film- és könyvprojekt

Nagyon várjátok, én csak úgy bedobtam ezt mint távoli víziót, de komolyan kell vennem.

Sokan csatlakoznátok, sok cím felmerült, köszönjük! Hosszú az élet. Kezdjük egy filmmel, A Magdolna-nővérekkel.

És beszéljünk róla hétfőtől, de semmi gond, ha kedden nézed meg! cvd/béta/hohorgász/duzzoganya volt olyan kedves, és kigyűjtött mindenfélét, amit hétfőn teszek közzé.

Hetenként legyen műfeldolgozás, mindig az álmos hétfőn, egy hétig, mert ezt könnyű megjegyezni, és kellő idő olvasásra, csatlakozásra és egy-egy beszélgetés felfutására és lecsengésére. A hétfői, indító bejegyzésben mindig ott lesz a következő mű vagy műrészlet megnevezése is.

A film után olvassunk, és kezdjük egy viszonylag rövidebbel, a Ványa bácsival (1897),

Makai Imre fordítása

, amelyet április 1-jétől beszéljünk meg a kommentekben (és abban a bejegyzésben, már most mondom, a Bovaryné leghozzáférhetőbb Gyergyai-fordításának első része lesz kitűzve 8-ára). Majd nézzünk videókat is, mert fönt van vígbeli, radnótis és archív felvétel is több jelenetről.

Amikor a vonatkozó bejegyzés megjelenik, abban egy kicsit tanár leszek, tegyétek ezt meg nekem, hogy elviselitek, mert nagyon úgy tűnik, nem leszek már tanár többet. (Enni lehet óra alatt, és rágózni is, még a mobilt sem kell kikapcsolni.) Először is, a pontos figyelmes olvasás csak a hasznunkra válhat, ezért apró részletekre, motívumokra rákérdező teszttel kezdünk (a saját eredményedet csak te látod). Nagyon jól lehet fejlődni az igazán mindenre felfigyelő olvasással, és szeretném, ha lenne sikerélményetek, meg azért is terveztem ezt, mert a megformált irodalmi szövegekben mindennek, de tényleg mindennek jelentősége van. E jelentőségek felismerése a jelentéstulajdonító képesség, ami nagyon tud fejlődni motivált csoportmunkában, amilyen a miénk lesz, és rengeteg műveltségbeli hozama lesz a egésznek: a régi tudás felidéződik, az új meg ragad, és mindenkinek igaza lesz.

Ezt, hogy teszttel kezdünk, azért mondom, hogy eleve így olvassatok. Aztán pedig felteszek mindig néhány értelmezést elindító kérdést.

És innentől nem vagyok tanár, hacsak nem kell irodalmilag valami pontosítás vagy szempont, de ezzel sem vagyok egyedül, tanárkollégáim olvasnak. Innentől beszélgetünk, megdöbbenünk, értelmezünk, összehasonlítunk, elmesélünk mindenfélét a magunk életéből, és jól egyetértünk, avagy életre-halálra összeveszünk. Nagyon termékeny lesz, az biztos.

75 thoughts on “film- és könyvprojekt

      • Így. Jó lenne közösen megnézni valamit és megbeszélni. Vagy ha valaki valamit közelmúltban látott, szintén be tud kapcsolódni a témába. A Vágy villamosa nagyon jó lenne! A Mikvét is nagyon ajánlanám a Pesti Színházban.

        Kedvelés

      • Jajj ilyenkor olyan jó lenne pestinek lenni. 😦 Bár nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egy ilyenért odáig utazzak, amilyen tudok lenni néha. 🙂

        Kedvelés

  1. “avagy életre-halálra összeveszünk. ” Na, azért örihari ne legyen 🙂
    Szóval, A Magdolna nővérek. Fel van adva a lecke, mert ez is olyan film volt eddig, amit nem mertem megnézni (van még egypár).

    Kedvelés

  2. Ez a teszt nagyon szuper otlet, en ugyanis hajlamos vagyok a feluletessegre.
    Nagyon orulok, hogy ilyen gyorsan megvannak az elso tervek, alig varom. (S bevallom csalok is, mert a Bovarynet mar el is kezdtem)

    Kedvelés

  3. Ma reggel szokatlanul koran ebredtem, nem akartam senkit felkelteni, elolvastam a bejegyzest, majd megneztem a Magdolna novereket. Hat film regota nem razott meg ennyire… Nagyon varom a hetfoi beszelgetest.
    Koszonom az egesz blogot, nagyon jo, hogy van ez a hely!

    Kedvelés

      • A Szerb Antal Gimnáziumba, és ha jól emlékszem, Adytól épp a Fekete zongora volt terítéken. Igazából az maradt meg bennem, hogy mi tiszta erőből vitáztunk, és a tanárunk hagyta – és látszott is, hogy ezt akarta elérni. Nagyon jó volt, hogy nem egy értelmezést, “AZ” értelmezést akart átpasszírozni rajtunk.

        De ugyancsak nagyon megmaradt, hogy amikor visongtunk a szimbolista költemények miatt, akkor az volt a házi feladat, hogy írjunk, próbáljunk ki magunknak írni – és talán így könnyebben megértjük. Hozott a tanárnőnk rendszeresen megzenésített verseket, volt, hogy zenére kellett írni (bármit – amit beleérzel), volt, hogy maga is zenélt – mint később kiderült, sokkal közelebb volt a stílusa egy jó egyetemi/főiskolai szemináriumhoz, mint a “szokott” gimnáziumihoz.

        Sokat adott.

        Kedvelés

      • Egyszer buktam ki, amikor végzősként választhattunk nem tantervi, ám klasszikus 20. századi művek közül, és valamiért megakadt a szemem az Ulyssesen, amire az volt a válasz, hogy “Gergő, az neked jó lesz”. Na, azt nem bírtam, kifogott rajtam – egyszer még neki kell veselkednem. B-tervként lett helyette Jorge Semprun és a Nagy utazás, ami mai napig (legalább) top 20-as könyv nálam.

        Kedvelés

      • Én értem. Lehet, hogy azért, mert a magyartanárom az a Salamon András volt, akit épp az idén jelöltek Mentor díjra tanári életművéért. De az is lehet, hogy csak azt hiszem, hogy értem. Szívesen beszélgetnék róla.

        Kedvelés

      • Szerintem ha “azt hiszed, hogy érted”, akkor érted is – legalábbis van egy koherens értelmezésed 🙂 Kíváncsi lennék, hogy ha egy költő feltámadna, és elolvasná az értelmezéseket, mit mondana. Lehet, hogy meglepődnénk!

        Kedvelés

      • Ja, ezt akkor nem az Ulyssesre írta csineva (az én válaszom arra vonatkozik TakátsFerenccel). Nos, én úgy gondoltam, hogy hétszázhetven érvényes értelmezése van, és híres nagy talány.

        Kedvelés

      • A fekete zongora elemzésével egy hétvégét töltöttem gimiben, a fejtörés mellett csomó szakirodalmat is elolvastam hozzá, és aztán megkaptam a tanártól, hogy köze nem volt a vershez az elemzésemnek. Én nagyon dühös lettem arra a versre.

        Kedvelés

    • Én az egyik irodalomfaktról dölyfösen kivonultam, amikor Szabó Lőrincet vettük, mert én nem hallgatok egy ilyen semmiért egészen fickót, nagyon teátrális voltam 😛 🙂 Illetve egyszer tüntetőleg egy sort sem írtam a másfél órás Shakespeare dolgozatra, mert ezt nem lehet ebbe a pár oldalba beszorítani:) 🙂

      Kedvelés

      • Valódi punk attitűd 😀 A Fekete Zongoránál erősen tartotta magát az a vélemény a csoportomban, hogy Ady szó szerint vette a “fusson, akinek nincs bora” tanácsot, szerzett, és a bor kiütéssel nyert ellene. A többi sor ennek egyenes következménye.

