Tegnap részt vettem a Terézanyu pályázat díjkiosztón, kísérőként, drága gyermekeimmel, és nagyon jó volt ott lenni.

VIDEÓ!

Közzétettem én is a felhívást áprilisban, és vagy negyvenen jelezték az olvasók közül, hogy indultak. Összesen háromszázhetvennyolc pályázat érkezett be Rácz Zsuzsáéknak.

http://www.terezanyu.hu/category/projektek/terezanyu-palyazat/terezanyu-palyazat-2013/anya-lanya-kapcsolatokrol-tabuk-nelkul/

Az élmezőnyben több csakazolvasó is volt, gratulálunk nekik! Sőt, a zsűriben is.

Első díj: Kucsinka Gabriella.

Apu soha nem ütött, nem is kiabált, a mély csend volt haragjának, sértődöttségének eszköze, nem ritkán élt vele, nem ritkán elképzelésünk sem volt,mi az oka. De belénk ivódott, hogy mi valamit nem csinálunk jól, nem vagyunk elég jók.  Pár éve látom, hogy ezt a félelmet mi magunk éltük csupán, apu a csak a tárgya volt.  Arra soha nem gondoltam, Zsuzsó mami mennyit idegeskedik, hogy retteg a turpisságok közben, mint ahogy soha senki nem gondolt arra, mit érez Zsuzsó mami, még ő maga sem. Természetes volt, hogy van nekünk, megtesz mindent értünk, de ez olyan volt számomra, apám számára, mindenki számára, mint a víz vagy a levegő. Van, éltet, de nem töprengünk rajta.  Egyetemistaként jöttem rá, hogy alkoholista. Ez volt az ő kis titka, a bűnöcskéje, amiben nem kontrollálhatta senki, amiben elviselhetőbb volt a maga választotta, rettegéssel teli élet. Szigorúan titokban, vasalnivalók közt, vécében elrejtett üvegekből.

Olvasd végig!

A Richter különdíját Somogyi Angéla nyerte.

Azt tudom, hogy magadért nem szólsz, de nekem még mindig, ha rövidnek találod a szoknyám, ha lázadozok a sorsom ellen, ha többre vágyom annál, amit te elégnek gondolsz. Sokszor érzem úgy, mintha sajnálnád tőlem a boldogságot. Mintha féltenél a boldogságtól. Mintha értékesebb volna a viselhető boldogtalanság megtartása, mint a boldogabb élet felkutatása. Mintha sajnálnád tőlem az örömöt, ahogy magadtól is mindig sajnáltad.
A mi családunkban nem szokás… így szoktad mondani. Én pedig nézem a nőket, akik a mi családunkat kézben tartják, és nem látok egy boldog életet sem. Kötelességeket, lemondásokat, megaláztatásokat és fájdalmakat látok. Úgy tűnik, nálunk ez a szokás. Nem illek én ebbe bele, tudom. Túl rövid a szoknyám, túl sokat nevetek, túl erős az illatom, túl gyakran szeretnék valami mást, valami újat, valami szebbet. Nekem soha nem elég az a kicsi, ami éppen van. Tudom, lehetne rosszabb is. Mondtad már sokszor. Nálunk az a szokás, hogy így nézzük a dolgokat. Én pedig azt mondom, lehetne sokkal jobb is.

Olvasd végig!

És van egy másik pályázat, és még egy első díjas törzsolvasó, megölelgetném nagyon, de amíg nem, addig is megrendeltem a kötetet.

http://totaliber.blog.hu/2013/06/04/totaliber-konyvbemutato