túllendültem a vasárnapnemírunkszexről-tabun
… huszonegy éves voltam, dús és sima mindenütt. Hogy recés a könyököm, például (…), csak engem zavart.
Te negyvenhárom éves voltál, és nem görcsöltél semmin.
Úgy kezdődött, hogy egy nagyon zsúfolt eseményen odaléptem hozzád, és egy apró, távolságibuszjegyből hajtogatott papírcsónakot helyeztem a korsó sörödbe. Soha nem láttalak azelőtt.
Nem tudom, miért csináltam.
Én csináltam, vállalom.
Ilyennek képzeltem akkor még a Történetet.
(De azért ma is csinálok ilyet. Miért csinálok ilyet? Jó, ilyesmit.)
(Azért ma már jobban mulatok.)
(Miért képzeltem ilyennek a Történetet? S hogy kell, hogy legyen Történet?)
Amikor először megláttalak meztelenül, nem láttalak téged. Te ott voltál, a szemed sem rebbent, megszoktad már rég a testedet, és nem volt neked különösebb etwas ilyen helyzetben, először megmutatnod is.
Te benne voltál a testedben, és engem néztél. Én… én nem is tudom, hol voltam, én a testemen kívül voltam, és nem mertem rádnézni.
Hogy el van az ember foglalva az ember a szégyeneivel, azzal, hogy ő kicsoda, s hogy ez az egész most mi! Ott vagyunk ketten, látszólag ugyanazért, kétfejű test, és ennyire nem értjük egymást. Ő, az egyik fej azt éli át: ilyen jó ez, igen. És mi, a másik fej, azt hisszük, ez ennyi. Ez csak ennyi. Tényleg azt hittük, hogy az egész csak ennyi.
Hol a mi vágyunk, szenvedélyünk?
Hol van ez?
Magának nincs fogalma arról, hogy mi az, ha egy fiatal lánynak egy férfi tetszik, először, igazán. Tűz a nyoszolyánk, azon hálunk. Ébren is alszunk, álomban is ébren vagyunk. Csupa izzó fényesség a lelkünk. Nem tudjuk, mi történik velünk. Bűnöket követünk el a tanrend ellen, ki nem javítjuk a rossz mellékmondatokat.
Az a durva!!!
Egy nagy, erős nyárfa, daliás, lombos, magas, mintha elébünk, utunkba állna. Szeretnők felrúgni, igen, felrúgni a lábunkkal. Majd, hogyan történt, mért, azt már nem tudjuk, karjainkat szeretnők a törzse körül fonni, hozzásimulni, ölelni, csak ölelni. Mit tudnak maguk a lányról, ha a lány szeret!
Bródy Sándor: A tanítónő.
Nos, erről a lányról — pont huszonegy éves ő is — leginkább és igen sokáig mi magunk sem tudunk.
Nem tudjuk, mit vesztettünk: a nulladik percben meg volt tiltva mindez. Vannak szerencsések, van, akit meggyógyított egy bölcs és szerelmes férfi, és van, aki ezeken a falakon is áttör, de a legtöbben azért kínlódtunk ennyit, azért nem tudtuk azt sem, milyen lehetne, mert nagyon sokáig nem találkoztunk önmagunkkal mint szexuális lénnyel. Láttuk őt feltűnni, éreztük az illatát, elképzeltük, de sose jött el…
Mikor ülünk vajon már le, de így világméretekben ám, mint amerikai, fegyházban játszódó filmben a beszélőn a hozzátartozók, végtelen sorban, az üvegfal két oldalán, hogy elmondjuk: amikor ti annyira akartátok — minket-e? vagy csak valamit? –, akkor mi nem azt éreztük, mi nem olyan sodrót, mi csak valamicskét éreztünk… hát most ne beszéljünk már mellé — most, hogy már tudjuk, mihez képest –: mi nem éreztünk semmit, de semmit?
Hogy akkora volt a zaj, nem is hallottuk a finom lüktetést. Annyira jöttél, hogy nem tudtunk mozdulni sem. Pedig moccant a mi lábunk is eredetileg.
És — főleg — annyira szerettük volna, ha szeretnek. Szeressen valaki. Én is létezem, én is. Felelni szerettünk volna. Valamire. Bármire. Ha ez a kérdés, a ti vágyatok, hát erre.
A vágyat, amely erős, mégsem parancsoló, harminc fölött tapasztaljuk meg, ha nagy szerencsénk van. S már rég nem vagyunk dúsak és simák talán.
Most ismét azt gondoljátok, hogy ezt egy traumatizált nő írta, és basszátok meg, igazatok van. Noha ebben a bejegyzésben semmiféle erőszak és manipuláció nincsen, ez itt az ifjúkori, kölcsönös szexuális aktus leírása, nincsen fájdalom sem, csak a semmi, az van.
Csak azt szeretném kérdezni, hogy vajon miért vagyunk ennyien sérültek. Hogy történhetett meg ez ennyi nővel? Házasságban is? Naponta esetleg? Kinek a valósága ez a szex?
Vergődünk, ti, a saját szemszögetek foglyaként, s mi, mert amiről azt hittük, létezik, nincsen, csak ráfogjuk, hogy az. Próbálunk örülni annak a kevésnek. Azt meséljük egyre. Az van. Annyi van.
Meg még ez is van:
A legyen már valaki napfényes utcán tör rám, ahol egymagam vagyok, vagy hűvös lepedőn. A kívánság nem ölt alakot, nem bánt, nem is von be senkit, az én testem része csak, és nagyon jó.
Én tudom, hogy ti azt hittétek, mi is akarjuk, úgy és nagyon (mert más lányok például egyáltalán nem akarták, ahhoz képest mindenképp). Ti nem tudtátok ezt.
Mi sem tudtuk.
— milyen jó, hogy ezen a blogon nem kell magyarázkodni, hogy de amúgy szeretjük, meg jó is az, és már tudjuk —
csak az olvassa. én szóltam 
… köszönöm… rég elfelejtett érzéseket idéztél fel bennem: zakatol bennem a kíváncsiság és félelem, de erősebb a szeretetéhség… mert megteszem… jajj, megteszem?… csak szeretet kell… szeressen… öleljen… bár Csak ölelni akarna… Még csak ölelni akarna… – És sokáig, sokszor nem tettem meg. Mégis nőtt bennem a szégyenérzet, mert szinte kifizettem a “szeretet árát”. És éreztem a 3.bűn súlyát is (pedig nem voltam soha vallásos). Mennyivel könnyebb lenne, ha a lány is “csak ennyi”-re vágyna… Ugyanolyan magabiztossággal távozna a jelenetből, mint ahogy belecsöppet.
KedvelésKedvelés
Nem akarnék ünneprontó lenni, mert a poszt szép és szomorú, csakhogy eszembe jutnak a kislányok most. Tudjátok, akik a diszkó vécéjében szájba- szembe. Ők is azt szeretnék, hogy szeressék őket, és ők most vannak ott. Semmit nem változik semmi, pedig az idő telik, mi meg itt beszélgetünk a dolgokról. Vagy a fiam barátnője, aki úgy tűnik, csodás családból jött. Édes apuka, anyuka, hát imádom őket, komolyan, a kislány mégis szorong és evészavaros (pedig gyönyörű, természetesen). Vajon a szexualitás hogy fog menni, ha eleve nem szereti magát? És miért nem? Talán ez tényleg női sajátosság? Ez az örök szeretetlenség érzés, kényszer és lelki kielégületlenség?
Még azt is látom, hogy meg lehet ezzel barátkozni. A testtel is, a szexszel is, és azzal, hogy nem egyet akarunk a férfiakkal. Az a lecke viszont kicsit cinikus, önvédő, nem odaadó. Nem olyan, mint ahogy valaha elképzelte az ember. Talán néha hasonló ahhoz, de a legjobb pillanatokban is ott van benne az önvédelem és a felkészültség a csalódásra. A legnagyobb cinizmus pedig az, hogy most hozzáteszem: a szerencséseknek ott van.
És persze megengedem, hogy más másként gondolja. Én megengedem, bár nekem nem megengedett ilyen “keserűen, keményen, nőietlenül” gondolkodni. Nekem illik életem végéig csodát várni- hinni naivan, és nekem feltették nem olyan rég a kérdést (felnőtt ember a felnőttnek): És mi van a feltétel nélküli szeretettel?
– Hááát, neked adom.- mondtam- Viheted, használd. Én azt nagykorúakra tekintve rég nem ismerem.
KedvelésKedvelés
Én azt gondolom, hogy nem létezik feltétel nélküli szeretet. Mindenkit valamiért szeretünk. Akár ösztönösen, kötődve, akár tudatosan, mert olyan ember, amilyen, a tulajdonságai, érzései, jelleme és szokásai teszik azzá, aki. Ha változna, lehet, hogy nem szeretnénk. Legalább is én így látom. Szerintem ez a feltétel nélküli szeretet is egy csapda, fegyver ellenünk, hogy mi tűrjünk és némán elfogadjunk, ahogy egy nőnek illik. Ez van piedesztálra emelve, hogy így kell igazán szeretni, ha te jó ember vagy, így szeretsz. Mert a szeretet jóságos, nem kérkedik…. Szerintem meg egy lófüttyöt! 🙂
KedvelésKedvelés
Úgy, úgy. Vigyázz a kijelentéseddel, egyáltalán nem nőies 🙂
Hanem mi van a kislányokkal??? Mentsétek meg lányainkat!
KedvelésKedvelés
Jáj, tudom, hát én ilyen nyers vagyok és nöietlen! 🙂
A kislányok…. átitatva csontig szeretetéhséggel. Nagyon nehéz ez. Most kirándulás van, de erre még írok este. Mélyen érint.
KedvelésKedvelés
Hol van apa, akinek a feladata (állítólag, pszichológusi elemzésekből kikövetleztetve), hogy az első, ősbizalmi férfihoz kapcsolódást megmutassa az ő mélységes elfogadásával, a lányka feltétel nélküli királynővé avatásával? Akitől megtanulhatja, hogy a férfi tud szeretni, nemcsak elvárni? Akinek ő először életében igazán jó és megfelelő lehet?
Basszus, ott sérülünk mindannyian, nem? Ott éhezünk meg legelőször, nem?
KedvelésKedvelés
Ühüm. A sok tekintetben szuper apám, amikor második lettem egy rangos országos versenyen, csak leszidott, hogy ha nem csavarognék suli után egész délután az utcán, akkor első lettem volna (persze még az is lehet, hogy igaza volt, de kit érdekel). Sokszor eszembe jut ez…
KedvelésKedvelés
kedves Gem! az én lányom huszadik lett és én is jól leszidtam, hogy ha eleget tanult volna, akkor akár 14. is lehetett volna, de ő nem és ha ha esetleg a többiek gyengébbek lettek volna, akkor talán még a kilencedik helyet is elhozhatta volna és így tovább. jól elnevettük az egészet, de első fölindulásból tényleg bosszantó az ilyesmi. a szülőkkel szemben elnéző megértéssel érdemes viseltetni. 😉
KedvelésKedvelés
Hát. Nálunk van apa. Imádja a lányát. Kis királylányként kezeli. Elfogadja, tanítja, bátorítja, dicséri. Nem nagyon vár el semmit tőle. Csak éppen anyát nem szereti ez az apa. Na, most akkor mi van?
KedvelésKedvelés
Én is úgy érzem, jön valahonnan mélyről, hogy az apa az, aki tényleg királylányként kéne szeresse a lányát, nem elvárásokkal. Nagyon üt ez a gondolat, és fáj is, mert akkora űr van bennem e téren. (Apám engem is csak akkor szeretett, amikor jól teljesítettem.) És ehhez képest mi a szörnyű? A férjem is, már most is elvárásokkal szereti a csodás, tünemény.2,5 éves lányunkat. Persze semmi durva, de érzem belőle ezt a kis ismerős valamit, ami nagyon zavar. Jajj.
KedvelésKedvelés
“…az első, ősbizalmi férfihoz kapcsolódást megmutassa az ő mélységes elfogadásával, a lányka feltétel nélküli királynővé avatásával? Akitől megtanulhatja, hogy a férfi tud szeretni, nemcsak elvárni? Akinek ő először életében igazán jó és megfelelő lehet?”
Ez hihetetlenül pontos, én annak érzem. Őrült fontos az apakép.
Feltételek és elvárás hegyek voltak számomra. 14 évesen középfokú nyelvvizsgám volt angolból és mi volt a reakció aputól? Miért csak 86%-os? Hozzáteszem, hogy neki és anyunak egy sem volt. Dícséret soha, vagy szökőévente egyszer. Cserébe óriási cirkusz például amikor kiderült 16 évesen, hogy van fekete fehérneműm. És még igen goromba beszólásokra emlékszem, ami arra irányult, hogy nehogy azt gondoljam már, hogy még egy ilyen szépség nincs a földön. Ennek hála felnőttként tudatosan figyelve kellett megtanulnom dícséretet és bókot lereagálni, mert vagy nem hittem el, vagy képtelen voltam elfogadni. Rettentően szeretetéhes voltam és ebből nagyon sokáig volt sok problémám.
Miért van az, hogy más országokban dícsérik a gyerekeket és bíztatják őket? Sokkal egészségesebb egójuk van az embereknek, így sok helyzetben versenyképesebbek is. Nem ilyen katonatábori nevelést kaptak, mint én, aki egy hármast is zokogva mertem bevallani 12 évesen. Mert nem bántottak, de féltem, hogy haragudni fognak és nem fognak szeretni. Mikor Londonban éltem 25 évesen, majdnem elájultam, hogy az én tudásom negyedével sem rendelkező emberek milyen magabiztosak és határozottak a munkában. Akkor megértettem én miért nem és nagyon nehéz volt ezen változtatni. Ma már minden rendben az önbecsülésemmel, de nagyon haragszom amiért nekem alázat, csendesség, saját gondolataim és döntéseim helyességének állandó megkérdőjelezése volt a gyerekkorom a dícséret és az elismerés helyett. Azt gondolom, hogy ha ez meglett volna, akkor később nem rohantam volna kitárt karral mindenki felé három jó szóért cserébe. Mert ez történt. És bár sajnálom, nem az én hibám ez, hanem az apukámé, a szüleimé.
KedvelésKedvelés
Na de az az apa, is milyen mintát hozott? És amúgy sem férfias lelki dolgokon rágódni, meg egyáltalán. Sztem az apák nem tanultak túl sok pszichológiát, ritkán olvasnak fényespapíros népszerűt, és egyáltalán. Ab ovo meg úgy tűnik nem tudják, hogy a leányka nőisége a királylány státsuz függvénye. Sőt hajlamosak az ő kicsikéjüket túlfélteni, és puszta védelemből elhitetni vele, hogy nem is kell senkinek, nehogy valaki másé legyen.
KedvelésKedvelés
Jó a feltétel nélküli szeretet, elfogadás, mi ezen sok-sok kört futottunk a férjemmel. Szerinte a házastársaknak így kell szeretniük egymást. Párterápián feldobtam anno ezt a témát. A terapeuta nézett egy nagyot, és kerek perec megmondta: feltétel nélkül szeretheti a szülő a gyerekét, a házasságban meg lehetnek elvárások. Ennyi.
KedvelésKedvelés
Még ezt a szülői szeretést is megkérdőjelezem (óóó, az örök kétkedő). Csak én érzetem már úgy számtalanszor, hogy nehéz szeretni a gyerekem? Jó, nálunk voltak durva problémák. Ezek nagy részén túl vagyunk, de én bizony éreztem sokszor, hogy nem bírom már szeretni. Én annyit meg- és beleteszek, és hiába minden, mert csak a szégyen, csak a kudarc, csak a dac jön visszafelé. Hogy ez az anyaság megöl engem! Csak a kötelességtudat és valami elképesztő zsigeri kapcsolódás tartott akkor helyzetben és a remény, hogy egyszer mindez megtérül.
Én úgy hiszem, valami más kapcsol még a gyerekemhez is. A szeretés egyfajta választott érzelem, a köldökzsinór ezt képes felülírni. Nem tudom feltétel nélkül minden pillanatban szeretni még a gyerekem sem, de nem tudok leválni róla.
Sőt, továbbmegyek- sok anya lazán és könnyedén eltépi ezt a szálat. Nagyon sok nő alkalmatlan anyaként működni, és érzelmileg- zsinórilag is túl kevés hozzá.
Azt gondolom, ügyekhez fordulhatunk feltétel nélküli szeretettel. Mondjuk szeretem az emberiséget, mert egy csodának tartom, de az egyes embereket olykor megrugdosnám. Szeretem az életet zsigerből, ösztönösen, de vannak napok, amikor felkelni sem kellene.
Nos, nem túl szimpatikus gondolatok ezek, belátom, de remélem, nem érti senki félre, és a dolog lényege átjön belőle.
KedvelésKedvelés
Átjön, hogyne jönne. Ezek tabutémák ugyanakkor. Mármint a gyerekünk, gyerekeink iránt érzett szeretet, kötődés, ragaszkodás, és ezeknek az érzéseknek az apálya-dagálya. Hihetetlenül felszabadító tud lenni, amikor elkezdünk őszintén beszélni ezekről. Én a lányomnak is azt szoktam mondani, hogy “szeretlek, mindig szeretni foglak, de néha elfáradok, meg nem mindig jut erőm a szeretésre, és csinálsz is olyan dolgokat, amiket meg nem szeretek, és nem fogok jó képet vágni hozzá, mert úgyis éreznéd, hogy csak színjátszok, és akkor nem hinnél nekem többet”. Nyugtázza, megérti, mostanában már tud is rá reagálni azzal, hogy ez így rendben van, mert ő is egyre többször érzi (ahogy kamaszodik), hogy kiakad a viselkedésemtől – de az alapkötődés mindig megvan. Viszont nem misztifikálom: nincs minden anya-gyerek kapcsolatban ott az alapkötődés, és kettő: ezzel a kötődéssel vissza is lehet élni. Látom a saját apám és nagyanyám közötti – szó szerint életveszélyes – játszmát: apám egy agresszív, dühöngő alkoholista, verbálisan és fizikálisan számtalanszor meghurcolta az anyját, és a nagyanyám mégis egyetlen jó szaváért lehozza a csillagokat az égről. Mert akkor (apámneve) őt szereti, és “kisfiam” (60 éves!!!) kivételesen nem rugdossa. Amikor szóvá tettem korábban, hogy én nem intéznék újabb segélyt a fiamnak azok után, hogy pár nappal előtte végigráncigált az utcán, hogy “rohadt qrva, hogy nincs egy kibaszott forintod se piára” – a nagyanyám nagy bociszemekkel rám nézett, hogy: ” de hát a GYEREKEM!!!!!!” – és ebben benne volt, hogy ezt nem tudja felülírni semmi. Semmi, semmi, semmi.
(Ez kb. 10-12 éve volt, azóta felhagytam bárminemű beszélgetéssel ezzel kapcsolatban, és évente 1x bírom meglátogatni, elviselni a nyomorát).
KedvelésKedvelés
Drogos és alkoholista hozzátartózóinak tanítják, hogy addig nem érhetnek el változást, belső motivációt, amíg a szülői szeretet béklyójában falaznak, ezáltal támogatják a függőt. A kitaszítottság, a szülői szerep levetése , a magára hagyás elviheti a függőt oda, hogy maga akarja a változást.
KedvelésKedvelés
Ez nyilvánvaló társfüggőség. Sajnos, abban a korban már nem nagyon van, mit kezdeni vele.
KedvelésKedvelés
Nekem is mindig mondta anyam, hogy akkor is szeretni fog, ha bunozo leszek, mert a lanya vagyok, es mindegy mit csinalok, stb en akkor is a lanya leszek blabla, ehhez kepest aztan marhara nem igy lett, pedig bunozo sem lettem…
es most en is kuzdok ezzel, hogy valoban kell-e ereznem a szeretetet, ha… bar megfigyeltem, hogy ketsegeim mindig csak akkor tamadnak, ha epp ‘nem vagyok magammal joban’, szoval igyekszem szeretni magam es akkor az elfogadas is konnyebben megy, mert azt lehet, es kell, muszaj, de szeretni, azt nem muszaj, az egyeni dontes. Szerethetek, ha megeri nekem es eleg, ahogy engem szeretnek viszont, es azt ismegengedhetem magamnak, hogy ne szeressek, es ne szeressenek… sokszor en sem vagyok szeretheto, elviselheto, csak elfogadhato…
KedvelésKedvelés
Azt írod, zsigeri kapcsolódás. Szerintem olyasmi a feltétlen szeretet. Vagy mit tudom én.
KedvelésKedvelés
A feltetlen szeretet nekem ebben az ertelmezesben egyenlo lehetne a kotodessel.
KedvelésKedvelés
Ebben a kommentben magamra ismertem: én voltam az a lány, akit nehéz volt szeretni. Valószínűleg már kiskorom óta, mert akaratos, hisztis kislány voltam. Élek a gyanúperrel, hogy nem tervezett gyerek is voltam, legalábbis apám részéről, mert apám szakítani akart anyámmal (3 év együttjárás után) erre anyám teherbe esett. Erről nincs több információm, mert erről nem szeretnek beszélni a szüleim, de tény, hogy anyám 2 hónapos terhes volt velem, amikor összeházasodtak, és így lettem “koraszülött” – 3.9kilóval.:)
Anyám egyetemista volt, de már 26 éves és az akkoriban majdnem a vénlány kategória – ezért mázli, hogy elvette az apám. Már amennyiben. MInt emberek, nem illenek össze, el is akartak válni 15 év házasság után, de akkor “a gyerekek miatt” nem váltak, mire a gyerekek felnőttek, addigra meg már okafogyottá vált az egész. 42 éve házasok, de milyen áron? És ezt az árat főleg anyám fizette meg, sajnos. (a múltkori családanyás poszt részben róla is szólt, bár ő kevés kivételtől eltekintve nem maradt otthon háztartásbelinek, de ki fogom nyomtatni neki a posztot, olvassa el ő is – hogy lássa, nem benne van a hiba, ez a hiba a rendszerben volt/van)
Már gyerekkoromban is éreztem, hogy anyámnak nincs meg hozzám a “kulcsa” – nem értette meg, hogy türelemmel és szeretettel többet lehet nálam elérni, mint tiltással és fenyegetőzéssel (majd elmondom az Apunak!) Sokszor felvetődött bennem a kérdés, hogy egyáltalán, jó volt-e hogy én akkor és oda születtem, mert láthatólag anyám még nem volt felkészülve a gyereknevelésre.
Úgy is gondolom, hogy talán túlvállalták magukat a 3 gyerekkel, tinédzser koromban nagyon kevés szeretetet és odafigyelést kaptam, egyrészt anyámnak ott volt a másik két tesóm, a háztartás, a munkája…meg persze apám, az építkezés, a telek…nekem meg szerencsém volt, hogy gimiben nem keveredtem egy balhésabb társaságba, illetve akkoriban még nem volt a fiataloknak pénzük kocsmázni meg klubokba járni, Bed Beachre meg Szigetre, jobban szem előtt voltak …különben lehet, hogy nagyobb bajok is lettek volna velem. Szegények voltunk, mert mindig másra kellett a pénz, volt 3 blúzom és két nadrágom, ezeket variáltam, ebből nem lehetett menőzni, anyám nem foglalkozott azzal, hogy nézek ki, vagy mit veszek fel, tanácsot nem adott, még a szexuális felvilágosítást is elbliccelte, mert észrevette, hogy szeretek olvasni és otthon megvolt a “szex, szerelem, család” dr Bágyoni Attilától (ezért apám kiröhögött, mondván, “te ilyeneket olvasol?!” – iszonyú megszégyenítés 16 évesen, még feleselni is elfelejtettem) Családi ebédnél mindig megkaptam, hogy ne egyek sokat, mert nem fogok tudni férjhez menni (olyan voltam, mint a seprűnyél). Nem voltam csúnya, csak előnytelen ruhákban és frizurával jártam, mert senki sem mondta, hogyan is kellene nőiesebbnek lenni. Osztálytársnak könyörögtem, vágja le a hajam divatosabbra.
Felnőttként megértettem, nem akartak rosszat a szüleim, csak nem tudtak jobbat/többet adni.
KedvelésKedvelés
ami azt illeti, én is akaratos, hisztis kislány voltam, meg jól megjegyeztem, hogy önző vagyok és követelőző. aztán rá kellett jönnöm, hogy egyrészt nem vagyok az, másrészt tök jó, ha egy kisgyerek akaratos és hisztis (persze, én is felrobbanok időnként (khm állandóan), de utána gondolkodom: miért bánt engem, ha saját elképzelése van és azt meg is valósítja? ha nem kéri ki a véleményem és az engedélyem mindenhez?) harmadrészt meg sokkal jobb annak, akit nem sikerül már kicsi gyerekként megnyomorítani.
KedvelésKedvelés
Nahát, ez most nagyon jól jött. Köszönöm. Ma elfelejtettem a gyerekemnek vacsorát adni. Tudnék most itt eztmeg azt, hogy ígymeg úgy, de nem, a lényeg, hogy elfelejtettem. És még olyan pici, hogy nem tud szólni érte. És azóta is egyre szapulom magam, hogy milyen anya az ilyen.
Meg fiatalkori rettegésem, hogy ha majd egyszer gyerekem lesz, és teszem azt, olyan személyiség, amilyet, ha nem a gyerekem lenne, ki nem állhatok, akkor mi lesz? Vagy ha olyan zenét vagy akármit szeret, amit én nem? Hogy fogom elfogadni?
Meg ha nyűgös, és nyöszörög, akkor idegesít, de nagyon, és azért is a földalá süllyednék legszívesebben.
Közben pedig sokszor szinte bekebelezném újra, annyira nagyon szeretem. És az ilyen szeretetrohamok közben eszembejut: vajon tényleg? vajon biztosan eléggé szeretem? vajon ez tényleg az? elég ez? Pedig Popper Péter megmondta, nemmuszáj szeretni, attól még fel lehet nevelni tisztességesen. Na de abba sem fér bele az elfelejtett vacsora. És kezdődik az önmarcang elölről.
KedvelésKedvelés
átjött és én is érzek néha hasonlót. ami már csak azért is nehéz, mert nekem kettő van. a naggyal valahogy minden nehezebb, sokszor van olyan érzésem, hogy messze van, nem ismerem eléggé, és ha változik, utólag kell elfogadnom, megugranom ezeket a változásokat. amikor meg úgy érzem, hogy végre jól vagyunk, akkor jön valami, amivel próbára tesz. a kicsivel meg minden olyan természetes, sokkal jobban bírom a hisztiket, az akaratát, mindent. veszekszünk, kibékülünk, kész. a nagyobbikkal meg külön erőkifejtést igényel mindez. nekem meggyőződésem egyébként, hogy ennek az az oka, hogy a nagyobbikat nem engedtem közel magamhoz, mikor pici volt. nem aludtunk rögtön egy ágyban (csak egy szobában egy ideig, aztán amikor meglett a kicsi, akkor jött közénk ő is), és elég görcsös voltam sok szempontból, meg most is az vagyok. ő volt az első, sajnos ő fizeti meg a tanulópénzt.
a feltétel nélküli szeretetre viszont minden áron törekszem, és szerintem kell is. én átéltem, hogy ciki vagyok az anyámnak, meg hogy az exemnek ad igazat, meg hogy nem jogos a szomorúságom a szerelmi bánatomban (ezt azóta se értem) és ezeket nagyon szeretném elkerülni a gyerekeimmel.
a feltétel nélküli szeretet nekem a teljes elfogadást jelenti (ami nem azt jelenti, hogy akármilyen stílusban beszélhet velem, pl). ami nagyon nehéz, de szerintem minden gyerek (és szülő ugyanúgy) megérdemli.
KedvelésKedvelés
Ha nem olyan nagyon vagyok dühös a fiamra,azt mondom neki:Ha nem lennél a fiam,tuti,hogy nem lennénk barátok.
Ha nagyon dühös vagyok,azt:Inkább nyeltelek volna le!
Nem tudjuk megbeszélni a sérelmeket.Pedig szeretjük egymást.
Ez szörnyű dolog,én is tudom.
KedvelésKedvelés
“Ha belsőnk görcsöl az aggódástól,
Önvád vagy édes vágy bódítana,
S elménk magányában agyal pár bölcsességsziporkán,
Lesz-e tartalékunk elfogadásból,
hogy csak vegyük, amit a másik nyújtana,
Vagy elvárásainkat gombócként gyúrjuk egymás torkán?”
KedvelésKedvelés
Nem, semmiképp. Mi ez? nagyon találó
KedvelésKedvelés
Ezt én írtam a válás után. Sokat szorongtam/ok, sokszor volt/van bűntudatom, sokszor merengtem el a semmibe, amikor ezek megestek, akkor örökké nyaggattak: ne szorongj, nyugodj meg, légy jelen, blabla, ami lassan kemény elváráscsomaggá görcsösödött, aminek meg kellett felelni, ami voltam, ami ajándék lehetett volna, minden jó tulajdonságom fikarcnyit sem ért, mert csak a nagy, kemény elvárások voltak. Nem csak a saját kapcsolatomban látom ezt, az az érzésem, hogy az emberek nem tudnak örülni a másiknak, úgy ahogy van, nem tudják ajándéknak nézni azt, ami van benne, hanem folyton azért csesztetik, amije nincs, amire nem képes. Holott a kapcsolat a feltétlen elfogadással kezdődik. Minden kapcsolat. Nem csak a szerelmek.
KedvelésKedvelés
Ejha! Nagyon jó!
KedvelésKedvelés
Nyilván azt szerette volna, ha anyjaként szereted. Ez eleve kizárja a kölcsönösséget egy párkapcsolatban és persze sok egyéb kérdést is felvet.
KedvelésKedvelés
Attól, hogy valamit képtelenek vagyunk megvalósítani, még létezik. Egy rendkívül magas ideál, nem a hétköznapi egó világa, nehezen elérhető, de attól miért zárnánk ki, hogy létezhet ilyen állapot?
KedvelésKedvelés
Létezhet, csak ha elvárás vagy önáltatás, akkor a visszaélés melegágya. És valahogy nem tűnik kölcsönösnek.
KedvelésKedvelés
Olyan állapotnak képzelem, ahol – mindkét fél – önmagában egész, kiteljesedett, szabad. Belül. Nem szabados, nem lagymatag, nem tutyimutyi. Nem határtalan, nem törvénytelen. Szabad, ezért szabadon hagyja a másikat, hogy önmaga legyen. Te vagy és én vagyok. Elszakadnak az alsóbbrendű egoista játszmáktól. Mindketten jól ismerik a morális határokat, de semmit sem követelnek. Semmi sem kényszeríti őket, csak aminek kényszerét szívsen viselik, mert felismerték, hogy a legmagasztosabb (szabad idézet). Ha így kapcsolódnak, akkor szabadok, és a valódi szeretet csak két szabad ember között lehetséges. Tudom, tudom, fényév távolság… messze, de van. Lehet.
KedvelésKedvelés
sokszor volt már szó erről a blogon. mi történik akkor, amikor a nő (de adott esetben a férfi is) kezdi el önmagával szemben támasztani a kényszereket. igen gyakran megesik, különösen a második gyermek születése után. a nő kitűzi önmagának, hogy mivel az addigi kapcsolata oly méltó és kiegyensúlyozott volt (vagy annak hitte), tökéletes anya lesz. sikeresen magára is rántja a szülőség(!) teljes feladatkörét, gyúrja, nyomja, tolja, míg ki nem merül, bele nem fullad. érzi, de nem mer szólni, hiszen önként vállalta a felháborítóan gyakori és hétköznapi minta alapján (hiszen anyáink is így álltak helyt, nem?, s nagyanyáink még olyanabbul). szégyelli, még inkább próbál helytállni, sanyargatja magát és egyre kevésbé boldog a kiegyensúlyozott párkapcsolatában.
fordítva a férfival ugyanez, amikor ő meg családfenntartó szerepében kezd túlpendülni. nem az jut eszébe, hogy talán otthon kellene nagyobb részt vállalnia (hiszen ezt igen kevés férfi látta modellként), hanem a több pénzt, a jobb “anyagi biztonságot” kezdi hajszolni.
KedvelésKedvelés
Adél igaz, és egyetértek, sejtszintig. Valahol olvastam (és nem tudom, hol, tehát sajnos nem tudom megjelölni a forrást):
Csak az önzetlen szerelem az igazi – mondják sokan.
Ez tévedés! Találkoztál már olyannal, aki önzetlenül és kötöttségek nélkül szeretett és a partnere teljes mértékben respektálta azt? Hogy lehet egy olyan embert tisztelni, aki semmilyen kívánságot nem támaszt? Természetesen mindenki hallotta már a mondatot: “szeretlek, mindegy mit csinálsz”. Nincs határtalan szerelem, vannak konfliktustűrő- és alapvető elv határaink, amelyekre szükségünk van egy kapcsolat során. Legkésőbb, ha valami váratlan áll elő egy kapcsolatban, bizonyos feltételek kiállításra kerülnek. Így vagy úgy.
KedvelésKedvelés
Bocsánat, muszáj betennem. Nahát, önzetlen szeretet :-DDD
KedvelésKedvelés
vigyorogtam végig…. he-he-he…
KedvelésKedvelés
Ez Lovasi, ez ki???
KedvelésKedvelés
Klemencz- Kistehén
KedvelésKedvelés
Aki ilyet ír, az nem érti az önzetlen és feltétel nélküli szeretet fogalmát.
KedvelésKedvelés
Azt hittem ez valami humoros ize…
KedvelésKedvelés
Megírod, ezt hogy érted? Ha kimondottan párkapcsolatokra értelmezzük.
KedvelésKedvelés
Ez nekem jött? Mit kell megírni?
KedvelésKedvelés
Na, gondolkodtam én is azon, amit írtál. A gyerekekről. Nálam ez olyasmi, hogy szeretem a gyerekemet, kötődöm is hozzá, ő is hozzám, és én nem várom el, hogy szeressen. De szeret, mert én vagyok neki a világ, meg az apja. Ha haragszom rá, akkor is szeretem, és ha a hátam közepére kívánom, akkor is. Mondom is neki, hogy mikor haragszom rá és leüvöltöm a haját, akkor is szeretem, csak akkor éppen dühös vagyok rá. Szerintem így meg tudja tanulni, hogy a szeretet nem egy érzés, hanem állapot is, döntés is, cselekvés is, sok minden. Most nem tudom elképzelni, hogy valaha ne szeressem a gyerekemet. Hogy tud olyat tenni, hogy elforduljak tőle és megvonjam a figyelmem, a törődésem és a szeretetemet. Nem fogok hozzá ragaszkodni, ha felnőtt lesz, legalábbis remélem, de tudnia kell majd, hogy akkor is számíthat rám, amikor senki másra már nem. Ilyesmi.
KedvelésKedvelés
Nem Adél, Őszinte Anyától kérdeztem, csak rossz helyen
KedvelésKedvelés
4 évbe telt, amíg felteltek annyira a szeretet-raktáraim, hogy rájöttem, mondhatok nemet is. Azóta minden jobb, egyenesebb gerinccel. (A szex is, persze.) De nem tudom, mi lett volna, ha ezt olyannak adom, aki kihasználja, majd elhagy. Szerencsém volt.
Még most is érzem, hogy akkor vagyok igazán jól, ha elég ölelgetésben-szeretgetésben-fizikai kontaktusban van részem és egyedül nagyon hamar visszaesnék a rettenetes hangulataimba. Remélem, idővel kigyógyulok ebből is.
KedvelésKedvelés
Érdekes, nálam a szeretésbe csomagolt használat azt váltotta ki, hogy nem szeretem a tapogatást, pusziszkodást, felesleges érintéseket. Csak a gyerekeimmel- nyilván azért, mert ott tudom, hogy önmagáért való kapcsolódás.
KedvelésKedvelés
Nem szeretésbe csomagolt használat volt, annyira üres voltam, hogy mindig akartam a szeretésnek minden formáját, mindenáron.
KedvelésKedvelés
akkor is fura. Nyilván a saját érzéseim miatt.
KedvelésKedvelés
Írjatok a fiatallány-emlékeitekről. Vagy egyedül vagyok???
KedvelésKedvelés
Fiatal lány koromban (16) volt egy barátom, ő is 16. Szép fokozatosan ismerkedtünk egymás testével, és ez nekem így jó is lett volna, de egyre jobban követelte “azt”, mert akkor ő férfi lehetne végre. És beadtam a derekam, de tudtam, hogy még várni kellett volna. Nem volt méltó hozzám a fiú, csak menekültem otthonról, nála találtam törődést és gyengédséget, amit otthon nem. Anyám, mikor fél év múlva elmondtam neki, elvitt ahhoz az őskövülethez, akinél én is születtem, aki felírt nekem egy olyan fogamzásgátlót, amit a hetvenes években fejlesztettek ki, csoda, hogy nem lettem meddő tőle, pedig 2 évig szedtem. Utána jöttek a gázabbnál gázabb pasik, szép, tömött sorokban. Nincs líra, bocsánat.
KedvelésKedvelés
Nekem nagyon jó volt a fiatal-lány emlékem. A lesérülékenyebb korszakomban kaptam a párom és ő volt az egyetlen, aki magamért szeretett. Tőle sosem kaptam kritikát, lesajnálást, bűntudatot mint apámtól, mert ő elfogadott. Nagyon sokat tanítottunk egymásnak, nagyon türelmes volt velem. Aztán egyszercsak túlléptem rajta, már kevés volt, amit adni tudott, mert az elveim és az álmaim frusztrálták. Nagyon boldog volta az egyetemtől, ahova mehettem, őneki ott mindenki bunkó “öltöny” volt csak. Ő nem akart tanulni, nem akart semmit igazán. Hát szomorúan, de elköszöntünk. (Ő ugyan próbálta nehezíteni az elválást, de én akkor már döntöttem)
Azóta már ennyi év után tudom, hogy nagyon sokat köszönhetek neki, hogy nekem egyáltalán nincs dicso-wc-jében-térdelve emlékem, sem bűntudatom semmiért.
KedvelésKedvelés
Nekem is volt egy ilyen valakim, csak buntudattal, szegyennel reszemrol megis, ami belolem jott, es teljesen megmergezte a kapcsolatunkat.
Annyira frusztralt mar engem, hogy turelmes, mennyire szeret, mindent megtanit, megmutat, es ha ker is vissza, eleg neki, amit tudok nyujtani, igy mindenfele bugyuta urugyet keresve nagyon csunyan kidobtam… Ugy ereztem ‘nem vagyok melto hozza’, akkor ezt nem igy eltem meg, csak utolag visszagondolva a mierteket. Ha nem igy erzetem volna sem biztos, hogy egyutt lennenk maig, de biztosan sokkal szebb lett volna az elvalas, korrektebb.
Azota is beszeloviszonyban vagyunk, sot nagyon sokaig ossze is jartunk, barati tarsasag is kozos volt, aztan idovel ez szepen lassan megszakadt.
Ha most felhivnam, biztosan beulnenk egy kavera, es jot dumalnank.
KedvelésKedvelés
Ez az érzés hajszolja az embert később méltatlan kapcsolatba. Valami alantast keresel, ahol a félelmeid, gyanúid beigazolódnak.
Mondjuk, amit itt leírsz, több, mint gyanús. Nyilván, ha kivárod, eljött volna a pofon is. Mindig eljön 🙂
KedvelésKedvelés
Nem tudom megitelni, mikor jott volna el a pofon, jott-e volna. En nem latom ennyire negativan a ferfiakat egytol-egyig. Exem nagyon erzelmes, normalis srac volt, es teljesen mas elkepzelesei voltak a kapcsolatrol, mint az atlagnak. Valoszinu, mert apa nelkul nott fel. Kivancsi is lennek most hogy s mint van, hat remelem nemsokara osszefutok vele.
Mire gondolsz pontosan, mi kesztet gyanakvasra?
A belehajszolo erzest ismerem. O is szokta kerdezni tolem egyebkent, miert van az, hogy ‘a szep lanyok mindig a rossz fiukra buknak?’
KedvelésKedvelés
Nem, a rossz fiúk buknak a szép lányokra, akiknek idejében bele lett verve abba a butuska kis fejébe, hogy menjen, gyorsan, ahhoz, aki kéri (=nyomul). Én üzenem.
KedvelésKedvelés
:D:D Atadom, ha ugy adodik!
KedvelésKedvelés
13 voltam, mikor megismertem. Ő 21, a bátyám barátja, tudomást sem vettem róla, hiszen nem érdekeltek akkor még a fiúk. Pláne nem a férfiak. Aztán egyszer csak 15 évesen egycsapásra nő lettem, mint mikor a rózsabimbó hirtelen kifeslik. Ugyanolyan nap volt mint a többi, én nyitottam ajtót, és azonnal belém szeretett, végzetesen. Sok éven át – miközben plátói kislányos szerelmeket kergettem – tanította meg végtelen türelemmel és tisztelettel testemnek, lelkemnek, hogy mi jó nekem. Mindig csak én számítottam. Az én örömem tette boldoggá. Lesz majd mit mondanom a kamasszá cseperedő gyerekeimnek arról, hogy mi a testi szerelem. Hogy az nem “aktus”. Hogy milyen az, amikor abba olvad bele két ember, hogy egymás karját simogatják, hogy az erogén zónák nem a testen, hanem a lélekben vannak.
Azért lett vége, mert nem hittem el, hogy engem így és ennyire lehet szeretni. Mindig vártam, hogy hol jön a pofon, mi benne a trükk. Nem volt trükk, ma már tudom, csak én voltam annyira kishitű, hogy semmi nem tudott meggyőzni.
KedvelésKedvelés
Na asszem errol irtam fent.
KedvelésKedvelés
13 voltam.Nagyon ártatlan voltam még akkoriban.A pornóújságban a “cumizós” képre azt hittem,a férfi belepisil a nő szájába,annyira nem volt fogalmam semmiről.Irigyeltem a nővérem(14),hogy ő milyen vagány,már nem szűz és iszik,bulizik.Én mindig csak olvastam.
.A nővérem fiúja volt.Nagyon tetszett.Lehetett úgy 18.Elmentem hozzá és mondtam neki,vegye el a szüzességem.Nagyon rossz volt.Úgy “ugrált rajtam,mint varjú a dögön”De utána csinált nekem szendvicset és adott Postinort.
KedvelésKedvelés
Nagyon félénk vagyok, de valahogy ha megtetszett egy férfi, akkor nem hagytam sosem annyiban, és simán leszólítottam. Átlagban 10 évvel idősebbeket. Az elsőt egészen pontosan a 16. születésnapomon környékeztem meg. Ő 28 volt, és nős. Sms-eztünk nagyon sokat, amikor találkoztunk, akkor meg mindig a kocsijában ültünk, és fagyiztunk. Nem történt semmi, leszámítva, hogy megölelt. Úgy kellett akkor nekem az ölelés, mint egy falat kenyér. Később úgy éreztem, jó lett volna, ha több is történt volna. De most megint úgy érzem, hogy jó volt így.
KedvelésKedvelés
Először is, volt a nagy Ideál. Akinek a lába nyomát sem, akit évekig, aki szupernóvaként beragyogta elvont kis életem egét.
Aztán volt ugye a testiség, egészen korán, valami furcsa végzetembe rohanásképp. Maga a defloráció hideg, elvont aktus, és fájdalom. Utána hosszú ideig a testiség valami nagyon tárgyias, amolyan “a lelkem szárnyal amott, még te idelenn használsz” dolog.
Aztán volt két kapcsolatom, és ez is színtiszta üzlet visszanézve: visszakaptam a testiséget, mint átélhetőt, nem néztem már a plafon repedéseit. Cserébe szilánkosra tört a lelkem.
A második kapcsolat lett A Férj. Gyerekek, évek. Mostanában néha rajtakapom magam, hogy megint csak a test van ott, csak a húsom.
Az irónia: néha látom az akkori Ideált. Nézzük egymást. Pulzál a sok kimondatlan az udvariassági formák alatt. Biztos szánalmasnak is lát kicsit, a rám hegesedett nevével, a jelekkel a karomon, a szüléstől formátlan testemmel.
Én már nem érzem magam annak. Megbékéltem a hegekkel, és magammal is.
KedvelésKedvelés
A húsz-harminc évvel idősebb férfiakhoz való vonzódásodban volt esetleg olyan, hogy ők biztos nem kritizálnak, ők szépnek találnak?
KedvelésKedvelés
Volt egyszer egy pasas, 15 évvel lehetett idősebb nálam, én lehettem 17. Konditerembe jártam, ő is. Egyszer haza akart vinni, mert esett az eső. Aztán nem a házunk előtt állt meg a kocsival, hanem kicsit odébb. Kezdett volna udvarolni, de én gyorsan leállítottam, mert nem tetszett, és volt barátom is. A pasas onnantól fogva távoli rajongással figyelt engem, és mivel itt lakik, a környéken, azóta is összefutunk néha, meredt szemmel bámul, még mindig tetszem neki. Szerintem ő nem kritizált volna sokat, csak legyen szex.
KedvelésKedvelés
Nem, nem ezért. Aztán mégis így.
KedvelésKedvelés
Mit tudom én. Nem akarok hazudni, nem tudom a választ. Történt. Eredője volt nagyon erős hatásoknak. Mindig én voltam az ékszer, ez tény.
Most is. A magam foglalatában. Eléggé megdöbbentő különbség.
De azért jó az, ha rámnéznek.
Majd átgondolom ezt, megyek futni, csak előtte még kilencszer meghallgatom a Gloomy Sundayt.
KedvelésKedvelés
Mért pont kilencszer?
KedvelésKedvelés
Akkor kezdem kapisgálni.
Mazz egyébként hegedűs.
KedvelésKedvelés
Jaj, én az ilyen 15-20, pláne 30 évvel idősebb fickókat, mindig nyálazdó vénembereknek láttam, persze nálam is bepróbálkoztak páran, főleg 15 és 25 éves korom között, én zaklatásnak érzékeltem, nagyon nem helyénvalónak!
KedvelésKedvelés
Ismerős érzés.
KedvelésKedvelés
Pont a napokban gondolkodtam el azon, hogy soha nem volt fiatal és főleg szép férfi az életemben, még csak kaland szintjén sem, pedig abból aztán volt rengeteg.
Amikor konditerembe jártam, néha elnézegettem egy-egy tökéletesre formált fiatal testet, és olyan nagyon jó lett volna, úgy minden elköteleződés, vagy szerelem-szeretet reménye nélkül is akár, ellegelészni egyiken-másikon. Hogy egyszer egy igazi szépet, kemény izmút, fiatalt markolásszak. Meg sem fordult a fejemben, hogy bármelyiknek is kellhetnék, pedig akkor még elég jól néztem ki, szép volt az én testem is, némiképp objektíven visszanézve. Egyszer közeledett felém egy ilyen adonisztestű fiatal pasi, még tetszett is, nagyon le akartam vele feküdni, de őszintén szólva tartottam attól, hogy ruha nélkül nem felelnék meg neki, így nem lett a dologból semmi. Azért néhány éjjel kapartam miatta a falat, az akkori jóval idősebb bántalmazóm mellett feküdve, aki egyébként csak akkor nyúlt hozzám, ha muszáj volt, nem felejtve el az orrom alá dörgölni, hogy mennyibe kerül neki egy baszás velem (=viagra).
Szóval a válaszom igen, nálam abszolút közrejátszott ez is, de nem ez volt a legmarkánsabb vonása az idős(ebb) férfiakhoz való vonzódásomnak. Az igazi okok jóval mélyebben voltak/vannak.
Az más kérdés, hogy bármilyen korú és kinézetű férfiak abszolút jogosnak érzik, hogy nekik tökéletes testű fiatal csaj jár.
Ki lett hogyan nevelve?
KedvelésKedvelés
Vajon minek kellett neki nő,ha csak viagrával volt képes?
KedvelésKedvelés
Ez másik történet, amikor összejöttünk, még ment anélkül is, aztán történt egy s más, és a vége felé már nem ment. Nem a viagra volt a lényeg, hanem hogy ezt a “sokba kerülsz nekem”-dolgot folyton megkaptam.
De ez már nagyon off, nem szeretném szétbarmolni ezt a jó posztot.
KedvelésKedvelés
Bajuszcic
“Egyszer közeledett felém egy ilyen adonisztestű fiatal pasi, még tetszett is, nagyon le akartam vele feküdni, de őszintén szólva tartottam attól, hogy ruha nélkül nem felelnék meg neki, így nem lett a dologból semmi.” – Tartottam attól/tőle!? Ugyan mitől? Feleennyit nem szabadna ezen agyalni. Egyértelműen kimutatta szándékát… ösztönből hagyni kellett volna, hogy magával sodorjon! Ráadásul ezek az kidolgozott testű srácok, többnyire nem egy bonyolult alkatok. Egy gyenge közhellyel két vállra fekteted. Legyünk már egy picit bátrabbak! Főleg ma, amikor már egy szerelmes vers is kimeríti az erőszak fogalmát , ha nem a megfelelő férfi írja. Kezünk-lábunk kis túlzással meg van kötve, lassan nektek kell közelíteni. Az, hogy mikor van szex, és mikor nem, azt mindig a nő dönti el. De akkor döntse el! Mi történhetett volna ha közeledsz felé? A legrosszabb esetben kosarat kapsz. (Én kapok évente 50-et, és nagyon remélem kapok még több százat! Nagy számok törvénye alapján, kis eredményesség mellett is beérik valami.) Már lassan úgy vagyunk ezzel is mint a pofonnal; adni szabad, kapni nem. Ezt felejtsük el!
Ennél már csak az rosszabb, mikor valami megmagyarázhatatlan magnóliák összjátékaként megjelenik az illető az ajtóban, ti meg rácsapjátok azt. “Úgyse tetszettem volna neki”. Ugyan. Persze, értem én, könnyű nekem ezt így szárazon leírni, mikor ott a pillanat nehéz bátornak lenni. Az elszántság elillan, de akkor is, ha már nem közeledünk (mert az olyan nőietlen) legalább szórjuk azokat a JELEKET, hogy az a barom értse már meg! Abból még soha nem történt tragédia, ha meghívod valamire… de ha ez meredek, csúsztass bele a táskájába/zsebébe… egy cetlit egy rövid frappáns üzenettel telefonszámmal névvel! Mindenki csak vágyakozik ábrándozik, közben meg kihalunk. 😦
Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Köszi a should-okat és a frappáns befejezést.
KedvelésKedvelés
Egy kicsit vicces, ahogy Tibi itten fantáziál meg a maga érdekében lobbizik. A nők bizonytalankodásainak elég mély, nehéz okai vannak.
KedvelésKedvelés
Az ember segíteni akar és ez a hála. Fantázia? Lobbi? Mint Makó Jeruzsálemtől.
KedvelésKedvelés
Ez a Tibi időnként kihozza belőlem az állatot.Megnézném a fizimiskáját szívesen.
KedvelésKedvelés
az én testem jó katona. meztelenül hálásan tekintek rá. izmos, erős, szívós.
nem tartom szép nőnek magam, de tökéletesen elégedett vagyok azzal, amivel felruházott a természet: sötét, későn őszülő dús göndör haj, sosemfájós fej, átlagos fülek, bogárszem, széles arccsont-állkapocs, átlagos orr, telt alsóajak, csinos áll, jó bőr, kevés szeplő, anyajegy, erős nyak, széles váll/hát (hála a sok úszásnak), kerek mellek (kitartóan adták a tejet két gyereknek 39 hónapon keresztül — most is csak kicsit ereszkedtek meg), vékony derék, lapos has, széles csípő, erős combok, keskeny térdek, birkózó lábikra, vékony boka-csukló, hosszú lábfej-kéz, szürreálisan apró kislábujjak. csupán jobb mutatóujjam tört el (lerúgták), természetesen és könnyen szültem. rengeteget dolgozom terepen, a lábaim sosem fáradnak el. csontjaim harminc kiló többletet is zokszó nélkül cipeltek.
mindig akadtak férfiak, akiknek tetszett, és én sem voltam zavarban miatta. vígan nudizom ma is, ha úgy adódik. az első fiú (korombeli) nagyon szerette, tisztelte és vigyázott rá. férfiak nem gyalázták meg, a szex mindig jó volt, ha nem emlékezetes, akkor gyorsan odébbálltunk.
diétával nem sanyargattam, de voltam kényszeres evő, sok extrém sport jólesett neki. pihenek, ha kéri, nem vagyok beteg (csak ritkán, ha a lelkem az).
előfordul, hogy évekig nincs szex, de az is rendben van. sosem voltam részeg, füvet nem szívok, cigarettát néha (erőset, finomat — kedvenc kutyám, dzsarum). egészségesen étkezem, jó minőségű ételt vásárolok (főként termelőktől), zsíros tejet iszom, csak vajat eszem, húst keveset, cukor helyett mézet (a napi kávémat tejjel-mézzel).
csak a fogínyem nem fogad szót, de foglalkozom vele. járok dentálhigiénés szakemberhez, fodrászhoz, kozmetikushoz, masszőrhöz, évi két alkalommal csontkovácshoz, évente méregtelenítek. amúgy nagyon elnéző és megengedő vagyok magammal (a gyerekeimmel is).
még a fele hátra van. 🙂 ezért jobban szeretem, mint bármikor.
KedvelésKedvelés
Hű, ettől összeszorult a gyomrom. Mert neked annyira jó!
KedvelésKedvelés
Ezt nagyon jó volt olvasni!
KedvelésKedvelés
Ó, mennyi mindent elmondtál most!!!
Én nem vagyok ilyen jóban az enyémmel.
KedvelésKedvelés
Én nagyon, nagyon sokáig nem tudtam, hogyan bánjak a szexualitásommal, bár alapvetően nem volt vele gondom. A fiúzás elég rosszul indult, megaláztatásokkal, méltánytalanságokkal övezve, de a testem megbízhatóan működött, mint a svájci óra. Voltak kapcsolataim, komoly-tartós is, de 30 éves koromig tök passzív voltam, nem mentem a vágyaim után, még ha voltak, akkor se, egy Csipkerózsika aludt bennem. Nem voltak kalandjaim, nem csábítottam el férfiakat, alig flörtöltem (jóformán azt se tudtam, hogy kell), nagyon megúszósra vettem a témát. Aztán “felébredtem”, és inkább több, mint kevesebb sikerrel kísérletezgetek. Egyre jobban tudom, mi kell, és azt – na nem mindenáron – megszerzem. De azért egy kicsit félek, hogy kifutok az időből, hamarosan megereszkedett vén nyanya leszek és nem kellek senkinek, mielőtt még én magam mondhatnám: ennyi elég volt. Nőknél van kapuzárási pánik? 🙂
KedvelésKedvelés
Van, klimaxnak hívják.
KedvelésKedvelés
Szerintem korábban, 35 év körül.
KedvelésKedvelés
Hát ez mennyire igaz! 😦 De legalább nevet adtatok neki, köszönöm, eszembe se jutott volna, hogy ez kapuzárási. És pánik. Pedig ezután is lesz élet. Tudja az eszem. Miért nem tudom meggyőzni magam?
KedvelésKedvelés
Ó, akkor nekem az van! A második felét nem akarom ugyanúgy csinálni, de nem pánikolok, csak most már teszek érte.
KedvelésKedvelés
16 éves voltam, ő is. Szerintem ugyanazt éltük át, hónapokig a csókok alatti kínzó vágyat, amitől édes fájdalom hasít az ember alhasába. Aztán 4 évig volt minden, csak az nem.
Ezalatt rendkívül jól meg lehet ismerni egymást, a másik testét, vágyait, örömeit.
Tökéletes volt minden, jó szívvel ajánlanám mindenkinek.
A kapcsolat 8 évet élt meg, ma mindketten három (majdnem-felnőtt) gyerekes szülők vagyunk,
természetesen más házasságokkal és már gyerekekkel.
De folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, mert összetartozunk valahol mindörökké.
Szex köztünk később sosem volt, max. csak beszéd a témáról, mint egy baráttal.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a posztot. Ez annyira szomorú, sőt tragikus, a saját történetemben is – és annyira jó, hogy végre valaki ilyen érzékenységgel és őszinteséggel ír róla. És én is szorongok a mai kislányokért.
Belinkelek egy – számomra – hasonlóan megvilágosító erejű angol nyelvű cikket, kicsit hosszú, alatta két idézet:
http://storybleed.com/2008/07/the-opposite-of/
“Too many young men become date rapists by confusing silence with a clear, verbal affirmation. “No means no”, but – especially with partners you don’t know well – you need to presume that silence (especially when accompanied by physical passivity) is also a loud, clear, shout-it-from-the-flippin’-rooftops, “NO!” How many women have had sex they didn’t desire with men they didn’t want simply because they were too tired of fighting, too tired of resisting, too eager to just have it over with?”
“Our sisters and daughters need to hear, perhaps over and over again, that the gift of pleasure, laughter, and ecstasy belongs as much to them as it does to men. But ensuring that young women are able to exercise their natural capacity for delight requires giving them a voice, and it requires creating a culture – in our schools and in our broader society – that is willing and eager to hear that voice, whatever it has to say.”
KedvelésKedvelés
Leírom, bár mintha ólom lenne az ujjaimban, fura béna érzés, de ha nem ide, most, akkor soha sehova. 9 éves lehettem és teljesen fejletlen ( 16 évesen kezdtem menstruálni), amikor a 4 évvel idősebb unokabátyám ( a család szeme fénye, jó tanuló, udvarias, segítőkész, rendes, „ a te szobádban miért nincs soha olyan rend mint a Petiében??) először elkezdte használni a kezeim, majd a számat is. 17 vagy 18 lehettem, amikor nemet tudtam rá mondani. Ami a legszörnyűbb, egyszerűen magam sem tudom, miért. Hiszen sosem bántott, kényszerített, mindig csak kért.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, hogy leírtad. Hány ilyen történet lehet a szégyenek mélyén…
KedvelésKedvelés
Nagyon bátor vagy!
KedvelésKedvelés
Ehhez nagyon nagy erő és bátorság kellett most. Nem is tudok mást írni. Jó, hogy leírtad ide.
KedvelésKedvelés
Tényleg jó elmondani. Pszichodrámán egy 59 éves nő próbálta feldolgozni, hogy ovis korában bántalmazták hasonlóképp, nem kell addig várni vele!
KedvelésKedvelés
Atyaég, köszönöm, hogy leírtad. Itt jó helyen vagy!
Küldök egy ölelést, ha elfogadod.
KedvelésKedvelés
Köszönöm. Azt hittem, ezen túl vagyok, de ha elég mélyre ások magamban ( amit most sajnos más okokból meg kell tennem) akkor rájövök, mennyi mindent meghatároz a mostani életemben is. És igen gyűlölöm a testem, és gyűlölöm, ha valaki meg akarja mondani, mit csináljak az ágyban, vagy ha megpróbál olyasmire rávenni, amit nem szeretnék. Ez biztos, hogy megmaradt. Valószínűleg ezért volt szinte csak kizárólag egyéjszakás kapcsolatom sokáig. És ezért zavar, ha valaki, aki szerelmes belém, ki akarja próbálni az análszexet. És ha visszautasítom, úgy éli meg, hogy le kell mondania valamiről. Hát így. Most megint kicsit remeg a kezem, meg szorít a mellkasom, túlzásba vittem a ktárulkozást. Olyan furcsa nekem magamról írni ezeket, a darabokat az életemből. Ez kusza lettt.
KedvelésKedvelés
Egyébként mire gondol egy 43 éves férfi, mikor elveszi egy 21 éves nő szüzességét?
Hogy ez neki jár? Hogy a csaj akarta? Hogy majd együtt élik le az életüket? Hogy épp ez az izgi benne? Vagy nem is tudja, hogy szűz?
Nekem a 40 körüli férfi ismerőseim inkább aggodalommal konstatálják, ha 22 éves lányok érdeklődnek irántuk. Félnek az élethelyzeti és szellemi asszimmetriától, és nem adják el a lelküket egy feszes seggért.
Emlékeztek az Amerikai szépségre, mikor a családapa máris nem akarja megdugni a 17 éves bombázót, mikor megtudja, hogy az szűz?
KedvelésKedvelés
Az nagyon durva, igen.
KedvelésKedvelés
Na neee! 🙂
Amerikai szépség, egyik kedvencem.
KedvelésKedvelés
Az nagyon visszás jelenet, valóban.
Kicsit irigyellek a negyvenes ismerőseidért, akik nem cserélnének… egészen ellenkező a tapasztalatom. És milyen ideológiákat gyártanak rá, ha hallanátok! Tőlük tudom, hogy a harmincas nők már visszavonhatatlanul megvénhedtek. És akkor szépen fogalmaztam.
KedvelésKedvelés
Az amerikai gondolkodás egy kicsit más, meglepően prűdek tudnak lenni.
Én meg nem voltam már szűz, ő nem kérdezte, mi vagyok, de persze mindegy.
KedvelésKedvelés
Majdnem 17 voltam. Egyszerre voltam kíváncsi, és féltem is a szerelmeskedéstől. Aztán megtörtént. Fájt, és arra nagyon emlékszem, mennyire leizzadtam. Ő 23 volt, utána még 7 évig jártunk. Megtanultuk egymás, és saját magunk testét. A világról alkotott elképzelésünk azonban teljesen más volt, vége lett.
A szexualitás traumatizált terület nekem apám miatt, aki verbálisan undorító módon fejezte ki minden nap, hogy édesanyám mért nem…Hát azért nem, mert bántalmazta…Az első élményem a csókról: féltem, amikor apám megcsókolta édesanyámat…Ezeket nem lehet kiheverni, én legalábbis még nem tudtam.
Ezektől függetlenül tudok felszabadult lenni a szexben, bár azt nem mondanám, hogy minden esetben.
KedvelésKedvelés
A fiam harminc éves. A korban hozzáillő nők szerinte üresfejű, műkörmös, tetkós, kibírhatatlanul rámenős, fantáziátlan lények. És egyik sem olvasta sem a Pekingi őszt, sem a Zen és a motorkerékpár ápolás művészetét. sem az Ember tragédiáját, pedig enélkül ugye… A huszonéves ismerőseim negyvenes nőkkel járnak. A negyvenesek ötvenesekkel. Én ezeket látom főleg. A negyvenes férfiak okkal tartanak a huszonéves, Cosmopolitan-en és szappanoperákon szocializálódott nőktől.
KedvelésKedvelés
van egy barátom, mielőtt feladta végleg a társkeresést, és úgy döntött volna, hogy agglegény lesz, tett egy próbát a netes oldalakkal. Mert a korabeli harmincas nőkkel nem ment. És talált egy harmincast, mert alaposan megszűrte, kivel megy randizni, aztán elvette feleségül.
KedvelésKedvelés
Milyen szép történet! Azért van pár történetem a másik oldalról ezzel az “alapos szűréssel” kapcsolatban 😀 De speciel ez egy olyan terület, ahol a nők és férfiak kábé egyformán hülyék.
KedvelésKedvelés
Persze, ezért is hagyta ezt az opciót utoljára, mert undorodott tőle. Azt tessék, nevelik a két porontyukat, 7 éve.
KedvelésKedvelés
desperated_housewife: Ha most lehetne pontozni, felpontoználak! Szó szerint írtad le a gondolataim, s nőként a te szádból ez még hitelesebb is, mintha én körmöltem volna. Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Én nem tudok szépeket mondani a kamaszkoromról.
Emlékszem, annak idején a legjobb barátnőmmel szerződést kötöttünk, hogy ha 17 éves korunk előtt elveszítjük a szüzességünket, meg kell ennünk egy nagy tányér spenótot. 🙂 (Utáltuk mindketten.) (Megettem.)
Nem voltam 15 éves, mikor a neten megismerkedtem egy sráccal. Találkoztunk, egyből összejöttünk (persze, azóta rájöttem, hogy az összes exemmel azért voltam együtt, mert érdeklődtek irántam, nem azért, mert én annyira akartam őket).
Neki elég szar gyerekkora lehetett, a szüleivel nagyon rossz volt a kapcsolata, emiatt kicsit szánalmas is volt. Na mindegy, ez nem lényeges…
Ő két évvel volt idősebb, nagyon érdekelte a szex (meg mindenféle kapcsolt dolog), engem viszont nem annyira. De azért engedelmesen pettingeltem vele, meg kipróbáltam vele dolgokat. Köbö három hónap után annyira beindult, hogy nem volt neki elég a petting. Én teljesen határozottan nemet mondtam neki, amire ő azt mondta, “márpedig meg fog történni”. Ez is határozott volt. Én megijedtem, és egy másodperc alatt végiggondoltam, hogy ha nagyon tiltakozom, akkor lehet, hogy nagyon fog fájni, vagy megsérülök. Így inkább hagytam magam. Utána nagyon szégyelltem magam, és mérges meg szomorú is voltam.
De azért még vagy három hónapig együtt voltunk, használt a mindenféle szexuális játékaira. Majd – és erre nagyon büszke vagyok utólag – én szakítottam vele, mert elegem lett, hogy csak használ (bár nagyon odavolt értem, de akkor is).
Utána három évig hallani sem akartam fiúkról, “pasikról”. Utána volt még három-négy srác az életemben, egyiket sem én választottam, ők fordultak hozzám. Nekem meg eszembe sem jutott válogatni, méricskélni. Nem volt méltó hozzám egyik sem, az ágyban mindegyik magasról leszarta, hogy nekem is lehetnek vágyaim, szükségleteim.
Nem is volt még soha orgazmusom szex közben (bár petting közben sem).
Csak az én mostani emberemmel érzek olyat, amit még azelőtt sosem, már az első perctől: tisztel és becsül, és boldogítja, ha nekem jó. Egész megdöbbentő ez még mindig nekem. De kezdem megszokni. Nem unni, hanem végre kezdem elhinni, hogy én is érek valamit. És kezdem nem szégyellni a testemet előtte.
KedvelésKedvelés
Annyit gondolkozom ezen, hogy mi a recept. Min múlik, hogy néhányunknak szép emlékei vannak a testéről, a bimbozó szexualitásáról, sokunknak pedig kellemetlen, borzasztó. Nekem pozitív emlékeim vannak, pedig nem teljesen poztív a kép: 16 évesen ismerkedtem meg a 19 éves fiúval, aki igazi nagy szerelmem volt, csodálatos 3 évet töltöttünk együtt, nagyon szerettük egymást, egymás családját, barátait, közös projekteket is csináltunk, megváltottuk a diákságot, ami belefér. Finoman és lassan közeledett a testemhez, én pedig túl sok elképzeléssel, irodalommal és filmmel voltam tele, görccsel és kóros önbizalomhiánnyal, meg félsszel is, bár nem tudom azóta sem, mitől féltem. A mi családunkban soha nem volt tabu a szex, soha nem voltak méhecskék, gólya stb., a mi szintünkön, de mindig őszinteség volt és konkrétum, beszélgetés is, ha arra volt kedvünk. Ez a sok agyalás, és az ő sürgetése végül is azt eredményezte, hogy sajnos nem tudom mikor és hogyan vesztettem el a szűzességem, valahol a próbálkozások közepette sikerült. Az utána következő tapasztalatok egy kezemre ráférnek, mindig korabeli, hasonló baráti- és érdeklődési körből, intelligens, jól nevelt fiúk voltak, a hormonjaimra tett hatásuk hullámzó. Aztán 10 évvel ezelőtt jött a férjem, nálam tapasztalatlanabb, de sokkal bölcsebb, valami olyasmi, amivel szerintem születni lehet (de ez is ilyen nőklapjás mondat, nem tudom, hogy működik), vele sok mindenen átestünk, remélem, a nagyja még hátra van. Volt izzás már a látványtól is, volt elhidegülés hetekre, volt távkapcsolat, kiszeretés és visszaszeretés (kérlek, ezeket ne tiltsátok be 🙂 ), az együttléteink idővel értek, most mindegyik alkalom olyan, mintha valami kis ünnep lenne.
Innen ugrok az Adél kérdésére még az elejéről: hogyan mentsük meg a lányainkat, miközben a fiainkra is vigyáznunk kell. A diszkóba szájba-szembe tevős fiúk semmivel sem okosabbak, tanultabbak, nekik sem mondja el senki, nem is értik mi történik sem a saját testükben, sem a lányokéban. Dzsungel-harc ez is, ki a legmenőbb a suliban, akit a legtöbben lesz.o.ptak, vagy aki a legtöbbnek csinálta? Amerikai középiskolákban szifilisz szűrés zajlik, ez engem megrémiszt, az én lányom tizenév múlva kerül bele ebbe a ketrecbe. Nagyon sajnálom, egyébként, a fiatalokat, nem tudom, hányukkal ülnek le otthon beszélgetni, hányuknak adnak koruknak, fejlődésüknek megfelelő könyveket a kezükbe, hányuknak magyarázzák el a filmeket, amiket közösen néznek (ha néznek közösen), beszélnek meg jeleneteket, és akkor hol vannak még a közös ünnepek, a kirándulások, a felnőtt őszintesége a gyermekével szemben. Nem biztos, hogy ez működik, felnőtt gyermekesek ezt nálam sokkal jobban tudjátok, valamiért (azért, mert nálunk így volt) azt képzelem, ilyenektől alakulhat a biztonság, ami valamennyire megóv attól, hogy szégyelld magad, odaadd, vagy elvedd, mert egy percig is “szeretve” vagy, hogy a tested vagy a hatalmad használd egy falcs ölelésért.
Nem tudom…
KedvelésKedvelés
“méhecskék, gólya stb.” 😀
KedvelésKedvelés
Napok óta tervezem, hogy leírom az én fiatal lány emlékeimet, de annyira rosszul vagyok tőlük, hogy inkább mégsem.
Viszont átgondoltam a dolgokat és ugyanarra jutottam, mint te, csak (mivel nálunk épp az általad leírtak ellenkezője volt) én ezeknek a hiányára vezetem vissza, minden mára ledobott és még létező kínomat a nemiséggel kapcsolatban. Számomra az a kulcs, amit írtál: ne legyen tabu a szex, legyen beszélgetés és a felnőtt őszintesége biztosítsa, hogy bizalmi háttere legyen a gyereknek, ne féljen kérdezni és mind testileg mind lelkileg felkészülten kezdje a nemi életét. Ez nekem kibaszottul hiányzott.
A felvilágosításom úgy történt, hogy az orvos apám elmondta az egész biológiai vetületét, mi hogy működik és mi történik. Nulla érzelem, vagy lelkiség nélkül. Úgyhogy már eleve az sem volt meg mit kéne éreznem bizonyos helyzetekben, melyik érzésemet, hogy értsem és éljem meg. Engem senki nem készített fel arra érzelmileg, amik rám vártak. A szexet úgy adták elő, mint valami borzasztóan veszélyes és szörnyű dolgot. Meg ne próbáljam, nehogy hagyjam magam, és leginkább nehogy terhes legyek mert ők belehalnak a szégyenbe. (és ezt nagyjából 30 éves koromig tartsam is be, valahogy így gondolta)
Na hát így csak az szeretetéhség, a bizonytalanság és a szégyen jutott nekem – mi kevesebb, mi több ideig.
A párom pont azt az őszinte és nyílt hozzáállást látta otthon, amit te is írsz. Sokkal kiegyensúlyozottabb, felszabadultabb, természetesebb, mint én. Egy párkapcsolata volt előttem. Sem érzelmileg nem volt rá szüksége, hogy szeretetmorzsákat tarháljon, sem az egojának nem kellett a hódítások jelentette legyezgetés. Beszélgettünk arról, hogy kinek hogy zajlott a felvilágosítása, első élményei, fiatalkori nemisége. Kvázi csodának tartja, hogy boldogan és felszabadultan tudom ma már megélni a szexet, tudva, hogy bennem ez honnan indult. Ebben rohadt sok munka van egyébként. Csak ezt nem önerőből kellett volna megjárnom, igen keservesen, azt hiszem.
Az őszinte, tabuk nélküli, bizalmi kommunikáció szülő-gyerek között az alfája és az omegája mindennek. Ámen.
KedvelésKedvelés
Ő 17 volt, én 19. Fiatal volt, könnyű. Kerek, selymes, feszes. Megfordultak utána a férfiak, én pedig büszke voltam. Úgy főzött mint anyám, csak csendesebben. Sosem követelőzött.
Sosem nézett a zsebembe, sokszor még mosás előtt sem; azok drága mosások voltak. Társaságban bölcsen halk volt, néha sziporkázott. Segítőkész volt, mindig mindenütt.
Megértette, hogy azért vagyok távol, hogy könnyebb legyen. Minden este várt az ajtóban, ha késtem leteremtett, “kihűlt a fürdővíz”. Sosem kérdezte szex után “most mire gondolsz?”. Mert tudta; semmire, csak pihenek. Sosem kérdeztem szex után “Jó volt?” Mert láttam hogy igen, avagy nem. A cigarettát mindig meggyújtotta nekem, s úgy nyújtotta át. Mindig nekem mert először a levesből. Rengeteg helyen jártunk, s mikor megszálltunk sosem nézte hány csillagos.
Szeretett délig aludni, és mindig fázott. Nem tudott úszni, de velem bemert menni egész sokáig.
Szeretett biciklizni, sétálni. Ritkán ivott, de akkor is szórakoztató volt, és tudta mi a mérték.
Ritkán fájt a feje, az enyém sűrűbben. Jobban ismer mint én magamat, de sosem adott ki.
A családom szerette, jobban mint engem. A családja imádott, fiúkként néztek rám.
El kellett volna vennem!
KedvelésKedvelés
Mára már válnátok úgyis.
KedvelésKedvelés
6 évig együtt voltunk. Mai napig rendszeresen találkozunk. Azóta elkelt, de boldogtalan. Biztosra ment, az egzisztenciát választotta. És fontolgatja a vál(t)ást.
És hányszor, de hányszor hallom tőle; Bezzeg ha te ….. – és ez nekem jól esik.
KedvelésKedvelés
Csendes, rendes, finom, noies.
(Mit meselhet o minderrol?)
KedvelésKedvelés
Én is kíváncsi volnék.Ez a tibi gyerek is csak azokat emeli ki jótulajdonságként,amivel nem zavarta őt a nagy Férfilétben. “Úgy főzött,mint anyám,csak csendesebben.” Mőőőőőő!Ez mindent elmond.
KedvelésKedvelés
Én végigröhögtem a Tibi kommentjét. Iszonyatosan ironikus. Szerintem egy fél mondatát nem mondja komolyan, csak ugrat itt mindenkit azzal, hogy pont azt mondja, amitől itt mindenki felhördül. Olyan az a hozzászólás, mintha egy ún. troll-komment-generátor írta volna.
KedvelésKedvelés
Igen, 17 évesen ez a főzés-fürdővíz stb. gyanús.
KedvelésKedvelés
Szerintem is ő találta ki, de nem ugratásból 😀
KedvelésKedvelés
Igen. De kozben megis.
KedvelésKedvelés
Tibi közben nekem tiszteletteljes e-maileket ír, és elköszönt.
KedvelésKedvelés
Egy fél dinnyébe,hogy visszajön!
KedvelésKedvelés
láttunk már ilyen sztorival/jelenetekkel filmet is, nem is egyet…
KedvelésKedvelés
Én nagyon szégyellném magam mint anya, ha a 17 éves lányomról ilyet írna valaki!
KedvelésKedvelés
Én akkor szégyellném magam mint apa, ha a lányom fél extasiért szopna a diszkó vécéjében idegen férfiakat. Ha viszont 17 éves korában megtalálja a számára megfelelő embert akivel felfedezheti magát, önnön szexualitását, boldog és kiegyensúlyozott, éveken keresztül, akkor roppant büszke lennék rá! Mások vagyunk. Mondjuk érdekelne, mi olyan szégyellni való az említett kommentemben? De ne úgy reagálj rá, mint az előtted levők, hogy szókapcsolatokat megbontasz, jelzőket önmagukban kiragadsz! Mert az csak meghazudtolás, és arra nem vagyok kíváncsi. Őszintén.
KedvelésKedvelés
Hát a fiadra, ha így szopatna? Egyedül nem lehet szopni. Milyen etikusak lesztek hirtelen a vécéből kijövet.
KedvelésKedvelés
Jajj Éva! Magát nem lehet letenni “elhagyni”! A szavamat szegem meg Önért/ Ön miatt! Ami nem jó. Elvesztünk a részletekben. Sebaj! Kezdem a végével:
“Milyen etikusak lesztek hirtelen a vécéből kijövet.” – sosem maga a cselekmény, hanem a cselekmény milyensége minősége határozza meg annak erkölcsösségét etikusságát. Ha valaki fűt-fát, az az erkölcstelen, ha valaki csak egyet, azt az egyet, az nem. Ez fontos. A cselekmény ugyanaz, a megítélés nem.
Mivel a szexuális kérdésekben kizárólag a nőnek van döntési joga, így ennek a (negatív) megítéltetése az ő Kudarca. Döntött. Viselje következményeit!
“Hát a fiadra, ha így szopatna?” – No igen. Tegyük fel…. Ha fiam 1000 luvnyát szopat le nyilvános wc-ben, akárhol… attól ő még nem lesz se több, se kevesebb. Ugyanis ez nem erény érdem kérdése, hanem pénz és vehemencia feltétele. Mivel az Én értékrendemet fogja örökségül kapni, (ha egyszer megszületik) így valószínűleg a nők egy kisebb részét le se köpi majd, pláne a szájába adni, a másik részét pedig tisztelni, óvni, segíteni fogja. Ahogy teszi ezt az apukája. Köszönöm.
(elnézést ha kioktatásszagúra sikeredett, Hajnalkának jár a fél dinnye)
KedvelésKedvelés
Na MOST dobta le az agyam az ékszíjat (ahogy ezt valaki megfogalmazta itt a blogon).
KedvelésKedvelés
Hol a fél dinnyém, tibi? És ennyi maszlagot honnan szedel? Én nagybetűvel? Tibi, jelentkezz nálam, ezt át kell beszélnünk.
KedvelésKedvelés
Nézd, én arra próbáltam nevelni a lányomat, hogy kiteljesedett, önálló ember legyen. Tanuljon olyat, ami érdekli, sportoljon szíve szerint, e mellett tudjon a hétköznapi létben boldogulni (ügyet intézni, ellátni magát). 17 évesen (vagy inkább bármikor) ne legyen életcélja egy fiúnak cigit gyújtani, csendben főzni, bármennyire is alkalmazkodni egy fiú igényeihez. Ez nem azt jelenti, hogy WC-ben szopkod, nem is értem miért ez jutott eszedbe. És igen, volt neki pasija 17 évesen is, moziztak, beszélgettek, szexeltek, de nem akartak családot alapítani, és főleg nem készült cselédként kielégíteni a fiúcska igényeit.
Arra neveltem, hogy egyedül képes legyen teljes életet élni, és ha talál egy méltó partnert, akkor képes legyen kapcsolatban tartósan boldog lenni.
Szégyelleném ha önfeladó lenne, mert akkor nem tettem meg mindent. Tőlem a családi hátterem, az apjával való kapcsolatom miatt ez elvárható, remélem meg is tudtam csinálni. ( Eddig úgy néz ki, sikerül 🙂 )
KedvelésKedvelés
Imadkoztam, hogy o legyen az elso. Megkaptam. Harminc evvel volt nalam idosebb. En tizenkilenc voltam. Hatalmas, felemelo, csodalatos elmeny volt. Elotte mondott mindent. Hogy o nem erdemel meg. Hogy inkabb maradjunk baratok. Hogy levelezzunk. Hogy csak setaljunk. Hogy varjunk egy evet. Kivartuk. Csakazertis. Emlekszem az egeszre, valami kodon keresztul, de emlekszem. Es a vegen azt mondta nevetve: most szepen hazamegy es beir maganak egy csillagost otost… Hihetetlenul jott tett testemnek, lelkemnek.
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy igy élted meg. Vágyakozva, szerelemmel, boldogan.
KedvelésKedvelés
Olvasva a bejegyzést majd a kommenteket szép lassan könnyes lett a szemem.
Először az apákról szóló dolgok miatt, mert az enyém is folyton csak elvárt, és mindig tudta mivel tud igazán megbántani…
Aztán a fiatal lánykori emlékek, amiből én arra emlékszem leginkább, amikor 16 évesen az anyám a fejemhez vágta, hogy meg ne tudja, hogy esküvő előtt valakinek szétteszem a lábam…pedig akkoriban ilyesmi az eszembe se jutott.
És a pasik. Mindig csak arra vágytam, hogy szeressenek.
Most épp nem tudom van-e még számomra remény…
KedvelésKedvelés