123 thoughts on “az óvodás farsangok infernója”

1. “Körülöttük forognak a gondolataink, mindig úgy érezzük, hogy valami teendőnk van, és néha bevalljuk, hogy sok a teendő. Hajkurásszuk a gyereket, hogy egyen, gyakoroljon, járjon úszni, szorongunk, hogy nem eszik, nem úszik, megbukik. Ők a mi hobbink és pszichózisunk, róluk beszélünk, rájuk gondolunk folyton, a sarkukban vagyunk, mert nem bízunk magunkban, és nem bízunk bennük sem, eredendő életrevalóságukban. Bocsássatok meg, hogy kimondom: legalább részben ennek a tünete talán ez a sok beteges gyerek”.
   Egészen ez év anyák napjáig és azt hittem, hogy hanyag vagyok, míg el nem olvastam Eszterem anyáknapi fogalmazását. Szeretem anyukámat mert: ez volt a címe. És ilyenek voltak benne, hogy hagyja, hogy én csináljam a feladataimat, sokat lehetek a játszótéren, finom sütiket sütünk együtt és engedi, hogy én nyújtsam a tésztát. Rájöttem, hogy lehet, hogy egyetlen pozitív dolog, amit adok a gyereknek, éppen az, amitől hanyagnak érzem magam, hogy elengedtem és szabad, nem érzi állandóan a tarkóján a leheletemet. Majd meglátjuk felnőtt korában. Én bízom benne.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Ez nagyon szép.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

2. Remek az a felfeslés ott, a vége fele. Remek. Többet ad hozzá, mint az összes többi szó együttvéve.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

3. 3-4 éve ezért az írásért a torkodnak ugrottam volna. Mi az, hogy nem a gyerekek a legfontosabbak, hogy csak praktikum, semmi extázis?
   Most már bőszen bólogatok. Az anyaság beszűkült tudatállapot a legtöbbünknek, büfiztetés, pelenkaszag.
   Kb. 2 éve írtam egy szakmai online oldalra egy cikket, oda kértek egy rövid bemutatkozást. Felszabadító volt, hogy rájöttem: soha többé nem akarom úgy kezdeni a magam jellemzését: van 3 gyerekem. Mert már nekem sem ez az alapidentitásom.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • A teendők többsége praktikum, a többi élvezet, nem súlyos felelősség. Avagy hagyjálbékén, ez nálunk sokszor van.
     Örülök a változásodnak, az az igazság, hogy megnőttek közben a gyerekeink.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

4. alapvetően egyetértek az írással, és megnyugtat, hogy nem vagyok “rossz”, amiért másra is vágyom. másrészt pedig ez az anyaság-identitás kérdés nagyon függ a gyerek korától.
   így visszagondolva teljesen természetesnek érzem, hogy szülés utáni első évben a gyerek körüli dolgok töltötték ki a napjaimat, és ugyanígy természetesnek érzem, hogy másfél éves korához közeledve jobban/újra elkezdek nyitni a világ felé, már sokkal több dolgot megért, járja a saját útját, és ezt engedni kell, és visszatalálni nekünk is a saját utunkra.
   Ezzel együtt úgy gondolom, hogy ha lesz következő babám, akkor is az első év nagyjából róla fog szólni, igen, valamelyest fókuszált/beszűkült tudatállapot, ez tölti ki a gondolatainkat. volt olyan időszak, amikor a munka volt nálam ilyen. egyik sem probléma. én ott látom a problémát, amikor ez tartóssá válik, amikor 6-8-10 évig nincs más fókusz, csak a gyerek, vagy csak a munka, vagy csak a szex, vagy csak a pénz, és akkor már tényleg nehéz kikerülni ebből az állapotból.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Ezt én is írhattam volna, szó szerint…

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • Természetesen, a csecsemőnek 120 százalék anya jár, én hiszek a kötődő nevelésben, de fejet hajtok a kényszerek és a saját határaim előtt. És megnőttek a gyerekeim. Októberben én még szoptattam.

     Tavaly ilyenkor vártam még egyet.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

5. amúgy érdekes, mert sosem kezdtem úgy, hogy van n számú gyerekem. És mindig is utáltam, ha az alapján soroltak be.
   A szülőit (legyen est, vagy értekezlet) meg sajna mindig utáltam. de annyira jól vagyok kondicionálva, hogy rémesen szorongva csak elbliccelni merem.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

6. Tökéletes írás. NIncs rá más szó.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

7. a múltkor kifakadtam N apjának, hogy én nem akarom, hogy N óvodába járjon és buta óvodás farsangokon meg áprilisnegyedikéken vegyen részt, ahol beijedt gyerekek felmondanak béna közhelyeket, és ez legyen a világa, ez legyen a fontos. én azt akarom, hogy az igazi világban éljen ő is, eleve oda nőjön, találkozzon mindenféle gyerekkel meg felnőttel és együtt csináljanak tényleg jó dolgokat.
   persze nem értette (sosem értette). bizonyára el fog menni és a telefonját toszogtatni egész idő alatt. én nem fogok, az legalább őszinte. meg talán kerül valódi farsang is, ahol van mindenféle ember, mindenki tesz a dolog fényéért és senki nem csinál senkiből majmot.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • van jófajta ovis farsang is: nálunk egész nap jelmezben bohóckodnak, táncolnak az oviban, szigorúan mindenféle külsősök kizárásával, és az óvónők is beöltöznek. Nincs verseny, hogy kié a legjobb jelmez, tényleg buli az egész.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Nálunk mindenki kap valamilyen oklevelet egy leg felirattal. Minden gyerek nagyon büszke a jelmezére ettől. Nincs versmondás vagy ilyesmi, csak buli és tánc. Az én gyermekeim várják a farsangot, de látom , hogy más csoportokban milyen szorongást vált ki a gyermekekből a kényszerített szereplés. És A Másik téma ez a Mikulás dolog, hogy milyen rettegéssel vannak a gyerekek tőle. Nekem a mai napig félelmetes alak a Mikulás annak ellenére, hogy elvárják, hogy tapsikoljak örömömbe. A “cukros bácsira” emlékeztet.

       KedvelésKedvelés

     • A legnagyobb lányom két és fél évesen zokogott az ágyban éjjel Mikulás előestéjén, és egy mondatból tök véletlenül értettem meg, hogy miért: a csizmája a (negyedik emeleti) belső ablakpárkányon volt, és attól rettegett, hogy egy idegen, szőrös bácsi fog mászkálni éjjel a lakásban. Szóval mi akkor lebuktattuk a Mikulást.

       KedvelésKedvelés

     • biztos vagyok benne hogy van (és egyébként valószínűleg ő is sok mindent meg fog tenni azért, hogy Nnek speciel jó helye legyen ilyen szmpontból), igazából a jelenség zavar vagy hogy mondjam.

       KedvelésKedvelés

   • Az oké döntés, ha nem lesz ovis, de ha ovis, és neki fontos a farsang, az akármi, akkor szenvedve is ott legyünk, neki, nem a világnak.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • én nem tudom, hogy a jó, ez a helyzet.

       KedvelésKedvelés

   • “én nem akarom, hogy N óvodába járjon és buta óvodás farsangokon meg áprilisnegyedikéken vegyen részt, ahol beijedt gyerekek felmondanak béna közhelyeket, és ez legyen a világa, ez legyen a fontos. én azt akarom, hogy az igazi világban éljen ő is, eleve oda nőjön, találkozzon mindenféle gyerekkel meg felnőttel és együtt csináljanak tényleg jó dolgokat.”

     Jaj, ezt nagyon jól megfogalmaztad!

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Homeschooling?

       KedvelésKedvelés

8. nagyon tetszik ez az írás, tök jó hogy boncolgatod ezt a kérdést. nagy részével egyet is értek, és azt is értem, hogy amit leírsz arról, hogy hogyan voltál anya korábban, az neked tényleg belülről jött és megélted és a tiéd volt.

   “De tudom, nekik ez az élet.”
   “Az identitás kéri ezt tőlünk, nem a valóság, és nem a gyerek. ”
   szerintem nagyon sok nő, és megkockáztatom, hogy közülük több mint aki nem, ezzel nem így van. az én egyik nagy fájdalmam és kritikám a nők iránt az, hogy sokan ebbe 1. előjog kihasználási eszközként, 2. kényelemből, 3. konfliktus kerülésből (nem-felvállalásból) mennek bele. nem azokra a nőkre haragszom, akiknek nincs más választása, hanem azokra (de rájuk nagyon) akiknek lenne más, de nem reflektálnak a helyzetükre, hanem egyszerűen csak élnek az előjogokkal. és azt is gondolom, hogy ezek a nők sokkal többen vannak mint ahogy gondoljuk, és sokkal nagyobb a szerepük a Rend fenntartásában mint amennyit akárki, akár a feministák is tulajdonítanak nekik.

   (nagyon) sok éve figyelem ezt a jelenséget és beszélgetek nőkkel, és látom, mennyire erősek és milyen erővel és milyen manipulatív eszköztárral ragaszkodnak ehhez a személyes, családi rendjükhöz. beszélgetünk sok éve és kérdezem őket, és piszkálom a dolgot és prüszkölést és harsány szövegeket hallok, ezó meg mindenféle ideológiai magyarázatokat arról, hogy ennek így kell lenni. aztán telnek az évek, szétrobban a család, és ezek a nők ott állnak ugyanolyan kontroll vesztetten és szétesve mint amit azokról a férfiakról írsz, akiktől a feleségeik elválnak. és mondhatja bárki, hogy rendszerbe vannak zárva, nem tud meggyőzni. ez egyszerűen nem igaz. nyilván van a rendszernek hatása a jelenségre, de ez náluk nagyon nem csak erről szól. itt kő kemény, szisztematikus és erőből tolt döntések és játszmák vannak az én tapasztalatom szerint.

   és ami miatt még nagyon mérges vagyok, az az, hogy azt gondolom, hogy ez a nőknek csak egy nagyon szűk, de jól látható, hangos és hatalommal/erőforrásokkal bíró rétege, akik női előjogaikat és helyzetüket kihasználva keményen ártanak a többi nőknek, a gyerekeiknek és az egész nemek közötti viszonyok kitisztázásának, mert erősek, hangosak, és bár (szerintem) nincsenek jól a saját bőrükben (pont részben azért amit írsz is, hogy nincs semmi egyéb saját, amit felvállaltan csinálnának mint a gyerek basztatása különórákkal és hasonlókkal, meg biokaja hajkurászás, stb), mégis tiszta erőből próbálnak egy olyan rendszert fenntartani ami kizárólag a lehetőségek közötti legkényelmesebb számukra. a Rend kápói ők, és nem tudok semmilyen érdemi és tartós együttérzéssel gondolni rájuk, még akkor sem ha megértem a döntéseiket.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Igen, az a tipusú nő, akiről beszélsz, az anyám anyja volt. Mindenkit tönkretett aki közel volt hozzá. Oszt rájöttem, hogy azért lehetett így, mert a férje és az apja erősen bántalmazó volt és mivel hatalmat akart, mert ettől remélt megváltást, akkor hatalma alá vonta a gyermekeit és adjad nekik. Nagy tudatosságot igényel, hogy ne add tovább azt, amit elszenvedtél. Én emlékszem, hogy egy-egy jó verés után az oviban kerestem, hogy ki az, aki nálam gyengébb, hogy jól el agyabugyáljam. Oszt soha nem tettem meg, mert tudtam, hogy nem szabad és akkor jött belőlem az, hogy én nem bánthatok senkit, de engem bánthatnak, ez nem igazságos. Sokan nem tudatosan csinálják, ami persze nem mentesíti őket a felelősség alól. Mindenképpen ki kell nőnie egy olyan generációnak, amely vállalja, hogy azt a sok szart, amit kapott nem akarja tovább adni a gyerekeinek és nyitott az újra, másra. Engem az anyukák azzal vádolnak az oviba, hogy hosszú gyeplőre engedem a gyermekeimet, hogy az van, amit ők akarnak. Ha, amit akarnak, az jó és tetszik nekem, akkor nem csak, hogy megengedem, hogy csinálja, hanem támogatom is. Miért kell elhallgattatni a gyerekeket csak azért mert kisebb és gyengébb, mint én? Ez kicsit off lett, bocsi 🙂 Csak szerintem ez a női dolog, meg előjog téma itt bújik ki, hogy a nőnek sehol máshol nincs hatalma, csak a gyerekek felett és képletesen el van hitetve vele, hogy ő a család nyaka, ami tartja a fejet és a fej arra mozog, amerre a nyak fordítja. És ezzel minden felelősség, azért, ami a családban történik, a nyak felelőssége lesz. Mennyivel másabb lenne az ilyen sztereotípiákat félre tenni és kezdjenek a nyak és a fej külön külön létezni. Hogy a család integritása ne szervrendszerben legyen elképzelve, ahol mindenkinek megvan a funkciója, hanem minden családtag legyen független, önálló személy és az összetartozás éppen ebben a mindenki szabadságának tiszteletben-tartásában nyilvánuljon meg. (Ű milyen nehéz volt ez! )

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Ja, és ez a hatalom úgy van tálalva a nőknek, hogy képesek hozzá foggal-körömmel ragaszkodni. A jövő generációjának sorsa a TI kezetekben van 🙂

       KedvelésKedvelés

     • igen, értelek és egyet is értek. én azt is mondom, hogy ezeknek a nőknek a férjeik felett is jellemzően nagy a hatalmuk, nagyon gyakran látom, hogy ezek a nők jellemzően “jól választanak”. a férjeik tök “jófiúk”, erősen megfelelési kényszeres, keményen dolgozó és sokat kereső szolid arcok, akik nagyon jól be vannak gyúrva a Rendbe szintén, és tolják a családfenntartó pénzkereső plusz gyakran még a jófej, gyerekkelissokattörődő apuka szerepet is. az egyik ilyen fickó egyszer úgy jellemezte magát, hogy ő olyan férfi volt korábban aki nagyon meg akart felelni a nagyinak és a nagyi szomszédnénijének is. a neje úgy manipulálta, meg a többi férfit is maga körül, hogy alig hittem a szememnek. sokkal erősebb volt mint a férje. ez azért maradt meg bennem ennyire, mert akkor láttam ilyet először és engem is megvezetett a csaj és eleinte még ki is álltam mellette, mert feministaként én meg ki voltam hegyezve a Rend egyenlőtlenségeire és nehezen láttam meg a kettőjük között lévő erőviszonyok közötti különbséget. ez már nagyon sok éve volt, akkor kezdtem el figyelni ezt a jelenséget és azóta is nőként rosszul érzem magam emiatt, valami kollektív felelősségérzet szerű dolog miatt azt hiszem.

       KedvelésKedvelés

     • Ez azért rendhagyó eset. Kevesebb ilyenről hallani, mint ahol a férj az elnyomó és ilyen helyzetben a sárkánysága a nőnek a köbön annak, amivel a férfiakat illeti a társadalom, ha a feleségüket elnyomják. Nem értek egyet ezzel sem, de ha már nőnek születtem, akkor a nőkért szólok. A férfiak is védjék meg magukat olyan színvonalasan, ahogy tesszük mi itt 🙂

       KedvelésKedvelés

     • De ez az egész nem harc. Én azt gondolom, a nők iránti ítéleteink, gyanakvásaink, hogy nagyon megvan a véleményünk róluk, nagyon tudjuk, hogy lenne a helyes, ugyanúgy a Rend lenyomatai.

       Tegnap jövök az exkluzív fit-wellnessből kifelé, sietősen, oviba. Ott áll a recepción az ovistárs anyuka, kérdezem, jössz te is? Nem, ő most megy be. Más hozza el a gyerekét, majd oda megy érte. Ő egyedülálló anya egyébként, és látszott sokszor a gyűröttsége, munkakeresése, ingerültsége, de nem nagyon beszéltünk korábban. Én, a magam kényeztetésének, a szabadságnak, a minőségi létnek nagy barátja, ha rólam van szó, az előítéletek ádáz ellensége, ha engem illetnek, lesújtóan néztem rá, és egy percig tényleg azt éreztem, hogy tehet ilyet, már megint más viszi el a gyerekét. Pedig ő délelőtt dolgozott, nagyon helyes, hogy regenerálódik, és nem iszogat otthon mondjuk. Ennyire erős a Rend bennünk, és gyanítom, nőként tudatos csakazolvasóként, feministaként is számtalanszor ítélkezünk nők fölött romboló módon.

       KedvelésKedvelés

     • persze, én is nőkért beszélek, és ezt a témát pont ezért csak nagyon ritkán hozom szóba, mert bár hiszem, hogy van abban realitás amit mondok, tudom, hogy mennyire kétélű plusz mennyire látszódhat áldozathibáztatónak is.
       és tök egyetértek, hogy a férfiak védjék meg magukat! én ezeket nem a férfiak védelmében mondom, 200%-osan nem, hanem pont a nők jobbléte érdekében.

       és éppen azért piszkálom részben, mert szerintem közel sem annyira rendhagyó eset mint ahogy általában vélekedünk erről, és sokkal nagyobb kárt okoz mint amit gondolunk. mármint azoknak a nőknek okoz nagy kárt akik nincsenek ebben a nagyonanya identitásba bújtatott privilegizált női létben. a férfiakat nem szoktam sajnálni, a nagyonanyák férjeit sem, társadalmi szinten hatalmi helyzetben vannak, minden lehetőségük megvan hogy megvédjék a határaikat.

       KedvelésKedvelés

     • Azért beszéljünk majd a manipuláció fogalmáról is, hogy ki mit ért alatta, mert eléggé homályos, hogy mi az, ami már nem az 🙂

       KedvelésKedvelés

     • És nem az agresszív asszony-típus ő? Mitől nagyobb a hatalma, ha egyszer mint társadalmi csoportnak kevesebb? Miért ilyen szolgálatkész apu? És a nő ezt értékeli, vagy facsarja tovább? És nincsenek néma játszmák, gondos kert végében szerelések,én ehhez nem értek, nem szeretek lelkizni felelősséghárítások?

       Ha nem, akkor nem egyenlőségszerű, amit csinálnak? Csak feltűnő, mert nem ehhez vagyunk szokva? Hogy a nő is lehet gáz, hibázhat, nem kell tökéletesen teljesítenie, kiborulhat, leléphet néha? Milyen előjogok?

       A sok félreértett, számba adott izé miatt most írok összegzést arról, mit gondolok a nőkről, a férfiakról, a viszonyukról, és nem lesznek szentek a nők, de próbálok nem hibáztató lenni.

       Az ilyen nőket mindenki elítéli, a férjüket mindenki sajnálja, ez nem zavar?

       KedvelésKedvelés

     • “Ha nem, akkor nem egyenlőségszerű, amit csinálnak? ”
       nem, szerintem inkább játszmaszerű. és sok helyen van amit írsz és sok helyen nincs, meló van és utána gyerekezés meg csekkek rendezgetése a pasiknál.

       nem akarom túlragozni és túltolni sem. én a nőknek most egy kicsi de a gender egyenlőtlenség fenntartásában nagy szerepű részétől beszélek, és tőlem úgy élnek ahogy tudnak megérteni tök megértem őket. én sokkal inkább a rendszer szintű szerepükről beszélek.

       “Az ilyen nőket mindenki elítéli,”
       az ilyen nőket szerintem nem ítélik el, sőt, vagy csak nagyon kevesen, az ilyen nőket dicsérik, ők is magukat és egymást, sok nő irigyli őket és a férjeiket is a férfiak, mert általában pozíció is van és nagy autó. az ilyen nőknek elég hatalma és erőforrása van ahhoz, hogy saját közösségeik legyenek, saját tereik, és tökéletesen megtámogatja az életmódjukat a Rend, a magazinok, a gasztroblogok, az ezó körök (ők is az ezó köröket) és a többi.

       KedvelésKedvelés

     • Én minden manipulációnak nagy ellensége vagyok, ezügyben próbálom a nőket is tudatosítani, de úgy érzem, irreális, amit a nőktől vársz, hogy ne éljenek az előjogaikkal, lássanak rá a helyzetre, legyenek etikusak. Szerintem ők tényleg hisznek benne, hogy anyának lenni ilyen, ennyire fontos.

       Hogyan lesz vajon végük ezeknek a házasságoknak? Apunak elég? Apunak elég és becsajozik? És hogyan indult, mit ígértek egymásnak? A családi élet miért okvetlenül rossz egy apának?

       Szerintem sok olvasó most találva érzi magát. Még az ilyen helyzetekben is, amikor a nő nyilvánvalóan manipulatív, összességében több mindennek kell megfelelnie, és több árgus szem lesi, mit csinál.
       Egyébként nyugodtan lehet családanyának is lenni,van annak is buktatója, de egy létező lehetőség.
       És nem láthatunk bele kívülről a dinamikákba,
       hogy mi van pl. az ágyban, ki mit sír el a kispárnájának. Kis idegesítő női ügyek, és az egész kerete mégis az egyenlőtlenség. Én nem hiszem, hogy a férfiuralmat egyénileg, de tipikusan ennyire felül lehetne írni, hogy ezek a nők ennyire kontrollálnak. Ha igen, az az új kor jele. Nem lesz tökéletes az sem. Talán ez a jelenség is rokon:
       https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/21/teljesen-elnyomja/

       KedvelésKedvelés

     • “de úgy érzem, irreális, amit a nőktől vársz,”
       Éva én nem elvárásból írom ezeket, hanem próbálom látni és elemezni a világot. alapvető vélekedésem, hogy mindig az a felelős, akinél a hatalom van, és annak van lehetősége rendszer szinten változtatni. jelen esetben a férfiaknál társadalmi méretekben.
       ha egy konkrét kapcsolatban a belső személyes erőviszonyokban a nő az erősebb és van nagyobb hatalma akkor sem a nőt hibáztatom, mert tök érthető amit és ahogy csinál. a társadalmi hatalmi viszonyok és a Rend sokkal nagyobb erő mint amit egy nő egy kapcsolatban képviselni tud, egyedül nem tud a Rend ellen fellépni, maximum a saját világában valami élhetőbbet kicsikarni. én ezt totál látom és értem. nincs bennem elvárás ezek iránt a nők iránt, megértem őket. düh van bennem, szomorúság és sajnálom, hogy a (többi nőhöz képest) több erőforrásaikat nem egy igazságosabb rend érdekében mozgatják.

       KedvelésKedvelés

     • és még azt is gondolom ezzel kapcsolatosan, hogy egy hatalmi visszaélésektől, strukturális elnyomásoktól és feldolgozatlan traumáktól sokkal kevésbé terhelt társadalomban ezek a nők politikusok, cégvezetők, közösségi vezetők, képviselők és hasonlók lennének. hatalmas, erős, termést és enyhet adó gyönyörű fák, nem pedig amúgy szívbemarkolóan küszködő bonszájok.

       KedvelésKedvelés

   • Mit csinálnak az ilyen nők? Milyen előjogokkal élnek? Hogy ők anyák, és akkor a gyerekre hivatkozva kell megbecsülés, pénz? Mi ellen prüszkölnek? Nem egészen értem. Tökéletesen logikus, hogy ha a rendszer rossz lehetőségeket kínál a nőknek, akkor a nő rossz lehetőséget fog választani, és kifacsarja belőle a legtöbbet, bebújik a gyerek mögé és manipulatív lesz. Muszáj, mert élni kell. A nők nem szentek. Ez olyasmi, mint amikor a zöldséges nem ad számlát. Jó lehetőségek kellenének, kevés shoulddal.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • ezeknek a nőknek nincs rossz dolguk, pláne nem a többi nőhöz képest, szerintem messze nem a “muszáj mert élni kell” szinten mozog ez a probléma sokkal inkább a kényelem szintjén. nyilván lehet így is látni, ezzel egyetértek. és szerintem nem ott van a veleje a kérdésnek, hogy mit csinálnak, hanem ott, hogy mit nem. nem reflektálnak magukra és nincsenek figyelemmel a partnerük és a gyerek igényeire és nehézségeire, hanem (ki)használják őket. viszont erősek és van hatalmuk és ezzel ugyanúgy visszaélnek mint hatalmi helyzetben a férfiak. a viselkedés mögött pontosan azt a lelki, tudati és hozzáállásbeli működést látom, mint amit a férfiaknál kritizálok (kritizálunk?). és pontosan ugyanúgy nem látják ezt a saját viselkedésükben mint a férfiak sem a sajátjukban.

       az egyik előjog szerintem az, hogy a nőknek elméletileg megengedi a társadalmi vélekedés, hogy el legyen tartva, bármennyire is nem fenntartható az egykeresős családmodell Magyarországon és bármennyire is privilégium, ha egy nő el van tartva. a sok néma, güriző nőnek, akik nem tehetik meg ezt a viselkedést amit a posztban leírsz nincs sem ideje, sem energiája ezeket a nagyonanyákat, identitásból farsangra járókat elküldeni melegebb éghajlatra (elnézést), hogy hagyják már őket békén a biokajával meg a babzsákkal, mert nagyon fárasztó és megterhelő ez a hangoskodás.

       nagyon sok nő van aki kimondja ott a folyosói beszélgetésben, hogy unja a farsangot, hogy utálja, hogy az az elvárás hogy sütit kell sütni, meg függönyt varrni az iskolába, és az anyáknapjával is tele a faszuk, mikor egy héttel hamarabb tudják meg, hogy mikor lesz és addigra már a fizetős munkájuk miatt utazni kell például, de ő lesz a szar anya és a gyereke a traumatizált, ha nincs ott a nagyonanyáknapján. és a nagyonanyák meg tolják tovább, hangosak, lesajnálók ha valaki máshogy látja, és ha gyerekkel gond van akkor lámlám, nemeléganyaazanyja.
       amúgy normál állami közoktatási intézményekben, óvodákban, iskolákban szerintem óriásit változott a helyzet az elmúlt 10-15 évben szerintem ezügyben. régen a nagyonanyák simán lenyomták a többieket a házisütizéssel meg a farsangonmosolygással, most már sokkal hallhatóbbak azok az anyák akik megnyomják a féket és leállítják ezt. meg egyre kevesebben is vannak azok a nők akik a posztban vázolt női létezést megengedhetik maguknak.

       még valami, hogy szerintem az különbözteti meg ezt a fajta lenyomó és hatalommal visszaélő viselkedést a nem lenyomótól, hogy amikor a nő mellől kihal vagy elmegy a férfi, akkor ezek a nők a saját lábukra állnak (vagy már korábban is ott álltak, csak ez volt a szerepleosztás köztük) és nem esnek szét. a hatalommal visszaélők között kétféle általános viselkedést látok. 1. totál szétesnek, (pláne ha már nagyobbak a gyerekek) és éveken keresztül hibáztatják “azt a rohadékot”, és ijesztően sokat romlik az életszínvonaluk 2. hihetetlenül nagyon rövid idő alatt találnak egy új pasit, aki az előző szerepébe lép és tartja el tovább is a nőt és a hozott és új gyerekeket is.
       olyan nő életét is van módom nyomon követni, aki egymás után két ilyen férfit is “elfogyasztott”, és utána döntött úgy, hogy abbahagyja a manipulálást és a lábára áll. ilyen is van, csakúgy mint olyan férfi is, aki elég sok koppanás után elkezd látni és kilép a játszmából.

       és persze lehet hogy rosszul látom ezeket, és nincs ítélkezés abban amit mondok. ezek olyan megfigyeléseim amiket itt is csak azért mondok el, mert úgy érzem hogy idefér, és talán érdekes lehet másnak is erről beszélgetni.

       és még annyit, hogy teljesen értem az érvelést, hogy a rendszer, meg a bezártság, és a kényszerpályák, és hogy mi is emberek vagyunk. igen, pont így gondolom én is. mindenki véges, a napja 24 órából áll és meghozza a maga döntéseit arról, hogy mi az ami belefér neki és mi az ami nem és milyen károkozással jár az adott döntés, és hogy azt ki fizeti meg.

       és ez is mekkora jólét már, hogy egy órája fogalmazom ezt a kommentet munkaidőben…

       KedvelésKedvelés

     • “unja a farsangot, hogy utálja, hogy az az elvárás hogy sütit kell sütni, meg függönyt varrni az iskolába, és az anyáknapjával is tele a faszuk, mikor egy héttel hamarabb tudják meg, hogy mikor lesz és addigra már a fizetős munkájuk miatt utazni kell például, de ő lesz a szar anya és a gyereke a traumatizált, ha nincs ott a nagyonanyáknapján. és a nagyonanyák meg tolják tovább, hangosak, lesajnálók ha valaki máshogy látja, és ha gyerekkel gond van akkor lámlám, nemeléganyaazanyja.” ez én vagyok 🙂 én depreszziós voltam, mert nem tudtam megfelelni a nagyonanya képnek, hál’istennek kigyógyúltam belőle. Ezt neked is köszönhetem, É.

       KedvelésKedvelés

9. Én jól elvagyok azzal, hogy nem az anyaság az identitásom, ami viszont zavar, az a kedves pedagógusok külső visszajelzése. Oviban még nem is volt gond, az óvónénik rendkívül megértő hölgyek voltak, nem kértek rajtam számon olyasmit, hogy miért apa megy ide vagy oda. Az iskolában viszont elég gyakran megkapom a tanító nénitől, rejtett, játszmás, aljas módon, hogy milyen anya az olyan, aki nem akarja, hogy a gyereke szinte csupaszon ugrándozzon a fél város előtt, aki nem jár el szülőire-fogadóórára (férj jár, mert belátta, hogy ha én megyek, azt megszívja a gyerek, mert folyamatosan szóvá teszem az elveimmel ellentétes dolgokat, amiből jó sok van az iskolában). És annak ellenére, hogy meglehetősen stabil önismeretű, szuverén lénynek tartom magam, időnként erőt kell vennem magamon, hogy ne szégyelljem magam az ilyenségemért. Mert a tanító néni nagyszerűen megtanulta, hogyan kell szégyent és bűntudatot kelteni – nem csak a gyerekekben, hanem a felnőttekben is. Folyamatosan próbálok azon dolgozni, hogy a lányom is képes legyen ellenállni a megszégyenítésnek.
   Jut is eszembe: olvastátok ezt?
   http://index.hu/belfold/2013/06/06/erkolcstan_tul_jon_es_rosszon/
   Még jó, hogy a 21. századi elveknek megfelelően oktatják a nemi szerepeket, ugye?!

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Ettől az erkölcstantól, már eleve tartok (szeptembertől a nagy elkezdi), mondjuk nem is állok hozzá túl pozitívan, belátom alig várom, hogy vércse módján lecsapjak rá. Ritkán konfrontálódom, viszont amikor igen, akkor kő vagyok. Ebben az erkölcstanos dologban az zavar igazán, hogy kötelező, úgy néz ki kapsz egy sablont (egyáltalán ki, hogyan, mit definiál keretnek?), aztán szuszakold bele magad, bele kell férned! és a gyereken keresztül nekem is!, mert az hogy fog kinézni, hogy az iskolában ezt okítjuk, otthon a szülő meg egész mást? esetleg tajtékozva üvölti, hogy elmentek ti a…?
     Néha könnyen, néha keservesen vetettem le a rám erőltetett mintákat, szerepeket, felvállalni se mindig egyszerű, hogy másként gondolom, pedig én még a csendesebb, szelídebb típus vagyok.
     Szóval zavar az egész, de főleg az, hogy úgy érzem (megint) nem választhatok, sőt, most még dobhatom a gyereket is a közösbe. És most hagyjuk, hogy hátha, meg talán, mert talán ne kísérletezzünk a gyereken olyannal, amiben nálunk “felnőttek” közt sincs egyetértés. Nem látom mi az a plusz amit ezzel kapnak, valami, amit eddig hiányzott és csak is így pótolható.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • “Az etikapedagógus felvetésünkre azt mondta, senkinek nem adna egyest erkölcstanból, az a lényeg, hogy a gyerek fejlődést tudjon felmutatni ezen a területen. Szerinte ennek fokmérője például, hogy az első év végére meg kell érteniük, hogy mi a különbség a fiú és a lány között a társadalomban betöltött szerepe alapján, vagyis hogy a férfi „családot alapít, ő hozza és teszi le a szarvast az asztalra”.
     ?????? Jesssszus!
     http://hvg.hu/itthon/20130606_Beultunk_egy_erkolcstanorara_es_megbuktun

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • szarvast. azt.
       gondolom, poén akart lenni.
       anyu meg munka után (ami nem számít) vegye fel szépen az igát és pucolja szét azt a szarvast (ami szintén nem számít munkának).
       szuper, eredeti, elsőosztályú gondolatok ezek.
       mutassanak fejlődést e téren.
       Ebből?

       Oké, akkor most a fiúk elmennek az erdőbe a lányok meg szépítkeznek kicsit, majd letöltenek egy receptkönyvet, előkészítik a hozzávalókat, este pedig pörkölt-főző verseny! A fiúknak nem kötelező a részvétel, de segíthetnek, ha akarnak, mi modernek vagyunk, nem erőltetünk semmit. Nézzük a végeredményt,
       Zsuzsika, túl erős a smink, 4-es, de legalább szőrtelenítettél és ez fejlődést mutat.
       Gézuka, vegetáriánus, motiválatlanságért 3-as.
       Jenő, legyűrt egy szarvast, 5-ös.
       Juci: megtaláltuk a vörös hajszálát a pörköltben, de kitartóan reszeli a hagymát, és a kitartás erény, 4-es.

       Na így vicces.

       KedvelésKedvelés

     • Szeretem ezt a Vanitas stílust 🙂

       KedvelésKedvelés

     • jajistenem

       KedvelésKedvelés

   • Nagyon elgondolkodtató, de szerintem ezt az erkölcstant épp annyira fogják majd komolyan venni az átlagos iskolában, mint a technikát meg a rajzot, magyarul semennyire. Plusz egy töltelék tantárgy, aztán kész. Ha a magyartanár tartja, majd magyaroznak rajta, ha a töritanár, majd töriznek – mert ezekre meg olyan kevés óraszám jut, hogy sosem érnek végig az anyagon. 30 gyerekkel meg képtelenség rendesen beszélgetni, ráadásul, ha tudják, hogy megbukni úgysem lehet belőle, nem lesznek motiváltak arra, hogy a témával foglalkozzanak. A cikk végén felvetett kérdésre, hogy mit csinálnak osztályfőnöki órán, a válasz az, hogy azt amit eddig: az ofő előveszi azokat, akik a héten nem bírtak magukkal, igazolják a hiányzásokat, és egyéb.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Ez az a pont, ahol vannak kétségeim. Ha csak egy hülye tölteléktantárgy lesz, egye kánya, kit érdekel. De a kis elsősök még annyira fogékonyak, főleg, ha olyan tiszta szívűek, naivak, mint az én lányaim. Ha a tanító néni azt mondja, akkor az úgy van – volt már ilyen vitánk a nagyobbal, a tanító néni egy… hát, hogy is mondjam pc-n, kevéssé boldogságot tükröző egyéniség, és olyan dolgokat próbált “helyesként” definiálni a lányomnak, amit én nem szeretnék. Ja, és az olvasókönyv, amiből tanítanak! Tele van nemi sztereotípiával! És akkor a gyerekem, aki ebben nőtt fel, hazajön, és megkérdezi, én miért nem tudok varrni, vagy hogy az apukája miért szokott mosogatni. Mert a tanító néni azt mondta…, meg mert arról beszélgettek. Tartok tőle, hogy ha egy olyan erkölcstan tanárt sikerül kifogni, aki engem alapból utálni fog a másmilyenségem és a nem-egyformaságom miatt, akkor presztízskérdést fog abból csinálni, hogy a lányommal jól elbeszélgessen, és teletömje a fejét marhaságokkal.
       Már csak abban reménykedem, hogy sikerül erkölcstan helyett buddhista oktatót keríteni. Az is vallás :).

       KedvelésKedvelés

   • “Mert a tanító néni nagyszerűen megtanulta, hogyan kell szégyent és bűntudatot kelteni – nem csak a gyerekekben, hanem a felnőttekben is.”
     Kis unokaöcsém ment haza azzal az iskolából, hogy azt mondta neki a Julika néni tök gúnyosan végignézve rajta, “látom, anyád nem szeret vasalni!”
     Na ilyen környezettel szálljanak szembe a nők kedves Vekerdy 😦

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

       KedvelésKedvelés

10. Beleírtam egy kicsit középtájt, az ízléstémát feszegetem (bornírt, Madagaszkár), és a végén van egy új téma ígérete is.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Jó, hogy szólsz, akkor újraolvasom :).

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

11. Nagyon örvendek ennek az írásnak, bár én annyira anti vagyok, hogy az első gyermek első percétől egyensúlyban tartottam a saját szükségleteimet a gyermekével. (Lehet, hogy most kiváltom a beidegződéseket még a csakazolvassa olvasókban is 🙂 )
    Most már beszélgetek más szülőkkel is, hallgatom, amiket mesélnek, nem merek válaszolni, mert mi nem úgy élünk és tőlem, szerencsére, senki nem kéri számon, bár a férjem számonkérésén kívül a másé nem is izgatna. 3 hetes volt a gyermekem, amikor kijöttünk a kórházból, és miután a megkönnyebbüléstől (hogy többé nem beteg, kész a gyerekszoba, süt a nap és végre együtt vagyunk a férjemmel) egy kicsit sírdogáltam, már azt kezdtem tervezgetni, mikor jutok el a kozmetikushoz, mert a 3 hét kórház rajtam is meglátszott. És ez így maradt. Egész nyáron utazgattunk, fesztiválokon jártunk, nyaraltunk, családokat látogattunk, leányzó végig velünk, hihetetlen jól bírta. Ősszel elkezdtem dolgozni (3 hónapos), de csak kicsiket, mindennap néhány órát, amíg a gyermek aludt, eljártam a gyűléseinkre, a rendezvényeinkre, amiket csináltunk, befejeztem a csoportmunkát. Kiváltottam a férjem 1 hónap GYESÉT (RO-ban kötelező az apáknak egy hónapot átvenni a GYES-ből), ezzel összesen 11 hónapot voltam gyermeknevelésin. Van nénim és jó munkaprogramú férjem, nagyon megértő főnököm, szinte szabadúszó munkám és egy játszóház a városban, ahol imádják a lányom, aki viszont imád mindenkit, kacag, játszik és remélem, nemsokára elindul 🙂
    Kicsit felsorolás-szerű lett, ne haragudjatok, én tényleg nem nagyon tudok erről beszélni semerre, fórumokon nem szólalok meg, és az elmúlt egy évben csak olyan anyák társaságát kerestem/kaptam (nem tudom, melyik volt előbb), akik éltek a gyermeknevelés mellett. Érthető, végülis, hasonló módon szerveztük meg az életünket, így könnyebb volt közös témát találni és megerősíthettük magunkat, hogy lehet az árral szembe menni és mégis vidám, kiegyensúlyozott gyereket nevelni.
    Szülés előtt még forradalmár is voltam, (teljesen tapasztalatlanul) arról írtam egy újságnak, hogy a hosszú GYES – bármennyire is jót tehet … a gyermeknek – nem tesz jót az anyának, nem ebben a társadalmi rendben, amiben élünk. És hogy én nem csodálom, amiért államok, a legkomolyabb szociális hálóval rendelkező államok is nagyobb segítséget nyújtanak a hamarabb visszatérő nőknek, mint az otthonmaradóknak, a gazdaságnak és az egyénnek egyaránt jobb, ha termel, alkot, felnőtt emberek között jár, gondolkodik, használja a verbális képességeit.
    Ki tudja, mi lesz, amikor jön a többi gyermek? Lehet, nekem majd akkor indul be az Anya-szoftver, mint a legjobb pasiknak is néhány éven belül.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Kedves Katja,
      nagyon szimpatikusakat írtál! Szívderítő, hogy sikerült mindezt megvalósítanod, hogy megvolt rá a lehetőséged, vagy megteremtetted. Szinte meglep, hogy első perctől ennyire tudatosan élted meg az anyaságot, mert bár bennem is megvolt rá az elszántság, engem egy rövid időre mégis bedarált a szerepkényszer, s eltelt néhány hónap, mire ráeszméltem, és valamennyire változtatni tudtam.
      Az is meglepő, hogy azt írod, hasonló anyákkal társalogsz, mert én “élőben” ritkán találkoztam hasonló történettel. Vagy csak hallgatagabban vannak jelen a tudatosan nem nagyonanyák a kismamalistán? 🙂
      A cikkedet, egészen biztos vagyok benne, hogy olvastam, de nem tudom felidézni, hogy hol is, így visszakeresni se.
      Már csak azon gondolkodom, nem ismerjük-e egymást civilben is, és ez több hozzászólásod olvasásakor eszembe jutott. Hogy is lehetne ezt kideríteni?

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Mondanám, hogy köszönöm, de nem vagyok biztos, hogy ennyire tudatos volt, inkább egy nagy kísérletnek indult az egész gyermeknevelés. A közvetlen, összejárós baráti társaságban mi voltunk az egyetlen gyermekesek, és nyár volt, úgyhogy azt kellett eldönteni, hogy mindenhonnan kimaradunk és a gyermek határozza meg az életünket, vagy megpróbáljuk valamivel moderáltabban folytatni az addigi életformát és ebbe beleintegráljuk a gyermeket. Rám nem nehezedett nyomás sem a nagycsalád, sem a férjem, sem a háztartás részéről (pl. ez is privilegizált helyzet), a férjemmel egyébként is partnerként állunk egymás mellett, ez alól a közös gyermekünk nevelése sem volt kivétel. Így indultunk neki, azzal a felkiáltással, hogy próbálkozunk, és ha a gyermeknek nem megy, akkor az ő jóléte felülír mindent. Szerencsénkre, ő is partner (volt) :), ezért is írtam, hogy simán fennáll a lehetősége, hogy a következőnél minden másképp lesz.
        Egyre inkább gondolom, hogy a nem nagyonanyák sokkal csendesebbek, vagy kevésbé résztvevők a fórumokon, akikkel én érintkezem, szinte egyikük sem jelenik meg sem online, sem offline kismamás találkozókon, emiatt megtörténhet, hogy ezek a felületek teljesen megmaradnak a “másik tábornak”. Ismerek, ugyanakkor, olyan nagyonanyát is (sok gyermek, bio életmód komolyan, hagyományok, motívumok, kötődés), aki teljesen magának és saját meggyőződésből él így és egyetlen mondat erejéig sem ítélkezik, vagy formál véleményt a más életéről. Vele is jóban vagyunk.
        Megtörténhet, hogy ismerjük egymást, ha Évát megkérhetjük, hogy az én email címem elküldje neked, abból kiderül a teljes nevem :).

        KedvelésKedvelés

12. Ez engem most totál padlóra tett. Reggel kutyasétáltatás közben éppen azt sakkoztam, hogyan mehetnék vissza dolgozni az 1 és 4 évesem mellől, mert irtóra hiányzik és elegem van a nyekergésből. Iszonyat szar, pocsék anyának érzem magam… közben vágyom még babára, szeretnék harmadikat, de így nem megy. Szeretem a szakmámat, azért tanultam évekig, hogy csinálhassam, de nem tehetem a gyerekeimmel sem, főleg a kicsivel, hogy magára hagyom. Felőröl ez az egész…. Nem látom a megoldást, pedig ez nem pénz kérdés, nem is a férjemen múlik, ő támogatna. Most kivételesen nem is a női sorsomban látom a hibát, egyszerűen nem tudom hogyan lehetne az én munkám mellett még kisgyermekes anyának is lenni. Valószínűleg sehogy…

    Hozzátéve, hogy az anyukám önálló, szuverén, független nő. Példának szép, neki jó volt így, de nekem kevésbé, hiába voltam szabad, jobb lett volna egy többet jelen lévő anya… most érzem csak igazán, mennyire távol vagyunk. Megfogadtam anno, hogy nem így fogom csinálni és most mégsem tudok jó anya lenni, hiszen én meg attól leszek szar, hogy állandó boldogtalanságomban vagyok jelen.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ezt megértem 🙂 mindig arra gondolok, hogy még 65 70 éves koromig mennyit dolgozhatok, amikor már nagyobbak… de olyan jó lenne úgy dolgozni, hogy én osztom be az összes időm.

      Azt hiszem, ilyen gyereknevelés szempontból szerencsés vagyok, olyan része az életemnek, amiben jól érzem magam. Ahol legtöbbször nem elvárásoknak felelek meg, hanem csak jó együtt. És ehhez nem kell végteleln mennyiségű feladatot, játékot kitalálnom, elég csak együtt lenni.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Mikor én 5 év GYES után visszamentem dolgozni, a városban utazgattam egész nap, felnőtt emberek vettek körül, azt csináltam, amit szeretek, mert azért tanultam az egyetemen, hogy ezzel foglalkozzam, TISZTÁRA KIVIRULTAM. Lelkifurdi nélkül.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

13. Én már gyerekként is utáltam ezeket az ovis és iskolás rendezvényeket, a kötelező szereplést, a beöltözést, a feszengést, a versmondást, mert jó darabig mindig nekem kellett, mint jó tanulónak. Csendes méla undorral vettem részt rajtuk és alig vártam, hogy végre mehessünk haza. Szerencsére a mi időkben szerintem kevesebb ilyen program volt, mint mostanában, és azt hiszem, anyaként sem élvezném jobban, mint gyerekként.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Én már gyerekként is utáltam ezeket az ovis és iskolás rendezvényeket, a kötelező szereplést, a beöltözést, a feszengést, a versmondást,”
      Én is gyűlöltem, ma meg a saját gyerekeim osztályának szereplésén kívül, a többi osztály fellépését unom halálosan. Erre mondta az öt gyermekes barátnőm, hogy nyugi, a többi szülő is csak a saját gyerekére kíváncsi. Akkor tulajdonképpen kinek rendezik ezeket az előadásokat, ha a gyerekek többsége és a szülők nagy része is csak végig kínlódja? Mert ez a szokás?

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az a halvány gyanúm, hogy ez az előző posztban említett mesterségesen gerjesztett ötperchírnév, mindenkibenszunnyadegysztár halvány lenyomata.
        Mert ma mindenkinek szerepelni KELL.

        (…ha már öten megnézték a parkolóban, hogy hogyan tekeri a csípőjét flitteres ruhában a Napsugár óvoda latin tánc különítménye, akkor apa és anya, meg a nagymamák, könnyes szemmel elhihetik, mekkora tehetség az a gyerkőc.
        Aztán pár évvel később szegény gyerek nem érti, és fáj neki, hogy máshol mások miért nem így gondolják.)

        KedvelésKedvelés

14. tézis, antitézis, szintézis?

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Igen, tényleg.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

15. Néha szoktam azon gondolkodni, milyen anyuka leszek, mi az, amit szeretnék átvenni a saját neveltetésemből, aztán oda jutok, hogy majd meglátjuk. Apukámnak volt az az elve, gondolata, hogy nem érti azokat a szülőket, akik feláldozzák magukat a gyerekekért, aztán mindezt a fejükhöz vágják. Azokra az ismerősökre gondolt, akik évekig nem vettek maguknak semmit, de megvették a gyereküknek a hatodik babát is. Vagy nem mentek soha sehova, nem mentek nyaralni, de a tini gyereket befizették külföldi utazásra. Vagy az anya nem ment fodrászhoz, de a gyereknek megvette a 20 ezres farmert (98-ban). Vagy nem engedtek meg maguknak egy kis szabadidőt, külön programot, otthoni szabad órákat, nem mondtak nemet. Nekem mindig tetszett az, hogy volt egy erős családi életünk, de a szüleimnek is volt egy külön élete, sőt csináltak külön is, azaz nem egymással programot, s nem áldozták fel magukat. Én úgy érzem, hogy ennek sok előnye volt. Talán ennek volt köszönhető, hogy amíg tiniként a barátaimnak kötelezően meg kellett jelenni a családi, vagy család által előírt programokon, én mondhattam ezekre nemet is. Gondolok itt arra pl., hogy eldönthettem, hogy járok-e hittanra, vagy nem, elmegyek-e a szüleim munkahelyének családi napjára, vagy nem, stb. Ez azzal kezdődött, hogy ők is mondtak nekem, nekünk nemet. Az is innen jöhet, hogy el tudom fogadni, ha valaki éppen nem ér rá velem beszélni, találkozni, s ettől nekem tényleg nincs rossz érzésem. Jó, hogy a szüleim soha nem vágtak semmit sem a fejemhez. Fontos, hogy nekem hiányérzetem sem volt velük kapcsolatban.
    Én – egyelőre – csak így tudom megközelíteni a témát, mert még nem vagyok anyuka. Elemezgetem a saját neveltetésemet.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

16. Van egy barátnőm, akinek 14 éves, okos, ügyes, talpraesett, önálló fia van. A nő nagyon fiatalon ment férjhez, első nagy szerelem, önbizalomhiány, a végre-kellek -érzés, rögtön gyerek, de aztán elváltak. A férfi később azzal próbálta kicsinálni Ildit, hogy ő rossz anya, mert NEM AGGÓDIK. És valóban: teljesen nyugodtan, bizalommal nevelte a fiát, míg az apuka kibukott, hogy a Balatonra nem mehet a gyerek rokonokkal, mert lepukkant a hétvégi ház és koszos a víz, satöbbi. Aztán az akkor 13 éves gyerek lement (apuka már az – autós, rokonos – odaúton négyszer felhívta, jól van-e), segített rendbe tenni a “lepukkant” házat zsebpénzért, és fürdött a “koszos” vízben, és hazajött erősen, egészségesen és magabiztosan, és élete legjobb nyaralása volt!

    Nekem tetszik ez a kötődő, de mégis szabadságot adó, aggodalmat félretevő szülői attitűd. Amikor nem ordibálunk a tizenkét éves gyerekkel, hogy fiam, meg fogsz fázni, vedd fel a pulcsit, hanem bízunk benne annyira, hogy tudjuk: van esze, ha fázik, felveszi magától is. Ha meg nem, mert “divatol”, akkor a másnapi tüsszögés majd észhez téríti, és onnantól odafigyel erre. Hiába a nyomás, ha “divatolni” akar, úgyis leveszi, amint nem látjuk (ahogy levettük mi is annak idején), tehát akkor már jobb bízni benne.

    A hétvégén gyereknap volt Gyöngyösön, többször végignéztem, amint egy-egy 5-10 éves gyerek hisztizik a hetvenötödik plüssfiguráért vagy műanyag vacakért. A forgatókönyv mindig az volt, hogy apa/anya először határozottan nemet mondott, de aztán nem bírták a hisztit, és megvették a játékot a lilafejű gyereknek. És valahol itt basszák el sokan: ismeri a gyerekét, ismeri a hisztit, és mégis azt hiszi az elején, hogy megússza? Akkor miért mond nemet, vagy miért nem következetes már végig? Nem jó, ha egy gyerek azt tanulja meg, hogy hisztivel mindent elér, mert akkor idővel a szülő élete a gyerek élete köré rendeződik, a pulya meg képtelen lesz türelmesen várni bármire is.

    Húúú, egyperces néma vigyázzállást küldök a textilpelenka-brigádnak! Én szeretnék környezettudatos lenni, és tudom, hogy ehhez kell egyfajta érettség, ami áldozatokkal jár (pl. a korsó sört meginni helyben akkor is, ha nem esik jól, míg a többiek viszik magukkal a dobozost), de asszem, még nem tartok itt. A puszta gondolattól is felfordul a gyomrom, hogy egy teli pelenkával bármi mást kelljen csinálnom, mint bedobni a kuka aljára, és soha többé nem látni, nem szagolni! Vágom, hogy ez éretlenség meg minden, de vállalom…

    A hordozókendős dolog viszont nagyon tetszik, kedvet is kaptam hozzá (a blog előtt soha nem találkoztam a színtérrel, de érdekes, azóta többször is), csak kéne hozzá szerezni egy gyereket… 😀

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • textil pelenkara engem sem lehetett ravenni es a hordozokendo az egyik legszuperebb dolog a vilagon 🙂 gyereket tudok kolcsonadni ha gondolod, bar o mar kendoben max akkor uldogel ha elfarad a rohangalasban.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

17. Szerintem egyébként fontosak ezek az ovis események, mert sok időt tölt ott a gyerek, és a gyerekek (legalábbis nálunk, legalábbis az egyik 🙂 ) szeretik, ha ott vagyunk, és megnézzük. És viszünk mi is sütit, mint mások, sőt. És jelen vagyunk. A szülői… hát az kicsit más…az olyan, hogy inkább megkérdezem másnap mi volt, és az óvónő két három mondatban elmondja… Ez persze lehet önzőség.. de mindig hétfő délutánra rakják (sajnoshálistennek), amikor én nem érek rá.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • 🙂

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

18. “És én olyankor ugyanazzal a könnyebbséggel lépek ki a Valami Másba, a Felnőtt Létbe, amellyel az apukák csukják be az ajtót, amikor otthon marad anya és a gyerekek. Döbbenetes érzés.” – ugyanezt érzem minden nap, amikor elmegyek itthonról. pedig nincs gyerekem. ez a poszt is megerősített abban, hogy pl. nekem nagyon nem kellene szülnöm, mert az egyenlő lenne… a nemistudommivel, de nem akarom.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • De én szültem, és nem bűnös érzés ez sem. Akkor az, ha azt gondolod, hogy minden a te dolgod anyaként.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

19. kb itt tartok, szeptembertol a kicsi napi 3.5 orara oviba megy, a nagy meg 9-3.15ig suliba. en meg honapok ota agyalok hogy mihez kezdjek ezzel a napi 3 orammal amit gyerekek nelkul tolthetek. az otletek: uszni jarok, megtanulok vegre varrni (varrogepet mar kaptam tavaly szulinapomra, ingyenes oktatas is jarna hozza), elkezdek onkentes munkat vegezni mint NVQ assessor (mindegy mi az, egy szakma amihez elvegeztem mindent amit kell amig a gyerekekkel voltam itthon), kezdjek egy uj egyetemet es legyek dietetikus ha nagy leszek, uljek ki a parkba es ne gondoljak semmire vagy olvassak egy jo konyvet, keressek valami 3-4 oras munkat amiert lehetoleg penzt is kapok, ez leginkabb valami recepcios allast jelentene ahol meg kell oldanom hogy dolgozhassak a 13 het iskola szunet es a betegsegek alatt is. es most van az amikor ugy erzem hogy a gyerekek vegre akkor hogy elvannak nelkulem par orat, ide nekem a vilagot, az eletemet, ide nekem a karriert, had lobogjon a hajam. Epp ma voltam karrier tanacsadason, remeve hogy valaki vegre leul velem es segits nekem eldonteni mihez is kezdjek. ja es majd szeretnenk venni egy lakast (ha a bank is ugy akarja) aminek a teljes ugyintezese ram var szeptembertol. es nekem nagyon eleg volt a 4 ev itthon 2 gyerekkel. imadom oket, de most mar sikitani tudnek annyira szeretnek massal is foglalkozni. es nagyon szeretnek rajonni hogy merre induljak, mi lenne az a munka ami hosszu tavon boldogga tenne. nem akarok eveket fecserelni vakvaganyokra, mint pl recepcios munka, vagy teaching assisstant, csak azert mert most kb ez lenne az egyetelen lehetosegem a fizetett munkara. de arra nem visz ra a lelek, hogy 3.5 oranal tobbre adjam be a kicsit, bar meglatom, ha nem igenyli az alvast mondjuk delutan 3ig, akkor lehet heti 3 nap akar 3ig is oviban hagynam, ami persze 7 font orankent. es a jovokepemben is az szerepel hogy a gyerek 3.30kor kijon a sulibol es en szeretnek odamenni erte. helyben futok.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szívemből szóltál keresés téren. Én ugyan még itthon vagyok, egy darabig leszek is, de nagyon régóta foglalkoztat a kérdés, hogy utána hogyan tovább. Van egy hobbim, amit szeretek, de pénzt minimálisat tudna csak hozni a házhoz, plusz az is félig-meddig itthonlevős. Viszont szeretem.
      Vagy nekiállhatok majd, várhatóan 4 gyerek mellett állást keresni. Nincsenek illúzióim ez ügyben, nehéz lesz, ha emelett döntünk. Főleg, mivel nem csak estére szeretnék majd hazaesni, na meg ugye ott az általad emlegetett nyári szünet. Még ha meg is osztanánk apjukkal, akkor is marad jó néhány hét.
      Mindemellett a legkevésbé sem vágyom vissza a munkahelyemre, sőt semmilyen 8-16-ig tartó kötött állásba, ha nagyon őszinte akarok lenni, semmilyen heti 5 napos kötött állásba. Nekem legjobban az tetszett, amit az egyik kolléganőm csinált még évekkel ezelőtt, hogy hivatalosan napi 2-3 órát dolgozott, gyakorlatilag 2*8-at, ha jól emlékszem.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Ez nem lehet igaz, majdnem szó szerint írtad le a jelenlegi helyzetemet, talán csak néhány szám sántít, a gyerekeké és az itthon töltött időé! No meg varrógépem sincs. De ennyi. Komolyan. Amúgy hónapok óta agyalok, jön a nagy szabadság, órarend ugyanaz, dietetikus dettó, és hiába agyalok a TA-n kívül semmi nem jut eszembe. (ugyanazon okokból…)

      Merre vagy?

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Londonban 🙂

        KedvelésKedvelés

      • Oxford.:-)

        KedvelésKedvelés

20. es megvolt nekem is az a szakasz amikor honapokat toltottem a hordozo kendozessel, majdnem oktato is lettem, es szoptatasi tanacsado, es elkepesztoen aprolekos kutatassal valasztottam ki a babakocsit es valoban ugy mult el ez az egesz mintha elfujtak volna. ovis farsanghoz nem tudok hozza szolni, mert nalunk nincs ilyen. Purim van, akkor jelmezben viszem be a gyereket, es partyt rendeznek maguknak, esetleg meghivjak a szuloket es nezhetjuk oket. de se musor, se idegeskedes, csak vidamsag. Tavaly volt evzaro unnepseguk, akkor tancoltak, szepen korben, az ovonenikkel egyutt, nem vartak el a gyerekektol hogy szolozzanak, vagy szavaljanak. en meg csak alltam ott konnyes szemmel fuggetlenul attol hogy ki mit produkalt a szinpadon.

    Sajnalom hogy nem adjak azt az ovis helyet amelyikre szuksegetek lenne.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

21. Ovis műsor:
    Nekem a legnagyobbikom most kiscsoportos, úgyhogy életem első ovis műsorát nézhetem végig, mint ovis évzárót. A fiam előtte már napokig kérdezte, hogy “ugye jöttök anya?”, hát mentünk, minden verse előtt láthatóan keresett a szemével, hogy megvagyunk-e.
    Számomra egyébként meglepően hosszú volt, na meg azon is megdöbbentem, hogy a ballagó gyerekek (vegyes csoport) már most virágcsokrot kaptak, nem is egyet, én azt hittem ezt csak iskolában szokás.
    Tudom, hogy mindenkit a saját gyereke érdekli, engem is az enyém érdekelt és pont, de nagyon zavart az a néhány szülő, akik az egész műsort végig dumálták, kivéve, amikor a sajátjuk volt soron. És a mai napig emlékszem, milyen pocsék érzés volt iskolásként kiállni, és úgy verset mondani, hogy közben folyamatosan zsongott a terem.
    Úgy gondolom, ha valaki elmegy egy ilyenre, akkor tisztelje meg annyira a másik gyerekét, hogy kibírja azt a 30-40-50 percet csendben, vagy kimegy.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Engem arra tanitott egy volt tanárom, hogy ha beszélni (szavalni, énekelni, stb) készülök nyilvánosan, addig ne szólaljak meg, amig nincs csend. Nekem bevállt, előbb-utóbb elhallgatnak 🙂

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ez a módszer tanárként is beválik.

        KedvelésKedvelés

      • Múltkor kipróbáltam, 5 perc múltán kezdtem beszélni, de amint megszólaltam, azonnal újra dumálni kezdtek a kis nebulók, pedig őket érintő, fontos mondandóm volt. Nem is közöltem velük! Amit nem teszek fel facebookra, az számukra nincs is.

        KedvelésKedvelés

    • ” nagyon zavart az a néhány szülő, akik az egész műsort végig dumálták, kivéve, amikor a sajátjuk volt soron.”
      Nálunk legutóbb ez annyira kínossá fokozódott, hogy minden második műsorszám után, csendre kellett inteni a közönséget. Mi a 3 órás műsorról, 1 óra múlva hazaosontunk, mert a 8 éves fiacskám nem bírt tovább csendben ülni, holott érdekes módon színházban, sőt operában is áhítattal tud ennyit figyelni. Ezek az iskolai előadások egyszerűen nem kötik le huzamosabb ideig.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Teljesen természetes, hogy nem kötik le az iskolás előadások, mert kevés kivétellel ugyan, de rendkívül gyengék. Most attól függetlenül, hogy a gyerek okos, meg ügyes, meg szépen szaval tényleg, de hát messze nem profi előadás az, nem is azért szervezik.

        Nekem alapvetően bajom van a kötelező gyerekszerepeltetéssel, a bohóckodás, cukiskodás produkcióként való eladásával. Gyerekként zenetagozatos iskolába jártam, hangszeren játszottam, kórusban énekeltem, és belém nevelték, hogy a jópofiság nem ad el semmit, a teljesítmény, meg a belefektetett idő, az ízlés valamivel többet, de mindez csak tehetséggel kiegészülve visz mindent.

        Szóval megértem, hogy sokan kivannak a “riszáljunk Magadaszkárra”, aztán könnyezzék meg a szülők a magasröptű produkciót színvonalú óvodai, iskolai műsoroktól. Nincs ezzel bajom, ha deklaráltan a gyerekek szórakoztatása a cél, és más nem.

        Nincs még gyerekem, de én nem szeretném minden ha minden vicces idétlenkedést komoly teljesítményként kellene majd kezelnem. Úgy gondolom, hogy hamis önbizalmat ad, és olyan nagy pofáraesést tartogat a jövőre nézve.

        KedvelésKedvelés

22. kínos madagaszkárra ugrálni? és ezt a gyerek is így gondolja? vagy azért “gondolja így” mert érzi, hogy te így gondolod, és nem akar veled szembemenve mást gondolni? esetleg szabadon jól érezni magát? mert te elvárást fogalmazol meg, miszerint valójában kínos egy madagaszkárra ugrálni egy harmadikosnak. és ha nem mondod ki, pontosan érzi.
    hányszor van farsang, amikor te feszengve nézed az órát? mert neked dolgod van? valójában mennyi az az idő, ami a gyereknek lehet, hogy fontos, de neked kínos? mennyit vesz ez el tőled?
    ez pont ugyanolyan, amikor valaki duzzog látványosan egy lagzin, mert milyen emberek vannak, milyen szar már a mulatós zene, meg úgy egyáltalán rühell járni. és ha a párnak jólesik, hogy jól érzi magát a banda, és ha csak egy jó bulit szeretnének?

    nem kell elmenni. persze az meg már milyen, ha anyuka/apuka nem megy el a gyerek farsangjára. ugye? mer’ az jobb, ha végig unott képpel ül, vagy maníros fejjel nézegeti az órát, és kényszeredve vigyorog, és próbál jó képet vágni, ahelyett hogy nézné a gyerekét, és csak osztozna a gyerek érzéseiben. az örömében, a büszkeségében, adott esetben a feszengésében. ha nem magát tolná előtérbe, hanem azért menne/csinálná a gyerekzsúrt, mert.
    “A gyerekeim iránti szeretetből.”
    nekem egyáltalán nem degradáló, amikor wc papír múmia vagyok egy farsangon, ugyanúgy nem, mint jegyzetelni egy szülőin vagy termet meszelni és takarítani, vagy órákon át arcot festeni egy nyári táborban. egyáltalán nem degradálóbb, mint délelőtt vezetőként utasításokat adni vagy tárgyaláson ülni, vagy döntést hozni.
    az degradáló, amikor jön másik anyuka, és duzzogva nézi az óráját, hogy mikor festem már ki a gyerekét, az degradáló, amikor a gyerek meglátja a tükörben, és kapok egy puszit, anyuka meg húzza a száját, hogy milyen ronda, az degradáló, amikor a gyerek örül és jól érzi magát, és az anyja egy pillanatra sem tud azonosulni, mert miért lett/nem lett inkább pókember, meg egyáltalán mekkora f…ság ez az egész arcfestés, és neki kell lemosnia. és mer’ milyen égő, hogy a gyerek a gangnam stylera rázza magát pókemberként/nem pókemberként. az őőő gyereke.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ööö, mi valami más szöveget olvasunk? Én senkinél nem olvastam sem a degradáló szót, sem azt, hogy kínos a Madagaszkárra ugrálni egy harmadikosnak. Az eredeti szövegben ez így hangzott:
      “Közben meg kell felelnünk az általános lelkesedésnek, mert úgy beszélnek hozzánk, alapértelmezett kontextus, mintha mindannyian odalennénk tőle, életünk értelme lenne, hogy a Madagaszkár zenéjére táncolnak a mi kis harmadikosaink.”
      Miért forgatod ki ennyire mások szavait? Komolyan nem értem 😦

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Szerintem Madagaszkárra ugrálni kínos ízlésficam (megtörtént, az volt), de vannak igényesebb előadások is. Én is jegyzetelek, én is ott vagyok, igen szép zsiráfjelmmezt hoztunk össze, nem húzom a számat, de ha megkérdezik tőlem, és a blog most megkérdezte: igen, unom. Belefáradtam. Ennek az érzésnek is van helye, ki lehet mondani, nem ez a baj, a should lenne a baj. Egyedül nevelek három gyereket, munka mellett. Már nem fontos, ami régen az volt.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

23. AZt hiszem a többség nagyon, de nagyon félreérti a kötődő nevelést. illetve mint valami bástya mögé, húzódik oda, és úgy gondolja, végre valami amit én tudok jól, csakazértis, amivel magának teremt identitást, ideológiát gyárt. holott a kötődő nevelés marhára nem a majd akkor mindent a segge alá teszek, én meg anyarabszolgaként rohanok alázkodom, éjjel egykor még a jelmezt fabrikálom. A nehéz, a legnehezebb, mindig az, hogy bizonyos időt a gyerekkel legyünk, miközben ő is és mi is megmaradunk a saját indentitásunknál.
    Valahogy nagyon félresiklott az a a dolog, ahol a gyereke a szükségletei kielégítése mellett a csoport szabályait abban élve megtanulja, és ami ebből mára lett :én mint anya a négy fal közt, majd saját hasonszőrű anyák közé merészkedve, de egyéni ambíciók, sőt a társadalom egyéb tagjai közül száműzve de hősiesen viselem a feladatom.
    komolyan mondom, hogy a kötődő nevelés eme élharcosai valóban maguk erősítik, és emelik piedesztrálra a női különhelyezkedésüket. És sokszor, nagyon sokszor az az érzésem, hogy egy apró információmorzsára illúziót építve nevelik a 3-4 éves gyerekeiket pár hónapos szinten.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “A nehéz, a legnehezebb, mindig az, hogy bizonyos időt a gyerekkel legyünk, miközben ő is és mi is megmaradunk a saját indentitásunknál.”
      Ezt a mondatodat valahová kitapétázom

      Ugyanígy a másik bejegyzés egyik passzusát is:
      “Egyben biztos vagyok: ha az enyéim az anyjukat szabad, érdeklődő, lelkes lénynek látják, aki nem omlik össze, nem mártír, nem mást hibáztat, hanem örül, megy bele a világba, van saját élete, de sokat van velük, az nem rossz nőiszerep-minta (jaj de jó példa, ezután ezzel illusztrálom a mozgószabályt).”

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

24. Tegnap voltam a legnagyobbik éves színdarabján, nagyon jó volt. Maguk írtak darabot a gimis éveikről, valószínűleg néhány tanáruk most pár napig hánykolódik álmában. Megállta a helyét művészi teljesítményként. Viszont a tavalyi az gyengus volt. Ott azért néztem végig, mert mégiscsak a gyerekem, utána meg beszélgettünk, és ő is nagyon jól látta, hogy ez bizony nem volt jó, azt is el tudta mondani, miért. És bizony elmondtam neki (nyilván a négyévesnek nem, de azokat mifelénk még nem szerepeltetik), hogy kívülről mi hogy látszott. Nálunk úgy van leosztva a jó zsaru/rossz zsaru szerep, hogy én vagyok a színikritikus, a nagymamák meg a tomboló vastaps.
    Próbálok visszaemlékezni, hogy mi volt oviban, de inkább csak az jön elő, hogy a nagyobb gyerek bárány-jelmezét hogy tudnám átkonvertálni egérré a középsőnek. Meg hogy mindig mondták, vigyünk fánkot. Én vittem egy anyósfőzte baracklekvárt, és jól megettem a többiek által sütött fánkokkal. Win-win.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

25. csak gondolkodom.

    egyrészt erősen gyerekfüggőnek tűnik; míg a fiam unott képpel csinálja végig a kötelező évzárót, mert távol áll személyiségétől a kötött előadásmód és maga a szereplés, addig a lányom élvezettel lubickol bármilyen zenéstáncos előadás habfürdőjében. a madagaszkárosban is. és a legfontosabb számára, hogy lássa, hogy látom, örömmel az arcomon. és én nézem, bátorító örömmel, és tényleg örülök, nem azért, mert világszínvonalú az előadás, hanem mert látom, hogy boldog, és tudom, hogy az örömömmel csak ő erősödik még jobban meg. az, hogy esetleg más szülő lelki szemei előtt már az x-faktor következő évadjának döntőjében lebeg a saját, amúgy éppen botladozó utódja, nem tud érdekelni: ő dolga.

    másrészt, nem gondolom, hogy a saját ízlésemet kellene_minden_áron_ráerőltetnem már most, illetve ha én többé-kevésbé kiművelt fogyasztói ízléssel rendelkező egyeddé váltam mostanára_minden_gyerekkori közösségi ízlésterror_ellenére_, akkor azt hiszem, jó esetben neki is sikerül nem a madagaszkár szintjén lecövekelnie. de extrapolálhatjuk tovább a témát a például a kamaszkori zenei ízlés (“mi ez a zaj, kapcsolod ki de azonnal, megsüketülök tőle??!”) vs. felnőtt zeneválasztási szokások (“már megint ez a nyugger pünttyögés, apa, nem lehetne valamit, amire táncolni lehet…?”). mert bár nem kizárt, de egyáltalán nem értelemszerű (sőt), hogy az utód magától szépen követi a szülői ízlésvonalat, és már kis korától, mondjuk csak és kizárólag archie shepp-et és john zorn-t hallgat.

    harmadrészt, a szerepekkel járó kényszerítőzés nem csak nőknek okozhat problémát. nekem sem triviális a rám osztott apaszereppel való azonosulás, és akként való permanens létezés, és tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. persze erre fog az jönni, hogy, de a REND a férfiakkal szemben sokkal megengedőbb és kevesebb elvárást fogalmaz meg, de én_pont_nem a rendről, hanem az általam megfogalmazott, belülről fakadó ideális apaszerepről beszélek. arról, amiről tudom és érzem, hogy a valószínűleg a lehető legtöbbet ad a gyerekeimnek, ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott felnőttek legyenek, akik nem elcseszett kapcsolatban tengetik majd az életüket, hanem úgy, ahogy itt is többször megfogalmazásra került. a belső idea és valóság között tátongó rés gender-független állandó belső feszültségforrás mindenki számára – amíg persze túl nem lép rajta.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Érdekes, és meg is nyugtat, amit írsz. Nem akarom rájuk erőltetni az ízlésemet, de igyekszem megóvni őket a harsány és üzleties jelenségektől. Ezért nincs tévénk. Élvezzenek bármit, oké, de én, ha végigülöm is, nem tagadhatom, hogy máshol lennék szívem szerint, és ez nem az én különállásom, ízlésem fitogtatása, hanem az adekvát érzésem.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • egy megfelelő személyiségű gyerek nyilván nem omlik össze attól, hogy az anyukájának nem tetszik az ő mulatsága, ha az anyukája különben nem akadályozza meg a mulatságot. sőt, egy egészséges lelkületű felnőttnek sem kellene attól összeomlani (óvónéni, stb), hogy az anyukának nem tetszik az ő mulatsága, legyen el azzal, hogy neki jó. ha meg neki nem jó, hát ne csinálja, vaze.

        KedvelésKedvelés

      • Igen, és itt a vita minimum két témáról van:
        1. máshol lennénk, mert sok volt, unjuk, vállaljuk-e ezt az érzésünket
        2. általában az ovis stb. műsorok a pedagógusok műveletlensége, ízlése, a stressz, pénzhiány, szakértelemhiány, a szülők-gyerekek igénye miatt ISZONYATOSAN ízléstelenek, pl. megelevenített Bogyóésbabóca

        KedvelésKedvelés

      • Nálunk mondjuk nem is annyira az ízlésficam a téma, inkább az unalom. Vegyes ovis csoport, és kb minden évben ugyanaz a szöveg a műsorhoz, de legalább nem idióta: karácsonykor betlehemes, év végi záráskor anyáknapjás, verses, Sünbalázsos, aranyos. Csak már 6x láttam…

        KedvelésKedvelés

      • Amitől meg hiteles leszel, ha megfelelő formában kimutatod. Így-így.

        KedvelésKedvelés

      • Kedden vonatozni vittem a fiamat mert már rég ígértem és haladt-maradt. Vártunk egy fél órát, mert itt Romániában a pontosság nem erény 🙂 Amíg vártunk, énekeltem egy Republik számot Cipő emlékére is, különben soha nem voltam rajongó. Lassú vonat érkezik… A fiamnak úgy a fülébe mászott a dallam, hogy hazaérve le kellett töltsem. Ma is arra aludt el. Az én gyermekeimnek nem csak az fontos, hogy mi mit tartunk jónak, hanem főleg az, amit mi énekelünk nekik. Azt hiszem valami különleges érzelmi töltete van 🙂

        KedvelésKedvelés

      • Hát hogyne! Tőlem mondjuk népdalokon kívül mást nem nagyon hall, mert a többit inkább eredetiben hallgassa. Nagyon szeretjük az erdélyi nótákat…

        KedvelésKedvelés

      • mi palya bea dalt enekeltunk tegnap a nagy lanyommal, a kicsi meg tancolt ra.

        KedvelésKedvelés

    • Szia!
      Szerintem az ízléses dolog fordítva is működik: ha én kicsi korában nem mutatok neki silány, olcsó, értéktelen vacakot (Gangnam Style-őrület hozzánk is eljutott, mert pl a tanítók táncoltak rá a farsangi műsor keretében), és ha hazahozza, mondom neki, hogy ez nem jó. Ez mindennel így van: megmondom, hogy szerintem mi az, ami értékes, és mi nem az. Így alakul az ő ízlése is. Kamaszkorában nyilván a fejemre fog sz@rni, de addigra legalább tudni fogja, hogy mennyi jó dolog van a tömegkultúrán kívül is (barokk zene, népzene, Mozart, meg azok a rock-és popszámok, amik nálam túlélték az idő próbáját)

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem az nem rossz irány, ha a _saját_ véleményedet közlöd vele, de azzal azért nem árt vigyázni, hogy “ez nem jó”. Nekem gyerek-és kamaszkoromban elég sokszor mondták, ha valami nekem tetszett, de valamelyik szülőmnek nem: ez szar, ez ne tetsszen. A mai napig nehezen mutatom ki, ha valami tetszik, először oldalra sandítok: vajon helyénvaló-e, mondhatom-e, hogy tetszik, nem ront-e rám valaki. Jólesett volna, ha azt a nyomorult Backstreet Boys számot mondjuk csupán egy rezignált félmosollyal hallgatják meg velem, és nem pofákat vágva, sóhajtozva, és a végén kijelentve: hát bocs, de ez szar. Szerintem nem megmondani kell, hanem csinálni. Ha te nem hallgatsz kereskedelmi rádiót, a gyerek le fogja venni, hogy neked az nem tetszik, csak abból, hogy nem hallgatod. Nem attól fog fejlődni az ízlése, hogy ha belépsz a szobájába és meghallod Jáksót nyeríteni, közlöd, hogy hát neked is micsoda ízlésed lett, édes fiam. (Az E/2 általános, nem kifejezetten rólad beszélek, nyilván, nem is tudnék.)

        KedvelésKedvelés

      • Na, én is valahogy így. Igazad van.

        KedvelésKedvelés

26. “De aki épphogy beesik, aki már előre szorongva gondol arra a szerdára, és aki fél hatkor menne már, annak a vergődését, színjátékát, szorongását én mindig észreveszem. Sorstársam ő, megszorítom a kezét gondolatban.” – koszonom. En regota erzek igy, mert regen kikerultem, sot talan bele sem kerultem sosem ebbe az Anya vagyok korbe. Folyamatos kerdojel bennem a sajat anyasagom, szerepeim. Gyakran leptem ki az ajton a masik vilagba, es maradt ott mas helyettem. Nehez ezt felvallalni anelkul hogy ne erezd magad rossznak,mikozben tudod nem vagy az. Csak akkor epp Mas,mint a tobbseg.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én sose éreztem magam amiatt rossz anyának, mert volt időszak, mikor a férjem többet volt a gyerekekkel. Máshogy dolgoztunk, és munka után se mindig mentem haza, hanem ügyeket intéztem, de kávéztam is, olvastam is, moziba is elmentem a barátnőmmel. Ovis dolgokban sem mindig vagyok képben, de már nem zavar, mert meg lehet unni, ez normális.
      Szerintem nem vagyunk mások, mint a többség, csak mi nem feltétlenül érezzük magunkat szaranyának miatta.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

27. Az iskoláról. Tévedés, hogy az iskola feladata tananyagok okítása lenne. Valójában az iskola feladata elsősorban a gyermekmegőrzés. Második legfontosabb feladata a szocializáció, azaz megtanítani a gyereknek kicsiben, hogy miképp működik a társadalom: vannak hatalmasok és alávetettek, (tanárok és tanulók), akik időnként harcban állnak egymással. Továbbá vannak gazdagok és kevésbé gazdagok, vannak jobb helyzetűek és rosszabb helyzetűek, szerencsésebbek és kevésbé szerencsések, valamint vannak vezetők és vezetettek, és biztonságosabb dolog egy csoporthoz tartozni, mint szólistának lenni, továbbá pl. az érvényesülésért meg kell küzdeni, és még számos efféle. Mindezt megtanulni nagyon fontos dolog. Az oktatás feladatát az iskola egyre kevésbé képes és óhajtja ellátni (kivéve a tényleg nagyon, nagyon drága iskolákat), mert érzi, hogy ez nem dolga. Ígyhát az iskola ezt a feladatot a szülőkre hárítja: tanulj naponta több órát a gyerekeddel, járasd angolra, fogadj mellé magántanárt, akkor tán ragad rá valami, és majd jobb helyen tanulhat tovább, mint enélkül. A pedagógusok legutóbbi három-négy generációja egyre rosszabb és rosszabb szakmai színvonalú (pedig az azelőtti is szánalmasan pocsék volt), hiszen se fizetésük, se tekintélyük. Vonatkozik ez természetesen a tanérképzésre is. Így – egyre kevesebb kivétellel – csak az megy tanárnak, aki bármi másra teljesen alkalmatlan. Gyerekeink tehát egyre tudatlanabb, butább, egyre inkompetensebb és tehetetlenebb felnőttek ellenőrzése alatt töltik napjaiknak legalább a felét.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szeretném látni a társadalmi cselekvő akaratot, amely elindít ebben egy komoly strukturális változást.
      (Oktatásban dolgozom egyébként.)

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • ” Ígyhát az iskola ezt a feladatot a szülőkre hárítja: tanulj naponta több órát a gyerekeddel, járasd angolra, fogadj mellé magántanárt, akkor tán ragad rá valami, és majd jobb helyen tanulhat tovább, mint enélkül.”
      Van benne valami. Úgy tudom, a legsikeresebb iskolák tanulói tanulnak a legnagyobb óraszámban otthon magántanárral. Valahogy így:
      “– Lassan már nem is azért tanulok, hogy sikerüljön, hanem azért, mert szégyellném, hogy a szüleim feleslegesen fizettek ennyit – mondja Tamás, aki idén érettségizik egy elit gimnáziumban. Hogy minden vizsga jól sikerüljön, Tamás hétfőn és szerdán angoltanárhoz, kedden és pénteken japántanárhoz jár, de történelemből is fizetett korrepetitor segít neki. Mindez heti 11.000 forintjába kerül a szüleinek.
      – A többi tárgyból magam készülök, illetve apa segít, ha a matekban elakadnék.”
      http://www.metropol.hu/cikk/400868-az-erettsegi-ara

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jajj, annyira utálom, amikor megtudom, hogy a gyerek magántanárral / többórás szülői tanulással éri el, amit elér! És a szülők belehajtják egymást ebbe, a tanárnak meg ott a hamis visszajelzés, hogy bírják a tempót, megy ez nekik, és akkor egyszer csak (csak remélhetjük, hogy hamar) rájön, hogy ez nem a gyerek teljesítménye, és a szülőkben meg úgy csapódik le, hogy XY tanárnál “elvárás” a gyerekkel tanulás meg a magántanár. Nem az! Én személy szerint azt szeretném látni, hogy az adott tempóval és módszerekkel hogy boldogulnak a gyerekek, akiket tanítok, és nem azt, kinek mennyi ideje vagy pénze van megcsócsál(tat)ni az anyagot a gyereknek. És ha nehéz, ha sok, akkor nem kell erőn felül a családi kupaktanácsnak házit írni, hanem hadd lássam csak, hogy ez nehéz, sok, és akkor esetleg újra, másképp, kevesebbet.
        Félreértés ne essék, nem azzal van bajom, hogy valaki segít a gyereknek, ha nem érti, nehezen megy, akármi, hanem azzal, hogy mesterségesen generált versenybe hajszolják a szülők magukat, egymást, a gyereket, a tanárt… és tudom azt is, hogy gyakran az iskola/tanár kimondatlan elvárása ez, de nekem feláll tőle a hátamon a szőr.

        KedvelésKedvelés

      • Igen, nagyon fontos, amit írsz, rosszul van így kalibrálva az elvárási szint, nagyon drága és szociálisan igazságtalan.

        KedvelésKedvelés

    • Sajnos ez így van. Bár még akadnak lelkesek is, pl. a barátnőm, aki szinte minden diákját elrugdossa 12. végén felsőfokú nyelvvizsgára. És igen, már első osztályban látszik, hogy mire megy ki a dolog: félévente 50.000 ft a heti 3 angolóra, 2500 havonta a heti egy foci, 9000 ft a heti egy torna, 5000 ft a “roki”, és még nem léptünk ki az iskolából, ahol jövőre még nagyobb óraszámok lesznek az egész napos tanulás miatt, de sejtem, hogy nem fognak többet oktatni a tanítók és a tanárok sem, mint most.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Akarcsak a napjaik masik felet 🙂

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

28. Lehet, hogy csak ez korszak ez is, a dackorszak, a táncházas-korszak, hobo és edda művek, bölcsészkar és alföldi papucs, állás mindenekfelett, menyasszonyi fátyol, babaszag, horgolás, muskátlik, majd az önmegvalósítás? és mindez mindig más szemében olyan ding an sich, olyan önmagáért való? és van, hogy egyeseknél egyik-másik korszak hosszabban, akár örökké tart?

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

29. Egy az egybe. Pont így, pont most. Nekem 7 év után lett nagyon fárasztó a mindennapi tökéletes anyaság. Mondjuk tökéletes sose voltam, de egy darabig szívesen csináltam ezeket. Tegnap élveztem nagyon, hogy nem csak anya vagyok: összekészítettem mindent a fiam iskolás néptáncfellépésére, elhoztam a lányom az oviból, leültem az iskola udvarán a “vásári forgatag” közepén a hintaágyba, és nézelődtem. Nem hiányoztam a gyerekeimnek, mert játszottak. Nem voltam kíváncsi a többiekre, csak pár fáradt anyuka-tekintetre reagáltam. Fellépés után kisétáltam a suliból, majd találkoztam a barátaimmal, elmentünk sörözni a Főzde Fesztre. Hihetetlen kulturális pezsgés közepén élek itten a fővárosban, és nem járok sehova. Ezentúl más lesz, lesz pl. színház, az nagyon hiányzik…

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ügyes!

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

30. Két évvel ezelőtt borzalmasan éreztem magam, és igazából teli voltam szorongással, meg bűntudattal, hogy az én későn született, és agyonkívánt, agyonvárt gyermekemnek nem tudom “odaáldozni” az életem. És pedig EZ elvárás is volt irányomban, és ÉN ebbe egy idegen közegben, minden segítség nélkül majd beleszakadtam. A fizikai terheket – persze így utólag visszagondolva pont – azért volt nehéz elviselni, mert a lelkiekkel bajlódtam, és csak helyben topogtam,időnként magamban toporzékoltam, elfojtva az indulatokat, amik így épp néha a legrosszabb helyen és időben, a gyerekemen csattantak. Így majdnem eljutottam odáig, hogy “én meg sem érdemeltem őt”. Jó kis oda-vissza hatás volt ez a gyerekem dackorszakának hajnalán. Ekkor szerencsémre találkoztam egy nálam sokkal bölcsebb “anyával” és mikor elmeséltem neki min megyek keresztül, csak ennyit mondott: “Nincs ezzel semmi baj, hogy te mást is akarsz, mást is szeretnél, egyszerűen “nem vagy egy tyúkanyó típus” ! Nyugodj bele, soha nem is voltál, csak épp azt hitted magadról. S most, hogy gyereked van, felismerted ezt is magadban. A gyerekednek arra van szüksége, hogy szeresd, és érezd jól magad, mert akkor neki egy erős anya jut, de ha hagyod magad “összetöretni”, na azzal teszel neki és magadnak a legrosszabbat. Ugyanis ebbe belefogsz betegedni, hagyj magadnak is időt mindennap, ami csak a tiéd, hacsak fél óra, de rólad szóljon. Neked is fel kell töltődni, nem lehet csak adni, adni, és szolgálni!”
    Nem mondom, hogy akkor rögtön képes voltam felfogni az értelmét annak, amit ez az én okos barátnőm mondott nekem, de megdöbbentem, és először még kicsit haragudtam is talán érte…! Kicsi talán visszájára is fordult: “Mi az, hogy én nem vagyok tyúkanyó, majd én megmutatom, hogy az vagyok, igenis, én leszek a legjobb anya!!! ”
    Hát nem igazán sikerült olyan formában, mint azt én képzeltem…!!! Egy nap, nem tudtam elindulni a közös sétánkra, mert MÉG épp nem pakoltam ki a mosógépből a ruhákat,és már mindenki toporzékolt, hogy indulna…de én majd összeroskadtam már a fáradtságtól… aztán valahogy kipréseltem magamból, mennyetek már, majd megyek utánatok….Negyed óra múlva elkezdtem én is rohanni utánuk a szokásos útvonalon, “aztán egy pillanatban teljesen megszédültem” ..”miért is rohanok?”…Csodás az idő, süt a nap, tavasz van. Lelassítottam, és rájöttem, a dolgok néha még nélkülem is működnek, és jéééé, milyen szép is a világ, az erdő, a virágok..:) Lassan, szinte csiga lassúsággal lépdeltem tovább, és szívtam magamba a “szabadság levegőjét”! Végre nem kellett megosztanom a figyelmem, negyed óráig csak én voltam magamnak, és elrepült minden fáradtság, és teher belőlem!!! Onnantól kezdve elkezdtem “érteni, mit is mondott az én barátnőm” , ja, hogy nekem is kell egy kis idő, amikor csak magam vagyok magamnak, és magammal foglalkozhatom???!!! És ehhez nekem anyaként is jogom lehet, és még jót is tesz nekem, és ha nekem jót tesz, és kipihentebb lennék, jobb lesz a gyerekemnek is???Mert utána több szeretet tudok adni, és netán még nyugodtabb is vagyok??? Vagy lehetnék akár???
    No de mivel az önkéntes rabszolgaság intézményéből nem olyan egykönnyű kiszabadulni, ha az mindenki másnak jó, nem volt túl örömteli fogadtatása az újabb elképzeléseimnek, és sok minden inkább ellenemre történt, … és még két évemnek kellett eltelnie, hogy azt tudjam mondani “igen ÉRTEM, miről is írsz a blogban, és igen, ÍGY a JÓ, így kéne TENNI, és ÉLNI! Mindezt bűntudat nélkül!!!
    A gyerekem pedig így is egy tünemény, és igen örül, ha ő oldhatja meg a saját dolgait, mert van víz amiből maga tölthet, és vannak feladtok, amiket neki kell megoldania. És nem szakad bele, sőt örül, én meg annak, hogy a felelősségtudata ezáltal is tud fejlődni..
    Jó tehát beszélni mindenről, szégyenérzet nélkül, mert MÉGIS hatott rám is, még ha akkor képtelen is voltam felfogni, miért is nem felelek meg a saját magam és a család elvárásainak azon a módon, ahogy egy ANYÁNAK lennie kéne:) ! És beindított egy folyamatot bennem…Így lett hobbim, nem is egy, amiért ugyan meg kell harcoljak még mindig naponta, de megéri, mert sosem azzal van a gond, hogy nincs rá időm, hanem azzal, hogy én hogy merészelek mást is csinálni, és KILÉPNI az ajtón, úgy, hogy néha még a TEENDŐK is hátramaradnak,…és megvárnak…(legnagyobb sajnálatomra:D)!!!

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szép a történeted, bár az utolsó sorod, hogy a teendők meg is várnak, hát, hervasztó. De az a séta, az szép. Az anyósom egy megjegyzése jutott eszembe, amikor arról mesélt, hogy egy fiatal kolleganő bevitte a kisbabáját a munkahelyükre. És hát hogy képzeljem csak el, hogy megérkezett, csak úgy odaadta a gyereket valakinek, és aztán csak úgy trécselt meg elvolt, nem is foglalkozott a gyerekével, “nem is érdekelte”. Nem is tudom, mit akart látni, azt hiszem, azt, hogy ki nem adja a kezéből, hogy retteg és szorong, haza akar menni, a négy fal közé, végre-valahára, jaj, minek is jöttünk el, hát MEGFÁZIK (ha én lennék a belügyminiszter egy napra, én ezt a szót tiltanám be mindörökre). Ez az elvárás, ezt akarják látni. Ennek voltál a rabja te is, szerintem. Nagyon nehéz ellenállni, leküzdeni, igaz?

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nagyon nehéz, mert folyton ennek alapján ítélnek meg. Ennek az anyukának is, hát volt öt felszabadultabb perce, mikor nem ő ringatta a kisbabát, hát fúúúj, hogy képzeli?? 🙂 Én a mai napig hallgatom, hogy volt idő, amikor az egyiknek kevésbé voltam ott (például az ovis farsangon), mert a másiknak épp nagyobb szüksége volt rám. És nem a gyerek hányja a szememre.

        KedvelésKedvelés

      • Én is kerültem olyan helyzetbe, hogy választanom kellett a férjem és a gyerekem között, mert a férjem hosszú idő után készült hazatérni, és már egy hónappal azelőtt megígértem neki, hogy ott leszek a búcsúztatásán. A lányom az indulás előtti nap kórházba került és nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Ebben a helyzetben egy jó anya mindent félretesz és marad a gyerekével a kórházban. Viszont figyelnem kellett arra, hogy Eszteremnek itt vannak a nagyszülei, akik éppen olyan nagyon szeretik, mint én, viszont a férjemnek csak én lennék ott, mint hozzátartozó és tudtam, hogy ez fontos esemény szokott lenni. Ekkor a lányom ezt mondta: anyuka, tudom milyen fontos apukámnak az, hogy te ott legyél vele. Megígérem, hogy nem fogok sírni, menj apukához, majd mamika jön hozzám minden nap. Mondta ezt 8 évesen. Köpni-nyelni nem tudtam. Persze a gyerekosztály alkalmazottai feltették a hátam mögött a kérdést, hogy én milyen anya vagyok, de ez eddigi életem legszebb emléke a lányomról, amikor nagyot nőtt a szemembe.

        KedvelésKedvelés

      • Lehet, félreérthetően írtam, nekem a kórházban az életéért küzdő gyerek, és a másik gyerek ovisműsora között kellett választanom. Az ovisgyerek megértette, az amúgy kívülálló felnőttek nagyon nem.

        KedvelésKedvelés

31. Jól írtad, én lettem kicsit off, én a kórházi alkalmazottakról írtam, hogy mennyire nem értették meg, hogy mi van. De az nem számít, mert a gyerek igen. Bocsi 🙂

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Kórházi alkalmazottak néha tudnak furcsákat produkálni, az esetek nagy részében éreztetik, hogy baromira útban vagy, de ha elmennél egy órára, akkor nagyszerűen tudnak lelkiismeret furdalást okozni.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ez hatványozottan igaz a szintén kórházi alkalmazott anyukák esetben 😦 Azok nem szabad betegek legyenek, sőt a gyerekeik sem. Ha mégis megesik, akkor minden bizonnyal az anyuka nem vigyázott rá eléggé. Vagy elhanyagolta! Ez a kedvencem 🙂 Persze, ahogy az anyukák belépnek a kórház ajtón, elkezdődik a bűntudat generálása a szülőben. Soha nem az cél, hogy megtalálni a bajra a megoldást, hanem megkeresni a hibást…

        KedvelésKedvelés

32. ez annyira jó és ismerős, hogy tovább küldtem 🙂
    szerintem nagyon kellett a mamami is, én például fényévekre vagyok már a fórumos életem előtt jellemző véleményemhez képest az összes anyukás témában, kezdve az otthonszüléssel a hároméves korig szoptatáson át a lázcsillapításig sokmindenben és nagyon örülök neki. (ez alól erős kivételt képez a homeopátia :DDD )
    amiben hasonló voltam, abban meg tudatosabb lettem.
    ráadásul tudom, hogy milyen hordozót és mosható pelusokat veszek majd legközelebb :DDD

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Tegnap találkoztam Sződy Judittal a Főzde Feszten, megköszöntem neki a sok okosságot, amit a Kismamából tanultam.
      A homeopátiát én sem gondolom komolyan vehető orvoslásnak.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

33. Visszajelzés: rá se ránts | csak az olvassa

34. Köszönöm.
    Előre aggódom, mert valahogy így gondolom én is. Jó látni – így leírva – hogy lehet másképp.
    Most nincs időm bővebben, de talán majd egyszer…

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

35. Tudom, régi az írás, de csak most lettem függő. csakazolvassa-függő.
    (Nehéz elsőt kommentelni egy megszokott, egymást ismerő közegben, de ezt az írást nem hagyhattam hozzászólás nélkül)
    Három gyerekem van, és utálom ezzel kezdeni a bemutatkozást.
    Tudod, miért? Mert ezzel olyan skatulyát kapok, ami homlokegyenest ellenkező a valósággal. Rám néznek: “31 éves, de 26-nak se látszik, csinos, vékony és háromgyerekevan??? Biztos szektás vagy cigány.”
    Igen, mostam én is pelenkát, aztán meguntam. 6 évig minden nap valaki más sz*rához érni már rohadt unalmas, akkor is, ha az a valaki a gyerekem.
    Mamamiztam is, hordoztam, petícióval bombáztam országgyűlési képviselőt, szervezkedtem, nyomtam ezerrel, majd-én-megmutatom-milyen-egy-igazi-anya-kétezertizenakárhányban!
    És itthon szültem. 25 év után az első olyan döntésem, amit igazán én akartam, körbejártam, mindent tudtam róla, és megcsináltam, és soha nem bántam meg. És büszke vagyok rá, hogy ezt végig vittem. Ettől váltam felnőtté. Aztán újra és újra.
    És amikor azt valaki megtudja, akkor beletesz abba a dobozba, ahol az anyáknak kötelező végigbőgni az ovis anyáknapját, és versenyezni, hogy ki süsse a fánkot a farsangra.
    Olyan halálosan untam már a legutolsót és olyan frusztrált voltam, amiért nem tudtam mindezt önmagamnál maradva lekezelni, hogy még én szégyelltem magam.
    Pedig nem kellene. Levetni minden egyes béklyót, ostoba sztereotípiát, napról napra, óráról órára nem mindig megy. Néha sikerül, aztán az magával sodor még jó néhányat, aztán megint csend.
    Itthon csináltunk a gyerekeknek nagy faházat az udvaron, csúszdával, mászókával, csak ne kelljen kimenni a játszótérre, mert ha még egyszer meghallom valakitől, hogy “ciciztek még?”, megütöm.
    Soha nem voltam egy babusgatós fajta, a saját gyerekeimen kívül egyiket se szeretem, nem is szívesen nyúlok hozzájuk, pedig régebben még lelkiismeret furdalásom is volt, hogy én miért nem tudok kedvesen odaszólni vadidegen gyerekeknek (vagy akár ismerősöknek). Miért csak akkor tudom megdicsérni a ruháját, frizuráját, ha az tényleg tetszik?
    Kezdtem rászorítani magam, hogy betanult sablonmondatokat tegyek oda, ahol éppen kínos a csend. “Hogy megnőtt, pedig csak most született.”, “Jaj, de szép, tiszta anyukája.”
    Ordítani tudnék, a megalkuvásnak, a besimulásnak, a sunnyogásnak ettől a fokától.
    Ma már nincs ilyen.
    Még az elején vagyok, sokat kell még tanulnom magamról, hogy tulajdonképpen hogy akarom, és ha egyszer megtanultam, az sem örökre szól, változok, változunk.

    Nagyon szeretnék még egy gyereket. Már most nagyon szeretem őt.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Csodálatos, ahogy írsz. És teljesen értelek. Üdv közöttünk!

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Szia!
      Jó, hogy megszólaltál, és ne félj, mindenki új… egy darabig. Érezd jól magad, és írj még, ha van kedved!

      “Itthon csináltunk a gyerekeknek nagy faházat az udvaron, csúszdával, mászókával, csak ne kelljen kimenni a játszótérre, mert ha még egyszer meghallom valakitől, hogy “ciciztek még?”, megütöm.”

      Ezen nagyot röhögtem, köszi!

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .