendszer persze nem működik jól Magyarországon sajnos, erről már itt kommenteltem többször, de ez akkor sem a gyerekre tartozik. Ha pedig a gyerek nem gyógypedes, csak túl fárasztó, akkor meg igazán ízléstelen ezzel jönni. De egyébként is, számomra ez olyan, mintha a cigány gyereknek azt mondaná a tanár, hogy “ehhez én nem értek, nem vagyok etnográfus”.
A pszichés probléma meg megint más tészta. Igen, kéne iskolapszichológus, eddig se nagyon volt, most már hivatalosan se lesz, ha jól tudom, a jelenlegi kormány célkitűzései nem ebbe az irányba haladnak. Ezért nincs más megoldás, a tanárnak kell odafigyelnie valamennyire a diák pszichéjére is. Vagy ha nem megy, kérjen segítséget a feletteseitől esetleg a szülőktől. Szerintem.
KedvelésKedvelés
Igen, teljesen igazad van. Én csak mint kijelentést vettem figyelembe, és mivel fájó tyúkszemem, rögtön reagáltam, azt nem vettem figyelembe, hogy ezeket mind a diákoknak mondja a tanár, vagy esetleg a szülőknek. Én sem gyereknek, sem szülőnek nem mondtam még ilyet, de őszintén szólva kollegák között napi beszédtéma. Olyan helyzet, amiben minden szereplő szenved, de ezt leírtam már sokszor az egész oktatásra vonatkoztatva is.
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, nem értek egyet! A tanár nem lehet egyben gyógypedagógus és pszichológus is. Nem az ő kompetenciája, nem ez a szakmája, nem tanulta (ha mégis,mázli). Azért mert szar a rendszer, attól még ne nyomjunk minden felelősséget a tanárokra. Nem ő tehet róla, hogy beszüntették az iskola pszichot,ami eddig is nyögvenyelősen ment (egyébként én úgy tudom, kötelező a suliknak saját pszichológust alkalmazni, de nem vagyok teljesen képben szülés, babázás miatt). Én megértem a tanárokat is. Próbálj meg 28 kis elsőst olvasni tanítani,mikor két sni-s gyerkőc végig ordibálja az órákat rendszeresen, és a tanító eszköztelen, és kevés is. Fentebb írtam, hogy külföldön alap a gyp tanár a gyerek mellé, itt miért nem? A suli vállalja ezeket a gyerekeket,mert több pénz jár utánuk,de innentől mindeni tojik mindenre,hogy megvannak feltételek, hogy a tanítónak még egy gyp asszisztensi vagy fejlesztős szakvizsgája sincs? Az senkit nem érdekel. Mondhatnánk, hogy akkor ott lehet hagyni az iskolát, nem kötelező vállalni,hogy ott dolgozzon.
Nehogy azt hidd,hogy csak azért, mert a gyerek nem kerül kisegítő iskolába, az a gyerekének egy kánaán lesz. Gondolj bele, hogy általában a gyerek ugye rosszabbul teljesít, elveszti az önbizalmát, a tanulási kedvét , motivációját, csúfolják,kiközösítik, hozzá nem értő tanár kezei között ugyan miben és hová fog fejlődni szerinted? Szeretni fog oda járni? Én ismerek nem egy olyan gyereket, aki gyógypedes suli után továbbtanult,mert nem ment el a kedve örökre a tanulástól.
KedvelésKedvelés
Félreértettél, (vagy én fogalmaztam félreérthetően), egyáltalán nem gondolom, hogy az így is túlterhelt pedagógusra kéne az egész dolgot rátestálni sni-s gyerekestül, mindenestül. Sőt, egyetértek abban, hogy a normális integráció csak úgy jöhet létre, ha a pedagógus kap gyógyped. segítséget (pontosabban a gyerek kap), és szerintem is az a legideálisabb megoldás, amikor a gyógyped. ott lehet az órán a gyerekkel. Hogy neki is meg legyen a segítség, és a többiek is tudjanak haladni az anyaggal. Csak nyilván ehhez sem anyagi kerete, sem igazából eszmei elkötelezettsége nincs a jelenlegi oktatási rendszernek. (Mert tudjuk, igazából arra van pénz, ami előrébb van az értékrend-listán. És most a tesiórák és a focistadionok a fontosak, nem a fejlesztendő “furcsa” gyerekek.) Amit én kifogásoltam, az a bizonyos mondat, ami “legyógypedezi” a gyereket, méghozzá feltételezhetően a többi diák előtt. Ez akkor is durva, ha a gyerek nem gyógyped kategória hivatalosan, ha pedig igen, akkor még durvább. Ezt a gyanút nem a gyerekkel kell közölni és nem így. Amúgy tisztában vagyok vele, hogy ez egy valós probléma, ami megoldásra vár, és a pedagógusokat is pluszban leterheli. Ezen kívül még a pszichés problémával küzdő gyerekről beszéltem, ami elvileg szintén nem a pedagógus gondja, valójában mégis, mert az ő munkáját is nehezíti egyrészt, másrészt meg azért valamennyire felelőssége van a gyerek iránt. Most mondok egy durvát: ha egy diák érettségi előtt kiugrik az ablakon (a mi évfolyamunkban történt ilyen), akkor aztán tök mindegy, hogy a tanár mennyi tananyagot pumpált bele, társadalmi haszna nem lett a dolognak. Mellesleg meghalt egy még igazán fel sem nőtt fiatal. Nem gondolom, hogy ez a tanár hibája, de ha esetleg a tanárnak gyanúja van komoly pszichés problémáról, érdemes jelezni ezt a gyerek körül, hátha megúszhatunk egy tragédiát. Nem kötelező, csak érdemes.
Itt válaszolnék a másikra is (mert ott már nincs hely): Lehet, hogy egy kicsit durva voltam a bizottságokkal szemben, végülis te jobban belelátsz a dologba munkádból kifolyólag, én csak örülök, ha tévedésben élek. De azt, hogy pl. cigány gyerekek feltűnően gyakran kapnak “kisegítői” minősítést, és kerülnek át kisegítő osztályba/iskolába elszegregálva ezzel a többi gyerektől, nem én találtam ki, elég sok jogvédő szajkózza már egy ideje. Persze lehet, hogy nincs igazuk. Viszont érintett sni-s szülőtől is hallottam már, hogy elég könnyen kihozzák integrálhatatlanul fogyinak a gyereket, ha épp az a cél, hogy mindenképp bepasszolják valahova, mert kötelező ellátni őt is, de a normál sulik nem akarnak vele vacakolni. Itt van egy autista gyereket is nevelő anyuka blogbejegyzése a fia integrált iskolába való bejuttatásának nehézségeiről (végülis sikerült kiharcolni, de nem volt könnyű). Neki elég rossz véleménye van a bizottságról. http://csemete.blogspot.fr/2012/10/mate-iskolaba-megy.html Persze ez csak egy vélemény. Mondom, én örülök, ha nincs igazam az inkvizíciót illetően.
Rossz példája gyógyped iskoláról (mint “megőrzőről”) pedig az ország dél-keleti részében élő hozzátartozóinak van, akiknek autista gyerekük nem fejlődött szinte semmit 8 év fejlesztő gyógyped iskola alatt. Nyilván itt is iskolája válogatja, de elvileg mindenkinek egyforma eséllyel kéne indulnia, lakóhelytől és iskolától függetlenül.
KedvelésKedvelés
borderline!
Bocsi, ha valamit félre értettem. Én rengeteg tanártól hallok panaszáradatot, és tudom,hogy totál le vannak terhelve, de mi is, mindenki, ez általános ebben a szakmában. Viszont a gyerek érdeke sajnos elmarad,és ebben egyet értek veled nagyon,hogy a mai rendszerben annyi marad,hogy már a főnököm sem tud mit mondani arra,hogy de fizikailag hogyan osszam be a huszonvalahány gyerekemet 21 órába plusz utazás stb. És sajnos,hogy ez oda vezet,hogy a gyerek csak papíron van ellátva, persze a szülő dühöng és joggal, de én mit tehetek, csak porszem vagyok a gépezetben. Persze, tudom, összefogás kéne, de megmondták, mehetünk tüntetni, lehet sztrájkolni, de azt az időt le kell dolgozni. Haha…
Persze, a tanár felelős a gyerekért, nyilván, ez nem kérdés, én úgy tudom,ha ilyesmi felmerül, gyerek veszélyeztetés, akkor köteles jelezni. Nekünk is kötelességünk, volt is egy ilyen ügyem, sajnos. A gyereket bántalmazták, a tanár tudott róla, de nem szólt senkinek, én szóltam a pszichológus kollegának, hogy nézzen a gyerekre, mert baj van és ő szólt a gyerekvédelmiseknek.
Cigány gyerekekről annyit tudok mondani ( részt vettem pár gyerek vizsgálatában segítőként, bár én csak terápiát végzek amúgy), hogy sajnos elég gyakran fordul elő náluk az,hogy olyan környezetben nőnek fel, ahol nem képesek megfelelően fejlődni, és olyan behozhatatlan hátrányra tesznek szert, amin nehezen lehet segíteni fejlesztéssel. Ennek sok oka van, nem megyek bele, de sajnos nagy arányban fordul elő nagyon szegény, elhanyagoló, (nem csak cigány, de többségében az) családoknál.
Sni szülő tapasztalatához még annyit tennék hozzá,hogy az egy dolog,hogy a szakértői biz a gyerek érdekét maximálisan nézi, sajnos sok külső szempontot is figyelembe kell venni döntéskor, pl hogy az adott iskola nem képes a gyereket vállalni, vagy nincsenek meg a megfelelő feltételek. Olyan nincs, hogy a normál sulik nem akarnak vacakolni vele, vagy vállalják az sni gyereket (alapító okiratban le van írva,ha igen) és akkor kötelesek felvenni és biztosítani a feltételeket (más kérdés,hogy nem mindig képesek a feltételek biztosítására) de felvenni kötelesek, amennyiben nincs benne, akkor nem kötelesek vállalni a gyereket,és a feltételek sincsenek meg, így a gyerek sem jár jól. Amúgy hangsúlyozom, hogy egy sni gyereknek, főleg autista, középsúlyos értfogy szerintem nincs jobb helye a többségi iskolában,legfeljebb a szülő lelke nyugodtabb, de mit él át ott a gyerek? A mai kisegítő sulik már nem olyanok,mint a régiek, még mindig sok az előítélet.
Én tanítottam autistát többségi suliban (külön fejlesztésre járt hozzám), ő jól elvolt ott, de tudjuk,hogy autizmus esetén nagyon széles a skála, (spektrum ugye) és nyilván minden gyerek egyedi. Általában véve azonban az autisták nehezen tűrik a nagy osztálylátszámot, a nagy zajt, a sok ingert, ami egy többségi iskolában jellemzőbb,mint a kisegítőben. (mellesleg az autizmussal élő gyereknek igen speckó fejlesztésre van szüksége, szerintem nem sok tanár rendelkezik ehhez megfelelő szaktudással) Tehát a gyereknek megint nem biztos,hogy jobb ott.
Nyilván lehet szar a gyp suli, illetve inkább a gypedagógus, mert ők sem egyformák, és rengeteg módszer van pl autisták számára is, nem mindenki ismer mindent. Egy gógypedagógus, mint pl én is tanul egy szakot (tanulásban akadályozottak pedagógiája szak) és elmegy egy gyp suliba tanítani, ahol aztán mindenféle sni gyerek van, és hát a szakképzés pl nem szól autistákról egyáltalán, csak tanulásban akadályozott (azaz diszes) gyerekekről. Én is magam olvastam és fejlesztettem magam, kerestem fejlesztési lehetőségeket, jártam az Alapítványhoz tanfolyamra, hogy tudjak valamit kezdeni a gyerekkel. De ehhez nem mindenkinek van kedve, ideje, pénze.
Alapvetően fontos tudni, hogy olyan,hogy autistákra specializálódott szak egészen tavalyig konkrétan nem létezett!!! Most indított egy ilyen szakot a Bárczi! Szóval nagyon le vagyunk maradva ezen a területen, rengeteg a külföldi szakanyag, de itthon ez a terület eléggé el lett hanyagolva. (Nekem szívem csücske amúgy).
Az hogy a gyerek 8 év alatt semmit sem fejlődött, lehet a pedagógus hibája, de az is lehet (sajnos)hogy a gyerek elérte a fejlődési maximumát, de nagyban egyénfüggő.
KedvelésKedvelés
Alád írom, mert csak ide fér, de Fabulának is szól: a normál körülmények között simán integrálható gyerekek esetében gyalázatosan szerepelnek a bizottságok, igyekeznek lejjebb nyomni a gyerek teljesítményét és kilátásait, valamiért mostanában nagyon szegregációpárti lett mindenki hirtelen. A nem integrálható sérült gyerekeknél sem sokkal jobb a helyzet, az elvileg speciális tudással és felszereltséggel rendelkező helyek évek óta sorvadnak, folyamatosan pénzt és embert vonnak el tőlük, így fordulhat elő, hogy a nem integrálható fogyatékos gyerekek nem kapnak semennyi egyéni fejlesztést. Esetükben a csoportos fejlesztés ugye tökéletes illúzió, az egyénire pedig nincs sem ember, sem pénz nincs, ezek a helyek lassan megőrzővé fejlődnek vissza. A korábbi éveknél sokkal kevésbé látja be a vezetés, hogy amit most nem költ rá az SNI és fogyatékos gyerekekre, azt a jövőben kamatostul fogja megfizetni a társadalom. Érthetetlen területi szabályozás miatt terelik bentlakásos intézményekbe ezeket a gyerekeket, és ha a család be is vállalja a szétszakadást, akkor sem biztos, hogy megéri az áldozat, a fent említett okok miatt. Ha nem vállalja be, akkor viszont bizton számíthat az átlagosnál nagyobb anyagi terhekre, sokan egyenesen az ellehetetlenülésre. (És lehet, hogy ezt a “Hívatlanul” poszt alá kellett volna írnom, mert oda is illik.)
KedvelésKedvelés
Bánatkő!
Nem tudok alább írni. Nem ismerem a többi szakértőit nyilván, leginkább csak azt,ahol dolgozom, és biztos vagyok benne,hogy vannak olyanok, ahol nem ennyire elhivatott emberek és nem ilyen jó csapat dolgozik együtt, mint nálunk (kivételes jó emberek). Sajnos elképzelhető,amit írsz számomra. A rendszer, egyetértek, hogy nagyon szar, és egyre szarabb.
Nálunk a súlyos fogyatékkal élők 18éves korig megkapják (utazó pedagógus házhoz megy) a nekik járó fejlesztést. Tavaly én is jártam egy nagylányhoz, akit nem lehetett integrálni, epilepsziája miatt, de szépen haladt, tudott olvasni, írni stb. Az egy más kérdés, hogy mennyien kimaradnak a rendszerből (és ez az egész 2006 óta megy csak így a mi térségünkben, én voltam az első,aki korai fejlesztést és fejlesztő felkészítést (utóbbi vonatkozik a nagy gyerekekre, akik integrálhatatlanok) elkezdte ebben a tanácsadóban 2006-ban. Szuper dolog lehet az integráció (inklúzió), bárcsak megvalósulna, de sajnos tapasztalataim szerint nálunk ez még nagyon gyerek cipőben jár.
KedvelésKedvelés
Mégis lekerült. Nem szeretném jobban szétoffolni a bejegyzést, csak azt az egyet mondja meg valaki,mi érdeke lenne a szakembernek, a bizottságnak abban,hogy kicsesszen a gyerekkel és a szülővel? Én naiv vagyok,tudom, de ez nem fér a fejembe. Nálunk a szakember van a gyerekért és a szülőért, ezt saját magam tapasztalom, nap,mint nap. Segíteni, ez a dolgunk,mi értelme lenne másnak? Az egy más kérdés,hogy sok esetben a bizottság keze is meg van kötve, kötik szabályok, törvények, amiket esetleg a szülő sem ismer ( de elmondják neki mindig a döntés hátterét, a szülővel mindig megbeszélik,és a kérését, amennyiben lehet, figyelembe veszik).
KedvelésKedvelés
Fabula, a témáról még sokmindent lehetne írni, de nekem is azaz érzésem, hogy szétoffoljuk vele ezt a postot. Amiben mindannyian egyetértünk, hogy a rendszer rossz, és szerintem az elkövetkezendő időben sajnos nem is fog javulni, legalábbis a vezetőség értékrendje nem erre tendál, mint már mondtam. Egyébként ne hidd, hogy ellenséged vagyok, sőt tisztelem a gyógypedagógusok munkáját és elhivatottságát. Szerintem a bizottságoknak “felülről leadott keretük” van arra, hogy hány gyerek lehet integrálható, és hány nem abban az évben. Az előbbi ugyanis drágább és macerásabb az államnak. De ez persze csak feltételezés, lehet, hogy én vagyok túl rosszindulatú és pesszimista.
Ha esetleg majd lesz egy ilyen témájú bejegyzés, folytathatjuk a vitát (vagy inkább a beszélgetést), addig is örömteli munkát kívánok neked! 🙂
KedvelésKedvelés
Nincs ilyen “leadott keret”, inkább tehetetlenség, több rossz közül a kevésbé rossz választásának a lehetősége, megkötések. Pont ma volt szerencsém a tanáriban végig hallgatni egy beszélgetést arról,mi legyen a gyerekkel. A vége az volt,hogy akkor végül mi a segítség a szülőnek,mi lesz a megoldás? Semmi.. Sajnos ez a szomorú tény. Megint fizikai akadályokba ütközött a segítés lehetősége, tehetetlenek vagyunk, látszatmegoldások vannak legfeljebb…így egy gyerek megint segítség nélkül marad,és ilyenkor mindenki elszomorodik, mert mi kevesek vagyunk a rendszer megváltoztatásához. Dehogy gondolom, hogy ellenem lennél, remélem kicsit segítettem eloszlatni az előítéletet a szakértőikkel szemben 🙂 Na tényleg ne offoljak már, szívesen írok máshol a témáról,ha lesz lehetőség.
KedvelésKedvelés
Igazad van. Tényleg ocsmány, szarul is érzem magam tőle. Azért annyira tahó még sose voltam, hogy egy tényleg nehézségekkel küzdő gyereknek mondjam, velük szoktam külön foglalkozni, mondjuk órán belül. Többnyire akkor szökken ez ki fogam kerítésén, mikor ovis szinten ökörködnek a kamaszok, mert annyira fejletlenek agyban, hogy frusztrálja őket az a hihetetlen mennyiségű anyag, ami be kéne menjen. (Múltkor egy hónapig tanítottam a sima jelen idejű kérdő mondatot) De van, aki meg tudna és szeretne tanulni, figyelni, na, rájuk nincs már energia, mert a sületlenek elviszik.
KedvelésKedvelés
Jó lenne egyszer beszélgetni, Gyöngyi. A munkádban tapasztaltak sokszor a sajátjaim.
KedvelésKedvelés
Hajaj. Sokan vagyunk így vele. Egy régi osztálytársam 10 év után szállt ki a középiskolai oktatásból, pedig imádta. Még vele se beszélgettem ki magam alaposan. De semmi akadálya! Facebookon jelölj be!
KedvelésKedvelés
Amikor a fenti hozzászólást írtam, még nem tudtam, hogy ez a te mondatod, azt hittem csak idézel valakitől. Persze a véleményem továbbra is áll, de ha tudom, hogy saját mondat óvatosabban fogalmazok. 🙂
Minden tiszteletem azoké amúgy, akik a jelenlegi helyzetben is kitartanak a tanári foglalkozás mellett. És teljesen megértem azokat, akik már nem.
KedvelésKedvelés
Ezek közül a legálságosabb :”Nem az iskolának, a életnek tanulunk. ” A lehető legkevesebbet az életben való boldoguláshoz az iskolában töltött idő adta és adja sajnos ma is. Olyan szempontból tényleg az életre tanít,hogy hozzászoktat a csaláshoz, hazugsághoz,sunyításhoz.
KedvelésKedvelés
Ráadásul az eredeti szentencia pont fordítva hangzik: nem az életnek, hanem az iskolának tanulunk. Non vitae, sed scolea discimus.
KedvelésKedvelés
Te is egyházi suliba jártál?
KedvelésKedvelés
Nem, csak elitgimibe, és tanultunk latint három évig. 🙂
KedvelésKedvelés
De bizony úgy szól az eredeti: Non scolae, sed vitae discimus. Csak hát a gyakorlatban…
KedvelésKedvelés
scholae…
KedvelésKedvelés
Nekünk anno röhögve mesélte a latintanár, hogy bizony fordítva szól, mint ahogy elterjedt, én hittem neki. Egyébként logikusabb is…
KedvelésKedvelés
Lucius Annaeus Seneca: Epistulae morales ad Lucilium (Libri XVII-XVIII Epistula CVI)
“Quemadmodum omnium rerum, sic litterarum quoque intemperantia laboramus: non vitae sed scholae discimus. Vale.”
KedvelésKedvelés
Tudtam én, csak a helyesírással voltak gondok! 🙂
KedvelésKedvelés
Néhány aranyköpés: ” Kisfiam, te olyan hülye vagy, ha rákötnének a kettőhúszra még ott is kicsapnád a biztosítékot. ”
” Eszed nullvektor gyök alatt.”
“Van olyan elmélet is ami szerint értelmes élet van a Földön. Ezt olvasva viszont kétlem.”
“Jó lenne ha a hülyeségeddel nem hajlítanád a teret.”
“Egy olvasójegy csodákat tehet, ha rendeltetésszerűen használod.”
KedvelésKedvelés
Ezekben sok az igazság, némelyik vicces is, én csak azoktól vagyok rosszul, amik a másik megalázására irányulnak, pl lehülyézik a diákot. Az én mondásom, amit néha elejtek: a maguk dolga, hogy próbálkozzanak (puskázni), az enyém pedig, hogy ezt megakadályozzam. (Persze nyilván van, aki sosem próbálkozik.) 14 év felett magázom a diákjaimat.
Én amúgy nem szűnök meg azon csodálkozni, hogy állítólag milyen gyerekcentrikusak vagyunk meg ugye a focihoz meg a gyerekneveléshez mindenki ért, az oktatásügyet mégis leszarja kábé mindenki, a tisztelt társadalom simán végignézi, hogy a tanárok éhen halnak és lassan tényleg az sem lesz, aki munkaidőben vigyázzon a gyerekre, és egyáltalán, közönyt és egyben valami fura jogosultság-érzést tapasztalok ebben a témában. Ez a kábé oldjátok meg, csak engem hagyjatok ki belőle. Ez egyébként egy működő rendszerben jogos elvárás, de ez már rég nem az. Az egészet a pedagógusok áldozatvállalása mozgatja még minidg úgy-ahogy.
KedvelésKedvelés
Az utolsó mondatoddal egy-az egyben egyetértek – látom, hogy a rendszer csak azért működik még, mert van olyan pedagógus, aki akkor is csinálja, akkor is ottmarad korrepetálni, versenyre felkészíteni, ha meg se fizeti senki. 14 év felett én is magázódok, a gyerekek hamar megszokják.
Egyébként soha nem lennék képes valakinek azt mondani, hogy “hülye vagy fiam” – egyszerűen szerintem egy tanár nem tehet ilyet, senkit sem alázhat meg ennyire.
KedvelésKedvelés
Az a baj, hogy nemhog a plusz munkáért, a sima munkáért sem fizetnek. Én ezért a munkáért a nyolcvan-százezer nettót nem nevezném fizetésnek. Bár most változott valamit talán, (kilencven-száztízre gondolom). Ti még sose hallottátok azt a mondatot, hogy ezek a tanárok milyen pénzéhesek? Én már sokszor, frankón.
KedvelésKedvelés
Dehogynem, meg azt is, hogy de jó nekünk, alig dolgozunk és nyári szünet is van. A fizetés tényleg nagyon kevés, de most az emeléssel valamivel jobb lesz. Én mindenképp jól járok, mert eddig félállásban tanítottam, és mindenféle mellékes haknikkal pótoltam a bevételem (fordítás, nyelviskolák, filmek feliratozása, cikkírás) de most sikerült szereznem egy másik tanári félállást, így anyagilag jobban jövök ki. Igaz, fárasztó két suli között ingázni, de korábban még fárasztóbb volt a sok egyéb munka után szaladni a tanítás mellett. A helyzet az, hogy végre elég fizetésem lesz ahhoz, hogy ne kelljen attól tartani, hogyan fizetem ki a fűtést, és talán 5 év óta először végre vehetek egy téli csizmát.
A 32 órás bent tartózkodás szerintem viszont nem olyan drámai, mint ahogy feltüntetik – tavaly is vezettünk jelenlétit, és nagyjából eddig is ennyit, vagy többet tartózkodtunk az iskolában. Én pl. félállásban is simán bent voltam 20-24 órát, és nem azért, hogy addig se kelljen otthon fűteni. Ugyanakkor az egész valahol tényleg tök hülyeség, és a mondvacsinált adminisztrációt erősíti. Megvan a kötelező óraszámod, amit teljes állásban 26-ig lehet feltölteni (ez a neveléssel-oktatással lekötött tevékenység) és e mellé 32 óráig még meg van adva, hogy azt mivel töltheted (órára készülés, dogajavítás, adminisztráció, helyettesítés, szülőkkel való kapcsolattartás stb). De azt nagyjából senki se fogja tudni ellenőrizni, hogy te épp mit csináltál, és tényleg egy óráig írtad-e a törzslapokat, ahogy azt a nyilvántartásba beírtad. Szóval az egész megint Exceltáblák töltögetéséről szól, ami egy plusz felesleges tehet azoknak, akik nehezen boldogulnak a programmal (nekem 10 perc) és semmiben nem mozdítja előre az oktatás fejlesztését.
KedvelésKedvelés
Én is simán bent vagyok ennyit, de a kötelezővé tétellel az a bajom, hogy ha mindenki bent van, lehetetlen dolgozni. Annyi hely sincs, hogy egy füzetet letegyek, gép mondjuk hat főre egy, levegő alig, folytonos zaj viszont igen. Ja, meg hideg is télen. Miért is baj akkor, ha az ember inkább hazaviszi és megcsinálja normális körülmények között, amit meg kell? És ráadásul még egy fölösleges adminisztrálnivaló.
KedvelésKedvelés
pénzéhesek a tanárok, hát ez óriási. követelik a százezret is, hát felháborító!
nekem erről a kedvenc sztorim az volt, amikor a barátnőm, aki németországban elmesélte az ottani ismerőseinek, hogy régen egy tanárral járt, azt mondták neki, hogy akkor biztos egy pénzéhes kurva. most ennek az egyéb mellékzöngéit hagyjuk, de kultúrsokknak szép,az biztos.
KedvelésKedvelés
Számomra is döbbenetes volt, mikor olvastam, hogy Finnországban a fiatalok, arra a kérdésre, hogy milyen foglalkozást tudnának elképzelni a leendő házastársuknak, első helyre írták azt, hogy “tanár”.
KedvelésKedvelés
Amikor tanítani kezdtem, és elmeséltem a német barátaimnak, hogy mennyit keresek, teljesen kiakadtak, és nem hitték el, hogy ennyiből meg lehet élni.
KedvelésKedvelés
Ez a pénzéhes kurván jót nevettem. 🙂
KedvelésKedvelés
És azt mondja a fiamra Maci néni, angoltanár, gyakorlóban vezető: Én annyira haragszom arra a kisfiúra, pedig olyan jó képességű. Csak néztem. Neki ez a munkája, ne haragudjon, és vajon hogy érez (“pedig”) a nem jó képességűek iránt?
KedvelésKedvelés
Osztályfőnök, teljes plénum előtt a szülői értekezleten azt mondja anyukámnak: “A Te lányodat annyira utálom!” (ööö, mondjuk a tegezésben most elbizonytalanodtam, alkalomadtán megkérdezem anyut)
KedvelésKedvelés
Fiam hatodikos matektanára: “Én annyira haragszom Zolira hogy csak 96%-os versenyfeladatot írt! Ha odafigyelt volna a kérdésre 100% lett volna. Különben órákon is mindig rendetlenkedik unalmában, ha nem csinálnak vele valamit, 4-est fogok neki adni matekból.”
Nem csináltunk, 4-est adott.
Aztán pár év múlva találkoztak egy megyei díjátadón, ahol a gyerek is kapott díjat, és nem átallotta azt mondani, hogy ő mindig is tudta, hogy milyen okos, és lesz belőle valami. 🙂
KedvelésKedvelés
Maga is csak olyan, mint egy selejtes olimpikon.
Beszakítom a fejét, és majd kukucskálhat a lyukon.
Ezt a mondatot be kene keretezni, és a nyakába akasztani.
Ötösre en tudom, ha a könyvet benyalja, kaphat egy négyest.
KedvelésKedvelés
Úristen, ez mlyen agresszív! Így a gyilkosok beszélnek, mielőtt végeznek az áldozatukkal. Basszus, az ilyen tanárt nem szabadna gyerekek közelébe engedni. Nekünk is volt egy tornatanárunk, aki sokszor tettleg bántalmazta a gyerkeket, főleg a fiúkat, mindenki félt tőle. A felesége kémiát tanított, őt meg szerettük, egy határozott, de jóindulatú, már-már bájos teremtés volt. A gyerekbántalmazásnak természetesen nem ment híre, nem lett következménye, pedig nyílt titok volt az iskoláéban. Ez a nyolcvanas évek eleje.
KedvelésKedvelés
Az a durva, hogy az általános suli, ahova jártam nagyon sok balhés, agresszív gyerek járt. Nekem soha nem volt konfliktusom a tanárokkal, de a gyerekekkel annál inkább, mert ezek a túlkoros fiúk nem egyszer bántottak verbálisan és fizikailag is minket, kisebbeket. Féltünk tőlük, és igyekeztünk kerülni őket, de mindig sikerült. Sok tanár volt, akik nem bírtak velük és főleg a fiatalabb tanárnők nem mertek szólni a már kifejlett, felnőtt méretű nagy barmoknak. Ezért szerettük a kemény, határozott tanárokat, akik tudtak rendet tartani, és meg tudták zabolázni ezeket a fiúkat, akik ha kellett, odacsaptak egyet-kettőt, és akkor legalább nyugi volt. Emlékszem egy esetre, mikor az egyik ilyen srác futás közben a betonos pályán szándékosan kigáncsolta az egyik barátnőmet, aki csúnyán lezúzta a térdét meg a könyökét – akkor bevallom mélységes elégtétellel néztük, amint a tornatanár kiadósan felpofozza a srácot. Ugyanígy szerettük a matektanárnőt, aki nagyon szigorú volt és egy szavával le tudta állítani őket, és ha kellett, oda is csapott. Persze ez pedagógiailag nem elfogadható, de akkor diákként, mi ezt védelemnek éltük meg – minket sose bántottak a tanárok, de élhetőbbé tették az iskolát azzal, hogy rendet tartottak.
KedvelésKedvelés
Ezek a dzsungel törvényei.
KedvelésKedvelés
Igen, az a suli maga volt a dzsungel, trükkösnek kellett lenni a túléléshez. 🙂 Mostanában mindig azon gondolkodom, mi lett volna, ha a tanárok, a szülők meg mindenki értelmesen, józanul kezelik ezeket a problémákat. Ha van párbeszéd, ha nem könyvelik el a balhés gyerekeket alapból elveszettnek (a legtöbbje alkesz lett és/börtöntöltelék), ha nem kell lapulnunk, hanem megmondhatjuk, hogy igen, gond van, ez vagy az a gyerek bánt, és nem az a megoldás, hogy akkor a tanár jól elveri, hanem közösen megbeszéljük, mi történt és miért, és az aki bajban van (főként az agresszív, problémás gyerek, aki nyilván okkal volt olyan, amilyen, vagy én a nyomorult, mögöttem a szüleim válásával, súlyos kamaszkori depresszióval, állandóan az öngyilkosságon gondolkodva) kézzelfogható és hasznos segítséget kap.
Az iskolában, ahol most tanítok 3 hét után látszott, hogy van egy kislány, akinek gondjai vannak, és ez a viselkedésén is megmutatkozott. Nem akartam neki kapásból ofőit adni (okot adott rá egyébként) hanem elbeszélgettem vele, láttam hogy baj van, beszélt vele az igazgatóhelyettes is, aki képzett pszichológus, és azonnal keresett neki megfelelő helyet, ahol segítséget kaphat. Valahogy az egész olyan döbbenetesen NORMÁLIS volt, és olyan jó érzés látni hogy lehet így is. Okvetlenül is arra gondoltam, hogy istenem, mennyire más lett volna, ha anno rajtam is észreveszik ezt, és segítenek, nem nekem kell magamat összerakosgatni a darabkáimból hosszú évek munkájával.
KedvelésKedvelés
“A lányok agytérfogata 25%kal kisebb mint a fiúké, nálam lány ötöst nem kaphat”
KedvelésKedvelés
Ez most komoly?
Igaz, a fiam is mesélte, hogy azt mondta az új tanár az osztály egyik legokosabb gyerekének (aki lány volt):
“Hallom maga színötös. Na, nálam aztán magolással semmire sem fog menni!”
Ismert sztereotípia ugye, hogy a fiúk alapból kreatívak és okosak a lányok mivel az előbbiekkel nem rendelkeznek, jó teljesítményt nyilvánvalóan csak magolással érhetnek el.
KedvelésKedvelés
Ilyen nálunk is volt, aztán a fiúk ezzel húztak mint az eminens tanulót ( én nem tanultam mondjuk ezért túl sokat, muszájból meg főleg semmit).
Panaszoltam otthon, apám azt mondta:
“Ugyan már, hát a szart se kilóra mérik, hanem bűzre!”
KedvelésKedvelés
cvd, tőled mindig tanulok valamit!
KedvelésKedvelés
Ez kölcsönös 🙂
KedvelésKedvelés
Mikor a diplomámat mentem védeni, az egyik bizottsági tag (huszadik századi magyar irodalmat tanított) mondta, hogy “Okos, pedig lány.” Ezt a témavezetőm mesélte utólag, mert nem a fülem hallatára történt. Pedig nem is lány voltam, hanem asszony.
KedvelésKedvelés
“Nem bírom hallgatni a gyöngyöző kacajodat!”
KedvelésKedvelés
A nők agyaban kétféle hormon van, egy serkentő meg egy gátló. A gátló gátolja az agyműködést, a serkentő meg serkenti a gatlót.
(Azóta rendőrré lett töritanár)
KedvelésKedvelés
Erről eszembe jutott egy reakciós tanárunk aranyköpése – mostanában hallottam újra a barátnőmtől, aszongya: Mindenki rendőrnek születik, csak van aki tovább tanul! (Nem rendőröknek mondta. Anno őt sokat bántották a rendőrök – nála menthető volt ez a kifejezés)
KedvelésKedvelés
En csak reménykedem, hogy jobb rendőr lett mint tanár.
A tantestület tudta, mégsem történt semmi, amikor rendszeresen alázta a lányokat azzal, hogy a falhoz állította őket, a fiúk pedig kaptak egy lomosdobozt( Lego, kockák, sakkfigurak) es azzal dobáltak minket. Addig álltunk ott míg ki nem fogyott a doboz. Aztán nevelő célzattal összeszedette az egész (!) osztállyal. Ha nagyon viccesnek érezte magát, akkor dobálás után azonnal lement a fiúkkal focizni, mi meg maradtunk takarítani.
Es megis, a lányok nagy része rajongott érte, es nem értették, miért gyűlölöm szívből a Homokit.
KedvelésKedvelés
Háború idején ilyenekből lesznek a Dunába lövetők meg a körömletépők. A rendőrségnél biztosan kiéli magát, nincsenek illúzióim.
Lányok rajongása: biztos hallottál már a Stockholm szindrómáról. http://hu.wikipedia.org/wiki/Stockholm-szindr%C3%B3ma
KedvelésKedvelés
Igen, en is attól tartok, hogy itt meg több tere es lehetősége van kegyetlenkedni.
Es igen, magam is erre a következtetésre jutottam már felnőtt fejjel a belé habarodott lányok kapcsán. Suliban még csak annyit láttam ebben, hogy mindenáron jóban akarnak lenni vele. De ahogy látom, nem ritka hogy a rendkívül rossz fej ( bunkó, szexista, primitív, szadista stb) tanarba szerelmesek a lányok.. Önvédelem. Légy vele jóban, akkor nem bánt.
Pedig dehogynem, csak sokkal alantasabb módon.
Es igy milyen könnyű kimenteni a tisztes tanár urat, es áldozathibaztatni.
KedvelésKedvelés
“Nehéz az élet,könnyű a matek!” – ez 12 évesen a tábla előtt izzadva egy megoldhatatlannak tűnő feladattal rémisztően hangzott az életről, amiről ráadásul még 10 évig a “Mit tudsz te az életről?” költői kérdés alapján sejtetni vélte minden “nagy”, hogy az égvilágon semmit. Bár most 40 felé közeledve is az a benyomásom, hogy a behozhatatlan + 20-30 év sokakat feljogosít, hogy lekezelően legyintsenek: még mindig csak három gyereket nevelni, háztartást vezetni, dolgozni, vállalkozást vezetni, hitelt fizetni tudok, de az ÉLETről vajmi kevés információval bírok. Talán mert nem szenvedek eléggé a felsoroltaktól, pedig hát még a raj jelmondata is volt egyik éven: ….”Ha életed egére felleg fordul, s a lelkedben vészek csatája dúl, ne legyen barátod a csüggedés, hisz az élet iskolája a szenvedés” …. ez egy életre belém ivódott, pláne mivel az első sorról azt hittem , hogy régies stílusban azt jelenti, hogy életem egere felfordul és ezt azért erős metaforának éreztem, még ha meg is kell tudni ezt-azt arról a titokzatos életről.
KedvelésKedvelés
Ez a “Mit tudsz te az életről?” nagyon ismerős nekem. Karöltve jön a “Majd ha kikerülnek innen, meglátják, milyen jó dolguk volt itt”, meg a “Visszasírják még a középiskolát”. Sírja a halál. Ha kikerültél az oktatásból, már van esélyed kiállni magadért, vagy akár le is léphetsz, ha már nem bírod. Középiskolában mikor volt lehetőségem visszaszólni, vagy lelépni? Pedig még mindig meg akarom mondani a magamét a tesitanárnak, olyan sebet hagyott bennem!
Valamint érdekességként említeném a “Mit tudsz te az életről?” kapcsolatban, hogy ezt velem nem idősebbek (majdnem azt írtam, hogy felnőttek, pedig már 25 vagyok) csinálják, hanem a velem egykorú volt évfolyamtársaim, akik “már kikerültek a nagybetűs ÉLETBE”, és én még nem tudhatom, az milyen nagyon nehéz, mert én még tanulok. Az, hogy én a doktorimat főállásban csinálom (alkalmazott vagyok, fizetést kapok), nem is az egyetemen, az senkit sem érdekel. Valahogy az irigységet érzem ki az egészből, mert ők nem kerültek be a doktori programba, és így akarnak maguk alá nyomni, magukat nálam értékesebbnek beállítani. Az idősebbek nem ezért csinálják? Mert valahogy ettől többnek érzik magukat a lesajnált emberkénél?
KedvelésKedvelés
Nyugi, ennek sok verziója van, az én kedvencem, a “majd ha gyereked lesz, megtudod”. Úgy látszik, már csak ez az egy kritériuma maradt az Életnek, amit nem teljesítettem. Ki tudja.
KedvelésKedvelés
Tényleg, ezt én is hallottam már! Csak abban a körítésben, hogy “ha gyereked lesz, akkor majd megtudod, hogy ez az életed értelme, és hogy mennyire elhibázott döntés volt a karriereddel foglalkozni, meg mekkora hülyeség már ez az emancipáció”
De sajnos G hozzászólásából az derül ki, hogy a gyermek megszülése sem emel az élet ismerőinek körébe. Ezek az ostoba játszmák.
KedvelésKedvelés
3 gyerek után biztosíthatlak, hogy utána találnak újabb és újabb “összetevőt”, ami a tiedből még pont hiányzik ahhoz, hogy megtudd 🙂 Végül megtalálják, azt, ami már nem változik,és amitől örökre bent rekedsz a tudatlanok rezervátumában. Pl. nekem diplomám van, tehát nem tudhatom, illetve a férjem sem, hiszen egy irodában gép előtt bohóckodik nap mint nap. Ez nálunk szülői vonal amúgy és gyönyörű ívvel megy át, a szülőknek köszönhetjük a diplomát , melynek egyenes következménye ez a gyötrelmektől mentes “majdnem-életet”, úgyhogy lehetnénk hálásabbak is.
KedvelésKedvelés
Látom, hogy hiányos lett a mondat, bocs. Értsétek, köszi.
KedvelésKedvelés
ó, nekem anyám szokta ezt időnként felemlegetni. hogy nem azért, de tudod, milyen sokba került nekünk ez a te diplomád. mikor én szó szerint éheztem az egyetem alatt és nem azért, mert nekik akkor nem volt sok, hanem mert úgy gondolták, hogy heti 2500 forint elég kell legyen egy másik városban, tökegyedül megélni.
rajta van a bakancslistámon, hogy egyszer egyösszegben elé rakom azt a pénzt.
KedvelésKedvelés
Ó, nálunk is van íve az átadni való információnak, de inkább emlékeztet egy lendületes lórúgásra, ti. úgy hangzik, hogy: Kineveltelek a sz**ból.
Csodás kezdet után remek folytatás, nemde? És csodálkoznak, hogy milyen könnyen ment a befejezés, már ami a beszélgetéseket illeti.
KedvelésKedvelés
Ugyan, dehogy, akkor majd jön az, hogy de nem tudod, hogy milyen két-három-X gyerekkel, beteg gyerekkel, férj nélkül nevelt gyerekkel (fiú gyerekkel, ha lányod van, vagy lánygyerekkel, ha fiad), kisgyerekkel, kamasszal…. a sor végtelen, hogy miért NEM lehetsz kompetens az élet nagy kérdéseiben.
KedvelésKedvelés
Mindennel és mindenkinél van bezzegebb.
Nálunk pl a szomszéd gyerek volt a bezzeg gyerek, aki soha nem okoz gondot, viszont mindig segít…
Nos a fiú 22 évesen úgy döntött, hogy elég volt az életből.
😦
KedvelésKedvelés
Mint a Portnoy-kórban 😦
KedvelésKedvelés
Aki bármilyen kapcsolatban van bármilyen iskolával, az nem a nagybetűs életben él. Ha óvónő, akkor cuki gyerekekkel fogócskázik az udvaron, ha tanár, akkor kedves, copfos, nyelvhegyüket kidugó lánykákat tanít betűt formázni, vagy nagyobbacskáknak mondja az anyagot. Ezt bárki tudja, aki látott már gyereket, vagy van is neki, 1-2 helyett 25-30-cal ugyanez nem több, mint kacagtató móka. Aki a doktoriját írja, az meg maga is gyerek, hiszen iskolába jár. Mit nem értesz?
Ez nem irigység, ez agyrém.
KedvelésKedvelés
Az óvónők naphosszat ‘nyírbálnak’.
KedvelésKedvelés
De jó ez az egeres, gyönyörű!
KedvelésKedvelés
“(…) pláne mivel az első sorról azt hittem , hogy régies stílusban azt jelenti, hogy életem egere felfordul és ezt azért erős metaforának éreztem, még ha meg is kell tudni ezt-azt arról a titokzatos életről.”
Ez nagyon üt (konkrétan sírva röhögök), köszönöm! 🙂
KedvelésKedvelés
🙂
életem egere
🙂
KedvelésKedvelés
Az “azt hittem” kezdetű mondatokra válaszul: hinni a templomban kell!
Egy személyes: életem első intője: “K. már megint folyamatosan olvasott, ezért megintem”. És igaz ugyan, hogy a szüleim kinevették a tanárt, és megnyugtattak, hogy a hiba nem bennem van, én egyszerűen csak tudtam olvasni már, és gondoltam, nem fogok nyökögni és szótagolni (bár azt is tudtam volna), de ezt akkor szörnyű volt átélni. Mindenesetre csak azért is szöveggondozással foglalkozom manapság. Hiszen elég jól olvasok. 😀
KedvelésKedvelés
Nekünk töriórán mondta ezt mindig a tanár: hinni a templomban a kell. Egyszer sajnos kiesett a számon a folytatása: “de ott is csak az első sorban, mert az utolsóban kártyáznak.” A tanár sajnos nem nevetett.
KedvelésKedvelés
Nálunk a tesitanár kedvenc fordulata volt ez pepitában:
“Akarni a vécén kell édes fiam”
KedvelésKedvelés
Nálunk ezt egy mondatba fűzve magyar tanár: Hinni a templomban, akarni a vécén kell! Hogy ezek mindenütt megvoltak 😀 😀 😀
KedvelésKedvelés
Kérdés van? Nincs? Nem is lehet.
Gondolkodjon Zsófia, azt női aggyal is lehet!
Ha én itt elkezdek kiabálni, maguk rögtön hívják az ombucmant! (akkoriban halvány fingom sem volt arról, mi ez, de minden énekórán elhangzott ez a vád)
KedvelésKedvelés
Igen, ez a rossz tanár örök félelme, hogy a diáknak is vannak jogai és netán élni talál velük.
KedvelésKedvelés
Pedig én egész középiskolában úgy éreztem, hogy nincsenek jogaim, csak kötelességeim, habár a tanárok pont az ellenkezőjét állították (“maguk állandóan csak a jogaikkal jönnek!”). Az egyetemen hatványozódott ez az érzés. Egyáltalán nem fair egy olyan küzdelem (a diplomáért), ahol a rendszer gyűlöl téged.
KedvelésKedvelés
Egykori iskolaigazgatóm egyszer töriórán helyettesített, a hatvanas években. Felnéztem rá addig, igazán tekintélyt parancsoló volt a megjelenése. Mígnem ennek az órának az elején megnyugtatta a tagságot, hogy ha valaki óra elején bejelenti, hogy nem készült, az nem lesz felelésre felszólítva. Nyomban éltem az alkalommal és bejelentést tettem. Keményen bevéste az egyest. Hihetetlen csalódást éltem meg, ami azóta is bennem van.
De Majzik Éva tornatanárnő zsarolása, miszerint, ha nem mászok fel a kötélre a mennyezetig, hiába vagyok színötös, megbuktat, hatott. Rá 30 évvel is megtettem ezt lopva, legkisebb fiam aikidó edzése után az üres tornateremben. Csak kíváncsiságból, de jól esett.
Valaki itt a tanárok alkoholizálásáról írt. Nos, abban a gimiben, melybe 72-ig jártam, sok-sok “deklasszált elem” tanított, akiket egyetemi katedráról zavartak le a gimibe. Csoda-e, hogy ittak?
KedvelésKedvelés
Toritanarom pedofil volt. Evfolyamtarsunkat probalta csokolgatni a konyvtarban. Beszelgettunk ora alatt, aztan mondta,h lanyok ti ott negyen felkothetitek a tangabugyit,majd meglatjatok hanyast kaptok az erettsegin…mindannyian 2-est, persze addig mindegyikunk 4-5 volt, mert jo tanulok voltunk. Elotte szoltunk osztalyfonoknek,h miket probal csinalni,stb abban az evben kezdett szegeny ofo, 24 evesen kb, es semmit nem tudott segiteni(probalt)..Regen kommuniksta volt a toritanar aztan pedig szidta oket oran..az erettsegi 2 es utan felhivta egy rokonom, jol kiosztotta, az erettsegi talalkozora mar nem is jott el…azert ez durva. Csak arra gondolok, h ma ezt mondana vki a lanyomnak, mekkora balhe lenne belole…
KedvelésKedvelés
Mikor alázza a tanár a gyereket, majd megáll és azért kezd ordítani, hogy : Nézz szemembe, ha hozzád beszélek. Nyilván nem tudja azt a zsigeri alapvetést, amelyet még az állatvilágból hozunk, miszerint ha az erősebb támad, kerülni kell a szemkontaktot, mer az kihívást, visszatámadást közvetít. Nem véletlenül nem volt szabad régen a szolgának az úr arcába nézni. Ehhez képest ez a nézzaszemembe ma is él erősen. Nevetséges és ellentmond minden ösztönös viselkedésnek. Rendkívül kínos tud lenni.
KedvelésKedvelés
Szülők is csinálják. A felnőttek általában csinálják a gyerekekkel, az erősebbek csinálják a gyengébbekkel.
KedvelésKedvelés
Igen, és ez a felszólítás egyben azt is sejteti, hogy a másik nem őszinte, takargatnivalója van, hazudik.
Pedig általában egyszerűen csak zavarban van.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez a lelki bántalmazás egyik legdurvább formája. A szembe nézés. Ilyenkor mindig szeretnék valami frappáns és hatásos módon közbeavatkozni. 😦 Belül fáj, ha ezt teszik mással.
KedvelésKedvelés
Tisztelt Szülők! Okt. 9-én (szerdán) reggel 1/2 8-kor iskolagyűlés lesz az udvaron, Téma: Az iskolai viselkedés, fegyelem. A megjelenés minden diák számára kötelező! Kérjük a Szülőket gondoskodjanak arról, hogy gyermekük ezen a napon fél 8-ra az iskolában legyen! Nevelőtestület
KedvelésKedvelés
“Kovácsné kissé kikapcsol, lerajzol a noteszébe egy tájképet, háromnapos ork hullát marcangoló varjakkal. Fél óra múlva felnéz…”
“Kovácsot némi dulakodás után diszkréten elföldelik a szalagparketta alá.”
http://modoros.blog.hu/2010/07/12/olvasoi_rovat_a_kovacsne_elott_ulo_anyuka
KedvelésKedvelés
ööö nem ironizáltam, szó szerint kimásoltam a gyerek ellenőrzőjéből
KedvelésKedvelés
Csak ez már pont olyan volt, mint amaz.
KedvelésKedvelés
“Most tegye fel a kezét aki tud főzni!
Igeeeen, ennyien…? Maguk mégis mit keresnek itt? Nem sikerült férjez menni?”
(főiskola, első év, első szeminárium)
“Az álmodozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz”
Annyiszor mondták ezt az ablakon kibambulást megszüntetendő, hogy idegrángást kapok, ha meghallom az idézetet.
KedvelésKedvelés
Ábrándozás az a megrontó. Szegény Vörösmarty, hogy megutáltam azt a versát én is egy életre.
Nekem hatalmas trauma volt a gimnázium. Talán két tanárom kivételével a teljesen inkompetens és lecsúszott tanárok gyűjtőhelye volt. Volt a családját balesetben elveszítő tanár, aki ital nélkül ki sem tudott állni elénk – konstansan részeg volt. Volt kisebbségi komplexusos – tekintélyelvű, aki csak azt élvezte, hogy minket megalázhat, vagy megfélemlíthet. Voltak olyan szerencsétlen sorsúak, akik nem is értem mit kerestek emberek, pláne gyerekek közelében, mert egy levél feladása is gondot okozhatott a postán. Volt infantilis játékgyűjtő és volt burkoltan antiszemita is. És (mivel kéttannyelvű gimibe jártam) hogy hány külföldi tanárunk volt, akinek viszonya volt tanítványával – magyarul: 17-20 év közötti lányokkal-, azt a hatodik, vagy hetedik eset után nem számoltam tovább.
És ezek az emberek, akiktől tanulnom kellett volna, vagy valami példa félét látni bennük. Úristen.
Híres mondásaikra nem is emlékszem már, mert utána egyetem alatt 5 évig igen intenzíven dolgoztam azon, hogy az egész gimnáziumot elfelejtsem és kitöröljem minden emlékét magamból.
KedvelésKedvelés
Ó, a magyar köz-és felnőttoktatás keretében angolt tanító amerikai fiatalok, egyik kedvenc témám! Kevéssé vígasztal, hogy a jelenség nagyjából nemzetközi.
KedvelésKedvelés
Ezek közel sem olyan fiatal olaszok voltak sajnos. 30 és 45 között kb.
Mindenki tudta, de hát ez ugye pont magánügynek számít ha férfi a tanár és magyar kislány a diák. Nem vettek tudomást róla, mert “biztosan nem lehet ugye tudni mi van a két fél között” és a szokásos ilyenkor hallott szövegeket ugye ismerjük. Mert ugye nincs bizonyíték és könnyebb azt mondani, csak akkor hiszem el, ha bizonyítékot látok/hallok! A lányok nem panaszkodtak, “kettőn áll a vásár”. “Nem voltunk ott, nem tudhatjuk!” – ühüm, értem. Ennyi év távlatában is hányok az egésztől.
KedvelésKedvelés
Nagyszerű történet, felhasználom, ha valaki legközelebb csodálkozik, hogy 30 éves férfiakkal hálok. Bár ez a téma az utcán hever.
KedvelésKedvelés
Bezony. Szerintem a tanár-diák viszony (értem ez alatt hogy: rajongás, szerelem, affér, esetleg később összeköltözés, házasság, stb) is megérne egy önálló posztot.
Érdekes ezeknek a kapcsolatoknak a háttere, életpályája és dinamikája. Ezek kialakulásának is rendszerokai vannak és ahogy látom, ugyanaz a hierarchia, alá-fölé rendeltség marad fenn végig, mint ami az osztályteremben is volt.
KedvelésKedvelés
Viki, ez nem mindig igaz, apukám két házassága is cáfolja: mindig az asszony viselte a nadrágot, azaz az egykori tanitvány, mert dominánsabb egyéniség volt.
KedvelésKedvelés
Ez az asszony viseli a nadrágot ez elég trükkös ám! Sokszor alakul ki a nőkben kontrollkényszer, mert különben a kapcsolat és az azzal járó dolgok (gyerekek, háztartás, közös élet menedzselése) egyszerűen nem működnek. Sok itteni poszt is tematizálja ezt. Magam is az elnyomottak ezen típusába tartozom.
KedvelésKedvelés
Ebben igazad van, tehát pontosítok: alá- fölérendeltség nem volt.
KedvelésKedvelés
De rohadék ez a főzős.
KedvelésKedvelés
Főiskola, “női szak” (igazgatási, irodai meló): a kedves dékánunk, akire áhítatosan néztünk fel büszke elsősként, a legelső előadásán, hogy minket ez a hatalmas SZAKTEKINTÉLY (így, csupa nagy betűvel) fog tanítani A Szakmára.
Kezdésnek előadja az általános gondolatait, szuper szakma, szép szakma, hurrá, de ez a szakma el van nőiesedve, és ő mindent megtesz, hogy ez az arány javuljon, mire mi végzünk… Innentől tudtam, hogy szakot váltok a köv. évben. Ilyen emberek közt jó kedvvel tanulni, akiknek látatlanba is kevesebb vagyok mint más, mert én kiröhögés nélkül is hordhatok szoknyát? Viszlát tanár úr.
Utána ombudsman lett. Esélyegyenlőségi.
KedvelésKedvelés
Ez milyen szép!
KedvelésKedvelés
Nia, szerintem eg főiskolára jártunk, mert ugyanez nekem is megvolt. (es szintén pályaelhagyó lettem.)
KedvelésKedvelés
😀 A srác, akit még középsuliból ismertem elvégezte.
KedvelésKedvelés
“Nem tartozik a tananyaghoz, erre nincs idő. Vegyétek elő a füzetet.” – Középiskola, történelemóra, rákérdeztünk valami aktuális nemzetközi eseményre.
KedvelésKedvelés
Na, mi nyomtuk a kurdokat törin, sőt, 8-tól hírekhallgatás volt iskolarádióból.
KedvelésKedvelés
Valószínűleg nem tudta a választ.
KedvelésKedvelés
Jaj! Oldalakat tudnék írni a nyomorító tanárokról, az elitgimiből érkező vendégtanárunkról, akitől pontosan tudjuk, hogy mi is a pedofil, mert ő nem az (valóban megvárta a pubertás utolsó szakaszát). Az alázó, idegbeteg tesitanárokról stb.
Egy mondat jut eszembe, amit nem is tanár, hanem a nálam jóval idősebb bátyám használt a leszerelésemre, de ugyanaz az igénytelen lekezelés:
Amit szabad szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek. Sokszor csak a mondat első felét emlegette mindenki, mert ugye a fogadó fél már annyira magáévá tette a mondatot, értelmét, hogy az is elég volt.
KedvelésKedvelés
Ezt a mondást anyukám használta mindig, de hogyan …
Ő volt Jupiter, én voltam a kisökör, futottam, ő meg csikizett, kacagtunk. Kicsi ujjamat a fejem mellé téve böködtem néha, jelezve, hogy csínyt követtem el, és jöjjön a játék. Amikor ezt a mondást először értelmében halottam, döbbenten álltam. Mennyire máshogyan volt ez nekem …
KedvelésKedvelés
Nálunk apám kedvenc mondása volt, ha valamit nem akart nekem megengedni, amit ő maga megtett.
Én meg persze háborogtam, mert ez a szöveg kamaszkorom körül került főleg elő. Amikor azért kezdtem már látni, hogy apám biza nem olyan, mint a többi apák, akiket ismertem (amennyiben nem tartja el a családját, mint a barátaim apjái, akik egymaguk kerestek annyit kétkezi munkával, hogy a 2-3 gyereket + asszonyt eltartják és még építkeztek is), közben meg a fennálló rendszert ekézi, mert nem áll módjában eltartani a családját (természetesen volt munkája, mint akkoriban mindenkinek).
Így persze mint családfőt, nem is tiszteltem, és nem érzetem Jupiternek az én ökörségemhez képest, felmértem, hogy vizet prédikálva iszik bort, és ez irritálta az igazságérzetemet…
Közben meg még csak nem is tudtam egy csomó dolgot róla, ami később alaposan és véglegesen letaszította a nem létező piedesztálról.
KedvelésKedvelés
ezt en is sokat hallottam. a jupiterest
KedvelésKedvelés
az “otthon is ezt csinálod”-hoz eszembe jutott, hogy alsóban intőt kaptam a némileg fasisztoid erzsike nénitől, mert amikor megkérdezte, hogy otthon is firkálod a padokaaaat? akkor én szerintem teljesen logikusan azt válaszoltam neki, hogy otthon nincsenek padok. és én komolyan nem akartam szemtelenkedni, de hát ha egyszer tényleg nem voltak otthon padok.
és az én drága, totál hóhányó, szófosó ofőmtől is kaptam egyszer húsz perc leforgása alatt négy intőt, de lehet, hogy ezt már meséltem. utólag már imádom a palit, zseniálisan lehetett parodizálni, régi osztálytársaimmal most is ez a fő poénforrás, hogy elkezdünk jános-hangon beszélni, egyszerűen addiktív. szegény, a magyar érettségimen (magyartanár), a bizottságból egyedül ő nem vette észre, hogy egy betűt nem olvastam a csongor és tündéből, és teljes hülyeségeket hantázok össze, pedig már a matektanárok is lefordultak a székről.
nálunk is voltak alkesz, alázó tanárok (elitgimnázium), versenyistállóság, meg rettenetes tanári sorsok, de valahogy jól éreztem magam, és kedélyes nosztalgiával emlékszem rá. budapest egyik legmenőbb, liberális holdudvarhoz tartozó elitgimnáziuma volt (állami), de nem emlékszem, hogy nagyon más lett volna, mint bármelyik katonailag magoltató, frontálisan tanító, szigorúbb suli, ahol nem sokakat érdekeltek a gyerekek személyesen, de valamit biztos tudhatott, mert én valahogy szeretettel emlékszem rá.
KedvelésKedvelés
“Ezt Te írtad? Akkor egyes” – gimnázium, magyar-töri-olasz (?) szakos tanárnő. Eljöttünk az iskolából.
KedvelésKedvelés
“Na fiam, most helyezted új alapokra a matematikát” – szokta volt mondogatni Rozika néni, ha a táblánál nem jött össze a kétismeretes egyenlet. Fiúknak, lányoknak vegyesen, illen művészetisekként eleve gyanúsak voltunk neki. De azért voltak kedvencei, pl. akik a Műegyetemre akartak bejutni, építész szakra. A többiek el lettek könyvelve hülyének, és mivel azokban az években érettségizni sem kellett matekból, leadta az anyagot, de nem erőltette az oktatást. Meg is leptem, mikor az tízéves érettségi találkozóra végzett építészként kerültem elő.
De akadt olyan tanárom is, akit az előző középiskolából valami diáklány ügye miatt sikáltak ki csendben, nálunk meg ráindult két srácra. Aztán vett az iskola nevében valami műszaki cikkeket az egyik szülő boltjából, de se pénz nem került elő, sem a cuccok nem érkeztek meg a suliba – na ezt nem kellett volna, ebből már ügy lett. Mivel a családjában akadt néhány befolyásos ember, ezt a botrányt is megúszta, és felfelé bukott: a tanárképzőn lett óraadó. Végül is ott már felnőtt emberek vannak, beleegyezéssel dugható mind, a szertár kulcsát meg nem adták oda neki.
KedvelésKedvelés
“Ezt egy bilin ülő óvodás is megcsinálja” – matektanárunk biztatása a táblánál állóhoz… Ő nagy volt alázásban, szerintem sokan kaptak gyomorfekélyt tőle. Egy óriási tudású pszichopata volt.
KedvelésKedvelés
“ez elsős feladat” mondta mindig az általános iskolai matektanárunk hetedik-nyolcadikban. Ha valami csínytevés volt vagy valami móka hangosabbra sikeredett arra mindig azt mondta, hogy “ha sok az energiád fiam, verd a fejed a falba” akik gyengébbek voltak matekből, azokkal mindig a táblát töröltette a “dolgozz te is valamit” mondat kíséretében
KedvelésKedvelés
“Kevesebbet kellett volna dolgozni és többet tanulni, akkor tudnál válaszolni.” – ezt kisérettségin úgy, hogy tudták, hogy az apukám nyugdíjas és beteg, nem jókedvemből tartok angolórát és hoszteszkedem idióta rendezvényeken.
Csak azt vártam, hogy vége legyen.
KedvelésKedvelés
“Szétmázollak! A táblába kenlek! Húsz sort másolsz, szünetig kész legyen!” Kisiskolás másodikosok voltunk, ez volt az ofőnk mantrája a rossz gyerekekhez, a fiúknak még tartozott hozzá 6 darab Egri csillagokkal fejbeverés is. Eltelt 25 év azóta, de ez felejthetetlen élmény maradt…
KedvelésKedvelés
Hú, ez a fejbeverés… Az egyik napközis tanárunk a kulcs tollával verte a fejünket, iszonyúan fájt (máig érzékeny az a pont). Olyan főbenjáró bűnökért, mint: napköziben, leckeírás után könyv olvasása a pad alatt, 1 perces késés az udvaron a sorakozóról, mert messze voltunk és nem hallottuk, stb. Utóbbiért elmormoltam egy “szemét” minősítést az orrom alatt, úgy pofonvágott, hogy vérzett az orrom. Pár év múlva meghalt, az osztályból a legjobb tanulók mentek a temetésére. Bár köztük voltam, nem voltam hajlandó elmenni. És nem lett botrány belőle.
KedvelésKedvelés
Nekem harmadikban az ofő eltört a fejemen egy tollat. Az apám másnap bement és ráborította a tanárnőre az asztalt. Azon ritka alkalmak egyike volt, amikor apám erőszakos természete hasznosnak bizonyult. Következő évben új osztályfőnököt kaptunk, a tanárnő elment máshová tanítani.
KedvelésKedvelés
Elsősök padjára nevelő célzattal vaskos kulcscsomó hajtása a katedráról megvan? Ha a gyereket találta el, akkor így járt, miért nem figyelt.
Alsóban tornaórán kollektív büntetésként 10 kör körbebukfencezés a teremben.
Gyűlöltem a testnevelést.
KedvelésKedvelés
Kémiatanár a klumpáját dobta oda a fixpados, katedrás kémiaelőadóteremben. (általános iskola)
A város legmenőbb általános iskolája, a helyi elit (muhahah) testnevelés tagozatos sulija.
A töritanárom ksz-szel írta a Szfinxet egyszer a táblára.
Az élet apró örömei :)))
KedvelésKedvelés
A kulcscsomó nálunk is megvolt, de felsőben.
KedvelésKedvelés
A kulcscsomó is játszott egy-két tanárnál. Tesitanárból a fiúké volt szadista, szerinte demokratikus: választhatott a gyerek, hogy kokit vagy seggberúgást kér 😦
KedvelésKedvelés
Koki… Az milyen egy alattomos dolog volt. 😦
KedvelésKedvelés
Nálunk is megvolt a koki, judo-tanárnál (a mi sulinkban hagyomány tiszteletből – olimpikon járt oda- kötelező volt a judo. Utáltuk, mert a tanár erőszakos volt, a lányoknak nem járt koki “csak” annyi felülést és guggolást kellett csinálni, hogy mindenki az osztályból elszámolt tízig, ha valaki csalt, kezdtük újra.
KedvelésKedvelés
A mi tesitanárnőnk rendszeresen közénk vágta a faklumpáját, ha rendetlenkedtünk. aki nem volt elég figyelmes vagy ügyes és nem ugrott időben félre, az a következő napokban fájósan tapogathatta a belilult helyét egy ideig.
KedvelésKedvelés
Az volt már, hogy “Késöbb hálás leszel még ezért nekem”?? Szülöktöl is gyakran hallható 🙂
KedvelésKedvelés
Jíííídeutáltaaaaaam! (És valahogy én sose lettem hálás. Megértés lett, de hála az nem. – Ó én kis hálátlan!)
KedvelésKedvelés
Nem diáknak, egymásnak mondták a tanárok órára menet: Na, megint egy szexuálpszichológiai óra. ??? Elbasszuk az időt.
KedvelésKedvelés
Hát ez elég ciki. Hogy ennyi rossz emlék és lekezelő, megalázó szöveg, kiszolgáltatott helyzet és visszaélés összejön. És ilyen hamar. Én azt hiszem szerettem gimibe járni (rég volt), onnan nem jut eszembe semmi. Viszont fiatal anyaként “a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond” ment az idegeimre, s most is utálom. Remekül el lehet rontani ezzel egy anyuka kedvét, s az az érzésem, hogy ezért is teszi, aki mondja. Azt a stratégiát dolgoztam ki erre a szövegre, hogy meglepődöm, szélesen elmosolyodok és azt mondom, hogy “Én azt hiszem, hogy egyre könnyebb lesz.” Ha folytatja, akkor a függetlenségre és a nevelésre hivatkozom, töretlen derüvel. Ekkor abbahagyják, de úgy néznek rám, mint egy gyengeelméjűre. Sebaj. Nem hagytam magam letörni. Szóval Ti se hagyjátok! 🙂
KedvelésKedvelés
Gimi, franciatanár (öreg, nikotintól sárga fogú, körmű és bűzlő madam): “Addig ne szólalj meg, amíg nem vagy 100%-ig biztos benne hogy jót mondassz!” (és tényleg egyest adott, ha rosszat mondtunk- szóval mindenki lapított és imádkozott, h ne őt szólítsa fel) Na, vajon miért a beszéd megy a legnehezebben idegen nyelven azóta is?
KedvelésKedvelés
Én nem pedagógus, magán angoltanárhoz jártam. Ő pont azt mondta, hogy a fél világ úgy beszél angolul, hogy a szókincse kb. 200 szó, de megérteti magát. Tolmácskodott egy kiállításon, odarángatott minket, hogy beszéljünk amerikaiakkal (1978 körül, nem sok egyéb lehetőség volt angol anyanyelvűekkel beszélgetni). És tényleg alig tudtunk még, de beszéltetett minket.
KedvelésKedvelés
Ez milyen hülyeség! Én simán beszélek itt Franciaországban úgy, hogy néha még abban sem vagyok biztos, hogy hímnemű vagy nőnemű a szó, amit épp mondanom kell (ez nem mindegy a melléknevek használatánál pl.). De mégis megértik! 🙂 Jó, irodalmár nem leszek, de a nyelvet tudom használni.
KedvelésKedvelés
Pont ezt mondom. 🙂 Londonban szinte mindenki bevándorló, kit izgat, ha nem vagy profi, más se az 🙂
KedvelésKedvelés
bangyika! Hogy ez mekkora baromság! Pont hogy le kellene tojni,hogy nem egészen jól mondja valaki, csak mondja. Senkit nem érdekel,hogy nem tudsz tökéletesen, csak beszélj, meg fogják érteni, tapasztalat.
KedvelésKedvelés
Ezt a tanár mondta, és bangyika annak a traumáját őrzi, nem tanácsot kért.
KedvelésKedvelés
Az énektanárnö egy osztálytársamnak idézte a Toldit: “Szép öcsém, de nagy kár, apád is paraszt volt, te is az maradtál”
KedvelésKedvelés
Feleltetéskor, a napló pásztázasakor volt egy kedvenc tanárom szokása:
“Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?”
Ez mondjuk nem gáz vagy megalázó, sőt, ma már inkább vicces. De biztos vagyok benne, hogy sok-sok diáknak ugrik össze a gyomra, ha meghallja 🙂
KedvelésKedvelés
Szerintem is vicces. De persze ehhez kell a tanár egyénisége meg a diákjaival való kapcsolat is, szövegkörnyezet nélkül ezt is nehéz értelmezni 🙂 Én olyanokat szoktam mondani, hogy tudják maguk, a hatalom milyen mámorítóóóó? És hozzá gonosz kacajt hallatok. Nevetni szoktak. Mernének nem, háhá! 😀
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
A gimis franciatanárom mondta nekünk mindig: most tanuljanak, most olvassanak, hiszen maguk még időmilliomosok! Iszonyúan idegesített, hiszen a nyelvünk lógott a sok tanulástól, ki sem látszottunk a leckékből délutánonként, miről beszél?! Aztán jött az egyetem, a család, a munka, és most már értem, és be kell látnom, hogy bizonyos értelemben igaza volt…
KedvelésKedvelés
“Most a kis vadmacska jöjjön ki felelni” – fizika tanárom hívott így, még óra után is félrehívott néha, és 70 évével, szétfolyóvá hízott-ivott ábrázatával próbált, hát nem is tudom, talán már csak szövegelni…És minden órán, az egész osztályom előtt kis vadmacskának hívott.
Első év után meghalt, de a töritanárunk szerencsére átvette a szerepét. Kis vadmacskának már csak néha hívott, nála “Klaudia mesternő” voltam és élvezettel szívatott. Viszont kivételesen érdekelt a tantárgya, még versenyre is mentem vele (csapattal, szerencsére), aztán mikor harmadik végén eltökéltem, h jogra akarok járni, ahová is nagyon kellett a töri jó jegy, másfél évig gyötört (pl, év végén, nyár előtt az egész osztály előtt feleltetett az egész éves tananyagból az ötösért, az éves átlagom alapján indokolatlanul – nem adta meg)…Aztán érettségin persze, bizottság előtt már nem tudott ötösnél rosszabb jegyet adni, ekkor annyit azért megtett a drága, h a tételem kidolgozása közben – míg ugye halálra izgultam és próbáltam mindent összeírni, ami eszembe jutott – a fülembe súgta, hogy tetszik a szoknyám…Majd az érettségi bizik kiosztása után, a pezsgőzés után külön kihívatott a folyosóra egy pletykás, nagyszájú osztálytársnőmmel, vele üzent, hogy kint vár és azt mondta: háát, ha véletlenül nem jönne össze az egyetem, ő nagyon szívesen korrepetál, h jövőre sikerüljön….
Szerencsére “összejött” az egyetem…
KedvelésKedvelés
Engem anyukám egy-két mondása kergetett ki a világból:
(már megint kettest írtam matekból, általánosban): “Nem érdekel, hogy a többieké hányas lett!”
Vagy:” És a többiek dolgozata hányas lett?” (tudja fene)
Megvannak ezek a klasszikus példák? 😀
Egyetemi évek alatt el voltam kenődve, mert nem találtam fogamra való barátot:
“Most tanulni kell, nem pasizni”- na ez már tényleg gáz, ilyet meghallani sem szabad.
KedvelésKedvelés
A többiek eredményeinek firtatását én is csináltam egy időben, de annak oka volt. A lányom általános iskolás természetismeret tanárnője egyszerűen nem adott 3-asnál jobb jegyet senkinek. A lányom volt a “stréber”, ő néha kapott 3-ast egyedül. Egy idő után rendszeresen kikérdeztem tőle a tananyagot, amit szerintem tökéletesen tudott – de a jegyei csak nem javultak. Aztán kikértem a dolgozatait, és kiderült, hogy tökéletesen mást kérdez ki a gyerekektől, mint ami a füzetben, vagy a könyvben szerepel …
KedvelésKedvelés
Igazad van, ha tényleg oka volt. Nálunk nem volt oka.
Most jut eszembe, a hátrakötöm a sarkadat, anyukám mondta mindig, amikor kicsi voltam, és valami csínyt csináltam, persze csak olyat, amiből nem lett baj, mindig viccesen emlegette, néha rá is kérdeztem, hogy “hogy kell az embernek hátrakötni a sarkát?” és ilyenkor csak nevettünk 🙂
KedvelésKedvelés
Középiskola, 80-as évek – osztályfőnökünk hírhedten bigott és konzervatív férfi. Közgazdasági iskola volt, tehát nagyon sok lány járt oda. Osztályfőnöki óra keretében hangzott el a következő mondat: “Jegyezzétek meg, az iskola nem SZEXPLACC!”. Ezt azért mondta, mert a harmadikos lányokat rendszerint várták kint az iskola előtt a fiúk, és “nemcsak az a bizonyos puszi csattant el, hanem már smároltak is!” A szexplacc-os mondata szállóige lett 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon hasonló környezet (közgazdasági, tele lánnyal), rendszerváltás után hirtelen vallástörténetet oktató férfitanár az érettségi évében: “láttam, tegnap várt a kapunál a barátod, biztos nem tanulással töltötted a délutánt, akkor most gyere ki felelni..”, miközben _folyamatosan_ verbálisan zaklatta a lányokat.
KedvelésKedvelés
Hányast kaptál? Tanultál előző délután?
Ez fasza így együtt, ahogy lesi a magánéletedet, kitárgyalja osztály előtt, és szankcionál, MIKÖZBEN verbálisan zaklatja a lányokat.
KedvelésKedvelés
Pechje volt, tanultam. 🙂 Szabálykövető gyerekek voltunk, együtt mentünk ugyan hazafelé, de délután mindenki a saját otthonában a saját leckéjével foglalkozott, este pedig újra találkoztunk. Ezt persze ő nem tudhatta.
KedvelésKedvelés
Egy kamaszlány nemi életére utalgatni, ezzel szexualizált légkört teremteni körülötte, pláne az egész osztály előtt, simán szexuális zaklatásnak számít szerintem.
KedvelésKedvelés
Az is volt. És ami a legszomorúbb, hogy úgy tűnik, rajtam kívül nem emlékszik más erre.
KedvelésKedvelés
Pedig másokkal is megtette, nemcsak velem.
KedvelésKedvelés
Szörnyű iskolákba jártam. Rettegve gyűlöltem előre a sulit, amikor az enyém suliba ment. Hosszú belső vívódások, terápiás órák, kinez-oldások voltak az iskolakezdés előtt. Megérte.
A tanáraim híres egymondatainak többségét felsoroltátok.
A többi gyerek kegyetlenkedései legalább olyan rémesek voltak nekem. A legrémesebb egy szörnyen ronda, lófejű fiú volt, aki majdnem minden lánynak nagyon tetszett, de nekem egyáltalán nem. (Az ízlésem nem kommersz, annyi szent.) Gazdag főorvos professzor fiacskája, hatalmas elvárások apuka felől, jó tanulóság, vezér szerep – és az én lelkemen ugrált páros lábbal, szöges bakancsban. Például rávette az egész évfolyamot, hogy senki nem érhet hozzám, és mindenki amikor elmegy mellettem, azt kell hogy mondja, hogy tetves leprás kolerás. Aki hozzám ér, az elkapta. Mindezt 12-14 éves koromig. Aki menő akart lenni, az csinálta. Nekem ide be kellett menni több mint másfél tanéven át. 2 barátnőm volt, vállalták értem ezt a szerepet. Hogy ők is leprás-kolerásak.
Ennek a drága fiúcskának az osztálytalálkozón besikerítettem egy övön aluli egy mondatot: – Apád mit szólt, hogy csak fogorvos lett belőled?
Vörös fejjel állt odébb. Annyira de annyira jó volt! 🙂 Egyébként ezekért a gyerekkori sérelmekért nem szeretem az osztálytalálkozókat.
KedvelésKedvelés
Jaj, de gáz 😦 Mármint amit ő csinált…
KedvelésKedvelés
Én a legelső általános iskolámban voltam kiközösített, mert kitűnő tanuló voltam, imádtam tanulni. Soha nem felejtem el, ahogy a lányok csoportja elé álló egyikük fröcsögve, eltorzult arccal üvölti, hogy dögölj meg. Én meg nem értem, hogy mi bajuk lehet…
Egyszer bementem egy hipermárketbe vásárolni a szülővárosomban, beálltam a kigyózó sorba az egyik kasszához. Még ketten voltak előttem, amikor megláttam, hogy ez a lány ül a pénztárban… Ki kellett jönnöm, majd még negyed órán át bámultam az üvegfalon át. Ott álltam 30 évesen, két gyerekes anyaként, három diplomával és mondatokat gyártottam. A legjobban az rázott meg, hogy hiába a sok-sok év, a sok-sok történés, vannak dolgok amik gyerekként nagyon mélyre mennek, és időnként feltörnek, mint egy genny-gejzír. Próbáltam elégtételt érezni amiatt, hogy ő most ott ül, én meg nem…De sajnos attól nem lett könnyebb annak a tíz éves kislánynak, aki akkor voltam. És nem vásároltam be.
KedvelésKedvelés
Szívből megértelek 😦
Nem könnyű nekik elmondani. Odamenni és tudatni, hogy gyerekkorunkban megbántottál. Még mindig él a seb, amit ejtettél. Még mindig úgy gondolsz rám, hogy szeretnéd, ha megdögölnék? Lehet, hogy te már nem emlékszel rá, amikor ezt mondtad…
Szörnyű érzés, ugyanaz a bénultság amit akkor él meg az ember, ott, gyermekként. De ezektől ha lehet, akkor mégis szabadulni kell valahogy. Beakadnak. Én törekszem rá, hogy letegyem, visszaadjam őket, ha megtalálom magamban …
Te cipeled őket? Mit csinálsz velük?
KedvelésKedvelés
Megfigyeltem, hogy a húszéves érettségi találkozón is pontosan ugyanazok a csoportok és klikkek alakultak ki, mint annak idején, és hogy az emberek többsége tök keveset változott belül. Megmaradtak a régi viszonyrendszerek. Mondjuk én olyan osztályba jártam, ahol a legtöbb lánynak (és természetesen fiúnak) 25 éve ugyanaz a frizurája.
KedvelésKedvelés
” 25 éve ugyanaz a frizurája. -> ez mindent elmond.
KedvelésKedvelés
Ó, te jó ég…
Eszembe juttattad egy általános sulibeli osztálytársnőmet, akit hasonlóan kiközösítettek a gyerekek. Tény, hogy kissé furcsa volt (inkább csak félszeg, még nálam is visszahúzódóbb), de leginkább azért, mert az anyukája még felsős korában is kísérte a suliba és vitte a táskáját. Nagyon öreg anyukája volt (mmint gyerekszemmel), bár valóban az akkor szokásosnál jóval idősebben szülte, ráadásul özvegy, így egyedül nevelte. Nyilván ez volt az oka a nevetségesnek tűnő túlféltésnek (a 60-as évek végén nem volt szokás faluhelyen még az elsősök kíséréses sem, max. év elején egy kis ideig).
Én nem bántottam, már csak azért sem, mert amikor otthon meséltem róla, anyu elmagyarázta, mi történt az apukájával,és kérte, ne bántsam, elég baj az neki, hogy nincs apukája. Azt sajnos nem mondhatom, hogy megvédtem, vagy valami, mert én sem találtam vele meg a közös hangot, érdeklődési kört, de igazság szerint én is eléggé kilógtam a többiek közül (csak engem nem vegzáltak semmivel), és jól megvoltam magamban.
Szegénynek később sem sikerült sokkal jobban az élete, bár meglepően önállóvá vált végül, kérdés, milyen áron.
A másik hasonló eset a fiam egyik osztálytársával történt. Őt az osztályfőnök közösítette ki, mert afféle mindenlébenkanál, órába beledumálós kiskölyök volt, értelmiségi (zenész, újságíró) szülőkkel, nagyobb testvérekkel. Akiktől sok mindenfélét hallott otthon, és persze a suliban töriórán, meg osztályfőnöki órán kijött belőle. A többi órán is, de a tanárok tudták kezelni, kivéve a törit és angolt tanító osztályfőnököt.
Aki teljesen rászállt szerencsétlenre, az egész osztályt ellene fordította, képes volt házi feladatként olyasmit kiadni, hogy találják ki (a gyerekek!), mit kellene csinálni a sráccal…
Azt hittem, a guta megüt, amikor jött a fiam, hogy segítsek ebben. Akkor értesültem a dologról, hát kicsin múlt, hogy nem mentem be a suliba cirkuszt csapni. Aztán meg örültem, mert neki legalább felrémlett, hogy nincs ez így rendben, és kiakadva mesélte, miként bánnak a többiek a fiúval. Megbeszéltük, hogy F-fel beszélgetni kell, meg melléje ülni, az órán külön feladatokat adni neki, hogy lekösse az energiáit, de legeslegfőképpen szeretni, elfogadni kell.
Aztán pár héttel később nálunk volt egy szintén osztálytárs barátja a fiamnak, szóba került F., és újra alkalmam volt kifejteni a másik gyereknek is, hogy nem a kukába kell tenni a Balatonban megfojtott F-et, hanem játszani vele, meg stb.
Végeredményben csak az én gyerekem viselkedett vele normálisan egész tanévben…
KedvelésKedvelés
Tényleg kérdem – miért nem mentetek be? Miért nem beszéltél a kisgyerek szüleivel, osztoztál velük a problémán – nyilván ők is látták – és miért nem léptél közbe? Mi fog vissza embereket attól, hogy ezt megtegyék? A gyerek maga szuper, ha mellé ül, meg játszik vele, de egy fecske nem csinál nyarat. Max azt reszkírozza, hogy kiközösítik, vagy két tűz közé kerül, valamelyik irányban sunnyognia kell miatta. Ezek ellen a dolgok ellen a felnőttnek fel kell lépnie, szerintem. Ha még nem késő, tedd meg! Légyszi!
KedvelésKedvelés
Erre akartam már válaszolni, csak újfent összeomlott a gépem.
Az eset nem most történt, hanem közel 20 éve.
Csak mindig eszembe jut, amikor pályára nem való tanárról esik szó.
Nem ismertem a kisfiú szüleit, akik tudtak a problémáról, és a következő évben a gyerek már abba a hatosztályos gimibe járt, ahová a nagyobb testvérei.
Igen, be kellett volna mennem, már csak azért is, mert ez a többi gyereket is veszélyeztette, nem csak a legjobban érintett kisfiút, és azt hiszem, pont a lelkiismeret furdalás okozza, hogy ennyire él még bennem az egész ügy.
Ma valószínűleg megtenném, de abban az időben én még sokkal visszahúzódóbb és magamnak valóbb voltam, mint most. Nem igazán tudtam megszólítani az embereket, az indulataim is könnyen elragadtak, amit max. hallgatással tudtam kordába szorítani.
A kisfiúnak az is sokat jelentett, hogy a fiam nem közösítette ki, mindig meg is védte, ha piszkálták a többiek, egyszer összefutottam vele az utcán, elbeszélgettem vele, és megköszönte a pártfogását 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem egyébként a legrosszabb érzés az volt, hogy rájöttem, mennyire nem érdeklem a tanárokat. Nem voltak kíváncsiak rám, csak arra, hogy mit tudok. Nem ismertek, csak ítéltek. Még akkor sem beszélgetett velem pl. az általános iskolás osztályfőnököm, amikor egész délután kettesben készítettük a faliújságot. Pedig lett volna miről, szemmel láthatóan szomorú, szeretetéhes gyerek voltam. Később már nem is vártam, az egyetemen meg élveztem, hogy egy tanárral sem kell túl sokat találkoznom.
Persze voltak tanáraim, akikre felnéztem, de az érdeklődést náluk sem éreztem. Az osztály menői érdekesebbek voltak, én csak a legjobb tanuló voltam. Könnyen tanulok (könnyen is felejtek), ezért ez nem volt nagy erőfeszítés, de a két barátnőmön kívül mindenki azt gondolta, hogy otthon ülök és magolok. Ebben a hitben az sem zavart meg senkit, hogy harmadikos koromtól én buliztam a legtöbbet az osztályból 🙂 Tényleg felüdülés volt az egyetem 🙂
KedvelésKedvelés
az en gimis magyar tanarom a dadogos osztalytarsamat alazta. utanozta mondjuk felelesnel ahogy dadog aztan az osztalyra rohogott, varva hogy vele rohogjunk
KedvelésKedvelés
Rettenetes 😦
KedvelésKedvelés
Jesszus. 😦
Egészen szörnyű történetek és mondatok kerekednek itt ki. Nekem is sok sérelmem van az általános iskolából, már nem tudnám konkrétan mind felsorolni, csak azt tudom, hogy a mai napig végigfut a hátamon valami, amikor meglátom azt az épületet…
KedvelésKedvelés
amikor befejeztem az egyetemet, utana meg evekig remalmaim voltak az iskolarol. sokszor almodtam hogy dolgozat lesz, hogy vizsgazni kell, hogy nincs kesz a leckem. amikor vegre a kezemben voltak a diplomaim mintha egy mazsas ko esett volna le a lelkemrol, ujra kaptam levegot. a hideg raz az egesz iskolarendszertol. a vicc az hogy tanulni meg nagyon szeretek, a babazos itthonletem alatt is folyamatosan kepeztem magam, most is egyetemre beiratkozason gondolkozom, szivem szerint meg felnott oktatasban dolgoznek.
KedvelésKedvelés
Én meg itt gondolkodom, mit tudnék beírni a listába, s oda jutottam, hogy semmit. Nekem nem beszéltek ilyeneket a tanáraim, vagy már nem emlékszem rá. Szuper iskolákba jártam; az általános kis falusi iskola volt, mindenki ismert mindenkit, remek, örök életre emlékezetes osztályfőnököm volt ott, sokat jártunk a természetbe, volt egy ilyen kis kertünk, amit mi gyereke tartottunk rendben a tanárokkal közösen, zöldséget is termesztettünk ott. Az egész iskolának ilyen lelassult, falusi légköre volt.
Aztán a gimnázium nekem életem egyik legjobb helye lett, liberális szellemű iskola, nyelvtagozat, jó fej, nyitott tanárokkal, egyetlen egy megaláztatást, hatalmi helyzetet nem tudok felidézni. Volt egy vidám, kiegyensúlyozott törzsgárda a tanári karban, meg egy helyes igazgató, s ők együtt adták meg az iskola szellemiségének az alapját. Valami olyasmi cél volt, hogy egyenlőség legyen, elfogadás, nyitottság, sok nevetés, kreativitás, támogatás, bontakozzunk ki, ne daráljanak le minket. Múltkor találtam régi iskolai újságokat, abban voltak ilyen tanári aranyköpések összeszedve, de én azokon most is, akkor is jókat nevettem, mert ha olykor értelmetlenek is voltak, soha sem bántó szándékkal mondták nekünk. Sőt többnyire nem is nekünk mondtak ilyeneket, hanem egy-egy helyzethez szóltak hozzá viccesen, de pont annyira, amennyire mi diákok is megtettük, megtehettük ezt.
KedvelésKedvelés
Az összes fönti mondások megvoltak. A kerület legelitebb általános iskolájába jártam, nyelvi tagozat. Ábécé szerint voltunk kettéválasztva nyelvórán, a másik csoportnak aranyos, kedves, anyáskodó némettanárnénije volt. A miénk bipoláris, maximalista, soha semmire tekintettel nem levő Brünhilda. (Heti hat németóránk volt, mindennap, illetve pénteken dupla óra. Már harmadik-negyedikben kétoldalas memoritereket adott fel másnapra, és annyira rettegtünk tőle, hogy mindig mindent megtanultunk neki. Általában áprilisra végeztünk az előírt anyaggal, onnantól Maja, a méhecskét, Bambit, Kästnert olvastunk és fordítottunk a hátralevő időben. Na, melyik csoport tudott nyolcadikra németül?
A szintén idegbeteg ofőnk helyett nyolcadikra kaptunk újat, férfit, aki mindenféle szexuális felhang nélkül volt kedves és jóindulatú, “szigorú, de igazságos” (tényleg, és értékeltük is nagyon), bizonyos esetekben cinkosságot vállaló, nagyon jó fej. Visszagondolva, ő volt az egyetlen tanár, akire emberileg felnéztem. (Aztán következő évben, miután mi elmentünk, ki is rúgták, mert bár nős volt, egy kisgyerekkel, de összeszerelmesedett az egyik alsós tantónénivel. Azóta is boldogan élnek, pedig ennek bizony több, mint harminc éve. De hát a cucialista erkölcsök, ugye. Azokat meg kell óvni.)
Nálunk a kulcsait a rajztanár dobálta, biztos azt hitte, ha valakit jól fejbe talál, az majd hirtelen Raffaellóvá válik. A tesitanár néninkkel – néni? vagy húsz évvel volt akkor fiatalabb, mint én most – a mai napig álmodom. Tizenöt év kellett utána, hogy újra örömömet leljem a testmozgásban.
KedvelésKedvelés
Budai elitgimi tizenhárom évvel ezelőtt: négy tanárról hallottam diákkal összejövős pletykákat. Egyikük az érettségi után együtt is élt a volt tanítványával, és a másik háromból két eset is nagy valószínűséggel igaz volt. Nemek minden esetben: tanár – férfi, diák – nő. Engem sosem környékeztek meg, és én sem tettem, túl kislányos voltam még tizennyolc évesen is. Amit utólag egyáltalán nem bánok, sőt.
KedvelésKedvelés
Nekem gimiben az volt a mázlim, hogy mire nőies kezdtem lenni, összejöttem a suli díszkanjával (csinos, magas, sportos, gitározós, színjátszókörös kisztitkár), és ezért tabu voltam a tanári karnak is. Amúgy én is kislányos voltam, ez azért nem alkot antagonisztikus ellentétet azzal, hogy az ember lánya megtetszik idősebb hímnemű pedagógusoknak.
KedvelésKedvelés
Amikor belépsz abba az iskolába, ahol annak idején ezek történtek, milyen testi érzések jönnek?
Mindenkitől kérdezem …
KedvelésKedvelés
Nem megyek be lehetőleg…
Amúgy FC-n most tele vagyok általános iskolai ismerősökkel (is), bájosan csevegünk, “de szép gyereked van”, stb., és tényleg az az érzésem, hogy ők nem tudják, hogy nekem milyen trauma volt az ált. iskola. Pedig tudták, hogy folyton bőgök, csúfoltak is miatta. De ez már csak olyan gyerekcsíny, vagy mittudoménmi, már rég el kellett volna felejtenem. Meg biztos én is csináltam csúnya dolgokat. És már el is felejtettem tényleg a konkrét eseteket, csak az a nyomasztó érzés, az a gyomorgörcs, az megmaradt. Meg a rettegés az egyedülléttől, a kiközösítéstől, hogy “nem férek bele a keretbe”, ezért le kell vágni egy kicsit belőlem, mert kint nem akarok maradni. Az rosszabb.
😦
KedvelésKedvelés
Nem kérdeztél még rájuk soha?? Hogy mire emlékeznek belőled? (Én magamon megdöbbentem, hogy ők mennyire másra és én mennyire másra..)
KedvelésKedvelés
Őszintén szólva nem látom értelmét. Felszínes facebook-beszélgetésekbe én nem vinném bele az elmúlt 20 évem pszichés kortörténetét. Nyilván nem hibáztathatom őket, hisz gyerekek voltak, meg egyébként sem maradnak mindenkinek olyan mély sebek egy-egy zsúfolódás után. Én sokat sírtam, ezért csúfoltak, és csúfoltak mert sírtam, ez egy ördögi kör volt. Később már magam is természetesnek vettem a “bőgő masina” szerepkört. Ha rákérdeznék, biztos emlékeznének rá még az ált. isk. osztálytársaim, hogy én voltam a “Bőgő Masina”, de nehéz azzal szembesülni, hogy sok szempontból ez még most is igaz rám.
KedvelésKedvelés
Én is afféle “bőgőmasina” voltam. (Mai napig ütök, ha meghallom azt a szópárt, hogy “Ne sírj!”) Én azt kérdeztem meg tőlük, felszínesen vagy mélyen, akit ahogy elértem, hogy mire emlékeznek rólam kis korunkból, és én is örömmel elmondom ugyanezt. MINDENKI nagy örömmel játszott velem. Mint kiderült, a bőgőmasinaságot senki nem említette meg, de sok mást igen. Rám igencsak gyógyító hatással volt ez a beszélgetés. És nekik is bejött, hogy visszaemlékeztem és őszintén beszéltem arról, milyen gyereknek láttam őket. Az utána következő osztálytalálkozó egész hangulatát megváltoztatta ez a ki felszínes játék. (Most magamról beszéltem, egy tapasztalatról – nem pedig arról, hogy te is tégy így, csak elmondtam amit megéltem.)
KedvelésKedvelés
koszonom
Egyszer majd talàn nekem is alkalmam lesz ilyesmire
KedvelésKedvelés
Eszembe juttatta az általános sulis barátnőm egy fb hozzászólással egy nagyon mélyen megalázó mondatot, eddig még nem volt. Egy-két napos hiányzások után, vagy amikor még majdnem betegen mentünk be, hogy ne kelljen annyit pótolni, a tanár gusztustalan hangsúllyal kérdezte meg:
– Na? Iskolítisz undorítisz?
Nekem tényleg az volt, de folyamatosan, míg le nem érettségiztünk és mindig, de csak az iskolában! 🙂 Ez a mondat annyira megalázó volt, hiszem sokszor kétségbe vonta azt, hogy valaki tényleg beteg volt, tényleg nem tudott készülni, nem tudta a leckét, vagy adabszurdum még mindig nincs egészen jól, de ennek ellenére nem akar lemaradni, ami méltányolandó lehetne.
KedvelésKedvelés
A mi iskolánkban ezt úgy kérdezték, mi baja a hiányzónak, tüdőlábszárkotyogása van, vagy kétoldali iskolaundor? Az öreg földrajztanárunk meg mindig azt hitte poént mond, mikor bármelyikünk legkisebb köhintésére megjegyezte: szamárköhögés vagy köhög a szamár.
KedvelésKedvelés
Hosszú haj, rövid ész.
Milyen utálatos mondás, te jó ég!
A ronda irigy tanárnők mondtak mindig a szép, hosszú hajú lányoknak.
KedvelésKedvelés
Olvasom ezeket a kommenteket.
Az volt a baj, hogy túl erősen akarták többen pont azt, amit elképzeltek, erőltették: annak kell meglenni, “haladunk”, úgy és akkor. A gyerek valami gép, betöltöm az üzemanyagot, mindenki együtt mozdul! És persze nem, mert élet van, a gyerek ellenáll (természetes ellene, és én MÉGSE haragszom) – a tanár csak az egyik fele a dolgoknak. Ez van. Mint a yellow-t mondó gyerekre a bölcs holland: mosolygunk.
Viszont az a fele, amelyiknek ez a munkája, azt megválaszthatta, érte fizetést kap. A gyereknek (és a szülőnek) ez szolgáltatás, jár neki, és nem kap fizetést. És sokfélék. Sok mindent lehet nekik. Meg is teszik. De a tanárt dönt és értékkel. Ha ép morálisan, nem bünteti azt, aki kellemetlenséget okoz neki. A gyerek feladat, nem ellenség. Nem mindig vagyunk eredményesek, de elégtételt venni…?
Én, ha diák volnék, nem mentem volna ezekért a tanárokért tüntetni, akiknél “órán szakad el a cérna”. Amúgy is, mi közöm ehhez? Oldja meg az állam. Én kicsi vagyok, gyerek, engem biztassanak, nekem magyarázzák el türelmesen.
Lehet, hogy volt, akinek izgalmas és menő volt tüntetni, de ez összességében gyerekhasználat volt. És mindig hamis, agresszív.
Aki tizenegy éve írta, hogy félúton van a kiégés felé, aztán meg azt, hogy hulla, nem jut el sportolni… azzal mi lehet ma?
Frusztráltak lettek, nem volt bennük jótékony távolságtartás. Nem vagyunk mindenhatók, de mindent megteszünk – ez “a hivatás első regulája”, ahogy Nádas az írással kapcsolatban fogalmaz. A másik, hogy politikai, testi, személyes vagy a rendszerrel szembeni bajainkat nem visszük be az órára.
Csak a tantárgy iránti rajongást, a tudást, a személyiség erejét, a pontos módszereket, a rugalmasságot és a derűt.
Nem olyan nagy baj, hogy nem minden olyan tempójú. Hogy nem sikerül, nehézkes, lassabb. Csak maradjunk emberek, csak ne szégyenítsünk, pécézzünk, ne legyünk igazságtalanok, ne szeressünk egyes gyerekeket jobban (azt ér látni, kinek van több támogatásra szüksége, de érdemalapon osztogatni elfogadást, szeretetet, kedvezményt, mosolyt???).
Az a lényeg.
Aki erre nem képes, ne legyen képe osztályterembe lépni, ez nem valami ideál, az az abszolút minimum. De ha mégis, ne sajnáltassa magát. É ntudtam, amikor nem lettem volna képes, mert elkapatott közegbe kerültem, naiv voltam. És nem is mentem. Épp így maradtam hű a tanárságom elemi koncepciójához.
Jellemző módon aki épp nem hülyézte le ordítva az összes cigánygyereket, hanem volt egy darab ötlete, már cikket írat féléves működéséről a HVG-be, hogy ő mekkora pedagógiai géniusz és “tanárnő”.
KedvelésKedvelés