        Kedvelés

  4. Nekem ez nagyon tetszik, a műelemzéseket alig várom, utoljára az egyetemen volt olyan, hogy tesztben kérdeztek a “kötelezőkről”; nem szerettem akkoriban, de most kíváncsi vagyok magamra. Az egyetem után sokáig nem olvastam, mert minden egyes olvasásnál azt vettem észre, hogy úgy megyek át a sorokon, hogy közben arra gondolok, mit fognak kérdezni a tesztben. Aztán ez elmúlt, mostanában nagyon lassan olvasok. Ez most érdekes lesz, szerintem sokat romlott a koncentrációm. A filmet nem ismertem, most elolvastam a tartalmát, nem biztos, hogy végig tudom nézni, mert nagyon kicsi az ingerküszöböm.

    Kedvelés

  5. Még nem néztem meg az első filmet, holnapra tervezem, és a kérdésemre részben fogok tudni válaszolni saját magamnak, de azért provizórikusan kérdezem, hogy beszállhat-e a 14 éves lányom, ill. lesz-e olyan mű, ami eléggé neki is való — a holnapi úgy érzem, nem az? (Tuti nem fog sokat írni/beleszólni, inkább csak én örülnék, ha lenne egy kicsit fegyelmezettebb kerete annak, hogy megbeszéljek vele dolgokat. A “fegyelmezettebb” alatt azt értem, hogy ha szólok neki, hogy mit olvastál, gyere beszéljük meg (khm-khm neki ugye nincs gyereke meg háztartása, így kb. hússzor annyi könyvet olvas mostanában, mint én), akkor az kicsit hülye szülősnek hathat, a blog mellett meg spontánabbul lehetne ugyanezt, illetve több esélye van, hogy ugyanazt olvassuk el.

    Kedvelés

  6. Én is csatlakoznék, nagyon szeretek olvasni, és sosem jártam irodalomfaktra, pedig nagyon szerettem volna. Amit tudok elolvasom majd és követem a beszélgetést, a filmet viszont nem fogom bírni megnézni, próbálkoztam már vele és tudom miről szól, nagyon nem nekem való, de kíváncsi leszek, milyen gondolataitok születnek majd róla.

    Kedvelés

  7. Megnéztem, bár többször ki kellett mennem teregetni. Brutális. Még jó, hogy tudom, hogy nem szabad a kommentekben a katolikusok érzékenységét megsérteni. Nem tudnék olyat mondani… a mosógépig azt hittem, a középkorban játszódik. Örülök, hogy ateista vagyok.

    Kedvelés

    • Megnéztem, én is szeretnék csatlakozni a könyv-film-színház klubhoz. Bevallom én menekülés gyanánt teregettem egy kicsit filmnézés közben.
      Holnap este jövök a hülye értetlen kérdéseimmel :), nem vagyok egy rutinos filmnéző.

      Kedvelés

    • Annyira örülök, hogy itt vagy! És képzeld, nekem milyen: a jó meleg lakásban élvezni a tanárság minden előnyét motivált, kedves felnőttek között, és nincsen semmi hátrány! Az intellektus, a közösség és a szó diadala lesz ez, akkor is, ha valaki inkább csak olvassa. Csodálatos találmány az internet, na.

      Kedvelés

  8. Megnéztem a Magdolna nővéreket, kb. a felétől a 15 éves lányom is csatlakozott… mi is megdöbbentünk azon, hogy ez itt csaknem napjaink története, és Európában, nem valahol a messzi a világban, messzi a történelemben, hogy 1 évvel a lányom születése előtt ilyen még létezett és lehet, hogy még ma is a fejekben…. aztán este megnéztük a moziban Az utolsó csúcs című filmet is közösen.( Egy katolikus pap emlékére állították a hívei)…. mindkét film mélyen megrázó és megindító volt számunkra.. és ezt tudjuk így együtt, ez is jó. Ha lehet nyitottan élni a világra

    Kedvelés

  9. Jajdejó, megnézem én is. Majd este… jó hogy olvasom a kommenteket, úgy készülök, hogy utána valami rádiókabarét vagy valami könnyedet teszek tarsolyba hogy hirtelen előkaphassam.
    Olyan kérdésem lenne, hogy könyvenként és filmenként lesz külön bejegyzés? Gondolom, így logikus, elnézést ha butaságot kérdeztem. Nem mintha bármit is befolyásolna. 🙂 Várom nagyon! És igyekszem KÖNYV formájában elolvasni. Ha már úgyis könyvtári tag vagyok. Hehe… kár, hogy könyvtáros ki nem állhat és a háta közepére se kíván, nemhogy a szentélyébe 😀

    Kedvelés

  10. én meg a végéig abban reménykedtem hogy nem igaz történet…szörnyű:(
    nem ismertem a filmet…
    örülök a filmkörnek,meg az olvasásnak nagyon…
    ja,és nekem is nagyon jó magyarfaktos tanaram volt:) jó lesz újraolvasni fontos dolgokat…köszi!

    Kedvelés

  11. Én a könyvet olvastam. A filmhez nem szeretném megnézni. (Azt hiszem, ott a történet kicsit más, de nem ezért nem akarom látni.) A könyv olvasása közben többször kerülgetett a sírás, kétségbe voltam esve pl. amíg dolgoztam, hogy nincs a közelemben a lányom.
    Várom, mit mondotok róla.

    Kedvelés

    • A cím ugyanaz, a téma is, de a történet nem. A könyv Kathy O’Beirne életrajzi regénye, amiben a 60-as évektől napjainkig meséli el saját történetét.

      Kedvelés

  12. Sziasztok! Én nem nagyon szoktam erre járni, de ez az ötlet nagyon tetszett. Meg is néztem gyorsan a filmet, mert még nem láttam. Döbbenet. Ilyesmi hatással volt rám nemrég az Átnevelőtábor, csak az mondjuk távolabb áll tőlem, mint az ír nővérek. Nagyon várom a hozzászólásokat.

    Kedvelés

  13. Már mióta vágyom valami ilyesmire, mint ez a “projekt”. Gimiben nekem is volt egy csodálatos faktos tanárom, akinek végülis azt is köszönhetem, hogy nem lettem bölcsész. Mert a tantárgya iránti elfogultság nem akadályozta meg abban, hogy finoman rámutasson, hogy igen, én imádok olvasni, imádom az irodalmat, de a pálya nem való nekem. Azóta is áldom érte, és örülök, hogy természettudományos pályát választottam, de azóta is vágyom úgy olvasni, ahogy akkor. Olyan figyelmesen, értőn és beszélgetni róla. Mert azóta sajnos leginkább falom a könyveket, elcsábulok erre is arra is, és közben érzem, hatalmas élmények és lehetőségek sikkadnak el. Úgyhogy szeretnék részt venni benni, amikor csak tudok. Különösen örülök annak, amit a tesztről írtál, hogy lassan, figyelmesen olvassunk, mert én pont ezzel szenvedek leginkább, elkap a pörgés, a rohanás, beemelem a könyvet, aztán két nap múlva el is felejtem és ezen már régóta szeretnék változtatni. Viszont a film alól most felmentést kérek. Én most ezt nem bírnám, olvastam róla, de valamit, ami ennyire élesen megrázó és igazságtalan egy kicsit későbbre halasztanék. Az ok: terhes vagyok és ilyenkor elég egy szomorú kinézetű kiscica, vagy egy hangos szó, hogy elbőgjem magam…még egy vitaműsort sem tudok megnézni a tévében, annyira kiakaszt a legkisebb nézeteltérés is. Lehet, hogy lesz még ilyen, de eddigi tapasztalataim alapján a könyveket bírom ilyenkor, de a filmet, meg a való életet nagyon nem…

    Kedvelés

  14. Ez egy nagyon kedves ötlet és szeretnék a része(se) lenni, de valahol arról lemaradtam, hogy lesz egy külön csoport ahova a tartozási szándékomat kell jelezzem, vagy egyszer csak megjelenik egy bejegyzés az adott témáról és indul a kör? Bármi is az elképzelés, ez itt a jelzésem, sőt, ha lehet “külső” dolgokkal beszállni, akkor a Kolozsvári Magyar Színháznak van egy nagyon híres, agyon díjazott, fesztiválozott, topos román rendező “tollából” származó Ványa bácsija, hoznék be arról is adalékokat…

    Kedvelés

  15. Visszajelzés: olvassunk még! | csak az olvassa

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .