fényes pillanatok

Közzétéve Szerző:

Volt néhány fényes pillanat az életemben. Sajnos, nem mondhatom, hogy “amikor a Gizivel olyan nagyon jót beszélgettünk”, vagy “Géza igazán fergeteges volt az ágyban”, sem hogy “San Remóban az a naplemente!”. Nekem ilyen egészen gyomorremegtető érzés az tud lenni, amikor I did it, amikor valami nagy esemény robban, sok ember között, valami sosem volt, diadalmas, nem remélt.

Nem okvetlen azén teljesítményem, lehet a kezdeményezésem is: ilyen volt próbákra járni Vallóhoz és Ascherhez, belesni oda, ahol készül az, amiért úgy izzok ma is.

Ilyen volt végül is Láng Annamáriával levelezni, megírni neki, mit jelentett nekem Julikája s mit a Nyinája.

Ilyen volt 2006 novemberében a Toldyban a negyedikesekkel a Hóhérok hava premierje, gyönyörű, okos, finom, érzékeny összjáték, szabadságharc is, mert nagyon felszaladt ám a cenzorkollégák szemöldöke. Valódi lelkesedés volt, tönkretehetetlenül szép, pedig utána nagyon igyekezett a diákság, s nekem ott ült mindkét előadáson a volt és a leendő szerelmem is, János, igen.

Jé, ez mind színház eddig. Jó, hát nem akartam itt a hetedikes helyesírásiverseny-győzelmemmel (mozgószabály!) jönni.

Érdekes, hogy az esküvőm nem volt ilyen napalmbomba, az szerves volt, és máshol van.

Ilyen tulajdonképpen minden cikkem megjelenésének napja, legkivált a legbátrabbé, amiért meg is fenyegettek, és amihez Marabu is rajzolt:

ők csak ne szaporodjanak

Ilyen volt most a blogszületésnap szombatja veletek.

És ilyen a mai nap is.

Köszönöm. Ma van a sajtószabadság nemzetközi napja, és ennek a trollok pont úgy örülhetnek, mint én, de ők valahogy mégsem örülnek.

84 thoughts on “fényes pillanatok”

    • engem minden magyar káromkodás zavar (még az enyém is 🙂 mert mindegyik valahol a nő erkölcseit szidja, a nőt tárgyiasítja, a nemiséget célozza a nő pocskondiázásával egybekötve,
      aztán ezt mi nők minden kontroll nélkül átvesszük, és közben eszünkbe sem jut, hogy ugyan már milyen ellenséges érzületvilág az, ahol a káromkodások ihletét és talaját az egyik embernem nemiségének lenézése szüli.
      Csak azt vesszük észre, hogy állandóan vak komondorokba botlunk, és nem látjuk az összefüggéseket, pedig vannak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Milyen igaz!
        En igyekszem ferfiakat szido, az ö nemisegüket celzo karomkodasokat mondani. Ha mar karomkodom, legalabb… 🙂 Hat egyik verzio sem szep.

        Kedvelés

      • Az anyai nagypapám minden héten feljött hozzánk, és ültünk a nappaliban, köztudomásúlag mocskos szájú apukám meg állandóan azt mondogatta anyámnak, hogy az ap.d f….t. Egy idő után anyu mondta, hogy ilyenkor inkább az any…p….t mondjon, nem kéne, hogy a nagypapi magára vegye 😀

        Kedvelés

      • Apukám mindig nagyon allergiás volt a káromkodásokra, a csúnya beszédre, ezért úgy lettünk nevelve, hogy nem káromkodtunk. Aztán elkezdtem logisztikai területen dolgozni, ahol meg eléggé általános a káromkodás a sok stressz miatt, s én is hamar átvettem. Azért azt soha sem fogom elfelejteni, amikor másfél hónap munkaviszony után a szüleimnél ebédeltem, s annyira rám ragadt akkoriban a trágár beszéd, hogy a vasárnapi ebédnél sikerült anyám húslevesét lef…zni. Apám majdnem leesett a székről. 🙂

        Kedvelés

      • “Hogyank karomkodjon udvariasan? cimü müsorunkat sugarozzuk :)”
        a kamaszok között itt most ez megy: “olyan pénisz vagy!” illetve: “ezt elszaporodtam”

        Kedvelés

  27. Gratulálok! Megemlítem még, hogy a blog nemzetközi vizeken is kezd hullámokat csapni, mert, bár olvasni nem tudják, de, mi szorgalmasan terjesztjük az igét a svájci barátnők, ismerősök között. Mit mondjak, aktuális, betalál, nagyon.
    Így tovább!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  34. Gratulálok!!! Nagyon hálás vagyok Neked, a személyes “napi betevő ” mellett engem rendkívüli módon inspirál is a blog: az írásaid, a hozzászólások. Sajnálom, hogy nem tudtam szombaton menni, pedig még Ráspi borokat is szereztem:) (Van preferált? Én is Raspi fan club tag vagyok:)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  38. Jaj, nagyon köszönöm a gratulációt! Ez az egész a Magyar Szecesszió Házában volt, igen, nagyon megrendítő volt, mert még János nyitotta meg, és a bútorzatát is szakértette egykor. Lyányok, a közösségünket annyit emlegették, hogy én elsírtam magam, nagyon jó volt hallani, mennyire erős, aktív, hiteles. És beszélgettem Szabó Mónival, Mihalicz Csillával, Szekeres Mónikával, Keveházi Katával és Molnár Gabriellával is, utóbbi nagyon meleg hangon biztosított arról, hogy jó ez, és neki hiszek (amúgy most válságban vagyok, nem tudom, érződik-e).

    És fél háromra Balázs is oda ért, aztán alternatív családot játszottunk a belvárosban egész délután (majd írok erről is)(merthogy nemélünk együtt és nincs köztünk szerelmi kapcsolat, csak nagyon tiszta és főleg intellektuális típusú szeretet hosszú évek óta; játszótér, Vapiano és unott arccal a Zarában nyafogó gyerekekkel (és belém villant: igen, pontosan az ilyen családokat gyűlöltem még két éve is).

    A díjjal bruttó százezer forint és egy ezüst Hüpatia-medál is járt, a nyakamban van, János láncán.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Talán nem is válság ez, hanem egy jól megérdemelt pihenés. Ki kell fújni magad kicsit. Pörögnek a régebbi bejegyzések rendesen, van gondolkodni való rengeteg. Nehogy bűntudatod legyen! Kicsit zavaros, tudd be a pezsgőnek, amit megittam.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • De jó ezt olvasni!
      Nem éreztem válságot. Azt hittem még a blogszülinap hatása alatt vagy és azt emészted, meg hogy az egy év is efféle befelé fordulásra késztet.
      Milyen jellegű a válság? tudunk segíteni?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Fáradt vagyok, káosz van itthon, nincs segítségem, más ügyekben rángatnak igen időigényesen, és már egyre kevésbé azért írok, mert nekem úgy tetszik, van, amit meg nem írhatok le, mert tudom, hogy olvassák, le vagyok kötelezve, nem illik, megszívnám, most már provokációnak hatna.

        Kedvelés

      • Nagyon sajnálom 😦 Az első felében úgy segítenék…. de máshol vagyok fizikailag.
        A fáradt vagyok-ra meg az ugrott be ahogy az egyik elgyötört, a család által a végsőkig kizsigerelt rokonom mondta gyerekkoromban a másiknak, aki ugyanúgy épp tönkremenő félben volt, hogy “ha fáradt vagy, há’ pihenjél!” Mert ez így megy, elhatározás alapján, ugyi… 😦

        Kedvelés

      • Nagy örömmel olvastam a bejegyzést, és azután a blogod méltatását a nyertesekről szóló cikkben!
        Együtt tudok érezni veled – nagyon nehéz ilyen kicsi gyerekek mellett segítség nélkül még alapjáraton létezni is, nemhogy közösségi, vagy bármilyen feladatot vállalni. (Én is bele-belefogok dolgokba, amelyek lelkesítenek, fényt hoznak az életembe, szinte szerelem, rettentő jó, vagy jó lenne csinálni, és egy idő után, de leginkább nagyon hamar óriási arculcsapás, hogy nem bírom. Hogy elfáradok bele, és kétségbeesetten nézem a lakás állapotát, vagy a gyerek anyahiányát. És már nem is szívesen fogok bele szinte semmibe, és ettől mégsem könnyebb itthon semmi.)
        El-elgondolkodom azon, meddig lehet ezt bírni, amit csinálsz? Meddig lesz erőd hozzá? Az a belső tűz, amit sejtek, hogy fűt, meddig? Honnan lesz mindig új téma? És ha már a megélhetést adja a blog, akkor meddig tud vinni a belső motiváció, és mennyire válik teherré a külső? Gondolom ezt féltőn és önzőn egyszerre.
        Éva, én úgy érzem, nekünk, olvasóknak is nagyon fontos, hogy élőn, ragyogón, fényesen írj, arról, amiről szeretnél, amiről szívesen, és jogod van pihenni és feltöltődni ha fáradt vagy. Aztán írsz megint, amikor és ahogy tudsz. Remélem, hogy még sokáig szeretni fogod ezt. De bármikor is úgy éreznéd, hogy felhagysz ennek a blognak az írásával, azzal a nyugodt gondolattal teheted, hogy te már eddig is nagyon sokat tettél le az asztalra, és rengeteget tettél értünk, olvasókért, nőkért, férfiakért.

        Kedvelés

      • Köszönöm, levena, az értő és támogató sorokat. Én mindig is írtam, feszültséglevezetés, elementáris öröm, mindenki jobban jár, hogy már a blogon agyalok, nem például a művész úrnak írott leveleimben, és az élet nagy ajándéka, hogy munkámnak tekinthetem, lett olvasó, visszhang és elismerés, nekem tényleg flow, belőlem az alkotó ember akart dühöngve kiszabadulni egész életemben. Drogom a pajzsmirigyem, Keith Jarrett, az erdőzúgás, Illy (egészen furcsa tudatállapotot csinál, apróra tört Nobel-díjat kevernek bele, nem is eszem olyankor) és a Budapest Bár.

        Csak ha vannak olvasók, akkor már reláció van, akkor már nem az íróasztalfiók ízléséhez kell igazodnom. Bírom, a férjem betegsége-halála katapultált, és ne feledd, nekem ezen kívül alkalmi munkáim vannak, nem kell sehova bejárom. A beszorítottságot nem bírom, amikor nem merek leírni valamit, meg ne bántsam, akiről tudom, hogy olvas, de így nem lehetek hű magamhoz. Meg még a határidőket sem bírom, de ez megint “first world problems, bazmeg”. Aztán érkeznek csúnya szájhúzások is, régi ismerősöktől, akiknek megáll a szemük rajtam, aztán továbbmegy, én valaha szerettem őket, és ez ha le nem is taglóz, elidegenít nagyon.

        Az identitás is nehéz, hogy engem most már mindenki csak a bloggal együtt kap, és hogy a blogról mások mondják, hogy milyen, hogy feminista, például.

        Az élet megszervezése nem megy, az időre odaérés, a figyelem az ügyrendi teendőkre, és például újabban csak ímmel-ámmal főzök, és eléggé elviselhetetlen vagyok, amikor írni szeretnék, de ezt te is ismered.

        És riasztó, hogy elpusztulnék nélküle. A függés.

        Kedvelés

      • “Éva, én úgy érzem, nekünk, olvasóknak is nagyon fontos, hogy élőn, ragyogón, fényesen írj, arról, amiről szeretnél, amiről szívesen, és jogod van pihenni és feltöltődni ha fáradt vagy. ”
        Mélyen egyetértek. És ha van valami, amivel olvasóként pluszban ehhez hozzájárulhatunk, akkor légyszi mondd!

        Kedvelés

      • tényleg tök jó palacsintát sütök, bár igaz ami igaz, tényleg elég geil, de majd visszafogom mgam, mert az igényes emberek cukor nélkül 🙂

        Kedvelés

  40. Még csak most értem ide az olvasással. 🙂 Kicsit megkésve, de őszintén gratulálok!
    Válságodat azért tompította ez az elismerés? Nagyon szép, nívós díj! Illik hozzád.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  46. Én is gratulálok, mert szemnyitogató a blogod. Egyidősek vagyunk (kb), és az összes súlyos dolog, amiről írsz, az én fejemben is kavarog, de nem szoktam megfogalmazni ilyen világosan. A függőséget azt mutatja, hogy múltkor nem feleltettem órán, hanem fordítás-dolgozatot írattam, mert el akartam olvasni az aznapi posztot.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) Mónika bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .